Becsehely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2012 (XII.20.) önkormányzati rendelete

Becsehely község Helyi Építési Szabályzatáról

Hatályos: 2016. 09. 29- 2017. 09. 17

BECSEHELY Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

20/2012. (XII. 20.) rendelete

Becsehely község helyi építési Szabályzatáról


Becsehely Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6.§ (3) bek. a). pontjában, valamint a helyi önkormányzatokról szóló, 1990. évi LXV. törvény 8.§. (1) bekezdésében és 16.§. (1) bekezdésében biztosított feladat- és jogkörében eljárva, Becsehely Község Helyi Építési Szabályzatának (továbbiakban HÉSZ) megállapítására az alábbi rendeletet alkotja:


1. Általános rendelkezések

A rendelet hatálya

1. §


(1) A rendelet területi hatálya Becsehely község teljes közigazgatási területére terjed ki.

(2) A rendelet hatálya alá tartozó területen területet alakítani, épületet és más épít­ményt (a műtárgyakat is ide érve) tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani, átalakítani, kor­szerűsíteni, bővíteni, lebontani, használni, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni az általános érvényű előírások valamint, az Országos Településrendezési és Építési Kö­vetelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (OTÉK) előírásai mellett, csak és kizárólag e rendelet és rajzi mellékletei (1. számú melléklet V2-es jelű tervlap, valamint 2. számú melléklet V3-as jelű tervlap) együttes alkalmazásával, azok előírásainak megfe­lelően szabad.


Szabályozási elemek


2. §


(1) A szabályozási terven jelölt kötelező erejű szabályozási elemek:

a) I. rendű szabályozási elemek:

aa) közlekedési elemek

ab) terület-felhasználási módok,

ac) terület-felhasználási egységek határa.

b) II. rendű szabályozási elemek:

az a) és c) pontban nem felsorolt szabályozási elemek.

(2) Az I. rendű szabályozási elemek módosítására csak a településszerkezeti terv felülvizsgálata és módosítása keretében kerülhet sor.

            (3) A II. rendű szabályozási elemek módosítására csak a szabályozási terv felülvizsgálata és módosítása keretében kerülhet sor.

           

A szabályozási elemek értelmezése, fogalom meghatározás


3. §


  1. Az építési övezetek építési használatát tartalmazó táblázatokban a telkekre és építménymagasságokra vonatkozó értékek új telekalakításokra, illetve új épületek építé­sére értendők.




(2) Jelen rendelet hatályba lépését megelőzően kialakított építési telkek - az építmények elhelyezésére vonatkozó előírások (telekterület, elő- hátsó- oldalkert, építménymagasság, tűztávolság, beépítettség, zöldterület nagysága) betartásával - akkor is beépíthetőnek minősülnek, ha a telekszélesség nem éri el a táblázatban az övezetre előírt mértéket.


Az engedélyezés általános szabályai


4. §


A telekalakítások és építések engedélyezése során meg kell őrizni a meglévő településstruktúrát, beépítési módot, a jellegzetes épülettömegeket és tetőformát.


2. Övezeti előírások


Településszerkezet, terület-felhasználás


5. §


(1) A község beépítésre szánt területének terület-felhasználási egységei:

a) lakóterület: falusias lakó- Lf,

b) gazdasági terület:

                        ba) kereskedelmi, szolgáltató - Gksz,

                        bb) ipari- Gip,

c) különleges terület: sportterület –K-sp

            (2) A község beépítésre nem szánt területének terület-felhasználási egységei:

a) közlekedési, közmű-elhelyezési, hírközlési terület: KÖu,

b) zöldterület (közpark): Z,

c) erdőterület:

                        ca) védelmi célú- Ev,

                        cb) gazdasági célú- Eg,

d) mezőgazdasági terület:

                        da) kertes- Mk,

                        db) általános- ,

e) vízgazdálkodási terület – V,

f) különleges terület:

                        fa) temető- Kk-t,

                        fb) ultrakönnyű repülő fel- és leszállóhely- Kk-rep.


3. Szabályozási terv területének beépítésre szánt területei

(A táblázatokban a „K” betű kialakult állapotot jelent.)


Falusias lakóterület (Lf)


6. §.


