Nagyszénás Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2016. (VI.29.) önkormányzati rendelete

A helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Hatályos: 2016. 06. 30- 2017. 02. 22

Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotó hatáskörében eljárva és a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

A rendelet célja


1.§ (1) Nagyszénás nagyközség lakosságának egészségvédelme, a község természeti és épített környezetének megóvása, a környezettudatos magatartás kialakítása a hulladékgazdálkodás eszközeivel, a hulladék által okozott terhelések minimalizálása, a település szennyezettségének elkerülése érdekében a képződött hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése, a keletkezett hulladék minél nagyobb arányú hasznosítása, a hulladék környezetkímélő ártalmatlanítása.

(2) A rendelet céljának elérése érdekében a község közigazgatási területén minden tevékenységet úgy kell gyakorolni, hogy a település környezetét a lehető legkisebb mértékben terhelje, a környezet terhelése és igénybevétele csökkenjen.

Általános rendelkezések


2.§ (1) Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék rendszeres összegyűjtéséről, elszállításáról és ártalmatlanításáról kötelező helyi közszolgáltatás útján gondoskodik.

(2) A kötelező helyi közszolgáltatás Nagyszénás település belterületére és a közszolgáltatás körébe bevonható külterületi ingatlanokra terjed ki.

(3) A közigazgatási területén lévő valamennyi ingatlan tulajdonosa, tulajdonosi közössége, használója, kezelője, önkormányzati tulajdonú lakás és helyiség bérlője (a továbbiakban együtt: tulajdonos) az ingatlanon keletkező, illetve felgyülemlő települési szilárd hulladék összegyűjtéséről, elszállításáról, ártalmatlanításáról az e rendelet szerint szervezett kötelező közszolgáltatás igénybevétele útján köteles gondoskodni.

(4) A rendelet előírásai nem vonatkoznak a veszélyes hulladékokra és a folyékony hulladékra.

(5) A helyi kötelező közszolgáltatásra vonatkozó közszolgáltatási szerződés létrejön:

  1. a közszolgáltatás első igénybevételével;
  1. ha a közszolgáltató a közszolgáltatás ellátására vonatkozó rendelkezésre állási készségét bizonyítja;
  1. a szerződés írásba foglalásával.

(6) Az önkormányzat együttműködik a Ht. 32/A. § (1) bekezdésben meghatározott feladatokra koordináló szervként kijelölt NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársasággal (a továbbiakban: Koordináló szerv). Az önkormányzat jelen rendeleti szabályozással is elősegíti az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervben foglaltak végrehajtását.

3.§ (1) Szünetel a közszolgáltatás igénybevétele a bejelentéstől számított legfeljebb 1 év időtartamra, ha a tárolóedényt egyedül használó, írásbeli közszolgáltatási szerződéssel rendelkező ingatlantulajdonos két naptári hónapnál hosszabb ideig az ingatlant életvitelszerűen nem használja és az üresedés várható időtartamát előzetesen írásban leadott nyilatkozattal bejelenti a közszolgáltatónak. A szüneteltetésre vonatkozó igénybejelentés megismételhető. A bejelentésbe foglaltak valóságtartalmát a közszolgáltató ellenőrizni jogosult. Ha az ingatlan a szüneteltetési időtartam lejárta előtt újra lakottá válik, annak tényét az ingatlantulajdonos köteles legalább 5 nappal korábban a közszolgáltatónak bejelenteni.

(2) A szüneteltetésre vonatkozó igényt legalább 5 nappal a szüneteltetés kívánt kezdő időpontja előtt az ingatlantulajdonos írásban köteles bejelenteni az Közszolgáltatónak.

A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos

közszolgáltatás ellátásának rendje és módja


4.§ Nagyszénáson a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás körében, a közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben, a közterületen vagy az ingatlanon összegyűjtött és a közszolgáltató rendelkezésére bocsátott települési szilárd hulladék elhelyezés céljára történő rendszeres gyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására jogosult hulladékkezelő az FBH-NP Nonprofit Kft., amely kötelező közszolgáltatónak minősül a felek között létrejött helyi közszolgáltatási szerződés alapján. A közszolgáltató végzi a települési szilárd hulladék gyűjtését, elszállítását és gondoskodik a települési szilárd hulladék – környezetvédelmi hatóság által engedélyezett összetételű és mennyiségű – elhelyezéséről és ártalmatlanításáról.

