Érsekvadkert Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2016(VIII.30.)rendelete

Érsekvadkert Község Önkormányzatának 5/2016.(VIII.30.) rendelete a regionális szintű települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról, valamint igénybevételének általános és helyi szabályairól

Hatályos: 2017. 06. 28

Érsekvadkert Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2016(VIII.30.)rendelete

Érsekvadkert Község Önkormányzatának 5/2016.(VIII.30.) rendelete a regionális szintű települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról, valamint igénybevételének általános és helyi szabályairól

2017.06.28.

(Egységes szerkezetben a 11/2017.(VI.28.) Önkormányzati rendelettel)

Érsekvadkert Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 35. §.-ban, valamint 88. §.(4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel az Észak-Kelet Pest és Nógrád megyei regionális hulladékgazdálkodási rendszerre, az abban vállalt önkormányzati hulladékgazdálkodási, környezetvédelmi, közegészségügyi feladatokra és kötelezettségekre, az alábbi rendeletet alkotja:
1. Általános rendelkezések

1. § (1) A rendelet területi hatálya Érsekvadkert Község közigazgatási területén a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással ellátott közterületek (utcák, utak, terek) mellett elhelyezkedő ingatlanokra terjed ki.

(2) A rendelet tárgyi hatálya az (1) bekezdés szerinti területen keletkező települési hulladék gyűjtésére, szállítására és kezelésére valamint az Érsekvadkert Község Önkormányzata és a vele kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés szerinti közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységére terjed ki.

2. § E rendelet alkalmazásában:

1. Közszolgáltató: az a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvény szerint minősített nonprofit gazdasági társaság, amely a települési önkormányzattal kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés alapján hulladékgazdálkodási közszolgáltatást lát el.

2. Települési szilárd hulladék: a háztartásokból származó szilárd hulladék, illetőleg a háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű, azzal együtt kezelhető más hulladék.

3. Hulladékkezelési közszolgáltatás: a települési hulladék rendszeres gyűjtésére, elszállítására, esetleges hasznosítására irányuló közszolgáltatás, amely a kijelölt szolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben, közterületeken vagy az ingatlanon összegyűjtött és a szolgáltató rendelkezésére bocsátott hulladék ártalmatlanítására irányul.

5. Hulladékkezelési közszolgáltatás kötelező igénybevétele: az élővilág és az emberi egészség védelmében bevezetett olyan alkotmányos rendelkezés, amely alól közösségi érdekből egyetlen ingatlan tulajdonosnak, vagy települési hulladéktermelőnek sem adható indokolatlan felmentés.

6. Ingatlantulajdonos: az a természetes, vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, illetve tulajdonközösség, akinek/amelynek ingatlanán települési szilárd hulladék keletkezik, függetlenül attól, hogy tulajdonosa, birtokosa vagy használója az ingatlannak.

7. Hulladékbirtokos: a hulladéktermelő (az ingatlanhasználó), továbbá bármely jogalany, akinek, vagy amelynek a hulladék a birtokában van (többek között az ingatlantulajdonos).

8. Települési hulladékkísérő okmány: a regionális hulladékkezelő központ üzemeltetője által kibocsátott, sorszámozott nyomtatvány, mely az e rendeletben meghatározott szállítható hulladék szabályos közúti szállítását és későbbi szabályos elhelyezésének hatóság előtti igazolását szolgálja.

9. Háztartás: a lakás, pihenés, üdülés céljait szolgáló ingatlan, függetlenül attól, hogy az adott ingatlan magántulajdonban, vagy közös tulajdonban van-e.

10. Hulladékkezelő központ: A települési szilárd hulladékok, komposztálható zöldhulladékok előkezelésének, részleges feldolgozásának és a maradék hulladékok lerakásának hatósági engedélyben kijelölt telephelye.

11. Szelektív hulladékgyűjtő sziget: Közterületen kiépített olyan területrész, melyen elhelyezésre kerülő konténerekben díjmentesen helyezhetőek el a szelektív gyűjtési rendszerhez tartozó háztartásban előválogatott hulladék fajták.

12. Hulladékudvar: A háztartásban előválogatott, háztartási veszélyes és nem veszélyes hulladékokat, elektronikai hulladékokat, kisebb mennyiségű építési és bontási hulladékokat, lom és zöldhulladékokat felügyelet mellett fogadó hulladékgazdálkodási létesítmény.

