Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 3/2018. (II.23.) önkormányzati rendelete

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi költségvetéséről

Hatályos: 2018. 02. 24- 2019. 04. 24






 


SZOLNOK MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA













SZOLNOK MEGYEI JOGÚ VÁROS

ÖNKORMÁNYZATÁNAK


2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE





I. sz. kötet










Megállapította:

szolnok megyei jogú város közgyűlésének  3/2018. (II.23) önkormányzati rendelete






Tartalomjegyzék




Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének   3/2018. (II.23) önkormányzati rendelete Szolnok megyei jogú város önkormányzatának 2018. évi költségvetéséről

4 – 15



2018. évi költségvetési rendelet SZÖVEGES indoklása

16 - 24


1. sz. melléklet

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi költségvetési bevételeinek és kiadásainak mérlege

25 - 26

1. a. sz. melléklet

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi állami hozzájárulásának jogcímei és összegei

27 - 28

1. b. sz. melléklet

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi működési költségvetési bevételeinek forrásösszetétele

29

1. c. sz. melléklet

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi egyes bevételeinek összefoglalója

30 - 31

2. sz. melléklet

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának költségvetési intézményei 2018. évi költségvetési előirányzatainak összefoglalója

32 - 33

3. sz. melléklet

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi egyes kiadási előirányzatainak összefoglalója

34 - 38

3. a. sz. melléklet (megtalálható Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi költségvetése II. sz. kötetben)

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi költségvetési kiadásainak szöveges leírása                                           


3. b. sz. melléklet

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának Európai Uniós támogatással megvalósuló projektjei

39 - 47

3. c. sz. melléklet

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi kötelező és önként vállalt feladatainak megbontása

48 - 52

4. sz. melléklet

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi költségvetésében a működési célú bevételek és kiadások mérlege

53

4. a. sz. melléklet

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi költségvetésében a felhalmozási jellegű bevételek és kiadások mérlege

54

5. sz. melléklet

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának vállalt kötelezettségei célok szerinti és évenkénti bontásban – összefoglaló

55

5. a. sz. melléklet                                                                                          

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségei

56

5. b. sz. melléklet

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi és további évekre áthúzódó kötelezettségei célok szerint és évenkénti bontásban

57 - 59

5. b. a. sz. melléklet

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi és további évekre áthúzódó, índításra tervezett kötelezettségei célok szerint és évenkénti bontásban

60 - 61

5. c. sz. melléklet

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának vállalt kötelezettségeinek szöveges indoklása

62

6. sz. melléklet

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata által adott közvetett támogatások 2018. évben

63

7. sz. melléklet                                                                                                            

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának költségvetési mérlege 2018-2021      . évekre

64

8. sz. melléklet                                                                                                              

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi előirányzat felhasználási ütemterve havi bontásban

65


Függelék I.

Lakásprivatizációs bevételek teljesítése és felhasználása 1995 - 2017. években                                       

66

Függelék II.

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának Energia kincstár körébe tartozó intézményei 2018. évi bázis energia-felhasználási normái                                       

67

Függelék III.              

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évre tervezett gyermekélelmezési napjai

68

Függelék IV.

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évre tervezett gyermekélelmezési kiadásai                                       

69

 Függelék V.

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának Költségvetési Információi                                      

70 - 83

Függelék VI.

Független Könyvvizsgálói jelentés Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi költségvetési rendelettervezetéről

84 - 86











SZOLNOK MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK            3/2018. (II.23.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE



szolnok MEGYEi JOGÚ város önkormányzatának

2018. évi költségvetéséről





 




Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése

az 1-21.§ vonatkozásában Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága véleményének kikérésével,

a 22.§ vonatkozásában az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény 96.§ b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján,  a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 112.§ (1) bekezdésében feladatkörében eljárva, 

a következőket rendeli el:



1. A rendelet hatálya


1. §

(1) A rendelet hatálya kiterjed Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésére (továbbiakban: Közgyűlés) és szerveire, a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) által irányított és fenntartott költségvetési szervekre (továbbiakban: intézmények), az Önkormányzatnál előirányzott központi kezelésű feladatokra.

(2) A rendelet hatálya kiterjed továbbá mindazon magánszemélyekre, jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, amelyek e költségvetésben szereplő előirányzatokból részesülnek.


2. Általános rendelkezések


2. §


(1) A Közgyűlés a költségvetési rendelet címrendjét a (2) – (4) bekezdések szerint állapítja meg.


(2) Az 1., 2., és 3. sz. - mellékletei római számozással jelölik a „címeket”, arab sorszámozással az „alcímeket”. Az Önkormányzat, az intézmények, külön-külön alkotnak egy-egy címet. A bevételek esetében a címeken belül alcímeken kerültek rögzítésre az egyes „jogcímek”. Az intézményeken belül a forrásonkénti bevételeket az államháztartásért felelős miniszter előírása szerinti esetekben az intézmények elemi költségvetései rögzítik. Az Önkormányzat és az intézmények kiadásai esetében az egyes alcímek alábontása a kiemelt előirányzatokat vagy szakmai feladatokat jelent. 


(3) A költségvetés bevételeit az 1. számú melléklet foglalja össze, az intézmények működési és egyéb bevételeit, valamint az intézmények engedélyezett létszámát a 2. számú melléklet tartalmazza.

(4) A kiadások közül külön jogcímet alkotnak egyenkénti felsorolással az intézmények a 2. számú melléklet, az Önkormányzat által kezelt előirányzatok a 3. számú melléklet szerint. A Közgyűlés által a nemzetiségi önkormányzatok számára biztosított támogatások önálló címet képeznek Szolnok Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata, Szolnoki Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat alcím megjelöléssel. 

(5) Az Önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatainak bevételi és kiadási előirányzatait a 3.c.   számú melléklet tartalmazza.


3. A költségvetés bevételei és kiadásai


3. §


A Közgyűlés az Önkormányzat költségvetési bevételeinek és kiadásainak főösszegét, valamint azok egyenlegét, az e rendelet mellékleteiben részletezett, és az 1. számú mellékletben összefoglalt, bevételi források és kiadási jogcímek figyelembevételével az alábbiak szerint állapítja meg:


                                  

11.559.003.656

 Ft

működési bevétel,


Ft

belső finanszírozási működési bevétel

215.390.095

Ft

forgatási célú értékpapír beváltása

11.774.393.751

Ft

működési kiadás,

0

Ft

működési forráshiány


6.029.604.658

Ft

felhalmozási bevétel,

3.142.141.781

Ft

belső finanszírozási felhalmozási bevétel

2.124.310.235

Ft

forgatási célú értékpapír beváltása

11.296.056.674

Ft

felhalmozási kiadás,

0

Ft

felhalmozási forráshiány


4. §


(1) A 3.§- ban megjelölt tárgyévi működési és felhalmozási kiadások pénzügyi fedezete a tárgyévi bevételekből, valamint az előző évek pénzmaradványából származó belső finanszírozású működési és felhalmozási forrásokból, valamint forgatási célú értékpapír értékesítéséből biztosított.


(2) Az egyensúly megőrzése érdekében év közben az egyéb, bevételt növelő, illetve kiadást csökkentő intézkedéseket Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának a 144/2011. (V.26.) számú közgyűlési határozattal elfogadott Adósságkezelési Komplex Programjában foglaltaknak megfelelően kell megtenni.

(3) Az igénybevételre tervezett éven belüli külső forrás törlesztő részleteit és kamatait, a vonatkozó szerződésekből eredő fizetési kötelezettségeket a tárgyévi költségvetésbe be kell tervezni és jóvá kell hagyni. Az Önkormányzat által vállalt készfizető kezességből adódó éves fizetési kötelezettségre is ugyanezek a szabályok vonatkoznak.


(4) A tervezett működési bevételek teljesítése és a kiadási szükségletek évközi eltérésének kiegyenlítését biztosító likvid-hitelkeret felső határa 500.000 ezer Ft, amely hitel igénybevétele a mindenkori pénzügyi szükségletekhez igazodóan történhet.


(5) A működési feladatok hatékonyabb ellátása, valamint a pénzügyi egyensúly megőrzése érdekében Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) előkészíti az állami költségvetéshez benyújtható, a helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatokra vonatkozó pályázatokat.



5. §


(1) A Közgyűlés a bevételi főösszeget, és az azzal azonos mértékű kiadási előirányzatot az 1. 1.a., 1.b., 1.c., 2., 3., 3.a, 3.b, 3.c,  számú mellékletekben részletezett módon állapítja meg.


(2) Kiemelt kiadási előirányzatok:


Személyi juttatások

3.601.524.835

Ft

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

730.069.814

Ft

Dologi kiadások

5.195.392.874

Ft

Ellátottak pénzbeli juttatásai

107.274.000

Ft

Egyéb működési célú kiadások

2.846.223.650

Ft

Felhalmozási kiadások

10.060.115.283

Ft

                          Ebből: Beruházási kiadások

8.962.251.022

Ft

                                      Felújítási kiadások

563.957.606

Ft

                                      Egyéb felhalmozási kiadások                    

533.906.655

Ft


(3) Az intézmények 2018. évi létszámkerete 1.015,55 álláshely a 2. számú mellékletben foglalt részletezés szerint.


(4) A Polgármesteri Hivatal 2018. január 1-jei igazgatási létszámkerete 202 álláshely, azzal, hogy a Közgyűlés további 5 fő határozott idejű foglalkozatását engedélyezi munkaerőpiaci forrás igénybevétele mellett.


(4a) A Közgyűlés a Polgármesteri Hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők vonatkozásában

a) az illetményalapot - Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény 59.§. (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényben foglaltaktól eltérően - saját forrásai terhére 42.000 Ft összegben,

b) az illetménykiegészítést az érettségi iskolai végzettségű köztisztviselők esetében az alapilletmény 10%-ban, a felsőfokú végzettségű köztisztviselők esetében az alapilletmény 30%-ban állapítja meg.


(4b) A Polgármester és alpolgármesterek személyi juttatásai a 3. számú melléklet XI. cím alatt kerültek megtervezésre. 


(5) A Közgyűlés a több éves kihatással járó kötelezettségek előirányzatait éves bontásban az 5., 5.a., 5.b. számú mellékletek szerint fogadja el azzal, hogy a későbbi évek előirányzatait a tárgyévi költségvetés elfogadásakor állapítja meg.


(6) A Közgyűlés az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 23.§ (2) bekezdésében előírt követelmények, valamint az Áht. 24.§ (4) bekezdésben foglalt tájékoztató mérlegek és kimutatások tartalmát e rendelet: 1., 1.a., 1.b., 1.c., 2., 3., 3.a., 3.b., 3 c., 4., 4.a., 5., 5.a., 5.b., 5.b.a.; 5.c., 6., 7., 8. számú mellékleteiben foglalt tartalommal állapítja meg.







6. §


(1) A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény 34.§ alapján az önkormányzati működésre és az ágazati feladatok ellátására nyújtott támogatásokat az 1. számú melléklet tartalmazza, a támogatások jogcímeit és összegét a 1.a. számú melléklet részletezi.


(2) Az állam által nyújtott általános célú és kötött felhasználású működési támogatások e rendelet 1.b. számú melléklete szerint az intézmények, valamint az Önkormányzat költségvetésében maradéktalanul megtervezésre kerültek.


(3) Az egészségügyi alapellátást az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közvetlenül finanszírozza. Az e célra tervezett kötött felhasználású előirányzat 206.578.400 Ft, mely a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága költségvetésében maradéktalanul megtervezésre került.


(4) A Polgármesteri Hivatal nevében végzett tevékenységek bevételi és kiadási előirányzatai az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet (továbbiakban: Ávr.) 24.§ (2) bekezdésében foglaltak szerint kerültek megtervezésre.



4. A költségvetés tartalékai


7. §


(1) A Közgyűlés az Önkormányzat egyes feladatainak ellátásához a felhasználásra vonatkozóan célokhoz és feltételekhez kötött, valamint általános jellegű, e rendelet 3. számú melléklete XIII. Tartalékok címen 519.049.969 Ft előirányzatot állapít meg.

(2) A tartalékokkal (3. számú melléklet 13.1 – 13.3 alcímek) való rendelkezés (átcsoportosítás) jogát Szolnok Megyei Jogú Város Polgármestere (továbbiakban: Polgármester) gyakorolja. A Polgármester a céltartalékon jóváhagyott előirányzatokat jogosult átcsoportosítani a központi kezelésű feladatokra, vagy a költségvetési intézmények részére.

(3) A céltartalékok előirányzatai nem léphetők túl, a céltartalékon képződő maradvány a költségvetés általános tartalékát növeli.


(4) A Közgyűlés a működés – üzemeltetés – fenntartás feladataira e rendelet 3. számú mellékletének 13.1 alcím szerinti részletezettséggel együttesen 305.281.642 Ft „Működési költségvetés céltartaléka” előirányzatot állapít meg.


(5) A Közgyűlés a Működési költségvetés céltartalékon belül „Energia kincstári tartalék” előirányzatot határoz meg 30.240.000 Ft összegben. Az előirányzat felhasználására külön Közgyűlési döntés szerint kerülhet sor. Az előirányzat tartalmazza az energia kincstár üzemeltetési díját is, melynek felhasználására a Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert.


(6) A Közgyűlés, a Működési költségvetés céltartalékon belül „Egyéb működési feladatok tartaléka” előirányzatot határoz meg 275.041.642 Ft összegben, az e rendelet 3.a. számú mellékletében részletezett feladatokra. 


(7) Az egyéb működési feladatok tartalékán belül a Közgyűlés „Intézményi feladatok céltartaléka” előirányzatot állapít meg 227.786.642 Ft összegben.


(7a) Az Intézményi feladatok céltartaléka előirányzaton belül a költségvetési intézményekben folyó gazdálkodás hatékonyságának növelése érdekében „Teljesítményösztönzési célelőirányzat” előirányzatát a Közgyűlés 36.076.084 Ft összegben határozza meg. Az előirányzat az évközben jelentkező többletfeladatok ellátásához, a rehabilitációs hozzájárulás megfizetéséhez, valamint a működés hatékonyságát javító fejlesztésekhez használható fel, melyről - szakmai javaslat alapján - a Polgármester dönt.


 (7b) Az Intézményi feladatok céltartaléka előirányzaton belül az „Üres álláshelyek tartaléka” jogcímen elkülönített 41.334.079 Ft előirányzat felhasználására az intézmények által dokumentált, tényleges kifizetéseknek megfelelően, külön igénylés alapján negyedévenként kerül sor.

(7c) Az Intézményi feladatok céltartaléka előirányzaton belül a „Szent Tamás Görög Katolikus Általános Iskola működési hozzájárulás” jogcímen elkülönített 98.800.000 Ft intézményhez történő átcsoportosítására az intézménnyel kötött együttműködési megállapodásban foglaltak szerinti ütemben kerül sor.

(7d) Az Intézményi feladatok céltartaléka előirányzaton belül az intézmények működésében év közben jelentkező, más forrásokból nem megoldható váratlan helyzetek kezelésére „Vis maior tartalék” jogcímen a Közgyűlés 36.576.330 Ft–ot különít el.

(7e) Az Intézményi feladatok céltartaléka előirányzaton belül „Önkormányzati ASP rendszerhez történő csatlakozással összefüggő informatikai beszerzések jogcímen” 15.000.000 Ft–ot különít el.

(8) A Közgyűlés a gazdasági társaságoknál folyó gazdálkodás hatékonyságának növelése, különös tekintettel a működés hatékonyságát javító fejlesztésekhez, valamint a humánerőforrás megtartása érdekében, a „Gazdasági társaságok feladatának motivációs tartaléka” előirányzatot állapít meg 21.255.000 Ft összegben. A tartalék felhasználására –szakmai javaslatot követően- a Polgármester jogosult.


(9) A Közgyűlés az Egyéb működési feladatok tartalékán belül a szünidei étkezés feladatainak biztosítására 22.000.000 Ft-ot, valamint a közművelődési intézmények, szervezetek érdekeltségnövelő pályázatához kapcsolódó önerő fedezetére 4.000.000 Ft-ot állapít meg.


(10) A Közgyűlés az önkormányzati vagyon értékének megőrzése, a hatékony vagyongazdálkodás elősegítése érdekében, valamint egyes pályázati forrásból megvalósítani tervezett fejlesztések pályázati önrészének fedezetéül „Fejlesztési feladatok céltartaléka” előirányzatot állapít meg 153.768.327 Ft összegben.


8. §


(1) A Közgyűlés a költségvetés „Általános tartalékát” 60.000.000 Ft-ban állapítja meg, mely előirányzat az évközi elmaradt bevételeinek pótlását, az év közben felmerülő többletkiadások forrásigényét biztosítja.


(2) Az általános tartalék az első félévben időarányosan használható fel.



5. Költségvetés végrehajtásával kapcsolatos feladatok


9. §


(1) A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben foglaltak szerint az Önkormányzat biztosítja a Szolnok Városi Óvodák és Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága intézményekben , továbbá a közigazgatási területén a tankerületi központ, valamint az állami szakképzési és felnőttképzési szerv által fenntartott nem bentlakásos nevelési-oktatási intézményekben és az Önkormányzat közigazgatási területén a köznevelési fenntartó által üzemeltetett kollégiumban elhelyezett gyermekek részére – az érintett nevelési-oktatási intézmények által közölt adatok alapján - az intézményi gyermekétkeztetést.


(2) Az Önkormányzat a gyermek és tanulók részére nyújtott élelmezési szolgáltatást Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata, Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága, valamint a Szolnoki Kistérségi Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézménye útján biztosítja.


(3) A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/C. §-ban meghatározottak részére az Önkormányzat – figyelemmel a 328/2011. (XII.29.) Korm. rendeletben foglaltakra - Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata útján biztosítja a szünidei gyermekétkeztetést.


 10. §


(1) A Közgyűlés bizottságai feladatkörébe utalt előirányzat-felhasználásra vonatkozó döntési jogkör gyakorlásához, e rendelet 3. számú mellékletében részletezettek szerint együttesen 41.757.000 Ft előirányzatot állapít meg a Közgyűlés.


(2) Amennyiben a bizottság előirányzat-felhasználási döntése alapítvány támogatását eredményezi, úgy a bizottsági döntés előirányzat-felhasználásra vonatkozó előterjesztésnek minősül, melynek elfogadásáról a Közgyűlés dönt.


(3) Az (1) bekezdésben foglalt előirányzaton belül az Egészségügyi, Sport, Turisztikai és Szociális Bizottság a 3. számú melléklet 4.2.4. alcímen tervezett „Sport célú támogatás” jogcímen 28.000.000 Ft, a 3. számú melléklet 4.3.3. alcímen tervezett „Egészségügyi prevenciós feladatok támogatása” jogcímen 1.000.000 Ft, a 3. számú melléklet 4.3.4. alcímen tervezett „Egészségügyi vállalkozók támogatása” jogcímen 4.800.000 Ft, a 3. számú melléklet 4.4.4. alcímen tervezett „Civil és kábítószerügyi feladatok támogatása” jogcímen 2.000.000 Ft, a 3. számú melléklet 4.4.5. alcímen tervezett „Civil szervezetek pályázati úton történő támogatása” jogcímen 2.500.000 Ft, együttesen 38.300.000 Ft előirányzat felhasználásában illetékes.


(4) Az (1) bekezdésben foglalt előirányzaton belül a Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság a 3. számú melléklet 2.9.8 során tervezett „Bűnmegelőzési és Közbiztonsági feladatok támogatása” jogcímen 1.100.000 Ft, a 3. számú melléklet 6.1 alcímen tervezett „Környezetvédelmi Alap” jogcímen 2.357.000 Ft, együttesen 3.457.000 Ft előirányzat felhasználásában illetékes.


(5) Az Önkormányzat által, nem önkormányzati tulajdonú és fenntartású, vagy nem önkormányzati feladatot ellátó szervezeteknek nyújtott - 100 ezer Ft feletti - támogatás folyósítás feltétele annak igazolása, hogy a támogatottnak nincs adó (beleértve a helyi adót és gépjárműadót is), vám és társadalombiztosítási tartozása.


(6) Az Önkormányzat által, az előző bekezdés hatálya alá nem tartozó szervezetnek nyújtott támogatás folyósításának feltétele a támogatott írásos nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy nincs adó (beleértve a helyi adót és gépjárműadót is), vám és társadalombiztosítási tartozása.


11. §


(1) A 2. számú mellékletben nevesített intézmények előirányzat-felhasználási jogkörrel a személyi juttatások és az ahhoz kapcsolódó járulékok és egyéb közterhek előirányzat vonatkozásában minden esetben, az egyéb előirányzataik vonatkozásában jogszabály vagy az irányító szerv döntései alapján rendelkeznek.


(2) A gazdasági szervezettel rendelkező intézmények előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek a 2. számú mellékletben számukra meghatározott előirányzatok felett.


(3) A gazdasági szervezettel nem rendelkező Szolnok Városi Óvodák és Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága az előirányzatai feletti előirányzat-felhasználási jogkörét a gazdálkodási tevékenységét ellátó Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálatával kötött munkamegosztási megállapodásban foglaltak szerint gyakorolja.


(4) A gazdasági szervezettel nem rendelkező Damjanich János Múzeum, Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, valamint a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény az előirányzatai feletti előirányzat-felhasználási jogkörét a gazdálkodási tevékenységét ellátó Szolnoki Kulturális Ellátó Szervezettel kötött munkamegosztási megállapodásban foglaltak szerint gyakorolja.


(5) Az intézmények a 2. számú mellékletben foglalt részletezettséggel megállapított önkormányzati támogatást csak közfeladataik ellátására használhatják fel.


(6) Az intézmények előirányzat-módosítási hatáskörükben – az Önkormányzat egyidejű tájékoztatása mellett – bevételi és kiadási előirányzatuk főösszegét és a megfelelő részelőirányzatokat a tervezett bevételi főösszeget meghaladó, ténylegesen teljesített bevételükből a ténylegesen teljesített bevétel mértékének megfelelő értékhatárhoz kötötten megemelhetik az alábbiak szerint:

a) a bevétel megszerzéséhez szükséges közvetlen költségek fedezetének biztosítása mellett emelhetők a működési kiadások;

b) az átvett pénzeszközök, valamint a támogatások és a támogatásértékű bevételek esetében a megkötött megállapodás szerinti mértékben és kiadási jogcím szerint emelhető a bevétel és a kiadás egyaránt.


(7) Az intézmények a többletbevételük terhére vállalt, felhalmozási jellegű kiadási előirányzataikat csak a Közgyűlés jóváhagyását követően emelhetik fel.


(8) Az intézmények vezetői munkáltatói és bérgazdálkodói jogkörük gyakorlása során nem vállalhatnak olyan tartós kötelezettséget, amely többlet önkormányzati támogatást eredményez 2018. évre, illetve az azt követő évekre.


