Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II.24.) önkormányzati rendelete

Gyöngyös Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről

Hatályos: 2017. 07. 26- 2017. 09. 27



Gyöngyös Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói jogkörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Gyöngyös Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről a következő rendeletet alkotja.


ELSŐ RÉSZ


Általános rendelkezések


1.§


A rendelet hatálya kiterjed:

  1. a Képviselő-testületre és annak bizottságaira,
  2. a Polgármesteri Hivatalra,
  3. az önkormányzati intézményekre,
  4. a Mátrafüredi Részönkormányzatra,
  5. a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központ által működtetett, valamint az Egri Főegyházmegye és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat részére átadott intézmények által kezelt, illetve a társulási feladatellátás kapcsán az Önkormányzat tulajdonban lévő ingatlanok felújítási előirányzat felhasználására,
  6. a Városgondozási Zrt-re, a Gyöngyösi Várostérség Fejlesztő Kft-re, illetve a Heves Megyei Vízmű Zrt-re az Önkormányzat tulajdonában lévő üzemeltetésre átadott vagyontárgyak vonatkozásában,
  7. továbbá a Képviselő-testület, illetve a bizottságok által megállapított támogatásokra és kedvezményezettjeire.


2.§


(1)   A Képviselő-testület a címrendet az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 15.§ alapján a 13. melléklet szerint állapítja meg.


MÁSODIK RÉSZ


Az Önkormányzat főbb gazdasági mutatói


3.§


(1) [1], [2]A Képviselő-testület Gyöngyös Város Önkormányzata 2017. évi költségvetésének fő-összegét 8.914.967 EFt-ban hagyja jóvá az 1. melléklet szerint. A főösszegen belül a költségvetési bevételeket 5.881.145 EFt-ban, a költségvetési kiadásokat pedig 6.518.418 EFt-ban állapítja meg.


(2)   [3]A 2017. évi költségvetés hiánya 637.273 EFt, melyen kívül az Önkormányzatot a 2017. évi „0.” havi finanszírozás elszámolásával összefüggésben 35.280 EFt finanszírozási kiadás terhel.


(3)   [4]A Képviselő-testület a (2) bekezdésben meghatározott hiányt 672.553 EFt maradvány igénybevételével finanszírozza.


(4) A Képviselő-testület a finanszírozási célú pénzügyi műveletekkel (hitelfelvétel) kapcsolatos hatásköröket fenntartja magának.


(5) Az Önkormányzat a költségvetési évet követő további három év költségvetésére készült prognózist


  1. 2018. évre     7.586.000 EFt
  2. 2019. évre     7.601.000 EFt
  3. 2020. évre     7.648.000 EFt


bevételi és kiadási fő összeggel a 12. melléklet szerint hagyja jóvá.


(6) A Képviselő-testület az Önkormányzat által a költségvetés végrehajtása kapcsán elszámolt működési jellegű többletbevételeit tartalékképzésre fordítja.


Költségvetési bevételek és kiadások


4.§


(1) [5], [6] A Képviselő-testület a 3.§ (1) bekezdésében megállapított költségvetési főösszeget bevételi forrásonként az alábbiak szerint határozza meg:


  1. Működési célú támogatások                             1.528.538 EFt
  2. Felhalmozási célú támogatások                          354.038 EFt                                
  3. Közhatalmi bevételek                                       2.970.100 EFt
  4. Működési bevételek                                            687.130 EFt
  5. Felhalmozási bevételek                                       245.141 EFt
  6. Működési célú átvett pénzeszköz                          88.198 EFt
  7. Felhalmozási célú átvett pénzeszköz                       8.000 EFt
  8. Hitel, kölcsönfelvétel                                                        0 EFt
  9. Értékpapírok bevételei                                          499.900 EFt
  10. Maradvány igénybevétele                                   672.553 EFt
  11. Központi, irányítószervi támogatás                   1.861.369 EFt
  12. Betétek megszüntetése                                                  0 EFt

                                                                                       

       A bevételi főösszeg részletezését az 1., 2. és 2/A. mellékletek tartalmazzák.


(2) [7], [8] A Képviselő-testület a 3.§ (1) bekezdés 1. pontjában megállapított költségvetési főösszeget kiadási előirányzatonként az alábbiak szerint hagyja jóvá:


  1. Személyi juttatások                                            1.613.112 EFt                                
  2. Munkaadókat terhelő járulékok                             348.745 EFt
  3. Dologi kiadások                                                  1.944.003 EFt
  4. Ellátottak pénzbeli juttatásai                                  112.082 EFt
  5. Egyéb működési célú kiadások                          1.218.910 EFt
  6. Beruházások                                                          541.472 EFt
  7. Felújítások                                                              626.764 EFt                                
  8. Egyéb felhalmozási célú kiadások                           95.982 EFt                                
  9. Tartalékok                                                                 17.348 EFt
  10. Hitel, kölcsöntörlesztés                                           35.280 EFt
  11. Értékpapírok kiadásai                                           499.900 EFt
  12. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása  1.861.369 EFt
  13. Betét elhelyezés                                                               0 EFt


A kiadási főösszeg intézményenkénti és feladatonkénti részletezését az 1., 3., és a 3/A-3/D. mellékletek tartalmazzák.



(3)   Az (1) és (2) bekezdésben bemutatott bevételi és kiadási előirányzatok felhasználási ütemtervét a 11. melléklet tartalmazza.


