Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése 5/2014. (II.28.) önkormányzati rendelete

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről

Hatályos: 2014. 03. 01- 2015. 05. 04

SZOLNOK MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 5/2014. (II.28.) ÖNKORMÁNYZATI  RENDELETE



szolnok MEGYEi JOGÚ város önkormányzata

2014. évi költségvetéséről




 



Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága véleményének kikérésével, a következőket rendeli el:


1. A rendelet hatálya


1. §

A rendelet hatálya kiterjed Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésére (továbbiakban: Közgyűlés) és szerveire, a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) által irányított és fenntartott költségvetési szervekre (továbbiakban: intézmények), az Önkormányzatnál előirányzott központi kezelésű feladatokra. A rendelet hatálya kiterjed továbbá mindazon magánszemélyekre, jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, amelyek e költségvetésben szereplő előirányzatokból részesülnek.


2. Általános rendelkezések


2. §


(1) A Közgyűlés a költségvetési rendelet címrendjét a (2) – (4) bekezdések szerint állapítja meg.


(2) Az 1., 2., és 3. sz. - mellékletei római számozással jelölik a „címeket”, arab sorszámozással az „alcímeket”. Az Önkormányzat, az intézmények, külön-külön alkotnak egy-egy címet. A bevételek esetében a címeken belül alcímeken kerültek rögzítésre az egyes „jogcímek”. Az intézményeken belül a forrásonkénti bevételeket az államháztartásért felelős miniszter előírása szerinti esetekben az intézmények elemi költségvetései rögzítik. Az Önkormányzat és az intézmények kiadásai esetében az egyes alcímek alábontása a kiemelt előirányzatokat, vagy szakmai feladatokat jelent, melynek további részletezése konkrét célok (tervezési alapegység) megjelölését jelenti. 


(3) A költségvetés bevételeit az 1. számú melléklet foglalja össze, az intézmények működési és egyéb bevételeit, valamint az intézmények engedélyezett létszámát a 2. számú melléklet tartalmazza.

(4) A kiadások közül külön jogcímet alkotnak egyenkénti felsorolással az intézmények a 2. számú melléklet, az Önkormányzat által kezelt előirányzatok a 3. számú melléklet szerint. A Közgyűlés által a nemzetiségi önkormányzatok számára biztosított támogatások önálló címet képeznek Roma Nemzetiségi Önkormányzat, Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat alcím megjelöléssel.

(5) Az Önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatainak bevételi és kiadási előirányzatait a 3.c.   számú melléklet tartalmazza.





3. A költségvetés bevételei és kiadásai


3. §


A Közgyűlés az Önkormányzat költségvetési bevételeinek és kiadásainak főösszegét, valamint azok egyenlegét, az e rendelet mellékleteiben részletezett, és az 1. számú mellékletben összefoglalt, bevételi források és kiadási jogcímek figyelembevételével az alábbiak szerint állapítja meg:


                                  

10.257.824

ezer Ft

működési bevétel,

511.890

ezer Ft

belső finanszírozási működési bevétel

10.769.714

ezer Ft

működési kiadás,

0

ezer Ft

működési forráshiány

9.010.851

ezer Ft

fejlesztési bevétel,

1.241.127

ezer Ft

belső finanszírozási fejlesztési bevétel

10.717.996

ezer Ft

fejlesztési kiadás,

466.018

ezer Ft

fejlesztési forráshiány


4. §


(1) A 3.§-ban megjelölt tárgyévi működési és fejlesztési kiadások pénzügyi fedezete a tárgyévi bevételekből, az előző évek pénzmaradványából származó belső finanszírozású működési és fejlesztési forrásokból, a fejlesztési forráshiány megszüntetése az e rendelet (3) –(4) bekezdésekben foglalt eljárást követően biztosított.


(2) Az egyensúly megőrzése érdekében év közben az egyéb, bevételt növelő, illetve kiadást csökkentő intézkedéseket Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának a 144/2011.(V.26.) számú közgyűlési határozattal elfogadott Adósságkezelési Komplex Programjában foglaltaknak megfelelően kell megtenni.


(3) A hitelek és kötvény 2014. január 1-i nyitó tőke állománya 6.760.339 ezer Ft, az önkormányzati kezességvállalás állománya (tőke és kamat) 1.186.386 ezer Ft. A hitelek és kötvény állománya nem került csökkentésre a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény (továbbiakban: költségvetési törvény) 67.§ (1) bekezdésben foglaltak szerinti állami adósságátvállalás összegével.


(4) A költségvetési törvény 68.§ (4) bekezdésében foglalt megállapodás megkötését követően e rendeletben foglaltakat szükség szerint módosítani kell.

 (5) Az igénybevételre tervezett éven belüli külső forrás törlesztő részleteit és kamatait a vonatkozó szerződésekből eredő fizetési kötelezettségeket a tárgyévi költségvetésébe be kell tervezni és jóvá kell hagyni. Az Önkormányzat által vállalt készfizető kezességből adódó éves fizetési kötelezettségre is ugyanezek a szabályok vonatkoznak.


(6) A tervezett működési bevételek teljesítése és a kiadási szükségletek évközi eltérésének kiegyenlítését biztosító likvid-hitelkeret felső határa 500.000 ezer Ft, amely hitel igénybevétele a mindenkori pénzügyi szükségletekhez igazodóan történhet.


(7) A működési feladatok hatékonyabb ellátása, valamint a pénzügyi egyensúly megőrzése érdekében Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) előkészíti az állami költségvetéshez benyújtható, a helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatokra vonatkozó pályázatokat.

5. §


(1) A Közgyűlés a bevételi főösszeget, és az azzal azonos mértékű kiadási előirányzatot az 1. 1.a., 1.b., 1.c., 2., 3., 3.b, 3.c  számú mellékletekben részletezett módon állapítja meg.


(2) Kiemelt kiadási előirányzatok:


Személyi juttatások

2.972.888

ezer Ft

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

784.461

ezer Ft

Dologi kiadások

6.889.931

ezer Ft

Ellátottak pénzbeli juttatásai

189.230

ezer Ft

Egyéb működési célú támogatások

1.381.373

ezer Ft

Felhalmozási kiadások

8.073.719

ezer Ft

                          Ebből: Beruházási kiadások

5.261.197

ezer Ft

                                      Felújítási kiadások

2.617.307

ezer Ft

                                      Egyéb felhalmozási kiadások                   

195.215

ezer Ft

Finanszírozási kiadások

409.708

ezer Ft


(3) Az intézmények 2014. évi létszámkerete 1.218 álláshely a 2. számú mellékletben foglalt részletezés szerint.


(4) A Polgármesteri Hivatal 2014. január 1-jei igazgatási létszáma 190 fő, az illetményalap – a törvényi szabályozással azonos mértékben - 38.650 Ft. A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek illetménykiegészítését a középfokú iskolai végzettségű köztisztviselők esetében az alapilletmény 10%-ban, a felsőfokú végzettségű köztisztviselők esetében az alapilletmény 30%-ban határozza meg.


(5) Az Önkormányzatnál és az intézményeknél közfoglalkoztatottak 2014. évi éves létszám előirányzata - külön döntéssel benyújtott pályázat alapján - 450  fő.


(6) A Közgyűlés a több éves kihatással járó kötelezettségek előirányzatait éves bontásban az 5., 5.a., 5.b., számú mellékletek szerint fogadja el azzal, hogy a későbbi évek előirányzatait az éves költségvetés elfogadásakor állapítja meg.


(7) A Közgyűlés az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht) 23.§ (2) bekezdésében előírt követelmények, valamint az Áht. 24.§ (4) bekezdésben foglalt tájékoztató mérlegek és kimutatások tartalmát e rendelet 1., 1.a., 1.b., 1.c., 1.d., 2., 2.a., 3., 3.a., 3.b., 3 c., 4., 4.a., 5., 5.a., 5.b., 5.c., 6., 7., 8. számú mellékleteiben foglalt tartalommal állapítja meg.


6. §


(1) A költségvetési törvény 27.§ alapján az önkormányzati működésre és az ágazati feladatok ellátására nyújtott támogatásokat az 1. számú melléklet tartalmazza, a támogatások jogcímeit és összegét a 1.a. számú melléklet részletezi.


(2) Az állam által nyújtott általános célú és kötött felhasználású működési támogatások e rendelet 1.b. számú melléklete szerint az intézmények, valamint az Önkormányzat költségvetésében kerültek maradéktalanul megtervezésre.


(3) Az egészségügyi alapellátást az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közvetlenül finanszírozza. Az e célra tervezett kötött felhasználású előirányzat, 163.523 ezer Ft, mely a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága költségvetésében maradéktalanul megtervezésre került.


(4) A Polgármesteri Hivatal nevében végzett tevékenységek bevételi és kiadási előirányzatai az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet (továbbiakban: Ávr.) 24.§ (2) bekezdésében foglaltak szerint az intézmények előirányzataiban kerültek megtervezésre.


4. A költségvetés tartalékai


7. §


(1) A Közgyűlés a költségvetés egyes feladatai ellátásához, a felhasználásra vonatkozóan célokhoz és feltételekhez kötött, valamint általános jellegű, e rendelet 3. számú melléklete 13. „Tartalékok” alcímen 779.900 ezer Ft előirányzatot állapít meg.

(2) A céltartalékokkal (3. számú melléklet 13.1 – 13.2 alcímek) való rendelkezés (átcsoportosítás) jogát – a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 17/2013.(V.6.) önkormányzati rendelet 2/a. számú melléklet VII. fejezet 2. pontjában foglalt felhatalmazás alapján - Szolnok Megyei Jogú Város Polgármestere (továbbiakban: Polgármester) gyakorolja. A Polgármester a céltartalékon jóváhagyott előirányzatokat jogosult átcsoportosítani a központi kezelésű feladatokra, vagy a költségvetési intézmények részére.

(3) A céltartalékok előirányzatai nem léphetők túl, a céltartalékon képződő maradvány a költségvetés általános tartalékát növeli.

(4) A 3. számú melléklet 8. alcímben, nevesített fejlesztési feladatok, projektek előkészítési és lebonyolítási munkálataira felhasználható előirányzatai tartalmazzák a 297/2008. (IX.25.), valamint az 52/2010. (II.25.) számú közgyűlési határozatok szerinti keretszerződésekben foglalt bruttó megbízási díj céltartalékot is. A tervezett feladatok megvalósítására vonatkozó kötelezettségvállalásokat ennek figyelembe vételével kell megtenni.


(5) A Közgyűlés a működés – üzemeltetés – fenntartás feladataira e rendelet 3. számú mellékletének 13.1 alcím szerinti részletezettséggel együttesen 358.900 ezer Ft „Működési költségvetés céltartalék”-ot állapít meg.


(6) A Közgyűlés a Működési költségvetés céltartalékon belül „Energia kincstári tartalék”előirányzatot határoz meg 15.000 ezer Ft összegben. Az előirányzat felhasználására külön Közgyűlési döntés szerint kerülhet sor. Az előirányzat nem tartalmazza az energia kincstár kezelési díját, mely a 3. számú melléklet 2.9 „Egyéb városüzemeltetési kiadások” alcím előirányzataiban került megtervezésre.


(7) A Közgyűlés a Működési költségvetés céltartalékon belül „városüzemeltetési feladatok tartaléka” előirányzatot határoz meg, a kézi gépi úttisztítás biztosítására 20 millió Ft, valamint a távhőszolgáltatás költségkompenzációjára 24 millió Ft, együttesen 44.000 ezer Ft összegben.


(8) A Közgyűlés a Működési költségvetés céltartalékon belül „humán szakmai feladatok tartaléka” előirányzatot határoz meg a Gondoskodás Háza Idősek Otthona II. félévi üzemeltetésére 14,8 millió Ft, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. támogatására 10 millió Ft, az Aba – Novák Kulturális Központ Nonprofit Kft. támogatására 45 millió Ft, a Szent Tamás Görög Katolikus Iskola üzemeltetéséhez 81 millió Ft, a közalkalmazottak egyszeri juttatására 20 millió Ft, egyéb ágazati feladatokra 18,1 millió Ft együttesen 188.900 ezer Ft összegben.


(9) A Közgyűlés a Működési költségvetés céltartalékon belül „egyéb feladatok tartaléka” előirányzatot határoz meg telekrendezésre 12 millió Ft, kártérítésre 14 millió Ft, éven belüli folyószámlahitel kamatkiadására 35 millió Ft, a szolgáltató város program feladataira 10 millió Ft, a T- City városkártyával kapcsolatos feladatokra 10 millió Ft, együttesen 81.000 ezer Ft összegben


(10) A Közgyűlés a Működési költségvetés céltartalékon belül „választási feladatok” előirányzatot határoz meg a 2014. évi parlamenti, önkormányzati és Európai Unió képviselői választások lebonyolítására együttesen 30.000 ezer Ft összegben


(11) A Közgyűlés a fejlesztés beruházás egyes feladatainak megvalósítására „Fejlesztési feladatok céltartaléka” előirányzatot határoz meg 401.000 ezer Ft összegben.


(12) A Közgyűlés a Fejlesztési feladatok céltartalék előirányzaton belül a Gondoskodás Háza Idősek Otthona tulajdonjogának megszerzésére, a szükséges felújítások megkezdésére elkülönít 290 millió Ft előirányzatot, az Ady Endre úti piac komfortosságának javítására 31 millió Ft előirányzatot. A Gutenberg tér 2. szám alatti Művésztelep régi épület északnyugati falának megerősítésére 6,5 millió Ft forrást határoz meg.


(13) A Közgyűlés a Fejlesztési feladatok céltartalék előirányzaton belül, a saját forrás bevonásával megvalósuló fejlesztések nem támogatott műszaki tartalmának fedezetére, valamint a hazai és európai uniós támogatások elnyerésére kiírt pályázatokból induló fejlesztések önerejének biztosítására, 73,5 millió Ft tartalékot biztosít.


8. §


(1) A Közgyűlés a költségvetés „Általános tartalékát” 20.000 ezer Ft-ban állapítja meg, az előirányzat az évközi elmaradt bevételeinek pótlását, a felmerülő többletkiadások forrásigénye teljesítését szolgálja.


(2) Az általános tartalék az első félévben nem használható fel.



5. Költségvetés végrehajtásával kapcsolatos feladatok


9. §


(1) A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 74.§-ban foglaltak alapján állami fenntartásba került oktatási nevelési feladatokat ellátó intézmények vonatkozásában a működtetéssel kapcsolatos feladatokat - a 288/2012.(XII.20.) számú közgyűlési határozatban foglaltak szerint - Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata látja el.


(2)  A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 151. §- ában foglaltak szerint az Önkormányzat biztosítja a Szolnok Városi Óvodák intézményben ellátottak valamint a közigazgatási területén az állami intézményfenntartó központ által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben tanulók számára – az érintett nevelési-oktatási intézmények által közölt adatok alapján - az étkeztetést.


(3) Az Önkormányzat a gyermek és tanulók részére nyújtott élelmezési szolgáltatást Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata, valamint a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága útján biztosítja.






10. §


(1) A Közgyűlés bizottságai feladatkörébe utalt előirányzat-felhasználásra vonatkozó döntési jogkör gyakorlásához, e rendelet 3. számú mellékletében részletezettek szerint együttesen 95.582 ezer Ft előirányzatot állapít meg a Közgyűlés.


(2) Amennyiben a bizottság előirányzat-felhasználási döntése alapítvány támogatását eredményezi, úgy a bizottsági döntés előirányzat-felhasználásra vonatkozó előterjesztésnek minősül, melynek elfogadásáról a Közgyűlés dönt.


(3) Az (1) bekezdésben foglalt előirányzaton belül az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság a 3. számú melléklet 4.2.4. alcímen tervezett „Sport célú támogatás” 92.125 ezer Ft előirányzat felhasználásában illetékes.


(4) Az (1) bekezdésben foglalt előirányzaton belül a Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság a 3. számú melléklet 7.4 alcímen tervezett „Bűnmegelőzési és Közbiztonsági feladatok támogatása” 1.100 ezer Ft, a 3. számú melléklet 6.1 alcímen tervezett „Környezetvédelmi Alap” 2.357 ezer Ft, együttesen 3.457 ezer Ft előirányzat felhasználásában illetékes.


(5) Az Önkormányzat által, nem önkormányzati tulajdonú és fenntartású, nem önkormányzati feladatot ellátó szervezeteknek nyújtott - 100 ezer Ft feletti - támogatás folyósítás feltétele annak igazolása, hogy a támogatottnak nincs adó (beleértve a helyi adót és gépjárműadót is), vám és társadalombiztosítási tartozása.


(6) Az Önkormányzat által, az előző bekezdés hatálya alá nem tartozó szervezetnek nyújtott támogatás folyósításának feltétele a támogatott írásos nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy nincs adó (beleértve a helyi adót és gépjárműadót is), vám és társadalombiztosítási tartozása.


11. §


(1) A 2. számú mellékletében nevesített intézmények a személyi juttatásokkal és az ahhoz kapcsolódó járulékokkal és egyéb közterhekkel minden esetben, az egyéb előirányzataikkal jogszabály vagy az irányító szerv döntései alapján előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.


(2) A gazdasági szervezettel rendelkező intézmények előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek az e rendelet 2. számú melléletében számukra meghatározott előirányzatok felett.


(3) A gazdasági szervezettel nem rendelkező Szolnok Városi Óvodák és Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága, a nem személyi juttatásokkal és ahhoz kapcsolódó járulékokkal és közterhekkel összefüggő előirányzatai feletti előirányzat-felhasználási jogkörét, a gazdálkodási tevékenységét ellátó Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálatával kötött munkamegosztási megállapodásban foglaltak szerint gyakorolja.


(4) Az intézmények a 2. számú mellékletben foglalt részletezettséggel megállapított önkormányzati támogatást csak közfeladataik ellátására használhatják fel.


(5) Az intézmények előirányzat-módosítási hatáskörükben – az Önkormányzat egyidejű tájékoztatása mellett – bevételi és kiadási előirányzatának főösszegét és a megfelelő részelőirányzatokat, a tervezett bevételi főösszeget meghaladó, ténylegesen teljesített bevételéből a ténylegesen teljesített bevétel mértékének megfelelő értékhatárhoz kötötten megemelhetik az alábbiak szerint:

a.) a bevétel megszerzéséhez szükséges közvetlen költségek fedezetének biztosítása mellett működési kiadásokra;

b.) az átvett pénzeszközök, valamint a támogatások és a támogatásértékű bevételek esetében a megkötött megállapodás szerinti mértékben és kiadási jogcím szerint emelhető a bevétel és a kiadás egyaránt.


(6) Az intézmények, a többletbevételük terhére vállalt, felhalmozási jellegű kiadási előirányzataikat csak a Közgyűlés jóváhagyását követően emelhetik fel.


(7) Az intézmények vezetői munkáltatói és bérgazdálkodói jogkörük gyakorlása során nem vállalhatnak olyan tartós kötelezettséget, amely többlet önkormányzati támogatást eredményez 2014. évre, illetve az azt követő évekre.

 (8) Az intézmény évközben megüresedett álláshelyének 60 napon túli betöltése esetén az álláshely 60 napra jutó személyi juttatás előirányzatát köteles megtakarításként kimutatni.


(9) Az intézményeknek az ellátottak részére nyújtott élelmezési szolgáltatáshoz - az intézmények által tervezett élelmezési napok szerint - önkormányzati támogatást nyújt a Közgyűlés. A 2014. évi költségvetési zárási feladatok keretében az e rendelet III. – IV. számú függelékében szereplő tervezett élelmezési, valamint a tényleges élelmezési napok alapján az önkormányzati támogatás elszámolásra kerül.


(10) A 2014. évi költségvetési zárási feladatok keretében az Energia kincstár e rendelet II. számú függelékében szereplő tervezett energia felhasználási normák alapján az érintett intézmények részére biztosított önkormányzati támogatás a tényleges igénybevételnek megfelelően elszámolásra kerül.


(11) A nemzetiségi önkormányzatok támogatása a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. számú törvény 80.§ (1) bekezdésében foglalt feladatellátáshoz kapcsolódó költségekre nyújt fedezetet.


(12) Az 1.c. melléklet 1.3.1.1 pontjában szereplő bevételi előirányzat a vízi közmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. számú törvény 18.§-a értelmében a víziközmű-fejlesztés finanszírozását szolgálja.


12. §


(1) A gazdasági szervezettel rendelkező intézmények – a kijelölt intézményekkel kötött munkamegosztási megállapodásban foglaltakra is figyelemmel - kötelesek a gazdálkodás vitelét, valamint számviteli rendjét meghatározó szabályzataikat a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembevételével elkészíteni, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani.


(2) A feladat elmaradásából származó - személyi és dologi - megtakarítások felhasználására csak a Közgyűlés döntésének megfelelően kerülhet sor.


(3) Az e rendeletben meghatározott kiemelt előirányzatokat az intézmények kötelesek betartani, illetve betartatni. Az előirányzat túllépés megakadályozása az intézményvezetők kiemelt feladata és felelőssége.


