Jászapáti Város Képviselő-testületének 35/2001. (I. 1.) önkormányzati rendelete

Jászapáti Város Helyi Építési Szabályzatának (HÉSZ) valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról

Hatályos: 2003. 02. 13- 2006. 09. 14

Jászapáti Város Helyi Építési Szabályzatának (HÉSZ) valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról

2003.02.13.

Jászapáti város Önkormányzatának Képviselő Testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 7. §-ában, valamint a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV tv. 8. § (1) bekezdés szerinti feladat- és jogkörében eljárva, továbbá az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről (továbbiakban OTÉK) szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet 4. § (3) bekezdésében adott felhatalmazással élve a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht által 1207/96. törzsszámon készített dokumentáció alapján megalkotja a Helyi Építési Szabályzatról (HÉSZ) szóló rendeletét és egyúttal jóváhagyja a település Szabályozási Tervét, valamint elrendeli azok kötelező alkalmazását.

I. Fejezet

Általános előírások

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Jászapáti város (a továbbiakban: a város) közigazgatási területére.

(2) A város közigazgatási területén területet felhasználni, továbbá telket alakítani, építményt, építményrészt, épületegyüttest építeni, átalakítani, bővíteni, felújítani, helyreállítani, korszerűsíteni és lebontani, elmozdítani, a rendeltetést megváltoztatni (továbbiakban együtt: építési munkát folytatni), építési tevékenységet végezni és ezekre hatósági engedélyt adni

a) az OTÉK előírásai és

b) az egyéb vonatkozó országos érvényű jogszabályok rendelkezései szerint, továbbá

c) a jelen rendelet és a hozzá tartozó szabályozási terv szerint szabad.

2. § (1) A szabályozási terv, valamint a jelen rendelet előírásai kötelező és irányadó elemeket egyaránt tartalmaznak.

(2) A kötelező erejű

a) I. rendű, (általános) szabályozási elemek módosítása csak a településszerkezeti terv felülvizsgálatával és módosításával történhet, míg

b) a II. rendű, (részletes) szabályozási elemek módosítása

- belterületen legalább a tömb egészére
- külterületen az érintett terület felhasználási egységre
kiterjedő szabályozási terv készítésével, vagy meglévő terv módosításával történhet.
(3) I. rendű kötelező szabályozási elemek:
- a településszerkezeti egységek határai és "az övezeti előírások terület felhasználási tartalma",
- az I. rendű („kötelező”) szabályozási vonalak
(a forgalmi és gyűjtő utak szabályozási vonalai)
- és azok szabályozási szélessége.
(4) II. rendű szabályozási elemek
- a (3) bekezdésben nem említett szabályozási elemek.
(5) Az irányadó szabályozási elemek betartása ajánlott. A további szabályozási terv készítésére kijelölt területre eső I. rendű szabályozási elemektől történő eltérést a szabályozási terv készítése során indokolni kell.
II. Fejezet

TERÜLETI, ÉPÍTÉSI ÖVEZETI, ÖVEZETI ELŐÍRÁSOK

3. § (1) A város területén a szabályozási terv

a) rendeltetési (terület felhasználási) egységeket, valamint

b) építési övezetet, és övezeteket jelöl ki.

a) A rendeltetési (terület felhasználási) egységek

4. § (1) A szabályozási terv a város közigazgatási területén

a) beépítésre szánt

b) tervezett beépítésre szánt

c) beépítésre nem szánt

területeket jelöl ki.

(2) Jelen rendelet szerint azokat a területeket kell tervezett beépítésre szánt területnek tekinteni, melyek a jelen rendelet jóváhagyása előtt külterületbe tartoztak és a HÉSZ és a szabályozási terv beépítésre szánt területbe sorolta.

(3) Az tervezett beépítésre szánt területeken építési munkára és építési engedélyt adni csak jóváhagyott szabályozási terv rendelkezései szerint szabad és e rendelet előírásai szerint, valamint ha a területek a szükséges közművel ellátottak.

5. § A szabályozási terv a város közigazgatási területén

a) a beépítésre szánt területen

- lakó (L)
- vegyes (V)
- gazdasági (G) és
- különleges (Kü)
b) a beépítésre nem szánt területen
- közlekedési és közmű (K)
- zöld (Kp)
- erdő (E)
- mezőgazdasági (M) és
- egyéb (Egy)
területekkel tervez.
III. Fejezet

Beépítésre szánt területek

LAKÓTERÜLETEK

6. § (1) A közepes laksűrűségű, kisvárosias lakóterület övezetei a:

- KL jelű Kisvárosias lakóövezet
- KL-JHu jelű Kisvárosias Jász-Halmazos beépítésű speciális helyi lakóövezet
(2) A terület jellemzően több önálló rendeltetésű egységet magába foglaló lakóépületek elhelyezésére szolgál.
(3) A területen az OTÉK 12. § (2)-(4) bekezdésében foglalt előírások szerinti építmények helyezhetők el, üzemanyagtöltő állomás kivételével.
(4) A KL-JHu jelű övezet területi lehatárolása is kötelező eleme a szabályozási tervnek.

7. § (1) Az alacsony laksűrűségű, kertvárosias lakóterület övezetei a:

- KEL jelű Kertvárosias lakóövezet
(2) A terület jellemzően alacsony laksűrűségű, összefüggő nagy kertes, több önálló rendeltetési egységet magába foglaló lakóépületek elhelyezésére szolgál.
(3) A területen az OTÉK 13. § (2)-(4) bekezdésében foglalt előírások szerinti építmények helyezhetők el, üzemanyagtöltő állomás kivételével.

8. § (1) Az alacsony laksűrűségű falusias lakóterület övezetei továbbá a:

- FL jelű falusias lakóövezet
- FL-JKu jelű Jász - Kertségi speciális helyi lakóövezet.
(2) A terület jellemzően alacsony laksűrűségű, összefüggő nagy kertes, több önálló rendeltetési egységet magába foglaló lakóépületek elhelyezésére szolgál.
(3) A területen az OTÉK 14. § (2) bekezdésében foglalt előírások szerinti építmények helyezhetők el, üzemanyagtöltő állomás kivételével.
(4) A FL-JKu jelű övezet területi lehatárolása is kötelező eleme a szabályozási tervnek.

VEGYES TERÜLETEK (V)

9. § TV jelű településközpont vegyes övezet

(1) A terület jellemzően több rendeltetési egységet magába foglaló lakó- és olyan helyi települési szintű, igazgatási, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó szálláshely szolgáltató, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épületek, valamint sportlétesítmények elhelyezésére szolgál, amelyek alapvetően nincsenek zavaró hatással a lakófunkcióra.

(2) A területen az OTÉK 16. § (2)-(4) bekezdésében foglalt előírások szerinti építmények helyezhetők el.

10. § Kv jelű központi vegyes övezet

(1) A terület jellemzően több önálló rendeltetési egységet magába foglaló, elsősorban központi igazgatási, kereskedelmi, szolgáltató, oktatási, gazdasági épületek elhelyezésére szolgál.

(2) A területen az OTÉK 17. § (2)-(4) bekezdésében foglalt előírások szerinti építmények helyezhetők el.

GAZDASÁGI TERÜLETEK (G)

kereskedelmi, szolgáltató terület (Kg)

11. § (1) A terület elsősorban nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célokat szolgáló telephelyek befogadására kijelölt terület.

(2) A területen az OTÉK 19. § (2)-(3) bekezdésében foglalt előírások szerinti építmények helyezhetők el.

IPARI GAZDASÁGI TERÜLET (Ig)

12. § (1) Zavaró hatású ipari gazdasági övezet nincs Jászapáti területén.

(2) Ig jelű egyéb ipari övezet elsősorban az ipari, az energiaszolgáltatási és a településgazdálkodási telephelyek, védőtávolságot nem igénylő, valamint mezőgazdasági majorok elhelyezésére szolgál.

(3) A területen az OTÉK 20. § (5) bekezdésében foglalt előírások szerinti építmények helyezhetők el.

(4) Mezőgazdasági üzemi létesítmény kialakítása esetén a terület kötelezően szükséges zöldfelületi részének legalább felét háromszintes növényállománnyal kell kialakítani.

ÜDÜLŐTERÜLET

13. § (1) Az Ü jelű üdülőterület övezetei:

- Üü jelű Üdülőházas üdülőövezet és a
- jelű Hétvégi házas üdülőövezet
(2) A terület elsősorban üdülőépületek elhelyezésére szolgál.
(3) A területen az OTÉK 21. § (3) bekezdésében foglalt előírások szerinti építmények helyezhetők el.

KÜLÖNLEGES TERÜLET (Kü)

14. § (1) A terület különleges célokat szolgáló intézmények elhelyezésére szolgál.

(2) A területen csak a szabályozási tervlapon megnevezett funkciójú intézmények és az azok rendeltetésszerű működéséhez szükséges egyéb építmények helyezhetők el.

IV. Fejezet

Beépítésre nem szánt területek

KÖZLEKEDÉSI ÉS KÖZMŰTERÜLETEK

15. § A szabályozási tervlapon külön meg nem jelölt általános közlekedési és közmű területen

(1) A vasúti és légi közlekedést kivéve közlekedés céljára kijelölt terület.

(2) A területen a közforgalmú vasutak, a légi közlekedés építményeit, valamint lakó- és szálláshely épületeket kivéve az OTÉK 26. § (1) és (3) bekezdése szerinti építmények helyezhetők el.

(3) Az elhelyezhető építmények építmény-magassága a 3,5 m-t nem haladhatja meg.

