Nagyatád Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2018. (X. 29.) önkormányzati rendelete

a településkép védelméről

Hatályos: 2018. 11. 01- 2018. 12. 19

NAGYATÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 


17/2018.(X. 29.) önkormányzati rendelete


a településkép védelméről


Nagyatád Város Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdés a) - h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és Magyarország helyi Önkormányzatáról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI.18.) Korm. rendelet 9. mellékletében biztosított véleményezési jogkörében eljáró államigazgatási szervek véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 


  1. FEJEZET

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK


  1. A rendelet célja, hatálya és alkalmazása


1. § E rendelet célja Nagyatád Város sajátos településképének társadalmi bevonás és konszenzus által történő védelme és alakítása

a) a helyi művi és táji értékek egyedi védelmének (a továbbiakban: helyi védelem) meghatározásával, a védetté nyilvánítás és a védelem megszűntetés szabályozásával

b) a településképi szempontból meghatározó területek meghatározásával

c) a településképi követelmények meghatározásával

d) a településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával

e) a településképi önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer alkalmazásával.


2. § A helyi védelem célja Nagyatád településképe és történelme szempontjából meghatározó építészeti és táji örökség kiemelkedő értékű elemeinek védelme és jellegzetes karakterének a jövő nemzedékek számára történő megóvása.


3. §  A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja

a) a különböző rendeltetésű és használatú területek karakterének meghatározása

b) a sajátos karakterjegyek megőrzése, egyedi szabályozása. 


4.§ E rendelet hatálya Nagyatád közigazgatási területére terjed ki.


5. §  E rendelet alkalmazásában használt fogalmak 

  1. A tetőidom jellemző hajlásszöge: az a hajlásszög, mely a tető vízszintes vetületének legalább 80%-át meghatározóan érvényesül (a fennmaradó 20%-on eltérő hajlásszög is lehet).
  2. Információs vagy más célú berendezés: a reklám-elhelyezési kormányrendelet2 hatálya alá nem tartozó információs tábla, cégtábla, üzletfelirat és a vállalkozás használatában álló ingatlanon, valamint az ingatlan előtti közterületen elhelyezett, a vállalkozást népszerűsítő felirat valamint más grafikai megjelenés.
    1. cégtábla: kereskedelem, szolgáltatás, vendéglátás célját szolgáló helyiség, helyiség-együttes nevét és tevékenységét feltüntető tábla;
    2. címtábla: intézmény, vállalkozás nevét, esetleg egyéb adatait feltüntető tábla (névtábla);
    3. hirdetőtábla: hirdetések, reklámok, közlemények kifüggesztésére használt tábla;
    4. megállító tábla: nyitva tartási idő alatt az üzletek elé a közterületre kihelyezett mobil reklámtábla;
    5. reklámgrafika: a reklámozás céljait szolgáló, bármely építési technológiával készített alapfelületre festéssel vagy azzal rokon technológiával (színezett habarccsal) készített reklámcélú építmény, grafikai  mű;
    6. reklámtábla: valaminek a reklámozását szolgáló, nyilvánosan elhelyezett tábla;
    7. fényreklám: valaminek a reklámozását szolgáló, nyilvánosan elhelyezett tábla, amely szerkezetében belső világítást tartalmaz;
    8. hirdetmény: a falragasz, felirat, plakát, szórólap, értesítés, ábrázolás, tájékoztató, molino, valamint választási hirdetmény és kampányanyag akár nyomdai úton, vagy házilag festéssel (spray-vel) készült; 
  3. Művi érték: a település jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző, építészeti arculatot, települési karaktert meghatározó épület, építmény, kapu, kerítés, szobor, képzőművészeti alkotás.
  4. Táji érték: a település jellegzetes, értékes, a település- és tájképet, településszerkezetet meghatározó (befolyásoló) növényzet, táj- és kertépítészeti alkotás, egyedi tájérték.
  5. Utcai épület: az egy telken álló épületek közül az utcai telekhatárhoz legközelebb eső épület.
  6. Utcai homlokzat: az építmény közúttal vagy magánúttal határos telekhatára felé néző homlokzata.
  7. Utcai telekhatár: a telek azon telekhatára mely közúttal vagy magánúttal határos.
  8. Áttört kerítés: a kerítés tömör felületeinek aránya a teljes kerítés felületének legfeljebb 40% 


II. FEJEZET

HELYI VÉDELEM


2. A helyi védelem feladata, általános szabályai,

önkormányzati kötelezettségek

5. § (1) A helyi védelem alatt álló művi és táji érték a nemzeti közös kulturális kincs és táji környezet része, ezért fenntartása, védelmével összhangban lévő használata és bemutatása közérdek.


(2) A helyi védelem feladata

a)  az épített örökség és a táji érték meghatározása, számbavétele

b)  védetté nyilvánítása, nyilvántartása

c)  az épített örökség és a táji érték megőriztetése

d)  a lakossággal történő megismertetése.


(3) A helyi védelem irányítása az Önkormányzat Képviselő-testületének határkörébe tartozik.


(4) A helyi védelem alá helyezést vagy megszűntetést bármely természetes vagy jogi személy kezdeményezheti írásban Nagyatád Város Polgármesteréhez benyújtott építészmérnök által készített értékvizsgálat alapján, amelynek tartalma:

          a) a védendő építmény, építményrész pontos helyének megjelölése (utca, házszám, hrsz.)

          b) védendő építményre, építményrészre vonatkozó szakszerű indoklás

          c) fotódokumentáció.


(5) A helyi védelemben részesítési vagy a védelem megszűntetési javaslatot a helyben szokásos módon legalább 30 napra közzé kell tenni, és erről írásban értesíteni kell:

a) az ingatlan tulajdonosát

b) a védetté nyilvánításra vagy annak megszűntetésére javaslatot tevőt.


(6) A helyi védett művi értéket az önkormányzat erre a célra készített táblával megjelölheti.


(7) Tilos a helyi védelem alatt álló érték elemeinek veszélyeztetése, megrongálása, megsemmisítése.


(8) A helyi védelem megszűntetése csak a védett érték megsemmisülése, reális költségen helyre nem állítható károsodása, életveszélyes állapot megszűntetése és a védett érték megszűntetéséhez fűződő jelentős közérdek esetén kezdeményezhető. A védett érték bontására csak a védettség megszűntetését követően kerülhet sor.


3. Az egyedi védelem meghatározása


6. § (1) Az egyedi védelem Nagyatád jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző építészeti arculatát, településkarakterét és táji környezetét meghatározó azon helyi értékekre terjed ki, amelyek e rendelet 1/a. mellékletében felsoroltak, 1/b. és 1/c. mellékletében térképen ábrázoltak.


(2) A helyi védelem alatt álló értékekről a városi főépítész nyilvántartást vezet, amely tartalmazza:

  1. a védett érték megnevezését, védelem típusát
  2. a pontos helyét, helyrajzi számát
  3. a védelem rövid indoklását
  4. a védett érték fotóit
  5. a védett érték helyszínrajzát
  6. a védelmet megállapító rendelet számát.


4.  Az egyedi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek


7. § (1) A védett helyi művi értéket a rendeletetésének megfelelő célra kell használni. A használat az érték fennmaradását nem veszélyeztetheti.


(2) A védett helyi művi érték jókarbantartása, állapotának védelme a tulajdonos kötelessége. A védett érték károsodása esetén a tulajdonosnak helyrehozatali kötelezettsége van.


(3) A védelem a művi értékek anyaghasználatára, tömegformálására, homlokzati kialakítására terjed ki.


(4) Helyi védelem alatt álló épület esetén a védettség nem zárja ki az épület korszerűsítését, átalakítását, bővítését, de az épület eredeti karakterét meg kell őrizni, az alábbiak szerint:

  1. a felújításnál az eredeti értékeket meg kell tartani, illetve visszaállítani
  2. a jókarbantartás keretében nem végezhető az érték sérülésével, roncsolásával és építészeti érték megváltoztatásával járó beavatkozás
  3. az épület részleges bontása csak akkor lehetséges, ha a védett érték nem sérül.



5. Az egyedi helyi védelem alatt álló művi értékekre vonatkozó

építészeti követelmények


8. § Helyi védelem alatt álló épület esetén

  1.  bővíteni az eredeti épület értékeinek, karakterének tiszteletben tartásával szabad, a tetőtér beépítésénél nem alkalmazható a tető síkjából kiugró ablak
  2.  oldalhatáros beépítés esetén az épület bővítése – ha a telekszélesség lehetővé teszi – az utcai homlokzatsíktól legalább 5 méterrel hátrahúzott oldalszárnnyal is lehetséges, az eredeti épületnél nem magasabb párkány- és gerincmagassággal
  3.  a homlokzat felújítása építészeti és színdinamikai terv alapján történhet a főépítész jóváhagyásával
  4.  az épületen reklám, hirdetés nem helyezhető el, kivéve a cégért és a cégfeliratot, de az az építészeti tagozatot nem takarhatja és a homlokzat harmonikus egységét nem ronthatja
  5.  az épületen épületgépészeti berendezés kültéri egysége közterületről láthatóan, valamint az építészeti értéket zavaró módon nem helyezhető el.


6. A védett táji értékekre vonatkozó követelmények


9. §  (1) A védett táji érték (növényegyed, egyedi tájérték) 10 m sugarú környezete – egyéb előírás hiányában – védett területnek számít.


(2) A védett növényegyedek kivágásához engedély csak azok biológiai pusztulása vagy veszélyessé válása esetén – utóbbi esetben kertészmérnöki szakvélemény  - alapján adható.


(3) A védett növényegyedeket (parkok, fasor, kastélykert) és egyedi tájértékeket tartalmazó területen  végzett munkálatok a védett értékeket nem veszélyeztethetik, a terület jellegét nem változtathatják meg.



  1. FEJEZET

A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK

ÉS TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL KIEMELT TERÜLETEK


7. A településképi szempontból meghatározó és kiemelt területek megállapítása


10. § (1) A településképi szempontból meghatározó területek:

  1. településközponti 
  2. lakótelepi
  3. kertvárosi
  4. falusi
  5. ipari jellegű, nagyléptékű beépítésű
  6. településképet meghatározó zöldfelület (közparkok)
  7. egyéb zöldfelületek (strand, sportpálya, temető, kastélykert, szoborpark)
  8. településképet meghatározó kapuk
  9. nagytáblás monokultúrás mezőgazdasági
  10. települési zöld gyűrű
  11. kisparcellás mozaikos mezőgazdasági
  12. szőlőskerti
  13. egybefüggő erdőgazdasági
  14. patakmenti galériaerdős


(2) A településképi szempontból meghatározó területek térképi lehatárolását a rendelet 2/A és 2/B melléklete tartalmazza.


11. § (1) A településképi szempontból kiemelt területek:

a) műemlék

b) műemléki környezet

c) helyi védelem alatt álló művi érték

d) nyilvántartott lelőhely

e) tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület

f) nemzeti ökológiai hálózat övezetének területe

g) Natura 2000 – SPA terület

h) Natura 2000 – SCI terület

i) ex lege védett láp területe


(2)  A településképi szempontból kiemelt területek térképi lehatárolását a rendelet 3. melléklete tartalmazza.


IV.  FEJEZET

A TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK


8. Építmények anyaghasználatára vonatkozó

általános építészeti követelmények


12. § (1) Az épületek anyaghasználata nem lehet eltérő a településen hagyományosan használt építőanyagoktól.


(2) A homlokzatképzés és a tetőhéjalás nem lehet a környezettel nem harmonizáló, rikító színű.


(3) Az épületek utólagos hőszigetelését, homlokzatfestését és az utcai tetőfelület héjazatcseréjét nem lehet több részletben elkészíteni. 


(4) Az épületek tetőhéjalása nem lehet trapézlemez, hullámpala, műanyag hullámlemez, bitumenes lemez.


9. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó

területi és egyedi építészeti követelmények


Településközponti terület

13. § (1) Új épületek építése esetén a városközponti karakter hangsúlyozására kell törekedni és meglevő beépítéshez kell igazodni, tagolt tömeg és homlokzatkialakítást jó minőségű anyagokat lehet alkalmazni, az illeszkedést utcaképi vázlattal lehet igazolni.


(2) Zártsorú beépítési mód esetében a takaratlan tűzfalak felületének csökkentésére kell törekedni. Az új magastető a szomszédos tetők hajlásszögével azonos legyen, vagy legfeljebb 50  eltérésű lehet. 


(3) Az épületek udvari szárnyának gerincmagassága nem lehet nagyobb az utcai tető magasságánál.


(4) Meglevő épület átalakítása, felújítása, bővítése során javasolt megőrizni az épület eredeti állapotát, arányait, homlokzati megoldásait, tetőformáját, nyílásrendjét, felületeit.


(5) Az épületek színezése színdinamikai terv alapján, a főépítész jóváhagyásával történhet.


(6) A kerítés az épület architektúrájához illeszkedő formájú, anyaghasználatú lehet, a magassága nem haladhatja meg az 1,80 m-t. 


(7) A közterületek burkolata semleges színekben (szürke, drapp) készülhet.


(8) A közterületi növényültetés kertépítészeti terv alapján, a meglevő adottságokhoz igazodva, honos fajokkal történhet. 


Lakótelepi terület

14 § (1)  Az egy telken álló épület homlokzatainak felújítása, átalakítása, hőszigetelése, festése egy ütemben építészeti és színdinamikai terv alapján történhet a főépítész jóváhagyásával.


(2) Az eredeti méretű, formájú, osztású, anyagú nyílászáróktól eltérő nyílászáró nem helyezhető el, kivéve az egész épületre készített terv és kivitelezés esetét.


(3) Az erkély, loggia egyenként nem beépíthető, csak a teljes épületre, épületegységre  készített homlokzati terv alapján egyidőben kivitelezve.  


(4) A területen kerítés nem építhető.


(5) A közterületek burkolata vízáteresztő megoldással és semleges színekben (szürke, drapp) készülhet.


(6) A közterületi növényültetés kertépítészeti terv alapján, a meglevő adottságokhoz igazodva, honos fajokkal történhet. 


Kertvárosi és falusi terület

15. § (1) A csoportos és kistársasházas beépítés esetén épületenként a homlokzatok felújítása, átalakítása, hőszigetelése, felújítása, átalakítása, hőszigetelése, festése egységes építészeti és színdinamikai terv alapján történhet a főépítész jóváhagyásával.


(2) Zártsorú beépítésnél új vagy átalakítandó magastető hajlásszöge kizárólag a csatlakozó vagy a közvetlen környezetében levő épület hajlásszögével lehet azonos, az eltérés legfeljebb 50 lehet.


(3) Zártsorú beépítésnél az új vagy átalakítandó magastető a szomszédos épület tűzfalát a lehető legnagyobb mértékig takarja és a lehető legkisebb takaratlan tűzfalat eredményezze. 


(4) Zártsorú beépítésnél a két épület közé épülő új épület párkánya vagy attikafala legfeljebb 60 cm-rel csatlakozzon a meglevő  épületek párkányához. 


(5) Az épületeket az illeszkedés szabályai szerint, a kialakult állapotnak megfelelően lehet telepíteni és a hagyományos építészeti karakternek megfelelően lehet kialakítani.


 (6) Törekedni kell a lakóépületek szimmetrikus magastetővel való kialakítására, jellemzően 30-45o-ostetőhajlásszöggel. A tetőfelépítmény a tetősík legfeljebb 30%-át foglalhatja el. Kis lejtésű tető a tető vetületének legfeljebb 20%-án alkalmazható. A tetőfedés anyaga kerámiacserép, vagy azzal színben megegyező betoncserép, cserepeslemez lehet.


(7) A homlokzati architektúra illeszkedjen a település hagyományos elemeihez, a homlokzaton természetes anyagokat (vakolat, fa, tégla, kő, beton, műkő) lehet alkalmazni, a színezésnél a rikító, harsány színhasználatot kerülni kell.


(8) Az utcai előkert mérete nem lehet jelentősen eltérő az épület környezetében levő utcaszakaszon jellemző előkertektől.


(9) Előkert nélküli beépítés esetén épületrész legfeljebb 60 cm-rel nyúlhat a közterület fölé és a benyúló épületrész nem haladhatja meg az utcai homlokzathossz egyharmadát.


(10) A melléképületeket a főépület utcai takarásában lehet elhelyezni, ahhoz illeszkedő tömegformálással és anyaghasználattal. A tetőhéjalás a főépülettel azonos anyagú, formájú és színű lehet.


(11) A kerti építményeket a lakóház utcai homlokzati síkjától legalább 3 m-rel hátrafelé lehet elhelyezni.


(12) Az utcai kerítés magassága legfeljebb 1,5 m, legalább 60%-ban áttört kialakítású lehet. Kerítésként legfeljebb 1,5 m magas élősövény is alkalmazható áttört kapukkal.


(13) Lakótelkenként legfeljebb két kocsibehajtó létesíthető.


(14) A kertek első részét díszkertként lehet kialakítani és fenntartani. A fás szárú növények közül a gyümölcsfákon kívül őshonos fafajokat lehet ültetni.


(15) Az utcai növényültetés önkormányzati hozzájárulással történhet előnevelt, kis lombkoronájú  honosfa fajokkal. 


Ipari jellegű, nagyléptékű beépítésű terület

16. §  (1) Az építmények homlokzatain és tetőin élénkebb színek alkalmazásához főépítészi hozzájárulás szükséges.


(2) Telken belül a kerítések mentén háromszintű (fű, cserje, fa) növényültetés alkalmazható, legalább a kerítéshossz 60%-án.  


(3) A kerítés csak áttört kialakítású, lábazat nélküli vagy legfeljebb 30 cm magas lábazatú, legfeljebb 1,80 m magasságú lehet, a belső oldalán ültethető  sövény. 


(4) Az utak mellett javasolt a fásítás. 


Településképet meghatározó zöldfelület és egyéb zöldfelület

17. § (1) A területen csak egyszintes épületek létesíthetők a helyi építési szabályzatban meghatározott legnagyobb magassággal.


(2) Az építményeken jó minőségű természetes anyagokat (vakolat, fa, tégla, beton, műkő) lehet használni.


(3) Telken belül változatos háromszintű növényültetést lehet alkalmazni tájépítészeti terv alapján és a meglevő növényállományt meg kell óvni.


(4) A burkolatokat megépíteni és utcabútorokat, berendezéseket elhelyezni egységes koncepció alapján lehet, a minőségi, természetes anyagok használatára törekedve.


(5) A kerítés csak áttört kialakítású lehet legfeljebb 1,50 m magasságban.


(6) A zöldfelületeken reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés nem helyezhető el. 


Településképet meghatározó kapuk

18. § (1) A városba vezető utak mellett 100-100 m beépítetlen sávot kell elhagyni, környezetrendezési terv alapján egységes fasort kell telepíteni, amely a városhoz közeledve sűrűbb és több sorossá válik.


(2) Új épületek építése esetén a tájbaillesztés érdekében háromszintes növényültetést kell alkalmazni. 


(3) A területen reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés nem helyezhető el. 


Nagytáblás monokultúrás mezőgazdasági terület

19. § (1) Az épületek elhelyezésénél a tájba illesztésre és takarásra ligetesen telepített őshonos fafajokat javasolt alkalmazni. 


(2) Az építmények homlokzatain és tetőin természetes földszíneket javasolt alkalmazni, élénkebb színek használatához a főépítész hozzájárulása szükséges.


(3) Csak áttört, lábazat nélküli kerítés építhető.


(4) Az utak, árkok mentén tájesztétikai és talajvédelmi célú erdősávokat javasolt telepíteni nem túl szabályosan és nem örökzöldekből.


Települési zöld gyűrű terület

20.§ (1) Az új beépítésre szánt és eltérő területfelhasználású területek telekhatárai nem érhetnek össze, közöttük legalább 100 méter széles, intenzív növényültetésű zöldsávot javasolt kialakítani.  


(2) Új üzemi épület és telephely az elkerülő úttól legalább 100 m-es távolságra építhető.


(3) A belterület szélén levő lakótelkek hátsó kertrészét hagyományos kerthasználattal (gyümölcsös, díszkert, veteményes) javasolt kialakítani.


(4) A területen a reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés nem helyezhető el.


Kisparcellás, mozaikos mezőgazdasági terület

21. § (1) Az új épületeket tájba illesztve, szegélyek és erdősávok mellett lehet elhelyezni.


(2) Az építmények tömegformálása, anyaghasználata, színvilága nem lehet a hagyományostól eltérő.


(3) Az épületek körül honos gyümölcsfákból és cserjékből álló növényesítést ajánlott  alkalmazni.


(4) A kerítést élősövényből javasolt kialakítani.


(5) A hiányos fasorok kiegészítése, pótlása szükséges.