(4) Az intézmények az e rendelet szerinti kiadási előirányzatai szerinti pénzellátásáról - a kiadások teljesítéséhez szükséges pénzeszköz rendelkezésre állásáról - a Polgármesteri Hivatal az önkormányzati kincstár keretében gondoskodik.


(5) Az intézmények saját bevételeik napi házipénztári keret fölötti részét - kivéve, ha törvény vagy más jogszabály ettől eltérően rendelkezik - kötelesek befizetni az Önkormányzat költségvetési számlájára.




13. §


(1) Az Önkormányzat számára év közben meghatározott célra támogatásként, támogatásértékű bevételként vagy átvett pénzeszközként érkezett bevételek a bevételi és kiadási előirányzatokat azonos összeggel módosítják. Az ily módon biztosított források felhasználásáról az intézmények saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításainak jóváhagyásáról, valamint az átruházott hatáskörben hozott döntésekről, az emiatt szükségessé váló költségvetési rendelet módosításáról a Közgyűlés szükség szerint, de legalább negyedévente dönt.

(2) Amennyiben év közben az Országgyűlés, a Kormány, illetve valamely költségvetési fejezet, vagy elkülönített állami pénzalap az Önkormányzat számára pótelőirányzatot biztosít, vagy az Önkormányzat lemondás alapján előirányzatot csökkent, az előirányzat-módosítás előkészítéséről a Polgármester intézkedik.

(3) A Közgyűlés, a közfeladatok ellátásához kapcsolódó államháztartáson kívüli források átvételéről az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról szóló 25/2013. (VI.28.) önkormányzati rendeletben foglaltak alapján dönt.


14. §


(1) A költségvetés végrehajtását az intézmények tekintetében a Polgármesteri Hivatal köteles ellenőrizni, az Önkormányzat éves ellenőrzési munkatervében foglaltak szerint. Az ellenőrzés tapasztalatairól a Polgármester a zárszámadási rendelettervezet előterjesztésekor köteles a Közgyűlést tájékoztatni.


(2) A gazdasági szervezettel rendelkező intézmény vezetője köteles gondoskodni a saját és a hozzá rendelt intézmények belső ellenőrzésének megszervezéséről.



15. §


(1) A költségvetés teljesítéséről, a bevételek és kiadások alakulásáról a Közgyűlést havonta tájékoztatni kell.  


(2) A fejlesztési feladatok részbeni fedezetét biztosító átvett pénzeszközök, valamint számításba vett egyéb, nem önkormányzati források teljesítésének elmaradása, az üzemeltetési, fenntartási feladatok pénzügyi forrásának hiánya esetén a fejlesztések elindításáról, illetve folytatásáról - az új körülményre való tekintettel - a Közgyűlés külön döntést hoz.


(3) A működési költségvetés bevételi előirányzatai teljesítésében a tervezetthez viszonyított kiesés esetén a költségvetésben tervezett feladatok megvalósíthatóságáról, a forráshiány megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről a Közgyűlés szükség szerint, de legalább negyedévente dönt.


(4) A költségvetés kiadási előirányzatai között nem szereplő feladatra, a tervezett feladat előirányzatát meghaladó kiadási szükségletre kötelezettségvállalás vagy pénzügyi kötelezettséget keletkeztető intézkedés nem tehető.


(5) A költségvetés bevételi előirányzataiban nem szereplő, vagy a tervezett előirányzatot meghaladó, ténylegesen teljesített bevételek - kivéve a kötött felhasználási célú átvett forrásokat - a kiadási előirányzatokban szereplő feladatok megvalósításának elmaradásából, illetve a tervezettnél kisebb ráfordítással megvalósított feladatok előirányzati maradványából keletkező kiadási megtakarítások a költségvetés általános tartalékát növelik.




16. §


Az Önkormányzat tulajdonosi minőségében hozott döntései a költségvetésben tervezett feladatok megvalósítását a pénzügyi források felhasználhatóságát átmenetileg sem korlátozhatják.


17. §


(1) Önkormányzati biztost kell kirendelni, ha az intézmény 30 napon túli lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri a harminc millió forintot.


(2) A gazdasági szervezettel rendelkező intézmény vezetője az (1) bekezdésben foglalt határérték 50 %-nak elérésekor haladéktalanul köteles Szolnok Megyei Jogú Város Jegyzőjének bejelentést tenni a tartozás fennállásáról.


(3) Az önkormányzati biztos kijelölését a Közgyűlés a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően teszi meg.

18. §


Az intézmények, valamint a kizárólagosan önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok az általuk ellátott közfeladatok hatékonyságát javító intézkedésekkel a gazdaságosság, takarékosság, célszerűség követelményeinek érvényesítésével kötelesek elősegíteni a költségvetés pénzügyi egyensúlyának megőrzését.


6. Záró, hatályba léptető rendelkezések


19. §


(1) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 2014. évi költségvetési koncepciójáról szóló 259/2013. (XI.28.) számú közgyűlési határozat hatályát veszti.


(2) A 2. számú mellékletben felsorolt, az Energia Kiskincstár körébe tartozó költségvetési intézmények energiaköltség előirányzatainak meghatározása a hatályos energetikai üzemeltetés szervezési és vállalkozási szerződésben foglaltak szerint történik.


(3) Az Energia Kiskincstár körébe tartozó költségvetési intézmények energiaköltség előirányzatainak meghatározása során figyelembe vett bázis energia-felhasználási normákat e rendelet II. számú függeléke tartalmazza.


(4) A 4.§ (8) bekezdése szerinti bérlakás-privatizációs bevétel felhasználását az e rendelet I. számú függeléke, a 9.§ (2) bekezdése és a 11.§ (9) bekezdésében hivatkozott ellátotti élelmezési napok tervezett mértékét a III. számú, az élelmezési előirányzatokat az e rendelet IV. számú függeléke tartalmazza. Az elszámolások e függelékekben foglaltak szerint történnek.


(5) A Hajdúdorogi Egyházmegye és az Önkormányzat között létrejött – Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 175/2010. (VI.24.) sz. közgyűlési határozatával elfogadott - együttműködési megállapodásban foglaltakat az első félévben felülvizsgálni szükséges, és a törvényi változásokat figyelembe véve a megállapodást módosítani szükséges.


(6) A Közgyűlés a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 151.§ (2. d) bekezdése, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 76 § (3) bekezdése szerinti felhatalmazással nem kíván élni.


(7) Az e rendelet 11.§. (3) bekezdésben hivatkozott munkamegosztási megállapodást az SZMSZ 2/a. számú melléklet VII. fejezet 3. pontjában foglaltaknak megfelelően a Polgármester hagyja jóvá.


(8)  A Közgyűlés hozzájárul, hogy az „M4-es autópálya Abony-Fegyvernek” építéséhez kapcsolódó nem önkormányzati tulajdonú vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba kerüléséhez – figyelemmel a 25/2003. (VII.9.) önkormányzati rendelet 17. § (3) bekezdésben foglaltakra - a Polgármester a szükséges intézkedéseket megteheti, a vonatkozó megállapodásokat aláírhatja.

(9) A Közgyűlés a Z-55/2011.(XI.24.) számú határozat 1./ pontjából a „ A közgyűlés meghatározza, hogy az „Agóra Terminál - a 21. század új fénye Szolnokon” című projekt keretében, a projekt eredményeképpen létrejövő létesítmény üzemeltetésére és a szakmai program működtetésére fordított kiadások nem növelhetik a 2012. évi költségvetési koncepció elvei szerint a humán ágazatra tervezett előirányzatokat, amely vonatkozik a fenntartás teljes időszakára. A fentiek végrehajtása érdekében a Közgyűlés jóváhagyja a projekt megvalósítását követő első évre a jelen határozat melléklete szerinti elvrendszert” mondatrészeket, a „Felelős: Szalay Ferenc polgármester, Határidő: mindenkori éves koncepció és költségvetés elfogadása, A végrehajtásban közreműködik: Gazdasági Igazgatóság koordinálásában a Polgármesteri Hivatal szervezeti egységei” mondatrészt, valamint a melléklet 2./ pontjában foglaltakat törli.

(10) A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert az átmenetileg szabaddá váló saját bevételekből származó pénzeszközökből maximum 3 hónapos futamidőre történő államilag garantált hozamú értékpapír vásárlására, ilyen jellegű betétben történő pénzeszköz elhelyezésre.

 (11) A 128/2013. (V.30.) számú közgyűlési határozattal módosított Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása működésével kapcsolatos bevételek és kiadások e rendelet 1. számú melléklet „bevételek jogcím” II. 2. Kistérségi feladatok támogatása 858.390 ezer Ft, valamint az 1. számú melléklet „kiadások jogcím” kistérségi feladatok ellátása 858.390 ezer Ft előirányzatokra vonatkozóan a Közgyűlés döntési jogkörrel nem rendelkezik.

(12) Az első lakáshoz jutó fiatalok helyi támogatásáról szóló 32/1996.(XII.3.) önkormányzati rendelet 16/B. § helyébe a következő rendelkezés lép: 2014. március 1. és 2015. február 28. között első lakáshoz jutó fiatalok helyi támogatása nem nyújtható.”

20. §

(1) Ez a rendelet a (2)-(3) bekezdésben foglalt kivétellel a kihirdetését követő napon lép hatályba, azzal, hogy rendelkezéseit a (2)-(4) bekezdésben foglalt kivétellel 2014. január 1-jétől kell alkalmazni.

(2) Önkormányzati tulajdonú egyszemélyes gazdasági társaság e rendelet szerinti költségvetési támogatására vonatkozó rendelkezések hatályba lépésének napja 2014. április 1.

(3) A (4) bekezdés 2014. március 1. napján lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.

(4) Az első lakáshoz jutó fiatalok helyi támogatásáról szóló 32/1996.(XII.3.) önkormányzati rendelet 16/B. § helyébe a következő rendelkezés lép: 

„16/B. § 2014. március 1. és 2015. február 28. között első lakáshoz jutó fiatalok helyi támogatása nem nyújtható.”

(5) E rendeletben foglaltak végrehajtásáról a 2014. évi zárszámadásról szóló rendeletben kell számot adni.

(6) Az Áht. 25.§ (3) bekezdése szerinti előirányzat teljesítések e rendelet által meghatározott kiadási és bevételi előirányzatokba beépültek.


 Kelt: Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. február 27-i ülésén

       



                                                                                                          

                    Szalay Ferenc                                                              Dr. Sebestyén Ildikó

                     polgármester                                                                           jegyző

2014. évi költségvetési rendelet szöveges indoklása




 



1 – 2. §


A költségvetési rendeletben meg kell meghatározni azt a kört, akiket a költségvetés végrehajtása valamilyen módon érint.


Az integrált számviteli rendszer biztosítani tudja az egyes szakmai feladatok részletes előirányzati és teljesítési adatainak figyelemmel kísérését. Ezek a feladatok tervezési alapegységet jelentenek, melyek alkalmazását az elmúlt évek költségvetési rendeletei határozták meg. A bevételi és kiadási előirányzatok beazonosítása indokolttá tette a címrend alkalmazását. A szabályozás biztosítja a folyamatos információkat a tervezett feladatok megvalósításáról.


Jogszabályi változások miatt korábban a Polgármesteri Hivatalban előirányzott ágazati feladatok megoldását szolgáló előirányzatokat külön önkormányzati címen kell megtervezni. Ez azt jelenti, hogy a Polgármesteri Hivatal előirányzataiban az apparátus működésével kapcsolatos előirányzatok, valamint egyes a szociális ellátásba tartozó kiadási előirányzatok kerülnek megtervezésre.


A szerkezeti változás miatt a Polgármesteri Hivatal előirányzatai a 2. számú mellékletben szereplő intézményi előirányzatokhoz kerültek, míg a 3. számú mellékletben az önkormányzati cím előirányzatai jelennek meg.


Az Áht[1]. 23.§ (2) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján a költségvetési rendeletben a bevételek és kiadások részletezését be kell mutatni a kötelező és önként vállalt feladatok bontásában is. Ennek az előírásnak tesz eleget az előirányzatok 1. b, valamint a 3.c. számú mellékletek szerinti csoportosítása.


3–4. §


Az Áht. 23.§ (2) bekezdés c) – e) pontjai alapján a költségvetési rendeletnek tartalmaznia kell a bevételek és kiadások teljes körű számbavétele után létrejött hiány mértékét, és a hiány megszűntetésének módját.


A Közgyűlés a költségvetési rendeletben a működési és a fejlesztési forráshiány megszüntetését alapvetően az előző évek pénzmaradványából biztosítja. Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény lehetőséget teremt az Önkormányzat számára a még fennálló hitel és kötvényállomány tartozás állam részére történő átadására. A költségvetési törvény 67.§ foglaltak szerint:


67. § (1) Az állam a települési önkormányzatok - ideértve a fővárosi önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat is - és azok társulásai (a továbbiakban együtt: átvállalással érintett önkormányzat) a (3) bekezdés szerinti adósságelemek nélkül számított, (2) bekezdés szerinti, 2013. december 31-én fennálló összegű adósságelemeit és ezen adósságelemek járulékai összegét 2014. február 28-áig átvállalja.


A törvényi szabályozásnak megfelelően ez év február végéig kell megállapodásban rögzíteni azt, hogy az adósságállomány konszolidációjának eredményeképpen mely adósságelemekre vonatkozóan milyen konkrét mértékű átvállalásra kerül sor. Az előzetes felmérések és pénzintézeti egyeztetések alapján a város adósságállománya – tőke és kamat együtt – 7,1 milliárd Ft.


Az átvállalást követően a város adósságállománya megszűnik, ezért a fejlesztési forráshiányként bemutatott hitel és kötvénytörlesztés 2014. évben esedékes összege – 466 millió Ft – is megszűnik. Ennek következtében az önkormányzati költségvetés - az előző évhez hasonlóan – egyensúlyba kerül.


A költségvetési egyensúly megteremtése mellett, az egyensúly megtartása érdekében a bevételek növelését, illetve a kiadások csökkentését eredményező intézkedések megtételét is szorgalmazza a rendeleti előírás. Az intézkedéseknek az Adósságkezelési Komplex Program megállapításáról szóló 144/2011. (V.26.) számú közgyűlési határozatban elfogadott elvek és irányok képezik az alapját.


Mindezeken túl a központi költségvetésben szereplő pályázati lehetőségek kihasználását, az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe jutott önkormányzati támogatás igénylését irányozza elő a rendelet.


A bevételi teljesítések időbeni szóródása, illetve a kiadási szükségletek teljesítése, a késedelmes fizetés elkerülése valamint egyéb pénzellátási gondok elhárítása érdekében a rendelet 4. § (6) bekezdése likvid hitelkeretet határoz meg.



5. §


Az (1), valamint az (2) bekezdésekben kiemelt tételek, a (3-5) bekezdésekben megjelölt létszámkeret az Áht. 23.§ - ban, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII.31.) kormányrendelet (továbbiakban: Ávr.)  24. § – ban foglalt előírások szerint kerültek be a költségvetési rendeletbe.


Az Áht. 24.§ (4) bekezdése meghatározza a Közgyűlés részére tájékoztatásul bemutatásra kerülő mérlegek és kimutatások tartalmát. A (6) valamint a (7) bekezdésekben előírt mellékletek hivatottak azt biztosítani, hogy a jegyző által elkészített költségvetési rendelettervezet a hatályos jogi szabályozásoknak megfeleljen.

6. §


Az (1) – (2) bekezdésekben megfogalmazottak Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 27. § alapján az önkormányzatok működéséhez és az ágazati feladatok ellátásához nyújtott jórészt kötött felhasználású állami juttatások jogcímeit és előirányzatait tartalmazzák. Az előirányzatok az intézmények által ellátott feladatok részbeni forrását teremtik meg, egyúttal biztosítják, hogy a törvényi előírásnak megfelelően feladathoz kapcsolódó támogatások a feladat ellátás forrását biztosítsák.


A szabályozási változásoknak megfelelően az önkormányzati hivatal működésével kapcsolatos kiadások az intézményi kiadások keretében – a Polgármesteri Hivatal és a Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezete előirányzataiban – kerültek megtervezésre.


7. §


A rendelet e szakasza egyrészt meghatározza azokat a tartalmi és eljárási szabályokat, amelyeket a céltartalék felhasználása során érvényesíteni kell, másrészt célok szerint csoportosítja és részletezi a tartalékok – „Működési költségvetés céltartaléka, ” illetve - a „Fejlesztési feladatok céltartaléka”, előirányzatait.


Az (1) – (4) bekezdések a költségvetési céltartalék megállapításával és felhasználásával kapcsolatos feladatokat és eljárási rendet foglalják össze.


Az (5) – (13) bekezdésekben megfogalmazott költségvetési céltartalékok egyes önkormányzati működési és fejlesztési feladatok ellátásához biztosítanak előirányzatokat. A tartalékok felhasználására vonatkozó intézkedés a célok megvalósítására irányuló feltételekhez teljesítéséhez kötött.

A (5) bekezdésben a „Működési költségvetés céltartaléka” feladataira elkülönített előirányzatok kerültek összefoglalásra.


Ezen belül a (6) bekezdésében az „Energia kincstári tartalék” előirányzatai a hatályos energetikai üzemeltetés szervezési és vállalkozási szerződésben foglaltak szerint kerültek kialakításra. A szolgáltatót a szerződésben vállalt feladatok ellátásáért díjazás illeti meg, s emellett részesedik az intézményi energiaköltségek megtakarításából.


A szakasz (7) bekezdése egyes városüzemeltetési feladatok ellátására biztosít forrásokat. Az elmúlt évben a távhő ellátáshoz nyújtott támogatás kedvezően hatott a lakossági rezsicsökkentésre. Ez a program folytatódik 2014 évben, melyhez a céltartalék forrásokat biztosít.


A (8) bekezdés célelőirányzatai a humán szakmai feladatokon biztosított közszolgáltatásokhoz kapcsolódóan nyújtanak fedezetet egyes kiemelt célok eléréséhez. Az önkormányzati tervekben szerepel a Gondoskodás Háza Idősek Otthona tulajdonjogának első félévben történő megszerzése, valamint a szükséges és indokolt felújítások megkezdése. Ennek megvalósítása esetén az ellátások átszervezhetők, ésszerűsíthetők, az idősellátásban érvényesíthetők a hatékony és takarékos feladatellátás szempontjai. Amennyiben a tulajdonjog megszerzésére nem lesz mód az első félévben, úgy a céltartalék biztosítja - a jogszabályi előírásoknak megfelelően - az üzemeltetési feladatok ellátását.


Az év során az Aba-Novák Kulturális Központ működésében új feladatot jelent az Agóra beruházás befejezést követően az újonnan kialakuló, átalakuló intézmény működtetése. Ennek II. félévi kiadásaihoz teremt forrásokat a tervezett céltartalék. A Szent Tamás Görög Katolikus Iskola működtetése a Hajdúdorogi Egyházmegye és az Önkormányzat között létrejött megállapodás alapján történik. Az év során a megállapodás felülvizsgálata és módosítása indokolttá vált, - a rendelet 19.§ (5) bekezdése szerint - tekintettel a jogszabályi változásokra, mely mind az önkormányzat mind az egyház tekintetében a megállapodásban foglaltakhoz képest új helyzetet teremtett. Az együttműködés pénzügyi elszámolásához biztosít fedezetet a tervezett céltartalék.


Az önkormányzati intézményekben foglalkoztatott közalkalmazottak számára egyszeri juttatásként jelenik meg a rendeletben egy támogatási előirányzat, mely a költségvetési koncepció tárgyalásakor a KIÉT munkavállalói oldala részéről javaslatként felmerült.   


A (9) bekezdésben megfogalmazott céltartalék zömében a tervezett folyószámlahitel felvétel kamatköltségeihez biztosít forrásokat. Az előző évek tapasztalatai alapján célszerű a szolgáltató város feladatainak hatékony ellátásához támogatást biztosítani, melynek következményei a programban résztvevők által a lakosság részére biztosított ellátás hatékonyabbá tételében jelennek meg.


A (10) bekezdésben előirányzott céltartalék a választások lebonyolításához szükséges kiadásokhoz nyújt fedezetet.


A (11) bekezdésben megfogalmazott fejlesztési feladatok céltartaléka, alapvetően két beruházáshoz –(12) bekezdés - biztosít forrásokat. Egyrészt a Gondoskodás Háza Idősek Otthona tulajdonjogának első félévben történő megszerzéséhez, valamint a szükséges és indokolt felújítások megkezdéséhez, másrészt az Ady Endre úti piac korszerűsítéséhez.


A szakasz (13) bekezdésében megfogalmazott tartalék, a folyamatban lévő beruházások műszakilag korrekt befejezéséhez, a nem támogatott feladatok ellátásához teremt forrásokat, másrészt a pályázati rendszer előnyeinek kihasználása érdekében szükséges önerőt teremti meg. 


8. §


Az általános tartalék, - melynek összege a költségvetés főösszegéhez viszonyítva nem túl magas-, viszont jelzi annak szükségességét, hogy a jelentősen megváltozott önkormányzati feladat és szabályozási rendszerben a költségvetési egyensúly megtartása, a gazdálkodás biztonsága kiemelt feladat.