(4) Az országos közúthálózat városon áthaladó elemei számára a szabályozási szélesség az alábbi:

szabályozási szélesség
- 31.sz. másodrendű főút
(Kossuth Lajos út, István király út) 30 m
(100m-es szakaszon védett épületek miatt 26 m-re szűkül)
- 3227.j. ök. út
(Petőfi Sándor út) 24 m
- 3228.j. ök. út
(Velemi Endre út, Táncsics Mihály út) 20 m
- Jászalsószentgyörgyre vezető
(Damjanich út ) 24 m
- 32328. sz. vasútállomáshoz vezető
(Temető utca, Vasút utca) 20 m
(5) A város gyüjtőútjai: szabályozási szélesség
"kiskörút": 14 m
(Vágó Pál, Csajági, Alkotmány, Utasi, Rózsa, Hold u., tömbátvágás, Borbás, Illés u., tömbátvágás, Liszt Ferenc, Attila, Winkler u.)
"nagykörút": 20 m
(Temető u., Vasút, Szabadság, Nyárfás, Új utca, tömbátvágás, Lados (18 m), Malom, Lehel utca)
(6) A fenti szabályozási szélességek a szabályozási terv kötelező elemei.
(7) Országos közutak mentén, beépítésre nem szánt területen az alábbi védősávok szükségesek:
- 31.sz. főút: 100-100 m (úttengelytől számítva),
- országos mellékutak: 50-50 m.
(8) Jelentősebb helyi külterületi közutak védőtávolsága: 20-20 m.
(9) Parkolóhelyet minden létesítménynél az OTÉK előírásainak megfelelő nagyságrendben saját telken belül kell kialakítani.

16. § Va jelű vasúti közlekedési és közmű terület

(1) A területen a közforgalmú vasutak és azok működéséhez kapcsolódó - OTÉK 26. § (3) bekezdésében felsorolt - építmények helyezhetők el.

(2) A beépítésre nem szánt területre eső vasúti közlekedési és közműterületre eső telkeken elhelyezhető építmények

a) által elfoglalt terület a telekterület 2%-át

b) építmény-magassága a 4,5 m-t

nem haladhatja meg.

(3) Országos vasút mentén 50-50 m, az állomás mellett a szélső vágánytól számított 50 m-es védősávot kell biztosítani.

ZÖLDTERÜLET (Kp)

17. § (1) Zöldterület a szabályozási terven közparkként (Kp) lehatárolt, jellemzően állandóan növényzettel borított közterület.

(2) A területen az OTÉK 27. § (4) bekezdésében felsorolt építmények helyezhetők el. A beépítettség legfeljebb 1 %-os lehet.

(3) Az elhelyezhető épületek építménymagassága legfeljebb 3,5 m lehet.

(4) A területen az OTÉK 27. § (1)-(3) bekezdés előírásait is alkalmazni kell.

ZÖLDFELÜLETI ÉRTÉKVÉDELEM

18. § (1) A védelemre javasolt zöldfelületeken és fasorokban fa kivágása építmény elhelyezés érdekében nem engedhető meg. Fakivágás csak a fa teljes biológiai pusztulása és közvetlen élet- vagy balesetveszély elhárítása érdekében kertészeti szakvélemény alapján engedélyezhető.

(2) Zöldfelületi (nem természeti) értékvédelemre javasolt területek, kertek és fasorok:

- István király park,
- Templomkert,
- Fürdő, kemping és a sportpálya idős fái, facsoportjai,
- Gimnázium előtti park,
- Temetőkert,
- Damjanich úti vadgesztenye fasor.

ERDŐTERÜLETEK (E)

19. § (1) Erdőterület más terület felhasználási egységbe történő átsorolása csak a településrendezési terv módosításával, és az erdészeti hatóság hozzájárulásával történhet.

(2) Az erdőterületeket érintő ügyekben az 1996. évi LIV. törvényt ("Az erdőről és az erdő védelméről"), illetve a vonatkozó rendeletekben foglalt jogszabályi előírásokat is figyelembe kell venni.

(3) Az Ev jelű védelmi rendeltetésű erdőövezet elsődlegesen védelmi (környezetvédelmi, illetve természetvédelmi) rendeltetésű célokat szolgál.

(4) A védelmi rendeltetésű erdőterületen épület nem helyezhető el.

(5) Az Et jelű egészségügyi-szociális-turisztikai rendeltetésű erdőövezet területe elsődlegesen egészségügyi-szociális-turisztikai rendeltetésű erdőhasználat céljára szolgál.

(6) A 100 000 m2-t meghaladó területnagyságú telken legfeljebb 2%-os beépítettséggel az erdő rendeltetésének megfelelő építmények helyezhetők el.

(7) Az építmények homlokzatmagassága nem haladhatja meg a 4,5 m-t.

(8) Közjóléti (egészségügyi-szociális, turisztikai) erdő területén épület létesítéséhez elvi építési engedély kérelem benyújtható.

(9) Eg jelű gazdasági rendeltetésű erdőövezet területe elsődlegesen erdőgazdálkodási célokat szolgál.

(10) A 100 000 m2-t meghaladó területnagyságú telken legfeljebb 0,5%-os beépítettséggel az erdő rendeltetésének megfelelő építmények helyezhetők el.

(11) Az építmények építmény-magassága nem haladhatja meg a 4,5 m-t.

MEZŐGAZDASÁGI TERÜLETEK (M)

20. § (1) A mezőgazdasági rendeltetésű terület a külterület mezőgazdasági termelés (növénytermesztés, állattenyésztés és az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és tárolás) céljára szolgáló része, ahol a termőföldvédelem mellett a hagyományos és egyedi tájhasználati és természeti értékek megőrzését is figyelembe kell venni.

(2) A terület a földrészlet-alakítás, építmények elhelyezése és a művelés szempontjából a következő övezetekre tagolódik:

a) Általános mezőgazdasági övezet (M-I.),

b) Kertövezet (M-II.),

c) Mezőgazdasági majorok, telephelyek övezete (M-III.)

d) Védendő tájhasználatú övezet (M-IV.).

(3) A (2) bekezdés a), b) és c) pontjai szerinti övezetek (M-I., M-II., M-III.) tanyagazdasági (egyéni gazdasági) területnek is minősülnek, ahol a vonatkozó övezeti előírásoknak (illetve az itt nem szabályozottakon túlmenően az OTÉK 29. §-ában foglaltaknak) megfelelően lakóépület is építhető.

(4) A mezőgazdasági terület övezeteiben a terv jóváhagyása előtt már meglévő lakó és gazdasági épületek a kialakult beépítettségtől függetlenül megtarthatók és felújíthatók (amennyiben egyéb hatósági előírásoknak megfelelnek), illetve - ha jelen előírásokban foglalt, megengedett beépítési százalék azt lehetővé teszi - új épületek is létesíthetők.

(5) A mezőgazdasági terület övezeteinek telkein épületek a szabadon álló beépítési módnak megfelelően helyezhetők el, de min. 10 m előkert megtartásával.

Általános mezőgazdálkodási övezet (M-I.)

21. § (1) Az övezetben tanyai lakóépület (magában vagy gazdasági épületekkel együtt) csak az esetben építhető, ha a telek legalább

5 ha-os (50 000 m2), egybefüggő területű és legalább 30 m átlagos szélességű.
(2) A fentiek szerinti telken a beépítettség max. 3% lehet, de az épület(ek) és az udvar által elfoglalt terület (kivett terület) összességében nem haladhatja meg a 4000 m2-t.
(3) Az övezetben csak földszintes, nyeregtetős, max. 4,0 m építménymagasságú, tájbaillő lakóépület építhető. A gazdasági épület szintszáma, magassága a funkció és technológia függvényében változhat, de 10 m építmény-magasságú gazdasági épület, építmény létesítéséhez a tájképvédelem követelményeit is figyelembe kell venni.
(4) A lakóépület hasznos alapterülete nem haladhatja meg a 300 m2-t.
(5) Gazdasági épület (ha a telken lakóépület nem épül) a legalább 0,5 ha (5000 m2) területű, egybefüggő telken építhető, a telek max. 3%-os beépítésével, ha a szükséges közművek rendelkezésre állnak.
(6) Ha az övezetben lévő telek szőlő, gyümölcsös vagy kert művelési ágban nyilvántartott (és legalább 80%-ban e művelési ágaknak megfelelően művelt), akkor lakóépület már a legalább 2,5 ha-os (25 000 m2), telken is építhető max. 3%-os beépítettséggel.
(7) Az általános gazdálkodási övezetben mezőgazdasági major, telephely, nagy létszámú állattartó telep is oly módon, hogy a legközelebbi (másik telken lévő) lakó vagy gazdasági épülettől a telephely épületeinek min. 300 m távolságra kell lenniük.

Kertövezet (M-II.)

22. § (1) Az övezetben új lakóépület csak a legalább 1 ha (10 000 m2) területű, egybefüggő (szőlő, gyümölcsös vagy kert művelési ágú és min. 80 %--ban így is művelt) telken építhető földszintes, tájba illő kialakítással, max. 3%-os (de max. 300 m2) beépítéssel, max. 4,0 m építménymagassággal. Ha lakóépület mellett gazdasági épületet is elhelyeznek, az épületek alapterülete max. 500 m2 lehet. Új lakóépülettel csak a legalább 20 m átlagos szélességű telek építhető be.

(2) Gazdasági épület - amennyiben a telek szőlő vagy gyümölcsös művelési ágú - csak a legalább 720 m2 területű, min. 12 m szélességű földrészleten építhető, max. 3%-os (de max. 60 m2) beépítéssel, földszintes, magas tetős kialakítással (max. 3,5 m építménymagasság, nyeregtető, természetes anyagok).