Szőlőskerti terület

22. § (1) Az épületek a meglevő pincesor közötti foghíjtelkeken helyezhető el, a környezettel harmonizáló tömegalakítással, forma- és színhasználattal. 


(2) A kerítés lábazat nélküli, áttört, jelzésszerű dróthuzalos kialakítású lehet, tömör kerítés nem építhető.


(3) Az utak mentén ritka fasor telepítése javasolt, amely pozitívan alakítja a pincesor képét.


(4) A területen a szőlőművelés fenntartása javasolt, új, 2000m2-nél nagyobb szántókat, erdőket, gyepes kaszálókat nem lehet kialakítani. 


(5) A meglevő tájidegen fajokat őshonos fafajokra kell cserélni.


(7) A területen lakáscélú épület nem építhető. 


Egybefüggő erdőgazdasági terület

23. § (1) Az erdőterületen a fenntartáshoz, a turizmushoz és az ismeretterjesztéshez kapcsoló építményeket természetes anyagból, elsősorban fából javasolt készíteni. 


(2)  Az építmények homlokzatain és tetőin természetes földszíneket (barna, drapp, zöld, szürke) javasolt alkalmazni a tájba illesztésre különös gondot fordítva.


(3) Csak áttört, lábazat nélküli kerítés építhető.


(4) Az erdőterületeken reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés nem helyezhető el.


Patakmenti galériaerdős terület

24 § (1) A szelíd turizmushoz, környezeti neveléshez és az ismeretterjesztéshez kapcsoló építményeket a patakparttól a vízügyi ágazati előírások betartásával lehet elhelyezni.


(2) Az építményeket a tájhoz illeszkedően, elsősorban fából javasolt készíteni és takarófásítás telepítése ajánlott. 


(3) A területen a mindennapi használathoz a sétautakhoz kapcsolódóan igényes kialakítású gyalogos hidak, információs elemek és utcabútorok helyezhetők el.


(4) A területen patakmentizonációra jellemző őshonos, lombhullató növényzet telepíthető.


(5) A területeken reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés nem helyezhető el


 Az egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére vonatkozó településképi követelmények


25. § (1)A település villamosenergia-ellátásának, táv- és hírközlésének nyomvonalas létesítményei elhelyezhetők, de törekedni kell a felszín alatti elhelyezésre.


(2) A település ellátásához szükséges közmű műtárgyak (transzformátor, kapcsolószekrény, gáznyomás szabályozó, szennyvízátemelő) a közterület látványát nem zavaró módon, növényzettel takartan helyezhetők el a földfelszínen.


(3) A tájképvédelem, természetvédelem és művi értékvédelem alatt álló területeken  föld alatti elhelyezés kötelező.


(4) A településkép védelme szempontjából kiemelt – a 3. mellékletben térképen ábrázolt – területeken

a) 10 m-nél magasabb sajátos építmények (víztorony, hírközlési átjátszó torony, antenna) nem helyezhetők el

b) a villamosenergia-ellátás, táv- és hírközlés nyomvonalas létesítményeit föld alatt kell elhelyezni

c) a kültéri világítást lefelé világító lámpatestekkel kell megoldani

d) talajszintre épített fényvető, reflektor csak akkor helyezhető el, ha fényét csak a megvilágítandó felületre vetíti

e) reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés nem helyezhető el. 


 A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények


26. § (1) A település közigazgatási területén reklámhordozók és reklámok elhelyezése, közzététele a településkép védelméről szóló törvény1 és annak reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló Kormányrendelet2, illetve e rendelet előírásainak megfelelően lehetséges.


(2) A településkép védelme szempontjából kiemelt – a 3. mellékletben térképen ábrázolt – területeken reklámhordozó és reklám nem helyezhető el.


(3) A település közigazgatási területén építmény homlokzatán, építési telek kerítésén, kerítéskapuján és támfalán kizárólag az ingatlan rendeltetési egységeiben folytatott kereskedelmi-, szolgáltató-, illetve vendéglátó tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó saját vállalkozást népszerűsítő berendezés (cég- és címtábla, cégér és ilyen célú reklám) helyezhető el, a településképre vonatkozó előírások betartásával.


(4) A üzletfelirat, cégér, cégtábla, címtábla tartó-, illetve hordozó szerkezeteit, felületeit – rendeltetési egységenként legfeljebb egy-egy db - úgy kell kialakítani, hogy azok méretei, arányai, alkalmazott anyagai és színvilága illeszkedjenek az érintett épület (építmény) építészeti megoldásaihoz, illetve a településképi környezethez.


(5) Utasváró felületének legfeljebb 30 %-án – egységes felületet alkotva – helyezhető el reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés. Az utasváró tetején reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés nem helyezhető el.


(6) A reklámhordozó berendezést úgy kell elhelyezni, hogy az ne akadályozza a közterület más részeinek és a szomszédos ingatlanok rendeltetésszerű használatát. Közterületről két vagy több oldalról látható reklámhordozót tartó berendezésen mindegyik oldalán látható reklámhordozó helyezhető el.


(7) Nem helyezhető el reklámhordozó berendezés

a) közterületi út, járda, gyalogút, kerékpárút szilárd burkolatára festett kivitelben

b) közparkban

c) középületek falain az intézmény nevén kívül

d) közterületen álló fákon, padokon

e) emlékműveken

f) szobrokon

g) lakóépületek előkert mélységén belül 1,5m2 feletti hirdetési felület esetén

h) lakott terülten kívül közvilágítási oszlopokon.


(8) Közterületen közművelődési célú hirdetőoszlopot, reklámhordozó berendezést elhelyezni csak településképi bejelentési eljárás alapján közterülethasználati szerződés alapján lehet. A közterülethasználati jog másra nem ruházható át, nem cserélhető el, nem adható albérletbe.


(9) A város belterületén reklámhordozó tartószerkezet és információs vagy más célú berendezés nem alakítható ki 4 m2-nél nagyobb felületen.


(10) Beépítésre nem szánt területen önálló reklámberendezés mérete 4 m2 nagyságot, a reklámhordozót tartó berendezések teljes magassága a 6 métert nem haladhatják meg.


(11) Épületen elhelyezett fényreklám felülete nem haladhatja meg a 0,4m2 nagyságot. 


(12) Építési reklámháló az építési tevékenység idejére elhelyezhető településképi bejelentés alapján, az építés kezdését építési napló bejegyzéssel igazolva.


(13) Önkormányzati és önkormányzat által támogatott rendezvények közterületen történő hirdetése molinón, térkompozícióval megengedett, a rendezvény megkezdését megelőzően és befejezését követően legfeljebb egy hét időtartammal.


10.Az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó

településképi követelmények


27. § (1) Közmű- és klímaberendezés kültéri egysége, gáznyomás-szabályozó, gázmérő és gázvezeték az épületek utcai homlokzatán közterületről látható módon nem helyezhető el.


(2) Az épületek utcai homlokzatán és az utcai homlokzatsíktól 5 m-en belül távközlési telekommunikációs eszköz, mesterséges szellőző és égéstermék kivezető nem helyezhető el.


(3) Napelemes panel, napkollektor csak az épület tetősíkján helyezhető el, a tetősíkkal párhuzamosan. Az utcai tetőfelületen csak a főépítész hozzájárulásával helyezhető el napelem, napkollektor.


(4) Napelemes tetőcserép a tetőfelülettel harmonizáló színben és formában elhelyezhető.


(5) Új épület és jelentős átalakítással, bővítéssel járó építés esetén az ingatlan villamosenergia, valamint táv- és hírközlési hálózat bekötése csak földkábellel csatlakozhat a gerincvezetékhez.


V. FEJEZET

TELEPÜLÉSKÉP-ÉRVÉNYESÍTÉSI ESZKÖZÖK


11. Szakmai konzultáció


28 § (1) A településkép védelme érdekében a tulajdonos, beruházó, vagy a tervező (továbbiakban együtt: építtető) kérelmére az önkormányzati főépítész (a továbbiakban: konzultáció felelőse), a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül, a településképi követelményekről tájékoztatást ad és e rendelet szabályai szerint szakmai konzultációt biztosít.


(2) A kérelem papír alapon vagy elektronikus formában nyújtható be az önkormányzat címére (7500 Nagyatád, Baross G. u. 9.) vagy e-mail címére (varoshaza@nagyatad.hu, foepitesz@nagyatad.hu) vagy ügyfélkapun, hivatali kapun keresztül.


(3) A kérelemnek az alábbiakat kell tartalmaznia:

a) a tervezett tevékenység helyszíne (cím, hrsz.)

b) a tervezett tevékenység bemutatása,

c) a településképi arculat bemutatása (fotó, megjelenés a közvetlen környezetben),

d) építészeti megjelenés vázlatos bemutatása.


(4) Kezdeményezhető a szakmai konzultáció

  1. a tervezés kezdeti szakaszában épület építése, bővítése, épülettömeg megváltoztatása esetén
  2. meglevő épület utcai homlokzatának megváltoztatása (átalakítás, színezés, nyílászáró-csere) előtt
  3. minden új reklámhordozó és reklám kialakítása előtt.


(5) Kötelező a szakmai konzultáció

  1. a településképet befolyásoló építési tevékenység
  2. védelem alatt álló épületen, annak építményein, kertjében és növényállományában tervezett településképet befolyásoló tevékenység
  3. reklámhordozó és reklám elhelyezése a városközpontban és a bevezető utak melletti külterület 100 m széles sávjában  esetén.


(6) A szakmai konzultáció az önkormányzat hivatalos helyiségében, vagy – a kérelem benyújtójának kérésére – a helyszínen is lefolytatható.


(7) A szakmai konzultációról a konzultáció felelőse emlékeztetőt készít, amelyben rögzíti a felvetett javaslatok lényegét, illetve a konzultáció felelősének nyilatkozatát.


(8) A konzultációról a konzultáció felelőse nyilvántartást vezet.


12. Településképi véleményezési eljárás


29.§ (1) Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni az építési engedélyezési eljárást megelőzően, amennyiben az épület, építmény

a) 1000-5000m2 összes szintterületű kereskedelmi, ipari, logisztikai rendeltetésű

b) 500-1500m2 összes szintterületű egyéb rendeltetésű

c) négy önálló rendeletetési egységet meghaladó

  1. helyi védelem alatt áll

  2. közterületről látható

  3. közterületre tervezett.


(2) A polgármester a véleményét az önkormányzati főépítész szakmai álláspontjára alapozza.


(3) A településképi véleményezési eljárás az építtető kérelmére indul.  A kérelmet a városi főépítészhez kell benyújtani, a településképi követelményeket szabályozó Kormányrendeletnek3 megfelelő tartalommal és formátumban a 6.  mellékletben szereplő kérelem szerint. 


(4) A településképi vélemény kialakításának a településképi követelményeket szabályozó Kormányrendeletben3 meghatározottakon túli szempontjai

a) a szakmai konzultáció javaslatainak betartása

b) a településképi követelményeknek való megfelelés

c) a területfelhasználás megfelelősége

d) kialakult település-, vagy telekszerkezetnek való megfelelőség

e) a védendő (megmaradó) adottságokat figyelembe vevő megfelelőség

f) a tervezett, távlati adottságokat figyelembe vevő megfelelőség

g) illeszkedés megfelelőség.


13. Településképi bejelentési eljárás


30. § (1) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni

  a) reklámhordozók és reklámok elhelyezése, felújítása, megváltoztatása

  b) utasváró, kioszk elhelyezése

c) a településközpont területén építmények homlokzati átalakítása, színezése, festése

d) a településközponton kívüli területeken 5 m épületmagasságot meghaladó építmények homlokzati átalakítása, színezése, festése

e) a településközpont területén üzletportálok teljes, reklám jellegű matricázása, fóliázása

            esetén.


(2) A településképi bejelentési eljárás a bejelentő kérelmére indul.


(3) A kérelmet a polgármesterhez kell benyújtani a településképi követelményeket szabályozó kormányrendeletben3 rögzítettek szerint.


(4) A településképi bejelentési eljárás megindításához szükséges kérelmet a rendelet 7. melléklete tartalmazza.


(5) A polgármester a településképi bejelentési eljárást a településképi követelményeket szabályozó kormányrendeletben3 meghatározottak szerint folytatja le.


(6) A településképi bejelentési eljárás során figyelembe veendő szempontok:

  1. a kérelemnek a településképi követelményeket szabályozó kormányrendeletben3 meghatározott tartalmi és formai követelményeknek való megfelelés
  2. a településrendezési eszközöknek való megfelelés, a rálátás és kilátás követelményeinek való megfelelés, a területfelhasználási megfelelés
  3. a településképi megfelelőség, különösen

ca) a telepítés (a környezetbe illeszkedés, a beépítés vagy az építészeti jellegzetesség és látvány, a helyi jelleg védelme) településképbe való illesztése, a helyi építészeti értékek érvényre juttatása, azokra gyakorolt hatása

cb) az épület homlokzatának kialakítása (homlokzati színképzés) és tetőzetének fedési módja

cc) a közterület mentén az épület kialakításának módja és feltételei

cd) az építmény takaratlanul maradó és közterületről közvetlenül látható határfelületeinek kialakítási módja és feltételei

ce) a közterületen folytatott építési tevékenység végzése esetén a közterület burkolatának, műtárgyainak, köztárgyainak, növényzetének, továbbá a díszvilágító és hirdető-berendezések kialakítása  

  1.  a kialakult település-, vagy telekszerkezetnek való megfelelés
  2. a védendő (megmaradó) adottságokat figyelembe vevő  megfelelőség
  3. a tervezett, távlati adottságokat figyelembe vevő megfelelőség
  4. illeszkedési megfelelőség
  5. a reklámhordozó és reklám elhelyezése a reklámelhelyezési kormányrendeletben2 meghatározott általános elhelyezési követelményeknek és az e rendeletben megállapított településképi követelményeknek való megfelelés.


(7) A polgármester településképi bejelentési eljárásban hozott döntése ellen Nagyatád Város Önkormányzata Képviselő-testületénél lehet fellebbezéssel élni.


14. A településképi kötelezés, településképi bírság


31. § (1) Ha az ingatlan tulajdonosa a településképi követelményeket megsértette, a polgármester felhívja az ingatlantulajdonos figyelmét a jogszabálysértésre, és a végzésben megfelelő határidőt biztosít a jogszabálysértés megszüntetésére.


(2) Az önkormányzat képviselő-testülete a településképi követelmények hatósági döntésben megállapított határidőre történő nem teljesítése esetére az ingatlantulajdonossal szemben 1.000.000 forintig terjedő, közigazgatási bírságnak minősülő településkép-védelmi bírság kiszabását rendelheti el.


(3) Az (1) bekezdés szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén a polgármester településképi kötelezés formájában - az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben4 foglalt hatósági eljárás szabályai szerint - a településképi követelmények teljesülése érdekében az ingatlan tulajdonosát az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására – valamint ezzel egyidejűleg az ingatlan-tulajdonost a településkép-védelmi bírság megfizetésére – kötelezi.


(4) A településképi bírságot Nagyatád Város Önkormányzatának számlájára kell befizetni.


(5) A bírság megfizetésének határideje a jogerőre emelkedéstől számított 30 nap. 100.000 forint összeget meghaladó bírság esetén – kérelemre – a képviselőtestület legfeljebb 12 havi részletfizetési kedvezményt adhat. 


VI.  FEJEZET

ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSI ÉS ÖSZTÖNZŐ RENDSZER


15. A településképi követelmények alkalmazásának

önkormányzati ösztönzése


32.§ (1) Az Önkormányzat az éves költségvetésében erre a célra elkülönített keretből a helyi védelem alatt álló művi értékek felújítását pályázat útján támogatásban részesítheti.


(2) A pályázatnak tartalmaznia kell:

a) támogatást igénylő személy vagy jogi személy megnevezését

b) a helyi védelme alatt álló művi érték megóvása érdekében elvégzendő munka megnevezését és indoklását

c) a tulajdonjog igazolását (3 hónapnál nem régebbi tulajdoni lap másolattal)

d) építési engedély/bejelentés köteles tevékenység esetén a határozatszámot

e) növényállományt érintő beavatkozás esetén kertész-mérnöki szakvéleményt

f) a felújítási munkákra vonatkozó legalább 2 db árajánlatot

g) a tervezett munkálatok várható kezdési és befejezési időpontját

h) az igényelt támogatás összegét

i) más pályázatokon ugyanezen munkálatokra igényelt, illetve elnyert támogatások mértékét.


(3) A támogatások odaítéléséről a városi főépítész előterjesztése alapján az Önkormányzat Városfejlesztési és Gazdálkodási Bizottsága dönt. A támogatás legnagyobb mértéke a számlával igazolt költségek legfeljebb 50%-a lehet.


(4) Elbírálni minden évben a folyó év május 31-ig beérkezett pályázatokat lehet.


(5) A pályázaton elnyert összeget az elvégzett munkákról a városi főépítész által kiállított igazolás birtokában lehet folyósítani a pályázónak.


(6) A pályázó értesítéséről a főépítészgondoskodik.    


VII.FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK


16.Hatályba lépés


33. § Jelen rendelet 2018. november 1-én lép hatályba.



17.Hatályon kívül helyező rendelkezések


34. §. E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszíti „az építészeti és természeti értékek helyi védelméről” szóló 45/2003.(XII.19.) önkormányzati rendelet, a „Nagyatád Város településképi védelméről” szóló 18/2013.(VII.13.) önkormányzati rendelet és „a hirdető-berendezések, hirdetmények elhelyezéséről” szóló 53/2001.(XII. 21.) önkormányzati rendelet.


35. § E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg a „Nagyatád helyi építési szabályzatáról” szóló 34/2004.(X.1.) önkormányzati rendeletben szereplő a településképi követelményekkel kapcsolatos előírások: 1.§(20), (23), (24), 4.§ (4) c), d), 5.§ (4) c), d), 6.§ (7), 7.§ (4), 8.§ (4), 9.§ (6), 12.§ (4), 15.§ (6) b), 15.§ (11) b), 19.§ (17), (18) a településkép védelmi tv.1 vonatkozó előírása alapján a továbbiakban nem alkalmazhatóak.



Nagyatád, 2018. október 25.



                                 Ormai István                                                               dr. Kovács Ildikó

                                   polgármester                                                                     jegyző





MELLÉKLETEK


1/a. melléklet:         Helyi védelem alatt álló művi értékek

1/b. melléklet:         Helyi védelem alatt álló táji értékek belterületen

1/c. melléklet:         Helyi védelem alatt álló táji értékek külterületen

1/d. melléklet:         Egyedi tájértékek listája

1/e. melléklet:         Egyedi tájérték kataszterbe javasolt értékek elhelyezkedése külterületen

1/f. melléklet:         Egyedi tájérték kataszterbe javasolt értékek elhelyezkedése belterületen

2/A,2/B mell.:         A településképi szempontból meghatározó területek

3. melléklet:            A településkép védelme szempontjából kiemelt területek

4. melléklet:            A településkép- és természetvédelmi szempontból tiltott növényfajok jegyzéke

5. melléklet:            A településkép- és természetvédelmi szempontból fásításra, növénytelepítésre ajánlott őshonos növényfajok jegyzéke

6. melléklet:        Kérelem a településképi véleményezési eljáráshoz

7. melléklet.        Kérelem a településképi bejelentési eljáráshoz  



FÜGGELÉKEK



1. függelék:            Hatályos jogszabályok jegyzéke

2. függelék:            Országos védelem alatt álló művi értékek






1/a. melléklet a 17/2018. (X. 29.) önkormányzati rendelethez



HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ MŰVI ÉRTÉKEK


Művi értékek

srsz.

építmény


helyszín

hrsz.

1

kereszt

Ady Endre u. 12.

2572

2

lakóház utcai homlokzata

Árpád u. 8.

1733/1

3

irodaház déli homlokzata

Baross G. u. 11.

535

4

lakóház tömege, homlokzata

Baross G. u. 15.

539

5

ref. templom

Baross G. u. 17.

540

6

lakóház utcai homlokzata

Beregszászi u. 3.

569

7

lakóház utcai homlokzata

Beregszászi u. 6.

549

8

lakóház utcai homlokzata

Beregszászi u. 8.

550

9

lakóház utcai homlokzata

Beregszászi u. 9/a.

565

10 

lakóház utcai homlokzata

Beregszászi u. 11.

564

11

kereszt

Bodvicai szőlők

4040

12

kereszt és középkori körtemplom maradványai

Bodvicai temető

2041/2

13

kereszt

Bodvicai temető

2041/2

14

evangélikus templom

Dózsa Gy. u.

625/1

15

volt dohányfermentáló, irodaház, lakóház, kerítés

Dózsa Gy. u. 15-19.

