Encs Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2016. (XI.22.) önkormányzati rendelete

az egészségügyi alapellátás körében kialakított körzetekről

Hatályos: 2016. 11. 23- 2016. 12. 20

Encs város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX tv. 13. § 4. pontjában kapott feladatkörében eljárva, az egészségügyi alapellátásról szóló 2015 évi CXXIII. törvény 6. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – az alapellátásért felelős országos módszertani intézet véleményének kikérésével– az egészségügyi alapellátások körzeteiről a következőket rendeli el:

1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed Encs város közigazgatási területén területi ellátási kötelezettséggel, működtetési jog alapján tevékenységet végző háziorvosokra, házi gyermekorvosokra, fogorvosokra, valamint a védőnői szolgálatra.

(2) Gibárt község leválása folytán a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi, védőnői alapellátási körzetekhez OEP kijelölés és finanszírozás alapján hozzátartozik Gibárt község teljes közigazgatási területe.

(3) Külön megállapodás alapján, OEP kijelölés folytán a fogászati alapellátási körzetekhez tartozik- Fulókércs, Fáj, Litka, Szemere, Méra, Hernádvécse, Hernádpetri, Pusztaradvány, Fony, Regéc, Mogyoróska, Novajidrány, Garadna települések teljes közigazgatási területe.

2. § A háziorvosi körzetek meghatározását az 1. melléklet tartalmazza közterületek szerinti bontásban.

3. § A házi gyermekorvosi körzetek meghatározását a 2. melléklet tartalmazza közterületek szerinti bontásban.

4. § A fogorvosi körzetek meghatározását a 3. melléklet tartalmazza közterületek szerinti bontásban, valamint az iskolafogászati ellátás tekintetében a nevelési-oktatási intézmények szerinti kijelölést.

5. § A védőnői körzetek  meghatározását a 4. melléklet tartalmazza közterületek szerinti bontásban.

6. § Az iskola-egészségügyi ellátás nevelési oktatási intézmények szerinti kijelölését az 5. melléklet tartalmazza.

7. § A rendelet 6. melléklete tartalmazza az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátás körzetének meghatározását a társult önkormányzatok felhatalmazása alapján.

8. § (1) A rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti Encs Város Önkormányzata Képviselő-testületének a háziorvosi és fogorvosi körzetekről szóló 9/2013. (IV.23.) önkormányzati rendelete.

A 27/2016.(XI.22.) önkormányzati rendelet 1. melléklete


A HÁZIORVOSI KÖRZETEKHEZ TARTOZÓ UTCÁK

I. Háziorvosi szolgálat

II. Háziorvosi Szolgálat

Encs

Encs

Vasút út

Rákóczi út

Hunyadi út

Béke út

Téglagyár út

Szabadság út

Kossuth út

Május 1. út

Arany J. út

Rozmaring út

Bercsényi út

Nefelejcs út

Táncsics út

Ibolya út

Bélus-Parti gát.

Muskátli út

MÁV telep

Vadvirág út

Baross G. út

Vágóhíd út

Rózsa út

Petőfi út

Széchenyi út

Szilbokor út

Szent Flórián út

Dobó út

Kazinczy út

Hernád út

Fügöd

Cserehát út

Ady E. út


Dankó P. út


Fő út


Nyárfa út


Petőfi út


III. Háziorvosi Szolgálat

IV. Háziorvosi Szolgálat

Encs

Encs

Jókai út

Akácos út

Bem J. út

Bajcsy Zs. út

Deák F. út

Bethlen G. út

Erkel F. út

Emődi D. út

Gagarin út

Gárdonyi G. út

Zrínyi út

Ady E. út

Abaújdevecser

Mátyás kir. út

Csoma J. út

Radnóti M út

Fő út

Váci M. út

Hársfa út

Bársonyos út

Kossuth út

Dózsa Gy. út

Rózsadomb út

Szeles út

Gibárt

Árpád vezér út

Dózsa út

Mérai út

Kossuth út

Kenyérgyári út

Petőfi út

Keglevich K. út

Szabadság út


Széchenyi út


Táncsics M. út


A 27/2016.(XI.22.) önkormányzati rendelet 2. melléklete


HÁZI GYERMEKORVOSI KÖRZETEKHEZ TARTOZÓ UTCÁK

I. Házi Gyermekorvosi Szolgálat

Encs


Gibárt

Vágóhíd út

Váci M

Dózsa Gy. út

Baross G. út

Radnóti út

Kossuth L. út

Széchenyi út

Mátyás K. út

Petőfi út

Erkel F. út

Gárdonyi G. út

Szabadság út

Akácos út

Emődi D. út

Széchenyi út

Bajcsy Zs. út

Bethlen G. út

Táncsics M. út

Bársonyos út

Dózsa út

Fügöd

Május 1. út

Vasút út

Ady E. út

Vadvirág út

Hunyadi út

Dankó P. út

Téglagyár út

MÁV-telep

Fő út

Rozmaring út

Nefelejcs út

Nyárfa út

Ibolya út

Muskátli út


Gagarin út

Jókai út


Keglevich K. út

Rózsa út


Kenyérgyári út




II. Házi Gyermekorvosi Szolgálat

Encs


Abaújdevecser

Petőfi út

Zrínyi út

Csoma J. út

Rákóczi út

Szabadság út

Fő út

Béke út

Szeles út

Hársfa út

Kossuth út

Ady E. út

Kossuth L. út

Arany J. út

Árpád vezér út

Rózsadomb út

Bercsényi út

Bélus parti gát

Fügöd

Szilbokor út

Bem J. út

Petőfi út

Hernád út

Deák F. út


Cserehát út

Kazinczy út


Dobó út

Mérai út


Táncsics út

Szent Flórián út



A 27/2016.(XI.22.) önkormányzati rendelet 3. melléklete


FOGORVOSI KÖRZETEKHEZ TARTOZÓ UTCÁK

I. Fogászati Szolgálat

II. Fogászati Szolgálat

Encs

Encs

Deák F. u.

Vasút út

Bercsényi u.

Hunyadi u.

Rákóczi u.

Téglagyári u.

Béke u.

Arany J. u.

Szabadság u.

Táncsics u.

Petőfi u

Bélus parti gát

Jókai u.

MÁV-telep

Bem József u.

Május 1 u.

Széchenyi u.

Rozmaring u.

Erkel F. u

Nefelejcs u.

Bethlen G. u.

Ibolya u.

Dózsa Gy u.

Muskátli u.

Árpád vezér u.

Vadvirág u.


Vágóhíd u.

Fügöd

Szilbokor u.

Ady E. u.

Hernád u.

Dankó P. u.

Cserehát u.

Fő út

Dobó u.

Nyárfa u.

Gagarin u.

Petőfi u.

Rózsa u.


Akácos u.

Gibárt

Emődi D. u.

Dózsa Gy. u.

Mátyás k. u.

Kossuth L. u.

Radnóti u.

Petőfi S. u.

Váci M. u.

Szabadság u.

Bársonyos u.

Széchenyi u.

Zrínyi u.

Táncsics M. u.

Szeles u.


Mérai u.

Abaújdevecser

Kenyérgyári u.

Csoma J. u.

Keglevich u.

Fő u.

Kossuth út

Hársfa u.

Baross G. út

Kossuth L. u.

Bajcsy Zs. út

Rózsadomb u.

Ady E. út


Szent Flórián út


Kazinczy út

Gárdonyi út


Iskolafogászati ellátás:

I. fogorvosi körzet látja el:     

- Szent László Általános Iskola és AMI 3860 Encs, Petőfi út 18.

- Aba Sámuel Szakiskola 3860 Encs, Rákóczi út 59

- Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3860 Encs, Petőfi út 60.

- Encsi Csoda - Vár Óvoda és Bölcsőde 3860 Encs, Gagarin út 1.

II. fogorvosi körzet látja el:    

- Zrínyi Ilona Általános Iskola és AMI 3860 Encs, Táncsics út 4.


Fogászati körzetek által megállapodás alapján ellátott települések:


I. fogorvosi körzet látja el:

- Fulókércs

- Fáj

- Litka

- Szemere

- Méra

- Hernádvécse

- Hernádpetri

- Pusztaradvány

- Fony

- Regéc

- Mogyoróska

- Gibárt

II. fogorvosi körzet látja el:

- Novajidrány

- Garadna

A 27/2016.(XI.22.) önkormányzati rendelet 4. melléklete


VÉDŐNŐI KÖRZETEKHEZ TARTOZÓ UTCÁK:

I. körzet:

Hunyadi utca 1-81

Május1 út 1-106

Máv telep 1

Muskátli út 1-44

Téglagyár út 1-6

Vadvirág út 1-24

Vasút utca 1-33

Encs - Fügöd:

Ady E. utca 1-13

Dankó P. utca 1-19

Fő utca 2-128

Nyárfa utca 1-11

Petőfi utca 1-24

II. körzet:

Ady E. út 1-20

Akácos út 1-44

Bajcsy Zs. 1-28

Baross G út 1-28

Bem J út 1-9

Bethlen G út 1-28

Bélus parti gátőrház

Deák F út 1-7

Emődi D. utca 1-50

Erkel F út 1-21

Gagarin út 1-14

Gárdonyi G. út 1-49

Kacinczy F. út 1-8

Keglevich  utca 2-34

Kenyérgyár út 1-10

Mátyas K. utca 1-14

Radnóti M. út 1-56

Rákóczi út 1-84

Rózsa út 1-12

Szabadság út 1-8

Széchenyi út 1-27

Szent Flórián út 1-4

Váci M. út 1-67

Vágóhíd út 1-28

Jókai út 1-26

Gibárt:

Szabadság út

Széchenyi út

Kossuth út

Petőfi út

Dózsa Gy út

III.körzet:

Encs- Abaújdevecser:

Csoma J. utca 1-12

Fő út 1-102

Hársfa utca 1-43

Kossuth L. utca 1-113

Rózsadomb út 1-152

V. körzet:

Bársonyos utca 1-20

Dózsa Gy. út 1-64

Ibolya út 1-16

Nefelejcs út 1-16

Rozmaring út 1-46

IV.körzet:

Arany J. u. 1-70

Árpád vezér u. 1-8

Bercsényi út 1-49

Béke út 1-57

Cserehát utca 1-16

Dobó utca 1-16

Hernád utca 1-16

Kossuth út 1-44

Mérai út 1-15

Petőfi út 1-87

Szeles út 1-16

Szilbokor utca 1-16

Táncsics út 1-19

Zrínyi utca 1-16

A 27/2016.(XI.22.) önkormányzati rendelet 5. melléklete


Iskola-egészségügyi ellátás:

Védőnői szolgálat:

I. körzethez tartozik:

Zrínyi Ilona Általános Iskola és AMI Fügödi Tagiskolája

Encsi Csoda-Vár Óvoda és Bölcsőde Fügödi tagintézménye

II. körzethez tartozik:

Szent László Katolikus Általános Iskola és AMI alsó tagozat

Gibárti óvoda

III. körzethez tartozik:

Zrínyi Ilona Általános Iskola és AMI Encs Táncsics út 4., Bem út 2.

IV. körzethez tartozik:

Szent László Katolikus Általános Iskola és AMI

V. körzethez tartozik:

Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Encsi Aba Sámuel Szakiskola

Encsi Csoda-Vár Óvoda és Bölcsőde Abaújdevecseri tagintézménye


Az Encsi Csoda-Vár Óvoda és Bölcsőde székhelyintézménye ellátásban minden körzet védőnője részt vesz.


Gyermekorvosi körzetek:

I. gyermekorvosi körzethez tartozik:

Encsi Csoda-Vár Óvoda és Bölcsőde és tagintézményei

Szent László Katolikus Általános Iskola és AMI

Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

II. gyermekorvosi körzethez tartozik:

Encsi Aba Sámuel Szaiskola

Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola és AMI és tagintézményei

A 27/2016.(XI.22.) önkormányzati rendelet 6. melléklete


Az ügyeleti ellátás tekintetében a társult önkormányzatok felhatalmazása alapján kialakított körzet:

Alsógagy, Baktakék, Beret,.Büttös, Csenyéte, Csobád, Detek, Encs, Fáj, Fancsal, Felsőgagy, Forró, Fulókércs, Gagyapáti, Garadna, Gibárt, Hernádbűd, Hernádpetri, Hernádszentandrás, Hernádvécse, Ináncs, Kány, Keresztéte, Krasznokvajda, Litka, Méra, Novajidrány, Pere, Perecse, Pusztaradvány,  Szalaszend, Szemere települések közigazgatási területe