Nagyatád Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelete

a településkép védelméről

Hatályos: 2018. 12. 20- 2021. 12. 04

Nagyatád Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelete

a településkép védelméről

2018.12.20.

Nagyatád Város Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdés a) - h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és Magyarországi helyi önkormányzatáról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI.18.) Korm. rendelet 9. mellékletében biztosított véleményezési jogkörében eljáró államigazgatási szervek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

I. Fejezet

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet célja, hatálya és alkalmazása

1. § E rendelet célja Nagyatád Város sajátos településképének társadalmi bevonás és konszenzus által történő védelme és alakítása

a) a helyi művi és táji értékek egyedi védelmének (a továbbiakban: helyi védelem) meghatározásával, a védetté nyilvánítás és a védelem megszűntetés szabályozásával

b) a településképi szempontból meghatározó területek meghatározásával

c) a településképi követelmények meghatározásával

d) a településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával

e) a településképi önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer alkalmazásával.

2. § A helyi védelem célja Nagyatád településképe és történelme szempontjából meghatározó építészeti és táji örökség kiemelkedő értékű elemeinek védelme és jellegzetes karakterének a jövő nemzedékek számára történő megóvása.

3. § A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja

a) a különböző rendeltetésű és használatú területek karakterének meghatározása

b) a sajátos karakterjegyek megőrzése, egyedi szabályozása.

4. § E rendelet alkalmazásában használt fogalmak

1. A tetőidom jellemző hajlásszöge: az a hajlásszög, mely a tető vízszintes vetületének legalább 80%-át meghatározóan érvényesül (a fennmaradó 20%-on eltérő hajlásszög is lehet).

2. Információs vagy más célú berendezés: a reklám-elhelyezési kormányrendelet2 hatálya alá nem tartozó

a) cégtábla: kereskedelem, szolgáltatás, vendéglátás célját szolgáló helyiség, helyiség-együttes nevét és tevékenységét feltüntető tábla;

b) címtábla: intézmény, vállalkozás nevét, esetleg egyéb adatait feltüntető tábla (névtábla);

c) hirdetőtábla: hirdetések, reklámok, közlemények kifüggesztésére használt tábla;

d) megállító tábla: nyitva tartási idő alatt az üzletek elé a közterületre kihelyezett mobil reklámtábla;

e) reklámgrafika: a reklámozás céljait szolgáló, bármely építési technológiával készített alapfelületre festéssel vagy azzal rokon technológiával (színezett habarccsal) készített reklámcélú építmény, grafikai mű;

f) reklámtábla: valaminek a reklámozását szolgáló, nyilvánosan elhelyezett tábla;

g) fényreklám: valaminek a reklámozását szolgáló, nyilvánosan elhelyezett tábla, amely szerkezetében belső világítást tartalmaz;

h) hirdetmény: a falragasz, felirat, plakát, szórólap, értesítés, ábrázolás, tájékoztató, molino, valamint választási hirdetmény és kampányanyag akár nyomdai úton, vagy házilag festéssel (spray-vel) készült;

3. Művi érték: a település jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző, építészeti arculatot, települési karaktert meghatározó épület, építmény, kapu, kerítés, szobor, képzőművészeti alkotás.

4. Táji érték: a település jellegzetes, értékes, a település- és tájképet, településszerkezetet meghatározó (befolyásoló) növényzet, táj- és kertépítészeti alkotás.

5. Utcai épület: az egy telken álló épületek közül az utcai telekhatárhoz legközelebb eső épület.

6. Utcai homlokzat: az építmény közúttal vagy magánúttal határos telekhatára felé néző homlokzata.

7. Utcai telekhatár: a telek azon telekhatára mely közúttal vagy magánúttal határos.

8. Áttört kerítés: a kerítés tömör felületeinek aránya a kerítés teljes felületének legfeljebb 40%-a

II. Fejezet

HELYI VÉDELEM

2. A helyi védelem feladata, általános szabályai, önkormányzati kötelezettségek

5. § (1) A helyi védelem alatt álló művi és táji érték a nemzeti közös kulturális kincs és táji környezet része, ezért fenntartása, védelmével összhangban lévő használata és bemutatása közérdek.

(2) A helyi védelem feladata

a) az épített örökség és a táji érték meghatározása, számbavétele

b) védetté nyilvánítása, nyilvántartása

c) az épített örökség és a táji érték megőriztetése

d) a lakossággal történő megismertetése.

(3) A helyi védelem irányítása az Önkormányzat Képviselő-testületének határkörébe tartozik.

(4) A helyi védelmi munkával járó szakigazgatási és hatósági feladatokat a városi jegyző látja el.

(5) A helyi védelem alá helyezést vagy megszűntetést bármely természetes vagy jogi személy kezdeményezheti írásban Nagyatád Város polgármesteréhez benyújtott építészmérnök által készített értékvizsgálat alapján, amelynek tartalma:

a) a védendő építmény, építményrész pontos helyének megjelölése (utca, házszám, hrsz.)

b) védendő építményre, építményrészre vonatkozó szakszerű indoklás

c) fotódokumentáció.

(6) A helyi védelemben részesítési vagy a védelem megszűntetési javaslatot a helyben szokásos módon legalább 30 napra közzé kell tenni, és erről írásban értesíteni kell:

a) az ingatlan tulajdonosát

b) a védetté nyilvánításra vagy annak megszűntetésére javaslatot tevőt.

(7) A helyi védett művi értéket az önkormányzat erre a célra készített táblával megjelölheti.

(8) Tilos a helyi védelem alatt álló érték elemeinek veszélyeztetése, megrongálása, megsemmisítése.

(9) A helyi védelem megszűntetése csak a védett érték megsemmisülése, reális költségen helyre nem állítható károsodása, életveszélyes állapot megszűntetése és a védett érték megszűntetéséhez fűződő jelentős közérdek esetén kezdeményezhető. A védett érték bontására csak a védettség megszűntetését követően kerülhet sor.

3. Az egyedi védelem meghatározása

6. § (1) Az egyedi védelem Nagyatád jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző építészeti arculatát, településkarakterét és táji környezetét meghatározó azon helyi értékekre terjed ki, amelyek e rendelet 1/a. és 1/d mellékletében felsoroltak, 1/b, 1/c, 1/e, 1/f mellékletében térképen ábrázoltak.

(2) A helyi védelem alatt álló értékekről a városi főépítész nyilvántartást vezet, amely tartalmazza:

a) a védett érték megnevezését, védelem típusát

b) a pontos helyét, helyrajzi számát

c) a védelem rövid indoklását

d) a védett érték fotóit

e) a védett érték helyszínrajzát

f) a védelmet megállapító rendelet számát.

4. Az egyedi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek

7. § (1) A védett helyi művi értéket a rendeletetésének megfelelő célra kell használni. A használat az érték fennmaradását nem veszélyeztetheti.

(2) A védett helyi művi érték jókarbantartása, állapotának védelme a tulajdonos kötelessége. A védett érték károsodása esetén a tulajdonosnak helyrehozatali kötelezettsége van.

(3) A védelem a művi értékek anyaghasználatára, tömegformálására, homlokzati kialakítására terjed ki.

(4) Helyi védelem alatt álló épület esetén a védettség nem zárja ki az épület korszerűsítését, átalakítását, bővítését, de az épület eredeti karakterét meg kell őrizni, az alábbiak szerint:

a) a felújításnál az eredeti értékeket meg kell tartani, illetve visszaállítani

b) a jókarbantartás keretében nem végezhető az érték sérülésével, roncsolásával és építészeti érték megváltoztatásával járó beavatkozás

c) az épület részleges bontása csak akkor lehetséges, ha a védett érték nem sérül.

