Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2017 (XII.21.)

a településkép védelméről

Hatályos: 2017. 12. 21- 2018. 09. 04






Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének

20/2017(XII.21.) önkormányzati rendelete

a településkép védelméről



Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdés a)-h) pontban kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdésében és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 29.§ (3) és 57. § (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet (továbbiakban: Kormányrendelet) 43/A. § (6) bekezdés c) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Somogy Megyei Kormányhivatal Állami Főépítészének, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságnak, a Miniszterelnökség Örökségvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága,a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a partnerségi rendelet szerinti résztvevők véleményének kikérésével a következőket rendeli el:



I.Fejezet

Általános rendelkezések


1. A rendelet célja, hatálya és alkalmazása


1. §

E rendelet célja Háromfa Község településképének, épített környezetének megőrzése érdekében a helyi építészeti értékvédelemmel, a településképi követelményekkel és a településkép-érvényesítési eszközökkel kapcsolatos szabályok megállapítása.


2. §

 E rendelet területi hatálya Háromfa község közigazgatási területére terjed ki.


3. §

 E rendelet előírásait Háromfa Község Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete által elfogadott településrendezési eszközökkel együtt kell alkalmazni.


4. §

Jelen rendelet részét képezik az alábbi mellékletek:

  1. melléklet: A településképi szempontból meghatározó területek lehatárolása
  2. melléklet: Művi értékvédelem - helyi védett épületek, építmények listája
  3. melléklet: Növénytiltó listák
  4. melléklet: Településképi véleményezés – KÉRELEM minta
  5. melléklet: Településképi bejelentési tervdokumentáció – KÉRELEM minta



2. Értelmező rendelkezések


5. §

E rendelet alkalmazásában:

  1. Áttört kerítés: olyan kerítés, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 50%-nál nagyobb mértékben nem korlátozott.
  2. Cégtábla: A cég nevét és székhelyét feltüntető tábla.
  3. Címtábla: Az intézmény, vállalkozás nevét, vagy egyéb adatait feltüntető tábla.
  4. Fényreklám: tartószerkezeten elhelyezett, reklám megjelenítésére alkalmas led panel, videófal, monitor.
  5. Hirdető-berendezés: hirdetések, reklámok elhelyezésére szolgáló, fixen rögzített vagy mozgó, közterületről érzékelhető szerkezet, mely képi, illetve hang effektusok megjelenítésére, valamint információk tárolására is alkalmas.
  6. Óriásreklám: az A0 (841x1189 mm) méretet meghaladó méretű, hirdetések elhelyezésére alkalmas közterületről látható építmény.
  7. Védett érték: helyi egyedi védelem alatt álló épület, építmény, építményrész, egyéb elem.


II.Fejezet

A helyi védelem


3. A helyi védelem célja


6. §

 (1) A helyi művi érték minden olyan településtörténeti, településképi, építészeti, régészeti, néprajzi, képzőművészeti, iparművészeti vagy kertészeti szempontból jelentős településrész (beleértve utca-vonalvezetést, település-sziluettet, kilátást is), együttes vagy egyedi alkotás, illetve annak tartozéka, része vagy környezete, amely nem minősül műemléknek, azonban a képviselő-testület szakértői javaslatok alapján megőrizendőnek, védendőnek ítél. A helyi művi értékek egyben a nemzet kulturális kincsei is, ezért megbecsülésük, megtartásuk és védelmük minden magyar állampolgár, de különösen a helyben élők erkölcsi kötelessége.

(2) A helyi értékvédelem feladata a különleges oltalmat igénylő értékek számbavétele, meghatározása, nyilvántartása, dokumentálása, valamint a nyilvánossággal történő megismertetése.


4. A helyi védelem fajtái

7. §

(1) A helyi védelem területi vagy egyedi védelem lehet.

(2) A helyi területi védelem a település és környezetének egészére vagy összefüggő részére kiterjedő

a) helyi településszerkezet védelem (utcahálózat, beépítési mód)

b) helyi védett településkép (utcakép)

c) helyi védett környezet (növényzet, természetes környezet)

(3) A helyi egyedi védelem a jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző építészeti arculatot, településkaraktert meghatározó valamely

a) építményre, építményrészletre vagy az alkalmazott anyaghasználatra, tömegformálásra, homlokzati kialakításra,

b) táj- és kertépítészeti alkotásra, egyedi tájértékre, növényzetre,

c) szoborra, képzőművészeti alkotásra, utcabútorra,

d) az a)-c) ponthoz kapcsolódóan az érintett földrészlet, telek egészére vagy egy részére terjedhet ki.

