Sülysáp Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2021. (II.15.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat és intézményei 2021. évi költségvetéséről

Hatályos: 2021. 02. 15

Sülysáp Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2021. (II. 15.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat és intézményei 2021. évi költségvetéséről

Sülysáp Város Önkormányzatának Polgármestere – tekintettel a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetre, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésével biztosított felhatalmazással – Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének jogkörében eljárva az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének a) és f) pontjával, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 23. § (1) bekezdésével kapott felhatalmazással és feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Sülysáp Város Önkormányzatára (a továbbiakban: önkormányzat), valamint az annak irányítása alá tartozó költségvetési szervekre.

(2) Az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek:

  • a) Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv: Sülysápi Polgármesteri Hivatal.
  • b) Önállóan működő költségvetési szervek:
    • ba) Gólyahír Bölcsőde,
    • bb) Sülysápi Csicsergő Óvoda,
    • bc) Wass Albert Művelődési Központ és Könyvtár,
    • bd) Dr. Gáspár István Humánszolgáltató Központ,
    • be) Központi Konyha.

2. Az önkormányzat összesített 2021. évi költségvetése

2. § A Képviselő-testület az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2021. évi költségvetési kiadási és bevételi főösszegét 1.522.304 ezer forintban állapítja meg.

3. § (1) Az önkormányzat összesített 2021. évi költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:

  • a) Központi költségvetésből származó támogatás 741.516 e Ft
  • b) Felhalmozási célú állami támogatás 240.330 e Ft
  • c) Közhatalmi bevételek 132.000 e Ft
  • d) Működési bevétel 91.151 e Ft
  • e) Felhalmozási bevételek 90.845 e Ft
  • f) Működési célú átvett pénzeszközök bevétele 4.182 e Ft
  • g) Felhalmozási célú átvett pénzeszközök bevétele 5.900 e Ft
  • h) Finanszírozási bevételek 216.380 e Ft

(2) Az önkormányzat összesített 2021. évi költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatonként:

  • a) Működési jellegű kiadások 1.228.548 e Ft, amelyből
    • aa) bér, személyi juttatások 509.884 e Ft
    • ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 77.500 e Ft
    • ac) dologi jellegű kiadások 473.564 e Ft
    • ad) ellátottak pénzbeli juttatásai 15.000 e Ft
    • ae) egyéb működési célú kiadások 152.600 e Ft
  • b) Felhalmozási jellegű kiadások (beruházás, fejlesztés) 269.178 e Ft
  • c) Finanszírozási kiadások 24.578 e Ft
  • d) Az általános tartalék összege 20.000 e Ft

(3) Az önkormányzat összesített bevételeit és kiadásait az 1. melléklet, a részletező adatokat és kimutatásokat a 10-22. melléklet tartalmazza.

(4) Az önkormányzat összesített létszám-előirányzatai 2021. évre:

  • a) átlagos statisztikai állományi létszám: 149 fő
  • b) az év utolsó napján foglalkoztatottak záró statisztikai létszáma: 149 fő

(5) Az önkormányzat irányítása alatt álló szervek dolgozóinak cafetéria juttatása 2021. évben:

  • a) köztisztviselők: bruttó 325.000 Ft/év/fő
  • b) közalkalmazottak és Munka Törvénykönyve alá tartozók: bruttó 90.226 Ft/év/fő

3. Sülysáp Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetése

4. § A Képviselő-testület Sülysáp Város Önkormányzatának 2021. évi

  • a) költségvetési főösszegét 1.479.555 ezer forintban,
  • b) engedélyezett átlagos statisztikai állományi létszámát 27 főben állapítja meg.

5. § (1) Sülysáp Város Önkormányzata 2021. évi költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:

  • a) Központi költségvetésből származó támogatás 741.516 e Ft
  • b) Felhalmozási célú állami támogatás 240.330 e Ft
  • c) Közhatalmi bevételek 132.000 e Ft
  • d) Működési bevétel 52.520 e Ft
  • e) Felhalmozási bevételek 90.845 e Ft
  • f) Működési célú átvett pénzeszközök bevétele 4.182 e Ft
  • g) felhalmozási célú átvett pénzeszközök bevétele 5.900 e Ft
  • h) Finanszírozási bevételek 212.262 e Ft

(2) Sülysáp Város Önkormányzata 2021. évi költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatonként:

  • a) Működési jellegű kiadások 601.689 e Ft, amelyből
    • aa) bér, személyi juttatások 81.675 e Ft
    • ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 11.000 e Ft
    • ac) dologi jellegű kiadások 341.414 e Ft
    • ad) ellátottak pénzbeli juttatásai 15.000 e Ft
    • ae) egyéb működési célú kiadások 152.600 e Ft
  • b) Felhalmozási jellegű kiadások: beruházás, fejlesztés 264.803 e Ft
  • c) Finanszírozási kiadások 613.063 e Ft
  • d) Az általános tartalék összege: 20.000 e Ft

(3) Sülysáp Város Önkormányzata bevételei és kiadásai az 2-3. mellékletben kerülnek bemutatásra.

(4) Sülysáp Város Önkormányzatánál mint költségvetési szervnél alkalmazottak 2021. évi létszám-előirányzatai:

  • a) védőnői szolgálat átlagos statisztikai állományi létszáma: 3 fő
  • b) mezőőri szolgálat átlagos statisztikai állományi létszáma: 1 fő
  • c) piacfelügyelet átlagos statisztikai állományi létszáma: 1,5 fő
  • d) közfoglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszáma: 22 fő
  • e) polgármester és alpolgármester: 2 fő

4. A Sülysápi Polgármesteri Hivatal 2021. évi költségvetése

6. § A Képviselő-testület a Sülysápi Polgármesteri Hivatal 2021. évi

  • a) költségvetési főösszegét 154.833 ezer forintban,
  • b) engedélyezett átlagos statisztikai állományi létszámát 26 főben,
  • c) köztisztviselői illetményalapját 65.000 Ft-ban

állapítja meg.

7. § (1) A Sülysápi Polgármesteri Hivatal 2021. évi költségvetési bevételi előirányzata

  • a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás 154.823 e Ft
  • b) működési bevétel 10 e Ft

(2) A Sülysápi Polgármesteri Hivatal 2021. évi költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatonként:

  • a) bér, személyi juttatások 122. 543 e Ft
  • b) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 19.000 e Ft
  • c) dologi jellegű kiadások 10.790 e Ft
  • d) beruházás jellegű kiadások 2.500 e Ft

(3) A Sülysápi Polgármesteri Hivatal bevételei és kiadásai a 4. mellékletben kerülnek bemutatásra.

5. A Gólyahír Bölcsőde 2021. évi költségvetése

8. § A Képviselő-testület a Gólyahír Bölcsőde 2021. évi

  • a) költségvetési főösszegét 78.123 ezer forintban,
  • b) engedélyezett átlagos statisztikai állományi létszámát 16 főben

állapítja meg.

9. § (1) A Gólyahír Bölcsőde 2021. évi költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:

  • a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás 72.679 e Ft
  • b) előző évi maradvány 1.334 e Ft
  • c) intézményi működési bevétel 4.110 e Ft

(2) A Gólyahír Bölcsőde 2021. évi költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatonként:

  • a) bér, személyi juttatások 56.821 e Ft
  • b) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 8.800 e Ft
  • c) dologi jellegű kiadások 12.202 e Ft
  • d) beruházás jellegű kiadások 300 e Ft

(3) A Gólyahír Bölcsőde bevételei és kiadásai az 5. mellékletben kerülnek bemutatásra.

6. A Sülysápi Csicsergő Óvoda 2021. évi költségvetése

10. § A Képviselő-testület a Sülysápi Csicsergő Óvoda 2021. évi

  • a) költségvetési főösszegét 208.639 ezer forintban,
  • b) engedélyezett átlagos statisztikai állományi létszámát 43 főben

állapítja meg.

11. § (1) A Sülysápi Csicsergő Óvoda 2021. évi költségvetési bevételi előirányzata:

  • a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás 208.046 e Ft
  • b) előző évi maradvány 588 e Ft
  • c) működési bevétel 5 e Ft.

(2) A Sülysápi Csicsergő Óvoda 2021. évi költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatonként:

  • a) bér, személyi juttatások 168.109 e Ft
  • b) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 26.000 e Ft
  • c) dologi jellegű kiadások 13.425 e Ft
  • d) beruházások 1.105 e Ft

(3) A Sülysápi Csicsergő Óvoda bevételei és kiadásai a 6. mellékletben kerülnek bemutatásra.

7. A Wass Albert Művelődési Központ és Könyvtár 2021. évi költségvetése

12. § A Képviselő-testület a Wass Albert Művelődési Központ és Könyvtár 2021. évi

  • a) költségvetési főösszegét 30.373 ezer forintban,
  • b) engedélyezett átlagos statisztikai állományi létszámát 5 főben

állapítja meg.

13. § (1) A Wass Albert Művelődési Központ és Könyvtár 2021. évi költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:

  • a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás 28.276 e Ft
  • b) előző évi maradvány 576 e Ft
  • c) intézményi működési bevétel 1.521 e Ft

(2) A Wass Albert Művelődési Központ és Könyvtár 2021. évi költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:

  • a) bér, személyi juttatások 17.395 e Ft
  • b) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2.700 e Ft
  • c) dologi jellegű kiadások 10.128 e Ft
  • d) beruházások 150 e Ft

(3) A Wass Albert Művelődési Központ és Könyvtár bevételei és kiadásai a 7. mellékletben kerülnek bemutatásra.

8. A Dr. Gáspár István Humánszolgáltató Központ 2021. évi költségvetése

14. § A Képviselő-testület a Dr. Gáspár István Humánszolgáltató Központ 2021. évi

  • a) költségvetési főösszegét 44.846 ezer forintban,
  • b) engedélyezett átlagos statisztikai állományi létszámát 8 főben

állapítja meg.

15. § (1) A Dr. Gáspár István Humánszolgáltató Központ 2021. évi költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:

  • a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás 37.909 e Ft
  • b) előző évi maradvány 632 e Ft
  • c) intézményi működési bevétel 6.305 e Ft

(2) A Dr. Gáspár István Humánszolgáltató Központ 2021. évi költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatonként:

  • a) bér, személyi juttatások 28.556 e Ft
  • b) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 4.600 e Ft
  • c) dologi jellegű kiadások 11.570 e Ft
  • d) beruházások 120 e Ft

(3) A Dr. Gáspár István Humánszolgáltató Központ bevételei és kiadásai a 8. mellékletben kerülnek bemutatásra.

9. A Központi Konyha 2021. évi költségvetése

16. § A Képviselő-testület a Központi Konyha 2021. évi

  • a) költségvetési főösszegét 114.421 ezer forintban,
  • b) engedélyezett átlagos statisztikai állományi létszámát 13 főben

állapítja meg.

17. § (1) A Központi Konyha 2021. évi költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként:

  • a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás 86.752 e Ft
  • b) előző évi maradvány 989 e Ft
  • c) intézményi működési bevétel 26.680 e Ft

(2) A Központi Konyha 2021. évi költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatonként:

  • a) bér, személyi juttatások 34.785 e Ft
  • b) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 5.400 e Ft
  • c) dologi jellegű kiadások 74.036 e Ft
  • d) beruházások 200 e Ft

(3) A Központi Konyha bevételei és kiadásai a 9. mellékletben kerülnek bemutatásra.