(3) Amennyiben a telek egyéb mezőgazdasági művelési ágú (szántó, kert), a gazdasági épülettel beépíthető legkisebb telekterület 2000 m2, min. 16 m szélesség, beép. max. 3% (de max. 60 m2), tájba illő kialakítással (3,5 m építménymagasság, nyeregtető stb.).

(4) 720 m2-nél kisebb telkeken csak fóliasátor és földdel borított pince létesíthető.

(5) Kertövezetben 300 m2 alapterületet meghaladó épület létesítéséhez elvi építési engedély kérése kötelező.

(6) Kertövezetben - lakóépület telkét kivéve - az állattartás nem engedhető meg (kivéve méhészet).

(7) Kertövezetben állattartó telep nem létesíthető.

Mezőgazdasági majorok, telephelyek övezete

23. § (1) A mezőgazdasági funkciójú majorok, telephelyek, nagylétszámú állattartó telepek min. 1 ha (10 000 m2) telekterületen, annak max. 3 %-os beépítettségével létesíthetők. Az épületek jellemzően nyeregtetősek legyenek.

(2) Állattartó telepek létesítése, illetve működtetése során figyelembe kell venni a 41/1997. (V. 28.) FM rendelet (Állategészségügyi Szabályzat) előírásait is.

(3) A város területén új hígtrágyás rendszerű állattartó telep nem létesíthető. A meglévő állattartó telepek trágyakezelési módjait felül kell vizsgálni. A telepek működése, trágyakezelése csak olyan módon történhet, hogy az talaj- és vízszennyezéssel ne járjon, illetve 150 m-en túl bűzhatást ne okozzon.

(4) A telephelyek kötelező zöldfelületi részének 50 %-át többszintes növényállománnyal kell kialakítani, oly módon, hogy a kötelező elő-, oldal- és hátsókert közterülettel érintkező része ebbe a többszintes növényállományú hányadba essen.

(5) Telephelyek funkcionális átalakítása, a meglévők telkén kettőnél több új épület elhelyezése, továbbá új telephelyek, nagylétszámú állattartó telepek létesítése céljából elvi építési engedély kérhető.

Védendő tájhasználatú övezet (M-IV.)

24. § (1) Az övezetbe a mezőgazdasági területnek a szabályozási tervlapon lehatárolt gyep, legelő, nádas, mocsár (vízállásos területrész) művelési ágú részei tartoznak.

(2) Az övezetbe tartozó - nem természetvédelmi - területeken az
1994. évi LV. törvény ("A termőföldről") 37. §-a, valamint az 1996. évi LIII. törvény ("A természet védelméről") 6., 7. §-ai alapján a gyep, nádas, mocsár művelési ágú és vízállásos területrészeket, természetes növényzetet, facsoportokat a területhasználat során meg kell tartani. Az övezetben új épületet, illetve a művelési ágat vagy a terület kialakult természetes jellegét megváltoztató egyéb építményt elhelyezni nem szabad. A gyepgazdálkodással, legeltetéssel kapcsolatos ideiglenes jellegű építmény (karám, szénatároló) elhelyezhető.

(3) Az övezetben egyéb gazdasági vagy lakóépület, mezőgazdasági telephely, major, állattartó telep, trágyakezelő telep nem létesíthető, az övezet területére hígtrágya nem juttatható ki.

EGYÉB TERÜLET

25. § (1) A területbe

- a folyóvizek (folyók, állandó és időszakos vízfolyások) medre és partja,
- a természetes (holtágak) és mesterséges tavak és tározók medrei, továbbá a folyóvizek vízügyi célokra hasznosított elhagyott medrei,
- a közcélú nyílt csatornák medre és partja,
- a vízbeszerzési területek és
- a védvonalak területei
tartoznak.
(2) Az övezetben csak az OTÉK 30. § (2) bekezdés szerinti építmények helyezhetők el.
(3) Az övezetben elhelyezhető épület
a) által elfoglalt terület a telekterület 0,1%-át,
b) építmény-magassága a 3,5 m-t
nem haladhatja meg.
(4) A távlatban tervezett Jászsági öntözőcsatornák végleges kijelölése, megvalósítása Jászapáti területét érintően csak környezeti hatásvizsgálat alapján a településrendezési terv módosítása után történhet.

Az építési övezetek

Általános előírások az épületek, létesítmények kialakítására

26. § (1) A településkép védelme érdekében tilos 1 m2-nél nagyobb reklámtábla elhelyezése bel- és külterületen egyaránt mind köz-, mind magánterületen. Ez az óriás reklámtáblákra is vonatkozik.

(2) Az épület körüli járdaszint az ingatlan előtti szilárd burkolatú úttest legmagasabb pontjához viszonyítva -10 és +20 cm-el, a nem szilárd burkolatú úttest legmagasabb pontjához viszonyítva -5 és +30 cm-el lehet mélyebben/magasabban.

(3) Az épület lakóhelyiségének padlószintje az épület körüli járdaszintnél +20 cm-el magasabban legyen.

(4) A település belterületén kétlakásos lakóépület (a jász-halmazos kivételével) elhelyezhető, amennyiben az övezetben megállapított minimális teleknagyság 1,8-szorosát eléri a telek területe és a két lakás különálló épületszerkezetekből, különálló gépészettel épül.

(Mindkét lakásban lennie kell földszinti szobának, konyhának, fürdőszobának és WC-nek.)
(5) Az épületek legnagyobb utcai homlokzatmagassága:
a megengedett építménymagasság +20 cm lehet.
(6) Az épületek tetőgerincének legnagyobb magassága:
a megengedett építménymagasság kétszerese lehet, de legfeljebb építménymagasság +5 m.
(7)1 Ügyfél e rendelet (HÉSZ) előírásaitól eltérő (a már meglévő beépítetlen vagy beépített, de bontás során kialakult) kisebb telekméretek (szélesség, terület) esetén az építési övezetekben, területeken, elvi építési engedélyt lehet kérni új épület építési igénye esetén.

Az egyes építési övezetek részletes előírásai

A közepes laksűrűségű, kisvárosias lakóterület övezetei

27. § (1) KL - Sz jelű Kisvárosias lakóövezet emeletes, szabadon álló beépítéssel.

Az övezetben a kialakítható legkisebb telek területe 700 m2 szélessége 18 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 30%. Ezeket az értékeket utólagos telekosztásnál is figyelembe kell venni.
Szabadon álló beépítés alakítható ki max. 9,0 m-es építménymagassággal, 5 m-es előkert kialakításával. A meglévő lapos tetős épületekre utólag magas tető helyezhető, az lakásokkal beépíthető.
Az övezetnek teljes közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 30%.
A terepszint alatti építmények területe max. 40%.
Lakóépületen kívül csak garázs, és kerti pavilon helyezhető el.
Az övezetben lakóépület építése nélkül, az előírásoknak megfelelő csak üzlet, kisüzem funkciójú épület is építhető.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(2) KL-JHu - jelű Jász-Halmazos beépítésű kisvárosias lakóövezet
Az övezetben a megengedett legnagyobb beépítettség 40 %.
A kialakítható legkisebb telek területe 300 m2 szélessége 14 m a kialakítható legnagyobb telek területe pedig 500 m2 (Telekösszevonás esetén is).
Oldalhatáron, álló, beépítés alakítható ki max. 4,0 m-es2 építménymagassággal. Utcavonalon álló, oromfalas, nyeregtetős, az utcavonalra merőleges gerincű, magastetős épületek alakíthatók ki. A tetőhéjazat anyaga terrakotta (cserép) szívű, égetett kerámia (cserép), vagy azzal azonos megjelenésű egyéb, osztott textúrájú anyag lehet. a tetősík mind. 40o-os max 45o-os meredekségű lehet. Tetőtér-beépítés lehetséges. A tetőtéri ablakok csak tetősíkban fekvőek lehetnek.
A homlokzat maximális szélessége 6 m lehet. Ezt kell lefedni az oromfalas nyeregtetővel. Az oromfalat a koszorú magasságában párkánnyal osztani kell. (A tetőtéri oromfalat kell hátrébb húzni, vékonyabb szerkezettel készíteni.) Ehhez a tömeghez síkban is csatlakozhat toldalék, melynek max. szélessége 2,0 m lehet, lefedése pedig min. 22o-os max 28o-os meredekségű félnyeregtető lehet. A két tömeg együttes szélessége azonban 7,5 m-nél nem lehet nagyobb.
A homlokzat a helyben hagyományos fehér, sárga vagy téglavörös színű vakolat, meszelt felület lehet. A homlokzaton álló téglalap alakú ablakokat lehet kialakítani, melynél a magasság és a szélesség aránya min. 1,5. Az ablak üvegfelületében legalább egy vízszintes és egy függőleges osztás legyen. Az ablakok szélessége max. 1,2 m lehet. Az oromfal javasolt felületet a sötét (barna) színűre pácolt vagy festett fa (deszka).
Az épület max. 6 m széles, utcavonalra merőleges elhelyezkedésű, téglalap alapú tömegéhez - az utcavonaltól min. 6 m-re hátrahúzva keresztszárny is kialakítható.
Az épületek közötti megengedett legkisebb távolság 6,0 m.
A telkek egy oldal és egy hátsó telekhatáron átriumos beépítés szerűen is beépíthetőek, ha a megfelelő az épületek között távolságok ill. tűzfalak kialakíthatóak.
A fentiektől eltérő alakú, tömegű épület építhető, ha az elbontott épület másmilyen tömegű volt, és azzal azonos új épül, illetve ha az utcaképhez illeszkedő valamely helyi védettségű épület tömegét formázza (pl.: Tabáni utca 24.)
Az övezetet teljes közművel kell ellátni.
Ha a telek csak részlegesen közművesített a maximális beépítettség csak 30% lehet.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 30%.
A terepszint alatti építmények területe max. 60%.
Az övezetben a lakóépületen kívül, azzal egybeépítve csak garázs, barkácsműhely, nyárikonyha, kamra, üvegház, üzlethelyiség3 helyezhető el. A kertben fóliasátor nem helyezhető el.
Az övezetben telkenként csak egylakásos lakóépületek építhetők.
Az övezetben lakóépület építése nélkül az előírásoknak megfelelő csak üzlet funkciójú épület is építhető.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(3) 4