5.§ (1) Az önkormányzat és a közszolgáltató a települési hulladékkal kapcsolatos tevékenység ellátásáról részletes közszolgáltatási szerződésben állapodnak meg, amely tartalmazza a tevékenység ellátásának határnapjait és időtartamát is.

(2) Települési szilárd hulladékot csak az erre a célra kijelölt és legálisan működtetett hulladéklerakó telepen, illetve hulladék udvarokban, a vonatkozó üzemeltetési szabályok és előírások szigorú betartásával szabad elhelyezni.

(3) A kötelező helyi közszolgáltatás körébe tartozó tevékenységet kizárólag a közszolgáltató végezhet.

6.§ (1) A hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevétele heti 1 alkalommal kötelező.

(2) A szervezett közszolgáltatást igénybe vevők számára a szabványos tárolóedények használata kötelező, kivéve a kijelölt gyűjtőponttal végzett rendszeres közszolgáltatás esetén. A kijelölt gyűjtőponton a közszolgáltató köteles konténert elhelyezni a szelektív hulladék gyűjtése és elszállítása céljára, amelynek elszállításával eleget tesz közszolgáltatási kötelezettségének.

(3) A begyűjtés gyakoriságának figyelembevételével a tárolóedényt úgy kell megválasztani, hogy arányos legyen a keletkező hulladék mennyiségével és a szállítás gyakoriságával, de legalább 60 liter tárolókapacitás álljon rendelkezésre ingatlanonként.

(4) A tulajdonos, a közszolgáltatás körébe tartozó hulladékot köteles az elszállításra való átvételig gyűjteni, és tömörítés nélkül tárolni. Elszállításra kizárólag a közszolgáltatónak adhatja át és kizárólag a Közszolgáltató által nyújtott szolgáltatást veheti igénybe.

(5) A tulajdonosnak a közszolgáltatás körébe tartozó hulladékot a közszolgáltatónak elszállítás céljából történő átadásig úgy kell gyűjtenie, hogy az mások testi épségét, egészségét ne veszélyeztesse, az ingatlan környezetét ne szennyezze, az a környezetre bűzhatást ne okozzon, a közrendet és közbiztonságot ne zavarja.

(6) A tárolóedényben nem szabad olyan anyagot elhelyezni (forró hamu, maró, mérgező anyag, állati hulla, folyékony vagy befagyott zsiradék, gyúlékony vagy robbanó anyag, kő- és épülettörmelék, nagyobb terjedelmű, súlyú tárgy stb.), amely veszélyeztetheti a hulladékszállítással foglalkozó alkalmazott egészségét, vagy megrongálhatja a gyűjtőberendezést, illetve ártalmatlanítása során veszélyeztetheti a környezetét.

(7) Ha a közszolgáltató alkalmazottai megállapítják, hogy a tárolóedényben a (7) bekezdésben megjelölt anyagot, tárgyat helyeztek el, vagy az túltöltött, a kiürítést jogosultak megtagadni. A kiürítés megtagadásáról a közszolgáltató az ok feltüntetésével értesíti az ingatlantulajdonost. Az emiatt el nem szállított hulladék elszállításáról a tulajdonos köteles gondoskodni. A közszolgáltató jogosult megtagadni a hulladék elszállítását abban az esetben is, ha az ingatlantulajdonos kérelmére a szerződés szünetel.

(8) A tárolóedényeket bekerített ingatlanoknál a kerítésen belül kell tárolni, azokat csak a hulladékszállítás napján lehet közterületre kitenni. Az ingatlantulajdonos köteles a tárolóedények előkészítő-, tároló helyét tisztán tartani, télen a hótól megtisztítani. A begyűjtés alkalmával szennyezett közterület tisztításáról a Közszolgáltató köteles gondoskodni.

(9) Tilos a tárolóedények környékét, megközelítési útvonalát tárgyak elhelyezésével vagy parkoló gépjárművekkel oly módon elzárni, amely a tárolóedényeknek a gyakorlatban kialakult módon történő ürítését akadályozza.

(10) A települési hulladék részét képező papír, műanyag, üveg és fém (a továbbiakban: elkülönítetten gyűjtött hulladék) hulladékokat a házhoz menő elkülönített gyűjtés keretében az ingatlanhasználó az erre rendszeresített hulladékgyűjtő edényben vagy zsákban (a továbbiakban: hulladékgyűjtő edény) külön gyűjti.