13. Házi komposztálás: A háztartásban keletkező komposztálható zöld hulladékok ingatlanon történő olyan szabályozott, kijelölt területrészen történő természetes lebontási eljárása, melynek eredményeként az ingatlan tulajdonosa nem helyez komposztálható zöld hulladékot hulladéktároló edénybe, a maradó tápanyagokat helyben felhasználja.

14. Lomtalanítás: Az ingatlanon feleslegessé váló, a rendszeres köztisztasági közszolgáltatás keretében el nem szállítható, nagyobb méretű olyan tárgy, eszköz, stb. (Pl. ágy, szék, egyéb bútor) begyűjtése, amely sem a hulladékgyűjtő szigeteken, sem a háztartási veszélyes hulladékgyűjtő járatoknál nem adható át a közszolgáltatónak.

15. Zöldhulladék: Olyan szerves növényi hulladék, mely komposztálásra kerülő állapotában még nem esett át élelmiszer-előállításhoz kapcsolódó hőkezelési, főzési, sütési folyamaton és nem vált ételmaradékká. ( Pl. fű, ágnyesedék, lomb, zöldségek tisztítéka)

16. Intézményi és lakossági zöldhulladék begyűjtés: Az önkormányzatok közterületein, intézményeinél, valamint az ingatlanoknál kifejezetten a lomb és nyesedékek begyűjtésére szervezett gyűjtőjárat.

17. Speciális, vegyes övezetek: a település olyan területe, területrésze, ahol az ingatlanok hasznosításának sorában az életvitelszerű tartózkodás és az üdülési funkciók jellemzően vegyes történnek. Ide sorolandó az olyan üdülő ingatlan is, mely két életvitelszerű tartózkodásra, lakásra használt ingatlan között található.

18. Elhagyott hulladék: minden olyan hulladék, amelytől a birtokosa nem a jogszabályokban előírt módon vált meg, azaz nem adta át a közszolgáltatónak vagy más hulladékkezelési engedéllyel rendelkező vállalkozásnak. Ide tartozik gyűjtőszigetek mellett elhelyezett hulladék is. A hulladék begyűjtéséről és kezeléséről a hulladék birtokosának kell gondoskodnia. Amennyiben a hulladék birtokosa (termelő) nem állapítható meg, akkor közterületeken a helyi önkormányzat, magánterületen pedig az ingatlan tulajdonosa, használója köteles gondoskodni az elhagyott hulladék összegyűjtésről és kezelésről.

2. A Közszolgáltató

3. § . (1) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenységet az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás tulajdonában lévő Zöld Híd Régió Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. közszolgáltató (továbbiakban Közszolgáltató) végzi.

Székhelye: 2100 Gödöllő, Dózsa György út 69.

3. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának rendje és módja

4. § . (1) Az önkormányzat Képviselő-testülete a közszolgáltatóval a hulladékgazdálkodási feladatok ellátására, a települési szilárd hulladékok begyűjtésére, kezelésére, ártalmatlanítására, a regionális hulladékgazdálkodási programban vállalt kötelezettségekre, valamint a település egyedi, speciális ellátási viszonyira is figyelemmel közszolgáltatási szerződést köt.

(2) 1A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenységet az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás tulajdonában lévő Zöld Híd B.I.G.G. Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. közszolgáltató (továbbiakban: Közszolgáltató) végzi.

Székhelye: 2100 Gödöllő, Dózsa György út 69.”
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott közszolgáltatónak tagjai, alvállalkozói nincsenek, a közszolgáltatást egyedül végzi.
(4) Érsekvadkert község esetében a hulladékkezelésre, ártalmatlanításra kijelölt hulladékkezelő központ a Nógrádmarcal közigazgatási területén lévő nógrádmarcali hulladékkezelő központ (095/8 hrsz, 0111/6 hrsz.)
(5) A közszolgáltatás az alábbi szolgáltatási elemeket foglalja magába:
a) vegyesen gyűjtött, vagy maradék települési szilárd hulladékok rendszeres begyűjtése, szállítása, kezelése
b) hulladékok szükség szerinti átrakása, átszállítása, kezelése
c) gyűjtőszigetes, házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés, hasznosítása
d) hulladékudvarok üzemeltetése, hulladékudvarokban történő begyűjtés, átszállítás, kezelés
e) mobil háztartási veszélyes hulladék begyűjtő járatok üzemeltetése, begyűjtött háztartási veszélyes hulladék szállítása, kezelése
f) zöldhulladékok begyűjtése, hasznosítása
g) lomhulladék begyűjtés, szállítás, kezelés.
(6) A közszolgáltatással ellátott terület Érsekvadkert község közigazgatási területe.
(7) A közszolgáltató az ingatlan tulajdonosával (használójával) köt szolgáltatási szerződést. A közszolgáltatást minden ingatlan tulajdonosa és használója köteles igénybe venni és közszolgáltatási díjat fizetni.