Építési övezet jele

KL-Sz/30/9,0/700

KL-Jhu-O/40/4,0/300

Beépítési mód

Szabadon álló

Oldalhatáron álló

Beépítettség (%)

Max. 30

Max. 40

Építménymagasság (m)

Max. 9,0

Max. 4,0

Előkert (m)

Min. 5,0

Nincs

Telekterület (m2)

Min. 700

Min. 300, max. 500

Telekszélesség (m)

Min. 18

Min. 14

Telek mélysége (m)

Min. 35

Min. 20

Zöldfelület (%)

Min. 30

Min. 30

Terepszint alatti ép. (%)

Max. 40

Max. 50

Közművesítettség

Teljes

Teljes

Az alacsony laksűrűségű kertvárosias lakóterület övezetei

28. § (1) KEL1 - O Kertvárosias lakóövezet földszintes, oldalhatáron álló beépítéssel

Az övezetben a kialakítható legkisebb telek területe 700 m2 szélessége 18 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 30%.
A padlószint a járdaszint fölött min. 0,35 m max. 0,6 m lehet. Oldalhatáron álló, beépítés alakítható ki max. 4,5 m-es építménymagassággal, 5 m-es előkerttel. Ha az utcában egységesen ettől eltérő előkert általánosan már kialakult, annak mértékét az új épületeknél is be kell tartani, de min. 3,0 m-nek kell lenni.
Ha a környezet kialakult beépítése indokolja, vagy saroktelek esetén ikres vagy szabadonálló beépítés is engedélyezhető.
A magastetők tömegét, a tetőgerinc irányát, utcánként egységesen, a kialakult állapothoz igazodóan kell meghatározni. Tetőtér-beépítés lehetséges.
Az épületek közötti távolság megengedett legkisebb mértéke 6,0 m.
Az övezetet teljes közművel kell ellátni. Átmenetileg részleges közművesítettség esetén is elhelyezhető egylakásos lakóépület.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 50%.
A terepszint alatti építmények területe max. 50%.
A lakóépületen kívül garázs, barkácsműhely, nyárikonyha, kamra, üvegház5 helyezhető el. A kertben fóliasátor elhelyezhető.
Az övezetben lakóépület építése nélkül, az előírásoknak megfelelő csak üzlet, kisüzem funkciójú épület is építhető.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(2) KEL1 - Sz Kertvárosias lakóövezet földszintes, szabadon álló beépítéssel
Az övezetben a kialakítható legkisebb telek területe 700 m2 szélessége 18 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 30%.
A padlószint a járdaszint fölött min. 0,35 m, max. 0,6 m lehet.
Oldalhatáron álló, beépítés alakítható ki max. 4,5 m-es építménymagassággal, 5 m-es előkert kialakításával. Ha az utcában egységesen ettől eltérő előkert általánosan már kialakult, annak mértékét az új épületeknél is be kell tartani, de min. 3,0 m-nek kell lenni.
A magastetők tömegét, a tetőgerinc irányát, utcánként egységesen, a kialakult állapothoz igazodóan kell meghatározni. Tetőtér beépítés lehetséges.
Az épületek közötti távolság megengedett legkisebb mértéke 6,0 m.
Az övezetet teljes közművel kell ellátni. Átmenetileg részleges közművesítettség esetén is elhelyezhető egylakásos lakóépület.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 50%.
A terepszint alatti építmények területe max. 50%.
A lakóépületen kívül garázs, barkácsműhely, nyárikonyha, kamra, üvegház6 helyezhető el. A kertben fóliasátor elhelyezhető.
Az övezetben lakóépület építése nélkül, az előírásoknak megfelelő csak üzlet, kisüzem funkciójú épület is építhető.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(3) KEL1 - I Kertvárosias lakóövezet földszintes, Ikres beépítéssel
Az övezetben kialakítható legkisebb telek területe 300 m27 , szélessége 16 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 30%.
A padlószint a járdaszint fölött min. 0,35 m max. 0,5 m lehet. Oldalhatáron álló, beépítés alakítható ki 4,5 m-es építménymagassággal, 3 m-es előkerttel.
Ha a környezet kialakult beépítése indokolja, vagy saroktelek esetén oldalhatáron vagy szabadon álló beépítés is engedélyezhető.
A magastetők tömegét, a tetőgerinc irányát, utcánként egységesen, a kialakult állapothoz igazodóan kell meghatározni. Tetőtér beépítés lehetséges.
Az épületek közötti távolság megengedett legkisebb mértéke 6,0 m.
Az övezetet legalább részleges közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 50%.
A terepszint alatti építmények területe max. 50%.
A lakóépületen kívül garázs, barkácsműhely, nyárikonyha, kamra, üvegház8 helyezhető el, ha a szomszédos lakóépületektől 6 m védőtávolság betartható. A kertben fóliasátor elhelyezhető.
Az övezetben lakóépület építése nélkül, az előírásoknak megfelelő csak üzlet, kisüzem funkciójú épület is építhető.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(4) KEL2 - Sz Kertvárosias lakóövezet emeletes, szabadon álló beépítéssel
Az övezetben kialakítható legkisebb telek területe 900 m2, szélessége 18 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 30%.
A padlószint a járdaszint fölött min. 0,35 m, max. 0,6 m lehet. Szabadon álló, beépítés alakítható ki 7,5 m-es építménymagassággal, 5 m-es előkert kialakításával.
Ha a környezet kialakult beépítése indokolja, ikres vagy oldalhatáron álló beépítés is engedélyezhető.
A magastetők tömegét, a tetőgerinc irányát, utcánként egységesen, a kialakult állapothoz igazodóan kell meghatározni. Tetőtér beépítés lehetséges.
Az épületek közötti távolság megengedett legkisebb mértéke 8,0 m.
Az övezetet teljes közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 50%.
A terepszint alatti építmények területe max. 50%.
A lakóépületen kívül garázs, barkácsműhely, nyárikonyha, kamra, üvegház9 helyezhető el, ha a szomszédos lakóépületektől 6 m védőtávolság betartható. A kertben fóliasátor elhelyezhető.
Az övezetben lakóépület építése nélkül, az előírásoknak megfelelő csak üzlet, kisüzem funkciójú épület is építhető.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(5) 10

Építési övezet jele

KEL1-O/30/4,5/700

KEL-Sz/30/4,5/700

KEL1-I/30/4,5/300

Beépítési mód

Oldalhatáron álló

Szabadon álló

Szabadon álló

Beépítettség (%)

Max. 30

Max. 30

Max. 30

Építménymagasság (m)

Max. 4,5

Max. 4,5

Max. 4,5

Előkert (m)

Min. 5,0 (3,0)

Min. 5,0 (3,0)

Min. 3,0

Telekterület (m2)

Min. 700

Min. 700

Min. 300

Telekszélesség (m)

Min. 18

Min. 18

Min. 16

Telek mélysége (m)

Min. 35

Min. 35

Min. 16

Zöldfelület (%)

Min. 50

Min. 50

Min. 50

Terepszint alatti ép. (%)

Max. 50

Max. 50

Max. 50

Közművesítettség

Teljes

Teljes

Teljes

Építési övezet jele

KEL2-Sz/30/7,5/900

Beépítési mód

Szabadon álló

Beépítettség (%)

Max. 30

Építménymagasság (m)

Max. 7,5

Előkert (m)

Min. 5,0

Telekterület (m2)

Min. 900

Telekszélesség (m)

Min. 18

Telek mélysége (m)

Min. 40

Zöldfelület (%)

Min. 50

Terepszint alatti ép. (%)