10. A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok

18. § (1) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és az intézményvezetőket a költségvetésben előírt bevételek és jóváhagyott kiadások teljesítésére.

(2) Az Áht. 34. § (2) bekezdése alapján a helyi önkormányzat költségvetési rendelete a polgármester számára lehetővé teszi a helyi önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítását és a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítását.

(3) A Képviselő –testület felhatalmazza a polgármestert a helyi önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítására és a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítására.

(4) A önkormányzati költségvetési szervek a kiadási és bevételi előirányzatokat saját hatáskörben az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 36. § (1)-(3) bekezdésében foglaltak szerint megemelhetik. A polgármester a költségvetési szerv saját hatáskörében végrehajtott előirányzat-módosításokról, átcsoportosításokról a Képviselő-testületet a soron következő ülésen tájékoztatja.

(5) Ha az önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, e tényről a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja.

(6) Ha év közben az Országgyűlés, a Kormány, valamely költségvetési fejezet vagy elkülönített állami pénzalap az önkormányzat számára pótelőirányzatot biztosít, arról a polgármester a Képviselő-testületet negyedévente tájékoztatni köteles. A pótelőirányzatról a Képviselő-testület legalább félévenként – adott év június 30-ig, illetve december 31-ei hatállyal (a külön jogszabályban meghatározott határidőig) dönt a költségvetési rendeletének módosításával.

(7) Az önkormányzati gazdálkodás során az év közben létrejött hiány finanszírozási módja a hitelfelvétel a számlavezető pénzintézettől. A polgármester a hitelszerződés aláírásáról az azt közvetlenül követő Képviselő-testületi ülésen köteles tájékoztatást adni.

(8) Az önkormányzati gazdálkodás során az év közben létrejött költségvetési többletet pénzintézeti pénzlekötés útján, illetve rövid lejáratú befektetéssel kell hasznosítani.

19. § (1) A költségvetési év kiadási előirányzatai terhére kötelezettségvállalásra az azokat terhelő korábbi kötelezettségvállalásokkal és egyéb fizetési kötelezettségekkel (a jogszabályon, jogerős vagy fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható bírósági, hatósági döntésen, vagy más, a fizetési kötelezettség összegét vagy az összeg megállapításának módját, továbbá a felek valamennyi jogát és kötelezettségét megállapító kötelező előíráson alapuló fizetési kötelezettség) csökkentett összegű eredeti vagy módosított kiadási előirányzatok (a továbbiakban: szabad előirányzat) mértékéig kerülhet sor.

(2) Több év, vagy a költségvetési éven túli év kiadási előirányzata terhére kötelezettségvállalásra a Képviselő-testület által megállapított, ennek hiányában a költségvetési év kiadási előirányzataival megegyező összegű kiadási előirányzatok szabad előirányzatának mértékéig kerülhet sor, amelynek fedezetét a kötelezettséget vállalónak a tervezésekor biztosítania kell.

(3) Kötelezettséget vállalni csak pénzügyi ellenjegyzés után, a pénzügyi teljesítés esedékességét megelőzően, – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – írásban lehet. A pénzügyi ellenjegyzőnek meg kell győződnie arról, hogy a szabad előirányzat rendelkezésre áll, a tervezett kifizetési időpontokban a pénzügyi fedezet biztosított, és a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat.

(4) Nem szükséges előzetes írásbeli kötelezettségvállalás az olyan kifizetés teljesítéséhez, amely

  • a) értéke a kétszázezer forintot nem éri el,
  • b) pénzügyi szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódik vagy
  • c) az (1) bekezdés szerinti egyéb fizetési kötelezettségnek minősül.

(5) Az általános és céltartalék feletti rendelkezési jogát a képviselő-testület nem ruházza át, azonban felhatalmazza a polgármestert, hogy vis maior helyzet esetén 1 millió Ft összegig – utólagos beszámolási kötelezettség mellett – önállóan vállaljon kötelezettséget a keret terhére.

20. § (1) A költségvetési rendelet módosítása a Képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik.

(2) Az értékpapír kibocsátása értékhatár tekintet nélkül a Képviselő-testület hatásköre. Az értékpapír vásárlás, értékesítés, és visszavásárlás jogát a Képviselő-testület 500 ezer forintig terjedő értékhatárig átruházza a polgármesterre. A polgármester a finanszírozási művelet megtörténtét követő következő Képviselő-testületi ülésen köteles tájékoztatást adni.

(3) A hitel, kölcsön felvétele és törlesztése értékhatár tekintet nélkül a Képviselő-testület hatásköre.

(4) A szabad pénzeszközök betétként való elhelyezésére és visszavonására – amennyiben kedvezőbb kondíciókkal tudja azt elhelyezni – a polgármester jogosult; intézkedéséről a soron következő ülésén tájékoztatni köteles a Képviselő-testületet.

(5) Az általános és céltartalék feletti rendelkezési jogát a képviselő-testület nem ruházza át.

21. § (1) Készpénzzel történő kifizetés olyan intézményi kiadások esetén engedélyezhető, amikor a zökkenőmentes, folyamatos működés biztosítása érdekében szükségessé válik, vagy az átutalással történő vásárlási hely elérhetősége többletutazással járó költséget eredményez. A pénztárból elszámolásra kiadott összeg felvehető.

(2) Engedélyezhető a készpénzzel történő vásárlás mezőgazdasági őstermelőtől számla ellenében; posta költség, valamint csomag díj kifizetésére is.

(3) Rendkívüli segély, alkalmi munkavállalói, illetve közfoglalkoztatási bér, munka-és védőruha, védőszemüveg, valamint üzemanyag vásárlás, gépkocsi üzemeltetéshez szükséges és meghatározott esetekben készpénzben teljesíthető felújítási kiadások a pénztárból kifizethetők.

(4) Esetenként reprezentációra, élelmiszervásárlásra, csekély értékű eszköz készpénzzel történő vásárlására engedélyezhető a vásárlás.

11. Záró rendelkezések

22. § (1) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben az Áht., az Ávr. és az önkormányzat pénzügyi-számviteli szabályzatainak rendelkezései az irányadók.

(2) Ez a rendelet a kihirdetésének napján lép hatályba, de rendelkezéseit visszamenőlegesen 2021. január 1-jétől kell alkalmazni.

1. melléklet

Sülysáp Város Önkormányzata és Intézményei 2021. évi költségvetése

Adatok Ft-ban

Rovat

Megnevezés

Eredeti előirányzat 2021.01.01

B1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

741 516 395

B2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

240 330 297

B3

Közhatalmi bevételek

132 000 000

B4

Működési bevételek

91 151 000

B5

Felhalmozási bevételek

90 845 000

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

4 181 435

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

5 900 000

B8

Finanszírozási bevételek

804 865 436

korrekció intézményeknél megjelenő finanszírozás miatt

-588 485 599

BEVÉTELEK ÖSSZESEN

1 522 303 964

Rovat

Megnevezés

Eredeti előirányzat 2021.01.01

K1

Személyi juttatások

509 884 000

K2

Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulás

77 500 000

K3

Dologi kiadások

473 564 654

K4

Elláttotak pénzbeli juttatásai

15 000 000

K5

Egyéb működési célú kiadások

152 600 000

K6

Beruházások

248 540 354

K7

Felújítások

20 637 500

K8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

K9

Finanszírozási kiadások

613 063 055

korrekció intézményeknél megjelenő finanszírozás miatt

-588 485 599

KIADÁSOK ÖSSZESEN

1 522 303 964

2. melléklet

Sülysáp Város Önkormányzata 2021. évi költségvetése - Bevételek

Adatok Ft-ban

Rovat

Megnevezés

Eredeti előirányzat 2021.01.01

B1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

741 516 395

B11

Önkormányzatok működési támogatása

690 436 395

B111

Helyi önkormányzatok működési támogatása (Általános támogatás)

202 531 018

B112

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

222 738 550

B113

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

170 689 277

B114

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

18 477 550

B115

Működési célú központosított előirányzatok

0

B116

Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai (Iparűzési adó kiegészítés)

76 000 000

B12

Elvonások és befizetések bevételei

B13

Működési célú garancia és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások igénybevétele államháztartáson belülről

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (OEP védőnők,közfogl., mezőőr)

51 080 000

B16-01

Egyéb működési támogatás központi költségvetési szervtől (OEP-től vődőnői feladatokra, foglalkoztatást helyettesítő bérkompenzáció)

25 000 000

B16-02

Egyéb műk. c. tám központi kezelésű ei-tól (mezőőr)

1 080 000

B16-03

Egyéb műk c. tám. (Leader)

0

B16-04

Egéyb műk c. tám. fejezet kez. ei-tól (Közfoglalkoztatottakra kapott tám.)

25 000 000

B2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

240 330 297

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B22

Felhalmozási célú garancia és kezességvállalásból származó minek a megtérülése államháztartáson belülről

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

240 330 297

B3

Közhatalmi bevételek

132 000 000

B34

Vagyoni típusú adók

23 000 000

építményadó, kommunális adó

23 000 000

B35

Termékek és szolgáltatások adói

109 000 000

B351

Értékesítési és forgalmi adó

109 000 000

általános forgalmi adó

0

helyi iparűzési adó

109 000 000

B354

Gépjárműadók

0

B36

Egyéb közhatalmi bevételek

0

ebrendészeti hozzájárulás, szabályszegések után az önkormányzatot megillető rész, pótlékok, mezőőri járulék

0

a közhatalmi tevékenység gyakorlása során kötelező jelleggel kell megfizetni, mint pénzbüntetés, elkobzás, késedelmi és önellenőrzési pótlék

0

B4

Működési bevételek

52 520 000

B401

Áru és készletértékesítés ellenértéke

0

B402

Szolgáltatások ellenértéke

33 470 000

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

15 000 000

elkülönítve az államháztartáson belül

B404

Tulajdonosi bevételek

0

vagyonkezelésbe, haszonbérbe, használatba, üzemeltetésbe adásból származó bevételeket kell itt elszámolni

B405

Ellátási díjak

itt kell elszámolni a bölcsődei, szociális intézeti ellátás, szociális étkeztetés, gondozási dj, tanulók, hallgatók által fizetett költségtérítéséből, díjakból származó bevételek

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

4 050 000

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése

adóhatóságtól visszakapott

B408

Kamatbevételek

0

B409

Egyéb pénzügyi műveletek

0

realizált árfolyamnyereség, befektetett pénzügyi eszközök eladási árából származó többlet bevételeket

B411

Egyéb működési bevételek

0

Ezen a rovaton kell elszámolni a más rovaton nem szerepeltethető működési jellegű bevételeket, kerekítési különbözetet, pénztártöbblet,

B5

Felhalmozási bevételek

90 845 000

B51

Immateriális javak értékesítése

B52

Ingatlanok értékesítése

90 845 000

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

B54

Részesedések értékesítése

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

4 181 435

B61

Működési célú garancia és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B62

Működési célú cisszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B64

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök (Tám. visszafizetése)

4 181 435

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

5 900 000

B71

Felhalmozási célú garancia és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

0

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson
kívülről

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

5 900 000

B8

Finanszírozási bevételek

212 261 436

B81

Belföldi finanszírozás bevételei

212 261 436

B811

Hitel-,kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B8111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B812

Belföldi értékpapírok bevételei

B813

Maradvány igénybevétele

212 261 436

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

212 261 436

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések

0

B815

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B816

Központi ,irányító szervi támogatás

itt kell az intézménynek a finanszírozási bevételét elsz.

