Jászapáti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2013. (VI.21.) önkormányzati rendelete

a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezésről és a házszám-megállapítás szabályairól

Hatályos: 2013. 06. 22- 2018. 07. 10

Jászapáti Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 51. §. (5) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdése d)  pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a közterületek elnevezéséről, az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezésről és a házszám-megállapítás szabályairól az alábbi rendeletet alkotja:


I. fejezet

Általános rendelkezések


1. § E rendelet célja, hogy egységesen szabályozza Jászapáti Város közigazgatási területén a közterületek elnevezését, továbbá az utcanév- és házszámtábla elhelyezésének a rendjét a város működéséhez szükséges helyszíni tájékozódási feltételek jobbítása érdekében.


2. § E rendelet alkalmazásában

a)  Közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 13. pontjában meghatározott terület.

b) Közterület elnevezése: a közterület neve és közlekedési vonatkozású megnevezése.

c) Utcanév: földrajzi név, az út, az utca, a tér, a park, a köz, stb. jellegű közterület neve, mely

előtagból (pl. személynév, fogalom, tárgy) és utca jelentésű utótagból áll. Az utcanév a közterületek megjelölésére, földrajzi azonosítására, a tájékozódás biztosítására szolgál, egyúttal emléket állít és hagyományt őriz.

d) Városrésznév: földrajzi név, a városon belüli vagy új beépítéssel kialakult és elkülönült területek, illetve a külterületeken kialakult és elkülönült településrészek neve.

e) Házszám: Az ingatlannak az ingatlan-nyilvántartás szerinti és a többlakásos épületben lévő egyes lakásoknak az utca házsorában elfoglalt egyedi számszaki megjelölése, az utcanév nélkül.


II. fejezet

Közterületek elnevezése


3. § (1) A város közigazgatási területén több azonos elnevezésű közterület – ide nem értve az egymás folytatásában lévő, de különböző helyrajzi számon szereplő utakat, utcákat – nem lehet.

(2) A közterület elnevezése során törekedni kell arra, hogy az elnevezés rövid és közérthető, a magyar nyelvhelyesség szabályainak megfelelő legyen.

(3) A személyről történő elnevezés során törekedni kell arra, hogy az elnevezés olyan személynek állítson emléket:

a) akinek közismert tevékenysége a társadalmi haladást, a nemzet szellemi, anyagi gyarapodását szolgálta, és személye közmegbecsülésnek örvend, vagy

b) aki a tudomány, művelődés, sport vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett vagy alkotott, és ez által személyének emléke megőrzésre méltó, vagy

c) akinek Jászapáti életében, történetében kiemelkedő szerepe volt, tevékenységével hozzájárult Jászapáti fejlődéséhez.

(4) Kizárólag családi nevet alkalmazni csak akkor szabad, ha a névadó személyiség csak így ismert, illetőleg az elnevezés egy családról történik.

(5) Ha a névadó személy foglalkozása, hivatása, vagy egyéb ismertető jegye szorosan kapcsolódik a személynévhez, akkor ez az utcanévben is feltüntethető.


4. § (1) A település közterületeinek elnevezéséről nyilvántartást kell vezetni.


III. fejezet

Közterület elnevezésének eljárási szabályai


5. § (1) A közterületek elnevezésére és megváltoztatására vonatkozó javaslatot a polgármester terjeszti a Képviselő-testület elé.

(2) A közterület nevének megállapítását vagy megváltoztatását írásban kezdeményezheti:

a) polgármester,

b) önkormányzati képviselő,

c) Képviselő-testület bizottsága,

d) Jászapáti városban bejelentett lakcímmel rendelkező állampolgár,

e) Jászapáti városban ingatlannal, székhellyel, telephellyel rendelkező jogi személy.


6. § A közterület elnevezésével kapcsolatos döntést a helyben szokásos módon közzé kell tenni, továbbá a döntésről értesíteni kell a Járási Hivatal Okmányirodáját, a Levéltárat, az illetékes földhivatalt, a helyi rendőrséget, postahivatalt, tűzoltóságot, mentőállomást, a közmű-szolgáltatókat és a cégbíróságot.



IV. fejezet

Utcanévtáblák


7. § (1)  Az utca nevét a tájékozódást jól segítő utcanévtáblákon kell feltüntetni. Az elhelyezés határidejéről az elnevező szerv rendelkezik.

(2) Az utcanévtábla kihelyezése, karbantartása és pótlása az önkormányzat feladata, kivéve a külterületi ingatlanok és magánutak esetén, ahol az utcanévtábla elhelyezésének költsége a kérelmező(ke)t terhelik.

(3) A névtáblát az utcák végein és minden útkereszteződés minden oldalán ki kell helyezni.

(4) Az utcák névtábláit a saroktelek kerítésén, ennek hiányában a saroképületen, vagy külön tartószerkezeten kell elhelyezni.

(5) A névtábla kihelyezésével érintett ingatlan tulajdonosa vagy használója a névtábla kihelyezését tűrni köteles.

(6) A megváltozott utcanevek tábláit a tájékozódás zavartalansága érdekében az elnevezéstől számított egy évig eredeti helyükön kell hagyni, és piros színű, átlós áthúzással kell ellátni. Az új utca-névtáblát az áthúzott régi tábla mellé kell felszerelni. A régi utcanévtáblát egy év múltán az elhelyező szervnek kell eltávolítani.





V. fejezet

Házszámozás


8. § (1) A névvel ellátott közterületeken az ingatlanokat, az épületeket és a beépítetlen telkeket a közterületről jól látható táblán feltüntetett számmal kell ellátni. Az utcában több ingatlan azonos számmal nem jelölhető. Ha egy ingatlan több közterülettel is érintkezik, csak egy utcára kell megállapítani a házszámot.

(2) Az út, utca, körút, köz, sétány, stb. (a továbbiakban együttesen: utca) házszámozása a városközponttól kivezető utcák esetében a városközponttól kezdődően, míg a városközponttól távolabb eső utcákban lévő ingatlanokat a magasabb rangú utca torkolatától kezdve kell számozni.

(3) Terek esetén a házszámozás 1-től kezdődően folyamatos, az óramutató járásával megegyező irányú.

(4) A csak egyik oldalán beépíthető utcák házszámozása 1-től kezdődően folyamatos.

(5) A (2) – (4) bekezdés rendelkezései a rendelet hatálybalépésekor már meglévő közterületek házszámozását nem érintik.

(6) A házszámot jelző táblát (a továbbiakban: házszámtábla) az ingatlan utcafronti kerítésére vagy házfalára, az utcáról jól látható módon kell az ingatlan tulajdonosának elhelyezni.

(7) A házszámtábla beszerzéséről, kihelyezéséről, szükség szerint cseréjéről és pótlásáról az ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni.



VI. fejezet

Záró rendelkezések



9. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Rendelkezéseit a rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.