Szelevény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009.(XI.23.) önkormányzati rendelete
a Helyi Építési Szabályzatról
Hatályos: 2012. 07. 26- 2016. 06. 30
Szelevény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009.(XI.23.) önkormányzati rendelete
a Helyi Építési Szabályzatról
2012.07.26.
Szelevény Község Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) szerinti feladatkörben, az 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) szerinti jogkörben, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 7. § (3) szerinti hatáskörben, továbbá „az országos településrendezési és építési követelményekről” szóló 253/1997.(XII.20.) sz. Kormányrendelet és annak módosításáról szóló 36/2002.(III.7.) sz Kormányrendelet előírásainak helyi végrehajtása érdekében az alábbi rendeletet alkotja.
I. Fejezet
A rendelet hatálya, alkalmazása
(1) Jelen rendelet területi hatálya
Szelevény község teljes közigazgatási területére kiterjed.
(2) A rendelet hatálya alá tartozó területen területet alakítani, épületet és más építményt (műtárgyat is ideértve) tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni, lebontani, használni, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni a Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 2006. évi L. törvénnyel módosított
1997. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Étv) továbbá az országos településrendezési és építési követelményeknek (továbbiakban: OTÉK) valamint e rendelet (továbbiakban: HÉSZ) és mellékletei együttes alkalmazásával szabad.
(3) Jelen rendelet elválaszthatatlan részét képezi:
- SZ - 1 jelű Közigazgatási terület szabályozási terve (térkép – digitális állományú rajzi munkarész) M = 1: 15 000
- SZ - 2 jelű Belterület szabályozási terve (térkép – digitális állományú rajzi munkarész) M = 1: 4000
- SZ - 3 jelű
Halesz szabályozási terve (térkép – digitális állományú rajzi munkarész) M = 1: 4000
(4) A rendelet területi és tárgyi hatálya minden természetes és jogi személyre nézve kötelező.
(5) A rendeletben foglalt előírásoktól való eltérésre kizárólag a HÉSZ és a szabályozási terv módosításával van lehetőség.
Az építési engedélyezés helyi szabályai
(1) A Képviselő-testület az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységgel kapcsolatos hatósági engedélyezési eljárásról szóló hatályos jogszabályban meghatározott építési munkák körét nem bővíti.
(2) Az építési helyen belül melléképítmény bárhol elhelyezhető, ahol az övezeti előírás erre vonatkozóan nem rendelkezik. Az elő- és oldalkertben csak a közműellátáshoz szükséges műtárgyak helyezhetők el.
(3) Hátsókertben épület, építmény, műtárgy nem helyezhető el.
(4) A lakóterületeken a lakófunkció biztosítása és védelme érdekében az egyes lakótelkek beépítése esetén az egyéb rendeltetésű épületek területe nem haladhatja meg a lakófunkciójú épületek területét.
(5) A rendszeresen belvízjárta területek övezeteiben és a belvíz által veszélyeztetett
területeken - az SZ-1 jelű tervlapon ábrázoltak szerint - az épületek földszinti padlószintje 0,50 – 0,70 m -re emelendő ki a terepszinthez viszonyítva, talajvíz elleni szigetelés technológiájának kivitelezése mellett.
II. Fejezet
TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ELŐÍRÁSOK
A területfelhasználási egységek általános előírásai
(1) Szelevény község közigazgatási területe az alábbi területfelhasználási egységekre tagozódik a településszerkezeti tervnek megfelelően:
a.) Beépítésre szánt területek:
1. Lakóterület: falusias, (Lf1, Lf2, Lf3)
kisvárosias (Lk1, Lk2)
2. Gazdasági terület: kereskedelmi szolgáltató (Gksz1, Gksz2)
ipari terület (Gip1, Gip2)
3. Különleges terület: (Ká, Kreg, Ki)
b.) Beépítésre nem szánt területek:
4. Különleges terület (Kkt, Kksp)
5. Közlekedési és közmű –elhelyezési, hírközlési terület (Köu 1 – 5)
6. Zöldterület (Z)
7. Erdőterület (EG,EGÖF EV)
8. Mezőgazdasági területek (Má, Mk,Mágy,
MáKSZ, MáGYÖF)
9. Vízgazdálkodási (VK, Vü, V)
(2) Az egyes területfelhasználási egységek lehatárolását és építési övezetekre, övezetekre való felosztását a szabályozási tervlapok tartalmazzák.
(3) A szabályozási terv kötelező szabályozási jeleit csak e rendelet módosításával lehet megváltoztatni.
ÉPÍTÉSI ÖVEZETEK RÉSZLETES ELŐÍRÁSAI
A lakóterületek tagolódása
(1) A lakóterületek sajátos építési használatuk általános jellegük szerint
Szelevény községben a következő területfelhasználási egységekre tagolódnak:
- Falusias lakóterület:
Lf1jelű építési övezet
Lf2jelű építési övezet
Lf3jelű építési övezet
- Kisvárosias lakóterület:
Lk1jelű építési övezet
Lk2jelű építési övezet
(1) Lf1jelű építési övezet: szabályozási terven jelöltek szerint
(jellemzően nagyobb telekterületű telkek, a peremrészen)
Sajátos építési használat szerinti Terület |
Övezeti jel |
Kialakítható legkisebb telekterület méret
m2 |
Beépítési mód |
Beépítettség megengedett legnagyobb mértéke
% |
Megengedett legnagyobb építmény magasság
M |
Zöldfelület legkisebb mértéke
% |
Előkert mérete
m |
Falusias lakóterület |
Lf1 |
800 |
O |
25 |
4,50 |
50 |
0,00 |
a) Az építési övezetben elhelyezhető:
- legfeljebb kétlakásos lakóépület
- mezőgazdasági (üzemi) építmény
- kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület
- szálláshely szolgáltató épület, maximum 2 egység elhelyezésével
- kézműipari építmény, maximum 60m2 főhelyiség tekintetében.
b.) Az építési övezetben a kialakítható legkisebb telekterületméret: 800 m2
c.) Az építési övezet telkeinek beépítési módja: oldalhatáron álló, saroktelek és 18, 00 méter széles telek esetén az épület az építési helyen belül szabadonállóan is elhelyezhető.
d.) Az építési övezetben a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke: 25 %.
e.) Az építési övezetben a megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,50 m.
f) Az építési övezetben a közművesítettség mértéke: teljes, Pálóczi – puszta területén részleges
g) Zöldfelület legkisebb mértéke: 50 %.
h.) Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági minisztériumi
rendelet szerinti lakóterület (falusias) területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
Felszín alatti víz szempontjából betartandók az érzékeny felszín alatti vízminőség védelmi területre vonatkozó előírások.
Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettségi zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
i) Az építési övezetben minden terepszint alatti építmény elhelyezhető.
j.) Az építési övezetben az előkert mérete: 0,00 m.
k.) Melléképületek (lásd fogalom meghatározás) elhelyezése tekintetében az alábbi szabályokat kell betartani:
- lakóépülettel azonos oldalhatáron, a főépülettől kisebb, legfeljebb 4,00 méter
építménymagassággal építhető.
l.) Melléképítmények tekintetében az alábbiak helyezhetők el:
- közműbecsatlakozási műtárgy
- hulladéktartály – tároló
- kerti építmény
- kerti víz és fürdőmedence, napkollektor
- kerti épített tűzrakóhely
- kerti lugas, továbbá lábonálló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel
- háztartási célú kemence, húsfüstölő, jégverem, zöldségverem
- állatkifutó
- trágyatároló, komposztáló
- siló, ömlesztett anyag-, folyadék- és gáztároló
- kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő
- szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antennaoszlop, zászlótartó oszlop
m.) Az építési övezetben az utcai telekhatártól számított 20,00 méter távolságig (lakózóna – lásd fogalom meghatározás) állattartó épület nem helyezhető el.
(2) Lf2 jelű építési övezet: szabályozási terven jelöltek szerint
(kisebb telekterületű lakótelkek)
Sajátos építési használat szerinti Terület |
Övezeti jel |
Kialakítható legkisebb telekterület méret
m2 |
Beépítési mód |
Beépítettség megengedett legnagyobb mértéke
% |
Megengedett legnagyobb építmény magasság
m |
Zöldfelület legkisebb mértéke
% |
Előkert mérete
m |
Falusias lakóterület |
Lf2 |
700 |
O |
30 |
4,50 |
40 |
0,00 |
a.) Az építési övezetben elhelyezhető:
- lakóépület
- mezőgazdasági (üzemi) építmény
- kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület
- szálláshely szolgáltató épület, maximum 4 egység
- kézműipari építmény
- helyi igazgatási, oktatási, egészségügyi, szociális épület
b.) Az építési övezetben a kialakítható legkisebb telekterületméret: 700 m2
c.) Az építési övezet telkeinek beépítési módja: oldalhatáron álló, saroktelek és 18, 00 méter széles telek esetén az épület az építési helyen belül szabadonállóan is elhelyezhető.
d.) Az építési övezetben a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke: 30 %.
e.) Az építési övezetben a megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,50 m.
f.) Zöldfelület legkisebb mértéke: 40 %.
g.) Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági minisztériumi
rendelet szerinti lakóterület (falusias) területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
Felszín alatti víz szempontjából betartandók az érzékeny felszín alatti vízminőség védelmi területre vonatkozó előírások.
Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettségi zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
h) Az építési övezetben minden terepszint alatti építmény elhelyezhető.
i.) Az építési övezetben az előkert mérete: 0,00 m.
j.) Melléképületek (lásd fogalom meghatározás) elhelyezése tekintetében az alábbi szabályokat kell betartani:
- lakóépülettel azonos oldalhatáron létesíthető
k) Melléképítmények tekintetében az alábbiak helyezhetők el:
- közműbecsatlakozási (közműpótló) műtárgy
- hulladéktartály – tároló
- kerti építmény
- kerti víz és fürdőmedence, napkollektor
- kerti épített tűzrakóhely
- kerti lugas, továbbá lábonálló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel
- háztartási célú kemence, húsfüstölő, jégverem, zöldségverem
- állatkifutó
- trágyatároló, komposztáló
- siló, ömlesztett anyag-, folyadék- és gáztároló
- kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő
- szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antennaoszlop, zászlótartó oszlop
l.) Az építési övezetben az utcai telekhatártól számított 15,00 méter távolságig (lakózóna – lásd fogalom meghatározás) állattartó épület nem helyezhető el.
(3) Lf3 jelű építési övezet: szabályozási terven jelöltek szerint
(Halesz területén lévő lakóterület)
Sajátos építési használat szerinti Terület |
Övezeti Jel |
Kialakítható legkisebb telekterület méret
m2 |
Beépítési mód |
Beépítettség megengedett legnagyobb mértéke
% |
Megengedett legnagyobb építmény magasság
m |
Zöldfelület legkisebb mértéke
% |
Az alakítható telek legkisebb szélessége
m |
Előkert mérete
m |
Falusias lakóterület |
Lf3 |
900 |
O |
30 |
4,50 |
40 |
14,00 |
5,00 |
a) Az építési övezetben elhelyezhető:
- legfeljebb kétlakásos lakóépület
- mezőgazdasági (üzemi) építmény
- kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület
- szálláshely szolgáltató épület
- kézműipari építmény
b.) Az építési övezetben a kialakítható legkisebb telekterületméret: 900 m2
c.) Az építési övezet telkeinek beépítési módja: oldalhatáron álló, saroktelek és 18, 00 méter széles telek esetén az épület az építési helyen belül szabadonállóan is elhelyezhető.
d.) Az építési övezetben a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke: 30 %
e.) Az építési övezetben a megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,50 m
f) Az építési övezetben a közművesítettség mértéke: részleges.
g.) Zöldfelület legkisebb mértéke: 40 %
h.) Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági minisztériumi rendelet szerinti lakóterület (falusias) területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
Felszín alatti víz szempontjából betartandók az érzékeny felszín alatti vízminőség védelmi területre vonatkozó előírások.
Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettségi zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
i) Az építési övezetben minden terepszint alatti építmény elhelyezhető.
j.) Az építési övezetben az előkert mérete: 5,00 méter, mely egyben a kötelező építési vonal.
k.) Az építési övezetben új telekalakításnál a minimális telekszélesség: 14,00 m.
l.) Melléképítmények tekintetében az alábbiak helyezhetők el:
- közműpótló műtárgy
- hulladéktartály – tároló
- kerti építmény
- kerti víz és fürdőmedence, napkollektor
- kerti épített tűzrakóhely
- kerti lugas, továbbá lábonálló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel
- háztartási célú kemence, húsfüstölő, jégverem, zöldségverem
- állatkifutó
- trágyatároló, komposztáló
- siló, ömlesztett anyag-, folyadék- és gáztároló
- kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő
- szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antennaoszlop, zászlótartó oszlop
m.) Az építési övezetben az utcai telekhatártól számított 20,00 méter távolságig (lakózóna – lásd fogalom meghatározás) állattartó épület nem helyezhető el.
B. Kisvárosias lakóterület
(1) Lk1 jelű építési övezet: szabályozási terven jelöltek szerint.
(a belterület intézményi és lakóterülete)
Sajátos építési használat szerinti Terület |
Övezeti jel |
Kialakítható legkisebb telekterület méret
m2 |
Beépítési mód |
Beépítettség megengedett legnagyobb mértéke
% |
Megengedett legnagyobb építmény magasság
M |
Zöldfelület legkisebb mértéke
% |
Előkert mérete
m |
Kisvárosias lakóterület |
Lk1 |
400 |
0 |
40 |
6,00 |
50 |
0,00 |
a.) Az építési övezetben elhelyezhető:
- maximum két lakóegységes lakóépület
- a helyi lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó
épület
- egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület
- sportépítmény
- a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású – a lakóterületekre
meghatározott környezeti terhelési (zaj, rezgés, levegőtisztaságvédelem) értékeknél nem nagyobb kibocsátású – kézműipari (pl.: fazekas, kosárfonó, stb.) épület.
b.) Az építési övezetben kivételesen elhelyezhető:
- szálláshely-szolgáltató épület
- igazgatási épület
- a helyi lakosság közbiztonságát szolgáló építmény
c.) Az építési övezetben a kialakítható legkisebb telekterületméret: 400 m2
d.) Az építési övezet telkeinek beépítési módja: oldalhatáron álló, saroktelek és 18, 00 méter széles telek esetén az épület az építési helyen belül szabadonállóan is elhelyezhető.
e.) Az építési övezetben a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke: 40 %.
f.) Az építési övezetben a megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,00 m.
g.) Az építési övezetben a közművesítettség mértéke: teljes.
h.) Zöldfelület legkisebb mértéke: 50 %.
i.) Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági minisztériumi
rendelet szerinti lakóterület (kisvárosias) területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
Felszín alatti víz szempontjából betartandók az érzékeny felszín alatti vízminőség védelmi területre vonatkozó előírások.
Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettségi zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
j.) Az építési övezetben minden terepszint alatti építmény elhelyezhető. Létesítésénél figyelembe kell venni a talajvízszintet, magas talajvíz esetén talajvíznyomás elleni szigetelés szükséges.
k.) Az építési övezetben az előkert mérete: 0,00 m.
l.) Az építési övezetre vonatkozó egyéb előírások:
- melléképület oldalhatáron, a főépülettől kisebb, legfeljebb 4,00 méter építménymagassággal építhető.
m.) Melléképítmények tekintetében az alábbiak helyezhetők el:
- közműbecsatlakozási műtárgy
- kerti víz és fürdőmedence, napkollektor
- kerti épített tűzrakóhely
- kerti lugas, továbbá lábonálló kerti tető legfeljebb 20m2 vízszintes vetülettel
- kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő
- legfeljebb 6,00 m magas antennaoszlop, zászlótartó oszlop
n.) Az építési övezetben az utcai telekhatártól számított 15,00 méter távolságig (lakózóna – lásd fogalom meghatározás) állattartó épület nem helyezhető el.
(2) Lk2 jelű építési övezet: szabályozási terven jelöltek szerint.
(Halesz intézmény és lakóterülete)
Sajátos építési használat szerinti Terület |
Övezeti jel |
Kialakítható legkisebb telekterület méret
m2 |
Beépítési mód |
Beépítettség megengedett legnagyobb mértéke
% |
Megengedett legnagyobb építmény magasság
M |
Zöldfelület legkisebb mértéke
% |
Előkert mérete
m |
Kisvárosias lakóterület |
Lk2 |
500 |
0 |
40 |
4,50 |
50 |
3,00 |
a.) Az építési övezetben elhelyezhető:
- maximum két lakóegységes lakóépület
- a helyi lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó
épület
- egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület
- sportépítmény
- a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású – a lakóterületekre
meghatározott környezeti terhelési (zaj, rezgés, levegőtisztaságvédelem) értékeknél nem nagyobb kibocsátású – kézműipari (pl.: fazekas, kosárfonó, stb.) épület, maximum 40m2 főhelység tekintetében.
b.) Az építési övezetben kivételesen elhelyezhető:
- a helyi lakosság közbiztonságát szolgáló építmény
c.) Az építési övezetben a kialakítható legkisebb telekterületméret: 500 m2
d.) Az építési övezet telkeinek beépítési módja: oldalhatáron álló, saroktelek és 18, 00 méter széles telek esetén az épület az építési helyen belül szabadonállóan is elhelyezhető.
e.) Az építési övezetben a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke: 40 %.
f.) Az építési övezetben a megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,50 m.
g.) Az építési övezetben a közművesítettség mértéke: teljes.
h.) Zöldfelület legkisebb mértéke: 50 %.
i.) Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági minisztériumi
rendelet szerinti lakóterület (kisvárosias) területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
Felszín alatti víz szempontjából betartandók az érzékeny felszín alatti vízminőség védelmi területre vonatkozó előírások.
Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettségi zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
j.) Az építési övezetben minden terepszint alatti építmény elhelyezhető. Létesítésénél figyelembe kell venni a talajvízszintet, magas talajvíz esetén talajvíznyomás elleni szigetelés szükséges.
k.) Az építési övezetben az előkert mérete: 3,00 m.
l.) Az építési övezetre vonatkozó egyéb előírások:
- melléképület oldalhatáron, a főépülettől kisebb, legfeljebb 4,00 méter építménymagassággal építhető.
m.) Melléképítmények tekintetében az alábbiak helyezhetők el:
- közműbecsatlakozási műtárgy
- kerti víz és fürdőmedence, napkollektor
- kerti épített tűzrakóhely
- kerti lugas, továbbá lábonálló kerti tető legfeljebb 20m2 vízszintes vetülettel
-kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő
- legfeljebb 6,00 m magas antennaoszlop, zászlótartó oszlop
n.) Az építési övezetben az utcai telekhatártól számított 15,00 méter távolságig (lakózóna – lásd fogalom meghatározás) állattartó épület nem helyezhető el.
(3) A lakóterület építési övezeteire vonatkozó előírások:
Sajátos építési használat szerinti terület |
Övezeti jel |
Kialakítható legkisebb telekterület méret
m2 |
Beépítési mód |
Beépítettség megengedett legnagyobb mértéke
% |
Megengedett legnagyobb építmény magasság
m |
Zöldfelület legkisebb mértéke
% |
Az építési telek legkisebb szélessége
m |
Előkert mérete
m |
Kisvárosias lakóterület
|
LK1
|
400 |
O |
40 |
6,00 |
50 |
- |
0,00 |
LK2
|
500 |
O |
40 |
4,50 |
50 |
- |
3,00 |
Falusias lakóterület
|
LF1
|
800 |
O |
25 |
4,50 |
50 |
- |
0,00 |
LF2
|
700 |
O |
30 |
4,50 |
40 |
- |
0,00 |
LF3
|
900 |
O |
30 |
4,50 |
40 |
14,00 |
5,00 |
A. Kereskedelmi, szolgáltató terület
(1) Szelevényen a gazdasági területet a szabályozási terv az alábbi jelű építési övezetekbe sorolja:
(2) Gksz1 jelű építési övezet: a szabályozási terven feltüntetettek szerint.
(A belterületen lévő kisebb gazdasági területek)
Sajátos építési használat szerinti terület |
Övezeti Jel |
Kialakítható legkisebb telekterület méret
m2 |
Beépítési mód |
Beépítettség megengedett legnagyobb mértéke
% |
Megengedett legnagyobb építmény magasság
M |
Zöldfelület legkisebb mértéke
% |
Kereskedelmi szolgáltató terület |
Gksz1 |
1200 |
O |
40 |
6,50 |
30 |
a) Az építési övezetben elhelyezhető:
- mindenfajta, a lakófunkciót nem zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület,
- a gazdasági tevékenységű célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások,
- igazgatási egyéb, irodaépület,
b) Az építési övezetben kivételesen elhelyezhető:
- egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület
- egyéb közösségi szórakoztató épület
c.) Az építési övezetben a kialakítható legkisebb telekterületméret: 1200 m2.
d.) Az építési övezet telkeinek beépítési módja: oldalhatáronálló.
e.) Az építési övezetben a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke: 40 %.
f.) Az építési övezetben a megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,50 m.
g.) Az építési övezetben a közművesítettség mértéke: teljes.
h.) Zöldfelület legkisebb mértéke: 30 %.
i.) Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági minisztériumi
rendelet szerinti lakóterületi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
Felszín alatti víz szempontjából betartandók az érzékeny felszín alatti vízminőség védelmi területre vonatkozó előírások.
Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettségi zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
j) Az építési övezetben minden terepszint alatti építmény elhelyezhető.
k.) A kereskedelmi, szolgáltató építményekhez szükséges gépjármű parkoló igényt telken belül kell biztosítani.
(3) Gksz2 jelű építési övezet: a szabályozási terven feltüntetettek szerint.(Beépítésre szánt területen lévő tervezett gazdasági területek)
Sajátos építési használat szerinti terület |
Övezeti jel |
Kialakítható legkisebb telekterület méret
m2 |
Beépítési mód |
Beépítettség megengedett legnagyobb mértéke
% |
Megengedett legnagyobb építmény magasság
M |
Zöldfelület legkisebb mértéke
% |
Kereskedelmi szolgáltató terület |
Gksz2 |
2500 |
SZ |
50 |
7,50 |
30 |
a) Az építési övezetben elhelyezhető:
- mindenfajta nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület,
- a gazdasági tevékenységű célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások,
- igazgatási egyéb, irodaépület,
b.) Az építési övezetben a kialakítható legkisebb telekterületméret: 2500 m2.
c.) Az építési övezet telkeinek beépítési módja: szabadonálló.
d.) Az építési övezetben a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke: 50 %.
e.) Az építési övezetben a megengedett legnagyobb építménymagasság: 7,50 m.
