Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 17/2007.(XII.20.) önkormányzati rendelete
a temetőről és a temetkezésről, a módosításokkal egységes szerkezetben
Hatályos: 2019. 05. 31Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 17/2007.(XII.20.) önkormányzati rendelete
a temetőről és a temetkezésről, a módosításokkal egységes szerkezetben
Szálka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: testület) a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 41. §‑ának (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel az annak végrehajtására kiadott 145/1999. (X. 1.) Korm. rendeletre (a továbbiakban: kormányrendelet) – az alábbi rendeletet alkotja:
1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Szálka Község közigazgatási területén fekvő, a Római Katolikus Egyház tulajdonát képező, Szálka Község Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat) által fenntartott köztemetőre, az ott folyó temetkezési, temetőfenntartási, sírhelyhasználati tevékenységre, valamint a temetői szolgáltatásokat igénybevevő, illetve a tevékenységeket végző természetes és jogi személyekre.
(2) Szálka Község területén egy köztemető működik.
(3) A Római Katolikus Egyház kizárólagos tulajdonában álló, a Szálka, belterület 42 hrsz-ú, „temető” megnevezésű, 1 ha 5710 m2 területű ingatlan fenntartásáról az önkormányzat a tulajdonossal kötött megállapodás alapján gondoskodik.
(4) A köztemető fenntartója Szálka Község Önkormányzata. A meglévő köztemető bővítése, lezárása, megszüntetése és új köztemető létesítése az önkormányzat feladata.
(5)1 A köztemető üzemeltetése a tulajdonos kötelezettsége.
(6) Az Önkormányzat a köztemető rendeltetésszerű használatához szükséges feltételeket az alábbiak szerint biztosítja:
a) utakat létesít a parcellák megközelítésére, parkosítást, fásítást végez,
b) a köztemetőben ravatalozót, vízvételi lehetőséget és hulladéktárolót működtet.
(7)2 A köztemető fenntartásával kapcsolatos feladatok ellátásához szükséges pénzügyi fedezet biztosításáról a testület az éves költségvetés keretében gondoskodik.
(8)3 A köztemető fenntartásával és üzemeltetésével összefüggő feladatok ellátását – a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 7. § (1) kezdésére figyelemmel – a temetkezési szolgáltatást engedélyező hatóság ellenőrzi.
(9) A temetőt az épített és természeti környezet harmóniájára figyelemmel kell kialakítani és meg kell őrizni kert jellegét.
(10) A temetőbejáratot, fogadóteret, a ravatalozóhoz vezető utat, a ravatalozó környezetét parkszerűen kell kialakítani és gondozni.
(11) A temető területének fásítását úgy kell megoldani, hogy az segítse a tájékozódást és ne akadályozza a közlekedést.
2. § (1) A községben halottat eltemetni, az elhamvasztott halott maradványait elhelyezni csak a működő köztemetőben lehet. A temetkezés történhet koporsóban, vagy a hamvak urnafülkébe (kolumbáriumba) történő elhelyezésével. A hamvakat tartalmazó urnát az eltemettető, vagy egyetértésével más hozzátartozó kívánságára a kormányrendeletben foglalt feltételek mellett ki kell adni.
(2)4 A köztemetőben vallási közösség által végzett vallásos szertartás szerint, valamint polgári szertartással történő temetés egyaránt lebonyolítható.
(3) A temetkezési tevékenységet az üzemeltető, illetve a szolgáltatást végző a kegyeleti elvárásokhoz illő módon kell, hogy megszervezze.
(4) A köztemetőnek és létesítményeinek alkalmasnak kell lennie az elhunytak felravatalozására, gyászszertartások lebonyolítására és temetésükre, ugyanakkor meg kell felelnie az elhaltak iránti kegyelet igényeinek és lehetővé kell tennie a temetkezési tevékenység, temetkezési szolgáltatás korszerű lebonyolítását. A fenntartó köteles gondoskodni a ravatalozó megfelelő állapotban tartásáról, s a szertartásokhoz szükséges eszközökről, felszerelésekről.5
(5) A temetkezés során az üzemeltető, illetve a kegyeleti szolgáltatást végző köteles az etnikai, vagy vallási jellegű temetkezési szokásokat figyelembe venni, amennyiben azok más jogszabályokkal nem ellentétesek.
