Iregszemcse község képviselő testületének 1/2014 (II.20.) önkormányzati rendelete
a hulladékgazdálkodásról
Hatályos: 2014. 02. 20- 2016. 03. 31Iregszemcse község képviselő testületének 1/2014 (II.20.) önkormányzati rendelete
a hulladékgazdálkodásról
2014-02-20-tól 2016-03-31-ig
Iregszemcse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye 32. Cikk (1) bekezdés a.) pontjában és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. §. (1) bekezdés 5. és 19. pontjában foglalt feladatkörében és a hulladékról szóló (továbbiakban: Htv.) 2012. évi CLXXXV. törvény 35. §. a)-g) pontjaiban, a 39. §. (2) és (5) bekezdéseiben, valamint a 88. §. (4) bekezdéseiben kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja.
I. FEJEZET
1. Általános rendelkezések
1. §
- Jelen rendelet célja, hogy Iregszemcse község Iregszemcse község közigazgatási területén a lakosság egészségének védelme, valamint Iregszemcse község természeti és épített környezetének megóvása érdekében a települési szilárd hulladékra vonatkozó közszolgáltatást és annak kötelező igénybevételét biztosítsa, illetve az ezekkel kapcsolatos feladatokat és hatásköröket, jogokat és kötelezettségeket a helyi sajátosságoknak megfelelően rendezze.
- A rendelet hatálya kiterjed Iregszemcse község közigazgatási területén lévő ingatlanok tulajdonosaira, birtokosaira vagy használóira (továbbiakban együtt: ingatlantulajdonos) terjed ki.
- A közszolgáltatás az ingatlanon összegyűjtött települési szilárd hulladék (a továbbiakban TSZH) rendszeres elszállítására, a közszolgáltatás keretében összegyűjtött települési szilárd hulladék ártalmatlanítását, hasznosítását szolgáló létesítmény működtetésére, valamint a begyűjtött hulladék ártalmatlanítását, hasznosítását szolgáló létesítmény működtetésére, valamint a begyűjtött hulladék ártalmatlanításra és/vagy hasznosításra történő átadására terjed ki.
- A TSZH kezelését, azaz összegyűjtését, elszállítását, ártalommentes elhelyezését, valamint a szolgáltatás folyamatosságának biztosítását a DÉL-KOM Nonprofit Kft. (7632 Pécs, Siklósi út 52.) útján (továbbiakban: Szolgáltató) végzi és biztosítja.
- Iregszemcse községhez kapcsolódó legközelebb eső hulladékudvar: Somi Nagytérségi Hulladékkezelő Központ.
2. §
- A rendszeres hulladékszállításba bevont területen az ingatlantulajdonos a jelen rendeletben meghatározottak szerint jogosult és köteles igénybe venni a helyi közszolgáltatást.
- Gazdálkodó szervezet a Htv. 31. § (1) bekezdésében foglaltak szerint gondoskodik a hulladék kezeléséről.
II. FEJEZET
2. Személyes adatok kezelése
3. §
- A Rendelet alapján a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételére köteles ingatlantulajdonosokról a Szolgáltató nyilvántartást vezet az azonosításához szükséges adatok feltüntetésével.
- Az ingatlantulajdonos a közszolgáltatási szerződés megkötéséhez szükséges, a Htv. 38. § (3) bekezdésében meghatározott személyes adatait és – amennyiben az nem azonos a szolgáltatás igénybevételének helyével – a számlázási címet köteles a Szolgáltató felhívására, valamint a személyes adatainak változását követően 15 napon belül bejelenteni.
- A közszolgáltatási szerződés megkötéséhez a Gazdálkodó szervezet a közszolgáltatást igénybevevő nevét, adószámát, székhelyének, telephelyének címét köteles a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani.
- A Szolgáltató a személyes adat kezelése során köteles az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv. rendelkezéseinek megfelelően eljárni.
- A (4) bekezdés alkalmazásában a Szolgáltató köteles
- megteremteni az adatkezelés személyi és tárgyi feltételeit,
- gondoskodni az adatok biztonságáról,
- meghatározni azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek.
- megteremteni az adatkezelés személyi és tárgyi feltételeit,
4. §
- Az adatkezelés célja a közszolgáltatással összefüggően az ingatlantulajdonos személyének megállapításához, a közszolgáltatási díj behajtásához szükséges és arra alkalmas adatbázis létrehozása és működtetése.
- A Szolgáltató az ingatlantulajdonos személyes adatait – az adatok tárolása kivételével – a szerződéses viszony létrejöttétől annak megszűnéséig, díjhátralék esetén a tartozás fennállásáig kezelheti. A jogviszony megszűnését követően a Szolgáltató a kezelt adatokat köteles megsemmisíteni.