(4) Az önkormányzat a (3) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével helyi egyedi művi értékvédelem alá helyezte a 2. mellékletben meghatározott értékeket.


5. A helyi védelem alá helyezés, valamint megszüntetés szabályai

8. §

 (1) A helyi védelem alá helyezést vagy annak megszüntetését bármely természetes személy, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet - írásban - a polgármesternél kezdeményezheti.

  1.  A helyi értékek védelmének irányítása az Önkormányzat Képviselő-testületének hatáskörébe tartozik.

(3) A helyi értékek védelmével kapcsolatos döntések és feladatok előkészítése és végrehajtásának szervezése a település jegyzőjének feladata.

(4) A helyi védelem alá helyezésre vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a védeni kívánt érték megnevezését, pontos helyét, tulajdonosainak, kezelőinek, használóinak nevét, címét és a védelemről alkotott véleményüket,

b) a javasolt védelem fajtáját,

c) a védetté nyilvánítás szakmai indokait,

d) a védendő érték fényképét, helyszínrajzát.

(5) A helyi védelem megszüntetésére vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a védett érték megnevezését, pontos helyét, tulajdonosainak, kezelőinek, használóinak nevét, címét,

b) a védelem törlésével kapcsolatos javaslat rövid indokolását,

c) a megszüntetni kívánt érték fényképét, helyszínrajzát,

d) a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét.

(6) A védelem megszűnik, ha

a) a helyi védett érték helyrehozhatatlanul megsemmisül,

b) a helyi védett érték magasabb jogszabályi védettséget kap, vagy

c) ha a Képviselő-testület a helyi védelmet megszünteti.

(7) A helyi védetté nyilvánításról, annak módosításáról, vagy megszüntetéséről értesíteni kell:

a) az érintett ingatlan tulajdonosát(ait) postai úton,

b) műalkotás esetén az élő alkotót, vagy a szerzői jog jogosultját,

c) az illetékes építésügyi hatóságot,

d) a kezdeményezőket.

(8) Ha a védettség megszűnik, a jegyző gondoskodik az épület és telek dokumentációjának elkészíttetéséről és annak a megyei levéltárban történő elhelyezéséről; valamint az értékes építészeti és szerkezeti elemek, tárgyak megmentéséről, elhelyezéséről.


9. §

 A helyi védelem alá helyezést elrendelő önkormányzati rendelet hatályba lépésétől számított

15 napon belül a jegyző kezdeményezi az ingatlanügyi hatóságnál a védelem jogi jellegként

való feljegyzését.

 

6. A helyi védelem alatt álló értékek nyilvántartása


10. §

(1) A helyi védelem alá helyezett értékekről (a továbbiakban: védett érték) az önkormányzat nyilvántartást vezet, amelybe bárki betekinthet.

(2) A nyilvántartás tartalmazza:

a) a védett érték megnevezését,

b) a védett érték nyilvántartási számát,

c) a védett érték azonosító adatait (alkotó megnevezése),

d) a védelem típusát,

e) a védett érték helymeghatározásának adatait,

területi védelem esetén a védett terület lehatárolását, (utca, házszám, helyrajzi szám),

f) a védelem rövid indokolását az értékvizsgálat alapján,

g) a védett értékhez fűződő korlátozásokat,

h) a védett érték állapotfelmérésének adatait,

i) a helyreállítási javaslatot,

j) a védett értékhez kapcsolódó támogatásokat,

k) a védett értékkel kapcsolatos intézkedéseket (tulajdoni lapon jogi jelleg feltüntetése, törlése).

l) A nyilvántartás naprakész vezetéséről a jegyző gondoskodik.


7. A védettséghez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek


11. §

(1) A tulajdonos köteles a helyileg védett létesítmény karbantartásáról, rendeltetésszerű használatáról gondoskodni.

(2) A használat a védett értéket nem veszélyeztetheti.

