Bonyhád Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (IV. 27.) önkormányzati rendelete

a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezésről, és a házszám megállapításáról

Hatályos: 2013. 06. 01

Bonyhád Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (IV. 27.) önkormányzati rendelete

a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezésről, és a házszám megállapításáról

2013.06.01.

Bonyhád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban Mötv.) 51. § (5) bekezdésében, a 143. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében az Mötv. 13. § (3) bekezdésében feladatkörében eljárva alábbi rendeletet alkotja:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

A rendelet hatálya, célja

1. § (1) A rendelet hatálya Bonyhád város közigazgatási területére terjed ki.

(2) Bonyhád város közigazgatási területén új közterületet elnevezni, új házszámot megállapítani, a korábban megállapított közterület nevet és házszámot megváltoztatni csak e rendelet szabályai szerint lehet.

(3) A rendelet célja, hogy a település házszámozásának egységes rendjét biztosítsa, ennek során érvényesítse a helyi sajátságokat, illetve az igazgatási, földrajzi, történelmi szempontokat.

Értelmező rendelkezések

2. § A rendelet alkalmazása szempontjából:

(1) Közterület: a közhasználatra szolgáló minden olyan állami, vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet rendeltetésének megfelelően bárki használhat, ideértve a közterületnek közútként szolgáló, és a magánterületnek a közforgalom számára a tulajdonos, használó által megnyitott és kijelölt részét, továbbá az a magánterület, amelyet azonos feltételekkel bárki használhat.

(2) Közterület elnevezése: a közterületek megjelölése, földrajzi azonosítása, a tájékoztatás biztosítására szolgál, egyúttal emléket állít és hagyományt őriz.

(3) Közterületnév: a közterületnév előtagból – személynév, tárgynév, állatnév, növénynév, történelmi esemény, földrajzi név, fogalom – és utótagból áll. A közterületnevek utótagja a közterület közlekedési vonatkozású meghatározása, melyek a következők: dűlő, dűlőút, erdősor, fasor, kert, köz, lakótelep, major, park, part, puszta, sétány, sor, tanya, tér, tere, út, útja, utca.

(4) Utcanév tábla: a közterületek fizikai megjelenítésére szolgál.

(5) Városrésznév: földrajzi név, a városon belüli, vagy új beépítéssel kialakult és elkülönült területek, illetve a közterületeken kialakult és elkülönült településrészek neve.

(6) Építési telek: a város belterületén az ingatlan-nyilvántartásban önálló helyrajzi számmal, alszámmal rendelkező, vagy megosztás folytán újonnan keletkező ilyenné váló beépíthető lakó-, üdülő-, gazdasági-, ipari jellegű telek.

(7) Önálló épület: az utcai számozás szerint főépületnek minősülő lakó-, üdülő-, gazdasági vagy egyéb rendeltetésű épület.

(8) Önálló lakás: az önálló helyrajzi számmal ellátott ingatlanon lévő többlakásos épület, sorház, ide nem értve üdülőkben lévő önálló lakásokat, üdülőegységeket, ahol az egyes lakások, üdülőegységek számozása a társasházakban, üdülőkben az épület szintjének megfelelő szintenként történik.

(9) Házszám: az építési teleknek, önálló épületnek és többlakásos épületben lévő egyes lakásoknak a házsorban elfoglalt egyedi számmal történő megjelenése. Az újonnan elnevezésre kerülő külterületi településrészeken az épület házszáma az ingatlan helyrajzi számával azonos.

II. Fejezet

A közterületek elnevezésére vonatkozó szabályok

A közterület elnevezésének általános szabályai

3. § (1) Minden közterületet el kell nevezni a (2) bekezdésben meghatározottak kivételével.

(2) A lakótelepek épületei közötti szerviz utakat, továbbá a mezőgazdasági célú és lakónépességet nem érintő dűlőutakat nem szükséges elnevezni.

(3) Az újonnan kialakított közterület nevét a létrejöttét követő 1 éven belül meg kell állapítani.

(4) A közterület elnevezését a megállapítástól számított 10 éven belül nem lehet megváltoztatni.

(5) Ha egy közterület a városrendezés vagy beépítés következtében két vagy több részre tagozódik, egységes közterületként megszűnik, az elkülönült közterületrészeknek – az elkülönítéstől számított 1 éven belül – más nevet kell adni.

(6) Az elnevezett közterület természetes folytatásaként nyíló új útszakasz – külön elnevezési eljárás nélkül – a már elnevezett közterület nevét veszi fel, annak meghosszabbításaként.

4. § (1) A közterületnév megállapításakor figyelemmel kell lenni Bonyhád város jellegére, történelmére, hagyományaira, a földrajzi sajátosságaira.

(2) A közterület elnevezése során törekedni kell arra, hogy az elnevezés rövid és közérthető, a magyar nyelvhelyesség szabályainak megfelelő legyen. A kezdeményezéseket szokatlanság és ejtésbeli bizonytalanság szempontjából is vizsgálni szükséges.

(3) Meglévő utcanév előtagját felhasználni új elnevezéseknél nem szabad, kivéve az utcából, valamint az egyéb utcanévi utótagú közterületből nyíló köz esetét.

5. § A városrészek elnevezésére a közterület elnevezési szabályokat kell értelemszerűen alkalmazni.

Személyről való közterület elnevezés

6. § (1) Élő személyről közterületet elnevezni nem lehet.

(2) Személyről közterületet elnevezni halála után legalább 5 év elmúltával lehet. Az 5 éves időbeli korlátozást nem kell alkalmazni a képviselő-testület által adományozott Perczel Díj kitüntetésben részesített személyekről történő közterület elnevezésnél.

(3) A közterületnév előtagjának meg kell egyeznie a személy által használt családi és utónévvel. Kizárólag családi nevet alkalmazni csak akkor szabad, ha a névadó személyiség így is, vagy így ismert, illetőleg ha az elnevezés egy családról történik.

(4) A (3) bekezdésben foglaltaktól eltérni akkor lehet, ha a személy nem eredeti néven vált ismerté.

(5) Ha a névadó személy foglalkozása, hivatása, vagy egyéb ismertetőjegye szorosan kapcsolódik a személynévhez, akkor ez a közterületnévben is feltüntethető.

7. § (1) Személyről történő elnevezés során az elnevezés olyan magyar személynek állítson emléket, aki a tudomány, a művelődés, a sport vagy a társadalmi élet bármely területén kimagasló jelentőset tett, vagy alkotott, ezáltal személyének emléke megőrzésre méltó, és lehetőleg élete, munkássága valamilyen módon kötődjön Bonyhád városhoz.

(2) Közterületet elnevezni olyan nem magyar személyről is lehet, akinek élete, munkássága az emberiség egyetemes történelmében kiemelkedő jelentőségű volt.

Közterületek elnevezésének eljárási szabályai

8. § (1) Közterületnév megállapítását vagy megváltoztatását kezdeményezheti:

a) a polgármester,

b) a képviselő-testület bizottsága,

c) helyi önkormányzat képviselője,

d) a város közigazgatási területén bejelentett lakcímmel rendelkező állampolgár,

e) a város közigazgatási területén ingatlannal, székhellyel, telephellyel rendelkező jogi személy.

(2) A javaslatokat a gazdasági bizottságnak véleményezni kell.

9. § (1) A közterület-elnevezéssel kapcsolatos döntést a helyben szokásos módon közzé kell tenni, továbbá a döntésről értesíteni kell a Bonyhádi Járási Hivatal Okmányirodáját és Földhivatalát, a helyi rendőrkapitányságot, a postát, a katasztrófavédelmet, a mentőállomást, a közszolgáltatókat.

(2) Az utcanévtábla kihelyezése, karbantartása és pótlása az önkormányzat feladata, kivéve a külterületi ingatlanok és magánutak esetén, ahol az utcanévtábla elhelyezésének költsége a kérelmezőket terheli.

(3) Névtáblát az utcák végein és minden útkereszteződés minden oldalán ki kell helyezni.

(4) Az utcák névtábláit a saroktelek kerítésén, ennek hiányában saroképületen, vagy külön tartószerkezetre kell kihelyezni.

(5) A névtábla kihelyezésével érintett ingatlan tulajdonosa, vagy használója a névtábla kihelyezését tűrni köteles.

10. § A közterület elnevezésének megváltoztatása esetén a régi elnevezést feltüntető névtáblákat, a változásról szóló döntést követő 1 évig, piros átlós vonallal áthúzva az eredeti helyén kell hagyni. Az új elnevezést feltüntető névtáblákat közvetlenül a régi fölött vagy alatt kell elnevezni. Az elhelyezés határidejéről az elnevező határozatban kell rendelkezni.

