Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2010 (X.29..) önkormányzati rendelete
Útépítési Együttműködésről
Hatályos: 2015. 02. 01- 2019. 02. 28Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2010 (X.29..) önkormányzati rendelete
Útépítési Együttműködésről
2015-02-01-tól 2019-02-28-ig
a módosításáról szóló 6/2015. (I.29.), 11/2013. (II.28.), 33/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésének felhatalmazása alapján a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 31.§ - ának végrehajtására az alábbi rendeletet alkotja.
A rendelet célja
1. § A rendelet célja, hogy meghatározza a közutak létesítésének alapvető feltételeit, az abban résztvevő személyek és szervezetek jogait és kötelezettségeit, továbbá az útépítési együttműködés feltételeit annak érdekében, hogy elősegítse a közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi követelményeknek megfelelő közúthálózat kialakítását, működését és a közutak védelmét.
A rendelet hatálya
2. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Balatonalmádi Város közigazgatási területén az önkormányzat törzsvagyonának részét képező közúthálózatra, a közút mentén ingatlantulajdonnal, földhasználati joggal, ipari-közlekedési-kereskedelmi vagy mezőgazdasági tevékenység céljára szolgáló telephellyel rendelkező magánszemélyekre, jogi személyekre vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaságokra (továbbiakban: a közút használatában érdekeltek).
(2)[1] A közút használatában érdekelteknek tekinthető az a tulajdonos, akinek a telke, háza, vagy lakása előtt megépülő útcsatlakozásra nyílik a gépjármű tárolója, gyalogos, vagy személygépjármű forgalomra alkalmas kapubejárója.
(3)[2] Az a közút használatában érdekelt, akinek a telke, háza, vagy lakás, üdülő épülete, vagy más önálló rendeltetésű egysége két utcával határos és mindkét utcára gépjármű tárolóval, gyalogos, vagy személygépjármű forgalomra alkalmas kapubejáróval csatlakozik, az előbb megépülő út használatában tekintendő érdekeltnek.
(4)[3] A fizetendő hozzájárulás egysége az ingatlan-nyilvántartásban önálló helyrajzi számmal rendelkező ingatlan; társasház és lakásszövetkezet esetén a társasházi és a szövetkezeti házi külön lakon nyilvántartott lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiség. A társasházi, szövetkezeti házi külön lapon önálló ingatlanként nyilvántartott garázs után nem kell ismételten megfizetni az útépítési érdekeltségi hozzájárulást, ha annak tulajdonosa a társasházi, szövetkezeti külön lapon nyilvántartott lakás vagy más nem lakás céljára szolgáló helyiség tulajdona után már megfizette azt. Az útépítési együttműködésben az érdekeltek számát a fizetendő hozzájárulás egységéhez kell igazítani.
Közutak létesítése, korszerűsítése
3. § (1)[4] A Képviselő-testület az önkormányzat törzsvagyonának részét képező közutak és műtárgyaik létesítésére és korszerűsítésére, felújítására minden évben pénzügyi fedezetet biztosít, amely éves összege a tárgyévi önkormányzati költségvetés eredeti költségvetési bevételi előirányzatának, a tárgyévi EU-s pályázati támogatások összegével csökkentett összeg legalább 1 %-a.
(2) A közutak építése - útépítési együttműködés, vagy az építőközösségekkel való együttműködés esetén - az önkormányzat által jóváhagyott útépítési tervben rögzített sorrend szerint valósul meg.
Az útépítési együttműködés
4. § (1)[5] A közút használatában érdekelt természetes és jogi személyek (a továbbiakban: Érdekeltek), valamint a helyi önkormányzat az alapvetően helyi lakossági érdeket szolgáló közút építésére, felújítására, földút szilárd burkolattal való ellátására (a továbbiakban: beruházás) együttműködhetnek, amennyiben az együttműködést az érdekeltek kétharmada kezdeményezi. Az együttműködés jelen rendelet 1. mellékletét képező útépítési együttműködési megállapodással jön létre helyi önkormányzat és érdekeltek között, és az abban meghatározott tartalommal.
(2) Ha az útépítési együttműködésben az érdekeltek több mint kétharmada részt vesz – az abban részt nem vevő, de a közút használatában érdekelt természetes és jogi személyt, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságot a Képviselő-testület határozatban, a résztvevők által vállalt anyagi hozzájárulás mértékéig, útépítési érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére kötelezi.
(3) A (2) bekezdés szerinti útépítések esetén az útépítési érdekeltségi hozzájárulást azoknak a tulajdonosoknak kell megfizetnie, akik a kötelezettséget előíró határozat meghozatalának időpontjában az érintett ingatlan tulajdonosai. Közös tulajdon esetén a tulajdoni hányad arányában.
(4) A (2) bekezdés szerinti érdekeltek hozzájárulásának kivetéséről – jelen rendelet keretei kötött- a képviselő- testület által polgármesterre átruházott hatáskörben, a munkaterület átadást követő 15 napon belül a polgármester határozatban rendelkezik.
(5) A (2) bekezdés szerinti – az együttműködésben részt nem vevő érdekeltek - 12 havi kamatmentes részletfizetést, vagy 12 hónapra halasztást kérhetnek írásban, a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül. A polgármester a kérelemről határozatban dönt. Polgármester különös méltánylást érdemlő körülmény esetén mérlegeli a fizetési feltételeket.
(6)[6] A (2) bekezdés szerinti – az együttműködésben részt nem vevő - érdekelteknek a hozzájárulás késedelmes megfizetése esetén a Polgári Törvénykönyv szerinti késedelmi kamatot is meg kell fizetni. Késedelem esetén, valamint a halasztást, részletfizetést engedélyező határozat jogerőre emelkedését követően helyi önkormányzat - Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal útján - megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a jogerős határozattal fizetésre kötelezettek ingatlana terhére a helyi önkormányzat javára az ingatlan- nyilvántartásba, a hozzájárulás mértékéig jelzálogjog bejegyzésre kerüljön.
(7) A határozat rendelkező részének – jogszabályban foglaltakon túl- tartalmaznia kell:
-hozzájárulás összegét (több kötelezett esetén, fizetési kötelezettségük arányát),
-megvalósulás várható időpontját, költségét,
-befizetés elmulasztásának következményeit,
-a hozzájárulással kapcsolatos egyéb lényeges körülményeket.
5. § (1) Az útépítési együttműködést bármely a közút használatában érdekelt természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdaság-társaság kezdeményezheti a Településfejlesztési és Üzemeltetési Osztályhoz benyújtott kérelemmel.
(2)[7] A kérelemnek tartalmazni kell az alábbiakat:
a) a kérelemmel érintett közút megnevezését, a beruházás körülírását,
b) a kérelem tárgyát képező közút használatában érintett ingatlantulajdonosok legalább 2/3- ának nevét, lakcímét és aláírását,
c) a kérelem tárgyát képező közút használatában érintett ingatlantulajdonosok közös nyilatkozatát vállalt anyagi hozzájárulásuk mértékéről a beruházás érdekében felmerült összkiadás százalékában kifejezett mértékeként meghatározva, amely nem lehet kevesebb 20%-nál, és
d) a kérelmező ingatlantulajdonosok kapcsolattartójának nevét, levelezési címét, telefonszámát, e-mail címét.
(3)[8] A kérelem benyújtását követően a helyi önkormányzat - Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal útján - az útépítéssel érintett valamennyi ingatlan tulajdonosát tájékoztatni köteles az együttműködéssel megvalósuló útépítés feltételeiről a rendelet 2. mellékletét képező együttműködési szándéknyilatkozat megküldésével.
(4)[9] Az útépítési együttműködési szerződés megkötésére akkor kerülhet sor, amennyiben a beruházás megvalósításában érdekelt ingatlantulajdonosok legalább 2/3-nak aláírásával az együttműködési szándéknyilatkozat az Önkormányzathoz beérkezik és annak alapján a Képviselő-testület az együttműködéssel megvalósuló beruházást támogatja.
