Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 54/2007. (XII.20.) önkormányzati rendelete

a távhőszolgáltatásról

Hatályos: 2014. 04. 25

Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tszt.) 60.§. (3) bekezdésében, valamint az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény 7.§ (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a távhőszolgáltatás szabályainak, hatósági díjainak megállapítására és a díjalkalmazás feltételeire vonatkozóan a következőket rendeli el:

A rendelet hatálya

1. §


A rendelet hatálya kiterjed - Kecskemét Megyei Jogú Város közigazgatási területén - a távhőszolgáltatást végző távhőszolgáltatóra és a szolgáltatást igénybevevő felhasználókra és díjfizetőkre,-------------[1]

Általános rendelkezések

2. §


(1) Lakossági (háztartási) célú távhőszolgáltatási díjat kell alkalmazni a távhőszolgáltatással ellátott lakásra, valamint a lakóépületben és a lakást is magában foglaló vegyes célra használt épületben lévő, a lakások rendeltetésszerű használatára szolgáló és e rendeltetésének megfelelően használt épületrészekre.

A lakások rendeltetésszerű használatára szolgáló épületrészek, különösen: a kapualj, a lépcsőház, a folyosó a mosókonyha, a szárítóhelyiség, a gyermekkocsi- és kerékpártároló helyiség, a gépkocsi tároló, a központi berendezések helyiségei, a közös pince- és padlástér.

(2) [2]

(3) [3]

(4) A felhasználó és a távhőszolgáltató közötti jogviszonyban külön-külön felhasználónak kell tekinteni azt a felhasználót, akinek távhővel való ellátása több különböző felhasználási helyen valósul meg.




Előzetes tájékoztatás, igénybejelentés

3. §


Az előzetes tájékoztatást kérő érdekelt kérelmének tartalmaznia kell a tervezett felhasználási hely címét, rendeltetését (lakó-, vegyes-, vagy egyéb épület), a vételezni kívánt legnagyobb hőteljesítményt és a tervezett éves hőigényt, valamint a TKSZ. 2.1.3. pontjában foglaltaknak megfelelően a távhőmennyiség mérésének tervezett helyét.

A közüzemi szerződés megkötése

4. §


(1) Az általános közszolgáltatási szerződés[4] a TKSZ. 2.1. 1. pontja szerinti szolgáltatásra, vagy szolgáltatásokra a Tszt. 43. §. (6) bekezdés szerinti megállapodás aláírásával jön létre. Amennyiben a felhasználó és a szolgáltató a megállapodás feltételeiben nem tud megállapodni, felek jogviszonyára az általános közszolgáltatási szerződés[5] érvényes, a szolgáltatás díjának elszámolására és a díjfizetésre ezen rendelet előírásait kell alkalmazni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kell eljárni a közszolgáltatási szerződés[6] megkötéséig, ha a felhasználó és a szolgáltató között a jogviszony a Tszt. 37. §. (5) bekezdése szerint a szolgáltatás igénybe vételével jött létre.

(3) Az általános közszolgáltatási szerződést[7] a Tszt. 3. §. g. pontja szerinti felhasználó köti meg a szolgáltatóval.

(4) A távhőszolgáltatási közszolgáltatási szerződésnek[8] a TKSZ. 9. és 10. pontjaiban foglaltakon túl tartalmaznia kell annak a személynek a nevét, címét és elérhetőségét, akivel a távhőszolgáltató a felhasználó megbízottjaként az üzemvitellel, a fűtési célú távhőszolgáltatás megkezdésével, befejezésével, az épület fűtési hőigényével kapcsolatos kérdésekben jogosult eljárni.

(5) A közszolgáltatási szerződés[9] megkötésekor, valamint a távhőszolgáltató kérésére a díjfizetők Tszt. 45. § (1) bekezdés a) pontja szerinti adatait, a felhasználó, illetőleg képviselője, a felhasználó személyében bekövetkezett változást a régi és az új felhasználó, illetőleg képviselőjük együttesen közli a távhőszolgáltatóval.                                          


A közüzemi szerződés módosítása, felmondása

5. §


(1)Ha a felhasználási helyen valamely épületrész távhőellátását kívánják megszüntetni, a közszolgáltatási szerződés[10] módosítására van szükség. Ebben az esetben a Tszt. 38. § (5) bekezdésében foglaltak az egyedi közszolgáltatási szerződés[11] módosítására is irányadóak.

(2) A közszolgáltatási szerződés[12] módosítása iránti igényt a tulajdonos és felhasználó közösen írásban jelenti be a távhőszolgáltatónak. A távhőszolgáltató 15 napon belül köteles a módosítás feltételeiről, az előírt eljárásról a felhasználót írásban tájékoztatni. A felhasználó képviselője köteles felelős nyilatkozatot tenni a Tszt. 38.§ (5) bekezdés a) pontjában előírt tulajdonostársi hozzájárulások meglétéről. A távhőszolgáltató a Tszt. 38.§ (5) bekezdésében előírt feltételek meglétét köteles vizsgálni.

(3) A szerződés (1) bekezdés szerinti módosítása iránti igény, eltérő megállapodás hiányában, az épületrész (lakás, nem lakás céljára szolgáló helyiség) egészére, továbbá mind a fűtési célú, mind a használati melegvíz-szolgáltatási célú hőellátás megszüntetésére vonatkozik.