5. Az egyedi helyi védelem alatt álló művi értékekre vonatkozó építészeti követelmények

8. § Helyi védelem alatt álló épület esetén

a) bővíteni az eredeti épület értékeinek, karakterének tiszteletben tartásával szabad, a tetőtér beépítésénél nem alkalmazható a tető síkjából kiugró ablak

b) oldalhatáros beépítés esetén az épület bővítése – ha a telekszélesség lehetővé teszi – az utcai homlokzatsíktól legalább 5 méterrel hátrahúzott oldalszárnnyal is lehetséges, az eredeti épületnél nem magasabb párkány- és gerincmagassággal

c) a homlokzat felújítása építészeti és színdinamikai terv alapján történhet a főépítész jóváhagyásával

d) az épületen reklám, hirdetés nem helyezhető el, kivéve a cégért és a cégfeliratot, de az az építészeti tagozatot nem takarhatja és a homlokzat harmonikus egységét nem ronthatja

e) az épületen épületgépészeti berendezés kültéri egysége közterületről láthatóan, valamint az építészeti értéket zavaró módon nem helyezhető el.

6. A védett táji értékekre vonatkozó követelmények

9. § (1) A védett táji érték (növényegyed, egyedi tájérték) 10 m sugarú környezete – egyéb előírás hiányában – védett területnek számít.

(2) A védett növényegyedek kivágásához engedély csak azok biológiai pusztulása vagy veszélyessé válása esetén – utóbbi esetben kertészmérnöki szakvélemény - alapján adható. A védett növényegyedek kivágásával egyidőben gondoskodni kell azok azonos fajú és fajtájú növényegyedekkel való pótlásáról.

(3) A védett növényegyedeket (parkok, fasor, kastélykert) és egyedi tájértékeket tartalmazó területen végzett munkálatok a védett értékeket nem veszélyeztethetik, a terület jellegét nem változtathatják meg.

III. Fejezet

A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ ÉS TELEPÜLÉSKÉP VÉDELME SZEMPONTJÁBÓL KIEMELT TERÜLETEK

7. A településképi szempontból meghatározó és a településkép védelme szempontjából kiemelt területek megállapítása

10. § (1) A településképi szempontból meghatározó területek:

a) településközponti terület

b) lakótelepi terület

c) kertvárosi terület

d) falusi terület

e) ipari jellegű, nagyléptékű beépítésű terület

f) településképet meghatározó zöldfelület (közparkok)

g) egyéb zöldfelület (strand, sportpálya, temető, kastélykert, szoborpark)

h) településképet meghatározó kapuk

i) nagytáblás monokultúrás mezőgazdasági terület

j) települési zöld gyűrű terület

k) kisparcellás mozaikos mezőgazdasági terület

l) szőlőskerti terület

m) egybefüggő erdőgazdasági terület

n) patakmenti galériaerdős terület.

(2) A településképi szempontból meghatározó területek térképi lehatárolását a rendelet 2. melléklete tartalmazza.

11. § (1) A településkép védelme szempontjából kiemelt területek:

a) műemlék területe

b) műemléki környezet területe

c) helyi védelem alatt álló művi és táji értékek területe

d) nyilvántartott régészeti lelőhely területe

e) tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület

f) nemzeti ökológiai hálózat övezetének magterület övezete

g) nemzeti ökológiai hálózat övezetének ökológiai folyosó övezete

h) Natura 2000 – SPA terület

i) Natura 2000 – SCI terület

j) ex lege védett láp területe

(2) A településkép védelme szempontjából kiemelt területek térképi lehatárolását a rendelet 3. melléklete tartalmazza.

IV. Fejezet

A TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK

8. Építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények

12. § (1) Az épületek anyaghasználata nem lehet eltérő a településen hagyományosan használt építőanyagoktól.

(2) A homlokzatképzés és a tetőhéjalás nem lehet a környezettel nem harmonizáló, rikító színű.

(3) Az épületek utólagos hőszigetelését, homlokzatfestését és az utcai tetőfelület héjazatcseréjét nem lehet több részletben elkészíteni.

(4) Az épületek tetőhéjalása nem lehet trapézlemez, hullámpala, műanyag hullámlemez, bitumenes lemez.

9. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények

9/A. Településközponti terület

13. § (1) Új épületek építése esetén a városközponti karakter hangsúlyozására kell törekedni és meglevő beépítéshez kell igazodni, tagolt tömeg és homlokzatkialakítást jó minőségű anyagokat lehet alkalmazni, az illeszkedést utcaképi vázlattal lehet igazolni.

(2) Zártsorú beépítési mód esetében a takaratlan tűzfalak felületének csökkentésére kell törekedni. Az új magastető a szomszédos tetők hajlásszögével azonos legyen, vagy legfeljebb 50eltérésű lehet.

(3) Az épületek udvari szárnyának gerincmagassága nem lehet nagyobb az utcai tető magasságánál.

(4) Meglevő épület átalakítása, felújítása, bővítése során javasolt megőrizni az épület eredeti állapotát, arányait, homlokzati megoldásait, tetőformáját, nyílásrendjét, felületeit.

(5) Az épületek színezése színdinamikai terv alapján, a főépítész jóváhagyásával történhet.

(6) A kerítés az épület architektúrájához illeszkedő formájú, anyaghasználatú lehet, a magassága nem haladhatja meg az 1,80 m-t.

(7) A közterületek burkolata semleges színekben készülhet.

(8) A közterületi növényültetés kertépítészeti terv alapján, a meglevő adottságokhoz igazodva, honos fajokkal történhet.

9/B. Lakótelepi terület

14. § (1) Az egy telken álló épület homlokzatainak felújítása, átalakítása, hőszigetelése, festése egy ütemben építészeti és színdinamikai terv alapján történhet a főépítész jóváhagyásával.

(2) Az eredeti méretű, formájú, osztású, anyagú nyílászáróktól eltérő nyílászáró nem helyezhető el, kivéve az egész épületre készített terv és kivitelezés esetét.

(3) Az erkély, loggia egyenként nem beépíthető, csak a teljes épületre, épületegységre készített homlokzati terv alapján egyidőben kivitelezve.

(4) A területen kerítés nem építhető.

(5) A közterületek burkolata vízáteresztő megoldással és semleges színekben készülhet.

(6) A közterületi növényültetés kertépítészeti terv alapján, a meglevő adottságokhoz igazodva, honos fajokkal történhet.

9/C. Kertvárosi és falusi terület

15. § (1) A csoportos és kistársasházas beépítés esetén épületenként a homlokzatok felújítása, átalakítása, hőszigetelése, felújítása, átalakítása, hőszigetelése, festése egységes építészeti és színdinamikai terv alapján történhet a főépítész jóváhagyásával.

(2) Zártsorú beépítésnél új vagy átalakítandó magastető hajlásszöge kizárólag a csatlakozó vagy a közvetlen környezetében levő épület hajlásszögével lehet azonos, az eltérés legfeljebb 5o lehet.

(3) Zártsorú beépítésnél az új vagy átalakítandó magastető a szomszédos épület tűzfalát a lehető legnagyobb mértékig takarja és a lehető legkisebb takaratlan tűzfalat eredményezze.

(4) Zártsorú beépítésnél a két épület közé épülő új épület párkánya vagy attikafala legfeljebb 60 cm-rel csatlakozzon a meglevő épületek párkányához.

(5) Az épületeket az illeszkedés szabályai szerint, a kialakult állapotnak megfelelően lehet telepíteni és a hagyományos építészeti karakternek megfelelően lehet kialakítani.