589/2

16

lakóház, állatorvosi rendelő

utcai homlokzat

Dózsa Gy. u, 20.

648

17

lakóház utcai homlokzat

Dózsa Gy. u. 60.

693

18

bolt, italbolt tömege, homlokzatai

Fürdő u. 1.

3021

19

r.k. kápolna, Mária szobor, Erzsébet királyné emlékmű, kereszt

Háromfai út

3116

20

Somssich kápolna

Háromfai út

3018

21

temetői kereszt és középkori templomdomb

Henészi temető

2362

22

kereszt

Hókamalom

0563

23

r.k. kápolna, kereszt, Szt. József szobor

Honvéd utca

2337

24

kereszt

Honvéd u. 101.

2373

25

lakóház utcai homlokzat

Honvéd u. 110.

2339/4

26

lakóház tömege, homlokzatai

Honvéd u. 124.

2347/1

27

lakóház, gazdasági épület tömege, homlokzatai

Honvéd u. 138.

2353

28

otthon-ház tömege

József A. u. 1.

2425

29

lakóház, gazdasági épület tömege, homlokzatai

Kápolna u. 42.

229

30

lakóház, gazdasági épület tömege, homlokzatai

Kápolna u. 47.

101

31

kereszt

Kiserdő

026/11

32

volt kastély

Kispuszta/Barapuszta

4301

33

ipartestületi ház utcai homlokzata

Korányi u. 5.

436

34

Kossuth szobor

Kossuth L. u.

1681/16

35

lakóház, üzletek utcai homlokzat

Kossuth L. u. 10.

1708

36

lakóház utcai homlokzat, kapu

Kossuth L. u. 43.

1648

37

temetőkápolna

Központi temető

1340

38

temetői kereszt

Központi temető

1340

39

lakóház utcai homlokzat

Mártírok útja 6.

1748

40

irodaház utcai homlokzat

Mártírok útja 16.

1757

41

irodaház utcai homlokzat

Mártírok útja 18.

1757

42

lakóház utcai homlokzat

Petőfi S. u. 51.

1812

43

kereszt

Petőfi S. u. 73.

1823

44

lakóház utcai homlokzata

Rákóczi F. u. 14.

2093

45

lakóház utcai homlokzata

Rákóczi F. u. 39.

1929

46

kereszt

Rákóczi F. u.41.

1931

47

kereszt

Rákóczi F. u.

2042/2

48

kereszt

Rákóczi F. u. 81.

1976/3

49

temetői kereszt

Simongáti temető

2711/2

50

volt magtár utcai tömeg, homlokzat

Somogyi B. u. 7.

814

51

kereszt

Szabadság tér

2262

52

kastély

Szabadság tér 8.

2245/1

53

irodaház tömege, homlokzatai

Szabadság tér 9.

2257

54

gyógyfürdő eredeti épületrész

Széchenyi tér

1695

55

I. világháborús emlékmű

Széchenyi tér

1693

56

Nagy-kereszt

Széchenyi tér

1693

57

Márai-kereszt

Széchenyi tér

1693

58

Szentháromság szobor

Széchenyi tér

1692/1

59

csonka-kereszt alapzat

Széchenyi tér

1692/1

60

régi postaépület, hotel

Széchenyi tér 1.

22

61

múzeum tömege, homlokzatai

Széchenyi tér 2.

21

62

volt tűzoltószertár tömege, nyugati homlokzata

Széchenyi tér 4.

13

63

turisztikai központ, volt zeneiskola nyugati homlokzata

Széchenyi tér 7.

7

64

lakóház, volt vendéglő nyugati homlokzata

Széchenyi tér 8.

5/1

65

lakóház nyugati homlokzata

Széchenyi tér 9.

4

66

lakóház északi homlokzata

Széchenyi tér 12.

1752

67

társasház északi homlokzata

Széchenyi tér 13.

1751

68

könyvtár tömege, utcai homlokzata

Széchenyi tér 14.

1746

69

társasház, üzlet északi homlokzata

Széchenyi tér 18.

1701

70

lakóház, üzlet északi homlokzata

Széchenyi tér 21.

1703

71

volt iskola keleti homlokzata

Széchenyi tér 25.

1364

72

lakóház keleti homlokzata

Széchenyi tér 26.

1363

73

lakóház keleti homlokzat

Széchenyi tér 27.

1362

74

áruház, üzletek tömege, utcai homlokzata

Széchenyi tér 37.

440

75

kereszt

Szigetvári u.

1997/2

76

lakóház homlokzatok

Vasút sor

1279/3

77

vasútállomás épülettömeg

Vasút sor

1279/4

78

bíróság

Zrínyi u. 3.

24

79

volt börtön

Zrínyi u. 5.

25

80

Kisatád középkori templomának maradványai

Szentegyházi dűlő

0103




1/b. melléklet a 17/2018. (X. 29.) önkormányzati rendelethez


HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ TÁJI ÉRTÉKEK BELTERÜLETEN


srsz.

cím

hrsz.

védettség tárgya

1

Baross G. u. 9. Városháza

522

idős fák

2

Kispuszta, kastélykert

4301

park idős fái

3

Korányi utcai játszótér

441/4

idős fák

4

központi temető

1340

2 db idős fa

5

simongáti temető

2711/2

idős hársfa

6

Szabadság tér

2262

idős vadgesztenyefa

7

Szabadság tér 8.  Mándi-kastély

2245/1

kastélypark

8

Széchenyi tér

1692/1, 1692/4, 1693

park idős fái

9

Táncsics utcai teresedés

1866

kereszt melletti

2 db vadgesztenyefa

10

Dózsa Gy. u.

624/1

fasor, idős vadgesztenye fák

11

Dózsa Gy. u.

589/4  

DK-i magtár épület és a park idős fái

12

Dózsa Gy. u. 15

589/5

Lakóház, park idős fái és a nyugati kerítés

13

Dózsa Gy. u.17

589/7

Lakóház, park idős fái és a nyugati kerítés

14

Dózsa Gy. u.19

589/8

park idős fái és a nyugati kerítés

15

Rozsnyói utca        

589/3

park idős fái



1/c. melléklet a 17/2018. (X. 29.) önkormányzati rendelethez


HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ TÁJIÉRTÉKEK KÜLTERÜLETEN



srsz.

cím

hrsz.

védettség tárgya

1

Taranyi út

0256/1

idős tölgyfa

2

Taranyi út

0256/3

idős tölgyfa

3

Zrínyi utca

04/8

idős tölgyfa


1/d. melléklet a 17/2018. (X. 29.) önkormányzati rendelethez


EGYEDI TÁJÉRTÉK KATASZTERBE JAVASOLT ELEMEK LISTÁJA


srsz.

cím

hrsz.

1

Szentháromság szobor

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

2

Bodvicai temető déli keresztje

Feszület

3

Emlékmű, szobor, egyedülálló oszlop

Szobor

4

Egység

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

5

Hívő nép keresztje

Feszület

6

Emlékmű, szobor, egyedülálló oszlop

Szobor

7

Bodvicai községi kereszt

Feszület

8

Széchenyi téri park

Történeti kert

9

Nagy Imre emlékére

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

10

Mozaik

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

11

Simongáti háborús kereszt

Feszület

12

Emlékmű, szobor, egyedülálló oszlop

Szobor

13

Hősök szobra I. világháborús emlékmű

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

14

Óra a téren

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

15

Nagyatád Honvéd utcai kereszt

Feszület

16

kereszt

Feszület

17

Csor - Valcsics kereszt

Feszület

18

Ivókút a Széchenyi parkban

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

19

Somssich József sírja

Sír; síremlék; sírjel

20

II. világháborús emlékmű

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

21

Kovácsolt-vas kapu

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

22

Városi Múzeum

Múzeum

23

Horváth-kereszt

Feszület

24

Kossuth szobor

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

25

Simongáti kastélykert

Történeti kert

26

Csonka kereszt

Feszület

27

Nagyatádi északi kereszt

Feszület

28

Karitász-kereszt

Feszület

29

Rácz - Csatos kereszt

Feszület

30

Laki - Korbely kereszt

Feszület

31

Ivó lány - Szomjúság

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

32

Trianon emlékmű a templom udvarán

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

33

Simongáti cselédség keresztje

Feszület

34

Baross utca 5. Épületdísz

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

35

Hősök szobra I. világháborús emlékmű

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

36

Zarándokutak emlékére

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

37

Kiserdei kereszt

Feszület

38

Hunyadi emlékoszlop

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

39

Elágazó utak fája

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

40

Körtemplomos kereszt

Feszület

41

Dohánybeváltó üzem parkja

Történeti kert

42

Tálcás Szökőkút

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

43

Erdei történet

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

44

Henészi kápolnakereszt

Kápolna

45

fekete nyár

Faegyed; jelesfa

46

Bodvica-Temető

Templom

47

Emlékmű, szobor, egyedülálló oszlop

Szobor

48

Emberpár

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

49

déli Rákóczi-kereszt

Feszület

50

Nagyatádi Szigetvári utcai kereszt

Feszület

51

Nagyatádi központi temetőkereszt

Feszület

52

Hrankai-kereszt

Feszület

53

Bodvicai szőlők keresztje

Feszület

54

Bodvicai szőlők fakeresztje

Feszület

55

Henészi temetőkereszt

Feszület

56

Szent háromság tiszteletére

Emlékmű; emlékszobor; emlékoszlop; emléktábla

57

Kivadár templom kereszt

Kápolna

58

Kereszt

Feszület








1/e. melléklet a 17/2018. (X. 29.) önkormányzati rendelethez

                                                                                                    



























                                       

EGYEDI TÁJÉRTÉK KATASZTERBE JAVASOLT ÉRTÉKEK ELHELYEZKEDÉSE


1/f. melléklet a 17/2018. (X. 29.) önkormányzati rendelethez


Nagyatád_tájérték_belvárosEGYEDI TÁJÉRTÉK KATASZTERBE JAVASOLT ÉRTÉKEK ELHELYEZKEDÉSE A VÁROSKÖZPONTBAN
docba_2_mell_karakterterület_A3              2/A. melléklet a 17/2018. (X. 29.) önkormányzati                                                                                                                                                                                  r                                                                                                                                                      rendelethez











































2/B. melléklet a 17/2018. (X. 29.) önkormányzati rendelethez

docba_2_mell_karakterbelterület_A3









































3. melléklet a 17/2018. (X. 29.) önkormányzati rendelethez

docba_3_mell_vedett_A3






4. melléklet a 17/2018. (X. 29.) önkormányzati rendelethez


A településkép- és természetvédelmi szempontból tiltott növényfajok jegyzéke


Nagyatád köz- és magánterületein tiltott növények listája:

  • az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről szó1ó, az Európai Parlament és a Tanács 1143/2014/EU rendeletet,
  • továbbá az Unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok 1143/2014/ EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti jegyzékének elfogadásáról szó1ó 2016/1141. végrehajtási rendelet,
  • a fás szárú növények védelmérő1 szó1ó 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet,
  • valamint a NATURA 2000 gyepterületek fenntartásának földhasználati szabályairól szóló 269/2007. (X. 18.) Korm. rendelet.


alapján lettek meghatározva, figyelembe véve Mihály B.-Botta-Dukát,H Z.: Biológiai inváziók Magyarországon. Özönnövények I-II. A KvVM Természetvédelmi Hivatalának 9-10. tanulmányköteteit.


A fent idézett jogszabályok alapján az Unió számára veszélyt jelentő inváziós és termőhely-idegen, idegenhonos fajok egyedeire vonatkozó szigorú szabályok szerint tilos az egész EU területén forgalomba hozni és a természetbe kibocsátani – azaz elültetni – akár egyetlen példányt is. Védett területeken ezek megtelepedését és terjedését meg kell akadályozni, állományuk visszaszorításáról gondoskodni kell.


  1. Fás szárú tiltott növényfajok:

magyar elnevezés

tudományos (latin) elnevezés

zöld juhar

Acernegundo

bálványfa

Ailanthusaltissima

gyalogakác

Amorphafruticosa

borfa, tengerparti seprűcserje

Baccharishalimifolia

nyugati ostorfa

Celtisoccidentalis

keskenylevelű ezüstfa

Elaeagnusangustifolia

amerikai kőris

Fraxinusamericana

fekete fenyő

Pinusnigra

erdei fenyő

Pinussilvestris

kanadai nyár

Populus x canadensis

kései meggy

Prunusserotina

arany ribiszke

Ribesaureum

akác

Robiniapseudo-acacia




  1. Lágyszárú tiltott növényfajok:

magyar elnevezés

tudományos (latin) elnevezés

parlagfű

Ambrosiaartemisifolia

aligátorfű

Alternantheraphiloxeroides

selyemkóró

Asclepiassyriaca

észak amerikai őszirózsák

Asterspp.

moszatpáfrány fajok

Azollamexicana


Azollafiliculoides

kaliforniai tündérhínár

Cabombacaroliniana

átoktüske

Cenchrusincertus

süntök

Echinocystislobata

vízijácint

Eichhorniacrassipes

vékonylevelű átokhínár

Elodeanuttallii

kanadai átokhínár

Elodeacanadensis

japánkeserűfű fajok

Fallopiaspp.

óriásrebarbara

Gunneratinctoria

vadcsicsóka

Helianthustuberosus

japán kornló

Humulusjaponicus

hévízi gázló

Hydrocotyleranunculoides

kisvirágú nebáncsvirág

Impatiensparviflora

bíbor nebáncsvirág

Impatiensglandulifera

fodros átokhínár

Lagarosiphon major

nagyvirágú tóalma

Ludwigiagrandiflora

sárgavirágú tóalma

Ludwigiapeploides

sárga lápbuzogány

Lysichitonamericanus

közönséges süllőhínár

Myriophyllumaquaticum

Felemáslevelű süllőhínár

Myriophyllumheterophyllum

keserű hamisüröm

Partheniumhysterophorus

tollborzfű

Pennisetumsetaceum

ördögfarok keserűfű

Persicariaperfoliata

amerikai alkörmös

Phytolaccaamericana

kínai alkörmös

Phytholaccaesculenta

kudzu nyílgyökér

Puerariamontana var. lobata

magas kúpvirág

Rudbeckialaciniata

kanadai aranyvessző

Solidagocanadensis

magas aranyvessző

Solidagogigantea

adventív szőlőfajok

Vitis-hibridek

olasz szerbtövis

Xanthiumstrumaiumsubsp. italicum


Microstegiumvimineum

nem hazai tündérrózsa fajok





5. melléklet a 17/2018. (X. 29.) önkormányzati rendelethez


A településkép- és természetvédelmi szempontból fásításra, növénytelepítésre ajánlott őshonos növényfajok jegyzéke


Lombos fafajok

magyar elnevezés

tudományos (latin) elnevezés

mezei juhar

Acercampestre

korai juhar

Acerplatanoides

hegyi juhar, jávorfa

Acerpseudoplatanus

tatár juhar, feketegyűrű juhar

Acertataricum

enyves éger, mézgás éger, berekfa

Alnusglutinosa (allergén)

hamvas éger

Alnusincana

közönséges nyír, bibircses nyír

Betulapendula (allergén)

szőrös nyír, pelyhes nyír

Betulapubescens

közönséges gyertyán

Carpinusbetulus

vadcseresznye, madárcseresznye

Cerasusavium (Prunusavium)

sarjmeggy, török meggy

Cerasusmahaleb (Prunusmahaleb)

közönséges bükk

Fagussylvatica

magyar kőris

Fraxinusangustifoliassp. pannonica

magas kőris

Fraxinusexcelsior

virágos kőris, mannakőris

Fraxinusornus

közönséges dió

Juglansregia

vadalma

Malussylvestris

zelnicemeggy, májusfa

Padusavium

fehér nyár, ezüst nyár

Populus alba *

szürke nyár

Populuscanescens *

fekete nyár, topolyafa, csomoros nyár

Populusnigra *

rezgő nyár

Populustremula

vadkörte, vackor

Pyruspyraster

csertölgy, cserfa

Quercuscerris

kocsánytalan tölgy

Quercuspetraea (Q. sessiliflora)

molyhos tölgy

Quercuspubescens

kocsányos tölgy, mocsártölgy

Quercusrobur (Q. pedunculata)

fehér fűz, ezüst fűz

Salix alba (allergén)

törékeny fűz, csörege fűz

Salix fragilis

lisztes berkenye

Sorbusaria

madárberkenye

Sorbusaucuparia

házi berkenye, fojtóska

Sorbusdomestica

barkóca berkenye, barkócafa

Sorbustorminalis

kislevelű hárs

Tiliacordata (T. parviflora)

nagylevelű hárs

Tiliaplatyphyllos (T. grandifolia)

hegyi szil

Ulmusglabra (U. montana, U. scabra)

vénic szil, lobogós szil, vénicfa

Ulmuslaevis

mezei szil, simalevelű mezei szil

Ulmus minor (Ulmuscampestris)

vadgesztenye

Aesculus x carnea


Tűlevelű fajok (fenyők)

magyar elnevezés

tudományos (latin) név

közönséges boróka, gyalogfenyő

Juniperuscommunis


Lombos cserjék

magyar elnevezés

tudományos (latin) név

pukkanó dudafürt

Coluteaarborescens

húsos som

Cornusmas

veresgyűrű som

Cornussanguinea

kétbibés galagonya

Crataeguslaevigata (C. oxyacantha)

egybibés galagonya

Crataegusmonogyna

csíkos kecskerágó

Euonymuseuropaeus

bibircses kecskerágó

Euonymusverrucosus

kutyabenge

Frangulaalnus (Rhamnusfrangula)

homoktövis

Hippophaerhamnoides

ükörke lonc, ükörke

Loniceraxylosteum

kökény

Prunusspinosa

varjútövis (benge)

Rhamnuscatharticus

-

Ribesuva-crispa

gyepűrózsa

Rosa canina

kecskefűz

Salixcaprea

rekettyefűz, hamvas fűz

Salixcinerea

csigolyafűz

Salixpurpurea

kosárkötő fűz

Salixviminalis

fekete bodza

Sambucusnigra

fürtös bodza

Sambucusracemosa**

fűzlevelű gyöngyvessző

Spireasalicifolia

mogyorós hólyagfa

Staphyleapinnata

ostorménfa

Viburnumlantana

kányabangita

Viburnumopulus

* nem „szöszös”, hím egyedek telepítése javasolt csak

** 500 m felett javasolható a telepítése

Allergén növényfajok telepítése kizárólag külterületen, belterülettől és beépítésre szánt területtől nagy távolságra javasolható.


A településen különösen ajánlott növényfajok jegyzéke


  1. Sorfásításra javasolt gyümölcsfák:

magyar elnevezés

tudományos (latin) elnevezés

kajszibarack

Prunusarmeniaca

őszibarack

Prunuspersica

szilva

Prunusdomestica

meggy

Prunuscerasus

cseresznye

Cerasussp.

alma

Malusdomestica

körte

Pyruscommunis

  1. Javasolt hangsúlyképző fák a jelentősebb középületeknél:

magyar elnevezés

tudományos (latin) elnevezés

barkócaberkenye

Sorbustorminalis

kislevelű hárs

Tiliacordata

platánfa

Platanus x hybrida

kocsánytalan tölgy

Quercuspetraea

közönséges dió

Juglansregia


  1. További javasolt fafajok:

magyar elnevezés

tudományos (latin) elnevezés

mezei juhar

Acercampestre

mezei szil

Ulmus minor

csörgőfa

Koelreuteriapaniculata

gömbkőris

Fraxinusornus ’Mecsek’


  1. Cserjék:

magyar elnevezés

tudományos (latin) elnevezés

cserszömörce

Cotinuscoggygria

egybibés galagonya

Crataegusmonogyna

húsos som

Cornusmas

veresgyűrű som

Cornussanguinea

mogyoró

Corylusavellana

csíkos kecskerágó

Euonymuseuropaeus

mályvacserje

Hibiscussyriacus

közönséges fagyal

Ligustrumvulgare

kökény

Prunusspinosa

rózsa félék

Rosa sp.

gyöngyvesszőfélék

Spiraeasp.

közönséges orgona

Syringavulgaris

kányabangita

Viburnumopulus


A felsorolt növények kertészeti díszfajtái, változatai is használhatók.


6. melléklet a 17/2018. (X. 29.) önkormányzati rendelethez


Hivatal tölti ki!



Ikt.szám:

MVG/..../20...

TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI KÉRELEM

településképi VÉLEMÉNYEZÉSI eljárás lefolytatásához


Beérkezés dátuma:


..../201. (......) önk. r. 6 . melléklet


Kiadás dátuma:




Ingatlan státusza


Területi védelem


Helyi egyedi védelem



Közterület


Önkormányzati tulajdon/kezelés



Szakmai állásfoglalás alapja


Főépítészi vélemény


Helyi építészeti és műszaki tervtanács




Kérelmező tölti ki!


