Kunszállás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2005. (III.25.) önkormányzati rendelete

a helyi építési szabályokról

Hatályos: 2014. 10. 30- 2016. 08. 29

KUNSZÁLLÁS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

5/2005 (111.22. Ör). sz. rendelete
a helyi építési szabályokról

Kunszállás Község Képviselő-testülete az 1999. Évi CXV. törvénnyel módosított 1997.évi LXXVIII.
törvény (továbbiakban Étv) 6.§ (3)a) alapján biztosított jogkörében a következő helyi építési
szabályokat állapítja meg:

A RENDELET HATÁLYA


  1.  § (1) E rendelet Kunszállás közigazgatási területére terjed ki.
  1.  a) A rendelet hatálya alá tartozó területen területet felhasználni, telket kialakítani, építményt,
    építményrészt, épületegyüttest építeni, átalakítani, bővíteni, felújítani, helyreállítani, korszerűsíteni
    és lebontani, elmozdítani, a rendeltetését megváltoztatni (a továbbiakban együtt : építési munka)
    valamint zöldfelületet alakítani és ezekre hatósági engedélyt adni e rendelet és annak mellékletei
    alapján lehet.
  1. E rendeletben nem szabályozott kérdésekben az OTÉK (az országos településrendezési és
    építési követelményekről szóló módosított 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelet) és a hatósági
    előírások az érvényesek.
  1.  A rendelet csak az alábbi mellékletekkel együtt érvényes és alkalmazható:

'a) Külterület 1:10.000 méretarányú (SZ-1) terve (továbbiakban HÉSZ külterületi melléklete)

2 b)Belterület 1: 2.000 méretarányú (SZ-2) szabályozási terve (továbbiakban szabályozási terv)

Ad-
ó-
szabályozási ELEMEK

  1.  § (1) Kötelező szabályozási elemek, amelyek a település egésze szempontjából legfontosabbak
    ezért módosításuk csak a szabályozási tervek felülvizsgálatával és módosításával lehetséges.

Ezek - beépítésre szánt területek lehatárolása és azok építési övezeti besorolása
- közterületek (utak) szabályozása

5(2) A szabályozási terven jelölt tervezett telekhatár irányadó szabályozási elem, amely az övezeti
előírások figyelembevételével hatósági eljárásban módosítható.

6(3) Ha az övezethatár egy telket átmetsz, nem kell a telket az övezethatár mentén megosztani.
Ebben az esetben az építési hely a vonatkozó övezeti előírás szerint jelölendő ki. A
megengedett legnagyobb beépítettség mértéke az övezethatár által elmetszett telekrészre


1 11/2011 .(VIII. 16.)       rendelet l.melléklete Hatályba lépésének ideje: 2011. szeptember 15.


2 11/2011 .(VIII. 16.) rendelet 2.melléklete Hatályba lépésének ideje: 2011. szeptember 15.


311/2011 .(VIII. 16.) rendelet 20.§ hatályon kívül helyezte 2011. szeptember 15.-től


4 11/2011 .(VIII. 16.) rendelet 20.§ hatályon kívül helyezte 2011. szeptember 15.-től


5 11/2011.(VIII. 16.)        rendelet l.§(l)bekezdés iktatta be Hatályba lépésének ideje: 2011.                             szeptember 15.


611/2011.(VIII. 16.)         rendelet l.§(2)bekezdés iktatta be Hatályba lépésének ideje: 2011.                            szeptember 15.



számítandó, azaz mintha a telek megosztott lenne. Az övezeti előírások nem a telekhez,
hanem a lehatárolt területhez kötődnek.

Ha megosztásra kerül a telek az övezethatár mentén a maradványtelekre nem vonatkozik a
legkisebb teleknagyság.

  1. 7 a) A szabályozási vonalak, melyek útszélesítést, útvonal korrekciót jelölnek, nem kötelezik az
    építési telek tulajdonosát és az út tulajdonosát azonnali bontásra, telekalakításra, kisajátításra,
    b) A szabályozással érintett telken azonban semmilyen telekalakítási-, építési engedély-
    kivétel a kubatúrán belüli és a szabályozással nem érintett irányban történő változással járók- nem
    adható ki, csak a tervezett szabályozás figyelembe vételével.

BELTERÜLETI HATÁRVONAL

  1.  § (1) A község tervezett belterületi határát jelen rendelet területfelhasználási tagolása határozza meg
    és a szabályozási terv ábrázolja. Építésügyi eljárásokban érvényessége a földhivatali átvezetéstől
    számítható.

BEÉPÍTÉSRE SZÁNT ÉS BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK KÖZÖS ELŐÍRÁSAI

  1. § (1) A meglévő telkek méretei (hossz, szélesség, terület) és beépítése (beépítettségi % és telepítési
    távolság) a már kialakult tömbökben eltérhetnek az egyes övezetek előírtaktól, de (új) telket alakítani,
    (telket megosztani) csak az övezetre előírt telekméretnek megfelelően lehet és új beépítés is csak az
    övezeti előírások szerint engedhető.
  1.  Trágyatároló és lakóépület távolsága min. 10 m.
  2.  Közmű és hírközlési létesítmények elhelyezése e rendelet és a szakhatósági előírások
    figyelembevételével lehetséges.
  3.  A zöldterületi mutatóba csak a min 0,6 m-es földtakarású területrészek számítók be.
  4.  Telekhatártól való ültetési távolságok az alábbiak lehetnek:
  1.  szőlő: min 0,8 m
  2.  3 m-nél magasabbra nem növő gyümölcs-, és egyéb bokor esetén: min l,5m
  3.  3 m-nél magasabbra növő gyümölcs-, és egyéb fa esetében: min 3,0 m
  4.  erdei fafaj esetében: min 8,0 m .

BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEKRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK

a

Általános előírások

Telekalakítás

  1. §(1) Nyúlványos (nyeles) telek a gazdasági terület kivételével nem alakítható.