Az előirányzat egyrészt lehetőséget teremt a tervezett bevételek kieséséből származó kompenzációra, másrészt évközben jelentkező újabb feladatok megvalósítására. Az általános tartalék feladata az is, hogy a költségvetésben tervezett feladatok ellátásában elérhető megtakarításokat és az év közben keletkező többletbevételeket összegyűjtse, annak érdekében, hogy azok a költségvetés hiányát csökkentsék, illetve forrásokat biztosítsanak az adósságszolgálati kötelezettségek teljesítéséhez.


9. §


Az önkormányzati feladatrendszer módosulásának kiemelt eleme az oktatás állami fenntartásba kerülése. A vonatkozó szabályok alapján az önkormányzat az oktatási intézmények működtetői feladatait látja el, melynek szervezeti és személyi kereteit Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata biztosítja. Ennek részleteit tartalmazza a 288/2012. (XII.20.) számú közgyűlési határozat.


Ennek értelmében Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata ellátja a hozzá tartozó intézmények pénzügyi-gazdasági feladatait a köztük létrejött munkamegosztási megállapodás alapján, valamint az intézmények feladatellátását szolgáló ingó és ingatlanvagyon működtetését (üzemeltetését, karbantartását) a fenntartóval kötött vagyonkezelési szerződés alapján.


Feladata továbbá Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott óvodában és a közigazgatási területén az állami intézményfenntartó központ által fenntartott nevelési-oktatási intézményben az óvodai nevelési napokon, illetve az iskolai tanítási napokon a déli meleg főétkezés és két további étkeztetés biztosítása.


10. §


Az (1) – (4) bekezdésekben megfogalmazottak az Önkormányzati bizottságok döntési jogkörébe utalt előirányzat-felhasználásokat szabályozzák.


Annak érdekében, hogy az Önkormányzatnál kezelt feladatok keretében megtervezett előirányzatok felhasználására vonatkozó bizottsági illetékesség egyértelmű legyen, a rendelet 10. § (3)–(4) bekezdései felsorolják, és a bizottságokhoz rendelik a költségvetésben tervezett, bizottsági kötelezettségvállalásokkal felhasználható előirányzatokat.


A szabályozás lényeges eleme az, hogy ha a bizottsági döntés alapítvány támogatásáról szól, akkor a bizottság által hozott döntés előirányzat-felhasználási kezdeményezésnek minősül, melyet a Közgyűlés elé kell terjeszteni. Erre az eljárásra azért van szükség, mert a Közgyűlés döntési jogköréből az alapítványok számára támogatás biztosítása másra nem ruházható át (Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42.§ 4. pont).



A (5)–(6) bekezdésekben előírt szabályozás azt célozza, hogy az önkormányzati támogatás alapvetően és elsősorban annak a célnak a megvalósítását szolgálja, amire a támogatást a döntést hozó biztosította, és ne a különböző adó, vám és egyéb tartozások megfizetéséhez teremtsen forrást.


11. §


Az (1)-(3) bekezdésekben megfogalmazottak az Ávr. 7.§ tartalmi változásait követik. Megszűnt az önállóan működő és gazdálkodó, valamint az önállóan működő költségvetési intézmények besorolási formája. Az új szabályozás a gazdasági szervezettel való rendelkezés alapján különbözteti meg az intézményeket. A besorolás ennek megfelelően eldönti az előirányzatok feletti felhasználási jogkör gyakorlását is.  

Az Ávr.10.§ (1) bekezdés alapján, ha a költségvetési szerv nem rendelkezik gazdasági szervezettel, az irányító szerv köteles egy gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szervet kijelölni, amely a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv tekintetében ellátja a gazdálkodási tevékenységet.


Ennek a szabálynak tesz eleget a rendelet 11.§ (3) bekezdésében megfogalmazott szabályozás. A bekezdésben hivatkozott munkamegosztási megállapodást a rendelet 19.§ (7) bekezdésében foglaltak szerint a Polgármester hagyja jóvá.


A (4) - (6) bekezdésekben megfogalmazott szabályok a költségvetés stabilitását, a felelős gazdálkodási szemlélet erősítését célozzák.


A (7) - (8) bekezdésben megfogalmazott szabályok a létszámgazdálkodás ésszerűsítésére, az intézményi foglalkoztatás jelentőségére irányítják a figyelmet. Az álláshelyek huzamosabb időn át történő üresen hagyása veszélyeztetheti a közfeladatok ellátási biztonságát, színvonalát.


A (9) bekezdésben az intézmények által az ellátottak részére biztosított élelmezési feladatokhoz adott önkormányzati támogatás elszámolása kerül szabályozásra. A kiemelt előirányzatként kezelt gyermekélelmezési kiadásokhoz az önkormányzat az intézményi igényeknek megfelelő, az élelmezési rezsi kiadások fedezetét teljes körűen biztosító támogatást nyújt. A támogatás céljellegű, ezért az elszámolásnak is ennek megfelelően kell történnie. A kedvezményes óvodai, iskolai, kollégiumi étkeztetéshez az állam kötött felhasználású támogatást biztosít, melynek felhasználásáról a 2014. évi zárási feladatok keretében kell számot adni.


A (10) bekezdésben megfogalmazottak az energiakincstár működéséből eredő önkormányzati támogatások elszámolását biztosítják.


A (11) bekezdésben megfogalmazottak jogszabályi változások miatt kerültek a rendeletbe. A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. számú törvény 80. § (1) bekezdésében f.) pontja szerinti költségek fedezetét biztosítja a támogatás.


A vízi közmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. számú törvény 18. § - a értelmében „ha jogszabály vagy az üzemeltetési szerződés a víziközmű-szolgáltatási jog gyakorlását vagy a vízi-közmű használatát díj (a továbbiakban: használati díj) fizetéséhez köti, az ellátásért felelős az ebből származó bevételét elkülönítetten kezeli, és azt kizárólag víziközmű-fejlesztés finanszírozására - ideértve a víziközmű-fejlesztés céljára igénybe vett hitellel összefüggő adósságszolgálat teljesítését is - használhatja fel.” E törvényi előírásnak megfelelően került szabályozásra a rendeletben a koncessziós díj felhasználása.


12. §


Az (1) bekezdésben rögzítettek a szabályszerűségi követelmények betartását emelik ki. A gazdálkodási fegyelem érvényesüléséhez nélkülözhetetlen a naprakész, hatályos szabályozásnak megfelelő intézményi szabályzatok megléte. Ezek aktualizálása a hatékony és takarékos gazdálkodás érdekében elkerülhetetlen.


A (3) bekezdésben az intézményi kiemelt előirányzatok betartását nyomatékosító szabályozás azt a célt szolgálja, hogy az előirányzatokkal érintett területek kiemelt figyelmet kapjanak mind a szakmai, mind a gazdálkodói munkában.


Az (4) bekezdés az évek óta alkalmazott és hatékonyan működő pénzellátási rendszer alkalmazását írja elő 2014. évre is. Ez az intézményfinanszírozási rendszer biztosítja, hogy az önkormányzati intézmények fizetési kötelezettségeiket határidőben teljesíteni tudják.


Az (5) bekezdésben megfogalmazott szabály azt biztosítja, hogy az intézményi működés során keletkezett bevételek teljes köre bekerüljön az önkormányzati kincstári gazdálkodásba.



13. §


A megfogalmazottak arra épülnek, hogy az Áht. 34.§ (5) bekezdése előírja a költségvetés módosításával kapcsolatos szabályokat. Az előirányzat módosítás keretében, a teljes körűség biztosítása érdekében, a költségvetési rendelet módosítás előterjesztésekor kell az átruházott hatáskörben hozott döntéseket is a Közgyűlés elé terjeszteni.


A vonatkozó jogszabályok és a kialakult gyakorlat alapján célszerű az előirányzat módosításokat legalább negyedévenként testület elé terjeszteni, figyelemmel az önkormányzati költségvetési rendelet utolsó módosításának – az éves költségvetési beszámoló elkészítéséig - határidejére.


14. §


A gazdálkodási folyamatok megítélésének fontos eszköze az ellenőrzés. A költségvetési szervek ellenőrzési és belső ellenőrzési feladatainak rendszerét, követelményeit az elmúlt évben a jogi szabályozás tovább erősítette. A bekezdésekben megfogalmazottak, az alkalmazott gyakorlatot erősítik, és a szabályok nyomatékos érvényesítésére hívják fel a figyelmet.


15. §


A (2) bekezdés a költségvetés beruházási feladataihoz kapcsolódó bevételek kiesése, vagy az üzemeltetési feladatok ellátásának bizonytalanná válása miatt, a tervezett fejlesztések megvalósítására vonatkozó eljárást határozza meg. Az adósságszolgálati terhek növekedésének elkerülése miatt kiemelt jelentőséget kapott az üzemeltetési fenntartási feladatok pénzügyi forrásának kérdése. Az üzemeltetési többletköltséget okozó fejlesztések esetében külön vizsgálni kell a forrás megteremthetőségét és hosszabb távon történő biztosítását.


A (3) bekezdésben megfogalmazott szabály a működési költségvetést finanszírozó bevételek kiesése miatti eljárást határozza meg. A szabályok azt célozzák, hogy a gazdasági folyamatok tervezettől eltérő alakulása esetén arról a Közgyűlés tudomást szerezzen és a helyzet ismeretében a szükséges döntést meghozza.


A (4) bekezdésekben foglaltak alkalmazása a tervezett előirányzatokat meghaladó vagy azzá váló kiadások, azaz a fedezetlen kötelezettségvállalások keletkezését akadályozza meg. Az év közben jelentkező, nem tervezett szükségletek kielégítésére nincs mód, a tervezett előirányzatot meghaladó kiadás nem teljesíthető.


A (5) bekezdésben foglaltak a 2014. évi költségvetés általános tartalékának megteremtését szolgálják. A szabályozás a költségvetésben elfogadott bevételi előirányzatok feletti, illetve kiadási előirányzatok alatti teljesítése esetén a többletek, és a megtakarítások általános tartalékként történő kezelését határozza meg.


16. §


A szakasz az Önkormányzat gazdasági döntéseinek kialakításában érvényesítendő szempontot határozza meg. Ennek alapján a tulajdonosi minőségben tett, az Önkormányzat költségvetését érintő döntések nem korlátozhatják a költségvetésben előirányzott feladatok teljesítését.


17. §


Az (1) bekezdés az Áht. 71. § (1) bekezdésére alapozottan határozza meg azokat a feltételeket, amikor az önkormányzati biztos kirendelése szükséges.


A szabályozás összefügg az önkormányzati kincstári finanszírozás alkalmazásával. Ebben a finanszírozási rendszerben határidőn túli intézményi tartozások nem lehetnek. Ha mégis keletkezik tartozás, akkor az a gazdálkodási szabályok megsértésére, a pénzügyi és számviteli rend be nem tartására utal. Ilyen esetekben az okok kivizsgálása és a felelősség megállapítása nem tűr halasztást.


A (2) bekezdés fontos szabályt tartalmaz és egyben az önkormányzati biztos kijelölési eljárás megelőzését is szolgálja azáltal, hogy a költségvetési intézmények vezetői részére jelzési kötelezettséget ír elő arra az esetre, ha az intézmény gazdálkodásában a tartozás állomány meghaladja az 15 millió Ft-ot.

18. §


Az Adósságkezelési Komplex Program megállapításáról szóló 144/2011. (V.26.) számú közgyűlési határozatban elfogadott elveken és irányokon alapuló döntések végrehajtása az elmúlt évben jelentős eredményeket hoztak. A közfeladatok hatékonyságát javító költségtakarékos megoldások biztosították az önkormányzat konszolidációs céljai elérését, a költségvetés stabilitását. Az éves költségvetés végrehajtása során szükséges a hatékony és takarékos gazdálkodási szemlélet fokozott érvényesítése.


A 2013. évtől jelentősen megváltozott önkormányzati feladat és finanszírozási rendszer kiemelt odafigyelést igényel a költségvetésben tervezett feladatok megvalósításában. Fokozottan és ösztönzötten szükséges ezért a takarékos, gazdaságos intézményi működés biztosítása, a jó gyakorlatok és megoldások bevezetése és elterjesztése a gazdálkodásban.


A szabályozás kiterjed a kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságokra is.


19. §


A záró, hatályba léptető rendelkezések a 2014. évi költségvetés végrehajtásával összefüggő, a tervezett feladatok végrehajtásával kapcsolatos szabályok alkalmazását biztosítják. Rendelkeznek a költségvetés hatálybalépéséről, valamint a teljesítésről történő beszámolásról.


Az (5) bekezdés a Hajdúdorogi Egyházmegye és Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata között 2010. évben létrejött – Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 175/2010. (VI.24.) sz. közgyűlési határozatával elfogadott - együttműködési megállapodásban foglaltak felülvizsgálatát és szükséges módosítását, aktualizálását határozzák meg.


A szabályozás azzal függ össze, hogy az oktatási nevelési feladatok állami fenntartásba kerülése következtében megváltoztak azok a feltételek és körülmények, amelyekre a megállapodás épült. Időközben módosultak az egyházi intézmények részére nyújtott állami támogatások is. Az új helyzetre való tekintettel célszerű, ha az érintettek az év első félévében az együttműködési megállapodást felülvizsgálják, és szükség szerint módosítják.


A (6) bekezdésben megfogalmazottak azt a célt szolgálják, hogy a hivatkozott jogszabályok által biztosított felhatalmazással - melyek értelmében a nem a településen élő tanulók részére biztosított ellátásért a tanulók lakóhelye szerinti önkormányzattól hozzájárulás kérhető - az önkormányzat sem a gyermekélelmezés sem az intézmény üzemeltetés területén nem kíván élni.

A (8) bekezdésben megfogalmazottak a hivatkozott állami beruházáshoz kapcsolódó vagyonátvételi eljárások egyszerűsítését és gyorsítását célozzák.

A 25/2003.(VII.9) önkormányzati rendelet 17.§ (1) bekezdése alapján a nem önkormányzati tulajdonú vagyontárgyak tulajdon, bérleti, illetve használati jogának megszerzéséről 7 millió Ft forgalmi érték alatt a polgármester, 7 millió Ft-25 millió Ft forgalmi értékhatárig az SZMSZ szerint illetékes bizottság, 25 millió Ft forgalmi értékhatár felett a közgyűlés dönt. A hivatkozott rendelet 17.§ (3) bekezdés azonban lehetővé teszi, hogy az (1) bekezdésekben foglaltakat nem kell alkalmazni az éves költségvetésben meghatározott tulajdonszerzésekre.

A (9) bekezdésben javasolt módosítások az ágazat működőképességének megőrzése érdekében szükségesek. Az Agóra Terminál üzemeltetéséhez szükséges források nem teremthetők elő a közgyűlési határozatban megfogalmazott korlátok keretei között. Az ágazat számos területén bekövetkezett előirányzat csökkentések nem biztosítanak olyan mértékű forrást, amelyek az egyéb ágazati területen időközben megnövekedett szükségletek kielégítésén túl, fedezetet nyújtanának az Agóra Terminál működtetéséhez is.


A (11) bekezdés az Áht. 27.§ (4) bekezdésében megfogalmazottakon alapul, melynek értelmében a társulás bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv gondoskodik. A társulás munkaszervezeti feladatait - a Szolnoki Kistérségi Többcélú Társulása valamint Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala között létrejött megállapodás alapján - Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala látja el. Ennek alapján figyelemmel a számvitelei változásokra a kistérségi feladatellátáshoz igényelt állami támogatást a MÁK a szolnoki előirányzatok között szerepelteti.


Az előirányzat felhasználásáról a Társulási Tanács jogosult dönteni az elemi költségvetést elfogadó határozatával.


20. §


A rendelet hatályba lépését és a végrehajtásáról szóló beszámolás időpontját határozza meg. meghatározó előírásokon túl, a (6) bekezdésben foglaltak az Áht. 25.§ (3) – (4) bekezdéseiben előírt szabálynak tesznek eleget.




A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. §-a alapján a jogszabály előkészítője előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felméri a szabályozás várható következményeit. Az előírások alapján mindezekről a képviselőtestületet tájékoztatni kell. Ennek a tájékoztatási kötelezettségnek eleget téve az alábbiakban foglalható össze a 2014. évi költségvetési rendelet előkészítése során elvégzett hatásvizsgálat eredménye:


Az önkormányzati rendelet megalkotásának szükségessége


A költségvetési rendelet megalkotása törvényi kötelezettség – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23.§ (1) bekezdése –, melyben összefoglalásra kerülnek mindazok a feladatok, melyek a közszolgáltatás fenntartása és fejlesztése érdekében a költségvetési évben szükségesek és a források ismeretében felvállalhatóak.


A költségvetési rendelet folyamatok összefoglalója, melyben az előző években lezajlott gazdasági események áthúzódó hatásaival is számolni kell. A célok meghatározásában fontos szerep jut az állami szabályozás által meghatározott keretrendszernek, ezen belül a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvényben foglaltaknak.


A helyi tervezőmunka alapját a 259/2013. (XI.28.) számú közgyűlési határozattal elfogadott költségvetési koncepció képezte, melynek alapeleme a Közgyűlés által elfogadott 144/2011. (V.26.) számú határozat Szolnok Megyei Jogú Város Adósságkezelési Komplex Programjáról.


Törvényi szabályozások következtében 2013. évtől megváltozott az önkormányzati feladat és ehhez kapcsolódóan a finanszírozási rendszer. Az oktatási intézmények, illetve a szociális feladatok szakellátása állami fenntartásba került, a korábban megyei feladatokat ellátó könyvtár és a múzeum városi fenntartásba és működtetésbe. A költségvetésnek az az alapfeladata, hogy biztosítsa a közszolgáltatások működését, fenntartását és fejlesztését, változatlan.


Az előző évhez képest az Önkormányzati bevételi források változása az alábbiakat mutatja:


                                                                                                                                                                                                   adatok ezer Ft-ban

Az előző évhez viszonyítva összességében 6,3 milliárd Ft-tal több bevétel várható a működési bevételek, támogatások, véglegesen átvett – elsősorban fejlesztési célokat szolgáló – forrásokban, míg az előző évek pénzmaradvány bevétele 0,6 milliárd Ft-al több forrást biztosít.


Az állam által a működési kiadásokhoz biztosított támogatások 350 millió Ft összegű növekedése elsősorban az oktatási nevelési intézményekben dolgozó pedagógusok bérrendezésének támogatásával függ össze. Az előző évekhez hasonlóan az állami támogatás a feladat-finanszírozás elvére épül, ezért  a feladathoz kapcsolódó kötött felhasználású előirányzatok aránya magas.


Kiemelkedően magas az átvett források előző évhez viszonyított növekedése, amely alapvetően az eredményes pályázatok révén megvalósuló beruházások pénzügyi fedezetét biztosítja.

A költségvetés pozícióját javítja az előző évek pénzmaradványából forrásként bevonható közel több mint 1,7 milliárd Ft.


A működési bevételek közel 20%-os, összességében 1,3 milliárd Ft növekedése alapvetően jogszabályi változásokkal függ össze. A fejlesztések után visszaigényelhető általános forgalmi adót korábban a felhalmozási bevételek között kellett elszámolni, az új előírások szerint ez működési bevétel Elsősorban az iparűzési adóbevételből várható források emelkedtek. Tény az is, hogy a megnövekedett fejlesztési kiadásokban nőtt a visszaigényelhető áfa előirányzata is.


Az előző évi eredeti előirányzathoz viszonyítva a forrásösszetétel részleteiben a következők szerint alakul:

                                                                                                                                                                                              adatok ezer Ft-ban


Az iparűzési adó esetében a törvény által meghatározott 2%-os adómértékkel fizetik meg a vállalkozók az adót. Becsléseink alapján az iparűzési adóban – hatékonyan alkalmazott behajtási munka mellett – az előző évhez viszonyítva 250 millió Ft bevételi többlet várható.


A 2014. évi költségvetés kiadási szerkezete a következőket mutatja:


Az Önkormányzat címen kezelt feladatok esetében az előző évhez viszonyított előirányzatok az alábbiak szerint alakulnak:

                                                                                                                                                                           adatok ezer Ft-ban

Az elmúlt évben végrehajtott adósságkonszolidáció keretében a város adósságállományából az állam 13.703 millió Ft-ot átvállalt, amely 65 %-a volt a város teljes adósságállományának. A szerződések alapján a város 2012. december 31-én fennálló 5.113 millió Ft működési hitel (folyószámlahitel állomány) tartozása teljes egészében, míg a kötvény állományból 8.590 millió Ft tartozás került átvállalásra.

Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény lehetőséget teremt az Önkormányzat számára a még fennálló hitel és kötvényállomány tartozás állam részére történő átadására Az előzetes felmérések és pénzintézeti egyeztetések alapján a város adósságállománya – tőke és kamat együtt – 7,1 milliárd Ft.


Az átvállalást követően a város adósságállománya megszűnik, ezért az adósságszolgálat 2014. évben esedékes összege – 466 millió Ft – is megszűnik. Ennek következtében az önkormányzati költségvetés - az előző évhez hasonlóan – egyensúlyba kerül.


Az előirányzatok összességében közel 88% -al növekedtek, ezen belül kiemelkedő a fejlesztési feladatok növekedése, amely az előző évi közel kétszeresével növekedett. A működési kiadások differenciáltan változtak – 5 -45% -al növekedtek – ezen túlmenően jelentős a költségvetés céltartaléka.


Az előző évhez képest nő az útfelújításra fordítható forrás, korszerűsödnek a forgalomirányító lámpák. Több forrás jut a sport és ifjúsági, az egészségügyi valamint a közművelődési feladatokra. Továbbra is biztosított a szociális ellátás. Több forrás jut az önkormányzati bérlakások felújítására.

A fejlesztési feladatok megvalósításában a pályázattal elnyert támogatások biztosítják a források zömét.


A javaslat egyebek mellett biztosítja az Agóra terminál befejezését, a „Két Kerékre Szolnok" kerékpárút építési program végrehajtását, a REPtár Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum kialakítására irányuló beruházás megvalósítását, a Széchenyi, illetve a Nyugati városrészek rehabilitációját. Jelentős forrás jut az Önkormányzati tulajdonú belterületi utak fejlesztésére, a közvilágítás energiatakarékos átalakítására, az iparosított technológiával épült lakóépületek korszerűsítésére vállalt kötelezettségek teljesítésére.


Az Önkormányzat 2014. évben 8 költségvetési intézmény működését, fenntartását biztosítja mintegy 1.218 fő közszférában foglalkoztatott munkavállaló közreműködésével. Az intézményhálózat keretében több mint 2.500 ellátott részére biztosítjuk az óvodai, bölcsődei, ellátást.


A költségvetési intézmények által ellátott feladatokra forrást biztosító bevételek és a kiadások az előző évhez viszonyítva alábbiak szerint alakulnak:



         adatok ezer Ft-ban       



A költségvetési rendelet kidolgozásában kiemelt szereppel bíró bevételek és kiadási szükségletek összevetésében a társadalmi – gazdasági igények és a pénzügyi lehetőségek egyensúlyának összehangolása a cél. A rendelet megalkotásával meghatározásra kerül a megvalósítható feladatok mennyisége és terjedelme, valamint az ehhez szükséges feltételek és összefüggések rendszere.


Az önkormányzati rendelet hatásai:


  • Társadalmi hatások:

Az önkormányzati közszolgáltatások fenntartásával és fejlesztésével biztosított a lakosság részére az ellátórendszer igénybevétele.


  • Gazdasági hatások:

Biztosítja az intézmények működését és a feladatok ellátását, közvetett hatása a gazdasági környezet számára nyilvánossá tett önkormányzati cél és eszközrendszer, mely mozgósító erőt jelenthet a gazdaság szereplői számára.


  • Költségvetési hatása:

A kitűzött célok megvalósításához erőforrásokat rendel, összehangolja a gazdasági folyamatokat.


  • Egészségügyi következményei:

Nincsenek.


  • Adminisztratív terheket befolyásoló hatása:

Nem generál többlet adminisztrációt.


Az önkormányzati rendelet alkalmazásához szükséges feltételek:


  • Személyi feltételek:

Adottak, de szükséges a humánerőforrás gazdálkodás hatékonyságának növelése.


  • Szervezeti feltételek:

Adottak, de hatékonyságnövelő intézkedések szükségesek a szervezeti feltételek optimalizálására, a hosszabb távú eredmények megalapozása érdekében.



  • Tárgyi feltételek:

Biztosítottak.


  • Pénzügyi feltételek:

A rendeletben meghatározottak szerint.




1.sz. melléklet
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
2014. évi költségvetési bevételeinek és kiadásainak mérlege











adatok ezer Ft-ban
B E V É T E L E K2014. évi előirányzatK I A D Á S O K2014. évi előirányzat
I. Működési  bevételek7 891 722I. Intézmények elemi kiadásai6 665 598


Ebből: Polgármesteri Hivatal1 060 332
1. Intézményi működési bevételek761 367





2. Önkormányzat közhatalmi bevétele5 319 600II. Önkormányzat kiadásai14 814 612
2.1. Közhatalmi bevételek5 319 600Önkormányzat működési kiadásai4 160 816
Melyből:    Iparűzési adóbevétel3 550 000Önkormányzat fejlesztési kiadásai10 653 796
Építményadó1 500 000

Idegenforgalmi adó6 000    Ebből:
Talajterhelési díj3 600Működési költségvetés céltartaléka358 900
Pótlék, bírság     30 000Fejlesztési feladatok céltartaléka401 000
Gépjárműadó230 000Általános tartalék20 000
3. Önkormányzat működési bevétele1 810 755

3.1. Működési bevételek1 810 755





II. Önkormányzat működési támogatásai 3 143 488III. Nemzetiségi Önkormányzatok7 500
1. Önkormányzat működési támogatásai3 143 488      Ebből: 
1.1. Helyi Önkormányzatok működésének általános támogatása705 762Roma Nemzetiségi Önkormányzat5 000
1.2. Települési Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása1 118 449Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat2 500
1.3. Települési Önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkezetési feladatainak támogatása578 618

1.4. Települési Önkormányzatok kultúrális  feladatainak támogatása729 611

1.5. Központosított előirányzatok 11 048

III. Felhalmozási jellegű bevételek161 000

1. Felhalmozási bevételek161 000Kiemelt előirányzatok :
     Melyből: Intézmények
Személyi juttatás2 972 888
IV. Véglegesen átvett pénzeszközök8 072 465Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó784 461
1. Működésre átvett pénzeszközök211 158Dologi kiadás6 888 940
1.1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről211 158Ellátottak pénzbeli jutattásai189 230
 Melyből: OEP-től átvett pénzeszköz163 523Egyéb működési célú kiadások1 381 373
Intézmények47 635Felhalmozási kiadások8 073 719
1.2. Működési célú átvett pénzeszközök
Beruházási kiadások5 261 197
2. Felhalmozásra átvett pénzeszközök7 861 307Felújítási kiadások2 617 307
2.1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről7 850 865Egyéb felhalmozási kiadások195 215
 Melyből: Intézmények
Finanszírozási kiadások409 699
2.2. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök10 442





V. Finanszírozási bevételek 1 753 017

1. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele működési célra511 890

2. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele fejlesztési célra1 241 127

VI. Pénzügyi elszámolások
IV. Pénzügyi elszámolások
Összesen:21 021 692

Fedezethiány:466 018

Összesen:21 487 710Összesen:21 487 710
VII. Önkormányzat működési támogatásai (Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása feladatok) 858 390V. Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása feladatok ellátása858 390
2. Kistérségi feladatok támogatása /Települési Önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkezetési feladatainak támogatása858 390

Mindösszesen:22 346 100Mindösszesen:22 346 100





1. a. sz. melléklet
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
2014. évi állami hozzájárulásának jogcímei és összegei







Megnevezéslakosság számelimert létszám2014. évi naturális mutatóFt mutató 2014. éviÁllami támogatás Ft-banÁllami támogatás ezer Ft-ban
I. Helyi Önkormányzatok működésének általános támogatása



705 761 958705 762
1. Települési önkormányzatok működésének támogatása   /1.a) + 1.b) együtt



1 208 536 7901 208 537
a) Önkormányzati hivatal működésének támogatása73 358158,71
4 580 000726 891 800726 892
b) Település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása



481 644 990481 645
ba) A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása

3 830,322 30085 415 69085 416
bb) Közvilágítás fenntartásának támogatása



210 883 500210 884
bc) Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása



100 000100
bd) Közutak fenntartásának támogatása



185 245 800185 246
 Elvárt bevétel beszámítása (2012. évi iparűzési adóalap 0,5%-a )



835 080 350835 080
c) Egyéb önkormányzati feladatok támogatása*



99 033 30099 033
II. Települési Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása



1 118 449 2801 118 449
1. Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása



996 425 280996 425
óvodapedagógusok átlagbérének és közterheinek támogatása
190,2
4 012 000763 082 400763 082
óvodapedagógusok átlagbérének és közterheinek elismert pótlólagos összege a 2014/2015. nevelési évre
190,2
34 4006 542 8806 543
óvodapedagógusok munkáját közvetlenül segítők átlagbérének és közterheinek támogatása
126
1 800 000226 800 000226 800
2. Óvodaműködtetési támogatás

2 17956 000122 024 000122 024
III. Települési Önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása



578 618 148578 618
Önkormányzat összesen:



578 618 148578 618
2. Hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokhoz



134 238 918134 239
3. Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása



179 407 710179 408
j) Gyermekek napközbeni ellátása 



179 407 710179 408
ja) Bölcsődei ellátás - nem fogyatékos, nem hátrányos helyzetű gyermek
338
494 100167 005 800167 006
ja) Bölcsődei ellátás - nem fogyatékos, hátrányos helyzetű gyermek
4
518 8052 075 2202 075
ja) Bölcsődei ellátás - nem fogyatékos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek
4
543 5102 174 0402 174
ja) Bölcsődei ellátás - fogyatékos, gyermek
11
741 1508 152 6508 153
5. Gyermekétkeztetés támogatása



264 971 520264 972
a) A finanszírozás szempontjából elismert dolgozók bértámogatása
162,36
1 632 000264 971 520264 972
b) Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása





IV. Települési Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása



729 610 720729 611
1. Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása



308 610 720308 611
a) Megyei hatókörű városi múzeumok feladatainak támogatása



115 400 000115 400
b) Megyei könyvtárak feladatainak támogatása



129 100 000129 100
c) Megyeszékhely megyei jogú városok közművelődési támogatása

73 35840029 343 20029 343
h) Megyei könyvtár kistelepülési könyvtári célú kiegészítő támogatása



34 767 52034 768
2. A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása



421 000 000421 000
aba) A kiemelt minősítésű színházművészeti szervezetek  művészeti támogatása 



328 600 000328 600
cab) A kiemelt minősítésű zenekarok támogatása  (Szolnoki Szimfonikus Zenekar)



67 600 00067 600
cbb) A kiemelt minősítésű énekkarok támogatása  (Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus)



24 800 00024 800
Központosított előirányzatok 11 048 24911 048
Üdülőhelyi feladatok támogatása



10 092 00010 092
Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása73 358
372
956 249956
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata összesen:



3 143 488 3553 143 488
Megnevezéslakosság számelimert létszám2014. évi naturális mutatóFt mutató 2014. éviÁllami támogatás Ft-banÁllami támogatás ezer Ft-ban
III. Települési Önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkezetési feladatainak támogatása (Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása)



858 389 046858 390
3. Egyes szociális és gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatok támogatása-társulás által történő feladatellátás



477 342 126477 343
a) Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások általános feladatai - családsegítés



112 709 126112 710
ac) (1) 110000 fő lakosság szám felett működési engedéllyel - családsegítés

14,1695395 00027 984 76327 985
ad) (1) társulási kiegészítés - családsegítés

113 35630034 006 80034 007
ac) (2) 110000 fő lakosságszám felett működési engedéllyel - gyermekjóléti szolgálat

14,1695
27 984 76327 985
ad) (2) társulási kiegészítés - gyermekjóléti szolgálat

18 94430022 732 80022 733
b) gyermekjóléti központ



2 099 4002 099
c) szociális étkeztetés - társulás által történő feladatellátás
1 230
60 89674 902 08074 902
d) házi segítségnyújtás - társulás által történő feladatellátás
854
188 500160 979 000160 979
e) falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás
5
2 500 00012 500 00012 500
f) (2) időskorúak nappali intézményi ellátása - társulás által történő feladatellátás
276
163 50045 126 00045 126
g) (2) fogyatékos személyek nappali intézményi ellátása -társulás által történő feladatellátása
20
500 00011 000 00011 000
g) (6) demens személyek nappali intézményi ellátása - társulás által történő feladatellátás
23
550 00012 650 00012 650
h) (2) pszichiátriai betegek nappali intézményi ellátása - társulás által történő feladatellátás
25
372 0009 300 0009 300
h) (4) foglalkoztatási támogatásban részesülő, nappali intézményben ellátott pszichiátriai betegek száma - társulás által történő feladatellátás
5
148 800744 000744
h) (6) szenvedélybetegek nappali intézményi ellátása - társulás által történő feladatellátás
5
372 0001 860 0001 860
h (8) foglalkoztatási támogatásban részesülő nappali intézményben ellátott szenvedélybetegek száma - társulás által történő feladatellátása
1
148 800148 800149
i) (2) hajléktalanok nappali intézményi ellátása - társulás által történő feladatellátás
40
247 2009 892 8009 893
k) (6) hajléktalanok átmeneti szállása, éjjeli menedékhely összesen - társulás által történő feladatellátás
44
515 18522 668 14022 668
l) (6) helyettes szülő - társulás által történő feladatellátás
1
762 780762 780763
4. A települési önkormányzatok által az idősek átmeneti és tartós, valamint a hajléktalan személyek részére nyújtott tartós szociális szalosított ellátási feladatok támogatása



381 046 920381 047
A finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatása



381 046 920381 047
a) a számított segítői munkatárs létszámhoz kapcsolódó bértámogatás
98
2 606 040255 391 920255 392
b) intézmény-üzemeltetési támogatás



125 655 000125 655
Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása összesen:



858 389 046858 390
Önkormányzat állami hozzájárulásai összesen: 



4 001 877 4014 001 878















1.b. sz. melléklet










Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
2014. évi működési költségvetési bevételeinek forrásösszetétele



















adatok ezer Ft-ban
MegnevezésÁllami hozzájárulásSaját bevételÖnkormányzati támogatásBevétel összesen
Egyéb kötött felhasználású támogatásMegoszlás     %Működtetés általános támogatásaMegoszlás     %Saját bevételMegoszlás     %TámogatásMegoszlás     %
Szolnok Városi Óvodák1 118 44993,28

19 7461,6560 8475,071 199 042
Óvodák összesen:1 118 44993,28

19 7461,6560 8475,071 199 042
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága179 40823,29

231 12730,00359 90746,71770 442
Szociális összesen:179 40823,29

231 12730,00359 90746,71770 442
Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata264 97213,69

407 66321,061 263 10365,251 935 738
Szigligeti Színház328 60040,00

252 84530,78240 00029,22821 445
Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény163 86854,90

29 5879,91105 05135,19298 506
Damjanich János Múzeum115 40060,06

12 0666,2864 66033,65192 126
Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezete



19 4915,02368 47694,98387 967
Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala130 00012,26224 62121,18

705 71166,561 060 332
Egyéb intézmények összesen:1 002 84021,35224 6214,78721 65215,372 747 00158,504 696 114
Intézmények mindösszesen:2 300 69734,52224 6213,37972 52514,593 167 75547,526 665 598
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata:137 0283,34481 14111,723 485 94784,94
0,004 104 116
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata mindösszesen2 437 72522,64705 7626,554 458 47241,403 167 75529,4110 769 714

1.c. sz. melléklet
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
 2014. évi egyes bevételeinek összefoglalója





adatok ezer Ft-ban
AlcímMegnevezés2014. évi  előirányzat
1.Működési bevétel 1 810 755
1.1 Működési bevételek433 736
1.1.1Közterületfoglalási díj3 000
1.1.2Lakásalap:
1.1.2.1Lakbérek220 000
1.1.2.2Zöld Ház társasház bérleti díj12 000
1.1.2.3Közszolgálati szálló bérleti díj 3 000
1.1.3Sportcentrum Nonprofit Kft. bérleti díj3 260
1.1.4Helyiségbérleti díjak64 000
1.1.5Földhaszonbérlet4 500
1.1.6Szúnyoggyérítés továbbszámlázása13 976
1.1.7Egyéb, kamat, hatósági eljárás bevétele 60 000
1.1.8Parkolók bérlete40 000
1.1.9Biztosítási díjak továbbszámlázása10 000
1.2. ÁFA bevételek, visszatérülések 1 086 370
1.2.1Áfa bevétel 90 000
1.2.2Áfa visszatérülés200 000
1.2.3Koncessziós díjak Áfa 78 475
1.2.4Vagyonértékesítés Áfa20 000
1.2.5Beruházásokhoz kapcsolódó Áfa697 895
1.3. Tulajdonosi bevételek290 649
1.3.1Koncessziós díj bevétel:
1.3.1.1    Koncessziós díj bevétel  VCSM Zrt.240 000
1.3.1.2    Koncessziós díj bevétel Alfa-Nova Kft.50 649
2Működési célú támogatások államháztartáson belülről
3Működési célú átvett pénzeszközök
Működési jellegű bevételek összesen (1+2+3):1 810 755


4.Felhalmozási bevételek161 000
4.1Egyéb vagyonhasznosítási bevételek, helyiségértékesítés30 000
4.2Telekértékesítés 15 000
4.3Lakásértékesítés bevétele30 000
4.4Szollak Kft. Csarnok és Piac üzletekhez kapcsolódó vagyoni értékű jog31 000
4.5Remondis Szolnok Zrt. Hulladék kezeléshez kapcsolódó közszolgáltatási jog55 000
5.Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 7 850 865
5.1Szolnok új tehermentesítő út létesítése78 187
5.2Agóra Terminál - a 21. század új fénye Szolnokon765 402
5.3"Két kerékre Szolnok!"426 248
5.4Városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése102 730
5.5REPtár Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum2 280 296
5.6A Széchenyi lakóváros rehabilitációja funkcióbővítéssel1 159 465
5.7Szolnok, Nyugati városrész szociális rehabilitációja376 311
5.8South East Europe Programban megvalósuló TERRE (Territory, Energy & Employment) című, SEE/D/0276/4.2/X. 25 600
5.9Szolnok Megyei Jogú Város Integrált Városfejlesztési Stratégiájának felülvizsgálata 29 953
5.10"Legyél te is természettudós!"3 874
5.11A természettudományos oktatás fejlesztése a Varga Katalin Gimnáziumban243 639
5.12Természettudományi ismeretek oktatása korszerű eszközökkel és módszerekkel (Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola)228 054
5.13Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészeti Intézmény infrastrukturális fejlesztése451 918
5.14Önkormányzati tulajdonú belterületi utak fejlesztése367 894
5.15Szolnok, Móra Ferenc úti rendelő felújítása57 854
5.16A közvilágítás energiatakarékos átalakítása Szolnokon a Belváros, Déli ipartelep, Megyesi telep, Pletykafalu, Tallinn és a Vegyiművek Lakótelep városrészekben496 544
5.17A közvilágítás energiatakarékos átalakítása Szolnokon a Belváros Északi, és Déli részén, a Széchenyi városrészben, illetve a Tiszaliget, és az Üdülőterület környékén495 470
5.18Tiszaligeti körtöltés helyreállítása44 490
5.19Olimpiai válogatott és utánpótlás válogatott edzés-központ fejlesztése135 000
5.20"Út a Kiváló Gyermekszigetek felé!"- szakmai innováció a Szolnok Városi Óvodákban51 961
5.21Szervezetfejlesztés Szolnokon29 975
6.Felhalmozási célú átvett pénzeszközök  (államháztartáson kívülről)10 442
6.1Felhalmozási célú koordinációs célú pénzeszközök7 442
6.1.1Szolnok, Nyugati városrész szociális rehabilitációja7 442
6.2Dolgozók lakásépítési kölcsön törlesztése3 000
Felhalmozási jellegű bevételek összesen (4+5+6):8 022 307
Bevételek mindösszesen:9 833 062
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 
2014. évi hitelfelvételi lehetősége











adatok ezer Ft-ban
Sor-számBevételi jogcímek2014. évi előirányzat
1.Helyi adók5 059 600
2.Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel435 760
3.Osztalék, a koncessziós díj és a hozambevétel290 649
4.Tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel75 000
5.Bírság-, pótlék- és díjbevétel90 000
6.Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés
Saját bevételek összesen*5 951 009
*Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.31.) Kormány rendelet 2.§ (1) bekezdése alapján.