A technológiához tartozó toronyszerű építmények kivételével (pl.: siló, kémény, tartály, stb.)
f.) Az építési övezetben a közművesítettség mértéke: teljes.
g.) Zöldfelület legkisebb mértéke: 30 %, melyből a telekhatárok mentén a tulajdonos, vagy használó legalább 3,00 méteres sávban kétszintes növényállományt köteles telepíteni, a használatbavételig. A beültetési kötelezettséggel terhelt területen a temető védelme érdekében 15,00 méter széles védőfásítás biztosítandó, melynek telepítése a használatbavételig a tulajdonos kötelessége.
h.) Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági minisztériumi rendelet szerinti falusias lakóterületi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
Felszín alatti víz szempontjából betartandók az érzékeny felszín alatti vízminőség védelmi területre vonatkozó előírások.
Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettségi zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
i) Az építési övezetben minden terepszint alatti építmény elhelyezhető.
j.) Melléképítmények és melléképületek közül csak az üzemeltetéshez és a technológiához szükséges építmények helyezhetők el.
k.) A kereskedelmi, szolgáltató építményekhez szükséges gépjármű parkoló igényt telken belül kell biztosítani.
(4) GIP1 jelű építési övezet: a szabályozási terven feltüntetettek szerint.
(meglévő kisebb iparterület)
Sajátos építési használat szerinti terület |
Övezeti jel |
Kialakítható legkisebb telekterület méret
m2 |
Beépítési mód |
Beépítettség megengedett legnagyobb mértéke
% |
Megengedett legnagyobb építmény magasság
M |
Zöldfelület legkisebb mértéke
% |
Egyéb, ipari terület |
GIP1 |
1500 |
SZ |
40 |
7,50 |
30 |
a) Az építési övezetben elhelyezhető:
- az ipar, energiaszolgáltatás és településgazdálkodás építményei
b) Az építési övezetben kivételesen elhelyezhető:
- a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások
c.) Az építési övezetben a kialakítható legkisebb telekterületméret: 1500 m2
d.) Az építési övezet telkeinek beépítési módja: szabadonálló.
e.) Az építési övezetben a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke: 40 %.
f.) Az építési övezetben a megengedett legnagyobb építménymagasság: 7,50 m.
g.) Az építési övezetben a közművesítettség mértéke: teljes.
h.) Zöldfelület legkisebb mértéke: 30 %.
i.) Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági minisztériumi rendelet szerinti gazdasági területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
Felszín alatti víz szempontjából betartandók az érzékeny felszín alatti vízminőség védelmi területre vonatkozó előírások.
Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettségi zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
j.) Az építési övezetben minden terepszint alatti építmény elhelyezhető.
k.) Melléképületek és melléképítmények közül csak az üzemeltetéshez és a technológiához szükséges építmények helyezhetők el.
l.) Parkolási lehetőséget, gépjárművek tárolását telken belül kell biztosítani.
(5) GIP2jelű építési övezet: a szabályozási terven feltüntetettek szerint.
(tervezett ipari üzem területe)
Sajátos építési használat szerinti terület |
Övezeti jel |
Kialakítható legkisebb telekterület méret
m2 |
Beépítési mód |
Beépítettség megengedett legnagyobb mértéke
% |
Megengedett legnagyobb építmény magasság
M |
Zöldfelület legkisebb mértéke
% |
Egyéb ipari terület |
GIP2 |
3500 |
SZ |
45 |
7,50 |
30 |
a) Az építési övezetben elhelyezhető:
- a környezetbarát ipar, energiaszolgáltatás és megújuló energiaszolgáltatás (bioenergia) valamint a településgazdálkodás építményei
b) Az építési övezetben kivételesen elhelyezhető:
- a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások
c.) Az építési övezetben a kialakítható legkisebb telekterületméret: 3500 m2.
d.) Az építési övezet telkeinek beépítési módja: szabadonálló.
e.) Az építési övezetben a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke: 45 %.
f.) Az építési övezetben a megengedett legnagyobb építménymagasság: 7,50 m.
g.) Az építési övezetben a közművesítettség mértéke: teljes.
h.) Zöldfelület legkisebb mértéke: 30 %, melyből a telekhatárok mentén a tulajdonos, vagy használó legalább 3,00 méteres sávban kétszintes növényállományt köteles telepíteni, a használatbavételig.
j) Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági minisztériumi rendelet szerinti gazdasági területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
Felszín alatti víz szempontjából betartandók az érzékeny felszín alatti vízminőség védelmi területre vonatkozó előírások.
Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettségi zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
k) Az építési övezetben minden terepszint alatti építmény elhelyezhető.
l) Melléképületek és melléképítmények közül csak az üzemeltetéshez és a technológiához szükséges építmények helyezhetők el.
m) Parkolási lehetőséget, gépjárművek tárolását telken belül kell biztosítani.
(6) A gazdasági terület építési övezeteire vonatkozó előírások:
Sajátos építési használat szerinti terület |
Övezeti jel |
Kialakítható legkisebb telekterület méret
m2 |
Beépítési mód |
Beépítettség megengedett legnagyobb mértéke
% |
Megengedett legnagyobb építmény magasság
M |
Zöldfelület legkisebb mértéke
% |
Kereskedelmi szolgáltató terület |
GKSZ1 |
1200 |
O |
40 |
6,50 |
30 |
GKSZ2 |
2500 |
SZ |
50 |
7,50 |
30 |
Egyéb ipari terület |
Gip1 |
1500 |
SZ |
40 |
7,50 |
30 |
Gip2 |
3500 |
SZ |
45 |
7,50 |
30 |
8. § (1) A különleges területek közé Szelevényen azok a területek kerültek besorolásra, amelyek a rajtuk elhelyezkedő építmények különlegessége miatt eltérnek jelen rendelet 5. § - 7. § - ok szerinti területektől.
(2) A beépítésre szánt különleges területeket a szabályozási terv az alábbi jelű építési övezetekbe sorolja:
(3) Ká jelű építési övezet: a szabályozási terven feltüntetettek szerint. (állattartó telepek területe)
Sajátos építési használat szerinti terület |
Övezeti Jel |
Kialakítható legkisebb telekterület méret
m2 |
Beépítési mód |
Beépítettség megengedett legnagyobb mértéke
% |
Megengedett legnagyobb építmény magasság
m |
Zöldfelület legkisebb mértéke
% |
Különleges terület |
Ká |
5000 |
SZ |
35 |
7,50 |
30 |
a) A területen a rendeltetésnek megfelelő, a funkcióhoz szükséges épületek és kiszolgáló építmények helyezhetők el.
b) Az építési övezetben kialakítható legkisebb telekterületméret: 5000 m2.
c) Az építési övezet telkének beépítési módja: szabadonálló.
d) Az építési övezetben a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke: 35 %.
e) Az építési övezetben a megengedett legnagyobb építménymagasság: 7,50 m.
f ) Az építési övezetben a közművesítettség mértéke: részleges.
g) Zöldfelület legkisebb mértéke: 30 %.
h) Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági, minisztériumi rendelet szerinti különleges területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
Felszín alatti víz szempontjából betartandók az érzékeny felszín alatti vízminőség védelmi területre vonatkozó előírások.
Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettségi zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
i) Az építési övezetben minden terepszint alatti építmény elhelyezhető.
j) Melléképítmények tekintetében az alábbiak helyezhetők el:
- hulladéktartály – tároló
- közműpótló műtárgy
- állat ól, állatkifutó
- trágyatároló, komposztáló
- siló
(4) Kmü jelű építési övezet: a szabályozási terven feltüntetettek szerint. (dohányfermentáló, szárító területe)
Sajátos építési használat szerinti terület |
Övezeti Jel |
Kialakítható legkisebb telekterület méret
m2 |
Beépítési mód |
Beépítettség megengedett legnagyobb mértéke
% |
Megengedett legnagyobb építmény magasság
m |
Zöldfelület legkisebb mértéke
% |
Különleges terület |
Kmű |
K |
SZ |
35 |
9,00 |
30 |
a) A területen a rendeltetésnek megfelelő, a funkcióhoz szükséges épületek és kiszolgáló építmények helyezhetők el (szárítók, raktárak, silók, üzemi épületek, közmű műtárgyak, technológiai berendezések, stb.).
b) Az építési övezetben kialakítható legkisebb telekterületméret: K. (K = kialakult)
c) Az építési övezet telkének beépítési módja: szabadonálló.
d) Az építési övezetben a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke: 35 %.
e) Az építési övezetben a megengedett legnagyobb építménymagasság: 9,00 m.
(Az alkalmazott technológia függvényében ez a magasság a megengedett legnagyobb építménymagasság max. 1,5 –szereséig növelhető.)
f) Az építési övezetben a közművesítettség mértéke: részleges.
g) Zöldfelület legkisebb mértéke: 30 %.
h) Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági, minisztériumi rendelet szerinti különleges területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
Felszín alatti víz szempontjából betartandók az érzékeny felszín alatti vízminőség védelmi területre vonatkozó előírások.
Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettségi zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
i) Az építési övezetben minden terepszint alatti építmény elhelyezhető.
j) Az építési övezetben minden melléképítmény elhelyezhető.
(5) Kreg jelű építési övezet: a szabályozási terven feltüntetettek szerint. (regionális hulladéklerakó területe)
Sajátos építési használat szerinti terület |
Övezeti Jel |
Kialakítható legkisebb telekterület méret
m2 |
Beépítési mód |
Beépítettség megengedett legnagyobb mértéke
% |
Megengedett legnagyobb építmény magasság
m |
Zöldfelület legkisebb mértéke
% |
Különleges terület |
Kreg |
10000 |
SZ |
10 |
9,00 |
30 |
a) A területen a rendeltetésnek megfelelő, a funkcióhoz szükséges épületek és kiszolgáló építmények helyezhetők el.
b) Az építési övezetben kialakítható legkisebb telekterületméret: 10000 m2.
c) Az építési övezet telkének beépítési módja: szabadonálló.
d) Az építési övezetben a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke: 10 %.
e) Az építési övezetben a megengedett legnagyobb építménymagasság: 9,00 m.
f) Az építési övezetben a közművesítettség mértéke: részleges.
g) Zöldfelület legkisebb mértéke: 30 %.
h) Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági, minisztériumi rendelet szerinti különleges területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
Felszín alatti víz szempontjából betartandók az érzékeny felszín alatti vízminőség védelmi területre vonatkozó előírások.
Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettségi zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
i) Az építési övezetben minden terepszint alatti építmény elhelyezhető.
j) Melléképítmények tekintetében az alábbiak helyezhetők el:
- hulladéktartály – tároló
- közműpótló műtárgy
- komposztáló
(6) Ki jelű építési övezet: a szabályozási terven feltüntetettek szerint. (idegenforgalmi terület, Sweiger major)
Sajátos építési használat szerinti terület |
Övezeti Jel |
Kialakítható legkisebb telekterület méret
m2 |
Beépítési mód |
Beépítettség megengedett legnagyobb mértéke
% |
Megengedett legnagyobb építmény magasság
m |
Zöldfelület legkisebb mértéke
% |
Különleges terület |
Ki |
10000 |
SZ |
20 |
7,50 |
30 |
a) A területen a rendeltetésnek megfelelő, a funkcióhoz szükséges épületek és kiszolgáló építmények helyezhetők el.
b) Az építési övezetben kialakítható legkisebb telekterületméret: 10000 m2.
c) Az építési övezet telkének beépítési módja: szabadonálló.
d) Az építési övezetben a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke: 20 %.
e) Az építési övezetben a megengedett legnagyobb építménymagasság: 7,50 m.
f) Az építési övezetben a közművesítettség mértéke: részleges.
g) Zöldfelület legkisebb mértéke: 30 %.
h) Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági, minisztériumi rendelet szerinti különleges területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
Felszín alatti víz szempontjából betartandók az érzékeny felszín alatti vízminőség védelmi területre vonatkozó előírások.
Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettségi zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
i) Az építési övezetben minden terepszint alatti építmény elhelyezhető.
j) Melléképítmények tekintetében az alábbiak helyezhetők el:
- hulladéktartály – tároló
- közműpótló műtárgy
- állat ól, állatkifutó
- trágyatároló, komposztáló
- siló
(7) 1 Kreg* jelű építési övezet: a szabályozási terven feltüntetettek szerint.
(regionális hulladéklerakó bővítménye)
Sajátos építési használat szerinti terület |
Övezeti Jel |
Kialakítható legkisebb telekterület méret
m2 |
Beépítési mód |
Beépítettség megengedett legnagyobb mértéke
% |
Megengedett legnagyobb építmény magasság
m |
Zöldfelület legkisebb mértéke
% |
Különleges terület |
Kreg* |
5000 |
SZ |
30 |
12,50 |
40 |
a) A területen a hulladékkezeléssel, hulladékfeldolgozással, hulladékválogatással, hulladéklerakással, hulladék újrahasznosítással kapcsolatos építmények, épületek, műtárgyak és technológiai berendezések, valamint egyéb kiszolgáló, szociális és irodai célú építmények helyezhetők el a hatályos hulladékgazdálkodási törvény betartásával.
b) Az építési övezetben kialakítható legkisebb telekterületméret: 5000 m2.
c) Az építési övezet telkének beépítési módja: szabadonálló.
d) Az építési övezetben a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke: 30 %.
e) Az építési övezetben a megengedett legnagyobb építménymagasság: 12,50 m.
f) Az építési övezetben a közművesítettség mértéke: részleges.
g) Zöldfelület legkisebb mértéke: 40 %, melyen, termett talajon háromszintű, gyep+40db cserje/150m2+ 1 db nagy lombkoronájú fa/150m2 növényzet telepítése, kötelező. A zöldfelület legkisebb mértékébe a telken belüli védőfásítás nem számolható bele.
h) A zöldfelület legkisebb mértékén felül, az SZ – 1/m1 jelű szabályozási tervlapon ábrázoltak szerint telken belül védőfásítás kialakítása kötelező.
i) Zajvédelmi követelményként betartandó az érvényes szakági, minisztériumi rendelet szerinti különleges területi funkcióhoz tartozó határérték biztosítása.
Felszín alatti víz szempontjából betartandók az érzékeny felszín alatti vízminőség védelmi területre vonatkozó előírások.
Légszennyezettség szempontjából a szennyezőanyagok szerinti zónacsoportok közül a 10. légszennyezettségi zónára vonatkozó előírások biztosítandók.
j) Az építési övezetben minden terepszint alatti építmény elhelyezhető.