(6) Törekedni kell a lakóépületek szimmetrikus magastetővel való kialakítására, jellemzően 30-45o-os tetőhajlásszöggel. A tetőfelépítmény a tetősík legfeljebb 30%-át foglalhatja el. Kis lejtésű tető a tető vetületének legfeljebb 20%-án alkalmazható. A tetőfedés anyaga kerámiacserép, vagy azzal színben megegyező betoncserép, cserepeslemez lehet.

(7) A homlokzati architektúra illeszkedjen a település hagyományos elemeihez, a homlokzaton természetes anyagokat (vakolat, fa, tégla, kő, beton, műkő, szálcement) lehet alkalmazni, a színezésnél a rikító, harsány színhasználatot kerülni kell.

(8) Az utcai előkert mérete nem lehet jelentősen eltérő az épület környezetében levő utcaszakaszon jellemző előkertektől.

(9) Előkert nélküli beépítés esetén épületrész legfeljebb 60 cm-rel nyúlhat a közterület fölé és a benyúló épületrész nem haladhatja meg az utcai homlokzathossz egyharmadát.

(10) A melléképületeket a főépület utcai takarásában lehet elhelyezni, ahhoz illeszkedő tömegformálással és anyaghasználattal. A tetőhéjalás a főépülettel azonos anyagú, formájú és színű lehet.

(11) A kerti építményeket a lakóház utcai homlokzati síkjától legalább 3 m-rel hátrafelé lehet elhelyezni.

(12) Az utcai kerítés magassága legfeljebb 1,5 m, legalább 60%-ban áttört kialakítású lehet. Kerítésként legfeljebb 1,5 m magas élősövény is alkalmazható áttört kapukkal.

(13) Lakótelkenként legfeljebb két kocsibehajtó létesíthető.

(14) A kertek első részét díszkertként lehet kialakítani és fenntartani. A fás szárú növények közül a gyümölcsfákon kívül őshonos fafajokat lehet ültetni.

(15) Az utcai növényültetés önkormányzati hozzájárulással történhet előnevelt, kis lombkoronájú honos fafajokkal.

9/D. Ipari jellegű, nagyléptékű beépítésű terület

16. § (1) Az építmények homlokzatain és tetőin élénkebb színek alkalmazásához főépítészi hozzájárulás szükséges.

(2) Telken belül a kerítések mentén háromszintű (fű, cserje, fa) növényültetés alkalmazható, legalább a kerítéshossz 60%-án.

(3) A kerítés csak áttört kialakítású, lábazat nélküli vagy legfeljebb 30 cm magas lábazatú, legfeljebb 1,80 m magasságú lehet, a belső oldalán ültethető sövény.

(4) Az utak mellett fásítás javasolt.

9/E. Településképet meghatározó zöldfelület és egyéb zöldfelület

17. § (1) A területen csak egyszintes épületek létesíthetők a helyi építési szabályzatban meghatározott legnagyobb magassággal.

(2) Az építményeken jó minőségű természetes anyagokat (vakolat, fa, tégla, beton, műkő, szálcement) lehet használni.

(3) Telken belül változatos háromszintű növényültetést lehet alkalmazni tájépítészeti terv alapján és a meglevő növényállományt meg kell óvni.

(4) A burkolatokat megépíteni és utcabútorokat, berendezéseket elhelyezni egységes koncepció alapján lehet, a minőségi, természetes anyagok használatára törekedve.

(5) A kerítés csak áttört kialakítású lehet legfeljebb 1,50 m magasságban.

(6) A zöldfelületeken reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés nem helyezhető el.

9/F. Településképet meghatározó kapuk

18. § (1) A városba vezető utak mellett 100-100 m beépítetlen sávot kell elhagyni, környezetrendezési terv alapján egységes fasort kell telepíteni, amely a városhoz közeledve sűrűbb és több sorossá válik.

(2) Új épületek építése esetén a tájbaillesztés érdekében háromszintes növényültetést kell alkalmazni.

(3) A területen reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés nem helyezhető el.

9/G. Nagytáblás monokultúrás mezőgazdasági terület

19. § (1) Az épületek elhelyezésénél a tájba illesztésre és takarásra ligetesen telepített őshonos fafajokat javasolt alkalmazni.

(2) Az építmények homlokzatain és tetőin természetes földszíneket javasolt alkalmazni, élénkebb színek használatához a főépítész hozzájárulása szükséges.

(3) Csak áttört, lábazat nélküli kerítés építhető.

(4) Az utak, árkok mentén tájesztétikai és talajvédelmi célú erdősávokat javasolt telepíteni nem túl szabályosan és honos fafajokból.

9/H. Települési zöld gyűrű terület

20. § (1) Az új beépítésre szánt és eltérő területfelhasználású területek telekhatárai nem érhetnek össze, közöttük legalább 100 méter széles, intenzív növényültetésű zöldsávot javasolt kialakítani.

(2) Új üzemi épület és telephely az elkerülő úttól legalább 100 m-es távolságra építhető.

(3) A belterület szélén levő lakótelkek hátsó kertrészét hagyományos kerthasználattal (gyümölcsös, díszkert, veteményes) javasolt kialakítani.

(4) A területen a reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés nem helyezhető el.

9/I. Kisparcellás, mozaikos mezőgazdasági terület

21. § (1) Az új épületeket tájba illesztve, szegélyek és erdősávok mellett lehet elhelyezni.

(2) Az építmények tömegformálása, anyaghasználata, színvilága nem lehet a hagyományostól eltérő.

(3) Az épületek körül honos gyümölcsfákból és cserjékből álló növényesítést ajánlott alkalmazni.

(4) A kerítést élősövényből javasolt kialakítani.

(5) A hiányos fasorok kiegészítése, pótlása szükséges.

9/J. Szőlőskerti terület

22. § (1) Az épületek a meglevő pincesor közötti foghíjtelkeken helyezhető el, a környezettel harmonizáló tömegalakítással, forma- és színhasználattal.

(2) A kerítés lábazat nélküli, áttört, jelzésszerű dróthuzalos kialakítású lehet, tömör kerítés nem építhető.

(3) Az utak mentén ritka fasor telepítése javasolt, amely pozitívan alakítja a pincesor képét.

(4) A területen a szőlőművelés fenntartása javasolt, új, 2000m2-nél nagyobb szántókat, erdőket, gyepes kaszálókat nem lehet kialakítani.

(5) A meglevő tájidegen fajokat őshonos fafajokra kell cserélni.

(7) A területen lakáscélú épület nem építhető.

9/K. Egybefüggő erdőgazdasági terület

23. § (1) Az erdőterületen a fenntartáshoz, a turizmushoz és az ismeretterjesztéshez kapcsoló építményeket természetes anyagból, elsősorban fából javasolt készíteni.

(2) Az építmények homlokzatain és tetőin természetes földszíneket (barna, drapp, zöld, szürke) javasolt alkalmazni a tájba illesztésre különös gondot fordítva.

(3) Csak áttört, lábazat nélküli kerítés építhető.

(4) Az erdőterületeken reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés nem helyezhető el.

9/L. Patakmenti galériaerdős terület

24. § (1) A szelíd turizmushoz, környezeti neveléshez és az ismeretterjesztéshez kapcsoló építményeket a patakparttól a vízügyi ágazati előírások betartásával lehet elhelyezni.

(2) Az építményeket a tájhoz illeszkedően, elsősorban fából javasolt készíteni és takarófásítás telepítése ajánlott.

(3) A területen a mindennapi használathoz a sétautakhoz kapcsolódóan igényes kialakítású gyalogos hidak, információs elemek és utcabútorok helyezhetők el.

(4) A területen patakmenti zonációra jellemző őshonos, lombhullató növényzet telepíthető.