2. sz. melléklet
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
költségvetési intézményei 2014. évi költségvetési előirányzatainak összefoglalója














adatok ezer Ft-ban
MegnevezésSzolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata mindösszesenebből:Szigligeti Színház
Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata saját költségvetésSzolnok Városi ÓvodákSzolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága

B E V É T E L






 - Hatósági jogkörhöz köthető működési bevétel






 - Egyéb saját bevétel341 793282 2532 85356 687124 207

 - ÁFA bevételek, visszatérülések135 837125 410
10 427107 000

 - Hozam- és kamatbevételek490

490

I.Intézményi működési bevételek összesen: 478 120407 6632 85367 604231 207
II.Felhalmozási jellegű bevételek





III.Véglegesen átvett pénzeszközök180 416
16 893163 52321 638

Működésre átvett pénzeszközök180 416
16 893163 52321 638

- Működési célú támogatások államháztartáson belülről180 416
16 893163 52321 638

 Melyből: OEP-től átvett pénzeszköz163 523

163 523


- Működési célú átvett pénzeszközök






Felhalmozásra átvett pénzeszközök






- Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről






- Felhalmozási célú átvett pénzeszközök





IV.Önkormányzati támogatás3 246 6861 528 0751 179 296539 315568 600

BEVÉTELEK ÖSSZESEN :3 905 2221 935 7381 199 042770 442821 445

 K I A D ÁS 





I.Személyi juttatások1 608 327336 852855 213416 262214 047
II.Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó433 64789 562230 848113 23751 938
III.Dologi kiadások1 820 2481 506 324112 981200 943555 460

 Ebből:  






gázenergia145 783113 20420 60011 97920 000

villamosenergia91 91980 4466 4445 02913 500

távhő- és melegvíz116 73378 07115 89722 765


víz- és csatornadíjak32 66722 9546 8002 9133 000

élelmezés721 752697 438
24 314

IV.Ellátottak pénzbeli juttatásai





V.Felhalmozási kiadások (beruházás)43 0003 000
40 000


 KIADÁSOK ÖSSZESEN :3 905 2221 935 7381 199 042770 442821 445

Létszám:(fő)813,10214,00354,60244,5066,00

ebből: szakmai(fő)363,60
198,60165,0014,00
















MegnevezésVerseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési IntézményDamjanich János MúzeumSzolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató SzervezeteSzolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri HivatalaÖsszesen


B E V É T E L






 - Hatósági jogkörhöz köthető működési bevétel






 - Egyéb saját bevétel17 0006 10013 041
502 141

 - ÁFA bevételek, visszatérülések7 0005 9662 933
258 736

 - Hozam- és kamatbevételek



490
I.Intézményi működési bevételek összesen: 24 00012 06615 974
761 367
II.Felhalmozási jellegű bevételek





III.Véglegesen átvett pénzeszközök5 587
3 517
211 158

Működésre átvett pénzeszközök5 587
3 517
211 158

- Működési célú támogatások államháztartáson belülről5 587
3 517
211 158163 523

 Melyből: OEP-től átvett pénzeszköz



163 523-47 635

- Működési célú átvett pénzeszközök






Felhalmozásra átvett pénzeszközök






- Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről






- Felhalmozási célú átvett pénzeszközök





IV.Önkormányzati támogatás268 919180 060368 4761 060 3325 693 073

BEVÉTELEK ÖSSZESEN :298 506192 126387 9671 060 3326 665 598

 K I A D ÁS 





I.Személyi juttatások143 723103 17065 041730 4022 864 710
II.Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó38 45927 51816 745185 915754 222
III.Dologi kiadások116 32461 438284 98120 7152 859 166

 Ebből:  






gázenergia15 30013 2001 479
195 762

villamosenergia7 5003 20011 927
128 046

távhő- és melegvíz

15 535
132 268

víz- és csatornadíjak1 0008001 450
38 917

élelmezés



721 752
IV.Ellátottak pénzbeli juttatásai


123 300123 300
V.Felhalmozási kiadások (beruházás)

21 200
64 200

 KIADÁSOK ÖSSZESEN :298 506192 126387 9671 060 3326 665 598

Létszám:(fő)71,0042,2536,00190,001 218,35

ebből: szakmai(fő)51,2534,25

463,10








2014. évi egyes kiadási előirányzatainak összefoglalója









































adatok ezer Ft-ban
AlcímMegnevezés2014. évi előirányzatE   B   B   Ő   L
Személyi juttatásMunkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adóDologi kiadásokEbből:Ellátottak pénzbeli jutattásaiEgyéb működési célú kiadásokFelhalmozási kiadásokEbből: Finanszírozási kiadások
KarbantartásBeruházási kiadások Felújítási kiadásokEgyéb felhalmozási kiadások
1Szociális ellátások kiadásai130 000

6 700
123 300





1.1Aktív korúak ellátása121 000

5 850
115 150





1.1.1Ebből:  Rendszeres szociális segély11 000

850
10 150





1.1.2 Foglalkoztatást helyettesítő támogatás110 000

5 000
105 000





1.2Lakásfenntartási támogatás9 000

850
8 150





2Igazgatási kiadások 930 332730 402185 91514 015







2.1Polgármesteri Hivatal igazgatási kiadásai930 332730 402185 91514 015







Ö S S Z E S E N :
1 060 332730 402185 91520 715
123 300



















Megjegyzés:











A szociális ellátások további kiadásai - jogszabályi előirások miatt - a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetési kiadásainak szöveges leírása 3.a melléklet 5. alcímében található. 
Megnevezés2014. évi előirányzatE   B   B   Ő   L
Személyi juttatásMunkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adóDologi kiadásokEbből:Ellátottak pénzbeli jutattásaiEgyéb működési célú kiadásokFelhalmozási kiadásokEbből: Finanszírozási kiadások
KarbantartásBeruházási kiadások Felújítási kiadásokEgyéb felhalmozási kiadások
Adósságszolgálat466 017

56 318






409 699
Beruházási hitel351 189

30 308






320 881
Útépítések 2003.41 425

802






40 623
Beruházási hitel 2004.78 357

15 559






62 798
Beruházási hitel 2004. (áthúzódó)36 293

3 845






32 448
Széchenyi I. Gimnázium és Általános Iskola tornacsarnok MFB14 067

2 167






11 900
Útépítések 2005. OTP-MFB40 770

5 191






35 579
Útépítések 2005. 42 551

18






42 533
Beruházási hitel 2006. CIB97 726

2 726






95 000
Szolnok 2030 / A Kötvény 114 828

26 010






88 818
Folyószámla hitel kamata











Városüzemeltetési feladatok1 311 346

1 068 982166 475
201 93840 42622 126
18 300
Út-híd200 992

200 992163 593






Útfenntartás140 232

140 232140 232






Járdafenntartás7 493

7 4937 493






Kerékpárút fenntartás3 213

3 2133 213






Forgalomszabályozás4 279

4 279







Jelzőlámpás forgalomszabályozás üzemeltetése33 120

33 120







Burkolatjel festés12 655

12 65512 655






Parkfenntartás és virágosítás259 015

259 015







Pázsitgondozás és lombtakarítás112 537

112 537







Gallyazás, fakivágás16 050

16 050







Cserje és sövény fenntartás5 698

5 698







Fasorok öntözése és gondozása1 103

1 103







Virágosítás15 190

15 190







Növényvédelem6 216

6 216







Öntözőrendszerek üzemeltetése3 829

3 829







Erdőápolás4 939

4 939







Játszóterek üzemeltetése és fenntartása21 595

21 595







Utcabútorok javítása535

535







Parlagfűmentesítés, külterjes területek gondozása5 293

5 293







Burkolatok fenntartása427

427







Zöldhulladék elszállítása1 811

1 811







Szökőkutak üzemeltetése9 689

9 689







Kossuth tér zöldterület ápolása3 203

3 203







Rozárium zöldterület ápolása16 700

16 700







Gyaloghíd hídfők zöldterületek ápolása13 200

13 200







Parkosítás21 000

21 000







Vízkárelhárítás33 663

33 6632 882






Csapadékvíz-elvezető rendszerek fenntartása12 833

12 833







Árvízvédelmi létesítmények fenntartása2 882

2 8822 882






Belvízvédekezés525

525







Belvízvédelmi létesítmények üzemeltetése13 338

13 338







Eseti megrendelések4 085

4 085







Köztisztaság193 470

193 470







Téli hómunka86 657

86 657







Kézi-gépi úttisztítás81 861

81 861







Buszvárók tisztítása, graffitik, hirdetések, falragaszok eltávolítása533

533







Kossuth tér takarítása6 419

6 419







Illegális hulladék elszállítása18 000

18 000







Temetőfenntartás6 500

6 500







Önkormányzati kezelésű síremlékek, sírkertek gondozása6 500

6 500







Közvilágítás211 000

211 000







Közvilágítás üzemeltetés47 160

47 160







Közvilágítás villamos energia díja160 840

160 840







Közvilágítás egyéb fenntartás3 000

3 000







Állategészségügy13 710

5 210

8 500




Lomb és karantén kártevők elleni védekezés1 460

1 460







Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány támogatása8 500




8 500




Állati tetemek begyűjtése1 300

1 300







Patkánymentesítés közterületen1 450

1 450







Eboltás, ebnyilvántartás és költségei1 000

1 000







Mezőgazdaság60 518

60 518







Szúnyoggyérítés költsége és szakértői díja60 518

60 518







Egyéb városüzemeltetési kiadások332 478

98 614

193 43840 42622 126
18 300
Szervezetek támogatása2 938




2 938




"Munkalehetőség a Jövőért" Szolnok Nonprofit Kft. önkormányzati támogatása46 000




27 70018 300

18 300
Polgári védelem900

900







Energia kincstár üzemeltetése15 240

15 240







Szemünk Fénye Program  "fűtéskorszerűsítés"33 500

33 500







Szemünk Fénye Program "világításkorszerűsítés"32 000

32 000







Térfigyelő rendszer működtetése18 500

11 000

7 500




Kőrösi úti térfigyelő kialakítása, üzemeltetése17 100

3 635


13 46513 465


Szandaszőlősi Ivókút 11 000

2 339


8 6618 661


Önkormányzat és a Rendőrség Gyermekeinkért5 300




5 300




Jászkun Volán Zrt. önkormányzati támogatás150 000




150 000




Városfejlesztési feladatok15 000

5 000


10 000
10 000

Egyéb városfejlesztési kiadások 5 000

5 000







Épület homlokzat felújítása10 000





10 000
10 000

Humán szakfeladatok célelőirányzatai 1 152 6971 55348277 112

1 072 3501 2001 000200

Oktatási feladatok5 90040202 240

3 600




Kiemelt oktatási programok1 20020101 070

100




Oktatási rendezvények1 20020101 170







Egyházak támogatása3 500




3 500




Sport és ifjúsági feladatok300 1004531224 242

295 283




Szervezetek támogatása196 225




196 225




Sport rendezvények4 0005314500

3 433




Ifjúságpolitikai feladatok 7 7504001083 742

3 500




Sport célú támogatás92 125




92 125




Egészségügyi feladatok51 130904032 700

18 300




Szervezetek támogatása500




500




Egészségügyi rendezvények5002010470







Jogszabályi előíráson alapuló feladatok800

800







Foglalkozás-egészségügyi feladatok7 200

7 200







Egyéb egészségügyi feladatok37 330502022 860

14 400




Egészségügyi prevenciós feladatok támogatása1 000

700

300




Egészségügyi szakmai program végrehajtása 1 3002010670

600




Újvárosi Humán fejlesztési program2 500




2 500




Szociális feladatok305 5671207030 210

275 167




Kistérségi feladatok támogatása283 143

18 200

264 943




Családok átmeneti otthonának bérleti díja4 200

4 200







Integrációs program2 5005030920

1 500




Civil és kábítószerügyi feladatok9 82450304 020

5 724




Szociális rendezvények600

600







Egyéb szociális feladatok5 30020102 270

3 000




Közművelődési feladatok490 0008502307 720

480 0001 2001 000200

Szervezetek támogatása348 900




348 900




  Ebből:











  Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft.196 400




196 400




Melyből: Szolnoki Szimfonikus Zenekar támogatása157 600




157 600




Bartók Béla Kamarakórus támogatása38 800




38 800




Aba - Novák Kulturális Központ Nonprofit Kft. támogatása152 500




152 500




Egyéb szervezetek támogatása15 400




15 400




Közművelődési rendezvények20 7008502307 720

10 7001 2001 000200

Szolnok Televízió Zrt. támogatása105 000




105 000




Szociális ellátások kiadásai80 500

7 070
65 9307 500




Aktív korúak ellátása6 000




6 000




Ebből: Közfoglalkoztatás6 000




6 000




Önkormányzati segély35 000

1 400
33 600





Adósságkezelési szolgáltatás4 000



4 000





Egyedi térítési díjtámogatás3 500



3 500





Köztemetés8 000

5 400
2 600





Bursa Hungarica ösztöndíj 8 000

70
7 930





Hulladékkezelési díjtámogatás4 500

200
4 300





Kisgyermekes családok helyi tömegközlekedési támogatása6 000



6 000





Méltányossági közgyógyellátás4 000



4 000





Szervezetek támogatása1 500




1 500




Alap2 357

2 357







Környezetvédelmi Alap2 357

2 357







Várospolitika43 0507 3003 60030 150

2 000




Várospolitikai feladatok25 9502 7001 40021 250

600




Nemzetközi kapcsolatok8 9004 6002 2002 100







Városmarketing feladatok 7 100

6 800

300




Bűnmegelőzési és Közbiztonsági feladatok támogatása1 100




1 100




Fejlesztési kiadások9 847 52954 68915 0142 075 989

97 5857 604 2525 173 8712 253 466176 915
Út és járdaépítési program 260 000





260 000260 000


Szolnok új tehermentesítő út létesítése94 488

20 088


74 40074 400


Agóra Terminál - a 21. század új fénye Szolnokon1 058 8976 5301 814238 353


812 200812 200


"Két kerékre Szolnok!"502 521

110 507


392 014392 014


Városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése102 730

23 990


78 74078 740


REPtár Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum2 895 976

619 451


2 276 5252 276 525


A Széchenyi lakóváros rehabilitációja funkcióbővítéssel1 209 783

248 670

15 226945 887945 887


Szolnok, Nyugati városrész szociális rehabilitációja452 2735 4601 47482 905

82 359280 075280 075


South East Europe Programban megvalósuló TERRE (Territory, Energy & Employment) című, SEE/D/0276/4.2/X. 26 9488 1222 1943 536


13 09613 096


Szolnok Megyei Jogú Város Integrált Városfejlesztési Stratégiájának felülvizsgálata 30 193

6 419


23 77423 774


"Legyél te is természettudós!"3 874





3 874

3 874
A természettudományos oktatás fejlesztése a Varga Katalin Gimnáziumban274 2025 2801 42564 844


202 653
202 653

Természettudományi ismeretek oktatása korszerű eszközökkel és módszerekkel (Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola)253 7224 2401 14559 796


188 541
188 541

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészeti Intézmény infrastrukturális fejlesztése452 918

96 683


356 235
356 235

Önkormányzati tulajdonú belterületi utak fejlesztése446 333

98 944


347 389
347 389

Szolnok, Móra Ferenc úti rendelő felújítása57 854

13 208


44 646
44 646

A közvilágítás energiatakarékos átalakítása Szolnokon a Belváros, Déli ipartelep, Megyesi telep, Pletykafalu, Tallinn és a Vegyiművek Lakótelep városrészekben586 670

126 725


459 945
459 945

A közvilágítás energiatakarékos átalakítása Szolnokon a Belváros Északi, és Déli részén, a Széchenyi városrészben, illetve a Tiszaliget, és az Üdülőterület környékén585 406

126 456


458 950
458 950

Tiszaligeti körtöltés helyreállítása63 557

13 512


50 045
50 045

Olimpiai válogatott és utánpótlás válogatott edzés-központ fejlesztése135 000

29 488


105 512
105 512

"Út a Kiváló Gyermekszigetek felé!"- szakmai innováció a Szolnok Városi Óvodákban65 07611 1973 22011 109


39 550
39 550

Iparosított technológiával épült lakóépületek korszerűsítése118 630





118 630

118 630
Tiszapüspöki-Szajol-Szolnok Víziközmű Társulás fejlesztési projektje18 987





18 987

18 987
32-es számú út és Széchenyi körforgalom kialakítása35 424





35 424

35 424
Szolnok-Abony-Szajol-Rákóczifalva települési szilárd hulladéklerakói rekultivációja, nem támogatott100

100







Szervezetfejlesztés Szolnokon39 96713 8603 7425 205


17 16017 160


Projekt feladatok ellátása46 000

46 000







Tervezési feladatok30 000

30 000







Lakásgazdálkodás kiadásai425 400

362 40835 000

62 992
62 992

Lakásüzemeltetés93 000

93 000







Közös költség97 000

97 000







Zöld Ház társasház közös költsége19 000

19 000







Karbantartás35 000

35 00035 000






Kezelési díj93 000

93 000







Közszolgálati Szálló üzemeltetése8 400

8 400







Lakásfelújítás80 000

17 008


62 992
62 992

Vagyonműködtetés kiadásai487 140

196 4918 000

290 649
290 649

Ingatlanvagyon biztosítása30 000

30 000







Ingatlanok üzemeltetése45 000

45 000







Helyiségek karbantartása8 000

8 0008 000






Vagyonhasznosítás előkészítése20 000

20 000







Alfa-Nova Kft. koncessziós beruházás és felújítás64 324

13 675


50 649
50 649

VCSM Zrt. koncessziós beruházás és felújítás304 800

64 800


240 000
240 000

Alfa - Nova Kft. távhő hátralék rendezése15 016

15 016







Igazgatási kiadások 93 67644 63611 14337 897







Önkormányzat igazgatási kiadásai93 67644 63611 14337 897







ÁFA fizetési kötelezettség110 000

110 000







Tartalékok779 900










Működési költségvetés céltartaléka358 900










Energia kincstári tartalék15 000










Működési költségvetési tartalék343 900










Fejlesztési feladatok céltartaléka401 000










Indításra tervezett feladatok401 000










Általános tartalék20 000











14 814 612108 17830 2394 029 774209 47565 9301 381 3738 009 5195 196 9972 617 307195 215409 699

























409 699




3. b. sz. melléklet
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának Európai Uniós támogatással megvalósuló projektjei
I. Fejezet  

Polgármesteri Hivatalban kezelt projektek















PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
Szolnok új tehermentesítő út létesítéseKÖZOP-3.5.0-09-2010-00222011.év2014.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2011. év2012.év2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:26 063

78 187
104 250
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás


78 187
78 187
Támogatási előleg5 6255 625
14 813
26 063
Önkormányzati saját erő





Támogatott műszaki tartalom összesen:5 6255 625
93 000
104 250
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)
9050001 488
6 578
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:
905 0001 488
6 578
Kiadások mindösszesen:5 6255 7155 00094 488
110 828














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
Agóra terminál - a 21. sz. új fénye SzolnokonTIOP-1.2.1-08/2-2009-00072008.év2014.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2008-2011. év2012.év2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:
46 467904 411765 402
1 716 280
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás47 30330 314873 261765 402
1 716 280
Támogatási előleg





Önkormányzati saját erő3 6455 21560 11663 288
132 264
Támogatott műszaki tartalom összesen:50 94835 529933 377828 690
1 848 544
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)19 71419 18252 289230 207
321 392
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:19 71419 18252 289230 207
321 392
Kiadások mindösszesen:70 66254 711985 6661 058 897
2 169 936














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
"Két kerékre Szolnok!"ÉAOP-3.1.3/A-11-2011-00042011.év2014.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2011. év2012.év2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:

63 743426 248
489 991
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás4 050
49 103426 248
479 401
Támogatási előleg

8 0592 531
10 590
Önkormányzati saját erő450
6 35147 642
54 443
Támogatott műszaki tartalom összesen:4 500
63 513476 421
544 434
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)

20 00026 100
46 100
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:

20 00026 100
46 100
Kiadások mindösszesen:4 500
83 513502 521
590 534














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
Városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztéseKÖZOP-5.5.0-09-11-2012-00052012.év2014.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2011. év2012.év 2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:

33 963102 730
136 693
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás
31 2322 731102 730
136 693
Támogatási előleg





Önkormányzati saját erő





Támogatott műszaki tartalom összesen:
31 2322 731102 730
136 693
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)

1 200

1 200
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:

1 200

1 200
Kiadások mindösszesen:
31 2323 931102 730
137 893














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
REPtár Szolnoki Interaktív RepülőmúzeumÉAOP-2.1.1/E-12-k2-2012-00022012.év2014.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2011. év2012.év 2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:
17 93742 2702 299 730
2 359 937
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás
12 58149 1232 280 296
2 342 000
Támogatási előleg
17 937


17 937
Önkormányzati saját erő





Támogatott műszaki tartalom összesen:
30 51849 1232 280 296
2 359 937
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)
8 24014 533615 680
638 453
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:
8 24014 533615 680
638 453
Kiadások mindösszesen:
38 75863 6562 895 976
2 998 390














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
Széchenyi lakóváros rehabilitációja funkcióbővítésselÉAOP-5.1.1/B1-12-k-2013-00012013.év2015.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2009-2011.év2012.év 2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:

66 7101 159 46539 9781 266 153
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás32 589
1 6921 159 46539 9781 233 724
Támogatási előleg

23 3679 062
32 429
Önkormányzati saját erő





Támogatott műszaki tartalom összesen:32 589
25 0591 168 52739 9781 266 153
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)11 855
5 73941 256
58 850
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:11 855
5 73941 256
58 850
Kiadások mindösszesen:44 444
30 7981 209 78339 9781 325 003














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
Szolnok, Nyugati városrész szociális rehabilitációjaÉAOP-5.1.1/B2-13-k2-2013-00022013.év2015.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2011.év2012.év 2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:

56 322376 3114 398437 031
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás

29 220376 3114 398409 929
Támogatási előleg

8 04119 061
27 102
Önkormányzati saját erő





Támogatott műszaki tartalom összesen:

37 261395 3724 398437 031
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)

78956 901
57 690
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:

78956 901
57 690
Kiadások mindösszesen:

38 050452 2734 398494 721














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
South East Europe Programban megvalósuló TERRE (Territory, Energy & Employment) című, SEE/D/0276/4.2/X. TF/SEE/D/0276/4.2/X/022013.év2014.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2011.év2012.év 2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:

5 16734 102
39 269
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás

13 66925 600
39 269
Támogatási előleg





Önkormányzati saját erő

7191 348
2 067
Támogatott műszaki tartalom összesen:

14 38826 948
41 336
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)





Nem támogatott műszaki tartalom összesen:





Kiadások mindösszesen:

14 38826 948
41 336














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
Szolnok Megyei Jogú Város Integrált Városfejlesztési Stratégiájának felülvizsgálata ÉAOP-5.1.1/H-13-2013-00032013.év2014.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2011.év2012.év2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:

10 00029 953
39 953
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás

9 76029 953
39 713
Támogatási előleg


240
240
Önkormányzati saját erő





Támogatott műszaki tartalom összesen:

9 76030 193
39 953
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)





Nem támogatott műszaki tartalom összesen:





Kiadások mindösszesen:

9 76030 193
39 953














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
"Legyél te is természettudós!"TÁMOP-3.1.3.-10/2-2010-00052011.év2013.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2010-2011. év2012.év2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:67 600108 219
40 383
216 202
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás28 50686 07130 1513 874
148 602
Támogatási előleg
67 600


67 600
Önkormányzati saját erő





Támogatott műszaki tartalom összesen:28 506153 67130 1513 874
216 202
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)67


13
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:67


13
Kiadások mindösszesen:28 512153 67830 1513 874
216 215














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
A természettudományos oktatás fejlesztése a Varga Katalin GimnáziumbanTÁMOP 3.1.3-11/2-2012-00402013.év2015.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2011.év2012.év2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:

81 279243 639196325 114
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás


243 639196243 835
Támogatási előleg

50 71630 563
81 279
Önkormányzati saját erő





Támogatott műszaki tartalom összesen:

50 716274 202196325 114
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)





Nem támogatott műszaki tartalom összesen:





Kiadások mindösszesen:

50 716274 202196325 114














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
Természettudományi ismeretek oktatása korszerű eszközökkel és módszerekkel (Szolnoki Műszaki Szakközép és Szakiskola)TÁMOP 3.1.3-11/2-2012-00482013.év2015.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2011.év2012.év2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:

76 084228 054196304 334
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás


228 054196228 250
Támogatási előleg

50 71625 368
76 084
Önkormányzati saját erő





Támogatott műszaki tartalom összesen:

50 716253 422196304 334
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)


300
300
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:


300
300
Kiadások mindösszesen:

50 716253 722196304 634














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intérzmény infrastrukturális fejlesztéseÉAOP-4.1.1/A-12-2012-00042013.év2014.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2011.év2012.év2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:

55 820460 638
516 458
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás
2 77061 770451 918
516 458
Támogatási előleg





Önkormányzati saját erő





Támogatott műszaki tartalom összesen:
2 77061 770451 918
516 458
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)
230131 000
1 243
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:
230131 000
1 243
Kiadások mindösszesen:
3 00061 783452 918
517 701














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
Önkormányzati tulajdonú belterületi utak fejlesztéseÉAOP-3.1.2/A-11-2012-00462013.év2015.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2011.év2012.év2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:


374 3007 864382 164
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás
6 406
367 8947 864382 164
Támogatási előleg





Önkormányzati saját erő
712
40 87787442 463
Támogatott műszaki tartalom összesen:
7 118
408 7718 738424 627
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)


37 5626 63844 200
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:


37 5626 63844 200
Kiadások mindösszesen:
7 118
446 33315 376468 827














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
Szolnok, Móra Ferenc úti rendelő felújításaÉAOP-4.1.2/A-12-2013-00232014.év2014.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2011.év2012.év2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:


60 000
60 000
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás

2 14657 854
60 000
Támogatási előleg





Önkormányzati saját erő





Támogatott műszaki tartalom összesen:

2 14657 854
60 000
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)

50

50
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:

50

50
Kiadások mindösszesen:

2 19657 854
60 050














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
A közvilágítás energiatakarékos átalakítása Szolnokon a Belváros, Déli ipartelep, Megyesi telep, Pletykafalu, Tallinn és a Vegyiművek Lakótelep városrészekbenKEOP-5.5.0/A/12-2013-03252013.év2014.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2011.év2012.év2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:


496 544
496 544
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás


496 544
496 544
Támogatási előleg





Önkormányzati saját erő


87 626
87 626
Támogatott műszaki tartalom összesen:


584 170
584 170
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)

1 0002 500
3 500
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:

1 0002 500
3 500
Kiadások mindösszesen:

1 000586 670
587 670














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
A közvilágítás energiatakarékos átalakítása Szolnokon a Belváros Északi, és Déli részén, a Széchenyi városrészben, illetve a Tiszaliget, és az Üdülőterület környékénKEOP-5.5.0/A/12-2013-3132013.év2014.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2011.év2012.év2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:


495 470
495 470
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás


495 470
495 470
Támogatási előleg





Önkormányzati saját erő


87 436
87 436
Támogatott műszaki tartalom összesen:


582 906
582 906
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)

1 0002 500
3 500
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:

1 0002 500
3 500
Kiadások mindösszesen:

1 000585 406
586 406














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
"Út a Kiváló Gyermekszigetek felé!"- szakmai innováció a Szolnok Városi ÓvodákbanTÁMOP-3.1.11-12/2-2012-00772013.év2014.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2011.év2012.év 2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:

38 25951 961
90 220
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás

22 07851 961
74 039
Támogatási előleg

3 30112 880
16 181
Önkormányzati saját erő





Támogatott műszaki tartalom összesen:

25 37964 841
90 220
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)


235
235
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:


235
235
Kiadások mindösszesen:

25 37965 076
90 455














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
Szolnok-Abony-Szajol-Rákóczifalva települési szilárd hulladéklerakói rekultivációja, nem támogatottKEOP-2.3.0/2F/09-2009-00042011.év2014.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2011.év2012.év2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:117 932909 57271 096

1 098 600
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás117 932909 57271 096

1 098 600
Támogatási előleg





Önkormányzati saját erő





Támogatott műszaki tartalom összesen:117 932909 57271 096

1 098 600
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)30039486100
925
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:30039486100
925
Kiadások mindösszesen:118 232909 61171 582100
1 099 525














PROJEKT
 megnevezésprojekt azonosítókezdés évebefejezés éve
Szervezetfejlesztés SzolnokonÁROP-1.A.5-2013-2013-00802013.év2014.év













adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2011.év2012.év2013.év2014.év2015.évÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:

9 99229 975
39 967
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás


29 975
29 975
Támogatási előleg


9 992
9 992
Önkormányzati saját erő





Támogatott műszaki tartalom összesen:


39 967
39 967
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)





Nem támogatott műszaki tartalom összesen:





Kiadások mindösszesen:


39 967
39 967







II. fejezet 





Intézményben kezelt projektek













Szolnok Városi Óvodák












PROJEKT
MegnevezésProjekt azonosítóKezdés éveBefejezés éve
"Sziget, amely befogad" - az inkluzív ellátás együttműködő, egymásra épülő modellje SzolnokonTÁMOP-3.4.2.A-11/2-2012-00092013.2014.




















adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2008-2011. év2012. év tény2013. év várható tény2014. év előirányzat2015.  és további évek előirányzatai ÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:

8 2018 544
16 745
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás

4 0158 544
12 559
Támogatási előleg

4 186

4 186
Önkormányzati saját erő





Támogatott műszaki tartalom összesen:

8 2018 544
16 745
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)





Nem támogatott műszaki tartalom összesen:





Kiadások mindösszesen:

8 2018 544
16 745





















PROJEKT
MegnevezésProjekt azonosítóKezdés éveBefejezés éve
Intézményi együttműködés a sajátos nevelési igényű tanulók inkluzív nevelése érdekébenTÁMOP-3.4.2.A-11/2-2012-00172013.2014.




















adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2008-2011. év2012. év tény2013. év várható tény2014. év előirányzat2015.  és további évek előirányzatai ÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:

2 9103 060
5 970
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás

1 4173 060
4 477
Támogatási előleg

1 493

1 493
Önkormányzati saját erő





Támogatott műszaki tartalom összesen:

2 9103 060
5 970
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)





Nem támogatott műszaki tartalom összesen:





Kiadások mindösszesen:

2 9103 060
5 970





















Szigligeti Színház












PROJEKT
MegnevezésProjekt azonosítóKezdés éveBefejezés éve
Ádámok és ÉvákTÁMOP 3.2.13-12/2012-04162013.2014.




















adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2008-2011. év2012. év tény2013. év várható tény2014. év előirányzat2015.  és további évek előirányzatai ÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:

8 17221 638
29 810
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás


21 638
21 638
Támogatási előleg

8 172

8 172
Önkormányzati saját erő





Támogatott műszaki tartalom összesen:

8 17221 638
29 810
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)





Nem támogatott műszaki tartalom összesen:





Kiadások mindösszesen:

8 17221 638
29 810














Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény











PROJEKT
MegnevezésProjekt azonosítóKezdés éveBefejezés éve
"Korszerű tudás, korszerű közművelődés"TÁMOP-3.2.12-12/1-2012-00122013.2014.




















adatok ezer Ft-ban
Megnevezés2008-2011. év2012. év tény2013. év várható tény2014. év előirányzat2015.  és további évek előirányzatai ÖSSZESEN
Bevétel (támogatás) összesen:

1 8625 587
7 449
     Kiadások forrásszerkezete:
Támogatás





Támogatási előleg

1 8625 587
7 449
Önkormányzati saját erő





Támogatott műszaki tartalom összesen:

1 8625 587
7 449
Önkormányzati saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)





Nem támogatott műszaki tartalom összesen:





Kiadások mindösszesen:

1 8625 587
7 449













3.c. sz. melléklet









Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 
2014. évi kötelező és önként vállalt működési fenntartási kiadásai és bevételei 

















adatok ezer Ft-ban
SorszámCím, Alcím megnevezéseÖsszes kiadásÖsszes kiadás forrásösszetétele
Intézményi működési  bevételekHelyi adókKözponti költségvetésből kapott támogatásokMűködési célra átvett pénzeszköz  Előző évi pénzmarad-vány igény-bevételeIntézmény finanszírozás, egyéb támogatás  
I.Kötelező feladatok 
I/A. Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
1.Adósságszolgálat466 017




466 017
2.Városüzemeltetési feladatok1 030 746
332 810148 836

549 100
2.1Út-híd200 992
128 00257 244

15 746
2.2Parkfenntartás és virágosítás217 573
59 02126 395

132 157
2.3Vízkárelhárítás33 663




33 663
2.4Köztisztaság193 470




193 470
2.5Temetőfenntartás6 500
6931

6 400
2.6Közvilágítás211 000
145 71865 166

116
2.7Állategészségügy13 710




13 710
2.9Egyéb városüzemeltetési kiadások153 838




153 838
3.Városfejlesztési feladatok






4.Humán szakfeladatok célelőirányzatai 875 418

454 208

421 210
4.1Oktatási feladatok1 200




1 200
4.2Sport és ifjúsági feladatok203 975

130 000

73 975
4.3Egészségügyi feladatok8 000

4 000

4 000
4.4Szociális feladatok292 643

130 238

162 405
4.5Közművelődési feladatok369 600

189 970

179 630

  Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft.196 400

92 400

104 000

Melyből: Szolnoki Szimfonikus Zenekar támogatása157 600

67 600

90 000

Bartók Béla Kamarakórus támogatása38 800

24 800

14 000
5.Szociális ellátások kiadásai80 500

80 500


6.Alap2 357




2 357
7.Várospolitika






8.Fejlesztési kiadások






9.Lakásgazdálkodás kiadásai244 000

40 000

204 000
10.Vagyonműködtetés kiadásai131 475

14 534

116 941
11.Igazgatási kiadások 93 676

10 092

83 584
12.ÁFA fizetési kötelezettség110 000




110 000
13.Tartalékok20 000




20 000
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának kötelező feladatai összesen:3 054 189
332 810748 170

1 973 209









I/B. Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának költségvetési intézményei 

Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata mindösszesen3 862 222478 120
1 562 829180 416
1 640 857

ebből:    Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata saját költségvetés1 932 738407 663
264 972

1 260 103

Szolnok Városi Óvodák1 199 0422 853
1 118 44916 893
60 847

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága730 44267 604
179 408163 523
319 907

Szigligeti Színház821 445231 207
328 60021 638
240 000

Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezete366 76715 974

3 517
347 276

Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény298 50624 000
163 8685 587
105 051

Damjanich János Múzeum192 12612 066
115 400

64 660

Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala1 060 332
502 271224 621

333 440
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának költségvetési intézményei összesen:6 601 398761 367502 2712 395 318211 158
2 731 284


















I. Kötelező feladatok mindösszesen:9 655 587761 367835 0813 143 488211 158
4 704 493









II.Önként vállalt feladatok 
II/A. Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
2.Városüzemeltetési feladatok240 174



35 000205 174
2.2Parkfenntartás és virágosítás41 442



8 00033 442
2.8Mezőgazdaság60 518



7 00053 518
2.9Egyéb városüzemeltetési kiadások138 214



20 000118 214
3.Városfejlesztési feladatok5 000




5 000
4.Humán szakfeladatok célelőirányzatai 276 079



67 000209 079
4.1Oktatási feladatok4 700



4 000700
4.2Sport és ifjúsági feladatok96 125



19 00077 125
4.3Egészségügyi feladatok43 130



15 00028 130
4.4Szociális feladatok12 924



5 0007 924
4.5Közművelődési feladatok119 200



24 00095 200
5.Szociális ellátások kiadásai






6.Alap






7.Várospolitika43 050



15 00028 050
8.Fejlesztési kiadások






9.Lakásgazdálkodás kiadásai118 408



18 000100 408
10.Vagyonműködtetés kiadásai65 016



17 99047 026
11.Igazgatási kiadások






12.ÁFA fizetési kötelezettség






13.Tartalékok358 900



358 900
II. Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának önként vállalt feladatai összesen:1 106 627



511 890594 737









II/B. Nemzetiségi Önkormányzatok
1.Roma Nemzetiségi Önkormányzat5 000




5 000
2.Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat2 500




2 500
Nemzetiségi Önkormányzatok összesen:7 500




7 500


















II. Önként vállalt feladatok mindösszesen:1 114 127



511 890602 237









Kötelező és önként vállalt feladatok mindösszesen:10 769 714761 367835 0813 143 488211 158511 8905 306 730












4. sz. melléklet




Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetésében
a működési célú bevételek és kiadások mérlege











adatok ezer Ft-ban
Bevételek
Kiadások
Megnevezés2014. évi előirányzatMegnevezés2014. évi előirányzat
Önkormányzatok működési támogatásai3 143 488Személyi juttatások2 918 199
Működési célú támogatások államháztartáson belülről211 158Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó769 447
Közhatalmi bevételek5 319 600Dologi kiadások 4 812 951
Működési célú átvett pénzeszközök
Ellátottak pénzbeli juttatásai189 230
Egyéb működési bevételek1 583 578Egyéb működési célú kiadások1 283 788
Pénzmaradvány igénybevétele 511 890Tartalékok378 900


Nemzetiségi Önkormányzatok7 500


Finanszírozási kiadások409 699
Bevételek összesen:10 769 714Kiadások összesen:10 769 714
Tárgyévi  hiány:
Tárgyévi  többlet:----











4. a. sz. melléklet




Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetésében
a felhalmozási jellegű bevételek és kiadások mérlege











adatok ezer Ft-ban
Bevételek
Kiadások
Megnevezés2014. évi előirányzatMegnevezés2014. évi előirányzat
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről7 850 865Beruházások, Felújítások, Egyéb felhalmozási kiadások10 026 347
Felhalmozási bevételek161 000Tartalékok401 000
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele10 442Koncessziós kiadások290 649
Egyéb felhalmozási célú bevételek


Áfa visszatérülés 697 895

Koncessziós díjak bevétele290 649

Pénzmaradvány igénybevétele 1 241 127

Bevétel összesen:10 251 978Kiadások összesen:10 717 996
Tárgyévi  hiány:466 018Tárgyévi  többlet:----





5.sz. melléklet
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
vállalt kötelezettségei célok szerinti és évenkénti bontásban 
 összefoglaló












adatok ezer Ft-ban
Sor-
szám
Kötelezettség jogcímeKötelezettségvállalásokÖsszesen2014. utáni évek összesen
2014. év2015. év2016. és utáni évek
1.Felhalmozási célú hiteltörlesztés (tőke + kamat)351 189288 1251 972 0522 611 3662 260 177
2.Szolnok 2030/A kötvény114 828139 9594 277 8044 532 5914 417 763
3.Kezességvállalás139 018139 318908 0501 186 3861 047 368
4.Adósságtörlesztési kötelezettség összesen (1+2+3) :466 017428 0846 249 8567 143 9576 677 940
5.Önkormányzati és intézményi fejlesztési kiadások 10 717 996175 546537 51811 431 060713 064
6.Összesen (4+5):11 184 013603 6306 787 37418 575 0177 391 004

















 5.a. sz. táblázat















































Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának

















































 hitel és  kötvény állománya  törlesztési ütemezése, valamint kezességvállalása célok szerinti és évenkénti bontásban

















































































































adatok ezer Ft-ban













































HITELHitelállomány 2014. 01.01-én2014.2015.2016.2017.2018.2019.2020.2021.2022.2023.2024.2025.2026.2027.2028.2029.2030.LEJÁRAT
megnevezésdevizanemtőke kamat összesentőke kamat összesentőke kamat összesentőke kamat összesentőke kamat összesentőke kamat összesentőke kamat összesentőke kamat összesentőke kamat összesentőke kamat összesentőke kamat összesentőke kamat összesentőke kamat összesentőke kamat összesentőke kamat összesentőke kamat összesentőke kamat összesentőke kamat összesen
I.Beruházási hitelek:2 505 290106 0762 611 366320 88130 308351 189264 38923 736288 125265 73818 032283 770214 75412 964227 718224 7549 438234 192231 8476 234238 081165 5793 017168 596790 6642 115792 77926 68423226 916

























Útépítés 2003.40 62380241 42540 62380241 425















































2014.12.31

Beruházási hitel 2004.385 76653 105438 87162 79815 55978 35764 17512 85377 02864 17510 14774 32264 1757 44171 61664 1754 73568 91066 2682 37068 638
































2019.12.31

Beruházási hitel 2004. (áthúzódó)99 6637 397107 06032 4483 84536 29325 1712 44727 61842 0441 10543 149









































2016.12.31

Széchenyi I. Gimnázium és Általános Iskola tornacsarnok MFBFt32 7403 90236 64211 9002 16714 06711 9001 30013 2008 9404359 375









































2016.08.01

Útépítések 2005. OTP-MFBFt311 31624 404335 72035 5795 19140 77035 5794 57140 15035 5793 95139 53035 5793 33138 91035 5792 71238 29135 5792 09237 67135 5791 47237 05135 57985236 43126 68423226 916























2022.09.05

Útépítések 2005. CHF75 0972375 12042 5331842 55132 564532 569












































2015.09.30

Beruházási hitel 2006. CHF1 560 08516 4431 576 52895 0002 72697 72695 0002 56097 560115 0002 394117 394115 0002 192117 192125 0001 991126 991130 0001 772131 772130 0001 545131 545755 0851 263756 348


























2021.12.31
II.Szolnok 2030/A kötvényCHF4 255 049277 5424 532 59188 81826 010114 828114 53925 420139 959126 99824 690151 688139 45623 884163 340152 71922 999175 718153 71922 052175 771194 25621 046215 302277 85019 736297 586283 07418 028301 102308 39316 257324 650316 02914 357330 386323 66512 409336 074333 71310 410344 123346 5738 344354 917359 4336 199365 632364 6923 982368 674371 1221 719372 8412030.09.30
Hitel és kötvény összesen:
6 760 339383 6187 143 957409 69956 318466 017378 92849 156428 084392 73642 722435 458354 21036 848391 058377 47332 437409 910385 56628 286413 852359 83524 063383 8981 068 51421 8511 090 365309 75818 260328 018308 39316 257324 650316 02914 357330 386323 66512 409336 074333 71310 410344 123346 5738 344354 917359 4336 199365 632364 6923 982368 674371 1221 719372 841
III.Kezességvállalás:991 330195 0561 186 38693 54145 477139 01898 33940 979139 318103 30435 724139 028108 76529 682138 447114 43324 595139 028472 94818 599491 547


































Ipari Park Kft. hitel (Merkantil)792 624139 597932 22169 82130 955100 77672 72028 356101 07675 66725 120100 78778 88321 323100 20682 15918 628100 787413 37415 215428 589
































2019.12.01

Ipari Park Kft. lízing (Merkantil)198 70655 459254 16523 72014 52238 24225 61912 62338 24227 63710 60438 24129 8828 35938 24132 2745 96738 24159 5743 38462 958
































2019.12.01
Hitel, kötvény és kezességvállalás együtt:7 751 669578 6748 330 343503 240101 795605 035477 26790 135567 402496 04078 446574 486462 97566 530529 505491 90657 032548 938858 51446 885905 399



































































































































