6. §


(1) [13]

(2) A felhasználó a közszolgáltatási szerződés[14] felmondása iránti szándékát írásban köteles a távhőszolgáltatónak bejelenteni. A távhőszolgáltató 15 napon belül írásban köteles a felmondás feltételeiről, az előírt eljárásról a felhasználót tájékoztatni. Felmondás esetén a távhőszolgáltató a törvényben, rendeletben és szerződésben előírt feltételek meglétét köteles vizsgálni.

(3) Amennyiben a felhasználási helyet magában foglaló ingatlannak több tulajdonosa van (társasház, szövetkezeti ingatlan, a [15]Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 5:73. § (1) bekezdése szerinti közös tulajdon) a felhasználó köteles biztosítani a Tszt. 38.§ (2) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelelő hozzájárulások meglétét és erről köteles a távhőszolgáltató részére felelős nyilatkozatot tenni.

(4) Épületrész leválása esetén meg kell szüntetni az épületrészben a távhő igénybevételének lehetőségét. A hőleadó berendezéseket le kell választani az épület felhasználói rendszeréről és az átmenő vezetékeket hőszigeteléssel kell ellátni. Ezzel egyidőben az épület üzemben maradó felhasználói berendezésein – beleértve a hőközpontot is – az annak megfelelő működését biztosító, a leválasztás miatt szükséges átalakításokat, beszabályozásokat is el kell végezni. Az előzőek megvalósításához szükséges munkálatokat az ingatlantulajdonos tulajdonában lévő felhasználói berendezéseken a felhasználó köteles elvégeztetni.

(5) A (4) bekezdésben foglalt munkálatokról a felhasználó arra jogosult által készített tervet és műszaki leírást köteles a távhőszolgáltató rendelkezésére bocsátani, amelyeknek az épület teljes fűtési rendszerére ki kell terjednie. Az épület üzemben maradó fűtési rendszerét – beleértve a hőközpontot is – érintően a tervnek tartalmaznia kell a megváltozott hőszükséglet mértékére vonatkozó számításokat, a leválasztás miatt szükséges átalakításokat, a beszabályozási tervet. Amennyiben a terv szerint az átalakítás jogszabályba, műszaki előírásba ütközik, vagy más felhasználó, díjfizető részére való szolgáltatást akadályozza, a távhőszolgáltató 15 napon belül köteles álláspontját a felhasználóval írásban közölni. A tervezéssel és a terv módosításával kapcsolatos eljárások és azok költségei a felhasználót terhelik.

(6) A (4) bekezdés szerinti munkálatok befejezését felhasználó köteles a távhőszolgáltatónak írásban bejelenteni, mellékelve a kivitelező nyilatkozatát arról, hogy az átalakítás a benyújtott terveknek megfelelően készült el. A távhőszolgáltató a bejelentést követő nyolc munkanapon belül köteles a munka terv szerinti megvalósítását, az összkomfortos komfortfokozatot biztosító hőellátás elkészültét a helyszínen ellenőrizni. Az ellenőrzés eredményét jegyzőkönyvben kell rögzíteni.

(7) A felhasználó, vagy[16] a díjfizető díjfizetési kötelezettsége a felmondási idő lejártával, abban az időpontban szűnik meg, amikor a felhasználó a távhőellátás bármilyen módon való igénybevételének lehetőségét a jogszabályi előírások betartásával teljes egészében megszüntette.


Bekapcsolás

7. §


(1)       A bekapcsolás során a távhőszolgáltató a hőmennyiségmérő-kör elemeit és a használati melegvíz felhasználást mérő vízmérőt a mérőeszköz e célra kialakított helyén, illetéktelen beavatkozás, leszerelés megakadályozása céljából plombával, illetve plombatokkal köteles ellátni.

(2) A mérőeszközök felszerelését a szükséges adatok feltüntetésével az üzletszabályzatában meghatározott módon dokumentálja a távhőszolgáltató.

(3) A mérőeszközök vagy azok részegységeinek cseréjekor a (2) bekezdés szerint kell eljárni.

Vételezés

8. §

A felhasználó a TKSZ 12.1. pontjába foglaltak alkalmazásával jogosult olyan mennyiségű hőenergiát vételezni, amennyi a felhasználási berendezések üzemképes és biztonságos állapota mellett a közszolgáltatási szerződésben[17] rögzített és a 10. § (2) szerinti szolgáltatás teljesítéséhez szükséges.


9. §

  1. A távhőszolgáltató a szolgáltatói hőközpontból való hőellátás esetén a fűtési célú távhő szolgáltatásának megkezdésére és a befejezésére vonatkozó igényeket a hőközpontban, valamennyi érintett felhasználóra kiterjedően azonos módon és mértékben teljesíti.

10. §

  1. Amennyiben a felhasználó a fűtési célú távhőszolgáltatás megkezdésével, befejezésével, a szolgáltatás mértékével kapcsolatos igényét nem adja meg, vagy szolgáltatói hőközpontból ellátott épületekben lévő hőfogadó állomáson szabályozásra nincs lehetőség, és a felhasználók az előzőekben felsoroltakról nem állapodtak meg, vagy erről egyhangúlag nem rendelkeznek, a távhőszolgáltató – ha a felhasználói berendezés állapota ezt lehetővé teszi – a következők szerint szolgáltat:

a) fűtési célú távhőszolgáltatást a fűtési időszakban a hőközponti fűtésszabályozó működtetésével folyamatosan teljesíti. A fűtés indításra vagy leállításra vonatkozó igényt az írásos megrendelést követően 24 órán belül teljesíti.

b) a használati melegvíz-szolgáltatási célú távhőszolgáltatást folyamatosan teljesíti.

  1. Fűtési célú távhőszolgáltatás esetében a távhőszolgáltató a csatlakozási ponton a külső hőmérséklet függvényében eltérő megállapodás hiányában legalább annyi hőenergiát szolgáltat, amennyi az üzemképes felhasználói berendezések rendeltetésszerű működése mellett        az MSZ-04-140-2 építésügyi ágazati szabvány szerinti belső hőmérsékletek biztosításához szükséges, azaz



     - előszobában, konyhában, WC-ben                                                         +16 °C

     - hallban, lakószobában, irodában, üzletben,

       klubszobában, rendelőben                                                            +20 °C

     - mosdóhelyiségekben, fürdőszobában                                                    +24 °C

       (távfűtéses hőleadó berendezés alkalmazása esetén)

    - közös használatra, nem lakás céljára szolgáló
helyiségekben, területeken                                                                    +12 °C    

     - barkácsműhelyben, műhelyben                                                 +16 °C

     - garázsban                                                                                                   +  3 °C.

(3)       Teljesítettnek minősül a használati melegvíz-szolgáltatás abban az esetben, ha az üzemképes felhasználói berendezések rendeltetésszerű működése mellett, folyamatos vételezésnél a használati melegvíz hőmérséklete a kifolyóknál mérve legalább  + 40°C hőmérsékletű.

Szüneteltetés, korlátozás

11. §

  1. A távhőszolgáltató a Tszt. 40. §-a szerint jogosult a távhőszolgáltatást szüneteltetni.
  2. A felhasználó a távhő vételezés szüneteltetését jogosult igényelni a tulajdonában, üzemeltetésében lévő felhasználói berendezések terv szerinti karbantartásának, felújításának idejére vagy váratlan meghibásodás miatt szükséges fenntartási munka elvégzése idejére.
  3. A tervezett karbantartási, felújítási munkákat a tárgyév május 16. napja és szeptember 14. napja közötti időszakban – más megállapodás hiányában –  8 napon belül kell elvégezni. A munkák megkezdésének és várható befejezésének időpontjáról a távhőszolgáltató legalább 8 nappal korábban köteles írásban tájékoztatni a felhasználókat.
  4. [18]
  5. A felhasználó a tulajdonában lévő berendezés karbantartását, javítását és felújítását a (2) – (4) bekezdésben foglaltak szerint jogosult elvégezni.


12. §

A távhőszolgáltató jogosult a Tszt. 41. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott feltételek esetén, a Vhr. 16. §-ában foglaltak figyelembe vételével a távhőszolgáltatás korlátozására. A korlátozás mértékét és sorrendjét az 1.[19] melléklet tartalmazza.


Felhasználói berendezés létesítése, működtetése,

fenntartása, átalakítása

13. §

A nem a távhőszolgáltató tulajdonában lévő hőközponti berendezések fenntartása és üzemeltetése, eltérő megállapodás hiányában, a hőközpont tulajdonosának feladata.


14. §

(1)  A felhasználó a távhőszolgáltató előzetes engedélyével végezheti el az olyan építészeti vagy épületgépészeti átalakítást, amely a távhővel ellátott felhasználási hely díjfizetés alapját képező légtérfogatát vagy[20] a hőteljesítmény igényét növeli. A megnövekedett távhőigény kielégítéséről a felhasználónak a távhőszolgáltatóval előzetesen meg kell állapodnia.

(2) Az átalakításról arra jogosult által készített olyan tervet kell a távhőszolgáltatóhoz benyújtani, amely figyelembe veszi az épületet ellátó hőközpont műszaki adottságait, tartalmazza a többletteljesítmény iránti igénnyel kapcsolatos számításokat. Az átalakítás befejezését írásban be kell jelenteni a távhőszolgáltatónak.

(3) A munkálatok elvégzése után a felhasználási hely ellátására érvényben lévő közszolgáltatási szerződést[21] a megnövekedett légtérfogatnak, illetve többletteljesítmény iránti igénynek megfelelően, épületrészenkénti díjszétosztás esetén a díjfizetőkre és a hődíj új szétosztási arányaira is kiterjedően módosítani kell.


Mérés

15. §

(1) Az ellátott épületben a hőmennyiségmérő mérőműszerek helyét és üzemeltetésének lehetőségét a felhasználási hely tulajdonosa köteles díjmentesen biztosítani.

(2) Hőközponti mérés szerinti távhőszolgáltatás esetén a hőmennyiségmérés helye a felhasználói, vagy[22] a szolgáltatói hőközpont primer hőfogadó egysége, amelybe a mérőeszközt a forgalmazó, vagy szállító által megadott, a mérő hitelesítési engedélyében előírt beépítési követelmények betartásával kell beszerelni.

(3) A hőfogadó állomáson a hiteles hőmennyiségmérést, vagy[23] a költségmegosztást szolgáló mérőműszereket az alkalmazott mérőeszközre vonatkozó beépítési követelmények betartásával kell felszerelni.

(4) Épületrészenkénti mérés szerinti távhőszolgáltatás esetén a hőmennyiségmérőt az épületen belül elhelyezve, a mérőre vonatkozó beépítési követelmények betartásával úgy kell felszerelni, hogy az az adott épületrész egészének hőfelhasználását mérje.

(5)A használati melegvíz fogyasztást rögzítő vízmérőt a mérőre vonatkozó beépítési követelmények betartásával úgy kell felszerelni, hogy az adott épület, vagy[24] épületrész egészének vízfelhasználását mérje.

(6) A felhasználónál felszerelt hőmennyiség-, és használati melegvíz mérők rongálás elleni védelméről és a plombák sértetlenségéről a felhasználó köteles gondoskodni.


Ármegállapítás

16. § [25]


Távhőszolgáltatás díjai és azok megállapítása


17. §[26]


Távhődíj alkalmazása és díjfizetési feltételei[27]


18. §

  1. [28]
  2. Az alapdíj a távhőszolgáltatás – fűtési és/vagy melegvíz célú felhasználása – folyamatos igénybevétele lehetőségének biztosításáért és a távhőszolgáltatás igénybevételéért fizetendő, 1 légköbméterre megállapított díj.

Mértéke: az épületnek, épületrésznek a közüzemi szerződésben meghatározott légtérfogata ( lm3 ) után fizetendő éves díj (Ft/lm3/év).

--------------[29]

 (3) Ha több személy tulajdonában lévő, hőközponti mérés szerinti távhőszolgáltatásban részesülő épület távhőszolgáltatási díjait egy összegben egyenlíti ki, a felhasználó képviselője a távhőszolgáltató részére köteles írásban nyilatkozni a nem lakossági célú távhőellátásként igénybe vett távhőszolgáltatás arányáról. A nyilatkozatot a bejelentésben szereplő adatok változása esetén is meg kell tenni. A nyilatkozat tartalmáért a nyilatkozattevő felelősséggel tartozik. A nyilatkozat elmulasztása esetén – a nyilatkozat megtételét követő mérőleolvasás időpontjáig – a távhőszolgáltató jogosult a nem lakossági célú távhőszolgáltatási díjakat alkalmazni.

(4) A díjakat a távhőszolgáltató által kiállított számlán feltüntetett határidő lejártáig kell megfizetni.

-----------[30]

19. §

  1. A felhasználó, vagy[31] a díjfizető az alapdíj 1/12 részét a tárgyhónapban fizeti a távhőszolgáltatónak a számlán feltüntetett időpontig.
  2. Az (1) bekezdés szerinti alapdíjak alkalmazásánál a légtérfogat számításánál az éléskamra (kamraszekrény), valamint az épületrész légterének a közművezetékeket védő burkolat mögötti része nem vehető figyelembe. Ha a távhőszolgáltatásban részesülő épületrész fürdőszobájában az előírt hőmérséklet biztosítását kiegészítő fűtéssel (pl.: villamos hősugárzóval) tervezték, az épületrész légtérfogatának megállapításánál a kiegészítő fűtéssel ellátott fürdőszoba légtérfogatának 60 %-át kell számításba venni.
  3. Fűtöttnek minősül az a helyiség, amelyben fűtőtest, vagy egyéb hőleadó berendezés van, ha azt fűtöttre tervezték és – elhelyezkedésének, eredeti rendeltetésének, vagy műszaki megoldásának megfelelően – a helyiség hőmérséklete a távhőszolgáltatás folytán biztosított.
  4. A számítás alapjaként az engedélyezett tervdokumentáció, vagy az ingatlan-nyilvántartás adatait kell figyelembe venni.
  5. Ha a felhasználói berendezések hibája vagy alkalmatlansága miatt nem teljesíthető a szolgáltatás, a felhasználónak az adott szolgáltatásra vonatkozó alapdíjat meg kell fizetnie.
  6. Ha a felhasználó év közben köt, vagy mond fel általános közüzemi szerződést, a szerződéskötés, vagy felmondás évében a naptári évre számított alapdíjnak az arányos részét kell megfizetnie.
  7. A felhasználó a felhasználási hely légtérfogatának megfelelő éves alapdíjat mindaddig köteles a távhőszolgáltató részére megfizetni – abban az esetben is, ha távhőt nem vételezett – amíg az a távhőszolgáltatást ténylegesen meg nem szüntette.

-------------[32]

20. §

  1. A fűtési hőenergia díját a lakossági felhasználó ( díjfizető ) – eltérő megállapodás hiányában –  6 hónapon át,  havonta a fűtési idényben a várható hőfelhasználásának megfelelően havi egyenlő részletekben teljesíti a számlán feltüntetett időpontig. A távhőszolgáltató a mért fogyasztás alapján a hődíjat a fogyasztói közösséggel kötött általános közszolgáltatási szerződés[33] szerint szétosztja, és a részfizetések összegével évente legalább egyszer, a fűtési idény végén elszámol.
  2. A mért fogyasztás hődíját a felhasználó vagy annak képviselője[34] és a távhőszolgáltató közötti megállapodásban foglalt szétosztási arányoknak megfelelően – megállapodás hiányában – az épületben lévő épületrészek légtérfogata (légm3) arányában kell a díjfizetőknek megfizetni.
  3. Az általános közszolgáltatási szerződésről[35], annak a díjszétosztás módjára, arányaira vonatkozó rendelkezéseiről és ezek változásáról a felhasználó képviselője köteles a díjfizetőket tájékoztatni. A díjfizető kérésére a távhőszolgáltató ügyfélszolgálata köteles az általános közszolgáltatási szerződésről[36], a díjszétosztás módjáról és az adott díjfizetőre vonatkozó díjszétosztási arányról a díjfizetőnek tájékoztatást adni.
  4. Az egyéb felhasználó és az egyedi mérésű felhasználó a vele kötött közszolgáltatási szerződés[37] szerint fizeti a díjat.


Használati melegvíz fogyasztás elszámolása

21. §

(1) A használati melegvíz díját egyedi mérés alapján, hitelesített, a távhőszolgáltató által szakszerűen felszerelt melegvízmérő óra szerinti mennyiség alapján kell elszámolni.

(2) A melegvízmérők leolvasása évi egyszeri alkalommal történik. A közbenső időben a felhasználónak, díjfizetőnek a szolgáltatóval kötött megállapodás szerinti előleg kerül számlázásra.

(3) A használati melegvíz előállításához felhasznált hálózati hidegvíz és csatorna használat díja, továbbá a vonatkozó jogszabályokban előírt egyéb költségelemek közvetített szolgáltatásként kerülnek továbbszámlázásra a közüzemi vízellátó által számlázott árakon. Árváltozáskor az összevont díjakat a  távhőszolgáltató jogosult külön ármegállapítás nélkül érvényesíteni a felhasználók és díjfizetők felé.

(4) A használati melegvíz felmelegítésének  hődíj költsége a melegvíz fogyasztás, a fajlagos hőszükséglet és a hőenergia szorzata.

(5) A hőközpontban 1 m3 közműves ivóvíz felmelegítéséhez és hőn tartásához szükséges hőmennyiséget vagy fajlagos hőszükségletet[38] a távhőszolgáltató állapítja meg. Az 1 m3 közműves ivóvíz felmelegítéséhez és hőn tartásához szükséges hőmennyiség a szolgáltatói tulajdonú hőközpontokban hitelesen mért hő- és használati melegvíz felhasználás mennyiségeinek hányadosa (GJ/vízm3). Ezt az átlagos fajlagos hőmennyiséget a távhőszolgáltató évente – előző év december 1. és tárgyév november 30. napja közötti időtartamra – köteles felülvizsgálni és újra megállapítani. ----------------[39]


Díjfizetés általános szabályai

22. §

  1. A Szolgáltatót havonta számlaadási, a felhasználót, díjfizetőt a számlán feltüntetett fizetési határidőig díjfizetési kötelezettség terheli.
  2. A felhasználó vagy díjfizető díjfizetési kötelezettségének eleget tehet:

a/ pénztári befizetéssel

b/ a szolgáltató bankszámlájára történő utalással

c/ postai befizetéssel

d/ lakossági folyószámláról (-----[40]) történő kiegyenlítéssel (------[41])

e/ bankkártyával.

A számla csak a befizetést igazoló bizonylattal együtt tekinthető kiegyenlítettnek.

  1. Késedelmes fizetésnek minősül, ha a felhasználó vagy díjfizető a szolgáltatás ellenértékét a számlán feltüntetett határidőig nem fizeti meg, továbbá a fizetési határidőig csak részben egyenlíti ki.
  2. Késedelmes fizetés esetén a felhasználó, díjfizető köteles a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:48. §-a szerinti[42] vagy a szerződés szerinti késedelmi kamatot megfizetni.


Csatlakozási díj

23. §

  1. Új vagy növekvő távhőigénnyel jelentkező felhasználási hely tulajdonosától az igényének kielégítését szolgáló hőteljesítmény rendelkezésre állásához szükséges szolgáltatói tulajdonú berendezések létesítése, bővítése, átalakítása céljából a távhőszolgáltató csatlakozási díjat kérhet.
  2. [43]
  3. A bejelentett új vagy növekvő távhőteljesítmény-igény kielégítésére, a csatlakozás feltételeire az igénybejelentőnek és a távhőszolgáltatónak egymással külön szerződést kell kötnie.
  4. A csatlakozási díj mértékét e rendelet 4. melléklete[44] tartalmazza.

Szerződésszegés és következménye

24. §

(1) A Tszt. 50. § (3) bekezdés szerinti pótdíj mértéke a távhőszolgáltatás körében elkövetett szerződésszegés esetén:

  • szerződés nélküli távhőfogyasztás esetén a szerződésszegés tartama alatt elfogyasztott hőmennyiség díjának kétszerese.
  • a Tszt. 49. § (2) bekezdés a) pontjában szabályozott szerződésszegés esetén: az éves alapdíj 1/6-od része, a túllépéssel arányos mennyiségre számítva. (Abban az esetben fizetendő, amennyiben a felhasználó a szerződés szerint lekötött hőteljesítményt egy-egy napon folyamatosan 60 percnél hosszabb időtartamon keresztül túllépi. Ilyenkor annyiszor kell az esetenként vételezett hőteljesítmény többlet után pótdíjat fizetni, ahány napon a lekötött teljesítményt túllépte.)
  • a Tszt. 49. § (2) bekezdés c), d), f) és g) pontjaiban szabályozott szerződésszegés esetén a felhasználóra vagy díjfizetőre[45] vonatkozó alapdíj háromszorosa, a szerződésszegés, illetőleg a más módon történő szabálytalan vételezés időtartamára számítva.