  1. Kérelmező adatai (kötelező):[1]

Tervező adatai (kötelező):


Név:

Név:


Lakcím vagy székhely:

Tervezői jogosultság száma:


Levelezési cím (amennyiben előzőtől eltér):

Levelezési cím:


Kapcsolattartó:

Tervező szervezet:


(/ e-mail:

(/ e-mail:


  1. Kérelem tárgyának rövid leírása




  1. Kérelem tárgyának helye, az ingatlan adatai:[2]


Ingatlan címe:


hrsz.:


  1. Építészeti-műszaki  dokumentáció tartalma:[3]

2 pld.


műszaki leírás (telepítésről, építészeti kialakításról):



helyszínrajz:



tömegformálás, homlokzatalakítás, utcakép bemutatása



reklámelhelyezés ábrázolása:



rendeltetés meghatározása:



fényképfelvétel(ek):



  1. Kérelem tárgyában korábban született vélemény/határozat/döntés (értelemszerűen)













Az 1. pont szerinti alulírott kérelmező a 3. pontban megjelölt ingatlanon, a 2. pont szerinti hatósági engedélyhez kötött építési tevékenység építési engedélyezési eljárásának feltételeként településképi véleményezési eljárás lefolytatását kezdeményezem.

Kelt: Kaposvár, 201... ................hónap ……..nap                            

...........................................................




7. melléklet a 17/2018. (X. 29.) önkormányzati rendelethez



Hivatal tölti ki!




Iktatószám:

MVG/…/20..

BEJELENTÉSI KÉRELEM

településképi bejelentési eljárás lefolytatásához



Beérkezés dátuma:


Érvényességi ideje:





Kiadás dátuma:




…/2018. (...) önk. r.  7. számú melléklet:



Kérelmező tölti ki!

  1. Bejelentő adatai (kötelező):1

Tervező adatai (értelem szerűen):

Név:

Név:

Lakcím vagy székhely:

Tervezői jogosultság száma:

Levelezési cím (amennyiben előzőtől eltér):

Levelezési cím:

Kapcsolattartó:

Tervező szervezet:

(/ e-mail:

(/ e-mail:

  1. Bejelentés tárgya (megfelelő bejelölése)2

Építési tevékenység:


Reklámelhelyezés


Rövid leírása:





  1. Bejelentés tárgyának helye, az ingatlan adatai:3

Ingatlan címe:

Hrsz.:

Területi védelem


Helyi egyedi védelem (Hv)


Közterület


Önkormányzati tulajdon/kezelés


  1. Bejelentés időtartama:[4]

Végleges építmény


Ideiglenes építmény

nap

cégér, cégjelző- és címjelző

év

hirdetmény és hirdető-berendezés

év

  1. Bejelentéshez mellékelt dokumentáció tartalma:[5]

2 pld.

műszaki leírás (telepítésről, építészeti kialakításról):


helyszínrajz:


alaprajz(ok):


homlokzat(ok):


utcaképi vázlat, színterv, látványterv:


fényképfelvétel (ek):













Az 1. pont szerinti alulírott kérelmező a 3. pontban megjelölt ingatlanon, a 2. pont szerinti hatósági engedélyhez nem kötött tevékenységet/reklámelhelyezést[6] településképi eljárásra a mai napon bejelentem.

A bejelentési kérelem kitöltésével tudomásul veszem, hogy a nevezett tevékenység a bejelentés alapján megkezdhető, amennyiben ahhoz más hatósági engedély nem szükséges, és Nagyatád Város polgármestere a tevékenység bejelentését követő 8 napon belül azt meg nem tiltja.

Kelt: Nagyatád, 201... ................hónap ……..nap                                      ………………………………………………………

kérelmező aláírása


1. függelék a 17/2018. (X. 29.) önkormányzati rendelethez




HATÁLYOS JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE



  1. 2016. évi LXXIV. törvény a településkép védelméről


  1. 104/2017.(IV.28.) Korm.rendelet a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról


  1. 314/2012.(XI.8.) Korm.rendelet a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről


  1. 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról





2. függelék a 17/2018. (X. 29.) önkormányzati rendelethez



ORSZÁGOS VÉDELEM ALATT ÁLLÓ MŰVI ÉRTÉKEK


MŰEMLÉKEK

törzsszám

azonosító

név

cím

hrsz.

védettség/bírság

4552

8017

Ferences templom

Széchenyi tér 5.

10

műemlék

4553

8018

Ferences rendház

Széchenyi tér 9.

9

műemlék

8675

8016


Rk. kápolna és kereszt

Dózsa Gy. u.

205, 206

nyilvántartott műemléki érték

8675

15431

Rk. kápolna

Dózsa Gy. u.

205

nyilvántartott műemléki érték

8675

15435

kereszt

Dózsa Gy. u.

206

nyilvántartott műemléki érték


MŰEMLÉKI KÖRNYEZETEK


törzsszám

azonosító

név

hrsz.

védettség

4553

29436

Ferences rendház ex-lege mk

10, 1692/1, 1693, 1695, 8,

műemléki környezet

4552

29434

Ferences templom ex-lege mk

11, 1692/1, 1693, 1695, 8, 9

műemléki környezet



RÉGÉSZETI LELŐHELYEK



azonosító

lelőhely

szám

név

hrsz.

47901

1

Szollár-malomtól délre

010, 011/1, 013, 014/1, 014/2, 014/3, 014/4, 015, 016/1, 016/3, 016/4, 016/5, 017, 018/3, 018/4, 018/5, 018/8, 0533, 0537, 0545/3,  0546/1, 0546/4, 0547, 0548, 0549/1, 07/27, 07/42, 07/43, 07/44, 07/48, 07/49, 07/50, 07/51, 07/52, 07/53, 07/54, 08, 09/3

47887

2

Prokopi-dűlő

0112, 0114, 0116/1,0116/2, 0116/5, 0116/6, 0116/7, 0116/8, 0117, 0118, 0124, 0128, 0129/1, 0132,

88433

3

Rinya nyugati partja

018/8, 018/9, 027, 049/17, 047/18, 049/19,

76371

4

Cigány-Markógödri-dűlő 2.

037, 062, 063/10, 063/11, 063/12, 063/13, 063/14, 063/9

47886

5

Kivadári temető

0374, 3051/3

47897

6

Tölgyes

0376, 0377/5

47891

7

Bodvica-Boda

0384, 0391/1, 0391/11(fokozottan védett), 0391/12(fokozottan védett)

0391/13 (fokozottan védett), 0391/14 (fokozottan védett), 0391/15, 0391/16, 0391/18, 0391/2, 0391/6, 0391/7, 0391/8 (fokozottan védett),

0391/9 (fokozottan védett), 0392 (fokozottan védett), 0394 (fokozottan védett), 0395, 0398/10, 0398/11, 0398/12 (fokozottan védett), 0398/13 (fokozottan védett), 0398/15, 0398/16, 0398/17, 0398/18, 0398/2 (fokozottan védett), 0398/20 (fokozottan védett), 0398/21 (fokozottan védett), 0398/22, 0398/23,

0398/24 (fokozottan védett), 0398/3 (fokozottan védett), 0398/4 (fokozottan védett), 0398/5 (fokozottan védett), 0398/6 (fokozottan védett), 0398/7 (fokozottan védett), 0398/8 (fokozottan védett), 0399, 2041/1(fokozottan védett), 2041/2(fokozottan védett), 2719/1, 2719/10, 2719/11, 2719/12, 2719/13, 2719/14, 2719/15, 2719/16, 2719/17, 2719/18, 2719/19, 2719/20, 2719/21, 2719/22, 2719/23, 2719/5, 2719/6, 2719/7, 2719/8, 2719/9,

76369

8

Cigány-Markógödri-dűlő 1.

039/19, 039/20, 039/21, 039/22,  062, 065/1, 065/2, 065/3, 066, 070,

88437

9

Nagyrét

039/23, 042

22899

10

Bodvica-Temető

0391/11(fokozottan védett), 0391/9 (fokozottan védett), 2041/1 (fokozottan védett), 2041/2 (fokozottan védett)

47893

11

Bodvica I.

0398/20, 0398/23,  0398/24, 0398/3, 0398/4, 0398/5

47896

12

Bodvica II.

0398/20, 0398/22, 0398/23, 0398/24

88435

13

Nagyrét II.

042, 044

60000

14

Újkút-pusztától északra 

0430/1, 0430/2,

88429

15

Zsellér-föld

0510/2, 0511/2, 0511/4

49209

16

Rinya-meder

0521/1

47885

17

Szollár-malom

0533, 0545/3

88431

18

Csonka-dűlő

0539, 0540, 0542/11

47884

19

Henészi-temető

0542/10, 0542/11, 0542/2, 0542/3, 0543, 0544/3, 0544/4, 0545/1, 0545/2, 0549/3, 0549/5, 0549/6, 2361, 2362,



                             NAGYATÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK


34/2004. (X. 1.) rendelete

Nagyatád helyi építési szabályzatáról

(Egységes szerkezetben)*


Nagyatád Város Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban Étv) 6. §-ában kapott felhatalmazás alapján - az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendeletre (a továbbiakban OTÉK) figyelemmel – az alábbi rendeletet alkotja:


  I. FEJEZET

Általános előírások

1. §

  1. A rendelet hatálya Nagyatád város közigazgatási területére terjed ki.


  1. A rendelet hatálya alá tartozó területen területet felhasználni, telket alakítani, építési és bontási tevékenységet    folytatni, épület, építmény rendeltetését megváltoztatni, valamint ilyen célra hatósági engedélyt adni - az általános érvényű jogszabályok mellett - e rendelet előírásainak és az annak mellékleteit képező szabályozási terveknek megfelelően szabad.(4)(8)


  1. A szabályrendeletben nem szabályozott esetekben az OTÉK előírásait kell figyelembe venni.


  1. A szabályozási tervek kötelezően figyelembe veendő elemei:


a)   a külterületi és a belterületi határvonal

b)   a szabályozási vonalak

c)   az övezeti és építési övezeti határok, jelek

d)   az övezeti és építési övezeti előírások

e)   az építési határvonalak

f)   a védetté nyilvánított természeti és művi értékek

g)  a sajátos jogintézmények

h)  az infrastruktúra hálózatok és létesítmények területigényes elemei

i)   a kertépítészeti terv készítési kötelezettség(8)  



     

* A módosítások dőlt betűvel szedve, számozva kerültek beszerkesztésre az alábbiak szerint:

(1) 19/2006.(III.31.) rendelet                                                                       Hatályos: 2006. április 1.

(2) 9/2008.(II.15.) rendelet                                                                          Hatályos: 2008. február 15.

(3) 26/2009.(IX. 25.) rendelet                                                                      Hatályos: 2009. október 1.

(4) 11/2010. (V.28.) rendelet                                                                      Hatályos: 2010. augusztus 1.

(5) 21/2010.(XI. 26.) rendelet                                                                      Hatályos: 2010. november 26.

(6) 19/2011.(IX. 1.) önkormányzati rendelet                                                 Hatályos: 2011. szeptember 2.

(7) 20/2012.(V.21.) önkormányzati rendelet                                                 Hatályos: 2012. május 31. 17.00 óra

(8) 16/2014.(VI.18.) önkormányzati rendelet                                                Hatályos: 2014. július 19.

(9) 17/2018.(X. 29.) önkormányzati rendelet                                                Hatályos: 2018.november 1.          



  1. A kötelező erejű szabályozási elemek csak a rendezési terv módosításával, a jogszabályokban előírt egyeztetések lefolytatásával változtathatók, képviselőtestületi jóváhagyással. Az egyéb, irányadó elemek változtatása – a szükséges szakhatósági egyeztetések lefolytatásával – hatósági eljárás keretében történhet.(8)


  1. (8)


  1. (4)(8)


  1. (4)


  1.  Szaktervező által tervezett kertépítészeti tervet kell készíteni a "kertépítészeti terv készítési kötelezettség" -gel érintett területre. A területek kialakítása csak ennek megfelelően történhet.(4)


  1. Az építési határvonallal határolt területsávból „kilógó”, illetve azon kívül eső meglévő épületek megtarthatók, felújíthatók, de nem bővíthetők, illetve új épületek nem létesíthetők.


  1. Az épületeket, építményeket úgy kell elhelyezni és kialakítani, hogy azok együttesen feleljenek meg a településrendezési, a környezet-, a táj-, a természet-és az építészeti-érték védelmi követelményeknek.


  1.  A telekalakítások és építések során meg kell őrizni a meglévő településstruktúrát, beépítési módot, a jellegzetes épülettömegeket és tetőformát. Nyeles telek nem alakítható ki. (4)(8)


  1. A termőtalaj védelme érdekében az építmények (kül- és belterületen) történő létesítése során érvényre kell juttatni azt, hogy az elhelyezés a környező területen a talajvédő gazdálkodás feltételeit ne rontsa. A kivitelezés és az üzemeltetés során biztosítani kell, hogy a környezeti hatások az érintett termőföld minőségében ne okozzanak kárt. Földmunkák végzésekor a talaj termőréteg-védelmének érdekében a felső humuszos termőréteg megóvásáról gondoskodni kell.(8)


  1. (4)


15) A bruttó 400 m2-es épület nagyságrendjét meghaladó mértékű területfejlesztési és építési szándék esetében a beépítést, illetve az építési engedélyezési eljárást megelőzően az építészeti tervek földtani megalapozásához olyan talajmechanikai szakvélemény készítendő, mely tisztázza a geotechnikai, mérnökgeológiai és vízföldtani jellemzőket, értékelően feltárja az építésföldtani adottságokat, az építés egyedi feltételeit, valamint a tervezett területfelhasználás várható hatásait is. A szakvéleményben kiemelten kell kezelni a természeti adottságokat és folyamatokat, mivel a település igazgatási területén a felszínhez közeli teherviselő kőzettér a földtani konszolidációt nélkülözi, továbbá a mélyfekvésű területrészeken a talajvíz felszínhez közeli.


(16)   (4)


(17) (4)


(18) (4)


(19) (4)


(20) Az igazgatási területen 4 m2 –nél nagyobb felületű reklámtáblák nem helyezhetők el, egyéb hirdető-berendezések csak a vonatkozó önkormányzati rendelettel[1] összhangban helyezhetők el.(8) (9)(a továbbiakban nem alkalmazható)


(21) Az igazgatási területen

                  a. ,lakókocsi, konténer és sátor közterületen valamint az építési telkek elő- és oldalkertjében nem helyezhető                        el

                  b. ,árusító pavilon az építési telkek elő- és oldalkertjében nem helyezhető el, közterületen csak igen indokolt                         esetben, meghatározott ideig vagy bizonyos feltétel bekövetkeztéig helyezhető el.(4)


(22) (4)(8)


(23) A „városközpont” területén önálló közmű- és hírközlési létesítmények és berendezések föld felett szabadonállóan nem helyezhetők el. (9)(a továbbiakban nem alkalmazható)


(24) Az igazgatási területen a 15 méternél magasabb, állandó jellegű sajátos építményeket és műtárgyakat (távvezeték-tartószerkezet, víztorony, hírközlési létesítmények (torony, antenna), szélkerék, geodéziai jel, siló, terményszárító, kémény, stb.) a környezethez (a domborzati és növényzeti adottságokhoz valamint a művi környezethez) illeszkedően kell elhelyezni.(4) (9)(a továbbiakban nem alkalmazható)


  1.    Haszonállat tartására szolgáló épületet és trágyatárolót falusias lakó, üdülő és intézményi funkciójú épülettől 10 m-nél távolabb kell elhelyezni. A kisvárosias lakó-, a vegyes- és az üdülőterületeken haszonállat-tartás céljára szolgáló épület és építmény nem létesíthető. A kertvárosias lakó- és a kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területeken valamint a belterületi kertterületeken haszonállat-tartás céljára szolgáló épület és építmény – a saját célra tartott baromfi kivételével – nem létesíthető.(8)


  1. A település beépítésre nem szánt területén a terepszint alatti építmény alapterülete a telek 10 %-át nem haladhatja meg.


  1. Beépítésre szánt területeken különálló terepszint alatti építmény (pince) csak a falusias lakóterületen létesíthető. A többi területfelhasználási egység területén terepszint alatti építmény csak épület alatt helyezhető el oly módon, hogy nem korlátozhatja a szomszédos ingatlanok beépítését.


  1. Az új – belterületté váló – beépítésre szánt területeken építeni csak a belterületbe vonást és az építési telkek kialakítását követően szabad. A belterületbe vonás – a fejlesztési szándékok függvényében – fokozatosan, több ütemben történhet.(4)


  1. A település beépítésre nem szánt területein a HÉSZ övezeti előírásaiban meghatározottnál kisebb telket – a közlekedési, közmű-elhelyezési és hírközlési terület, valamint közhasználatú zöldterület, védőerdő, illetve a közlekedési, közmű-elhelyezési és hírközlési területek kialakítása után visszamaradó mezőgazdasági és erdőterület kivételével – kialakítani nem szabad.(4)(8)


(30) A telkek beépítése során az elő-, oldal- és hátsókert méretét – a kialakult állapotra is figyelemmel – az alábbiak szerint kell meghatározni:

               a)   az elő- és hátsókertet

     aa) ahol a szabályozási terv jelöli, az építési határvonal figyelembe vételével

        ab) ahol a szabályozási terv nem jelöli, az OTÉK előírásai szerint kell biztosítani.

b) az oldalkertet – a beépítési mód függvényében – az OTÉK 35. és 36.§ előírásai alapján kell biztosítani azzal az eltéréssel, hogy kialakult állapot esetén – meglévő épület bővítésekor – a jogszabályban előírt értéknél kisebb – meglévő – oldalkerti és építmények közötti legkisebb távolsági méretek megtarthatók.(8)


Fogalom meghatározások(6)


1/A.§

E rendelet alkalmazásában:


Szintterületi mutató: Az összes bruttó épület-szintterület és a telekterület hányadosa.



II. FEJEZET

Településszerkezet, terület felhasználás

2. §

  1. A település igazgatási területének

          a./ beépítésre szánt területei

              aa/ kisvárosias lakóterület(Lk)

              ab/ kertvárosias lakóterület (Lke)

              ac/ falusias lakóterület (Lf)

              ad/ településközpont vegyes terület (Vt)

              ae/ központi vegyes terület (Vk)

              af/ kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület (Gksz)

              ag/ ipari gazdasági terület, ezen belül:

                     - egyéb terület a közműellátást biztosító területigényes létesítmény (szennyvízátemelő) (Gip-kv), az energiaellátást biztosító területigényes létesítmény (gázfogadó, gázátadó, transzformátor állomás) (Gip-kg) területe

                 - jelentős mértékű zavaró hatású ipari terület (Gip)

                 - mező- és erdőgazdasági üzemi terület (major, állattartó telep, fűrészüzem) (Gip-M)

ah/ különleges terület, ezen belül

                     - temető, kegyeleti park (Kü-T)

                     - sportterület (sportpálya) (Kü-S)

                     - termálstrand (Kü-St)

                     - camping (Kü-C)

                     - kórház (Kü-K)

                     - idegenforgalmi fogadóhely (Kü-I)

                     - kistérségi kommunális hulladékátrakó (Kü-H)

                     - szennyvíztelep (Kü-SZ)

                     - szennyvíziszap ülepítő (Kü-SZI)

                     - homokbánya (Kü-B)

        - településüzemeltetési telephely (Kü-Tü)(8)

          b./ beépítésre nem szánt területei

              ba./ közlekedési és közműterület, ezen belül:

                     - közút (KÖu)

- parkoló (KÖp)

- autóbuszpályaudvar (KÖap)

- kötöttpályás (vasút) (KÖk)


              bb./ zöldterület, ezen belül

  • közpark (Z)


              bc./ erdőterület, ezen belül

            - védelmi (Ev)

                     - gazdasági (Eg)

                     - turisztikai (Et)


              bd./ mezőgazdasági terület, ezen belül

       - általános mezőgazdasági terület (Má)

       - általános mezőgazdasági terület építési lehetőség nélkül (Má-0)

       - kertes mezőgazdasági terület (Mk)

       - kertes mezőgazdasági terület építési lehetőség nélkül (Mk-0)

              be./ vízgazdálkodási terület

       - folyó és állóvizek medre és parti sávja (V)

       -a közműellátást biztosító területigényes létesítmények (vízműkút, víztározó) (V-kv)


(2) A beépítésre szánt és a beépítésre nem szánt területek, valamint az építési övezetek és az övezetek határvonalait a szabályozási tervek tartalmazzák.(4)



III. FEJEZET


Beépítésre szánt területek

Kisvárosias lakóterület


3. §



(1)  A lakóterületre vonatkozóan az OTÉK 12.§. előírásait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy nem helyezhetők el az OTÉK 12.§. (2) bekezdés 3, 4 és 5 pontjában, valamint a (3) bekezdésben felsorolt létesítmények. (A garázsterület kivételével, ahol a meglévő üzemanyagtöltő megmaradhat, de nem bővülhet, valamint nem zavaró hatású egyéb gazdasági építmények (műhely, autómosó, stb.) elhelyezhetők.)