(2) A falusias lakóterületen elhelyezhető gazdasági célt szolgáló épületekre vonatkozó szabályok:

a) A gazdasági tevékenység céljára szolgáló épület – ha a telken lakóépület is van – nem lehet nagyobb az építési telek beépítettségi mértékének 70%-ánál.

b) A lakótelek beépítettsége a gazdasági tevékenység céljára szolgáló épületekkel együtt sem lehet nagyobb az övezetekre vonatkozó mértéknél.

(3) A terület építési övezetét, valamint a betartandó telekalakítási és beépítési előírásokat a következő táblázat tartalmazza:


Lf-1 jelű építési övezet

HÉSZ


A kialakítható legkisebb telekterület méret

K - 800

m2

A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete

K-14

m

A beépítési mód

oldalhatáron álló, szabadon álló, ikres


A megengedett legnagyobb építménymagasság

K-5,5

m

A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke

30

%

A zöldfelület legkisebb mértéke

40

%



Lf-2 jelű építési övezet

HÉSZ


A kialakítható legkisebb telekterület méret

K - 500

m2

A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete

K-30

m

A beépítési mód

oldalhatáron álló,

szabadon álló


A megengedett legnagyobb építménymagasság

4,5

m

A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke

30

%

A zöldfelület legkisebb mértéke

40

%



Lf-3 jelű építési övezet

HÉSZ


A kialakítható legkisebb telekterület méret

K - 700

m2

A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete

K-15

m

A beépítési mód

oldalhatáron álló,

szabadon álló


A megengedett legnagyobb építménymagasság

K-7,5

m

A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke

30

%

A zöldfelület legkisebb mértéke

40

%



(4) Az építési övezetben a beépített tömbök vonatkozásában, a meglévő épületek bontásával kialakuló építési telkek esetében, a településképi szempontok figyelembe vételével, az új épületek telepítése a korábbi beépítés szerinti telekhatárhoz igazodva történhet.


           (5) Az építési övezetben az előírt oldalkert szélessége 3,50 m.

           (6) Az építési telekre megengedett legnagyobb szintterület sűrűség: 0,5.                     

           (7) Az építési övezetben az előírt hátsókert legkisebb mélysége: 3,00 m.

(8) A telkek beépíthetőségének feltétele a részleges közművesítettség megléte.




Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület (Gksz)


7. §


(1) A területen az OTÉK 19.§-ában megnevezett építmények helyezhetők el.

(2) A területen betartandó telekalakítási és beépítési előírásokat a következő tábláza-tok tartalmazzák:


Gksz-1 jelű építési övezet

HÉSZ


A kialakítható legkisebb telekterület méret

600

m2

A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete

14

m

A beépítési mód

oldalhatáron álló,

szabadon álló


A megengedett legnagyobb építménymagasság

5,5

m

A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke

60

%

A zöldfelület legkisebb mértéke

20

%



Gksz-2 jelű építési övezet

HÉSZ


A kialakítható legkisebb telekterület méret

K-2000

m2

A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete

20

m

A beépítési mód

oldalhatáron álló,

szabadon álló


A megengedett legnagyobb építménymagasság

7,5

m

A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke

60

%

A zöldfelület legkisebb mértéke

20

%



(3) Az építési telekre megengedett legnagyobb szintterület sűrűség: 2,0.

(4) A telkek beépíthetőségének feltétele a részleges közművesítettség megléte.


Ipari gazdasági terület (Gip)


8. §


(1) A területen az OTÉK 20.§-ában megnevezett építmények helyezhetők el.

(2) A területen betartandó telekalakítási és beépítési előírásokat a következő táblázat tartalmazza:


Gip-1 jelű építési övezet

HÉSZ


A kialakítható legkisebb telekterület méret

K-1000

m2

A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete

K-20

m

A beépítési mód

oldalhatáron álló,

szabadon álló


A megengedett legnagyobb építménymagasság

6

m

A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke

50

%

A zöldfelület legkisebb mértéke

25

%



Gip-2 jelű építési övezet

HÉSZ


A kialakítható legkisebb telekterület méret

K-5000

m2

A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete

K-40

m

A beépítési mód

oldalhatáron álló,

szabadon álló


A megengedett legnagyobb építménymagasság

12,5

m

A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke

50

%

A zöldfelület legkisebb mértéke

25

%



(3) Az építési telekre megengedett legnagyobb szintterület sűrűség: 1,5.

(4) A telkek beépíthetőségének feltétele a részleges közművesítettség megléte.


Különleges, beépítésre szánt terület (K)


9. §


  1. K-sp jelű övezet: sportterület


K-sp jelű építési övezet

HÉSZ


A kialakítható legkisebb telekterület méret

K

m2

A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete

K

m

A beépítési mód

oldalhatáron álló,

szabadon álló


A megengedett legnagyobb építménymagasság

6

m

A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke

5

%

A zöldfelület legkisebb mértéke

60

%



(2) Az építési telekre megengedett legnagyobb szintterület sűrűség: 0,06.

(3) A telkek beépíthetőségének feltétele a részleges közművesítettség megléte.


10. §


  1. K-rep jelű övezet: ultrakönnyű repülőgép fel- és leszállóhely


K-rep jelű építési övezet

HÉSZ


A kialakítható legkisebb telekterület méret

25000

m2

A kialakítható telek legkisebb szélességi mérete

30

m

A beépítési mód

szabadon álló


A megengedett legnagyobb építménymagasság

6,5

m

A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke

6

%

A zöldfelület legkisebb mértéke

80

%



(2) Az építési telekre megengedett legnagyobb szintterület sűrűség: 0,06.

(3) A telkek beépíthetőségének feltétele a részleges közművesítettség megléte.


4. A szabályozási terv területének beépítésre nem szánt területei


Közlekedési, közmű-elhelyezési, terület (KÖu)



11. §


(1) E terület-felhasználási egység (terület) az OTÉK 26.§ (1) és (3) bekezdésben leírt célra szolgál.

(2) A közutak építési területének legkisebb szélességét – ahol a szabályozási terv másként nem jelöli – az OTÉK 26.§ (2) bekezdés szerint kell biztosítani.

(3) A közutak besorolása:


az út jele, neve

kategóriája

tervezési

osztálya

legkisebb szabály.

széles-sége (m)

övezeti jele

M7

autópálya

K.I.A

60

KÖu-1

7 út, Kossuth L., Kossuth Lajos tér

I. r. főút

K.III.B

B.III.b-C

40

16

KÖu-2

7536 út, Borsfa irányába

összekötő út

K.V.B

30

KÖu-3

8636 út, Tótszentmárton irányába

összekötő út

gyűjtőút

K.V.B

B.V.c-C

30

16

KÖu-3

75136 út, Valkonya irányába

összekötő út

K.V.B

30

KÖu-3

belterületi utcák

lakóút

B.VI.d-C

B.VI.d-D

12

12

KÖu-4

tervezett belterületi utca

lakóút

B.VI.d-C

16

KÖu-4

meglévő további külterületi utak

egyéb út

K.VI.C

12

KÖu-4

nagy kiterjedésű parkoló




KÖu-p



Zöldterület


12. §


(1) E terület-felhasználási egységbe (területbe) a közparkok (Z) tartoznak.

(2) A területen legfeljebb 3,0 m építménymagasságú építmények helyezhetők el.

(3) A közparkokat külön kertépítészeti terv alapján kell kialakítani és fenntartani.

(4) A közparkokban az OTÉK 27.§ (4) és (5) bekezdése szerint helyezhető el építmény.


Erdőterület


13. §


(1) E terület-felhasználási egységbe a gazdasági (Eg) és védelmi rendeltetésű (Ev) erdők, illetőleg az ilyen célra kijelölt területek tartoznak.

(2) A gazdasági erdő (Eg) területen elhelyezhető egytömegű épület nagysága az 500 m2 hasznos alapterületet, és 6,0 m építménymagasságot nem haladhatja meg. A beépítettség vonatkozásában az OTÉK előírását kell alkalmazni.

            (3) A falazat anyagát, a tetőformát, a tető hajlásszögét, a tetőfedés anyagát, az épület tömegformálását a környezethez illeszkedően kell kialakítani, illetve megválasztani.