Max. 50

Közművesítettség

teljes

Az alacsony laksűrűségű falusias lakóterület övezetei

29. § (1) FL1 - O falusias lakóövezet földszintes, oldalhatáron álló beépítéssel

Az övezetben a kialakítható legkisebb telek területe 900 m2 szélessége 18 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 30%.
A padlószint a járdaszint fölött min. 0,35 m, max. 0,5 m lehet. Oldalhatáron álló, beépítés alakítható ki 4,5 m-es építménymagassággal, 5 m-es előkert kialakításával. Ha az utcában egységesen ettől eltérő előkert általánosan már kialakult, annak mértékét az új épületeknél is be kell tartani.
Ha a környezet beépítése indokolja, vagy saroktelek esetén ikres vagy szabadon álló beépítés is engedélyezhető.
A magastetők tömegét, a tetőgerinc irányát, utcánként egységesen, a kialakult állapothoz igazodóan kell meghatározni. Tetőtér-beépítés lehetséges.
Az épületek közötti távolság megengedett legkisebb mértéke 6,0 m.
Az övezetet legalább részleges közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 40%.
A terepszint alatti építmények területe max. 40%.
A lakóépületen kívül garázs, barkácsműhely, nyári konyha, kamra, üvegház11 helyezhető el. A kertben fóliasátor elhelyezhető.
Az övezetben lakóépület építése nélkül, az előírásoknak megfelelő csak üzlet, kisüzem funkciójú épület is építhető.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(2) FL2 - Sz Falusias Lakó-termelő övezet földszintes, szabadon álló beépítéssel
Az övezetben kialakítható legkisebb telek területe 1500 m2, szélessége 24 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 20% a lakóépületek számára és további 10% a gazdasági épületek számára.
A padlószint a járdaszint fölött min. 0,35 m max. 0,5 m lehet. Szabadon álló, beépítés alakítható ki 4,5 m-es építménymagassággal, 5 m-es előkert kialakításával.
Tetőtér-beépítés lehetséges.
Az épületek közötti távolság megengedett legkisebb mértéke 8,0 m.
Az övezetet legalább részleges közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 40%.
A terepszint alatti építmények területe max. 40%.
12A kertben fóliasátor elhelyezhető.
Az övezetben lakóépület építése nélkül, az előírásoknak megfelelő csak üzlet, kisüzem funkciójú épület is építhető.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(3) FL-JKu - Jász-Kertségi Falusias Lakóövezet
A kialakítható legkisebb telek területe 700 m2, szélessége 18 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 30%.
A padlószint a járdaszint fölött min. 0,25 m, max. 0,5 m lehet.
Oldalhatáron, utcavonalon álló, oromfalas, nyeregtetős, az utcavonalra merőleges gerincű, magastetős beépítés alakítható ki 4,5 m-es építménymagassággal.
Ha az utcában egységesen ettől eltérően előkert általánosan már kialakult, annak mértékét az új épületeknél is be kell tartani.
A tetőhéjazat anyaga terrakotta (cserép) színű, égetett kerámia (cserép), vagy azzal azonos megjelenésű egyéb, osztott textúrájú anyag lehet. A tetősík min. 40o-os max 45o-os meredekségű lehet. Tetőtér-beépítés lehetséges. A tetőtéri ablakok csak tetősíkban fekvőek lehetnek.
A homlokzat maximális szélessége 7,0 m lehet. Ezt kell lefedni az oromfalas nyeregtetővel. Az oromfalat a koszorú magasságában párkánnyal osztani kell. (A tetőtéri oromfalat kell hátrébb húzni, vékonyabb szerkezettel készíteni.) Ehhez a tömeghez síkban is csatlakozhat toldalék, melynek max. szélessége 2,0 m lehet, lefedése pedig min. 22o-os max. 28o-os meredekségű félnyeregtető lehet. A két tömeg együttes szélessége azonban 8,5 m-nél nem lehet nagyobb.
A homlokzat a helyben hagyományos fehér, sárga vagy téglavörös színű vakolt, meszelt felület lehet. A homlokzaton álló téglalap alakú ablakokat lehet kialakítani, melynél a magasság és szélesség aránya min. 1,5. Az ablak üvegfelületében legalább egy vízszintes és egy függőleges osztást kell kialakítani. Az ablakok szélessége max. 1,2 m lehet. Két ablak vagy közvetlenül csatlakozhat egymáshoz (kétszer két utcai homlokzati ablak elhelyezése esetén) vagy közöttük legalább az ablak szélességét 10 cm-el meghaladó falsík kialakítása szükséges. Az oromfal javasolt felülete a sötét (barna) színűre pácolt vagy festett fa (deszka).
Az épület max. 7 m széles, utcavonalra merőleges elhelyezkedésű, téglalap alapú tömegéhez - az utcavonaltól min. 6 m-re hátrahúzva keresztszárny is kialakítható.
Az épületek közötti távolság megengedett legkisebb mértéke 6,0 m.
A fentiektől eltérő alakú, tömegű épület építhető, ha az elbontott épület másmilyen tömegű volt, és azzal azonos új épül, illetve ha az utcaképhez illeszkedő valamely helyi védettségű épület tömegét formázza (pl.: Széchenyi u. 25, Damjanich út 48, Antal u. 4.).
A jász halmazos övezeti előírásoknak megfelelő korábban kialakult és beépített telkek annak előírásai szerint is elbírálhatóak. (Figyelembe véve a közműellátással kapcsolatos előírásokat is.)
Az övezetet teljes közművel kell ellátni. Átmenetileg részleges közművesítettség esetén is elhelyezhető egylakásos lakóépület.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 40%.
A terepszint alatti építmények területe max. 50%.
A lakóépületen kívül garázs, barkácsműhely, nyárikonyha, kamra, üvegház13 helyezhető el, ha a szomszédos lakóépületektől 8 m védőtávolság betartható. A kertben fóliasátor elhelyezhető.
Az övezetben lakóépület építése nélkül, az előírásoknak megfelelő csak üzlet funkciójú épület is építhető. Ebben az esetben a homlokzaton tömör fa ajtó kialakítható, az ablak zsaluval zárható vitrinként funkcionálhat, de hagyományos értelemben vett "üveg kirakati portál" nem alakítható ki.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(4) 14

Építési övezet jele

FL1-O/30/4,5/900

FL2-Sz/30/4,5/1500

FL-JKu-O/30/4,5/700

Beépítési mód

Oldalhatáron álló

Szabadon álló

Oldalhatáron álló

Beépítettség (%)

Max. 30

Max. 30 (20+10)

Max. 30

Építménymagasság (m)

Max. 4,5

Max. 4,5

Max. 4,5

Előkert (m)

Min. 5,0

Min. 5,0

Nincs

Telekterület (m2)

Min. 700

Min. 700

Min. 700

Telekszélesség (m)

Min. 18

Min. 24

Min. 18

Telek mélysége (m)

Min. 40

Min. 50

Min. 35

Zöldfelület (%)

Min. 40

Min. 40

Min. 40

Terepszint alatti ép. (%)

Max. 40

Max. 40

Max. 50

Közművesítettség

Részleges

Részleges

Teljes (részleges)

A településközponti vegyes területek építési övezetei

30. § (1) Tv-Z Településközponti vegyes övezet, többszintes beépítéssel

A kialakítható legkisebb telekterület 900 m2, szélessége 20 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 50%.
Zártsorú, utcavonalon álló, az utcavonallal párhuzamos gerincű, magastetős beépítés alakítható ki 7,5 m építménymagassággal. Az övezetet teljes közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 25%.
A terepszint alatti építmények területe max. 60%.
Sajátos adottságok esetén oldalhatáron álló beépítés is megengedhető.
Javasolt földszinten közösségi funkció kialakítása, emeleten és a beépíthető tetőtérben lakás, iroda.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(2) Tv*-Fz Településközponti vegyes övezet földszintes, zártsorú, vagy oldalhatáron álló beépítéssel
A kialakítható legkisebb telekterület 700 m2, szélessége 18 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 40%.
Az oldalhatáron álló épület az övezetben úgy alakítható ki, hogy a szomszédos ház tűzfalát max. 6 m-re megközelítő, utcavonalon álló, utcavonallal párhuzamos gerincű, magastetős beépítés alakítható ki 5,5 m építménymagassággal.
Az övezetet teljes közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 30%.
A terepszint alatti építmények területe max. 50%.
Javasolt földszinten közösségi funkció kialakítása, a beépíthető tetőtérben lakás, iroda.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(3) 15

Építési övezet jele

Tv-Z/50/7,5/900

Tv-Fz/40/5,5/700

Beépítési mód

Zártsorú

Zártsorú

Beépítettség (%)

Max. 50

Max. 40

Építménymagasság (m)

Max. 7,5

Max. 5,5

Előkert (m)

Nincs

Nincs

Telekterület (m2)

Min. 900

Min. 700

Telekszélesség (m)

Min. 20

Min. 18

Telek mélysége (m)

Min. 40

Min. 40

Zöldfelület (%)

Min. 25

Min. 30

Terepszint alatti ép. (%)

Max. 60

Max. 40

Közművesítettség

Teljes

Teljes

A központi vegyes területek építési övezetei

31. § (1) Kv1 - Központi vegyes övezet földszintes beépítéssel

Az övezetben (az előírások szerint) beépíthető legkisebb telek területe 1500 m2, szélessége 20 m.
A kialakítható legkisebb telek területe 3000 m2, szélessége 30 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 40%.
Szabadon álló, előkertes, magastetős beépítés alakítható ki 5,5 m építménymagassággal.
Az övezetet teljes közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 30%.
A terepszint alatti építmények területe max. 50%.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(2) Kv2 - Központi vegyes övezet többszintes beépítéssel
A kialakítható legkisebb telek területe 5000 m2 szélessége 40 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 40%.
Szabadon álló, előkertes, magastetős beépítés alakítható ki 7,5 m építménymagassággal.
Az övezetet teljes közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 30%.
A terepszint alatti építmények területe max. 50%.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(3) 16

Építési övezet jele

Kv1-Sz/40/5,5/3000

Kv2-Sz/40/7,5/5000

Beépítési mód

Zártsorú

Zártsorú

Beépítettség (%)

Max. 40

Max. 40

Építménymagasság (m)

Max. 5,5

Max. 7,5

Előkert (m)

Min. 5,0

Min. 5,0

Telekterület (m2)

Min. 900

Min. 5000

Telekszélesség (m)

Min. 30

Min. 40

Telek mélysége (m)

Min. 50

Min. 50

Zöldfelület (%)

Min. 30

Min. 30

Terepszint alatti ép. (%)

Max. 50

Max. 50

Közművesítettség

Teljes

Teljes

A kereskedelmi gazdasági területek építési övezetei

32. § (1) Kg1 - Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület, egyszintes beépítéssel

