Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. (IV.1.) önkormányzati rendelete

a települési hulladékgazdálkodásról és a köztisztaság fenntartásáról

Hatályos: 2014. 04. 02- 2014. 12. 31

Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88.§ (4) bekezdésében, valamint a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 44/C.§ (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32.cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:


I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK


1. A rendelet hatálya


1.§

A rendelet hatálya kiterjed a települési hulladékra (a továbbiakban: települési szilárd hulladék), valamint a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízre (a továbbiakban: települési folyékony hulladék) vonatkozó hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátására.

2. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátása, tartalma, a közszolgáltatás igénybevételéről szóló szerződés tartalmi elemei

2.§

(1) Mezőberény Város Önkormányzata közigazgatási területén a települési szilárd hulladék elszállításáról, mint kötelező közszolgáltatásról a Békés – Manifest Közszolgáltató Nonprofit Kft. (5746, Kunágota, Rákóczi u. 9., cégjegyzékszám: 04-09-009182), mint közszolgáltató (a továbbiakban: Közszolgáltató) útján gondoskodik.

(2) Mezőberény Város Önkormányzata közigazgatási területén a települési folyékony hulladék elszállításáról, mint kötelező közszolgáltatásról a Békés – Manifest Közszolgáltató Nonprofit Kft. (5746, Kunágota, Rákóczi u. 9., cégjegyzékszám: 04-09-009182), mint közszolgáltató (a továbbiakban: Közszolgáltató) útján gondoskodik.


3.§

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás – a tevékenység tartalmában – az alábbiakra terjed ki:

a)- a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó települési szilárd és folyékony hulladék átvétele, gyűjtése, elszállítása, kezelése, valamint az ezekhez kapcsolódó hulladékgazdálkodási feladatok ellátása;

b) a közterületen elhagyott, illetve ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladékok elszállítása és kezelése;

c) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással érintett hulladékgazdálkodási létesítmény fenntartása, üzemeltetése,  a hatályos jogszabályok által meghatározott tartalommal és keretek között.

3. Személyes adatok kezelése

5.§

(1) A Közszolgáltató a gazdálkodó szervezet ingatlanhasználó közhiteles nyilvántartás szerinti nevét, székhelyének, telephelyének címét, adószámát, a természetes személy ingatlanhasználó személyes adatai közül a családi és utónevét, lakóhelyének, tartózkodási helyének címét jogosult kezelni, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényi rendelkezések figyelembevételével.

(2) A Közszolgáltató a nyilvántartott személyes adatokat kizárólag a közszolgáltatási feladatai ellátásával és jogai érvényesítésével kapcsolatban használhatja fel, jogosulatlanoknak nem továbbíthatja, nem adhatja át, illetve a személyes adatok védelméhez fűződő jogok nem sérülhetnek.

(3) A személyes adatok kizárólag a szerződéses jogviszony időtartama alatt kezelhetők. A jogviszony megszűntével a személyes adatokat haladéktalanul meg kell semmisíteni.


II. TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS HULLADÉKKEZELÉSI HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁS

4. A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatás rendje és módja


6.§

(1) Mezőberény közigazgatási területén belül a belterületen és Ókertben a háztartási hulladék elszállításával kapcsolatos közszolgáltatást mind a lakosság, mind pedig a mezőberényi székhellyel, telephellyel, fiókteleppel rendelkező gazdálkodó szervezetek és egyéni vállalkozók kötelesek igénybe venni.

(2) Külterületen (zártkertben - Laposi kert stb. ) az ingatlan tulajdonosok, használók maguk gondoskodnak a szilárd hulladék elszállításáról, illetve a Közszolgáltatóval erre vonatkozó közszolgáltatási szerződést is köthetnek.

(3) Az üzletek, műhelyek, vállalkozások tulajdonosai, működtetői kötelesek a tevékenységükkel összefüggő szilárd hulladék - kivéve a veszélyes hulladékot - elszállításáról gondoskodni, a kötelező közszolgáltatást ellátó Közszolgáltatóval kötött megállapodás alapján.

(4) A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelés magában foglalja:

a) az ingatlanoknál keletkező rendszeres szilárd háztartási hulladék minimálisan heti rendszerességgel történő elszállítását,

b) a közterületen kihelyezett hulladékgyűjtőknek, konténereknek napi gyakorisággal történő ellenőrzését, szükség szerinti, de legalább heti 2 alkalommal történő ürítését és elszállítását,

c) nagyobb méretű berendezési tárgyak, továbbá a naponta keletkező háztartási hulladék mennyiségét meghaladó falomb és kerti hulladék (a továbbiakban: lomtalanítási hulladék) szervezett gyűjtését, szállítását és elhelyezését évente, tavasszal és ősszel előre meghirdetett egy-egy alkalommal.

(5) Nem képezi a szolgáltatás tárgyát, a veszélyes hulladéknak minősülő és a lerakóhely által nem fogadott hulladék (így pl.: akkumulátor, festék, oldószer, növényvédő és permetezőszer, olaj, stb.) gyűjtése, viszont a közszolgáltatás kiterjed évente két alkalommal ezen hulladékfajta gyűjtésének a megszervezésére.

(6) A települési szilárd hulladékba belekerült veszélyes hulladéknak minősülő anyagok átmeneti külön tárolását, a Közszolgáltató biztosítja.

(7) Nem képezi a szolgáltatás tárgyát olyan hulladékok gyűjtése és szállítása sem, amely a szolgáltatást végzők testi épségét, valamint a szállítójármű berendezéseit megrongálhatja.

(8) A rendszeres szilárd hulladékszállítás szabványos (meghatározott méretű és szerkezetű) tartályba történhet, ami lehet a szolgáltatást igénybe vevő vagy a Közszolgáltató tulajdona. A hulladéktároló edények tisztántartásáról, fertőtlenítéséről a tulajdonos (használó) gondoskodik.

(9) A szervezett szolgáltatásnál rendszeresített hulladéktároló edényeket a megbízott üzemeltető által engedélyezett helyen és időben szabad a közterületre kihelyezni. Más típusú edény csak a rendszeres köztisztasági szolgáltatáson kívül szervezett akciók (lomtalanítás) során helyezhető el. Családi házas területeken a szabványos hulladéktároló edény csak a hulladékszállítás napján tehető ki a közterületre, melyet ürítés után a lehető legrövidebb időn belül a közterületről a tulajdonos (használó) köteles a telekhatáron belüli területre visszahelyezni. Lomtalanítási akción kívül a közterületre semmiféle lom, bútor, törmelék, nem helyezhető el, még a hulladéktároló edény mellett sem.


7.§

(1) Ha a hulladéktároló edény ürítésekor a szállítást végző az ürítés helyén szennyeződést okoz, köteles azt azonnal feltakarítani és a tároló edények, konténerek közvetlen környezetének megtisztításáról is gondoskodni.

(2) Az ingatlan tulajdonosa, bérlője használója rothadó, vagy bűzös hulladék elszállításáról illetve megsemmisítéséről haladéktalanul gondoskodni köteles. A hulladéktároló edénybe elhullott állati tetemet beletenni tilos.

5. Szelektív hulladékgyűjtés

8.§

(1) A Közszolgáltató a város belterületén a meghirdetett helyeken kihelyezett konténerekkel (hulladékgyűjtő szigeteken) biztosítja a szelektív hulladékgyűjtést és gondoskodik az elkülönítetten gyűjtött hulladék elhelyezésére szolgáló tárolóedények kihelyezéséről, valamint szükség esetén hulladékgyűjtő udvart létesít.

(2) A szelektív hulladékgyűjtés rendszeresítéséről és bővítéséről a Közszolgáltató köteles a lakosságot tájékoztatni.

6. A közszolgáltató hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos jogai és kötelezettségei

9.§

A Közszolgáltató jogosult a hulladék elszállítását megtagadni, ha:

a) megállapítható, hogy a gyűjtőedényben kihelyezett hulladék az ürítés, vagy szállítás során a szállítást végző személyek életében, testi épségében, egészségében, továbbá a begyűjtő járműben, vagy berendezésben kárt okozhat, vagy a hasznosítás, illetve kezelés során veszélyeztetheti a környezetet,

b) ha a kihelyezett gyűjtőedény mérgező, robbanó, folyékony, veszélyes, vagy olyan anyagot tartalmaz, amely a települési szilárd hulladékkal együtt nem gyűjthető, nem szállítható, nem ártalmatlanítható.

10.§

(1) A rendszeres hulladékszállítási időpontokat az érintettekkel a Közszolgáltató köteles közölni, ugyanígy azt is, ha ebben változás állna be.

(2) Amennyiben a Közszolgáltató előre nem látható okok miatt a szolgáltatást nem tudja elvégezni, annak pótlásáról köteles 48 órán belül gondoskodni. Ünnep-, vagy munkaszüneti napra eső szállítást köteles egy nappal előtte, vagy utána elvégezni, erről a lakosságot a Közszolgáltatónak előre tájékoztatni kell.

(3) A Közszolgáltató közszolgáltatói minőségét telephelyét, telefonszámát, legalább félévenként a helyi médiában köteles a felé irányuló bejelentések megtétele érdekében nyilvánosságra hozni.

A szolgáltatással kapcsolatos bejelentéseket a Közszolgáltató felé kell megtenni, aki köteles a bejelentések kapcsán a szükséges intézkedéseket meg tenni, és az ezzel kapcsolatos tájékoztatást az önkormányzat kijelölt alkalmazottjának megadni.

7. Az ingatlanhasználó hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos jogai és kötelezettségei

11.§

(1) Az ingatlanhasználó köteles az ingatlanán keletkező, vagy a birtokába került települési szilárd hulladékot az e rendeletben meghatározott módon gyűjteni, továbbá hasznosításáról, vagy ártalmatlanításáról gondoskodni. E kötelezettség teljesítése során az ingatlanhasználó köteles:

a) a települési szilárd hulladékot – különös tekintettel a hulladék további kezelésére – az elszállításra való átvételig gyűjteni, tárolni, ennek során megfelelő gondossággal eljárni annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a természetes és épített környezetet ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja;

b) az ingatlanán keletkező települési szilárd hulladék kezelésére az önkormányzat által szervezett közszolgáltatást igénybe venni, és a hulladékot a begyűjtésre e rendeletben feljogosított közszolgáltatónak átadni.

(2) Ha az ingatlantulajdonos a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté válik, köteles ezt a tényt a keletkezését követő 15 napon belül bejelenteni a Mezőberényi Polgármesteri Hivatal Adócsoportjánál.

(3) Ha az ingatlan egyidejűleg gazdálkodó szervezet cégnyilvántartásba bejegyzett székhelyéül, telephelyéül, fióktelepéül és természetes személy állandó lakóhelyéül vagy tartózkodási helyéül szolgál, a háztartási hulladékot és a gazdálkodó szervezetnek az ingatlanon folytatott tevékenysége során keletkezett, más módon nem kezelt hulladékát elkülönítetten kell gyűjteni és azokra külön hulladékgazdálkodási szerződést kell kötni.

12.§

(1) Az ingatlantulajdonos köteles a gyűjtőedényeket a hulladék elszállítása céljából a közszolgáltató által megjelölt időpontban, a közterületen a begyűjtést végző gépjárművel megközelíthető és ürítésre alkalmas helyen elhelyezni.

(2) A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű- és gyalogosforgalmat, és kihelyezése nem járhat baleset, vagy károkozás veszélyének előidézésével.

(3) Az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni a gyűjtőedény tisztántartásáról, fertőtlenítéséről, rendeltetésszerű használatáról és környezetének tisztántartásáról.

8. A közszolgáltatási díj fizetésének rendje, kedvezmények

9. A közszolgáltatás szüneteltetése

III. TELEPÜLÉSI FOLYÉKONY HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS HULLADÉKKEZELÉSI HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁS


10. A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatás rendje, és módja.


16.§

(1) A települési folyékony hulladék szippantását, szállítását csak a közszolgáltatást ellátó Közszolgáltató végezheti.

(2) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz kötelező közszolgáltatás az alábbi tevékenységekre terjed ki:

a) az ingatlanon keletkező, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ideiglenes tárolására szolgáló gyűjtőhelyről történő begyűjtésére, továbbá az elszállítást végző Közszolgáltató részére átadott nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíznek az ártalmatlanítás céljából történő elszállítására,

b) az a) pontban foglaltak szerint begyűjtött és elszállított szennyvíz ártalmatlanítása céljából a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíznek a kijelölt ártalmatlanító telepen történő elhelyezésére.

(3) A helyi közszolgáltatás körében az ingatlantulajdonos és a Közszolgáltató közötti jogviszonyt a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízre vonatkozó közszolgáltatás esetében az a tény hozza létre, hogy a Közszolgáltató az ingatlantulajdonos számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére rendelkezésre áll.

11. A közszolgáltató hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos jogai és kötelezettségei

17.§

(1) A Közszolgáltató mindenkor köteles a tulajdonos bejelentésétől számított 48 órán belül a szolgáltatást elvégezni.

(2) A Közszolgáltató a települési folyékony hulladék elszállítását nem tagadhatja meg, kivéve, ha a szippantandó anyagról érzékszervi megállapítás (szag, szín, összetétel stb.) alapján feltételezhető, hogy szennyvíztisztító telepen nem helyezhető el.

(3) A Közszolgáltató köteles a települési folyékony hulladék eredetét igazolni és az erre vonatkozó iratokat öt évig megőrizni.

12. Az ingatlanhasználó hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos jogai és kötelezettségei

18.§

Az ingatlantulajdonos köteles a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvizet a jelen rendeletben megjelölt Közszolgáltatónak átadni, a Közszolgáltató szállítóeszközeit igénybe venni, és részére a rendelet melléklete szerinti közszolgáltatási díjat fizetni.

13. A közszolgáltatási díj fizetésének rendje, kedvezmények

19.§

A Közszolgáltató számlát bocsájt ki az ingatlantulajdonos által fizetendő közszolgáltatási díjról, amely alapján az ingatlantulajdonos a közszolgáltatási díjat a Közszolgáltató részére a teljesített közszolgáltatásra kibocsátott számla alapján köteles kiegyenlíteni.


IV. KÖZTISZTASÁG FENNTARTÁSA


20.§

(1) Az egyes ingatlanok tisztántartásáról az ingatlan tulajdonosa, illetve használója köteles gondoskodni – beleértve a gyommentesítést is, különösen az allergiát okozó gyomnövények virágzás előtti irtását ( pl: parlagfű).

(2) Amennyiben felek között kötött szerződés vagy központi jogszabály másként nem rendelkezik a városképet rontó, elhanyagolt épületek külső tatarozására, felújítására beépített vagy beépítetlen elhanyagolt állapotú telkek, kertek, udvarok rendbetételére is az (1) bekezdésben meghatározott szabályokat kell alkalmazni, az ott megjelöltek költségeire.

(3) A lakó- és más emberi tartózkodásra szolgáló nem önkormányzati tulajdonú épületek közös használatú részeinek, helységeinek (kapualj, lépcsőház, folyosó, terasz, mosókonyha, szárító, pince, padlás, közös illemhely, hulladékledobó, tároló, közös udvar) tisztántartásáról, tatarozásáról, rendszeres takarításáról, rovar és rágcsálómentesítéséről a tulajdonos, társasház közösség, tulajdonközösség, az általa meghatározott rend és módszer szerint köteles gondoskodni. Mulasztás esetén a közös képviselővel vagy a képviselő szervezet vezetőjével szemben kell eljárni, kivéve, ha az a felelős személyt megjelöli.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt kötelezettség osztatlan közös tulajdon esetén a tulajdonostársakat egyetemlegesen terheli.

(5) Önkormányzati tulajdonú többszintes bérlakások esetében a felújítás, tatarozás, rovar- és rágcsálómentesítés minden esetben a tulajdonos önkormányzat kizárólagos feladata. Az önkormányzat ezen kötelezettségének teljesítését, végrehajtását a bérlők tűrni és elősegíteni kötelesek

(6) Az e §-ban megjelölt kötelezettségek nem teljesítése esetén a szükséges munkálatok a mulasztók költségére - a jegyző kötelezést előíró határozata alapján - elvégezhetőek, külön rendeletben meghatározott bírság alkalmazása mellett.

21.§

(1) A városi közterületek tisztántartásáról, télen a hó eltakarításáról, a közterületek csúszás (síkosság) mentesítéséről a (2) - (4) bekezdésben foglalt kivételekkel a Város Önkormányzata rendszeresen és szervezett formában gondoskodik, az általa alapított Városi Közszolgáltató Intézmény útján, illetve vállalkozás keretében, vagy azzal, akivel erre az önkormányzat szerződést köt.

(2) Az ingatlan-tulajdonos illetőleg a használó köteles gondoskodni az ingatlan előtti járdaszakasz (járda hiányában 2 méter széles területsáv, illetőleg ha a járda mellett zöld sáv is van- az úttestig terjedő teljes te­rület) a járdaszakasz melletti nyílt árok és ennek műtárgyai tömbtelkeken az épületek gyalogos megközelítésére és körüljárására szolgáló terület tisztántartásáról, – beleértve a gyommentesítést is különösen az allergiát okozó gyomnövények virágzás előtti irtását ( pl: parlagfű) – télen a járdaszakasz területének hótól történő megtisztításáról, síkosság megszüntetéséről.

        Az ingatlan előtt húzódó járdaszakaszt a tulajdonos, használó köteles rendszeresen, szükség esetén többször is porképzés nélkül. letisztítani, és az összegyűjtött szilárd hulladék megsemmisítéséről vagy elszállításáról gondoskodni.

(3) Az üzlet, illetve a szolgáltatást végző vállalkozás tulajdonosa, bérlője, használója üzlete, telephelye előtt – jelen rendelet melléklete szerinti – a városképet nem rontó- hulladékgyűjtő, csikktartó edény elhelyezéséről saját költségén köteles gondoskodni, annak ürítését szükségszerinti gyakorisággal az üzlet a hulladékgyűjtésére rendszeresített hulladékgyűjtő edénybe el kell végezni. A kihelyezett hulladékgyűjtő, csikktartó környékén keletkezett hulladék feltakarításáról haladéktalanul gondoskodni kell.

Új üzlet, illetve telephely engedély köteles vállalkozás részére működési engedély, telephely engedély akkor adható ki, ha az üzlet, a telephely az önkormányzat által rendszeresített egységes közterületi hulladékgyűjtő edénnyel rendelkezik és ezt ki is helyezi, továbbá igazolja, hogy a Közszolgáltatóval érvényes – a hulladék elszállítására – vonatkozó megállapodást kötött.

(4) Vasutat keresztező közforgalmú gyalogosátjáró, valamint a vasutat keresztező járda tisztántartásáról, a keletkező hulladék eltávolításáról, a csúszásveszély megszüntetéséről, a vasút üzembentartója gondoskodik.

(5) Közterületen engedéllyel tárolt építőanyagok és törmelék, csak konténerben, egyéb szóródó anyag csak konténerben, illetve szóródás-mentességet biztosító edényzetben, zsákban helyezhető el. A konténer nélküli tárolást a közterület jellege és településen belüli fekvése alapján egyedi esetekben a jegyző engedélyezi. Építkezések eseten az építtető felelős az építési anyagok megfelelő, balesetet nem okozó tárolásáért, a köztisztasági előírások betartásáért.

22.§

(1) Ipari hulladék elszállítása, elszállíttatása teljes egészében az ipari tevékenységet gyakorló kötelessége.

(2) Közterületen avart, kerti hulladékot, falombot, műanyagot és bármilyen szemetet a - tűzvédelmi szabályok betartásával- sem szabad égetni.

(3) Családi ház, műhely, üzlet udvarán szemetet 1 hónapnál tovább tárolni tilos.

V. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

14. Hatályba léptető rendelkezések

23.§

(1) Ez a rendelet a (2) bekezdésben foglaltak kivételével a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A rendelet 4.§, 13-15.§-a 2015. január 1-jén lép hatályba.

15. Hatályon kívül helyező rendelkezések


24.§

(1) Hatályát veszti a köztisztaság fenntartásáról és az egyes közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 14/2002.(VI.24.)MÖK sz. rendelet.

(2) Hatályát veszti a köztisztaság fenntartásáról és az egyes közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 14/2002.(VI.24.)MÖK sz. rendelet módosításáról szóló 2/2005.(I.31.), 46/2006.(XII.18.), 10/2007.(IV.24.), 37/2007.(XII.18.), 38/2008.(XII.23.), 24/2009.(X.27.), 25/2010.(XII.21.), 8/2011.(III.29.), 48/2011.(XII.27.), 16/2012.(III.27.) sz. önkormányzati rendelet.

Mezőberény, 2014. március 31.



Siklósi István

Dr. Földesi Szabolcs

polgármester

jegyző



Jelen rendeletet a mai napon kihirdettem:


Mezőberény, 2014. április 01.


                                                                               Dr. Földesi Szabolcs

                                                                                    jegyző

1. melléklet a 15/2014.(IV.01.) önkormányzati rendelethez

A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatás igénybevételének díja




A nem közművel összegyűjtött lakossági szennyvíz gyűjtésére és elhelyezésére vonatkozó díj a mezőberényi szennyvíztisztító telepen :

2.740 Ft/m3 + ÁFA


2. melléklet a 15/2014.(IV.01.) önkormányzati rendelethez



Mezőberényben kihelyezhető hulladék és csikkgyűjtő típusok


Hulladék és csikkgyűjtő jellemzők:

Robosztus megjelenés;

Igényes kivitel és megjelenés;

Edénytest elforgatható;

Rögzítés talplemezen keresztül:

- dűbel csavarral,

- lebetonozott betonozó tüskéhez.

A Városháza előtt fekete, a város egyéb területén zöld szín

Edénytest:

átmérő(mm)

magasság (mm)

űrtartalom (liter)

335/280

500

35


Az edénytest felső része műanyag perselyen keresztül fixen legyen rögzítve az oszlophoz, de a műanyag perselyen keresztül és az alsó dugattyús csap kioldásával az edénytest elforgatható legyen, fedél nélküli kivitelnél akár 360 fokban is. Így az edénytest lopás ellen védett!