Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelete

az egészségügyi alapellátás körzeteiről

Hatályos: 2019. 10. 01- 2021. 01. 31

Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 4. pontjában biztosított jogkörében eljárva, az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az egészségügyi alapellátás körzeteiről a következőket rendeli el:



1. §


E rendelet célja, hogy megállapítsa Gyöngyös városban a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi, védőnői, iskola-egészségügyi ellátás, valamint az alapellátáshoz kacsolódó háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi ügyeleti ellátás körzeteinek jellegét, és meghatározza az egyes körzetekhez tartozó területek elosztását.


2. §


E rendelet hatálya kiterjed Gyöngyös város közigazgatási területén területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosokra, házi gyermekorvosokra, fogorvosokra, valamint az iskolaorvosokra és a városi védőnői szolgálatra.


3. §


(1) Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) a háziorvosi ellátás biztosítására 16 körzetet állapít meg.

(2) A háziorvosi körzetek ellátási területét e rendelet 1. melléklete tartalmazza.


4. §


(1) A Képviselő-testület a házi gyermekorvosi ellátás biztosítására 6 körzetet állapít meg.

(2) A házi gyermekorvosi körzetek ellátási területét e rendelet 2. melléklete tartalmazza.


5. §


(1) A Képviselő-testület a fogorvosi ellátás biztosítására 8 körzetet állapít meg, mely körzetek iskolai, ifjúsági fogászati feladatot is ellátnak.

(2) A fogorvosi körzetek ellátási területét e rendelet 3. melléklete tartalmazza.


6. §


(1)  Az alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi ügyelet tekintetében Gyöngyös város közigazgatási területe egy körzetet alkot.

(2)  Gyöngyös Város Önkormányzata a háziorvosi, házi gyermekorvosi alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást az Orvosi Ügyelet Mikrotérségi Társulás által működtetett Központi Orvosi Ügyelet keretében biztosítja. Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Dózsa György út 18.

(3)  Gyöngyös Város Önkormányzata fogorvosi alapellátáshoz kapcsolódó Fogorvosi Ügyeletet biztosít. Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Batthyány tér 21-23.


7. §


(1) A Képviselő-testület a védőnői ellátás biztosítására 9 területi védőnői körzetet állapít meg, amely körzetek a Gyöngyös város közigazgatási területén működő óvodákban is biztosítják a védőnői ellátást.

(2) A területi védőnői körzetek ellátási területét e rendelet 4. melléklete tartalmazza.


8. §


(1) A Képviselő-testület az iskola-egészségügyi ellátás biztosítására 4 iskolai, ifjúsági fogászati körzetet, 9 iskolaorvosi körzetet és 7 iskolavédőnői körzetet állapít meg.

(2) Az iskolai, ifjúsági fogászati körzetek ellátási területét e rendelet 3. melléklete tartalmazza.

(3) Az iskolaorvosi körzetek ellátási területét e rendelet 5. melléklete tartalmazza.

(4) Az iskolavédőnői körzetek ellátási területét e rendelet 6. melléklete tartalmazza.


9. §


(1) E rendelet 2017. január 1. napján lép hatályba.

(2) Hatályát veszti Gyöngyös Város Képviselő-testületének a háziorvosi körzetekről szóló 19/2002.(VI.24.) önkormányzati rendelete.







1. melléklet

az egészégügyi alapellátás körzeteiről szóló 39/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelethez




  1. Háziorvosi körzet      Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Diósmalom u. 41.         


Akaszka utca

Átrium sor

Batsányi János utca

Berényi Tamás utca

Berta János utca

Bihari János utca

Bocskai István utca

Búvó utca

Csárda utca

Csobánka utca

Damjanich János utca páratlan házszámok

Diósmalom utca

Dózsa György utca páros házszámok

Eötvös Lóránd tér

Európa utca

Felsőhid utca

Felsõ-Újvárosi utca

Forrás utca

Fuvaros utca

Galamb utca

Gothárd utca

Gyöngyöspatak utca

Halastó utca

Hanák Kolos tér

II. Rákóczi Ferenc utca

Kakastánc utca 56-tól végig páros házszámok

Kakastánc utca 57-től végig páratlan házszámok

Katona József utca 

Kékes tér

Kossuth Lajos utca 2-től 40-ig páros házszámok

Malom utca

Menház utca

Óvoda utca

Petőfi Sándor utca 1-től 65-ig páratlan házszámok

Petőfi Sándor utca páros házszámok

Pillangó utca 32-től 44-ig páros házszámok

Pillangó utca 51-től 75-ig páratlan házszámok

Pipishegy

Poczik Ferenc utca

Rozgonyi utca

Sárhegy

Sárosi Gyula utca

Seregély utca 65-től végig páratlan házszámok

Solymos utca

Solymosi külhatár utca

Szent Bertalan utca

Szent László utca

Szép utca 

Sziget utca

Táncsics Mihály utca

Tulipán utca

Tűz utca

Tűzoltó utca

Vachott Sándor utca páratlan házszámok

Vahot Imre utca

Vargák tere

Verő utca

Verseghy Ferenc utca

Vezekényi utca

Víg utca

Víztorony utca

Zsobrák utca


  1. Háziorvosi körzet      Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Epreskert u. 8.        


Áchim András utca

Berze Nagy János utca

Diófa utca

Epreskert utca

Északi külhatár utca

Felsőpatak utca

Gazdász utca

Gyümölcsös utca

Hóvirág utca

Kakastánc utca 2-től 54-ig páros házszámok

Kakastánc utca 1-től 55-ig páratlan házszámok

Kinizsi Pál tér

Kont Bíró utca

Korcsolyás Tamás utca

Lomb utca

Nyulmály utca

Őrálló utca 2-től 68-ig páros házszámok

Őrálló utca 1-től 53-ig páratlan házszámok

Papföldi utca

Petőfi Sándor utca 67-től végig páratlan házszámok

Pillangó utca 1-től 49-ig páratlan házszámok

Pillangó utca 2-től 30-ig páros házszámok

Rigó utca

Sárhegy utca

Seregély utca 1-től 63-ig páratlan házszámok

Seregély utca 2-től végig páros házszámok

Szív utca

Szőlőskert utca

Virág utca

Zöldkert utca



  1. Háziorvosi körzet     [1]Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Dózsa György u. 18.        


    [1] Módosította a 28/2019.(IX.20.) önkormányzati rendelet       


Alkony utca

Alkotmány utca páros házszámok

Almásy Pál utca

Arany János utca 1-től 21-ig páratlan házszámok

Arany János utca 2-től 4-ig páros házszámok

Barátok tere

Bartók Béla utca 1-től 33-ig páratlan házszámok

Bartók Béla utca 2-től 24-ig páros házszámok

Batthyány Lajos tér 1-től 33-ig páratlan házszámok

Batthyány Lajos tér páros házszámok

Belváros tér

Bem apó utca

Bugát Pál tér

Csillag utca

Csomor Kálmán utca

Damjanich János utca 2-től 6-ig páros házszámok

Deák Ferenc utca 1-től 25-ig páratlan házszámok

Deák Ferenc utca 2-től 26-ig páros házszámok

Dr. Puky Árpád utca

Esthajnal utca

Eszperantó utca

Fő tér 

Gárdonyi Géza utca

Hanisz Imre tér

Hold utca

Jókai Mór utca 1-től 25-ig páratlan házszámok

Jókai Mór utca 2-től 16-ig páros házszámok

Kálvária utca

Kálvin utca

Kodály Zoltán utca

Koháry út páratlan házszámok

Kőrösi Csoma Sándor utca páratlan házszámok

Köztársaság tér

Magyar utca

Mátyás király utca

Mikszáth Kálmán utca

Móricz Zsigmond utca

Nádor utca

Nap utca

Napkelte utca

Napnyugta utca

Oremus dűlő (külterület)

Palóc utca

Panoráma lépcső

Páter Kiss Szaléz utca

Puskin utca 1-tól 5-ig páratlan házszámok

Rózsa utca

Sárga kocsma dűlő (külterület)

Sas utca

Széchenyi István utca

Tavasz utca

Thán Károly utca

Török Ignác utca

[1]Tőkés tanya (külterület)

Vachott Sándor utca páros házszámok

Vak Bottyán János utca

Vármegyeház tér

Vértanú utca

Zalár József utca 1-től 11-ig páratlan házszámok

Zöldfa utca 1-től 15-ig páratlan házszámok

Zöldfa utca 2-től 18-ig páros házszámok

Zápor utca

Zrínyi Miklós utca



[1] Beiktatta a 2/2019.(I.30.) önkormányzati rendelet

  1. Háziorvosi körzet      Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Jeruzsálem u. 3.        


Alkotmány utca páratlan házszámok

Bartók Béla utca 26-tól végig páros házszámok

Bartók Béla utca 35-től végig páratlan házszámok

Bástya utca

Báthori István utca

Batthyány Lajos tér 35-től végig páratlan házszámok

Cinke köz

Csalogány utca 13-tól 37-ig páratlan házszámok

Csalogány utca 16-tól 38-ig páros házszámok

Csapó utca

Csend utca

Csokonai Vitéz M. utca

Deák Ferenc utca 27-től végig páratlan házszámok

Deák Ferenc utca 28-tól végig páros házszámok

Gőzfürdő utca

Gyalogi utca

Határ utca páratlan házszámok

Jeruzsálem utca 8-tól végig páros házszámok

Jeruzsálem utca páratlan házszámok

Jókai Mór utca 18-tól végig páros házszámok

Jókai Mór utca 27-től végig páratlan házszámok

Juhász Gyula utca

Kőrösi Csoma Sándor utca páros házszámok

Május 1. lépcső 2-től 6-ig páros házszámok

Máriássy Béla utca

Mérges utca 1-től 25-ig páratlan házszámok

Puskin utca 7-től végig páratlan házszámok

Puskin utca páros házszámok

Sóház tér

Sóház utca

Szpetykó Gáspár utca

Toka utca

Vajda János utca

Zalár József utca 13-tól végig páratlan házszámok



  1. Háziorvosi körzet      Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Olimpia u. 10.        


Aknász utca

Atkári út

Csillés utca

Déli külhatár utca

Halászi utca

Ifjúság utca

Ipar utca

Jószerencsét utca 1-től 27-ig páratlan házszámok

Lokodi János utca

Mező utca páros házszámok

Olimpia utca

Pesti út 42-től végig páros házszámok

Szövetkezeti utca 1-től 17-ig páratlan házszámok

Vájár utca


  1. Háziorvosi körzet      [1] Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Hattyú tér 4.       


    [1] Módosította a 28/2019.(IX.20.) önkormányzati rendelet     


Aranysas utca 2-től 70-ig páros házszámok

Aranysas utca páratlan házszámok

Bajza József utca

Csalogány utca 1-től 11-ig páratlan házszámok

Csalogány utca 2-től 14-ig páros házszámok

Damjanich János utca 8-tól végig páros házszámok

Dembinszky utca

Fecske utca

Gólya utca

Hattyú tér

Huszár utca

Klapka György utca

Kócsag utca 1-től 21-ig páratlan házszámok

Kócsag utca 2-től 14-ig páros házszámok

Legenda utca

Május 1. lépcső 8-tól végig páros házszámok

Május 1. lépcső páratlan házszámok

Szent Gellért utca

Szent Imre utca 


  1. Háziorvosi körzet      [1]Feladatellátás helye: Gyöngyös - Mátrafüred, Turista út 1/1.

        

Mátrafüred, Sástó, Mátraháza, Kékestető, Benehát szíjja dűlő (külterület), Puttonyos dűlő (külterület),

[2]Vörösmarti dűlő (külterület)


  1. Háziorvosi körzet      Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Róbert Károly u. 19/1.        


Kisfaludy Károly utca páratlan házszámok

Pesti út páratlan házszámok

Róbert Károly utca 19-től 23-ig páratlan házszámok

Vásár utca


  1. Háziorvosi körzet      Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Városkert u. 12.        


Ady Endre tér

Ady Endre utca

Béla utca

Bornemissza Gergely utca

Dobó István utca 1-től 19-ig páratlan házszámok

Dobó István utca 2-től 18-ig páros házszámok

Kármán József utca

Koháry út páros házszámok

Kossuth Lajos utca 33-tól végig páratlan házszámok

Kossuth Lajos utca 42-től végig páros házszámok

Könyves Kálmán tér

Radnóti Miklós utca

Széna utca

Szurdokpart utca

Szurdokpart (külterület)

Városkert utca 2-től 8-ig páros házszámok

Vasöntő utca

Vasút utca

Vasutas utca

[3]Vincze Tanya (külterület)

Zöldhíd utca


  1. Háziorvosi körzet      Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Jeruzsálem u. 8. 


Aba utca

Álmos utca

Árpád tér

Árpád utca

Attila utca 1-től 9-ig páratlan házszámok

Attila utca 2-től 18-ig páros házszámok

Baross Gábor utca 1-től 15-ig páratlan házszámok

Bethlen Gábor utca 12-től végig páros házszámok

Bethlen Gábor utca 31-től végig páratlan házszámok

Brassói utca

Egri út páratlan házszámok

Forgács utca

Gábor Áron utca

Gáspár Zsigmond utca

Gyöngyvirág utca

Hársfa utca

Hevesi utca

Honvéd utca

Jászkürt utca

Jászsági utca 2-től 12-ig páros házszámok

Karácsondi köz

Karácsondi út 1-től 9-ig páratlan házszámok

Karácsondi út 2-től 10-ig páros házszámok

Kassai utca 7-től végig páratlan házszámok

Kassai utca 8-tól végig páros házszámok

Kolozsvári utca páros házszámok

Laktanya utca

Madách Imre utca

Mérges utca páros házszámok

Mikes Kelemen utca

Páncélos utca

Szegfű utca

Tátra utca

Tüzér utca



  1. Háziorvosi körzet      Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Bajcsy-Zsilinszky krt. 34.  


Angyal utca

Bajcsy-Zsilinszky körút 1-től 37-ig páratlan házszámok

Bajcsy-Zsilinszky körút páros házszámok

Bányász utca

Béke tér 1-től 7-ig páratlan házszámok

Berzsenyi Dániel tér

Bethlen Gábor utca 1-től 29-ig páratlan házszámok

Bethlen Gábor utca 10/1. és 10/2.

Budai Nagy Antal tér

Encsi utca

Esze Tamás utca 2-től 2/3-ig

Gyulai Pál utca

Hadnagy utca

Hertelendy Gábor utca

Hunyadi János utca páratlan házszámok

Jászsági utca 1-től 3/A-ig páratlan házszámok

Jászsági utca 13-tól végig páratlan házszámok

Jászsági utca 24-től végig páros házszámok

Kassai utca 1-től 5-ig páratlan házszámok

Kassai utca 2-től 6-ig páros házszámok

Kazinczy Ferenc utca

Kisfaludy Károly utca páros házszámok

Kölcsey Ferenc utca

Mérges utca 27-től 29-ig páratlan házszámok

Pesti út 2-től 40-ig páros házszámok

Platán utca 1-től 29-ig páratlan házszámok

Platán utca 2-től 14-ig páros házszámok

Róbert Károly utca 1-től 17-ig páratlan házszámok

Róbert Károly utca 2-től 28-ig páros házszámok

Szövetkezeti utca 2-től 8-ig páros házszámok

Verseny utca

Vörösmarty Mihály utca


  1. Háziorvosi körzet      Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Olimpia u. 10.  


Adácsi utca

Bajcsy-Zsilinszky körút 39-től végig páratlan házszámok

Baross Gábor utca 17-től végig páratlan házszámok

Csiki utca

Csonka János utca

Enyedi utca

Erdélyi tér

Erőmű utca

Esze Tamás utca 4-től végig páros házszámok

Esze Tamás utca páratlan házszámok

Fogarasi utca

Gábor Dénes utca

Gyár utca

Gyártelep utca

Gyergyói utca

Hajlék utca

Hunyadi János utca 12/1-től végig páros házszámok

Iglói utca

Iskola utca

Jedlik Ányos utca

Jószerencsét utca páros házszámok

Jószerencsét utca 29-től végig páratlan házszámok

Kandó Kálmán utca

Karácsondi út 11-től végig páratlan házszámok

Karácsondi út 12-től végig páros házszámok

Keleti Karácsondi köz

Kenyérgyár út

Késmárki utca

Kőkút utca

Lehel utca

Lignit utca

Lőcsei utca

Mező utca páratlan házszámok

Napsugár utca

Platán utca 16-tól végig páros házszámok

Platán utca 31-től végig páratlan házszámok

Sport utca

Szabadság utca

Tárna utca

Temesvári utca

Thököly Imre utca

Visonta utca

Zólyomi utca


  1. Háziorvosi körzet      Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Városkert u. 12.  


Árvai utca

Bene utca

Dobó István utca 20-tól végig páros házszámok

Dózsa György utca páratlan házszámok

Erzsébet királyné utca

Farkasmály utca

Farkasmály (külterület)

Fazekas Mihály utca

Hajnal utca

József Attila utca

Kossuth Lajos utca 1-től 31-ig páratlan házszámok

Kovács utca

Martinovics Ignác utca

Mátrai út

Orczy utca

Őrálló utca 55-től végig páratlan házszámok

Őrálló utca 70-től végig páros házszámok

Recski utca

Szálasi erdészlak

Városkert utca 10-től végig páros házszámok

Városkert utca páratlan házszámok


  1. Háziorvosi körzet      Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Hattyú tér 4.  


Aranysas utca 72-től végig páros házszámok

Dr. Harrer Ferenc utca

Farkas Tamás utca

Határ utca páros házszámok

Kemény János utca

Kertész köz

Kertész utca

Kócsag utca 23-tól végig páratlan házszámok

Warga László utca




  1. Háziorvosi körzet      Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Jeruzsálem u. 3.  


Arany János utca 6-tól 8-ig páros házszámok

Arany János utca 23-tól végig páratlan házszámok

Attila utca 11-től végig páratlan házszámok

Attila utca 20-tól végig páros házszámok

Béke tér 2-től 12-ig páros házszámok

Béke tér 9-től 15-ig páratlan házszámok

Bethlen Gábor utca 4-től 10-ig páros házszámok

Botond utca

Búza utca

Egri út páros házszámok

Hunyadi János utca 2-től 12-ig páros házszámok

Jászsági utca 5-től 11-ig páratlan házszámok

Jászsági utca 12/1-től 22-ig páros házszámok

Jeruzsálem utca 2-től 6/2-ig páros házszámok

Kolozsvári utca páratlan házszámok

Országút utca

Pozsonyi utca

Szent István utca

Zöldfa utca 17-től végig páratlan házszámok

Zöldfa utca 20-tól végig páros házszámok



  1. Háziorvosi körzet      Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Pesti út 56.  

Csalogány utca 39-től végig

Kócsag utca 16-tól végig páros házszámok

Püspöki utca

Rédei út

Ringsted utca



2. melléklet

az egészégügyi alapellátás körzeteiről szóló 39/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelethez

          

  1. Házi gyermekorvosi körzet      Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Dózsa György u. 18.         


Áchim András utca páros házszámok

Áchim András utca páratlan házszámok

Árvai utca

Átrium sor

Batsányi János utca

Béla utca

Bene utca

Berze Nagy János utca

Búvó utca

Búza utca

Csárda utca

Csobánka utca

Diófa utca 1-től 37-ig páratlan házszámok

Diófa utca 2-től 14-ig páros házszámok

Diófa utca 16-tól végig páros házszámok

Diófa utca 39-től végig páratlan házszámok

Diósmalom utca

Dózsa György utca 1-től 11-ig páratlan házszámok

Dózsa György utca 4-től 12-ig páros házszámok

Dózsa György utca 18-tól végig páros házszámok

Dózsa György utca 13-tól végig páratlan házszámok

Egri út 2-től 10-ig páros házszámok

Epreskert utca

Erzsébet királyné utca

Északi külhatár utca 1-től 19-ig páratlan házszámok

Északi külhatár utca 2-től 18-ig páros házszámok

Északi külhatár utca 20-tól végig páros házszámok

Északi külhatár utca 21-től végig páratlan házszámok

Európa utca

Farkasmály utca

Farkasmály (külterület)

Fazekas Mihály utca

Felsõhid utca

Felsõpatak utca

Felsõ-Újvárosi utca

Galamb utca

Gazdász utca

Gothárd utca

Gyümölcsös utca

Hajnal utca

Hanák Kolos tér

Hóvirág utca

II. Rákóczi Ferenc utca

József Attila utca 1-től 13-ig páratlan házszámok

József Attila utca 2-től 28-ig páros házszámok

József Attila utca 15-től végig páratlan házszámok

József Attila utca 30-tól végig páros házszámok

Kakastánc utca

Kármán József utca

Katona József utca

Kékes tér

Kinizsi Pál tér

Koháry út páros házszámok

Kont Biró utca

Korcsolyás Tamás utca

Kovács utca

Lomb utca

Malom utca

Martinovics Ignác utca

Mátrai út

Nyulmály utca

Őrálló utca 1-től 35-ig páratlan házszámok

Őrálló utca 2-től 46-ig páros házszámok

Őrálló utca 37-től végig páratlan házszámok

Őrálló utca 48-tól végig páros házszámok Papföldi utca

Petõfi Sándor utca 72-től végig páros házszámok

Petõfi Sándor utca páratlan házszámok

Pillangó utca

Pipishegy

Poczik Ferenc utca

Puttonyos dűlő (külterület)

Recski utca páros házszámok

Recski utca páratlan házszámok

Rigó utca

Sárhegy utca 1-től 5-ig páratlan házszámok

Sárhegy utca 2-től 12-ig páros házszámok

Sárhegy utca 7-től végig páratlan házszámok

Sárhegy utca 14-től végig páros házszámok

Seregély utca páros házszámok

Seregély utca páratlan házszámok

Solymos utca

Solymosi külhatár utca

Szálasi erdészlak (külterület)

Széna utca

Szent László utca

Szív utca 1-től 21-ig páratlan házszámok

Szív utca 2-től 22-ig páros házszámok

Szív utca 23-tól végig páratlan házszámok

Szív utca 24-től végig páros házszámok

Szőlőskert utca

Táncsics Mihály utca 1-től 13-ig páratlan házszámok

Táncsics Mihály utca páros házszámok

Tűz utca

Verő utca

Vezekényi utca

Víg utca

Virág utca 1-től 19-ig páratlan házszámok

Virág utca 2-től 32-ig páros házszámok

Virág utca 21-től végig páratlan házszámok

Virág utca 34-től végig páros házszámok

Víztorony utca

Zöldhíd utca

Zöldkert utca 1-től 31-ig páratlan házszámok

Zöldkert utca 2-től 44-ig páros házszámok

Zöldkert utca 33-tól végig páratlan házszámok

Zöldkert utca 46-tól végig páros házszámok

Zsobrák utca



  1. Házi gyermekorvosi körzet      Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Róbert Károly u. 19/1. 


Bartók Béla utca

Bástya utca

Báthori István utca

Batthyány Lajos tér

Cinke köz

Csalogány utca páros házszámok

Csalogány utca páratlan házszámok

Csapó utca

Csend utca

Csokonai Vitéz M. utca

Deák Ferenc utca 27-től végig páratlan házszámok

Deák Ferenc utca 28-től végig páros házszámok

Gőzfürdő utca

Gyalogi utca

Határ utca

Jókai Mór utca páratlan házszámok

Juhász Gyula utca

Kertész köz

Kertész utca

Kócsag utca 37-es házszám

Kócsag utca páros házszámok

Kodály Zoltán utca

Kőrösi Csoma Sándor utca páros házszámok

Május 1. lépcső páros házszámok

Máriássy Béla utca

Pesti út 1-től 39-ig páratlan házszámok

Puskin utca

Püspöki utca

Rédei út

Ringsted utca

Szpetykó Gáspár utca

Toka utca

Vajda János utca

Vásár utca


  1. Házi gyermekorvosi körzet      Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Hattyú tér 4.         


Aranysas utca

Bajza József utca 9-től végig páratlan házszámok

Bajza József utca 18-tól végig páros házszámok

Damjanich János utca 11-től végig páratlan házszámok

Damjanich János utca 12-től végig páros házszámok

Dr. Harrer Ferenc utca

Farkas Tamás utca

Fecske utca

Gólya utca

Hattyú tér

Kemény János utca

Kócsag utca 1-től 35-ig páratlan házszámok

Legenda utca

Szent Gellért utca

Szent Imre utca

[4]Tőkés tanya (külterület)

Warga László utca


  1. Házi gyermekorvosi körzet     Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Jeruzsálem u. 8.         


Ady Endre tér

Ady Endre utca

Alkotmány utca

Álmos utca

Arany János utca

Atkári út

Attila utca

Baross Gábor utca 35-től végig páratlan házszámok

Béke tér

Benehát szíjja dűlő (külterület)

Bethlen Gábor utca páros házszámok

Bornemissza Gergely utca

Botond utca

Brassói utca

Dobó István utca

Egri út 12-től végig páros házszámok

Egri út páratlan házszámok

Esze Tamás utca

Forgács utca

Gábor Áron utca

Gáspár Zsigmond utca

Gyulai Pál utca

Hajlék utca

Honvéd utca

Hunyadi János utca 24-től végig

Jászkürt utca

Jászsági utca

Jeruzsálem utca

Jókai Mór utca páros házszámok

Kálvin utca

Karácsondi köz

Karácsondi út

Kassai utca

Keleti Karácsondi köz

Kolozsvári utca

Kossuth Lajos utca 33-tól végig páratlan házszámok

Kossuth Lajos utca 40-től végig páros házszámok

Kőkút utca

Lehel utca

Lignit utca

Madách Imre utca

Magyar utca

Mérges utca 1-től 15-ig páratlan házszámok

Mérges utca 2-től 24-ig páros házszámok

Mikes Kelemen utca

Orczy utca

Országút utca

Páncélos utca

Platán utca 16-tól végig páros házszámok

Platán utca 31-től végig páratlan házszámok

Pozsonyi utca

Radnóti Miklós utca

Sas utca

Sóház tér

Sóház utca

Szabadság utca

Szegfű utca

Szent István utca

Szurdokpart (külterület)

Szurdokpart utca

Tavasz utca

Thököly Imre utca

Tüzér utca

Vak Bottyán János utca

Városkert utca

Zöldfa utca

Zrínyi Miklós utca

Vasöntő utca

Vasút utca

Vasutas utca

[5]Vincze tanya (külterület)


  1. Házi gyermekorvosi körzet   Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Bajcsy-Zsilinszky krt. 34. 


Aba utca

Adácsi utca

Aknász utca

Angyal utca

Árpád tér

Árpád utca

Bajcsy-Zsilinszky körút

Bányász utca

Baross Gábor utca 1-től 33-ig páratlan házszámok

Berzsenyi Dániel tér

Bethlen Gábor utca páratlan házszámok

Budai Nagy Antal tér

Csiki utca

Csillés utca

Csonka János utca

Déli külhatár utca

Encsi utca

Enyedi utca

Erdélyi tér

Erőmű utca

Fogarasi utca

Gábor Dénes utca

Gyár utca

Gyártelep utca

Gyergyói utca

Gyöngyvirág utca

Hadnagy utca

Halászi utca

Hársfa utca

Hertelendy Gábor utca

Hevesi utca

Hunyadi János utca 1-től 23-ig házszámok

Ifjúság utca

Iglói utca

Ipar utca

Iskola utca

Jedlik Ányos utca

Jószerencsét utca

Kandó Kálmán utca

Kazinczy Ferenc utca

Kenyérgyár út

Késmárki utca

Kisfaludy Károly utca

Kölcsey Ferenc utca

Laktanya utca

Lokodi János utca

Lőcsei utca

Mérges utca 26-tól végig páros házszámok

Mérges utca 17-től végig páratlan házszámok

Mező utca

Napsugár utca

Olimpia utca

Pesti út 41-től végig páratlan házszámok

Pesti út páros házszámok

Platán utca 1-től 29-ig páratlan házszámok

Platán utca 2-től 14-ig páros házszámok

Róbert Károly utca

Sport utca

Szövetkezeti utca

Tárna utca

Tátra utca

Temesvári utca

Vájár utca

Verseny utca

Visonta utca

Vörösmarty Mihály utca

Zólyomi utca


  1. Házi gyermekorvosi körzet   Feladatellátás helye: 3200 Gyöngyös, Dózsa György u. 18.  


Akaszka utca

Alkony utca

Almásy Pál utca

Bajza József utca 1-től 7-ig páratlan házszámok

Bajza József utca 2-től 16-ig páros házszámok

Barátok tere

Belváros tér

Bem apó utca

Berényi Tamás utca

Berta János utca

Bihari János utca

Bocskai István utca

Bugát Pál tér

Csillag utca

Csomor Kálmán utca

Damjanich János utca 1-től 9-ig páratlan házszámok

Damjanich János utca 2-től 10-ig páros házszámok

Deák Ferenc utca 1-től 25-ig páratlan házszámok

Deák Ferenc utca 2-től 26-ig páros házszámok

Dembinszky utca

Dévai Sándor utca

Dózsa György utca 14-től 16-ig páros házszámok

Dr. Puky Árpád utca

Eötvös Lóránd tér

Esthajnal utca

Eszperantó utca

Forrás utca

Fő tér

Fuvaros utca

Gárdonyi Géza utca

Gyöngyöspatak utca

Halastó utca

Hanisz Imre tér

Hold utca

Huszár utca

Kálvária utca

Klapka György utca

Koháry út páratlan házszámok

Kossuth Lajos utca 1-től 31-ig páratlan házszámok

Kossuth Lajos utca 2-től 38-ig páros házszámok

Könyves Kálmán tér

Kőrösi Csoma Sándor utca páratlan házszámok

Köztársaság tér

Május 1. lépcső páratlan házszámok

Mátyás király utca

Menház utca

Mikszáth Kálmán utca

Móricz Zsigmond utca

Nádor utca

Nap utca

Napkelte utca

Napnyugta utca

Oremus dűlő (külterület)

Óvoda utca

Palóc utca

Panoráma lépcső

Páter Kiss Szaléz utca

Petőfi Sándor utca 2-től 70-ig páros házszámok

Rozgonyi utca

Rózsa utca

Sárga kocsma dűlő (külterület)

Sárosi Gyula utca

Széchenyi István utca

Szent Bertalan utca

Szép utca

Sziget utca

Táncsics Mihály utca 13-tól 17-ig páratlan házszámok

Thán Károly utca

Török Ignác utca

Tulipán utca

Tűzoltó utca

Vachott Sándor utca

Vahot Imre utca

Vargák tere

Vármegyeház tér

Verseghy Ferenc

Vértanú utca

[6]Vörösmarti dűlő (külterület)

Zalár József utca

Zápor utca


Mátrafüred

Sástó

Mátraháza

Kékestető



3. melléklet

az egészégügyi alapellátás körzeteiről szóló 39/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelethez

Fogorvosi körzet száma és a feladatellátás helye

Ellátási terület

A megjelölt háziorvosi körzetek utcajegyzéke alapján és a jelölt nevelési, oktatási intézményekben.

I. körzet [7]

3200 Gyöngyös, Koháry 1-3.

II.,VII.

háziorvosi körzet ellátási területe

-----------

II. körzet[8]

3200 Gyöngyös, Koháry u. 1-3.

I., III.

háziorvosi körzet ellátási területe

Egri Szakképzési Centrum József Attila Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Ferences Rendi Autista Segítő Központ Általános Iskola, Fogyatékos Személyek Otthona, Gondozóháza, Lakóotthona és Nappali Ellátása

III. körzet

3200 Gyöngyös, Batthyány tér 21-23.

IX., XIII.

háziorvosi körzet ellátási területe

Gyöngyös Város Óvodái Epreskert Úti Tagóvodája

IV. körzet

3200 Gyöngyös, Batthyány tér 21-23.

IV.,X.

háziorvosi körzet ellátási területe


Gyöngyösi Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola

V. körzet

3200 Gyöngyös, Batthyány tér 21-23.

V.,XII.

háziorvosi körzet ellátási területe

Gyöngyös Város Óvodái Tündérkert Tagóvodája

Gyöngyös Város Óvodái Jeruzsálem Úti Tagóvodája

VI. körzet

3200 Gyöngyös, Szent Bertalan u. 10. fsz. 1.

VI.,XIV.

háziorvosi körzet ellátási területe

Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium

Gyöngyös Város Óvodái Fecske Úti Tagóvodája

VII. körzet [9]

3200 Gyöngyös, Koháry u. 1-3.

VIII.,XVI.

háziorvosi körzet ellátási területe

Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium

VIII. körzet          

3200 Gyöngyös, Fő tér 4.

XI.,XV.

háziorvosi körzet ellátási területe

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Középiskola


Gyöngyös Város Óvodái Dobó Úti Tagóvodája


Gyöngyös Város Óvodái Platán Úti Tagóvodája

Iskolai, ifjúsági fogászati körzet száma



I. körzet

3200 Gyöngyös, Batthyány tér 21-23.

-----------

FMASzK - Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Gyöngyös Város Óvodái Menház Úti Tagóvodája

Gyöngyös Város Óvodái Mátrafüredi Tagóvodája

II. körzet

3200 Gyöngyös, Batthyány tér 21-23.

-----------

Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola

Gyöngyösi Petőfi Sándor Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola

Gyöngyös Város Óvodái Katona József Úti Tagóvodája

III. körzet

3200 Gyöngyös, Batthyány tér 21-23.

------------

Gyöngyösi Arany János Általános Iskola

Gyöngyösi Kolping Katolikus Szakközépiskola és Szakiskola

IV. körzet

3200 Gyöngyös, Batthyány tér 21-23.

------------

Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda

Szent Erzsébet Római Katolikus Óvoda



4. melléklet [10]

az egészségügyi alapellátás körzetiről szóló 39/2016. (XII. 16.) önkormányzati rendelethez


  1. Területi védőnői körzet    Feladatellátás székhelye: Dózsa György u. 20-22.


Áchim András utca 3-tól végig páratlan házszámok

Áchim András utca 8-tól végig páros házszámok

Átrium sor

Batthyány Lajos tér

Bem apó utca

Berze Nagy János utca

Cinke köz

Csalogány utca

Csend utca

Deák Ferenc utca

Diófa utca

Diósmalom utca

Epreskert utca 39-től végig páratlan házszámok

Epreskert utca 30-tól végig páros házszámok

Északi Külhatár utca

Farkasmály (külterület)

Felsőpatak utca

Felső-Újvárosi utca

Gothárd utca

Gőzfürdő utca

Gyalogi utca

Hanák Kolos tér

Hóvirág utca

Huszár utca

Kakastánc utca

Kinizsi Pál tér

Kőrösi Csoma Sándor utca

Malom utca

Máriássy Béla utca

Nádor utca

Nyulmály utca

Papföldi utca 7-től végig páratlan házszámok

Papföldi utca 10-től végig páros házszámok

Petőfi Sándor utca 67-től végig páratlan házszámok

Petőfi Sándor utca 74-től végig páros házszámok

Pillangó utca

Pipishegy (külterület)

Poczik Ferenc utca

Puskin utca

Puttonyos dűlő (külterület)

Rigó utca

Sárhegy utca

Sárhegy (külterület)

Seregély utca

Solymos utca

Solymosi külhatár utca

Szálasi erdészlak

Szív utca

Szőlőskert utca

Szpetykó Gáspár utca

Toka utca

Vajda utca 1-től 7-ig páratlan házszámok

Vajda utca 2-től 6-ig páros házszámok

Víg utca 37-től végig páratlan házszámok

Víg utca 62-től végig páros házszámok

Víztorony utca

Vörösmarty dűlő

Zalár József utca 34-től 48-ig páros házszámok

Zsobrák utca


Gyöngyös Város Óvodái Epreskert Úti Tagóvodája


  1. Területi védőnői körzet   Feladatellátás székhelye: Dózsa György u. 20-22.


Áchim András utca 1, és 2-től 6-ig páros házszámok

Akaszka utca

Árvai utca

Alkony utca

Batsányi János utca

Bene utca

Bornemissza Gergely utca

Búvó utca

Csillag utca

Csobánka utca

Dobó István utca

Dózsa György utca

Epreskert utca 1-től 37-ig páratlan házszámok

Epreskert utca 2-től 28-ig páros házszámok

Erzsébet királyné utca

Esthajnal utca

Farkasmály utca

Fazekas Mihály utca

Felsőhíd utca

Gazdász utca

Gyümölcsös utca

Hajnal utca

Halastó utca

II. Rákóczi Ferenc utca

József Attila utca

Kálvária utca

Katona József utca

Kékes tér

Kont Bíró utca

Korcsolyás Tamás utca

Kossuth Lajos utca 33-tól végig páratlan házszámok

Kossuth Lajos utca 40-től végig páros házszámok

Kovács utca

Lomb utca

Martinovics Ignác utca

Mátrai út

Nap utca

Napkelte utca

Napnyugta utca

Orczy utca

Őrálló utca

Panoráma lépcső

Papföldi utca 1-től 5-ig páratlan házszámok

Papföldi utca 2-től 8-ig páros házszámok

Recski utca

Szent László utca

Tűz utca

Városkert utca

Vasöntő utca

Vezekényi utca

Virág utca

Zápor utca

Zöldkert utca


Gyöngyös Város Óvodái Dobó Úti Tagóvodája



  1. Területi védőnői körzet   Feladatellátás székhelye: Dózsa György u. 20-22.

Aba utca

Ady Endre tér

Ady Endre utca

Alkotmány utca

Almásy Pál utca

Arany János utca

Árpád tér

Árpád utca

Báthory István utca

Barátok tere

Bartók Béla utca

Bástya utca

Béla utca

Belváros tér

Brassói utca

Bugát Pál tér

Búza utca

Csapó utca

Csokonai utca

Egri út

Forgács utca

Gábor Áron utca

Gáspár Zsigmond utca

Gyöngyvirág utca

Hársfa utca

Határ utca

Hevesi utca

Honvéd utca

Jászkürt utca

Jeruzsálem utca

Jókai Mór utca

Juhász Gyula utca

Kálvin utca

Kármán József utca

Kertész utca

Kertész köz

Kismérges utca

Koháry út

Kossuth Lajos utca 1-től 31-ig páratlan házszámok

Kossuth Lajos utca 2-től 38-ig páros házszámok

Könyves Kálmán tér

Köztársaság tér

Laktanya utca

Madách Imre utca

Magyar utca

Mátyás király utca

Mérges utca

Mikes Kelemen utca

Mikszáth Kálmán utca

Móricz Zsigmond utca

Oremus dűlő (külterület)

Palóc utca

Páncélos utca

Páter Kis Szaléz utca

Radnóti Miklós utca

Sas utca

Széchenyi István utca

Szegfű utca

Széna utca

Szurdokpart (külterület)

Szurdokpart utca

Tátra utca

Tavasz utca

Thán Károly utca

Török Ignác utca

Tüzér utca

Tűzoltó utca

Vajda János utca 9-től 15-ig páratlan házszámok

Vajda János utca 8-tól 12-ig páros házszámok

Vak Bottyán János utca

Vasút utca

Vasutas utca

Vértanú utca

Vince Tanya (külterület)

Zalár József utca 33-tól 51-ig páratlan házszámok

Zöldfa utca

Zöldhíd utca

Zrínyi Miklós utca


Szent Erzsébet Római Katolikus Óvoda

Gyöngyös Város Óvodái Jeruzsálem Úti Tagóvodája



  1.  Területi védőnői körzet   Feladatellátás székhelye: Dózsa György u. 20-22.


Álmos utca

Angyal utca

Attila utca

Bajcsy Zsilinszky körút 1-től 21-ig, 29-től 53-ig páratlan házszámok

Bajcsy Zsilinszky körút 2-től 24-ig, 36-tól 52-ig páros házszámok

Bányász utca

Baross utca

Béke tér

Berzsenyi Dániel tér

Botond utca

Budai Nagy Antal tér

Csonka János utca

Encsi utca

Enyedi utca

Erőmű utca

Esze Tamás utca

Fogarasi utca

Gábor Dénes utca

Gyár utca

Gyártelep utca

Gyergyói utca

Gyulai Pál utca

Hadnagy utca

Hajlék utca

Halászi utca

Hertelendy Gábor utca

Hunyadi János utca

Iglói utca

Iskola utca

Jászsági utca

Jedlik Ányos utca

Kandó Kálmán utca

Karácsondi köz

Karácsondi út

Kassai utca

Kazinczy Ferenc utca

Keleti Karácsondi köz

Késmárki utca

Kisfaludy Károly utca

Kolozsvári utca

Kőkút utca

Kölcsey Ferenc utca

Lehel utca

Lignit utca

Lőcsei utca

Napsugár utca

Platán utca

Pozsonyi utca

Róbert Károly utca 1-től 17-ig páratlan házszámok

Róbert Károly utca 21-től 23-ig páratlan házszámok

Sport utca

Szabadság utca

Temesvári utca

Thököly Imre utca

Visonta utca

Vörösmarty Mihály utca

Zólyomi utca 2-től 4-ig páros házszámok

Zólyomi utca 1-től 3-ig páratlan házszámok


Gyöngyös Város Óvodái Tündérkert Tagóvodája



  1. Területi védőnői körzet   Feladatellátás székhelye: Dózsa György u. 20-22.


Adácsi utca

Aknász utca

Bajcsy Zsilinszky körút 23-tól 27-ig páratlan házszámok

Bajcsy Zsilinszky körút 26-tól 34-ig páros házszámok

Csiki utca

Csillés utca

Déli külhatár utca

Erdélyi tér

Európa utca

Ifjúság utca

Ipar utca

Jószerencsét utca

Kenyérgyár út

Lokodi János utca

Mező utca

Olimpia utca

Pesti út 42-től végig páros házszámok

Róbert Károly utca 19 és 19/1.

Róbert Károly utca 2-től 28-ig páros házszámok

Szövetkezet utca

Tárna utca

Vájár utca

Verseny utca

Vízmű (külterület)

Zólyomi utca 5-től végig páratlan házszámok

Zólyomi utca 6-tól végig páros házszámok


Gyöngyös Város Óvodái Platán Úti Tagóvodája



  1.  Területi védőnői körzet   Feladatellátás székhelye: Dózsa György u. 20-22.


Benehát Szijja dűlő (külterület)

Bethlen Gábor utca

Csárda utca

Csomor Kálmán utca

Dr. Puky Árpád utca

Eszperantó utca

Fő tér

Fuvaros utca

Gárdonyi Géza utca

Gyöngyöspatak utca

Hanisz Imre tér

Országút utca

Pesti út 1-től 39-ig páratlan házszámok

Pesti út 2-től 40-ig páros házszámok

Petőfi Sándor utca 1-től 65-ig páratlan házszám

Petőfi Sándor utca 2-től 72-ig páros házszámok

Rózsa utca

Sárosi Gyula utca

Sóház tér

Sóház út

Szent Bertalan utca

Szent István utca

Táncsics Mihály utca

Tulipán utca

Vármegyeház tér

Verő utca

Víg utca 1-től 35-ig páratlan házszámok

Víg utca 2-től 60-ig páros házszámok

Vörösmarti dűlő (külterület)

Zalár utca 1-től 31-ig páratlan házszámok

Zalár utca 2-től 30-ig páros házszámok


Mátrafüred

Sástó

Mátraháza

Kékestető

Gyöngyös Város Óvodái Menház Úti Tagóvodája

Gyöngyös Város Óvodái Mátrafüredi Tagóvodája



  1.  Területi védőnői körzet Feladatellátás székhelye: Dózsa György u. 20-22.


Farkas Tamás utca

Kemény János utca

Kócsag utca 23-tól 39-ig páratlan házszámok

Püspöki utca

Rédei út

Ringsted utca

Vásár utca

Warga László utca


Gyöngyös Város Óvodái Fecske Úti Tagóvodája



  1.  Területi védőnői körzet Feladatellátás székhelye: Dózsa György u. 20-22.

Aranysas utca

Bajza József utca

Berényi Tamás utca

Berta János utca

Bihari János utca

Bocskai István utca

Damjanich János utca

Dembinszky utca

Dr. Harrer Ferenc utca

Eötvös Lóránd tér

Fecske utca

Forrás utca

Galamb utca

Gólya utca

Hattyú tér

Klapka György utca

Kócsag utca 1-től 21-ig páratlan házszámok

Kócsag utca 2-től 34-ig páros házszámok

Kodály Zoltán utca

Legenda utca

Május 1 lépcső

Menház utca

Óvoda utca

Rozgonyi utca

Sárga kocsma dűlő (külterület)

Szent Gellért utca

Szent Imre utca

Szép utca

Sziget utca

Tőkés Tanya(külterület)

Vachott Sándor utca

Vahot Imre utca

Vargák tere

Verseghy Ferenc utca


Gyöngyös Város Óvodái Katona József Úti Tagóvodája


5. melléklet

az egészégügyi alapellátás körzeteiről szóló 39/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelethez



Iskolaorvosi körzet száma

Nevelési, oktatási intézmény

I. körzet

Gyöngyös Város Óvodái Dobó Úti Tagóvodája

Gyöngyös Város Óvodái Jeruzsálem Úti Tagóvodája

Szent Erzsébet Római Katolikus Óvoda

II. körzet

Ferences Rendi Autista Segítő Központ Általános Iskola

Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola

Gyöngyös Város Óvodái Epreskert Úti Tagóvodája

Gyöngyös Város Óvodái Katona József Úti Tagóvodája

Gyöngyösi Petőfi Sándor Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola

III. körzet

Gyöngyös Város Óvodái Mátrafüredi Tagóvodája

Gyöngyös Város Óvodái Menház Úti Tagóvodája

II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda

IV. körzet

Gyöngyösi Arany János Általános Iskola

Gyöngyös Város Óvodái Platán Úti Tagóvodája

Gyöngyös Város Óvodái Tündérkert Tagóvodája

V. körzet

Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

VI. körzet

Gyöngyösi Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola

VII. körzet

Gyöngyös Város Óvodái Fecske Úti Tagóvodája

VIII. körzet

Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium

Egri Szakképzési Centrum József Attila Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

FMASzK - Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolája és Kollégiuma

IX. körzet

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Középiskola

Gyöngyösi Kolping Katolikus Szakközépiskola és Szakiskola

Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági  Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium



6. melléklet[11]

az egészégügyi alapellátás körzeteiről szóló 39/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelethez



Iskolavédőnői körzet száma

Nevelési, oktatási intézmény

I. körzet

Gyöngyösi Kolping Katolikus Szakközépiskola és Szakiskola

Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium

II. körzet

Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

FMASzK - Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolája és Kollégiuma

III. körzet

Gyöngyösi Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola

Egri Szakképzési Centrum József Attila Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

IV. körzet

Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola

II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda

VI. körzet

Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium

Gyöngyösi Petőfi Sándor Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola

VII. körzet

Ferences Rendi Autista Segítő Központ Általános Iskola

Gyöngyösi Arany János Általános Iskola

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Középiskola”




     



     



[1]

[2] Módosította a 2/2019.(I.30.) önkormányzati rendelet

[3] Beiktatta a 2/2019.(I.30.) önkormányzati rendelet

[4] Beiktatta a 2/2019.(I.30.) önkormányzati rendelet

[5] Beiktatta a 2/2019.(I.30.) önkormányzati rendelet

[6] Beiktatta a 2/2019.(I.30.) önkormányzati rendelet

[7] Beiktatta a 2/2019.(I.30.) önkormányzati rendelet

[8] Módosította a 41/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

[9] Módosította a 30/2018. (VI.29.) önkormányzati rendelet

[10] Módosította a 30/2018. (VI.29.) önkormányzati rendelet

[11] Módosította a 2/2019.(I.30.) önkormányzati rendelet, hatályba lép 2019. március 1-jén

[12] Módosította a 2/2019.(I.30.) önkormányzati rendelet, hatályba lép 2019. július 1-jén

[2] Módosította a 2/2019.(I.30.) önkormányzati rendelet

[3] Beiktatta a 2/2019.(I.30.) önkormányzati rendelet

[4] Beiktatta a 2/2019.(I.30.) önkormányzati rendelet

[5] Beiktatta a 2/2019.(I.30.) önkormányzati rendelet

[6] Beiktatta a 2/2019.(I.30.) önkormányzati rendelet

[7] Beiktatta a 2/2019.(I.30.) önkormányzati rendelet

[8] Módosította a 41/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

[9] Módosította a 30/2018. (VI.29.) önkormányzati rendelet

[10] Módosította a 30/2018. (VI.29.) önkormányzati rendelet

[11] Módosította a 2/2019.(I.30.) önkormányzati rendelet, hatályba lép 2019. március 1-jén

[12] Módosította a 2/2019.(I.30.) önkormányzati rendelet, hatályba lép 2019. július 1-jén