(9) A személyi juttatások kiemelt előirányzat terhére vállalt kötelezettségek esetében akkor is szükséges pénzügyi ellenjegyzés a fedezet rendelkezésre állásáról, ha a számfejtés és az ehhez kapcsolódó kifizetőhelyi feladatok a kincstár által működtetett központosított illetmény számfejtési rendszeren keresztül történik.


(10) Az intézményeknek az ellátottak részére nyújtott élelmezési szolgáltatáshoz - az intézmények által tervezett élelmezési napok szerint – az Önkormányzat támogatást nyújt. A 2018. évi költségvetési zárási feladatok keretében az e rendelet III. – IV. számú függelékében szereplő tervezett élelmezési napok és térítési díjak, valamint a tényleges élelmezési napok és teljesített térítési díjak alapján az önkormányzati támogatás elszámolásra kerül.


(11) A 2018. évi költségvetési zárási feladatok keretében az e rendelet II. számú függelékében szereplő tervezett energia felhasználási normák alapján az Energia kincstár körébe tartozó intézmények részére biztosított önkormányzati támogatás a tényleges igénybevételnek megfelelően elszámolásra kerül.


(12) A gazdasági szervezettel rendelkező intézmények – a kijelölt intézményekkel kötött munkamegosztási megállapodásban foglaltakra is figyelemmel - kötelesek a gazdálkodás vitelét, valamint számviteli rendjét meghatározó szabályzataikat a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembevételével elkészíteni, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani.


(13) Feladat elmaradásából származó - személyi és dologi - megtakarítások felhasználására csak a Közgyűlés döntésének megfelelően kerülhet sor.


(14) Az e rendeletben meghatározott kiemelt előirányzatokat az intézmények kötelesek betartani, illetve betartatni. Az előirányzat túllépés megakadályozása az intézményvezetők kiemelt feladata és felelőssége.


12. §


A nemzetiségi önkormányzatok támogatása tartalmazza a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. számú törvény 80.§ (1) bekezdésében foglalt feladatellátáshoz kapcsolódó költségek fedezetét.


13. §


(1) Az Önkormányzat számára év közben meghatározott célra támogatásként, támogatásértékű bevételként vagy átvett pénzeszközként érkezett bevételek a bevételi és kiadási előirányzatokat azonos összeggel módosítják. Az ily módon biztosított források felhasználásáról, az intézmények saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításainak jóváhagyásáról, valamint az átruházott hatáskörben hozott döntésekről, az emiatt szükségessé váló költségvetési rendelet módosításáról a Közgyűlés szükség szerint, de legalább negyedévente dönt.

(2) A Közgyűlés és szervei az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról a 25/2013. (VI.28.) önkormányzati rendeletben foglaltak szerint döntenek.

(3) Amennyiben év közben az Országgyűlés, a Kormány, illetve valamely költségvetési fejezet, vagy elkülönített állami pénzalap az Önkormányzat számára pótelőirányzatot biztosít, vagy szükségessé válik, hogy az Önkormányzat lemondás alapján előirányzatot csökkentsen, az ezekkel kapcsolatos előirányzat módosításokról a Polgármester döntést hozhat.

(4) A Közgyűlés – figyelemmel az Ávr. 43/A.§ (2) bekezdésében foglaltakra - felhatalmazza a Polgármestert, hogy az e rendelet 3. számú mellékletében foglalt alcímeken belül, valamint egy-egy címhez tartozó alcímek között a kiemelt előirányzatokra is kiterjedően átcsoportosításokat hajtson végre.


(5) Az 1.c. melléklet 1.3.1.1 pontjában szereplő bevételi előirányzat a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. számú törvény 18.§-ban foglaltaknak megfelelően a víziközmű-fejlesztés finanszírozását szolgálja.


14. §


(1) A 3. számú melléklet VIII. címben nevesített fejlesztési feladatok előirányzatai tartalmazzák a projektek előkészítési, kivitelezési, lebonyolítási munkálataira szükséges kiadások fedezetét. A tervezett feladatok megvalósítására vonatkozó kötelezettségvállalásokat ennek figyelembevételével kell megtenni.


(2) A 3. számú melléklet VIII. címben nevesített 8.28. „Projekt feladatok ellátása” jogcímen 392.278.266 Ft összegű előirányzat tartalmazza az előző évről áthúzódó tervezési, valamint projekt lebonyolítási feladatok kiadásainak elszámolását, valamint az indításra tervezett beruházások koncepciói és engedélyes tervei elkészítésére, a fejlesztések előkészítésére, megvalósítására szolgáló forrásokat. A rendelkezésre álló előirányzat felhasználásakor figyelemmel kell lenni a területi operatív programok kiírására, valamint a megjelent pályázati felhívásokra. A tervezett feladatok megvalósítására vonatkozó kötelezettségvállalásokat ennek figyelembevételével kell megtenni.


(3) A költségvetési egyensúly megőrzése érdekében az indításra tervezett beruházások előkészítésére megelőlegezett forrásokat a projektek elszámolható költségelemeinek részévé kell tenni, amennyiben arra az érintett pályázati felhívás lehetőséget nyújt.


(4) Az 5.b. számú mellékletben szereplő önkormányzati önerőt igénylő feladatokból, valamint a fejlesztési tartalékból együttesen 68 millió Ft értékű feladatra akkor és olyan mértékben lehet kötelezettséget vállalni, amikor - és amilyen mértékben- az 1.c melléklet 5.17 sorában szereplő Szolnoki Atlétikai Centrum fejlesztésével összefüggő beruházásra 60 millió Ft, valamint az 5.16 sorban szereplő Alsó-Tisza és a Körösök vízi turizmusának komplex fejlesztésére vonatkozó 8 millió Ft állami támogatás az Önkormányzat részére  folyósításra került.


(5) ÁFA levonási joggal érintett fejlesztés esetén a költségvetési egyensúly és likviditás biztosítása és az ÁFA 2018. éven belüli visszaigénylése érdekében

a) legkésőbb 2018. szeptember 30-i teljesítési dátummal kiállított és benyújtott számlát lehet befogadni, ha

aa) a fizetés tárgyévben esedékes, vagy

ab) a beszerzés fordított adózás hatálya esik, és

b) az ÁFA levonását megalapozó bevételszerző tevékenységre irányuló szerződést legkésőbb a kiviteli szerződés megkötéséig meg kell kötni.


(5a) Az (5) bekezdésben foglaltakat a vonatkozó közbeszerzési eljárások ajánlati dokumentációjába is bele kell foglalni.


(5b) Egyes fejlesztések tervezett megvalósítása érdekében az (5) bekezdésben foglaltaktól legfeljebb összesen 100 millió Ft összegű ÁFA visszaigénylés erejéig, a költségvetési egyensúly és likviditás biztosítása mellett a Polgármester jogosult eltérni.


(6) A fejlesztési feladatok részbeni fedezetét biztosító átvett pénzeszközök, valamint számításba vett egyéb, nem önkormányzati források teljesítésének elmaradása, az üzemeltetési, fenntartási feladatok pénzügyi forrásának hiánya esetén a fejlesztések elindításáról, illetve folytatásáról - az új körülményre való tekintettel - a Közgyűlés külön döntést hoz.


(7) Indításra tervezett fejlesztési feladat esetén – kivéve a 3. számú melléklet 8.28-8.33. sorain tervezett feladatokat -  a fejlesztés indítására vonatkozó döntés megalapozása érdekében - az üzemeltetési költségeket és azok biztosíthatóságára vonatkozó elképzeléseket is tartalmazó – üzemeltetési koncepciót legkésőbb a kiviteli szerződés megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás megindításáig a Közgyűlés elé kell terjeszteni. Az üzemeltetési koncepció Közgyűlés általi jóváhagyása nélkül a közbeszerzés nem indítható el.


15. §


(1) A működési költségvetés bevételi előirányzatai teljesítésében a tervezetthez viszonyított kiesés esetén a költségvetésben tervezett feladatok megvalósíthatóságáról, a forráshiány megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről a Közgyűlés szükség szerint dönt.  


(2) A költségvetés kiadási előirányzatai között nem szereplő feladatra, a tervezett feladat előirányzatát meghaladó kiadási szükségletre kötelezettségvállalás vagy pénzügyi kötelezettséget keletkeztető intézkedés nem tehető.


(3) A költségvetés bevételi előirányzataiban nem szereplő, vagy a tervezett előirányzatot meghaladó ténylegesen teljesített bevételek - kivéve a kötött felhasználási célú átvett forrásokat - a kiadási előirányzatokban szereplő feladatok megvalósításának elmaradásából, illetve a tervezettnél kisebb ráfordítással megvalósított feladatok előirányzati maradványából keletkező kiadási megtakarítások a költségvetés általános tartalékát növelik.

(4) A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert az átmenetileg szabaddá váló saját bevételekből származó pénzeszközökből államilag garantált hozamú értékpapír vásárlására, vagy ilyen jellegű betétben történő pénzeszköz elhelyezésre.


16. §


(1) A költségvetés végrehajtását az intézmények tekintetében a Polgármesteri Hivatal köteles ellenőrizni, az Önkormányzat éves ellenőrzési munkatervében foglaltak szerint. Az ellenőrzés tapasztalatairól a Polgármester a zárszámadási rendelettervezet előterjesztésekor köteles a Közgyűlést tájékoztatni.


(2) A gazdasági szervezettel rendelkező intézmény vezetője köteles gondoskodni a saját és a hozzá rendelt intézmények belső ellenőrzésének megszervezéséről.


(3) A kizárólagos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság vezetője köteles gondoskodni a gazdasági társaság belső ellenőrzésének megszervezéséről.


17. §


Az Önkormányzat tulajdonosi minőségében hozott döntései a költségvetésben tervezett feladatok megvalósítását, a pénzügyi források felhasználhatóságát átmenetileg sem korlátozhatják.

                                                                                                                               

18. §


(1) Önkormányzati biztost kell kirendelni, ha az intézmény 30 napon túli lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át, vagy harminc millió forintot.

                                                                                                                               

(2) A gazdasági szervezettel rendelkező intézmény vezetője az (1) bekezdésben foglalt határérték 50 %-nak elérésekor haladéktalanul köteles Szolnok Megyei Jogú Város Jegyzőjének bejelentést tenni a tartozás fennállásáról.


(3) Az önkormányzati biztos kijelölését a Közgyűlés a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően teszi meg.


19. §


(1) Az intézmények, valamint a kizárólagosan önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok az általuk ellátott közfeladatok hatékonyságát javító intézkedésekkel a gazdaságosság, takarékosság, célszerűség követelményeinek érvényesítésével kötelesek elősegíteni a költségvetés pénzügyi egyensúlyának megőrzését.


(2) Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok az üzleti tervben foglaltak teljesüléséről, a kiadásaik és bevételeik alakulásáról havonta információt kötelesek szolgáltatni a Polgármester részére.


(3) Az - önkormányzati támogatásban részesülő – önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok kötelesek az éves önkormányzati támogatás 3%-ának megfelelő tartalékot képezni elsősorban fejlesztési feladatokra, beszerzések megvalósítására. A tartalék felhasználására - a Polgármester döntése alapján - az I-III. negyedévi teljesítési adatok függvényében kerülhet sor. Az erre vonatkozó kötelezettséget és eljárásrendet a támogatási szerződésekbe bele kell foglalni.





20. §


(1) A bérlakás-privatizációs bevételek felhasználására vonatkozó elszámolást az e rendelet I. számú függeléke tartalmazza.


(2) A Közgyűlés a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21.§ (2) bekezdése szerinti felhatalmazással nem kíván élni.


(3) A költségvetés teljesítéséről, a bevételek és kiadások alakulásáról a Közgyűlést havonta tájékoztatni kell.  


(3a) E rendelet 7.§ (2), (5), (7a), (8) bekezdéseiben, a 13.§ (3)-(4), 15.§ (2) és (5) bekezdéseiben, valamint a 19.§ (3) bekezdésében foglalt átcsoportosításról a polgármester negyedévente köteles beszámolni a Közgyűlés részére, és a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni. Az átruházott hatáskörű előirányzat módosítási jogkör 2018. december 31-ig gyakorolható.


(4) E rendeletben foglaltak végrehajtásáról a 2018. évi zárszámadásról szóló rendeletben kell számot adni.


(5) A Szolnoki Kistérségi Többcélú Társulása működésével kapcsolatos bevételek és kiadások e rendelet 1. számú mellékletében teljeskörűen megtervezésre kerültek, azzal, hogy az 1.számú mellékletben „bevételek” jogcímen szereplő 1.039.876.392 Ft az 1.2 alcím alatt szereplő önkormányzat működési támogatásait növeli meg az 1.a számú melléklet szerinti jogcímen, valamint az 1. számú melléklet „kiadások” jogcím 1.039.876.392 Ft előirányzat az Egyéb működési célú kiadások kiemelt előirányzat összegét növeli. A Szolnoki Kistérségi Többcélú Társulása működésével kapcsolatos bevételek és kiadások vonatkozásában a Közgyűlés döntési jogkörrel nem rendelkezik.



6. Záró, hatályba léptető rendelkezések


21. §


(1) A rendelet a (2) bekezdésben foglalt kivétellel a kihirdetését követő napon lép hatályba, azzal, hogy rendelkezéseit a (2) bekezdésben foglalt kivétellel 2018. január 1-jétől kell alkalmazni.


(2) A 2018. I. negyedévben polgármesteri hatáskörben Szolnok Megyei Jogú város Önkormányzata Szervezeti és Működési szabályzatáról szóló 7/2014. (II.28.) önkormányzati rendelet 2/a. sz. melléklet IX. fejezet 2a. pontjában foglalt felhatalmazás alapján támogatásban részesített önkormányzati tulajdonú egyszemélyes gazdasági társaságok e rendelet szerinti 2018. II-IV. negyedéves költségvetési támogatására vonatkozó rendelkezések hatályba lépésének és alkalmazásának napja 2018. április 1., azzal, hogy az I. negyedévben nyújtott támogatások az e rendelet által meghatározott kiadási előirányzatokba beépítésre kerültek.


(3) Az Áht. 25.§ (3) – (4) bekezdése szerinti előirányzat teljesítések az e rendelet által meghatározott kiadási és bevételi előirányzatokba beépültek.


(4) Hatályát veszti Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 2018. évi költségvetését megállapító rendelet előkészítéséről szóló 323/2017. (XII. 14.) számú közgyűlési határozat.







22.§

Az egyes anyakönyvi események hivatali helyiségen kívüli, illetve munkaidőn kívüli engedélyezésének szabályairól, illetve az eseményekhez kapcsolódó többletszolgáltatásért fizetendő díjak mértékéről szóló 9/2011. (III.31.) önkormányzati rendelet 4.§-ának (4)-(5) bekezdésében a „mindenkori” szövegrész helyébe a „Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának mindenkori költségvetési rendeletében megállapított” szöveg lép.


Kelt: Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2018. február 22-i ülésén

                                                                                                                   

           


       




                   Szalay Ferenc                                                              dr. Sebestyén Ildikó

                   polgármester                                                                            jegyző





2018. évi költségvetési rendelet szöveges indoklása





 

1–2. §


A költségvetési rendeletben kell meghatározni azt a kört, akiket a költségvetés végrehajtása valamilyen módon érint.


A korábbi években bevezetett integrált számviteli rendszer biztosítani tudja az egyes szakmai feladatok részletes előirányzati és teljesítési adatainak figyelemmel kísérését. Ezek a feladatok tervezési alapegységet jelentenek, melyek alkalmazását az elmúlt évek költségvetési rendeletei határozták meg. A bevételi és kiadási előirányzatok beazonosítása indokolttá tette a címrend alkalmazását. A szabályozás biztosítja a folyamatos információkat a tervezett feladatok megvalósításáról.


A korábbi évek jogszabályi változásai miatt a Polgármesteri Hivatalban előirányzott ágazati feladatok megoldását szolgáló előirányzatokat külön önkormányzati címen kellett megtervezni. Ez azt jelentette, hogy a Polgármesteri Hivatal – mint intézmény - előirányzataiban az apparátus működésével kapcsolatos kiadások kerültek megtervezésre.


Az Áht[1]. 23.§ (2) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján a költségvetési rendeletben a bevételek és kiadások részletezését be kell mutatni a kötelező és önként vállalt feladatok bontásában is. Ennek az előírásnak tesz eleget az előirányzatok 3.c. számú melléklet szerinti csoportosítása.


3–4. §


Az Áht. 23.§ (2) bekezdés c) – e) pontjai alapján a költségvetési rendeletnek tartalmaznia kell a bevételek és kiadások teljes körű számbavétele után létrejött hiány mértékét, és a hiány megszüntetésének módját.


A Közgyűlés a működési és a felhalmozási forráshiány megszüntetését belső finanszírozási bevételekből - az előző évek pénzmaradványából – valamint kamatozó kincstárjegy értékesítéséből biztosítja.


A költségvetési egyensúly megteremtése mellett, az egyensúly megtartása érdekében a bevételek növelését, illetve a kiadások csökkentését eredményező intézkedések megtételét is szorgalmazza a rendeleti előírás. Az intézkedéseknek az Adósságkezelési Komplex Program megállapításáról szóló 144/2011. (V.26.) számú közgyűlési határozatban elfogadott elvek és irányok képezik az alapját.


Mindezeken túl a központi költségvetésben a helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásaira benyújtható pályázatok elkészítést, források igénylését irányozza elő a rendelet.


A bevételi teljesítések időbeni szóródása, illetve a kiadási szükségletek teljesítése, a késedelmes fizetés elkerülése, valamint egyéb pénzellátási gondok elhárítása érdekében a rendelet 4. § (4) bekezdése likvid hitelkeretet határoz meg.


5. §


Az (1), valamint az (2) bekezdésekben kiemelt tételek, az Áht. 23.§ (2.b) bekezdésében, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) kormányrendelet (továbbiakban: Ávr.)  24. § – ban foglalt előírások szerint kerültek be a költségvetési rendeletbe.


A hatékony és célszerű bérgazdálkodás megköveteli, hogy az önkormányzat által irányított költségvetési intézményekben a feladatellátáshoz rendelt személyi kiadásokhoz álláshelyek legyenek kapcsolhatók.


A (4a) bekezdésben foglaltak szerint a Közgyűlés a Polgármesteri Hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők vonatkozásában élni kíván azon törvényi felhatalmazással, mely szerint az illetményalapot a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényben foglaltaktól eltérően - saját forrásai terhére magasabb összegben határozza meg.


A polgármester és alpolgármesterek bérét és járulékait az Önkormányzati igazgatási kiadások között kell tervezni. A (4b) szakasz ezen szabályt rögzíti.


Az Áht. 24.§ (4) bekezdése meghatározza a Közgyűlés részére tájékoztatásul bemutatásra kerülő mérlegek és kimutatások tartalmát. Az (5) valamint a (6) bekezdésekben előírt mellékletek hivatottak azt biztosítani, hogy a jegyző által elkészített költségvetési rendelettervezet a hatályos jogszabályoknak megfeleljen.


6. §


Az (1) – (2) bekezdésekben megfogalmazottak Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény 34. § alapján az önkormányzatok működéséhez és az ágazati feladatok ellátásához nyújtott jórészt kötött felhasználású állami juttatások jogcímeit és előirányzatait tartalmazzák. Az előirányzatok az intézmények által ellátott feladatok részbeni forrását teremtik meg, egyúttal biztosítják, hogy a törvényi előírásnak megfelelően feladathoz kapcsolódó támogatások a feladat ellátás forrását biztosítsák.


A szabályozási változásoknak megfelelően az önkormányzati hivatal működésével kapcsolatos kiadások az intézményi kiadások keretében – a Polgármesteri Hivatal és a Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezete előirányzataiban – kerültek megtervezésre.


7. §


A rendelet e szakasza egyrészt meghatározza azokat a tartalmi és eljárási szabályokat, amelyeket a céltartalék felhasználása során érvényesíteni kell, másrészt célok szerint csoportosítja és részletezi a tartalékok előirányzatait.


Az (1) – (3) bekezdések a költségvetési céltartalék megállapításával és felhasználásával kapcsolatos feladatokat és eljárásrendet foglalják össze.


A (4) – (10) bekezdésekben megfogalmazott költségvetési céltartalékok egyes önkormányzati működési és fejlesztési feladatok ellátásához biztosítanak előirányzatokat. A tartalékok felhasználására vonatkozó intézkedés a célok megvalósítására irányuló feltételek teljesítéséhez kötött.


A (4) bekezdésben a „Működési költségvetés céltartaléka” feladataira elkülönített előirányzatok kerültek összefoglalásra.


Ezen belül a (5) bekezdésében az „Energia kincstári tartalék” előirányzatai a hatályos energetikai üzemeltetés szervezési és vállalkozási szerződésben foglaltak szerint kerültek kialakításra. A szolgáltatót a szerződésben vállalt feladatok ellátásáért díjazás illeti meg, s emellett részesedik az intézményi energiaköltségek megtakarításából.


A szakasz (6) bekezdése egyes üzemeltetési, működtetési feladatok ellátására biztosít forrásokat. A tervezett előirányzatok feladatonkénti kibontását a 3.a. számú melléklet tartalmazza.


A (7) bekezdésben megfogalmazott céltartalék a költségvetési intézmények feladatellátáshoz kapcsolódik. Ezen belül a teljesítményösztönzési célelőirányzat az évközben jelentkező többletfeladatok ellátásához, a rehabilitációs hozzájárulás megfizetéséhez, a humánerőforrást megtartó intézkedésekhez, valamint a működés hatékonyságát javító fejlesztésekhez használható fel.

Az Üres álláshelyek tartaléka előirányzat az intézmények által 2018. január 1-én betöltetlen álláshelyek bértömegének feleként került meghatározásra, A tartalék felhasználására az intézmények által dokumentált, tényleges kifizetések alapján kerülhet sor.


A Szent Tamás Görög Katolikus Általános Iskola működéséhez az önkormányzat az intézménnyel kötött együttműködési megállapodásban foglaltak szerinti járul hozzá.

Az Intézményi feladatellátás során adódhat az év során, olyan más forrásokból nem megoldható váratlan helyzet, melynek forrását biztosítja a Vis maior tartalék.

Az ASP rendszerhez való csatlakozásra való felkészülés okán szükségessé váló informatikai beszerzés fedezetét tartalmazza a (7e) bekezdésben rögzített forrás.

A gazdasági társaságok feladatának motivációs tartaléka a gazdasági társaságoknál folyó gazdálkodás hatékonyságának növelését, működés hatékonyságát javító fejlesztések elősegítését, valamint a humánerőforrás megtartását szolgálja.


A (9) bekezdés rögzíti a szünidei étkezés feladatainak biztosítására, valamint a közművelődési intézmények, szervek állománygyarapító pályázatához kapcsolódó önerő fedezetére szolgáló forrásokat.


A „Fejlesztési feladatok céltartaléka” előirányzat az egyes pályázati forrásból megvalósítani tervezett fejlesztések pályázati önrészét, valamint a fejlesztések előkészítését biztosító logisztikai feladatok forrását tartalmazza.  