(5) A területeken reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés nem helyezhető el

9/M. Az egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére vonatkozó településképi követelmények

25. § (1) A település villamosenergia-ellátásának, táv- és hírközlésének nyomvonalas létesítményei elhelyezhetők, de törekedni kell a felszín alatti elhelyezésre.

(2) A település ellátásához szükséges közmű műtárgyak (transzformátor, kapcsolószekrény, gáznyomás szabályozó, szennyvízátemelő) a közterület látványát nem zavaró módon, növényzettel takartan helyezhetők el a földfelszínen.

(3) A tájképvédelem, természetvédelem és művi értékvédelem alatt álló területeken föld alatti elhelyezés kötelező.

(4) A településkép védelme szempontjából kiemelt – a 3. mellékletben térképen ábrázolt – területeken

a) 10 m-nél magasabb sajátos építmények (víztorony, hírközlési átjátszó torony, antenna) nem helyezhetők el

b) a villamosenergia-ellátás, táv- és hírközlés nyomvonalas létesítményeit föld alatt kell elhelyezni

c) a kültéri világítást lefelé világító lámpatestekkel kell megoldani

d) talajszintre épített fényvető, reflektor csak akkor helyezhető el, ha fényét csak a megvilágítandó felületre vetíti.

9/N. A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények

26. § (1) A település közigazgatási területén reklámhordozók és reklámok elhelyezése, közzététele a településkép védelméről szóló törvény1 és annak reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló Kormányrendelet2, illetve e rendelet előírásainak megfelelően lehetséges.

(2) A településkép védelme szempontjából kiemelt – a 3. mellékletben térképen ábrázolt – területeken reklámhordozó és reklám nem helyezhető el.

(3) A település közigazgatási területén építmény homlokzatán, építési telek kerítésén, kerítéskapuján és támfalán kizárólag az ingatlan rendeltetési egységeiben folytatott kereskedelmi-, szolgáltató-, illetve vendéglátó tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó saját vállalkozást népszerűsítő berendezés (cég- és címtábla, cégér és ilyen célú reklám) helyezhető el, a településképre vonatkozó előírások betartásával.

(4) Az üzletfelirat, cégér, cégtábla, címtábla tartó-, illetve hordozó szerkezeteit, felületeit – rendeltetési egységenként legfeljebb egy-egy db - úgy kell kialakítani, hogy azok méretei, arányai, alkalmazott anyagai és színvilága illeszkedjenek az érintett épület (építmény) építészeti megoldásaihoz, illetve a településképi környezethez.

(5) Utasváró felületének legfeljebb 30 %-án – egységes felületet alkotva – helyezhető el reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés. Az utasváró tetején reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés nem helyezhető el.

(6) A reklámhordozó berendezést úgy kell elhelyezni, hogy az ne akadályozza a közterület más részeinek és a szomszédos ingatlanok rendeltetésszerű használatát. Közterületről két vagy több oldalról látható reklámhordozót tartó berendezésen mindegyik oldalán látható reklámhordozó helyezhető el.

(7) Nem helyezhető el reklámhordozó berendezés

a) közterületi út, járda, gyalogút, kerékpárút szilárd burkolatára festett kivitelben

b) közparkban

c) középületek falain az intézmény nevén kívül

d) közterületen álló fákon, padokon

e) emlékműveken

f) szobrokon

g) lakóépületek előkert mélységén belül 1,5m2 feletti hirdetési felület esetén

h) lakott területen kívül közvilágítási oszlopokon.

(8) Közterületen közművelődési célú hirdetőoszlopot, reklámhordozó berendezést elhelyezni csak településképi bejelentési eljárás alapján közterülethasználati szerződés alapján lehet. A közterülethasználati jog másra nem ruházható át, nem cserélhető el, nem adható albérletbe.

(9) A város belterületén reklámhordozó tartószerkezet és információs vagy más célú berendezés nem alakítható ki 4 m2-nél nagyobb felületen.

(10) Külterületi beépítésre nem szánt területen önálló reklámberendezés mérete 4 m2 nagyságot, a reklámhordozót tartó berendezések teljes magassága a 6 métert nem haladhatják meg.

(11) Épületen elhelyezett fényreklám felülete nem haladhatja meg a 0,4m2 nagyságot.

(12) Építési reklámháló az építési tevékenység idejére elhelyezhető településképi bejelentés alapján, az építés kezdését építési napló bejegyzéssel igazolva.

(13) Önkormányzati és önkormányzat által támogatott rendezvények közterületen történő hirdetése molinón, térkompozícióval megengedett, a rendezvény megkezdését megelőzően és befejezését követően legfeljebb egy hét időtartammal.

10. Az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó

településképi követelmények

27. § (1) Közmű- és klímaberendezés kültéri egysége, gáznyomás-szabályozó, gázmérő és gázvezeték az épületek utcai homlokzatán közterületről látható módon nem helyezhető el.

(2) Az épületek utcai homlokzatán és az utcai homlokzatsíktól 5 m-en belül távközlési telekommunikációs eszköz, mesterséges szellőző és égéstermék kivezető nem helyezhető el.

(3) Napelemes panel, napkollektor csak az épület tetősíkján helyezhető el, a tetősíkkal párhuzamosan. Az utcai tetőfelületen csak a főépítész hozzájárulásával helyezhető el napelem, napkollektor.

(4) Napelemes tetőcserép a tetőfelülettel harmonizáló színben és formában elhelyezhető.

(5) Új épület és jelentős átalakítással, bővítéssel járó építés esetén az ingatlan villamosenergia, valamint táv- és hírközlési hálózat bekötése csak földkábellel csatlakozhat a gerincvezetékhez.

V. Fejezet

TELEPÜLÉSKÉP-ÉRVÉNYESÍTÉSI ESZKÖZÖK

11. Szakmai konzultáció

28. § (1) A településkép védelme érdekében a tulajdonos, beruházó, vagy a tervező (továbbiakban együtt: építtető) kérelmére az önkormányzati főépítész (a továbbiakban: konzultáció felelőse), a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül, a településképi követelményekről tájékoztatást ad és e rendelet szabályai szerint szakmai konzultációt biztosít.

(2) A kérelem papír alapon vagy elektronikus formában nyújtható be az önkormányzat címére (7500 Nagyatád, Baross G. u. 9.) vagy ügyfélkapun, hivatali kapun keresztül.

(3) A kérelemnek az alábbiakat kell tartalmaznia:

a) a tervezett tevékenység helyszíne (cím, hrsz.)

b) a tervezett tevékenység bemutatása,

c) a településképi arculat bemutatása (fotó, megjelenés a közvetlen környezetben),

d) építészeti megjelenés vázlatos bemutatása.

(4) Kezdeményezhető a szakmai konzultáció

a) a tervezés kezdeti szakaszában épület építése, bővítése, épülettömeg megváltoztatása esetén

b) meglevő épület utcai homlokzatának megváltoztatása (átalakítás, színezés, nyílászáró-csere) előtt

c) minden új reklámhordozó és reklám kialakítása előtt.

(5) Kötelező a szakmai konzultáció

a) a településképet befolyásoló építési tevékenység

b) védelem alatt álló épületen, annak építményein, kertjében és növényállományában tervezett településképet befolyásoló tevékenység

c) reklámhordozó és reklám elhelyezése a városközpontban és a bevezető utak melletti külterület 100 m széles sávjában

esetén.

(6) A szakmai konzultáció az önkormányzat hivatalos helyiségében, vagy – a kérelem benyújtójának kérésére – a helyszínen is lefolytatható.

