Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 28/2010. (VI.24.) önkormányzati rendelete

a díjfizetési kötelezettség alá tartozó várakozási területeken a közúti járművel történő várakozási közszolgáltatásokról

Hatályos: 2014. 04. 25- 2016. 06. 29

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 48. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (4) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:



  1. A rendelet hatálya


  1. §


A rendelet hatálya  Kecskemét Megyei Jogú Város közigazgatási területén a helyi közutakon, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, tereken, parkokban, egyéb közterületeken kialakított díjfizetési kötelezettséggel érintett várakozási területekre terjed ki.


 Értelmező rendelkezések


2. §


E rendelet alkalmazásában:


  1. [1]Gazdálkodó szervezet: a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 396. §-a szerinti gazdálkodó szervezet.


  1. kizárólagos használatú várakozóhely: a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendelet 15. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott módon kijelölt olyan közúti várakozóhelyek, ahol a jelzőtábla alatt elhelyezett kiegészítő táblán lévő felirat jelzi, hogy a várakozási tilalom a járművek meghatározott körére nem terjed ki.


  1. kizárólag kommunális célra használt gépjármű: olyan jármű, amely – műszaki felépítésénél fogva – csak halottszállításra, úttisztításra (közterületek tisztán tartása, locsolása, valamint közutak, hó- és síkosságmentesítése, só- és homokszórása), a lakosság vízellátására, hulladékszállításra, a villamos- és gázenergia-, távfűtés-, melegvíz-, ivóvíz-, szennyvízhálózatok hibabemérésére, -elhárítására használható.



  1. várakozási terület: a Kkt. 47. § zsa) alpontjában meghatározottak.


  1. várakozóhely: a közutak igazgatásáról szóló 19/1994. (V. 31.) KHVM rendelet 8. § (1) bekezdésében meghatározott módon kijelölt, díjfizetési kötelezettség alá tartozó várakozási terület.




II. A díjfizetési kötelezettség alá tartozó várakozási területekre vonatkozó rendelkezések


3. §


(1) A díjfizetési kötelezettség alá tartozó várakozási területeket 3 díjövezeti besorolásban (kiemelt, I. és II. díjövezet) a rendelet 1. melléklete tartalmazza.


(2) A várakozóhelyek üzemeltetése jegykiadó automatával, átalánydíjas bérlettel, kézi díjszedéssel és mobiltelefonos díjfizetési rendszer használatával történik. Az üzemeltetés módját a várakozóhelyen táblával, a mobiltelefonos díjfizetési lehetőséget a parkoló automaták felületein vagy azokra szerelt kiegészítő táblákon a díjövezet hívószámának és kódjának feltüntetésével kell jelezni.


4. §


(1) Várakozóhely csak szilárd burkolatú, salakkal terített, vagy por- és sármentes területen jelölhető ki.


(2) A várakozóhelyen személygépkocsi és vontatmánya, motorkerékpár, segédmotorkerékpár, lakóautó, vontató, tehergépkocsi, mezőgazdasági vontató, lassú jármű és pótkocsi várakozhat.


(3) A Dobó körúti nagy parkolóban tehertaxi is várakozhat.


(4)  Idegenforgalmi autóbusz a Kunság Volán Zrt. Csáktornyai utcai telepén kialakított buszparkolóban, az ott meghatározott díj megfizetése ellenében várakozhat.


Üzemelési idő


5. §


A várakozóhelyek üzemelési ideje hétköznapokon 08 órától 18 óráig, míg a piac környékén – Koháry István körút a Jókai utcáig, Jókai utca, Erdősi Imre utca, Budai utca, Csokonai utca, Kaszap utca, Nagykőrösi utca, Wesselényi utca, Horváth Cirill tér – hétköznapokon 06 órától 18 óráig, szombaton és vasárnap 06 órától 10 óráig tart.




Fizetendő díjak


6. §


(1) A rendelet 1. mellékletében kijelölt várakozási területek igénybevételéért díjat kell fizetni.


(2) Az egy órára vonatkozó várakozási díj a kiemelt díjövezetben személygépkocsi, három- vagy négykerekű motorkerékpár, valamint három- vagy négykerekű segédmotoros kerékpár várakozása esetén a Kkt. 15/A. § (5) bekezdésében meghatározott mindenkori maximális díj 19/40 része, az I. díjövezetben 15/40 része, a II. díjövezetben 13/40 része. Vontató, tehergépkocsi, mezőgazdasági vontató, lassú jármű és pótkocsi várakozása esetén a várakozási díj az előző díjak kétszerese.


(3) A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 125. § (3) bekezdésében meghatározott munkaszüneti napokon a várakozóhelyeken díj nem szedhető.


III. Kedvezmények


7. §


A várakozási díj – a tárgyévben – bérlet váltásával átalánydíj formájában is fizethető havi, féléves vagy éves időtartamra vonatkozóan az alábbiak szerint:


a) Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal és a Közterület-felügyelet alkalmazottja egy saját tulajdonú személygépjárműre, valamennyi várakozóhelyre,


b) a várakozóhely mellett székhellyel, telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezet, valamint a vele munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló természetes személy az általa üzemeltetett személygépjárműre a székhely, telephely melletti és az igénylő által megjelölt, a közvetlenül szomszédos utcában található várakozóhelyekre (két utcára, illetve parkolóra szóló bérlet), a Kecskeméten székhellyel, telephellyel rendelkező közhasznú szervezet a tulajdonában vagy az üzemeltetésében levő személygépjárműre valamennyi várakozóhelyre, a helyi önkormányzat költségvetési szerve az általa üzemeltetett személygépjárműre valamennyi várakozóhelyre,


c) a személytaxi üzemeltetője féléves, illetve éves bérlet váltásával a részükre kijelölt valamennyi taxi-várakozóhelyre,


d) a várakozóhely mellett székhellyel, telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezet, valamint a vele munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló természetes személy az általa üzemeltetett személygépjárműhöz a rendszám megjelölése nélkül a székhely, telephely melletti és az igénylő által megjelölt, a közvetlenül szomszédos utcában található várakozóhelyekre (két utcára, illetve parkolóra szóló, több személygépjárműre felhasználható bérlet),


e) az a)–d) pontokban nem érintett egyéb személygépjármű üzembentartója az általa üzemeltetett személygépjárműre valamennyi várakozóhelyre,

f) gazdálkodó szervezet és természetes személy az általa üzemeltetett személygépjárműhöz a rendszám megjelölése nélkül (több személygépjárműre felhasználható bérlet) valamennyi várakozóhelyre válthat átalánydíjas bérletet,


g) vontatóra, tehergépkocsira, lassú járműre és a pótkocsira a b)-f) pontokban meghatározott kedvezmények kétszeres díjtétel fizetésével vonatkoznak.


8. §


(1) A kizárólagos használatú várakozóhelyek kérelemre az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet mellékletének 35.13. a) pontjában meghatározott szervek (a továbbiakban: kedvezményezett) épületeinél, azok homlokzatának hosszában jelölhetőek ki. A kizárólagos használatú várakozóhely létesítésére szóló hozzájárulást az út forgalomtechnikai kezelője adja ki.


(2) A várakozóhelyek melletti szállodák jogosultak legfeljebb 4 db parkoló-állás kizárólagos használatára azzal, hogy a parkoló-állás biztosítása, tisztántartása a kizárólagos használatra jogosult feladata.


(3) A kizárólagos használatú várakozóhelyért a kedvezményezett e rendeletben meghatározott (éves, féléves, negyedéves) várakozási átalánydíjat – a tárgyidőszak kezdő hónapjának 15. napjáig előre – köteles fizetni. Amennyiben a kedvezményezett a várakozási átalánydíjat az előírt határidőig nem fizeti meg, úgy a díj megfizetésére fel kell szólítani. Ha a tartozás a felszólítást követő 30. napon is fennáll, az üzemeltető költségvetési szerv kezdeményezheti a kizárólagos használatú várakozóhely kedvezményezettje erre vonatkozó jogosultságának a megszüntetését.


(4) Rendkívüli esemény alkalmával a kizárólagos használat kártérítés nélkül a szükséges mértékig korlátozható.


(5) A kedvezményezett gépjárműve csak a számára kijelölt kizárólagos használatú várakozóhelyeken várakozhat díjfizetés nélkül. A kedvezményezett köteles az ott jogszerűen várakozó gépjármű első szélvédő üvege mögött, kívülről jól látható helyen és olvasható módon, a kizárólagos használatú várakozóhelyen történő várakozásra jogosító igazolást elhelyezni.


9. §


(1) A 8. § (1) bekezdés szerinti, parkoló-állásonként fizetendő – évi 300 parkolási nappal és napi 3 órai, I. díjövezeti, személygépkocsira vonatkozó várakozási díjjal számított – éves átalánydíj képezi a 7. §-ban meghatározott bérletek számítási alapját, melyek éves összege:


a) a 7. § a) pontjában foglalt esetben annak 1/15 része,

b) a 7. § b) pontjában foglalt esetben annak 1/5 része,

c) a 7. § c) pontjában foglalt esetben annak 1/7 része,

d) a 7. § d) pontjában foglalt esetben annak 1/4 része,

e) a 7. § e) pontjában foglalt esetben annak 1/2 része,

f) a 7. § f) pontjában foglalt esetben annak 5/8 része,


(2) A 7. § (1) bekezdés a-g) pontja szerinti bérletek, valamint a 12. § (2) bekezdése szerinti költségtérítéses igazolványok – tárgyévben hat hónapot elérő időszakra történő – kiváltása esetén 10 % kedvezményben részesül a bérlet vagy igazolvány kiváltója.


(3) A (2) bekezdéstől eltérően a 7.§ a)-f) pontja szerinti bérletek hibrid hajtású személygépjárműre történő kiváltása esetén 50%-os kedvezményben részesül a bérlet kiváltója.


(4)[2] 10 % kedvezményben részesül a Kecskemét Kártyával rendelkező természetes személy a saját tulajdonú vagy üzemeltetésű gépjárműre

  1. a 7. § a-g) pontja szerinti bérletek kiváltása,
  2. a 10. § (2) bekezdés c)-d) pontjában és (3) bekezdésben meghatározott igazolvány kiállítása,
  3. a 7. § szerinti átalánydíjas bérlet megrongálódás vagy rendszámváltozás miatti cseréje és a rendszámra szóló bérlet elvesztés miatti pótlása

esetén.


Az e bekezdésben írt kedvezmény a (2) vagy (3) bekezdésben írt kedvezményekkel együtt is igénybe vehető.


(5)[3] Várakozóhely rendezvényekhez, valamint rendeltetéstől eltérő használatra történő biztosítása esetén 50 % kedvezményben részesül a rendezvény szervezője, vagy a rendeltetéstől eltérő használat kérelmezője. A rendeltetéstől eltérő használat esetén az 50 %-os kedvezmény alapját a használat minden napjára 10 órás várakozási idővel számított, az adott díjövezetre alkalmazott várakozási díj képezi. A várakozóhely biztosítása és rendelkezésre tartása a kedvezményezett feladata. A rendeltetéstől eltérő használatot Kecskemét Megyei Jogú Város Jegyzője engedélyezi.


Díjmentességek


10. §


(1) Díjmentességet élvez a várakozóhelyen külön igazolvány kiállítása nélkül:

a) a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel jogszerűen felszerelt jármű,

b) kizárólag kommunális célra használt gépjármű – a várakozóhelyet vagy közvetlen közelét érintő közterületi hibaelhárítás esetén – a munkavégzés idejére,

c) a mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező személy, az igazolvány szélvédő alatti, kívülről is jól látható módon történő elhelyezése esetén.


(2) Díjmentességet élvez – az ezt tanúsító igazolvány szélvédő alatti, kívülről is jól látható módon történő elhelyezése esetén – az egész város területén:

    a)[4] Kecskemét Megyei Jogú Város önkormányzati és települési kisebbségi önkormányzati képviselője, önkormányzati tisztségviselője, Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése bizottságai nem képviselő tagja, Kecskemét Megyei Jogú Város jegyzője, aljegyzői, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja és bizottságai nem képviselő tagja, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat főjegyzője, aljegyzője, Kecskemét Megyei Jogú város közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel rendelkező országgyűlési képviselő, a Bács-kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, főigazgatója, igazgatója és a kormánymegbízott által javasolt kormánytisztviselők által használt gépjármű,

b) Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, valamint a Kecskeméti Közterület-felügyelet gépjárműve és gépkocsi-használattal rendelkező alkalmazottjának személygépjárműve,

c) a Kecskemét város területén működő háziorvos és házi gyermekorvos gépjárműve,

d) a Kecskeméten bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező 65 éven felüli személy egy saját tulajdonú vagy üzemeltetésű személygépjárműre,

e) a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és a Kecskeméti Rendőrkapitányság üzemeltetésében álló személygépjármű,

f) a Kecskeméten működő valamennyi polgárőrség üzemeltetésében, vagy tulajdonában lévő gépjármű.

g) az elektromos meghajtású gépjármű

(3) Díjmentességet élvez – az ezt tanúsító igazolvány szélvédő alatti, kívülről is jól látható módon történő elhelyezése esetén – a díjfizetés ellenében igénybe vehető várakozóhely mellett bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező természetes személy a saját tulajdonú vagy üzemeltetésű személygépjárműre a lakcím utcájában található várakozóhelyek használatára.


(4) Díjmentességet élvez – az ezt tanúsító igazolvány szélvédő alatti, kívülről is jól látható módon történő elhelyezése esetén – a bölcsődével, óvodával és az általános iskolával határos utcák várakozóhelyein naponta délután 15 órától a bölcsődés és az óvodás gyermek szülőjének, valamint az első és második osztályos gyermek szülőjének a gépjárműve.


IV. Vegyes rendelkezések


11. §


(1) A díjfizetés szempontjából a várakozási időt a parkolás megkezdésétől kell számítani, és minden megkezdett minimális várakozási idő után a díjat előre kell megfizetni. A minimális várakozási idő – az automatával ellátott várakozási területen – az automatán feltüntetett összeg megfizetésével, mobiltelefonos díjfizetés esetén percenként, kézi díjfizetés esetén óránként növelhető.


(2) A várakozási díjat

a) az abban a díjövezetben elhelyezett jegykiadó automatánál történő jegyváltással a megállást követően külön felhívás nélkül, haladéktalanul vagy

b) mobiltelefonos parkolási díjfizetési rendszer használata esetén annak megindításával a megállást követően külön felhívás nélkül, haladéktalanul vagy

c) kézi díjszedésű várakozási területen a kézi beszedésű parkolójegy megváltásával kell megfizetni.


(3) Az egyik várakozási területen váltott jegy ugyanabba és az alacsonyabb díjövezetbe tartozó várakozási területre a lejárati időn belül érvényes.


12. §


(1) Az átalánydíjas bérletet, a díjmentességet tanúsító igazolványt az üzemeltető költségvetési szerv adja ki. A megváltott bérlet a tárgyhónapot megelőző hónap 25. napjáig 500,-Ft kezelési költség felszámítása mellett visszaváltható.


(2) A 10. § (2) bekezdés c)-d) pontjában és (3) bekezdésében meghatározott igazolvány kiállításáért, a 7. § szerinti átalánydíjas bérlet megrongálódás vagy rendszámváltozás miatti cseréjéért, a rendszámra szóló bérlet elvesztése miatti pótlásáért költségtérítést kell fizetni, melynek összege az I. díjövezeti, személygépkocsira vonatkozó 1 órai várakozási díjnak a 15-szöröse. A költségtérítés összege a tárgyévre vonatkozik, melyet a tárgyidőszakra arányosan kell megállapítani.


(3) A megváltott jegyet, bérletet és a díjmentességet tanúsító igazolványt a gépjárműben az első szélvédő alatt – kívülről is jól láthatóan – kell elhelyezni, és azt az ellenőrzésre jogosult parkoló-felügyelő, közterület-felügyelő, díjbeszedő kérésére fel kell mutatni. A megváltott jegy, bérlet, díjmentességet tanúsító igazolvány előírásszerű elhelyezésének az elmaradása díjfizetés nélküli várakozásnak minősül. Mobiltelefonos parkolás esetén a díjfizetés megindítását az ellenőrzésre jogosult lekérdezéses rendszeren keresztül ellenőrzi.


(4) Aki a kedvezményes bérletet, díjmentes igazolványt másnak jogosulatlan használatra átengedi, a kedvezmény, illetve a díjmentesség megvonásával egyidejűleg – 3 évi időtartamra – elveszíti jogosultságát a kedvezményes bérlet, vagy a díjmentes igazolvány kiváltására.


V. Pótdíjak


13. §


(1) Ha a jármű várakozóhelyen díjfizetés nélkül várakozik a Kkt. 15/C. § (1) bekezdése szerinti pótdíjat kell fizetni.


(2) A kiszabott pótdíj a kiszabásától számított 10 napon belül benyújtott kérelem alapján törölhető, ha:

a) a pótdíj kiszabását megelőző két éven belül a kérelmezővel szemben a várakozásra vonatkozó szabályok megszegése miatt pótdíjat nem szabtak ki, vagy

b) a kérelmező érvényes parkolójegy becsatolásával igazolja, hogy a várakozási díjat megfizette és az előírásszerűen kihelyezett parkolójegy rajta kívülálló okokból nem volt látható vagy pénzváltás miatt legfeljebb 5 perc késedelemmel váltotta meg a jegyét, vagy

c) a kérelmező mozgáskorlátozott igazolvánnyal, parkolási bérlettel, díjmentességet igazoló kártyával rendelkezik és azt egy éven belül legfeljebb második alkalommal nem helyezte ki.


Záró rendelkezések


14. §


  1. Ez a rendelet 2010. július 1-jén lép hatályba.


  1. Hatályát veszti Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a fizető-várakozóhelyekről szóló 7/2001. (III. 1.) önkormányzati rendelete.


  1. A rendelet hatályba lépését megelőzően kiadott átalánydíjas bérletek és díjmentes parkoló kártyák a lejárat napjának 24.00 órájáig érvényesek.



Kecskemét, 2010. június 24.



       Dr. Zombor Gábor sk.                                                        Dr. Metzinger Éva sk.

               polgármester                                                                             jegyző

































1. melléklet a 28/2010. (VI. 24.) önkormányzati rendelethez


A díjfizetési kötelezettség alá tartozó várakozási területek és azok díjövezeti megoszlása

  1. Kiemelt díjövezet („várakozási övezet (zóna)”):


A Kiskörút1 nyomvonala által behatárolt területen lévő összes várakozóhely, továbbá a Kiskörút leállósávjában és a Kiskörút mellett az úttól járdaszigettel, kiemelt szegéllyel vagy egyéb módon elválasztott minden várakozóhely. Kivételt képeznek Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata részére a Lestár téren, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat részére a Korona utcában és a Deák Ferenc téren, a központi posta tulajdonában, üzemeltetésében levő gépjárművek részére a Búzás Mihály utcában kijelölt várakozóhelyek.


  1. I. díjövezet[5]


1. Kápolna utca,

2. Simonyi utca,

3. Petőfi Sándor utca, beleértve a szalagházak mögötti – pl. a Kiskert téri - várakozóhelyeket is,

4. Füzes utca,

5. Serfőző utca a Mária körúttól a Füzes utcáig,

6. Csaba utca,

7. Vágó utca,

8. Kőhíd utca,

9. Lehel utca,

10.Nyíl utca,

11.Nyíl utca és a Hosszú utca közötti üres terület (3324/1, 3324/2, 3325, 3326 hrsz)

12. Hosszú utca a Hoffmann J. utcától a szalagházig,

13. Kölcsey Ferenc utca a Hoffmann J. utcától a Gáspár András körútig,

14. Hoffmann János utca,

15. Nyíl utca, Hoffmann János utca, Hosszú utca kereszteződései által behatárolt üres terület (3223, 3224, 3225, 3226, 3227 hrsz),

16. Batthyány utca, beleértve a páros számozású oldalon az épületek mögötti várakozóhelyeket is, kivéve a rendőrség részére kijelölt 10 db várakozóhelyet,

17. Erkel Ferenc utca,

18.Katona József utca,

19. Rákóczi út, beleértve a Városi Mozi előtti várakozóhelyeket is, kivéve az ügyészség és a bíróság részére kijelölt 25 db várakozóhelyet,

20. Nagykőrösi utca a Budai utca torkolatától a Koháry István körútig,

21. „Várakozási övezet (zóna)” a Petőfi Sándor utca, az Árpád körút, a Batthyány utcának az Árpád körúttól a Dobó körútig terjedő szakasza és a Dobó körút által behatárolt terület, bele nem értve a Dobó körutat, mely a kiemelt díjövezet része,

22. Rigó utca,

23. Bánk Bán utca,

  1. László Károly utca,
  2.  Horváth Döme körúti épületek mögötti várakozóhelyeken,
  3.  Forrás utca,
  4.  Horog utca,
  5.  Zápolya utca,
  6.  Mezei utcának a Bajcsy-Zs. E. körút és a Kossuth  körút közötti szakasza,
  7.  Ótemető utca,
  8. Csongrádi utcának a kiskörút és a nagykörút közötti szakasza,
  9.  Kalap utca,
  10.  Perc utca,
  11.  A Széchenyi körút Nyíl és Mária utca közötti szakaszának a Mária utca felé eső oldala,
  12.  Egressy utca,
  13.  Ilona utca,
  14.  Szabad utca,
  15.  Rávágy tér,
  16.  Tizedes utca,
  17.  Magyar utca,
  18.  Eötvös utca,
  19.  Sziget utca,
  20.  Collner tér,
  1.  Bérgépkocsik, személytaxik részére a közút kezelőjével egyetértésben kijelölt várakozóhelyek, melyekről a Piac- és Vásárigazgatóság nyilvántartást vezet.


  1. II. díjövezet:[6]


1. Szlemenics utca,

2. Klapka utca,

3. Wesselényi utca,

4. Bocskai utca,

5. Hajdú utca,

6. Mikes utca,

7. Nagykőrösi utca a Budai utcai kereszteződéstől a Bethlen körútig,

8. Horváth Cirill tér,

9. Budai utca,

10.Csokonai utca,

11. Kaszap utca a Budai utcától a Platthy utcáig,

12.Erdősi Imre utca,

13. Jókai utca,

14.Piaristák tere és a Gyenes Mihály tér,

15. Fráter György utca a Tompa Mihály utcától a Hornyik János körútig,

16. Kecskeméti Végh Mihály tér,

17. Zimay L. utca,

18. Mária utca,

19. Báthory utca,

20. Kölcsey Ferenc utca a Mária utcától a Hoffmann János utcáig,

21. Hosszú utca a Mária utcától a Hoffmann János utcáig.

22. Losonczy utca,

23. Munkácsy utca,

24. Mihó utca,

25. Tompa Mihály utca,

26. Sántha György utca,

27. Dellő utca,

28. Tatay utca,

29. Piaccsarnok és a Piarista Rendház közötti utca,

30. Mátyási utca, kivéve az ügyészség és a büntetés-végrehajtó intézet részére kijelölt 10 db várakozóhelyet,

31. Fecske utca,

32. Bercsényi utca,

33. Tolnai utca,

34. Bezerédy utca,

35. Böszörményi utca,

36. Károlyi utca,

37. Vak Bottyán utca, kivéve a bíróság részére kijelölt 10 db várakozóhelyet,

38. Sétatér utca

39. Csáky utca,

40. Nyár utca.



1 Kiskörút nyomvonala: a Dobó István körút, Horváth Döme körút, Bajcsy Zs. E. körút, Csányi János körút, Csongrádi utca a László Károly utcai kereszteződésig, Beniczky Ferenc utca, Csányi János körút, Koháry István körút, Hornyik János körút, Gáspár András körút





[1]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 15.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

[2]

Módosította: a 49/2010. (XII. 16.) rendelet 1. §-a. Hatályba lépett: 2011. január 1.

[3]

Kiegészítette: a 49/2010. (XII. 16.) rendelet 1. §-a. Hatályba lépett: 2011. január 1.

[4]

Módosította: 23/2011.(V.26.) önkormányzati rendelet 1.§-a. Hatályba lépett: 2011. május 27.

[5]

Módosította: 47/2011.(XII.15.) önkormányzati rendelet 1.§-a. Hatályba lépett: 2011. december 16.

[6]

Módosította: 47/2011.(XII.15.) önkormányzati rendelet 2.§-a. Hatályba lépett: 2011. december 16.