3. § (1) A köztemetőt sorokra, a sorokat pedig temetési helyekre kell felosztani. A temetési helyeket a sorokban folytatólagos sorrendben kell felhasználni.
(2) Külön sort kell kijelölni a sírboltok, a gyermek-, a kettős, valamint az urnasírhelyek részére. A gyermeksírhelyekbe 10 éves vagy ennél fiatalabb korban elhunytak temetése történhet.
(3) A betelt sorokat az utolsó temetés napjával le kell zárni. Ezt követően a lezárt sorokba koporsós temetés csak sírboltba, vagy sírhelybe rátemetéssel történhet.
(4)6 A temető, temetőrész, vagy lejárt temetkezési hely kiürítésekor a sírjellel, síremlékkel annak létesítője, halála után örököse jogosult rendelkezni. Ha a síremlék létesítője, illetőleg annak örököse a temető kiürítésére megjelölt időpontig azzal nem rendelkezik, a síremléket a temető üzemeltetője - temető tulajdonosával egyeztetve - a megjelölt időpontot követő egy év elteltével értékesítheti. Az ebből származó bevétel kizárólag a temető fenntartására fordítható.
(5) Amennyiben a sírok használati ideje lejárt, az üzemeltető hirdetményben köteles a hozzátartozók figyelmét a lejárat előtt hat hónappal erre felhívni. Ha a sírok használati idejét a hozzátartozók nem hosszabbítják meg, az üzemeltető a használati idő lejárta után a sírhelyet újra értékesítheti.
4. § (1) A sírhelyek méretei:
a) egyes felnőtt sírhely: 210 × 90 cm,
b) kettős sírhely: 210 × 180 cm,
c) gyermek sírhely: 170 × 90 cm.
Felnőtt sírhelyekbe felnőtt sírhely megváltása esetén 10 éves vagy ennél fiatalabb korban elhunyt is temethető. Ez esetben a sírhely méretének a felnőtt sírhely méretével azonosnak kell lennie.
(2) Normál mérettől eltérő koporsóméret esetén a sírhely méreteit az eltérésnek megfelelően módosítani kell, úgy, hogy annak minden oldala legalább 10 cm-rel nagyobb legyen, mint a koporsó.
(3) A sírgödör mélysége a kormányrendelet 11. §‑ának (3) bekezdése szerint 200 cm. Koporsós rátemetés esetén úgy kell mélyíteni, hogy a felülre kerülő koporsó aljzata legalább 160 cm mélységbe kerüljön.
(4) A sírok egymástól való távolságának legalább 60 cm-nek kell lenni. A működő temetők esetében a korábban kialakított körülményeket adottnak kell tekinteni.
(5) A sírboltok méretei:
kétszemélyes sírbolt: |
100 x 220 cm |
mélysége: |
200 cm |
négyszemélyes és hatszemélyes sírbolt: |
200 x 220 cm |
mélysége: |
200 cm |
előregyártott négy és hatszemélyes sírbolt: |
154 x 241 cm |
mélysége: |
200 cm |
5. § (1) A temetési hely térítési díj ellenében váltható meg. A temetési hely az újbóli megváltás idején érvényes időtartamra és díjért a rendelkezésre jogosult, vagy annak örököse által újból megváltható.
6. § (1) Díszsírhely a köztemetőben kijelölt olyan sírhely, melyet a testület örök temetkezési hely céljára jelöl ki az elhunyt személy kimagasló érdemeinek elismeréséül.
(2) A díszsírhely 220 cm-re mélyített egyes sírhely, amelyre a későbbi rátemetést a házastárs részére biztosítani kell.
(3) A díszsírhely személyre szóló adományozásáról – a testület által átruházott hatáskörben – a polgármester dönt.
