Karancsság Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2019 (III.6.) önkormányzati rendelete

a temetőről és a temetkezésről

Hatályos: 2019. 03. 07

Karancsság Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 40. § (1) bekezdésében és a 41. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazással, figyelemmel a végrehajtásáról rendelkező 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet szabályaira, valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek, a halottakkal kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtására az alábbi rendeletet alkotja:


Általános rendelkezések

1. §


  1. A rendelet hatálya kiterjed Karancsság Község közigazgatási területén található köztemetőre, annak létesítményeire, valamint az ott végzett temetkezési tevékenységekre és temetkezési szolgáltatásokra.
  2. A rendelet személyi hatálya kiterjed a köztemető tulajdonosára, fenntartójára, üzemeltetőjére, a köztemetőben temetkezési szolgáltatást végzőkre, illetve mindazokra a természetes és jogi személyekre, akiket a köztemetőben végzett tevékenységük, vagy a köztemető használata, a szolgáltatások igénybevétele során jogok illetnek, vagy kötelezettségek terhelnek.
  3. A működő köztemető Karancsság Község Önkormányzata tulajdonát képező, a Karancsság belterület 504 hrsz-ú ingatlanon lévő temető.


Temető fenntartására és üzemeltetésére

2. §


  1. A temető létesítéséről, fenntartásáról és üzemeltetéséről Karancsság Község Önkormányzata gondoskodik.
  2. Az önkormányzat a tulajdonában lévő temetőben az alábbi infrastrukturális feltételeket biztosítja:
  1. utat,
  2. ravatalozót, mely magába foglalja a halottak ideiglenes elhelyezésére szolgáló tárolót és hűtőt,
  3. a temető bekerítését,
  4. vízvételi lehetőséget, illemhelyet,
  5. a temető területének – rendeltetésének és a helyi jellegének megfelelő parkosítását,
  6. a hulladéktárolót.


Kötelező nyilvántartások vezetése

3. §


  1. Az önkormányzat a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény (továbbiakban: Ttv.) által meghatározott tartalommal nyilvántartó könyvet és sírbolt könyvet vezet.
  2. A temetői nyilvántartásokat megsemmisíteni nem szabad.
  3. A temetőről készített térképet (vázrajzot) a ravatalozó ajtajára ki kell függeszteni, melyet a változásokkal legalább évenként ki kell egészíteni.


Temetkezési szabályok

4. §


  1. A községben halottat eltemetni, az elhamvasztott halott maradványait elhelyezni csak a működő köztemetőben lehet. A temetkezés történhet koporsóban, vagy a hamvak urnába történő elhelyezésével. A hamvakat tartalmazó urnát az eltemettető, vagy egyetértésével más hozzátartozó kívánságára a kormányrendeletben foglalt feltételek mellett ki kell adni.
  2. A köztemetőben egyházi, valamint világi szertartással történő temetés egyaránt lebonyolítható. Az eltemetés módjára és helyére nézve az elhunyt életében tett rendelkezése az irányadó, amennyiben ez nem ró az eltemettető személyére aránytalanul nagy terhet.
  3. Az elhunyt életében tett rendelkezése hiányában az eltemetés módját és helyét az határozza meg, aki a temetésről gondoskodik, vagy arra köteles lenne, de a temetésről más szerv vagy személy úgy gondoskodik, mintha az elhunyt saját halottja volna.
  4. Ha a temetésről több személy gondoskodik és közöttük az eltemetés módja tekintetében nincs megegyezés, a temetés csak elhamvasztás nélkül történhet.
  5. A temetésről sorrendben a következők kötelesek gondoskodni:
    1. aki a temetést szerződésben vállalta,
    2. akit arra az elhunyt végrendelete kötelez,
    3. végintézkedés hiányában elhunyt temetéséről az elhalálozása előtt vele együtt élő házastársa vagy élettársa.
    4. az elhunyt egyéb közeli hozzátartozója a törvényes öröklés rendje szerint
  6. Ha temetésre kötelezett személy nincs, ismeretlen helyen tartózkodik, vagy a kötelezettségét nem teljesíti, a temetésről az elhalálozás helye szerint illetékes települési önkormányzat – jogszabályban meghatározott határidőn belül – gondoskodik.
  7. A temetkezési tevékenységet a szolgáltatást végző a kegyeleti elvárásokhoz illő módon kell, hogy megszervezze.