(8) 2 Különleges terület építési övezeteire vonatkozó előírások:
Sajátos építési használat szerinti terület |
Övezeti Jel |
Kialakítható legkisebb telekterület méret
m2 |
Beépítési mód |
Beépítettség megengedett legnagyobb mértéke
% |
Megengedett legnagyobb építmény magasság
m |
Zöldfelület legkisebb mértéke
% |
Különleges terület |
Ká |
5000 |
SZ |
35 |
7,50 |
30 |
Kmü |
K |
SZ |
35 |
9,00 |
30 |
Kreg |
10000 |
SZ |
10 |
9,00 |
30 |
Ki |
10000 |
SZ |
20 |
7,50 |
30 |
Kreg* |
5000 |
SZ |
30 |
12,50 |
40 |
ÖVEZETEK RÉSZLETES ELŐÍRÁSAI
4. KÜLÖNLEGES BEÉPTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLET
9. § (1) A különleges, beépítésre nem szánt területek Szelevény közigazgatási területén a temető, és a sportpálya elhelyezésére szolgáló területek.
(2) A különleges, beépítésre nem szánt, temető területet a terv a KKt – jelű övezetbe sorolja.
- A rendeltetésnek megfelelő, üzemeltetéshez szükséges építmények, épületek
b) A temető telkén belül a telekhatártól mért 30 méteres védő zöld telepítendő, melynek létesítése az üzemeltető feladata.
c) Temetőkápolna, ravatalozó építése esetén a megengedett legnagyobb építménymagaság 7,50m.
(3) A különleges, beépítésre nem szánt, sportpálya területet a terv a KKsp– jelű övezetbe sorolja.
- A rendeltetésnek megfelelő, üzemeltetéshez szükséges építmények, épületek
b) A sportpálya telkén belül a telekhatárok mellett 2 fasor telepítendő, melynek létesítése az üzemeltető feladata.
5. KÖZLEKEDÉSI ÉS KÖZMŰTERÜLET
10. § (1) Közlekedési és közműelhelyezésre szolgáló terület Szelevény közigazgatási területén a meglévő országos és helyi közutak, a meglévő és tervezett kerékpárutak, a gépjármű várakozóhelyek (parkolók), a járdák és a gyalogutak, mindezek csomópontjai, vízelvezetési rendszere és környezetvédelmi létesítményei, továbbá a közművek és a hírközlés építményeinek elhelyezésére szolgáló területek.
(2) Az általános közlekedési és közműterületet a szabályozási terv KÖU – jelű övezetekbe sorolja
közlekedési építmények
akkor, ha erre terület biztosítható, és az nincs zavaró hatással a környezetére, közlekedés biztonságára, továbbá ehhez a terület tulajdonosa és / vagy kezelője hozzájárul.
b) Az övezetben épület a kapcsolódó területfelhasználással azonos közművesítettség esetén létesíthető.
(3) A közutak építési (szabályozási) szélességén belül a (2) a.) – ban meghatározottakon túl, utcabútorok elhelyezhetők, illetve utcafásítás (növényzet) telepíthető.
(4) A tervezett közlekedési területeket, létesítményeket, azok útépítési szélességeit a szabályozási terv tartalmazza.
(5) Szabályozási tervlapokon jelölt utcanyitások, útszélesítések, átkötések, telkekre
vonatkozó területi igénybevétele a digitális tervállományon mérhető.
(6) A
(2) bekezdés szerinti terület sajátos használata, rendeltetése szerint
Szelevényen az alábbiakra tagozódik:
a) KÖU – 1: 45112 jelű országos mellékút területe.
4511 jelű (44-es főút és Csépa vonatkozásában)
4513 ű (Csépa – Csongrád)
b) KÖU – 2: Meglévő helyi gyűjtőút területe.
Tervezett helyi gyűjtőút területe
Tervezett építési területe: 16,00 méter
c) KÖU – 3: Települési kiszolgáló utak a település lakóterületén.
Tervezett építési területe: 12,00 méter (
Halesz településrészen: 8,00 m.)
d) KÖU – 4: Meglévő és tervezett kerékpárutak területe.
Tervezett építési területe: 3,00 méter
e) KÖU – 5: Tervezett külterületi főfeltáró utak területei.
Tervezett építési területe: 12,00 méter
f) KÖU – 6: Tervezett sétány területe a Körös - parton.
Tervezett építési területe: 3,00 méter.
g) KÖK: Meglévő vasútvonal (Kunszentmárton – Lakitelek)
(7) A közlekedési területek építési szélességét a terv szerint biztosítani kell. Mellettük csak akkor és úgy szabad építményt elhelyezni, amennyiben annak esetleges védőövezete sem érinti korlátozóan az út használati értékét.
(8) Külterületi mező- és erdőgazdasági (üzemi) utak, dűlőutak esetén az út tengelyétől mért 15 - 15 m - en belül építmény nem helyezhető el.
(9) Az igazgatási területen az építmények (épületek) normatívák szerinti parkoló igényét telken belül kell biztosítani.
(10) Az országos és gyűjtő utakat kétirányú járműforgalomra alkalmas útburkolattal és a belterület, illetőleg beépítésre szánt területek menti szakaszain kétoldali járdával, a kiszolgáló utakat egy- vagy kétirányú járműforgalomra alkalmas útburkolattal és legalább egyoldali járdával kell kiépíteni- Területükön szegélymentén elhelyezhetők az út menti építmények közforgalmú gépkocsiparkolói.
(11) Települési kiszolgáló és gyűjtőutak esetén amennyiben az útpálya szélessége és
forgalomtechnikai adatok lehetővé teszik kerékpársáv kialakítható.
(12) A terv közlekedési és közműterületei közterületnek minősülnek.
(13) Közmű és hírközlési létesítmény belterületen csak közterületen helyezhető el, külterületen a hálózati infrastruktúrák és külterületi vezetékek biztonsági sávját a vonatkozó jogszabályok szerint kell kialakítani.
(14) Közműépítéseknél ágazati előírások szerinti védőtávolságait biztosítani kell. A védő
távolságon belül mindennemű építési tevékenység csak az illetékes üzemeltető hozzájárulása esetén engedélyezhető.
11. § (1) Zöldterület Szelevényen a szabályozási terven feltüntetettek szerint jelölt közparkok területei.
(2) A meglévő zöldterületeket a szabályozási terv Z jelű övezetbe sorolja.
a) A Z –jelű övezetben elhelyezhető:
- a pihenést és a testedzést szolgáló építmény (sétaút, pihenőhely, tornapálya, gyermekjátszószerek, sportolást szolgáló pályák, stb.)
- szobrok, térplasztikák, emlékművek, zászlótartó oszlop
- utcabútorok (padok, hulladéktároló, kerékpár tároló stb.)
- szökőkút, díszkút
b) A közparkot úgy kell kialakítani, hogy kerekesszékkel és gyermekkocsival megközelíthető és használható legyen.
c) A közparknak közútról közvetlenül megközelíthetőnek kell lennie.
12. § (1) Az erdőterületeket a szabályozási terv az alábbi jelű övezetekbe sorolja:
A. Gazdasági célú erdőterület
(2) EG jelű övezet: a közigazgatási területen erdőgazdálkodási célú erdőterületek
a) Az övezetben a 100.000 m2-t meghaladó területnagyságú telken terület rendeltetésének megfelelő építmények helyezhetők el, max. 0,5 % - os beépítettséggel.
b) Az övezetben épület csak a nem erdő művelési ágban létesíthető, legalább részleges közművesítettség esetén.
c) Az övezetben a maximális építménymagasság: 7,50 m, ez alól kivételt az erdő- és vadgazdasági tevékenységhez szükséges építmények (pl. magasles) technológiai okból legfeljebb kétszeres magasságú lehet.
d) Erdőterületen építmény elhelyezéséhez az erdészeti szakhatóság előzetes
engedélyét kell beszerezni.
e) EGÖF jelű megyei tervi ökológiai folyosó terület övezetében a meglévő természetszerű művelési ágak megtartandók. Az övezetben erdőtelepítés, erdőfelújítás őshonos fajokkal, természetkímélő módon a termőhely-típusra jellemző elegyarányoknak megfelelően történjen.