Járművek elhelyezése

  1. § Beépítésre szánt területen a parkolási rendelet megállapításáig járművek elhelyezésére az alábbi
    vonatkozik:
  1. a gépjárművek elhelyezését saját telken belül kell megoldani

7 Beépítette a 15/2007./VII.17./ Önkorm. számú rendelet l.§-a 2007. július 17-i hatállyal.


1



  1. az építési telekhez kapcsolódó közterületen a közterület kezelőjének engedélyével akkor
    helyezhető el a gépjármű, ha a telken igazoltan - ki és behajtás forgalmi okokból nem
    engedélyezhető

- a már meglévő épület ill. telek méretei a telken belüli parkolást nem teszik lehetővé


T erületfelhasználás

  1. § (1) Építési használatuk általános jellege valamint sajátos építési használatuk szerint az alábbi
    területfelhasználási egységekbe soroltak:
  1.  Lakóterület (Lf)        Falusias lakóterület
  2.  Vegyes terület (Vt)    Településközpont vegyes terület
  3.  Gazdasági terület, amely

ca) (Gksz) Kereskedelmi szolgáltató terület
eb) (Gip) Ipari terület


  1. Különleges terület, amely

da) (Kt) Temető

db) (Ksp) Sportterület
de)       (Kh) Hulladéklerakók

de)        (Kv) Vásártér


  1. A mellékleten az övezetet leíró kiegészítő jel az alábbiakat tartalmazza:

T erületfelhasznál
ás jele/


Beépítési mód

max

beépítettség %

Max

építménymagasság(

m)

min

telekterület

(m2)

Épületek, építmények elhelyezése

  1. § (1) Lakóterületen a lakások egy épületben helyezendők el. A lakás kiegészítő helyiségei
    kerülhetnek különálló építménybe is.

8(2) -

  1.  Terepszint alatti önálló létesítmény - amely a telek építési helyén belül helyezhető el - a
    falusias lakóterületen és gazdasági területen nem szabályozott, településközponti vegyes-, és
    különleges területen csak földtakarásban növényzettel fedve valósítható meg.
  2.  Állattartó építmények kialakításánál az alábbi legkisebb férőhelyigényeknek9 kell
    megfelelni:

baromfi

csibe mélyalommal 15 db/m2
tojótyúk mélyalommal 5 db/m2
tojótyúk ketrecben 10 db/m2
kacsa, liba 2 - 3 db/m2

szarvasmarha


811/2011 .(VIII. 16.) rendelet 20.§ hatályon kívül helyezte 2011. szeptember 15.-től


9 Az építmény alapterületében kifejezett érték



tehén kötött tartásban 3,5-4 m2/ db
tehén zárt, kötetlen tartásban 6 m2/ db
tehén kötetlen tartásban 25-30 m2/ db
növendék kötött tartásban 3 m2/ db
növendék kötetlen tartásban 4 m2/ db

kötött tartásban 3,5-4 m2/ db
zárt, kötetlen tartásban 12 m2/ db
kötetlen tartásban 25-30 m2/ db

juh                                 0,6-1    m2/db

sertés

koca ellető         fekvőrész 2,2 m2/ db

malac bújó 1,3 m2/ db
koca szállás       szállás l,5m2/ db

kifutó 4 m2/ db
hízó 1,5 m2/ db

borjú közös rekeszben 2-5m2/db
bika zárt, kötetlen tartásban 3,5 m2/ db
bika kötetlen tartásban 25-30 m2/ db
bika kötött tartásban 3,5-4 m2/ db

  1. a) Lakóterületen elhelyezhető állatlétszámokra külön önkormányzati rendelet vonatkozik,
  1. Lakóépülettől való védőtávolság legalább az alábbi:

ló, szarvasmarha         15 m

juh, kecske, sertés       10 m

broiler baromfi             ketreces            5 m

almos               10 m

tojótyúk (ketreces)                              10 m

viziszámyas                                        15 m

pulyka                                                10 m

anyanyúl és szaporulata                      10 m


  1. Lakóterületen csak zárt trágyatároló létesíthető.

Lakóterületre vonatkozó előírások

a

Általános előírás

  1. § 10(1) Oldalhatáron álló beépítésnél, az oldalkert min 4m

Falusias lakóterület

  1. § (1) Falusias lakóterületen az építési övezeti előírások figyelembevételével elhelyezhető:

-lakóépület és/vagy

-kereskedelmi, szolgáltató és vendéglátó épület
-szálláshely szolgáltató épület


1011/2011 .(VIII. 16.) rendelet 2.§ iktatta be


Hatályba lépésének ideje: 2011. szeptember 15.



-kézműipari építmény

-helyi igazgatási , egyházi , oktatási, közművelődési, kulturális, egészségügyi , szociális
épület

-sportépítmény

egyéb - a terület alaprendeltetését nem zavaró- üzemi és tároló építmény

  1.  A falusias lakóterület a beépítési jellemzők alapján szabályozási terv szerint az alábbi
    övezetekre tagolódik:

(Lf-1) általános beépítés övezete
(Lf-2) kistelkes beépítés övezete
(Lf-3) átmeneti beépítés övezete
(Lf-4) többlakásos beépítés övezete

  1.  Falusias lakóterület általános előírásai

na) Vezetékes gáz kivételével a teljes közművesítés az építési munka feltétele azzal az
eltéréssel, hogy a szennyvízhálózat kiépítéséig a szakszerű szikkasztás vagy a vízzáróan
kiképzett medencés gyűjtés megengedett, továbbá a csapadékvíz gyűjtés egyedi
megoldással is történhet

  1. Környezetterhelési határértékként a falusias lakóterületre előírtak tartandók.

12c) Az építési övezetben kialakítható telek területének kétszeresét meghaladó új telek nem
alakítható.

  1.  Sarokteleken lapostetős épület nem létesíthető, a tetőhajlásszög a környezetben kialakult
    érték szerint határozandó meg.
  2.  Saroktelkeken a létesítmény előtti közterület növénnyel fedettségét, annak fenntartását az
    érintett telektulajdonos biztosítja.

Falusias lakóterület egyes építési övezeteire vonatkozó előírások

  1.  (Lf-1) általános beépítés övezete
  1.  Telek területe: kialakult helyzet szerint, de legalább 900 m2
  2.  Beépítés módja: oldalhatáron álló beépítési hely szerint min. 5,0 m előkerttel illetve a
    kialakult helyzet szerint.
  3.  Beépítettség: max 30%
  4.  Építménymagasság: min 3,5m, max 4,5m

a háztartással kapcsolatos önálló épület: min 2,0 max 3,6m

  1.  Zöldfelület: min 40%
  2.  A *-gal jelölt alövezetben a telek területe: min 550m2
  3.  Az oldalkert 6,0 m, ha a telek szélessége 16,0 m-nél kisebb, akkor oldalkert 4,0 m lehet.
  4.  Saroktelek beépítettségére kereskedelmi, szolgáltató funkció esetén vonatkozó külön előírás

Telek területe m2

beépítettség mértéke

900-1125

50%

1126-1350

45%

1350-1575

40%

1576-1800

35%

11 11/2011.(VIII.16.) rendelet 3.§ (1) bekezdés iktatta be                               Hatályba lépésének ideje: 2011. szeptember 15.


