Rétközberencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2016.(III.11.) önkormányzati rendelete

Rétközberencs helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 6/2010. (XI.30.) önkormányzati rendelet módosításáról

Hatályos: 2016. 03. 17- 2016. 03. 17

Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 13. § (1) bekezdésében, és 62.§ (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6.§ (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva – a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 9. mellékletében meghatározott településrendezési feladatkörében eljáró 


Állami főépítész hatáskörében eljáró kormányhivatal a 9. melléklet táblázatának A2. pontjára

Környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségnek a 9. melléklet táblázatának A3. pontjára

Területi vízügyi hatóságnak a 9. melléklet táblázatának A3a. pontjára

Nemzeti park igazgatóságának 9. melléklet táblázatának a A4. pontjára

Területi Vízügyi igazgatóságnak 9. melléklet táblázatának a A6. pontjára

Fővárosi és megyei katasztrófavédelmi igazgatóságnak a 9. melléklet táblázatának A7. pontjára

Fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének a 9. melléklet táblázatának A8. pontjára

Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatalának a 9. melléklet táblázatának A9. pontjára

Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatalának a 9. melléklet táblázatának A10. pontjára

Fővárosi és megyei kormányhivatal közlekedési felügyelőségének a 9. melléklet táblázatának A11. pontjára

Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központjának a 9. melléklet táblázatának A12. pontjára

Járási (fővárosi kerületi) hivatal építésügyi és örökségvédelmi hivatalának a 9. melléklet táblázatának A13. pontjára

Fővárosi és megyei kormányhivatal földhivatalának a 9. melléklet táblázatának A14. pontjára

Megyei kormányhivatal erdészeti igazgatóságának a 9. melléklet táblázatának A15. pontjára

Megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságának a 9. melléklet táblázatának A16. pontjára

Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal vezetőjének a 9. melléklet táblázatának A17. pontjára

Fővárosi és megyei rendőr-főkapitányságnak a 9. melléklet táblázatának A18. pontjára

Magyar Bányászati és Földtani Hivatal bányakapitányságának a 9. melléklet táblázatának A19. pontjára

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatalának a 9. melléklet táblázatának A20. pontjára

Országos Atomenergia Hivatal Nukleáris Biztonsági Igazgatóságának a 9. melléklet táblázatának A21. pontjára hivatkozva,

Országos Tisztifőorvosi Hivatalnak a 9. melléklet táblázatának A22. pontjában biztosított jogkörben,


valamint a szomszédos települések önkormányzatainak (Ajak, Dombrád, Kékcse, Tiszakarád, Pátroha),

valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat,


valamint Rétközberencs Község Képviselő Testületének 42/2015. (VIII. 19.) számú határozatának, 1. számú melléklete szerinti partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:


1. §


Rétközberencs Község helyi építési és szabályozási tervéről szóló 6/2010 (XI.30.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R.) az 1. § (2) bekezdés helyébe az alábbi rendelkezés lép:


(2) A rendelet hatálya alá tartozó területen területet felhasználni, továbbá telket alakítani, épületet és más építményt (a műtárgyakat is ide értve) tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni, lebontani, használni, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni csak A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. tv, Az Épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. (a továbbiakban Étv) és az 1999. évi CXV. törvényben foglalt módosítása, valamint az e törvények által meghatározott az Országos településrendezési és építési követelményekről szóló, többször módosított 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban OTÉK) előírásai, valamint a T-04/2015 törzsszámú településrendezési terv szabályozási tervei (S-1, S-2) és jelen Helyi Építési Szabályzat együttes figyelembe vételével szabad.


2. §

A R. II. 4. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:


(2) A település igazgatási területének beépítésre szánt területei az építési használatuk általános jellege, valamint sajátos építési használatuk szerint az alábbi terület felhasználási egységre osztottak.