(7) A szakmai konzultációról a konzultáció felelőse emlékeztetőt készít, amelyben rögzíti a felvetett javaslatok lényegét, illetve a konzultáció felelősének nyilatkozatát.

(8) A konzultációról a konzultáció felelőse nyilvántartást vezet.

12. Településképi véleményezési eljárás

29. § (1) Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni az építési engedélyezési eljárást megelőzően, amennyiben az épület, építmény

a) 1000-5000m2 összes szintterületű kereskedelmi, ipari, logisztikai rendeltetésű

b) 500-1500m2összes szintterületű egyéb rendeltetésű

c) négy önálló rendeletetési egységet meghaladó

a) helyi védelem alatt áll

b) közterületről látható

c) közterületre tervezett.

(2) A polgármester a véleményét az önkormányzati főépítész szakmai álláspontjára alapozza.

(3) A településképi véleményezési eljárás az építtető kérelmére indul. A kérelmet a városi főépítészhez kell benyújtani, a településképi követelményeket szabályozó Kormányrendeletnek3 megfelelő tartalommal és formátumban a 6. mellékletben szereplő kérelem szerint.

(4) A településképi vélemény kialakításának a településképi követelményeket szabályozó Kormányrendeletben3 meghatározottakon túli szempontjai

a) a szakmai konzultáció javaslatainak betartása

b) a településképi követelményeknek való megfelelés

c) a területfelhasználás megfelelősége

d) kialakult település-, vagy telekszerkezetnek való megfelelőség

e) a védendő (megmaradó) adottságokat figyelembe vevő megfelelőség

f) a tervezett, távlati adottságokat figyelembe vevő megfelelőség

g) illeszkedésnek való megfelelés.

13. Településképi bejelentési eljárás

30. § (1) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni

a) reklámhordozók és reklámok elhelyezése, felújítása, megváltoztatása

b) utasváró, kioszk elhelyezése

c) a településközpont területén építmények homlokzati átalakítása, színezése, festése

d) a településközponton kívüli területeken 5 m épületmagasságot meghaladó építmények homlokzati átalakítása, színezése, festése

e) a településközpont területén üzletportálok teljes, reklám jellegű matricázása, fóliázása

esetén.

(2) A településképi bejelentési eljárás a bejelentő kérelmére indul.

(3) A kérelmet a polgármesterhez kell benyújtani a településképi követelményeket szabályozó kormányrendeletben3 rögzítettek szerint.

(4) A településképi bejelentési eljárás megindításához szükséges kérelmet a rendelet 7. melléklete tartalmazza.

(5) A polgármester a településképi bejelentési eljárást a településképi követelményeket szabályozó kormányrendeletben3 meghatározottak szerint folytatja le.

(6) A településképi bejelentési eljárás során figyelembe veendő szempontok:

a) a kérelemnek a településképi követelményeket szabályozó kormányrendeletben3 meghatározott tartalmi és formai követelményeknek való megfelelés

b) a településrendezési eszközöknek való megfelelés, a rálátás és kilátás követelményeinek való megfelelés, a területfelhasználási megfelelés

c) a településképi megfelelőség, különösen

ca) a telepítés (a környezetbe illeszkedés, a beépítés vagy az építészeti jellegzetesség és látvány, a helyi jelleg védelme) településképbe való illesztése, a helyi építészeti értékek érvényre juttatása, azokra gyakorolt hatása

cb) az épület homlokzatának kialakítása (homlokzati színképzés) és tetőzetének anyaga, színe, fedési módja

cc) a közterület mentén az épület kialakításának módja és feltételei

cd) az építmény takaratlanul maradó és közterületről közvetlenül látható határfelületeinek kialakítási módja és feltételei

ce) a közterületen folytatott építési tevékenység végzése esetén a közterület burkolatának, műtárgyainak, köztárgyainak, növényzetének, továbbá a díszvilágító és hirdető-berendezések kialakítása

d) a kialakult település-, vagy telekszerkezetnek való megfelelés

e) a védendő (megmaradó) adottságokat figyelembe vevő megfelelőség

f) a tervezett, távlati adottságokat figyelembe vevő megfelelőség

g) illeszkedési megfelelőség

h) a reklámhordozó és reklám elhelyezése a reklámelhelyezési kormányrendeletben2 meghatározott általános elhelyezési követelményeknek és az e rendeletben megállapított településképi követelményeknek való megfelelés.

(7) A polgármester településképi bejelentési eljárásban hozott döntése ellen Nagyatád Város Önkormányzata Képviselő-testületénél lehet fellebbezéssel élni.

14. A településképi kötelezés, településképi bírság

31. § (1) Ha az ingatlan tulajdonosa a településképi követelményeket megsértette, a polgármester felhívja az ingatlantulajdonos figyelmét a jogszabálysértésre, és a végzésben megfelelő határidőt biztosít a jogszabálysértés megszüntetésére.

(2) Az önkormányzat képviselő-testülete a településképi követelmények hatósági döntésben megállapított határidőre történő nem teljesítése esetére az ingatlantulajdonossal szemben 1.000.000 forintig terjedő, közigazgatási bírságnak minősülő településkép-védelmi bírság kiszabását rendelheti el.

(3) Az (1) bekezdés szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén a polgármester településképi kötelezés formájában - az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben4 foglalt hatósági eljárás szabályai szerint - a településképi követelmények teljesülése érdekében az ingatlan tulajdonosát az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására – valamint ezzel egyidejűleg az ingatlan-tulajdonost a településkép-védelmi bírság megfizetésére – kötelezi.

(4) A településképi bírságot Nagyatád Város Önkormányzatának számlájára kell befizetni.

(5) A bírság megfizetésének határideje a jogerőre emelkedéstől számított 30 nap. 100.000 forint összeget meghaladó bírság esetén – kérelemre – a képviselőtestület legfeljebb 12 havi részletfizetési kedvezményt adhat.

VI. Fejezet

ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSI ÉS ÖSZTÖNZŐ RENDSZER

15. A településképi követelmények alkalmazásának

önkormányzati ösztönzése

32. § (1) Az Önkormányzat az éves költségvetésében erre a célra elkülönített keretből a helyi védelem alatt álló művi értékek felújítását pályázat útján támogatásban részesítheti.

(2) A pályázatnak tartalmaznia kell:

a) támogatást igénylő személy vagy jogi személy megnevezését

b) a helyi védelme alatt álló művi érték megóvása érdekében elvégzendő munka megnevezését és indoklását

c) a tulajdonjog igazolását (3 hónapnál nem régebbi tulajdoni lap másolattal)

d) építési engedély/bejelentés köteles tevékenység esetén a határozatszámot

e) növényállományt érintő beavatkozás esetén kertész-mérnöki szakvéleményt

f) a felújítási munkákra vonatkozó legalább 2 db árajánlatot

g) a tervezett munkálatok várható kezdési és befejezési időpontját

h) az igényelt támogatás összegét

i) más pályázatokon ugyanezen munkálatokra igényelt, illetve elnyert támogatások mértékét.

(3) A támogatások odaítéléséről a városi főépítész előterjesztése alapján az Önkormányzat Városfejlesztési és Gazdálkodási Bizottsága dönt. A támogatás legnagyobb mértéke a számlával igazolt költségek legfeljebb 50%-a lehet.

(4) Elbírálni minden évben a folyó év május 31-ig beérkezett pályázatokat lehet.

(5) A pályázaton elnyert összeget az elvégzett munkákról a városi főépítész által kiállított teljesítési igazolás birtokában lehet folyósítani a pályázónak.

(6) A pályázó értesítéséről a főépítész gondoskodik.

VII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

16. Hatályba lépés

33. § Jelen rendelet 2018. december 20-án lép hatályba.