12 11/2011.(VIII.16.) rendelet 3.§ (1) bekezdés iktatta be                               Hatályba lépésének ideje: 2011. szeptember 15.



  1. (Lf-2) kistelkes beépítés övezete
  1.  Telek: területe:           min.     400      m2
  2.  Beépítés módja: oldalhatáron álló építési hely szerint utcavonalra, a hátsó telekhatárig
    terjedhet.
  3.  Beépítettség: max 30 %
  4.  Építménymagasság: min 3,6m, max 4,5 m,
  5.  Zöldfelület: min 40%
  6.  Saroktelek beépítettségére kereskedelmi, szolgáltató funkció esetén vonatkozó külön
    előírás5

Telek területe m2

beépítettség mértéke

400-500

50%

501-600

45%

601-700

40%

701-800

35%

(6) (Lf-3) átmeneti beépítés övezete


  1.  Telek: szélessége:: min 20,Om
    mélysége: min 40,Om

területe: min. 1500 m2

  1.  Beépítés módja: oldalhatáron álló beépítési hely szerint min. 5,0 m előkerttel.
  2.  Beépítettség: max 20%
  3.  Építménymagasság: min 3,5m, max 4,5m

a háztartással kapcsolatos önálló épület: min 2,0 max 3,6m

  1.  Zöldfelület: min 40%
  2.  Az építési munka feltétele, hogy a közművesítettséget az építtető biztosítja.
  3.  Az övezet beépítése a 0305 és a 0284 úti közterületi kapcsolattal lehetséges.
  4.  Az övezet beépítésének nem feltétele a belterületbe vonás.
  1. (Lf-4) többlakásos beépítés övezete
  1.  Telek: területe: min. 900 m2, ill. a kialakult helyzet szerint.
  2.  Beépítés módja: oldalhatáron álló építési hely szerint, kialakult helyzet szerint.
  3.  Beépítettség: max 30 %
  4.  Építménymagasság: max 7,5 m,
  5.  Zöldfelület: min 40%
  6.  Egyéb építmény a telken tömbösítetten helyezhető el, max. lakásonként egy gépkocsitároló.

Kertvárosias lakóterület

1310/A.§ (1) Kertvárosias lakóterületen:

  1.  lakóépület
  2.  kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület,
  3.  egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület,
  4.  kézműipari épület
  1. sportépítmény elhelyezhető.

1311/2011.(VIII. 16.) rendelet 4.§ iktatta be


Hatályba lépésének ideje: 2011. szeptember 15.


3



  1.  Kertvárosias lakóterület beépítési sajátosságok alapján a szabályozási terv szerint (Lke-1)

építési övezetbe tartozik.

  1.  (Lke-1) építési övezetének előírásai
  1.  Kialakítható telek területe: min 550 m2

szélessége: max 30m

  1.  Beépítési mód: szabadonálló,
  2.  Beépítettség: max. 30%,
  3.  Építménymagasság: max. 4,5 m
  4.  Zöldfelület min 50%

Vegyes terület
Településközpont vegyes terület

ll.§ (1) A településközponti vegyes terület a szorosan vett településközponti beépítés területe.

  1.  A településközponti vegyes terület az alábbi övezetekre tagolódik:

(Vt-1) intézményi övezet

(Vt-2) ellátási övezet

  1.  Településközpont vegyes terület általános előírásai

14a) Vezetékes gáz kivételével a teljes közművesítés az építési munka feltétele azzal az
eltéréssel, hogy a szennyvízhálózat kiépítéséig a szakszerű szikkasztás vagy a vízzáróan
kiképzett medencés gyűjtés megengedett, továbbá a csapadékvíz gyűjtés egyedi
megoldással is történhet,

  1. Környezetterhelési határértékként a vegyes területre előírtak tartandók.

Településközponti vegyes terület egyes építési övezeteire vonatkozó előírások

  1.  (Vt-1) intézményi övezet
  1.  Elhelyezhető az övezeti előírások figyelembevételével

-szolgálati lakás
-igazgatási épület

-kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület
-egyházi, oktatási, közművelődési, egészségügyi, szociális épület
-sportépítmény

  1.  Telek szélessége: közbenső, min 18,0m

sarok: min 20,Om.
mélysége: min 30 m

területe: min 600m2 ill. a kialakult helyzet

  1.  Beépítés módja: kialakult helyzet szerint
  2.  Beépítettség: max 30%, de a templomkertben új épület nem helyezhető el.
  3.  Építménymagasság: min 3,6m, max 6,5m
  4.  Zöldfelület: min 30%

15g) A templomkertben köztéri berendezések, emlékművek elhelyezhetők és gyalogos felület
kialakítható.

  1.  (Vt-2) ellátási övezet
  1. Elhelyezhető: az övezeti előírások figyelembevételével

14 11/2011.(VIII.16.) rendelet 5.§(l)bekezdés iktatta be                                  Hatályba lépésének ideje: 2011. szeptember 15.


15 11/2011.(VIII. 16.) rendelet 5.§ (2)bekezdés iktatta be                               Hatályba lépésének ideje: 2011. szeptember 15.