5. § . (1)A közszolgáltató a szolgáltatás ellátásához minimálisan szükséges személyes adatokat a regionális közszolgáltatás bevezetésekor első alkalommal az önkormányzat jegyzőjének adatszolgáltatása, későbbiekben az ingatlantulajdonos (használó) kötelező nyilatkozatai alapján ismeri meg.

(2) A közszolgáltató megteremti az adatkezelés személyi és tárgyi feltételeit, gondoskodik az adatok biztonságáról, meghatározza azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. Az adatkezelési és adatvédelmi szabályok nyilvánosak.

(3) A kezelendő adatok köre:

a) a közszolgáltatást igénybe vevő ingatlantulajdonos (használó) neve,

b) lakcíme (igénybevételi cím, tartózkodási hely címe)

c) születési helye, ideje,

d) anyja leánykori családi és utóneve,

e) elektronikus postacíme,

f) vezetékes és mobil telefonszáma

g) közszolgáltatással kapcsolatos adatok (tárolóedény mérete, engedmények stb.)

(4) A közszolgáltatást igénybe vevő ingatlan tulajdonosa, használója köteles a (3) bekezdésben meghatározott személyes adatokat a közszolgáltató felhívására, valamint a személyes adatainak változását követően 15 napon belül a közszolgáltatóhoz bejelenteni, melyet a közszolgáltató díjmentesen vezet át nyilvántartásán. A bejelentés elmaradása esetén a közszolgáltató a korábbi adatokat tartalmazó nyilvántartása alapján szervezi a közszolgáltatást.

(5) A közszolgáltató, feladatának ellátása érdekében nyilvántartott adatokat hatósági eljárások kivételével harmadik félnek nem adhatja ki.

6. § . (1) Érsekvadkert község közigazgatási területén valamennyi ingatlan tulajdonosa (használója) az ingatlanán keletkező települési szilárd hulladék összegyűjtéséről és annak a begyűjtésre feljogosított és engedéllyel rendelkező hulladékkezelőnek (közszolgáltató) történő átadásáról az e rendeletben meghatározott módon köteles gondoskodni. Ez a kötelezettség elsődlegesen az ingatlan használót terheli, függetlenül a használat jogcíméről.

(2) A gazdálkodó szervezetek akkor mentesülnek az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség alól, ha települési szilárd hulladékuk kezeléséről a közszolgáltatás keretében nyújtottakhoz képest – a környezetvédelmi hatóság által igazoltan – környezetvédelmi szempontból lényegesen kedvezőbb megoldással gondoskodnak és erre vonatkozó jognyilatkozatot tesznek a közszolgáltatónak. A jognyilatkozat érvényességéhez mellékelni kell a területi környezetvédelmi hatóság igazolását is.

(3) A gazdálkodó szervezet vezetője köteles a közszolgáltatónak bejelenteni, és a közszolgáltatást igénybe venni, ha a hulladékkezelésről a (2) bekezdésben meghatározott módon saját maga már nem tud gondoskodni.

A bejelentést a mentességre okot adó körülmény megszűnését követő 15 napon belül kell megtennie. A bejelentés elmaradása esetén a közszolgáltató a mentesség bizonyított megszűnésétől számítva visszamenőleg is köteles beszedni a közszolgáltatás díját.
(4) Az ingatlan tulajdonos (használó), akinek települési szilárd hulladéka keletkezik, de az ingatlana egyidejűleg telephelyül vagy fióktelephelyül szolgál, köteles a települési szilárd hulladékát a gazdálkodó szervezetnek az ingatlanon folytatott tevékenysége során keletkezett hulladékától elkülönítetten gyűjteni, és arra közszolgáltatást igénybe venni.
(5) Az ingatlantulajdonost nem terheli az (1) bekezdés szerinti kötelezettség a beépítetlen ingatlana tekintetében, ahol nem tartózkodik és települési szilárd hulladéka sem keletkezik.