17. Hatályon kívül helyező rendelkezések

34. § E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a településkép védelméről szóló 17/2018.(X.29.) önkormányzati rendelet.

35. § E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a „Nagyatád helyi építési szabályzatáról” szóló 34/2004.(X.1.) önkormányzati rendelet 1. § (20), (23), (24) bekezdése, 4. § (4) bekezdés c), d) pontja, 5. § (4) bekezdés c), d) pontja, 6. § (7) bekezdése, 7. § (4) bekezdése, 8. § (4) bekezdése, 9. § (6) bekezdése, 12. § (4) bekezdése, 15. § (6) bekezdés b) pontja, 15. § (11) bekezdés b) pontja, 19. § (17), (18) bekezdések, és a 23. §-a.

1/a. melléklet

HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ MŰVI ÉRTÉKEK
Művi értékek

építmény

helyszín

hrsz.

1

kereszt

Ady Endre u. 12.

2572

2

lakóház utcai homlokzata

Árpád u. 8.

1733/1

3

irodaház déli homlokzata

Baross G. u. 11.

535

4

lakóház tömege, homlokzata

Baross G. u. 15.

539

5

ref. templom

Baross G. u. 17.

540

6

lakóház utcai homlokzata

Beregszászi u. 3.

569

7

lakóház utcai homlokzata

Beregszászi u. 6.

549

8

lakóház utcai homlokzata

Beregszászi u. 8.

550

9

lakóház utcai homlokzata

Beregszászi u. 9/a.

565

10

lakóház utcai homlokzata

Beregszászi u. 11.

564

11

kereszt

Bodvicai szőlők

4040

12

kereszt és középkori körtemplom maradványai

Bodvicai temető

2041/2

13

kereszt

Bodvicai temető

2041/2

14

evangélikus templom

Dózsa Gy. u.

625/1

15

volt dohányfermentáló, irodaház, lakóház, kerítés

Dózsa Gy. u. 15-19.

589/2

16

lakóház, állatorvosi rendelő
utcai homlokzat

Dózsa Gy. u, 20.

648

17

lakóház utcai homlokzat

Dózsa Gy. u. 60.

693

18

bolt, italbolt tömege, homlokzatai

Fürdő u. 1.

3021

19

r.k. kápolna, Mária szobor, Erzsébet királyné emlékmű, kereszt

Háromfai út

3116

20

Somssich kápolna

Háromfai út

3018

21

temetői kereszt és középkori templomdomb

Henészi temető

2362

22

kereszt

Hókamalom

0563

23

r.k. kápolna, kereszt, Szt. József szobor

Honvéd utca

2337

24

kereszt

Honvéd u. 101.

2373

25

lakóház utcai homlokzat

Honvéd u. 110.

2339/4

26

lakóház tömege, homlokzatai

Honvéd u. 124.

2347/1

27

lakóház, gazdasági épület tömege, homlokzatai

Honvéd u. 138.

2353

28

otthon-ház tömege

József A. u. 1.

2425

29

kereszt

Kiserdő

026/11

30

volt kastély

Kispuszta/Barapuszta

4301

31

ipartestületi ház utcai homlokzata

Korányi u. 5.

436

32

Kossuth szobor

Kossuth L. u.

1692/4

33

lakóház, üzletek utcai homlokzat

Kossuth L. u. 10.

1708

34

lakóház utcai homlokzat, kapu

Kossuth L. u. 43.

1648

35

temetőkápolna

Központi temető

1340

36

temetői kereszt

Központi temető

1340

37

lakóház utcai homlokzat

Mártírok útja 6.

1748

38

irodaház utcai homlokzat

Mártírok útja 16.

1757

39

irodaház utcai homlokzat

Mártírok útja 18.

1757

40

kereszt

Petőfi S. u. 73.

1823

41

lakóház utcai homlokzata

Rákóczi F. u. 14.

2093

42

lakóház utcai homlokzata

Rákóczi F. u. 39.

1929

43

kereszt

Rákóczi F. u.41.

1931

44

kereszt

Rákóczi F. u.

2042/2

45

kereszt

Rákóczi F. u. 81.

1976/3

46

temetői kereszt

Simongáti temető

2711/2

47

volt magtár utcai tömeg, homlokzat

Somogyi B. u. 7.

814

48

kereszt

Szabadság tér

2262

49

kastély

Szabadság tér 8.

2245/1

50

irodaház tömege, homlokzatai

Szabadság tér 9.

2257

51

gyógyfürdő eredeti épületrész

Széchenyi tér

1695

52

I. világháborús emlékmű

Széchenyi tér

1693

53

Nagy-kereszt

Széchenyi tér

1693

54

Márai-kereszt

Széchenyi tér

1693

55

Szentháromság szobor

Széchenyi tér

1692/1

56

csonka-kereszt alapzat

Széchenyi tér

1692/1

57

régi postaépület, hotel

Széchenyi tér 1.

22

58

múzeum tömege, homlokzatai

Széchenyi tér 2.

21

59

volt tűzoltószertár tömege, nyugati homlokzata

Széchenyi tér 4.

13

60

turisztikai központ, volt zeneiskola nyugati homlokzata

Széchenyi tér 7.

7

61

lakóház, volt vendéglő nyugati homlokzata

Széchenyi tér 8.

5/1

62

lakóház nyugati homlokzata

Széchenyi tér 9.

4

63

lakóház északi homlokzata

Széchenyi tér 12.

1752

64

társasház északi homlokzata

Széchenyi tér 13.

1751

65

könyvtár tömege, utcai homlokzata

Széchenyi tér 14.

1746

66

társasház, üzlet északi homlokzata

Széchenyi tér 18.

1701

67

lakóház, üzlet északi homlokzata

Széchenyi tér 21.

1703

68

volt iskola keleti homlokzata

Széchenyi tér 25.

1364

69

lakóház keleti homlokzata

Széchenyi tér 26.

1363

70

lakóház keleti homlokzat

Széchenyi tér 27.

1362

71

áruház, üzletek tömege, utcai homlokzata

Széchenyi tér 37.

440

72

kereszt

Szigetvári u.

1997/2

73

lakóház homlokzatok

Vasút sor

1279/3

74

vasútállomás épülettömeg

Vasút sor

1279/4

75

bíróság

Zrínyi u. 3.

24

76

volt börtön

Zrínyi u. 5.

25

77

Kisatád középkori templomának maradványai

Szentegyházi dűlő

0103

78

kereszt

elkerülő út

0542/29

1/b. melléklet

1/c. melléklet

1/d. melléklet

HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ TÁJI ÉRTÉKEK

típus

db.

helyszín

hrsz.

1.

Idős platánfa fasor

18

Baross utca déli oldala

1341/4

2.

idős hársfa

1

Központi temető, nyugati bejárat

1340

3.

idős gesztenyefa

1

Központi temető, nyugati bejárat

1340

4.

idős tölgyfa

1

Központi temető délnyugati sarka

1340

5.

idős kőrisfák

2

Központi temető, kápolna környezete

1340

6.

Idős vadgesztenye fasor

26

Dózsa Gy. utca keleti oldala

624/1

7.

idős kettős platánfa fasor

Szt. István park északi oldalán, az iskola melletti bekötőút mellett

(1350)

8.

