Fertőd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2009. (IV. 1.) önkormányzati rendelete
a temetőkről és a temetkezés helyi szabályairól
Hatályos: 2023. 09. 01Fertőd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2009. (IV. 1.) önkormányzati rendelete
a temetőkről és a temetkezés helyi szabályairól
Fertőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 40. §. (2) bekezdésében, a 41. §. (3) bekezdésében és a 42. §-ban, valamint e törvény végrehajtásáról szóló 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet 4. §. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezéseiben, valamint a rendkívüli halál esetén követendő eljárásról szóló 34/1999. (IX.24.) BM-EüM-IM együttes rendeletben foglaltakra, az alábbi rendeletet alkotja:
1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Fertőd közigazgatási területén fekvő, Fertőd Város Önkormányzata tulajdonában lévő köztemetőkre és a Fertőd Város Önkormányzata által üzemeltetett süttöri temetőre, valamint az ezek fenntartásával, üzemeltetésével és a temetéssel kapcsolatos tevékenységet végző összes jogi- és magánszemélyre.
(2) Fertőd Város Önkormányzatának tulajdonában lévő köztemetők:
2. § Fertőd Város közigazgatási területén köztemető létesítése, bővítése, lezárása, megszüntetése az Önkormányzat feladata.
3. § (1) A halottat eltemetni, az elhamvasztott halott maradványait elhelyezni a temetőben vagy temetkezési emlékhelyen létesített temetési helyen szabad.
(2) E rendelet alkalmazásában:
a) temető: a település igazgatási területén belüli, beépítésre szánt építési használata szerinti zöldfelületi jellegű különleges terület, amely kegyeleti célokat szolgál, közegészségügyi rendeltetésű, és amelyet az elhunytak eltemetésére, a hamvak elhelyezésére létesítettek és használnak, vagy használtak;
b) köztemető: az önkormányzat tulajdonában levő temető, illetőleg a temetőnek az a része, amelyen az önkormányzat a köztemető fenntartására vonatkozó kötelezettségét teljesíti;
c) kegyeleti közszolgáltatás: a köztemető fenntartását, továbbá üzemeltetését magába foglaló egyéni és közösségi kegyeleti célú, az elhunyt emlékének megőrzésére irányuló önkormányzati tevékenységek összessége.
(3) A temetkezési tevékenységet az üzemeltető a kegyeleti tevékenység megtartásával, esztétikus eszközökkel és ruházattal köteles végezni.
(4) Az eltemettető vagy egyetértésével más hozzátartozó kívánságára az urnát – az átvétel egyidejű igazolása mellett – ki kell adni, és ennek megtörténtét a nyilvántartásban is fel kell jegyezni.
(5) A köztemető elsősorban a fertődi állandó lakosok temetkezési helye, de indokolt kérelem esetén nem fertődi elhunyt is eltemethető, vagy hamva elhelyezhető az üzemeltető döntésétől függően.
(6) Az üzemeltető a faji vagy vallási eredetű temetkezési szokásokat – amennyiben azok más rendelettel nem ellentétesek – köteles figyelembe venni.
(7) A temetőben már korábban elhelyezett urnák kérelemre történő kiadásáról az üzemeltető gondoskodik. Az urna kiadását az kérheti, aki az elhamvasztásról gondoskodott, vagy az elhalt közeli hozzátartozója.
(8) Amennyiben az urna kiadását kérő személy nem azonos a hamvasztásos temetésről gondoskodóval, úgy az urna részére történő kiadásához a temetésről gondoskodótól hozzájárulást kell beszereznie. Ilyen személy hiányában a hozzájárulást a Ptk. 685. §-ának b.) pontja szerinti sorrendben az elhalt legközelebb álló hozzátartozójától kell beszereznie.
4. § (1) A temetőt sírhely táblákra, urnasírhely táblára, valamint díszsírhelyekre lehet felosztani, a sírhely táblákon belül kell kijelölni a sírbolt és gyermek sírhelyeket.
(2) A sírhely táblák olyan temetőrészeket jelölnek, amelyeket a nyugvási idő elteltével – szabályszerű eljárás mellett – ki lehet üríteni és temetés céljából igénybe lehet venni.
(3) A táblákat folyószámmal ellátott sorokra, a sorokat pedig sorszámokkal sírhelyekre kell felosztani. A díszsírhelyeket külön kell megjelölni. A sírhelyeket a temetés alatt álló sírhely-táblákban – fő szabályként – folytatólagos sorrendben kell felhasználni.
(4) Az elhamvasztott halott hamvait tartalmazó urnát a temetőn belül sírhelyben (rátemetéssel), urnasírban, urnafalban vagy sírboltban lehet elhelyezni.
(5) Lezárt sírhely táblára koporsós temetés csak sírboltba vagy sírhelybe engedélyezhető. A lezárt temetőkben temetkezési tevékenységet nem lehet folytatni. A lezárt temetőket mindaddig kegyeleti helyként kell gondozni, amíg felszámolásáról döntés nem születik.
(6) Lezárt temetőkből és sírhely táblából a holttest maradványokat exhumálás útján lehet áthelyezni a használatban lévő temetőkbe (sírhely táblába). Az exhumálást csak az illetékes tiszti főorvos engedélye és előírásai szerint lehet elvégezni, lezárt temetőkből történő elszállításhoz az üzemeltető külön engedélye is szükséges.
5. §
(1) Az egyes temetkezési helyekért az elhunyt hozzátartozójának, illetve az eltemetésre kötelezettnek díjat kell fizetni. A díj mértékét a rendelet melléklete tartalmazza. (Egyes sírhelyekért az önkormányzat döntése alapján díjat nem kell fizetni, pl. díszsírhely.)
6. § (1) A temetőben lévő sírhelyek méretei:
a) felnőtt egyes sírhely: 2,10 m hosszú, 2,00 m mély, 0,90 m széles
7. § (1) A Képviselő-testület a köztemetőben díszsírhelyet adományozhat azon meghalt személyeknek, akik a város fejlődése érdekében kimagasló gazdasági, tudományos, művészeti vagy társadalmi tevékenységet fejtettek ki.
(2) A díszsírhely adományozásáról az elhalt legközelebbi hozzátartozóját és a temető üzemeltetőjét írásban kell értesíteni.
(3) A díszsírhely használati ideje a temető fennállásáig tart, használata díjtalan.
8. § (1) Sírboltot csak kiviteli terv alapján lehet építeni, a tervet az üzemeltetőnek be kell mutatni.
(2) A sírbolt és síremlék felett rendelkezőnek az tekinthető, aki a használati díjat megfizette.
(3) A sírbolt és síremlék fenntartásáról, annak létesítője (örököse) köteles gondoskodni. Ha a sírbolt összeomlásától lehet tartani, az üzemeltető felszólíthatja a fenntartására kötelezett személyek bármelyikét, hogy gondoskodjanak a helyreállításról. Ha a felhívás eredménytelen marad, az üzemeltető kérelmére Fertőd Város Önkormányzata elrendelheti a sírbolt (síremlék) eltávolítását, illetőleg a sírboltba való további temetkezést megtilthatja.
(4) Közvetlen veszély fennállása esetén a felhívás kötelező. A felhívást – a temetkezési hely megjelölésével – a temető hirdetőtábláján és parcella sarkán 90 napra ki kell függeszteni.
(5) Arra nézve, hogy a sírboltba kik temetkezhetnek, a létesítőnek a sírboltkönyvbe bejegyzett rendelkezései az irányadók.
(6) A sírboltba koporsóban csak annyi elhalt temethető, ahány férőhelyre azt építették. Ezen túl két férőhelyes sírboltban további 6 urna, négy személyes sírboltba további 12 urna helyezhető el.
9. § (1) A holttest elhamvasztásához a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a tiszti főorvos engedélye szükséges.
(2) A kórházban elhunyt személy, valamint rendőri intézkedéssel boncolásra szállított holttest elhamvasztását a boncorvos engedélyezi.
10. § (1) Temetkezési szolgáltatások: temetésfelvétel, halott szállítás, az elhunyt temetésre való előkészítése és a temetéshez szükséges kellékekkel való ellátása, a ravatalozás, a búcsúztatás, a sírba helyezés, a hamvasztás, az urnaelhelyezés, az urnakiadás, a hamvak szórása, a sírnyitás, az exhumálás és az újratemetés.
(2) A köztemetőben temetkezési szolgáltatásokról az üzemeltető köteles gondoskodni. Kizárólagos hatáskörbe tartozik a temetőn belüli részszolgáltatások (ravatalozás, sírásás, hűtés, belső halott szállítás, exhumálás, részsírhely ügyintézés, közköltségen történő temetés) teljes körű ellátása. Az engedéllyel rendelkező temetkezési vállalkozók az e rendelet mellékletében meghatározott díjat kötelesek fizetni az elhaltak és a kellékek temetőben történő átadásáért, valamint a temetőn belüli szolgáltatások igénybevételéért.