-lakóépület
-igazgatási épület

-kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület
-egyházi, oktatási, közművelődésügyi, egészségügyi, szociális épület
-sportépítmény

-nem zavaró hatású egyéb gazdasági építmény

  1.  Telek szélessége: közbenső:  min 18,0 m

sarok:               min 20,0 m

területe: min 600m2 ill. a kialakult helyzet

  1.  Beépítés módja: kialakult helyzet szerint
  2.  Beépítettség : max 50%
  3.  Építménymagasság: min 3,6m, max 6,5m
  4.  Zöldfelület: min 10%

Gazdasági területek

  1. §(1) Gazdasági területbe a gazdasági célú építmények elhelyezésére szolgáló területek soroltak.
  1.  Gazdasági területen belül köz vagy magánút külön jel nélkül alakítható.
  2.  A gazdasági terület: kereskedelmi, szolgáltató terület
    ipari terület
    Kereskedelmi, szolgáltató terület
  1. §(1) Kereskedelmi, szolgáltató területbe a község nem zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú
    épületekkel beépített ill. beépíthető területe sorolt, amelyben az övezeti előírások figyelembevételével
    elhelyezhető:

-a nagylétszámú állattartó építmények kivételével mindenfajta nem jelentős zavaró hatású
gazdasági tevékenységi célú épület
-szolgálati lakás
-igazgatási és egyéb irodaépület
-üzemanyagtöltő
-sportépítmény

kivételesen - egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület
- egyéb közösségi szórakoztató épület

  1. Kereskedelmi szolgáltató terület
    (Gksz) általános építési övezet
  2. Kereskedelmi szolgáltató terület előírásai:

16a) Vezetékes gáz kivételével a teljes közművesítés az építési munka feltétele azzal az
eltéréssel, hogy a szennyvízhálózat kiépítéséig a szakszerű szikkasztás vagy a vízzáróan
kiképzett medencés gyűjtés megengedett, továbbá a csapadékvíz gyűjtés egyedi
megoldással is történhet.”

  1. Környezetterhelési határértékként a gazdasági területre előírtak tartandók.

(4 )(Gksz) építési övezet

  1.  Telek:      területe:           min lOOOm2
  2.  Beépítés módja: szabadonálló építési hely szerint min. 5-es előkerttel, de legalább a
    homlokzatmagasságnak megfelelő oldal-, és hátsókerttel.
  3.  Beépítettség: max 60%

1611/2011.(VIII. 16.) rendelet 6.§ iktatta be                          Hatályba lépésének ideje: 2011. szeptember 15.


4



  1.  Építménymagasság: min 3,6 m, max 7,5 m, ami a technológia függvényében változhat.
  2.  Zöldfelület: min 25 %
  3.  *-gal jelölt övezet külön előírásai

fa) Az építménymagasság max 30m, ami technológiai szükségszerűségből növelhető.

fb) Telkei őshonos fákkal körbeültetendők.


Ipari terület

  1. §(1) Ipari területbe a gazdasági tevékenységi célú épületekkel beépített ill. beépíthető terület sorolt,
    amelyben az övezeti előírások figyelembevételével elhelyezhető:

-mindenfajta gazdasági tevékenységi célú épület, beleértve a nagylétszámú állattartó
építményeket is

-szolgálati lakás

-igazgatási és egyéb irodaépület

-üzemanyagtöltő

-sportépítmény

kivételesen - egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület
- egyéb közösségi szórakoztató épület

  1. Ipari terület általános előírásai:
  1.  A közművesítés és védőterület a szakhatósági állásfoglalások szerint egyedileg határozandó
    meg.
  2.  Környezetterhelési határértékként a gazdasági területre előírtak tartandók.

  1.  Ipari terület (Gip-1) általános

(Gip-2) közmű övezetbe sorolt.

  1.  Amennyiben a létesítmény védőterületet igényel az saját telken belül alakítandó ki.
  2.  (Gip-1) övezet
  1.  Telek: szélessége:  min      20,0     m

mélysége: min 50 m
területe: min 1000 m2

  1.  Beépítés módja: szabadonálló építési hely szerint min 5-es előkerttel, de legalább a
    homlokzatmagasságnak megfelelő oldal-, és hátsókerttel a szabályozási terv szerinti fásítási
    (beültetési) kötelezettséggel.
  2.  Beépítettség: max 30%
  3.  Építménymagasság min 3,6 m, max 7,5 m, ami a technológia függvényében változhat.

19e) -

  1. Zöldfelület: min 40%

2°g)-

  1.  (Gip-2) közmű övezet

17 11/2011.(VIII. 16.) rendelet 20.§ hatályon kívül helyezte 2011. szeptember 15.-től


1811/2011.(VIII. 16.) rendelet 20.§ hatályon kívül helyezte 2011. szeptember 15.-től


1911/2011.(VIII. 16.) rendelet 20.§ hatályon kívül helyezte 2011. szeptember 15.-től


20 11/2011.(VIII. 16.) rendelet 20.§ hatályon kívül helyezte 2011. szeptember 15.-től



  1. A telek, a beépítés, a beépítettség, a terepszint alatti létesítmény az ágazati szabványoknak
    megfelelően határozandó meg.

21b) -

Különleges területek

  1. § Kunszállás különleges területei az alábbiak:
  1.  Temető           (Kt)
  2.  Sportterület   (Ksp)

223. -

  1. Vásártér              (Kv)

235. Mezőgazdasági üzemi terület


Temető

  1. § (1) Temető (Kt) a szabályozási terven jelölt méretben alakítandó ki.
  1.  A területen ravatalozó, kápolna, urnafal és síremlék helyezhető el.
  2.  A temető területi szabályozására az alábbiak vonatkoznak:

sírok mérete (hossz, x szélesség):

egyes - min 0,9 x 2,1 m (felnőtt)      0,6   x 1,3 m (gyerek)

kettős - min 1,9 x 2,1 m
kripta mérete (hossz, x szélesség):      egyes         - min 1,5 x 2,5                                                                 m

többes -    min 1,5 koporsónként x 2,5 m

sírok távolsága : min 0,6m
sírsorok távolsága: min l,0m

új belső út min 8,0 m szélességben két oldali fasorral létesíthető.

  1.  A teljes közművesítés az építési munka feltétele, szennyvízhálózat kiépítéséig belterületen a
    vízzáróan kiképzett medencébe való szennyvízgyűjtés megengedett, külterületen a közművesítés
    egyedileg határozandó meg.
  2.  A terület kertészeti eszközökkel való fenntartásáról kell gondoskodni.

Sportterületek

1724.§ (1) Sportterület (Ksp) a sport-, szabadidős-, pihenés-, és a testedzés céljára szolgáló terület.

  1.  A területek szerepkörük alapján a szabályozási terv szerint az alábbi övezetekre tagolódnak:

(Ksp-1) Belterületi sportterület
(Ksp-2) Külterületi sportterület

  1. Sportterületre vonatkozó általános előírás:
  1.  A területen: - sportépítmény és szociális helyiségei-

- az alaprendeltetéshez kapcsolódó kereskedelmi, szolgáltató és
vendéglátó épület elhelyezhető .