B817

Betétek megszüntetése

0

Bevételek összesen

1 479 554 563

3. melléklet

Sülysáp Város Önkormányzata 2021. évi költségvetése - Kiadások

Adatok Ft-ban

Rovat

Megnevezés

Eredeti előirányzat 2021.01.01

K1

Személyi juttatások

81 675 000

K11

K1101

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

53 350 000

K1104

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra

2 215 000

K1105

Végkielégítés

0

K1106

Jubileumi jutalom

0

K1107

Béren kívüli juttatások -cafetéria

0

K1108

Ruházati költségtérítés

K1109

Közlekedési költségtérítés

1 000 000

K1110

Egyéb költségtérítés

K1113

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

1 370 000

K12

K121

Választott tisztségviselők juttatásai

19 990 000

K122

Nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

1 310 000

K123

Egyéb külső személyi juttatások

2 440 000

K2

Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulás

11 000 000

szociális hozzáj, rehab. EHO, táppénzh. Egyéb munk.terh.j.

11 000 000

K3

Dologi kiadások

341 413 654

K31

Készletbeszerzés

K311

Szakmai anyagok beszerzése

1 000 000

könyvek,folyóiratok, napilapok, inf.eszk.(CD,stb)gyógyszer

K312

Üzemeltetési anyagok beszerzése

27 500 000

irodaszer nyomtatvány, festék patronok, tüzelőanyag,tisztítószer

üzemanyag, élelmiszer, védő és munkaruha

K32

Kommunikációs szolgáltatás

K321

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

3 200 000

inf.eszközök kiépítése, telepítése, bérleti díj, jogtiszta szoftverek

internet előfizetés, számítógépes oktatásra irányuló szolg.

számítástechnikai eszközök javítása, karbantartása

K322

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

1 900 000

telefon,telefax,mobil, telefonkártya, műsorközlési jogdíj

K33

Szolgáltatások kiadásai

K331

Közüzemi díjak

16 500 000

villamosenergia

gáz

víz

K332

Vásárolt élelmezés

0

az étkeztetésről szolgáltatás vásárlásával való gondoskodás

Pl. Gondozási Központ

K333

Bérleti és lízing díjak

1 500 000

Nem itt kell elszámolni az informatikai eszközök bérleti díját

K334

Karbantartás, kijavítási szolgáltatások

23 500 000

Kivéve az informatikai eszközök

K335

Közvetített szolgáltatások

16 000 000

változatlan formában továbbértékesítések beszerzési árát kell itt elszámolni Külön az államháztartáson belülre

K336

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

450 000

Azoknak a szolgáltatásoknak a beszerzési költsége amit egyébként az államháztartásnak kellene ellátni, de államháztartáson kívüli szervezet, személy lát el.( Pl. szociális ellátás, útüzemeltetés, környezetvédelem, egészségügy) Itt kell elszámolni a tervez

K337

Egyéb szolgáltatások

40 000 000

A más rovaton nem szerepeltethető szolgáltatások, raktározás, posta és távközlési szolgáltatás, szállítás, takarítás, mosás, kéményseprés, rovarirtás, pénzügyi, befektetési, biztosítás,

K34

Kiküldetések, reklám és propagandakiadások

K341

Kiküldetések kiadásai

300 000

A foglalkoztatottak és a választott tisztségviselők belföldi és külföldi kiküldetésével kapcsolatos valamennyi kiadás, utazási,szállás, elszámolható élelmezés, saját gk. használat.

K342

Reklám és Propagandakiadások

0

A tevékenységet bemutató, népszerűsítő, és egyéb ismeretterjesztő célokat szolgáló reklám, marketing, propaganda, hirdetés, közvélemény-kutatások kiadásai

K35

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K351

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

19 254 858

Beszerzések és kiadások után felszámított ÁFA

K352

Fizetendő általános forgalmi adó

186 308 796

Itt kell elszámolni a bevételek után felszámított ÁFA-t, a fordított adózás szerint fizetendő ÁFA-t

K353

Kamatkiadások

0

Minden kamat kiadást itt kell elszámolni-ebből államháztartáson belülre, vagy fedezeti ügyletek kamatkiadásai

K354

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

0

valuta és deviza átváltása során realizált árfolyamveszteség,

K355

Egyéb dologi kiadások

4 000 000

behajthatatlan előlegek elszámolása, 1, 2 Ft-os érmék kerekítési különbözete, adó, vám, illeték jellegű befizetések amik más rovaton nem számolhatók el, kötelező jellegű díjak, úgy mint út díj, zöldkártya, közbeszerzési díj, ajánlati biztosíték, kötbér, k

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

15 000 000

K42

Családi támogatások

0

pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi támogatások,rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők pénzbeli támogatása (Gyvt.20/A,) kiegészítő gyermekvédelmi támogatás (Gyvt 20/B), óvodáztatási támogatás, rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, helyi megállapítású

K44

Betegséggel kapcsolatos (nem tb) ellátások

0

mozgáskorlátozottak támogatása

helyi megállapítású ápolási díj

helyi megállapítású közgyógyellátás

K45

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

0

foglalkoztatást helyettesítő támogatás (Szoctv. 35. §-(1)

K46

Lakhatással kapcsolatos ellátások

0

lakásfenntartási támogatás (Szoctv. 38. §(1), a,b

K48

Egyéb nem intézményi ellátások

15 000 000

a szoc. törvény, és gyermekvédelmi törvény alapján a helyi önkormányzat által folyósított pénzbeli és természetbeni ellátások

időskorúak járadéka Szoctv. 32/B (1)

rendszeres szociális segély Szoctv. 37. (1) a-d p

átmeneti segély (Szoctv. 45 §)

temetési segély (Szoctv. 46 §)

egyé önkormányzat rendeletében megállapított juttatás

természetben nyújtott rendszeres szoc.s. Szoctv. 47. §(1) a

átmeneti segély (Szoctv. 47. §(1) bek.c.pont)

temetési segély (Szoctv. 47§(1) bek. d.pont)

köztemetés ( Szoctv. 48. §)

rászorultságtól függyő normatív kedvezmény (Gyvt. 151. §(5)bek.

önkormányzat átal saját hatáskörben adott pénzbeli és természetbeni ellátás

K5

Egyéb működési célú kiadások

152 600 000

K502

Elvonások és befizetések

normatíva visszafizetés, eredeti előirányzat nem tervezhető

K503

Működési célú garancia és kezességváll.államháztartáson belülre

K504

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K505

Működési célú visszatéritendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K506

Egyéb működési támogatások államháztartáson belülre

1 000 000

az államháztartáson belüli szervezetek számára működési célból végleges jelleggel nyújtott támogatásokat és más ellenérték nélküli kifizetéseket, a központi, irányító szervi támogatás

K507

Működési célú garancia és kezességváll.államháztartáson kívülre (külön ki kell mutatni az állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok tartozásai miatti kifizetéseket

0

K508

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívűlre Visszafizetési kötelezettség mellett működési célból nyújtott támogatásokat, kölcsönöket kell itt elszámolni

K512

Egyéb működési támogatások államháztartáson kívülre

131 600 000

Működési jelleggel véglegesen adott támogatások, adományok

K513

Tartalékok

20 000 000

K6

Beruházások

244 165 354

K61

Immateriális javak beszerzése,létesítése

K62

Ingatlanok beszerzése létesítése

244 165 354

külön a termőföld vásárlása

K63

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

0

K64

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

0

K65

Részesedések beszerzése

0

K67

Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA

K7

Felújítások

20 637 500

K71

Ingatlanok felújítása

16 250 000

K72

Informatikai eszközök felújítása

K73

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

0

K74

Felújítások ÁFA

4 387 500

K8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K81

Felhalmozási célú garancia- és kezességváll. származó kifizetések államháztartáson belül

K82

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K83

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K84

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K85

Felhalmozási célú garancia és kezességvállalásból származó kifizetések államháztartáson kívülre

K86

Felhalmozási célú visszatéritendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K87

Lakástámogatás

K88

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K9

Finanszírozási kiadások

613 063 055

K91

Belföldi finanszírozás kiadásai

613 063 055

K911

Hitel,- kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

0

K9111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

K9112

Likviditású célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

itt kell elszámolni a folyószámla, rulírozó, munkabér-megelőlegezési hitelek, kölcsönök tőketörlesztését

K9113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

költségvetési éven belülre felvett hitelek, kölcsönök törlesztése, kivéve a likviditási célú hitelek

K912

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

K9121

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9122

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

K9123

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9124

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K914

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

24 577 456

Itt kell elszámolni a decemberi bérekre kapott előleget

K915

Központi, irányító szervi támogatás folyósítása

588 485 599

Itt kell elszámolni az intézmények finanszírozását

K916

Pénzeszközök betétként elhelyezése

K917

Pénzügyi lízing kiadásai

K918

Központi költségvetés sajátos finanszírozása

K92

Külföldi finanszírozás kiadásai

Kiadások összesen

1 479 554 563

4. melléklet

Sülysápi Polgármesteri Hivatal 2021. évi költségvetése

Adatok Ft-ban

Rovat

Megnevezés

Eredeti előirányzat 2021.01.01

K1

Személyi juttatások

122 543 000

K11

K1101

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

110 692 000

K1103, K1104

Céljuttatás, projektprémium. Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, pótlék

0

K1105

Végkielégítés

0

K1106

Jubileumi jutalom, jutalom

2 341 000

K1107

Béren kívüli juttatások -cafetéria

8 450 000

K1108

Ruházati költségtérítés

K1109

Közlekedési költségtérítés

500 000

K1110

Egyéb költségtérítés

0

K1113

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

160 000

K12

0

K121

Választott tisztségviselők juttatásai

0

K122

Nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

0

K123

Egyéb külső személyi juttatások

400 000

K2

Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulás

19 000 000

szociális hozzáj, rehab. EHO, táppénzh. Egyéb munk.terh.j.

19 000 000

K3

Dologi kiadások

10 790 000

K31

Készletbeszerzés

1 830 000

K311

Szakmai anyagok beszerzése

30 000

könyvek,folyóiratok, napilapok, inf.eszk.(CD,stb)

K312

Üzemeltetési anyagok beszerzése

1 800 000

irodaszer nyomtatvány, festék patronok,tisztítószer

üzemanyag-tűzelőanyag

élelmiszer

védő és munkaruha

K32

Kommunikációs szolgáltatás

890 000

K321

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

550 000

inf.eszközök kiépítése, telepítése, bérletidíj, jogtiszta szoftverek

internet előfizetés, számítógépes oktatásra irányuló szolg.

számítástechnikai eszközök javítása, karbantartása

K322

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

340 000

telefon,telefax,mobil, telefonkártya, műsorközlési jogdíj

K33

Szolgáltatások kiadásai

5 070 000

K331

Közüzemi díjak

2 100 000

K3311

villamosenergia

gáz

víz

K332

Vásárolt élelmezés

0

az étkeztetésről szolgáltatás vásárlásával való gondoskodás

Pl.Gondozási Központ

K333

Bérleti és lízing díjak

0

Nem itt kell elszámolni az informatikai eszközök bérleti díját

K334

Karbantartás, kisjavítási szolgáltatások

120 000

Kivéve az informatikai eszközök

K335

Közvetített szolgáltatások

0

változatlan formában továbbértékesítések beszerzési árát kell itt elszámolni Külön az államháztartáson belülre

K336

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

1 450 000

Azoknak a szolgáltatásoknak a beszerzési költsége amit egyébként az államháztartásnak kellene ellátni, de államháztartáson kívüli szervezet, személy lát el.( Pl. szociális ellátás, útüzemeltetés, környezetvédelem, egészségügy) Itt kell elszámolni a tervezői, tanácsadói, ügyvédi, jogi, fordítói, közjegyzői, közbeszerzési iroda díjai

K337

Egyéb szolgáltatások

1 400 000

A más rovaton nem szerepeltethető szolgáltatások, raktározás, posta és távközlési szolgáltatás, szállítás, takarítás, mosás, kéményseprés, rovarirtás, pénzügyi, befektetési, biztosítás,

K34

Kiküldetések, reklám és propagandakiadások

800 000

K341

Kiküldetések kiadásai

800 000

A foglalkoztatottak és a választott tisztségviselők belföldi és külföldi kiküldetésével kapcsolatos valamennyi kiadás, utazási,szállás, elszámolható élelmezés, saját gk. használat.