(11) Az elkülönítetten gyűjtött hulladékokat tartalmazó gyűjtőedények ürítésének gyakorisága kéthetente egy alkalommal, a helyben szokásos ürítési napon.

(12) Az ingatlanhasználó a biológiailag lebomló hulladékot,a települési hulladékot, az építési-bontási hulladékot, veszélyes hulladékot gyűjtőhelyre, vagy hulladékgazdálkodási létesítménybe szállíthatja, és a jogosultnak átadhatja, vagy a megfelelő jelzésű gyűjtőedényben helyezheti el.

Elkülönítetten gyűjtött hulladék


7.§ (1) A tulajdonos a települési hulladék részét képező elkülönítetten gyűjtött hulladékot a vegyes hulladéktól elkülönítve gyűjti és

a) a gazdálkodó szervezet kivételével a tulajdonos a megfelelő jelzésű hulladékgyűjtő edényben elkülönítetten gyűjtött e hulladékokat a közszolgáltatás keretében a közszolgáltató részére átadja;

b) a gazdálkodó szervezet ingatlanhasználó az elkülönítetten gyűjtött e hulladékainak kezeléséről a Ht-ben meghatározottak szerint gondoskodik, így e hulladékait a közszolgáltató részére is átadhatja.

(2) Az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtésére szolgáló hulladékgyűjtő edénybe az alábbi újrahasznosítható hulladékok helyezhetők el:

a) papír,

b) műanyag,

c) fém,

d) üveg,

e) egyéb, nem veszélyes csomagolási hulladék.

(3) A közszolgáltató elszállítást megelőzően ellenőrizheti az ürítésre előkészített hulladékgyűjtő edény tartalmát.

(4) Amennyiben a hulladékgyűjtő edényben nem a megfelelő elkülönítetten gyűjtött hulladék került elhelyezésre, úgy a közszolgáltató a hulladékgyűjtés szabályainak megsértését dokumentálja, és a tulajdonost felszólítja a hulladékgyűjtés szabályainak jövőbeni betartására. A közszolgáltató a hulladékgyűjtő edénybe így elhelyezett hulladékot települési vegyes hulladékként szállítja el hulladékkezelés céljából. Az tulajdonos a válogatás fajlagos költségét a következő havi közszolgáltatási díjjal együtt, többletköltségként megfizeti. A többletköltséget a számlán külön kell feltüntetni.

(5) Ha a közszolgáltató a (4) bekezdésben foglaltaknak megfelelő felszólítását követően a tulajdonos egy éven belül újabb alkalommal a hulladékgyűjtés szabályait sérti oly módon, hogy az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtésére szolgáló hulladékgyűjtő edényben nem a megfelelő hulladékot helyezi el, és ezt a közszolgáltató észleli, úgy a közszolgáltató a hulladékgyűjtés szabályainak megsértését dokumentálja, és a dokumentumokat megküldi a települési jegyző részére, egyidejűleg kezdeményezi hulladékgazdálkodási bírság kiszabását.

(6) Az (1)-(5) bekezdésben nem szabályozott egyéb esetekben a természetes személy tulajdonos az általa elkülönítetten gyűjtött hulladékait hulladékgyűjtő pontra, hulladékgyűjtő udvarba, átvételi helyre vagy a közszolgáltatás körébe tartozó hulladékot kezelő hulladékkezelő létesítménybe is szállíthatja, és ott a jogosultnak átadhatja, vagy a hulladékgyűjtő szigeteken található gyűjtőedényben elhelyezheti, ha a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat egyébként a közszolgáltató részére megfizette.

8.§ (1) A kötelező közszolgáltatásba újonnan bekapcsolódó tulajdonos a kommunális adóhoz történő bejelentkezését követően a közszolgáltatónak köteles bejelenteni, hogy a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté vált. Tulajdonosváltozás esetén a bejelentési kötelezettség a régi és az új tulajdonost egyetemlegesen terheli.

(2) Az tulajdonos köteles írásban, három nappal korábban bejelenteni a Közszolgáltatónak, ha ingatlanán az addig szokásos hulladékmennyiséget jelentősen meghaladó mennyiségű közszolgáltatás körébe tartozó hulladék keletkezése várható.

