Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2016. (X. 25.) önkormányzati rendelete
a köztemetőről és a temetkezés rendjéről szóló 7/2012.(II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról
Hatályos: 2016. 11. 01- 2016. 12. 31
Mezőberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2016. (X. 25.) önkormányzati rendelete
2016.11.01.
„3. § (1) A Képviselő-testület a jelenleg működő köztemető és létesítményei fenntartását és üzemeltetését a – (2) bekezdésben foglalt kivételekkel – Mezőberényi Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervei közötti feladat-ellátási megállapodásban meghatározottak szerint adja át.”
„6. § (1) Temetési hely használatára megváltás útján csak határozott időre lehet jogot szerezni (rendelkezési jog). A rendelkezési jog jogosultja az, aki a temetkezési helyet megváltotta, vagy akit ő megjelöl, ennek hiányában az, aki az elhunyt temetéséről köteles gondoskodni.
(2) A temetési helyre vonatkozó rendelkezés jogát átruházni, vagy elcserélni nem lehet.
(3) Az egyes temetkezési helyek rendelkezési jogáért - a díszsírhelyek kivételével - az elhunyt hozzátartozójának, illetve az eltemetésre kötelezettnek díjat kell fizetni. A díj mértékét jelen rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. A megváltási időtartamra a díj előre esedékes.
(4) Az első megváltás időtartama:
|
a) |
sírhely esetén |
25 év |
|
b) |
sírbolt esetén |
60 év |
|
c) |
urnafülke, urnasírhely esetén |
10 év |
|
d) |
urnasírbolt esetén |
20 év |
|
e) |
Az üzemeltető az
a)
és
c) pont
szerinti temetkezési helyek esetében engedélyezheti a még le nem telt használati idő esetén történő ismételt megváltást, valamint kétszeres díjfizetés mellett a kétszeres időtartamra történő megváltást is. |
(5) Előre váltott, valamint több koporsó (urna) befogadására váltott temetési hely betemetése esetén minden betemetés és rátemetés alkalmával a temetési helyet újból meg kell váltani, a le nem járt évek arányos díjának beszámításával. Ezt a szabályt kell alkalmazni sírboltba temetés esetén is a használati idő lejártát megelőző 25 éven belüli koporsós, illetve 20 éven belüli urnás temetés esetén.
(6) Urna betemetett sírhelybe temetésekor, ha a használati időből még 10 évnél több van hátra, valamint urnafülkébe második urna elhelyezése esetén a
2. melléklet I.
6. pontjában meghatározott díjat kell megfizetni.
Ha urna betemetett sírhelybe temetésekor, urnafülkébe helyezésekor a használati időből 10 évnél kevesebb van hátra – a
2. melléklet I.
6. pontjában meghatározott díjon felül – a temetési helyet típusának megfelelően meg kell váltani, a le nem járt használati idő arányos beszámításával.
(7) Rátemetés esetén az
(5) bekezdésben meghatározott díjon felül, a
2. melléklet I.6. pontjában meghatározott díjat is meg kell fizetni.
(8) Lejárt megváltási idejű, de még fel nem számolt sírhelyek határidőn túli megváltása, az előző lejárattól számított megváltási időtartammal, visszamenőlegesen, az új megváltáskor érvényes díjjal történhet.
(9) Ha a használati idő leteltét követően a sírboltot 5, az egyéb temetkezési helyeket 3 éven belül ismételten nem váltják meg, az üzemeltető jogosult azt minden megtérítési igény nélkül – szabályszerű eljárás mellett – újból felhasználni.
(10) A szociális temetési helyek mentesülnek az első sírhelymegváltási díj alól.
(11) Az újraváltás minimális időtartama:
a) sírhely esetén 10 év
b) sírbolt esetén 30 év
c) urnafülke, urnasírhely esetén 5 év
d) urnasírbolt esetén 10 év
A díj mértékét a rendelet 2. sz. melléklet díjszabása alapján időarányosan kell megállapítani.
(12) Az egyes temetkezési helyek újraváltásának időtartamát – a vonatkozó
(11) bekezdésben meghatározott minimális időtartamok figyelembe vételével – úgy kell megállapítani, hogy az utolsó betemetés, illetve rátemetés nyugvási ideje az újraváltással biztosítva legyen.
(13) A használati idő eltelte után a temetkezési helyek – külön tiltó rendelkezés hiányában – újabb ciklusra akkor válthatók meg újra, ha a temető vagy sírhely tábla nem kerül lezárásra vagy átrendezésre. A használati idő korlátozása esetén a díj arányos részét kell megfizetni.”
„6/A. § (1) Temetési hely, sírhely tábla, temetőrész, vagy az egész temető lezárásáról, kiürítéséről az önkormányzat dönt.”
„7. § (1) A temetőben lévő sírhelyek, urnafülkék méretei:
a)
|
Felnőtt sírhely: |
2,50 m hosszú, |
|
|
2,00 m mély, |
|
|
1,20 m széles |
b) |
Felnőtt mélyített kettős sírhely |
2,50 m hosszú, |
|
|
2,20 m mély, |
|
|
1,20 m széles |
c) |
Felnőtt kettős sírhely |
2,50 m hosszú, |
|
|
2,00 m mély, |
|
|
2,30 m széles |
d) |
Gyermek sírhely: / A-4-es parcella/ |
2,00 m hosszú, |
|
|
2,00 m mély, |
|
|
1,00 m széles |
e) |
Urna földbe temetésénél: |
0,80 m hosszú, |
|
|
1,00 m mély, |
|
|
0,60 m széles |
f) |
Sírboltok |
|
|
- felszíni méretei: |
|
|
3 személyes sírbolt |
3,50 m hosszú |
|
|
2,50 m széles |
|
6 személyes sírbolt |
3,50 m hosszú |
|
|
3,00 m széles |
|
9 személyes sírbolt |
3,50 m hosszú |
|
|
3,80 m széles |
|
- belső méretei: |
|
|
3 személyes sírbolt |
2,30 m hosszú |
|
|
0,90 m széles |
|
|
2,60 m mély |
|
6 személyes sírbolt |
2,30 m hosszú |
|
|
1,75 m széles |
|
|
2,60 m mély |
|
9 személyes sírbolt |
2,30 m hosszú |
|
|
2,50 m széles |
|
|
2,60 m mély |
g) |
Urnafülke mérete |
35x35x35 cm |
|
|
30x30x30 cm |
(2) A sírok egymástól való oldaltávolságának legalább 50 cm-nek, a gyermek síroknál pedig legalább 30 cm-nek kell lennie. A sírdombok magassága legfeljebb 50 cm lehet.
(3) Síremlék és sírbolt köré szilárd burkolatú járda a sírhely
(1) bekezdésben meghatározott mérethatárán belül építhető.
(4) Felnőtt sírhelybe egy koporsó és két urna temethető. Koporsóban történő temetkezés nélkül a sírban 6 urna helyezhető el. A felnőtt temetkezési hely urnák betemetésével nem minősül urna sírhelynek, megváltására a temetési hely típusának megfelelő építési és megváltási szabályokat kell figyelembe venni.
(5) Mélyített felnőtt sírhelybe ( 220 cm ) a hatályos jogszabályi rendelkezések figyelembe vételével még egy koporsó temethető.
(6) Mélyített felnőtt sírba két koporsón kívül még két urna is temethető, mely után a
2. melléklet I.6. pontja szerinti díjat kell fizetni. A pótdíj fizetése a sírhely használati idejét nem hosszabbítja meg.
(7) Urnasírhelybe, urnafülkébe két urna helyezhető.
(8) Mélyített felnőtt sírba koporsóban történő rátemetés alkalmazása nélkül a sírban még 4 urna helyezhető el, de az egy elhunyt ingyenes urnáján felül a további urnák után a
2. melléklet I.6. pontja szerinti díjat kell fizetni. A pótdíj fizetése a sírhely használati idejét nem hosszabbítja meg.
(9) Felnőtt sírhelydíj befizetése mellett a felnőtt sírhely táblába 10 éven aluli gyermek is temethető. Ilyen esetben továbbra is a temetési hely eredeti típusának megfelelő építési és megváltási szabályokat kell figyelembe venni.
(10) A sírhelyeken sírdomb kialakítása (felhantolás) kötelező.
(11) Rátemetés esetén - a balesetek elkerülése végett - a síremléket a temettetőnek le kell bontatnia és újból, biztonságosan fel kell állíttatnia.
(12) Sírhelyet kifalazni, kibetonozni tilos.
(13) Sírboltot, urnasírhelyet az üzemeltető által kijelölt helyen lehet felállítani.
(14) A temetkezési helyeket a temetés alatt álló táblákban folytatólagos sorrendben kell felhasználni. Ettől eltérni a természeti körülmények (talajösszetétel, talajvízszint) figyelembe vételével lehet.
(15) Háromnál több urnafülkét tartalmazó létesítményt a temetőben csak a tulajdonos létesíthet. Három vagy kevesebb urnafülkét a temető erre kijelölt helyén a tulajdonos engedélyével lehet létesíteni. A tulajdonos engedélye nem pótolja a szükséges engedélyek beszerzését.
(16) A temető arra kijelölt részein csak azonos építészeti és kertészeti kialakítású sírhelyek létesíthetők.”
„10. § (1) A temetkezési hely birtokosa által, engedély nélkül végezhető munkák:
a) egynyári vagy évelő lágyszárú dísznövények ültetése, ápolása,
b) cserepes, vágott- és művirág, koszorú elhelyezése.
(2) A rendelkezésre jogosult köteles a sírhely gondozását, gyomtalanítását rendszeresen elvégezni, az ültetett növényzetet ápolni, a sírok közötti oldaltávolság feléig a területet gondozni.”
„11. § (1) Sírbolt, síremlék állításához, valamint - a 10. §-ban felsoroltakon kívüli - egyéb munkálatokhoz az üzemeltető előzetes engedélye szükséges. Előzetesen be kell jelenteni továbbá ezen munkálatok végzésének időpontját, várható időtartamát és helyét, a sírhely egyértelmű megjelölésével.
(2) A síremlékek, sírboltok alapozásának méretét, a szabályszerű építést az üzemeltető ellenőrizheti.
a) A temetkezési hely rendelkezési jogosultját - határidő kitűzésével - felhívja a sérelmes állapot megszüntetésére.
b) A felhívás eredménytelensége esetén a szükséges munkát elvégzi (elvégezteti) és annak költségeit áthárítja a temetkezési hely rendelkezési jogosultjára.
(4) A temetőben vállalkozási tevékenységet hétfőtől szombatig, a használati rend betartásával 8:00-20:00 között, a kegyeleti jogok sérelme nélkül lehet végezni. Vasárnap és ünnepnapon a temetőben a temetési hely gondozásán kívül munkát végezni tilos.”
8. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2016. november 1. nappal lép hatályba.
9. § Ez a rendelet 2017. január 2. nappal hatályát veszti.
Siklósi István polgármester |
Dr. Földesi Szabolcs jegyző |
MEZŐBERÉNY VÁROSI KÖZTEMETŐ HASZNÁLATÁNAK RENDJE
A Mezőberény Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a városi köztemető rendjének részletes szabályait az alábbiak szerint állapítja meg:
A Városi Köztemető üzemeltetői:
Mezőberényi Polgármesteri Hivatal |
Városi Közszolgáltató Intézmény |
Székhelye: 5650, Mezőberény Kossuth L. tér 1. |
Székhelye: 5650 Mezőberény, Békési út 17/B. Fsz.1. |
Telefon: 06-70/400-2470 |
Telefon: 06-66/515-542 |
|
Fax: 06-66/421-884 |
I.
(1) A köztemető nyitva tartása:
nyári időszámítás esetén, valamint október 30-tól november 3-ig |
07.00-21.00 óráig
|
téli időszámítás esetén: |
07.00-17.30 óráig |
(2) A temetőből a nyitvatartási idő leteltekor külön felszólítás nélkül el kell távozni.
(3) A temetőben mindenki a hely csendjének, a kegyeletnek megfelelő magatartást köteles tanúsítani.
(4) A sírok és az urnasírok kerítéssel nem határolhatók körül.
(5) A temetőben gyertyát égetni legkésőbb a zárási időt megelőző egy óráig szabad. Ügyelni kell arra, hogy gyertyagyújtás tűzveszélyt ne okozzon.
(6) A kolumbáriumfülkék (urnafülkék) előrészén a közízlést sértő virágtartók, díszítések vagy feliratok nem helyezhetők el.
II.
(1) A sírhelyre nem ültethető olyan növény, mely a sírhely területéről kihajlik, ill. tüskés, tövises. A sírhely határán kívül (sírhant, ill. síremlék szélére, elé vagy mögé) semmilyen növény nem telepíthető.
(2) Legeltetni, szemetet lerakni, kutyát - a vakvezető és a szolgálati kutyák kivételével -, vagy más állatot a temetőbe bevinni tilos.
(3) A temetőben tilos minden olyan magatartás, amely a temetőt látogató emberek, közösségek kegyeleti magatartását sérti, vagy sértheti.
(4) A sírokat és sírboltokat az azokon lévő tárgyakat, virágokat, koszorúkat, síremlékeket, továbbá a temető területén lévő épületeket, hirdetményeket, a temető növényzetét és egyéb tárgyakat megrongálni, vagy beszennyezni, valamint a sírokat, sírboltot díszítő tárgyakat illetéktelenül eltávolítani tilos.
(5) 14 éven aluli gyermek a temetőben felügyelet nélkül nem tartózkodhat. Az általa okozott esetleges károkért a gyermek felügyeletére kötelezett személy a felelős.
III.
(1) A temető területén csak a sírok és sírboltok díszítésére szolgáló tárgyakat (sírlámpa, virág, virágcserép, koszorú, váza, stb.) szabad elhelyezni kizárólag a sírhely és a sírbolt alapterületén.
Ülőpad az üzemeltető engedélye alapján a kijelölt helyen állítható fel. Utak mentén közpadok felállításáról a temető üzemeltetője gondoskodhat. Egyéb tárgyak elhelyezéséhez a temető üzemeltető engedélye szükséges.
(2) Szabályellenesen elhelyezett, balesetveszélyes síremlékek, vagy más tárgyak eltávolítására a temető üzemeltetője, vagy a temető őrzésével megbízott személy az érdekeltet felszólítja.
Amennyiben az érdekelt a felhívásnak jogszabályban meghatározott időn belül nem tesz eleget, úgy az érdekelt költségére a temető üzemeltetője a tárgy, vagy síremlék eltávolítását elvégzi, vagy elvégezteti.
(3) A sírokról bármely okból eltávolított fejfa, fából készült sírkeret, vagy koszorú, virág, a temető erre a célra kijelölt helyén rakható le. Szemetet úgyszintén csak a kijelölt helyen lehet lerakni. Kőemlék bontása után (felújítás esetén) az azt megrendelő haladéktalanul köteles eltávolíttatni a teljes törmeléket, úgy hogy azt a temető területéről az azt fogadó hulladéklerakó telepére saját költségén szállíttatja.
(4) A temetőt látogatók panaszait a temető őrzésével megbízott személynél lévő panaszkönyvbe lehet beírni. A temető őrzésével megbízott személy köteles a hatáskörébe nem tartozó panaszokról az üzemeltető haladéktalanul tájékoztatni, a szükséges intézkedések megtétele céljából.
IV.
(1) Az üzemeltető hozzájárulása szükséges építőanyagnak a temetőbe való beszállításához, építési vagy bontási munkák elvégzéséhez.
(2) Síremlék állítás esetén az igényelt területre és időtartamra az üzemeltető a köztemetőről és a temetkezés rendjéről szóló helyi rendelet 2. számú mellékletében meghatározott temetőfenntartási hozzájárulási díjat számít fel.
(3) A temető területéről sírkövet, síremléket és fejfát – vagyonvédelmi okokból – csak a temető üzemeltetőjének történt előzetes bejelentés után szabad kivinni.
(4) Síremlék, vagy bármilyen jellegű építkezés esetén a kivitelező köteles a munkát úgy végezni, hogy másoknak ezzel kárt ne okozzon. Az építési munkák befejezésével a területet köteles rendeltetésszerű használatra átadni, gondoskodni a törmelékek, anyagok eltakarításáról.
V.
(1) A köztemetőbe gépjárművel, motorkerékpárral behajtani és ott közlekedni – a halott-szállítás kivételével - tilos. A temető gondnoka méltányosságból ez alól felmentést adhat, a temetésre, vagy sírlátogatásra érkező, járni nem tudó vagy beteg személy, vagy a temetési szertartáson közreműködők szállítására, a temetőben munkát végzők a temetkezési szolgáltatást engedéllyel végzők, stb. szállítására szolgáló személygépjárművek részére. Egyéb esetekben csak a parkolóhelyig szabad közlekedni.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt tiltás a mozgáskorlátozottakra, az engedélyezett munkálatokat végzőkre és - esetenként - a láthatóan idős betegekre nem vonatkozik.
(3) A temetői utak maximális terhelése 2 tonna.
(4) Az építkezés céljára szükséges anyagot csak a hátsó bejáraton lehet beszállítani, s csak az erre kijelölt helyen szabad tárolni úgy, hogy az mások közlekedését ne akadályozza.
VI.
- a temetőben dolgozóknak (közalkalmazottaknak, vállalkozóknak) és a látogatóknak rádiót, vagy magnetofont hallgatni, bármilyen egyéb módon a temető nyugalmát zavarni,
- kerékpárt a síremlékhez támasztani.
(2) Sírboltot a hatályos jogszabályi rendelkezések betartásával lehet építeni.
Az építkezés során kerülni kell a károkozó, ill. kegyeletsértő magatartást.
(3) A temetőben lévő vizes csap csak rendeltetésének megfelelő célra használható, s a vízvétel után a használó azt köteles elzárni, a vízfolyást megszüntetni.
A temető gondnoka köteles a temetőben észlelt rendellenességeket az üzemeltetőknek bejelenteni.
Sírhelyek és temetői szolgáltatási díjak
Mezőberény Városban az önkormányzat által fenntartott köztemetőben a temetői szolgáltatások és sírhelyek díjai (Ft):
I. Hozzátartozók, temetést megrendelők által fizetett díjak:
1. Sírbolthely díja (60 évre) |
a) 3 személyes sírbolthely |
94 700 |
b) 6 személyes sírbolthely |
108 000 |
c) 9 személyes sírbolthely |
128 900 |
2. Sírhely díja (25 évre) |
a) A-8-as, A-9-es, B-7-es és a C-7-es parcella sírhelyei |
aa) szilárd burkolatú út menti soraiban és sírhelyein |
61 100 |
ab) szilárd burkolat nélküli út menti soraiban és sírhelyein |
31 700 |
ac) minden más helyen |
17 600 |
b) DE-8-as, F-8-as, G-8-as, H-8-as, SZ-1-es, SZ-2-es V-2 - V-7-es, D-9-es, parcellák sírhelyei |
ba) szilárd burkolatú út menti soraiban és sírhelyein |
31 700 |
bb) szilárd burkolat nélküli út menti soraiban és sírhelyein |
26 400 |
bc) minden más helyen |
17 600 |
Az SZ-1, SZ-2 jelű szociális parcellák sírhelyeibe csak szociális temetés keretében van lehetőség temetni. A szociális temetési helyek mentesülnek az első sírmegváltási díj alól.
c) közköltségen temethető sírhely – D18
|
8 300 |
d) gyermeksírhely A-4-es parcellában |
0 |
f) minden további sírhely |
fa) útmenti soraiban és sírhelyein |
15 200 |
fb) minden más helyen |
10 700 |
g) előre megváltott sírhely díja 1.a), b), c) és 2.a), b), f), pontokban foglalt mindenkori sírhelyek kétszerese |
h) mélyített sírhely díja a mindenkori sírhely ár másfélszerese |
3. Urnafülke használati díja (10 éves használat) |
31 500 |
4. A hamvak szétszórása az arra kijelölt temetőrészen |
0 |
5. Újra megváltás díja |
a mindenkori temetési hely árral azonos |
6. Megváltott sírhelyre rátemetés, urnaelhelyezés; urnafülkébe második urna elhelyezése, mellyel nem hosszabbodik meg a temetési hely használati ideje |
10 700 |
II. Építési, felújítási munkát végző vállalkozók által fizetendő díjak:
1. Temetőfenntartási hozzájárulás díj (síremlék állítási munkák, sírtakarítás, sírmosás) |
2 500 Ft/ nap / síremlék |
III. A temetkezési szolgáltatók által fizetendő díjak:
|
1. Ravatalozó használati díj |
8 000 Ft/ alkalom |
|
|
2. Temetőszolgáltatási díj (A temetőben lévő közművek, létesítmények használatáért, valamint a hulladékszállításért, deponálásért összesen.) |
6 000 Ft/ elhunyt / alkalom
|
|
|
3. Halott hűtési díj (elhaltanként) |
1 500 Ft / megkezdett nap |
|
IV. Egyéb díjak
Díjtételek az ÁFÁ-t tartalmazzák
|