(4) Erdőterületet igénybe venni csak helyhez kötött beruházás esetén, és csak az erdészeti hatóság engedélyével lehet.

(5) A védelmi rendeltetésű erdőterületen épületet elhelyezni nem lehet.


Mezőgazdasági terület


14. §


(1) A mezőgazdasági területen az építés az OTÉK 29.§ (1) bekezdéseiben megnevezett építmények helyezhetők el.

(2) Az Má-1 és Má-2 jelű területeken:

a) 10 000 m2-t el nem érő területű földrészleten építményt elhelyezni nem szabad.

b) lakóépület 60 000 m2-nél nagyobb földrészleten helyezhető el.

(3) Má-1 es övezetben építmény:

a) szabadon állóan,

b) 3%-os beépítettséggel, lakóépület esetén 1,5%-os beépítettséggel helyezhető el.

c) A különálló épület

ca) nagysága a 600 m2-t,

cb) építménymagassága 5,5 métert nem haladhatja meg.

(4) Má-2 es övezetben építmény:

a) szabadon állóan,

b) 2%-os beépítettséggel, lakóépület esetén 1,5%-os beépítettséggel helyezhető el.

c) A különálló épület

ca) nagysága a 300 m2-t,

cb) építménymagassága 4,5 métert nem haladhatja meg.

(5) Mk (kertes mezőgazdasági) övezetben az OTÉK 29.§ (1) bekezdésében foglalta-kon túl egyházi épületek is elhelyezhetők.

            a) 720 m2-t el nem érő területű telken építményt elhelyezni nem szabad,

            b) 720 m2 feletti területen építmény:

                        ba) 3%-os, lakóépület esetében 1,5%-os beépítettséggel,

                        bb) szabadon állóan vagy oldalhatáron állóan,

                        bc) legfeljebb 3,5 m építménymagassággal,

bd) az út tengelyétől mért minimum 4,0 méter távolságra,

be) 35-45°-os hajlásszögű magastetővel,

bf) a szomszédos területek használatának akadályozása nélkül helyezhető el.

            (6) Mk-0 (kertes mezőgazdasági) övezetben építmény elhelyezni nem szabad.

             

Vízgazdálkodási terület


15. §


(1) E terület-felhasználási egységbe az OTÉK 30.§ (1) bekezdése szerinti területek, valamint a vízmű-területek tartoznak, ahol az OTÉK 30.§ (2) bekezdése szerint lehet építményeket elhelyezni.

(2) A rendezési terv vízgazdálkodási területei:

a) V-1 jelű terület: vízgazdálkodási terület: vízmű,

b) V-2 jelű terület: vízgazdálkodási terület: árok, patak,


5. Egyéb előírások


Közterületek használatra


16. §


(1) A község közigazgatási területén az állami és önkormányzati tulajdonú közterületek (pl.: közutak, közpark, sportpálya) közhasználatra szolgáló területek.

(2) A közterületeket a rendeltetésnek megfelelő célra bárki szabadon használhatja, a rendeltetéstől eltérő használathoz a közterület tulajdonosának, illetve kezelőjének hozzájárulása, valamint az illetékes hatóság engedélye szükséges.

(3) Építmény elhelyezése közterületen az OTÉK előírásai szerint történhet.


Közművek


17. §


(1) A talaj és a talajvíz védelme érdekében a kommunális szennyvizek elvezetését biztosító csatorna csak közcsatornába vezethető. Zárt tároló alkalmazása esetén annak ürítéséről szükség szerint a telek tulajdonosa köteles gondoskodni. A szippantott szennyvíz csak hatósági engedéllyel rendelkező ártalmatlanító telepre szállítható.

(2) Ahol a kommunális szennyvízcsatorna hálózat kiépült, használatba vételre és rendeltetés megváltoztatásra irányuló építésügyi hatósági engedély csak az érintett ingatlan rákötésének tényleges megtörténte után adható ki.


Helyi építészeti és táji értékvédelem


18. §


 A helyi építészeti és táji értékvédelemről külön Önkormányzati rendelet intézkedik.