K342

Reklám és Propagandakiadások

0

A tevékenységet bemutató, népszerűsítő, és egyéb ismeretterjesztő célokat szolgáló reklám, marketing, propaganda, hirdetés, közvélemény-kutatások kiadásai

K35

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

2 200 000

K351

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

1 300 000

Beszerzések és kiadások után felszámított ÁFA

K352

Fizetendő általános forgalmi adó

0

Itt kell elszámolni a bevételek után felszámított ÁFA-t, a fordított adózás szerint fizetendő ÁFA-t (NAV felé befizetendő)

K353

Kamatkiadások

Minden kamat kiadást itt kell elszámolni-ebből államháztartáson belülre, vagy fedezeti ügyletek kamatkiadásai

K354

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

valuta és deviza átváltása során realizált árfolyamveszteség,

K355

Egyéb dologi kiadások

900 000

behajthatatlan előlegek elszámolása, 1, 2 Ft-os érmék kerekítési különbözete, adó, vám, illeték jellegű befizetések amik más rovaton nem számolhatók el, kötelező jellegű díjak, úgy mint út díj, zöldkártya, közbeszerzési díj, ajánlati biztosíték, kötbér, k

K6

Beruházások

2 500 000

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése + ÁFA

2 500 000

K7

Felújítások

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN

154 833 000

B1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

B16

Egyéb működési támogatás

0

B4

Működési bevételek

10 000

B402

Tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel

0

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B411,B408

Egyéb működési bevételek, Egyéb kapott kamat

10 000

B8

Finanszírozási bevételek

154 823 000

B816

Központi, irányító szervi támogatás

154 823 000

B813

Maradvány igénybevétele

0

BEVÉTELEK ÖSSZESEN

154 833 000

5. melléklet

Gólyahír Bölcsőde 2021. évi költségvetése

Adatok Ft-ban

Rovat

Megnevezés

Eredeti előirányzat 2021.01.01

K1

Személyi juttatások

56 821 000

K11

K1101

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

54 200 000

K1103, K1104

Céljuttatás, projektprémium, Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, pótlék

721 000

K1105

Vezetői pótlék

0

K1106

Jubileumi jutalom

K1107

Béren kívüli juttatások -cafetéria

0

K1108

Ruházati költségtérítés

0

K1109

Közlekedési költségtérítés

300 000

K1110

Egyéb költségtérítés

K1113

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

1 360 000

K12

K121

Választott tisztségviselők juttatásai

0

K122

Nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

240 000

K123

Egyéb külső személyi juttatások

0

K2

Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulás

8 800 000

szociális hozzáj, rehab. EHO, táppénzh. Egyéb munk.terh.j.

8 800 000

K3

Dologi kiadások

12 202 000

K31

Készletbeszerzés

5 312 000

K311

Szakmai anyagok beszerzése

112 000

könyvek,folyóiratok, napilapok, inf.eszk.(CD,stb)

K312

Üzemeltetési anyagok beszerzése

5 200 000

irodaszer nyomtatvány, festék patronok,tisztítószer

üzemanyag-tűzelőanyag

élelmiszer

védő és munkaruha

K32

Kommunikációs szolgáltatás

130 000

K321

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

70 000

inf.eszközök kiépítése, telepítése, bérletidíj, jogtiszta szoftverek

internet előfizetés, számítógépes oktatásra irányuló szolg.

számítástechnikai eszközök javítása, karbantartása

K322

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

60 000

telefon,telefax,mobil, telefonkártya, műsorközlési jogdíj

K33

Szolgáltatások kiadásai

3 850 000

K331

Közüzemi díjak

2 500 000

K3311

villamosenergia

gáz

víz

K332

Vásárolt élelmezés

0

az étkeztetésről szolgáltatás vásárlásával való gondoskodás

Pl.Gondozási Központ

K333

Bérleti és lízing díjak

0

Nem itt kell elszámolni az informatikai eszközök béleti díját

K334

Karbantartás, kijavítási szolgáltatások

500 000

Kivéve az informatikai eszközök

K335

Közvetített szolgáltatások

0

változatlan formában továbbértékesítések beszerzési árát kell itt elszámolni Külön az államháztartáson belülre

K336

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

300 000

Azoknak a szolgáltatásoknak a beszerzési költsége amit egyébként az államháztartásnak kellene ellátni, de államháztartáson kívüli szervezet, személy lát el.( Pl. szociális ellátás, útüzemeltetés, környezetvédelem, egészségügy) Itt kell elszámolni a tervezői, tanácsadói, ügyvédi, jogi, fordítói, közjegyzői, közbeszerzési iroda díjai

K337

Egyéb szolgáltatások

550 000

A más rovaton nem szerepeltethető szolgáltatások, raktározás, posta és távközlési szolgáltatás, szállítás, takarítás, mosás, kéményseprés, rovarirtás, pénzügyi, befektetési, biztosítás,

0

K34

Kiküldetések, reklám és propagandakiadások

300 000

K341

Kiküldetések kiadásai

300 000

A foglalkoztatottak és a választott tisztségviselők belföldi és külföldi kiküldetésével kapcsolatos valamennyi kiadás, utazási,szállás, elszámolható élelmezés, saját gk. használat.

K342

Reklám és Propagandakiadások

A tevékenységet bemutató, népszerűsítő, és egyéb ismeretterjesztő célokat szolgáló reklám, marketing, propaganda, hirdetés, közvélemény-kutatások kiadásai

K35

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

2 610 000

K351

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

2 000 000

Beszerzések és kiadások után felszámított ÁFA

0

K352

Fizetendő általános forgalmi adó

600 000

Itt kell elszámolni a bevételek után felszámított ÁFA-t, a fordított adózás szerint fizetendő ÁFA-t (NAV felé befizetendő)

K353

Kamatkiadások

Minden kamat kiadást itt kell elszámolni-ebből államháztartáson belülre, vagy fedezeti ügyletek kamatkiadásai

K354

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

valuta és deviza átváltása során realizált árfolyamveszteség,

K355

Egyéb dologi kiadások

10 000

behajthatatlan előlegek elszámolása, 1, 2 Ft-os érmék kerekítési különbözete, adó, vám, illeték jellegű befizetések amik más rovaton nem számolhatók el, kötelező jellegű díjak, úgy mint út díj, zöldkártya, közbeszerzési díj, ajánlati biztosíték, kötbér, k

K6

Beruházások

300 000

300 000

K7

Felújítások

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN

78 123 000

B1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

B4

Működési bevételek

4 110 000

B402, B405

Ellátási díjak

3 700 000

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

400 000

B408, B411

Egyéb működési bevételek, Egyéb kapott kamat

10 000

B8

Finanszírozási bevételek

74 013 000

B816

Központi, irányítószervi támogatás

72 679 378

B813

Maradvány igénybevétele

1 333 622

BEVÉTELEK ÖSSZESEN

78 123 000

6. melléklet

Sülysápi Csicsergő Óvoda 2021. évi költségvetése

Adatok Ft-ban

Rovat

Megnevezés

Eredeti előirányzat 2021.01.01

K1

Személyi juttatások

168 109 000

K11

K1101

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

161 000 000

25 fő óvonő, 1 fő gyógyp., 12 fő dajka 4 fő ped.asszisztens , 1 óvoda titkár = 26 pedagógus, 17 pedagógus munkát segítő = 43 fő

0

K1103, K1104

Céljuttatás, projektprémium, Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, pótlék

0

K1105

Végkielégítés

K1106

Jubileumi jutalom

1 859 000

K1107

Béren kívüli juttatások -cafetéria

0

K1108

Ruházati költségtérítés

0

K1109

Közlekedési költségtérítés

370 000

K1110

Egyéb költségtérítés

K1113

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

3 880 000

K12

K121

Választott tisztségviselők juttatásai

0

K122

Nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

1 000 000

K123

Egyéb külső személyi juttatások

0

K2

Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulás

26 000 000

szociális hozzáj, rehab. EHO, táppénzh. Egyéb munk.terh.j.

26 000 000

K3

Dologi kiadások

13 425 000

K31

Készletbeszerzés

4 280 000

K311

Szakmai anyagok beszerzése

280 000

könyvek,folyóiratok, napilapok, inf.eszk.(CD,stb)

0

K312

Üzemeltetési anyagok beszerzése

4 000 000

irodaszer nyomtatvány, festék patronok

üzemanyag-tűzelőanyag

élelmiszer

védő és munkaruha

0

K32

Kommunikációs szolgáltatás

600 000

K321

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

200 000

inf.eszközök kiépítése, telepítése, bérletidíj, jogtiszta szoftverek

0

internet előfizetés, számítógépes oktatásra irányuló szolg.

0

számítástechnikai eszközök javítása, karbantartása

0

K322

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

400 000

telefon,telefax,mobil, telefonkártya, műsorközlési jogdíj

0

K33

Szolgáltatások kiadásai

5 890 000

K331

Közüzemi díjak

4 600 000

K3311

villamosenergia

gáz

víz

K332

Vásárolt élelmezés

az étkeztetésről szolgáltatás vásárlásával való gondoskodás

Pl.Gondozási Központ

K333

Bérleti és lízing díjak

Nem itt kell elszámolni az informatikai eszközök bérleti díját

K334

Karbantartás, kisjavítási szolgáltatások

240 000

Kivéve az informatikai eszközök

K335

Közvetített szolgáltatások

változatlan formában továbbértékesítések beszerzési árát kell itt elszámolni Külön az államháztartáson belülre

K336

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

250 000

Azoknak a szolgáltatásoknak a beszerzési költsége amit egyébként az államháztartásnak kellene ellátni, de államháztartáson kívüli szervezet, személy lát el.( Pl. szociális ellátás, útüzemeltetés, környezetvédelem, egészségügy) Itt kell elszámolni a tervezői, tanácsadói, ügyvédi, jogi, fordítói, közjegyzői, közbeszerzési iroda díjai

K337

Egyéb szolgáltatások

800 000

A más rovaton nem szerepeltethető szolgáltatások, raktározás, posta és távközlési szolgáltatás, szállítás, takarítás, mosás, kéményseprés, rovarirtás, pénzügyi, befektetési, biztosítás,

K34

Kiküldetések, reklám és propagandakiadások

100 000

K341

Kiküldetések kiadásai

100 000

A foglalkoztatottak és a választott tisztségviselők belföldi és külföldi kiküldetésével kapcsolatos valamennyi kiadás, utazási,szállás, elszámolható élelmezés, saját gk. használat.