  1. A területre vonatkozó előírásokat – beépítési mód, maximális építménymagasság, maximális beépítettség, minimális telekterület – a belterület szabályozási terv is tartalmazza az alábbiak szerint:


Jel

    Beépítési mód

Beépítési %

maximum

 Építménymag.

maximum (m)

Telekterület

minimum (m2)

Lk

SZ

40

12,5

K

Lk-G

SZ

60

3,0

K






(3) A lakóterületen (Lk)

              a.,új épületek, építmények nem helyezhetők el

                b.,a kialakult telekállapot nem változtatható meg

                c.,a beépítési mód a szabályozási terv szerinti lehet

              d.,az épületek tömeg- és homlokzatalakítása, anyaghasználata egységes terv szerint, épületenként,                utcaképi megfelelőséget igazolva történhet

              e.,magastető építése esetén az épületek tetőfedése cserép, betoncserép; a tetőidom jellemző                         hajlásszöge 30-45o közötti lehet

              f.,az építési telken az OTÉK 1.számú melléklet fogalommeghatározásai között definiált                                  melléképítmények helyezhetők el, az i, j, k, l pontokban meghatározottak kivételével

              g.,(8)


(4)   A lakóterületen – a garázsterület (Lk-G) kivételével – nem főrendeltetésű, de azokat kiszolgáló épületek nem helyezhetők el.


(5)   A lakóterületen

            a., a teljes közműellátás, és

            b., a burkolt út

            biztosítandó.


(6) A saját gépkocsi elhelyezését a garázsterületen és közterületen – az OTÉK 42.§. (11) bekezdés előírása szerinti helyi parkolási rendeletben szabályozott módon, a közterület tulajdonosának hozzájárulásával – együttesen kell biztosítani.


(7) A lakóterületen (Lk) a zölddel való fedettség minimum 40 %, a garázs területen (Lk-G) minimum 0 % kell legyen.


(8) A lakóterület lehatárolását a belterület szabályozási terv tartalmazza.


Kertvárosias lakóterület


4. §


(1) A lakóterületre vonatkozóan az OTÉK 13.§. előírásait kell alkalmazni az alábbi eltérésekkel:

            a.,az OTÉK 13§. (1) bekezdés szerinti építménymagasság 7,5 méter helyett a szabályozási terv                       szerinti lehet

            b.,nem helyezhetők el az OTÉK 13.§. (3) bekezdésben felsorolt létesítmények, az 5. pont kivételével.


(2)   A lakóterületen – az Lke4, Lke13 és Lke17 övezeti jelű területek kivételével, ahol maximum 4 lakásos – legfeljebb 2 lakásos lakóépületek helyezhetők el.


(3)  A területre vonatkozó előírásokat – beépítési mód, maximális építménymagasság, maximális beépítettség, minimális telekterület – a belterület szabályozási terv is tartalmazza az alábbiak szerint:



Jel

Beépítési mód

Beépítési % maximum

Építménymag. maximum (m)

Telekterület minimum (m2)

Lke1

O,SZ

30

5,0

900

Lke2

O,SZ

25

5,0

1200

Lke3

O

30

5,0

900

Lke4

SZ

30

7,5

K

Lke5

O,SZ

30

5,0

750

Lke6

O

30

5,0

500

Lke7

O

25

5,0

1500

Lke8

O,SZ

25

5,0

1500

Lke9

O

30

5,0

750

Lke10

O

20

5,0

2000

Lke11

O,SZ,Ikr

30

5,0

750

Lke12

O,Z

30

5,0

750

Lke13

SZ

25

7,5

5000

Lke14

O,Z

30

5,0

900

Lke15

SZ

30

5,0

500

Lke16

SZ

25

5,0

2000

Lke17

O,Z

30

7,5

900

Lke18

O,Z

20

5,0

2000

Lke19

CS

30

5,0

325

Lke20

SZ

30

5,0

350







(4)

 Szabadonálló beépítés csak akkor lehetséges, ha a szomszédos telek oldalhatáros beépíthetőségét a szabadonálló lakóépület oldalkertjének mérete lehetővé teszi. Az oldalhatáron álló és zártsorú beépítési mód együttes alkalmazása akkor lehetséges, ha a meglévő, megmaradó épület oldalhatáron álló fala – a zártsorú csatlakozási felületen – nyílás nélküli „tűzfal.(8)


(4) A lakóterületen az új épületeket, építményeket a meglévő állapothoz igazodóan kell elhelyezni és kialakítani, úgy hogy azok a történeti fejlődés során kialakult jelenlegi telekstruktúrát és helyi építészeti karaktert megőrizzék, illetve a szomszédos telkek beépítését ne akadályozzák, és rendeltetésszerű használatukat ne zavarják. Mindezek biztosítása érdekében:

  a.,a kialakítható legkisebb telekterület a szabályozási terv szerinti lehet, úgy hogy új lakóterület         kialakításánál az átlagos telekszélesség 20,0 méternél kevesebb nem lehet.Az övezeti előírásban meghatározott minimális telekterületnél kisebb, meglévő építési telek is beépíthető, ha az egyéb előírások betarthatók.

b.,a beépítési mód a szabályozási terv szerinti lehet

 c.,az épületek tömeg- és homlokzatalakítása, anyaghasználata a hagyományos építészeti karakterhez igazodó legyen(9)(a továbbiakban nem alkalmazható)

 d.,Az épületek tetőfedése cserép, betoncserép és bitumenes zsindely; a tetőidom jellemző hajlásszöge 30-45o közötti lehet(9)(a továbbiakban nem alkalmazható)

e.,az építési telken az OTÉK fogalommeghatározásai között definiált melléképítmények helyezhetők el az i, j, k, l pontokban meghatározottak kivételével

f.,(2)(8)

                      

(5)  Az övezeti előírástól eltérően, a lakóépületekkel szemközti oldalhatáron, illetve az oldalkertben álló meglévő épületek megtarthatók, felújíthatók, de nem bővíthetők, valamint új épületek nem létesíthetők.


(6)   Az Lke4 övezeti jelű területen garázsépület a hátsó telekhatárra építetten helyezhető el.


(7)   Az Lke19, Lke20 és Lke21 övezeti jelű lakóterületeken kiszolgáló funkciók (garázs, műhely, stb.) csak a főépülettel egy tömegben létesíthetők.


(8)  (4)


(9)  A lakóterületen

       a., a teljes közműellátás, és

       b., a burkolt út

      biztosítandó.


(10) A saját gépkocsi elhelyezését telken belül kell biztosítani.


(11) A lakóterület építési telkein a zölddel való fedettség minimum 50 % kell legyen.


(12) A lakóterületek lehatárolását a belterület szabályozási terv tartalmazza.



Falusias lakóterület


5. §


(1)  A lakóterületre vonatkozóan az OTÉK 14.§. előírásait kell alkalmazni az alábbi eltérésekkel:


       a.,az OTÉK 14§. (1) bekezdés szerinti épületmagasság 7,5 méter helyett a szabályozási terv szerinti lehet


       b.,nem helyezhetők el az OTÉK 14.§. (2) bekezdés 8 pontjában felsorolt létesítmények.


(2)  A területre vonatkozó előírásokat – beépítési mód, maximális építménymagasság, maximális beépítettség, minimális telekterület – a belterület szabályozási terv is tartalmazza, az alábbiak szerint:


Jel

Beépítési mód

Beépítési % maximum

Építménymag. maximum (m)

  Telekterület minimum (m2)

Lf1

O

25

5,0

1500

Lf2

O

20

5,0

2000

Lf3

O

30

5,0

650

Lf4

O,SZ

30

5,0

650

Lf5

O

20

5,0

2500

Lf6

O

25

5,0

1200

Lf7

O,SZ

25

5,0

1500

Lf8

O

30

5,0

900

Lf9

O,SZ

25

5,0

1200

Lf10

O,SZ

30

5,0

900



Szabadonálló beépítés csak akkor lehetséges, ha a szomszédos telek oldalhatáros beépíthetőségét a szabadonálló lakóépület oldalkertjének mérete lehetővé teszi.(8)


  1. A lakóterület építési telkein 1-2 egységes lakóépületek építhetők.(8)


  1. A lakóterületen az új épületeket, építményeket a meglévő állapothoz igazodóan kell elhelyezni és kialakítani, úgy hogy azok a történeti fejlődés során kialakult jelenlegi telekstruktúrát és helyi építészeti karaktert megőrizzék, illetve a szomszédos telkek beépítését ne akadályozzák, és rendeltetésszerű használatukat ne zavarják. Mindezek biztosítása érdekében:

              a.,a kialakítható legkisebb telekterület a szabályozási terv szerinti lehet, úgy hogy új lakóterület kialakításánál az átlagos telekszélesség 20,0 méternél kevesebb nem lehet.Az övezeti előírásban meghatározott minimális telekterületnél kisebb, meglévő építési telek is beépíthető, ha az egyéb előírások betarthatók.

              b.,a beépítési mód a szabályozási terv szerinti lehet

              c.,az épületek tömeg- és homlokzatalakítása, anyaghasználata a hagyományos építészeti karakterhez igazodó legyen(9)(a továbbiakban nem alkalmazható)


              d., az épületek tetőfedése cserép, betoncserép és bitumenes zsindely; a tetőidom jellemző hajlásszöge 30-45o közötti lehet. (9)(a továbbiakban nem alkalmazható)


              e.,az építési telken az OTÉK fogalommeghatározásai között definiált melléképítmények helyezhetők el, a kirakatszekrény és a föld feletti gáztartály kivételével.

              f.,(8)


(5)  Az övezeti előírástól eltérően, a lakóépületekkel szemközti oldalhatáron, illetve az oldalkertben álló meglévő épületek megtarthatók, felújíthatók, de nem bővíthetők, valamint új épületek nem létesíthetők.


(6)  A lakóterületen

       a./ a központi belterületen a teljes, az egyéb belterületeken legalább a részleges közműellátás, és

       b./ a burkolt út biztosítandó.

(7)      A saját gépkocsi elhelyezését telken belül kell biztosítani.


  1. A lakóterület építési telkein a zölddel való fedettség minimum 50 % kell legyen.


  1. A lakóterületek lehatárolását a belterület szabályozási tervek tartalmazzák.


Településközpont vegyes terület


6. §


(1)  A területre vonatkozóan az OTÉK 16.§. előírásait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy nem helyezhetők el az OTÉK 16.§. (3) bekezdés szerinti létesítmények.(1)(4)


(2)     A területre vonatkozó előírásokat – beépítési mód, maximális építménymagasság, maximális beépítettség, minimális telekterület – a belterület szabályozási terv is tartalmazza az alábbiak szerint: (1)(2)(4)


Jel

Beépítési mód

Beépítési % maximum

Építménymag. maximum (m)

Telekterület minimum (m2)

Vt1

O,Z

40

5,0

500

Vt2

O,Z

30

7,5

1200

Vt3

O,Z

40

7,5

900

Vt4

SZ

65

9,0

4500

Vt5

SZ

25

10,5

15000

Vt6

Z

65

7,5

2500

Vt7

SZ

25

10,5

K

Vt8

SZ

25

16,5

K

Vt9

SZ

25

7,5

2000

Vt10

SZ

40

5,0

K

Vt11

Z

40

10,5

K

Vt12

SZ

30

13,5

K

Vt13

Z

60

10,5

1200

Vt14

SZ

50

7,5

K

Vt15

SZ

25

34,5

K

Vt16

SZ

40

16,5

K

Vt17

Z

40

13,5

1500

Vt18

SZ

50

7,5

3000

Vt19

SZ

30

7,5

2000

Vt20

SZ

60

10,5

1500

Vt21

SZ

25

6,0

9500

Vt22

Z

100

10,5

K

Vt23

Z

60

10,5

500

Vt24

SZ

K

K

K

Vt25

SZ

40

10,5

2500

Vt26

SZ

30

10,5

2000

Vt28

SZ

30

12,5

4000

Vt29

Z

45

7,5

1200

Vt30

Z

40

7,5

800



Az övezeti előírásban meghatározott minimális telekterületnél kisebb, meglévő építési telek is beépíthető, ha az egyéb előírások betarthatók. (1)(4)


(3)   A Vt14 övezeti jelű területen – a Somssich Eszter utcai láncházas egységekből álló lakóépület nyugati oldalán – a gépkocsibejárók felett formájában egységes megjelenésű fedett, nyitott gépkocsi-beállók létesíthetők az alábbiak figyelembe vételével:

                  a)   faoszlopokon álló fa szerkezetű, a lakóépületekre merőleges gerincű nyeregtető építhető oly módon, hogy a tetőszerkezet a terepszinttől 2,5-4,0 m közötti magasságban lehet

                  b)   az építmény hossza a garázsbejárattól a telekhatárig terjedhet, a tető vízszintes vetületi szélessége 4,5 m-nél több nem lehet

                  c)   a tetőfedés piros vagy égetett agyagcserép színű, formája pikkelyszerű (cserépfedés vagy formájában arra hasonlító) lehet

                  d)   a nyeregtető utcai lezárása – ha készül – csak deszkázott oromzat lehet.(8)


(4)  A Vt15 övezeti jelű területen magastetős ráépítés csak a mindhárom épületre vonatkozó, egységes terv alapján történhet.(8)


(5) (1(4))


(6) (1)(4)


(7)   A településközpont vegyes területen az épületek tetőfedése – a 12 m-nél nagyobb fesztávú épületek kivételével – cserép, betoncserép és bitumenes zsindely; a tető jellemző hajlásszöge 30-45o közötti lehet. A 12 m-nél nagyobb fesztávú épületek – tornacsarnok, nagyterem, stb. – alacsonyabb hajlásszögű tetővel, illetve formájában és karakterében a cseréphez igazodó fedéssel vagy fémlemez fedéssel is építhetők. (9)(a továbbiakban nem alkalmazható)

(8) A településközpont vegyes területen:

                        a., a teljes közműellátás és

                        b., a burkolt út

      biztosítandó.


(9) A területen – az intézményi funkciójú telkeken – beültetési kötelezettségként, a teljes telekméret minden 200 m2-e után 1 db, min. 16/18 törzskörméretű fa ültetendő. A fákat használatbavételi engedély kérelmezéséig el kell ültetni. A működés során a tulajdonos köteles gondoskodni a fák fenntartásáról, szükség esetén pótlásáról is.(4)


(10) A területen a zölddel való fedettség – a Vt22 övezeti jelű területek kivételével, ahol 0 % – minimum 30 % kell legyen.


(11) A területen – az intézményi funkciójú telkeken – beültetési kötelezettségként, a teljes telekméret minden 200 m2-e után 1 db, min. 16/18 törzskörméretű fa ültetendő. A fákat használatbavételi engedély kérelmezéséig el kell ültetni; használatbavételi engedély csak a beültetési kötelezettség teljesítése után adható ki. A működés során a tulajdonos köteles gondoskodni a fák fenntartásáról, szükség esetén pótlásáról is.


(12) A településközpont vegyes terület lehatárolását a belterület szabályozási terv tartalmazza.



Központi vegyes terület


7. §


(1)  A területre vonatkozóan az OTÉK 17.§. előírásait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy nem helyezhetők el az OTÉK 17.§. (2) bekezdés 6, 7 és 9 pontja valamint a (3) bekezdés 2 pontja szerinti létesítmények.


(2)     A területre vonatkozó előírásokat – beépítési mód, maximális építménymagasság, maximális beépítettség, minimális telekterület – a belterület szabályozási terv is tartalmazza az alábbiak szerint:


Jel

Beépítési mód

Beépítési % maximum

Építménymag. maximum (m)

Telekterület minimum (m2)

Vk1

SZ

30

7,5

5000

Vk2

SZ

30

7,5

1000


          Az övezeti előírásban meghatározott minimális telekterületnél kisebb, meglévő építési telek is beépíthető, ha az egyéb előírások betarthatók. (4)


(3)  (8)                         


(4)   A központi vegyes területen az épületek tetőfedése – a 12 m-nél nagyobb fesztávú épületek kivételével – cserép, betoncserép és bitumenes zsindely; a tetőidom jellemző hajlásszöge 30-45o közötti lehet. A 12 m-nél nagyobb fesztávú épületek – tornacsarnok, bevásárló központ, stb. – alacsonyabb hajlásszögű tetővel, illetve formájában és karakterében a cseréphez igazodó fedéssel vagy fémlemez fedéssel is építhetők. (9)(a továbbiakban nem alkalmazható)


(5) A központi vegyes területen:

                        a., a teljes közműellátás és

                        b., a burkolt út

biztosítandó.


(6) A parkolószükségletet elsősorban telken belül kell kielégíteni. Amennyiben a szükséges parkolóhelyeket telken belül nem lehet biztosítani, akkor – az OTÉK 42.§. (11) bekezdés előírásai szerint – helyi parkolási rendeletben szabályozott módon, a közterület tulajdonosának hozzájárulásával lehet a gépjárműveket közterületen elhelyezni. A területen csak fásított parkoló alakítható ki.


(7) A területen a zölddel való fedettség minimum 20 % kell legyen.


(8) A A területen – beültetési kötelezettségként – a teljes telekméret minden 200 m2-e után 1 db, min. 16/18 törzskörméretű fa ültetendő. A fákat használatbavételi engedély kérelmezéséig el kell ültetni. A működés során a tulajdonos köteles gondoskodni a fák fenntartásáról, szükség esetén pótlásáról is.(4)


(9) A központi vegyes terület lehatárolását a szabályozási tervek tartalmazzák.



Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület


8. §


  1. A területre vonatkozóan az OTÉK 19.§. előírásait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a területen nem helyezhetők el az OTÉK 19.§. (2) bekezdés 2. pont és a (3) bekezdés szerinti létesítmények.


(2)  A területre vonatkozó előírások az alábbiak(4)(6)


Jel

'eépítési mód

Beépítési % maximum

Építménymag. maximum (m)

Telekterület minimum

(m2)

Minimális

zöldfelületi

arány

%

Szintterületi mutató m2/m2

Gkszl

SZ

40

7,5

6000

40

0,8

Gksz2

sz

30

7,5

5000

40

0,8

Gksz3

SZ

40

7,5

2500

40

0,8

Gksz4

SZ

30

7,5

2000

40

0,8

Gksz5

sz

30

10,5

2000

40

0,8

Gksz6

SZ

50

7,5

5000

40

0,8

Gksz7

SZ

15

7,5

5000

40

0,8

Gksz8

SZ

60

7,5

6000

20

0,8



  1. Az elvi építési engedélyterv készítési kötelezettséggel érintett területeken konkrét beruházási szándék esetén – az érintett ingatlan egészére vonatkozó, a végállapotot tartalmazó – elvi építési engedélytervet kell készíteni. A megvalósítás több ütemben, szakaszosan is történhet.


  1. (4)


  1. A kereskedelmi szolgáltató gazdasági területen az épületek tetőfedése – a 12 m-nél nagyobb fesztávú csarnokszerkezetek kivételével – cserép, betoncserép és bitumenes zsindely; a tetőidom jellemző hajlásszöge 30-45o közötti lehet. A 12 m-nél nagyobb fesztávú csarnokszerkezetek – raktárak, műhelyek, stb. – alacsonyabb hajlásszögű tetővel, illetve formájában és karakterében a cseréphez igazodó fedéssel vagy fémlemez fedéssel is építhetők. (9)(a továbbiakban nem alkalmazható)


  1. A kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területen:

a./ belterületen a teljes, külterületen legalább a részleges közműellátás és

b./ a burkolt út

biztosítandó.


  1. A parkolószükségletet telken belül kell kielégíteni. A területen csak fásított parkoló alakítható ki.


  1. (8)


  1.  (4)(6)


  1.  A kereskedelmi szolgáltató gazdasági területek lehatárolását a szabályozási tervek tartalmazzák.


Ipari gazdasági terület


9. §


  1. Az ipari gazdasági területekre vonatkozóan az OTÉK 20.§. előírásait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a területen nem helyezhetők el az (5) bekezdés 2. pont szerinti létesítmények.(2)


  1. Az ipari gazdasági terület az alábbi övezetekre tagozódik:

       -egyéb terület a közműellátást biztosító területigényes létesítmény (szennyvízátemelő) (Gip-kv) és az energiaellátást biztosító területigényes létesítmény (gázfogadó, gázátadó) (Gip-kg) területe

       -jelentős mértékű zavaró hatású ipari terület (Gip)

       -mező- és erdőgazdasági üzemi terület (major, állattartó telep, fűrészüzem) (Gip-M).