Költségvetési létszámkeret


5.§


(1)   [9]A Képviselő-testület az Önkormányzat 2017. évi létszám-előirányzatát a 4. mellékletben részletezettek alapján az alábbiak szerint határozza meg:

          

1.  Az Önkormányzatnál foglalkoztatott tisztségviselők és munkavállalók esetében

a) teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma                                                             32 fő

b) részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma                                                                 4 fő


      2.  A Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők és munkavállalók esetében

a) teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma                                                           127 fő

b) részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma                                                                 8 fő


     3.  Az önkormányzati intézményeknél foglalkoztatott közalkalmazottak esetében

a) teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma                                                           271 fő

b) részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma                                                                16 fő


4. Az Önkormányzat által foglalkoztatott közfoglalkoztatottak létszáma                                         

a) teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma                                                           117 fő

b) részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma                                                                 0 fő


Egyéb információk


6.§


(1) Az Önkormányzat több évre vállalt kötelezettség-vállalásait az 5. melléklet tartalmazza.


(2) Az Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat a 6. melléklet tartalmazza.


(3) Az Önkormányzat által vállalt, nem kötelező működési jellegű feladatokat a 7. melléklet tartalmazza.


(4) Az európai uniós támogatással megvalósuló programokat a 8. melléklet tartalmazza.


(5) Az Önkormányzat hitelfelvételi lehetőségét a 10. melléklet tartalmazza.




HARMADIK RÉSZ


Kapcsolódó költségvetések


1. Mátrafüredi Részönkormányzat


7.§


(1)   Képviselő-testület a Mátrafüredi Részönkormányzat 2017. évi kiadásaihoz 3.000 EFt önkormányzati támogatást biztosít.


(2)   [10]Mátrafüred településrész 2017. évi költségvetését 93.214 EFt mérlegfőösszeggel, és ezen belül 32.101 EFt hiánnyal tartalmazza. A Mátrafüredi településrész bevételeit és kiadásait a 9. melléklet tartalmazza.


NEGYEDIK RÉSZ


A költségvetés végrehajtására vonatkozó szabályok


1. Általános rendelkezések


8.§


(1)   A Pénzügyi és Költségvetési Igazgatóság a Rendelet jóváhagyását követő 10 napon belül az intézmények vezetőivel történt egyeztetés alapján köteles elkészíteni az intézmények elemi költségvetését, melyet költségvetési alapokmányban rögzítenek, és annak egy példányát tájékoztató jelleggel megküldik az érintett intézmény részére.


(2)   Az intézmények az éves költségvetésüket:

  1. az Alapító Okiratokban előírt, illetve engedélyezett, valamint az intézményi költségvetési alapokmányokban és a szervezeti és működési szabályzatban részletezett feladatkörökben és kötelezettségek mellett,
  2. a szakmai hatékonyság és gazdaságosság, a vagyon rendeltetésszerű használata követelményeinek érvényesítésével,
  3. a gazdálkodási és számviteli, továbbá a belső kontrollrendszerek működtetésére vonatkozó előírások betartásával

kötelesek végrehajtani.


(3)   A költségvetési gazdálkodás a bevételi előirányzatok teljesítésének kötelezettségét, és a kiadási előirányzatok felhasználásának jogosultságát, a központi költségvetési támogatások felhasználását, a követelések és kötelezettségek nyilvántartását, továbbá a vagyon összetételében és a tevékenység eredményének bemutatását foglalja magában.


(4)   Az intézmények, illetve az önkormányzati többségi tulajdonú gazdasági társaságok az általuk kezelt önkormányzati tulajdon üzemeltetésével összefüggően kötelesek – amennyiben önerő rendelkezésre áll – az Önkormányzat forráshiányának csökkentése, illetve a megvalósítani kívánt feladatokhoz rendelt források bővítése érdekében a pályázati lehetőségekkel élni.


(5)   A megtervezett fejlesztési feladatokkal összefüggésben kötelezettség csak olyan mértékben vállalható, amilyen arányban az Önkormányzat felhalmozási bevételei teljesülnek.


(6)   Azon fejlesztési feladatok, amelyeknél a Rendelet csak az önerőt tartalmazza, s amelyek teljes körű megvalósításának előfeltétele a pályázaton való sikeres részvétel, csak olyan ütemben valósíthatók meg, amilyen arányban az önerőn kívüli források teljesülnek.


(7)   A Polgármester az Önkormányzat likviditási helyzetének kedvezőtlen alakulása esetén meghatározott időtartamra a kiadásokat korlátozó intézkedéseket vezethet be, amelyekről utólag a Képviselő-testületet a soron következő ülésén tájékoztatni köteles. Kedvezőtlennek minősül az a likviditási helyzet, ha az Önkormányzat folyószámla-hitelkeretének kihasználtsága a 85%-ot 10 napon túl folyamatosan meghaladja.


2. Intézmények gazdálkodása


9.§


(1)   Az intézményvezetőt fegyelmi felelősség terheli az intézmény gazdálkodásáért, az intézmény kezelésében lévő vagyon rendeltetésszerű használatáért. A Rendeletben meghatározott kiemelt előirányzatok az Önkormányzat utólagos jóváhagyása nélkül történő túllépése, illetve a Rendelet szabályainak be nem tartása munkáltatói fegyelmi intézkedést vonhat maga után.


(2)   Az intézmény költségvetési támogatási előirányzata csak az alaptevékenységre, és az ezzel összefüggő egyéb kiadásokra használható fel.