(3) A védett érték fenntartásának költségei a tulajdonost terhelik.

(4) A közterületen álló védett növényzet esetenként szükséges növényvédelméről, rendszeres fenntartásáról az önkormányzat köteles gondoskodni, szakértő bevonásával.


8. A helyi védelem Önkormányzati támogatása


12. §

(1) A védett értékek megóvása, állagának megőrzése érdekében a tulajdonosok kérelmére pályázat útján Önkormányzati támogatás adható.

(2) A helyi védelem támogatására felhasználható összeget minden évben a költségvetési rendeletben elkülönítve kell meghatározni.

(3) A támogatás feltételeit, folyósításának, elszámolásának módját, az elvégzett munkák bizonylatolásának rendjét a támogatásban részesített tulajdonossal kötött szerződésben kell rögzíteni.



III.Fejezet

Településképi szempontból meghatározó területek


9. Háromfa község településkép szempontjából meghatározó területei

 

13. §


Az önkormányzat a településkép szempontjából meghatározó területekként jelöli ki az 1.

számú melléklet szerint Háromfa Község teljes közigazgatási területét:

a) településképi szempontból meghatározó terület: a település belterülete;

b) településképi szempontból meghatározó terület: a település külterülete.


IV.Fejezet

Településképi követelmények


10. Településképi szempontból meghatározó területeken az építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények


14. §


(1) A község közigazgatási területén az épületek külső megjelenésében kerülendők a feltűnő, tájidegen építési elemek, a mesterkélt, feltűnő színek (pl. citomsárga, rózsaszín). Homlokzatokon (falburkolat, tető) olyan színárnyalatok alkalmazandók, melyek a hagyományos építőanyagokra (cserép, fa, egyéb természetes anyagok) és vakolatokra jellemzők.

(2) A homlokzatok burkolóanyaga - a gazdasági területek kivételével - nagyelemes fém és műanyag hullám és trapézlemez burkolat nem lehet.

(3) Műanyag előtető nem építhető.

(4) Homlokzatokon és tetőhéjazatként zavaró fényhatást okozó, tükröződő felületek nem alkalmazhatók.

(5) Az épületek homlokzatainak, nyílászáróinak színezésére rikító színek (pl.: citromsárga, lila, neon színek stb.) használata településkép-védelmi szempontból nem megengedett.




11. Településképi szempontból meghatározó belterületre

vonatkozó területi építészeti követelmények


11.1 Az épített környezet alakításának követelményei

15. §

(1) A tervezési területen közterületen, valamint építési telkek elő- és oldalkertjében árusítópavilon, konténer, lakókocsi és sátor állandó jelleggel nem helyezhető el.


11.2 A zöldfelület kialakításának követelményei


16. §

(1) A telken meglévő értékes fa megtartandó, ha a telek beépítését és az építési program megvalósítását ez nem lehetetleníti el.

(2) Fát, 3 m-nél magasabbra növő bokrot a szomszédos, nem közterületi telek határához belterületen legalább a várható koronaátmérő felének megfelelő távolságra kell ültetni, épülettől legalább 3 m-rel kell elmaradni.1

(3) A telkek területének burkolatlan, be nem épített részét zöldfelületként kell kialakítani.

(4) A temető bekerítendő, és a kerítés mentén telken belül legalább 5 m széles zöldsáv telepítendő.

(5) A település belterületén fás növényzet ültetése esetén - környezetvédelmi-, értékvédelmi és látványvédelmi érdekek miatt, tájban honos fa- és cserjefajok alkalmazandók.

(6) A településképi szempontból meghatározó területen a 4. mellékletben szereplő növényfajok nem alkalmazhatók.


11.3 A kerítés kialakításának követelményei


17. §


(1) Saroktelkek esetében a telek határain épített kerítésnek a telek sarokpontjától 2-2 m-es távolságig a lábazat feletti teljes felületen, áttört kialakításúnak kell lennie.

(2) Az utcafronti kerítés magassága, valamint az oldal és hátsó telekhatáron építendő kerítés magassága legfeljebb 1,80 m lehet.

(3) Az ingatlanok kerítéseinek színezésére rikító színek (pl.: lila, neon színek stb.) használata településkép-védelmi szempontból nem megengedett.

(4) Az utcafronti kerítés épített oszlopainak tetején, kapu épített tetőszerkezetének tetején, illetve bármilyen épített kerítésépítményen, amennyiben arra térbeli díszítés kerül, díszítésként hagyományos geometriai forma (pl. gömb, kocka, gúla stb.), illetve történelmi, vallási tárgyú emlék alkalmazandó.

(5) A meglévő kerítések megtarthatók, felújíthatók.


11.4 Közlekedési célú közterületek kialakításának követelményei


18. §


(1) Azon közterületek, ahol a szabályozási szélesség lehetővé teszi, fásított zöldfelülettel alakítandók ki.

(2) Fásítás, fasor kialakítása, a pótlásra előírt faj kiválasztása során a tájban honos fa- és cserjefajokat kell alkalmazni, a 4. mellékletben felsorolt fafajok kizárásával.

(3) A közterületi kocsibehajtók számára kiépítésre kerülő vízátereszek min. 25 cm belső átmérővel alakítandók ki.

(4) A közművezetékek telepítésénél, az elrendezés tervezésénél az utak fásítását is figyelembe kell venni.

(5) Közterületen elhelyezett, a parkolás, megállás megakadályozására szolgáló kő-, illetve szikladarab, növénnyel beültetett vagy betonnal kiöntött autógumi, vagy a közlekedést bármilyen módon akadályozó természetes vagy mesterséges anyagú, terepből kiálló tárgy elhelyezése tilos.

(6) Új közterületi járdák építésénél vagy járdafelújításnál a csatlakozó felületek szintkülönbség nélkül, kapubehajtóban, kereszteződésben akadálymentes kialakítással építendők ki.


12. Településképi szempontból meghatározó külterületre vonatkozó területi építészeti követelmények


19. §


(1) A településképi szempontból meghatározó területeken a telepítendő növényfajok kiválasztásakor a tájban honos, a termőhelyi adottságoknak megfelelő növényfajokat kell telepíteni olyan fajok kiválasztásával, amelyek megfelelnek a termőhelyi feltételeknek, összhangban vannak az adott területnek és környezetének funkcióival.

(2) A településképi szempontból meghatározó területeken az e rendelet 4. melléklete szerinti „Növénytiltó listák”-ban szereplő növényfajok nem alkalmazhatók.


13. Településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények


13.1 Településképi szempontból meghatározó belterület


20. §


(1) A településkép védelme érdekében új lakóépületek telepítésénél a meglevő beépítéshez és építészeti kialakításhoz kell illeszkedni.

(2) A területen minden új, vagy korszerűsítendő lakó- és középületet jellemzően 35-45° hajlású magastetővel kell kialakítani.

(3) Új lakó- és középület építése vagy felújítása esetén alkalmazható tető-héjazati anyag: a hagyományos égetett cserép színárnyalatainak megfelelő színű cserép, betoncserép, bitumenes zsindely, vagy cserépfedést utánzó fémlemez. Gazdasági épületen sem alkalmazható azonban fokozott tűzterjedési fokozatba tartozó, valamint azbesztet tartalmazó héjazati anyag.

(4) Homlokzatszínezés: homlokzatokon a településen hagyományos színezést kell alkalmazni.

(5) A tetőhéjazat cseréje esetén, egy tetőfelületen többféle anyagú, színű tetőhéjazat - kivéve a gyárilag színárnyalatos kivitelűt - nem helyezhető el.

(6) A homlokzat felújításnak a közterületről látható épülethomlokzat egészére ki kell terjednie.

(7) Előkert nélküli telken elhelyezésre kerülő utcafronti épületek közterület felé néző homlokzatán a közterületre kivezető ereszcsatorna nem helyezhető el, kivéve a homlokzati falba beépítve, illetve takartan vagy a terepszint alatt az utcai vízelvezető hálózatba elvezetve helyezhető el.

(8) A közterületen elhelyezhető építményekkel szembeni elvárások a következők:

a) Árusítópavilon hagyományos építőanyagok felhasználásával, utcaképbe illeszkedő módon létesíthető.

  1. A közúti közlekedéssel kapcsolatos várakozóhelyek a település teljes területén egységes kialakításúak legyenek, az építmények hagyományos építőanyagok felhasználásával létesíthetők.