  1. Az ipari gazdasági területeken a meghatározott funkcióval illetve technológiával összefüggő épületek és azok kiszolgáló építményei helyezhetők el.


  1. A jelentős mértékű zavaró hatású, valamint a mező- és erdőgazdasági üzemi területekre vonatkozó övezeti előírásokat – beépítési mód, maximális építménymagasság, maximális beépítettség, minimális telekterület – a külterület szabályozási terv is tartalmazza, az alábbiak szerint(4)



Jel


    Beépítési mód


 Beépítési %

  maximum


    Építménymag.

   maximum (m)


  Telekterület

  minimum (m2)


 Gip


  SZ


  30


  10,5


3000


 Gip-M1


  SZ


  30


  7,5


5000



 Gip-M2


  SZ


  30


  7,5


3000


  1. (8)


  1. A jelentős mértékű zavaró hatású ipari valamint a mező- és erdőgazdasági üzemi területen az épületek tetőfedése – a 12 m-nél nagyobb fesztávú csarnokszerkezetek kivételével – cserép, betoncserép és bitumenes zsindely; a tetőidom jellemző hajlásszöge 30-45o közötti lehet. A 12 m-nél nagyobb fesztávú csarnokszerkezetek – üzemcsarnokok, tárolók, állattartó épületek, stb. – alacsonyabb hajlásszögű tetővel, illetve formájában és karakterében a cseréphez igazodó fedéssel vagy fémlemez fedéssel is építhetők. (9)(a továbbiakban nem alkalmazható)


  1. A jelentős mértékű zavaró hatású ipari valamint a mező- és erdőgazdasági üzemi területen:

a./ legalább a részleges közműellátás és

b./ a burkolt út

biztosítandó.


  1. A parkolószükségletet a telken belül kell kielégíteni. A területen csak fásított parkoló alakítható ki.


  1. A jelentős mértékű zavarú hatású, valamint a mező- és erdőgazdasági üzemi területen a zölddel való fedettség minimum 40 %, az egyéb ipari gazdasági területen 25 % kell legyen.


  1. A A jelentős mértékű zavarú hatású, valamint a mező- és erdőgazdasági üzemi területen – beültetési kötelezettségként – a teljes telekméret minden 300 m2-e után 1 db, minimum 16/18 törzskörméretű fa ültetendő. A fákat a használatbavételi engedély kérelmezéséig el kell ültetni. A működés során a tulajdonos köteles gondoskodni a fák fenntartásáról, szükség esetén pótlásáról is.(4)


  1. Az ipari gazdasági területek lehatárolását a szabályozási tervek tartalmazzák.



Különleges terület


10. §


  1. A település területén különleges területek a temető (Kü-T), a sportterület (Kü-S), a termálstrand (Kü-St), a camping (Kü-C), a kórház (Kü-K), az idegenforgalmi fogadóhelyek (Kü-I), a kommunális hulladékátrakó telep (Kü-H), a szennyvíztisztító-telep (Kü-SZ), a szennyvíziszap-ülepítő (Kü-SZI), és a homokbánya (Kü-B) és a településüzemeltetési telephelyek (hulladékudvar, állatmenhely, városgondnokság) (Kü-Tü) területe.(8)


  1. A temető területén csak sírhelyek, a temető üzemeltetéséhez szükséges építmények, egyházi építmények és parkolóhelyek létesíthetők. A lezárt temetők területe kegyeleti parkká alakítandó, és akként kezelendő.


  1. Az új köztemető területét érintő – előzetesen lehatárolt – hidrogeológiai védőterületen belül koporsós temetés csak a vízügyi felügyelet hozzájárulásával történhet.


  1. A többi különleges területen

            a) a meghatározott funkcióval illetve technológiával összefüggő épületek és azok kiszolgáló építményei helyezhetők el

            b) lakás – a kommunális hulladékátrakó telepen, a szennyvíztisztító-telepen, a szennyvíziszap-ülepítők, a homokbánya és a településüzemeltetési telephelyek területén – még a tulajdonos, a használó és a személyzet számára sem létesíthető.(8)


(5)    A különleges területek övezeti előírásait a szabályozási tervek is tartalmazzák, az alábbiak szerint: (2)(4)(8)



Jel


    Beépítési mód


   Beépítési %

  maximum


  Építménymag.

   maximum (m)


  Telekterület

  minimum (m2)

   

Zölddel való fedettség (%)


     KÜ-T1


    SZ


   10


     5,0 


   80000


40


 KÜ-T2


    SZ


   10


     5,0 


  K


40


 KÜ-S


    SZ


   10


     5,0 


   5000


50


 KÜ-St


    SZ


   10


     5,0 


   50000


80


 KÜ-C


    SZ


   15


     5,0 


   K


40


 KÜ-K


    SZ


   20


     35,0 


   3000


50


 KÜ-I1


    SZ


   15


     5,0 


   3000


50


 KÜ-I2


    SZ


   15


     7,5 


   5000


50


 KÜ-I3


    SZ


   10


     K 


   62500


60


 KÜ-I4


    SZ


   30


     7,5 


    2000


50


 KÜ-I5


    SZ


   30


     10,5 


   2500


50


 KÜ-H


    SZ


   10


     7,5 


   55000


20


 KÜ-SZ


    SZ


   30


     7,5 


   K


20


 KÜ-SZ2


    SZ


   30


     7,5 


   60000


20


 KÜ-Tü


    SZ


   40


     7,5 


   1200


40



A KÜ-Tü építési övezeti jelű terület megközelítése és feltárása magánútról is történhet.(8)


  1. Az elvi építési engedélyterv készítési kötelezettséggel érintett területeken konkrét beruházási szándék esetén – az érintett ingatlan egészére készített, a végállapotot tartalmazó – elvi építési engedélytervet készíteni. A megvalósítás több ütemben, szakaszosan is történhet. Amennyiben az elvi építési engedélyben szereplő tevékenység a 20/2001.(II. 14.) Korm. rendelet hatálya alá esik, az elvi építési engedélyhez környezeti hatásvizsgálatot kell készíteni.


  1. (4)(8)


  1. A különleges területen:

a./ belterületen a teljes közműellátás, külterületen legalább a részleges 

     közműellátás és

b./ a burkolt út biztosítandó.

  1. A parkolószükségletet elsősorban telken belül kell kielégíteni. Amennyiben a szükséges parkolóhelyeket telken belül nem lehet biztosítani, akkor – az OTÉK 42.§. (11) bekezdés előírásai szerint – helyi parkolási rendeletben szabályozott módon, a közterület tulajdonosának hozzájárulásával lehet a gépjárműveket közterületen elhelyezni. A területen csak fásított parkoló alakítható ki.


  1. A különleges területek lehatárolását a szabályozási tervek tartalmazzák.



IV. FEJEZET

Beépítésre nem szánt területek

Közlekedési és közműterület


11. §


(1)   A közlekedési és közműterületekre vonatkozóan az OTÉK 26.§. előírásait kell alkalmazni, a (3) bekezdés 2,3,4 pontja kivételével.


  1. A közlekedési területek rendeltetésszerű, korlátozás nélküli szabad használatát – a közforgalom elöl elzárt magánutak kivételével – biztosítani kell.


  1. A közlekedési- és közmű területen - a védőtávolságokra is figyelemmel - a közmű- és hírközlési vezetékeket úgy kell kiépíteni, hogy hosszú távon valamennyi közmű- és hírközlési hálózat – a központi belterületen föld alatt – elhelyezhető legyen.


  1. Az utak mentén – külterületen egyoldali, min. 8 m tőtávolsággal – fasorok ültetendők, a meglévő fasorok, fás bozótok csak engedéllyel vághatók ki abban az esetben, amennyiben azt a fás növényállomány egészségi állapota indokolttá teszi.


  1. A közlekedési és közműterületeket a szabályozási tervek tartalmazzák.



Zöldterület


12. §


  1. A területre vonatkozóan az OTÉK 27.§. előírásait kell alkalmazni, azzal az eltéréssel,   hogy a területen nem helyezhető el az OTÉK 27. §. (4) bekezdés c pontja szerinti létesítmény.


  1. A zöldterületek rendeltetésszerű, korlátozás nélküli szabad használatát biztosítani kell.


  1. A kertépítészeti terv készítési kötelezettséggel érintett területek kialakítása csak szaktervező által készített kertépítészeti terv alapján történhet.


  1. A területen közlekedési, föld feletti közmű- és hírközlési hálózatok, létesítmények és berendezések – gyalogos és kerékpárutak illetve közvilágítás kivételével – valamint reklámtáblák nem helyezhetők el. (9)(a továbbiakban nem alkalmazható)


  1. A zöldterületeken meglévő – védelem alatt álló – művi értékek (Szent Rókus kápolna, szobrok, keresztek, kivadári Somssich-kápolna) adottságként kezelendők; eredeti formájukban megtartandók, felújíthatók.


  1. A területen a zölddel való fedettség minimum 70 % kell legyen, melyet többszintesen( gyep, cserje, fa ) kell kialakítani, úgy hogy a fával való fedettség minimum 60 % legyen.


  1. A zöldterületek lehatárolását a belterület szabályozási terv tartalmazza.


Erdőterület


13. §


  1. Az erdőterületekre vonatkozóan az OTÉK 28.§. előírásai közül a gazdasági (Eg), a turisztikai (Et) és védelmi (Ev) rendeltetésű erdőkre vonatkozókat kell alkalmazni.


  1. (4)


  1. Az erdőterületen meglévő – a tulajdoni lap nyilvántartása szerinti – lakóépületek adottságként kezelendők; az épületek felújíthatók, korszerűsíthetők, egy alkalommal nettó 25 m2 –rel bővíthetők.


  1. Az erdőterületek övezetek szerinti tagolását a szabályozási tervek tartalmazzák.



Mezőgazdasági terület


14. §


  1. A mezőgazdasági területekre vonatkozóan az OTÉK 29.§. előírásait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a (4) bekezdés előírásai helyett jelen rendelet előírásait kell alkalmazni.


  1. A település közigazgatási területén a mezőgazdasági területek az alábbi övezetekre tagozódnak:

              -Má általános mezőgazdasági terület

              -Má-0 építési lehetőség nélküli általános mezőgazdasági terület

              -Má-1 0,6 ha területű, lakásépítési lehetőséggel bíró általános mezőgazdasági terület

     -Má-2 tájképvédelmi szempontból kiemelt jelentőségű általános mezőgazdasági terület

              -Mk-0 építési lehetőség nélküli belterületi kertterület

              -Mk-1 építési lehetőség nélküli belterületi hobbykertek

              -Mk-2 építési lehetőséggel bíró belterületi kertterület

              -Mk-3 építési lehetőséggel bíró külterületi kertes mezőgazdasági terület

     -Mk-4 tájképvédelmi szempontból kiemelt jelentőségű külterületi  kertes mezőgazdasági terület

     -Mk-5 lakásépítési lehetőséggel is bíró külterületi kertes mezőgazdasági terület.


  1. A mezőgazdasági területen birtokközpontot az OTÉK 29.§. (5) és (6) bekezdés előírásai szerint lehet kialakítani.
  2. A mezőgazdasági területek övezetek szerinti tagolását a szabályozási tervek tartalmazzák.



Általános mezőgazdasági terület


15. §


  1. Az általános mezőgazadsági területeken e rendelet 14.§. előírásait és az alábbiakat együtt kell alkalmazni.


  1. Az általános mezőgazdasági területen

                 a.,1 ha-nál kisebb és 50 m-nél keskenyebb telket – az Má-1 övezeti jelű terület kivételével – kialakítani nem szabad

                 b.,1 ha-nál kisebb területen – az Má-1 övezeti jelű terület kivételével – épület nem helyezhető el

                 c.,1ha-nál nagyobb területen – az Má-0 övezeti jelű területek kivételével – a terület rendeltetésszerű használatát szolgáló gazdasági épület építhető úgy, hogy a beépített alapterület a telek 1,5 %-át, illetve a 300 m2 –t nem haladhatja meg.


  1. Az általános mezőgazdasági területen

               a.,szántóföldi művelés esetén 10 ha-nál nagyobb telken, a terület rendeltetésszerű használatát szolgáló és a lakófunkciót is kielégítő épület építhető úgy, hogy a beépített alapterület a telek 0,3 %-át, illetve az 500 m2-t nem haladhatja meg

               b.,gyep művelési ágú, 5 ha-nál nagyobb telken, hagyományos almos állattartó és a lakófunkciót is kielégítő épület építhető úgy, hogy a beépített alapterület a telek 0,5 %-át, illetve a 400 m2-t nem haladhatja meg

               c.,szőlőműveléssel hasznosított területen 2 ha-nál nagyobb telken, a termelést és a borturizmust szolgáló, valamint a lakófunkciót is kielégítő épület építhető úgy, hogy a beépített alapterület a telek 1 %-át, illetve az 500 m2-t nem haladhatja meg

               d.,művelt gyűmölcsültetvény esetén 3 ha-nál nagyobb telken a mezőgazdasági termelést, feldolgozást szolgáló és a lakófunkciót is kielégítő épület építhető úgy, hogy a beépített alapterület a telek 0,5 %-át, illetve az 1000 m2-t nem haladhatja meg.


  1. A telek művelési ága a beépítés feltételeként akkor fogadható el, ha az telek területének legalább 70 %-án meghatározó.


  1. Az általános mezőgazdasági területen a lakásfunkció a megengedett beépítettség 50 %-át nem haladhatja meg. A létesíthető lakóépületek építménymagassága legfeljebb 5,0 m, az üzemi illetve gazdasági épület és építmény építménymagassága – az alkalmazott üzemtechnológia függvényében – ennél nagyobb is lehet.(8)


  1. Az általános mezőgazdasági területen

              a.,a tájba illeszkedő, hagyományos tömegű és építészeti karakterű épületeket lehet elhelyezni szabadon álló beépítési móddal

              b.,az épületek tetőfedése – a 8 méternél nagyobb fesztávú csarnokszerkezetek kivételével – cserép, betoncserép és bitumenes zsindely; a tető hajlásszöge 30-45o közötti lehet. A 8 méternél nagyobb fesztávú csarnokszerkezetek – tárolók, állattartó épületek, stb. – alacsonyabb hajlásszögű tetővel, illetve formájában és karakterében a cseréphez igazodó fedéssel vagy fémlemez fedéssel is építhetők. (9)(a továbbiakban nem alkalmazható)


  1. Az általános mezőgazdasági területen meglévő – a tulajdoni lap nyilvántartása szerinti – lakó- és melléképületek adottságként kezelendők; felújíthatók, korszerűsíthetők, a lakóépületek egy alkalommal nettó 25 m2-rel bővíthetők.


  1. (8)


  1. Az Má-0 övezeti jelű – építési lehetőség nélküli – területen épületet építeni nem lehet; azon csak a nyomvonal jellegű építmények és műtárgyaik helyezhetők el, külön jogszabályok előírásai alapján.


  1. Az Má-1 övezeti jelű területeken minimum 6000 m2 telekterület esetén is engedélyezhető a lakásépítés úgy, hogy a maximum 3 %-os beépítettség felét, illetve a 300 m2-t a lakásterület nem haladhatja meg.


  1. Az Má-2 övezeti jelű – tájképvédelmi szempontból kiemelt jelentőségű – területeken

            a)  művelési ág váltás, illetve a más célú hasznosítás csak az adottságoknak megfelelő   termelési szerkezet, tájhasználat kialakítása, illetve a tájkarakter erősítése, valamint közmű és közút építése érdekében történhet

            b)  új villamosenergia-ellátási, táv- és hírközlő vezetékek létesítése csak terepszint alatti elhelyezéssel történhet, kivéve, ha a terepszint alatti elhelyezés védendő értéket veszélyeztetne, károsítana. Ezen előírástól eltérni csak a természetvédelmi hatóság által meghatározott feltételekkel lehet.(8)  (9)(a továbbiakban nem alkalmazható)

             



Kertes mezőgazdasági terület


16. §


  1. A kertes mezőgazdasági területeken e rendelet 14.§. előírásait és az alábbiakat együtt kell alkalmazni.


  1. A kertes mezőgazdasági területeken

              a.,a tájba illeszkedő, hagyományos tömegű és építészeti karakterű épületeket lehet elhelyezni a belterületen a szabályozási terven jelölt övezeti előírás szerint, a külterületen oldalhatáros beépítési móddal

              b., a tető hajlásszöge 40-45o közötti, az épületek tetőfedése cserép, betoncserép, bitumenes zsindely, nád vagy zsupszalma. (A területen fémlemez, műanyag, azbesztcement (pala) építőanyagok falazati és héjazati anyagként nem alkalmazhatók.)


  1. Az Mk-0 övezeti jelű – építési lehetőség nélküli belterületi kert – területen épületet építeni nem lehet; azon csak a nyomvonal jellegű építmények és műtárgyaik helyezhetők el, külön jogszabályok előírásai alapján.


  1. Az Mk-1 övezeti jelű – építési lehetőség nélküli belterületi hobbykert – területen

               a.,új telekalakítás, illetve új gazdasági épület építése – a szennyvíztelep védőtávolsága miatt – nem lehetséges

               b.,a meglévő gazdasági épületek jelenlegi kubatúrájukban felújíthatók, de nem bővíthetők


  1. Az Mk-2 övezeti jelű – építési lehetőséggel bíró belterületi kert – területen

               a.,minimum 350 m2 területű, legalább 14 m szélességű telkek alakíthatók ki

               b., a terület műveléséhez szükséges gazdasági épület építhető úgy, hogy a beépített alapterület a telek 5 %-át, illetve a 25 m2-t nem haladhatja meg.

               c., az épület építménymagassága nem lehet több 3,5 m-nél.


(6)  Az Mk-3 övezeti jelű – építési lehetőséggel bíró külterületi – kertes mezőgazdasági területen

               a.,a kialakítható legkisebb új telekterület 1500 m2, úgy hogy a telekszélesség 15 m-nél kevesebb nem lehet

               b.,gazdasági épület csak művelt telekre, legfeljebb 3 %-os beépítettséggel építhető úgy, hogy az 60 m2-nél nagyobb nem lehet. Az építménymagasság nem haladhatja meg a 3,5 m-t

               c.,a 720 m-nél nagyobb, de 1500 m2-nél kisebb, meglévő, művelt telkek a 3 %-os beépítettségig beépíthetők, illetve a meglévő beépítések eddig bővíthetők. Ezt meghaladő meglévő beépítettség esetén a gazdasági épületek eredeti kubatúrájukban megtarthatók, felújíthatók, korszerűsíthetők, de nem bővíthetők

               d.,a területen műveltnek az a telek minősül, amelynek legalább 60 %-án szőlő, gyümölcs illetve más intenzív kertészeti kultúra található.


(7)  Az Mk-4 övezeti jelű – tájképvédelmi szempontból kiemelt jelentőségű, építési lehetőséggel bíró külterületi – kertes mezőgazdasági területen

               a.,a kialakítható legkisebb új telekterület 1500 m2, úgy hogy a telekszélesség 12 m-nél kevesebb nem lehet


               b.,gazdasági épület csak művelt telekre, legfeljebb 3 %-os beépítettséggel építhető úgy, hogy az 60 m2-nél nagyobb nem lehet. Az építménymagasság nem haladhatja meg a 3,5 m-t


               c.,a 720 m-nél nagyobb, de 1500 m2-nél kisebb, meglévő, művelt telkek a 3 %-os beépítettségig beépíthetők, illetve a meglévő beépítések eddig bővíthetők. Ezt meghaladó meglévő beépítettség esetén a gazdasági épületek eredeti kubatúrájukban megtarthatók, felújíthatók, korszerűsíthetők, de nem bővíthetők


               d.,a területen műveltnek az a telek minősül, amelynek legalább 60 %-án szőlő, gyümölcs illetve más intenzív kertészeti kultúra található


              e., a területen művelési ág váltás, illetve a más célú hasznosítás csak az adottságoknak megfelelő termelési szerkezet, tájhasználat kialakítása, illetve a tájkarakter erősítése, valamint közmű és közút építése érdekében történhet. Új villamosenergia-ellátási, táv- és hírközlő vezetékek létesítése csak terepszint alatti elhelyezéssel történhet, kivéve, ha a terepszint alatti elhelyezés védendő értéket veszélyeztetne, károsítana. Ezen előírástól eltérni csak a természetvédelmi hatóság által meghatározott feltételekkel lehet.(8)


(8)   Az Mk-5 övezeti jelű – lakásépítési lehetőséggel is bíró külterületi – kertes mezőgazdasági területen

               a.,a kialakítható legkisebb új telekterület 1500 m2, úgy hogy a telekszélesség 18 m-nél kevesebb nem lehet

               b.,gazdasági épület csak művelt telekre, legfeljebb 3 %-os beépítettséggel építhető úgy, hogy az 60 m2-nél nagyobb nem lehet. Az építménymagasság nem haladhatja meg a 3,5 m-t

               c.,legalább 2700 m2 nagyságú, művelt telken legfeljebb 3 %-os beépítettséggel – ha a helyi vízellátás biztosított, illetve a szennyvízkezelés az illetékes vízügyi és környezetvédelmi hatóság által elfogadott módon megoldott – lakóépület is elhelyezhető, illetve a meglévő lakóépület felújítható, korszerűsíthető, a 3 %-os beépítettségig bővíthető. Az e területen, 2700 m2-nél kisebb ingatlanon meglévő – a tulajdoni lap nyilvántartása szerinti – lakóépület adottságként kezelendő; felújítható, korszerűsíthető, egy alkalommal nettó 25 m2-el bővíthető. A területen a lakóépületek építménymagassága nem haladhatja meg az 5,0 m-t.

               d.,a területen műveltnek az a telek minősül, amelynek legalább 60 %-án szőlő, gyümölcs illetve más intenzív kertészeti kultúra található.