III. Fejezet

A házszám megállapítására vonatkozó szabályok

11. § (1) A névvel ellátott közterületen – kül- és belterületen egyaránt - házszámmal kell ellátni az ingatlanokat. A közterületen az egymástól elkülönülő ingatlanok azonos számmal nem jelölhető.

(2) A házszámozást az új közterület létrejötte esetén az elnevezését, telekalakítás esetén az engedélyező határozat jogerőre emelkedését követő 60 napon belül kell elvégezni. A megállapított házszámokról nyilvántartást kell vezetni.

12. § (1) Az utca házszámozását úgy kell elvégezni, hogy a számok a város központjától kifelé haladva 1-től kezdődően növekedjenek, és az utca bal oldalán páros, jobb oldalán páratlan számok legyenek. Amennyiben ez a megoldás nem alkalmazható, az érintett közterület számozását a magasabb rendű közút irányából kell megkezdeni.

(2) A csak egy oldalon beépíthető utcák házszámozása 1-től kezdődően folyamatos.

(3) Terek esetében a házszámozás 1-től kezdődően folyamatos, a tér közepén állva az óramutató járásával megegyezően alakítható ki.

(4) Az (1)-(3) bekezdés rendelkezései a rendelet hatálybalépésekor már meglevő közterületek házszámozását nem érinti.

13. § (1) Ugyanazon helyrajzi számú ingatlanon álló több lépcsőházból álló épület, ikerház, sorház esetén A, B, C, stb. alátörés alkalmazható. Telekfelosztás során keletkező új helyrajzi számú ingatlanok esetén szintén A, B, C, stb. alátörés alkalmazható.

(2) Több telken kialakított többszintes épületeknél minden lépcsőházat önálló házszámmal kell ellátni.

14. § (1) A házszámokat és azok változásait hivatalból, illetve annak a személynek a kérelmére, akinek ehhez jogos érdeke fűződik, a jegyző állapítja meg. A jegyző határozata alapján azok, akik az érintett ingatlanra vonatkozóan lakcímmel rendelkeznek, kötelesek a megváltozott lakcímüket 30 napon belül hivatalos okmányaikon átvezetni. A változás ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetése a kezdeményező kötelezettsége.

(2) Az ingatlan házszámának megváltoztatása különösen akkor indokolt, ha

a) az ingatlan házszáma a hivatalos nyilvántartásban nem szerepel, csak helyrajzi számmal meghatározott,

b) több ingatlan azonos utcanévvel és azonos házszámmal szerepel a hivatalos nyilvántartásban,

c) az ingatlan egyedi számszerű megjelölése nem a kialakult növekvő számsorrendben található,

d) az ingatlan megosztására, vagy összevonására kerül sor.

(3) A kialakult számozás után egyesített ingatlanok megtartják eredete sorszámukat.

(4) A házszám megállapításáról szóló határozatot az érintett ingatlannal rendelkezni jogosultakon túl közölni kell a 9. § (1) bekezdésében meghatározott szervekkel, valamint az ingatlannal közvetlenül határos ingatlan tulajdonosaival.

15. § (1) A házszámtáblát az ingatlan utcafronti kerítésére vagy házfalára, az utcáról jól látható módon kell az ingatlan tulajdonosának a megállapítástól, az épület használatbavételétől számított 60 napon belül elhelyezni. Amennyiben a tulajdonos vagy a használó a kötelezettségének nem tesz eleget, a jegyző a tulajdonos költségére a felhelyezést elrendelheti.

(2) A házszámtáblát az önkormányzat térítésmentesen biztosítja az ingatlantulajdonosnak. A házszámtábla kihelyezéséről, szükséges cseréjéről, megrongálódása esetén pótlásáról és karbantartásáról a tulajdonos saját költségén köteles gondoskodni.

(3) A közös önkormányzati hivatalban vezetett házszámtábla-nyilvántartással nem egyező, vagy megfelelően módon felszerelt házszámtáblák cserélését a jegyző a tulajdonosok terhére elrendelheti.

(4) A házszámozásra vonatkozó eljárási rendre a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

IV. Fejezet

Záró rendelkezések

16. § (1) E rendelet 2013. június 1. napján lép hatályba.

(2) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépését követően induló eljárásokban kell alkalmazni.