K342

Reklám és Propagandakiadások

A tevékenységet bemutató, népszerűsítő, és egyéb ismeretterjesztő célokat szolgáló reklám, marketing, propaganda, hirdetés, közvélemény-kutatások kiadásai

K35

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

2 555 000

K351

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

2 500 000

Beszerzések és kiadások után felszámított ÁFA

K352

Fizetendő általános forgalmi adó

5 000

Itt kell elszámolni a bevételek után felszámított ÁFA-t, a fordított adózás szerint fizetendő ÁFA-t (NAV felé befizetendő)

K353

Kamatkiadások

Minden kamat kiadást itt kell elszámolni-ebből államháztartáson belülre, vagy fedezeti ügyletek kamatkiadásai

K354

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

valuta és deviza átváltása során realizált árfolyamveszteség,

K355

Egyéb dologi kiadások

50 000

behajthatatlan előlegek elszámolása, 1, 2 Ft-os érmék kerekítési különbözete, adó, vám, illeték jellegű befizetések amik más rovaton nem számolhatók el, kötelező jellegű díjak, úgy mint út díj, zöldkártya, közbeszerzési díj, ajánlati biztosíték, kötbér, k

0

K6

Beruházások

1 105 000

K64

Tárgyi eszközök beszerzése

1 105 000

K7

Felújítások

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN

208 639 000

B1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

B4

Működési bevételek

5 000

B405

Ellátási díjak

0

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

0

B411,B408

Egyéb működési bevételek és kapott kamatok

5 000

B8

Finanszírozási bevételek

208 634 000

B816

Központi, irányítószervi támogatás

208 046 159

B813

Maradvány igénybevétele

587 841

BEVÉTELEK ÖSSZESEN

208 639 000

7. melléklet

Wass Albert Művelődési Központ és Könyvtár 2021. évi költségvetése

Adatok Ft-ban

Rovat

Megnevezés

Eredeti előirányzat 2021.01.01

K1

Személyi juttatások

17 395 000

K11

K1101

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

16 893 000

K1103, K1104

Céljuttatás, projektprémium, Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, pótlék

K1105

Végkielégítés

K1106

Jubileumi jutalom

K1107

Béren kívüli juttatások

0

K1108

Ruházati költségtérítés

K1109

Közlekedési költségtérítés

50 000

K1110

Egyéb költségtérítés

K1113

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

452 000

K12

K121

Választott tisztségviselők juttatásai

K122

Nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K123

Egyéb külső személyi juttatások

K2

Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulás

2 700 000

szociális hozzáj, rehab. EHO, táppénzh. Egyéb munk.terh.j.

2 700 000

K3

Dologi kiadások

10 128 000

K31

Készletbeszerzés

3 060 000

K311

Szakmai anyagok beszerzése

1 760 000

könyvek,folyóiratok, napilapok, inf.eszk.(CD,stb)

K312

Üzemeltetési anyagok beszerzése

1 300 000

irodaszer nyomtatvány, festék patronok,tisztítószer

üzemanyag-tűzelőanyag

élelmiszer

védő és munkaruha

K32

Kommunikációs szolgáltatás

300 000

K321

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

300 000

inf.eszközök kiépítése, telepítése, bérletidíj, jogtiszta szoftverek

internet előfizetés, számítógépes oktatásra irányuló szolg.

számítástechnikai eszközök javítása, karbantartása

K322

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

0

telefon,telefax,mobil, telefonkártya, műsorközlési jogdíj

K33

Szolgáltatások kiadásai

4 850 000

K331

Közüzemi díjak

2 000 000

K3311

villamosenergia

gáz

víz

K332

Vásárolt élelmezés

az étkeztetésről szolgáltatás vásárlásával való gondoskodás

Pl.Gondozási Központ

K333

Bérleti és lízing díjak

600 000

Nem itt kell elszámolni az informatikai eszközök bérleti díját

K334

Karbantartás, kijavítási szolgáltatások

100 000

Kivéve az informatikai eszközök

K335

Közvetített szolgáltatások

változatlan formában továbbértékesítések beszerzési árát kell itt elszámolni Külön az államháztartáson belülre

K336

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

50 000

Azoknak a szolgáltatásoknak a beszerzési költsége amit egyébként az államháztartásnak kellene ellátni, de államháztartáson kívüli szervezet, személy lát el.( Pl. szociális ellátás, útüzemeltetés, környezetvédelem, egészségügy) Itt kell elszámolni a tervezői, tanácsadói, ügyvédi, jogi, fordítói, közjegyzői, közbeszerzési iroda díjai

K337

Egyéb szolgáltatások

2 100 000

A más rovaton nem szerepeltethető szolgáltatások, raktározás, posta és távközlési szolgáltatás, szállítás, takarítás, mosás, kéményseprés, rovarirtás, pénzügyi, befektetési, biztosítás,

K34

Kiküldetések, reklám és propagandakiadások

78 000

K341

Kiküldetések kiadásai

3 000

A foglalkoztatottak és a választott tisztségviselők belföldi és külföldi kiküldetésével kapcsolatos valamennyi kiadás, utazási,szállás, elszámolható élelmezés, saját gk. használat.

K342

Reklám és Propagandakiadások

75 000

A tevékenységet bemutató, népszerűsítő, és egyéb ismeretterjesztő célokat szolgáló reklám, marketing, propaganda, hirdetés, közvélemény-kutatások kiadásai

K35

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

1 840 000

K351

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

1 800 000

Beszerzések és kiadások után felszámított ÁFA

K352

Fizetendő általános forgalmi adó

30 000

Itt kell elszámolni a bevételek után felszámított ÁFA-t, a fordított adózás szerint fizetendő ÁFA-t (NAV felé befizetendő)

K353

Kamatkiadások

0

Minden kamat kiadást itt kell elszámolni-ebből államháztartáson belülre, vagy fedezeti ügyletek kamatkiadásai

K354

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

0

valuta és deviza átváltása során realizált árfolyamveszteség,

K355

Egyéb dologi kiadások

10 000

behajthatatlan előlegek elszámolása, 1, 2 Ft-os érmék kerekítési különbözete, adó, vám, illeték jellegű befizetések amik más rovaton nem számolhatók el, kötelező jellegű díjak, úgy mint út díj, zöldkártya, közbeszerzési díj, ajánlati biztosíték, kötbér, k

K6

Beruházások

150 000

150 000

K7

Felújítások

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN

30 373 000

B1

Működési c. támogatások államháztartáson belülről

0

B16

Egyéb műk. c. tám. elkülönített állami pénzalaptól

0

B4

Működési bevételek

1 521 000

B402

Szolgáltatások ellenértéke

1 500 000

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

11 000

B408, B411

Kamatbevételek, Egyéb működési bevételek

10 000

B8

Finanszírozási bevételek

28 852 000

B816

Központi, irányító szervi támogatás

28 276 417

B813

Maradvány igénybevétele

575 583

BEVÉTELEK ÖSSZESEN

30 373 000

8. melléklet

Dr. Gáspár István Humánszolgáltató Központ 2021. évi költségvetése

Adatok Ft-ban

Rovat

Megnevezés

Eredeti előirányzat 2021.01.01

K1

Személyi juttatások

28 556 000

K11

K1101

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

27 731 000

K1103, K1104

Céljuttatás, projektprémium, Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, pótlék

0

K1105

Bérpótlék

K1106

Jubileumi jutalom

0

K1107

Béren kívüli juttatások -cafetéria

0

K1108

Ruházati költségtérítés

0

K1109

Közlekedési költségtérítés

100 000

K1110

Egyéb költségtérítés

0

K1113

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

725 000

K12

K121

Választott tisztségviselők juttatásai

K122

Nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K123

Egyéb külső személyi juttatások

K2

Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulás

4 600 000

szociális hozzáj, rehab. EHO, táppénzh. Egyéb munk.terh.j.

4 600 000

K3

Dologi kiadások

11 570 000

K31

Készletbeszerzés

580 000

K311

Szakmai anyagok beszerzése

80 000

könyvek,folyóiratok, napilapok, inf.eszk.(CD,stb)

K312

Üzemeltetési anyagok beszerzése

500 000

irodaszer nyomtatvány, festék patronok

üzemanyag-tűzelőanyag

élelmiszer

védő és munkaruha

0

K32

Kommunikációs szolgáltatás

190 000

K321

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

90 000

inf.eszközök kiépítése, telepítése, bérletidíj, jogtiszta szoftverek

internet előfizetés, számítógépes oktatásra irányuló szolg.

számítástechnikai eszközök javítása, karbantartása

K322

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

100 000

telefon,telefax,mobil, telefonkártya, műsorközlési jogdíj

K33

Szolgáltatások kiadásai

7 140 000

K331

Közüzemi díjak

900 000

K3311

villamosenergia

gáz

víz

K332

Vásárolt élelmezés

6 000 000

az étkeztetésről szolgáltatás vásárlásával való gondoskodás

Pl.Gondozási Központ

K333

Bérleti és lízing díjak

Nem itt kell elszámolni az informatikai eszközök bérleti díját

K334

Karbantartás, kijavítási szolgáltatások

40 000

Kivéve az informatikai eszközök

K335

Közvetített szolgáltatások

változatlan formában továbbértékesítések beszerzési árát kell itt elszámolni Külön az államháztartáson belülre

K336

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

0

Azoknak a szolgáltatásoknak a beszerzési költsége amit egyébként az államháztartásnak kellene ellátni, de államháztartáson kívüli szervezet, személy lát el.( Pl. szociális ellátás, útüzemeltetés, környezetvédelem, egészségügy) Itt kell elszámolni a tervezői, tanácsadói, ügyvédi, jogi, fordítói, közjegyzői, közbeszerzési iroda díjai

K337

Egyéb szolgáltatások

200 000

A más rovaton nem szerepeltethető szolgáltatások, raktározás, posta és távközlési szolgáltatás, szállítás, takarítás, mosás, kéményseprés, rovarirtás, pénzügyi, befektetési, biztosítás,

K34

Kiküldetések, reklám és propagandakiadások

800 000

K341

Kiküldetések kiadásai

800 000

A foglalkoztatottak és a választott tisztségviselők belföldi és külföldi kiküldetésével kapcsolatos valamennyi kiadás, utazási,szállás, elszámolható élelmezés, saját gk. használat.

K342

Reklám és Propagandakiadások

A tevékenységet bemutató, népszerűsítő, és egyéb ismeretterjesztő célokat szolgáló reklám, marketing, propaganda, hirdetés, közvélemény-kutatások kiadásai

K35

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

2 860 000

K351

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

1 900 000

Beszerzések és kiadások után felszámított ÁFA

K352

Fizetendő általános forgalmi adó

950 000

Itt kell elszámolni a bevételek után felszámított ÁFA-t, a fordított adózás szerint fizetendő ÁFA-t (NAV felé befizetendő)

K353

Kamatkiadások

Minden kamat kiadást itt kell elszámolni-ebből államháztartáson belülre, vagy fedezeti ügyletek kamatkiadásai

K354

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

valuta és deviza átváltása során realizált árfolyamveszteség,

K355

Egyéb dologi kiadások

10 000

behajthatatlan előlegek elszámolása, 1, 2 Ft-os érmék kerekítési különbözete, adó, vám, illeték jellegű befizetések amik más rovaton nem számolhatók el, kötelező jellegű díjak, úgy mint út díj, zöldkártya, közbeszerzési díj, ajánlati biztosíték, kötbér, k

K6

Beruházások

120 000

120 000

K7

Felújítások

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN

44 846 000

B1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

B4

Működési bevételek

6 305 000

B405

Ellátási díjak

5 400 000

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

900 000

B411,B408

Egyéb működési bevételek és kapott kamatok

5 000

B8

Finanszírozási bevételek

38 541 000

B816

Központi, irányító szervi támogatás

37 908 599

B813

Maradvány igénybevétele

632 401

BEVÉTELEK ÖSSZESEN

44 846 000

9. melléklet

Központi Konyha 2021. évi költségvetése

Adatok Ft-ban

Rovat

Megnevezés

Eredeti előirányzat 2021.01.01

K1

Személyi juttatások

34 785 000

K11

K1101

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

31 800 000

K1104

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra

K1105

Végkielégítés

K1106

Jubileumi jutalom

0

K1107

Béren kívüli juttatások -cafetéria

0

K1108

Ruházati költségtérítés

K1109

Közlekedési költségtérítés

70 000

K1110

Egyéb költségtérítés

0

K1113

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

1 175 000

K12

K121

Választott tisztségviselők juttatásai

K122

Nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

1 740 000

K123

Egyéb külső személyi juttatások

K2

Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulás

5 400 000

szociális hozzáj, rehab. EHO, táppénzh. Egyéb munk.terh.j.