  1. Kömyezetterhelési határértékként a falusias lakóterületre előírtak tartandók

21 11/2011.(VIII. 16.) rendelet 20.§ hatályon kívül helyezte 2011. szeptember 15.-től


22 11/2011.(VIII. 16.) rendelet 20.§ hatályon kívül helyezte 2011. szeptember 15.-től


23 11/2011.(VIII. 16.) rendelet 7.§ iktatta be                         Hatályba lépésének ideje: 2011. szeptember 15.


24 Módosította 15/2007./VII.17./ számú rendelet 2.§-a 2007.július 17-i hatállyal.


5



  1. Új telekosztás nem megengedett, telekösszevonás nem korlátozott.

Sportterület egyes építési övezeteire vonatkozó előírások

  1.  (Ksp-1) belterületi sportterület
  1.  A teljes közművesítés az építési munka feltétele, szennyvízhálózat kiépítéséig vízzáróan
    kiképzett medencébe való szennyvízgyűjtés megengedett.
  2.  Beépítés módja: szabadon álló építési hely szerint.
  3.  Beépítettség : max 10%
  4.  Zöldfelület min.:50%.
  5.  Építmény magasság: max:4,5 m
  1.  (Ksp-2) külterületi sportterület
  1.  Közművesítés egyedileg határozandó meg.
  2.  Beépítés módja: szabadon álló építési hely szerint.
  3.  Beépítettség : max 10%
  4.  Építmény magasság: max: 9,0 m
  5.  Beültetési kötelezettség vonatkozik az SZ-2 szabályozási terv szerinti telekrészre.
  6.  A távlati út hely kialakítása érdekében a nem beépíthető telekrész a szabályozási terven.

Hulladéklerakó

2518.§ -
1926 §

2719/A § (1) (Kp) Piactér a szabályozási terven lehatárolt, ahol ott az alaprendeltetésnek megfelelő-,
és sportépítmények elhelyezhetők
(2) A terület építésügyi előírásai:

  1.  beépítés módja: szabadonállóan
  2.  beépítettség: max 40%
  3.  építménymagasság min 3,0m, max 4,5m,
  4.  zöldfelület: min 40%”

2819/B.§ (Km) mezőgazdasági üzemi terület

  1.  Elhelyezhető az övezeti előírások figyelembevételével:
  1.  szolgálati lakás
  2.  iroda, szociális építmények
  3.  mindenfajta gazdasági tevékenységi célú épület, beleértve a nagylétszámú állattartás

építményeit is

  1.  Kialakítható telek: min 1200m2
  2.  Beépítés módja: szabadon álló
  3.  Beépítettség: max 30%
  4.  Építménymagasság max 7,5m, ami technológiai szükségszerűségből változhat.
  5.  Zöldfelület: min 40%, a telekhatár mentén az ültetési távolságok figyelembevételével

kötelező fásítással.


25 11/2011.(VIII. 16.) rendelet 20.§ hatályon kívül helyezte 2011. szeptember 15.-től


26 Hatályon kívül helyezte a 15/2007./VII. 17./ számú rendelet.


27 11/2011.(VIII.16.) rendelet 8.§ iktatta be                             Hatályba   lépésének  ideje:  2011.    szeptember  15.


28 11/2011.(VIII. 16.) rendelet 9.§ iktatta be                            Hatályba   lépésének  ideje:  2011.    szeptember  15.



BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEKRE VONATKOZÓ

ELŐÍRÁSOK29


  1. § A beépítésre nem szánt területek az alábbi területfelhasználási egységbe soroltak:
  1.  Közlekedési, hírközlési és közmű-elhelyezési terület
  2.  Zöldterület
  3.  Erdőterület
  4.  Mezőgazdasági terület
  5.  Vízgazdálkodási terület

30f) Különleges beépítésre nem szánt (Ksz) jelű szabadidős terület
Köz1ekedési-,hírköz1ési és közműe1he1yezési területek

  1. § (1) A közlekedési-, hírközlési-, és közműelhelyezési területek az országos és a helyi közutak,
    kerékpárutak, a közterületi gépjármű várakozóhelyek, a járdák és gyalogutak mindezek csomópontjai,
    vízelvezetési rendszere és környezetvédelmi létesítményei, továbbá a hírközlés és a közművek
    építményeinek elhelyezésére szolgálnak.
  1.  Területen az OTÉK 26.§ (3) bekezdésben felsorolt építmények helyezhetők el.
  2.  A területek szerepkörük alapján a szabályozási terv szerint az alábbi övezetekre tagolódnak:

(KÖu-1) országos közutak övezete
(KÖu-2) helyi gyűjtő és lakóutak övezete
(KÖu -3) egyéb utak övezete

Közlekedési és közműterületek általános előírásai

  1.  Közlekedési területen belül műtárgyakat, közvilágítási és közlekedési jelzőlámpákat,
    közterületi építményeket, növényzetet úgy kell elhelyezni, hogy azok a közlekedést és az
    útfelületek láthatóságát ne akadályozzák.
  2.  Közlekedési terület kialakításakor zöldterületek csökkentése csak műszakilag indokolt
    esetben : a fasor távlati pótlási -bővítési lehetőségeinek megtartásával lehetséges.

Közlekedési-, és közműterületek részletes övezeti előírásai
(6) a) (KÖu-1) országos közutak övezete

  1.  az övezetbe tartozik:

-M5. sz. autópálya

-5302.jelű Kiskunfélegyháza-Jakabszállás összekötőút
-5401.jelű összekötőút község és 5 sz út között

  1.  Gépjármű forgalomra min 6m-es burkolati szélesség alakítandó ki.
  2.  Kétoldali járda és/vagy kerékpárút alakítandó ki.
  1.  (KÖu-2) belterületi lakó és gyűjtőutak övezete
  1. Szabályozási szélessége: min 12 m

29 beépítésre nem szánt területen építmény elhelyezésének általános szabálya az Étv 19.§(2)


30 11/2011.(VIII. 16.) rendelet 10.§ iktatta be                                         Hatályba   lépésének  ideje:  2011.    szeptember  15.


6



  1.  Gépjármű forgalomra min 4m-es burkolati szélesség alakítandó ki.
  2.  Legalább egyoldali járda és/vagy kerékpárút építendő.
  1. (KÖu-3) övezet
  1. Az övezetbe tartozik minden egyéb külön jel nélküli út.