7. § . (1) Az ingatlantulajdonos (használó) a rendszeresített hulladékkezelési közszolgáltatás kötelező igénybevétele mellett, az ingatlanán keletkező alkalmi, vagy mérete miatt a közszolgáltatás keretében nem szállítható lomhulladékát, szelektíven gyűjtött hulladékát, zöldhulladékát, háztartási veszélyes hulladékát maga is elszállíthatja a kijelölt hulladékkezelési központokba, vagy a hozzá legközelebb eső hulladékudvarba, illetve átadhatja a mobil háztartási veszélyes hulladékgyűjtő járatnak.

(2) Amennyiben az ingatlan tulajdonos (használó) a települési szilárd hulladékát saját hibájából nem adta, vagy tudta átadni a közszolgáltatónak, települési szilárd hulladékát hulladék kísérő okmány kitöltése mellett a közszolgáltató által biztosított zsákba kötve szállíthatja a hozzá legközelebb eső hulladékkezelő központba, vagy hulladék udvarba.

4. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásnak rendje és módja

8. § . (1)A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátása írásban rögzített, legfeljebb 10 évre vonatkozó közszolgáltatási szerződés alapján történik.

(2) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás feltételeiben, rendjében bekövetkezett változásokról a változás bekövetkezte előtt 15 nappal a Közszolgáltató legalább a honlapján, és hirdetmény formájában tájékoztatást nyújt.

(3) Az ingatlanhasználó a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáért hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat fizet a Ht.-ben, valamint miniszteri rendeletében meghatározott feltételek szerint.

(4) A közszolgáltató az ingatlanon vegyesen összegyűjtésre kerülő települési szilárd hulladék szervezett begyűjtéséről heti egy alkalommal köteles gondoskodni, és az igénybe vevő (tulajdonos, használó) köteles a közszolgáltatást igénybe venni.

(5) A közszolgáltatás igénybevétele során, az ingatlan tulajdonosának (használójának) nyilatkozata alapján, kizárólag az alábbi szabványos hulladéktárolók használhatók:

a) 60 literes szabványos tároló, megengedett hulladékmennyiség 15 kg.

b) -80 literes szabványos tároló, megengedett hulladékmennyiség 20 kg.

c) 110-120 literes szabványos tároló, megengedett hulladékmennyiség 30 kg.

d) 240 literes szabványos tároló megengedett hulladékmennyiség megengedett hulladékmennyiség 60 kg.

e) 1100 literes szabványos tároló megengedett hulladékmennyiség 275 kg.

f) a közszolgáltató által biztosított, a szolgáltató által egyedi jelöléssel ellátott hulladékgyűjtő zsák.

(6) Rendszeresített köztisztasági zsák csak az ingatlanra vonatkozó közszolgáltatási szerződés megkötése mellett, kiegészítő gyűjtési módozatként, az alkalmanként többlet hulladék elhelyezésére alkalmazható.

A rendszeresített köztisztasági zsákok kihelyezésére, elszállítására a tárolóedényekkel azonos szabályok vonatkoznak.
A rendszeresített köztisztasági zsákokat a közszolgáltató által kijelölt pontokon lehet megvásárolni. Az egyedi azonosítóval ellátott köztisztasági zsák ára tartalmazza a hulladék begyűjtésének, szállításának, és kezelésének költségét is.
(7) A (5) bekezdésben felsorolt gyűjtő edényeket megfelelő mennyiségben a közszolgáltató biztosítja. A tároló edények folyamatos tisztán tartása az ingatlan tulajdonosának (használójának) feladata.
(8) A használatra átadott gyűjtőedények cseréjét a közszolgáltató végzi. E szolgáltatás díjmentes abban az esetben, ha a cserét a gyűjtőedény rendeltetésszerű használta során bekövetkezett elhasználódás teszi szükségessé.
(9) A gyűjtőedények és a köztisztasági zsákok a szállítást megelőző nap 20 órától, de legkésőbb a begyűjtő járat ingatlan elé történő megérkezéséig helyezhetők ki. A tároló edény a szállítás napján 20 óráig tartható a közterületen. A szállítás napján ki nem rakott gyűjtőedény, rendszeresített zsák kiürítésének, elszállításának esetleges elmaradásáért sem az önkormányzat, sem a közszolgáltató nem felel.
Az ingatlan előtt már elhaladt gyűjtőjármű személyzete a későn kitett tároló ürítését nem köteles elvégezni.
A géppel mozgatható konténeres szabványos tároló a közterületen tartható. A rendszeresített köztisztasági zsák csak sérülésmentesen, megfelelően bekötve helyezhető ki a közterületre. Ha a rendszeresített köztisztasági zsák a begyűjtésig megsérül, és a hulladék szétszóródik, az ingatlan tulajdonosa (használója) haladéktalanul köteles az átrakásról és a hulladék maradéktalan feltakarításáról gondoskodni.
(10) A tároló edénybe tilos mérgező, veszélyes, folyékony, robbanó, vagy olyan hulladékot rakni, amely a kiürítéssel, a későbbi hulladékfeldolgozással foglalkozó dolgozók egészségét, testi épségét vagy életét veszélyezteti, vagy begyűjtése során a gépkocsi, feldolgozása során az egyéb műszaki berendezésben rongálódást idézhet elő, ártalmatlanítása során pedig veszélyezteti a környezetet.
(11) Ha a közszolgáltató dolgozói azt észlelik, hogy a tárolóban olyan anyagot, tárgyat helyeztek el, amely nem minősül települési szilárd hulladéknak, úgy az elszállítást megtagadják és e tényről haladéktalanul értesítik a közszolgáltató központját, aki a további intézkedéseket megteszi.
(12) Ha a gyűjtőedény olyan nedves hulladékot tartalmaz, amely az edényben összetömörödött, vagy befagyott, vagy a benne lévő hulladékot úgy összepréselték, hogy az elhelyezett hulladék összsúlya meghaladja a tároló terhelhetőségét, - és emiatt a tárolót az előírt módon kiüríteni nem lehet – a tulajdonos köteles a visszamaradt hulladékot, illetve a ki nem üríthető tárolót szabályszerűen kiüríteni, használhatóvá tenni.
(13) A gyűjtőedények ürítése, vagy a szállítás során kiszóródott hulladék feltakarításáról a közszolgáltató haladéktalanul köteles gondoskodni.
Ennek elmaradása esetén az önkormányzat, vagy az érintett, eseményt észlelő állampolgár bejelentése alapján a begyűjtést, szállítást végző teljesítési segéd a feladat pótlására visszarendelhető. A bejelentést a közszolgáltató illetékes hulladékkezelő központjába kell megtenni.
(14) Azon ingatlantulajdonosok (használók), rendezvényszervezők, árusok, akik közterületen, közterület-használati hozzájárulás illetve engedély alapján árusító, közszolgáltató vagy egyéb tevékenységet folytatnak, vagy kívánnak folytatni, amely a kötelező helyi közszolgáltatás hatálya alá tartozó települési szilárd hulladék keletkezésével jár, kötelesek azt a közszolgáltatónak bejelenteni.
A közterület-használati hozzájárulás, illetve engedély alapján, a közterületen végzendő tevékenység kezdetének és végének időpontjára, valamint a várható hulladék fajtájára, annak összetételére és mennyiségére figyelemmel egyedi hulladékkezelési szerződést kell kötni.
(15) A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelezettségek teljesítését az önkormányzat jegyzője ellenőrizheti.

5. A szelektív hulladékgyűjtés

9. § .(1) Közszolgáltató elsősorban háztartásonkénti elkülönített (továbbiakban: szelektív) hulladékgyűjtést, gyűjtőszigetes szelektív hulladékgyűjtést, vagy ezek kombinációját üzemelteti.

(2) A szelektív hulladékgyűjtés a lakosság számára díjmentesen biztosított szelektív hulladékgyűjtő zsák alkalmazása mellett történik. Szállítása kéthetente 1 alkalommal a Közszolgáltató honlapján és hirdetményeiben meghatározott napon történik. A szelektív hulladék kihelyezése a szállítást megelőző napon 18 órától megengedett, de legkésőbb a szállítási nap reggel 6 óráig kötelező.

A szelektív hulladékgyűjtő szigeteken elhelyezet konténerekben csak üveg hulladék helyezhető el, melynek szállítása kéthetente egy alkalommal történik.

6. Háztartási veszélyes hulladékok mobil begyűjtése

10. § . (1) A háztartási veszélyes hulladékok begyűjtésére a hulladékudvaroktól távolabb eső településeken mobil háztartási veszélyes hulladék begyűjtő járatokat szervez a közszolgáltató. A mobil háztartási veszélyes hulladékgyűjtő járatok járattervét a közszolgáltató az önkormányzattal történő egyeztetések alapján járattervben rögzíti. A begyűjtő gépkocsik helyéről és tartózkodási idejéről az önkormányzat helyben szokásos módon hirdetményt tesz közzé. A mobil háztartási veszélyes hulladékgyűjtő járműveknél az alábbi hulladékok adhatók le háztartási mennyiségben és díjmentesen:

a) háztartási elektronikai hulladék és szárazelemek, gépjármű akkumulátorok

b) vegyszermaradékok, festékmaradékok és gyógyszermaradékok

c) használt háztartási étolaj maradékok, fáradt olaj

d) elhasznált, kiégett fénycsövek, izzók

(2) A mobil veszélyes hulladékgyűjtő járatoknál történő hulladék átadásról a közszolgáltató nyilvántartást vezet és igazolást állít ki a hulladékot leadó részére. Az igazoláson fel kell tüntetni a hulladék megnevezését, mennyiségét, tulajdonosát és átadóját egyaránt.

7. Lomtalanítás

11. § . (1) Közszolgáltató, az Önkormányzattal előzetesen egyeztetett időpontban, évi egy alkalommal, felügyelt gyűjtőpontos lomtalanítást végez, melynek keretében háztartásonként, kizárólag a nagydarabos lomhulladék kerül átvételre. A lomelszállítás időpontját Közszolgáltató tájékoztatója, hirdetménye határozza meg. Közszolgáltató, legalább évi egy alkalommal gondoskodik a településen keletkező elektronikai hulladékok díjmentes átvételének megszervezéséről.

8. Intézményi és háztartási zöldhulladék begyűjtés és házi komposztálás

12. § (1) A zöldhulladék szállítása április 1-től november 30-ig terjedő időszakban a Közszolgáltató honlapján és hirdetményeiben meghatározott napon és gyakorisággal történik. A zöldhulladék gyűjtés, a Közszolgáltató által rendszeresített, egyedileg jelölt, biológiailag lebomló, 110 liter űrtartalmú zöldhulladék gyűjtő zsák alkalmazásával vagy edényben történik. Egy ingatlan esetében, a kijelölt gyűjtési héten, legfeljebb 10 db zöldhulladék gyűjtő zsák helyezhető a közterületre. A zöldhulladék gyűjtésre szolgáló zsákot a közszolgáltató hozza forgalomba, a zsák díját és értékesítési helyszíneit a Közszolgáltató honlapján teszi közzé.

(2) A biológiailag lebomló zöldhulladék gyűjtő zsák alkalmazásán felül kötegelt elszállítás is biztosított. A kötegelés azt jelenti, hogy az ingatlanhasználó által kihelyezett zöldhulladék nem ömlesztve, hanem legalább egy ponton összekötve kerül kihelyezésre. Az összekötegelt gallyak, ágak átmérője maximum 6 cm, hossza maximum 100 cm, és a kihelyezett mennyiség össztérfogata maximum 1 m3 lehet.

(3) Közszolgáltató két alkalommal, az Önkormányzattal egyeztetett időpontban biztosítja a karácsonyi fenyőfagyűjtést és elszállítást.

(4) Az ingatlan tulajdonosa (használója) a háztartásában keletkező zöldhulladékokat maga is komposztálhatja.

9. Közszolgáltató jogai és kötelezettségei

13. § (1) A közszolgáltatási szerződés és a Ht. vonatkozó rendelkezései alapján

Közszolgáltató köteles
(a) a közszolgáltatási szerződés szerinti hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatokat ellátni,
(b) az elmaradt szállítást a szállítást akadályozó tényező megszűnését követő legkésőbb 48 órán belül elvégezni.
(c) honlapot üzemeltetni, és azon a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos valamennyi fontos információt elhelyezni,
(d) az ingatlanhasználó által tett panaszt kivizsgálni, javaslatot tenni, és arról az érintettet érdemben 15 napon belül tájékoztatni.
(2) A Közszolgáltatónak joga van a közszolgáltatási szerződést a jogszabályban, valamint a közszolgálati szerződésben meghatározott módon felmondani.

10. Az ingatlanhasználó jogai, kötelezettségei

14. § Ingatlanhasználó az ingatlanon képződő háztartási, és háztartási hulladékhoz hasonló hulladékra vonatkozóan jelen rendelet 3. pontjának, valamint a Közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 4. §-ának figyelembe vételével jár el.

15. § (1) Az ingatlanhasználó a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásához szükséges feltételeket a Közszolgáltató részére biztosítja, és a közszolgáltatást igénybe veszi.

(2) Az ingatlanhasználó köteles:

a) a személyében történő változás esetén vagy új ingatlan vonatkozásában, ha ingatlanhasználat kezdődik, a változást követő 15 napon belül írásban bejelenteni a Közszolgáltatónak. A bejelentéshez szükséges csatolni az ingatlan tulajdonjogát vagy az ingatlanhasználatot igazoló szerződés vagy hatósági dokumentum másolatát.

b) a Közszolgáltató által bérbe adott hulladékgyűjtő edényzet átvételét aláírásával igazolni,

c) zárható edényzetben gyűjteni a hulladékot,

d) a gyűjtő edényzet rendszeres tisztításáról és fertőtlenítéséről gondoskodni,

e) a vegyes, maradék hulladék gyűjtő edényzet űrtartalmát illetve teherbírását meghaladó hulladékot a rendszeresített gyűjtőzsákban gyűjteni, és a hulladékgyűjtő zsákért a Közszolgáltató által meghatározott díjat megfizetni, elszállítás céljából a meghatározott gyűjtési napon a gyűjtőzsákot bekötve közterületre kihelyezni,

f) gondoskodni arról, hogy a vegyes hulladék gyűjtő edény alkalmas legyen a rendeltetésszerű használatra és a Közszolgáltató szállító járművével történő ürítésre, arról, hogy csak vegyes, maradék hulladék kerüljön elhelyezésre, a hulladék szilárd halmazállapotú legyen, valamint, hogy az ürítést végzők egészségét, testi épségét ne veszélyeztesse, a gépi ürítést ne akadályozza és a berendezésben kárt ne okozzon,

g) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díját a Koordináló szervnek megfizetni,

h) a Közszolgáltató által a 9. § bekezdéseiben meghatározott hulladék fajtákat elkülönítetten gyűjteni és elszállításra kész állapotban ingatlana elé kihelyezni.

16. § (1) Az ingatlanhasználónak joga van:

a) jelezni hulladékgyűjtő edényzet bérlési szándékát a Közszolgáltatónál,

b) a vegyes hulladék gyűjtő edényzet űrtartalmát vagy teherbírását alkalmilag meghaladó vegyes hulladékot hulladék gyűjtő zsákban a gyűjtő edényzettel együtt a közterületre kihelyezni,

c) kérni a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás időleges szüneteltetését,

d) panasszal élni, javaslatot tenni a Közszolgáltató felé, ha a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással nem elégedett, valamint panaszával a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőségéhez, illetve a Békéltető Testület illetékes kirendeltségéhez fordulni.

e) a lakóingatlant egyedül és életvitelszerűen használó természetes személy ingatlanhasználó e tényt alátámasztó igazolást kérni az Önkormányzattól/jegyzőtől 60 literes edényzet használatához, amelyhez a Közszolgáltató lehetőséget biztosít.

11. Az elhagyott vagy ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladék

17. § Az Önkormányzat az Érsekvadkerti Gazdasági Műszaki Ellátó Szervezet (Gamesz) igénybevételével gondoskodik az elhagyott vagy ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladék összegyűjtéséről, elszállításáról és kezeléséről. Ilyen hulladéknak minősül többek között a közterületen, különös tekintettel a gyűjtőszigeteken engedély nélkül, valamint a meghirdetett lomtalanítás alkalmával a meghatározott időponttól és helytől eltérően elhelyezett hulladék

12. Az ingatlanhasználót terhelő díjfizetési kötelezettség, megfizetésének rendje,

az esetleges kedvezmények

18. § (1) A közszolgáltatási díjat 2016. április 1-től a Koordináló szerv szedi be az ingatlanhasználóktól. A Koordináló szerv a közszolgáltatási díjakra vonatkozó számlákat a Közszolgáltató adatszolgáltatása alapján állítja ki.

(2) Ha az Önkormányzat díjkedvezményt, mentességet, vagy ingyenességet állapít meg az ingatlanhasználó részére, a felmerülő díjkülönbözetet a Koordináló szerv számára a beszedési időszakot követően 15 banki napon belül fizeti meg.

19. § (1) Díj megfizetési kötelezettség tekintetében a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 64/2008. (III.28.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdését kell alkalmazni.

(2) Az ingatlanhasználó a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat három havonta utólag köteles megfizetni a Koordináló szerv által kiállított számla ellenében. A díj megfizetésének módját, határidejét a számla tartalmazza.

(3) Az ingatlanhasználó a (2) bekezdésben meghatározott számla tartalma tekintetében a Koordináló szervnél kifogást emelhet, mely az írásban benyújtott kifogást 15 napon belül kivizsgálja és arra érdemben írásban válaszol, és jogos kifogás esetén a sérelmet 15 napon belül orvosolja.

(4) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díját a Koordináló szervnél ismert ingatlanhasználó köteles megfizetni. Amennyiben az ingatlanhasználó adott ingatlan esetében változik, a Koordináló szerv a változás bejelentését követően a változás bejelentésének napjától állítja ki a számlát az új ingatlanhasználó részére.

20. § A Koordináló szerv a kiszámlázott és az ingatlanhasználó által határidőn belül ki nem fizetett közszolgáltatási díj behajtása érdekében intézkedik és kezeli a közszolgáltatás keretében 2016. április 1-től keletkező kintlévőségeket.

13. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének szüneteltetése, az időlegesen használt ingatlanokra vonatkozó sajátos szabályok

21. § (1) 2Az időlegesen használt ingatlanok esetében nincs lehetőség részleges szüneteltetésre.

(2) 3Az ingatlanhasználó a közszolgáltatás szüneteltetését előre, írásban kérheti a Közszolgáltatótól abban az esetben, ha az ingatlanát 30 napot meghaladó ideig, de legfeljebb tárgyév végéig (december 31.) nem kívánja használni. A szüneteltetési kérelmet minden évben meg kell újítani, amennyiben folyamatos szüneteltetést igényel az ingatlanhasználó. A közszolgáltató bírálja el minden esetben a szüneteltetési kérelmet.

(3) A szüneteltetési kérelem a Közszolgáltató által e célra rendszeresített Adatbejelentő lapon nyújtható be a Közszolgáltatónak 2 darab közüzemi – víz és villany – számla másolatával együtt, amely a lakatlanságot hivatott igazolni. A szüneteltetés időtartamára az ingatlanhasználó mentesül a díjfizetési kötelezettség alól.

(4) A szüneteltetési kérelmet az Adatbejelentő lapon rögzített időponttól fogadja el a Közszolgáltató. Amennyiben utólag bebizonyosodik, hogy az ingatlanhasználó a szüneteltetésre nem jogosult, úgy a szerződött gyűjtőedénynek megfelelő díjat a szüneteltetés kezdő dátumától visszamenőleg megfizetni köteles.

22. § Az időlegesen használt ingatlanok esetén a díj megállapítására a Ht. 47. § (4) bekezdésében, valamint a 64/2008. (II. 28.) Korm. rendelet 9. §-ában meghatározottakat kell alkalmazni.

14. A közterületek tisztán tartása

23. § (1) A közterületeken rendszeresen keletkező hulladékok gyűjtéséről, kezeléséről az önkormányzat a közszolgáltatón keresztül, külön szerződésben foglaltak szerint gondoskodik.

(2) A közterületre illegálisan kihelyezett hulladékok összegyűjtéséről, elszállításáról a közszolgáltató a Polgármesteri Hivatal rendelkezése alapján 5 munkanapon belül köteles gondoskodni.

15. Vegyes, átmeneti és hatályba léptető rendelkezések

24. § (1) E rendelet 2016. szeptember 01-én lép hatályba, egyúttal hatályát veszti Érsekvadkert Község Képviselő-testületének a helyi hulladékgazdálkodásról szóló 2/2013.(III.14.) számú rendelete.

(2) A rendelet kihirdetése a helyben szokásos módon történik.

(3) A kihirdetés módját az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának 50. §.(2) bekezdése határozza meg.