(3)   Az intézmény a kezelésében lévő eszköz hasznosítása során az erre irányuló szerződésben köteles legalább az önköltségnek megfelelő mértékű ellenérték megfizetését előírni.


(4) A saját konyhával rendelkező intézmények jogosultak az alkalmazottak részére nyújtott élelmezési szolgáltatás árát úgy meghatározni, hogy az a nyersanyagköltséget és az ÁFA-t tartalmazza.  Ez esetben az intézmény az alkalmazotti étkezés rezsi költsége után az egyes meghatározott juttatások munkáltatót terhelő járulékokat köteles havonta bevallani és megfizetni a NAV részére.


(5)   Az intézményeknél a tervezett saját bevételek elmaradása csak kivételes esetben vonhatja maga után a költségvetési támogatás növekedését.


(6)   Az intézmények kötelesek a hozzájuk beérkezett számlákat az intézményhez történő beérkezést követő legkésőbb 3 munkanapon belül a Pénzügyi és Költségvetési Igazgatóságon leadni.


10.§


 (1) Az intézmény költségvetési elszámolási számláját az Önkormányzat számlavezető pénzintézeténél köteles megnyitni és vezetni. Az intézmények egy költségvetési számlával, ezen felül munkabér, illetve pályázati pénzeszközeinek elkülönítésére szolgáló számlával rendelkezhetnek. Az egészségügyi feladatokhoz kapcsolódóan az OEP-től kapott támogatásokat külön számlán kell nyilvántartani. 


(2)   Az intézmények a pénzeszközök kezelésére letéti számlát nem nyithatnak.


(3)   Az intézmények készpénzforgalmukat a Polgármesteri Hivatal házipénztárából felvett, meghatározott összegű ellátmányból bonyolítják. Az elszámolás az intézményfinanszírozás keretében történik.


(4)   [11]Az intézményeknél a kötelezettségvállalás a szakmai feladat ellátását szolgáló szükségesség és jogszerűség elvének figyelembevételével az intézmény vezetőjének hatáskörébe tartozik. Az intézményvezető 100.000 Ft-ot elérő kötelezettséget csak írásban a jóváhagyott kiadási előirányzatok terhére vállalhat, amely kötelezettségvállalás dokumentumát köteles haladéktalanul a Pénzügyi és Költségvetési Igazgatóságnak ellenjegyzés céljából megküldeni.


(5)   Az intézmények a Képviselő-testület felhatalmazása nélkül éven túli kötelezettséget nem vállalhatnak.



11.§


(1)   A feladatmutató alapján normatív állami hozzájárulásban részesülő intézmények a tényleges mutatók szerint kötelesek elszámolni a kapott támogatással. A támogatás ellenőrizhetősége érdekében az intézmények kötelesek olyan nyilvántartást vezetni, melyből egyértelműen megállapítható a feladatmutató tényleges teljesülése.


(2)   Amennyiben az intézmény a konkrét feladatmutatóhoz kapcsolódó támogatást az őt ténylegesen megilletőnél nagyobb mértékben veszi igénybe, akkor a meghaladó mérték zárolásra, a költségvetési maradvány elszámolása kapcsán pedig elvonásra kerül.



12.§


(1)   Az intézményi költségvetési maradvány megállapítására az államháztartás végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 155.§-ában foglaltak az irányadók.




3. Személyi és egyéb juttatások


13.§

(1)   A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők részére az alábbi vezetői illetménypótlékokat állapítja meg:

  1.  igazgatói/irodavezetői beosztásban (főosztályvezető-helyettesi besorolás)                         15%
  2. igazgató-helyettesi/irodavezető-helyettesi, valamint személyzeti vezetői

és főépítészi beosztásban (osztályvezetői besorolás)                                                   10%


(2)   A Képviselő-testület A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján a Polgármesteri Hivatalban dolgozó felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselők részére adható kereset-kiegészítés mértékét 30%-ban, a középfokú iskolai végzettségű köztisztviselők kereset-kiegészítését pedig 20%-ban határozza meg.


(3)   A Képviselő-testület a köznevelési intézményben foglalkoztatott óvodapedagógusok, és felsőfokú végzettségű kisgyermek nevelők kivételével a közalkalmazottak havi illetményét 2017. évben a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 6. mellékletében az egyes fizetési osztályok és fokozatokhoz rendelet minimum értékekkel egyezően határozza meg.


A köznevelési intézményben dolgozók óvodapedagógusok, és felsőfokú végzettségű kisgyermek nevelők illetményének megállapítására a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 97.§ (20a) bekezdésében foglaltak az irányadók.


(4)   Az intézményvezetők illetményét a Polgármester jogosult megállapítani.


(5)   A nem közoktatási intézmény kötött felhasználású, kizárólag teljesítményösztönzési célú keret felhasználásáról az érintett intézmény vezetője jogosult döntést hozni, s arról a fenntartót legkésőbb 2017. október 31-ig köteles írásban tájékoztatni. 


(6)   Az (5) bekezdésekben meghatározott juttatásokon belül az intézményvezető részére megállapított juttatásról a Polgármester 2017. október 15-ig jogosult dönteni.


(7)   Az intézményeknél az illetményfizetés egységesen, a dolgozó által megválasztott lakossági folyószámlára utalással történik. Az illetmény utalásáról úgy kell gondoskodni, hogy az minden hónap 5. napjáig – amennyiben az munkaszüneti napra esik, az azt megelőző munkanapon – a munkavállaló számláján jóváírásra kerüljön.