31b) Szabályozási szélessége min 8m az alábbi kivételekkel:

ba) legfeljebb 3 db telek kiszolgálására szolgáló út: min 4,0 m,

bb) hálózati jelentőségű dűlőút és településközi összekötőút
általában: min 12m

be) hálózati jelentőségű dűlőút és településközi összekötőút
beépítésre szánt terület határán: min 18 m

Zöldterület

  1. § 32(1) Zöldterületek a (Z) Belterületi közpark és (Zv) védelmi zöldterület övezetbe soroltak.
  1. (Z) Belterületi közpark
  1. A községi szintű zöldfelületi ellátás övezete , amelyet a településközponti elhelyezkedés, az
    intenzív használat és jelentős településképi érték jellemez.
  2. Az övezetben sétaút, pihenőhely, játszóhely, pihenést szolgáló kerti berendezés, köztéri
    berendezés elhelyezhető.

33(3) (Zv) Védelmi zöldterület:

  1.  Háromszintes növényzettel, hangsúlyos fásítással alakítandó ki.
  2.  Köztéri berendezések, sportpálya, játszótér elhelyezhető.
  3.  Az övezetben séta-, pihenőutak, gyalogos térburkolatok és kerékpárút burkolata,

játszótéri ütéscsillapító burkolatok helyezhetők el.”


Erdőterület

  1. § (1) Erdőterületbe az erdőtörvény hatálya alá tartozó gazdasági erdőterületek soroltak, amelyek a
    szabályozási terven lehatároltak vagy mezőgazdasági területen művelési ág váltással jöttek létre.
  1.  A gazdasági erdőterület (E) jellel ábrázolt.
  2.  Az (E) övezetben az erdőterületeken való általános építési előírások alkalmazandók.
  3.  Meglévő tanyatelken építési munka a meglévő beépítettség mértékéig végezhető.

Mezőgazdasági terület

  1. § (1) Mezőgazdasági területnek minősül a község teljes beépítésre nem szánt külterülete az erdő -,

a közlekedési-, közmű elhelyezési és vízgazdálkodási területek kivételével.


Mezőgazdasági terület általános előírásai

la)34 A mezőgazdasági terület általár

  1. Új beépítés kizárólag szabadonálló lehet min 6m-es oldalkerttel.

(2)a)34A mezőgazdasági terület általános és kertes mezőgazdasági terület.


31 11/2011.(VIII. 16.) rendelet 11.§ iktatta be                                         Hatályba   lépésének   ideje:  2011.    szeptember 15.


32 11/2011.(VIII. 16.) rendelet 12.§(l)bekezdés           iktatta be                  Hatályba lépésének ideje:  2011.    szeptember 15.


33 11/2011.(VIII. 16.) rendelet 12.§(2)bekezdés          iktatta be                  Hatályba lépésének ideje:  2011.    szeptember 15.


34 11/2011.(VIII. 16.) rendelet 13.§(l)bekezdés           iktatta be                  Hatályba lépésének ideje:  2011.    szeptember 15.



  1. 35 A mezőgazdasági övezetekben az övezeti határ és telekhatár különbözhet, de építmény
    csak az építést lehetővé tevő telekrészen helyezhető el.

36(3) A mezőgazdasági terület az alábbi övezetekre tagolódik:

  1.  (Má-1) általános övezet
  2.  (Má-2) védelmi övezet
  3.  (Má-3) fejlesztési övezet
  4.  (Mk-1) kertes övezet

Mezőgazdasági terület övezeti előírásai:

  1. (Má-1) általános övezet
  1.  Elhelyezhető az övezeti előírások figyelembevételével:

aa) mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó üzemi jellegű építmények

  •  különböző mezőgazdasági szolgáltatások (javító műhelyek, fafeldolgozók)
  •  termény-, és állatfelvásárlás, tejbegyűjtő, élőállat-, zöldség-,

gyümölc sfelvásárlás

  •  élelmiszeripari feldolgozás , sütöde, savanyítóüzem, pince , hűtőház, vágóhíd,
    élelmiszeraktárak

ab) mezőgazdasági építmények

-állattartó épületek
-növénytermesztés épületei

ac) Az ellátással kapcsolatos építmények az alábbiak rendelteltetéssel:

-kiskereskedelem

-vendéglátás

-szálláshely

-sport

-falusi turizmus
-ismeretterjesztés

ad)37 Tanya

  1.  Birtokközpont az OTÉK 29.(6) bekezdése szerinti ingatlanbejegyzésekkel együtt
    kialakítható.
  2.  Az építési munka közművesítettségi feltétele, hogy az építtető oldja meg az ivóvíz-, és

villamosenergia ellátást, hulladékelszállítást, szennyvízkezelést.

  1.  Az övezetben a 23. § (5) a) aa)-ac) szerinti építmények az OTÉK29.§(4)-(7) bekezdése

szerint helyezhetők el.

38e) (Má-1*) jelű övezetben már meglevő tanyatelken max 25m2-es bővítéssel járó
épületkorszerűsítés engedélyezhető.

39f) (Má-1**) jelű övezetben birtokközpont kizárólag borturisztikai építmények elhelyezése
érdekében jelölhető ki.

40(5) (Má-2) védelmi övezet előírásai:

  1.  A vízügyi és természetvédelmi kezelést és kutatást szolgáló létesítmények korlátozás

nélkül elhelyezhetők.

  1.  (Má-2*) alövezet csak gyepművelésű lehet

  1.  Beépítette a 15/2007./VII. 17./ Önkorm. számú rendelet 4.§ (2)-e 2007július 17-i hatállyal.
  2.  11/2011.(VIII. 16.) rendelet 13.§(2)bekezdés iktatta be Hatályba lépésének ideje:                                                                                      2011.      szeptember 15.

  1.  Beépítette a 15/2007./VII.17./ számú rendelet 4.§ (l)-e 2007július 17-i hatállyal.
  2.  11/2011.(VIII. 16.) rendelet 13.§(3)bekezdés iktatta be Hatályba lépésének ideje:                                                                                      2011.      szeptember 15.

  1.  11/2011.(VIII. 16.) rendelet 13.§(3)bekezdés iktatta be Hatályba lépésének ideje:                                                                                      2011.      szeptember 15.
  2.  11/2011.(VIII. 16.) rendelet 13.§(4)bekezdés iktatta be Hatályba lépésének ideje:                                                                                      2011.      szeptember 15.

7



  1. (Má-2*) alövezetben építmény nem helyezhető el.