Temetési helyek

5. §


  1. A temetőt – nagyságától függően – sírhelytáblákra (parcella), a sírhely táblákat pedig sorokra kell osztani. A sorokban a temetési helyeket a temető tulajdonosa jelöli ki.
  2. A sírhelytáblákat, a sorokat és a temetési helyeket számozni kell. A temetési helyek nyilvántartással való azonosíthatóságát biztosítani kell. A sírhelytábla számozását a helyszínen is fel kell tüntetni.
  3. A temetőben a temetésre használt helyek a következők:
    1. egyes sírhely,
    2. kettes sírhely,
    3. sírbolt (kripta),
    4. urnasírhely, urnafal
  4. A temetőben lévő sírhelyek méretezése:
  1. egyes sír                                                                     2,10 m hosszú, 1,60 m széles,
  2. kettes sír                                                                     2,10 m hosszú, 2,50 m széles,
  3. sírbolt (kripta)

ca)    két befogadott koporsó estén2,80 m hosszú, 3,10 m széles,

cb)    három befogadott koporsó estén2,80 m hosszú, 4,00 m széles,

cc)    négy befogadott koporsó estén2,80 m hosszú, 4,90 m széles,

  1. urna hely                                                                     1,00 m hosszú, 0,80m széles.


  1. A rendelet hatályba lépése után építendő sírboltokban legalább kettő koporsó számára kell helyet biztosítani, egyebekben az elhelyezendő koporsók száma az irányadó. Az építés helyét a fenntartó jelöli ki.
  2. A sírhelyek mélysége – a rátemetési lehetőségtől, illetve a talajadottságoktól függően 1,80 métertől 2.50 méterig terjedhet, az urnás sírhely mélysége 1,00 méter.
  3. A sírra elhelyezhető síremlék mérete maximum:
  1. egyes sírhely                                                               1,90 m hosszú, 1,20 m széles,
  2. kettes sírhely                                                               1,90 m hosszú, 2,10 m széles,
  3. sírbolt (kripta)

ca) két befogadott koporsó estén2,40 m hosszú, 2,30 m széles,

cb) három befogadott koporsó estén2,40 m hosszú, 3,20 m széles,

cc) négy befogadott koporsó estén2,40 m hosszú, 4,10 m széles,

  1. urnasírhely                                                                  0,60 m hosszú, 0,40 m széles.
  1. A temetkezési hely feletti rendelkezési jog gyakorlására – a Ttv. 22. § (2) bekezdése szerint – a temetési helyre helyezhető személyek körének meghatározására, síremlék, sírjel állítására és mindezek gondozására terjed ki.
  2. Felnőtt sírhelybe koporsóban történő rátemetés alkalmazása nélkül, a sírban még 2 urna helyezhető el.
  3. A sírhelyeket a temetés alatt álló sírhelytáblákban, folytatólagos sorrendben kell felhasználni.
  4. Temetési hely, sírbolt felnyitását az ÁNTSZ engedélyében és a szabályzatban foglaltak szerint kell elvégezni.




Sírhely (temetési hely) megváltás, újraváltás

6. §


  1. A temetés hely felett annak van rendelkezési joga, aki azt temetéskor igényelte.
  2. A sírhelyek felett rendelkezési jog időtartama (továbbiakban: használati idő):
  3. koporsós temetés, illetve rátemetés napjától számított 25 év,
  4. sírbolt estén 60 év,
  5. urnasírhely, urnafal esetén 15 év.
  1. A temetési hely feletti rendelkezési jog a (2) bekezdésben foglalt rendelkezési idő lejárta után meghosszabbítható (újraváltható), kivéve, ha a temető, vagy a sírtábla lezárásra, átrendezésre kerül. A temetési hely felett rendelkezni jogosult kérelmére a meghosszabbítás időtartama 25 év.
  1. Sírhely előre nem váltható meg.
  2. A temetési helyek használati jogát átruházni nem lehet, de a sírhelyet újra igénylő egyenes ági rokon használati jogot szerez.
  3. A temető átrendezésére, a meg nem újított megváltás esetén következő eljárásokra a Ttv. és a 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet szabályait kell alkalmazni.


Urnaelhelyezés – Urnakiadás

7. §


  1. A hamvakat tartalmazó urnát urnasírban temetni, vagy sírhelybe rátemetni egyaránt szabad.
  2. Az eltemettető, vagy egyetértésével más hozzátartozói kívánságra az urnát az átvétel igazolásával ki kell adni, és ennek megtörténtét a nyilvántartásban is fel kell jegyezni.


Temető látogatási rendje és a síremlékekkel kapcsolatos építési munkák szabályai

8. §


  1. Karancsság község temetőjében a nyitva tartás nem korlátozott, folyamatosan nyitva tart.
  2. A temetőben tartózkodók kötelesek másokat nem zavarva a kegyeleti hely szellemének megfelelő magatartást tanúsítani. A temetési szertartást megzavarni nem szabad, minden zajkeltés kerülendő. A rendzavaró felszólítható a temető elhagyására.
  3. A temetőben az avart, elszárad koszorúkat, illetve virágmaradványokat elégetni tilos. A sírhelyek gondozás közben keletkező hulladékot a kijelölt hulladéklerakó helyen kell elhelyezni, melynek a rendszeres elszállításáról az önkormányzat gondoskodik.