(A terület felhasználási egységeket, határaikat és jelkulcsaikat a szabályozási terv tartalmazza.

a. A település igazgatási területének beépítésre szánt területei:

aa) Lakóterületek - Falusias lakóterületek (Lf)

ab) Különleges területek - Mezőgazdasági üzemi terület (Kü-ü)


3. §

A R. III. fejezet 9. § helyébe a követkző rendelkezés lép:


Különleges területek


 „Mezőgazdasági üzemi területek


(1)   Mezőgazdasági üzemi terület (övezeti jel Kü-ü1) - külterületen:

a.     az övezetbe a meglévő és újonnan létesülő mezőgazdasági üzemek (majorok) tartoznak, ahol a mezőgazdasági termékek feldolgozása, tárolása, a mezőgazdasági gépek és szállítóeszközök javítása folyik, nagyüzemi állattartás vagy mezőgazdasági illetve mezőgazdasági termeléshez szorosan kapcsolódó ipari tevékenység befogadására alkalmas.

b.    az övezetben kivételesen elhelyezhető a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások, ha az adott létesítmény védelmi övezete előírásaira nem kerül sor.

c.     az épületek lábazati és homlokzati falai falazott vagy szerelt kivitelben, a 6. sz. mellékelt táblázatában szereplő színhasználattal, továbbá zöld, és ennek árnyalataiban készíthetők. Az épületek tetőfedésének anyaga cserép, betoncserép, pala illetve fémlemez fedés lehet, fehér, szürke, zöld színben vagy ezek árnyalataiban.

d.    a keletkezett szennyvizek és hulladékok elhelyezése csak vízzáró szigetelt tárolókban, műtárgyakban lehet.

e.     az alkalmazott technológiának zártnak kell lennie, továbbá a technológiai és trágyatároló helyiségeknél, építményeknél elszívó és légkezelő berendezések alkalmazása kötelező.

f.     az övezetben pince szint létesítése lehetséges. Az állattartó épületeket minden esetben vízzáró szigeteléssel kell kialakítani. Trágya tárolására alkalmas építmények, tárolók nem helyezhetőek el közelebb 100,0 méternél felszíni vízfolyások, csatornák, vízelvezető árkok partjától.

g.    az övezet területén az 4. mellékelt szerinti jellemzővel rendelkező építési övezeteket kell alkalmazni a szabályozási tervekben megadott helyeken.

(2)   Mezőgazdasági üzemi terület (övezeti jel Kü-ü2) - belterületen:

a.     az övezetbe mezőgazdasági üzemek tartoznak, ahol a mezőgazdasági termékek feldolgozása, tárolása, szállítóeszközök tárolása, javítása folyik, továbbá nagyüzemi haszonállat szaporító, keltető vagy mezőgazdasági illetve mezőgazdasági termeléshez szorosan kapcsolódó feldolgozó ipari tevékenység befogadására alkalmas.

b.    az övezetben kivételesen elhelyezhető a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások.

c.     az alkalmazott technológiának zártnak kell lennie, továbbá a technológiai és trágyatároló helyiségeknél, építményeknél elszívó és légkezelő berendezések alkalmazása kötelező.

d.    az övezetben nem helyezhető el nagyüzemi haszonállat szaporító, keltető tevékenység befogadására alkalmas építményeken túl, egyéb nagyüzemi állattartásra alkalmas építmény.

e.     az övezetben pince szint létesítése lehetséges.

f.     zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági minisztériumi rendelet szerinti üzemi területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása. Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettség zónára vonatkozó előírások biztosítandók.)

g.    az övezet területén az 4. mellékelt szerinti jellemzővel rendelkező építési övezeteket kell alkalmazni a szabályozási tervekben megadott helyeken."

4. §

A R. kiegészül a 3. melléklettel.


5. §

A R. kiegészül a 4. melléklettel.


6.§

Záró rendelkezések


  1. Ez a rendelet a 2016. március 17. napján lép hatályba, s a hatálybalépést követő napon hatályát veszti.
  2. Hatályát veszti:
    1. A R. III. fejezet 8.§-a

Mellékletek