B. Védelmi célú erdőterület
(3) EV – jelű övezet: a regionális hulladéklerakó telep körül.
a) Az övezet területe nem építhető be.
b) Az erdőterület mérete nem csökkenthető, új erdő telepítését őshonos fafajtákkal, erdészeti terv alapján kell végezni.
13. § (1) A mezőgazdasági terület Szelevényen a szabályozási terven feltüntetettek szerint került kijelölésre.
(2) A mezőgazdasági övezetek földrészletei a növénytermesztési és állattenyésztési tevékenységek területei, ezért itt jellemzően a mezőgazdasági tevékenységgel kapcsolatos termékfeldolgozás és tárolás építményei helyezhetők el, azonban az övezeti előírásokban foglalt feltételek fennállása esetén lakóépület is építhető.
(3) Az övezetben a földrészletnek csak a kivett művelési ágú, illetve intenzív kertészeti művelés alatt álló része keríthető le, természetes anyag használatával. A beépítetlen és nem intenzív kertészeti művelés alatt álló földrészlet nem keríthető le.
(4) Az övezetben épület, építmény csak szabadonállóan helyezhető el. Legalább 10 m mélységű előkertet és a szomszédos telekhatártól minimum 6 méter oldaltávolságot kell biztosítani.
(5) Az épületek földszinti padlószintje maximum 70 cm -rel emelhető ki a terepszinthez viszonyítva.
(6) Az övezetben elhelyezhető építmények kivitelezése során hullámpala, fém, műanyaglemez sem oldalfalként, sem héjazatként nem alkalmazható.
(7) Az övezetben birtokközpont alakítható ki a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően.
(8) A mezőgazdasági területeket a szabályozási terv az alábbi jelű övezetekbe sorolja.
A. Általános mezőgazdasági terület
(9) Má jelű övezet:
Szelevény területén a mezőgazdasági szántó művelési ág területei.
a) Az övezetben elhelyezhető tanyaépület max. 4,50 m építménymagassággal, továbbá állattartó épület, mezőgazdasági termény és géptároló, fóliasátor, stb. technológia függvényében max. 7,50 m építménymagassággal.
b) Az övezetben új lakóépület építése esetén a tetőhajlásszög 30-45o közé essen.
c) Az övezetben a közművesítettség mértéke: hiányos.
d) Az övezetben a kialakult hagyományokhoz illeszkedő tanyaépület építhető.
Hagyományos építőanyagok (tégla, vályog, cserépfedés,) felhasználásával, továbbá hagyományos építészeti formák alkalmazásával épüljön.
e) Az Máksz kiváló termőhelyi adottságú szántóterület övezetében a szántóterületek védelme érdekében építés 10.000 m2 feletti telekterület esetén lehetséges.
B. Kertes mezőgazdasági terület
(10) MK jelű övezet
Szelevény külterületén lévő kertes mezőgazdasági területek.
a) Az övezetben a 720 m2-t meghaladó területű telken maximum nettó 30 m2 alapterületű a tárolás célját szolgáló, legfeljebb egy gazdasági épület építhető, maximum 3,00 m építménymagassággal.
b) Az övezetben intenzívebb művelés nem folytatható, a jelenlegi művelési ág nem változtatható meg.
c) Az övezetben lakóépület nem építhető.
C. Mezőgazdasági gyep terület
(11) Mágy jelű övezet:
Szelevény területén a meglévő gyepek területei.
a) Az övezetben a többségében gyep, legelő művelési ágú területek viszonylag egybefüggő részei tartoznak, ahol a legeltetés, állattartás jelenti a fő gazdálkodási tevékenységet.
b) A természetközeli élőhelyek, ősgyepek területén a gyep általában elsődlegesen védelmi funkciót lát el, a termelési, gazdálkodási funkció itt másodlagos.
c) Az övezetben csak a legeltető állattartáshoz szükséges építmények helyezhetők el.
d) Mágyöf jelű megyei ökológiai folyosó övezetében beépítésre szánt terület nem
jelölhető ki. A meglévő természetszerű művelési ágak megtartandók. Gyepes területen fásítás nem történhet.
9. VÍZGAZDÁLKODÁSI TERÜLET
14. § (1) A vízgazdálkodási terület Szelevényen a Szabályozási terven feltüntetettek szerint került kijelölésre.
(2) Az övezetben a vízfolyások (Körös folyó és a csatornák) medre, partja, hullámtere, a vízbeszerzési, vízbázis területek és védőterületeik, valamint nagyobb kiterjedésű vízállások területei tartoznak. Az övezetben vízgazdálkodással kapcsolatos terület felhasználásnak megfelelő létesítmények helyezhetők el.
(3) A kisvízfolyások természeti területen kívüli szakaszainak partéltől mért 3 – 10 méter széles fenntartási sávja a külterületen csak gyepként (rét, legelő) alakítható ki. A természetszerű szakaszok ezen kívül nádasként, galériaerőként is fenntarthatók.
(4) Az árvízvédelmi töltés, töltéslábtól mért 10 m-es sávján belül építmény nem létesíthető.
(5) A vízgazdálkodási területeket a szabályozási terv az alábbi jelű övezetekbe sorolja:
(6) VK jelű övezet: a Körös folyó és hullámterének területe, mely az MTrT alapján az
ökológiai (zöld) folyosó övezetébe, védett természeti területek övezetébe, valamint hullámtér és nyílt ártér övezetébe esik.
a) Az övezetben – ha külön jogszabály másként nem rendelkezik – a közforgalmú vízi
közlekedési építményeken túlmenően csak a vízkárelhárítási, a vízi sport és a sporthorgászás célját szolgáló közösségi építmények helyezhetők el.
b) Az övezetben elhelyezhető a vízi turizmushoz és vízi sporthoz kapcsolódó kiszolgáló és járulékos építmények.
c) Árvízvédelmi töltés mentett oldali és vízoldali 10,00 méteres védősávjában valamint a mederéltől számított 10,00 méteren belül létesítmény nem építhető.
d.) Az övezet területéből beépítésre szánt terület nem alakítható ki, mind az ökológiai folyosó, mind a hullámtér és –nyílt ártér védelme érdekében.
e) Az övezet területén a meglévő természetszerű művelési ágak (gyep, nádas, mocsár, erdő) nem változtathatók meg, az ökológiai folyosó biztosítása céljából.
f) Az övezet területén nem védelmi célú művelési ág változtatás nem engedélyezett.
g) Az övezetben építmény, infrastruktúra csak úgy helyezhető el, hogy az árterület árvízlevezető képessége ne csökkenjen.
h) Az övezetben mindennemű tevékenység az illetékes vízügyi igazgatóság / hatóság engedélye alapján végezhető.
(7) Vü jelű övezet:
Szelevényen a vízmű, a szivattyú – telep és a gátőrház területe
a) Az övezetben a vízbeszerzéshez és vízgazdálkodáshoz, vízkezeléshez szükséges építmények helyezhetők el.
b) A vízbeszerzési területek (vízműkutak) 10,00 méteres sugarú védőtávolságán belül (védőidom) mindenfajta tevékenység tilos.
c) Az övezetben új lakóépület nem helyezhető el.
d) Az övezetben mindennemű tevékenység az illetékes vízügyi igazgatóság / hatóság engedélye alapján végezhető.