5. b.sz. melléklet 
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 
2014. évi és további évekre áthúzódó kötelezettségei célok szerint és évenkénti bontásban 
































adatok ezer Ft-ban
MegnevezésKezdés Befejezés Teljes bekerülési költség összesenBeruházás, felújítás teljes bekerülési költségébőlBeruházás, felújítás forrásai
2014.év2015.év2016. év és azt követő évek
Előző  években felhasznált összeg 2014. év2015.év2016.  év és azt követő évek javaslataFelhalmozási forrás2013. és előző években utalt támogatásKoordinációs forrásÖnkormányzati saját bevételFelhalmozási forrásÖnkormány-zati saját bevételFelhalmozási forrásÖnkormány-zati saját bevétel
éveÖsszesenEbből 2014.évre jutó támogatás
Út és járdaépítési program 20142014260 000
260 000





260 000



Szandaszőlős decentrum létrehozása városrehabilitációval20072013584 099584 099


4 519







Szolnok új tehermentesítő út létesítése20112014110 82816 34094 488

78 18778 18714 813
1 488



Agóra Terminál - a 21. század új fénye Szolnokon200820142 169 9361 111 0391 058 897

765 402765 402

293 495



"Két kerékre Szolnok!"20112014590 53488 013502 521

426 248426 2482 531
73 742



Városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése20122014137 89335 163102 730

102 730102 730






REPtár Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum201220142 998 390102 4142 895 976

2 299 7302 280 296

615 680



A Széchenyi lakóváros rehabilitációja funkcióbővítéssel2013.2015.1 325 00375 2421 209 78339 978
1 159 4651 159 4659 062
41 25639 978


Szolnok, Nyugati városrész szociális rehabilitációja2013.2015.494 72138 050452 2734 398
376 311376 31119 0617 44249 4594 398


South East Europe Programban megvalósuló TERRE (Territory, Energy & Employment) című, SEE/D/0276/4.2/X. 2013201441 33614 38826 948

34 10225 600

1 348



Szolnok Megyei Jogú Város Integrált Városfejlesztési Stratégiájának felülvizsgálata 2013201439 9539 76030 193

29 95329 953240





"Legyél te is természettudós!"20112013216 215212 3413 874

40 3833 874






A természettudományos oktatás fejlesztése a Varga Katalin Gimnáziumban2013.2014325 11450 716274 202196
243 639243 63930 563

196


Természettudományi ismeretek oktatása korszerű eszközökkel és módszerekkel (Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola)2013.2015304 63450 716253 722196
228 054228 05425 368
300196


Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészeti Intézmény infrastrukturális fejlesztése2013.2014.517 70164 783452 918

460 638451 918

1 000



Önkormányzati tulajdonú belterületi utak fejlesztése2013.2015468 8277 118446 33315 376
380 706367 894

78 4397 8647 512

Szolnok, Móra Ferenc úti rendelő felújítása2013.2014.60 0502 19657 854

60 00057 854

0



A közvilágítás energiatakarékos átalakítása Szolnokon a Belváros, Déli ipartelep, Megyesi telep, Pletykafalu, Tallinn és a Vegyiművek Lakótelep városrészekben2013.2014.587 6701 000586 670

496 544496 544

90 126



A közvilágítás energiatakarékos átalakítása Szolnokon a Belváros Északi, és Déli részén, a Széchenyi városrészben, illetve a Tiszaliget, és az Üdülőterület környékén2013.2014.586 4061 000585 406

495 470495 470

89 936



Tiszaligeti körtöltés helyreállítása20132014127 00063 44363 557

45 78344 490

19 067



Olimpiai válogatott és utánpótlás válogatott edzés-központ fejlesztése2014.2014.135 000
135 000

135 000135 000






"Út a Kiváló Gyermekszigetek felé!"- szakmai innováció a Szolnok Városi Óvodákban2013.2014.90 45525 37965 076

51 96151 96112 880
235



Iparosított technológiával épült lakóépületek korszerűsítése200920221 157 897386 428118 630115 321537 518



118 630
115 321
537 518
Tiszapüspöki-Szajol-Szolnok Víziközmű Társulás fejlesztési projektje2010201549 41630 34818 98781




18 987
81

32-es számú út és Széchenyi körforgalom kialakítása2010201335 424
35 424





35 424



Szolnok-Abony-Szajol-Rákóczifalva települési szilárd hulladéklerakói rekultivációja, nem támogatott201020141 099 5251 099 425100





100



Szervezetfejlesztés Szolnokon2013201439 967
39 967

29 97529 9759 992





Projekt feladatok ellátása2014201446 000
46 000





46 000



Tervezési feladatok2014201430 000
30 000





30 000



Hivatalban kezelt egyéb fejlesztési kiadások20142014806 267
806 267





806 267



Intézménykeben kezelt fejlesztési kiadások 2014201464 200
64 200





64 200



Mindösszesenxxxxxx15 500 4614 069 40110 717 996175 546537 5187 944 8007 850 865124 5107 4422 735 17952 632122 9140537 518
























































9 847 529















10 717 996
































0










5.c. sz. melléklet


Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
vállalt kötelezettségeinek szöveges indoklása



Az 5. számú melléklet a beruházási, felújítási és egyéb kötelezettségeket rögzíti a 2014. évre, valamint a további évekre, célok, feladatok szerinti bontásban.

A 2014. évben feladataink jelentős részét a 2012., 2013. években megkezdődött és a 2014. évre áthúzódó beruházási, felújítási és egyéb feladatok képezik. Ilyenek különösen a kiemelt, európai uniós támogatással megvalósuló projektek, REPtár Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum, A Széchenyi lakóváros rehabilitációja funkcióbővítéssel, Szolnok, Nyugati városrész szociális rehabilitációja, A közvilágítás energiatakarékos átalakítása Szolnokon a Belváros, Déli ipartelep, Megyesi telep, Pletykafalu, Tallinn és a Vegyiművek Lakótelep városrészekben. A közvilágítás energiatakarékos átalakítása Szolnokon a Belváros Északi, és Déli részén, a Széchenyi városrészben, illetve a Tiszaliget, és az Üdülőterület környékén, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészeti Intézmény infrastrukturális fejlesztése keretében megvalósuló fejlesztések.

A 2011. évben pályázott „Két kerékre Szolnok!” című projekt, valamint az Agóra Terminál - a 21. század új fénye Szolnokon című projekt a 2014. évben várhatóan befejeződik.

A 2012. évben pályázott és 2013. évben támogatást nyert „Szolnok, Debreceni út, Csokonai utca gyűjtőutak felújítása” című projekt 2014. évben kezdődik, és 2015. évben fejeződik be.

A 2013. évben indult „Út a Kiváló Gyermekszigetek felé!” – szakmai innováció a Szolnok Városi Óvodákban” c. projekt várhatóan 2014. évben lezárul.

A 2013. évben pályázott és elnyert kiemelt projektek A Széchenyi lakóváros rehabilitációja funkcióbővítéssel, Szolnok, Nyugati városrész szociális rehabilitációja várhatóan a 2015. évben zárulnak.

A 2013. évben „A Szandaszőlősi Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése”, a Szandaszőlős decentrum létrehozása városrehabilitációval, "Legyél te is természettudós!", illetve a Holt- Tisza Vízi Sporttelep felújítása projektek 2013. évben befejeződtek, a záró elszámolások 2014. év első negyedévében várhatóan  lezárulnak.

Egyéb felhasználási kiadásként tervezzük az Iparosított technológiával épült lakóépületek korszerűsítése, Tiszapüspöki-Szajol-Szolnok Víziközmű Társulás fejlesztési projektje, Szervezetfejlesztés Szolnokon projektek megvalósítását.



6. sz. melléklet
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 
 által adott közvetett támogatások 2014. évben








adatok ezer Ft-ban
Sor-számBevételi jogcímKedvezmények összege
1.Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése

2.Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése

3.Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése

4.Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése

5.Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen21 156
6.-ebből:   Építményadó 8 065
7.
Telekadó 

8.
Magánszemélyek kommunális adója 

9.
Idegenforgalmi adó tartózkodás után 

10.
Idegenforgalmi adó épület után 

11.
Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után 13 091
12.Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség

13.Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség13 293
14.Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség

15.Egyéb kedvezmény

16.Egyéb kölcsön elengedése

Összesen:34 449
Az építményadó esetében az Önkormányzat mentességet biztosít a magánszemély adóalany - üzleti célt nem szolgáló - 150 m2 hasznos alapterületet meg nem haladó lakására, amennyiben azt rendeltetésszerűen lakásnak használják, üzleti célt nem szolgáló egy üdülőjére, amennyiben azt életvitelszerűen lakásnak használja, a társasház üzleti célt nem szolgáló, a lakásszövetkezet tulajdonában álló, üzleti célt nem szolgáló közös használatú helyiségeire, valamint a magánszemély tulajdonában lévő - üzleti célt nem szolgáló - kiegészítő helyiségekre, melléképületekre, melléképületrészekre. Nyilatkozat alapján kedvezményes adómérték illeti meg a nem lakás céljára szolgáló, üresen álló építmények tulajdonosait. A 6. sorban feltüntetett összeg a nyaralók, üres építmények esetén biztosított kedvezményt tartalmazza. A többi kategóriában, tekintettel arra, hogy adómérték meghatározás nem történt, adókiesés nem számolható. 
Az iparűzési adó esetében Szolnok város illetékességi területén székhellyel vagy telephellyel rendelkező vállalkozó akinek/amelynek a vállalkozási szintű adóalapja nem haladja meg a 2,5 millió Ft-ot, a végleges iparűzési adóból 30%-os kedvezményre jogosult. 
Gépjárműadóban és idegenforgalmi adóban önkormányzat által biztosított kedvezmény nincs.










7. sz. melléklet
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
 költségvetési mérlege 2014 - 2017. évekre























             adatok millió Ft-ban
       Bevétel2014. év2015. év2016. év2017. év      Kiadás2014. év2015. év2016. év2017. év
előirányzatelőirányzat












I. Működési  bevételek7 8927 0807 1307 180
I. Intézmények elemi kiadásai6 6666 8006 9007 000
1.Intézményi működési bevételek761780780780
II. Önkormányzat kiadásai14 81511 60011 57111 481
2.Önkormányzat közhatalmi bevétele5 3205 5005 5505 600





3.Önkormányzat működési bevétele1 811800800800





II.Önkormányzat működési támogatásai 3 1433 2423 2633 323
III. Nemzetiségi Önkormányzatok8888
III. Felhalmozási jellegű bevételek161200200200





IV.Véglegesen átvett pénzeszközök8 0727 5867 5867 586





V.Támogatási kölcsönök visszatérülése, értékpapírok értékesítésének, kibocsátásának bevétele









VI.Pénzforgalom nélküli bevételek 1 753300300200





VII.Pénzügyi elszámolások




V. Pénzügyi elszámolások




Összesen21 02218 40818 47918 489


















Fedezethiány467000

















MINDÖSSZESEN:
21 48818 40818 47918 489
MINDÖSSZESEN:21 48818 40818 47918 489

















































8. sz. melléklet

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 

2014. évi előirányzat-felhasználási ütemterve havi bontásban















adatok ezer Ft-ban

Megnevezés2014. évi javaslatJanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberÖsszesen

B e v é t e l e k

Működési bevételek (Intézmény + Önkormányzat)2 572 122133 758133 758130 595123 759419 259123 75860 311123 758187 235123 758482 707529 4662 572 1222 572 1220
Közhatalmi bevételek5 319 60050502 659 2003003001001001002 658 4002003005005 319 6005 319 6000
Önkormányzatok működési támogatásai3 143 488377 216251 479251 480251 479251 479251 479251 479251 479251 480251 479251 480251 4793 143 4883 143 4880
Felhalmozási bevételek161 0002 5832 5842 5832 58440 0832 5832 5832 5842 5832 58440 08357 583161 000161 0000
Működési célú támogatások ÁH-on belül211 15817 59617 59717 59617 59717 59617 59717 59717 59517 59717 59717 59717 596211 1582111580
Működési célú átvett pénzeszközök














0
Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül7 850 865



1 962 716
1 616 9551 000 0001 308 477654 239654 239654 2397 850 8657 850 8650
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök10 4421002002502503002003001007 44250050030010 44210 4420
Finanszírozási bevételek (pénzmaradvány igénybevétel)1 753 017489 897615 537
647 583







1 753 0171 753 0170
Bevételek összesen:21 021 6921 021 2001 021 2053 061 7041 043 5522 691 733395 7171 949 3251 395 6164 433 2141 050 3571 446 9061 511 16321 021 692

K i a d á s o k

Személyi juttatások2 972 888247 741247 740247 741247 740247 741247 741247 741247 741247 741247 740247 741247 7402 972 8880
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó784 46165 37265 37165 37265 37165 37265 37265 37265 37265 37265 37165 37265 372784 4610
Dologi  kiadások6 888 940574 121574 121574 120574 121574 120574 120573 607574 120574 120574 121574 120574 1206 888 9319
Ellátottak pénzbeli juttatásai189 23015 76915 76915 77015 76915 76915 76915 76915 76915 76915 76915 77015 769189 2300
Egyéb működési célú kiadások1 381 373114 973107 973121 972114 973114 973115 972115 673114 973114 972114 973114 973114 9731 381 3730
Beruházások5 261 1971 6731 674788 157501 67445 166301 6731 000 2241 6741 079 329625 502453 320461 1315 261 1970
Felújítások2 617 307863864626 91486413 398864843 068864438 230219 547233 900237 9312 617 3070
Egyéb felhalmozási kiadások195 215636348 240639856362 7236332 18116 12317 17617 472195 2150
Finanszírozási kiadások409 699
5 95059 647

67 664

114 296

162 151409 708-9
Tartalékok 779 900

50 00015 000

30 000400 000150 00054 90050 00030 000779 9000
Nemzetiségi Önkormányzatok7 5006256256256256256256256256256256256257 5000
Kiadások összesen:21 487 7101 021 2001 020 1502 598 5581 536 2001 078 1491 389 8632 954 8021 421 2012 832 6351 934 6711 772 9971 927 28421 487 710

Egyenleg-466 018
1 055463 146-492 6481 613 584-994 146-1 005 477-25 5851 600 579-884 314-326 091-416 121-466 018

































Függelék I.
Lakásprivatizációs bevételek teljesítése és felhasználása 1994 - 2013. években
































adatok ezer Ft-ban
DátumBevételekKiadásokEgyenleg a felhasználás előttFelhasználás*Egyenleg
Lakás- értékesítés bevételeJogi szolgáltatási díjVételár- kedvezményKamatÖsszesenElidegenítés előkészítéseForgalmi érték meghatározásElidegenítés lebonyolításaBérlőkijelölési jogKárpótlási jegyFelújítási alapLakásvásárlásOTP költségÖsszesen
1994198 447


198 4476 1403 2999 9413 308
846

23 534174 913
174 913
1995247 092

73247 1658432 11114 88249 786
51 99733 408114153 141268 937
268 937
1996133 5913 583
27137 201604288 68429 1321 164100 4092 500131142 508263 630
263 630
199768 1372041 9916670 3984562155 6217 554
45 697
1059 553274 475
274 475
199890 986471 3892992 451
2835 2069 3951713 4984 500732 906334 020
334 020
199979 791789675080 886
1014 4189 406267 208
221 161393 745
393 745
2000112 9971461 85444115 041

6 72416 1791157 79549 895
80 708428 078
428 078
2001131 5061413 90345135 595

6 8267 760
7 691

22 277541 396
541 396
2002134 824
3 37636138 236

3 74619 563
7 57055 473
86 352593 28098 010495 270
200357 637
5 2812262 940

7 6823 137
8 34920 000
39 168617 052
519 042
200447 629
6 4236254 114

6 0952 951
9 25221
18 319652 8476 731548 106
200515 537
3 1823518 754

5 038612
9 76440 000
55 414616 187
511 446
2006125 238
2 17834127 450

4 19324 023
9 02620 000
57 242686 395163 620418 034
200760 4071052 4424362 997

8 1047 840
11 38520 000
47 329702 06299 102334 600
200822 212
2 2375624 505

3 334447
11 882

15 663710 903102 076241 366
200931 355
1 719
33 074

3 020289



3 309740 668
271 131
201013 607
1 449
15 056

2 871534



3 405752 31912 028270 754
20116 242
1 793
8 035


134



134760 22093 311185 344
201224 292
1 122
25 414


99



99785 535131 40479 255
201335 715
1 251
36 966


57



57822 444131 512-15 348
összesen: 1 637 2424 30442 5576221 684 7257 4996 437106 385192 2061 322302 369245 797264862 279
837 794



















* A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. Törvény 62. § (3) bekezdése alapján 




 Függelék II.




 Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
Energia kincstár körébe tartozó intézményei
2014. évi bázis energia-felhasználási normái








Intézmény megnevezéseVillanyGázTávhő
kWó m3 GJ
Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata összesen:1 271 736771 06214 142
Ebből:
Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata5 14810 194
Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Tallinn Alapfokú Művészetoktatási Intézmény135 000170 000
Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény13 907

Fiumei úti Általános Iskola38 555192 511
Szegő Gábor Általános Iskola76 35629 606
Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola46 18046 562
Széchenyi Körúti Általános Iskola, Sportiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény72 696
1 745
II. Rákóczi Ferenc  Általános Iskola60 00027 830
Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény86 46973 837
Liget úti Általános Iskola, Előkészítő, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény38 00041 210
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény149 876125 2372 189
Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 113 506
3 504
Verseghy Ferenc Gimnázium86 00071 000
Varga Katalin Gimnázium (Varga Katalin Secondary School)84 55570 000
Széchenyi István Gimnázium 92 4881 5843 001
Szolnok Városi Kollégium158 00095 0001 192
Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat15 0008 983
Szolnok Városi Óvodák210 539168 4713 266
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága230 476188 6774 983
Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezete310 0008 5002 370
Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény68 32854 894
Összesen:2 091 0791 191 60424 761











 Függelék III.








Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
2014. évre tervezett gyermekélelmezési napjai








Intézmény megnevezéseegész napos ellátástízórai ebéd uzsonnareggeliebéd / menzavacsora
Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata
Ebből:






Szolnok Megyei Jogú Város  Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága73 000





Szolnok Városi Óvodák
374 680375 648374 658


Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Tallinn Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
28 68563 04144 661


Fiumei úti Általános Iskola
34 36479 77150 823


Szegő Gábor Általános Iskola
8 57058 86635 371


Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
22 73362 52123 922


Széchenyi Körúti Általános Iskola, Sportiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
9 85457 86431 031


II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
15 20863 04232 178


Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
12 67999 07160 528


Liget úti Általános Iskola, Előkészítő, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
19 68728 27017 595


Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
56 099115 98783 839


Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
42 54598 05154 540


Verseghy Ferenc Gimnázium




43 995
Varga Katalin Gimnázium (Varga Katalin Secondary School)




25 657
Széchenyi István Gimnázium




22 867
Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola




55 407
Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola




19 610
Szolnok Városi Kollégium



99 26096 90078 826
Összesen: 73 000625 1041 102 132809 14699 260264 43678 826











 Függelék IV.




Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
2014. évre tervezett gyermekélelmezési kiadásai 







adatok ezer Ft-ban
Intézmények megnevezéseÉlelmezési kiadás összesen (Áfával)Szülői térítési díjNormatív kedvezmény
1. Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata885 746381 451
Szolnok Városi Óvodák223 52495 639
Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Tallinn Alapfokú Művészetoktatási Intézmény41 99314 800
Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény


Fiumei úti Általános Iskola52 23815 856
Szegő Gábor Általános Iskola36 09217 408
Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola38 59017 556
Széchenyi krt-i Általános Iskola, Sportiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény35 24413 812
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola38 80414 613
Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény60 62526 569
Liget úti Általános Iskola, Előkészítő, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény19 4572 828
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény77 76023 488
Szent-Györgyi Albert Általános Iskola63 35419 039
Verseghy Ferenc Gimnázium24 36012 748
Varga Katalin Gimnázium (Varga Katalin Secondary School)14 1637 346
Széchenyi István Gimnázium 12 6226 549
Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola30 58514 877
Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola10 8255 084
Szolnok Városi Kollégium105 51050 249
2. Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága30 87922 990
Élelmezés mindösszesen:916 625404 441264 972




Függelék V.




INFORMÁCIÓK






SZOLNOK MEGYEI JOGÚ VÁROS

ÖNKORMÁNYZATÁNAK 

2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL






Szolnok Megyei Jogú Város 2013. évi költségvetéséhez képest 14,97%-os növekedés figyelhető meg 2014. évben, a mérleg főösszege 21 milliárd 487 millió 710 ezer Ft.


A költségvetés volumene alapján a városnak naponta 58,87 millió Ft bevételre van szüksége feladatai ellátásához. Ehhez forrásként be kell szedni 21,62 millió Ft működési bevételt, ebben egyebek között 14,58 millió Ft közhatalmi bevételt. A közhatalmi bevételek főként  iparűzési adóbevételből, valamint építményadóból tevődnek össze. A működési bevételek részét képező intézményi feladatok ellátására 2,08 millió Ft bevétel szükséges naponta.


Az államtól működési támogatásként napi 8,61 millió Ft-nak kell érkezni. 22,56 millió Ft bevétel szükséges a felhalmozási bevételből, valamint az átvett forrásokból, a pénzmaradvány felhasználása 4,8 millió Ft, továbbá 1,28 millió Ft hiány finanszírozására.