Idős platánfa sor

10

Széchenyi tér északi oldalán

1692/1

9.

idős tölgyfa

1

Zrínyi utca

75/13

10.

idős vadgesztenye fa

1

Szabadság tér

2262

11.

idős gesztenyefa

1

Honvéd utca 83. sz. előtt

(2336)

12.

idős hársfák

2

Simongáti temető

2711/2

13.

idős nyárfa

1

Szabadság út déli oldalán, a Simongáti temetővel szemben

(2539/2)

14.

idős tölgyfa

1

Hársfa utca közepe

(3317)

15.

idős tölgyfa

1

Liget utca keleti vége

(3343)

16.

idős tölgyfa

1

Rigó utca közepe

(3386)

17.

hársfasor

6

Móricz Zsigmond utca északi oldala

(2104/44)

18.

vadgesztenye fák

2

Táncsics utca

1866

19.

fekete nyár, jelesfa

1

Nagy erdő, külterület

0215

20.

idős tölgyfa

1

Taranyi út – szőlőhegy közötti út északi oldala

0256/1

21.

idős tölgyfa

1

Taranyi út – szőlőhegy közötti út déli oldala

0256/3

1/e. melléklet

1/f. melléklet

2. melléklet

3. melléklet

4. melléklet a 22/2018. (XII. 14.) önkormányzati rendelethez

A településképi és természetvédelmi szempontból tiltott növényfajok jegyzéke
Nagyatád köz- és magánterületein tiltott növények listája:
- az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről szó1ó, az Európai Parlament és a Tanács 1143/2014/EU rendeletet,
- továbbá az Unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok 1143/2014/ EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti jegyzékének elfogadásáról szó1ó 2016/1141. végrehajtási rendelet,
- a fás szárú növények védelmérő1 szó1ó 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet,
- valamint a NATURA 2000 gyepterületek fenntartásának földhasználati szabályairól szóló 269/2007. (X. 18.) Korm. rendelet.
alapján lettek meghatározva, figyelembe véve Mihály B.-Botta-Dukát,H Z.: Biológiai inváziók Magyarországon. Özönnövények I-II. A KvVM Természetvédelmi Hivatalának 9-10. tanulmányköteteit.
A fent idézett jogszabályok alapján az Unió számára veszélyt jelentő inváziós és termőhely-idegen, idegenhonos fajok egyedeire vonatkozó szigorú szabályok szerint tilos az egész EU területén forgalomba hozni és a természetbe kibocsátani – azaz elültetni – akár egyetlen példányt is. Védett területeken ezek megtelepedését és terjedését meg kell akadályozni, állományuk visszaszorításáról gondoskodni kell.

1. Fás szárú tiltott növényfajok:

magyar elnevezés

tudományos (latin) elnevezés

zöld juhar

Acer negundo

bálványfa

Ailanthus altissima

gyalogakác

Amorpha fruticosa

borfa, tengerparti seprűcserje

Baccharis halimifolia

nyugati ostorfa

Celtis occidentalis

keskenylevelű ezüstfa

Elaeagnus angustifolia

amerikai kőris

Fraxinus americana

fekete fenyő

Pinus nigra

erdei fenyő

Pinus silvestris

kanadai nyár

Populus x canadensis

kései meggy

Prunus serotina

arany ribiszke

Ribes aureum

akác

Robinia pseudo-acacia

2. Lágyszárú tiltott növényfajok:

magyar elnevezés

tudományos (latin) elnevezés

parlagfű

Ambrosia artemisifolia

aligátorfű

Alternanthera philoxeroides

selyemkóró

Asclepias syriaca

észak amerikai őszirózsák

Aster spp.

moszatpáfrány fajok

Azolla mexicana

Azolla filiculoides

kaliforniai tündérhínár

Cabomba caroliniana

átoktüske

Cenchrus incertus

süntök

Echinocystis lobata

vízijácint

Eichhornia crassipes

vékonylevelű átokhínár

Elodea nuttallii

kanadai átokhínár

Elodea canadensis

japánkeserűfű fajok

Fallopia spp.

óriásrebarbara

Gunnera tinctoria

vadcsicsóka

Helianthus tuberosus

japán kornló

Humulus japonicus

hévízi gázló

Hydrocotyle ranunculoides

kisvirágú nebáncsvirág

Impatiens parviflora

bíbor nebáncsvirág

Impatiens glandulifera

fodros átokhínár

Lagarosiphon major

nagyvirágú tóalma

Ludwigia grandiflora

sárgavirágú tóalma

Ludwigia peploides

sárga lápbuzogány

Lysichiton americanus

közönséges süllőhínár

Myriophyllum aquaticum

Felemáslevelű süllőhínár

Myriophyllum heterophyllum

keserű hamisüröm

Parthenium hysterophorus

tollborzfű

Pennisetum setaceum

ördögfarok keserűfű

Persicaria perfoliata

amerikai alkörmös

Phytolacca americana

kínai alkörmös

Phytholacca esculenta

kudzu nyílgyökér

Pueraria montana var. lobata

magas kúpvirág

Rudbeckia laciniata

kanadai aranyvessző

Solidago canadensis

magas aranyvessző

Solidago gigantea

adventív szőlőfajok

Vitis-hibridek

olasz szerbtövis

Xanthium strumaium subsp. italicum

Microstegium vimineum

nem hazai tündérrózsa fajok

5. melléklet a 22/2018. (XII. 14.) önkormányzati rendelethez

A településképi és természetvédelmi szempontból fásításra, növénytelepítésre ajánlott őshonos növényfajok jegyzéke
Lombos fafajok

magyar elnevezés

tudományos (latin) elnevezés

mezei juhar

Acer campestre

korai juhar

Acer platanoides

hegyi juhar, jávorfa

Acer pseudoplatanus

tatár juhar, feketegyűrű juhar

Acer tataricum

enyves éger, mézgás éger, berekfa

Alnus glutinosa (allergén)

hamvas éger

Alnus incana

közönséges nyír, bibircses nyír

Betula pendula (allergén)

szőrös nyír, pelyhes nyír

Betula pubescens

közönséges gyertyán

Carpinus betulus

vadcseresznye, madárcseresznye

Cerasus avium (Prunus avium)

sarjmeggy, török meggy

Cerasus mahaleb (Prunus mahaleb)

közönséges bükk

Fagus sylvatica

magyar kőris

Fraxinus angustifolia ssp. pannonica

magas kőris

Fraxinus excelsior

virágos kőris, mannakőris

Fraxinus ornus

közönséges dió

Juglans regia

vadalma

Malus sylvestris

zelnicemeggy, májusfa

Padus avium

fehér nyár, ezüst nyár

Populus alba *

szürke nyár

Populus canescens *

fekete nyár, topolyafa, csomoros nyár

Populus nigra *

rezgő nyár

Populus tremula

vadkörte, vackor

Pyrus pyraster

csertölgy, cserfa

Quercus cerris

kocsánytalan tölgy

Quercus petraea (Q. sessiliflora)

molyhos tölgy

Quercus pubescens

kocsányos tölgy, mocsártölgy

Quercus robur (Q. pedunculata)

fehér fűz, ezüst fűz

Salix alba (allergén)

törékeny fűz, csörege fűz

Salix fragilis

lisztes berkenye

Sorbus aria

madárberkenye

Sorbus aucuparia

házi berkenye, fojtóska

Sorbus domestica

barkóca berkenye, barkócafa

Sorbus torminalis

kislevelű hárs

Tilia cordata (T. parviflora)

nagylevelű hárs

Tilia platyphyllos (T. grandifolia)

hegyi szil

Ulmus glabra (U. montana, U. scabra)

vénic szil, lobogós szil, vénicfa

Ulmus laevis

mezei szil, simalevelű mezei szil

Ulmus minor (Ulmus campestris)

vadgesztenye

Aesculus x carnea

Tűlevelű fajok (fenyők)

magyar elnevezés

tudományos (latin) név

közönséges boróka, gyalogfenyő

Juniperus communis

Lombos cserjék

magyar elnevezés

tudományos (latin) név

pukkanó dudafürt

Colutea arborescens

húsos som

Cornus mas

veresgyűrű som

Cornus sanguinea

kétbibés galagonya

Crataegus laevigata (C. oxyacantha)

egybibés galagonya

Crataegus monogyna

csíkos kecskerágó

Euonymus europaeus

bibircses kecskerágó

Euonymus verrucosus

kutyabenge

Frangula alnus (Rhamnus frangula)

homoktövis

Hippophae rhamnoides

ükörke lonc, ükörke

Lonicera xylosteum

kökény

Prunus spinosa

varjútövis (benge)