- A Szolgáltató a feladatának ellátása érdekében nyilvántartott adatokat – a behajtásra jogosult adóhatóságon kívül – harmadik félnek nem adhatja ki.
3. A közszolgáltatási szerződés tartalmi elemei
5. §
(1) Az önkormányzat és a szolgáltató között a jogviszonyt a (2) bekezdésben meghatározott tartalmú szerződés foglalja magába.
(2) A közszolgáltatás igénybevételéről szóló szerződés tartalmi elemei:
- a felek megnevezése és azonosító adatai,
- a közszolgáltatásra vonatkozó jogszabályok meghatározása,
- a közszolgáltató kötelezettségeinek meghatározása,
- az alvállalkozó (teljesítési segéd) igénybevételével végezhető tevékenységek meghatározása,
- a közszolgáltató nyilvántartási kötelezettsége,
- a közszolgáltatás teljesítésével kapcsolatos minőségi észrevételek, kifogások eljárási rendjére vonatkozó szabályozás,
- a közszolgáltatás díjára vonatkozó rendelkezések,
- a díjhátralék kezelésének szabályai,
- a közszolgáltatási szerződés megszűnésére vonatkozó szabályozások,
- jogviták intézésének szabályai,
- értesítések szabályai,
- részleges érvényesség meghatározása,
- egyéb rendelkezések.
4. A közszolgáltatás ellátásának rendje és módja
6. §
- A Szolgáltató a TSZH begyűjtéséről heti egy alkalommal köteles gondoskodni.
- Az ingatlantulajdonos a közszolgáltatást köteles igénybe venni.
- A TSZH begyűjtésének, elszállításának rendjét (gyakoriság, útvonal és időpont) az önkormányzat a Szolgáltatóval egyeztetett módon állapítja meg.
- A hulladékkezelési helyi közszolgáltatás feltételeiben, rendjében bekövetkezett változásokról a Szolgáltató az Ingatlantulajdonost a változás bekövetkezte előtt 15 nappal – írásban, vagy hirdetmény útján köteles tájékoztatni.
7. §
- A közszolgáltatás során kizárólag a Szolgáltató szabványos űrtartalmú tárolói használhatók:
- 110 literes tároló edény,
- 240 literes tároló edény.
- Az ingatlan tulajdonos köteles írásban, három nappal korábban bejelenteni a Szolgáltatónak, ha ingatlanán az addig szokásos hulladékmennyiséget jelentősen meghaladó mennyiségű TSZH keletkezése várható. A bejelentés alapján a Szolgáltató köteles az ingatlantulajdonos által megjelölt időpontra vagy időtartamra a hulladék adott mennyiségének megfelelő gyűjtéséhez, illetve elszállításához alkalmas nagyobb űrtartalmú, vagy további gyűjtőedényt, illetve a hulladék gyűjtésére alkalmas műanyagzsákot az ingatlantulajdonos rendelkezésére bocsátani, és a többletszolgáltatást a megfelelő térítési díj megfizetése ellenében teljesíteni.
- A gyűjtőedény folyamatos tisztántartása az ingatlan tulajdonosának a feladata.
- Az ürítési művelet során kiszóródott hulladékot a kiürítést végző személyzet a begyűjtési folyamat megszakításával, késedelem nélkül, maradéktalanul köteles feltakarítani.
5. Az ingatlantulajdonosok jogai és kötelezettségei
8. §
- a) A TSZH kezeléséről az köteles gondoskodni, akinél (akinek a tevékenysége során) a hulladék keletkezett. Ha a keletkezés helye nem állapítható meg, ez a kötelezettség annak az ingatlannak a tulajdonosát terheli, akinek az ingatlanán a hulladék található.
b) A TSZH-t a szállítási napokon elszállítás céljából a közszolgáltató rendelkezésére kell bocsátani.
c) A gyűjtőedény a szállítást megelőző nap 18,00 órától, a szállítás napján legkésőbb 6,00 óráig helyezhető ki, és a szállítás napján 18,00 óráig tartható közterületen.
- a) Az ingatlantulajdonos a gyűjtőedényben az ingatlanon szokásosan keletkező hulladékot tömörítés nélkül helyezheti el, hogy annak fedele zárható legyen, valamint az a hulladékszállítás során a közszolgáltató alkalmazottainak egészségét, testi épségét ne veszélyeztesse, a gépi ürítést ne akadályozza, az ürítő berendezést ne károsítsa.
b) A tulajdonos a gyűjtőedénybe nem rakhat mérgező, veszélyes, robbanó vagy olyan hulladékot, amely a kiürítéssel foglalkozó dolgozók egészségét, testi épségét vagy életét veszélyezteti, vagy begyűjtése során a gépkocsi műszaki berendezésében rongálódást idézhet elő, ártalmatlanítása/hasznosítása során veszélyezteti a környezet, vagy az ártalmatlanító/hasznosító telep műszaki berendezéseit.
- Ha a közszolgáltató alkalmazottai megállapítják, hogy a tárolóedényben a (2) bekezdésben megjelölt anyagot, tárgyat helyeztek el vagy az túltöltött, a kiürítést jogosultak megtagadni. A kiürítés megtagadásáról a Szolgáltató az ok feltüntetésével értesíti az ingatlantulajdonost és ezzel egyidejűleg a személyzet köteles azt a munkájukról vezetett járatnaplóba bejegyezni. Az emiatt el nem szállított hulladék elszállításáról az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni.
- A Szolgáltató jogosult megtagadni a hulladék elszállítását abban az esetben is, ha az ingatlantulajdonos kérelmére a szerződés szünetel.
- Ha a gyűjtőedény olyan nedves hulladékot tartalmaz, amely az edényben összetömörödött, vagy befagyott, vagy a benne lévő hulladékot úgy összepréselték, hogy az elhelyezett hulladék összsúlya meghaladja a terhelhetőségét és emiatt a gyűjtőedényt az előírt módon kiüríteni nem lehet, az ingatlantulajdonos köteles a visszamaradt hulladékot, illetve a ki nem üríthető gyűjtőedényt szabályszerűen kiüríteni, használhatóvá tenni.
- A gyűjtőedény szükség szerint, de legalább évente két alkalommal ki kell tisztítani és fertőtleníteni.
- a) A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű és gyalogos forgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.
b) A gyűjtőedény környékét, megközelítési útvonalát tárgyak elhelyezésével vagy parkoló gépjárművel oly módon elzárni nem lehet, amely a gyűjtőedénynek a gyakorlatban kialakult módon történő ürítését akadályozza.
- A község köztisztaságának megőrzése érdekében mindenki köteles hatékonyan közreműködni és tartózkodni minden olyan tevékenységtől, magatartástól, mellyel a települési környezetet szennyezné, fertőzné. Az egyes ingatlanok tisztántartásáról az e rendeletben meghatározott ingatlan tulajdonosok kötelesek gondoskodni.
- Bármely építési, tatarozási vagy bontási munkánál természetes személy építtető esetén a tisztántartás az építtetőt, egyéb építtető esetében a kivitelezőt terheli.
- Az önkormányzati utak (helyi közutak) tisztántartásáról, az úttartozékot képező útárok és az úttest csapadékelvezetésének folyamatos biztosításáról a helyi közút tulajdonosa, az önkormányzat köteles gondoskodni.
- Az ingatlanokkal (építési telkekkel, épületekkel) közvetlen érintkező járdaszakasz tisztántartásáról, ide értve a hó és síkosság elleni védekezést is az ingatlan tulajdonos köteles gondoskodni. A síkosság elleni védekezés körében az ónos esőtől, hótól vagy jégtől síkossá vált járdát közegészségügyileg veszélytelen környezetkímélő anyaggal (homok, zúzalék, salak, stb.) csúszásmentessé kell tenni és a járdáról a havat el kell takarítani. Az ingatlanok előtti járdaszakaszt reggel 8 óráig kell megfelelően letisztítani, majd napközben a tisztántartással kapcsolatos munkákat szükség szerint el kell végezni.
- Közös tulajdonban álló épületek esetében a (11) bekezdésben írt tisztántartás a tulajdonosok egyetemleges kötelezettsége.
- Az üzletek és intézmények előtti járdaszakaszt elsősorban az ingatlan használója, bérlője, ezek hiányában tulajdonosa köteles tisztán tartani és az ott keletkezett hulladékot eltávolítani.
9. §
- Az ingatlantulajdonos a közszolgáltatás szüneteltetését kérheti írásban vagy személyes bejelentés keretében a Szolgáltatónál.
- A szüneteltetési kérelem benyújtása előzze meg a szüneteltetési időszakot.
- Amennyiben a Szolgáltató megállapítja, hogy az ingatlantulajdonos közszolgáltatás szüneteltetésére vonatkozó nyilatkozata valótlan, igényt tarthat a közszolgáltatás szüneteltetésére vonatkozó nyilatkozat benyújtásának időpontjáig visszamenőleg az általa meghatározott gyűjtőedény heti egyszeri ürítési gyakoriság figyelembevételével megállapítható szemétszállítási díj egyösszegű megfizetésére.
6. A közszolgáltató jogai és kötelezettségei
10. §
- A közszolgáltató köteles a tároló edények kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal végezni.
- A tárolóedényben okozott károkat a közszolgáltató térítésmentesen köteles kijavítani, amennyiben a károkozás neki felróható okból következik be. A közszolgáltatónak az ebből eredő karbantartási munkák, valamint a javítás időtartamára helyettesítő tárolóedényt kell biztosítani. Amennyiben a károkozás nem róható fel a közszolgáltatónak, a használhatatlanná vált tárolóedények javítása, pótlása, illetve cseréje az ingatlantulajdonost terheli.
- Az elhasználódott tárolóedény pótlásáról a mindenkori ingatlantulajdonosnak kell gondoskodnia.
11. §
- a) A nagydarabos hulladék szervezett gyűjtéséről és elszállításáról (lomtalanítás) évente legalább egy alkalommal a Szolgáltató az általa meghirdetett lomtalanítási időszak alatt térítésmentesen gondoskodik.
b) A lomtalanítás során a Szolgáltató kizárólag az előre meghatározott nem veszélyes típusú hulladékokat gyűjti be.
- A lomtalanítás időpontjáról és annak területi felosztásáról a Szolgáltató minimum egy héttel korábban értesíti a lakosságot.
- A Szolgáltató a rendelet hatálya alá tartozó ingatlanon keletkezett hulladékot a jelen rendeletben írt szabályok szerint köteles rendszeresen elszállítani a kijelölt hulladéklerakó telepre, vagy annak ártalmatlanításáról más, a szakmai környezetvédelmi szabályokat megtartó módon gondoskodni.
12. §
- A hulladékszállításba bekapcsolt ingatlantulajdonosok a közszolgáltatásért a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megállapításáért felelős miniszter által megállapított díjat kötelesek fizetni.
- Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az, aki a települési hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy részére a közszolgáltató a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére rendelkezésre áll.
- A közszolgáltatási díjat az ingatlantulajdonos számla ellenében, meghatározott időszakonként, utólag köteles megfizetni.
- A közszolgáltató a számlát az ingatlan tulajdonosnak negyedévente küldi meg.
13. §
- Amennyiben az ingatlan tulajdonosi, használati viszonyaiban változás következik be, úgy az új tulajdonos, vagy használó a korábbi tulajdonossal egyetemlegesen köteles a változás tényét 15 napon belül írásban bejelenti a Szolgáltatónak.
- A bejelentésnek a megtételéig a közszolgáltatás díját a korábbi ingatlantulajdonos köteles megfizetni.
14. §
- Az ingatlantulajdonos megtagadhatja a közszolgáltatás díjának megfizetését, ha a Szolgáltató közszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget.
- Nem tagadható meg a közszolgáltatás díjának megfizetése az (1) bekezdés szerint, ha a Szolgáltatót a közszolgáltatás nyújtásában az időjárás vagy más, a Ptk. szerinti elháríthatatlan ok akadályozta és a Szolgáltató az akadály elhárulását követően a lehető legrövidebb időn belül pótolta mulasztását.
15. §
- A közterületeken keletkező háztartási és egyéb szilárd hulladékot kizárólag a kijelölt hulladéklerakóban (1. § (5) bek.) lehet elhelyezni, amelyről az önkormányzat a közszolgáltatás keretein kívül, külön szerződés alapján gondoskodik.
- Az illegális hulladéklerakók felszámolásáról az önkormányzat a közszolgáltatás keretein kívül gondoskodik.
- Iregszemcse község közigazgatási területén üdülőövezet nem került kialakításra.
7. Hatálybalépés
16. §
- E rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba, kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodok.
- Hatályát veszti:
a) Iregszemcse Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2003. (II. 5.) számú rendelete a Köztisztaságról, valamint a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről.
b) Iregszemcse Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II. 5.), a 21/2012. (XII. 28.), a 12/2009. (IX. 30.), az 1/2009 (II.1.), az 1/2008. (II. 14.), a 17/2004. (XII. 15.) számú rendeletei a Köztisztaságról, valamint a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló 1/2003. (II. 5.) önkormányzati rendelet módosításáról.
Iregszemcse, 2014. február 5.
Süvegjártó Csaba Fata Istvánné
polgármester jegyző
A rendelet kihirdetésének időpontja:
2014. február 20.
Fata Istvánné
jegyző