(5)[10]Amennyiben a közút használatában érdekelt ingatlantulajdonosok 2/3-a az együttműködési megállapodás alapján az önrészt, illetve annak meghatározott részét a megállapodásban megállapított határidőkben nem fizetik meg, úgy az útépítés, illetve útfelújítás legalább 2 évig nem valósulhat meg.
6. § (1) Az útépítési együttműködésre vonatkozó kezdeményezés az év során folyamatosan benyújtható.
(2) A benyújtott kezdeményezések elbírálása folyamatos, azt a benyújtás sorrendisége, a pénzügyi fedezet és a műszaki feltételek határozzák meg.
7. § (1) Az útépítési együttműködéssel kapcsolatos döntés meghozatala, során tekintettel kell lenni arra, hogy a kivitelezési munka – az időjárási viszonyokra tekintettel – április 15. és november 15. között elvégezhető legyen.
(2)[11] Az útépítési együttműködéssel kapcsolatos szakmai döntés előkészítést az Önkormányzati Hivatal Településfejlesztési Osztálya végzi, ezt követően a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság javaslatával kerül a kezdeményezés a Képviselő-testület elé.
8. § (1)[12] A Képviselő-testület az útépítési együttműködést mindenkor azon feltétel kikötésével támogathatja csak - amennyiben az útépítésben érdekeltek legalább 2/3-a együttműködési szándéknyilatkozatot terjeszt elő, amelyben vállalják a beruházás érdekében felmerülő összkiadás legalább 20%-ának közös megtérítését – ha a beruházás érdekében felmerülő összkiadás további 80%-a fedezetként az önkormányzat költségvetésében biztosított. A beruházás ezen feltétel hiányában nem valósítható meg. A beruházás érdekében felmerülő összkiadás számítása során az alábbi kiadásokat kell figyelembe venni:
a) a beruházás megvalósításához szükséges engedélyezési és kiviteli tervek költségét,
b) a beruházás megvalósításához szükséges engedélyezési eljárás díját,
c) a kivitelezési munkák teljes költségét, és
d) a lebonyolító, valamint a műszaki ellenőr díját.
2) A döntés során előnyben részesülnek azok az útépítés együttműködési kezdeményezések, amelyek:
a) nagyobb saját anyagi hozzájárulást vállalnak
b) folyamatban lévő önkormányzati útépítéshez, útkorszerűsítéshez csatlakoznak.
(3)[13] A Képviselő-testület határozata alapján a közút használatában érdekelt kezdeményezőkkel a rendelet 1. mellékletben szereplő együttműködési megállapodást a Polgármester köti meg.
9.§ Amennyiben az útépítési hozzájárulásban részt vevő érdekeltek, több mint 20% önrészt ajánlanak meg, úgy az útépítési együttműködésben részt nem vevő érdekeltek csak a 20 % erejéig kötelezhetők az érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére.
11.§ Az építőközösség tudomásul veszi, hogy az együttműködésben részt nem vevők az útépítési érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére nem kötelezhetők.
Záró rendelkezések
12. § E rendelet 2010. november 1-én lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti „A helyi közutak létesítéséről, korszerűsítéséről, karbantartásáról és üzemeltetéséről” szóló 15/2000. (XII.31.) rendelet.
Az Európai Unió jogának való megfelelés
13. § Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.
Balatonalmádi, 2010. október 28.
Keszey János sk. Ujlakiné dr. Pék Éva sk.
polgármester jegyző
Kiadmány hiteléül:
Balatonalmádi, 2015. február 1.
Dr. Hoffmann Gyöngyi
jegyző
1.sz. melléklet a 26/2010. (X.29.) önkormányzati rendelethez[15]
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Amely létrejött egyrészről
Név: | Balatonalmádi Város Önkormányzata |
Székhelye: | 8220 Balatonalmádi Széchenyi sétány. 1. |
Képviseli: | Keszey János polgármester |
Számlavezető pénzintézet neve: | OTP Bank Nyrt. |
Bankszámlaszáma | 11748083-15430290 |
Törzsszáma: | 734224 |
Adószáma: | 15734226-2-19 |
Statisztika számjele: | 15734226-8411-321-19 |
Telefon/ Fax | 88/542-410, 88/542-493 |
a továbbiakban Önkormányzat, másrészről
(Természetes személy esetén kitöltendő:)
Név: | |
Cím: | |
Születési hely, idő: | |
Anyja neve: | |
Adóazonosító jele: | |
Személyi igazolvány száma: | |
Bankszámlaszáma: | |
Telefonszám: | |
Tulajdoni hányad: | |
Útépítéssel érintett ingatlan helyrajzi száma: |
(Jogi személy estén kitöltendő:)
Név: | |
Székhelye: | |
Képviseli: | |
Bankszámlaszáma: | |
Cégjegyzékszáma: | |
Adószáma: | |
Statisztika számjele: | |
Telefonszám: | |
Tulajdoni hányad: | |
Útépítéssel érintett ingatlan helyrajzi száma: |
a továbbiakban Érdekelt, együttes említés estén Felek között alulírott napon és helyen az alábbiak szerint.
1)Felek megállapodnak abban, hogy Balatonalmádi város ………. hrsz-ú …………………………..utcában az önkormányzat tulajdonában lévő belterületi ingatlanon földút szilárd burkolattal való ellátása/ útburkolat felújítása végett (a továbbiakban: beruházás) együttműködnek és az ehhez szükséges anyagi eszközöket rendelkezésre bocsátják az alábbiak szerint.
2)Felek rögzítik, hogy Érdekelt köteles jelen szerződés aláírását követő 30 napon belül megfizetni 30.000.-Ft-ot (azaz Harmincezer forintot) az Önkormányzat OTP Bank Nyrt. 11748083-15430290 számlájára, amely összeget Önkormányzat kizárólag a beruházás előkészítő munkálataihoz (engedélyezési és kiviteli tervek költsége, engedélyezési eljárás díja) használhat fel és amely összeg a fizetendő önrész összegébe beszámításra kerül.
2.1. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben Érdekelt 2. pontban meghatározott fizetési kötelezettségének nem tesz eleget határidőben, akkor felek ezt bontófeltételnek tekintik és a szerződés hatálya megszűnik.
2.2. Szerződő Felek rögzítik továbbá azt is, hogy amennyiben a 2. pontban foglalt kötelezettséget teljesítő érdekeltek száma nem éri el Balatonalmádi Város Önkormányzat képviselő-testületének útépítési együttműködésről szóló 26/2010. (X. 29.) önkormányzati rendelete alapján meghatározott beruházás megvalósításához szükséges érdekelti számot, akkor Felek ezt is bontófeltételnek tekintik, amely bekövetkezése esetén a szerződés hatálya megszűnik, a szerződésszerűen teljesítő érdekelt részére Önkormányzat a 30.000.-Ft-ot (azaz Harmincezer forintot) 15 napon belül visszautalja és a beruházást Önkormányzat nem valósítja meg.
2.3. Felek rögzítik, hogy amennyiben a beruházás tervezési és engedélyezési eljárást nem igénylő útfelújítás, Érdekeltet nem terheli a 2. pontban rögzített fizetési kötelezettség.
3)Felek megállapodnak abban, hogy beruházás előkészítő munkálatait - ezen belül szükség esetén terveztetést, engedélyezési eljárást - Önkormányzat Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal Településfejlesztési Osztálya útján, valamennyi szándéknyilatkozatot aláíró kezdeményező Érdekelt 2. pontban foglalt kötelezettségének teljesítését követő 15 napon belül köteles megkezdeni.
3.1. Felek rögzítik, hogy amennyiben a 2.3. pontban foglalt fizetési kötelezettség nem terheli Érdekelteket, akkor a kivitelező kiválasztására irányuló beszerzési eljárást Önkormányzat beruházás megindításához szükséges számú támogató tartalmú szándéknyilatkozat visszaérkezésétől számított 15 napon belül megindítja, figyelemmel 4. pontban foglalt beszerzési feltételek mellett.
4)Felek megállapodnak abban, hogy a beruházás megvalósításához szükséges tervek és engedélyek birtokában, azok kézhezvételét követő 15 napon belül az Önkormányzat köteles a beruházás tekintetében olyan feltételes beszerzési eljárást lefolytatni belső eljárásrendje alapján, amely nem jár szerződéskötési kötelezettséggel és amely alapján ajánlattevő ajánlatát legalább 6 hónapig fenntartani köteles.
5)Felek rögzítik, hogy amennyiben a beruházás kivitelezőjének kiválasztása érdekében lefolytatott beszerzési eljárás során beérkezett legkedvezőbb ajánlat is eléri, vagy meghaladja a 15.000.000.-Ft + Áfa (azaz Tizenötmillió forint + áfa) összeget, a kivitelező kiválasztása a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozik és beruházás nem valósul meg.
5.1. Érdekelt tudomásul veszi, hogy a beruházás előkészítési munkálataira befizetett 30.000.-Ft (azaz Harmincezer forintot) összegből csak azon összeg kerül részére 15 napon belül visszafizetésre átutalással, amely összeg nem került felhasználásra a beruházás előkészítői munkálatai során. a 2. pont rendelkezéseire figyelemmel.
6)Felek megállapodnak, hogy amennyiben a beruházás kivitelezőjének kiválasztása érdekében lefolytatott beszerzési eljárás során beérkezett legkedvezőbb ajánlat nem éri el a 15.000.000,-Ft + ÁFA összeget - ezáltal a beszerzés nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá - és a beruházás érdekében felmerülő összkiadás további 80%-a fedezetként az önkormányzat költségvetésében biztosított, úgy Önkormányzat a tárgyra vonatkozó belső eljárásrendje alapján feltételesen kiválasztja kivitelezőt.
6.1.Amennyiben a beruházás érdekében felmerülő összkiadás további 80%-a fedezetként az önkormányzat költségvetésében nem áll rendelkezésre, úgy ez a körülmény a szerződést felbontja, a szerződés hatálya megszűnik. Érdekelt tudomásul veszi, hogy a beruházás előkészítési munkálataira befizetett 30.000.-Ft összegből csak azon összeg kerül részére 15 napon belül visszafizetésre átutalással, amely összeg nem került felhasználásra a beruházás előkészítői munkálatai során.
7)Szerződő felek rögzítik azt is, hogy amennyiben a beruházás kivitelezőjének kiválasztása a 6. pont szerint megtörtént, az Önkormányzat 8 napon belül köteles tájékoztatni Érdekeltet a beruházás összegéről és a fizetendő önrész összegéről- figyelemmel a már befizetett önrész összegére - amely tájékoztatást követő 90 napon belül Érdekelt köteles a még meg nem fizetett önrészt megfizetni.
8)Érdekelt tudomásul veszi, hogy a beruházás kivitelezésére irányuló szerződéskötésre csak akkor kerül sor Önkormányzat és kiválasztott kivitelező között, ha valamennyi Érdekelt 7. pontban rögzítetett fizetési kötelezettségének szerződésszerűen eleget tett.
8.1. Felek rögzítik, hogy amennyiben a beruházás kivitelezésére irányuló szerződéskötésre nem kerül sor, 8. pontban hivatkozott oknál fogva, a szerződés hatálya megszűnik, Önkormányzat nem köteles jelen együttműködési megállapodás alapján a beruházást megvalósítani, azonban köteles az önrészt teljesítő Érdekeltek részére a meghiúsulást követő 15 napon belül átutalással az önrészt visszafizetni jelen szerződés 5.1. pontjában foglalt rendelkezésre figyelemmel.
9)Érdekelt tudomásul veszi, hogy az 1. pontban megjelölt együttműködéssel megvalósuló beruházás eredményeként létrejövő vagyontárgy kizárólagos tulajdonosa az Önkormányzat, amelynek szakszerű és folyamatos karbantartása és üzemeltetése az Önkormányzat feladata.
10)Felek rögzítik, hogy kapcsolattartóként, Érdekelt, a többi érdekelttel történt előzetes egyeztetés eredményeként ………………………..………………… érdekeltet nevezi meg, aki a kapcsolattartásra vonatkozó megbízást érdekeltekkel kötött megállapodás alapján elfogadta. Önkormányzat részéről kapcsolattartó……………………………. Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal Településfejlesztési Osztály kijelölt ügyintézője.
11)Felek kijelentik, hogy jelen szerződésből fakadó egymás közt felmerült vitáikat elsősorban tárgyalásos úton rendezik. Ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, jogvitájuk peres eljárásra utalása esetén Felek kikötik az Önkormányzat székhelye szerinti hatáskörrel rendelkező bíróság kizárólagos illetékességét.
12) A szerződésben itt nem szabályozott kérdésekben Felek Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit, valamint Balatonalmádi Város Önkormányzat képviselő-testületének útépítési együttműködésről szóló 26/2010. (X. 29.) önkormányzati rendeletének rendelkezéseit tekintik irányadónak.
13) Felek kijelentik, hogy a fenti, egymással szó szerint egyező, 3 példányban készült Együttműködési megállapodást elolvasták, megértették, a szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt helybenhagyólag aláírják.
Kelt:, Balatonalmádi……………… Kelt:………………………………….
...................................................... ………………………………
Keszey János polgármester Érdekelt
Előttünk, mint tanúk előtt:
……………………………………..
……………………………………..
……………………………………..
(tanú1 neve, lakcíme, aláírása)
……………………………………..
……………………………………..
……………………………………..
(tanú2 neve, lakcíme, aláírása)
2. sz. melléklet a 26/2010. (X.29.) önkormányzati rendelethez[16]
Együttműködési szándéknyilatkozat
- Alulírott
( természetes személy nyilatkozó által kitöltendő)
Név: | |
Cím: | |
Születési hely, idő: | |
Anyja neve: | |
Adóazonosító jele: | |
Személyi igazolvány száma: | |
Bankszámlaszáma: | |
Telefonszám: | |
Tulajdoni hányad: | |
Útépítéssel érintett ingatlan helyrajzi száma: |
( jogi személy nyilatkozó által kitöltendő)
Név: | |
Székhelye: | |
Képviseli: | |
Bankszámlaszáma: | |
Cégjegyzékszáma: | |
Adószáma: | |
Statisztika számjele: | |
Telefonszám: | |
Tulajdoni hányad: | |
Útépítéssel érintett ingatlan helyrajzi száma: |
nyilatkozom, hogy Balatonalmádi,…………………………………….szám alatti………………..hrsz-ú ingatlannak ………………………arányban tulajdonosa vagyok.
- Kijelentem, hogy
támogatom / nem támogatom
( megfelelő rész aláhúzandó )
1. pontban körülírt ingatlanomat érintő útépítés / felújítás (megfelelő rész aláhúzandó) (a továbbiakban: beruházás) megvalósítását együttműködve a beruházást támogató ingatlantulajdonosokkal és Balatonalmádi Önkormányzatával (a továbbiakban: Önkormányzat) a beruházás érdekében felmerülő összkiadás …......%-ának (Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal által kitöltendő a kezdeményező kérelem tartalma alapján) támogató ingatlantulajdonosokkal közös megtérítési kötelezettsége mellett.
- Kijelentem, hogy tudomásul veszem azt, hogy a beruházás megvalósítására Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testületének útépítési együttműködésről szóló 26/2010. (X. 29.) önkormányzati rendeletében (a továbbiakban: önkormányzati rendelet) foglalt feltételek teljesülése esetén kerülhet sor Önkormányzattal kötött külön együttműködési megállapodásban foglaltak szerint az alábbi eljárás során:
a) Az útépítési együttműködési szerződés megkötésére csak akkor kerülhet sor, amennyiben a beruházás megvalósításában érintettek legalább 2/3- nak aláírásával a támogató tartalmú szándéknyilatkozat az önkormányzathoz beérkezik és az útépítési együttműködéssel kapcsolatos szakmai döntés előkészítését követően a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság javaslatára a kezdeményezést a Képviselő-testület támogatja. A Képviselő-testület az útépítési együttműködést mindenkor azon a feltétel kikötésével támogatja, amennyiben a beruházás érdekében felmerülő összkiadás további 80%-a fedezetként az önkormányzat költségvetésében biztosított.
b) Az útépítési együttműködési megállapodás aláírását követő 30 napon belül együttműködő köteles megfizetni 30.000.-Ft-ot (azaz Harmincezer forintot) az Önkormányzat részére OTP Bank Nyrt. 11748083-15430290 számú számlájára, amely összeget Önkormányzat kizárólag a beruházás előkészítése során felmerülő kiadásokra ( engedélyezési és kiviteli tervek költsége, engedélyezési eljárás díja) használhat fel és amely összeg a kivitelező kiválasztását követően számítható és közölhető önrész összegébe beszámításra kerül.
Ha együttműködő jelen pontban foglalt fizetési kötelezettségének nem tesz eleget határidőben, akkor felek ezt a szerződést bontó feltételnek tekintik, ahogyan azt is, ha a fizetési kötelezettséget teljesítő együttműködő kezdeményező érdekeltek száma nem éri el a közút használatában érdekeltek számának legalább 2/3-át. A bontófeltétel bekövetkezése esetén a szerződés hatályát veszti, az Önkormányzat a fizetést teljesítő érdekeltek részére a 30.000.-Ft-ot 15 napon belül visszautalja és a beruházás nem valósul meg.
A beruházás előkészítő munkálatait az Önkormányzat - Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatal Településfejlesztési Osztálya útján - akkor kezdi meg, ha valamennyi szándéknyilatkozatot aláíró kezdeményező érdekelt fizetési kötelezettségének eleget tett, a kötelezettség teljesítését követő 15 napon belül.
c) A beruházás megvalósításához szükséges tervek és engedélyek birtokában, azok kézhezvételét követő 15 napon belül az Önkormányzat feltételes beszerzési eljárást folytat le belső eljárásrendje alapján, amely nem jár a kivitelezők felé szerződéskötési kötelezettséggel és amely alapján ajánlattevő kivitelezőknek ajánlataikat legalább 6 hónapig fenn kell tartaniuk.
d) Abban az esetben, ha a beruházás tervezési és engedélyezési eljárást nem igénylő útfelújítás, érdekeltet nem terheli az előkészítő munka finanszírozása céljából fizetendő 30.000.-Ft (azaz Harmincezer forint) megfizetésének kötelezettsége. Útfelújítás esetén a kivitelező kiválasztására irányuló beszerzési eljárást Önkormányzat beruházás megindításához szükséges számú támogató tartalmú szándéknyilatkozat visszaérkezésétől számított 15 napon belül megindítja.
e) Amennyiben a beszerzési eljárás során kivitelezésre kapott legkedvezőbb ajánlat is eléri a 15.000.000,-FT + Áfa (azaz Tizenötmillió forint + Áfa) összeget, a kivitelező kiválasztására nem kerülhet sor. Ennek oka, hogy a beruházás becsült értéke a beszerezési eljárás eredményeként látható módon meghaladja a költségvetési törvényben építési beruházásra meghatározott azon mértéket, amely felett közbeszerzési eljárást kell lefolytatni. A közbeszerzés szabályaira tekintettel az együttműködés keretei között a beruházás nem valósulhat meg, ezért az együttműködési megállapodást a felek között felbontja és a szerződés hatálya megszűnik. A beruházás előkészítése során felmerülő kiadásokra befizetett 30.000.-Ft összegből azon rész kerül 15 napon belül visszafizetésre együttműködők számára, amely az előkészítő munka során nem került felhasználásra.
f) Amennyiben a beruházás kivitelezőjének kiválasztása érdekében folytatott beszerzési eljárás alapján beérkezett legkedvezőbb ajánlat alapján a kivitelező kiválasztása nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá, úgy Önkormányzat feltételesen kiválasztja kivitelezőt és 8 napon belül tájékoztatja együttműködő érdekelteket nyertes kivitelező ajánlata alapján a beruházás érdekében felmerülő összkiadás összegéről, az együttműködő érdekelt által fizetendő önrész összegéről, valamint arról, hogy a beruházás Önkormányzat által finanszírozandó további 80%-a a költségvetésben rendelkezésre áll-e. A tájékoztatást követő 90 napon belül - figyelemmel a már befizetett önrész összegére – együttműködő köteles a még meg nem fizetett önrészt megfizetni. Amennyiben a beruházás érdekében felmerülő összkiadás Önkormányzatot terhelő része a költségvetésben nem áll rendelkezésre, a beruházás nem valósul meg, a szerződés hatályát veszti. Ez esetben a beruházás előkészítése során felmerülő kiadásokra befizetett 30.000.-Ft összegből azon rész kerül 15 napon belül visszafizetésre együttműködő számára, amely az előkészítő munka során nem került felhasználásra.
g) A beruházás kivitelezésére irányuló szerződéskötésre Önkormányzat és kiválasztott kivitelező között csak abban az esetben kerülhet sor, ha valamennyi együttműködő befizette a tájékoztatás közlését követő 90 napon belül teljes önrészét.
h) Amennyiben a beruházás kivitelezésére irányuló szerződéskötésre nem kerül sor, g) pontban hivatkozott oknál fogva az együttműködési megállapodás hatályát veszti, Önkormányzat az önrészt teljesítő együttműködő részére a meghiúsulást követő 15 napon belül átutalással az önrészt visszafizeti.
i) Az együttműködéssel megvalósuló beruházás eredményeként létrejövő vagyontárgy kizárólagos tulajdonosa az Önkormányzat lesz.
- Tájékoztatásul kijelentem, hogy 1. pontban körülírt ingatlanom közművekkel ellátott az alábbiak szerint:
a)
b)
c)
- Tudomásul veszem, hogy az újonnan épített utat 5 évig nem bonthatom meg 1. pontban körülírt ingatlanom tekintetében szükséges bármilyen közmű hiánya vagy felújítása okán és ennek következményeit nem háríthatom az Önkormányzatra. Ingatlanom elidegenítése esetén, ezen korlátozó körülményről az ingatlan új tulajdonosát tájékoztatom.
Kelt.:……………………………
………………………………….
aláírás
Előttünk, mint tanúk előtt:
…………………………………………………………………………………………..
tanú1 neve, lakcíme, aláírása
…………………………………………………………………………………………..
tanú2 neve, lakcíme, aláírása
Módosította a 33/2012. (XI.30.) Ör. Hatályos 2012. december 1. napjától
Módosította a 33/2012. (XI.30.) Ör. Hatályos 2012. december 1. napjától
Beiktatta a 6/2015. (I.29.) Ör. Hatályos 2015. február 1. napjától
Módosította a 6/2015. (I.29.) Ör. Hatályos 2015. február 1. napjától
Módosította a 6/2015. (I.29.) Ör. Hatályos 2015. február 1. napjától
Módosította a 6/2015. (I.29.) Ör. Hatályos 2015. február 1. napjától
Módosította a 6/2015. (I.29.) Ör. Hatályos 2015. február 1. napjától
Módosította a 6/2015. (I.29.) Ör. Hatályos 2015. február 1. napjától
Módosította a 6/2015. (I.29.) Ör. Hatályos 2015. február 1. napjától
Módosította a 6/2015. (I.29.) Ör. Hatályos 2015. február 1. napjától
Módosította a 11/2013. (II.28.) Ör. Hatályos 2013. 03.01. napjától
Módosította a 6/2015. (I.29.) Ör. Hatályos 2015. február 1. napjától
Módosította a 6/2015. (I.29.) Ör. Hatályos 2015. február 1. napjától
Hatályon kívül helyezte a 6/2015. (I.29.) Ör. Hatálytalan 2015. február 1. napjától
Módosította a 6/2015. (I.29.) Ör. Hatályos 2015. február 1. napjától
Módosította a 6/2015. (I.29.) Ör. Hatályos 2015. február 1. napjától