8. §


Az általános tartalék jelzi annak szükségességét, hogy a költségvetési egyensúly megtartása, a gazdálkodás biztonsága kiemelt feladat.


Az előirányzat egyrészt lehetőséget teremt a tervezett bevételek kieséséből származó kompenzációra, másrészt évközben jelentkező újabb feladatok megvalósítására. Az általános tartalék feladata az is, hogy a költségvetésben tervezett feladatok ellátásában elérhető megtakarításokat és az év közben keletkező többletbevételeket összegyűjtse.


9. §


A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény szerint a tankerületi központ által fenntartott, települési önkormányzat által működtetett köznevelési intézmények működtetése a tankerületi központhoz került át 2017. január 1-jétől. Ezzel párhuzamosan 2017. január 1-jével a tankerületi központ foglalkoztatotti állományába kerültek át az érintett intézmények működtetését/üzemeltetését ellátó közalkalmazottak is. Az átadással érintett intézmények köznevelési feladatainak ellátását szolgáló vagyon - leltár szerint - 2017. január 1-jén a területileg illetékes tankerületi központ ingyenes vagyonkezelésébe került.

Az önkormányzati feladatrendszer fenti módosulását követően Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata továbbra is ellátja a hozzá tartozó (óvodai, bölcsődei) intézmények pénzügyi-gazdasági feladatait a köztük létrejött munkamegosztási megállapodás alapján, valamint az intézmények feladatellátását szolgáló ingó- és ingatlanvagyon működtetését (üzemeltetését, karbantartását) a fenntartóval kötött vagyonkezelési szerződés alapján.


Feladata továbbá Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott óvodában és a közigazgatási területén a tankerületi központ által fenntartott nevelési-oktatási intézményben az óvodai nevelési napokon, illetve az iskolai tanítási napokon a déli meleg főétkezés és két további étkeztetés biztosítása.


A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény a helyi önkormányzatok feladatává tette a szünidei gyermekétkeztetés biztosítását az arra jogosultak részére. Az Önkormányzat – figyelemmel a 328/2011. (XII.29.) Korm. rendeletben foglaltakra – ezt a feladatot Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata útján biztosítja.


10. §


Az (1) – (4) bekezdésekben megfogalmazottak az Önkormányzati bizottságok döntési jogkörébe utalt előirányzat-felhasználásokat szabályozzák.


Annak érdekében, hogy az Önkormányzatnál kezelt feladatok keretében megtervezett előirányzatok felhasználására vonatkozó bizottsági illetékesség egyértelmű legyen, a rendelet 10. § (3)–(4) bekezdései felsorolják, és a bizottságokhoz rendelik a költségvetésben tervezett, bizottsági kötelezettségvállalásokkal felhasználható előirányzatokat.


A szabályozás lényeges eleme az, hogy ha a bizottsági döntés alapítvány támogatásáról szól, akkor a bizottság által hozott döntés előirányzat-felhasználási kezdeményezésnek minősül, melyet a Közgyűlés elé kell terjeszteni. Erre az eljárásra azért van szükség, mert a Közgyűlés döntési jogköréből az alapítványok számára támogatás biztosítása – forrás átadása - másra nem ruházható át (Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 4. pont).


A (5) – (6) bekezdésekben előírt szabályozás azt célozza, hogy az önkormányzati támogatás alapvetően és elsősorban annak a célnak a megvalósítását szolgálja, amire a támogatást a döntést hozó biztosította, és ne a különböző adó, vám és egyéb tartozások megfizetéséhez teremtsen forrást.


11. §


A 11.§ a költségvetési intézmények gazdálkodására vonatkozó szabályokat és előírásokat tartalmazza.


Az (1) - (2) bekezdésekben megfogalmazottak az Ávr. 7. § tartalmi követelményeit követik. Az elmúlt években bevezetett szabályozás a gazdasági szervezettel való rendelkezés alapján különbözteti meg az intézményeket. A besorolás ennek megfelelően eldönti az előirányzatok feletti felhasználási jogkör gyakorlását is. 


Az Ávr. 9. § -a alapján, ha a költségvetési szerv nem rendelkezik gazdasági szervezettel, az irányító szerv köteles egy gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szervet kijelölni, amely a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv tekintetében ellátja a gazdálkodási tevékenységet.


Ennek a szabálynak tesz eleget a (3) és (4) bekezdésében megfogalmazott szabályozás. A bekezdésben hivatkozott munkamegosztási megállapodást a Polgármester hagyja jóvá.


Az (5) - (9) bekezdésekben megfogalmazott szabályok a költségvetés stabilitását, a felelős gazdálkodási szemlélet erősítését célozzák.


A (9) bekezdés az Ávr. előírásain túl további szigorítást tartalmaz a személyi juttatások kiemelt előirányzat terhére vállalt kötelezettségek esetében, ugyanis a fedezet rendelkezésre állásáról szóló pénzügyi ellenjegyzést minden esetben kötelezővé teszi.


A (10) bekezdésben az intézmények által az ellátottak részére biztosított élelmezési feladatokhoz adott önkormányzati támogatás elszámolása kerül szabályozásra. A gyermekélelmezési kiadásokhoz az önkormányzat az intézményi igényeknek megfelelő, az élelmezési rezsi kiadások fedezetét teljes körűen biztosító támogatást nyújt. A támogatás céljellegű, ezért az elszámolásnak is ennek megfelelően kell történnie. A kedvezményes óvodai, iskolai, kollégiumi étkeztetéshez az állam kötött felhasználású támogatást biztosít, melynek felhasználásáról a 2018. évi zárási feladatok keretében kell számot adni.


A (11) bekezdésben megfogalmazottak az energiakincstár működéséből eredő önkormányzati támogatások elszámolását biztosítják.


Az (12) – (13) bekezdésekben rögzítettek a szabályszerűségi követelmények betartását emelik ki. A gazdálkodási fegyelem érvényesüléséhez nélkülözhetetlen a naprakész, hatályos szabályozásnak megfelelő intézményi szabályzatok megléte. Ezek aktualizálása a hatékony és takarékos gazdálkodás érdekében elkerülhetetlen.


Az intézmények előirányzatai az alapító okiratban megfogalmazott közfeladatok ellátásához biztosítanak forrásokat. Amennyiben az intézménynél a tervezetthez képest megtakarítás jelentkezik, és az feladatelmaradásból származik, úgy ennek a megtakarításnak a felhasználására intézményi hatáskörben nem lehetséges.


A (14) bekezdésben az intézményi kiemelt előirányzatok betartását nyomatékosító szabályozás azt a célt szolgálja, hogy az előirányzatokkal érintett területek kiemelt figyelmet kapjanak mind a szakmai, mind a gazdálkodói munkában.


12. §


A szakasz rögzíti, hogy a nemzetiségi önkormányzatok támogatása tartalmazza a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. számú törvény 80.§ (1) bekezdésében foglalt feladatellátáshoz kapcsolódó személyi és dologi költségek fedezetét.


13. §


A megfogalmazottak arra épülnek, hogy az Áht. 34. § -a előírja a költségvetés módosításával kapcsolatos szabályokat. Az előirányzat módosítás keretében, a teljes körűség biztosítása érdekében, a költségvetési rendelet módosítás előterjesztésekor kell az átruházott hatáskörben hozott döntéseket is a Közgyűlés elé terjeszteni.


A vonatkozó jogszabályok és a kialakult gyakorlat alapján célszerű az előirányzat módosításokat legalább negyedévenként testület elé terjeszteni, figyelemmel az önkormányzati költségvetési rendelet utolsó módosításának – az éves költségvetési beszámoló elkészítéséig - határidejére.


Fontos szabály, hogy a (3) bekezdésben megfogalmazott lemondás fogalma alatt, az önkormányzat által kezdeményezett előirányzat csökkentésről van szó, és nem arról, ha év közben az Országgyűlés az Áht. 14. §. (3) bekezdésben meghatározott támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli. Ebben az esetben az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.


A (4) bekezdésben megfogalmazottak a számviteli előírások jelentős változásával függnek össze. Az elmúlt években bevezetett szabályozás a költségvetési előirányzati könyvelés jelentőségét kiemelte azáltal, hogy szigorú előírásokat tartalmaz a pénzügyi kötelezettségek, számlák kiegyenlítéséhez. Azon szabály, mely szerint előirányzat nélkül kötelezettség nem vállalható és teljesítés nem könyvelhető, azon szabálynak a vonatkozó számviteli előírások alapján a kiemelt előirányzatok szintjén is érvényesülnie kell. Ez a szabály egyrészt a tervezés - kiemelt előirányzati szintre is kiterjedő – pontosságát és fontosságát is igényli. Másrészt a pénzügyi kötelezettségek, számlák határidőn belüli kiegyenlítéséhez az előirányzat módosítás fontosságát és naprakészségét teszi szükségessé. 


Az egy - egy tervezési alapegység előirányzatát meghaladó, de az alcím előirányzatán belül maradó, valamint egy-egy címhez tartozó alcímek közötti kiadás teljesíthetőségét előirányzat módosításhoz köti, ugyanez a helyzet a tervezési alapegységen belül maradó, de a kiemelt előirányzatok közötti eltérések esetén is. Ha az előirányzat módosítás közgyűlési jogkörben marad, akkor havonta egy alkalommal lesz mód az ilyen jellegű, technikai módosítások átvezetésére, majd ezt követően a számlák kiegyenlítésére. Ez a helyzet a jelentős többlet adminisztráció mellett a számlák késedelmes kiegyenlítését is okozhatja. Ezt a helyzetet hidalja át a javasolt felhatalmazás.


Az (5) bekezdésben a vízi közmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. számú törvény 18. § - a értelmében „ha jogszabály vagy az üzemeltetési szerződés a víziközmű-szolgáltatási jog gyakorlását vagy a vízi-közmű használatát díj (a továbbiakban: használati díj) fizetéséhez köti, az ellátásért felelős az ebből származó bevételét elkülönítetten kezeli, és azt kizárólag víziközmű-fejlesztés finanszírozására használhatja fel.” E törvényi előírásnak megfelelően került szabályozásra a rendeletben a koncessziós díj felhasználása.


14. §


Tekintettel arra, hogy a 2018. évi költségvetés több mint 10 milliárd Ft összegű fejlesztési feladatot tartalmaz, ezért a költségvetési egyensúly biztosítása érdekében garanciális szabályokat szükséges meghatározni, melyeket a rendelet 14.§ -a tartalmaz.


Az (2) bekezdésben nevesített projekt feladatok ellátására rendelkezésre álló 392 millió Ft előirányzat tartalmazza az előző évről áthúzódó tervezési, valamint projekt lebonyolítási feladatok kiadásainak elszámolásának fedezetét, valamint az indításra tervezett beruházások koncepciói és engedélyes tervei elkészítésére, a fejlesztések előkészítésére, megvalósítására szolgáló forrásokat. A rendelkezésre álló előirányzat felhasználásakor figyelemmel kell lenni a területi operatív programok kiírására, valamint a megjelent pályázati felhívásokra.


A (3) bekezdés a költségvetési hiány csökkentésére irányuló szabályt tartalmaz, azzal, hogy előírja, hogy az indításra tervezett beruházások előkészítésére megelőlegezett forrásokat a projektek elszámolható költségelemeinek részévé kell tenni, amennyiben az érintett pályázati felhívás arra lehetőséget ad.


A (4) bekezdésben foglaltak szerint az 5.b mellékletben szereplő önerős fejlesztési feladatokra, valamint a Fejlesztési feladatok céltartalékon belül 68 millió Ft csak olyan összegben használható fel, amikor az erre vonatkozó bevétel teljesül.

  

A 2018. évben megvalósítani tervezett fejlesztési feladatokhoz mintegy 800 millió Ft önerő biztosítása szükséges. Ezen felül közel 1 milliárd Ft összegű Áfa finanszírozza a fejlesztéseket is. Mindezek okán az ún. Áfa visszaigénylő projektek esetében az Áfa éven belüli visszaigénylése a költségvetési egyensúly biztosítása érdekében kulcs fontosságú. Ennek érvényre juttatására tartalmaznak nagyon fontos garanciális szabályokat az (5-5a) bekezdések a számlák befogadhatósága vonatkozásában. A rendelet által meghatározott szabályokat a vonatkozó közbeszerzési eljárásokban a közbeszerzési dokumentáció részéve kell tenni.

Az Áfa visszaigénylése szempontjából másik kulcsfontosságú tényező, hogy legkésőbb a kiviteli szerződés megkötéséig szükséges megkötni az Áfa levonását megalapozó bérleti – használati – üzemeltetési szerződést. 


Tekintettel arra, hogy egyes beruházások határidőben történő befejezéséhez kiemelt önkormányzati érdek fűződik, ezért egyes esetekben az (5) bekezdésben rögzítettektől eltérést kell engedni. Ennek feltételeit rögzíti az (5b) bekezdés.


A (6) bekezdés a költségvetés beruházási feladataihoz kapcsolódó bevételek kiesése, vagy az üzemeltetési feladatok ellátásának bizonytalanná válása miatt, a tervezett fejlesztések megvalósítására vonatkozó eljárást határozza meg. A pénzügyi egyensúly megőrzésének érdekében kiemelt jelentőséget kapott az üzemeltetési fenntartási feladatok pénzügyi forrásának kérdése. Az üzemeltetési többletköltséget okozó fejlesztések esetében külön vizsgálni kell a forrás megteremthetőségét és hosszabb távon történő biztosítását.


A (7) bekezdés az indításra tervezett fejlesztési feladatok esetén a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás megindítását az üzemeltetési koncepció Közgyűlés általi elfogadásának feltételévé teszi, annak költség vonzatával és forrásoldalával együtt.



15. §


Az (1) bekezdésben megfogalmazott szabály a működési költségvetést finanszírozó bevételek kiesése miatti eljárást határozza meg. A szabályok azt célozzák, hogy a gazdasági folyamatok tervezettől eltérő alakulása esetén arról a Közgyűlés tudomást szerezzen és a helyzet ismeretében a szükséges döntést meghozza.


A (2) bekezdésekben foglaltak alkalmazása a tervezett előirányzatokat meghaladó vagy azzá váló kiadások, azaz a fedezetlen kötelezettségvállalások keletkezését akadályozza meg. Az év közben jelentkező, nem tervezett szükségletek kielégítésére nincs mód, a tervezett előirányzatot meghaladó kiadás nem teljesíthető.


A (3) bekezdésben foglaltak a 2018. évi költségvetés általános tartalékának megteremtését szolgálják. A szabályozás a költségvetésben elfogadott bevételi előirányzatok feletti, illetve kiadási előirányzatok alatti teljesítése esetén a többletek, és a megtakarítások általános tartalékként történő kezelését határozza meg.


Az (4) bekezdés az átmenetileg szabad pénzeszközök felhasználására tartalmaz felhatalmazást a polgármester részére a gazdálkodás biztonságának elvét szem előtt tartva.  


16. §


A gazdálkodási folyamatok megítélésének fontos eszköze az ellenőrzés. A költségvetési szervek és kizárólagos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ellenőrzési és belső ellenőrzési feladatainak rendszerét, követelményeit az elmúlt évben a jogi szabályozás tovább erősítette. A bekezdésekben megfogalmazottak, az alkalmazott gyakorlatot erősítik, és a szabályok nyomatékos érvényesítésére hívják fel a figyelmet.


17. §


A szakasz az Önkormányzat gazdasági típusú döntéseinek kialakításában érvényesítendő szempontot határozza meg. Ennek alapján a tulajdonosi minőségben tett, az Önkormányzat költségvetését érintő döntések nem korlátozhatják a költségvetésben előirányzott feladatok teljesítését.


18. §


Az (1) bekezdés az Áht. 71. § (1) bekezdésére alapozottan határozza meg azokat a feltételeket, amikor az önkormányzati biztos kirendelése szükséges.


A szabályozás összefügg az önkormányzati finanszírozási rendszer alkalmazásával. Ebben a finanszírozási rendszerben határidőn túli intézményi tartozások nem lehetnek. Ha mégis keletkezik tartozás, akkor az a gazdálkodási szabályok megsértésére, a pénzügyi és számviteli rend be nem tartására utal. Ilyen esetekben az okok kivizsgálása és a felelősség megállapítása nem tűr halasztást.


A (2) bekezdés fontos szabályt tartalmaz és egyben az önkormányzati biztos kijelölési eljárás megelőzését is szolgálja azáltal, hogy a költségvetési intézmények vezetői részére jelzési kötelezettséget ír elő arra az esetre, ha az intézmény gazdálkodásában a tartozás állomány meghaladja az (1) bekezdésben foglalt határérték 50%-át.


19. §


Az Adósságkezelési Komplex Program megállapításáról szóló 144/2011. (V.26.) számú közgyűlési határozatban elfogadott elveken és irányokon alapuló döntések végrehajtása az elmúlt években jelentős eredményt hozott. A közfeladatok hatékonyságát javító költségtakarékos megoldások elősegítették az önkormányzat konszolidációs céljai elérését, a költségvetés stabilitásának megteremtését.


Az éves költségvetés végrehajtása során szükséges a hatékony és takarékos gazdálkodási szemlélet érvényesítése. A megváltozott önkormányzati feladat és finanszírozási rendszer kiemelt odafigyelést igényel a költségvetésben tervezett feladatok megvalósításában. Fokozottan és ösztönzötten szükséges ezért a takarékos, gazdaságos intézményi működés biztosítása, a jó gyakorlatok és megoldások bevezetése és elterjesztése a gazdálkodásban.


A szabályozás kiterjed a kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságokra is.


Annak érdekében, hogy pontos információ álljon rendelkezésre az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok pénzügyi-gazdasági helyzetéről, ezért a (2) bekezdés előírja, hogy az üzleti tervben foglaltak teljesüléséről, a kiadásaik és bevételeik alakulásáról havonta információt kötelesek szolgáltatni a Polgármester részére.


A takarékos gazdálkodás elősegítése érdekében a (3) bekezdés tartalékképzési kötelezettséget ír elő az - önkormányzati támogatásban részesülő – önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok részére. Ennek értelmében kötelesek az éves önkormányzati támogatás 3%-ának megfelelő tartalékot képezni elsősorban fejlesztési feladatokra, beszerzések megvalósítására. A bekezdés tartalmazza a tartalék felhasználására vonatkozó hatásköri szabályokat és eljárásrendet.


20. §


A 20. § rendelkezései a 2018. évi költségvetés végrehajtásával összefüggő, a tervezett feladatok végrehajtásával kapcsolatos szabályok alkalmazását biztosítják. Rendelkeznek a költségvetés teljesítésről történő beszámolásról.


A (2) bekezdésben megfogalmazottak azt a célt szolgálják, hogy a hivatkozott jogszabály által biztosított felhatalmazással - az étkeztetés, szünidei étkeztetés biztosítására kötelezett önkormányzat e feladatának ellátásához a közigazgatási területén kívülről érkező gyermek, tanuló lakóhelye szerinti önkormányzattól hozzájárulást kérhet, - az önkormányzat nem kíván élni.    


A (3a) bekezdés a Polgármester részére átruházott jogkörre vonatkozó beszámolási kötelezettséget szabályozza.


Az (5) bekezdés az Áht. 27. § (4) bekezdésében megfogalmazottakon alapul, melynek értelmében a társulás bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv gondoskodik.


A társulás munkaszervezeti feladatait - a Szolnoki Kistérségi Többcélú Társulása valamint Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala között létrejött megállapodás alapján - Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala látja el. Ennek alapján figyelemmel a számviteli változásokra a kistérségi feladatellátáshoz igényelt állami támogatást a Magyar Államkincstár a szolnoki előirányzatok között szerepelteti.


Az előirányzatok felhasználásáról a Társulási Tanács jogosult dönteni az elemi költségvetést elfogadó határozatával.


21. §


A záró, hatályba léptető rendelkezések a 2018. évi költségvetés hatálybalépésére vonatkozó általános és különös szabályokat tartalmazzák.


A rendelet hatályba lépésével és a végrehajtásáról szóló beszámolás időpontjával kapcsolatos előírások mellett a (3) bekezdésben foglaltak az Áht. 25.§ (3) – (4) bekezdéseiben előírt szabálynak tesznek eleget.