A kialakítható legkisebb telek területe 1500 m2, szélessége 20 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 50%. A megengedett legnagyobb szintterületi mutató 1,0.
Szabadon álló, magastetős beépítés alakítható ki 5,5 m-es építménymagassággal. Technológiával igazolt esetben ennél nagyobb építménymagasságú „csarnok szerkezetű” épület is építhető.
Az övezetet teljes közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 25%.
A terepszint alatti építmények területe max. 60%.
Sajátos adottságok esetén oldalhatáron álló beépítés is megengedhető.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(2) Kg2 - Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület, többszintes beépítéssel
A kialakítható legkisebb telek területe 1500 m2, szélessége 20 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 40%.
Szabadon álló, magastetős beépítés alakítható ki 7,5 m építménymagassággal. Technológiával igazolt esetben ennél nagyobb építménymagasságú, „csarnok szerkezetű” épület is építhető.
Az övezetet teljes közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 30%.
A terepszint alatti építmények területe max. 50%.
Sajátos adottságok esetén oldalhatáron álló beépítés is megengedhető.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(3) Kg3 - Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület, piac, vásártér
A kialakítható legkisebb telek területe 5000 m2, szélessége 50 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 20%.
Szabadon álló, magastetős beépítés alakítható ki 4,5 m-es építménymagassággal. Technológiával igazolt esetben ennél nagyobb építménymagasságú, „csarnok szerkezetű” épület is építhető.
Az övezetet teljes közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 30%.
A terepszint alatti építmények területe max. 30%.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(4) 17

Építési övezet jele

Kg1-Sz/50/5,5/1500

Kg2-Sz/40/7,5/1500

Kg3-Sz/20/4,5/5000

Beépítési mód

Oldalhatáron álló

Szabadon álló

Szabadon álló

Beépítettség (%)

Max. 50

Max. 40

Max. 20

Építménymagasság (m)

Max. 5,5

Max. 7,5

Max. 4,5

Előkert (m)

Min. 5,0

Min. 5,0

Min. 10

Telekterület (m2)

Min. 1500

Min. 1500

Min. 5000

Telekszélesség (m)

Min. 20

Min. 20

Min. 50

Telek mélysége (m)

Min. 50

Min. 50

Min. 50

Zöldfelület (%)

Min. 25

Min. 30

Min. 30

Terepszint alatti ép. (%)

Max. 60

Max. 50

Max. 30

Közművesítettség

Teljes

Teljes

Teljes

Az ipari gazdasági területek építési övezetei

33. § (1) Ig1 - Ipari (egyéb) gazdasági terület, kisvállalkozások övezete

A kialakítható legkisebb telek területe 3000 m2, szélessége 30 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 50%.
Szabadon álló, (lehetőleg) magastetős beépítés alakítható ki b 5,5 m építménymagassággal. Technológiával igazolt esetben ennél nagyobb építménymagasságú „csarnok szerkezetű” épület is építhető.
Az övezetet legalább részleges közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 25%.
A terepszint alatti építmények területe max. 60%.
Sajátos adottságok esetén oldalhatáron álló beépítés is megengedhető.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(2) Ig2 - Ipari (egyéb) gazdasági terület, középüzemek övezete
A kialakítható legkisebb telek területe 5000 m2, szélessége 40 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 40%.
Szabadon álló, (lehetőleg) magastetős beépítés alakítható ki 7,5 m építménymagassággal. Technológiával igazolt esetben ennél nagyobb építménymagasságú, „csarnok szerkezetű” épület is építhető.
Az övezetet legalább részleges közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 25%.
A terepszint alatti építmények területe max. 60%.
Sajátos adottságok esetén oldalhatáron álló beépítés is megengedhető.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(3) Ig3 - Ipari (egyéb) gazdasági terület, városgazdálkodás
A kialakítható legkisebb telek területe 3000 m2, szélessége 30 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 20%.
Szabadon álló, (lehetőleg) magastetős beépítés alakítható ki 4,5 m építménymagassággal. Technológiával igazolt esetben ennél nagyobb építménymagasságú „csarnok szerkezetű” épület is építhető.
Az övezetet legalább részleges közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 40%.
A terepszint alatti építmények területe max. 30%.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(4) 18

Építési övezet jele

Ig1-Sz/50/5,5/3000

Ig2-Sz/7,5/5000

Ig3-Sz/20/3000

Beépítési mód

Szabadon álló

Szabadon álló

Szabadon álló

Beépítettség (%)

Max. 50

Max. 40

Max. 20

Építménymagasság (m)

Max. 5,5

Max. 7,5

Max. 4,5

Előkert (m)

Min. 5,0

Min. 10,0

Min. 10

Telekterület (m2)

Min. 3000

Min. 5000

Min. 3000

Telekszélesség (m)

Min. 30

Min. 40

Min. 30

Telek mélysége (m)

Min. 50

Min. 50

Min. 50

Zöldfelület (%)

Min. 25

Min. 25

Min. 30

Terepszint alatti ép. (%)

Max. 60

Max. 60

Max. 30

Közművesítettség

Részleges

Részleges

Részleges

Az üdülőházas üdülőterület építési övezetei

34. § (1) Üü1 - Üdülőházas üdülőterület, camping

A kialakítható legkisebb telek területe 2000 m2, szélessége 30 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 10%.
Szabadon álló, magastetős beépítés alakítható ki 4,5 m-es építménymagassággal, legalább 5 m-es előkert kialakításával.
Tetőtér-beépítés lehetséges.
Az övezetet teljes közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 50%.
A terepszint alatti építmények területe max. 20%.
Az üdülőépületen kívül garázs, kerti-bútor tároló, kerti pavilon és üvegház helyezhető el.
Az övezetben üdülőépület építése nélkül, az előírásoknak megfelelő csak üzlet funkciójú épület is építhető.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(2) Üü2 - Üdülőházas üdülőterület
A kialakítható legkisebb telek területe 1500 m2, szélessége 20 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 10%.
Szabadon álló, magastetős beépítés alakítható ki 6,5 m-es építménymagassággal, legalább 5 m-es előkert kialakításával.
Tetőtér-beépítés lehetséges.
Az övezetet teljes közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 50%.
A terepszint alatti építmények területe max. 20%.
Az üdülőépületen kívül garázs, kerti-bútor tároló, kerti pavilon és üvegház helyezhető el.
Az övezetben üdülőépület építése nélkül, az előírásoknak megfelelő csak üzlet funkciójú épület is építhető.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(3) 19

Építési övezet jele

Üü1-Sz/10/4,5/2000

Üü2-Sz/10/6,5/1500

Beépítési mód

Szabadon álló

Zártsorú

Beépítettség (%)

Max. 10

Max. 10

Építménymagasság (m)

Max. 4,5

Max. 6,5

Előkert (m)

Min. 5,0

Min. 5,0

Telekterület (m2)

Min. 2000

Min. 5000

Telekszélesség (m)

Min. 30

Min. 20

Telek mélysége (m)

Min. 50

Min. 40

Zöldfelület (%)

Min. 50

Min. 50

Terepszint alatti ép. (%)

Max. 20

Max. 20

Közművesítettség

Teljes

Teljes

A hétvégi házas üdülőterület építési övezeti

35. § (1) Hü - Hétvégi házas üdülőterület

A kialakítható legkisebb telek területe 550 m2, szélessége 18 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 15%.
Szabadon álló, magastetős beépítés alakítható ki 4,5 m-es építménymagassággal, 5 m-es előkert kialakításával.
Tetőtér-beépítés lehetséges.
Az övezet telkeit legalább részleges közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 60%.
A terepszint alatti építmények területe max. 20%.
Az üdülőépületen kívül garázs, kerti-bútor tároló, kerti pavilon és üvegház helyezhető el.
Az övezetben üdülőépület építése nélkül, az előírásoknak megfelelő csak üzlet funkciójú épület is építhető.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(2) Hük - Hétvégi házas üdülőterület, kialakult
Az övezetben új telek nem alakítható ki, de a telekösszevonásokat támogatni kell.
A megengedett legnagyobb beépítettség 15%.
Ikres, lehetőleg magastetős beépítés alakítható ki 3,5 m-es építménymagassággal, 5 m-es előkert kialakításával.
Tetőtér-beépítése nem lehetséges.
Amennyiben a szomszédos telkek már másképp beépítettek, egy-egy foghíj jellegű telek esetén szabadon vagy oldalhatáron álló beépítés is lehetséges.
Az övezetet teljes közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 60%.
A terepszint alatti építmények területe max. 20%.
Melléképület egyáltalán nem helyezhető el.
Az övezetben üdülőépület építése nélkül, az előírásoknak megfelelő csak üzlet funkciójú épület is építhető.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(3) 20

Építési övezet jele

Hü-Sz/15/4,5/550

Hük-Sz/15/3,5/kialakult

Beépítési mód

Szabadon álló

Oldalhatáron álló

Beépítettség (%)

Max. 15

Max. 15

Építménymagasság (m)

Max. 4,5

Max. 3,5

Előkert (m)

Min. 5,0

Min. 5,0

Telekterület (m2)

Min. 550

kialakult

Telekszélesség (m)

Min. 18

kialakult

Telek mélysége (m)

Min. 50

kialakult

Zöldfelület (%)

Min. 60

Min. 60

Terepszint alatti ép. (%)