7. § (1) A temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama (használati idő):
a) a koporsós betemetés, illetve rátemetés napjától számított 25 év,
b) sírbolt esetén 60 év,
c) urnafülke és urnasírhely esetén 10 év,
d) urnasírbolt esetén 20 év.
(2) A temetési hely újbóli megváltása esetén a rendelkezési jog időtartama újra kezdődik, illetve meghosszabbodik az újbóli megváltás idején érvényes időtartammal.
8. § (1) A köztemető nyitvatartási idejét az üzemeltető állapítja meg, melyet a temető bejáratánál jól látható helyen ki kell függeszteni.
(2) A köztemetőben mindenki a hely csendjének, a kegyeletnek megfelelő magatartást köteles tanúsítani.
(3) A köztemető területén tilos gépjárművel közlekedni, kivéve:
a) a súlyos mozgáskorlátozott személyt szállító gépjárművet,
b) a temetkezési tevékenységben részt vevő gépjárművet,
c) a köztemető üzemeltetéséhez szükséges gépjárművet,
d) a köztemetőben egyéb vállalkozói tevékenység folytatásához használt gépjárművet, az üzemeltető engedélyével.
(4) A köztemető és épületeinek, valamint tartozékainak – beleértve a sírokat, síremlékeket, parkokat és a növényzetet is – rongálása, beszennyezése tilos.
(5) A sírhelyek gondozásával kapcsolatban keletkező szemetet a sírhelyek között tárolni tilos. A szemetet az önkormányzat10 által kijelölt tárolóhelyre kell szállítani.
(6) A köztemető területén talajt és gyepet engedély nélkül felásni és a növényeket máshova elvinni tilos. A sírhely körül padot, betonlépcsőt elhelyezni csak az üzemeltető engedélyével lehet. A köztemető területéről földet kivinni tilos.
(7) Az urnafal körül sírhalmot emelni, növényzetet telepíteni, sírjelet elhelyezni tilos.
(8) A köztemetőbe állatot bevinni – a vakvezető kutya kivételével – tilos.
(9) Tíz éven aluli gyermek a köztemető területén csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodhat.
(10) A köztemetőben gyertyát, vagy mécsest gyújtani legkésőbb a zárás előtt fél órával szabad. A tűzveszély elkerüléséhez szükséges intézkedést annak kell megtenni, aki a gyertyát, vagy mécsest meggyújtotta.
(11)11 A köztemetőbe gépjárművel a (3) bekezdésben meghatározott személyek díjmentesen hajthatnak be.
9. § (1) A köztemetőben a temetési helyek gondozásáról, a gyomtalanításáról a temetési hely felett rendelkező személy gondoskodik.
(2) A síremlék karbantartásáért, balesetveszélytől mentes állapotának megőrzéséért az építtető felelős.
(3) A köztemetőben csak a temetési helyek, síremlékek díszítésére szolgáló, a kegyeleti jelleget nem sértő tárgyak (virágok, koszorúk, vázák, mécsesek, gyertyák, stb.) helyezhetők el.
(4) A fenntartó a gondozatlan, kegyeletet sértő, elhanyagolt sírok rendbetételét, gyomtalanítását, különösen nagyra nőtt fák, bokrok, elgazosodott növények esetén minden előzetes értesítés nélkül elvégezheti.
(5) A rossz helyre ültetett növényekben, valamint a sírokon kinőtt gyomnövények kaszálása során bekövetkezett károkért a fenntartó nem tartozik felelősséggel.
(6) A sírokra ültetett növények nem terjeszkedhetnek túl a temetési helyeken és nem akadályozhatják a sírok közötti közlekedést, azok megközelítését.
(7) A sírokra tilos ültetni:
a) kúszónövényt (iszalagfélék, folyondárfélék, vadszőlőfélék),
b) lombhullató fa- és cserjefélét,
c) törpeméretű örökzöldek kivételével lomb- és tűlevelű örökzöldeket.
(8) A temetési hely gondozása úgy végezhető, hogy az ne sértse más elhunyt hozzátartozójának, illetve a látogatóknak a kegyeleti érzéseit és ne akadályozza azokat a sírgondozásban.