5 400 000

K3

Dologi kiadások

74 036 000

K31

Készletbeszerzés

55 041 000

K311

Szakmai anyagok beszerzése

41 000

könyvek,folyóiratok, napilapok, inf.eszk.(CD,stb)

K312

Üzemeltetési anyagok beszerzése

55 000 000

irodaszer nyomtatvány, festék patronok,tisztítószer

üzemanyag-tűzelőanyag

élelmiszer

védő és munkaruha

K32

Kommunikációs szolgáltatás

50 000

K321

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

0

inf.eszközök kiépítése, telepítése, bérletidíj, jogtiszta szoftverek

internet előfizetés, számítógépes oktatásra irányuló szolg.

számítástechnikai eszközök javítása, karbantartása

K322

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

50 000

telefon,telefax,mobil, telefonkártya, műsorközlési jogdíj

K33

Szolgáltatások kiadásai

2 675 000

K331

Közüzemi díjak

850 000

K3311

villamosenergia

gáz

víz

K332

Vásárolt élelmezés

az étkeztetésről szolgáltatás vásárlásával való gondoskodás

Pl.Gondozási Központ

K333

Bérleti és lízing díjak

Nem itt kell elszámolni az informatikai eszközök bérleti díját

K334

Karbantartás, kijavítási szolgáltatások

525 000

Kivéve az informatikai eszközök

K335

Közvetített szolgáltatások

változatlan formában továbbértékesítések beszerzési árát kell itt elszámolni Külön az államháztartáson belülre

K336

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

50 000

Azoknak a szolgáltatásoknak a beszerzési költsége amit egyébként az államháztartásnak kellene ellátni, de államháztartáson kívüli szervezet, személy lát el.( Pl. szociális ellátás, útüzemeltetés, környezetvédelem, egészségügy) Itt kell elszámolni a tervezői, tanácsadói, ügyvédi, jogi, fordítói, közjegyzői, közbeszerzési iroda díjai

K337

Egyéb szolgáltatások

1 250 000

A más rovaton nem szerepeltethető szolgáltatások, raktározás, posta és távközlési szolgáltatás, szállítás, takarítás, mosás, kéményseprés, rovarirtás, pénzügyi, befektetési, biztosítás,

K34

Kiküldetések, reklám és propagandakiadások

230 000

K341

Kiküldetések kiadásai

230 000

A foglalkoztatottak és a választott tisztségviselők belföldi és külföldi kiküldetésével kapcsolatos valamennyi kiadás, utazási,szállás, elszámolható élelmezés, saját gk. használat.

K342

Reklám és Propagandakiadások

A tevékenységet bemutató, népszerűsítő, és egyéb ismeretterjesztő célokat szolgáló reklám, marketing, propaganda, hirdetés, közvélemény-kutatások kiadásai

K35

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

16 040 000

K351

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

12 000 000

Beszerzések és kiadások után felszámított ÁFA

0

K352

Fizetendő általános forgalmi adó

4 000 000

Itt kell elszámolni a bevételek után felszámított ÁFA-t, a fordított adózás szerint fizetendő ÁFA-t (NAV felé befizetendő)

K353

Kamatkiadások

Minden kamat kiadást itt kell elszámolni-ebből államháztartáson belülre, vagy fedezeti ügyletek kamatkiadásai

K354

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

valuta és deviza átváltása során realizált árfolyamveszteség,

K355

Egyéb dologi kiadások

40 000

behajthatatlan előlegek elszámolása, 1, 2 Ft-os érmék kerekítési különbözete, adó, vám, illeték jellegű befizetések amik más rovaton nem számolhatók el, kötelező jellegű díjak, úgy mint út díj, zöldkártya, közbeszerzési díj, ajánlati biztosíték, kötbér, k

K6

Beruházások

200 000

200 000

K7

Felújítások

0

KIADÁS ÖSSZESEN

114 421 000

B1

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

B4

Működési bevételek

26 680 000

B405

Ellátási díjak

21 000 000

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

5 670 000

B411,B408

Egyéb működési bevételek, Egyéb kapott kamat

10 000

B8

Finanszírozási bevételek

87 741 000

B816

Központi, irányító szervi támogatás

86 752 046

B813

Maradvány igénybevétele

988 954

BEVÉTELEK ÖSSZESEN

114 421 000

10. melléklet

Sülysáp Város Önkormányzata 2021. évi költségvetése - Egyes kiadási előirányzatok részletezése

K512

Egyéb működési támogatások államháztartáson kívülre

Részletes tételfelsorolás

131 600 000

Civil támogatási keret

5 000 000

Egyházak támogatása

1 200 000

ÖTE támogatása

1 000 000

Bursa

500 000

TÁVÜSZ KFT.

75 000 000

Társulás vagyonbiztosításához hozzárjárulás (Tápiószele, Vízgazd. Társ.)

500 000

Kegyeleti közszolgáltatás ellenérték

1 200 000

M-Bussal (tömegközlekedés támogatása)

7 200 000

Társulat hitelkamat elmaradás teljesítése

34 500 000

MLSZ pályavilágítás

5 500 000

K71

Ingatlanok felújítása

Részletes tételfelsorolás

16 250 000

Kapás udvar ablak

1 500 000

Óvodák felújítása

4 550 000

WAMKK érdekeltségnövelő támogatás

2 000 000

WAMKK érdekeltségnövelő önrész

1 500 000

Kubinyi Ágoston program

2 000 000

Buszmegállók felújítása

4 700 000

K74

Felújításra jutó ÁFA

4 387 500

K6

Beruházások

Részletes tételfelsorolás

244 165 354

Béke utca járda

23 622 047

Malom u. 26. 2/3 vétel

11 000 000

Külterületi utak

110 236 220

Vasút utca gyalogos átkelési hely

12 000 000

Vasút utca parkoló és vízelvezetés kiépítése

15 748 031

Emlékmű (park)

11 811 024

Wifi4EU

4 000 000

Új utca (Vis maior)

44 881 890

Templom utca (Vis maior)

10 866 142

K352

Fizetendő ÁFA

Részletes tételfelsorolás

186 308 796

FORDÍTOTT ÁFA fizetés beruházások miatt

65 924 646

Továbbszámlázás miatti fizetendő áfa

1 000 000

Telekeladások miatti ÁFA befizetés

24 528 150

2020. évi ÁFA befizetés 2021. január

94 856 000

K334

Karbantartás

Részletes tételfelsorolás

21 000 000

Kátyúzás

10 000 000

Intézmények karbantartás

5 000 000

Bölcsődei felújítások

3 000 000

Dr Gáspár épület belső festés

1 000 000

Közpark faállomány

2 000 000

11. melléklet

Sülysáp Város Önkormányzata 2021. évi költségvetése - Önkormányzatok működési támogatásának tervezése

B11

Önkormányzatok működési támogatása

2020. Évi eredeti ei

2021. Évi eredeti ei

Eltérés 2021. - 2020. év között

532 315 580

614 436 395

82 120 815

B111

Helyi önkormányzatok működési támogatása (Általános támogatás)

163 516 994

202 531 018

39 014 024

B112

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

197 647 100

222 738 550

25 091 450

B113

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

160 494 217

170 689 277

10 195 060

B114

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

10 657 269

18 477 550

7 820 281

B115

Működési célú központosított előirányzatok

0

0

0

B116

Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

0

0

0

Finanszírozási melléklet

Megalapozó felmérés összehasonlítása a 2021. évi jogcímek szerint

Költségvetési jogcím száma

Költségvetési jogcím megnevezése

2020. Évi Megalapozó felmérés

2021. Évi Megalapozó felmérés

Eltérés 2021. - 2020. év között

1.1. (I.1.+I.2.+I.3.+I.5.)

A települési önkormányzatok működésének általános támogatása

163 516 994

202 531 018

39 014 024

1.2. (II.1. + II.2. + II.3 + II.4. + II.5.)

A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

197 647 100

222 738 550

25 091 450

1.3.1. (III.1.)

A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása

40 396 128

41 157 944

761 816

1.3.2.1-1.3.2.2. (III.2. a + III.2.b + III.2.n)

Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása - család és gyermekjóléti szolgálat/központ, továbbá óvodai és iskolai segítő tevékenység támogatása

5 440 000

6 970 000

1 530 000

1.3.2.3.-1.3.2.15. (III.2.c -III.2.m)

Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása - család és gyermekjóléti szolgálat/központ, továbbá óvodai és iskolai segítő tevékenység támogatása kivételével

10 579 400

10 489 480

- 89 920

1.3.3. (III.3.)

Bölcsőde, mini bölcsőde támogatása

34 828 000

43 399 000

8 571 000

1.4.1. (III.5.a)

Intézményi gyermekétkeztetés

68 314 179

67 694 001

- 620 178

1.4.2. (III.5.b)

A rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésének támogatása

936 510

978 852

42 342

1.5. (IV.a-e)

A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

10 657 269

18 477 550

7 820 281

1.

Összes működési támogatás

532 315 580

614 436 395

82 120 815

12. melléklet

Sülysáp Város Önkormányzata és intézményei 2021. évi költségvetési mérlege (Ft)

adatok Ft-ban

BEVÉTELEK

KIADÁSOK

Megnevezés

1.

2.

1.

2.

Működési bevétel

968 848 830

Működési kiadás

1 228 548 654

Önkormányzatok működési támogatásai

690 436 395

Személyi juttatások

509 884 000

Elvonások és befizetések bevételei

0

Munkáltatót terh.jár. és szoc.hozzáj. adó

77 500 000

Egyéb műk.c.tám.bev. áh.n belülről

51 080 000

Dologi kiadás

473 564 654

Közhatalmi bevételek

132 000 000

Ellátottak pénzbeli juttatásai

15 000 000

Működési bevételek

91 151 000

Elvonások és befizetések

0

Műk.c.visszat.tám.,kölcs.visszat.áh.n kívülről

4 181 435

Egyéb műk.c.támog.áh.n belülre

0

Egyéb működési célú átvett pénzeszk.

0

Műk.c.visszat.támog., kölcs.nyújt.áh.n kívülre

0

Műk.bev.felh.célra

0

Egyéb műk.c.támog.áh.n kívülre

152 600 000

Működési tartalék: - általános

0

- cél

0

Felhalmozási célú bev.