(3) A temetkezési szolgáltatást végzők kötelesek – temetésenként – a rendelet mellékletében meghatározott temető-fenntartási hozzájárulási díjat fizetni.
11. § (1) A temetés módjára, illetve a hamvasztásra az elhunytnak életében tett nyilatkozata, ennek hiányában a temetésről (hamvasztásról) gondoskodó személy rendelkezése az irányadó.
(2) A rendelkezésre jogosultságot az üzemeltető csak akkor köteles vizsgálni, ha azzal kapcsolatosan kifogást jelentenek be. Ha jogosultságot az üzemeltető nem tudja megállapítani, akkor a bíróság vagy a gyámhatóság döntését kell kérni. A vita lezárásáig a halott nem temethető el.
12. § (1) A felravatalozott koporsót – az eltemettető kívánságára – a búcsúztatás (szertartás) megkezdéséig nyitva lehet tartani.
13. § (1) Sírbolt, síremlék állításához, valamint egyéb munkálatokhoz az üzemeltető előzetes engedélye szükséges. Be kell jelenteni ezen munkálatok végzésének időpontját és várható időtartamát.
(2) Az előírt engedély hiánya, vagy az attól való eltérés esetén a kötelezettség elmulasztásakor az üzemeltető:
1. A sírhely birtokosát – határidő kitűzésével – felhívja a sérelmes állapot megszűntetésére.
2. A felhívást eredménytelensége esetén a szükséges munkát elvégzi (elvégezteti) és annak költségeit áthárítja a sírhely birtokosára.
(3) A sírhely felett rendelkezési joggal bíró köteles a sírhely valamint 30 cm –es körzetének gondozását, gyomtalanítását rendszeresen elvégezni. Amennyiben ezen kötelezettségét az üzemeltető általi három éven át, évente történő felszólítás ellenére nem teljesíti: a sírhely újra értékesíthetővé válik a hátralévő időarányos bérleti díj visszafizetése nélkül.
14. § (1) Halottat csak halottvizsgálati bizonyítvány alapján szabad eltemetni, vagy elhamvasztani. A halottvizsgálati bizonyítvány egy példányának megőrzéséről az üzemeltető, egy példányának megőrzéséről a tulajdonos Fertőd Város Önkormányzata gondoskodik.
(2) A temető fenntartója az új sírhelytáblák megnyitása előtt köteles gondoskodni a sírnyilvántartási térkép elkészítéséről és annak a jegyző által történő jóváhagyásáról. A temetőtérképet a temető nyilvántartó könyvvel (Temetőkönyv) összhangban a fenntartó köteles vezetni. A temetési rend megváltoztatása (sírok átminősítése) csak a jegyző engedélyével történhet a térkép módosításával. A temető dokumentációkat (papír alapon és CD –n) a temető kiürítésének elrendeléséig a fenntartónak a tűztől védve, páncélszekrényben meg kell őriznie.
(3) A nyilvántartó könyvbe minden temetést (urna elhelyezést) időrend szerint a következő adatokkal kell bejegyezni: folyószám, a sírhely tábla, -sor, -hely száma, az elhalt neve, születési ideje, az elhalálozás napja, utolsó állandó lakcíme, a temetés napja, fertőző betegségben elhunytaknál a halál oka, valamint a síremlékre vonatkozó bejegyzések. A nyilvántartó könyvhöz betűsoros névmutatót kell vezetni, amely az eltemetett halottak nevét és sírhelyeik pontos megjelölését tartalmazza. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a megváltásra jogosult személy nevét és címét.
(4) A sírbolt könyv a sírboltban elhelyezett halottak bejegyzésére szolgál. A sírbolt könyvet a (3) bekezdésben meghatározott tartalommal kell vezetni, a sírbolt számának feltüntetésével. A sírbolt könyvbe be kell vezetni a létesítőnek a sírboltra vonatkozó rendelkezéseit.
(5) A nyilvántartási adatokról tájékoztatást – a halott nevének, a temetés időpontjának és a temetkezés helyének kivételével - csak bírósági és hatósági eljárásokhoz lehet adni.
15. § (1) A nyitva tartás rendjét a temető bejáratánál ki kell függeszteni.
(2) A temetőbe gépkocsival történő behajtás tilos, kivéve az üzemeltető és az egyéb szolgáltatás végzők gépjárműveit.
(3) A temetőben mindenki a hely csendjének, a kegyeletnek megfelelő magatartást köteles tanúsítani.
(4) A temető tisztántartása az üzemeltető feladata. Az önkormányzat elvárásait az üzemeltetővel kötendő szerződésben kell rögzíteni.
(5) A temetőben a kegyeleti tárgyakat, a sírokra ültetett fákat és növényeket, valamint a sírok díszítésére szolgáló anyagokat beszennyezni tilos.
(6) A temetőben tűzveszélyes tevékenységet végezni csak a fűzvédelmi előírások betartásával lehet. Avart, elszáradt virágot és koszorút elégetni nem szabad.
(7) A sírhelyek gondozása során keletkező hulladék a sírhelyek között nem tárolható.
(8) A sírok és az urnasírok kerítéssel nem határolhatók körül. Padok és ülőalkalmasságok temető szakaszokban nem építhetők.
(9) A temető területére kutyát bevinni – a vakvezető kutyák és őrkutyák kivételével – tilos!
(10) A kolombárium fülkék előrészén a közízlést sértő virágtartók, díszítések vagy feliratok nem helyezhetők el.
(11) A temető területén az öntöző víz használata díjtalan.
16. §
(1) Az üzemeltető hozzájárulása szükséges építőanyagnak a temetőbe való beszállításához, építési vagy bontási munkák elvégzéséhez.
(2) A temető területéről sírkövet, síremléket és fejfát – vagyonvédelmi okokból – csak a temető üzemeltetőjének történt előzetes bejelentés után szabad kivinni.
17. § A panaszügyintézés az üzemeltető feladata, melyet a telephelyen lát el.
18. § Temetői munkák során (így különösen: rátemetés, exhumálás, áthelyezés) talált értékekről (ékszer, nemesfémből készült protézis) és a megtalálás körülményeiről jegyzőkönyvet kell felvenni. A talált érték biztonságos megőrzéséről az üzemeltető gondoskodik a jogosultnak történő átadásig.
19. §
20. § (1) Ez a rendelet 2009. április 1-én lép hatályba.
(2) A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg a 7/2001. (IV.24.) fertődi Ör. rendelet hatályát veszti.
1. melléklet a 3/2009. (IV. 1.) önkormányzati rendelethez
1. Sírhelydíjak:
Eszterházi köztemető |
Tőzeggyármajori köztemető |
Süttöri temető |
|
Felnőtt sírhely, egyes |
15.000,- Ft bruttó/25 év |
10.000,- Ft bruttó/25 év |
10.000.-Ft bruttó/25 év |
Felnőtt sírhely, kettős |
30.000,- Ft bruttó/25 év |
20.000,- Ft bruttó/25 év |
20.000.-Ft bruttó/25 év |
Gyermek sírhely |
------ |
----- |
--- |
Urna sírhely, egyes |
10.000,- Ft bruttó/10 év |
6.000,- Ft bruttó/10 év |
160.000.-Ft bruttó/ határidő nélküli (örökre szóló) |
Urna sírhely, kettős |
15.000.-Ft bruttó/10 év |
9.000.- Ft bruttó/10 év |
--- |
2. Temető-fenntartási hozzájárulás
Díjtételek |
|
Felállítandó síremlék esetén |
625.-Ft/óra + ÁFA |
Kriptaépítés esetén |
625.-Ft/óra + ÁFA |
Egyéb szakipari munkák (síremlék javítása, karbantartás, stb.) esetén |
625.-Ft/óra + ÁFA |
3. Temetői létesítmények, illetve az üzemeltető által biztosított szolgáltatások igénybevételéért a temetkezési szolgáltatók által fizetendő díjak:
Díjtételek: a temetői létesítmények használati díja: 20.000.-Ft + ÁFA/ temetés 2 |
|
|---|---|
A díj ellenében biztosított szolgáltatások: |
Díjtételek |
|
Felnőtt sírásás |
13.500.-Ft + ÁFA |
Mélyített sírásás |
14.800.-Ft + ÁFA |
Gyermek és urna sírásás |
7.000.-Ft + ÁFA |
Urnafülke hely, urnakripta hely |
7.500.-Ft + ÁFA |
Beiktatta a 16/2023. (VIII.31. ) Ör. 1. §-a. Hatályos: 2023.09.01-től.
Módosította a 19/2022. (XII.15.) fertődi Ör. 1. §-a. Hatályos: 2023. január 1-jétől