Rétközberencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017.(XII.12.) önkormányzati rendelete

A településkép védelméről

Hatályos: 2021. 04. 24

Rétközberencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017.(XII.12.) önkormányzati rendelete

A településkép védelméről

Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva – a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. §-ában biztosított véleményezési jogkörében eljáró az állami főépítészi hatáskörében eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal; Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság; Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság; Miniszterelnökség, mint a kulturális örökség védelméért felelős miniszter, valamint az erről szóló külön önkormányzati rendeletben partnerségi egyeztetésre megjelölt partnerek véleményének kikérésével – a következőket rendeli el:

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A rendelet célja

1. § Rétközberencs Község Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) – az általa elfogadott településképi arculati kézikönyvre (a továbbiakban: Tak.) alapozva – Rétközberencs település (a továbbiakban: település) sajátos településképe védelme céljából, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvényben (a továbbiakban: Tvtv.) meghatározottak biztosítása érdekében alkotja meg ezen településképi rendeletét (a továbbiakban: Tkr.).

A rendelet hatálya

2. § (1)[1] A Tkr. hatálya a település teljes közigazgatási területére kiterjed.

(2)[2]

A Tkr. alkalmazása

3. § [3]

A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja

4. § A településképhez illeszkedő településképi követelmények megállapításával a jellegzetes, értékes, helyi hagyományt őrző építészeti arculat megőrzése, a településkép kedvező alakítása:

  • a) az építési tevékenységgel érintett építményekre – ide értve a sajátos építményfajtákra is,
  • b) a helyi egyedi építészeti örökség védelmére, védetté nyilvánítására, a védettség megszüntetésére,
  • c) a reklámok és reklámhordozók, cégérek és egyéb műszaki berendezések elhelyezésére, alkalmazására, illetve tilalmára vonatkozóan.

A Tkr. értelmező rendelkezések

5. § (1) A Tkr.-ben használt fogalmak tekintetében elsődlegesen a Tktv.-ben és a végrehajtására kiadott jogszabályokban megállapított fogalmakat, míg azt követő sorrendben az Étv.-ben és a végrehajtására kiadott jogszabályokban – különösen az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) megállapított fogalmakat kell irányadónak tekinteni, míg azok hiányában a más jogszabályok rendelkezéseit kell figyelembe venni.

(2) A Tkr. szempontjából:

  • a)[4]
  • b) Cégtábla: kereskedelmi-, szolgáltató-, vagy vendéglátó létesítmény (helyiség, helyiség együttes) nevét és az ott folytatott tevékenységet a bejáratnál feltüntető tábla, illetve felirat;
  • c) Címtábla: az intézmény vagy vállalkozás nevét, esetleg egyéb adatait feltüntető tábla, névtábla;
  • d) Egyedi tájékoztató tábla: olyan – rögzített, egyedi méretű, állandó tartalmú – hirdető berendezés, mely gazdasági-, kereskedelmi-, szolgáltató-, vendéglátó tevékenységet végzők helyéről, irányáról, megnevezéséről, tevékenységéről, telephelyéről, nyitvatartásiról, megközelítéséről, ill. a település szolgáltató épületeiről utcáiról ad információt;
  • e) Épület főgerince: Az épület tömegét meghatározó, jellemzően az utcai traktus legmagasabb és leghosszabb gerince.
  • f) Eredeti állapot: a védett építmény építésekor fennálló állapot vagy egy olyan későbbi állapot, melyet az értékvizsgálat a védelem elrendelésekor védendő értékként határozott meg.
  • g)[5]
  • h) Helyi védett érték: Településszerkezet, településkarakter szempontjából jelentős helyi védett településszerkezet, helyi védett utcakép és helyi egyedi védett épület, műtárgy (építmény) összessége.
  • i) Önkormányzati információs tábla: olyan rögzített, egyedi méretű hirdető-berendezés, mely a helyi lakosok számára nyújt, rendszeresen változó tartalommal, közérdekű információkat.
  • j) Pasztellszín: a színek nagyon világos és kis telítettségű árnyalatai, melyeknek (a szín mellett) csak fehértartalma van, fekete nincs.
  • k)[6]
  • l) Üzletfelirat: kereskedelmi-, szolgáltató- vagy vendéglátó, egy vagy több egységet magába foglaló építményen, a benne folyó tevékenységet hirdető feliratot hordozó berendezés.
  • m)[7] Földszínek: tört, sötét, meleg színek, melyek színtartománya a vörös, narancs, sárga, zöldessárga.
  • n)[8] Információs és más célú berendezés: egyedi tájékoztató tábla, egyedi mobil tájékoztató tábla, önkormányzati információs tábla, totemoszlop, oszlop tartószerkezetű információs tábla, reklám pylon és reklámzászló, napvédő ponyva, transzparens vagy molinó, amennyiben ezek részben reklámnak nem minősülő információs célt és közérdeket szolgálnak.
  • o)[9] Rikító színek: nagyon élénk, erős és árnyalat nélküli, figyelemfelkeltő színek, melyeknek nagy a színtelitettsége (papagáj és műanyag színcsoportba tartozók).