337 075 297

Felhalmozási célú kiadás

269 177 854

Felhalmozási célú önkorm.i támogatások

240 330 297

Beruházások

248 540 354

Egyéb felhalm.c.tám.bev. áh.n belülről

0

Felújítások

20 637 500

Immat. jav.,ingatlanok., egyéb tárgyi e.érték.

90 845 000

Egyéb felhalm.c.támog.áh.n belülre

0

Felhalm.c.visszat.tám.,kölcs.visszat.áh.n kívülről

0

Felhalm.c.visszat.támog.kölcs.,nyújt.áh.n kívülre

0

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszk.

5 900 000

Egyéb felhalm.c.támog.áh.n kívülre

0

Műk.bev.felhalm.célra

0

Felhalmozási tartalék: - általános

0

- cél

0

Költségvetési bev-ek

1 305 924 127

Költségvetési kiadások

1 497 726 508

Maradvány igénybevétele felj.célra

114 856 000

Hosszú lej.hitelek, kölcsönök törlesztése

Maradvány igénybevétele műk.célra

101 523 837

Áh.n. belüli megelőlegezés visszafizetése

24 577 456

Maradvány igénybevétele finanszírozási célra

0

Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése

0

Áh.n belüli megelőlegezés

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

Lekötött bankbetétek megszüntetése

Belföldi értékpapírok bevételei

0

Finanszírozási bevételek

216 379 837

Finanszírozási kiadások

24 577 456

Nyitó

Záró

Bevételek összesen:

1 522 303 964

Kiadás összesen:

1 522 303 964

Költségvetési mérleg egyenlege:

0

13. melléklet

Sülysáp Város Önkormányzata és intézményei - I. Működési célú (folyó) bevételek, működési célú (folyó) kiadások mérlege 2021. év

adatok Ft-ban

BEVÉTELEK

KIADÁSOK

Megnevezés

Önkorm. működési támogatásai

690 436 395

Személyi juttatások

509 884 000

Egyéb műk.c.tám.bev. áh.n belülről

51 080 000

Munkaadót terh.jár.és szoc.hozzáj.adó

77 500 000

Közhatalmi bevételek

132 000 000

Dologi kiadások

473 564 654

Működési bevételek

91 151 000

Ellátottak pénzbeli juttatásai

15 000 000

Egyéb működéi célú átvett pénzeszk.

4 181 435

Elvonások, befizetések

0

Maradvány igénybevétele műk.célra

101 523 837

Egyéb műk.c.támog.áh.n belülre

0

Műk.c.visszat.támog., kölcs.nyújt.áh.n kívülre

0

Egyéb műk.c.támog.áh.n kívülre

152 600 000

Tartalékok

0

Egyéb (Előző évi megelőlegezés)

24 577 456

Többlet

Működési bevétel összesen:

1 070 372 667

Működési kiadás összesen:

1 253 126 110

Működési mérleg hiány:

182 753 443

Működési mérleg többlet:

-

14. melléklet

Sülysáp Város Önkormányzata és intézményei

II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege 2021. év

adatok Ft-ban

BEVÉTELEK

KIADÁSOK

Megnevezés

Felhalmozási célú önkorm.i támogatások

240 330 297

Beruházások

248 540 354

Egyéb felhalm.c.tám.bev. áh.n belülről

0

Felújítások

20 637 500

Immat. jav.,ingatlanok., egyéb tárgyi e.érték.

90 845 000

Egyéb felhalm.c.támog.áh.n belülre

0

Felhalm.c.visszat.tám.,kölcs.visszat.áh.n kívülről

0

Felhalm.c.visszat.támog.kölcs.,nyújt.áh.n kívülre

0

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszk.

5 900 000

Egyéb felhalm.c.támog.áh.n kívülre

0

Maradvány igénybevétele felj.célra

114 856 000

Felhalmozási célú tartalék

0

Felhalmozási bevételek összesen:

451 931 297

Felhalmozási kiadások összesen:

269 177 854

Felhalmozási mérleg hiány:

-

Felhalmozási mérleg többlet:

182 753 443

Működési és felhalmozási bevételek

1 522 303 964

Működési és felhalmozási bevételek

1 522 303 964

Költségvetés főösszege:

1 522 303 964

Költségvetés főösszege:

1 522 303 964

Ell.

0

Ell.

0

15. melléklet

Sülysáp Város Önkormányzata - 2021. évi Felhalmozási célú költségvetési és finanszírozási célú kiadások (Ft)

Címnév, intézmény

Sorszám

Feladat megnevezése

2021. évi eredeti ei.

I.

Felhalmozási kiadások

1.

Beruházási kiadások

Önkorm.

1.

Béke utca járda

23 622 047

Önkorm.

2.

Malom u. 26. 2/3 vétel

11 000 000

Önkorm.

3.

Külterületi utak

110 236 220

Önkorm.

4.

Vasút utca gyalogos átkelési hely

12 000 000

Önkorm.

5.

Vasút utca parkoló és vízelvezetés kiépítése

15 748 031

Önkorm.

6.

Emlékmű (park)

11 811 024

Önkorm.

7.

Wifi4EU

4 000 000

Önkorm.

8.

Új utca (Vis maior)

44 881 890

Önkorm.

9.

Templom utca (Vis maior)

10 866 142

Dr. Gáspár HSZK

10.

Dr. Gáspár HSZK 2020. évi intézményi beruházások

120 000

Óvoda

11.

Sülysápi Csicsergő Óvoda 2021. évi intézményi beruházások

1 105 000

Bölcsőde

12.

Gólyahír Bölcsőde 2021. évi intézményi beruházások

300 000

PH

13.

Polgármesteri Hivatal 2021. évi intézményi beruházások

2 500 000

WAMKK

14.

WAMKK 2020. évi intézményi beruházások

150 000

Konyha

15.

Központi Konyha 2021. évi intézményi beruházások

200 000

Összes intézmény

Beruházási kiadások összesen

248 540 354

Címnév, intézmény

2.

Felújítási kiadások:

2021. évi eredeti ei.

Önkorm.

1.

Kapás udvar ablak

1 500 000

Önkorm.

2.

Óvodák felújítása

4 550 000

Önkorm.

3.

WAMKK érdekeltségnövelő támogatás

2 000 000

Önkorm.

4.

WAMKK érdekeltségnövelő önrész

1 500 000

Önkorm.

5.

Kubinyi Ágoston program

2 000 000

Önkorm.

Önkorm.

6.

Buszmegállók felújítása

4 700 000

11.

Felújítások ÁFÁ-ja

4 387 500

Összes intézmény

Felújítási kiadások összesen:

20 637 500

Címnév, intézmény

3.

Egyéb felhalmozási kiadások

2021. évi eredeti ei.

1.

Felhalm.i célú támogatások Áh-on belülre

Önkorm.

1.

-

0

Egyéb felhalmozási kiadások összesen:

0

4.

Államháztartáson kiv. felhalm. pénzeszk. átadás

2021. évi eredeti ei.

Önkorm.

-

0

Államh. kiv. felhalm. pénzeszk.átadás összesen:

0

5.

Pénzügyi befektetések kiadásai

2021. évi eredeti ei.

Befektetési célú részesedések vásárlása

Önkorm.

1.

0

Pénzügyi befektetések kiadásai összesen

0

Felhalmozási kiadások összesen

269 177 854

16. melléklet

Sülysáp Város Önkormányzata és intézményei

Finanszírozási mérleg

adatok Ft-ban

BEVÉTELEK

KIADÁSOK

Előző évi maradvány igénybevétele működési célra (finanszírozási c. bev.)

114 856 000

Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése

0

Előző évi maradvány igénybevétele felhalmozási célra (finanszírozási c. bev.)

101 523 837

ÁH-n belüli megelőlegezés visszafizetés

24 577 456

ÁH-n belüli megelőlegezések

-

Betétek megszüntetése

0

-

Belföldi értékpapírok bevételei

0

-

Összes finanszírozási bevétel

216 379 837

Összes finanszírozási kiadás

24 577 456

17. melléklet

Sülysáp Város Önkormányzata és intézményei

EU-s támogatással megvalósuló projekt bevételeinek és kiadásainak bemutatása

adatok Ft-ban

Támogatás szerződés szerint

Kiadások - bevételek terv

Megjegyzés

sorszám

projekt azonosító

projekt címe

projekt státusza

projekt összköltsége

támogatási összeg

Önerő

támogatás intenzitása

Kiadások

Bevételek (támogatások)

2021.

2021.

1.

1826725861

VP6-7.2.1-7.-4.-1.-2.-16 Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése

elfogadott

110 215 144

99 193 629

11021515

90%

130 000 000 (tervezett)

49 586 814

2.

3032961215

VP6-19.2.1.-41-2-17 HAJT-A Csapat Egyesület - Turisztikai attrakciók, fejlesztések támogatása (Hevesy park felújítása)

elfogadott

11 764 702

9 999 996

1 764 706

85%

12 000 000 (tervezett)

10 000 000

3.

KEHOP-l.2.1-18-2018-00199

Helyi klímastratégiák kidolgozása, valamint a klímatudatosságot

elfogadott

10 477 500

10 477 500

-

100%

6 961 515

10 477 500

erősítő szemléletformálás

Összesen

-

70 064 314

18. melléklet

Sülysáp Város Önkormányzata és intézményei - Költségvetés bevételeinek és kiadásainak megbontása - kötelező, önként vállalt, államigazgatási feladatok szerint 2021. év

adatok (Ft-ban)

MEGNEVEZÉS

KÖTELEZŐ FELADAT

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADAT

ÁLLAMIGAZGATÁSI FELADATOK

ÖSSZESEN

Személyi juttatások

509 884 000

0

0

509 884 000

Munkaadót terh.jár.és szoc.hozzáj.adó

77 500 000

0

0

77 500 000

Dologi kiadások

473 564 654

0

0

473 564 654

Ellátottak pénzbeli juttatásai

15 000 000

0

0

15 000 000

Elvonások, befizetések

0

0

0

-

Egyéb műk.c.támog.áh.n belülre

0

0

0

-

Műk.c.visszat.támog., kölcs.nyújt.áh.n kívülre

0

0

0

-

Egyéb műk.c.támog.áh.n kívülre

0

152 600 000

0

152 600 000

Tartalékok

0

0

0

-

Egyéb

0

0

0

-

Többlet

0

0

0

-

Működési kiadás összesen:

1 075 948 654

152 600 000

0

1 228 548 654

beruházások

- Önkormányzat

244 165 354

0

0

244 165 354

- Beruházások intézmények

0

4 375 000

0

4 375 000

beruházások összesen

244 165 354

4 375 000

0

248 540 354

felújítások

- Önkormányzat

20 637 500

0

0

20 637 500

felújítások összesen

20 637 500

0

0

20 637 500

egyéb felhalmozási kiadások

· - egyéb felhalmozási célú támogatások áh-n belülre

0

0

0

-

· - felhalmozási célú visszat. támogatások, kölcsönök nyújtása áh-n kívülre

0

0

0

-

· - egyéb felhalmozási célú támogatások áh-n kívülre

0

0

0

-

egyéb felhalmozási kiadások összesen

0

0

0

-

FELHALMOZÁSI KIADÁS ÖSSZESEN

264 802 854

4 375 000

0

269 177 854

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

-

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

-

Államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetés

24 577 456

0

0

24 577 456

Pénzeszköz betét elhelyezés

0

0

0

Finanszírozási kiadások összesen

24 577 456

0

0

24 577 456

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

1 365 328 964

156 975 000

0

1 522 303 964

MEGNEVEZÉS

KÖTELEZŐ FELADAT

ÖNKÉNT VÁLLALT FELADAT

ÁLLAMIGAZGATÁSI FELADATOK

ÖSSZESEN

Önkormányzatok működési támogatásai

690 436 395

0

0

690 436 395

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

-

Egyéb műk.c.tám.bev. áh.n belülről

51 080 000

0

0

51 080 000

Közhatalmi bevételek

132 000 000

0

0

132 000 000

Működési bevételek

91 151 000

0

0

91 151 000

Műk.c.visszat.tám.,kölcs.visszat.áh.n kívülről

0

0

0

-

Egyéb működési célú átvett pénzeszk.