(9) A temetési hely gondozása során a szomszéd temetési hely nem sérülhet.
9/A. §12
10. § (1) A köztemetőben temetkezési szolgáltatást az arra jogosult vállalkozó, illetve gazdasági társaság végezhet.
(2) A temetői létesítmények igénybevétele ingyenes, arra vonatkozóan temető-fenntartási hozzájárulást nem kell fizetni..
(3) A temetőben síremlékbontási, -állítási, sírboltépítési, -bontási, továbbá -javítási, -felújítási munkálatokat a rendelkezni jogosult megbízása alapján bármely egyéni, vagy társas vállalkozás végezhet. A munkavégzést a munka megkezdése előtt legalább 2 nappal írásban be kell jelenteni az üzemeltetőnek.
(4) A köztemetőben a (3) bekezdésben felsorolt munkát végző megbízott ingyenesen igénybe veheti a fenntartó13 által biztosított szolgáltatásokat.
(5) A síremlékkészítők és más a köztemetőben munkát végző vállalkozók a munkavégzés körülményeiről, időpontjáról, kötelesek az üzemeltetővel egyeztetni és az üzemeltetőnek a köztemető rendjével kapcsolatos – e rendeletben, valamint a kormányrendelet 23. §‑ában foglaltakon alapuló – utasításait betartani.
(6) Engedélyköteles tevékenységnél az engedélyt is be kell mutatni az üzemeltető részére.
(7) Építési, illetőleg bontási munkát csak az üzemeltető helyszíni szemléje után lehet megkezdeni.
(8) A köztemetőben munkát végző vállalkozók a munkálatok befejezését követően a törmeléket, hulladékot kötelesek elszállítani vagy elszállíttatni és a temetési hely környezetét rendezetten, tisztán hagyni.
11. § (1)14 A sírbolt helyét az üzemeltető jelöli ki. A sírboltra történő síremlék-építési munkák végzésének várható időpontját, továbbá a síremlék és tartozékai, valamint az emlékoszlop tervét (vázrajzát) az üzemeltetőnek az építés, illetve elhelyezés előtt be kell mutatni.
(2) A sírbolt felett rendelkezőnek azt kell tekinteni, aki a használati díjat megfizette.
(3) Arra nézve, hogy a sírboltba kik temetkezhetnek, a létesítőnek a sírboltkönyvbe bejegyzett rendelkezései az irányadók.
(4) A sírboltba koporsóban csak annyi elhunyt személy temethető, ahány férőhelyre azt építették. Ezen kívül két férőhelyes sírboltba további hat urna, négyszemélyes sírboltba további tizenkét urna helyezhető el. Amennyiben a sírbolt tulajdonosa a temetkezési jogosultságról a sírboltkönyvben, vagy végrendeletileg nem tett rendelkezést, úgy a sírboltba az elhalt hozzátartozói az elhalálozás sorrendjében temethetők. A sírbolt tulajdonosának kérelmére a sírboltban elhelyezett koporsókban lévő porladáson túli csontmaradványokat össze kell gyűjteni és hamvasztás után urnában, illetőleg gyermekkoporsóban a sírboltba vissza kell helyezni. Ebben az esetben a maradványok csak urnahelynek számítanak.
(5)15 Síremléket szilárd talajra kell építeni. A járda a sírhely széleitől legfeljebb harminc centimétert foglalhat el.
(6)16 A síremlék körül létesített járda magassága a talajszinttől számítva legfeljebb harminc centiméter lehet.
(7) A síremléknek meg kell felelnie a temető arculatának.
(8) Temetői létesítményeket (síremlék, sírbolt, stb.) elkészültük után a köztemető üzemeltetőjének be kell mutatni.
(9) A köztemető területéről síremléket, fejfát – vagyonvédelmi okokból – csak az üzemeltetőnek történt előzetes bejelentés után szabad kivinni.
(10) Rátemetés esetén – a balesetek elkerülése végett – a temetési helyen levő síremléket a temettetőnek a járda szintjéig le kell bontatnia és újból, biztonságosan fel kell állíttatnia..