(2) A Tszt. 50. § (3) bekezdés szerinti pótdíj mértéke a használati melegvíz szolgáltatási célú távhőszolgáltatás körében elkövetett szerződésszegés esetén:

-           a Tszt. 49. § (2) bekezdésének c), d), f) és g) pontjaiban szabályozott szerződésszegés esetén, vagy[46] a Tszt. 3. § n) pontja szerinti szerződés nélküli vételezés esetén a pótdíj mértéke a méretlen időszakra a szerződésszegést megelőző időszak – legalább három hónap – mért felhasználásából számított átlagmennyiség díjának kétszerese.

- Szerződéssel és egyedi használati melegvíz-mérővel nem rendelkező felhasználónak vagy díjfizetőnek[47], a mérés szerinti elszámolás feltételeinek megteremtéséig, pótdíjként a vonatkozó szabvány (jelenleg az MSZ-04.132-91) vízvezetéki szerelvények mértékadó vízfogyasztási értékei alapján, az épületrész összes melegvizes csapolóján egy hónap alatt, 30 perc/nap üzemidő figyelembevételével meghatározott melegvíz mennyiség után kell kétszeres díjat fizetnie a szerződésszegés, vagy[48] a más módon történő szabálytalan vételezés időtartamára számítva.

(3) Amennyiben a távhőszolgáltató a felhasználó szerződésszegése miatt a szolgáltatás felfüggesztésére jogosult, az ennek végrehajtásához szükséges munkálatokat a felhasználói berendezéseken is jogosult elvégezni, az ingatlantulajdonos pedig ezt tűrni köteles.

Záró rendelkezések

25. §

(1) A rendelet 2008. január 1. napján lép hatályba. A rendeletet a hatályba lépésekor fennálló távhőszolgáltatási jogviszonyokra is alkalmazni kell. 

(2)

- a távhőszolgáltatásról szóló 24/1999 (IX.30.) KR. sz. és az azt módosító 1/2000 (I.17.), 43/2003 (V.06.), 21/2004 (V.10.) KR. számú rendeletek, valamint

- a távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági díjáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló 25/1999 (IX.30.) KR. sz. és az azt módosító 33/2000 (IX.11.), 42/2001 (IX.17.), 44/2003 (X. 06.), 1/2004 (I.26.), 47/2004 (XII.06.), 54/2006 (XII.18.) KR. sz. rendeletek hatályukat vesztik. 

(3)


Kecskemét, 2007. december 20.




       Dr. Zombor Gábor sk.                                                        Dr. Metzinger Éva sk.

               polgármester                                                                             jegyző
1. [49]melléklet

Korlátozási sorrend

I.

(1)       A távhőszolgáltató jogosult országos tüzelőanyaghiány (gázkorlátozás) és környezetvédelmi érdekből a szolgáltatást korlátozni.

(2)   A korlátozás bevezetéséről, annak okairól a távhőszolgáltató az önkormányzatot haladéktalanul tájékoztatni köteles.

(3) Lakossági fogyasztó korlátozására csak végső esetben és csak akkor kerülhet sor, ha az egyéb fogyasztók korlátozása után az még szükséges.

(4) A távhőszolgáltatás szünetelése miatt a felhasználói berendezésekben keletkezett károkat, ha a szolgáltatás szünetelésében a felhasználó vétlen, a szolgáltató köteles megtéríteni. Ezen túlmenően a 40. § szerinti szüneteltetésből, illetőleg a 41. § szerinti korlátozásból eredő károkért a távhőszolgáltatót kártalanítási kötelezettség nem terheli.

(5) A korlátozást öt fokozatban, a hőhordozó közeg csökkentésével, végső esetben a hőszolgáltatás szüneteltetésével kell megvalósítani.

(6)   A fogyasztók korlátozási sorrendje a következő :


I.          kategória : egyéb fogyasztó,  kivéve közintézmény

II.         kategória : egyéb fogyasztó: közintézmény, kivéve az egészségügyi,                                szociális  és gyermek intézményeket

III.        kategória : használati melegvíz szolgáltatás szüneteltetése

IV.       kategória : lakásfűtés csökkentése

V.        kategória : szolgáltatás szüneteltetése


(7)    A  korlátozás megvalósítása


       A korlátozás két lépcsőben történik meg :


      - első lépcsőben a fagyveszély elhárításának mértékéig az I.-IV. kategóriákban,

   -  második lépcsőben az V. kategóriában teljes korlátozásra kerül sor, a               szolgáltatás szünetel.


(8)   A korlátozás jelölése az e melléklethez tartozó I.-II.-III. számú táblázatban felsorolt korlátozási kategóriákba tartozó fogyasztók esetén :


       Első lépcső:              X

       Második lépcső:        O


a)  Az egyéb fogyasztó (egyedi szerződés alapján vételező fogyasztó) korlátozható teljesítményét kategóriánként a szolgáltató állapítja meg, erről a fogyasztót  tájékoztatja.

A korlátozás elrendelése egyéb fogyasztó esetén telefonon, telefaxon, e-mailen vagy személyesen történhet. A korlátozás végrehajtásáról a fogyasztó gondoskodik, melyért  a szervezet vezetője a felelős.

b) A lakossági és egyéb fogyasztók korlátozásának bejelentése tömegkommunikációs eszközök, sajtó, hirdetmény útján történik. Végrehajtása a szolgáltató feladata.

c) A korlátozás az egészségügyi, szociális  és gyermek intézményeket csak környezetvédelmi katasztrófa esetén, az V. kategóriában érintheti.



Széchenyivárosi fűtőmű ellátási körzete

Ssz

Fogyasztói adatok

A korlátozás végrehajtásáért felelős személy adatai

Kategória

Fogyasztói csúcsterhelés            l/p

Korlátozás alatti terhelés  

l/p

        I.

II.

III.

IV.

V.











1.

Szüv Rt.                                                         Irinyi u. 17.  Tel.: 487-511


X




O

85

21

2.

KSH                                                          Irinyi u. 17.   Tel.: 484-540


X




O

85

21

3.

Bakos és Társa Bt.

Akadémia krt. 19.  Tel.: 488-270


X




O

183

46

4.

Bólyai János Gimnázium                                     Irinyi u. 49.   Tel.: 482-071





X

O

276

69

5.

Generál Ker. Kft.                                              Március 15. u. 5./a.  Tel.: 411-744


X




O

135

34

6.

Szentgyörgyi A. Eü. Szakközépiskola   Nyíri u. 73.   Tel.: 492-112





X

O

450

112

7.

Móra Ferenc Általános Iskola                 Forradalom u. 1.   Tel.: 488-762






O

625

625

8.

Balla Zoltán Kft.                                      Akadémia krt. 69.  Tel.: 475-869


X




O

720

180

9.

Privát Üzletház Kft.                                Aradi vértanúk tere 1.  Tel.: 413-918.


X




O

50

12

10.

Bölcsőde                                             Forradalom u. 5.   Tel.:  489-472      






O

291

291

11.

Bölcsőde                                             Lánchíd u. 14.   Tel.:  475-711       






O

110

110

12.

Óvoda                                                  Forradalom u. 3.   Tel.:  489-462






O

150

37

13.

Óvoda                                                  Lánchíd u. 6.   Tel.:  475-622






O

122

30

14.

Szolgáltató Ház                                    Széchenyi sétány 5. Széchenyi sétány 6.



X



O

195

49

15.

Lakóépületek - melegvízellátás

Kecskeméti TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. vezetője




X

O



16.

Lakóépületek - fűtés

Kecskeméti TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. vezetője




X

O



17.

Margaréta Otthon                                 Nyíri u. 77.






O


140


Árpádvárosi fűtőmű ellátási körzete

Ssz

Fogyasztói adatok

A korlátozás végrehajtásáért felelős személy adatai

Kategória

Fogyasztói csúcsterhelés          

 l/p

Korlátozás alatti terhelés

 l/p

        I.

II.

III.

IV.

V.













1.

Match Élelmiszer                                                         Rávágy tér 1.  Tel.: 505-622


X




O

40

10

2.

Bowling Center                                                         Rávágy tér 3.   Tel.: 486-936


X




O

25

6

3.

Bölcsőde                                       

Mátis K. u. 6.  Tel.: 322-785






O

20

20

4.

Bölcsőde                                                   Tóth László sétány 1.   Tel.: 320-085






O

186

186

5.

Óvoda                                                              Mátis K. u. 4. Tel.: 322-941






O

15

4

6.

Óvoda                                                                Tóth László sétány 2.Tel.: 325-718






O

93

23

7.

Vörösmarty Általános Iskola          

Mátis K. u. 8.  Tel.: 508-961






O

80

80

8.

Rákóczi Ferenc Általános Iskola                Tóth László sétány 2. Tel.: 320-243






O

160

160

9.

Szolgáltató Ház                                    Rávágy tér 5.


X




O

32

8

10.

DÉMÁSZ Zrt.                                   Szultán u. 2-4.  Tel.: 515-900



X



O

66

16

11.

UNIVER ABC                                             Dobó körút. 1.   Tel.:  418-130      


X




O

17

5

12.

Dobó körúti Üzletsor       

Kecskeméti TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. vezetője

X




O

60

15

13.

Petőfi Sándor u. 2.-4. Üzletsor

Kecskeméti TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. vezetője

X




O

50

13

14.

Horváth Döme u. Üzletsor

Kecskeméti TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. vezetője

X




O

30

7

15.

Dutinvest 2000 Kft.                                   

Kisfaludy u. 6.-8. Tel.: 481-272


X




O

95

24

16.

Polgármesteri Hivatal                                      Kossuth tér 1.   Tel.: 513-513



X



O

250

63

17.

Posta

Kálvin tér 10.-12.   Tel.: 486-586



X



O

160

40

18.

Euro Mark Termelő és Ker. Kft..                                                       Szabadság tér 2..  Tel.: 328-863


X




O

36

9

19.

Református Egyház                                                         Kálvin tér   Tel.: 500-380



X



O

10

3

20.

Huszár 99 Kft.                                      Szabadság tér 1./a.  Tel.: 30/230-1810


X




O

55

14

21.

Megyei Könyvtár                                   Piaristák tere 8.   Tel.: 412-730



X



O

141

35

22.

Pajtás Áruház                                          Arany J. u. 8.  Tel.: 484-562

Kecskeméti TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft.

X




O

10

3

23.

Hornyik J. u. Üzletsor                                          Arany J. u. 10.  

Kecskeméti TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft.

X




O

31

8

24.

Ifjúsági Otthon                                      Kossuth tér 4.  Tel.:481-686



X



O

58

15

25.