41(6) (Má-3) fejlesztési övezet

Az övezetben az OTÉK szerint mezőgazdasági területen építhető építmények sem
helyezhetők el, kivéve a megújuló energiaforrások műtárgyait és építményeit.

42 24/A.§ (Mk-1) kertes övezet előírásai

  1.  Nagylétszámú állattartást szolgálók kivételével építmények az általános előírások szerint

elhelyezhetők.

  1.  Birtokközpont az övezetben nem alakítható ki.

Vízgazdálkodási területek

  1. § (1) (V) Vízgazdálkodási területbe a csatorna vízügyi szakhatósági kötelezettségű sávjukkal
    tartoznak és a HÉSZ Külterületi mellékletén ábrázoltak.
  1. Vízgazdálkodási területre az általános rendelkezések vonatkoznak

Szabadidős terület

43 25/A § (1) (Ksz) Szabadidős terület község sport-, szabadidős-, pihenés-, és a testedzés céljára

szolgáló területe.

  1.  A területen sportépítmény és az alaprendeltetéshez kapcsolódó építmények elhelyezhetők

és vízfelület alakítható.

  1.  Beépítettség: max. 2 %
  2.  Építménymagasság: max. 4,5 m
  3.  Zöldfelület: min. 40%
  4.  A terület az ültetési távolság figyelembevételével őshonos fajtákkal körbefásítandó.
  5.  A (Ksz*) alövezetben tereprendezés nem végezhető.”

TELEPÜLÉSI ÉRTÉKVÉDELEM ELŐÍRÁSAI

  1. § (1) A település teljes közigazgatási területén a nyilvántartott régészeti lelőhelyek esetében
    alkalmazni kell A kulturális örökségvédelméről szóló 2001. évi LXIV. törvényt, mivel ezek a
    lelőhelyek a törvény erejénél fogva ex lege védettek.

Nyilvántartott lelőhelyeket e rendelet melléklete tartalmazza.

  1.  A település területén található természetes vízfolyások magas partvonulatai a 2001. évi
    LXIV. tv. szerint régészeti érdekű területek.
  2.  Művelési ág váltásánál (különösen szőlő, gyümölcs és erdő telepítése esetén) továbbá
    minden szántási mélységet meghaladó földmunkával járó fejlesztésnél, beépítésnél a Kulturális
    Örökségvédelmi Hivatal véleményét ki kell kérni mindaddig, amíg a település teljes
    közigazgatási területének régészeti topográfiája elkészül, és a nyilvántartott adatok a Helyi
    Építési Szabályzatában rögzítésre nem kerülnek.

  1.  11/2011.(VIII. 16.) rendelet 13.§(5)bekezdés iktatta be                                                                          Hatályba lépésének ideje: 2011. szeptember 15.
  2.  11/2011.(VIII. 16.) rendelet 14.§ iktatta be Hatályba                                                                                                                              lépésének      ideje:      2011. szeptember   15.
  3.  11/2011.(VIII. 16.) rendelet 15.§ iktatta be         Hatályba lépésének ideje: 2011. szeptember 15.


KÖZTERÜLETEK ELŐÍRÁSAI


  1. § (1) A közterületek lehatárolását a szabályozási terv tartalmazza: azt terület-felhasználási
    határvonalként vagy szabályozási vonalként ábrázolja.
  1.  Önálló övezetbe tartozó közterületekre vonatkozó építési, környezetalakítási szabályokat a
    közlekedési terület övezeti előírásai tartalmazzák.
  2.  Utcai fasor az alábbiak figyelembevételével telepítendő:
    telekhatártól, épülettől kiskoronájú fa: min 2,0m

középkoronájú fa       min2,5m

nagykoronájú fa         min3,5m

  1.  Magas és mélyépítési munkák miatt a növényzetben keletkezett kárra a faérték számítás
    alapján megváltási ár szabható ki.

ÉRTÉKVÉDELEM ELŐÍRÁSAI

4428.§ (1) Helyi védettségű épületek:

  1.  Templom 6 Hrsz
  2.  Lakóház 372 Hrsz
  3.  Lakóház 383 Hrsz
  4.  Polgármesteri Hivatal 1 Hrsz
  5.  Helyi néprajzi gyűjtemény 3 Hrsz
  6.  önkéntes tűzoltó szertár 241 hrsz
  1.  Helyi védettségű szobrok:
  1.  kőkereszt 4 Hrsz
  2.  István király 4 Hrsz
  3.  Milleniumi emlékmű 375 Hrsz
  4.  1848/49-es emlékmű 4 hrsz
  5.  1956-os emlékoszlop 4 hrsz
  1.  Helyi védettségű parkok
  1.  Csőke park 399 hrsz
  2.  Radnai Pál tér 241 hrsz
  3.  Templomkert 6 hrsz
  4.  Temető, különösen az egykori ótemető sírjelei 037/4 hrsz”

29.§ (1) A település teljes közigazgatási területén a nyilvántartott régészeti lelőhelyek esetében
alkalmazni kell A kulturális örökségvédelméről szóló 2001. évi LXIV. törvényt, mivel
ezek a lelőhelyek a törvény erejénél fogva ex lege védettek.

  1.  A település területén található természetes vízfolyások magas partvonulatai a 2001. évi
    LXIV. tv. szerint régészeti érdekű területek.
  2. -

45(4) Azonosított régészeti lelőhelyek a következők:

a) M5 úttal összefüggésben: 0301/4,14 hrsz, 0299/43,44,12,13 hrsz, 0285/6 hrsz, 0285/41
hrsz, 0285/39,22 hrsz, 0287/16,17 hrsz, 0297/45 hrsz, 0296/25 hrsz, 0285/17 hrsz,
0288/12a hrsz, 0288/14d,16 hrsz,

0295/33 hrsz, 0288/9-10 hrsz, 0285/17 hrsz, 0288/4 hrsz


  1.  11/2011.(VIII. 16.) rendelet 16.§ iktatta be        Hatályba                                                                                                               lépésének          ideje:  2011. szeptember          15.