Max. 20

Max. 20

Közművesítettség

Részleges

Teljes

A különleges terület építési övezetei

36. § (1) Kü1 - Különleges terület, temető, kegyeleti park

Az övezetbe a kialakult temető-kertek tartoznak. Területük megtartandó. A megengedett legnagyobb beépítettség 4%.
Temetőkertben max.: 3,5 m-es építménymagasságú emlékmű, kripta építhető. Új ravatalozót a területi tervtanács előzetes véleménye alapján lehet csak elhelyezni, kápolnát, különös tekintettel a meglévő művi értékekre.
Az övezetben a víz- és elektromos ellátást biztosítani kell.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 90%.
A terepszint alatti építmények területe max. 20%.
Állattartó épület(rész), önálló garázs, műhely épület egyáltalán nem helyezhető el.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(2) Kü2 - Különleges terület, thermál strand
Az övezetben kialakítható új telek területe 8000 m2, szélessége 80 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 10%.
Lehetőleg magastetős beépítés alakítandó ki 5,5 m-es építménymagassággal, 5 m-es előkert kialakításával.
Technológiával igazolt esetben (sportcsarnok, uszoda) az előírásnál magasabb épület is elhelyezhető.
Az övezetet teljes közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 70%.
A terepszint alatti építmények területe max. 20%.
Állattartó épület(rész), önálló garázs, műhely épület egyáltalán nem helyezhető el.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igényt közterületen kell kielégíteni.
(3) 21 Kü3 - Különleges terület, thermál idegenforgalom
Az övezetben a thermál-idegenforgalommal kapcsolatos létesítmények helyezhetők el (szállásférőhely, kereskedelmi és vendéglátó létesítmény, sportlétesítmény).
Az övezetben kialakítható új telek területe 5000 m2, szélessége 60 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 40%.
Lehetőleg magastetős beépítés alakítandó ki 9,5 m-es építménymagassággal, 5 m-es előkert kialakításával.
Technológiával igazolt esetben (sportcsarnok, uszoda) az előírásnál magasabb épület is elhelyezhető.
Az övezetet teljes közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 40%.
A terepszint alatti építmények területe max. 60%.
Állattartó épület(rész), önálló garázs, műhely épület egyáltalán nem helyezhető el. Az idegenforgalmi funkciójú épületen kívül csak kerti pavilon helyezhető el.
Az övezetben a strand meglévő létesítményei felújítható, bővíthető, de az egészen új létesítményeket a strand távlati fejlesztési területeire kell helyezni.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.

Építési övezet jele

Kü1-Sz/4/3,5/kialakult

Kü2-Sz/10/5,5/8000

Beépítési mód

Szabadon álló

Zártsorú

Beépítettség (%)

Max. 4

Max. 10

Építménymagasság (m)

Max. 4,5

Max. 5,5

Előkert (m)

Min. 2,0

Min. 5,0

Telekterület (m2)

Kialakult

Min. 8000

Telekszélesség (m)

Kialakult

Min. 80

Telek mélysége (m)

Kialakult

Min. 60

Zöldfelület (%)

Min. 90

Min. 70

Terepszint alatti ép. (%)

Max. 20

Max. 20

Közművesítettség

Részleges

Teljes

Építési övezet jele

Kü3-Sz/40/9,5/5000

Kü4-Sz/10/6,5/10000

Beépítési mód

Szabadon álló

Szabadon álló

Beépítettség (%)

Max. 40

Max. 10

Építménymagasság (m)

Max. 9,5

Max. 6,5

Előkert (m)

Min. 5,0

Min. 5,0

Telekterület (m2)

Min. 5000

Min. 5000

Telekszélesség (m)

Min. 60

Min. 70

Telek mélysége (m)

Min. 50

Min. 50

Zöldfelület (%)

Min. 40

Min. 40

Terepszint alatti ép. (%)

Max. 60

Max. 20

Közművesítettség

Teljes

Teljes

(4) 22 Kü4 - Különleges terület, sportterület, egyéb rekreációs terület
Az övezetben az idegenforgalommal és a városi sportolással kapcsolatos létesítmények helyezhetők el.
Az övezetben kialakítható új telek területe 10000 m2, szélessége 70 m.
A megengedett legnagyobb beépítettség 10%.
Lehetőleg magastetős beépítés alakítandó ki 7,5 m-es építménytmagassággal, 5 m-es előkert kialakításával.
Technológiával igazolt esetben (sportcsarnok) az előírásnál magasabb épület is elhelyezhető.
Az övezetet teljes közművel kell ellátni.
A kialakítandó legkisebb zöldfelület 40%.
A terepszint alatti építmények területe max. 20%.
Állattartó épület(rész), önálló garázs, műhely épület egyáltalán nem helyezhető el.
Az OTÉK 42. § (2)-(4) bekezdésében felsorolt jármű elhelyezési igény 100%-át a telken belül kell kielégíteni.
(5) Különleges területek továbbá
- a hulladéklerakó és kezelő telep (szennyvíztisztító, dögkút, dögtér) és a
-honvédségi (raktár) terület.
(6) A különleges területek kihasználására, beépíthetőségére vonatkozóan általános előírás, hogy azokon csak a speciális funkcióknak megfelelő építmények helyezhetők el, esetenként külön jogszabályok alapján. Kialakult beépítettség megtartható, új terület beépítettsége max. 40% lehet.
(7) Lakó- és üdülőépület telkétől szennyvíztisztító esetén a technológiától függően kijelölt, dögkút, dögtér esetén min. 1000 m védőtávolságot kell megtartani, illetve figyelembe kell venni a 41/1997. (V. 28.) FM rendelet (Állategészségügyi Szabályzat) előírásait. E létesítmények csak környezeti hatásvizsgálat alapján létesíthetők.
MŰVI ÉRTÉKVÉDELEM

Egyedi épületek, létesítmények védelme

37. § (1) Országosan védett épületek, szobrok

Az országos védettségű szobrokat és épületeket a szabályozási terv feltünteti a műemléki környezetükkel együtt. Az országos védettségű épületeken vagy azok telkén tervezett épület, építmény esetén az elsőfokú építési hatóság az OMVH Műemléki környezetben az OMVH szakhatóságként működik közre.
(2) Kiemelt helyi védettségű épületek
A kiemelt helyi védettségű épületek - amelyeket a szabályozási terv is ábrázol - jelenlegi formájukban meg kell őrizni. (Távlatban önkormányzati tulajdonként közösségi funkcióval a bemutatásuk javasolt.)
(3) Helyi védettségű épületek, építmények
A szabályozási terven is feltüntetett helyi védettségű épületeket lehetőleg eredeti külső formájukban meg kell őrizni. Ha erre nincs lehetőség, bontás előtt részletes felmérési és fotódokumentációt kell az épületről készíteni.
(4) Minden szobor, út menti kereszt helyi védelem alatt áll.

Területi védelem

38. § A településszerkezet védelme

(1) A belső történeti mag védettként jelölt közterületeit jelenlegi formában kell megőrizni. A védett közterületeken a szabályozási vonalat nem lehet módosítani.

(2) A megmaradó karakteres védett nép építészeti együttesek (É1) építészeti karakterét meg kell őrizni. A védett nép építészeti együttesek területén kerülni kell a telekalakítást. Az egyedileg nem védett épületek elbonthatók, de helyettük azonos elhelyezésű és tömegarányú épület építhető a KL-JHu (jász halmazos) következő övezeti előírásoknak megfelelően.

(3) A volt lakóövezet (É4) településszerkezetét, karakterét sajátos KL-JHu (jász halmazos) építési övezeti előírásokkal kell megőrizni.

(4) A volt kertségek (É5) településszerkezetét, területének karakterét sajátos FL-JKu (jász kertségi) építési övezeti előírásokkal kell megőrizni.

(5) A római katolikus temető szabályozási terven meghatározott részén (É2) lévő régi kőkereszteket (síremléket) meg kell őrizni. Lehetőleg ténylegesen használt sírokkal, de szükség esetén kegyeleti park funkciójú síremlék - szoborpark jelleggel is.

(6) A volt zsidótemető (É3) területét, megmaradt síremlékeit kegyeleti parkként meg kell őrizni.

(7) A művi értékek védelme érdekében helyi értékvédelmi rendeletet kell alkotni.

KÖRNYEZETVÉDELEM

39. § (1) Jászapáti város területén levegőtisztaság-védelmi szempontból Védett-II. besorolású terület nem jelölhető ki.

(2) Zajvédelmi szempontból "fokozottan védett" területként kell kezelni a temető területét, továbbá a strand, az üdülő és a közjóléti erdő területeit

(3) A szennyvíztisztító telepnél a technológiától függő, a dögkútnál 1000 m védőtávolságot kell figyelembe venni lakóépület-elhelyezés szempontjából.

(4) Szennyvíziszap-kihelyezés, illetve mezőgazdasági terület szennyvízzel vagy hígtrágyával történő öntözése vízparttól 100 m, a belterülettől min. 1000 m távolságon túl engedhető csak meg.

(5) Belterületen és belterülettől 300 m távolságon belül szagos, bűzös (pl sertéstelep), illetve nagylétszámú állattartó telep nem létesíthető és nem üzemeltethető.

(6) Vízparthoz, vízműkutakhoz, tárolómedencéhez 50 m-nél közelebb állattartó telep, komposztáló telep, hulladékkezelő telep nem létesíthető.

(7) A város közigazgatási területén veszélyes hulladéklerakóhely vagy veszélyes hulladékégető nem alakítható ki.

(8) Távközlési vagy egyéb funkciójú magasépítmény létesítéséhez elvi építési engedély kérelem benyújtása is kötelező. Létesítésénél a táj- és városképvédelem szempontjainak figyelembe vétele elsődleges fontosságú.