(8)   A képviselő és a külső bizottsági tag tiszteletdíját – az érintett választásától függően – számlára történő átutalással, vagy készpénzben kell kifizetni. A tiszteletdíj átutalásáról úgy kell gondoskodni, hogy az a tárgy hónapot követő hó 5. napjáig – ha az munkaszüneti napra esik, az azt megelőző munkanapon – a jogosult számláján jóváírásra kerüljön. Amennyiben az arra jogosult a készpénzben történő felvételt választotta, úgy a tiszteletdíj felvételére a tárgy hónapot követő hó 5. napjáig – ha az munkaszüneti napra esik, az azt megelőző munkanapon – van lehetőség.


14.§


(1)   A Képviselő-testület a köznevelési intézménybe foglalkoztatott óvodapedagógusok kivételével a közalkalmazottakat megillető kötelező pótlékok mértékét a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 60.§ (1) b. pontjában rögzített minimumban állapítja meg.


(2)   Nem tartozik az (1) bekezdés hatálya alá a magasabb vezetői pótlék, melynek megállapítására a Polgármester jogosult.


(3)  A köznevelési intézményben dolgozók óvodapedagógusok illetménypótlékának megállapítására a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. mellékletben meghatározott alsó határértékek az irányadók.


15.§


(1) A Képviselő-testület a köztisztviselők cafetéria-juttatása, valamint - a megváltozott munkaképességű foglalkoztatottak kivételével - az ügykezelők, illetve a közfoglalkoztatottak kivételével a Polgármesteri Hivatal által a Munka Törvény-könyve alapján foglalkoztatottak béren kívüli juttatása 2017. évi mértékét bruttó 200.000 Ft/főben állapítja meg.


(2) Az Önkormányzat által közvetlenül foglalkoztatott, és az intézményekben foglalkoztatott közalkalmazottak esetében a béren kívüli juttatás 2017. évi mértékét bruttó 140.000 Ft/főben állapítja meg. Mindkét keretösszeg magában foglalja a munkáltatót terhelő közterheket is. 


(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott foglalkoztatott az ott megjelölt juttatás igénybevételéről a Rendelet hatálybalépését követő legkésőbb 8 napon belül, illetve a jogviszony létesítésekor, vagy az áthelyezéskor nyilatkozik, s ezt a nyilatkozatot 2017-ben legfeljebb egyszer, a 2017. június 15-ig benyújtott írásbeli kérelem alapján 2017. július 1-től kezdődően módosíthatja.


(4) Az (1) bekezdésben meghatározott foglalkoztatott az (1) bekezdésben meghatározott mértékig a (3) bekezdésben rögzített módon az alábbi juttatások közül választhat, (közteher 34,22 %):


  1. százezer forint éves keretösszeg, (negyedévente azonos összegben vagy félévente azonos összegben),
  2. az adóévben Széchenyi Pihenő Kártya
    1. szálláshely alszámlára utalt 149.009 Ft (bruttó 200.000 Ft, több juttatótól származóan együttvéve legfeljebb 225.000 Ft) támogatás,
    2. vendéglátás alszámlára utalt 149.009 Ft (bruttó 200.000 Ft, több juttatótól származóan együttvéve legfeljebb 150.000 Ft) támogatás
    3. szabadidő alszámlára utalt 75.000 Ft (bruttó 100.665 Ft, a szabadidő-eltöltést, a rekreációt, az egészségmegőrzést szolgáló, több juttatótól származóan együttvéve legfeljebb 75.000 Ft) támogatás


(5) Az (2) bekezdésben meghatározott foglalkoztatott az (2) bekezdésben meghatározott mértékig a (3) bekezdésben rögzített módon az alábbi juttatások közül választhat, (1. és 2. pont közterhe 34,22 %, 3., 4., 5. és 6. pont közterhe 43,66 %):


  1. százezer forint éves keretösszeg, (negyedévente azonos összegben vagy félévente azonos összegben),
  2. az adóévben Széchenyi Pihenő Kártya
    1. szálláshely alszámlára utalt 104.306 Ft (bruttó 140.000 Ft, több juttatótól származóan együttvéve legfeljebb 225.000 Ft) támogatás,
    2. vendéglátás alszámlára utalt 104.306 Ft (bruttó 140.000 Ft, több juttatótól származóan együttvéve legfeljebb 150.000 Ft) támogatás
    3. szabadidő alszámlára utalt 75.000 Ft (bruttó 100.665 Ft, a szabadidő-eltöltést, a rekreációt, az egészségmegőrzést szolgáló, több juttatótól származóan együttvéve legfeljebb 75.000 Ft) támogatás
  3. Erzsébet-utalvány 97.400 Ft (bruttó 139.988 Ft)
  4. munkahelyi étkezés 97.400 Ft (bruttó 139.988 Ft, ingyenes étkezés esetén a nyersanyag + rezsi költség + közteher a juttatás mértéke, nyersanyag megfizetése esetén a rezsi költség + annak közterhe a juttatás mértéke)
  5. a munkáltató nevére szóló számlával megvásárolt, kizárólag a munkavállaló helyi utazására szolgáló bérlet, (éves összeg 97.452 Ft, bruttó 140.000 Ft),
  6. iskolakezdési támogatás (éves összeg 97.452 Ft, bruttó 140.000 Ft, kizárólag papír vagy elektronikus utalvány formájában adható tankönyv, taneszköz, ruházat beszerzésre),
  7. a munkáltató által a magánszemély javára havonta, illetve háromhavonta átutalt munkáltatói hozzájárulás (éves összeg 97.452 Ft, bruttó 140.000 Ft)
  1. az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba
  2. az önkéntes kölcsönös egészségpénztárba vagy/és önsegélyező pénztárba


(6) Közös szabályok az (1) és (2) bekezdésben meghatározott foglalkoztatottakra vonatkozóan:


  1. A részmunkaidős foglalkoztatottat az (1) és (2) bekezdésben meghatározott juttatás a tényleges foglalkoztatás arányában illeti meg.


  1. Nem jogosult cafetéria- illetve béren kívüli juttatásra a foglalkoztatott azon időtartam vonatkozásában, amelykor illetményre, vagy átlagkeresetre nem jogosult, feltéve, hogy a távollét időtartama meghaladja a 30 napot.


  1. A cafetéria- illetve béren kívüli juttatás időarányos keretösszegét, amennyiben a foglalkoztatott jogviszonya év közben keletkezik, vagy szűnik meg, úgy a juttatás időarányos része illeti meg.

Amennyiben a foglalkoztatott jogviszonya év közben keletkezik, a juttatás összegét ezer forintra kerekítve, a kerekítési szabályoknak megfelelően kell megállapítani.


  1. Amennyiben a keretösszegből ezer forintot meg nem haladó összeg marad, azt a munkavállaló nem veheti igénybe.


(7) A közalkalmazott az öregségi nyugdíjra vonatkozó jogosultság megszerzésének időpontját megelőző 2 éven belül jogosult az őt az (1) bekezdés szerinti juttatás bérfejlesztésre történő felhasználását kérni a munkáltatójától. Ebben az esetben a bérfejlesztés havi mértéke annak járulékait is figyelembe véve sem haladhatja meg az (1) bekezdés szerinti összeg egytizenketted részét.


(8) Az öregségi nyugdíjra vonatkozó jogosultság megszerzésének időpontját a Nyugdíjbiztosító Igazgatóság igazolásával kell alátámasztani. A bérfejlesztést megállapítani a közalkalmazott részére csak az igazolás benyújtásának időpontját követő hónap 1. napjától, de legfeljebb az öregségi nyugdíjra vonatkozó jogosultság megszerzésének időpontját megelőző 2 éven belül lehet. A bérfejlesztés megállapításának kezdő időpontjáig a közalkalmazott az (1) bekezdés szerinti juttatás időarányos részére jogosult.


(9) Az egyes intézményi kollektív szerződések csak az (1)-(8) bekezdésben rögzített korlátozással köthetők, illetve módosíthatók. Ezen rendelkezés értelemszerűen alkalmazandó a köztisztviselőkre irányadó Közszolgálati Szabályzat kiadására is.


16.§


(1) A Képviselő-testület a köztisztviselők, valamint a megváltozott munkaképességű foglalkoztatottak és a közfoglalkoztatottak kivételével a Polgármesteri Hivatal által a Munka Törvény-könyve alapján foglalkoztatottak, továbbá az Önkormányzat által közvetlenül foglalkoztatott, és az intézményekben foglalkoztatott közalkalmazottak részére a fizetési számlához kapcsolódó 1 foglalkoztatottra eső bankszámla-hozzájárulás havi mértékét 1.000 Ft-ban állapítja meg.


(2) Az (1) bekezdésben megállapított juttatást kifizetése a kedvezményezett bankszámlájára történő utalással történik oly módon, hogy a juttatást a kedvezményezett félévente egy alkalommal, a féléves időtartamra vonatkozóan összevonva, tárgy félév utolsó hónapjának 10. napjáig jogosult megkapni.



4. Céljelleggel adott és egyéb támogatások


17.§


(1) Önkormányzati költségvetésből biztosított bizottsági hatáskörbe telepített forrásokhoz pályázati úton lehet hozzájutni.


(2) [12]...


(3) A keretek felosztásánál előnyben kell részesíteni azokat a pályázatokat, amelyek kapcsolódnak a bizottság feladataihoz illeszkedő, önkormányzati koncepciókban meghatározottakhoz. A bizottságok ezen elveket kötelesek a keret felosztása kapcsán közzétett pályázati felhívásban is megjelölni.


(4) A támogatásban részesülőkkel az Önkormányzat lehetőség szerint 2017. június 30-ig, de még a folyósítást megelőzően köteles szerződést kötni.


(5) Az (1) bekezdésben meghatározott, pályázat útján elnyert támogatás kapcsán készült (4) bekezdésben meghatározott szerződésnek tartalmaznia kell:

  1. a támogatott nevét, székhelyét és főbb azonosító adatait,
  2. a támogatás célját és összegét,
  3. a folyósítás ütemezését,
  4. az elszámolási kötelezettség előírását, annak határidejét, módját,
  5. az ellenőrzésre vonatkozó rendelkezéseket,
  6. az elszámolási kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményeit,
  7. valamint arra történő utalást, hogy az Önkormányzat a kedvezőtlen gazdasági-pénzügyi folyamatok eredményeként bekövetkező likviditási nehézségek esetén jogosult a megítélt támogatást részben, vagy egészben visszatartani, vagy megvonni. 


(6) A polgármester, az alpolgármesterek és a képviselők rendelkezésére álló keret terhére nyújtott támogatási szerződések tartalmára a (5) bekezdésben foglaltak az irányadók.