1.sz. melléklet
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
2018. évi költségvetési bevételeinek és kiadásainak mérlege











adatok Ft-ban
B E V É T E L E K2018. évi előirányzatK I A D Á S O K2018. évi előirányzat
1.1. Működési  bevételek9 853 939 4992.1. Intézmények elemi kiadásai6 295 799 897


Ebből: Polgármesteri Hivatal1 113 733 550
1.1.1 Intézményi működési bevételek752 431 475





1.1.2. Önkormányzat közhatalmi bevétele6 248 000 0002.2. Önkormányzat kiadásai16 763 850 528
1.1.2.1. Közhatalmi bevételek6 248 000 000Önkormányzat működési kiadásai5 564 416 848
Melyből:    Iparűzési adóbevétel4 400 000 000Önkormányzat felhalmozási kiadásai11 199 433 680
Építményadó1 600 000 000

Idegenforgalmi adó15 000 000    Ebből
Talajterhelési díj3 000 000Működési költségvetés céltartaléka305 281 642
Pótlék, bírság     30 000 000Fejlesztési feladatok céltartaléka153 768 327
Gépjárműadó200 000 000Általános tartalék60 000 000
1.1.2.2. Intézményi közhatalmi bevételek


1.1.3. Önkormányzat működési bevétele2 853 508 024

1.1.3.1. Működési bevételek2 853 508 024





1.2. Önkormányzat működési támogatásai 3 075 517 1702.3. Nemzetiségi Önkormányzatok10 800 000
1.2.1 Önkormányzat működési támogatásai3 075 517 170      Ebből
1.2.1.1. A helyi Önkormányzatok működésének általános támogatása191 689 707Szolnok Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata6 800 000
1.2.1.2. A települési Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása1 217 844 088Szolnoki Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat4 000 000
1.2.1.3. A települési Önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása762 514 255

1.2.1.4. A települési Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása903 469 120





1.3. Felhalmozási jellegű bevételek376 050 000

1.3.1. Felhalmozási bevételek376 050 000Kiemelt előirányzatok
     Melyből: Intézmények1 050 000Személyi juttatás3 601 524 835
1.4. Véglegesen átvett pénzeszközök4 283 101 645ebből: Fejlesztési kiadásokhoz kapcsolodó Személyi juttatás36 570 234
1.4.1 Működésre átvett pénzeszközök214 623 056Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó730 069 814
1.4.1.1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről214 623 056ebből: Fejlesztési kiadásokhoz kapcsolodó Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó7 555 733
 Melyből: Intézmények209 759 056Dologi kiadás5 195 392 874
NEAK-tól átvett pénzeszköz206 578 400ebből: Fejlesztési kiadásokhoz kapcsolodó Dologi kiadások 1 038 047 097
1.4.1.2. Működési célú átvett pénzeszközök
Ellátottak pénzbeli jutattásai107 274 000
1.4.2. Felhalmozásra átvett pénzeszközök4 068 478 589Egyéb működési célú kiadások2 846 223 650
1.4.2.1. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről4 058 278 589Felhalmozási kiadások10 060 115 283
 Melyből: Intézmények
Beruházási kiadások8 962 251 022
1.4.2.2. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök10 200 000Felújítási kiadások563 957 606


Egyéb felhalmozási kiadások533 906 655
1.5. Finanszírozási bevételek 3 142 141 781

1.5.1. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele működési célra


1.5.2. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele felhalmozási célra3 142 141 781

1.6. Pénzügyi elszámolások2 339 700 3302.4. Pénzügyi elszámolások
Összesen23 070 450 425

Fedezethiány


Összesen23 070 450 425Összesen23 070 450 425




Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása feladatok1 039 876 392Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása feladatok ellátása1 039 876 392
Mindösszesen24 110 326 817Mindösszesen24 110 326 817







1. a. sz. melléklet






Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
2018. évi állami hozzájárulásának jogcímei és összegei






Megnevezéslakosság számelismert létszám2018. évi naturális mutató2018. évi      Ft mutatóÁllami támogatás        Ft-ban
I. A helyi Önkormányzatok működésének általános támogatása



191 689 707
1. A települési önkormányzatok működésének támogatása   1.a) - 1.e)/ együtt



1 341 988 890
a) Önkormányzati hivatal működésének támogatása71 660155,95
4 580 000714 251 000
b) Településüzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás alaptámogatása



418 265 090
ba) A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának alaptámogatása

3 856,122 30085 991 030
bb) Közvilágítás fenntartásának alaptámogatása

353,7415 000146 785 500
bc) Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok alaptámogatása



242 760
bd) Közutak fenntartásának alaptámogatása



185 245 800
c) Egyéb önkormányzati feladatok támogatása71 660

2 700193 482 000
d) Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása346

2 550882 300
e) Üdülőhelyi feladatok támogatása

15 108 5001,0015 108 500
V. Beszámítás (A számított bevétel a 2016. (2017.) évi iparűzési adóalap 0,55%-a)



1 150 299 183
1.1.a - V Önkormányzati hivatal működésének támogatása beszámítás után



191 689 707
2017. évről áthúzódó bérkompenzáció




II. A települési Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása



1 217 844 088
1. Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása



1 014 964 200
(1) óvodapedagógusok átlagbérének és közterheinek elismert összege
166,8
4 419 000737 089 200
(2) pedagógus szakképzettséggel nem rendelkező, óvodapedagógusok nevelőmunkáját közvetlenül segítők átlagbérének és közterheinek elismert összege
116,0
2 205 000255 780 000
(3) pedagógus szakképkezettséggel rendelkező, óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők száma
5,0
4 419 00022 095 000
2. Óvodaműködtetési támogatás

1 91481 700156 373 800
4. Kiegészítő támogatás az óvodapedagógusok minősítéséből adódó többletkiadásokhoz



46 506 088
Alapfokozatú végzettségű óvodapedagógusok



42 845 088
a) (1) Pedagógus II. kategóriába sorolt óvodapedagógusok kiegészítő támogatása - akik a minősítést 2016. dec.31-éig szerezték meg
53,0
401 00021 253 000
b) (1) Pedagógus II. kategóriába sorolt óvodapedagógusok, kiegészítő támogatása - akik a minősítést 2018. január 1-jei átsorolással szereztéz meg.
7,0
367 5842 573 088
a) (2) Mesterpedagógus kategóriába sorolt óvodapedagógusok kiegészítő támogatása- akik a minősítést 2016. december 31-éig szerezték meg 
13,0
1 463 00019 019 000
Mesterfokozatú végzettségű óvodapedagógusok



3 661 000
a) (3) pedagógus II. kategóriába sorolt óvodapedagógusok kiegészítő támogatása - akik a minősítést 2016. december 31-éig szerezték meg
1
439 000439 000
a) (4) mesterpedagógus kategóriába sorolt óvodapedagógusok kiegészítő támogatása - akik a minősítést 2016. december 31-éig szerezték meg
2
1 611 0003 222 000
III. A települési Önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása



762 514 255
5. Gyermekétkeztetés támogatása



489 230 390
a) A finanszírozás szempontjából elismert dolgozók bértámogatása
142,64
1 900 000271 016 000
b) Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása



218 214 390
6. A rászoruló gyermekek szündei étkeztetésének támogatása

19 0492855 428 965
7. Kiegészítő támogatás a bölcsődében, mini bölcsődében foglalkoztatott, felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők és szakemberek béréhez 



0
7. Bölcsőde, mini bölcsőde támogatása



267 854 900
a) A finanszírozás szempontjából elismert dolgozók bértámogatása
83,30

267 854 900
Felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők, szaktanácsadók bértámogatása
13,00
4 419 00057 447 000
Bölcsődei dajkák, középfokú végzettségű kisgyermeknevelők, szaktanácsadók bértámogatása
70,30
2 993 000210 407 900
b) Bölcsődei üzemeltetési támogatás



0
IV. A települési Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása



903 469 120
1. Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása



347 669 120
a) Megyei hatókörű városi múzeumok feladatainak támogatása



122 100 000
b) Megyei hatáskörű városi könyvtárak feladatainak támogatása



150 800 000
c) Megyeszékhely megyei jogú városok közművelődési feladatainak támogatása71 660

45432 533 640
h) Megyei hatáskörű városi könyvtár kistelepülési könyvtári célú kiegészítő támogatása



42 235 480
2. A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása



555 800 000
ab) A kiemelt minősítésű színházművészeti szervezetek támogatása 



318 800 000
ca) Nemzeti és kiemelt minősítésű zenekarok támogatása  (Szolnoki Szimfonikus Zenekar)



177 200 000
cb) Nemzeti és kiemelt minősítésű énekkarok támogatása  (Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus)



59 800 000
 Önkormányzat összesen



3 075 517 170






III. A települési Önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkezetési feladatainak támogatása (Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása)



1 039 876 392
3. Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása-társulás által történő feladatellátás



622 527 392
a) Család - és gyermekjóléti szolgálat
19,8
3 400 00067 320 000
b) Család - és gyermekjóléti központ
16
3 300 00052 800 000
c) (2) Szociális étkeztetés - társulás által történő feladatellátás
1 077
60 89665 584 992
d) Házi segítségnyújtás




da) (1) Házi segítségnyútás - szociális segítés
121
25 0003 025 000
db) (2) Házi segítségnyújtás - személyi gondozás - társulás által történő feladatellátás
590
429 000253 110 000
e) Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás
5
3 100 00015 500 000
f) (2) Időskorúak nappali intézményi ellátása - társulás által történő feladatellátás
312
163 50051 012 000
g) (2) Fogyatékos személyek nappali intézményi ellátása- társulás által történő feladatellátás
17
550 0009 350 000
g) (6) Demens személyek nappali intézményi ellátása - társulás által történő feladatellátás
32
550 00017 600 000
h) (2) Pszichiátriai betegek nappali intézményi ellátása- társulás által történő feladatellátás
50
372 00018 600 000
h) (4) Foglalkoztatási támogatásban részesülő, nappali intézményben ellátott pszichiátriai betegek száma- társulás által történő feladatellátás
8
148 8001 190 400
h) (6) Szenvedélybetegek nappali intézményi ellátása- társulás által történő feladatellátás
5
372 0001 860 000
i) (2) Hajléktalanok nappali intézményi ellátása- társulás által történő feladatellátás
40
247 3209 892 800
k (6) Hajléktalanok átmeneti szállása, éjjeli menedékhely összesen- társulás által történő feladatellátás
42
539 00022 638 000
l) Támogató szolgáltatás




l) (1) Támogató szolgáltatás - alaptámogatás
1
4 100 0004 100 000
l) (2) Támogató szolgáltatás - teljesítménytámogatás
4 969
1 8008 944 200
m) Közösségi alapellátások 




ma) (1) Közösségi alapellátások - pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátás - alaptámogatás
1
3 400 0003 400 000
ma) (2) Közösségi alapellátások - pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátás - teljesítménytámogatás
46
150 0006 900 000
mb) (1) Közösségi alapellátások - szenvedély betegek részére nyújtott közösségi alapellátás - alaptámogatás
1
3 400 0003 400 000
mb) (2) Közösségi alapellátások - szenvedély betegek részére nyújtott közösségi alapellátás - teljesítménytámogatás
42
150 0006 300 000
4. A települési önkormányzatok által biztosított egyes szociális szakosított ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatos feladatok támogatása



417 349 000
a) A finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatása
110,0
2 848 000313 280 000
b) intézmény-üzemeltetési támogatás



104 069 000
Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása összesen



1 039 876 392
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata és Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása állami hozzájárulásai mindösszesen



4 115 393 562



































adatok Ft-ban
MegnevezésÁllami hozzájárulásSaját bevételÖnkormányzati támogatásBevétel összesen
Kötött felhasználású támogatásMegoszlás     %Működtetés általános támogatásaMegoszlás     %Saját bevételMegoszlás     %TámogatásMegoszlás     %
Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata494 659 35534,66

455 619 21231,93476 806 03633,411 427 084 603
Szolnok Városi Óvodák1 217 844 08881,95

3 144 5000,21265 168 34317,841 486 156 931
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága267 854 90029,03

249 626 40027,05405 346 35743,92922 827 657
Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezete



13 450 0583,31393 133 84396,69406 583 901
Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

102 023 6209,16

1 011 709 93090,841 113 733 550
Szolnoki Kulturális Ellátó Szervezet 





32 388 390100,0032 388 390
Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény193 035 48058,68

20 256 1666,16115 678 05435,16328 969 700
Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus59 800 00066,28

4 700 0005,2125 719 38128,5190 219 381
Damjanich János Múzeum122 100 00031,21

215 394 19555,0653 718 59513,73391 212 790
Intézményi működési bevételek mindösszesen2 355 293 82337,99102 023 6201,65962 190 53115,522 779 668 92944,846 199 176 903
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának működési bevételei528 533 6406,3389 666 0871,077 736 686 05092,60

8 354 885 777
Intézmények és Önkormányzat működési bevételei mindöszesen intézményi támogatás halmozásának kiszűrésével2 883 827 46324,49191 689 7071,638 698 876 58173,88

11 774 393 751











1.c. sz. melléklet
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
 2018. évi egyes bevételeinek összefoglalója





adatok Ft-ban
AlcímMegnevezés2018. évi  előirányzat
1.Működési bevétel 2 853 508 024
1.1 Működési bevételek850 732 807
1.1.1Közterületfoglalási díj10 000 000
1.1.2Lakásalap: 312 000 000
1.1.2.1Lakbérek300 000 000
1.1.2.2Zöld Ház társasház bérleti díj 12 000 000
1.1.3Helyiségbérleti díjak77 500 000
1.1.4Földhaszonbérlet4 500 000
1.1.5Szúnyoggyérítés továbbszámlázása13 976 000
1.1.6Egyéb, kamat, hatósági eljárás bevétele 100 000 000
1.1.7Parkolók 2016. évi bérleti díja81 053 000
1.1.8Parkolók 2017. évi bérleti díja91 485 651
1.1.9Szolnoki Városüzemeltetési Kft. kizárólagos jog ellenértéke17 500 000
1.1.10Biztosítási díjak továbbszámlázása19 500 000
1.1.11Energiakincstár üzemeltetési költségeinek továbbszámlázása 13 360 000
1.1.12Köztemetés visszafizetése1 900 000
1.1.13Továbbszámlázott köztemetés1 500 000
1.1.14Továbbszámlázott "Szemünk fénye program"3 110 000
1.1.15VCSM hosszú lejáratú követelés megtérülése3 348 156
1.1.16Ipari Park tagi kölcsön törlesztés100 000 000
1.2. ÁFA bevételek, visszatérülések 1 554 483 703
1.2.1Áfa bevétel 163 699 148
1.2.2Áfa visszatérülés254 000 000
1.2.3Koncessziós díjak Áfa 83 382 217
1.2.4Vagyonértékesítés Áfa101 250 000
1.2.5Beruházásokhoz kapcsolódó Áfa952 152 338
1.3. Tulajdonosi bevételek448 291 514
1.3.1Koncessziós díj bevétel:308 823 026
1.3.1.1    Koncessziós díj bevétel  VCSM Zrt.236 487 941
1.3.1.2    Koncessziós díj bevétel Alfa-Nova Kft.72 335 085
1.3.2Szollak Kft. Csarnok és Piac üzletekhez kapcsolódó vagyoni értékű jog25 574 000
1.3.3Területhasználati jog rendezése SZTHT100 000 000
1.3.4Engedményezési megállapodás szerinti bevétel (NHSZ)13 894 488
2Működési célú támogatások államháztartáson belülről4 864 000
2.1"Hiszek benned" sporttámogatás4 864 000
3Működési célú átvett pénzeszközök
Működési bevételek összesen (1+2+3)2 858 372 024
4.Felhalmozási jellegű bevételek375 000 000
4.1Egyéb vagyonhasznosítási bevételek, helyiségértékesítés15 000 000
4.2Telekértékesítés 320 000 000
4.3Lakásértékesítés bevétele40 000 000
5.Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 4 058 278 589
5.1Mester út és környéke közlekedési hálózatának a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló fejlesztése2 241 485 499
5.2Szolnok Vár! - Szolnoki Várkerület turisztikai célú fejlesztése1 300 000
5.3Milléri turisztikai célterület elérhetőségét szolgáló út fejlesztése37 000 000
5.4Véső út és környéke belterületi vízrendezés467 958 892
5.5ZöldRE GENERÁCIÓ! - a volt Tüdőkórház területének rehabilitációja Szolnokon522 770 442
5.6Tisza park belvárosi zöld területének komplex rehabilitációja funkcióbővítéssel12 377 507
5.7A szolnoki Szegő Gábor Általános Iskola energetikai korszerűsítése2 069 403
5.8Móra úti rendelő újjáépítése10 307 826
5.9Komplex Telep III. - Törteli út környéki szegregátum infrastrukturális fejlesztése2 603 387
5.10Szolnoki Atlétikai Centrum fejlesztésével összefüggő beruházás464 572 000
5.11Az Alsó-Tisza és a Körösök vízi turizmusának komplex fejlesztése55 633 620
5.12ENERGIA@ISKOLA: Energia optimalizálás és a hozzáállás megváltoztatása közép-európai iskolákban36 576 069
5.13Szolnok - Új vívó sportcsarnok építése101 842 500
5.14"Jedlik Ányos terv" Elektromos töltőállomások létesítése10 785 512
5.15SMART COMUTING - Intelligens ingázás22 995 932
5.16Az Alsó-Tisza és a Körösök vízi turizmusának komplex fejlesztése állami támogatása8 000 000
5.17Szolnoki Atlétikai Centrum állami támogatása60 000 000
6.Felhalmozási célú átvett pénzeszközök10 200 000
6.1Dolgozók lakásépítési kölcsön törlesztése200 000
6.2Szolnok, Vízpart körút bekötővezeték létesítése10 000 000
Felhalmozási bevételek összesen (4+5+6)4 443 478 589
7.Pénzügyi elszámolások 2 339 700 330
7.1Forgatási célú értékpapír beváltása fejlesztési feladatokhoz 2 124 310 235
7.1.1Mester út és környéke közlekedési hálózatának a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló fejlesztése43 710 000
7.1.2ZöldRE GENERÁCIÓ! - a volt Tüdőkórház területének rehabilitációja Szolnokon4 259 800
7.1.3Tisza park belvárosi zöld területének komplex rehabilitációja funkcióbővítéssel229 550 000
7.1.4A szolnoki Szegő Gábor Általános Iskola energetikai korszerűsítése147 021 148
7.1.5Eötvös téri alapszolgáltatási központ létrehozása278 040 000
7.1.6Komplex Telep III. - Törteli út környéki szegregátum infrastrukturális fejlesztése147 630 000
7.1.7Szolnoki Foglalkoztatási Paktum - Együttműködés Szolnok Gazdaságának Fejlesztéséért és a Szolnoki Munkahelyekért58 882 742
7.1.8Komplex telep II. - Törteli út környéki szegregátum társadalmi felzárkózást célzó fejlesztése41 112 476
7.1.9Szolnoki piacterek fejlesztése89 000 000
7.1.10Szolnoki Művésztelep felújítása és fejlesztése585 574 164
7.1.11Tiszaligetben medencés kikötő kialakítását szolgáló intézkedések54 920 000
7.1.12Egyéb fejlesztési feladatokhoz444 609 905
7.2Forgatási célú értékpapír beváltása működési feladatokhoz 215 390 095
Bevételek mindösszesen9 641 550 943






2. sz. melléklet
Szolnok Megyei Jogú Város
költségvetési intézmények 2018. évi eredeti előirányzatai 
















MegnevezésIntézményszolgálat mindösszesenebből:Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató SzervezeteSzolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
SZMJV Intézményszolgálat saját költségvetésSzolnok Városi ÓvodákSzolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága

B E V É T E L





I.Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről207 849 400
1 271 000206 578 400709 656

Melyből: NEAK-tól átvett támogatás206 578 400

206 578 400

II.Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről





III.Közhatalmi bevételek





IV.Működési bevételek500 540 712455 619 2121 873 50043 048 00012 740 402
1.Készletértékesítés ellenértéke





2.Szolgáltatások ellenértéke9 364 000
1 626 0007 738 0006 966 608
3.Közvetített szolgáltatások ellenértéke41 814 29338 416 293
3 398 0003 992 952
4.Tulajdonosi bevételek





5.Ellátási díjak302 142 883276 864 883
25 278 000

6.Kiszámlázott általános forgalmi adó és visszatérítése146 864 036140 338 036
6 526 0001 630 842
7.Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek és egyéb pénzügyi műveletek bevételei





8.Biztosító által fizetett kártérítés





9.Egyéb működési bevételek355 500
247 500108 000150 000
V.Felhalmozási bevételek



1 050 000
VI.Működési célú átvett pénzeszközök





VII.Felhalmozásra átvett pénzeszközök





VIII.Önkormányzati támogatás3 172 302 073991 465 3911 487 712 431693 124 251422 083 8431 113 733 550

BEVÉTELEK ÖSSZESEN :3 880 692 1851 447 084 6031 490 856 931942 750 651436 583 9011 113 733 550

 K I A D ÁS 





I.Személyi juttatások1 973 489 494154 215 5931 136 229 578683 044 323120 500 147896 369 618
II.Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó391 520 82030 488 509227 501 977133 530 33426 682 851189 824 824
III.Dologi kiadások1 471 058 8771 242 380 501122 425 376106 253 000259 400 90327 539 108
VI.Ellátottak pénzbeli juttatásai





V.Egyéb működési célú kiadások





VI.Felhalmozási kiadások44 622 99420 000 0004 700 00019 922 99430 000 000
1.ebből: beruházás29 622 9945 000 0004 700 00019 922 99415 000 000
2.felújítás15 000 00015 000 000

15 000 000

 KIADÁSOK ÖSSZESEN :3 880 692 1851 447 084 6031 490 856 931942 750 651436 583 9011 113 733 550

Létszám:(fő)648,8058,48349,32241,0035,00202,00

ebből: szakmai(fő)354,10
189,60164,50









MegnevezésKulturális Ellátó Szervezet mindösszesenebből:Összesen
Kulturális Ellátó Szervezet saját költségvetéseVerseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési IntézményDamjanich János MúzeumSzolnoki Bartók Béla Kamarakórus

B E V É T E L





I.Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről1 200 000


1 200 000209 759 056

Melyből: NEAK-tól átvett támogatás




206 578 400
II.Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről





III.Közhatalmi bevételek





IV.Működési bevételek239 150 361
20 256 166215 394 1953 500 000752 431 475
1.Készletértékesítés ellenértéke650 000

650 000
650 000
2.Szolgáltatások ellenértéke182 887 161
10 000 000169 387 1613 500 000199 217 769
3.Közvetített szolgáltatások ellenértéke256 166
256 166

46 063 411
4.Tulajdonosi bevételek





5.Ellátási díjak




302 142 883
6.Kiszámlázott általános forgalmi adó és visszatérítése55 357 034
10 000 00045 357 034
203 851 912
7.Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek és egyéb pénzügyi műveletek bevételei





8.Biztosító által fizetett kártérítés





9.Egyéb működési bevételek




505 500
V.Felhalmozási bevételek




1 050 000
VI.Működési célú átvett pénzeszközök





VII.Felhalmozásra átvett pénzeszközök





VIII.Önkormányzati támogatás624 439 90032 388 390308 713 534195 818 59587 519 3815 332 559 366

BEVÉTELEK ÖSSZESEN :864 790 26132 388 390328 969 700411 212 79092 219 3816 295 799 897

 K I A D ÁS 





I.Személyi juttatások461 614 83525 558 800174 564 657205 766 50255 724 8763 451 974 094
II.Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó90 326 9114 929 59034 271 33340 415 30510 710 683698 355 406
III.Dologi kiadások290 848 5151 900 000120 133 710145 030 98323 783 8222 048 847 403
VI.Ellátottak pénzbeli juttatásai





V.Egyéb működési célú kiadások





VI.Felhalmozási kiadások22 000 000

20 000 0002 000 00096 622 994
1.ebből: beruházás22 000 000

20 000 0002 000 00066 622 994
2.felújítás




30 000 000

 KIADÁSOK ÖSSZESEN :864 790 26132 388 390328 969 700411 212 79092 219 3816 295 799 897

Létszám:(fő)129,757,0061,5043,2518,001 015,55

ebből: szakmai(fő)109,257,0048,0037,2517,00463,35












3. sz. melléklet
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
2018. évi egyes kiadási előirányzatainak összefoglalója
























adatok Ft-ban
AlcímMegnevezés2018. évi                          előirányzatE   B   B   Ő   L
Személyi juttatásMunkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adóDologi kiadásokEbből:Ellátottak pénzbeli jutattásaiEgyéb működési célú kiadásokFelhalmozási kiadásokEbből: 
KarbantartásBeruházási kiadások Felújítási kiadásokEgyéb felhalmozási kiadások
I.Adósságszolgálat










II.Városüzemeltetési feladatok1 422 287 500

1 023 324 000138 482 000
245 942 500153 021 000135 521 000
17 500 000
2.1Út-híd153 161 000