Növénytelepítési előírások


19. §


(1) A legkisebb ültetési (telepítési) távolság az ingatlan határától akkor, ha az ültetvény gondozását saját ingatlanon végzik:

a) Az ingatlan déli és nyugati határától:

aa) szőlő, valamint 3 m-nél magasabbra nem növő gyümölcs- és egyéb bokor (élősövény) esetében 0,6 m;

ab) 3 m-nél magasabbra nem növő gyümölcs- és egyéb fa esetében 1,0 m;

ac) 3 m-nél magasabbra növő gyümölcs- és egyéb bokor (élősövény), valamint az ad) és ae) pontban nem szereplő gyümölcsfa esetében 2,0 m;

ad) cseresznyefa esetében 2,5 m;

ae) dió- és gesztenyefa, továbbá minden egyéb fa esetében 4,0 m;

b) Az ingatlan északi és keleti határától:

ba) 1 m-nél magasabbra nem növő bokor (élősövény), gyümölcsfaiskolai nevelés alatt álló növény, továbbá szőlő, köszméte, ribizke és málnabokor esetében esetében 0,8 m;

bb)  2 m-nél magasabbra nem növő bokor (élősövény) esetében 1,2 m;

bc)  minden egyéb gyümölcsbokor (mogyoró, stb.) estében 2,0 m;

bd) birs-, naspolya-, birsalanyra oltott körtefa esetében 2,5 m;

be) törpealanyra oltott almafa, továbbá meggy-, szilva- és mandulafa esetében 3,5 m;

bf) vadalanyra oltott alma-, körte- és kajszifa esetében 4,0 m;

bg) cseresznyefa esetében 5,0 m;

bh) dió- és gesztenyefa,továbbá minden fel nem sorolt gyümölcsfa esetében 8,0 m.

(2) Közúton és közterületen az építési területük határai és a növények között – az (1) bekezdés a) és b) pontjaiban meghatározottaktól eltérően legalább a következő ültetési (telepítési) távolságokat kell betartani:

a) minden gyümölcs- és egyéb 3 m-nél magasabbra nem növő fa, valamint bokor esetében legalább 1,5 m;

b) a 3 méternél magasabbra növő gyümölcs- és egyéb fa esetében legalább 2,5 m távolságra szabad ültetni (telepíteni).

(3) A fák, bokrok, sövények ágai a szomszédos telkekre nem nyúlhatnak át.



Ásványvagyon  gazdálkodási követelmények[1]


20. §


Ásványi nyersanyag kitermelésével járó tevékenység (bányászat, tereprendezés, egyes építési tevékenységek, vízrendezés) csak érvényes bányászati ill. külön jogszabály alapján kiadott hatósági engedély birtokában végezhető. Az ásványi nyersanyag kitermelésével járó tevékenység a vonatkozó hatályos jogszabályokban meghatározottak és engedélyezési eljárás szerint végezhető.


20/A.§.


  1. Becsehely Község közigazgatási területén veszélyeztetett terület nincs, erre vonatkozó szabályokat nem állapít meg a képviselő-testület.
  2. Becsehely Község közigazgatási területén elővásárlási joggal érintett terület nincs, erre vonatkozó szabályokat nem állapít meg a képviselő-testület.

(3)   Becsehely Község közigazgatási területe III. katasztrófavédelmi osztályba tartozik. A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 234/2011.(XI.10.) Korm. rendelet[2] rendelkezik a veszélyeztető hatások és az elégséges védelmi szint követelményeiről.”



6. Záró rendelkezések


21. §


(1) E rendelet a kihirdetést követő 30. napon lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépést követően keletkezett ügyekben kell alkalmazni.

(2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a 3/2007.( II.28.) számú önkormányzati rendelet hatályát veszti.

           


Becsehely, 2012.december 19.




Németh Géza

polgármester


Tótivánné dr. Kulcsár Edina

körjegyző



A rendelet kihirdetve:



Becsehely, 2012. december 20.




                                                           Tótivánné dr. Kulcsár Edina

körjegyző


[1]

A rendeletet a 19/2016 (XI.29.) önkormányzati rendelet 20. §-a módosította. Hatályos: 2016.09.29.-tól

[2]

A rendeletet a 2019/2016 (XI.29.) önkormányzati rendelet 20/A. §-a módosította. Hatályos: 2016.09.29.-tól