 11/2011.(VIII. 16.) rendelet 17.§ iktatta be  Hatályba


  1.  104. sz. tanya: 0255/12,35,37 hrsz
  2.  Roskó tanya: 0267/A;9 hrsz
  3.  Pintér tanya (KÖH azonosító:50472)
  4.  Pintér tanya (KÖH azonosító:66923) 033/4,6-10 hrsz
  5.  Pintér tanya (KÖH azonosító:66925) 017/9-11,17,18 hrsz, 029/1 hrsz,

033/4-8 hrsz

  1.  Hátasdűlő D.:037/6-l 1,35,47,50 hrsz
  2.  Határút K.: 044/66 hrsz

VÉDETT ÉS VÉDŐTERÜLETEK ELŐÍRÁSAI

  1. § (1) Az természetvédelem érdekében szükséges építési korlátozásokat a mezőgazdasági terület

vonatkozó övezeti előírásai tartalmazzák.

  1. Az egyes vonalas létesítmények védősávjában építés csak az illetékes szakhatóság
    hozzájárulásával lehetséges:
  1.  vízügyi védőterületek vonatkozó jogszabályok és rendelkezések szerint
  2.  közlekedési védőterület az utak tengelyétől külterületen 50-50m
  3.  távvezeték hálózati energiaellátó és közműlétesítmények védőterületi az illető szabványnak
    megfelelően: földgáz távvezeték ( NA 150 ) 60 -63 bar , 20 -20 m

elektromos távvezeték 120 kV            13 - 13 m

25 -30 kV          5 - 5m

  1.  közművek védőtávolságai:   vízvezeték MSZ 7482/2-80 szerint

gázvezeték MSZ 7487 szerint

  1.  nagy és kisfeszültségű föld feletti vezeték biztonsági övezetében tilos 4m-nél magasabb
    mezőgazdasági kultúrák telepítése.
  2.  Nagylétszámú állattartás védőterülete szakhatósági állásfoglalás szerint jelölhető ki és saját
    telken belül biztosítandó.

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI FELADATOK MEGVALÓSULÁSÁT BIZTOSÍTÓ SAJÁTOS

JOGINTÉZMÉNYEK

  1. § (1) Kunszállás Község Képviselő-testülete e rendelet elfogadásával egyidejűleg az alábbi sajátos
    jogintézményekkel él és rendelkezik azokról:
  1.  építési tilalom
  2.  közút céljára való lejegyzés
  3.  útépítési és közművesítési hozzájárulás
  4.  településrendezési kötelezések, amely:

da) helyrehozatali kötelezettség

db)46 beültetési kötelezettség
47e) elővásárlási jog

Építési tilalom

  1. 330 hrsz ingatlanra

46 Beépítette a 15/2007./VII. 17./ Önkorm. számú rendelet 5.§ (l)-e 2007. július 17-i hatállyal.


47 11/2011.(VIII. 16.) rendelet 18.§(l)bekezdés iktatta be                                       Hatályba         lépésének ideje: 2011. szeptember 15.



Helyki közút céljára történő lejegyzés

  1.  Helyi közút céljára lejegyzésre kerülhetnek a szabályozási tervben szerinti KÖu jellel
    lehatárolt területek, 316 hrsz ingatlan déli része.

Útépítési és közművesítési hozzájárulás

  1.  A települési önkormányzat az útépítési és közművesítési hozzájárulásról külön rendelkezik.
    Helyrehozatali kötelezettség
  2.  Településkép védelme érdekében helyrehozatali kötelezettség elrendelésére a Jegyzőt
    felhatalmazza az alábbi esetekben:

-szélsőséges időjárás esetén balesetveszélyes tetőhéjazat, homlokzatburkolat
-homlokzatvakolat 50%-nál nagyobb hiánya

-pikkelyes fedés (cserép, pala) szerkezet bitumenes feketelemez fedése
-közízlést sértő homlokzati festés-, ill. ábrázolás

Beültetési kötelezettség48

  1.  Beültetési kötelezettség vonatkozik a szabályozási terv szerinti telekrészekre.

49(7) Az önkormányzatot elővásárlási jog illeti meg a következő területeken:

  1.  (Gksz*) építési övezetben a Júlia malomtól a 04/92 hrsz-ú telek déli határáig.
  2.  (Lke-1) kertvárosias lakóterületi övezettel érintett telkeken.
  3.  (Lf-1) falusias lakóterületi építési övezetben a fülöpjakabi út déli oldalán a Kölcsey

utcai teleksor déli határától nyugatra.

  1.  Fülöpjakabi út északi oldalán az (Má-3) övezettel érintett telkeken.

ÉRTELMEZŐ ÉS ZÁRÓRENDELKEZÉSEK

  1. §(1) Jelen rendelet alkalmazása tekintetében:
  1.  kialakult állapot: az építési övezeti előírásoktól eltérő, a korábbi szabályoknak megfelelően
    kialakult beépítés
  2.  meglévő épület: jogerős           építési            ill.                    használatbavételi engedéllyel rendelkező ill. több mint

10 éve használatba vett épület

  1.  szolgálati lakás: a tulajdonos-, használó-, és a személyzet számára lakás, amelyhez önálló

telek nem tartozhat.

  1.  háztartással kapcsolatos épület: a háztartással kapcsolatos nyárikonyha, mosókonyha
    szárító, barkácsműhely, tárolóépítmények (tüzelőanyag, szerszámkamra, szín,

fészer,magtár, góré, csűr, pajta és más tároló) állattartó épületek, jármű tároló (gépkocsi,
motorkerékpár, munkagép stb.)

  1.  meglévő tanyatelek: külterület lakóházhoz tartozó telek „kivett” illetve „udvar”

nyilvántartású része

50f) homlokzatmagasság: a rendezett terepszinttől a fal és a tetőszerkezet metszéspontja között
mért függőleges távolság, amely e rendelet függeléke szerint számítandó.”

  1.  Jelen rendelet kihirdetését követő hónap 1. napján lép hatályba.
  2.  Kihirdetéséről a Jegyző gondoskodik.
  3.  E rendelet kihirdetésével egyidejűleg a község rendezési tervéhez kapcsolódó helyi
    építésügyi előírásokról szóló 20/2004.(X.28.) számú rendelet hatályát veszti.

Makány Ferenc                                                                                           Hegedűsné Petényi Mária

polgármester                                                                                                 jegyző


  1.  Beépítette a 15/2007./VII. 17./ Önkorm. számú rendelet 5.§ (2)-e 2007. július 17-i hatállyal.
  2.  11/2011.(VIII. 16.) rendelet 18.§(2) bekezdés iktatta be Hatályba lépésének ideje: 2011. szeptember 15.
  3.  11/2011.(VIII. 16.) rendelet 19.§ iktatta be                                                                                                              Hatályba lépésének ideje: 2011. szeptember 15.

9