KÖRNYEZETTERHELÉSI HATÁRÉRTÉKEK A BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÖVEZETEIBEN

40. § (1) Levegőtisztaság-védelem

a) Valamennyi övezet Védett-I. kategóriába tartozik. A légszennyező források kibocsátási határértékeit ezt figyelembe véve kell megállapítaniuk az illetékes hatóságoknak.

b) Az Immissziós (levegőminőségi) határértékekeket az MSZ-21854 szabvány (A környezeti levegő tisztasági követelményei) szerint kell a részletesen szabályozott szennyező anyagok Védett-I. területi besorolásnak megfelelően kell figyelembe venni.

(2) Zaj és rezgés elleni védelem

a) A beépítésre szánt terület övezeteiben a zajkibocsátási (emissziós) határértékeket (üzemi létesítményekben folytatott tevékenységtől, építési munkától, illetve a közlekedéstől származó zajra vonatkoztatva) úgy kell megállapítani, hogy azok az övezetekre érvényes terhelési (immissziós) határértékek túllépését ne okozzák.

b) Az övezetekre érvényes immissziós zajhatárértékeket a 4/1984. (I.23.) EüM sz. rendelet 1-3. sz. mellékletei szerinti 1-4. sorszámú területi funkcióknak megfelelően kell figyelembe venni.

c) Lakóépületek és középületek helyiségeiben az MSZ 18151/1-82 ("Lakó- és középületek helyiségeiben megengedett egyenértékű A-hangnyomásszintek") szabványban foglalt immissziós zajhatárértékek érvényesek.

d) Munkahelyi helyiségekben az MSZ 18151/2-1983 szabványban ("Munkahelyeken megengedett egyenértékű és legnagyobb A-hangnyomásszintek") meghatározott értékeket is figyelembe kell venni.

Közművesítés, közműlétesítmények

41. § (1) A közművezetékek és létesítményeik helyét az OTÉK előírásai, az MSZ 7487 szabvány, továbbá a megfelelő ágazati szabványok és előírások szerint kell meghatározni.

(2) A meglevő és a tervezett közműhálózatok: vízellátás, szennyvíz- és csapadékvíz - elvezetés, villamosenergia-, vezetékes gázellátás, távközlés, kábel TV és létesítményeik és azok biztonsági övezete számára a helyigényt közterületen, ill. közműterületen, ettől eltérő esetben szolgalmi jog bejegyzéssel kell megtervezni.

(3) Útrekonstrukciónál a közművek egyidejű újjáépítéséről is gondoskodni kell.

(4) A feleslegessé váló közművezetékeket és a műtárgyaikat el kell bontani. A funkciót váltott közművezetékek nem maradhatnak a földben.

(5) A tervezett új telkeket a közterületi hálózathoz önálló bekötésekkel s mérési helyekkel kell csatlakoztatni, ettől eltérő esetben a bekötést és a mérési helyet szolgalmi jog bejegyzésével kell ellátni.

(6) A szennyvízgyűjtővezetékekre a házi bekötéseket rendeletben kell előírni. A szennyvízcsatornázásig az ivóvíz bekötéses létesítményekben tervezett egyedi közműpótló kisberendezések a KÖTI - KVF és az ÁNTSZ által engedélyezett formában, vízzáró kivitelben valósulhatnak meg.

(7) Új létesítmény építésekor -a tervezett létesítmény térségében - a közös kivitelezés érdekében össze kell hangolni a fejlesztéseket.

(8) Az ipari szennyvizeket a közcsatornákba csak megfelelő előtisztítás után szabad bevezetni. A közcsatornába bevezetett víz minőségének ki kell elégíteni a 4/1984. (II.7) OVH sz. rendelet előírásait.

(9) 20, illetve annál több gépkocsit befogadó parkolók területéről a vizek csak olajfogón keresztül vezethetők be a közcsatornába.

(10) Az újjáépített közművezetékek és a fejlesztésre kijelölt területeken tervezett közművezetékek elhelyezése csak föld alatt engedélyezhető. A város arculatformálása és az esztétikai igények kielégítése érdekében Jászapáti városközponti övezeteiben a közép-, a kisfeszültségű és a közvilágítási villamos vezetékek, továbbá a távközlési és a kábel TV hálózat föld alatti vezetéssel, kábelben fektetendő.

(11) A „Kiskörúton”, és a „Kiskörúton” belüli területről a csapadékvizeket lehetőleg zárt szelvényben, csapadékvízcsatornában kell továbbvezetni a befogadóba.

(12) A város közigazgatási területén átvezető Jászsági főcsatorna Tarnai és Zagyvai ágához tervezett nyomvonala szerint szükséges a hely.

(13) A Jászsági Főcsatorna két ága, továbbá a Csátés csatorna mentén és a 150. mellékcsatorna számára a mederétől kifelé mérten a karbantartási munkákhoz a KÖTI-VIZIG által meghatározott szélességben kellő terület.

(14) Jászapáti közigazgatási területén áthaladó DETK-Szolnok 220 kV-os villamos vezetékek biztonsági övezete a vezeték mindkét oldalán a szélső, nyugalomban lévő vezetőtől kifelé mérten: 18 -18 m. A föld feletti nagyfeszültségű villamos vezeték biztonsági övezetének teljes terjedelme a tartóoszlopok tengelyétől mérten 25-25 m. A biztonsági övezetben bármilyen építési tevékenység a szolgáltató hozzájárulását meg kell kérni.

(15) A települési gázfogadó biztonsági övezete 5-5 m és a gázfogadót ellátó nagyközépnyomású gázvezeték biztonsági övezete a vezeték szélétől mérten 9 - 9 m. A védőtávolságon belül építmény nem helyezhető el.

(16) A középnyomású gázvezetékekről betáplált házi gáznyomás-szabályozókat az épületek udvarán kell elhelyezni, vagy az épületek alárendelt homlokzatára kell felszerelni.

(17) A járulékos közműlétesítmények elhelyezése az esztétikai szempontok és városképi megjelenés figyelembe vételével történjen.

A növények telepítésére vonatkozó előírások

42. §23 (1) A legkisebb ültetési (telepítési) távolság az ingatlan határától:

a.) belterületen és a kertövezet területén
- szőlő, valamint 3 méternél magasabbra nem növő gyümölcsös és egyéb bokor (élő sövény) esetében 0,50 méter,
- 3 méternél magasabbra nem növő gyümölcs és egy fa esetében 1,00 méter,
- 3 méternél magasabbra növő gyümölcs- és egyéb fa, valamint gyümölcs- és egyéb bokor (élő sövény) esetében 2,00 méter.
b.) külterületnek a kertövezeten kívül eső részén:
- gyümölcsfa iskolai nevelés alatt álló növény, továbbá szőlő, köszméte, ribizke- és málnabokor estében 0,80 méter,
- minden egyéb gyümölcsbokor (mogyoró stb.) esetében 2,00 méter,
- birs, naspolya, birsalanyra oltott körtefa esetében 2,00 méter,
- törpealanyra oltott almafa, továbbá meggy-, szilva- és mandulafa esetében 3,50 méter,
- vadalanyra oltott alma- és körtefa, továbbá kajszifa esetében 4,00 méter,
- cseresznyefa esetében 5,00 méter,
- dió- és gesztenyefa, továbbá minden fel nem sorolt gyümölcsfa esetében 8,00 méter.
c.) külterületnek a kertövezeten kívül eső részén, amennyiben a szomszédos földterület szőlő, gyümölcsös vagy a kertövezet része, szőlőt és gyümölcsfát a b.) pontban foglalt ültetési távolságok megtartásával, egyéb bokrot, fát az alábbi ültetési távolságok megtartásával lehet ültetni:
- 1 méternél magasabbra nem növő bokor (élő sövény) esetében 0,80 méter,
- 2 méternél magasabbra nem növő bokor (élő sövény) esetében 1,20 méter,
- 2 méternél magasabbra növő bokor (élő sövény) esetében 2,00 méter,
- fa esetében 8,00 méter.
(2) Közút és vasút területén - szőlőtől, gyümölcsöstől és kertövezettől - minden gyümölcs- és egyéb fát, valamint bokrot, legalább 1,5 méter, 3 méternél magasabbra növő gyümölcsfát legalább 2,5 méter távolságra szabad ültetni (telepíteni).
V. Fejezet

Záró rendelkezések

43. §24
(1) A jelen rendelet szerves részét képezi Jászapáti Szabályozási Terve.
(2) A jelen rendelet 2001. január 1. napján lép hatályba.
(3) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.
[1] Módosította: az 5/2003.(II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[2] Módosította: az 5/2003.(II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[3] Módosította: az 5/2003.(II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[4] Módosította: az 5/2003.(II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[5] Módosította: az 5/2003.(II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[6] Módosította: az 5/2003.(II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[7] Módosította: az 5/2003.(II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[8] Módosította: az 5/2003.(II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[9] Módosította: az 5/2003.(II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[10] Módosította: az 5/2003.(II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[11] Módosította: az 5/2003.(II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[12] Módosította: az 5/2003.(II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[13] Módosította: az 5/2003.(II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[14] Módosította: az 5/2003.(II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[15] Módosította az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[16] Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[17] Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[18] Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[19] Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[20] Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[21] Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[22] Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[23] Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
[24] Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.
1

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

2

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

3

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

4

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

5

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

6

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

7

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

8

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

9

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

10

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

11

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

12

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

13

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

14

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

15

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

16

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

17

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

18

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

19

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

20

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

21

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

22

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

23

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.

24

Módosította: az 5/2003. (II.13.) kt. rendelet. Hatályos 2003. február 13. napjától.