(7) A szerződést a Képviselő-testület által jóváhagyott támogatások, valamint a képviselők által nyújtott támogatások esetében a Pénzügyi és Költségvetési Igazgatóság, a bizottságok által jóváhagyott támogatások esetében a bizottság feladatköréhez kapcsolódó igazgatóság, a polgármester, illetve az alpolgármesterek által nyújtott támogatások esetében pedig a polgármesteri, vagy alpolgármesteri asszisztens köteles előkészíteni.


(8) A Képviselő-testület által, illetve a bizottságok által jóváhagyott támogatások – a konkrét időponthoz köthető rendezvények kivételével – két részletben, 2017. június 30-ig, illetve 2017. szeptember 30-ig 50-50%-os arányban kerülnek kifizetésre a jogosultak számára. Amennyiben az (5) bekezdés 7. pontjában meghatározott visszatartásra sor kerül, úgy arról a támogatási szerződést készítő igazgatóság köteles a támogatott szervezetet legkésőbb 2017. augusztus 31-ig írásban értesíteni.


(9) A támogatásban részesülő szervezetek, illetve magánszemélyek kötelesek a támogatásról a jóváhagyó önkormányzati testület számára legkésőbb 2018. január 31-ig elszámolást benyújtani. Gazdasági társaságok esetében az elszámolás benyújtásának időpontja 2018. május 31. A Képviselő-testület, a polgármester, az alpolgármesterek, valamint, a képviselői keretből nyújtott támogatásokhoz kapcsolódó elszámolást a Pénzügyi és Költségvetési Igazgatóság, a bizottságok által jóváhagyott támogatásokhoz kapcsolódó elszámolást pedig a bizottság feladatköréhez kapcsolódó igazgatóság felé kell teljesíteni. Amennyiben a támogatásban részesülő a támogatással nem számol el, részére újabb támogatás nem állapítható meg.


(10)  A (8) bekezdésben meghatározott elszámolási határidő kivételes esetben, írásbeli kérelem alapján, legfeljebb egy alkalommal és legfeljebb 6 hónappal hosszabbítható meg. A kérelmet az eredeti határidő lejárta előtt kell benyújtani. A kérelem befogadásáról a támogatásról rendelkezni jogosult dönt.


17/A §.[13]


(1)   Az Önkormányzat támogatásban részesíti azt a szervezetet/magánszemélyt, aki hitelt érdemlő módon bizonyítja, hogy az általa megszervezett rendezvény a város közigazgatási területén legalább 100 idegenforgalmi adóköteles vendégéjszakát eredményezett.


(2)   A támogatás mértéke megegyezik a rendezvénnyel összefüggésben igazolt és megfizetett idegenforgalmi adó összegével.


(3)   A támogatás kérelemre adható, amelyet a Polgármesterhez kell benyújtani. A kérelmet a rendezvény időpontját követő hónap 15. napjától kezdődően lehet benyújtani. A kérelemben meg kell jelölni az adott rendezvényt, a teljesített vendégéjszakák számát, továbbá csatolni kell az igazoló dokumentumok másolatát.


(4)   Hitelt érdemlő módon történő igazolásnak számít:

  • amennyiben a rendezvényszervező saját nevében és költségére biztosítja a szálláshelyet, a szervező nevére kiállított, idegenforgalmi adót is tartalmazó kereskedelmi szálláshely-értékesítésről szóló számla vagy számlamásolat,
  • amennyiben a rendezvényszervező nem saját nevében, nem saját költségére, hanem mint közvetítő biztosítja a szálláshelyet, a kereskedelmi szálláshely-értékesítővel a szálláshely biztosítására az értékesítő és a szervező között létrejött megbízási szerződés vagy együttműködési megállapodás másolata, továbbá a teljesült értékesítésről a szálláshelyet igénybevevő nevére kiállított, idegenforgalmi adót is tartalmazó kereskedelmi szálláshely-értékesítésről szóló számla vagy számlamásolat.


(5)   A Polgármester köteles a kérelem benyújtásától számított 30 napon belül a támogatás jogosságáról dönteni, majd ezt követően jogos támogatási igény esetén 15 napon belül támogatási szerződést kötni. Amennyiben a kérelem nem megalapozott, úgy a Polgármester döntéséről ugyancsak 15 napon belül írásban értesíti a kérelmezőt.”


18.§


(1)   A Képviselő-testület által a nemzetiségi önkormányzatok részére jóváhagyott általános támogatás havi bontásban, 12 egyenlő részben, a tárgyhó első és ötödik munkanapja között válik esedékessé. A célhoz kötött támogatás folyósítására csak a nemzetiségi önkormányzat erre irányuló döntése, és előzetes írásbeli kérelme alapján van lehetőség.


(2)   Az Önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzatok között létrejött együttműködési megállapodásban rögzítettek alapján az Önkormányzat által átvállalt költségek ellentételezéséhez kapott támogatás kizárólag a megállapodásban rögzített célokra használható fel.


5. Előirányzat felhasználás és módosítás


19.§


(1) A Rendeletet évente három alkalommal, legkésőbb 2017. június 30., 2017. október 31., illetve 2018. február 28-ig kell módosítani.


20.§


(1)   Az intézmények előirányzatok feletti döntési jogosultsága a jogszabályi kereteken belül előirányzat-felhasználásra, illetve kiemelt előirányzatokon belüli előirányzat-módosításra terjed ki.


(2)   Az élelmezési feladatokkal összefüggő bevételi és kiadási előirányzatokat kizárólag az élelmezési tevékenység végzésével összefüggésben lehet felhasználni, azokat más előirányzatra átcsoportosítani nem lehet.


(3)   Az intézmények személyi juttatás előirányzatát csak a Képviselő-testület által jóváhagyott többlet-feladatok esetén lehet növelni.


(4)   Az intézmény személyi juttatás előirányzatának maradványát felhasználni, annak terhére kötelezettséget vállalni csak a költségvetési maradvány jóváhagyása után jogosult.



6. Nevesített hatáskörök


21.§


(1)   A Képviselő-testület az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 71.§ (1) bekezdése alapján elrendeli, hogy az önkormányzati intézményhez önkormányzati biztos kell kirendelni, amennyiben az intézmény 30 napon túli, lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri az intézmény éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át, vagy ÁFA-val növelt értéke a 30.000 EFt-ot.


(2)   A Képviselő-testület az önkormányzati biztos kirendeléséhez kapcsolódó jogkört a Pénzügyi, Költségvetési és Ellenőrzési Bizottságra ruházza át. Önkormányzati biztos kirendelését az (1) bekezdésben meghatározott feltételek fennállása esetén a Pénzügyi és Költségvetési Igazgatóság kezdeményezi.


22.§


(1) A Képviselő-testület a céltartalékon belül a pályázati önerőhöz kapcsolódó kötelezettségvállalási jogkört pályázatonként

- bruttó 10.000 EFt-ig a Polgármesterre,

- bruttó 10.000 EFt felett 20.000 EFt-ig a Pénzügyi, Költségvetési és Ellenőrzési Bizottságra

ruházza át.


(2) A Képviselő-testület az általános tartalék, az intézmény-felújítási előirányzat, valamint az (1) bekezdésben foglaltak kivételével a céltartalék terhére történő kötelezettségvállalás jogát esetenként bruttó 1.000 EFt keretösszegig a Polgármesterre, bruttó 1.000 EFt felett 2.000 EFt összeghatárig pedig a Pénzügyi, Költségvetési és Ellenőrzési Bizottságra ruházza át.


(3) A Képviselő-testület az egyensúlyi tartalék feletti kötelezettségvállalás jogát a Polgármesterre ruházza át.


23.§


(1)   A Képviselő-testület az Oktatási és Kulturális Bizottságra ruházza át a Rendelet 3/C. mellékletéből a

  1. a közművelődési és kulturális feladatok, támogatások keret (3/C. melléklet)
  2. az oktatási feladatok bizottsági keret (3/C. melléklet)
  3. a pedagógiai szakmai szolgáltatásra biztosított keret (3. melléklet III. fejezet 3 cím 10. sorszám)

felhasználási jogkörét.

4.  [14]a közgyűjteményi feladatok támogatása (3/C melléklet)


(2)   A Képviselő-testület az Idegenforgalmi, Ifjúsági és Sportbizottságra ruházza át

  1. a sporttevékenység támogatási keret (3/C. melléklet),
  2. az Ifjúsági Koncepcióból adódó feladatokhoz kapcsolódó keret (3. melléklet III. fejezet 3 cím 30. sorszám)

feletti rendelkezési jogkört,

3. [15] a sporttámogatási tartalék (3/C melléklet).


 (3) A Képviselő-testület az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottságra ruházza át

  1. a szociális tevékenység támogatási keretének (3/C. melléklet)
  2. az egészségügyi tevékenység támogatási keretének (3/C. melléklet)
  3. az ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatok, és mentális egészségvédelmi programok támogatása 3 év alatti gyermekek és szüleik számára keretének (3/C melléklet)
  4. lakáshoz jutók helyi támogatási keretének (3. melléklet III. fejezet 8. cím 4. sorszám)
  5. bérlemények felújítása (3. melléklet III. fejezet 7. cím 4. sorszám)

felhasználási jogkörét.


(4)   A Képviselő-testület a Szociális és Lakásügyi Bizottságra, az Oktatási és Kulturális Bizottságra, és az Idegenforgalmi, Ifjúsági és Sportbizottságra ruházza át

  1. a Drogprevenciós Alap (3. melléklet III. fejezet 3. cím 12. sorszám)
  2. a Bűnmegelőzési programra biztosított keret (3. melléklet III. fejezet 3. cím 13. sorszám)

felhasználási jogkörét.


(5)   A Képviselő-testület a Településfejlesztési, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságra ruházza át

1.  a helyi védelem alá helyezett értékek fenntartása, homlokzatfelújítási alap és a műemléki védettségű ingatlanok támogatási keretének (3/C. melléklet)

2.  a Környezetvédelmi Alap (3/D. melléklet),

felhasználási jogkörét.


24.§


(1) A Rendelet 3. melléklet, III. fejezet, 3. cím 21. sorszáma alatt nevesített 7.000 EFt összegű képviselői keret felhasználására a (2) – (10) bekezdésben foglaltak az irányadók.


(2) A keret felhasználására valamennyi képviselő éves szinten legfeljebb bruttó 500 EFt összeghatárig jogosult javaslatot tenni. Felhasználásra kizárólag előzetesen benyújtott kérelem alapján van lehetőség, már megvalósult feladatokkal kapcsolatos kiadások utólagos elismerésére javaslat nem tehető.


(3) A keret felhasználására irányuló javaslat legkisebb összege 20.000 Ft.


(4) A kérelmet írásban, a felhasználás célját, és a célhoz felhasználni kívánt keretösszeget is bemutatva lehet a polgármesterhez benyújtani.