(8) V jelű övezet:
Szelevényen a csatornák és nagyobb vízállások területei
a) Az öntöző és belvízcsatornák partéltől mért 3,00 – 3,00 méter széles fenntartási sávja a külterületen csak gyepként, rétként, legelőként alakítható ki.
b) Az övezetben építményt elhelyezni csak a külön jogszabályokban meghatározottak alapján lehet.
c) Az övezetben mindennemű tevékenység az illetékes vízügyi igazgatóság / hatóság engedélye alapján végezhető.
III. Fejezet
MŰVI ÉS TERMÉSZETI ÉRTÉKVÉDELEM
A település épített művi értékeinek védelme.
(1) A település és környékének épített építményeire, látnivalóira, a meglévő létesítmények megóvására kiemelt figyelmet kell fordítani.
(2) Egyedi művi védelem: a helyi védelemre tervezett épületek jellemző adatait a helyi értékvédelmi vizsgálat tartalmazza.
(3) A helyi védelemre javasolt épületekről az önkormányzati értékvédelmi rendelet rendelkezik.
(4) A meglévő egyedileg védett épületek felújításánál, átalakításánál a meglévő stílusjegyek:
- nyerstégla homlokzati díszítés
- fűrészelt deszkaoromzat
- ablak körüli párkányzat és homlokzati tagozat megőrízendők.
(1) A természet és tájvédelmi területeket a védett és védelemre tervezett természeti területek alkotják.
Védett természeti terület
Szelevényen a Körös – Maros Nemzeti Park területe (Körös folyó és hullámtere) területe, valamint a NATURA 2000 természetmegőrzési területek. (SZ – 1 jelű szabályozási tervlap alapján), továbbá helyi jelentőségű természeti emlék (fűzfa).
(2) Országos jelentőségű védett természeti területet érintő minden beavatkozáshoz az elsőfokú természetvédelmi hatóság szakhatósági állásfoglalása szükséges.
(3) Látványtakaró fásítást kell telepíteni, illetve a meglévőt kiegészíteni, ami egyben véderdőként is funkcionál:
- iparterületek térségében
- gazdasági területek térségében
A védőfásítást a telep tulajdonosainak a tevékenység megkezdéséig kell elvégezniük.
(1) Régészeti lelőhelyeken és régészeti érdekű területeken a mezőgazdasági művelés csak 30 cm mélységig folytatható. Régészeti területnek minősülnek a szabályozási tervlapon ábrázolt területek.
(2) A régészeti lelőhelyeken tervezett földmunkák (bontás, alapozás, pince – és mélygarázs-építés, közművesítés, egyéb nyomvonalas létesítmények kiépítése, tereprendezés) illetve telekalakítás engedélyeztetési eljárása során a KÖH területileg illetékes Észak – alföldi Regionális Irodáját szakhatóságként meg kell keresni.
(3) A régészeti lelőhelyeket a földmunkával járó beruházásokkal lehetőség szerint el kell kerülni. Ha a lelőhely elkerülése a földmunkával járó fejlesztés, beruházás költségeit aránytalanul megnövelné, vagy a beruházás másutt nem valósítható meg, a beruházással veszélyeztetett régészeti lelőhelyeket előzetesen fel kell tárni. A megelőző feltárásra a beruházónak szerződést kell kötnie a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok Igazgatóságával.
(4) A régészeti érdekű területekről a régészeti örökség elemei csak régészeti feltárás keretében mozdíthatók el. A régészeti érdekű területeken bármilyen földmunkával járó fejlesztés, beruházás megkezdése előtt régészeti állapotfelmérést kell készíteni. Ennek hiányában minden földmunkához régészeti megfigyelést kell biztosítani.
(5) Amennyiben régészeti lelőhelynek nem minősülő területeken földmunkák során váratlan régészeti lelet, vagy emlék kerül elő, értesíteni kell a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatóságát.
IV. Fejezet
Telekkiosztás, telekrendezés általános szabályai
(1) Telekmegosztással építési telket úgy lehet kialakítani, hogy a telekmegosztás után keletkezett építési telek elérje az övezetben előírt kialakítható legkisebb telekterület méretet, és az építési telek minimális szélességét. Amennyiben ilyen előírás nincs, akkor az illeszkedés elve szerint kell a telekméreteket kialakítani.
Az előírt telekterületméret betartása mellett az előírt minimális telekszélesség és terület mérete 5% -kal csökkenthető.
(2) Telek kiegészítés abban az esetben is engedélyezhető, ha az ily módon kiegészülő telek előírás szerinti paraméterei kiegészítés után is kisebbek maradnak az övezetben előírt minimumnál, de az elcsatolással érintett telek továbbra is megfelel az övezeti előírásoknak.
(3) Nyúlványos (nyeles) telek nem alakítható ki.
Építmények elhelyezése, építési telkek beépítése
(1) Melléképítmény önállóan, főépület nélkül nem építhető.
(2) Ingatlanonként az építési helyen belül több főrendeltetésű épület is elhelyezhető, a védőtávolságok betartásával, úgy, hogy az a kialakult utcaképet ne rontsa.
(3) Kialakult beépítési területen foghíj beépítésnél az illeszkedés szabályait figyelembe véve az előkert mérete egyúttal a kötelező építési vonalat is jelenti.
Az építmény és a telekhatár közötti távolság
(1) Az előkert mérete az egyes építési övezetekben került meghatározásra.
a) Az építési vonal távolsága a szabályozási vonaltól megegyezik az adott építési övezetben az előkert méretével, 0,00 m előkert esetén az építési vonal megegyezik a szabályozási vonallal.
(2) Oldalhatáron álló beépítés esetén – amennyiben az építtető épület körüli járdát kíván létesíteni – az építmény elhelyezése az oldalhatártól minimum 30 cm – re kerüljön.
Építmény elhelyezése közterületen
(1) Közterületen gépkocsi tároló nem létesíthető, egyéb építmény a vonatkozó övezeti előírásoknak megfelelően helyezhető el.
(2) Közterületen elhelyezendő építmények tekintetében jelen rendelet 10. §. (2), (3)
bekezdéseit figyelembe kell venni.
(1) A környezetvédelem vonatkozásában az érvényes környezetvédelmi jogszabályban előírtakat kell figyelembe venni.
(2) A környezetvédelmi előírások a
- levegőtisztaság, - védelem,
- zaj- és rezgésvédelem,
- föld- és vízvédelem, témakörére terjednek ki.
(3) A környezethasználatot úgy kell megszervezni, hogy:
a) a legkisebb mértékű környezetterhelést és igénybevételt idézze elő
b) megelőzze a környezetszennyezést
c) kizárja a környezetkárosítást
Építési tilalmak és korlátozások
(1) Szelevény közigazgatási területén az alábbi sajátos jogintézmény kerül alkalmazásra:
a) Beültetési kötelezettség kerül elrendelésre az SZ – 2 jelű terven jelölt, 14/4 helyrajziszámú terület egy részén a temető védelme érdekében.
(1) Jelen rendelet és a rendelet mellékletét képező Szabályozási terv a jóváhagyását követő 30. napján lép hatályba.
(2) Jelen rendelet előírásait a hatályba lépést követően indított engedélyezési eljárásoknál kell alkalmazni. E rendelet hatálybalépése előtt benyújtott, de még be nem fejezett ügyek esetén jelen rendeletben foglaltakat nem kell alkalmazni.