Vízgazdálkodási terület

17. §


(1)    Az igazgatási területen lévő vízgazdálkodási területekre vonatkozóan az OTÉK 30.§. előírásait kell alkalmazni. Emellett figyelemmel kell lenni a vonatkozó jogszabályok[2,3] előírásaira is.(4)(8)


(2)   Természetes és természetközeli állapotú vízfolyások, vizes élőhelyek partvonalától számított 50 m-en belül, tavak partjától számított 100 m-en belül meglévő épületek, építmények, létesítmények átépítéséhez, átalakításához, vízi létesítmények, kikötők, illetve a halászati célú hasznosítást szolgáló létesítmények létesítéséhez, kivitelezéséhez a természetvédelmi hatóság szakhatósági hozzájárulása szükséges. A tavakon horgászstégek nem helyezhetők el.


(3)   A vízfolyások és a tavak jókarban tartásáról folyamatosan gondoskodni kell. Ennek végrehajthatósága érdekében a vízfolyások mellett 6-6 m, a tavak körül 3 m szélességű parti kezelősáv biztosítandó, melyen belül a fenntartást akadályozó létesítmény és növényzet nem lehet.


(4)   A vízfolyások területén fenntartási, fejlesztési munkák abban az esetben engedélyezhetők, amennyiben a terület természetközeli állapotának visszaállítását elősegítik.


(5)   A vízgazdálkodási területek lehatárolását a szabályozási tervek tartalmazzák.



IV. FEJEZET

Közhasználatra szolgáló területek


18. §


  1. Az igazgatási területen az állami és önkormányzati tulajdonú közlekedési és közműterületek (közterületek), a zöldterületek és turisztikai rendeltetésű erdők a közhasználatra szolgáló területek.


  1. A közhasználatra szolgáló területeket rendeltetésének megfelelő célra bárki szabadon használhatja; a rendeltetéstől eltérő használathoz a közterület tulajdonosának (kezelőjének) hozzájárulása, valamint az illetékes hatóság engedélye szükséges.


  1. A parkolóigény közterületen történő kielégítéséhez a terület tulajdonosának hozzájárulását is be kell szerezni.



V. FEJEZET

Közműellátás, közmű- és hírközlési létesítmények

19. §


(1)     A központi belterületen a terv távlatában – a belterületi kertes mezőgazdasági területek kivételével, ahol nem kell közműellátás – a teljes közműellátást kell biztosítani úgy, hogy ennek keretében:

a./ a közüzemi energia-szolgáltatás (villamos energia és vezetékes gáz)

b./ a a közüzemi ivóvíz-szolgáltatás (ennek részeként a vonatkozó jogszabályban [4] meghatározott oltóvíz intenzitás és oltóvíz mennyiség föld feletti tűzcsapokkal)(8)

 c./ a közüzemi szennyvízelvezetés (átmenetileg – annak megvalósulásáig – a kommunális szennyvíz saját telken – zárt, vízzáróan szigetelt tárolóban - történő átmeneti tárolása, úgy, hogy környezetszennyezést nem idézhet elő)

d./ a közterületi nyílt vagy zárt rendszerű csapadékvíz elvezetés megoldott legyen.

       Fenti közműellátás megléte feltétele az építési telekké nyilvánításnak, illetve a beépíthetőségnek.(4)


(2)     Az egyéb belterületeken (Kivadár, Kispuszta), valamint a külterületi beépítésre szánt területeken legalább a részleges közműellátást kell biztosítani úgy, hogy ennek keretében:

a./ a közüzemi villamos - energia szolgáltatás

b./ a közüzemi ivóvíz-szolgáltatás (ennek részeként a vonatkozó jogszabályban [4] meghatározott oltóvíz intenzitás és oltóvíz mennyiség föld feletti tűzcsapokkal)(8)

c./ az egyedi közművel történő szennyvízelhelyezés és tisztítás

d./ a közterületi nyílt rendszerű csapadékvíz elvezetés

megoldott legyen.

                  Fenti közműellátás megléte feltétele az építési telekké nyilvánításnak, illetve a beépíthetőségnek.(4)


(3)   Külterületi beépítésre nem szánt területen lakó, kereskedelmi, vendéglátó, szállásférőhelyet biztosító és gazdasági célú tevékenységre szolgáló új épület elhelyezése, illetve meglevő épület fentiek szerinti funkcióváltása csak akkor lehetséges, ha az illetékes közegészségügyi hatóság által is elfogadott egészséges ivóvízellátás és a szükséges tüzivíz-ellátás, a villamosenergia-ellátás biztosítható, valamint a szennyvíz elvezetés-kezelés-elhelyezés környezetszennyezés nélkül megoldható.(8)


(4) Az illetékes vízügyi hatóság által nyilvántartott

        a.)  azon vízbázisok, vízmű kutak, amelyek védelmének biztosítására a vonatkozó jogszabály[5] szerinti hidrogeológiai védőterület kijelölése megtörtént, a hidrogeológiai védőterületen belül előírt területhasznosítási korlátozást figyelembe kell venni.

b.)   azon kutak, amelyek a vonatkozó jogszabály[5] szerinti hidrogeológiai védőterület kijelölésével nem rendelkeznek, és nem sérülékeny vízbázisok, azoknak 10 m-es sugarú kört belső védőterületként kell kijelölni. Ezekre a védőterületekre a belső védőterületre előírt területhasznosítási korlátozást kell figyelembe venni.

        c.)   mindenféle házi-kút létesítése engedélyköteles. Amennyiben a tervezett kút házi vízszükséglet kielégítése céljából készül és a tervezett vízhasználat nem haladja meg az 500 m3/év mennyiséget, valamint a talajvíz-réteget, illetve az első vízadó réteget csapolja meg, akkor az Önkormányzat jegyzője engedélyezi a kút létesítését. Minden egyéb esetben az illetékes vízügyi hatóság az engedélyező hatóság.(2) (8)


(5)   A házi kutak (talajvízből történő vízkivételre szolgáló kutak) vízminőség-védelmének biztosítása érdekében a kutakat nyilvántartásba kell venni, illetve vetetni.


(6)   A funkciót vesztett kutakat szakszerűen le kell zárni; a lezárás csak vízjogi létesítési engedély alapján történhet.


(7)   Új vízvezetéket építeni, vízvezeték-rekonstrukciót végezni csak egészségre nem ártalmas anyagú csövek használatával lehet, minimum dn 100-as mérettel (azbesztcement cső használata tilos).(8)


(8)   A településen a megépült szennyvízcsatorna-hálózatra a rákötés 1 éven belül kötelező.


(9)   A szennyvízcsatorna hálózattal nem rendelkező – külterületi beépítésre nem szánt – területen levő telken:

                   a.,ha a napi keletkező szennyvíz mennyisége nem haladja meg a 3 m3-t és a közcsatorna hálózathoz csatlakozni 100 m-en belül nem tud, akkor a térség közcsatorna hálózatának kiépítéséig, a szennyvizeket szigorúan -ellenőrzötten- zárt szennyvízgyűjtő medencébe kell összegyűjteni

                   b., ha a napi keletkező szennyvíz mennyisége meghaladja a 3 m3-t, a közcsatorna hálózathoz csatlakozni 200 m-en belül nem tud és megfelelő befogadó rendelkezésre áll, valamint egyéb előírások nem tiltják, illetve az illetékes közegészségügyi és a vízügyi hatóság hozzájárul, a keletkező szennyvizek tisztítására alkalmazható helyben létesítendő szennyvízkezelési megoldás (szakszerű szikkasztás), vagy szennyvíztisztító kisberendezés. A kisberendezés védőtávolság-igénye nem nyúlhat túl az engedélyt kérő telkén. A tisztítóberendezéssel azt a tisztítási hatásfokot kell teljesíteni, amit a befogadóhoz igazítva az illetékes környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság meghatároz.(8)


(10) A zárt tárolóban összegyűjtött és szippantással eltávolításra kerülő szennyvizet engedélyezett ürítőhelyre kell szállítani.(8)


(11) A tervezett új szennyvíztisztító telep körül előzetesen 500 m-es védőtávolságot kell biztosítani. A szennyvíztisztító telep létesítésével egyidejűleg kell annak a pontos védőtávolság igényét meghatározni. A védőtávolságon belül élelmiszer és gyógyszer alapanyag nem termelhető, nem állítható elő, élelmiszer és gyógyszer nem gyártható, csomagolható, raktározható, forgalmazható. A védőtávolságon belül csak a felsorolt korlátok alá nem tartozó ipari-gazdasági területhasználat engedélyezhető, illetve védőerdő telepíthető. Mezőgazdasági célú területhasznosítás esetén csak ipari célú felhasználásra alkalmas növény termelhető.

        A szennyvízhálózatra telepített átemelők közül a megfelelő szagtalanítóval kivitelezett szennyvízátemelő 20 m-es, szagtalanító nélkül 150 m-es védőtávolság biztosítását igénylik, amelyen belül a szennyvíztisztító telep védőtávolságára vonatkozó területhasznosítási korlátozások vonatkoznak.(2)


(12)   A településen a csapadékvíz-elvezetést kiemelt gondossággal kell kezelni. A település közigazgatási területére, illetve a vízgyűjtő területre csapadékvíz-elvezetési tanulmánytervet kell készíteni, amelyben a zárt és nyílt árkos csapadékvíz elvezetési móddal ellátott területet pontosan le kell határolni. A csapadékvíz elvezetés vízjogi engedélyköteles tevékenység, melyhez az engedélyt az illetékes vízügyi hatóságtól kell megkérni a vonatkozó jogszabály[6] szerint.(4)(8)


(13) Zárt csapadékvíz elvezetési módra javasolt területen a zárt csapadékvíz-elvezető rendszert a szilárd útburkolat kiépítésekor, illetve a már szilárd burkolattal rendelkező utak soron következő rekonstrukciójakor szükséges megvalósítani.


(14) A központi belterületen új villamosenergia-ellátási hálózatot építeni, meglevő hálózat átépítésével járó rekonstrukciót végezni csak földkábeles elhelyezéssel szabad. Meglevő föld feletti hálózatot föld alá helyezni a szilárd útburkolat építésekor, vagy a már szilárd burkolattal rendelkező út soron következő rekonstrukciójakor kell.(8)


(15) Az egyéb belterületeken és külterületen – a tájképvédelmi szempontból kiemelt területen lévő Má-2 és Mk-4 övezeti jelű területek kivételével – a villamosenergia-ellátás hálózatainak földfeletti vezetése fennmaradhat. Területgazdálkodási okokból, valamint az utcafásítási és utca-bútorozási lehetőségek biztosítására a villamos energia ellátási, a közvilágítási és a táv- valamint hírközlési szabadvezetéket egyoldali közös oszlopsorra kell fektetni, amelyre egyben a közvilágítást szolgáló lámpafejek is elhelyezhetőek.


(16)                           A szénhidrogén kutak biztonsági övezetén belül a vonatkozó jogszabály[7] előírásait kell figyelembe venni. (2)(8)


(17)(2)) Új körzeti nyomáscsökkentőt létesíteni, meglévőt átépíteni csak föld alatti elhelyezéssel szabad. (9)(a továbbiakban nem alkalmazható)


(18)(2)   A belterületeken, a kertes mezőgazdasági területeken, a védelem alatt álló természetvédelmi területeken, valamint a nyilvántartott régészeti lelőhelyek területén és a régészeti érdekű területeken – település- és tájképvédelmi okok miatt – további táv- és hírközlési célú magas építmények (adó és átjátszó tornyok) nem létesíthetők. Az egyéb területeken történő telepítés is csak önkormányzati hozzájárulással történhet. (9)(a továbbiakban nem alkalmazható)


Kommunális ellátás, kommunális létesítmények


20. §


  1. A településen a kommunális szilárd hulladék szervezett gyűjtése és elszállítása – a nagyatádi kommunális hulladéklerakó telepre – megoldott. A kommunális hulladéklerakó telep átrakó-udvarrá alakulása után a kommunális szilárd hulladékot regionális lerakóhelyre kell szállítani. Új hulladéklerakó telep a település közigazgatási területén nem jelölhető ki. Hulladékgyűjtésre csak szabványosított zárt edény, konténer használható. A gyűjtőedények közterületen nem tárolhatók, elhelyezésüket telken vagy épületen belül kell biztosítani.


  1. Az esetleges állati tetemeket átmenetileg a hulladéklerakó telepen lévő épületben kell elhelyezni, és onnan feldolgozóhelyre kell szállítani.(8)


VI. FEJEZET

Környezetvédelem

21. §


  1. Az igazgatási területen a környezethasználatot úgy kell megszervezni és végezni, hogy:

              a./ a legkisebb mértékű környezetterhelést és igénybevételt idézze elő,

              b./ megelőzze a környezetszennyezést

              c./ kizárja a környezetkárosítást


  1. A településen veszélyes hulladék keletkezését eredményező tevékenység csak úgy

folytatható, hogy az üzemeltető köteles gondoskodni a veszélyes hulladék környezetszennyezést kizáró elhelyezéséről és ártalmatlanításáról.


  1. A területre érvényes levegőminőségi és a légszennyező anyagok kibocsátási határértékeit a hatályos országos jogszabályok[8,9] szerint kell figyelembe venni. A levegő védelme érdekében a vonatkozó önkormányzati rendelet[10] előírásait kell alkalmazni az avar és kerti hulladék égetése során.(8)


  1. A település szennyezés-érzékenységi szempontból érzékeny területen, valamint nitrátérzékeny területen fekszik, ahol a rendeletben a vonatkozó jogszabályokban[11,12,13] előírtakat be kell tartani. A területen talajszennyezést okozó objektum nem helyezhető el, és tevékenység nem végezhető. (4)(8)


  1. A volt laktanyák területén építeni akkor lehet, ha az érintett területen részletes talaj- és talajvíz szennyezettségi vizsgálat történt és az esetleges szennyezés megszűntetéséhez szükséges kárelhárítási munkák elvégzésre kerültek.(4)


  1. A település közigazgatási területének keleti fele kiemelten érzékeny felszín-alatti vízminőség-védelmi terület. A település területén sérülékeny vízbázis található. Az előzetesen lehatárolt hidrogeológiai védőterületet a szabályozási tervek jelölik.


  1. Védőfásításokkal gondoskodni kell a szántóföldi porszennyezés és az élővizek szennyezésének megakadályozásáról, valamint a kereskedelmi szolgáltató gazdasági területek és a mezőgazdasági üzemi területek környezeti károkozásának csökkentéséről.


  1. A településen a zajvédelem az országos jogszabályok[14,15] szerint, azoknak megfelelően biztosítandó. A zajt keltő és a zajtól védendő létesítményeket egymáshoz képest úgy kell elhelyezni, hogy a területre vonatkozó zajterhelési határértékek betartásra kerüljenek.(8) 


  1. A területen a 20 fh-et elérő parkolókat csak szilárd burkolattal lehet kiépíteni. A 20 fh-et elérő parkolók felszíni csapadékvizének elvezetéséhez hordalék-, olaj- és iszapfogó beépítése szükséges.


  1. A településen új közforgalmú üzemanyagtöltő állomás külterületi közlekedési területen, illetve a központi vegyes és a kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területeken helyezhető el, amennyiben a vonatkozó jogszabályok[8,16] előírásait kielégíti.(8)


Természet- és tájvédelem


22. §


  1. A településen az országos védelemre tervezett és a – külön önkormányzati rendeletben[17] meghatározott helyi jelentőségű, természetvédelmi területeket, illetve a helyi jelentőségű védett természeti értékeket tájékoztató jelleggel – a szabályozási tervek, tételes felsorolásukat az 1. sz. függelék tartalmazza.(8)


  1. Az ökológiai hálózat övezetén belül a vonatkozó jogszabály[18] előírásait kell alkalmazni.(8)


  1. (4)


  1. A helyi jelentőségű természetvédelmi területekre hosszú távú természetvédelmi kezelési terv készítendő. A kezelési terv elkészültéig fakivágás csak az érvényben lévő erdészeti üzemtervek alapján engedélyezhető.


  1. A helyi jelentőségű természetvédelmi területen csak környezeti hatástanulmány és természetvédelmi kezelési terv alapján szabad építési munkát, tereprendezést, bozót- és cserjeirtást végezni.


  1. A helyi jelentőségű védett természeti érték csak balesetveszély elhárítás okából vágható ki, amennyiben azt a természeti érték egészségi állapota szükségessé teszi. A kivágást követő egy éven belül a helyi jelentőségű védett természeti érték helyén a természeti emlék azonos fafajjal és fajtával pótlandó.(8)


(7) Táj- és településkép-védelmi okokból


       - a belterületi szabályozási terven jelölt helyeken védősávot kell kialakítani tájba illő, hagyományos településképhez illeszkedő háromszintes (cserje, bokor, fa) őshonos fafajokkal és cserjékkel.

- A szabályozási tervlapon jelölt beültetési kötelezettséget még beépítetlen ingatlanok esetén a leendő épület használatbavételéig, míg kialakult beépí­tés esetén az ingatlanra kiadott új építmény, illetve bővítés használatbavéte­li engedélyéig kell teljesíteni.

- útsorfásítást kell végezni az utak mentén. Nem létesíthető közmű- és energia, táv- és hírközlést vezeték a meglévő és a javasolt fasorok nyomvonalában.(6)



Művi értékek védelme


23. §


  1. (8)


  1. Az országos védelem alatt álló művi értékeket valamint a műemléki környezetet, illetve a – külön önkormányzati rendeletben[17] meghatározott – helyi védelem alatt álló művi értékeket – tájékoztató jelleggela szabályozási tervek, tételes felsorolásukat a 2. sz. függelék tartalmazza.(8)


  1. A helyi művi értékek védelmével kapcsolatos szabályokat külön önkormányzati rendelet[17] tartalmazza.(8)


  1. A nyilvántartott régészeti lelőhelyeket és a régészeti érdekű területeket tájékoztató jelleggela szabályozási tervek, tételes felsorolásukat a 2. függelék tartalmazzák.(2)(8)



VII. FEJEZET


Sajátos jogintézmények

24. §


  1. (8)


  1. (4)(8)


  1. (8)


  1. Beültetési kötelezettség – telken belüli kötelező védőfásítás – terheli környezetvédelmi valamint táj- és településképvédelmi okokból a belterületi ingatlanok egy részét a belterület szabályozási terv szerinti helyeken.


  1. Az igazgatási területen építési korlátozás áll fenn

                 a.,az útszabályozással érintett ingatlanok esetében a szabályozási vonalak közé eső, vagy a szabályozási vonallal átszelt területen lévő épület szabályozási vonalon kívül eső része is felújítható, de a tervezett közterületi részen nem bővíthető. A közterületté váló területen új épület nem építhető


                 b.,az országos közutak külterületi szakasza és a közforgalmú vasútvonal mentén – a szabályozási terveken jelölt védőterületen belül – épületek, építmények csak az illetékes üzemeltetők és hatóságok hozzájárulásával, külön jogszabályokban előírt feltételek szerint helyezhetők el


                 c.,a kommunális szilárd hulladék-lerakóhely (annak hulladékudvarrá alakulásáig), a szennyvíztisztító telep, a szennyvíziszap-lerakóhely és a cérnagyári szennyvíz-utókezelő tavak – szabályozási terveken jelölt – védőtávolságán belül új lakóépület, üdülőépület, oktatási, egészségügyi szociális és igazgatási célú épület nem építhető, kivéve a telepítésre kerülő, illetve már működő légszennyező források működésével összefüggő építményeket. A meglévő lakóépületek felújíthatók, bővíthetők(2)


                 d.,az energia- és hírközlési vezetékek és létesítmények – szabályozási terveken jelölt – védőtávolsága a vonatkozó jogszabályok szerint biztosítandó.