(11) A temetés miatt lebontott síremlékek biztonságos visszaállításának megtörténtét az üzemeltető ellenőrzi.
12. § (1) Az üzemeltető a köztemetőről nyilvántartó könyvet és sírbolt könyvet köteles vezetni a jogszabályban előírt tartalommal. Gondoskodni kell arról, hogy e könyvekbe az eltemettető és a temetési hely felett rendelkezni jogosult személy betekinthessen.
(2) A köztemetőről készített térképet az üzemeltető a nyilvántartó könyvvel összhangban, folyamatosan köteles vezetni. Az elhunyt személy temetési helye után érdeklődőknek az üzemeltető a temető nyitvatartási ideje alatt köteles felvilágosítást adni.
13. §17 Záró rendelkezések
14. § A rendelet 2008. január 1. napján lép hatályba.
15. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek megfelel.
1. melléklet19
I. Sírhelyek: |
||
1. |
Gyermeksírhely megváltása |
4.000 Ft |
2. |
Egyes felnőtt sírhely megváltása |
5.000 Ft |
3. |
Kettős sírhely megváltása |
10.000 Ft |
II. Sírboltok: |
||
1. |
2 személyes sírbolt megváltása |
10.000 Ft |
2. |
4 személyes sírbolt megváltása |
15.000 Ft |
3. |
6 személyes sírbolt megváltása |
20.000 Ft |
III. Hamvasztásos temetési helyek: |
||
1. |
urnafülke megváltása |
5.000 Ft |
2. |
urnasírhely |
5.000 Ft |
3. |
urnasírbolt |
5.000 Ft |
Módosította: 6/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 1. §-a. Hatályos: 2011. április 30-tól.
Módosította: 6/2011. (IV. 9.) önkormányzati rendelet 2. §-a. Hatályos 2011. április 30-tól.
Módosította a 19/2013. (XII. 18.) önkormányzati rendelet 4. §-a. Hatályos: 2014. január 1-től.
Módosította a 19/2013. (XII. 18.) önkormányzati rendelet 1. §-a. Hatályos: 2014. január 1-től.
Módosította: 6/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 3. §-a. Hatályos: 2011. április 30-tól.
Megállapította: 5/2019. (V. 30.) önkormányzati rendelet 1. §. Hatályos: 2019. V. 31-től.
Módosította:8/2010. (XII. 1.) szálkai ör. 2. §-a. Hatályos 2010. december 1-től
Beiktatta: 5/2019. (V. 30.) önkormányzati rendelet 2. §. Hatályos: 2019. V. 31-től.
Beiktatta: 5/2019. (V. 30.) önkormányzati rendelet 3. §. Hatályos: 2019. V. 31-től.
Módosította: 6/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 6. §-a. Hatályos 2011. április 30-tól.
Beillesztette a 19/2013. (XII. 18.) önkormányzati rendelet 2. §-a. Hatályos: 2014. január 1-től.
Hatályon kívül helyezte a 2/2014. (II. 10.) önkormányzati rendelet 1. §-a. Hatálytalan: 2014. február 11-től.
Módosította: 6/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 6. §-a. Hatályos 2011. április 30-tól.
Módosította: 6/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 4. §-a. Hatályos 2011. április 30-tól.
Megállapította: 5/2019. (V. 30.) önkormányzati rendelet 4. §. Hatályos: 2019. V. 31-től.
Megállapította: 5/2019. (V. 30.) önkormányzati rendelet 4. §. Hatályos: 2019. V. 31-től.
Hatályon kívül helyezte a 7/2012. (V. 31.) önkormányzati rendelet 1. § 5. pontja. Hatálytalan 2012. május 31.től
Beillesztette:a 8/2009. (XI. 2.) szálkai ör. 9. §-a. Hatályos 2009. november 2-től.
Megállapította: 5/2019. (V. 30.) önkormányzati rendelet 4. §, 1. melléklet. Hatályos: 2019. V. 31-től.