A bevételekhez hasonlóan ha a költségvetési kiadások fő összegét lebontjuk napokra, akkor a következőket kapjuk.


Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatánál 1.028 fő közalkalmazott és 190 fő köztisztviselő bérének, járulékainak és egyéb bérjellegű kiadásainak kifizetésére 10,29 millió Ft-ot fordítunk naponta.


Az intézmények által ellátott, valamint a Önkormányzatnál  kezelt működési feladatok megoldására 18,88 millió Ft-ot használunk fel, 22,12 millió Ft-ot költünk a fejlesztési beruházási feladatok ellátására. Egyes önkormányzati feladatok ellátásához egyéb működési célra, valamint az ellátottak pénzbeli juttatásaira  4,32 millió Ft támogatást biztosítunk. Naponta 1,12 millió Ft-ot fordítunk a hitelek törlesztésére, valamint a kamatok kifizetésére. Továbbá 2,14 millió Ft értékben tartalékot képzünk.


Ha az önkormányzati szintű bevételeket és kiadásokat egy 100.000 Ft jövedelemmel rendelkező család költségvetéseként képzeljük el, akkor a bevételek és a kiadások forintban kifejezve az alábbi képet mutatnák: 




 






Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata helyi adóbevételeinek néhány adata 2005 - 2014. években































adatok millió Ft-ban
MegnevezésT é n y2013. terv2014. terv
2005.2006.2007.2008.2009.2010.2011.2012.
Iparűzési adó mértéke

törvényi szabályozás szerinti felső határ2%2%2%2%2%2%2%2%2%2%

helyi rendelet szerint alkalmazott adókulcs2%2%2%2%2%2%2%2%2%2%
Építményadó mértéke

törvényi szabályozás szerinti felső határ900 Ft/m2900 Ft/m2900 Ft/m2900 Ft/m2900 Ft/m21.241 Ft/m21.580 Ft/m31.658 Ft/m21.723 Ft/m21.821 Ft/m2

helyi rendelet szerint alkalmazott adókulcs900 Ft/m2900 Ft/m2900 Ft/m2900 Ft/m2900 Ft/m2990 Ft/m2990 Ft/m2990 Ft/m2 1.650 Ft/m2 1.650 Ft/m2
Költségvetésben teljesült/tervezett adóbevétel3 4033 7744 0914 3223 9974 0604 3714 7454 7905 050

iparűzési adóból befolyt/várható összeg 2 6783 0093 2983 4973 1613 1303 2243 2553 3003 550

iparűzési adót fizetők száma (fő)8 1798 4548 5638 5698 7408 7409 0748 8758 8758 875

építmény adóból befolyt/várható összeg7257657938258369301 1471 4901 4901 500

építmény adót fizetők száma (fő)1 0161 0351 0111 0111 0761 0761 22612 08512 08512 085












































































































































































































































































































































































Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának vagyonhasznosításból származó bevételeinek összege 2005-2014. években



































adatok ezer Ft-ban
SorszámMegnevezésT é n y2013. évi terv adat2014. évi terv adat
2005. év2006. év2007. év2008. év2009. év2010. év2011. év2012. év
1Telekértékesítés333 404526 673113 110183 19226 873206 89029 2739 88910 00015 000
2Helyiségértékesítés801 849369 09512 66363 99021 93510 54148 89032 46650 00030 000
3Lakás, egyéb vagyon eladás
103 39254 97825 30533 42315 7468 34221 25740 00030 000
4Ingatlan értékesítés összesen (1+2+3)1 135 253999 160180 751272 48782 231233 17786 50563 612100 00075 000
5Üzletrész és értékpapír értékesítés13 407








6Vagyon értékesítés összesen (4+5)1 148 660999 160180 751272 48782 231233 17786 50563 612100 00075 000
7Helyiségbérleti díjak226 683148 327141 111121 588132 668133 066133 681124 473136 46086 760
8Osztalék34 986
167 28780 00069 206108 15086 50715 00091 153
9Koncessziós díj252 339140 162259 754234 627359 750307 117301 390574 264339 359369 124
10Vagyonhasznosítási bevételek mindösszesen (6+7+8+9)1 662 6681 287 649748 903708 702643 855781 510608 083777 349666 972530 884
















































Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának vagyonhasznosításból származó tényleges bevételeinek szerkezete 2005-2014. években 
























SorszámMegnevezésT é n y2013. évi terv adat2014. évi terv adat
2005. év2006. év2007. év2008. év2009. év2010. év2011. év2012. évi
1Telekértékesítés20,05%40,90%15,10%25,85%4,17%26,48%4,82%1,27%1,50%2,83%
2Helyiségértékesítés48,23%28,67%1,69%9,03%3,41%1,35%8,04%4,18%7,50%5,65%
3Lakás, egyéb vagyon eladás0,00%8,03%7,35%3,57%5,19%2,01%1,37%2,73%6,00%5,65%
4Ingatlan értékesítés összesen (1+2+3)68,28%77,60%24,14%38,45%12,77%29,84%14,23%8,18%15,00%14,13%
5Üzletrész és értékpapír értékesítés0,81%0,00%0,00%0,00%0,00%0,00%0,00%0,00%0,00%0,00%
6Vagyon értékesítés összesen (4+5)69,09%77,60%24,14%38,45%12,77%29,84%14,23%8,18%15,00%14,13%
7Helyiségbérleti díjak13,63%11,52%18,84%17,15%20,61%17,02%21,98%16,01%20,45%16,34%
8Osztalék2,10%0,00%22,34%11,29%10,75%13,84%14,23%1,93%13,67%0,00%
9Koncessziós díj15,18%10,88%34,68%33,11%55,87%39,30%49,56%73,88%50,88%69,53%
10Vagyonhasznosítási bevételek mindösszesen (6+7+8+9)100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%




















































































































































































































































































































































































































































































































































































































































Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának kiadásai összesen 2005-2014. években





















adatok ezer Ft-ban
MegnevezésTény adatokTerv adatok
2005. év2006. év2007. év2008. év2009. év2010. év2011. év2012. év2013. év2014. év
Bér és járulék9 993 60510 414 96510 759 45910 624 6109 901 9149 433 8738 805 1317 944 4323 268 4863 757 349
Felhalmozási kiadás4 269 4556 084 8353 766 32510 108 2663 277 3353 208 3651 989 6932 049 1503 760 8168 073 719
Működési kiadás10 909 51612 309 21513 436 9573 122 78810 995 33511 227 86214 704 66814 776 5227 006 4479 656 642
Kiadások összesen25 172 57628 809 01527 962 74123 855 66424 174 58423 870 10025 499 49224 770 10414 035 74921 487 710






















Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata kiadás összetételének aránya 2005-2014. években











MegnevezésTény adatokTerv adatok
2005. év2006. év2007. év2008. év2009. év2010. év2011. év2012. év2013. év2014. év
Bér és járulék arány39,70%36,15%38,48%44,54%40,96%39,52%34,53%32,08%23,29%17,49%
Felhalmozási arány16,96%21,12%13,47%42,37%13,56%13,44%7,80%8,27%26,79%37,57%
Működési arány43,34%42,73%48,05%13,09%45,48%47,04%57,67%59,65%49,92%44,94%
Összesen100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%



















































































































































































































































































Az  összes bér-és járulék kiadás aránya az államtól működésre kapott támogatáson belül 2005-2014. években
































adatok millió Ft-ban
MegnevezésTény adatokTerv adatok
2005. év2006. év2007. év2008. év2009. év2010. év2011. év2012. év2013. év2014. év
Önkormányzati bér és járulék 9 99410 41510 75910 6259 9029 4348 8057 9443 2683 757
Államtól működésre kapott támogatás11 25311 12910 6388 90010 76911 1459 8659 9573 1873 307
Arány %88,81%93,58%101,14%119,38%91,95%84,65%89,26%79,79%102,57%113,62%















































































































































































































































































































































































































































































































Önkormányzat kiadásából intézményi kiadás 2005-2014. években










adatok ezer Ft-ban
MegnevezésTény adatokTerv adatok
2005. év2006. év2007. év2008. év2009. év2010. év2011. év2012. év2013. év2014. év
Kiadások összesenből



Intézményi bér és járulék8 702 2219 080 5329 055 7209 096 0578 439 3878 088 9227 613 8997 884 9213 208 7853 618 932
Intézményi felhalmozási kiadás277 090464 522428 457303 911377 056408 797226 023160 6063 09564 200
Intézményi működési kiadás3 564 1603 930 1663 852 8453 763 5533 652 9053 982 8053 832 9845 086 4232 913 3132 982 466
Intézményi kiadás összesen12 543 47113 475 22013 337 02213 163 52112 469 34812 480 52411 672 90613 131 9506 125 1936 665 598











Intézményi kiadások összetételének aránya 2005-2014. években











MegnevezésTény adatokTerv adatok
2005. év2006. év2007. év2008. év2009. év2010. év2011. év2012. év2013. év2014. év
Kiadások összesenből



Intézményi bér és járulék 69,38%67,38%67,90%69,10%67,68%64,81%65,22%60,05%52,39%54,30%
Intézményi felhalmozási kiadás2,21%3,45%3,21%2,31%3,02%3,28%1,94%1,22%0,05%0,96%
Intézményi működési kiadás28,41%29,17%28,89%28,59%29,30%31,91%32,84%38,73%47,56%44,74%
Intézményi kiadás összesen100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%











Az összes kiadáson belül az intézményi kiadások aránya 2005-2014. években











MegnevezésTény adatokTerv adatok
2005. év2006. év2007. év2008. év2009. év2010. év2011. év2012. év2013. év2014. év
Az összes kiadáson belül intézményi kiadás









Bér és járulék arány87,08%87,19%84,17%85,61%85,23%85,74%86,47%99,25%98,17%96,32%
Felhalmozási arány6,49%7,63%11,38%3,01%11,50%12,74%11,36%7,84%0,08%0,80%
Működési arány32,67%31,93%28,67%120,52%33,22%35,47%26,07%34,42%41,58%30,89%
Intézményi kiadás aránya49,83%46,77%47,70%55,18%51,58%52,29%45,78%53,02%43,64%31,02%





















































































































Az intézményi bér és járulékkiadás  aránya az államtól működésére kapott támogatáson belül 2005-2014. években

































adatok millió Ft-ban
MegnevezésTény adatokTerv adatok
2005. év2006. év2007. év2008. év2009. év2010. év2011. év2012. év2013. év2014. év
Intézményi bér és járulék 8 7029 0819 0569 0968 4398 0897 6147 8853 2093 619
Államtól működésre kapott támogatás11 25311 12910 6388 90010 76911 1459 8659 9573 1873 307
Arány %77,33%81,60%85,13%102,20%78,37%72,58%129,57%126,28%99,31%91,38%













































































































































































































































































































































































































































Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
Költségvetési intézményeinél az álláshelyek száma 2010-2014. években











adatok fő-ben
Intézmény megnevezéseÁlláshelyek száma
2010. év2011. év2012. év2013. év2014. év
Hivatásos Tűzoltóság126,00126,00


Kommunális összesen:126,00126,00


Egyesített Szociális Intézmény




SZMJV Önkormányzat Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága270,50266,50253,50244,50244,50
"Liget Otthon" Fogyatékos Személyek Ápoló, Gondozó Otthona és Nappali Intézménye43,0042,0042,00

Szociális és Egészségügyi int. összesen:313,50308,50295,50244,50244,50
Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata31,0033,0033,00207,80214,00
Szolnok Városi Óvodák386,50381,50351,50340,00354,60
Óvodák összesen:386,50381,50351,50340,00354,60
Kodály Z. Ének- zenei Általános Iskola és Tallinn Alapfokú Művészetoktatási Intézmény70,6068,7062,95

Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény33,2033,0031,00

Fiumei úti Általános Iskola60,7060,9060,60

Belvárosi Általános Iskola45,8045,6044,40

Kassai úti Általános Iskola49,2049,2049,12

Széchenyi krt-i Általános Iskola, Sportiskola és Alapfokú Művészetoktatási intézmény55,6055,7055,25

Újvárosi Általános Iskola 45,50



II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola47,6047,6047,80

Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény89,0090,0086,40

Liget úti Általános Iskola, Előkészítő, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény78,1083,8083,70

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény113,00110,80106,70

Szent-Györgyi Albert Általános Iskola89,7086,2083,90

Városi Pedagógiai Szakszolgálat35,7541,8041,80

Általános iskolák összesen:813,75773,30753,62

Verseghy Ferenc Gimnázium57,2057,5055,70

Varga Katalin Gimnázium61,3061,6059,35

Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola63,3053,00


Széchenyi István Gimnázium89,0083,8084,70

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola335,90336,90325,04

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola255,50249,80226,01

Szolnok Városi Kollégium109,50108,9099,40

Szakközépiskolák összesen:971,70951,50850,20

Szigligeti Színház66,0066,0066,0066,0066,00
Hild Viktor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény 35,0035,0034,50

Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény


70,0071,00
Damjanich János Múzeum


40,2542,25
Közművelődés összesen:101,00101,00100,50176,25179,25
Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezete47,0047,0046,0037,0036,00
Közterület Felügyelet21,0021,00


Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

241,00179,00190,00
Igazgatás összesen:68,0068,00287,00216,00226,00
Mindösszesen:2 811,452 742,802 671,321 184,551 218,35






Függelék VI.

Független Könyvvizsgálói jelentés

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának

2014. évi költségvetési rendelettervezetéről

Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlés részére


A Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízása alapján elvégeztem a 2014. február 27-i ülésére előterjesztett költségvetési rendelet tervezetének vizsgálatát, amely a törvényi határidőnek megfelelően 2014. február 05-re beterjesztésre került.

A költségvetési rendelettervezetben a működési bevételek és kiadások tervezett összege egyezően 10.769.714 ezer Ft, ezen belül a költségvetési működési bevételi főösszeg 10.257.824 ezer Ft, amelyet az előző években képződött pénzmaradványból számításba vett összeg 511.890 ezer Ft, mint belső finanszírozási bevétel egészít ki.

A fejlesztési kiadások tervezett összege 10.717.996 ezer Ft, a fejlesztési bevételek tervezett összege 9.010.851 ezer Ft, az 1.241.127 ezer Ft belső finanszírozási bevétel, amely az előző évek pénzmaradványából származik, és csak részben nyújt fedezetet a betervezett fejlesztési kiadások pénzügyi teljesítésére, ezért 466.018 ezer Ft fejlesztési forráshiányt terveztek a 2014. évi költségvetési rendelet tervezetben.


A könyvvizsgáló feladata a költségvetési rendelettervezet véleményezése.


A könyvvizsgálatot a Magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standardok alapján végeztem. A Standardok értelmében az éves költségvetés véleményezése során arról kell meggyőződni, hogy a költségvetési rendelet-tervezet megfelel-e a jogszabályi előírásoknak, a költségvetési törvényben foglaltaknak, a bevételi és kiadási előírányzatok biztosítják-e a költségvetés egyensúlyát. A könyvvizsgálat kiterjedt a tervezett előáirányzatokat alátámasztó számítások megalapozottságára. Meggyőződésem, hogy munkám megfelelő alapot nyújtott könyvvizsgálói véleményem kialakításához.


Könyvvizsgálói vélemény: Véleményem szerint a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetési rendelettervezetének előterjesztése a vonatkozó előírásoknak megfelelően történt, tartalma összhangban van az ismert jogszabályi követelményekkel. Nem jutott tudomásomra olyan lényeges információ, amely a bevételi kiadási előirányzatok megalapozottságát érintené. A könyvvizsgálat megítélése szerint a rendelettervezet rendeletalkotásra alkalmas.

Szolnok, 2014. február 14.


                                                                                                       Nagyné Győri Sára Emma

                                                                                                         kamarai tag könyvvizsgáló

kamarai tagsági száma: 000 833




KIEGÉSZÍTÉS


a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetéséről szóló rendelettervezet vizsgálatáról készült független könyvvizsgálói jelentéshez

  1. Előzmények

Könyvvizsgálói megbízatásom keretében elvégeztem a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetéséről szóló rendelettervezet vizsgálatát.

A könyvvizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy

  • az valós adatokat tartalmaz-e,
  • megfelel-e a jogszabályi előírásoknak,
  • a költségvetési rendelettervezet tükrözi-e azokat az elveket, amelyeket a 2014. évi költségvetési koncepcióban elfogadott a Képviselő testület,
  • a tervezet érvényesíti e a 2014. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet tartalmi elemeit
  • a 2014. évi költségvetés tervezett előirányzatai kellően megalapozottak –e,


A könyvvizsgálatot a Magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standardok alapján végeztem el, az alábbi hatályos jogszabályok figyelembe vételével.

  • 2013. évi CCXXX. törvény Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről (költségvetési törvény)
  • 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól (Mötv.)
  • 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról (Áht.)
  • 368/2011. (XII. 31.) kormány rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról (Ávr.)
  • 2011. évi CXCIV. törvény Magyarország gazdasági stabilitásáról (Stabilítási tv.)
  • 353/2011. (XII.30.) kormány rendelet az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól.
  • 4/2013. (I.11.) Kr. az Államháztartás számviteléről (Áhsz.)
  • 36/2013.(IX.13.) NGM rendelet az Államháztartás számvitelének 2014. évi megváltozásával kapcsolatos feladatokról,
  • 38/2013.(IX19.) NGM rendelet az Államháztartásban felmerülő egyes gyakoribb gazdasági események kötelező elszámolási módjáról


  1. Törvényi szabályozás


2014. január 1-jétől ismételten számos jogszabályi előírás lépett életbe, melyek lényegesen megváltoztatták az önkormányzatok gazdálkodási folyamatait szervezeti rendszereit, illetve ezáltal költségvetésüket, mind a tervezésben, mind a végrehajtásában.


Az állam főszabályként továbbra is csak a kötelező feladatok ellátását finanszírozza a feladatfinanszírozás rendszerében, működési hiány pedig nem tervezhető.


A költségvetésre vonatkozó jogszabályi előírások az Áht. 23-24. §-aiban , továbbá az Ávr. 24-28. §-aiban, illetve az Mötv. 111-116. §-aiban találhatóak, melyek mellett az ágazati jogszabályokban foglaltak is irányadóak.


3. Megállapítások

A költségvetési rendelettervezet összeállítása a költségvetési törvény előírásai, az Önkormányzat Gazdasági programja és pénzügyi lehetőségei valamint a 2014. évi költségvetési koncepció alapján történt.

A költségvetési rendelettervezet az adósságszolgálati kiadásokat a pénzintézetekkel fennálló szerződések alapján éves szinten tartalmazza, mind a tőke, mind a kamat törlesztés vonatkozásában. Ez a gyakorlat megfelel a vonatkozó a pénzügyi számviteli előírásoknak, függetlenül attól, hogy a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 67 §- ában foglaltak szerint 2014. február 28-ig az adósságszolgálati terhek az állam részéről átvállalásra kerülnek.

A költségvetési rendelettervezet a költségvetési szervek vezetőivel a jogszabályi előírás alapján egyeztetésre került.

A költségvetési rendelettervezet véleményezése során megvizsgáltam a tervezet összeállításának számítási anyagait, szerkezetét, jogszabályi hátterét. A rendelettervezet készítésének folyamatáról, az alkalmazott elvekről tájékoztatást kértem a Polgármesteri Hivatal illetékes Vezetőitől. A szükséges dokumentumok rendelkezésre álltak. A rendelettervezetet alátámasztó számítási anyagokat szúrópróbaszerűen ellenőriztem. Ellenőrzésem kiterjedt a költségvetési intézményekkel történt egyeztetéseken elkészült jegyzőkönyvekre is.

Megállapítottam, hogy a Közgyűlés részére előterjesztett költségvetési rendelettervezet jogszabályi előírásokon továbbá önkormányzati felméréseken alapuló valós adatokat tartalmaz, megfelel a rendelettervezet összeállítását meghatározó jogszabályi előírásoknak. Az előterjesztés bemutatja az előirányzatokat, az előirányzatokat befolyásoló jogszabályi hátteret, az előirányzatok kialakítását.

A költségvetési rendelettervezett és a határozati javaslat költségvetés végrehajtása érdekében szükséges felhatalmazásokat- az előirányzatok teljesülése, illetve teljesíthetősége érdekében-, valamint a szükséges intézkedéseket tartalmazza.

A költségvetési rendelettervezett a törvényi előírásnak megfelelően működési hiányt nem tartalmaz.

III. Könyvvizsgálói záradék (vélemény)

Véleményem szerint a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 2014. évi költségvetési rendelet tervezetének előterjesztése a vonatkozó előírásoknak megfelelően történt, tartalma összhangban van a jogszabályi követelményekkel. Nem jutott a tudomásomra olyan lényeges információ, amely a bevételi és kiadási előirányzatok megalapozottságát érintené.

A könyvvizsgálat megítélése szerint a költségvetési rendelettervezet rendeletalkotásra alkalmas.

Szolnok, 2014. február 14.

                                                

Nagyné Győri Sára Emma

                                                   kamarai tag könyvvizsgáló

                                                          kamarai tagsági szám: 000 833

[1]

2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról