Kékesd Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013.( XII.30.) rendelete

a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról

Hatályos: 2017. 02. 15

/Egységes szerkezetben/[1]


Kékesd Község Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (4) bekezdés a), b), d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdés 19. pontja szerinti feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:



Hulladékgazdálkodási közfeladat[2]


  1. §[3]


  1. Az Önkormányzat a települési hulladék összegyűjtésére, elszállítására, ártalommentes elhelyezésére, ártalmatlanítására és hasznosítására önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladatain belül közszolgáltatás útján látja el.
  2. Kékesd község közigazgatási területén a települési hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatás teljesítésére jogosult, illetőleg kötelezett szolgáltató a Közszolgáltató.

(3)     Az állami hulladékgazdálkodási közfeladatot a Ht. 32/A. § (2) bekezdése alapján a Koordináló szerv látja el.



A rendelet hatálya


  1. §


A rendelet hatálya az Kékesd Község közigazgatási területén lévő ingatlanokra és azok tulajdonosaira terjed ki.


  1. §


Az ingatlantulajdonos – kivéve a tulajdonát képező beépítetlen ingatlan (telek) esetén – jogosult és köteles a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást igénybe venni.



A önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat igénybevételének módja és feltételei[4]


  1. §[5]


  1. Az ingatlantulajdonos és a Közszolgáltató közötti jogviszony – amely alapján a Közszolgáltató által biztosított közszolgáltatást az ingatlantulajdonos igénybe veszi – kezdő időpontja az a nap, amikor a Közszolgáltató a közszolgáltatás teljesítésének megkezdéséről és lényeges feltételeiről az ingatlantulajdonost írásban értesítette, vagy – ennek hiányában – amikortól a közszolgáltatás igénybe vételének lehetősége az ingatlantulajdonos számára rendelkezésre áll.
  2. A közszolgáltató a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybe vételének, illetve teljesítésének lényeges feltételeiről, a feltételekben bekövetkezett változásokról, honlapján és az önkormányzat által biztosított hirdetőtáblán köteles az ingatlan használóját értesíteni.
  3. A Közszolgáltató és az ingatlantulajdonos írásban közszolgáltatási szerződést köt egymással a közszolgáltatás igénybe vételére. A szerződés megkötésének elmaradása vagy későbbi megkötése azonban nem befolyásolja a közszolgáltatás (1) bekezdésben említett – szerződéskötéstől független – kezdő időpontját. A szerződéskötés bármilyen okból történő elmaradása nem mentesíti az ingatlantulajdonost a közszolgáltatás kötelező igénybevétele és a díjfizetés teljesítése alól.
  4. A hulladékgazdálkodási szerződés tartalmazza a felek megnevezését, a felek jogait és kötelezettségét ezen belül a szolgáltatás tárgyát, a szolgáltatás idejét, rendszerességét, a szolgáltatás igénybevételének módját, a használható edényzet megnevezését, az ellenérték megfizetését, a fizetés módját, gyakoriságát, a késedelmes fizetés következményeit, a díjhátralék végrehajtásának szabályait, a panaszok jelzésének, elintézésének módját, határidejét, az egyes jogorvoslati fórumok megnevezését.
  5. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés megkötésének bármely félnek felróható magatartása következtében történő elmaradása esetén, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés ráutaló magatartással jön létre az írásos szerződés tartalmával egyezően.
  6. A (4) bekezdésben szabályozott ráutaló magatartást jelenti, ha a közszolgáltató a közszolgáltatást a szállítójármű rendelkezésre tartásával felajánlja, vagy, ha az ingatlan használója a hulladékgyűjtő edényzetet, vagy hulladékgyűjtő zsákot a szállítás érdekében kihelyezi. Rendelkezésre állásnak minősül, ha a közszolgáltató a közszolgáltatásba bevont szállító eszközével a településen irányadó járatterv szerint az ingatlanhasználó ingatlanát érinti, illetve a szolgáltatást felajánlja. A szolgáltatás felajánlása kétségkívül megállapítható, ha bármely szomszédos ingatlan a közszolgáltatásba már bekapcsolódott.



  1. §
  1. A közszolgáltatás feltételeiben bekövetkező változásokról a Közszolgáltató az ingatlantulajdonost – a változás bekövetkezése előtt legalább tizenöt nappal – értesíti.
  2. A hulladék gyűjtésének, elszállításának e rendelet és a közszolgáltatási szerződés alapján meghatározott rendjét – az ingatlantulajdonosnál keletkező hulladékmennyiség figyelembevételével – a Közszolgáltató határozza meg és arról az ingatlantulajdonost írásban értesíti.


  1. §


Az üdülőingatlanok és időlegesen használt ingatlanok tulajdonosai által fizetendő hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj az állandó lakóingatlan tulajdonosára meghatározott éves díj 50%-a.



A Közszolgáltató jogai és kötelezettségei


  1. §


  1. A Közszolgáltató az e rendeletben előírt szabályok szerint a rendelet hatálya alá tartozó ingatlanokon keletkezett hulladékot rendszeresen elszállítja.
  2. [6]
  3. [7]
  4. [8]
  5. [9]


  1. §


  1. A Közszolgáltató a gyűjtőedény kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal köteles végezni.
  2. A gyűjtőedényben okozott kárt a Közszolgáltató – ha a károkozás neki felróható okból következett be – térítésmentesen köteles kijavítani. A Közszolgáltató az ebből eredő javítási munka időtartamára helyettesítő gyűjtőedényt biztosít. Ha a károkozás nem róható fel a Közszolgáltatónak, a használhatatlanná vált gyűjtőedény javítása, pótlása, illetve cseréje az ingatlantulajdonost terheli.


  1. §


  1. [10]
  2. A Közszolgáltató köteles gondoskodni az általa kezelt adatok biztonságáról. Az adatokat védeni köteles különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozás vagy törlés, illetőleg sérülés vagy megsemmisülés ellen.
  3. [11]
  4. [12]


Az ingatlantulajdonos jogai és kötelezettségei


  1. §


Az ingatlantulajdonost nem terheli a közszolgáltatási díj-fizetési kötelezettség a tulajdonában lévő beépítetlen ingatlan (telek) tekintetében.


  1. §


Az ingatlantulajdonos a Közszolgáltatónak nyolc napon belül köteles bejelenteni, ha tulajdonosváltozás vagy egyéb ok miatt a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté válik.


  1. §[13]


Az ingatlantulajdonos az általa fajta és jelleg szerint elkülönített települési – fehér és színes üveg, – hulladékot szétválogatva, a hulladékgyűjtő pontokon található gyűjtőedényekbe helyezi el.


A közszolgáltatás díjfizetése[14]


  1. /A. §


  1. Az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásához kapcsolódó hulladékgazdálkodási közszolgáltató igénybevételéért az ingatlanhasználó a Koordináló szerv részére közvetlenül vagy a Koordináló szerv által megbízott díjbeszedő útján közszolgáltatási díjat köteles fizetni.
  2. Az ingatlanhasználó változása esetén a közszolgáltatás díját az ingatlanhasználó váltás bejelentése hónapjának utolsó napjáig a régi, azután pedig az új ingatlanhasználó köteles fizetni.
  3. Az ingatlanhasználónak nem kell közszolgáltatási díjat fizetni azokra a hónapokra, amelyek során a közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó kötelezettsége a 6. §-ban foglaltak alapján szünetelt.
  4. A fizetendő közszolgáltatási díjat a Koordináló szerv vagy az általa megbízott díjbeszedő által összeállított számla kézhezvételét követően, a számlában feltüntetett fizetési határidőig kell kiegyenlíteni. A számla átadása történhet megbízott útján, személyesen vagy postai úton.
  5. Ha az ingatlanhasználó a az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásához kapcsolódó hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéért jogszerűen megállapított és kiszámlázott díjat nem fizeti meg és díjhátraléka keletkezik, akkor a Koordináló szerv a 30 napon belül küldött fizetési felszólításért jogosult az adminisztrációs díjat kiszámlázni ingatlanhasználó részére. Ha a számla kiegyenlítésére a felszólítás dátumát követően került sor, a befizetett összeg először az adminisztrációs díjjal szemben kerül elszámolásra, a fennmaradó összeggel pedig a közszolgáltatási díjhátralékot csökkenti a Koordináló szerv.
  6. Az ingatlanhasználó az adataiban bekövetkező változásokat a Koordináló szervnek 15 napon belül köteles bejelenteni.
  7. Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az az ingatlanhasználó, aki a hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, ha a Koordináló szerv az ingatlanhasználó számára a közszolgáltatást felajánlotta, vagy rendelkezésre állását igazolja.
  8. A közszolgáltatásért fizetendő díj a Koordináló szervet illeti meg.


A hulladékszállítás rendje


  1. §


A hulladék gyűjtésének és elszállításának rendjét és gyakoriságát e rendelet határozza meg.  A Közszolgáltató jogosult az útvonal és a rendeletben meghatározott kötelező szállítási napok mellett a napi vagy a heti időpontok meghatározására. Ha az útvonal és az időpont változik, arról a Közszolgáltató az ingatlantulajdonosokat értesíti.


  1. §


A Közszolgáltató a hulladék elszállítását hetente egy alkalommal, a hulladékfajták átvételére alkalmas felépítménnyel rendelkező gépjárművel végzi.



A hulladékgyűjtő edény rendelkezésre bocsátása


  1. §


  1. Az ingatlantulajdonos az ingatlanán keletkező vagy birtokába került települési hulladékot a környezet szennyezését megelőző, károsítását kizáró módon gyűjti és ahhoz a Közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényt veszi igénybe.
  2. A gyűjtőedényt az ingatlantulajdonos a Közszolgáltatótól is megvásárolhatja.
  3. A hulladék elszállítására, illetve elszállításra való előkészítésére:


  1. szabványosított, azonosító chippel vagy matricával ellátott 60, 80, 110, 120, 240 vagy 770 literes gyűjtőedényt,
  2. szabványosított, azonosító chippel vagy matricával ellátott 1.1 m3, 3 m3 vagy 5 m3 űrmértékű gyűjtőedényt kell alkalmazni.


  1. A gyűjtőedényekhez tartozó azonosító chipet a Közszolgáltató térítésmentesen bocsátja az ingatlantulajdonos rendelkezésére.
  2. Ha az ingatlanon keletkező hulladék mennyisége meghaladja a (3) bekezdésben meghatározott gyűjtőedények űrtartalmát, a Közszolgáltató – az ingatlantulajdonos által vásárolt, a Közszolgáltató által a többlethulladék összegyűjtésére rendszeresített, jelölt – hulladékgyűjtő zsákban kihelyezett hulladékot is elszállítja. Ennek többletdíját az ingatlantulajdonos a hulladékgyűjtő zsák megvásárlásával fizeti meg.
  3. [15]A 60 literes gyűjtőedényt csak a lakóingatlant egyedül és életvitelszerűen használó természetes személy választhatja. Annak tényét, hogy a lakóingatlant egyedül és életvitelszerűen használja az önkormányzat által kiállított igazolást kell benyújtania a közszolgáltató részére.


  1. §


  1. Az ingatlantulajdonos a hulladékgyűjtő edényeket a hulladék elszállítása céljából az ingatlana előtti közterületen, a gyűjtést végző gépjárművel megközelíthető és ürítésre alkalmas helyen köteles elhelyezi. A gyűjtőedényt legkorábban a szállítási napot megelőző napon 18 órától lehet elhelyezni a közterületre, kivéve a tartósan engedélyezett elhelyezést.
  2. Az ingatlantulajdonos a gyűjtőedényt úgy köteles elhelyezni a közterületen, hogy az edény fedele – a közterület szennyezésének elkerülése érdekében – lecsukott állapotban legyen. A hulladékot az ingatlantulajdonos a gyűjtőedénybe úgy köteles beletenni, hogy az az edény mozgatásakor és ürítésekor ne szóródjon ki, valamint a gépi ürítést ne akadályozza.
  3. A közterületen elhelyezett gyűjtőedényből hulladék nem vehető ki és abban senki nem válogathat.
  4. Az ingatlantulajdonos úgy köteles elhelyezni a gyűjtőedényt, hogy az ne akadályozza a jármű- és gyalogosforgalmat és ne járjon baleset vagy károkozás veszélyével.


  1. §


  1. Az ingatlantulajdonos gondoskodik a gyűjtőedény tisztántartásáról, fertőtlenítéséről, rendeltetésszerű használatáról és az annak környezetében lévő terület tisztántartásáról.
  2. Ha a gyűjtőedényben olyan nedves hulladékot helyeztek el, amely az edényben összetömörödött vagy befagyott, illetve az edényben lévő hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt az edényt nem lehet kiüríteni, az ingatlantulajdonos az edényt üríthetővé, illetve használhatóvá teszi.
  3. Az ingatlantulajdonos a gyűjtőedénybe folyékony, mérgező, tűz- és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet vagy egyéb olyan anyagot nem helyezhet el, amely veszélyeztetheti a gyűjtést, ürítést végző személyek vagy más személyek életét, testi épségét, egészségét vagy vagyonát.


  1. §


A hulladék gyűjtésével összefüggő, az ingatlantulajdonos hibájából keletkező szennyezés esetén az ingatlan tulajdonosa a szennyezett területet köteles megtisztítani és fertőtleníteni.


Az elkülönítetten gyűjtött hulladék elhelyezése


  1. §[16]


  1. Az elkülönített hulladék gyűjtését a közszolgáltató:

a) házhoz menő gyűjtőjáratokkal,

b) hulladékgyűjtő udvarok, komposzttelepek üzemeltetésével,

c) gyűjtőszigetek működtetésével,

vagy ezek kombinációjával biztosítja.

  1. Az ingatlanhasználó a települési hulladék részét képező papír, műanyag és fém hulladékot a közszolgáltató által rendelkezésre bocsátott a közszolgáltató matricájával ellátott 240 literes hulladékgyűjtő edénybe gyűjti.
  2. Az ingatlan használó amennyiben erre rendszeresített hulladékgyűjtő edénnyel nem rendelkezik a települési hulladék részét képező papír, műanyag és fém hulladékot maximum 240 liter űrtartalmú átlátszó erre alkalmas műanyag zsákba gyűjti.
  3. Az ingatlanhasználó a települési hulladék részét képező papír-, műanyag-, üveg-, és fém hulladékot a közszolgáltató által üzemeltetett gyűjtőszigeteken is elhelyezheti.
  4. A hulladékgyűjtő edényben, zsákban és a gyűjtőszigeteken elhelyezett gyűjtőedényekben csak azok felirata szerint engedélyezett hulladék helyezhető el.
  5. Az elkülönítetten gyűjtött papír, műanyag és fém hulladékokat tartalmazó edények, gyűjtőzsákok ürítésének minimális gyakorisága havi egy alkalom, mely gyűjtési alkalmakról a lakosságot a Közszolgáltató tájékoztatja.
  6. [17]A természetes személy ingatlanhasználó a települési hulladék részét képező elkülönítetten gyűjtött hulladékot az elkülönítetten gyűjtött zöldhulladékot,, valamint a hulladékgyűjtő udvar üzemeltetője által meghatározott egyéb hulladékalkotók - ideértve a hulladékudvar működési engedélyében meghatározott hulladékféleségeket is - a hulladékgyűjtő udvar üzemeltetője által közzé tett nyitvatartási időben és feltételekkel, a közszolgáltató által üzemeltetett hulladékgyűjtő pontra, hulladékgyűjtő udvarba, átvételi helyre vagy a közszolgáltatás körébe tartozó hulladékot kezelő hulladékkezelő létesítménybe szállíthatja, és ott a jogosultnak átadhatja vagy gyűjtőedényben elhelyezheti. E jogot a természetes személy ingatlanhasználó csak úgy gyakorolhatja, ha a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat a Koordináló szerv részére megfizette.

A település lakosai részére igénybe vehető hulladékudvarról a Közszolgáltató a helyben szokásos módon és a honlapján tájékoztatást nyújt. A nyitva tartás rendjét, a, a hulladékudvarban gyűjthető egyes hulladékokra és a hulladékudvar igénybevételi módjára és mennyiségi korlátokra vonatkozó tájékoztatást  a Közszolgáltató honlapján és a hulladékudvarban közzéteszi.

  1. A Közszolgáltató az elkülönítetten gyűjtött zöldhulladékot az általa üzemeltetett komposztáló telepen is átveszi.
  2. Az ingatlanhasználó a hulladékgazdálkodási díj megfizetésével szerez jogosultságot arra, hogy a háztartásában keletkező elkülönítetten gyűjtött hulladékot a hulladékudvarban valamint a komposzttelepen elhelyezze.



A hulladék elhelyezése


19/A §[18]


E rendelet hatálya alá tartozó települési hulladék előkezelése és ártalmatlanítása kizárólag csak az erre a célra kijelölt létesítményben, végezhető.



A gyűjtőszigeteken elkülönítetten gyűjtött hulladék elhelyezése


19/B. §[19]


  1. A hulladékot az ingatlantulajdonos a gyűjtőszigeteken – a Közszolgáltató előírásaira is tekintettel – úgy helyezi el, hogy az más hulladékfajtával ne keveredjen és a környezetet ne szennyezze.
  2. Az elkülönítetten gyűjtött hulladék elhelyezésére szolgáló gyűjtőszigeteken a szabványos gyűjtőedények elhelyezéséről, az edények ürítéséről, karbantartásáról és fertőtlenítéséről a Közszolgáltató, a gyűjtőedények, gyűjtőszigetek és környezetük tisztántartásáról, hó- és síkosság-mentesítéséről az önkormányzat gondoskodik.
  3. A gyűjtőpontokon elhelyezett hulladék előkezeléséről a Közszolgáltató gondoskodik. A hulladékgyűjtő pontokon elhelyezett gyűjtőedények ürítését, a hulladék válogatását és kezelését a Közszolgáltató végzi.



Nem rendszeres közszolgáltatás


  1. §


A lomtalanítás körébe tartozó nagydarabos hulladék gyűjtéséről, elszállításáról és ártalmatlanításáról a Közszolgáltató évente egy alkalommal, a zöldhulladék elszállításáról évente két alakalommal a közszolgáltatás keretében – külön díj felszámítása nélkül – gondoskodik. Ennek lebonyolítása és megszervezése, az ingatlantulajdonosok értesítése a Közszolgáltató feladata.



ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK


Hatálybalépés


  1. §


  1. Ez a rendelet 2017.február 15. napján lép hatályba.
  2. Hatályát veszti Kékesd Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Köztisztaságról, valamint a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló 11/2002.( XII.10.) számú önkormányzati rendelete.




Varga Tamás

Dr. Tóth Sándor

Polgármester

Jegyző




Kihirdetve egységes szerkezetben Kékesd Községben 2017. február 15. napján.




           

Dr. Tóth Sándor

jegyző






[1]

Módosította a 26/2015. ( XII. 30.) Ör. , 8/2016 ( VII.15.) Ör., 1/2017.(II.15.)Ör.

[2]

Módosította a 8/2016 ( VII.15.)  Ör.

[3]

Módosította a 8/2016 ( VII.15.)  Ör.

[4]

Módosította a 8/2016 ( VII.15.)  Ör.

[5]

Módosította a 8/2016 (VII.15.)  Ör.

[6]

Hatályon kívül helyezte a 8/2016 (VII.15.)  Ör.

[7]

Hatályon kívül helyezte a 8/2016 (VII.15.)  Ör.

[8]

Hatályon kívül helyezte a 8/2016 (VII.15.)  Ör.

[9]

Hatályon kívül helyezte a 8/2016 (VII.15.)  Ör.

[10]

Hatályon kívül helyezte a 8/2016 (VII.15.)  Ör.

[11]

Hatályon kívül helyezte a 8/2016 (VII.15.)  Ör.

[12]

Hatályon kívül helyezte a 8/2016 (VII.15.)  Ör.

[13]

Módosította a 26/2015. ( XII. 30.) Ör.

[14]

Hatályba léptette a 8/2016 (VII.15.)  Ör.

[15]

Hatályba léptette a 8/2016 (VII.15.)  Ör.

[16]

Módosította a 26/2015. ( XII. 30.) Ör.

[17]

Módosította: 1/2017.(II.15.) ör.

[18]

Hatályba léptette a 26/2015. ( XII. 30.) Ör.

[19]

Hatályba léptette a 26/2015. ( XII. 30.) Ör.