9. §


  1. A temetőben végzendő munkák időpontját, illetve azok várható időtartamát – a sírgondozás és a sírok virággal történő beültetését kivéve – a fenntartónak be kell jelenteni, legkésőbb a tevékenység megkezdése előtt 3 nappal.
  2. Az építési munkákat végző vállalkozók vasárnap és ünnepnapok alkalmával a temetőben nem dolgozhatnak, továbbá munkájukkal semmilyen más esetben nem zavarhatják a búcsúztatás és temetési szertartásokat. A munkavégzés során a szomszédos temetési hely nem sérülhet, gondoskodni kell, hogy eredeti állapot ne változzon.
  3. A fenntartó írásbeli hozzájárulása szükséges az építőanyagoknak a temetőbe való beszállításához, továbbá építési vagy bontási munkáknak a temetőben való elvégzéséhez.
  4. Az a vállalkozó, aki a temetőben lévő sírhelyen végez munkálatokat és tevékenységéhez a temetőben lévő vezetékes vizet használja, átalánydíjként 1 m3 vízdíjat köteles befizetni. Tevékenységének megkezdését a Ságújfauli Közös Önkormányzati Hivatal Karancssági Kirendeltségének köteles bejelenteni.
  5. Az építésnél felhasználandó ömlesztett anyagot (pl. beton) úgy kell kezelni, illetve felhasználni, hogy az a földdel közvetlenül ne érintkezhessen (pl. vaslemez vagy keverőgép). Az építési hulladékot, annak keletkezése napján el kell szállítani.
  6. A temetőbe gépjárművel, motorkerékpárral behajtani és ott közlekedni tilos. Ez a tiltás nem vonatkozik a mozgáskorlátozottakra az engedélyezett és fenntartási munkálatokat végzőkre, illetve rendkívüli élethelyzetben szükséges egyéb gépjárművekre (pl. mentőautó, tűzoltóság, egyéb kárelhárítás).




Temető rendje

10. §


  1. A temető rendjét szabályozó hirdetményeket a temető bejáratánál jól látható helyen kell kifüggeszteni.
  2. A temető területére kutyát bevinni – vasvezető kutya kivételével – tilos.
  3. A kegyeleti tárgyakat, sírokra ültetett növényeket, valamint a sírok díszítésére szolgáló anyagokat eltulajdonítani, elmozdítani tilos.
  4. A síremlék felállítását vagy felújítását a fenntartónál kötelező írásban bejelenteni.
  5. Megrongálódott, elavult vagy düledező síremlék helyreállítására az üzemeltető a sírral rendelkezni jogosultat felszólíthatják. Eredménytelen felszólítást követően életveszély elhárítása érdekében a fenntartó a sírjelet rendelkezni jogosult költségére eltávolíthatja.
  6. A temető területén fát ültetni és kivágni csak a fenntartó írásbeli hozzájárulásával lehet.


A temető lezárása, megszüntetése, kiürítése

11. §


  1. Köztemető lezárásáról, megszüntetéséről és kiürítéséről az önkormányzat gondoskodik a jogszabályi előírásoknak megfelelően.
  2. A temető lezárását és megszüntetését megelőzően jogszabályban meghatározott módon a megszüntetés tényét közzé kell tenni.
  3. Lezárt temető vagy temetőrész betemetett sírjai, sírboltjai felett létesített síremlék a használati idő lejártáig – kegyeleti szempontból – nem idegeníthető el, és más sírra, sírboltra nem helyezhető át.
  4. Működő temetőben vagy temetőrészben felállított síremlékeket lebontani, áthelyezni csak a fenntartó engedélyével szabad.


Záró rendelkezés

12. §


  1. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
  2. A rendelet hatályba lépése előtt igénybevett temetési helyekre a sírhelyek felett rendelkezési jog kezdő időpontja e rendelet hatályba lépésének dátuma.

A rendelet hatálybalépését követően – rokoni háttér nélküli, elhagyott 3 éve gondozatlan sírok esetében a sírhelyeket újra lehet értékesíteni, ha a fenntartó 6 hónap időtartamon belül egy országos, egy megyei és egy helyi lapban, valamint a köztemetőben jól látható helyen ezzel kapcsolatos hirdetményt tesz közzé és a sírokat nem igényli meg újra senki.