153 161 000128 482 000





2.1.1Útfenntartás76 421 000

76 421 00076 421 000





2.1.2Hídfenntartás8 000 000

8 000 0008 000 000





2.1.3Járdafenntartás28 193 000

28 193 00028 193 000





2.1.4Kerékpárút fenntartás3 213 000

3 213 0003 213 000





2.1.5Forgalomszabályozás4 279 000

4 279 000






2.1.6Jelzőlámpás forgalomszabályozás üzemeltetése20 400 000

20 400 000






2.1.7Burkolatjel festés12 655 000

12 655 00012 655 000





2.2Parkfenntartás és virágosítás241 553 000

241 553 00010 000 000





2.2.1Pázsitgondozás és lombtakarítás, burkolatok fenntartása112 200 000

112 200 000






2.2.2Fásítás5 300 000

5 300 000






2.2.3Gallyazás, fakivágás25 311 000

25 311 000






2.2.4Cserje és sövény fenntartás6 040 000

6 040 000






2.2.5Fasorok öntözése és gondozása2 602 000

2 602 000






2.2.6Virágosítás19 000 000

19 000 000






2.2.7Növényvédelem és gyomírtás8 949 000

8 949 000






2.2.8Öntözőrendszerek üzemeltetése16 000 000

16 000 000






2.2.9Erdőápolás3 000 000

3 000 000






2.2.10Játszóterek üzemeltetése és fenntartása23 000 000

23 000 00010 000 000





2.2.11Utcabútorok javítása3 000 000

3 000 000






2.2.12Parlagfűmentesítés, külterjes területek gondozása6 229 000

6 229 000






2.2.13Szökőkutak üzemeltetése10 922 000

10 922 000






2.3Vízkárelhárítás27 790 000

27 790 000






2.3.1Csapadékvíz-elvezető rendszerek fenntartása16 530 000

16 530 000






2.3.2Árvízvédelmi létesítmények fenntartása4 460 000

4 460 000






2.3.3Belvízvédekezés és létesítmények üzemeltetése6 800 000

6 800 000






2.4Köztisztaság189 080 000

189 080 000






2.4.1Téli hómunka80 000 000

80 000 000






2.4.2Kézi-gépi úttisztítás95 580 000

95 580 000






2.4.4Közterületi hulladék elszállítása13 000 000

13 000 000






2.4.5Köztéri illemhely üzemeltetése 500 000

500 000






2.5Temetőfenntartás6 500 000

6 500 000






2.5.1Önkormányzati kezelésű síremlékek, sírkertek gondozása6 500 000

6 500 000






2.6Közvilágítás201 345 000

149 345 000


52 000 00052 000 000

2.6.1Közvilágítás üzemeltetés30 160 000

30 160 000






2.6.2Közvilágítás villamosenergia díja116 185 000

116 185 000






2.6.3Közvilágítás egyéb fenntartás3 000 000

3 000 000






2.6.4Közvilágítás bővítése, fejlesztése52 000 000





52 000 00052 000 000

2.7Állategészségügy39 760 000

18 760 000

21 000 000



2.7.1Lomb és karantén kártevők elleni védekezés1 460 000

1 460 000






2.7.2Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány támogatása15 000 000




15 000 000



2.7.3Állati tetemek begyűjtése1 300 000

1 300 000






2.7.4Patkánymentesítés közterületen15 000 000

15 000 000






2.7.5Eboltás, ebnyilvántartás és költségei1 000 000

1 000 000






2.7.6Állatorvosi ügyelet biztosítása6 000 000




6 000 000



2.8Mezőgazdaság60 518 000

60 518 000






2.8.1Szúnyoggyérítés költsége és szakértői díja60 518 000

60 518 000






2.9Egyéb városüzemeltetési kiadások502 580 500

176 617 000

224 942 500101 021 00083 521 000
17 500 000
2.9.1Szervezetek támogatása3 000 000




3 000 000



2.9.2"Munkalehetőség a Jövőért" Szolnok Nonprofit Kft. önkormányzati támogatása52 392 500




52 392 500



2.9.3Polgári védelem2 650 000

1 900 000

750 000



2.9.4Szemünk Fénye Program  "fűtéskorszerűsítés", "világításkorszerűsítés"82 145 000

82 145 000






2.9.5Térfigyelő rendszer működtetése40 272 000

40 272 000






2.9.6Rendőrség működési feladatainak támogatása10 000 000




10 000 000



2.9.7Önkormányzat és a Rendőrség Gyermekeinkért6 000 000




6 000 000



2.9.8Bűnmegelőzési és Közbiztonsági feladatok támogatása2 800 000




2 800 000



2.9.9KMKK  Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. önkormányzati támogatása150 000 000




150 000 000



2.9.10Hatósági kötelezések díja8 000 000

8 000 000






2.9.11Közbeszerzési eljárások költsége, hatósági díjak2 000 000

2 000 000






2.9.12Forgalomszabályozási rendszer fejlesztése25 300 000

25 300 000






2.9.13Faverem rácsok, fatányérok kőzúzalékos kialakítása6 000 000

6 000 000






2.9.14Forgalom lassító küszöb kialakítása5 000 000





5 000 0005 000 000

2.9.15Szobrok fenntartása7 000 000

7 000 000






2.9.16Utcabútorok beszerzése7 000 000





7 000 0007 000 000

2.9.17Közkifolyók fenntartása1 500 000

1 500 000






2.9.18Egyéb városüzemeltetési feladatok71 521 000





71 521 00071 521 000

2.9.19Szolnoki Városüzemeltetési Kft. támogatása17 500 000





17 500 000

17 500 000
2.9.20Elektromos töltőállomás üzemeltetése2 500 000

2 500 000






III.Városfejlesztési feladatok9 000 000

9 000 000






3.1Egyéb városfejlesztési kiadások 9 000 000

9 000 000






IV.Humán szakfeladatok célelőirányzatai 2 675 238 9945 660 0002 252 826114 253 174

2 552 072 9941 000 0001 000 000

4.1Oktatási feladatok15 000 000100 00040 7107 109 290

7 750 000



4.1.1Oktatási programok, rendezvények 10 000 000100 00040 7107 109 290

2 750 000



4.1.2Egyházak támogatása5 000 000




5 000 000



4.2Sport és ifjúsági feladatok559 323 088360 000146 55637 916 944

520 899 588



4.2.1Szervezetek támogatása364 686 500




364 686 500




  Ebből:











Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. támogatása354 686 500




354 686 500




Szolnoki Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány támogatása10 000 000




10 000 000



4.2.2Sport rendezvények12 014 00060 00024 426624 074

11 305 500



4.2.3Ifjúságpolitikai feladatok 40 497 588300 000122 1306 977 870

33 097 588



4.2.4Sport célú támogatás142 125 000

30 315 000

111 810 000



4.3Egészségügyi feladatok47 130 500500 000200 00026 480 500

18 950 0001 000 0001 000 000

4.3.1Egészségügyi feladatok, programok támogatása36 700 000500 000200 00021 850 000

13 150 0001 000 0001 000 000

4.3.2Foglalkozás-egészségügyi feladatok4 630 500

4 630 500






4.3.3Egészségügyi prevenciós feladatok támogatása1 000 000




1 000 000



4.3.4Egészségügyi vállalkozók támogatása4 800 000




4 800 000



4.4Szociális feladatok526 831 0171 100 000400 00030 312 000

495 019 017



4.4.1Kistérségi feladatok támogatása488 579 017

19 000 000

469 579 017



4.4.2Szociális feladatok, programok támogatása18 940 000400 000100 0005 200 000

13 240 000



4.4.3Integrációs program4 800 000600 000200 000500 000

3 500 000



4.4.4Civil és kábítószerügyi feladatok12 012 000100 000100 0005 612 000

6 200 000



4.4.5Civil szervezetek pályázati úton történő támogatása2 500 000




2 500 000



4.5Közművelődési feladatok1 526 954 3893 600 0001 465 56012 434 440

1 509 454 389



4.5.1Szervezetek támogatása1 489 454 389




1 489 454 389




  Ebből:











Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. támogatása301 293 018




301 293 018




Aba - Novák Agóra Kulturális Központ Nonprofit és Közhasznú Kft. támogatása270 036 345




270 036 345




Szolnok Televízió Zrt. támogatása160 000 000




160 000 000




Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft. támogatása591 736 000




591 736 000




Reptár Szolnoki Nonprofit Kft. támogatása145 489 026




145 489 026




Egyéb szervezetek támogatása20 900 000




20 900 000



4.5.2Közművelődési rendezvények37 500 0003 600 0001 465 56012 434 440

20 000 000



V.Szociális ellátások kiadásai146 850 000

7 216 000
107 274 00032 360 000



5.1Települési támogatás 77 600 000

1 600 000
76 000 000




5.2Rendkívüli települési támogatás28 000 000

1 000 000
26 550 000450 000



5.3Köztemetés9 000 000

4 276 000
4 724 000




5.4Bursa Hungarica ösztöndíj 10 000 000




10 000 000



5.5Szervezetek támogatása2 000 000




2 000 000



5.6Önként vállalt szünidei gyermekétkeztetés 250 000

240 000

10 000



5.7Első lakáshoz jutó helyi fiatalok támogatása20 000 000

100 000

19 900 000



VI.Alap2 357 000

2 357 000






6.1Környezetvédelmi Alap2 357 000

2 357 000






VII.Várospolitika64 236 0007 600 0003 200 00040 936 000

12 500 000



7.1Várospolitikai feladatok8 450 0002 000 000700 0005 750 000






7.2Nemzetközi kapcsolatok13 500 0005 000 0002 000 0006 500 000






7.3Városmarketing feladatok 42 286 000600 000500 00028 686 000

12 500 000



VIII.Fejlesztési kiadások10 212 281 44636 570 2347 555 7331 038 047 097


9 130 108 3828 288 786 454324 915 273516 406 655
8.1Mester út és környéke közlekedési hálózatának a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló fejlesztése2 303 121 999

54 642 968


2 248 479 0312 248 479 031

8.2Szolnok Vár! - Szolnoki Várkerület turisztikai célú fejlesztése1 165 225 000

60 121 800


1 105 103 2001 105 103 200

8.3Színt adunk a helyi termékekhez! - Helyi termelői szín kialakítása Szolnokon4 454 415

4 454 415






8.4Milléri turisztikai célterület elérhetőségét szolgáló út fejlesztése636 401 500

15 275 000


621 126 500621 126 500

8.5Véső úti R.A.J.T.653 246 130

30 327 991


622 918 139622 918 139

8.6Véső út és környéke belterületi vízrendezés467 958 892

8 187 841


459 771 051459 771 051

8.7ZöldRE GENERÁCIÓ! - a volt Tüdőkórház területének rehabilitációja Szolnokon690 615 046

81 419 243


609 195 803609 195 803

8.8Tisza park belvárosi zöld területének komplex rehabilitációja funkcióbővítéssel252 908 653

27 719 200


225 189 453149 042 53976 146 914
8.9A szolnoki Szegő Gábor Általános Iskola energetikai korszerűsítése214 731 586

20 172 235


194 559 351
194 559 351
8.10Eötvös téri alapszolgáltatási központ létrehozása285 503 490





285 503 490

285 503 490
8.11Móra úti rendelő újjáépítése15 580 714

1 243 000


14 337 714
14 337 714
8.12Komplex Telep III. - Törteli út környéki szegregátum infrastrukturális fejlesztése165 941 442

9 683 255


156 258 187156 258 187

8.13Szolnoki Foglalkoztatási Paktum - Együttműködés Szolnok Gazdaságának Fejlesztéséért és a Szolnoki Munkahelyekért58 883 83410 080 0001 986 60046 817 234






8.14Komplex telep II. - Törteli út környéki szegregátum társadalmi felzárkózást célzó fejlesztése41 112 4766 373 3441 218 52332 504 609


1 016 0001 016 000

8.15Központban a gyermekek! - Szapáry úti Óvoda újjáépítése256 998 725

13 638 475


243 360 250243 360 250

8.16Szolnoki piacterek fejlesztése113 030 000

4 121 150


108 908 850108 908 850

8.17Szolnoki Művésztelep felújítása és fejlesztése743 679 188

172 538 024


571 141 164571 141 164

8.18Tiszaligetben medencés kikötő kialakítását szolgáló intézkedések71 780 400

26 780 400


45 000 00045 000 000

8.19Szolnoki Atlétikai Centrum fejlesztésével összefüggő beruházás724 935 615

2 893 337


722 042 278722 042 278

8.20Az Alsó-Tisza és a Körösök vízi turizmusának komplex fejlesztése64 633 744





64 633 74464 633 744

8.21ENERGIA@ISKOLA: Energia optimalizálás és a hozzáállás megváltoztatása közép-európai iskolákban38 801 1258 240 5851 606 91524 891 125


4 062 5004 062 500

8.22Szolnok - Új vívó sportcsarnok építése136 641 975

4 108 270


132 533 705132 533 705

8.23Szolnoki Szigligeti Színház felújítása (előkészítés)316 103 000





316 103 000316 103 000

8.24"Jedlik Ányos terv" Elektromos töltőállomások létesítése16 380 000





16 380 00016 380 000

8.25Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása8 967 5134 960 6301 339 370538 000


2 129 5132 129 513

8.26SMART COMUTING - Intelligens ingázás28 592 2596 915 6751 404 32519 947 259


325 000325 000

8.27Iparosított technológiával épült lakóépületek korszerűsítése 103 033 165





103 033 165

103 033 165
8.28Projekt feladatok ellátása392 278 266

376 022 266


16 256 00016 256 000

8.29Sportfejlesztési programok127 870 000





127 870 000

127 870 000
8.30Útépítés (Búza utca-Árpa utca I. ütem: útalap kialakítása)9 000 000





9 000 0009 000 000

8.31Móra F. úti (Várkonyi tértől -  Fiumei úti iskoláig) és az Ispán krt-i járda felújítása14 871 294





14 871 294
14 871 294
8.32Móra F. úti járda felújítás (Ady E. u. -Orvosi Rendelő közötti szakasz), valamint Ady u. 9. sz előtti járda szakasz felújítása25 000 000





25 000 000
25 000 000
8.33Puskás T, u. útfelújítás, parkoló és kerékpárút létesítése64 000 000





64 000 00064 000 000

IX.Lakásgazdálkodás kiadásai348 000 000

308 000 000


40 000 000
40 000 000
9.1Lakásüzemeltetés90 000 000

90 000 000






9.2Közös költség90 000 000

90 000 000






9.3Zöld Ház társasház közös költsége18 000 000

18 000 000






9.4Karbantartás20 000 000

20 000 000






9.5Kezelési díj90 000 000

90 000 000






9.6Lakásfelújítás40 000 000





40 000 000
40 000 000
X.Vagyonműködtetés kiadásai775 623 053

132 911 99010 000 000
3 348 156639 362 907470 320 574169 042 333
10.1Ingatlanvagyon biztosítása38 000 000

38 000 000






10.2Ingatlanok üzemeltetése48 830 000

48 830 000






10.3Helyiségek karbantartása10 000 000

10 000 00010 000 000





10.4Vagyonhasznosítás előkészítése284 795 000

30 795 000


254 000 000254 000 000

10.5Alfa-Nova Kft. koncessziós beruházás és felújítás91 865 558





91 865 558
91 865 558
10.7VCSM Zrt. koncessziós beruházás és felújítás267 362 913





267 362 913190 186 13877 176 775
10.8Szolnok, Vízpart körút bekötővezeték létesítése26 134 436





26 134 43626 134 436

10.9Alfa - Nova Kft. távhő hátralék rendezése5 286 990

5 286 990






10.10Tulajdonosi helytállási kötelezettség3 348 156




3 348 156



XI.Igazgatási kiadások 207 926 56699 720 50718 705 84989 500 210






11.1Önkormányzat igazgatási kiadásai207 926 56699 720 50718 705 84989 500 210






XII.ÁFA fizetési kötelezettség381 000 000

381 000 000






XIII.Tartalékok519 049 969









13.1Működési költségvetés céltartaléka305 281 642









13.1.1Energia kincstári tartalék30 240 000









13.1.2Egyéb működési feladatok tartaléka275 041 642









13.2Fejlesztési feladatok céltartaléka153 768 327









13.2.1Fejlesztési tartalékok 103 768 327









13.2.2Vízpart krt. ingatlan vásárlása50 000 000









13.3Általános tartalék60 000 000









Ö S S Z E S E N 
16 763 850 528149 550 74131 714 4083 146 545 471148 482 000107 274 0002 846 223 6509 963 492 2898 895 628 028533 957 606533 906 655























































































































































































































































































































































































































































































































































3.b sz. melléklet





Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának Európai Uniós támogatással megvalósuló projektjei



Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatánál kezelt projektek






Projekt megnevezése:Mester út és környéke közlekedési hálózatának a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló fejlesztése
Projekt azonosító: TOP 6.1.5-15-SL1-2016-00001

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:2 369 728 903


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2018






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:66 606 9042 303 121 999
2 369 728 903
ebből:



Támogatás
2 241 485 499
2 241 485 499
Támogatási előleg64 793 22461 368 276
126 161 500
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)1 813 680268 224
2 081 904
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:66 606 9042 303 121 999
2 369 728 903
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás30 103 68054 642 968
84 746 648
Beruházási kiadások36 503 2242 248 479 031
2 284 982 255
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:64 793 2242 302 853 775
2 367 646 999
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:1 813 680268 224
2 081 904










Projekt megnevezése:Szolnok Vár! - Szolnoki Várkerület turisztikai célú fejlesztése
Projekt azonosító: TOP-6.1.4-15-SL1-2016-00001

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:1 207 823 200


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2018






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:42 598 2001 165 225 000
1 207 823 200
ebből:



Támogatás
1 300 000
1 300 000
Támogatási előleg32 500 000916 200 000
948 700 000
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)10 098 200247 725 000
257 823 200
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:42 598 2001 165 225 000
1 207 823 200
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás8 308 20060 121 800
68 430 000
Beruházási kiadások34 290 0001 105 103 200
1 139 393 200
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:32 500 000917 500 000
950 000 000
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:10 098 200247 725 000
257 823 200





Projekt megnevezése:Színt adunk a helyi termékekhez! - Helyi termelői szín kialakítása Szolnokon
Projekt azonosító: TOP-6.1.3-15-SL1-2016-00001

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:4 700 000


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2017






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:245 5854 454 415
4 700 000
ebből:



Támogatás



Támogatási előleg245 5854 454 415
4 700 000
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)



Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:245 5854 454 415
4 700 000
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás245 5854 454 415
4 700 000
Beruházási kiadások



Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:245 5854 454 415
4 700 000
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:








Projekt megnevezése:Milléri turisztikai célterület elérhetőségét szolgáló út fejlesztése
Projekt azonosító: TOP-6.1.4-15-SL1-2016-00002 

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:672 063 500


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2018






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:35 662 000636 401 500
672 063 500
ebből:



Támogatás
37 000 000
37 000 000
Támogatási előleg35 662 000599 401 500
635 063 500
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)



Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:35 662 000636 401 500
672 063 500
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás19 660 00015 275 000
34 935 000
Beruházási kiadások16 002 000621 126 500
637 128 500
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:35 662 000636 401 500
672 063 500
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:








Projekt megnevezése:Hold úti óvoda újjáépítése
Projekt azonosító: TOP 6.2.1-15-SL1-2016-00002

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:368 038 157


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2017






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:349 918 95218 119 205
368 038 157
ebből:



Támogatás
18 119 205
18 119 205
Támogatási előleg345 800 000

345 800 000
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)4 118 952

4 118 952
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:368 038 157

368 038 157
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás14 699 112

14 699 112
Beruházási kiadások353 339 045

353 339 045
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:345 800 00018 119 205
363 919 205
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:4 118 952

4 118 952





Projekt megnevezése:Simon Ferenc úti bölcsőde fejlesztése kapacitásbővítéssel
Projekt azonosító: TOP 6.2.1-15-SL1-2016-00001

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:213 464 927


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2017






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:210 019 9893 444 938
213 464 927
ebből:



Támogatás
3 444 938
3 444 938
Támogatási előleg205 923 730

205 923 730
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)4 096 259

4 096 259
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:213 464 927

213 464 927
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás9 240 000

9 240 000
Beruházási kiadások204 224 927

204 224 927
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:205 923 7303 444 938
209 368 668
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:4 096 259

4 096 259





Projekt megnevezése:Véső úti R.A.J.T.
Projekt azonosító: TOP 6.3.1-15-SL1-2016-00001

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:1 341 386 607


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2019






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:75 645 907653 246 130612 494 5701 341 386 607
ebből:



Támogatás



Támogatási előleg67 297 965552 700 797510 001 2381 130 000 000
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)8 347 942100 545 333102 493 332211 386 607
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:75 645 907653 246 130612 494 5701 341 386 607
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás22 846 40730 327 99119 026 13272 200 530
Beruházási kiadások52 799 500622 918 139593 468 4381 269 186 077
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:67 297 965552 700 797510 001 2381 130 000 000
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:8 347 942100 545 333102 493 332211 386 607





Projekt megnevezése:Véső út és környéke belterületi vízrendezés
Projekt azonosító: TOP 6.3.3-15-SL1-2016-00001

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:500 000 000


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2019






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:32 041 108467 958 892
500 000 000
ebből:



Támogatás2 545 133467 958 892
470 504 025
Támogatási előleg29 495 975

29 495 975
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)



Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:32 041 108467 958 892
500 000 000
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás14 915 1588 187 841
23 102 999
Beruházási kiadások17 125 950459 771 051
476 897 001
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:32 041 108467 958 892
500 000 000
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:








Projekt megnevezése:ZöldRE GENERÁCIÓ! - a volt Tüdőkórház területének rehabilitációja Szolnokon
Projekt azonosító: TOP 6.3.2-15-SL1-2016-00002

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:705 739 000


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2018






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:15 123 954690 615 046
705 739 000
ebből:



Támogatás
522 770 442
522 770 442
Támogatási előleg11 908 62521 020 933
32 929 558
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)3 215 329146 823 671
150 039 000
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:15 123 954690 615 046
705 739 000
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás15 123 95481 419 243
96 543 197
Beruházási kiadások
609 195 803
609 195 803
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:11 908 625543 791 375
555 700 000
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:3 215 329146 823 671
150 039 000





Projekt megnevezése:Tisza park belvárosi zöld területének komplex rehabilitációja funkcióbővítéssel
Projekt azonosító: TOP 6.3.2-15-SL1-2016-00001

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:259 549 903


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2018






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:6 641 250252 908 653
259 549 903
ebből:



Támogatás
12 377 507
12 377 507
Támogatási előleg6 641 250233 981 243
240 622 493
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)
6 549 903
6 549 903
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:6 641 250252 908 653
259 549 903
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás1 581 25027 719 200
29 300 450
Beruházási kiadások5 060 000149 042 539
154 102 539
Felújítási kiadások
76 146 914
76 146 914
Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:6 641 250246 358 750
253 000 000
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:
6 549 903
6 549 903





Projekt megnevezése:A szolnoki Szegő Gábor Általános Iskola energetikai korszerűsítése
Projekt azonosító: TOP-6.5.1-15-SL1-2016-00001

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:430 038 200


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2018






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018.év2018 és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:215 306 614214 731 586
430 038 200
ebből:



Támogatás
2 069 403
2 069 403
Támogatási előleg179 030 211147 021 148
326 051 359
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)36 276 40365 641 035
101 917 438
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:215 306 614214 731 586
430 038 200
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás20 887 97920 172 235
41 060 214
Beruházási kiadások



Felújítási kiadások194 418 635194 559 351
388 977 986
Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:179 030 211149 090 551
328 120 762
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:36 276 40365 641 035
101 917 438





Projekt megnevezése:Eötvös téri alapszolgáltatási központ létrehozása
Projekt azonosító: TOP 6.6.2-15-SL1-2016-00001

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:294 215 309


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2017






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:8 711 819285 503 490
294 215 309
ebből:



Támogatás



Támogatási előleg6 350 000285 503 490
291 853 490
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)2 361 819

2 361 819
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:8 711 819285 503 490
294 215 309
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás2 361 819

2 361 819
Beruházási kiadások6 350 000

6 350 000
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások
285 503 490
285 503 490
Támogatott műszaki tartalom összesen:6 350 000285 503 490
291 853 490
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:2 361 819

2 361 819





Projekt megnevezése:Móra úti rendelő újjáépítése
Projekt azonosító: TOP 6.6.1-15-SL1-2016-00001

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:211 495 826


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2018






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:195 915 11215 580 714
211 495 826
ebből:



Támogatás
10 307 826
10 307 826
Támogatási előleg194 522 1125 145 888
199 668 000
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)1 393 000127 000
1 520 000
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:195 915 11215 580 714
211 495 826
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás8 505 0001 243 000
9 748 000
Beruházási kiadások187 410 112

187 410 112
Felújítási kiadások
14 337 714
14 337 714
Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:194 522 11215 453 714
209 975 826
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:1 393 000127 000
1 520 000





Projekt megnevezése:Komplex Telep III. - Törteli út környéki szegregátum infrastrukturális fejlesztése
Projekt azonosító: TOP 6.7.1-15-SL1-2016-00001

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:180 059 587


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2018






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:14 118 145165 941 442
180 059 587
ebből:



Támogatás
2 603 387
2 603 387
Támogatási előleg13 868 145163 338 055
177 206 200
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)250 000

250 000
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:14 118 145165 941 442
180 059 587
ebből:



Személyi juttatás1 200 000

1 200 000
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó237 600

237 600
Dologi kiadás5 759 0459 683 255
15 442 300
Beruházási kiadások6 921 500156 258 187
163 179 687
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:13 868 145165 941 442
179 809 587
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:250 000

250 000
Projekt megnevezése:Szolnoki Foglalkoztatási Paktum - Együttműködés Szolnok Gazdaságának Fejlesztéséért és a Szolnoki Munkahelyekért
Projekt azonosító: TOP 6.8.2-15-SL1-2016-00001

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:207 841 000


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2020






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:57 817 53958 883 83469 969 819186 671 192
ebből:



Támogatás57 817 53958 883 83469 969 819186 671 192
Támogatási előleg



Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)



Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:57 817 53958 883 83469 969 819186 671 192
ebből:



Személyi juttatás15 589 60210 080 00015 960 00041 629 602
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó3 465 1781 986 6003 112 2008 563 978
Dologi kiadás34 427 69546 817 23450 897 619132 142 548
Beruházási kiadások4 335 064

4 335 064
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:57 817 53958 883 83469 969 819186 671 192
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:








Projekt megnevezése:Komplex telep II. - Törteli út környéki szegregátum társadalmi felzárkózást célzó fejlesztése
Projekt azonosító: TOP 6.9.1-15-SL1-2016-00001

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:74 820 796


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2019






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:27 005 76441 112 4766 702 55674 820 796
ebből:



Támogatás

317 954317 954
Támogatási előleg27 005 76441 112 476629 15668 747 396
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)

5 755 4465 755 446
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:27 005 76441 112 4766 702 55674 820 796
ebből:



Személyi juttatás4 836 7746 373 344121 70011 331 818
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó986 4201 218 52323 7322 228 675
Dologi kiadás21 182 57032 504 6096 557 12460 244 303
Beruházási kiadások
1 016 000
1 016 000
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:27 005 76441 112 476947 11069 065 350
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:

5 755 4465 755 446





Projekt megnevezése:Központban a gyermekek! - Szapáry úti Óvoda újjáépítése
Projekt azonosító: TOP-6.2.1-16-SL1-2017-00002

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:521 520 000


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2017


Befejezés éve:2019






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:8 759 000256 998 725255 762 275521 520 000
ebből:



Támogatás



Támogatási előleg7 239 000256 998 725255 762 275520 000 000
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)1 520 000

1 520 000
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:8 759 000256 998 725255 762 275521 520 000
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás3 425 00013 638 4756 046 52423 109 999
Beruházási kiadások5 334 000243 360 250249 715 751498 410 001
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:7 239 000256 998 725255 762 275520 000 000
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:1 520 000

1 520 000





Projekt megnevezése:Szolnoki piacterek fejlesztése
Projekt azonosító: TOP-6.1.3-16-SL1-2017-00001

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:113 030 000


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2017


Befejezés éve:2018






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:
113 030 000
113 030 000
ebből:



Támogatás



Támogatási előleg
89 000 000
89 000 000
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)
24 030 000
24 030 000
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:
113 030 000
113 030 000
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás
4 121 150
4 121 150
Beruházási kiadások
108 908 850
108 908 850
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:
89 000 000
89 000 000
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:
24 030 000
24 030 000





Projekt megnevezése:Tiszaligeti fürdőfejlesztési projekt
Projekt azonosító: GF/JSZF/1013/6/2016

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:136 286 000


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2020






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:136 286 000

136 286 000
ebből:



Támogatás80 000 000

80 000 000
Támogatási előleg



Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)34 686 000

34 686 000
Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)21 600 000

21 600 000
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:136 286 000

136 286 000
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás60 086 000

60 086 000
Beruházási kiadások76 200 000

76 200 000
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:114 686 000

114 686 000
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:21 600 000

21 600 000





Projekt megnevezése:Szolnoki Művésztelep felújítása és fejlesztése
Projekt azonosító: GF/JSZF/1046/7/2016

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:811 695 100


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2019






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:68 015 912743 679 188
811 695 100
ebből:



Támogatás53 555 836585 574 164
639 130 000
Támogatási előleg



Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)14 460 076158 105 024
172 565 100
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:68 015 912743 679 188
811 695 100
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás35 909 250172 538 024
208 447 274
Beruházási kiadások32 106 662571 141 164
603 247 826
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:53 555 836585 574 164
639 130 000
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:14 460 076158 105 024
172 565 100





Projekt megnevezése:Tiszaligetben medencés kikötő kialakítását szolgáló intézkedések
Projekt azonosító: GF/JSZF/985/6/2016

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:82 829 400


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2019






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:11 049 00071 780 400
82 829 400
ebből:



Támogatás8 700 00056 520 000
65 220 000
Támogatási előleg



Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)2 349 00015 260 400
17 609 400
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:11 049 00071 780 400
82 829 400
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás11 049 00026 780 400
37 829 400
Beruházási kiadások
45 000 000
45 000 000
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:8 700 00056 520 000
65 220 000
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:2 349 00015 260 400
17 609 400





Projekt megnevezése:Véső Úti Sporttelep és Strandfürdő fejlesztése
Projekt azonosító: GF/JSZF/1044/10/2016

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:84 435 400


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2019






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:84 435 400

84 435 400
ebből:



Támogatás60 000 000

60 000 000
Támogatási előleg



Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)8 235 400

8 235 400
Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)16 200 000

16 200 000
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:84 435 400

84 435 400
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás26 586 900

26 586 900
Beruházási kiadások57 848 500

57 848 500
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:68 235 400

68 235 400
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:16 200 000

16 200 000





Projekt megnevezése:ENERGIA@ISKOLA: Energia optimalizálás és a hozzáállás megváltoztatása közép-európai iskolákban
Projekt azonosító: CE744

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:75 864 711


Támogatás intenzitása:95,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2019






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:7 784 31138 801 12529 279 27575 864 711
ebből:



Támogatás7 100 74836 576 06927 530 31171 207 128
Támogatási előleg171 341

171 341
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)382 7411 925 0561 448 9643 756 761
Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)129 481300 000300 000729 481
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:7 784 31138 801 12529 279 27575 864 711
ebből:



Személyi juttatás
8 240 58515 556 48523 797 070
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 606 9153 033 5154 640 430
Dologi kiadás7 784 31124 891 12510 689 27543 364 711
Beruházási kiadások
4 062 500
4 062 500
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:7 654 83038 501 12528 979 27575 135 230
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:129 481300 000300 000729 481





Projekt megnevezése:Az Alsó-Tisza és a Körösök vízi turizmusának komplex fejlesztése
Projekt azonosító: GINOP 7.1.2-15-2016-00002

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:67 872 244


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2016


Befejezés éve:2017






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:3 238 50064 633 744
67 872 244
ebből:



Támogatás
55 633 620
55 633 620
Támogatási előleg3 238 500

3 238 500
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)
9 000 124
9 000 124
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:3 238 50064 633 744
67 872 244
ebből:



Személyi juttatás



Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó



Dologi kiadás



Beruházási kiadások3 238 50064 633 744
67 872 244
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:3 238 50055 633 620
58 872 120
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:
9 000 124
9 000 124





Projekt megnevezése:Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása
Projekt azonosító: KÖFOP 1.2.1-VELOP-16-2017-01281

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:8 967 513


Támogatás intenzitása:100,00%


Kezdés éve:2017


Befejezés éve:2018






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:
8 967 513
8 967 513
ebből:



Támogatás
8 967 513
8 967 513
Támogatási előleg



Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)



Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)



Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:
8 967 513
8 967 513
ebből:



Személyi juttatás
4 960 630
4 960 630
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 339 370
1 339 370
Dologi kiadás
538 000
538 000
Beruházási kiadások
2 129 513
2 129 513
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:
8 967 513
8 967 513
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:








Projekt megnevezése:SMART COMUTING - Intelligens ingázás
Projekt azonosító: CE1161

Projekt bruttó összköltsége Ft-ban:42 860 532


Támogatás intenzitása:95,00%


Kezdés éve:2017


Befejezés éve:2020






adatok Ft-ban
MegnevezésElőző években felhasznált összeg2018. év2019. és további évekÖsszesen
Bevételek (források) összesen:419 45728 592 25913 848 81642 860 532
ebből:



Támogatás
22 995 93212 871 37535 867 307
Támogatási előleg395 6823 691 714
4 087 396
Intézményi saját erő (támogatott műszaki tartalom)20 8251 404 613677 4412 102 879
Intézményi saját erő (nem támogatott műszaki tartalom)2 950500 000300 000802 950
Pénzmaradvány



Egyéb forrás








Kiadások összesen:419 45728 592 25913 848 81642 860 532
ebből:



Személyi juttatás
6 915 6755 796 05012 711 725
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 404 325983 4502 387 775
Dologi kiadás419 45719 947 2597 069 31627 436 032
Beruházási kiadások
325 000
325 000
Felújítási kiadások



Egyéb felhalmozási kiadások



Támogatott műszaki tartalom összesen:416 50728 092 25913 548 81642 057 582
Nem támogatott műszaki tartalom összesen:2 950500 000300 000802 950
Cím Alcím, tervezési alapegység  megnevezéseÖsszes kiadásÖsszes kiadás forrásösszetétele
Intézményi működési  bevételekBeszámítás Központi költségvetésből kapott támogatásokVéglegesen átvett pénzeszközökElőző évi pénzmarad-vány igény-bevétele Kötvény beváltás Intézmény finanszírozás, egyéb támogatás  
Kötelező feladatok 
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
I.Adósságszolgálat







II.Városüzemeltetési feladatok806 717 000
389 865 75264 968 534

35 419 658316 463 056
2.1Út-híd153 161 000
131 283 48121 877 519



2.2Parkfenntartás és virágosítás192 631 000
73 708 07012 282 960

12 554 04094 085 930
2.3Vízkárelhárítás27 790 000
2 855 302475 817

1 811 11422 647 766
2.4Köztisztaság188 580 000
19 375 7803 228 845

12 290 030153 685 345
2.5Temetőfenntartás6 500 000
208 08434 676

423 6145 833 626
2.6Közvilágítás149 345 000
125 818 65820 966 842

2 559 500
2.7Állategészségügy33 760 000
3 468 694578 035

2 200 18827 513 083
2.9Egyéb városüzemeltetési kiadások54 950 000
33 147 6825 523 841

3 581 17112 697 307
III.Városfejlesztési feladatok9 000 000
924 711154 097

586 5437 334 649
IV.Humán szakfeladatok célelőirányzatai 2 114 958 968
93 086 928544 045 9574 864 000
145 008 4541 327 953 629
4.1Oktatási feladatok







4.2Sport és ifjúsági feladatok405 184 088
41 630 9146 937 5154 864 000
26 406 431325 345 228
4.3Egészségügyi feladatok5 530 500
568 23594 693

360 4314 507 142
4.4Szociális feladatok495 279 017
50 887 7798 480 110

32 278 047403 633 081
4.5Közművelődési feladatok1 208 965 363

528 533 640

85 963 544594 468 179
V.Szociális ellátások kiadásai37 000 000
3 801 590633 510

2 411 34330 153 557
VI.Alap2 357 000
242 17240 356

153 6091 920 863
VII.Várospolitika







VIII.Fejlesztési kiadások







IX.Lakásgazdálkodás kiadásai218 000 000
22 398 5583 732 571

14 207 374177 661 497
X.Vagyonműködtetés kiadásai62 178 156
6 388 5371 064 607

4 052 24050 672 772
XI.Igazgatási kiadások 207 926 566
21 363 5563 560 095

13 550 874169 452 041
XII.ÁFA fizetési kötelezettség381 000 000





381 000 000
XIII.Tartalékok159 410 000





159 410 000
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának kötelező feladatai összesen  3 998 547 690
538 071 803618 199 7274 864 000
215 390 0952 622 022 065










Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának költségvetési intézményei 

Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata mindösszesen3 836 069 191500 540 712
1 980 358 343207 849 400

1 147 320 736

ebből:     Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata saját költségvetés1 427 084 603455 619 212
494 659 355


476 806 036

Szolnok Városi Óvodák1 486 156 9311 873 500
1 217 844 0881 271 000

265 168 343

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága922 827 65743 048 000
267 854 900206 578 400

405 346 357

Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezete406 583 90112 740 402

709 656

393 133 843

Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala1 113 733 550
612 227 380102 023 620


399 482 550

Szolnoki Kulturális Ellátó Szervezet mindösszesen842 790 261239 150 361
374 935 4801 200 000

227 504 420

ebből:   Szolnoki Kulturális Ellátó Szervezet saját költségvetés32 388 390





32 388 390

Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény328 969 70020 256 166
193 035 480


115 678 054

Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus90 219 3813 500 000
59 800 0001 200 000



Damjanich János Múzeum391 212 790215 394 195
122 100 000


53 718 595
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának költségvetési intézményei összesen 6 199 176 903752 431 475612 227 3802 457 317 443209 759 056

2 167 441 549










Kötelező feladatok összesen 10 197 724 593752 431 4751 150 299 1833 075 517 170214 623 056
215 390 0954 789 463 614










Önként vállalt feladatok 
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
II.Városüzemeltetési feladatok462 549 500





462 549 500
2.2Parkfenntartás és virágosítás48 922 000





48 922 000
2.4Köztisztaság500 000





500 000
2.7Állategészségügy6 000 000





6 000 000
2.8Mezőgazdaság60 518 000





60 518 000
2.9Egyéb városüzemeltetési kiadások346 609 500





346 609 500
III.Városfejlesztési feladatok







IV.Humán szakfeladatok célelőirányzatai 559 280 026





559 280 026
4.1Oktatási feladatok15 000 000





15 000 000
4.2Sport és ifjúsági feladatok154 139 000





154 139 000
4.3Egészségügyi feladatok40 600 000





40 600 000
4.4Szociális feladatok31 552 000





31 552 000
4.5Közművelődési feladatok317 989 026





317 989 026
V.Szociális ellátások kiadásai109 850 000





109 850 000
VI.Alap







VII.Várospolitika64 236 000





64 236 000
VIII.Fejlesztési kiadások







IX.Lakásgazdálkodás kiadásai90 000 000





90 000 000
X.Vagyonműködtetés kiadásai74 081 990





74 081 990
XI.Igazgatási kiadások







XII.ÁFA fizetési kötelezettség







XIII.Tartalékok205 871 642





205 871 642
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának önként vállalt feladatai összesen1 565 869 158





1 565 869 158










Nemzetiségi Önkormányzatok
1.Szolnok Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata6 800 000





6 800 000
2.Szolnoki Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat4 000 000





4 000 000
Nemzetiségi Önkormányzatok összesen10 800 000





10 800 000










Önként vállalt feladatok összesen1 576 669 158





1 576 669 158










Kötelező és önként vállalt működési célú kiadásai összesen 11 774 393 751752 431 4751 150 299 1833 075 517 170214 623 056
215 390 0956 366 132 772










b) Szolnok Megyei Jogú Város felhalmozási jellegű kiadásai

















Cím Alcím, tervezési alapegység  megnevezéseÖsszes kiadásÖsszes kiadás forrásösszetétele
Intézményi felhalmozási   bevételekBeszámítás Központi költségvetésből kapott támogatásokVéglegesen átvett pénzeszközökElőző évi pénzmarad-vány igény-bevétele Kötvény beváltás Intézmény finanszírozás, egyéb támogatás  
Önként vállalt feladatok 
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
I.Adósságszolgálat







II.Városüzemeltetési feladatok153 021 000





153 021 000
2.1Út-híd







2.2Parkfenntartás és virágosítás







2.3Vízkárelhárítás







2.4Köztisztaság







2.5Temetőfenntartás







2.6Közvilágítás52 000 000





52 000 000
2.7Állategészségügy







2.8Mezőgazdaság







2.9Egyéb városüzemeltetési kiadások101 021 000





101 021 000
III.Városfejlesztési feladatok







IV.Humán szakfeladatok célelőirányzatai 1 000 000





1 000 000
V.Szociális ellátások kiadásai







VI.Alap







VII.Várospolitika







VIII.Fejlesztési kiadások10 212 281 446


4 058 278 5893 142 141 7812 124 310 235887 550 841
IX.Lakásgazdálkodás kiadásai40 000 000


200 000

39 800 000
X.Vagyonműködtetés kiadásai639 362 907


10 000 000

629 362 907
XI.Igazgatási kiadások







XII.ÁFA fizetési kötelezettség







XIII.Tartalékok153 768 327





153 768 327
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának önként vállalt feladatai összesen  11 199 433 680


4 068 478 5893 142 141 7812 124 310 2351 864 503 075










Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának költségvetési intézményei 

Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata mindösszesen44 622 994





44 622 994

ebből:    Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata saját költségvetés20 000 000





20 000 000

Szolnok Városi Óvodák4 700 000





4 700 000

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága19 922 994





19 922 994

Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezete30 000 0001 050 000




28 950 000

Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala








Szolnoki Kulturális Ellátó Szervezet mindösszesen22 000 000





22 000 000

ebből:    Szolnoki Kulturális Ellátó Szervezet  saját költségvetés








Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény








Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus2 000 000







Damjanich János Múzeum20 000 000





20 000 000
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának költségvetési intézményei összesen 96 622 9941 050 000




95 572 994










Önként vállalt felhalmozási jellegű kiadásai összesen 11 296 056 6741 050 000

4 068 478 5893 142 141 7812 124 310 2351 960 076 069










Kötelező és önként vállalt kiadások mindösszesen23 070 450 425753 481 4751 150 299 1833 075 517 1704 283 101 6453 142 141 7812 339 700 3308 326 208 841










































4. sz. melléklet








Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi költségvetésében
a működési célú bevételek és kiadások mérlege















adatok Ft-ban
Bevételek
Kiadások
Megnevezés2018. évi előirányzatMegnevezés2018. évi előirányzat
Intézményi működési bevételek752 431 475Személyi juttatások3 564 954 601
Önkormányzat közhatalmi bevétele6 248 000 000Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó722 514 081
Önkormányzat működési bevétele1 268 431 955Dologi kiadások 4 157 345 777
Önkormányzat működési támogatásai 3 075 517 170Ellátottak pénzbeli juttatásai107 274 000
Működésre átvett pénszeszközök214 623 056Egyéb működési célú kiadások2 846 223 650
Előző évi pénzmaradvány igénybevétele működési célra
Tartalékok365 281 642
Forgatási célú értékpapír beváltása működési feladatokhoz 215 390 095Nemzetiségi Önkormányzatok10 800 000
Bevételek összesen11 774 393 751Kiadások összesen11 774 393 751
Tárgyévi  hiány----Tárgyévi  többlet----











4. a. sz. melléklet








Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi költségvetésében
a felhalmozási jellegű bevételek és kiadások mérlege















adatok Ft-ban
Bevételek
Kiadások
Megnevezés2018. évi előirányzatMegnevezés2018. évi előirányzat
Felhalmozási jellegű bevételek376 050 000Felhalmozási kiadások 10 212 281 446
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről4 058 278 589Hivatalban kezelt egyéb felhalmozási kiadások 833 383 907
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök10 200 000Intézményi felhalmozási kiadások 96 622 994
Beruházásokhoz kapcsolódó Áfa952 152 338Tartalékok 153 768 327
Vagyonértékesítés Áfa101 250 000

Tulajdonosi bevételek531 673 731

Előző évi pénzmaradvány igénybevétele felhalmozási célra3 142 141 781

Forgatási célú értékpapír beváltása fejlesztési feladatokhoz 2 124 310 235

Bevétel összesen11 296 056 674Kiadások összesen11 296 056 674
Tárgyévi  hiány----Tárgyévi  többlet----













5.sz. melléklet
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
vállalt kötelezettségei célok szerinti és évenkénti bontásban 
 összefoglaló












adatok Ft-ban
Sor-
szám
Kötelezettség jogcímeKötelezettségvállalásokÖsszesen2019. utáni évek összesen
2018. év2019. év2020. és utáni évek
1.Kezességvállalás12 376 02812 132 49954 303 68378 812 21066 436 182
2.Kezességvállalási kötelezettség összesen12 376 02812 132 49954 303 68378 812 21066 436 182
3.Önkormányzat felhalmozási kiadások 10 099 410 1521 091 239 835143 320 99911 333 970 9861 234 560 834
4.Intézményi felhalmozási kiadások 96 622 994

96 622 994
5.Felhalmozási kiadások összesen (3+4) 10 196 033 1461 091 239 835143 320 99911 430 593 9801 234 560 834










5.a sz. melléklet 








Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségei 











adatok Ft-ban 
I. Kezességvállalás 
Fejlesztési Hitelkeret alapján Készfizető Kezesség- Szolnok TV Zrt.
devizanem Ft
lejárat: 2024.08.10.
Kezességvállalás állománya                       2018. 01.01-éntőkekamatösszesen
                 73 058 826                      5 753 384                    78 812 210   
2018. év                 10 823 528                      1 552 500                    12 376 028   
2019. év                 10 823 528                      1 308 971                    12 132 499   
2020. év                 10 823 528                      1 065 441                    11 888 969   
2021. év                 10 823 528                         821 912                    11 645 440   
2022. év                 10 823 528                         578 383                    11 401 911   
2023. év                 10 823 528                         334 853                    11 158 381   
2024. év                   8 117 658                           91 324                      8 208 982   












5. b.sz. melléklet 












Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 














2018. évi és további évekre áthúzódó kötelezettségei célok szerint és évenkénti bontásban 













































adatok Ft-ban










MegnevezésKezdés Befejezés Bekerülési költségFelhalmozási kiadások teljes bekerülési költségébőlFelhalmozási kiadások forrásaiFelhalmozási kiadások forrásai
2018.év2019.év2020. év és azt követő évek
Előző  években felhasznált összeg 2018. évEbből előleg elszámolás2019.év2020. év és azt követő évek javaslataFelhalmozási forrás2017. és előző években utalt támogatásebből:Önkormányzati saját bevételFelhalmozási forrásÖnkormányzati saját bevételFelhalmozási forrásÖnkormányzati saját bevétel
éve ÖsszesenSZMJVÖsszesenEbből 2018. évi kiadáshoz szükséges összegPénz-maradványKK/PMÁKÖnerőÁfaÖnerőÁfaÖnerőÁfa
Területi Operatív Program (TOP)





















1.Mester út és környéke közlekedési hálózatának a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló fejlesztése2016.2018.2 642 081 9032 369 728 90366 606 9042 303 121 99918 114 000

2 241 485 4992 241 485 49961 368 27617 658 27643 710 000268 224






2.Szolnok Vár! - Szolnoki Várkerület turisztikai célú fejlesztése2016.2018.1 207 823 2001 207 823 20042 598 2001 165 225 000


1 300 0001 300 000916 200 000916 200 000

247 725 000





3.Színt adunk a helyi termékekhez! - Helyi termelői szín kialakítása Szolnokon2016.2017.163 831 0004 700 000245 5854 454 4151 040 000



4 454 4154 454 415








4.Milléri turisztikai célterület elérhetőségét szolgáló út fejlesztése2016.2018.740 000 000672 063 50035 662 000636 401 50010 814 400

37 000 00037 000 000599 401 500599 401 500








5.Hold úti óvoda újjáépítése2016.2017.368 038 157368 038 157368 038 157



18 119 205











6.Simon Ferenc úti bölcsőde fejlesztése kapacitásbővítéssel2016.2017.213 464 927213 464 927213 464 927



3 444 938











7.Véső úti R.A.J.T.2016.2019.1 341 386 6071 341 386 60775 645 907653 246 1303 864 985612 494 570


552 700 797552 700 797

100 545 333510 001 2384 000 00098 493 332


8.Véső út és környéke belterületi vízrendezés2016.2019.500 000 000500 000 00032 041 108467 958 8923 962 400

467 958 892467 958 892










9.ZöldRE GENERÁCIÓ! - a volt Tüdőkórház területének rehabilitációja Szolnokon2016.2018.705 739 000705 739 00015 123 954690 615 04612 072 112

522 770 442522 770 44221 020 93316 761 1334 259 800
146 823 671





10.Tisza park belvárosi zöld területének komplex rehabilitációja funkcióbővítéssel2016.2018.259 549 903259 549 9036 641 250252 908 6534 424 000

12 377 50712 377 507233 981 2434 431 243229 550 000
6 549 903





11.A szolnoki Szegő Gábor Általános Iskola energetikai korszerűsítése2016.2018.430 038 200430 038 200215 306 614214 731 5862 550 000

2 069 4032 069 403147 021 148
147 021 14865 641 035






12.Eötvös téri alapszolgáltatási központ létrehozása2016.2017.294 215 309294 215 3098 711 819285 503 490




285 503 4907 463 490278 040 000







13.Móra úti rendelő újjáépítése2016.2018.211 495 826211 495 826195 915 11215 580 714


10 307 82610 307 8265 145 8885 145 888
127 000






14.Komplex Telep III. - Törteli út környéki szegregátum infrastrukturális fejlesztése2016.2018.180 059 587180 059 58714 118 145165 941 44214 975 599

2 603 3872 603 387163 338 05515 708 055147 630 000







15.Szolnoki Foglalkoztatási Paktum - Együttműködés Szolnok Gazdaságának Fejlesztéséért és a Szolnoki Munkahelyekért2016.2020.186 671 192186 671 19257 817 53958 883 83448 809 60942 994 49926 975 320

58 883 8341 09258 882 742

42 994 499

26 975 320

16.Komplex telep II. - Törteli út környéki szegregátum társadalmi felzárkózást célzó fejlesztése2016.2019.145 755 44674 820 79627 005 76441 112 476
6 702 556


41 112 476
41 112 476

947 1105 755 446



17.Központban a gyermekek! - Szapáry úti Óvoda újjáépítése2017.2019.521 520 000521 520 0008 759 000256 998 725762 000255 762 275


256 998 725256 998 725


255 762 275




18.Szolnoki piacterek fejlesztése2017.2018.113 030 000113 030 000
113 030 000




89 000 000
89 000 000
24 030 000





TOP projektek összesen

10 224 700 2579 654 345 1071 383 701 9867 325 713 902121 389 105917 953 90026 975 3203 319 437 0993 297 872 9563 436 130 7792 396 924 6141 039 206 16666 036 259525 673 907809 705 1229 755 44698 493 33226 975 320

Modern Városok Program





















19.Tiszaligeti fürdőfejlesztési projekt2016.2020.136 286 000136 286 000136 286 000
















20.Szolnoki Művésztelep felújítása és fejlesztése2016.2019.811 695 100811 695 10068 015 912743 679 1881 016 000



585 574 164
585 574 164
158 105 024





21.Tiszaligetben medencés kikötő kialakítását szolgáló intézkedések2016.2019.82 829 40082 829 40011 049 00071 780 40050 800 000



56 520 0001 600 00054 920 000
15 260 400





22.Véső Úti Sporttelep és Strandfürdő fejlesztése2016.2019.84 435 40084 435 40084 435 400
















MVP projektek összesen

1 115 245 9001 115 245 900299 786 312815 459 58851 816 000



642 094 1641 600 000640 494 164
173 365 424





Egyéb fejlesztések





















23.Szolnoki Atlétikai Centrum fejlesztésével összefüggő beruházás2015.2018.796 934 638796 934 63840 749 023724 935 61526 910 97031 250 000
464 572 000464 572 00031 028 21831 028 218
75 215 227154 120 170
25 000 0006 250 000


24.Az Alsó-Tisza és a Körösök vízi turizmusának komplex fejlesztése2016.2017.399 850 00067 872 2443 238 50064 633 744


55 633 62055 633 620


9 000 124






25.ENERGIA@ISKOLA: Energia optimalizálás és a hozzáállás megváltoztatása közép-európai iskolákban2016.2019.75 864 71175 864 7117 784 31138 801 125
29 279 275
36 576 06936 576 069897 165897 165
1 327 891
27 530 3111 748 964



26.Szolnok - Új vívó sportcsarnok építése2016.2018.136 917 764136 917 764275 789136 641 975


101 842 500101 842 5003 000 0003 000 000
3 492 00028 307 475





27.Szolnoki Szigligeti Színház felújítása (előkészítés)2017.2018.316 103 000316 103 000
316 103 000




248 900 000248 900 000

67 203 000





28."Jedlik Ányos terv" Elektromos töltőállomások létesítése2017.2018.16 380 00016 380 000
16 380 000


10 785 51210 785 512


2 112 1263 482 362





29.Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása2017.2018.8 967 5138 967 513
8 967 513




8 967 5138 967 513








30.SMART COMUTING - Intelligens ingázás2017.2020.42 860 53242 860 532419 45728 592 259
13 848 816
22 995 93222 995 9323 691 7143 691 714
1 904 613
12 871 375977 441



Egyéb fejlesztések összesen

1 793 878 1581 461 900 40252 467 0801 335 055 23126 910 97074 378 091
692 405 633692 405 633296 484 610296 484 610
93 051 981253 113 00740 401 68627 726 4056 250 000


Hivatalban kezelt felhalmozási kiadások





















31.Iparosított technológiával épült lakóépületek korszerűsítése 2009.2022.1 129 737 8121 129 737 812811 625 749103 033 165
98 733 219116 345 679




103 033 165

98 733 219

116 345 679
32.Projekt feladatok ellátása2017.2018.471 919 331471 919 33179 466 440392 278 2663 422 143174 625





392 278 266

174 625



33.Sportfejlesztési programok2018.2018.127 870 000127 870 000
127 870 000







127 870 000






Hivatalban kezelt felhalmozási kiadások összesenxxxxxx1 729 527 1431 729 527 143891 092 189623 181 4313 422 14398 907 844116 345 679




623 181 431

98 907 844

116 345 679
Mindösszesenxxxxxx14 863 351 45813 961 018 5522 627 047 56610 099 410 152203 538 2181 091 239 835143 320 9994 011 842 7323 990 278 5894 374 709 5532 695 009 2241 679 700 330782 269 671952 152 338850 106 808136 389 695104 743 33226 975 320116 345 679








5. b.a. sz. melléklet 













Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 














2018. évi és további évekre áthúzódó, indításra tervezett kötelezettségei célok szerint és évenkénti bontásban 













































adatok ezer Ft-ban


































MegnevezésKezdés Befejezés Bekerülési költségFelhalmozási kiadások teljes bekerülési költségébőlFelhalmozási kiadások forrásaiFelhalmozási kiadások forrásai
2018.év2019.év2020. év és azt követő évek
Előző  években felhasznált összeg 2018. évEbből előleg elszámolás2019.év2020. év és azt követő évek javaslataFelhalmozási forrás2017. és előző években utalt támogatásebből:Önkormányzati saját bevételFelhalmozási forrásÖnkormányzati saját bevételFelhalmozási forrásÖnkormányzati saját bevétel
éve ÖsszesenSZMJVÖsszesenEbből 2018. évi kiadáshoz szükséges összegPénz-maradványKamatozó kincstárjegyÖnerőÁfaÖnerőÁfaÖnerőÁfa
Területi Operatív Program (TOP)





















1.Szélesebb utakon - a Szántó körút gazdaságfejlesztést és munkaerő mobilitás ösztönzését szogáló közleledésfejlesztése2018.2019.300 000 000300 000 000
150 000 000
150 000 000
150 000 000150 000 000




150 000 000




2.Móra úti és a Kolozsvári úti bölcsődék fejlesztése2017.2019.87 667 00087 667 0003 937 00038 220 490
45 509 510
85 000 00038 220 490




45 509 510




3.Zöldülő belváros Szolnokon2017.2019.472 546 304472 546 3046 858 000228 111 000
237 577 304
388 000 000187 692 000



40 419 000194 720 000
42 857 304


4.Fenntartható városi közlekedésfejlesztés2017.2018.654 269 999654 269 9994 445 00071 078 776
578 746 223
653 000 00071 078 776




578 746 223




5.Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola energetikai fejlesztése2017.2018.288 139 770288 139 7701 270 000286 869 770


286 869 770286 869 770










6.Móra úti és Aranyi Sándor úti bölcsődék energetikai fejlesztése2018.2019.314 000 000314 000 000
140 350 711
173 649 289
314 000 000140 350 711




173 649 289




7.Szolnoki középületek épületenergetikai fejlesztése I.2018.2021.292 877 989292 877 989254 00019 900 942
135 768 832136 954 215292 877 98919 900 942




135 768 832

136 954 215

8.Szolnoki középületek épületenergetikai fejlesztése II.2018.2021.287 411 197287 411 197254 00019 539 803
133 349 632134 267 762287 411 19719 539 803




133 349 632

134 267 762

9.Szolnoki középületek épületenergetikai fejlesztése III.2018.2021.255 254 043255 254 043254 00017 427 342
118 019 756119 552 945255 254 04317 427 342




118 019 756

119 552 945

10.Temető úti rendelő újjáépítése2017.2018.250 000 000250 000 0003 175 00019 344 323
227 480 677
250 000 00019 344 323




227 480 677




11.Széchenyi körúti orvosi rendelő fejlesztése 2017.2019.308 000 000308 000 0001 905 00070 406 344
235 688 656
243 000 00070 406 344




170 688 65665 000 000



12.A Katona József utcai szegregátum infrastrukturális fejlesztése2017.2019.180 000 000180 000 0001 762 00065 941 333
112 296 667
180 000 00065 941 333




112 296 667




13.A Katona József utcai szegregátum komplex humán fejlesztése2017.2019.55 216 02055 216 0202 529 00021 168 446
31 518 574
55 216 02021 168 446




31 518 574




14.Még több ok SzolnOK.!-  A helyi identitás és kohézió erősítése Szolnokon2017.2019.186 968 949186 968 949
53 465 179
133 503 770
186 968 94953 465 179




133 503 770




15.Egy OK.-kal több SzolnOK.!- Közösségi tervezés alapú kulturális és közzösségi célú helyi fejlesztések Szolnokon





















16.BM-es pályázatok (járda, játszótér)

20 000 00020 000 000
20 000 000


20 000 00020 000 000










TOP projektek összesen

3 952 351 2713 952 351 27126 643 0001 221 824 459
2 313 108 889390 774 9223 647 597 9681 181 405 459



40 419 0002 205 251 58665 000 00042 857 304390 774 922

17.Még jobb kezekben - Szakemberek szakmai fejlesztése Szolnok város bölcsődéiben2018.2020.15 000 00015 000 000
6 534 000
3 360 0005 106 00015 000 0006 534 000




3 360 000

5 106 000

18.Széchenyi körúti járda felújítása2018.2018.53 536 65353 536 653
53 536 653


26 768 32626 768 326


26 768 327






19.Vitalitás praxisközösség az egészségfejlesztésért Szolnokon2017.2019.149 800 000149 800 000
58 150 921
91 649 079
149 800 00058 150 921




91 649 079




Egyéb fejlesztések összesen

218 336 653218 336 653
118 221 574
95 009 0795 106 000191 568 32691 453 247


26 768 327
95 009 079

5 106 000

Indításra tervezett fejlesztések összesen

4 170 687 9244 170 687 92426 643 0001 340 046 033
2 408 117 968395 880 9223 839 166 2941 272 858 706


26 768 32740 419 0002 300 260 66565 000 00042 857 304395 880 922

























5.c. sz. melléklet


Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
vállalt kötelezettségeinek szöveges indoklása



A rendelet 5. számú melléklete a beruházási, felújítási és egyéb kötelezettségeket rögzíti a 2018. évre, valamint a további évekre, célok, feladatok szerinti bontásban.
A 2018. évi felhalmozási kiadások a 2014–2020 programozási időszak projektjeinek előkészítési, illetve megvalósítási költségeit, valamint a Modern Városok Program keretében megvalósítani tervezett fejlesztési kiadásait tartalmazza.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata részére allokált források szinte teljes egészében lekötésre kerültek. A konstrukció keretében 2017. novemberében benyújtott pályázatok bírálata folyamatosan történik, várhatóan 2018. I. negyedévében a Támogatási Szerződések megkötésre kerülnek, biztosítva a szükséges költségek fedezetét.
A Modern Városok Program keretében a Szolnoki Művésztelep felújítása és fejlesztése rendelkezik a megvalósítás időszakára vonatkozó Támogatói Okirattal, míg a további MVP-programok esetében csak az előkészítési feladatok költsége került biztosításra a Kormány részéről. Várhatóan a Modern Városok Programhoz kapcsolódó Támogató Okiratok 2018. I. félévében kiállításra kerülnek.
2017. évben befejezésre kerültek a Simon Ferenc úti bölcsőde, a Hold úti óvoda és a Móra Ferenc úti rendelő fejlesztési projektjei, megkezdődött a Szegő Gábor Általános Iskola korszerűsítése.
Az intézményi fejlesztések keretében 2018. évben megkezdődik a Széchenyi körúti orvosi rendelő fejlesztése, a Szapáry úti óvoda újjáépítése, a Móra úti bölcsőde fejlesztése.
A Véső út és környékének rehabilitációs programja keretében megkezdődött a Szolnoki Atlétikai Centrum fejlesztésével összefüggő beruházás, valamint az új vívócsarnok építése. Várhatóan 2018. I. félévében megkezdődik a Véső úti R.A.J.T. és a Véső úti térség bel- és csapadékvízvédelmi fejlesztése. A Modern Városok Program keretében kerülhet sor a Véső úti Strandfürdő fejlesztésére.
Az energetikai fejlesztések keretében újul meg a Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Az energetikai felhívás keretében benyújtott 3 darab pályázat 22 intézmény energetikai fejlesztését tartalmazza, mely pályázatok bírálata folyamatban van.
2018. évben megkezdődik a Tüdőkórház kertjének és a Tisza-park zöld területének rehabilitációja, a Mester út építése, a Dr. Sebestény út és a Zagyva-híd felújítása, valamint a Milléri út fejlesztése.
A Modern Városok Program keretében kerül megvalósításra a Tiszaligeti fürdőfejlesztési projekt, illetve a Szolnoki Művésztelep felújítása és fejlesztése, melyhez TOP forrás biztosításával kapcsolódik a Szolnok Vár! - Szolnoki Várkerület turisztikai célú fejlesztése.
Az egyéb fejlesztések keretében többek között folyamatban van a Komplex-telep II. és III., az Energia@Iskola, Egy OK.-kal több SzolnOK.!, a Színt adunk a helyi termékekhez c. projektek megvalósítása, valamint  elkészülnek a Szigligeti Színház felújításához kapcsolódó engedélyes és kiviteli tervek.




6. sz. melléklet




Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 
 által adott közvetett támogatások 2018. évben







adatok Ft-ban
Sor-számBevételi jogcímKedvezmények összege
1.Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése
2.Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése
3.Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése
4.Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése
5.Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen23 789 113
6.-ebből:   Építményadó 5 779 946
7.
Telekadó 
8.
Magánszemélyek kommunális adója 
9.
Idegenforgalmi adó tartózkodás után 
10.
Idegenforgalmi adó épület után 
11.
Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után 18 009 167
12.Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség
13.Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség4 677 016
14.Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség
15.Egyéb kedvezmény
16.Egyéb kölcsön elengedése
Összesen28 466 129
Az építményadó esetében az Önkormányzat mentességet biztosít a magánszemély adóalany - üzleti célt nem szolgáló - 150 m2 hasznos alapterületet meg nem haladó lakására, amennyiben azt rendeltetésszerűen lakásnak használják, üzleti célt nem szolgáló - 150 m2 hasznos alapterületet meg nem haladó- egy üdülőjére, amennyiben azt életvitelszerűen lakásnak használja, a társasház üzleti célt nem szolgáló, a lakásszövetkezet tulajdonában álló, üzleti célt nem szolgáló közös használatú helyiségeire, valamint a magánszemély tulajdonában lévő - üzleti célt nem szolgáló - kiegészítő helyiségekre, melléképületekre, melléképületrészekre. Nyilatkozat alapján kedvezményes adómérték illeti meg a nem lakás céljára szolgáló, üresen álló építmények tulajdonosait. A 6. sorban feltüntetett összeg a nyaralók, üres építmények esetén biztosított kedvezményt tartalmazza. A többi kategóriában, tekintettel arra, hogy adómérték meghatározás nem történt, adókiesés nem számolható. 
Az iparűzési adó esetében Szolnok város illetékességi területén székhellyel vagy telephellyel rendelkező vállalkozó, akinek/amelynek a vállalkozási szintű adóalapja nem haladja meg a 2,5 millió Ft-ot, a végleges iparűzési adóból 30%-os kedvezményre jogosult. A kedvezmény összege tartalmazza a háziorvosok és védőnők számára biztosított teljes mentesség adókiesési összegét is.
Gépjárműadóban és idegenforgalmi adóban Önkormányzat által biztosított kedvezmény nincs.










7. sz. melléklet
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
 költségvetési mérlege 2018. - 2021. évekre























             adatok millió Ft-ban
       Bevétel2018. év2019. év2020. év2021. év      Kiadás2018. év2019. év2020. év2021. év
előirányzatelőirányzat












1.1Működési  bevételek9 8549 7029 7029 702
2.1 Intézmények elemi kiadásai6 2966 3006 3006 300
1.1.1Intézményi működési bevételek752752752752
2.2 Önkormányzat kiadásai16 76416 7648 7648 764
1.1.2Önkormányzat közhatalmi bevétele6 2486 2506 2506 250





1.1.3Önkormányzat működési bevétele2 8542 7002 7002 700





1.2Önkormányzat működési támogatásai 3 0762 7602 7602 760
2.3 Nemzetiségi Önkormányzatok11111111
1.3Felhalmozási jellegű bevételek376767676





1.4Véglegesen átvett pénzeszközök4 2835 5371 0371 537





1.5Támogatási kölcsönök visszatérülése, értékpapírok értékesítésének, kibocsátásának bevétele









1.6Finanszírozási bevételek 3 1423 0001 0001 000





1.7Pénzügyi elszámolások2 3402 000500

2.4 Pénzügyi elszámolások




Összesen23 07023 07515 07515 075


















Fedezethiány
000

















MINDÖSSZESEN
23 07023 07515 07515 075
MINDÖSSZESEN23 07023 07515 07515 075

















































8. sz. melléklet















Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának 
2018. évi előirányzat felhasználási ütemterve havi bontásban





























adatok Ft-ban
Megnevezés2018. évi javaslatJanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberÖsszesen
B e v é t e l e k
Működési bevételek (Intézmények + Önkormányzat)3 605 939 499300 494 958300 494 958300 494 958300 494 958300 494 958300 494 958300 494 958300 494 958300 494 958300 494 958300 494 958300 494 9583 605 939 499
Önkormányzat közhatalmi bevétele6 248 000 00016 762 00010 000 0002 999 664 800500 00031 240 000500 000200 0001 000 0002 853 461 6009 000 0009 000 000316 671 6006 248 000 000
Önkormányzat működési támogatásai3 075 517 170256 293 098256 293 098256 293 098256 293 098256 293 098256 293 098256 293 098256 293 098256 293 098256 293 098256 293 098256 293 0983 075 517 170
Felhalmozási jellegű bevételek376 050 000

2 000 0005 000 000109 000 0003 000 00010 000 00010 000 000120 000 00020 000 00010 000 00087 050 000376 050 000
Működésre átvett pénzeszközök214 623 05617 885 25517 885 25517 885 25517 885 25517 885 25517 885 25517 885 25517 885 25517 885 25517 885 25517 885 25517 885 255214 623 056
Felhalmozásra átvett pénzeszközök 4 068 478 5892 500 0002 500 00032 369 200167 274 70034 204 200324 198 60095 867 000270 594 7891 067 216 500273 778 600827 746 750970 228 2504 068 478 589
Finanszírozási bevételek (pénzmaradvány igénybevétel)3 142 141 781277 744 134253 174 709


662 123 485879 156 034504 626 484

565 316 935
3 142 141 781
Forgatási célú értékpapír beváltása fejlesztési feladatokhoz 2 124 310 2354 053 8504 053 850303 820 750105 003 8501 230 573 85032 351 550138 334 75087 698 55075 422 68531 795 85055 850 85055 349 8502 124 310 235
Forgatási célú értékpapír beváltása működési feladatokhoz 215 390 095100 000 000109 960 095