Záró rendelkezések

25. §


  1. Jelen rendelet csak a szabályozási tervekkel együtt érvényes, azokkal együtt értelmezendő és használandó.
  2. (7)
  3. E rendelet előírásait a hatályba lépését követően induló ügyekben kell alkalmazni.


  1. E rendelet 2004. október 15-én lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti a Nagyatád város általános rendezési terve módosításáról szóló 6/1998. (III. 13.) sz. rendelet, a Nagyatád, Széchenyi tér déli oldalának rendezési terve szabályozási előírásairól szóló 8/1999. (II. 26.) sz. rendelet, a Nagyatád város egyes területeinek helyi építési szabályozásáról szóló 11/2001. (III. 30.) sz. rendelet, a város dél-nyugati területére vonatkozó településszerkezeti terv jóváhagyására és az azzal összefüggő helyi építési szabályzatról szóló 32/2001.(VIII. 31.) sz. rendelet, a Nagyatád, Árpád utcai kereskedelmi tömb helyi építési szabályzatáról szóló 11/2003. (IV. 25.) sz. rendelet, valamint a Nagyatád északi városrész helyi építési szabályozásáról szóló 13/2003. (IV. 25.) sz. rendelet.


(5) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.(3)


Nagyatád, 2004. szeptember 30.



                                                    Ormai István s. k.                                               Dr. Horváth Éva s. k.

                               polgármester                                                                jegyző



Egységes szerkezetbe foglalva:


Nagyatád, 2018. október 29.



Ormai István

Dr. Kovács Ildikó

polgármester

jegyző




1. függelék(2)(8)

Természet- és tájvédelem



1./ Országos védelemre tervezett természeti terület – a Rinyaszentkirályi Természetvédelmi Terület bővítés – részei az alábbi ingatlanok:

0422/3-4, 0424, 0427, 0428/1-2, 04529/2b


2./ Helyi védelem alatt álló természeti területek és értékek (a 45/2003.(XII. 19.) Ök rendelet alapján


2.1./ Helyi védelem alatt álló területek:


Megnevezés

Ök rend. szerinti sorszám

Darabszám

Hrsz

Törszlap kód

Városház-kert (volt Lelbach-kastély kertje)

4.

30

522, 518/1

A/1

Széchenyi téri park fái

66.

192

1692/1, 1692/4, 1693

A/2

Volt Mándl kastély kertje

64.

18

2245/1

A/3

Volt dohánybeváltó kertjének fái

18.

24

589/2

A/5

Kispusztai volt Somssich-kastély kertje

38.

18

4301

A/6

Korányi utcai park

41.

11

441/4

A7

Baross Gábor és Kolozsvári utca közötti temető

48.

54

1340




2.2./ Helyi jelentőségű védett természeti értékek:


Fák:

Védett növényzet megnevezése

Ök rend. szerinti sorszám

Darabszám

Hrsz

Kód







I.

Dózsa György úti fasor

16.

26

624/1

A/4

II.

Zrínyi utcai tölgyfa

96.

1

04/8

A/8

III.

Taranyi úti tölgyfa

90.

1

0256/1

A9

IV.

Taranyi úti tölgyfa

91.

1

0256/3

A10

V.

Táncsics utcai vadgesztenye fák

89.

2

1866

A/11

VI.

Baross u. déli oldala platánfasor

3.

18

1341/4


VII.

Szabadság téri vadgesztenyefa

63.

1

2262


VIII.

Simongáti temető hársfa

61.

1

2711/2


IX.

Széchenyi tér északi oldalának fái

66.

10

1692/1

A/2








3./ Helyi jelentőségű természeti területté és értékké nyilvánítandó területek és faegyedek:


3.1./ Helyi jelentőségű természeti területté nyilvánítandó területek:


Külterületen

  • Nyugati-felsőúti dűlő vízállásos területei, rétjei és ligetei

078a-h, 078k


  • Cseri dűlő természetközeli erdőtársulása

0213


Belterületen

                        Megnevezés                                                    hrsz

  • a Kastélykert többi része:             2245/2, 2246, 2248/3-4


3.2./ Helyi jelentőségű védett természeti értékké nyilvánítandó faegyedek és fasorok:                

(Az 1., 3., 12., 13., 14., 15. sorszámú faegyedek védelme törlésre került, ezért nem folyamatos a táblázatban a sorszámozás.)


Terven

Név

Latin név

Darabszám

Hrsz

jelölt szám





Külterület





2.

Hársfák

Tilia sp.

2db

0177

4.

Fekete nyár

Populus nigra

1db

0215

5.

Tölgy

Quercus sp.

1db

0259

Kivadár





6.

Vadgesztenye

Aesculus hippocastanum

4db fasorban

3100-as út mentén


Hársfa

Tilia sp.

1db fasorban

3100-as út mentén

7.

Vadgesztenye

Aesculus hippocastanum

2db

3116, kat. kápolna udvarában

8.

Kislevelű hárs

Tilia cordata

2db

3100-as út mentén

9.

Kislevelű hárs

Tilia cordata

1db

3105-ös út mentén

10.

Kislevelű hárs

Tilia cordata

1db

3105-ös út mentén

11.

Kislevelű hárs

Tilia cordata

1db

3105-ös út mentén

Külterület





16.

Kocsányos tölgy

Quercus robur

1db

0376

17.

Kocsányos tölgy

Quercus robur

1db

0398/19

Központi

belterület




18.

Kislevelű hárs

Tilia cordata

fasor

1842/5





2. függelék(2)(8)



MŰVI ÉRTÉKEK VÉDELME


1. Országos védelem alatt álló műemlékek

                                                                                                cím                              hrsz

         1., Római kat. (volt ferences) templom               Széchenyi tér 5.                       10

              MII. TSZ: 4552

         2., Ferences kolostor                                          Széchenyi tér 6.                       9

              MII. TSZ: 4553

         3., Szent Rókus rk kápolna                                 Dózsa Gy. utca                        205

              MIII. TSZ: 8675


2. Műemléki környezetet képező ingatlanok helyrajzi számai:


          1.,Római katolikus (volt ferences templom) és ferences kolostor: 7, 8 egy része, 11, 12/1, 12/2, 13, 1692/1 egy része, 1693, 1695

          3.,Szent Rókus rk kápolna: 113/3 egy része, 195, 196, 197, 198, 199, 200, 201/1, 202, 203, 204, 206, 217/2

3. Helyi védelem alatt álló művi értékek (a 45/2003.(XII. 19.) sz. rendelet alapján):



Sorsz


Cím


Hrsz


Megnevezés


Védettség tárgya


Ök rend. sorszám

1.

Ady E. u. 12.

2572

kereszt

teljes objektum

1.

2.

Árpád u. 8.

1733/1

lakóház

utcai homlokzatok

2.

3.

Baross u. 11.

535

irodaház

déli homlokzat

5.

4.

Baross u. 15.

539

lakóház

épülettömeg, homlokzatok

6.

5.

Baross u. 17.

540

ref. templom

teljes objektum (külső és belső)

7.

6.

Beregszászi u. 3.

569

lakóház

utcai homlokzat

8.

7.

Beregszászi u. 6.

549

lakóház

utcai homlokzat

9.

8.

Beregszászi u. 8.

550

lakóház

utcai homlokzat

10.

9.

Beregszászi u. 9/a

565

lakóház

utcai homlokzat

11.

10.

Beregszászi u. 11.

564

lakóház

utcai homlokzat

12.

11.

Bodvicai szőlők

4040

kereszt

teljes objektum

13.

12.

Bodvicai temető

2041/2

kereszt és körtemplom rom

teljes objektum

14.

13.

Bodvicai temető

2041/2

kereszt

teljes objektum

15.

14.

Dózsa Gy. u.

625/1

ev. templom

teljes objektum (külső és belső)

17.

15.

Dózsa Gy. u. 15-19.

589/2

volt dohánybeváltó

6 eredeti épület, nyugati kerítés

18.

16.

Dózsa Gy. u. 20.

648

lakóház

utcai homlokzat

19.

17.

Dózsa Gy. u. 60.

693

lakóház

utcai homlokzat

20.

18.

Dózsa Gy. u.

206

kereszt

teljes objektum

21.

19.

Fürdő u. 1.

3021

bolt, italbolt

épülettömeg, homlokzatok

22.

20.

Háromfai út

3116

r.k. kápolna

teljes objektum (külső és belső), Mária szobor, Erzsébet királyné emlékmű, kereszt

23.

21.

Háromfai út

3018

Somssich kápolna

teljes objektum

24.

22.

Henészi temető

2362

kereszt és templomdomb

teljes objektum

25.

23.

Hókamalom

0563

kereszt

teljes objektum

26.

24.

Honvéd utca

2337

r.k. kápolna

teljes objektum, kereszt, Szt József szobor

27.

25.

Honvéd u. 101.

2373

kereszt

teljes objektum

28.

26.

Honvéd u. 110.

2339/4

lakóház

utcai homlokzat

29.

27.

Honvéd u. 124.

2347/1

lakóház

épülettömeg, homlokzatok

30.

28.

Honvéd u. 138.

2353

lakóház, gazdasági ép.

épülettömeg, homlokzatok

31.

29.

József A. u. 1..

2425

otthon-ház

épülettömeg

32.

30.

Kápolna u. 26.

237

lakóház

épülettömeg, homlokzatok

34.

31.

Kápolna u. 42.

229

lakóház, gazdasági ép.

épülettömeg, homlokzatok

35.

32.

Kápolna u. 47.

101

lakóház, gazdasági ép.

épülettömeg, homlokzatok

36.

33.

Kiserdő

026/11

kereszt

teljes objektum

37.

34.

Kispuszta

4301

volt kastély

épülettömeg, homlokzatok

38.

35.

Kolozsvári u. 24.

1487

lakóház

homlokzatok

40.

36.

Korányi u. 5.

436

ipartest. ház

utcai homlokzat

42.

37.

Korányi u. 11.

459

lakóház

utcai homlokzat

43.

38.

Széchenyi tér

1692/4

Kossuth szobor

teljes objektum

45.

39.

Kossuth u. 10.

1708

lakóház, üzlet

utcai homlokzat

46.


40.

Kossuth u. 43.

1648

lakóház

utcai homlokzat, kapu

47.

41.

Központi temető

1340

temető kápolna

teljes objektum

48.

42.

Központi temető

1340

kereszt

teljes objektum

49.

43.

Mártírok útja 6.

1748

lakóház

utcai homlokzat

50.

44.

Mártírok útja 16.

1757

irodaház

utcai homlokzat

51.

45.

Mártírok útja 18.

1757

irodaház

utcai homlokzat

52.

46.

Nagykorpádi út

0542/6

kereszt

teljes objektum

53.

47.

Petőfi u. 51.

1812

lakóház

utcai homlokzat

54.

48.

Petőfi u. 73.

1823

kereszt

teljes objektum

55.

49.

Rákóczi u. 14.

2093

lakóház

utcai homlokzat

56.

50.

Rákóczi u. 39.

1929

lakóház

utcai homlokzat

57.

51.

Rákóczi u. 41.

1931

kereszt

teljes objektum

58.

52.

Rákóczi u.

2042/2

kereszt

teljes objektum

59.

53.

Rákóczi u. 81.

1976/3

kereszt

teljes objektum

60.

54.

Simongáti temető

2711/2

kereszt

teljes objektum

61.

55.

Somogyi u.

814

volt magtár

épülettömeg, homlokzatok

62.

56.

Szabadság tér

2262

kereszt

teljes objektum

63.

57.

Szabadság tér 8.

2245/1

kastély

épülettömeg, homlokzatok

64.

58.

Szabadság tér 9.

2257

irodaház

épülettömeg, homlokzatok

65.

59.

Széchenyi tér

1695

gyógyfürdő

eredeti épületrész

67.

60.

Széchenyi tér

1693

I. vh. emlékmű

teljes objektum

68.

61.

Széchenyi tér

1693

Nagy-kereszt

teljes objektum

69.

62.

Széchenyi tér

1693

Márai-kereszt

teljes objektum

70.

63.

Széchenyi tér

1692/1

Szentháromság szobor

teljes objektum

71.

64.

Széchenyi tér

1692/1

csonka kereszt

kereszt alapzat

72.

65.

Széchenyi tér 1.

22

régi postaépület

teljes külső és belső

73.

66.

Széchenyi tér 2.

21

múzeum

épülettömeg, homlokzatok

74.

67.

Széchenyi tér 4.

13

volt tűzoltószertár

épülettömeg, nyugati homlokzat

75.

68.

Széchenyi tér 7.

7

zeneiskola

nyugati homlokzat

76.

69.

Széchenyi tér 8.

5/1

vendéglő

nyugati homlokzat

77.

70.

Széchenyi tér 9.

4

lakóház

nyugati homlokzat

78.

71.

Széchenyi tér 12.

1752

lakóház

északi homlokzat

79.

72.

Széchenyi tér 13.

1751

társasház

északi homlokzat

80.

73.

Széchenyi tér 14.

1746

könyvtár

épülettömeg, utcai homlokzatok

81.

74.

Széchenyi tér 18.

1701

társasház, üzlet

északi homlokzat

82.

75.

Széchenyi tér 21.

1703

lakóház, üzlet

északi homlokzat

83.

76.

Széchenyi tér 25.

1364

iskola

keleti homlokzat

84.

77.

Széchenyi tér 26.

1363

lakóház

keleti homlokzat

85.

78.

Széchenyi tér 27.

1362

lakóház

keleti homlokzat

86.

79.

Széchenyi tér 37.

440

áruház, üzletek

épülettömeg, utcai homlokzatok

87.

80.

Szigetvári u.

1997/2

kereszt

teljes objektum

88.

81.

Vasút sor

1279/3

lakóház

homlokzatok

92.

82.

Vasút sor

1279/4

vasútállomás

épülettömeg

93.

83.

Zrínyi u. 3.

24

bíróság

épülettömeg, nyugati homlokzat

94.

84.

Zrínyi u. 5.

25

volt börtön

nyugati homlokzat

95.

85.

Szentegyházi dűlő

0103

Kisatádi templom maradványai


97.


4. Nyilvántartott régészeti lelőhelyek

      (A sorszámozás az örökségvédelmi hatástanulmány térképmellékletei szerinti.)


      1., 07/41-44; 014/1-4; 015; 016/1-4

      2., 0533 Dny-i sarka

      3.,0542/2; 0542/11 Dny-i sarka; 0544/3; 0545/1

      4., 0549/3; 2361-2366; 2370-2372; 2374-2375 K-i fele; 2378-2383 K-i végek;

      5., 0100/1-4

      6., 0118 középső része

      7., 0391/9 Dk-i sarka; 0398/3-7; 0398/12-13; 0398/20; 2041/1-2 egy része

      8., 0377/5 K-i fele

      9., 0374

    10., 093/2-3; 094; 844/11

    11., 3200; 3204-5; 3210-11; 3215; 3216 K-i fele; 3217; 3221-22; 3225; 3232 középső szakasza; 3239-40; 3243-45; 3247-50; 3253-54


5. Régészeti érdekű területek

      (A sorszámozás az örökségvédelmi hatástanulmány térképmellékletei szerinti.)


    12., 0103; 0105; 0107/3; 0110; 0111/2-3; 0114; 0115; 0116/1-2; 0116/5-8; 0117; 0118

    13., 0153

    14., 0333 K-i vége; 0334 Ék-i sarka

    15., 0520 é-i sarka

   .16., 985-996

   .17., 1255; 1256; 1258; 1259; 1260-1270; 1556; 1560/1 egy része; 1562/14-15; 2727/1; 2727/2 É-i része







3. sz. függelék(8)


honos lombos fafajok

[153/2009. (XI. 13.) FVM rendelet szerint]

Latin neve:

Magyar név:

1.

Sorbus torminalis

barkócaberkenye

2.

Tilia tomentosa

ezüst hárs

3.

Salix alba

fehér fűz

4.

Populus alba

fehérnyár

5.

Acer tataricum

feketegyűrű (tatár)juhar

6.

Populus nigra

feketenyár

7.

Carpinus betulus

gyertyán

8.

Alnus incana

hamvas éger

9.

Acer pseudoplatanus

hegyi juhar

10.

Ulmus glabra

hegyi szil

11.

Salix caprea

kecskefűz

12.

Tilia cordata

kislevelű hárs

13.

Quercus robur

kocsonyás tölgy

14.

Quercus petraea agg.

kocsánytalan tölgyek

15.

Acer platanoides

korai juhar

16.

Juniperus communis

közönséges boróka

17.

Fagus sylvatica

közönséges bükk

18.

Betula pendula

közönséges nyír

19.

Cerasus avium

madárcseresznye

20.

Fraxinus excelsior

magas kőris

21.

Fraxinus angustifolia ssp.pannonica

magyar kőris

22.

Acer campestre

mezei juhar

23.

Ulmus minor (U. procera)

mezei szil

24.

Alnus glutinosa

mézgás éger

25.

Tilia platyphyllos agg.

nagylevelű hársak

26.

Populus tremula

rezgő nyár

27.

Betula pubescens

szőrös nyír

28.

Salix fragilis

törékeny fűz

29.

Malus sylvestris

vadalma

30.

Pyrus pyraster

vadkörte

31.

Ulmus laevis

vénic szil

32.

Padus avium

zselnicemeggy



4. sz. függelék(8)


A  HÉSZ  ELŐÍRÁSOKBAN  MEGHIVATKOZOTT

JELENLEG  HATÁLYOS  JOGSZABÁLYOK



1.      ,,A hirdető- berendezések, hirdetmények elhelyezéséről” szóló 52/2001. (XII.21.) önkormányzati rendelet

2.      „A nagyvízi meder, a parti sáv, a vízjárta és a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról, hasznosításáról, valamint a folyók esetében a nagyvízi mederkezelési terv készítésének rendjére és tartalmára vonatkozó szabályokról” szóló 83/2014. (III.14.) Kormányrendelet

3.      „A vizek és közcélú vízilétesítmények fenntartására vonatkozó feladatokról” szóló 120/1999. (VIII.6.) Kormányrendelet

4.      „Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat” -ról szóló 28/2011. (IX.6.) BM rendelet

5.      „A vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről” szóló 123/1997. (VII.18.) Kormányrendelet

6.      „A vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges kérelemről és mellékleteiről” szóló 18/1996. (VI.13.) KHVM rendelet

7.      „A Kőolaj- és Földgázbányászati Biztonsági Szabályzat”-ról szóló 2/2010. (I.14.) KHEM rendelet, és a „bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. Ttörvény végrehajtásá”-ról szóló 203/1998. Kormányrendelet

8.      „A levegő védelméről” szóló 306/2010. (XII.23.) Kormányrendelet

9.      „A levegőterheltségi szint határértékeiről és a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről” szóló 4/2011. (I.14.) VM rendelet

10.    „Az avar és a kerti hulladék égetéséről, továbbá a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésről” szóló 34/2006. (IX.1.) önkormányzati rendelet

11.    „A felszín alatti vizek védelméről” szóló 219/2004. (VII.21.) Kormányrendelet

12.    „A felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny területeken lévő települések besorolásáról” szóló 27/2004. (XII.25.) KvVM rendelet

13.    „A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről” szóló 27/2006. (II.7.) Kormányrendelet

14.    „A környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról” szóló 27/2008. (XII.3.) KvVM-EüM együttes rendelet

15.    „A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól” szóló 284/2007. (X.29.) Kormányrendelet

16.    „Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról” szóló 28/2011. (IX.6.) BM rendelet

17.    „Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről” szóló 45/2003. (XII.19.) önkormányzati rendelet

18.    „Az Országos Területrendezési Tervről” szóló 2003. évi XXVI. tv.



2.5.

TERVIRATOK












 


























[1]

314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 26/A.§ (2)

[2]

314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 26/A.§ (2)

[3]

314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 26/A.§ (3)

[4]

314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 26/B.§ (2)c))

[5]

314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 26/B.§ (2)

3 314/2012.(XI.8.) Korm.rendelet 26/B.§ (2) c)

4 314/2012.(IX.8.) Korm.rendelet 26/b. (2) e)

5 324/2012.(IX.8.) Korm.rendelet 26/B.§(3)

[6]

A megfelelő aláhúzandó a 2. pont szerint