Lordok Üzletsor                       

Kossuth tér 6.-7.

Kecskeméti TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft.

X




O

35

9

26.

Északi térfal Üzletsor                                     Széchenyi tér 14.

Kecskeméti TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft.

X




O

120

30

27.

Zrínyi Ilona Általános Iskola                 Katona József tér 14.   Tel.: 508-495






O

127

127

28.

Árpád körút Kft.                                     Árpád körút 4.                          



X



O

75

19

29.

Lakóépületek melegvízellátása

Kecskeméti TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft.



X


O



30.

Lakóépületek fűtése

Kecskeméti TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft.



X


O




2. melléklet[50]


3. melléklet[51]

4. [52]melléklet

A távhőszolgáltatás csatlakozási díja



A felhasználó ellátása érdekében szükséges


- bekötővezeték létesítéséhez                          150 000,- Ft / nyomvonal folyóméter*


- szolgáltatói tulajdonú egyéb berendezések

létesítéséhez, bővítéséhez                                   25 000,- Ft / kW*



* A legmagasabb hatósági ár, amely az általános forgalmi adót nem tartalmazza.





[1]

Hatályon kívül helyezte: 40/2011. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdés a) pontja.

[2]

Hatályon kívül helyezte: 40/2011. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdés b) pontja.

[3]

Hatályon kívül helyezte: 40/2011. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdés b) pontja.

[4]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

[5]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

[6]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

[7]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

[8]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

[9]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

[10]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

[11]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

[12]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.




[13]

Hatályon kívül helyezte: 40/2011. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdés c) pontja.

[14]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

[15]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.



[16]

Módosította: 40/2011.(XI.24.) önkormányzati rendelet 2.§ a) pontja. Hatályba lépett: 2011. november 25.

[17]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.


[18]

Hatályon kívül helyezte: 40/2011. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdés d) pontja.

[19]

Módosította: 40/2011. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdés e) pontja.

[20]

Módosította: 40/2011.(XI.24.) önkormányzati rendelet 2.§ b) pontja. Hatályba lépett: 2011. november 25.

[21]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

[22]

Módosította: 40/2011.(XI.24.) önkormányzati rendelet 2.§ c) pontja. Hatályba lépett: 2011. november 25.

[23]

Módosította: 40/2011.(XI.24.) önkormányzati rendelet 2.§ d) pontja. Hatályba lépett: 2011. november 25.

[24]

Módosította: 40/2011.(XI.24.) önkormányzati rendelet 2.§ e) pontja. Hatályba lépett: 2011. november 25.

[25]

Hatályon kívül helyezte: 40/2011. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdés f) pontja.

[26]

Hatályon kívül helyezte: 40/2011. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdés g) pontja.

[27]

Módosította: 40/2011.(XI.24.) önkormányzati rendelet 1.§ a) pontja. Hatályba lépett: 2011. november 25.

[28]

Hatályon kívül helyezte: 40/2011. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdés h) pontja.

[29]

Hatályon kívül helyezte: 40/2011. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdés i) pontja.

[30]

Hatályon kívül helyezte: 40/2011. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdés j) pontja.

[31]

Módosította: 40/2011.(XI.24.) önkormányzati rendelet 2.§ f) pontja. Hatályba lépett: 2011. november 25.


[32]

Hatályon kívül helyezte: 40/2011. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdés k) pontja.

[33]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

[34]

Módosította: 40/2011.(XI.24.) önkormányzati rendelet 1.§ b) pontja. Hatályba lépett: 2011. november 25.

[35]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

[36]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.



[37]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

[38]

Módosította: 40/2011.(XI.24.) önkormányzati rendelet 1.§ c) pontja. Hatályba lépett: 2011. november 25.

[39]

Hatályon kívül helyezte: 40/2011. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdés l) pontja.

[40]

Hatályon kívül helyezte: 40/2011. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdés m) pontja.

[41]

Hatályon kívül helyezte: 40/2011. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdés m) pontja.

[42]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

[43]

Hatályon kívül helyezte: 40/2011. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdés n) pontja.

[44]

Módosította: 40/2011.(XI.24.) önkormányzati rendelet 1.§ d) pontja. Hatályba lépett: 2011. november 25.

[45]

Módosította: 40/2011.(XI.24.) önkormányzati rendelet 1.§ e) pontja. Hatályba lépett: 2011. november 25.

[46]

Módosította: 40/2011.(XI.24.) önkormányzati rendelet 2.§ g) pontja. Hatályba lépett: 2011. november 25.

[47]

Módosította: 40/2011.(XI.24.) önkormányzati rendelet 1.§ f) pontja. Hatályba lépett: 2011. november 25.

[48]

Módosította: 40/2011.(XI.24.) önkormányzati rendelet 2.§ g) pontja. Hatályba lépett: 2011. november 25.


[49]

Módosította: 40/2011.(XI.24.) önkormányzati rendelet 1.§ g) pontja. Hatályba lépett: 2011. november 25.

[50]

Hatályon kívül helyezte: 40/2011. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdés o) pontja.

[51]

Hatályon kívül helyezte: 40/2011. (XI.24.) önkormányzati rendelet 3.§ (1) bekezdés p) pontja.

[52]

Módosította: 40/2011.(XI.24.) önkormányzati rendelet 1.§ h) pontja. Hatályba lépett: 2011. november 25.