5 430 000



215 390 095
Bevételek összesen23 070 450 425975 733 294954 361 9643 912 528 060852 451 8601 979 691 3601 596 846 9451 698 231 0941 454 023 1334 690 774 095909 247 7602 042 587 8452 003 973 01023 070 450 425
K i a d á s o k
Személyi juttatások3 601 524 835300 127 070300 127 070300 127 070300 127 070300 127 070300 127 070300 127 070300 127 070300 127 070300 127 070300 127 070300 127 0703 601 524 835
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó730 069 81460 839 15160 839 15160 839 15160 839 15160 839 15160 839 15160 839 15160 839 15160 839 15160 839 15160 839 15160 839 151730 069 814
Dologi  kiadások5 195 392 874432 949 406432 949 406432 949 406432 949 406432 949 406432 949 406432 949 406432 949 406432 949 406432 949 406432 949 406432 949 4065 195 392 874
Ellátottak pénzbeli juttatásai107 274 0008 939 5008 939 5008 939 5008 939 5008 939 5008 939 5008 939 5008 939 5008 939 5008 939 5008 939 5008 939 500107 274 000
Egyéb működési célú kiadások2 846 223 650142 311 183142 311 183426 933 548284 622 365142 311 183426 933 548142 311 183284 622 365426 933 548142 311 183142 311 183142 311 1832 846 223 650
Felhalmozási kiadások 10 060 115 28330 266 9854 053 850694 345 800561 405 1501 548 811 150651 106 000696 851 650383 860 1501 578 864 200658 763 7501 441 605 8501 810 180 74810 060 115 283
Tartalékok 519 049 969

35 950 00025 546 00024 700 00049 317 00030 000 000
295 764 00030 000 000
27 772 969519 049 969
Nemzetiségi Önkormányzatok10 800 000300 0001 000 0004 600 000




4 900 000


10 800 000
Kiadások összesen23 070 450 425975 733 294950 220 1591 964 684 4741 674 428 6422 518 677 4591 930 211 6741 672 017 9591 471 337 6423 109 316 8741 633 930 0592 386 772 1592 783 120 02623 070 450 425
Bevétel- kiadás egyenleg

4 141 8051 947 843 586-821 976 781-538 986 099-333 364 72926 213 135-17 314 5081 581 457 221-724 682 299-344 184 314-779 147 016
Finanszírozás egyenlege

4 141 8051 951 985 3911 130 008 610591 022 511257 657 782283 870 917266 556 4081 848 013 6291 123 331 330779 147 016

















Függelék I.
Lakásprivatizációs bevételek teljesítése és felhasználása 1996 - 2017. években


































adatok ezer Ft-ban
DátumBevételekKiadásokEgyenleg a felhasználás előttFelhasználás*Egyenleg
Lakás- értékesítés bevételeJogi szolgáltatási díjVételár- kedvezményKamatÖsszesenElidegenítés előkészítéseForgalmi érték meghatározásElidegenítés lebonyolításaBérlőkijelölési jogKárpótlási jegyPanel programFelújítási alapLakásvásárlásOTP költségÖsszesen
1996.133 5913 583
27137 201604288 68429 1321 164
100 4092 500131142 508-5 307
-5 307
1997.68 1372041 9916670 3984562155 6217 554

45 697
1059 5535 538
5 538
1998.90 986471 3892992 451
2835 2069 39517
13 4984 500732 90665 083
65 083
1999.79 791789675080 886
1014 4189 40626
7 208
221 161124 808
124 808
2000.112 9971461 85444115 041

6 72416 179115
7 79549 895
80 708159 141
159 141
2001.131 5061413 90345135 595

6 8267 760

7 691

22 277272 459
272 459
2002.134 824
3 37636138 236

3 74619 563

7 57055 473
86 352324 34398 010226 333
2003.57 637
5 2812262 940

7 6823 137

8 34920 000
39 168348 115
250 105
2004.47 629
6 4236254 114

6 0952 951

9 25221
18 319383 9106 731279 169
2005.15 537
3 1823518 754

5 038612
10 3479 76440 000
65 761336 903
232 162
2006.125 238
2 17834127 450

4 19324 023
169 1919 02620 000
226 433237 920163 620-30 441
2007.60 4071052 4424362 997

8 1047 840
134 62811 38520 000
181 957118 95999 102-248 503
2008.22 212
2 2375624 505

3 334447
142 89211 882

158 555-15 092102 076-484 629
2009.31 355
1 719
33 074

3 020289
21 834


25 143-7 161
-476 698
2010.13 607
1 449
15 056

2 871534
12 028


15 433-7 53812 028-489 103
2011.6 242
1 793
8 035


134
67 844


67 978-67 48193 311-642 357
2012.24 292
1 122
25 414


99
131 404


131 503-173 570131 404-879 850
2013.35 715
1 251
36 966


57
131 512


131 569-268 173131 512-1 105 965
2014.41 548
725
42 273


69
111 710


111 779-337 679111 710-1 287 181
2015.33 729


33 729


360
107 901


108 261-412 211107 901-1 469 614
2016.65 118
720
65 838


29
104 458


104 487-450 860104 458-1 612 721
2017.41 674
275
41 949




101 129


101 129-510 040101 129-1 773 030
Összesen1 373 7724 30444 2775491 422 9025161 02781 562139 5701 3221 246 878249 526212 3891501 932 940122 0671 262 992-8 890 601



















* A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 62. § (3) bekezdése alapján.




























































 Függelék II.




 Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
Energia kincstár körébe tartozó intézményei 2018. évi bázis energia-felhasználási normái








Intézmény megnevezéseVillanyGázTávhő
kWó m3 GJ
Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata összesen174 377140 988
Ebből
Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata3 8105 759
Mátyás király úti tagintézmény37 86056 599
Baross úti tagintézmény28 74328 664
Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola Kollégium75 89725 449
Abonyi úti telephely28 06724 517
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága194 964109 4343 665
Szolnok Városi Óvodák183 053121 3573 044
Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezete330 0006 2891 798
Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény17 6335 104
Összesen900 027383 1728 507





Függelék III.








Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
2018. évre tervezett gyermekélelmezési napjai








Intézmény megnevezéseegész napos ellátástízórai ebéd uzsonnareggeliebéd / menzavacsora
Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata összesen
407 925897 805278 98080 40089 80069 400
Ebből
Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Tallinn Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
47 17573 81535 705


Fiumei úti Általános Iskola
42 73573 26032 560


Szegő Gábor Általános Iskola
29 97058 27514 060


Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
24 79057 16523 865


Széchenyi Körúti Általános Iskola, Sportiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
43 47567 71013 690


II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
32 56057 16525 345


Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
52 540103 23021 645


Liget úti Általános Iskola, Előkészítő, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
21 83029 78522 015


Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
71 410103 60056 610


Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
41 44081 58533 485


Verseghy Ferenc Gimnázium

39 035



Varga Katalin Gimnázium (Varga Katalin Secondary School)

26 270



Széchenyi István Gimnázium

30 340



Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola

74 925



Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola

21 645



Szolnok Városi Kollégium



80 40089 80069 400
Szolnok Megyei Jogú Város  Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága81 190





Szolnok Városi Óvodák
334 840336 600334 840


Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sipos Orbán Szakiskola és Kollégium

5 800
5 8009 9905 800
Összesen81 190742 7651 240 205613 82086 20099 79075 200










 Függelék IV.




Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
2018. évre tervezett gyermekélelmezési kiadásai 







adatok Ft-ban
Intézmények megnevezéseÉlelmezési kiadás összesenSzülői térítési díjNormatív kedvezmény
Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata összesen745 924 599315 769 547150 146 369
Ebből
Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Tallinn Alapfokú Művészetoktatási Intézmény55 940 18524 774 55310 378 963
Fiumei úti Általános Iskola54 495 71319 636 54814 579 943
Szegő Gábor Általános Iskola41 116 48520 162 0405 591 440
Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola40 987 96719 795 7405 893 545
Széchenyi Körúti Általános Iskola, Sportiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény48 754 47522 249 4888 320 653
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola42 392 96817 380 0109 233 535
Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény72 306 56733 523 29511 750 830
Liget úti Általános Iskola, Előkészítő, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény24 039 1443 499 27511 647 600
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény80 201 12228 462 34321 984 568
Szent-Györgyi Albert Általános Iskola59 358 23818 278 27818 952 048
Verseghy Ferenc Gimnázium24 341 05513 137 6831 968 863
Varga Katalin Gimnázium (Varga Katalin Secondary School)16 381 1848 555 6031 610 888
Széchenyi István Gimnázium 18 919 11410 238 0851 503 495
Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola46 720 98223 089 3885 906 588
Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola13 497 1725 477 0181 225 810
Szolnok Városi Kollégium106 472 22847 510 20019 597 600
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága35 801 80912 566 46023 235 349
Szolnok Városi Óvodák229 943 40635 849 440109 259 040
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sipos Orbán Szakiskola és Kollégium10 873 2904 709 9656 163 325
Összesen1 022 543 104368 895 412288 804 083
Adóbevételek alakulása 2017- 2018. években






adatok Ft-ban
Megnevezés Bevétel 2017.Megoszlás %Bevétel 2018.Megoszlás %Változás e FtVáltozás %
Bevétel összesen6 187 983 774100,00%6 248 000 000100,00%60 016 226100,97%
Ebből:
Iparűzési adó4 326 806 18269,92%4 400 000 00070,42%73 193 818101,69%
Építményadó1 602 944 53025,90%1 600 000 00025,61%-2 944 53099,82%
Idegenforgalmi adó17 216 2000,28%15 000 0000,24%-2 216 20087,13%
Talajterhelési díj4 129 4400,07%3 000 0000,05%-1 129 44072,65%
Pótlék, bírság27 591 5240,45%30 000 0000,48%2 408 476108,73%
Gépjármű adó209 295 8983,38%200 000 0003,20%-9 295 89895,56%





























































































































Szolnok Megyei Jogú Város költségvetési tartalékai 2018. évben



adatok Ft-ban
MegnevezésÖsszeg
Működési költségvetés céltartaléka305 281 642
Fejlesztési feladatok céltartaléka153 768 327
Általános tartalék60 000 000
Összesen519 049 969
Tartalék aránya a teljes költségvetési főösszeghez képest2,25%


































Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata helyi adóbevételeinek néhány adata 2009 - 2018. években


































































adatok millió Ft-ban

















MegnevezésT é n yT e r v

















2009.2010.2011.2012.2013.2014.2015.2016.2017.2018.

















Iparűzési adó mértéke



















törvényi szabályozás szerinti felső határ2%2%2%2%2%2%2%2%2%2%


















helyi rendelet szerint alkalmazott adókulcs2%2%2%2%2%2%2%2%2%2%

















Építményadó mértéke



















törvényi szabályozás szerinti felső határ900 Ft/m21.241 Ft/m21.580 Ft/m21.658 Ft/m21.658 Ft/m21.658 Ft/m21.658 Ft/m21.848 Ft/m21.848 Ft/m21.848 Ft/m2


















helyi rendelet szerint alkalmazott adókulcs*900 Ft/m2990 Ft/m2990 Ft/m2990 Ft/m2990 Ft/m2990 Ft/m2990 Ft/m21.650 Ft/m21.650 Ft/m21.650 Ft/m2

945 Ft/m2














Költségvetésben teljesült/tervezett adóbevétel3 9974 0604 3714 7455 1475 4575 8806 0535 8006 000


















iparűzési adóból befolyt/várható összeg 3 1613 1303 2243 2553 6693 9324 2584 4254 3004 400


















iparűzési adót fizetők száma (fő)8 7408 7409 0748 8758 8759 1249 1029 2429 2429 326


















építmény adóból befolyt/várható összeg8369301 1471 4901 4781 5251 6221 6281 5001 600


















építmény adót fizetők száma (fő)1 0761 0761 22612 08512 08512 90912 97313 16613 16613 455





































Megnevezés

Terv adat


* az összeg differenciált, 100 Ft/m2 és 1.650 Ft/m2 között alkalmazható a 48/2011. (XII.20.) önkormányzati rendelet előirásai szerint








2009.2010.2011.2012.2013.2014.2015.2016.2017. terv2018. terv






















iparűzési adóból befolyt/várható összeg3 1613 1303 2243 2553 6693 9324 2584 4254 3004 400






















építmény adóból befolyt összeg8369301 1471 4901 4781 5251 6221 6281 5001 600






















Kiadások összesen3 9974 0604 3714 7455 1475 4575 8806 0535 8006 000













































































































































































































































































































































































































































































































































































































Beszámolóból:Beszámolóból:


























MegnevezésMegnevezés



T é n y
T é n y


























1998. év2000. év2002. év2003. év2004. év2005. év2006. év2007. év2008. év2009. év2010. év2011. év2012. év














Iparűzési adó mértékeIparűzési adó mértéke
































törvényi szabályozás szerinti felső határ0,0140,020,020,020,020,020,020,020,020,020,020,020,02
















helyi rendelet szerint alkalmazott adókulcs0,0130,020,020,020,020,020,020,020,020,020,020,020,02














Építményadó mértékeÉpítményadó mértéke
































törvényi szabályozás szerinti felső határ900 Ft/m2900 Ft/m2900 Ft/m2900 Ft/m2900 Ft/m2900 Ft/m2900 Ft/m2900 Ft/m2900 Ft/m21.169 Ft/m21.241 Ft/m21.580 Ft/m31.658 Ft/m2
















helyi rendelet szerint alkalmazott adókulcs200 Ft/m2500 Ft/m2500 Ft/m2500 Ft/m2500 Ft/m2900 Ft/m2900 Ft/m2900 Ft/m2900 Ft/m2900 Ft/m2990 Ft/m2990 Ft/m2990 Ft/m2














Költségvetésben teljesült/tervezett adóbevétel (millió Ft-ban)Költségvetésben teljesült/tervezett adóbevétel (millió Ft-ban)1332217926892759290434033774409143223997,706389943714745
















iparűzési adóból befolyt/várható összeg 1186183023102378251526783009329834973161,258297932243255
















iparűzési adót fizetők száma
6148752974077728828681798454856385698740847890748875
















építmény adóból befolyt összeg
146349379381389725765793825836,44892011471490
















építmény adót fizetők száma
8819691031995990101610351011101110761174122612085































































































































































































































































































































Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának vagyonhasznosításból származó bevételeinek összege 2009-2018. években






































adatok ezer Ft-ban
SorszámMegnevezésT é n yT e r v 
2008. év2009. év2010. év2011. év2012. év2013. év2014. év2015. év2016. év2017. év2018. év
1Telekértékesítés183 19226 873206 89029 2739 88924 9485 99632 2768 39620 000320 000
2Helyiségértékesítés63 99021 93510 54148 89032 46640 56915 13310 75515 09110 00015 000
3Lakás, egyéb vagyon eladás25 30533 42315 7468 34221 25740 96842 83133 72865 80935 00040 000
4Ingatlan értékesítés összesen (1+2+3)272 48782 231233 17786 50563 612106 48563 96076 75989 29665 000375 000
5Üzletrész és értékpapír értékesítés










6Vagyon értékesítés összesen (4+5)272 48782 231233 17786 50563 612106 48563 96076 75989 29665 000375 000
7Helyiségbérleti díjak121 588132 668133 066133 681124 47392 24396 974117 487102 16994 00094 000
8Osztalék80 00069 206108 15086 50715 00099 023




9Koncessziós díj (bruttó)234 627359 750307 117301 390574 264400 883428 233361 190400 967358 619392 205
10Vagyonhasznosítási bevételek mindösszesen (6+7+8+9)708 702643 855781 510608 083777 349698 634589 167555 436592 432517 619861 205


























Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának vagyonhasznosításból származó tényleges bevételeinek szerkezete 2009-2018. években 


























SorszámMegnevezésT é n yT e r v 
2008. év2009. év2010. év2011. év2012. év2013. év2014. év2015. év2016. év2017. év2018. év
1Telekértékesítés25,85%4,17%26,48%4,82%1,27%3,57%1,02%6,00%1,42%3,86%37,16%
2Helyiségértékesítés9,03%3,41%1,35%8,04%4,18%5,81%2,57%2,00%2,55%1,93%1,74%
3Lakás, egyéb vagyon eladás3,57%5,19%2,01%1,37%2,73%5,86%7,27%6,00%11,11%6,77%4,64%
4Ingatlan értékesítés összesen (1+2+3)38,45%12,77%29,84%14,23%8,18%15,24%10,86%14,00%15,08%12,56%43,54%
5Üzletrész és értékpapír értékesítés










6Vagyon értékesítés összesen (4+5)38,45%12,77%29,84%14,23%8,18%15,25%10,86%14,00%15,08%12,56%43,54%
7Helyiségbérleti díjak17,15%20,61%17,02%21,98%16,01%13,21%16,46%21,00%17,25%18,00%11,00%
8Osztalék11,29%10,75%13,84%14,23%1,93%14,17%




9Koncessziós díj (bruttó)33,11%55,87%39,30%49,56%73,88%57,38%72,68%65,00%67,67%69,44%45,46%
10Vagyonhasznosítási bevételek mindösszesen (6+7+8+9)100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%






























































































































































































































































































































































































































































































































































































































































































Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának kiadásai összesen 2009-2018. években





















adatok ezer Ft-ban
MegnevezésT é n y  a d a  t o kT e r v  a d a t o k
2009. év2010. év2011. év2012. év2013. év2014. év2015. év2016. év2017. év2018. év
Bér és járulék9 901 9149 433 8738 805 1317 944 4323 457 4604 067 2183 949 9984 054 6813 884 7304 331 595
Felhalmozási kiadás3 277 3353 208 3651 989 6932 049 1502 631 5923 613 7617 737 4653 895 6709 540 12610 060 115
Működési kiadás10 995 33511 227 86214 704 66814 776 52214 349 21816 028 46933 043 03414 983 6157 806 8758 678 740
Kiadások összesen24 174 58423 870 10025 499 49224 770 10420 438 27023 709 44844 730 49722 933 96621 231 73123 070 450






















Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata kiadás összetételének aránya 2009-2018. években











MegnevezésT é n y  a d a  t o kT e r v  a d a t o k
2009. év2010. év2011. év2012. év2013. év2014. év2015. év2016. év2017. év2018. év
Bér és járulék arány40,96%39,52%34,53%32,08%16,92%17,16%9,00%17,68%18,30%18,78%
Felhalmozási arány13,56%13,44%7,80%8,27%12,88%15,24%17,00%16,99%44,93%43,61%
Működési arány45,48%47,04%57,67%59,65%70,20%67,60%74,00%65,33%36,77%37,61%
Összesen100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%



































































































Az  összes bér-és járulék kiadás aránya az államtól működésre kapott támogatáson belül 2009-2018. években
































adatok millió Ft-ban
MegnevezésT é n y  a d a t o kT e r v  a d a t o k
2009. év2010. év2011. év2012. év2013. év2014. év2015. év2016. év2017. év2018. év
Önkormányzati bér és járulék 9 9029 4348 8057 9443 4574 0673 9504 0553 8854 332
Államtól működésre kapott támogatás10 76911 1459 8659 9575 1354 0873 4843 2112 9593 282
Arány %91,95%84,65%89,26%79,79%67,33%99,52%113,00%126,00%131,28%131,99%




































































































































































































































































































































































































































































































Önkormányzat kiadásából intézményi kiadás 2009-2018. években





















adatok ezer Ft-ban
MegnevezésT é n y  a d a t o kT e r v  a d a t o k
2009. év2010. év2011. év2012. év2013. év2014. év2015. év2016. év2017. év2018. év
Kiadások összesenből

Intézményi bér és járulék8 439 3878 088 9227 613 8997 884 9213 370 4893 949 5233 808 4193 894 6893 696 3774 150 330
Intézményi felhalmozási kiadás377 056408 797226 023160 60674 291255 717335 703280 371126 50096 623
Intézményi működési kiadás3 652 9053 982 8053 832 9845 086 4233 786 5313 988 7362 902 5502 212 6081 730 1862 048 847
Intézményi kiadás összesen12 469 34812 480 52411 672 90613 131 9507 231 3118 193 9767 046 6726 387 6685 553 0636 295 800











Intézményi kiadások összetételének aránya 2009-2018. években











MegnevezésT é n y  a d a t o kT e r v  a d a t o k
2009. év2010. év2011. év2012. év2013. év2014. év2015. év2016. év2017. év2018. év
Kiadások összesenből

Intézményi bér és járulék 67,68%64,81%65,22%60,05%46,61%48,20%54,00%60,97%66,56%65,97%
Intézményi felhalmozási kiadás3,02%3,28%1,94%1,22%1,03%3,12%5,00%4,39%2,28%1,53%
Intézményi működési kiadás29,30%31,91%32,84%38,73%52,36%48,68%41,00%34,64%31,16%32,50%
Intézményi kiadás összesen100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%100,00%











Az összes kiadáson belül az intézményi kiadások aránya 2009-2018. években











MegnevezésT é n y  a d a t o kT e r v  a d a t o k
2009. év2010. év2011. év2012. év2013. év2014. év2015. év2016. év2017. év2018. év
Az összes kiadáson belül intézményi kiadás

Bér és járulék arány85,23%85,74%86,47%99,25%97,48%97,11%96,00%96,05%95,15%95,82%
Felhalmozási arány11,50%12,74%11,36%7,84%2,82%7,08%4,00%7,20%1,33%0,96%
Működési arány33,22%35,47%26,07%34,42%26,39%24,89%9,00%15,00%22,16%23,61%
Intézményi kiadás aránya51,58%52,29%45,78%53,02%35,38%34,56%16,00%28,00%26,15%27,29%









































































































































































































































































































Az intézményi bér és járulékkiadás  aránya az államtól működésre kapott támogatáson belül 2009-2018. években
































adatok millió Ft-ban
MegnevezésT é n y  a d a t o kT e r v  a d a t o k
2009. év2010. év2011. év2012. év2013. év2014. év2015. év2016. év2017. év2018. év
Intézményi bér és járulék 8 4398 0897 6147 8853 3703 9503 8083 8953 6964 150
Államtól működésre kapott támogatás10 76911 1459 8659 9575 1354 0873 4843 2112 9593 282
Arány %78,37%72,58%77,18%79,19%65,64%96,64%109,29%121,00%124,89%126,44%
























































































































































































































































































































































































































































Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának
Költségvetési intézményeinél lévő  álláshelyek száma 2014-2018. években











adatok fő-ben
Intézmény megnevezése2014. év2015. év2016. év2017. év2018. év
Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata214,00207,50206,4554,4858,48
Szolnok Városi Óvodák354,60354,60353,31353,31349,32
SZMJV Önkormányzat Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága244,50244,50244,50237,50241,00
Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezete36,0035,0035,0035,0035,00
Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala190,00191,00197,00197,00202,00
Szolnoki Kulturális Ellátó Szervezet

7,007,007,00
Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény71,0069,0059,5059,5061,50
Damjanich János Múzeum42,2542,2541,2541,2543,25
Szigligeti Színház66,0066,00


Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus



18,00
Mindösszesen1 218,351 209,851 144,01985,041 015,55






[1]

2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról