Basal Község képviselőtestületének 4/2014(VIII.28.) önkormányzati rendelete

a közterületek elnevezésének, elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám–megállapítás szabályairól

Hatályos: 2023. 05. 23

Basal Község képviselőtestületének 4/2014(VIII.28.) önkormányzati rendelete

a közterületek elnevezésének, elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám–megállapítás szabályairól

2023.05.23.

Basal Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX törvény 51. § (5) bekezdésében, 143. § (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja:

1. § (1) A rendelet célja, hogy egységesen szabályozza Basal község közigazgatási területén a közterület elnevezését, utcanév-és házszám tábla elhelyezésnek rendjét.

(2) A község közigazgatási területén közterületet elnevezni, közterület elnevezését megváltoztatni, házszámot megállapítani, módosítani e rendelet szabályai szerint lehet.

2. § (1) Minden belterületi utcát el kell nevezni és minden külterületi utcát, magán utat el lehet nevezni.

(2) Az úgynevezett szerviz-utakat, továbbá mezőgazdasági célú és lakónépességet nem érintő dűlő utakat nem szükséges elnevezni.

(3) Az elnevezett utca természetes folytatásaként nyíló új útszakasz külön elnevezési eljárás nélkül a már elnevezett utca nevét veszi fel.

(4) Elágazó, több ágú utcákat áganként kell elnevezni.

(5) Meglévő közterületneveket az új elnevezéseknél figyelembe kell venni, azt nem lehet felhasználni.

(6)1

3. § (1) A közterület elnevezése során törekedni kell arra, hogy az elnevezés rövid és közérthető, a magyar nyelvhelyesség szabályainak megfelelő legyen.

(2) Élő személyről közterületet elnevezni nem lehet. Erre legkorábban a személy halálét követő 20 év múltán kerülhet sor.

(3) A személyekről történő elnevezés során törekedni kell arra, hogy az elnevezés olyan személyekről emlékezzék meg:

a) akinek közismert tevékenysége a társadalmi haladást, a nemzet szellemi, anyagi gyarapodását szolgálta, és személye közmegbecsülésnek örvend, vagy

b) akinek a település életében, történetében kiemelkedő szerepe volt, tevékenységével hozzájárult a településfejlődéshez.

c) aki a tudomány, művelődés, sport vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett vagy alkotott.

(4) A személyről történő elnevezés esetén az utcanév előtagjának meg kell egyeznie a személy által használt családi és utónévvel.

(5) Kizárólag családi nevet alkalmazni csak akkor lehet, ha a névadó személyiség csak így ismert.

(6) Ha a névadó személy foglalkozása, hivatása, vagy egyéb ismertető jegye szorosan kapcsolódik a személynevéhez, akkor ezt az utcanévben is fel kell tüntetni.

4. § (1)2 A település közterületeinek elnevezéséről a jegyző papír alapú közterületnév jegyzéket vezet, mely alapján a polgármester gondoskodik a közterületek elnevezésének és jellegének önkormányzat honlapján történő megjelenítéséről.

(2) A közterületnév jegyzék tartalmazza:

a) a közterület elő- és utótagját,

b) az időpontját,

c) az elnevezést megállapító szerv nevét és határozatának számát.

(3) A megszűnt közterület nevét a közterület jegyzékben továbbra is fel kell tüntetni, jelölve a megszűnés okát, idejét.

(4) A közterület-jegyzék nyilvános, abba bárki betekinthet

5. § (1) A közterület elnevezésre, az elnevezésére, az elnevezés megváltoztatására irányuló kezdeményezés írásban az önkormányzathoz nyújtható be.

(2) A kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a kezdeményezésnek okát (mire irányul: új elnevezésre vagy elnevezés megváltoztatására,

b) az elnevezés megváltoztatásnak szükségességét,

c) a javasolt elnevezés településhez kötödését,

d) utalást a helytörténeti vagy egyéb vonatkozásra.

(3) A közterületnév megállapítását vagy megváltoztatását kezdeményezheti:

a) polgármester,

b) helyi önkormányzati képviselő,

c) a település közigazgatási területén bejelentett lakcímmel rendelkező állampolgár,

d) a település közigazgatási területén ingatlannal, székhellyel, telephellyel rendelkező jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdásági társaság.

(4) A kezdeményezés szerint javasolt elnevezést lakossági véleményezésre 8 napra közzé kell tenni az önkormányzat hirdetőtábláján, majd ezt követően ülésre kell előterjeszteni.

(5) A közterület elnevezés és megváltoztatás előkészítő munkáit az önkormányzat polgármestere látja el.

(6)3 A közterület elnevezésével kapcsolatos képviselő-testületi döntést, a döntés meghozatalát követő 15 napon belül – legalább 30 napra – a helyben szokásos módon közzé kell tenni, továbbá a döntésről értesíteni kell a helyi rendőrkapitányságot, postahivatalt, tűzoltóságot, mentőállomást, a közmű-szolgáltatókat és a cégbíróságot.

6. § (1) Az utca nevét a tájékozódást jól segítő utca-névtáblákon kell feltüntetni.

(2) Az utca-névtábla kihelyezése, karbantartása és pótlása az önkormányzat feladata, kivéve a külterületi ingatlanok és magánutak esetén, ahol az utca-névtábla elhelyezésének költsége a kérelmezőt, kérelmezőket terhelik.

(3) A névtáblát az utcák elején, és az útkereszteződés minden oldalán ki kell helyezni.

(4) A megváltozott utcanevek tábláit a tájékozódás zavartalansága érdekében az elnevezéstől számított 1 évig eredeti helyükön kell hagyni, és piros színű átlós áthúzással kell ellátni.

(5) Az új utca-névtáblát az áthúzott régi tábla mellé kell felszerelni. A régi utca-névtáblát 1 év múltán az elhelyezhető szerveknek kell eltávolítani.

7. § (1) A névvel ellátott közterületeken az ingatlanokat (épületeket, belterületen lévő építési telkeket) a közterületről jól látható táblán feltüntetett számmal kell ellátni Az utcában több ingatlan azonos számmal nem jelölhető. Ha egy ingatlan több közterülettel is érkezik, csak egy utcára kell megállapítani a házszámot.

(2) Az ingatlanok számozását úgy kell elvégezni, hogy a számok a településközponttól kifelé haladva növekedjenek és közterület jobb oldalán lévő ingatlanokat páratlan, a bal oldalán lévő ingatlanokat páros számmal kell ellátni. Ha a közterület teret érint, akkor a számozás az óramutató járásával megegyezően történik. Egyoldalas beépítésű utcában a számozás folyamatos.

(3) Az ingatlanok számozása arab számokkal történik.

(4) Sarok telek esetében csak arra az utcára kell házszámot adni, amelyen a gyalogos közlekedésre alkalmas kapubejárat van.

(5)4 A házszám megállapításával kapcsolatos önkormányzati hatósági ügyekben első fokon a jegyző, másodfokon a képviselő-testület jár el.

(6) Egy teleknek több házszámot nem lehet adni.

8. § (1) Az ingatlan házszámát csak abban az esetben lehet megváltoztatni ha:

a) az ingatlan házszáma az ingatlan nyilvántartásban nem szerepel, csak helyrajzi számmal meghatározott vagy,

b) több ingatlan azonos utcanév és házszámmal szerepel az ingatlan nyilvántartásban vagy,

c) az ingatlan az utca házsorában elfoglalt egyedi számszaki megjelölése nem a kialakult növekvő számsorban található,

d) ingatlan megosztására, vagy ingatlanok egyesítésére kerül sor.

(2) A házszám megváltoztatására irányuló eljárás hivatalból, vagy annak a személynek a kérelmére indul, akinek a házszám változtatásához jogos érdeke fűződik.

(3) Telekmegosztás után a megosztott ingatlanok eredeti – alátörés nélküli – házszáma megszűnik, és újonnan kialakított telek számának megfelelően, a számsor növekedésének irányában a latin ábécé nagybetűivel alátörést kap: pl.:1/A/B/C.

(4) Telekegyesítés után keletkezett ingatlan az egyesített ingatlanok legkisebb sorszámát tartja meg.

(5) A házszámozást új utca esetén annak ingatlan nyilvántartásban történő átvezetését követő döntés megérkezésétől számított 30 napon belül el kell végezni.

9. § (1) A házszámtáblát a házzal szemben állva közterületről, illetve a magánútról jól látható helyen, a házfalra vagy az utcai kerítésre kell elhelyezni.

(2) Az ingatlan tulajdonosa köteles az ingatlant megfelelő házszámtáblával ellátni. A házszámtábla beszerzéséről, kihelyezésről, szükség szerint cseréjéről, pótlásáról a tulajdonos saját költségén köteles gondoskodni. A tábla kihelyezését a használatbavételi engedély jogerőre emelkedését követő 30 napon belül, a cserét 15 napon belül köteles a tulajdonos elvégezni.

(3) A házszámtáblán a ház számozásán kívül a közterület neve is szerepelhet, más szó vagy szöveg felírása tilos.

10. § (1) E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba.

(2) A rendelet hatálybalépést megelőző szabályok alapján megállapított közterület elnevezések, és házszámok érvényességét nem érinti.

1

A 2. § (6) bekezdését a Basal Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2023. (V. 22.) önkormányzati rendelete 4. §-a hatályon kívül helyezte.

2

A 4. § (1) bekezdése a Basal Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2023. (V. 22.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 5. § (6) bekezdése a Basal Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2023. (V. 22.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.

4

A 7. § (5) bekezdése a Basal Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2023. (V. 22.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.