(5) [16]A keret nem használható fel képviselői feladatok ellátásához kapcsolódó személyes igények megvalósítására, valamint – az (6) bekezdésben hivatkozott intézmények által szervezett rendezvények támogatásán kívül – rendezvények támogatására.


(6) A képviselő – amennyiben a keretet, vagy annak egy részét rendezvények, vagy programok támogatására, eszközvásárlásra, illetve pályázati önerőhöz kapcsolódó támogatásra kívánja felhasználni – csak olyan az Önkormányzat közigazgatási területén működő intézményt és – az alapítvány kivételével – olyan civil szervezetet támogathat, amelynek létesítő okirata tartalmazza, hogy közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. A javaslatról a Polgármester dönt a kérelem benyújtásától számított 15 munkanapon belül. A támogatási szerződés megkötésére, és tartalmára a 17. §-ban foglaltak az irányadók.


(7) Az (5) bekezdésben foglaltakon túl a képviselői keret az Önkormányzat kötelező, vagy önként vállalt feladataihoz kapcsolódó karbantartási, felújítási vagy felhalmozási célra használható fel. Amennyiben a képviselő által kezdeményezett feladat megvalósításához tervezési és/vagy műszaki ellenőri faladatok is kapcsolódnak, úgy azok kiadásait is figyelembe kell venni a keret felhasználása során.


(8) A javaslatról a polgármester a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Igazgatóság véleményének ismeretében dönt a kérelem benyújtásától számított 15 munkanapon belül.


(9) Amennyiben a képviselő nem ért egyet a döntéssel, úgy a döntés közlésétől számított 5 munkanapon belül kezdeményezheti a Képviselő-testület előtt a döntés felülvizsgálatát. A keret felhasználása tekintetében a Képviselő-testület döntése az irányadó.


(10) A képviselői keret terhére kötelezettséget vállalni 2017. november 30-ig lehet.



25.§


(1) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy

  1. az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeit legfeljebb 3 hónapos időtartamra lekösse,
  2. átmeneti likviditási problémák esetén visszapótlási kötelezettség előírása mellett engedélyezze az elkülönített számlán kezelt szabad pénzeszközök felhasználását,
  3. továbbá az önkormányzati önerő számlán lévő forrásokat beruházási, vagy felújítási feladatok finanszírozására felhasználja.


26.§


(1) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és az alpolgármestereket, hogy a képviselőcsoportok, illetve képviselők rendelkezésére bocsátott beruházási és felújítási keretek közötti átcsoportosítást engedélyezzék.


(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kérelmet írásban kell a polgármesternek benyújtani, meghatározva benne az átcsoportosítani kívánt feladatot és kiadást.


(3) Az engedély csak akkor adható meg, ha az átcsoportosításra irányuló kérelem az adott képviselőcsoport, vagy képviselő rendelkezésére bocsátott felhasználható kereten belüli átcsoportosításra irányul, és nem igényel többletforrást.


(4) Jelen §-ban nem szabályozott kérdésekben a 23.§-ban foglaltak az irányadók.


27.§


(1) Az üzemeltetésre átadott vagyontárgyakhoz kapcsolódó felújítási, felhalmozási előirányzat felhasználására csak a Polgármester erre vonatkozó, előzetes egyetértő írásbeli nyilatkozata alapján van lehetőség. A felhasználásra irányuló javaslatot a szakmai indoklással és a felmerülő kiadásokkal együtt az üzemeltető – a rendkívüli esetek kivételével – köteles legkésőbb 2017. október 31-ig a Polgármesterhez eljuttatni.


(2) Az (1) bekezdés értelmében rendkívüli esetnek minősül minden olyan esemény, amely a tevékenység ellátását akadályozza, életveszélyt, valamint jelentős anyagi kárral fenyegető veszélyhelyzetet idéz elő, vagy az ingatlan műszaki állapotát súlyosan rongálja, veszélyezteti.


ÖTÖDIK RÉSZ


Vegyes és záró rendelkezések


28.§


(1)   A helyi adókról szóló 27/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelet 14.§ (2) a.) pontjában meghatározott városfejlesztési célnak minősül 2017-ben: 

- az Ipari Parkba vezető kerékpárút és járda megépítése,

- továbbá az Ipar utcában járda építése.


29.§


(1)   A Rendelet kihirdetést követő napon lép hatályba, de rendelkezéseit 2017. január 1-től kell alkalmazni.


(2)   A 2017. január 1. és a hatályba lépés közötti időszakban elszámolt bevételre és teljesített kiadásokra a Rendelet előirányzatai biztosítanak fedezetet.




[1]

Módosította a 25/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelet

[2]

Módosította a 30/2017.(VII.25.) önkormányzati rendelet

[3]

Módosította a 25/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelet

[4]

Módosította a 25/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelet

[5]

Módosította a 25/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelet

[6]

Módosította a 30/2017.(VII.25.) önkormányzati rendelet

[7]

Módosította a 25/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelet

[8]

Módosította a 30/2017.(VII.25.) önkormányzati rendelet

[9]

Módosította a 25/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelet

[10]

Módosította a 25/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelet

[11]

Módosította a 25/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelet

[12]

Hatályon kívül helyezte a 25/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelet

[13]

Beiktatta a 25/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelet

[14]

Beiktatta a 25/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelet

[15]

Beiktatta a 30/2017.(VII.25.) önkormányzati rendelet

[16]

Módosította a 25/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelet

Mellékletek