II. FEJEZET HELYI VÉDELEM

A helyi védelem feladata

6. § (1) A helyi védelmet igénylő építészeti örökség:

  • a) meghatározása és dokumentálása,
  • b) védetté nyilvánítása és nyilvántartása,
  • c)[10] megőrzése és megőriztetése,
  • d)[11] a védelem alatt álló építészeti örökség károsodásának megelőzése, illetve a károsodás csökkentésének vagy megszüntetésnek elősegítése.

(2)[12]

A helyi védelem alá helyezés, valamint megszüntetés szabályai

7. § (1)[13] Helyi építészeti örökség (a továbbiakban: örökség) egyedi, vagy területi védetté nyilvánítása (a továbbiakban: helyi védelem) a Tkr.-be való felvételével és annak kihirdetésével történik.

(2)[14] A helyi védelem alá helyezett egyedi örökségi értékeket, elemeket a Tkr. 2. melléklete állapítja meg, melynek tartalmaznia kell a védetté nyilvánítással érintett örökség pontos megnevezését, helyét, azonosító adatait, valamint a helyi védelem (3) bekezdés szerinti fokozatát.

(3) Az egyedi helyi védelem fokozata lehet:

  • a) teljes, vagy
  • b) részleges, ezen belül:
    • ba) homlokzat részleges védelme;
    • bb) utcai homlokzat védelme;
    • bc) utcai és udvari homlokzat védelme;
    • bd) épülettagoltság védelme;
    • be) épületszerkezetek védelme;
    • bf) egyéb okból történő védelem (különösen.: településszerkezet, telekstruktúra, utcavonal-vezetés, utcakép, utcakép-részlet, település- és tájkarakter elemek megőrzése, fennmaradása, fejlesztése miatt).

(4) A helyi területi védelemmel érintett területté nyilvánítás esetén azt a Tkr. külön melléklete állapítja meg, melynek tartalmaznia kell a védetté nyilvánítással érintett terület pontos megnevezését, helyét, azonosító adatait.

(5) helyi védelem alá helyezést, valamint annak megszüntetését, vagy a Tkr. szerinti fokozata megváltoztatását kizárólag a Tkr. 2. mellékletének módosításával történhet.

(6) A helyi védelembe vétel a Polgármesterhez címzett erre irányuló kérelem benyújtásával, írásban kezdeményezhető. A kérelemnek tartalmaznia kell a védelemre javasolt egyedi örökségi elem, vagy az örökségi terület beazonosítására és értékességére vonatkozó adatokat, így különösen annak:

  • a) helyét (helyrajzi számát, vagy földrajzi koordinátáit, vagy mindkettőt);
  • b) megnevezését;
  • c) jellemzőit (különösen: kora, építmény fajtája, stílusa, anyaga, állapota);
  • d) lényeges jellemzőit bemutató színes fényképét, továbbá
  • e) a helyi védelem alá helyezés indokolását, jelentőségét (különösen: az örökség eredetét, történetét, a hozzá kapcsolható eseményt, történetet);
  • f) javaslatot a megőrzésre, helyreállításra, vagy korábbi eredeti állapotába történő visszaalakítására,
  • g) a tulajdonos, használó nevét, elérhetőségét.

(7) A helyi védelembe vételt követően annak megszüntetése, vagy a Tkr. szerinti fokozatának megváltoztatása kizárólag a Tkr. módosításával történhet.

(8) A helyi védelem megszüntetése, vagy megváltoztatása a Polgármesterhez címzett kérelem benyújtásával, írásban kezdeményezhető. A védelem megszüntetésére, megváltoztatására irányuló kérelemnek az (5) bekezdés szerintieket kell tartalmaznia.

(9) A helyi védelem alá helyezés, vagy a helyi védelem megszüntetése, megváltoztatása iránti eljárás megindításáról az örökség tulajdonosát, vagy annak ismerete hiányában az örökség felett jogszerűen rendelkezőt (a továbbiakban ezek együtt: tulajdonos) minden esetben írásban értesíteni kell. Az értesítésről a kérelem benyújtását követő 5 (öt) munkanapon belül a Jegyző gondoskodik.

(10) A tulajdonos az értesítés kézhezvételétől számított 30 (harminc) napon belül írásban véleményt nyilváníthat az eljárással kapcsolatosan.

(11) A helyi védelembe vételre irányuló javaslatot, vagy a hivatalból történt kezdeményezést a Polgármester – a véleményezésre nyitva álló idő leteltét követően, valamint az értékvizsgálat birtokában – indítványával és annak indokolásával együtt terjeszti elő döntésre a Képviselő-testület soron következő rendes ülése elé. A helyi védelembe vételről, vagy annak megszüntetéséről szóló érdemi döntésről a tulajdonost – az eljárás megindítására vonatkozó szabályok szerint – tájékoztatni kell.

(12) A helyi egyedi védelem alá helyezett építmény, közterülettel határos építményrészlet, alkotás, utcabútor csak egységes megjelenésű táblával jelölhető meg, amelynek a védelem tárgyának megnevezése mellett a következő szöveget kell tartalmaznia: „…… (település neve) Önkormányzat helyi védelem alá helyezte/helyi védett értéke ……..(évszám)”.

(13) A tábla elkészíttetéséről, elhelyezéséről a polgármester gondoskodik. A tábla elhelyezését az érintett ingatlan tulajdonosa tűrni köteles. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.

(14) Helyi védelem alatt álló növényt, növény-együttest az e célra rendszeresített „Helyi védelem alá vont növény ……..(évszám)” vagy „Helyi védelem alá vont növény-együttes ……..(évszám)” feliratú táblával kell megjelölni, annak közvetlen környezetében. A tábla elhelyezését a tulajdonos tűrni köteles. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.

(15) A helyi védettség tényét közlő táblán kívül az önkormányzat elhelyezhet egyéb a védettséggel összefüggő tényt, adatot is közlő táblát a védett értéken vagy annak környezetében. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.

A helyi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek

8. § (1) A védett értékek jó karbantartása, állapotuk megóvása, a tulajdonos kötelessége.

(2) A védett értékek megfelelő fenntartását és megőrzését – egyebek között – a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani.

(3) A helyi védelem alatt álló örökségi értéken végzett bármilyen, a védettséget érintő – különösen építési – tevékenység végzése során a tulajdonos, míg ha az nem azonos a tulajdonossal, úgy a tevékenység konkrét végzője a meglévő állapotot köteles megőrizni, vagy ha abban változást okozott, úgy a tevékenység végeztével a korábbi állapotot visszaállítani, a megelőző állapotot helyrehozni.

(4) Amennyiben a rendeltetéstől eltérő használat a védett érték állagának romlásához vagy megsemmisüléséhez vezetne, úgy a polgármester településképi kötelezés formájában önkormányzati hatósági döntéssel az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti.

III. FEJEZET TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK

9. § (1) A településszerkezet, településkarakter, tájképi elem és egyéb helyi adottság alapján a településképi szempontból meghatározó karakterű területek térképi lehatárolását a Tkr. 1. melléklete tartalmazza.

(2) A településképi arculati kézikönyvben meghatározottaknak megfelelően, településképi szempontból meghatározó karakterű területek: a belterületi településrész.

(3) A településképi szempontból meghatározó, természeti védelemmel érintett területek:

  • a) NATURA 2000 terület, tájvédelmi körzet területe, országos jelentőségű természetvédelmi terület, „ex lege” védett–természeti emlék területek, az országos ökológiai hálózat területe,
  • b) tájképvédelmi terület, egyedi tájérték területe,
  • c)[15] helyi jelentőségű természetvédelmi terület és a védett természeti érték,
  • d)[16] régészeti érdekű terület és a régészeti lelőhely területe.

IV. FEJEZET TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK

10. § [17] (1) A település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére, a település teljes közigazgatási területe - településképi szempontból elsősorban - alkalmas.

(2) Az (1) bekezdés alól kivételt képez a:

  • a) műemléki környezet területe,
  • b) NATURA 2000 terület, tájvédelmi körzet területe, országos jelentőségű természetvédelmi terület, „ex lege” védett–természeti emlék területek, az országos ökológiai hálózat területe.

Általános építészeti követelmények

11. § (1) A település közigazgatási területén belül az építmények homlokzati színezésére a pasztell árnyalatú színek alkalmazhatók.

(2) Az utcaképben közvetlenül megjelenő épületek, építmények tetőszerkezete nem fedhetők és nem újíthatók fel hullámpala, valamint bitumenes hullámlemez alkalmazásával (kivéve gazdasági és üzemi építési övezetekben).

(3) A tetőfedő anyagok közül a rikító színek (pl. élénkvörös, kék) nem (helyette a földszínek) alkalmazhatók.

A beépítésre szánt meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények

12. § [18]

13. § (1) A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények a következőek: rikító színű fémlemez nem alkalmazható.

(2)[19] Az épület szélességének, hosszanti méretének, arányainak megválasztása során a környezet kialakult állapotától nem lehet eltérni.

(3) Az építési telken tervezett építési tevékenység a településképbe illesztés biztosításához, igazodjon a környezetében lévő

  • a) tetőidomokhoz, azok formáihoz, az épület főgerinc irányokhoz;
  • b) kialakult párkánymagasságokhoz;
  • c) tetőfelépítmények jellegéhez, arányaihoz;
  • d) homlokzati arányokhoz, tömegarányokhoz.

(4) Homlokzatok kialakítására a településrész heterogén megjelenése miatt nem állapít meg minden elemre egyedi követelményt. A környezethez való illeszkedés határozza meg az egyedi homlokzatkialakítás módját, a következők szerint:

  • a) Az illeszkedés érdekében a településrészen jellemző homlokzati nyílások arányrendszere, teljes homlokzati felülethez való aránya, a homlokzati díszítő elemek és tagozatok, továbbá színezés veendő figyelembe.
  • b) A tetőszerkezet kialakítása, hajlásszöge, a tetőgerinc magassága, tetőfelépítménye, anyaghasználata (fémlemez fedés csak natúr és antracit színben megengedett), annak színhasználata a környezet adottságaihoz illeszkedjen, akár lépcsőzetes magasságok alkalmazásával is.
  • c) Az épület-ornamentika (díszítőelemek), anyaghasználat (műanyag homlokzat burkolat nem alkalmazható), homlokzati felületi megjelenés tekintetében az épülethez legyen arányos, illetve illeszkedő a környezetéhez.

(5) Magastetős épületen, utcaképben megjelenő napelem, napkollektor a tetősíktól eltérő hajlásszögben nem helyezhető el.

14. § (1) Az építmények elhelyezésénél biztosítani kell a lehető legnagyobb összefüggő zöldfelület kialakítását, a következőek figyelembe vételével:

  • a) a táj és a termőhelyi adottságoknak megfelelő fás szárú növények telepítésével,
  • b) a telekhatár mentén nem telepíthető fás szárú növényzet úgy, hogy az a szomszédos telek használatát fizikailag korlátozza és ezzel szükségtelen zavarást okozzon, teljes kifejlettsége esetén.

(2)[20] Épület utcafronti homlokzatán előkertben gépészeti berendezések takarás nélkül nem helyezhetők el.

(3)[21]

(4) A bejárati elő lépcső, az akadálymentesítésre szolgáló építményt (rámpát és elemeit), közterületbe nyúló épületrészt és az utcai kerítést nem lehet úgy kialakítani, hogy az a kapcsolódó közterület funkcionális használatát akadályozza, és ne igazodjon annak használatához.

A beépítésre nem szánt, védett táji területekbe ékelődő (állattartó-, üzemi-, mezőgazdasági- üzemi-, különleges-, valamint tanya területekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények

15. § (1) A táj értékeinek megfelelő beépítési mód biztosítása érdekében, az épületek, építmények szabadon álló építési módban, telepszerűen helyezendők el.

(2) A telepszerű elhelyezésen belüli épület összeépítések csak technológiával igazolt módon és esetben lehetséges.

16. § (1) Építmények tájba illesztésének biztosítása érdekében:

  • a) az újonnan kialakításra kerülő termelő, tároló és állattartó épületek hosszúkásan nyújtott tömeggel, magastetős kialakítással kell kialakítani. Ettől eltérni csak technológiával igazolt módon és esetben lehetséges.
  • b) az ipari funkciójú épületek esetén az egyszerű ipari formák alkalmazása az elsődleges, ezen belül a nagyfesztávú ipari csarnoktól a félnyeregtetős és lapostetős kialakítású egyedi szerkezet is építhető.
  • c)[22] Szociális és iroda épületeken a hagyományos építőanyagok - különösen: tégla. agyagcserép, natúr fa – kizárólagos alkalmazása nem kötelező és síkban eltolt tömegkialakítással is építhetők. A manzárd tető kialakítás nem lehetséges.
  • d) Az épületek homlokzata világos, pasztellszínezésűek lehetnek. Tájidegen színezésnek minősülnek a rikító színek, a neon sárga, neon zöld, élénkpiros, lila, élénk kék színezések.
  • e) Az épületek tetőfedése, homlokzati burkoló eleme nem készülhet tükröződő felülettel. Csak matt színezés, matt fémfelület alkalmazható.

(2) A majorsági/mezőgazdasági üzemi területeken a szélvédelem és a táji látványvédelem biztosítása érdekében az ingatlan határokon védőfásítás szükséges.

A helyi védelemben részesülő területekre és egyedi elemekre vonatkozó általános követelmények

17. § (1) A helyi védett értékek körét a Tkr. 2. melléklete tartalmazza.

(2) Amennyiben a helyi védett érték magasabb szintű jogszabály alapján országos védelemre kerül, azt a Tkr. 2. mellékletből törölni kell.

(3) Helyi védett érték felújítása esetén a védett érték méltó településképi, illetve tájképi megjelenésének biztosítása érdekében az örökség jellegéhez igazodó műszaki megoldások és építőanyagok elsődlegességét biztosítani kell, az épület és a külső térhasználat (udvar) esetén is.

A helyi egyedi építészeti követelmény

18. § (1) A helyi egyedi védett épület felújítása, átalakítása, bővítése, korszerűsítése során meg kell őrizni az épület:

  • a) tömegformáját, tömegarányait,
  • b) tetőformáját, tetőfelépítményeit,
  • c) homlokzati tagozatait,
  • d) homlokzati díszítőelemeit,
  • e) nyílásrendjét, nyílásosztását és nyílásméreteit,
  • f) nyílászáróinak, falfelületének, lábazatának, tetőfedésének anyaghasználatát.

(2) Az eredeti állapot szerinti épülettartozékok (pl. rács, vasalat, világítótest, korlát, kerítés) helyettesíthetők.

(3) A helyi védett épület homlokzati színezésénél a környezetébe illeszkedő színezést, vagy ha fellelhető az eredeti színt kell elsősorban alkalmazni. Kerülni kell a rikító színeket és a túlzott kontrasztokat.

(4) A helyi egyedi védett épületeket bővíteni oly módon lehet, hogy a bővítésnek a védett épület eredeti állapotának formai megjelenésével, szerkezetével, anyagaival összhangban kell lennie.

(5) A helyi egyedi védett épületeket belső korszerűsítése, belső átalakítása, tetőterének beépítése a védett értékek megőrzését szolgáló szabályok betartása mellett megengedett.

(6) A helyi egyedi védett épületek közterületről látható homlokzatán épületgépészeti berendezések, azok tartozékai nem, hirdetés és reklám csak a rendeltetésével összefüggően helyezhető el.

Nyilvántartott műemléki értékre vonatkozó településképi követelmények[23]

18/A. § (1) Nyilvántartott műemléki értékekkel érintett ingatlanon elhelyezhető új épületek kialakítása igazodjon a védett épület, épületegyüttes eredeti struktúrájában betöltött pozíciójához. Biztosítani kell a védett épület látványának megőrzését. A szerkezeti homlokzatképzési, tömegképzési arányok, hangsúlyok nem tolódhatnak el a védett épülettől az új épület irányába.

(2) Nyilvántartott műemléki érték esetén a védett érték méltó településképi, illetve tájképi megjelenésének biztosítása érdekében a hagyományos, örökséget képviselő műszaki megoldások és építőanyagok elsődlegességét biztosítani kell

V. FEJEZET REKLÁMHORDOZÓKRA ÉS EGYÉB MŰSZAKI BERENDEZÉSEKRE VONATKOZÓ TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK

19. § [24]

20. § Építési reklámháló kihelyezésére vonatkozó kérelem esetén, az építési tevékenységi időtartamára az önkormányzat településképi bejelentési eljárásban engedélyezheti az építési reklámháló kihelyezését, ha a tulajdonos igazolja a felújítás megkezdését.

21. § [25] A település szempontjából jelentős eseményről való tájékoztatás érdekében az esemény napját megelőző legfeljebb 5 naptári hét időszakban az eseményre vonatkozó hirdetmények elhelyezhetők a településen.”

22. § (1) Az épületek homlokzatain elhelyezhető cégéreket, cég- és címtáblákat és üzlet feliratokat úgy kell kialakítani, hogy azok szervesen illeszkedjenek a homlokzatok meglévő, vagy tervezett vízszintesés függőleges tagolásához, a nyílászárók kiosztásához, azok ritmusához úgy, hogy együttesen összhangban legyenek az épület építészeti részletképzésével, színezésével, építészeti hangsúlyaival.

(2) Utólagos elhelyezésénél az (1) bekezdésben foglaltakon túl biztosítani kell, hogy a berendezés épületdíszítő tagozatot nem takarhat el.

(3) Közterületről látható épületek egy-egy homlokzatának 15%-ánál nagyobb felületén nem helyezhető el cég- és címtábla, üzlet felirat, információs, vagy más célú berendezés.

(4) Információs vagy más célú berendezés, amennyiben reklámot is tartalmaz, az előkertben nem helyezhető el.

(5) Közvilágítási berendezésen, hírközlési oszlopon reklám célú felület, max. A1-es méretet meg nem haladó méretben helyezhető el.

(6) Önkormányzati információs tábla és egyedi tájékoztató tábla közterületen csak a gyalogos közlekedést nem zavaró módon helyezhető el.

(7) Üzletenként legfeljebb két cégtábla és egy darab cégér helyezhető el. Saroktelek esetén mindkét közterület irányába elhelyezhető a cég és címtáblák és 1-1 db cégér.

(8) Üzletfelirat hossza legfeljebb 3,0 m, magassága 1,0m, vastagsága 15 cm lehet.

23. § Védett természeti területeken reklámhordozó berendezések nem, új elektromos és hírközlési vezetékek csak földkábelben helyezhetőek el.

VI. FEJEZET TELEPÜLÉSKÉP-VÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS ÉS SZAKMAI KONZULTÁCIÓ

24. § (1)[26] A településképi követelményekről a főépítész- alkalmazása hiányában a polgármester- az építéssel érintett telken tervezett építési munkák végzéséhez, a Tkr.3. melléklete szerinti kérelemre szakmai konzultációt biztosít.

(2) A konzultáció az önkormányzat hivatalos helyiségében vagy kérésre a helyszínen is lefolytatható.