Rhamnus catharticus

-

Ribes uva-crispa

gyepűrózsa

Rosa canina

kecskefűz

Salix caprea

rekettyefűz, hamvas fűz

Salix cinerea

csigolyafűz

Salix purpurea

kosárkötő fűz

Salix viminalis

fekete bodza

Sambucus nigra

fürtös bodza

Sambucus racemosa**

fűzlevelű gyöngyvessző

Spirea salicifolia

mogyorós hólyagfa

Staphylea pinnata

ostorménfa

Viburnum lantana

kányabangita

Viburnum opulus

* nem „szöszös”, hím egyedek telepítése javasolt csak
** 500 m felett javasolható a telepítése
Allergén növényfajok telepítése kizárólag külterületen, belterülettől és beépítésre szánt területtől nagy távolságra javasolható.
A településen különösen ajánlott növényfajok jegyzéke

1. Sorfásításra javasolt fák:

magyar elnevezés

tudományos (latin) elnevezés

hússzínű vadgesztenye

Aesculus x carnea

barkócaberkenye

Sorbus torminalis

kislevelű hárs

Tilia cordata

platánfa

Platanus x hybrida

2. Javasolt hangsúlyképző fák a jelentősebb középületeknél:

magyar elnevezés

tudományos (latin) elnevezés

barkócaberkenye

Sorbus torminalis

nagylevelű hárs

Tilia platyphyllos

platánfa

Platanus x hybrida

kocsánytalan tölgy

Quercus petraea

közönséges dió

Juglans regia

3. További javasolt fafajok:

magyar elnevezés

tudományos (latin) elnevezés

mezei juhar

Acer campestre

mezei szil

Ulmus minor

csörgőfa

Koelreuteria paniculata

gömbkőris

Fraxinus ornus ’Mecsek’

4. Cserjék:

magyar elnevezés

tudományos (latin) elnevezés

cserszömörce

Cotinus coggygria

egybibés galagonya

Crataegus monogyna

húsos som

Cornus mas

veresgyűrű som

Cornus sanguinea

mogyoró

Corylus avellana

csíkos kecskerágó

Euonymus europaeus

mályvacserje

Hibiscus syriacus

közönséges fagyal

Ligustrum vulgare

kökény

Prunus spinosa

rózsa félék

Rosa sp.

gyöngyvesszőfélék

Spiraea sp.

közönséges orgona

Syringa vulgaris

kányabangita

Viburnum opulus

A felsorolt növények kertészeti díszfajtái, változatai is használhatók.

6. melléklet a 22/2018. (XII. 14.) önkormányzati rendelethez

Az 1. pont szerinti alulírott kérelmező a 3. pontban megjelölt ingatlanon, a 2. pont szerinti hatósági engedélyhez kötött építési tevékenység építési engedélyezési eljárásának feltételeként településképi véleményezési eljárás lefolytatását kezdeményezem.
Hivatal tölti ki!
Ügyiratszám:
MVG/............./20... TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI KÉRELEM
településképi VÉLEMÉNYEZÉSI eljárás lefolytatásához
Beérkezés dátuma: ..../201. (......) önk. r. 6 . melléklet
Kiadás dátuma:
Ingatlan státusza
Területi védelem Helyi egyedi védelem
Közterület Önkormányzati tulajdon/kezelés
Szakmai állásfoglalás alapja
Főépítészi vélemény Helyi építészeti és műszaki tervtanács
Kérelmező tölti ki!
1. Kérelmező adatai (kötelező):1 Tervező adatai (kötelező):
Név: Név:
Lakcím vagy székhely: Tervezői jogosultság száma:
Levelezési cím (amennyiben előzőtől eltér): Levelezési cím:
Kapcsolattartó: Tervező szervezet:
/ e-mail: / e-mail:
2. Kérelem tárgyának rövid leírása




3. Kérelem tárgyának helye, az ingatlan adatai:2
Ingatlan címe:
hrsz.:
4. Építészeti-műszaki dokumentáció tartalma:3 2 pld.
műszaki leírás (telepítésről, építészeti kialakításról):
helyszínrajz:
tömegformálás, homlokzatalakítás, utcakép bemutatása
reklámelhelyezés ábrázolása:
rendeltetés meghatározása:
fényképfelvétel(ek):
5. Kérelem tárgyában korábban született vélemény/határozat/döntés (értelemszerűen)

Nagyatád, 20..... ........................hónap ……..nap
..............................
kérelmező aláírása

7. melléklet a 22/2018. (XII. 14.) önkormányzati rendelethez

Az 1. pont szerinti alulírott kérelmező a 3. pontban megjelölt ingatlanon, a 2. pont szerinti hatósági engedélyhez nem kötött tevékenységet/reklámelhelyezést4 településképi eljárásra a mai napon bejelentem. A bejelentési kérelem kitöltésével tudomásul veszem, hogy a nevezett tevékenység a bejelentés alapján megkezdhető, amennyiben ahhoz más hatósági engedély nem szükséges, és Nagyatád Város polgármestere a tevékenység bejelentését követő 15 napon belül azt meg nem tiltja.
Hivatal tölti ki!
Ügyiratszám:
MVG/………/20.. BEJELENTÉSI KÉRELEM
településképi bejelentési eljárás lefolytatásához
Beérkezés dátuma: Érvényességi ideje:


Kiadás dátuma:
…/2018. (...) önk. r. 7. számú melléklet:
Kérelmező tölti ki!
1. Bejelentő adatai (kötelező):1 Tervező adatai (értelem szerűen):
Név: Név:
Lakcím vagy székhely: Tervezői jogosultság száma:
Levelezési cím (amennyiben előzőtől eltér): Levelezési cím:
Kapcsolattartó: Tervező szervezet:
/ e-mail: / e-mail:
2. Bejelentés tárgya (megfelelő bejelölése)2
Építési tevékenység: Reklámelhelyezés
Rövid leírása:




3. Bejelentés tárgyának helye, az ingatlan adatai:3
Ingatlan címe: Hrsz.:
Területi védelem Helyi egyedi védelem (Hv)
Közterület Önkormányzati tulajdon/kezelés
4. Bejelentés időtartama:5
Végleges építmény Ideiglenes építmény nap
cégér, cégjelző- és címjelző év hirdetmény és hirdető-berendezés év
5. Bejelentéshez mellékelt dokumentáció tartalma:6 2 pld.
műszaki leírás (telepítésről, építészeti kialakításról):
helyszínrajz:
alaprajz(ok):
homlokzat(ok):
utcaképi vázlat, színterv, látványterv:
fényképfelvétel (ek):
Nagyatád, 20.... .....................hónap ……..nap
………………………………………
kérelmező aláírása
4

A megfelelő aláhúzandó a 2. pont szerint

6

314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 26/B.§ (2)3 314/2012.(XI.8.) Korm.rendelet 26/B.§ (2) c)4 314/2012.(IX.8.) Korm.rendelet 26/b. (2) e)5 324/2012.(IX.8.) Korm.rendelet 26/B.§(3)