(3) Az ingatlanon keletkezett nagyobb mennyiségű hulladék elszállításáról a tulajdonos egyedi megrendelése alapján a Közszolgáltató térítési díj ellenében gondoskodik.

(4) Az ingatlantulajdonos a közszolgáltatásért díjat köteles fizetni.

(5) Tilos a hulladékot felhalmozni, a komposztálható szerves hulladékok kivételével jogosultság nélkül – házilag – feldolgozni;

A közszolgáltató jogai és kötelezettségei


9.§ (1) A közszolgáltatónak kötelessége biztosítani, hogy a keresletnek megfelelő darabszámú és minőségű, szabványos tárolóedény álljon az ingatlantulajdonos rendelkezésére.

(2) A közszolgáltató köteles a tárolóedények kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal végezni.

(3) A tárolóedényben okozott károkat a közszolgáltató térítésmentesen köteles kijavítani, amennyiben a károkozás neki felróható okból következik be. A közszolgáltatónak az ebből eredő karbantartási munkák, valamint a javítás időtartamára helyettesítő tárolóedényt kell biztosítania. Amennyiben a károkozás nem róható fel a közszolgáltatónak, a használhatatlanná vált tárolóedények javítása, pótlása, illetve cseréje a tulajdonost terheli.

(4) A lakosság részére nyújtott közszolgáltatás keretében a nagydarabos hulladék (lom) szervezett gyűjtéséről, elszállításáról (lomtalanítás) évente a közszolgáltató az általa meghirdetett lomtalanítási időszak alatt térítésmentesen gondoskodik.

(5) A közszolgáltató a rendelet hatálya alá tartozó ingatlanon keletkezett hulladékot a jelen rendeletben írt szabályok szerint köteles rendszeresen elszállítani a kijelölt hulladéklerakó telepre, illetve annak ártalmatlanításáról más, a szakmai környezetvédelmi szabályokat megtartó módon gondoskodni.

A közszolgáltatás díja


10.§ (1) Az tulajdonos a teljesített közszolgáltatás alapján számított közszolgáltatási díjat utólagosan, a Koordináló szerv által negyedévente utólag kiállított és megküldött számla alapján köteles megfizetni a Koordináló szerv részére.

(2) A közszolgáltatási díjat tartalmazó számla adataival és összegével kapcsolatban a tulajdonos a Koordináló szervnél írásban kifogást emelhet. A kifogásnak a számla kiegyenlítésére vonatkozó kötelezettség teljesítésére halasztó hatálya nincs. A kifogásra, annak kézhezvételétől számított 15 napon belül a Koordináló szerv válaszát megküldi.

(3) A Koordináló szerv a közszolgáltatási díjakra vonatkozó számlákat az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására létrehozott szervezet kijelöléséről, feladatköréről, az adatkezelés módjáról, valamint az adatszolgáltatási kötelezettségek részletes szabályairól szóló 69/2016. (III. 31.) Kormányrendelet (a továbbiakban: 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet) 20. § (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás alapján állítja ki.

A közszolgáltató hiányos vagy késedelmes adatszolgáltatása esetén a Koordináló szerv a nem megfelelő adatszolgáltatással érintett tulajdonos tekintetében a Koordináló szerv által legutóbb kiszámlázott közszolgáltatási díjról állít ki számlát. Az ezzel összefüggésben keletkező díjkorrekció esetén minden helytállási kötelezettség a közszolgáltatót terheli. Az így keletkező közszolgáltatási díjkülönbözet pozitív mérlegét a Koordináló szerv a közszolgáltatónak fizetendő esedékes szolgáltatási díjba beszámítja.

A közszolgáltató hiányos vagy helytelen adatszolgáltatásából eredő, a Koordináló szerv által nem megfelelő adattartalommal kiállított számlákkal kapcsolatos valamennyi következményért a közszolgáltatót terheli felelősség.

(4) A Koordináló szerv a 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatásból kiindulva megállapítja azon ingatlanok körét, amelyre nincs közszolgáltatási díjfizetés meghatározva az adatszolgáltatásban, ugyanakkor vélelmezhető, hogy az ingatlannal összefüggésben teljesítés történt. A Koordináló szerv e körben jogosult ingyenesen adatot kérni az illetékes hatóságtól a 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatásból hiányzó ingatlanok és szükséges adataik megállapítása érdekében.

A fentiek szerint rögzített ingatlanok adatait a Koordináló szerv megküldi a közszolgáltatónak, és felhívja a közszolgáltatót, hogy a megküldött ingatlanokon végzett szolgáltatásának megfelelően korrigálja a 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatást legkésőbb az értesítés kézhezvételét követő 8 napon belül.

Ezen korrekciót követően - a közszolgáltató eltérő adatszolgáltatása hiányában - a Koordináló szerv a közszolgáltatási díjat a tulajdonosnak számlázza ki.

A Koordináló szerv a kiszámlázott és a tulajdonos által határidőn belül ki nem fizetett közszolgáltatási díj behajtása érdekében intézkedik.

A lomtalanítással kapcsolatos jogok és kötelezettségek


11.§ (1) A nagy, darabos, alkalmi háztartási hulladék (lom), és a zöld hulladék gyűjtéséről (lomtalanítás), az elkülönített csomagolási hulladék gyűjtéséről a közszolgáltató gondoskodik az 1. melléklet szerint, mely térítésmentes. További lomtalanítás(ok) szervezése esetén azok elvégzéséről a közszolgáltató az önkormányzattal kötött külön szerződésben foglaltaknak megfelelően gondoskodik.

(2) Gazdálkodó szervezetek és díjfizetés szempontjából azonos szervek az (1) bekezdésben meghatározott lomtalanítási akciót nem vehetik igénybe.

(3) A lomtalanításra meghirdetett időpontban az ingatlantulajdonos a rendszeresített gyűjtési helyen a hulladékot úgy helyezheti el, hogy az a jármű- és gyalogosforgalmat ne zavarja, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, továbbá ne járjon baleset, vagy károkozás veszélyének előidézésével.

A közterületen keletkező települési szilárd hulladékokkal kapcsolatos közszolgáltatás,

a közterület tisztán tartása


12.§ (1) A közterületeken keletkező háztartási és egyéb hulladékot kizárólag a kijelölt hulladéklerakóban lehet elhelyezni.

(2) Aki közterületen közterület használati engedélyhez kötött árusító, szolgáltató, kereskedelmi, vagy egyéb tevékenységet végez, vagy kíván végezni, illetve közterületi rendezvényt szervez, köteles azt a Közszolgáltatónak bejelenteni és a Közszolgáltatóval a közterületen végzendő tevékenység időtartamára, valamint a várható hulladék fajtájára, összetételére és mennyiségére figyelemmel szerződést kötni.

(3) A tulajdonos a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó tevékenysége során köteles a köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységéről szóló 1/1986. (II. 21.) ÉVM-EüM együttes rendelet 6.§-ában foglalt előírásokat betartani.

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatással összefüggő személyes adatok kezelésére vonatkozó rendelkezések


13.§ (1) A Koordináló szerv az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátása érdekében a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosítása, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj beszedése, illetve behajtása érdekében a közszolgáltatás igénybevételére kötelezett tulajdonosokról nyilvántartást vezet.

(2) A nyilvántartás adatköre a Ht. 38.§ (3) bekezdésében meghatározott adatkörre, valamint az igénybe vett hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalmára – figyelemmel az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására létrehozott szervezet kijelöléséről, feladatköréről, az adatkezelés módjáról, valamint az adatszolgáltatási kötelezettségek részletes szabályairól szóló 69/2016. (III. 31.) Kormányrendelet 15.§-ában foglaltakra – terjed ki.

(3) A közszolgáltató és az önkormányzat köteles minden olyan adatot és információt megadni a Koordináló szerv részére, ami feladatkörének gyakorlásához szükséges.

(4) A koordináló szerv a tulajdonos személyes adatait a Ht. 32/A.§ (5) bekezdésében foglaltak szerint kezelheti.

(5) A koordináló szerv köteles az adatkezelés során az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseit megtartani.

Záró rendelkezések


14.§ (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos kötelező közszolgáltatás igénybevételéről szóló 5/1998. (III. 24.) Nagyszénási KT. számú rendelet és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelvvel való összhang biztosítása érdekében egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló 13/2009. (VI. 24.) Ör. számú rendelet.


Nagyszénás, 2016. június 28.



                         Nyemcsok János                                                 dr. Füvesi Gábor

                           polgármester                                                             jegyző



Kihirdetve 2016. június 29-én.




                                                                                                   dr. Füvesi Gábor

                                                                                                            jegyző