(3) Szakmai konzultáció az építés megkezdése előtt legalább egyszer kötelező:

  • a) településkép szempontjából meghatározó területen:
    • aa) új épület építése;
    • ac) meglévő épület homlokzatszínezéssel járó felújítása, bővítése, utólagos hőszigetelése;
    • ad) utcai kerítés építése;
  • b) településkép szempontjából meghatározó besorolású területeken kívül: új lakóépület építése;

(4) A településképi konzultáció során a főépítész – alkalmazása hiányában a polgármester – javaslatot tesz a településképi követelmények érvényesítése módjaira.

(5) A konzultációról készült emlékeztetőt az általános iratkezelési szabályzat szerint szükséges kezelni.

VII. FEJEZET A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS ÉS SZABÁLYAI

25. § [27] (1) A bejelentést – papír alapon – a polgármesterhez címezve a Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani.

(2) A településképi követelményeket igazoló építészeti-műszaki dokumentációnak – a bejelentés tárgyától függően – az alábbiakat kell tartalmaznia:

  • a) meglévő állapotról fényképfelvételt,
  • b) műszaki leírást,
  • c) a tervezett állapot formáját, mennyiségét, méretét és technológiáját,
  • d) a műszaki berendezés által igénybe vett helyszínt és elhelyezésének módját,
  • e) elrendezési rajzot,
  • f) reklám elhelyezésének helyétől – amennyibe indokolt – színtervet, környezetbe illesztett látványtervet.

(3) A dokumentáció tartalmát a polgármester ellenőrzi. Amennyiben a benyújtott dokumentáció nem felel meg a (2) bekezdésben meghatározott tartalmi követelményeknek, a polgármester a tervezett tevékenységet megtiltja.

(4) Amennyiben a benyújtott dokumentáció hiánytalan, a polgármester:

  • a) feltétellel, vagy feltétel nélkül tudomásul veszi a bejelentést,
  • b) megtiltja a bejelentésben foglaltak végrehajtását, ha az nem felel meg a követelményeknek, vagy nem illeszkedik a településképbe.

(5) A polgármester a döntéséről a kérelem benyújtását követő 15 napon belül hatósági határozatot hoz.

25/A. § [28] A cégjelzések, reklám- és hirdető-berendezések esetében az igazolás időtartama három év, egyéb esetekben az igazolás határozatlan időtartamra szól. A bejelentéstől számított egy éven belül kell megkezdeni a tevékenységet, ellenkező esetben ismételten bejelentést kell tenni.

25/B. § [29] Amennyiben a bejelentési eljárás lefolytatásához kötött tevékenység közterület-használati hozzájáruláshoz is kötött, a közterület-használati hozzájárulás kiadására csak a bejelentési eljárás lefolytatását követően, a megengedő határozat birtokában és az abban meghatározott kikötések figyelembe vételével kerülhet sor.

VIII. FEJEZET A TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉS ÉS BÍRSÁG

26. § [30] (1) A településkép érvényesítési eszközökkel kapcsolatos döntés be nem tartása esetén a polgármester figyelmezteti a jogkövetkezményekre az ingatlan tulajdonosát, és 8 napos határidőt szab a határozatban foglaltak betartására. Amennyiben a felszólítás eredménytelen, a polgármester településkép-védelmi bírságot szabhat ki, mely többször is kivethető, amennyiben a jogszerűtlen állapot fennmarad.

(2) A településkép- védelmi bírság összege:

  • a) településképi szempontból meghatározó területeken területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása esetén, amennyiben az egyedi védett építményt érint 100.000 – 150.000 forint közötti,
  • b) településképi szempontból meghatározó és egyéb területeken területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása esetén, amennyiben az egyedi védett építményt nem érint 50.000 – 100.000 forint közötti,
  • c) egyéb településképi és egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó követelmény be nem tartása esetén 20.000 – 50.000 forint közötti.

(3) A településképi bírságot a bírság kiszabásáról szóló határozatban meghatározott határidőre és az abban megjelölt önkormányzati bankszámlaszámra kell befizetni. A befizetés elmaradása esetén – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény értelmében – a meg nem fizetett bírság köztartozásnak minősül, és adók módjára kell behajtani.

VI. FEJEZET ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁS ÉS ÖSZTÖNTÉS

27. § [31]

VIII. FEJEZET ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

28. § Jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba.

29. § Jelen rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Rétközberencs Község Képviselő-testületének a Helyi Építési Szabályzatról és a szabályozási tervek elfogadásáról szóló 6/2010. (XI. 30.) KT rendeletének 6. § (6) bekezdése, 7. § (8) bekezdése, 23. § (1) bekezdése, valamint az 1. számú függelék.

1. melléklet a 10/2017. (XII.12) önkormányzati rendelethez

A településképi szempontból meghatározó karakterű területek

kép: /download/1471/resources/EJR_3790321-base64img.png

kép: /download/1471/resources/EJR_3790317-image9.jpg

2. melléklet a 10/2017. (XII.12.) önkormányzati rendelethez

A helyi védelem alá helyezett egyedi örökségi értékek, elemek

Megnevezés, a védelem típusa

Cím, hrsz.

Leírás

1.

Református templom teljes védelem

Rétközberencs,
Fő utca 22,
340 hrsz.

HÉSZ értékvédelmi vizsgálata alapján

2.

Fa harangláb

Rétközberencs,
Fő utca 10,
509 hrsz.

HÉSZ értékvédelmi vizsgálata alapján

3.

Tájház

Rétközberencs,
Fő utca 21,
8 hrsz.

HÉSZ értékvédelmi vizsgálata alapján


[1] A 2. § (1) bekezdése a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
[2] A 2. § (2) bekezdését a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 16. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
[3] A 3. §-t a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 16. § b) pontja hatályon kívül helyezte.
[4] Az 5. § (2) bekezdés a) pontját a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 16. § c) pontja hatályon kívül helyezte.
[5] Az 5. § (2) bekezdés g) pontját a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 16. § d) pontja hatályon kívül helyezte.
[6] Az 5. § (2) bekezdés k) pontját a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 16. § e) pontja hatályon kívül helyezte.
[7] Az 5. § (2) bekezdés m) pontját a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 2. §-a iktatta be.
[8] Az 5. § (2) bekezdés n) pontját a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 2. §-a iktatta be.
[9] Az 5. § (2) bekezdés o) pontját a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 2. §-a iktatta be.
[10] A 6. § (1) bekezdés c) pontja a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
[11] A 6. § (1) bekezdés d) pontját a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdése iktatta be.
[12] A 6. § (2) bekezdését a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 16. § f) pontja hatályon kívül helyezte.
[13] A 7. § (1) bekezdése a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg.
[14] A 7. § (2) bekezdése a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg.
[15] A 9. § (3) bekezdés c) pontja a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
[16] A 9. § (3) bekezdés d) pontját a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 5. § (2) bekezdése iktatta be.
[17] A 10. § a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 6. §-ával megállapított szöveg.
[18] A 12. §-t a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 16. § g) pontja hatályon kívül helyezte.
[19] A 13. § (2) bekezdése a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 7. §-ával megállapított szöveg.
[20] A 14. § (2) bekezdése a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 8. §-ával megállapított szöveg.
[21] A 14. § (3) bekezdését a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 16. § h) pontja hatályon kívül helyezte.
[22] A 16. § (1) bekezdés c) pontja a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 9. §-ával megállapított szöveg.
[23] A „Nyilvántartott műemléki értékre vonatkozó településképi követelmények” alcímet (18/A. §) a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 10. §-a iktatta be.
[24] A 19. §-t a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 16. § i) pontja hatályon kívül helyezte.
[25] A 21. § a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 11. §-ával megállapított szöveg.
[26] A 24. § (1) bekezdése a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 12. §-ával megállapított szöveg.
[27] A 25. § a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 13. §-ával megállapított szöveg.
[28] A 25/A. §-t a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 14. §-a iktatta be.
[29] A 25/B. §-t a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 14. §-a iktatta be.
[30] A 26. § a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 15. §-ával megállapított szöveg.
[31] A 27. §-t a Rétközberencs Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2021. (IV. 23.) önkormányzati rendelete 16. § j) pontja hatályon kívül helyezte.