Herend Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2021. (XII. 22.) önkormányzati rendeletének indokolása

a Herendi Polgármesteri Hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők illetményalapjának, vezetői illetménypótlékának, valamint illetménykiegészítésének megállapításáról

Hatályos: 2022. 01. 01
a Herendi Polgármesteri Hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők illetményalapjának, vezetői illetménypótlékának, valamint illetménykiegészítésének megállapításáról
Általános indokolás
Az önkormányzati szférában foglalkoztatott köztisztviselők törvényben rögzített illetményalapja 2008. óta változatlan. Magyarország Kormánya az állami tisztviselőkről szóló 2016. évi LII. törvény 2016. július 1-jei hatálybalépésével a járási hivataloknál foglalkoztatott állami tisztviselők, 2017. január 1-vel pedig a kormányhivatalok állományába tartozó állami tisztviselők illetményét rendezte és ezzel átlagosan az érintetteknél 30%-os mértékű illetményemelkedésre került sor.
A Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 62. § (6) bekezdése felhatalmazta a helyi önkormányzatokat, hogy rendeletben 2021. évben az önkormányzat saját forrásai terhére, a Képviselő-testület hivatalánál foglalkoztatott köztisztviselők vonatkozásában, a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényben foglaltaktól eltérően, a 38.650 Ft-nál magasabb összegben állapítsa meg az illetményalapot.
A Képviselő-testület a hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők részére tárgyévre vonatkozóan illetménykiegészítést állapíthat meg, emellett a vezetői pótlékra vonatkozó rendelkezéseket is indokolt újra szabályozni.
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz
A rendelet hatályát határozza meg.
A 2. §-hoz
A köztisztviselői illetményalap 2022. január 1-től 2022. december 31-ig terjedő összegét határozza meg.
A 3. §-hoz
Az osztályvezetői szintnek megfelelő vezetői kinevezés illetménypótlékát határozza meg.
A 4. §-hoz
A hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők illetménykiegészítését határozza meg.
Az 5. §-hoz
Hatályba léptető rendelkezést tartalmaz.