0

0

0

-

Műk.bev.felh.célra

0

0

0

-

Működésicélú bevételek összesen

964 667 395

0

0

964 667 395

Felhalmozási célú önkorm.i támogatások

240 330 297

0

0

240 330 297

Egyéb felhalm.c.tám.bev. áh.n belülről

0

0

0

-

Immat. jav.,ingatlanok., egyéb tárgyi e.érték.

90 845 000

0

0

90 845 000

Felhalm.c.visszat.tám.,kölcs.visszat.áh.n kívülről

4 181 435

0

0

4 181 435

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszk.

5 900 000

0

0

5 900 000

Műk.bev.felhalm.célra

0

0

0

-

Felhalmozási célú költségvetési bevételek összesen

341 256 732

0

0

341 256 732

Maradvány igénybevétele felj.célra

114 856 000

0

0

114 856 000

Maradvány igénybevétele műk.célra

101 523 837

0

0

101 523 837

Maradvány igénybevétele finanszírozási célra

0

0

0

-

Áh.n belüli megelőlegezés

0

0

0

-

Lekötött bankbetétek megszüntetése

0

0

0

-

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

-

Költségvetési bevételek összesen

216 379 837

216 379 837

Előző évi pénzmaradvány igénybevétele működési célra (finanszírozási c. bev.)

0

0

0

-

Előző évi pénzmaradvány igénybevétele felhalmozási célra (finanszírozási c. bev.)

0

0

0

-

ÁH-n belüli megelőlegezések

0

0

0

-

Betétek megszüntetése

0

0

0

-

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

-

Finanszírozási bevételek összesen

0

0

0

0

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

1 522 303 964

0

0

1 522 303 964

19. melléklet

Sülysáp Város Önkormányzata

Pénzkészlet:

277 113 476 Ft

adatok Ft-ban

Bevétel megnevezése

Előirányzat

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

Induló pénzkészlet

277 113 476

61 872 523

53 092 738

62 257 952

108 175 608

92 968 815

199 914 044

183 259 274

210 334 801

193 680 031

177 025 261

160 370 491

Önkormányzatok működési támogatásai

690 436 395

57 536 366

57 536 366

57 536 366

57 536 366

57 536 366

57 536 366

57 536 366

57 536 366

57 536 366

57 536 366

57 536 366

57 536 366

Elvonások és befizetések bevételei

0

Egyéb műk.c.tám.bev. áh.n belülről

51 080 000

4 256 667

4 256 667

4 256 667

4 256 667

4 256 667

4 256 667

4 256 667

4 256 667

4 256 667

4 256 667

4 256 667

4 256 667

Közhatalmi bevételek

132 000 000

2 000 000

5 000 000

10 000 000

10 000 000

10 000 000

35 000 000

10 000 000

10 000 000

10 000 000

10 000 000

10 000 000

10 000 000

Működési bevételek

91 151 000

7 595 917

7 595 917

7 595 917

7 595 917

7 595 917

7 595 917

7 595 917

7 595 917

7 595 917

7 595 917

7 595 917

7 595 917

Műk.c.visszat.tám.,kölcs.visszat.áh.n kívülről

0

Egyéb működési célú átvett pénzeszk.

0

Felhalmozási célú önkorm.i támogatások

0

Egyéb felhalm.c.tám.bev. áh.n belülről

240 330 297

98 000 000

98 600 000

43 730 297

Immat. jav.,ingatlanok., egyéb tárgyi e.érték.

90 845 000

12 945 000

11 004 480

9 556 502

9 556 503

9 556 503

9 556 503

9 556 503

9 556 503

9 556 503

Felhalm.c.visszat.tám.,kölcs.visszat.áh.n kívülről

4 181 435

4 181 435

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszk.

5 900 000

5 900 000

Maradvány igénybevétele felj.célra

114 856 000

114 856 000

Maradvány igénybevétele műk.célra

101 523 837

8 460 320

8 460 320

8 460 320

8 460 320

8 460 320

8 460 320

8 460 320

8 460 320

8 460 320

8 460 320

8 460 320

8 460 320

Maradvány igénybevétel finanszírozási célra

0

Belföldi értékpapírok bevételei

0

Egyéb finanszírozási bevételek

0

Bevételek összesen:

1 522 303 964

194 705 269

82 849 269

100 794 269

185 849 269

98 853 749

221 005 771

97 405 772

141 136 069

97 405 772

97 405 772

97 405 772

107 487 207

Kiadás megnevezése

Előirányzat

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

Személyi juttatások

509 884 000

42 490 333

42 490 333

42 490 333

42 490 333

42 490 333

42 490 333

42 490 333

42 490 333

42 490 333

42 490 333

42 490 333

42 490 333

Munkáltatót terh.jár. és szoc.hozzáj. adó

77 500 000

6 458 333

6 458 333

6 458 333

6 458 333

6 458 333

6 458 333

6 458 333

6 458 333

6 458 333

6 458 333

6 458 333

6 458 333

Dologi kiadás

473 564 654

126 547 054

31 547 054

31 547 054

31 547 054

31 547 054

31 547 054

31 547 054

31 547 054

31 547 054

31 547 054

31 547 054

31 547 054

Ellátottak pénzbeli juttatásai

15 000 000

1 250 000

1 250 000

1 250 000

1 250 000

1 250 000

1 250 000

1 250 000

1 250 000

1 250 000

1 250 000

1 250 000

1 250 000

Egyéb műk.c.támog.áh.n belülre

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Műk.c.visszat.támog., kölcs.nyújt.áh.n kívülre

0

0

Egyéb műk.c.támog.áh.n kívülre

152 600 000

43 883 333

9 883 333

9 883 333

9 883 333

9 883 333

9 883 333

9 883 333

9 883 333

9 883 333

9 883 333

9 883 333

9 883 333

Elvonások, befizetések

0

0

Műk.célú tartalék

0

0

Beruházások

248 540 354

41 423 392

0

0

41 423 392

20 711 696

20 711 696

20 711 696

20 711 696

20 711 696

20 711 696

20 711 696

20 711 696

Felújítások

20 637 500

0

0

6 879 167

1 719 792

1 719 792

1 719 792

1 719 792

1 719 792

1 719 792

1 719 792

1 719 792

Egyéb felhalm.c.támog.áh.n belülre

0

Felhalm.c.visszat.támog.kölcs.,nyújt.áh.n kívülre

0

Egyéb felhalm.c.támog.áh.n kívülre

0

Felh.célú tartalék

0

Hosszú lej.hitelek, kölcsönök törlesztése

0

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

Államháztartáson belüli megelőlegezés

24 577 456

24 577 456

Kiadások összesen:

1522 303 964

286 629 903

91 629 054

91 629 054

139 931 614

114 060 542

114 060 542

114 060 542

114 060 542

114 060 542

114 060 542

114 060 542

114 060 542

Záró pénzeszköz

61 872 523

53 092 738

62 257 952

108 175 608

92 968 815

199 914 044

183 259 274

210 334 801

193 680 031

177 025 261

160 370 491

153 797 156

20. melléklet

Sülysáp Város Önkormányzata és intézményei - Költségvetési évet követő három év tervezett előirányzata

adatok Ft-ban

Bevétel megnevezése

2021. évi tervezett előirányzat

2022. évi tervezett előirányzat

2023. évi tervezett előirányzat

2024. évi tervezett előirányzat

Önkormányzatok működési támogatásai

690 436 395

690 436 395

690 436 395

697 340 759

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

Egyéb műk.c.tám.bev. áh.n belülről

51 080 000

51 080 000

51 080 000

51 080 000

Közhatalmi bevételek

132 000 000

132 000 000

143 000 000

143 000 000

Működési bevételek

91 151 000

91 151 000

91 151 000

91 151 000

Műk.c.visszat.tám.,kölcs.visszat.áh.n kívülről

0

0

0

0

Egyéb működési célú átvett pénzeszk.

0

0

0

0

Felhalmozási célú önkorm.i támogatások

0

0

0

0

Egyéb felhalm.c.tám.bev. áh.n belülről

240 330 297

70 000 000

20 000 000

20 000 000

Immat. jav.,ingatlanok., egyéb tárgyi e.érték.

90 845 000

20 000 000

0

0

Felhalm.c.visszat.tám.,kölcs.visszat.áh.n kívülről

4 181 435

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszk.

5 900 000

4 000 000

4 000 000

0

Maradvány igénybevétele felj.célra

114 856 000

114 856 000

114 856 000

114 856 000

Maradvány igénybevétele műk.célra

101 523 837

101 523 837

101 523 837

101 523 837

Maradvány igénybevétel finanszírozási célra

0

0

0

0

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

Egyéb finanszírozási bevételek

0

0

0

0

Bevételek összesen:

1 522 303 964

1 275 047 232

1 216 047 232

1 218 951 596

Kiadás megnevezése

2021. évi tervezett előirányzat

2022. évi tervezett előirányzat

2023. évi tervezett előirányzat

2024. évi tervezett előirányzat

Személyi juttatások

509 884 000

520 081 680

525 282 497

530 535 322

Munkáltatót terh.jár. és szoc.hozzáj. adó

77 500 000

77 500 000

77 500 000

77 500 000

Dologi kiadás

473 564 654

473 564 654

473 564 654

473 564 654

Ellátottak pénzbeli juttatásai

15 000 000

15 000 000

15 000 000

15 000 000

Egyéb műk.c.támog.áh.n belülre

0

0

0

0

Műk.c.visszat.támog., kölcs.nyújt.áh.n kívülre

0

0

0

0

Egyéb műk.c.támog.áh.n kívülre

152 600 000

122 000 000

122 000 000

122 000 000

Elvonások, befizetések

0

0

0

0

Műk.célú tartalék

0

66 900 898

2 700 082

351 621

Beruházások

248 540 354

0

0

0

Felújítások

20 637 500

0

0

0

Egyéb felhalm.c.támog.áh.n belülre

0

0

0

0

Felhalm.c.visszat.támog.kölcs.,nyújt.áh.n kívülre

0

0

0

0

Egyéb felhalm.c.támog.áh.n kívülre

0

0

0

0

Felh.célú tartalék

0

0

0

0

Hosszú lej.hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezés

24 577 456

0

0

0

Kiadások összesen:

1522 303 964

1275 047 232

1216 047 232

1218 951 596

21. melléklet

Sülysáp Város Önkormányzata - Több éves kihatással járó döntések alakulása

2021-ben nincs több éves kihatással járó kiadási döntés.

22. melléklet

Sülysáp Város Önkormányzata és intézményei - Közvetett támogatások terv 2021. év

Az Áht. 24. § (4) bekezdésének c.) pontja szerinti közvetett támogatásokról:

Megnevezés

Összeg

Hivatkozás

Kommunális adó

525 000 Ft

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2019 (XI.15.) önkormányzati rendelete 3. § alapján

Összesen:

525 000 Ft