(9) Közterületi burkolat bontása akkor végezhető, amennyiben a helyreállítás a burkolatszéltől számított legalább 1,5 m távolságig történik meg, kivéve kiselemes burkolat esetén; kiselemes burkolatbontás esetén a javítást az eredetivel megegyező színű, formájú és méretű kiselemes burkolattal lehet elvégezni.


13.2 Településképi szempontból meghatározó külterület


21. §


(1)  A területen elhelyezhető létesítmények, építmények harmonikusan illeszkedjenek a környezetbe, kiegészítve, eltüntetve a hiányosságokat, a környezetüket nem változtathatják meg.


(2) A területen elhelyezhető lakóépület tetőszerkezete a táj építési hagyományainak megfelelően hagyományos kialakítású nmagastető lehet, 30-45°-os tetőhajlásszöggel.


(3) Az épületek külső megjelenítéséhez hagyományos építőanyagokat (kő, tégla, vályog, fa, cserép, nád) kell használni.


(4) Tájképvédelmi terület övezetében tájszerkezetbe illeszkedő módon, a tájra jellemző hagyományos beépítési jellemzőkkel és anyaghasználattal valósulhat meg az építés. A táj jellegzetes arculatát kedvezőtlenül megváltoztató tevékenység nem folytatható.


(5) Tájképvédelmi területen közművezetékeket és járulékos közműépítményeket tájba illesztett módon, a természetvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával kell elhelyezni.


(6) A kialakult tájhasználat csak a természeti állapothoz való közeledés irányában változtatható meg.


14. Helyi védelem alá helyezett értékekre vonatkozó előírások


22.§


(1) A település jellegzetes építészeti és településképi karakterének megőrzése érdekében a 2. sz. mellékletben felsorolt épületek, építmények helyi egyedi védelemben részesülnek.

(2) A helyi védelem alatt álló értékek átalakítása, bővítése:

(3) A védett épületet eredeti (hagyományos) tömegében, tetőformájában kell megtartani, érintetlenül hagyva az eredeti homlokzati elemeket (nyílások, tagozatok, díszek).

  1. A védett épület belső korszerűsítését, átalakítását — hacsak a védelem nem terjed ki az épületbelső, vagy valamely belső részlet hangsúlyozott megtartására — illetve bővítését a védettség nem akadályozza.
  2. Védett épületet úgy kell bővíteni, hogy az eredeti épület tömegformája, homlokzatai, utcaképi megjelenése ne változzon, illetve gondosan mérlegelt kompromisszum árán az a legkisebb kárt szenvedje, és a tervezett bővítés a régi épület formálásával, szerkezetével, anyaghasználatával összhangban legyen.
  3. Az épület jellegéhez szorosan hozzátartozó építmények (pl. kerítés, kapu, szegletkő, rács, stb.) lehetőség szerint eredeti megőrzendők.
  4. Közterületre néző homlokzatra nem helyezhető ki gázkészülék égéstermék kivezetése, parabola antenna, illetve klímaberendezés.
  5. A helyi védelem alatt álló épület homlokzatán hirdető-berendezés nem helyezhető el.
  6. Védett épület felújítása, bővítése esetén a védett részértékekel meg kell őrizni, esetleges bontás esetén a megmenthető értékes részértékeket az új épületen fel kell használni.


23. §


(1) Védett épület elbontása, védett növényegyed kivágása csak rendkívül indokolt esetben, a Képviselőtestület védettséget megszüntető határozatát követően engedélyezhető.


15. Egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények


24. §


(1) Egyéb műszaki berendezésekkel szembeni elvárások a településképi szempontból meghatározó területeken:

  1. Távközlési, adatátviteli berendezés kültéri egysége, hír- és adattovábbító berendezés az épület közterületről látható homlokzatán és tetőfelületén nem helyezhető el, kivéve műszaki szükségszerűség.


16. Felszíni energiaellátási és vezetékes elektronikus hírközlési sajátos építmények elhelyezésére vonatkozó közös szabályok


25. §


(1) A településképi szempontból meghatározó területen a felszíni energiaellátási és vezetékes elektronikus hírközlési sajátos építmények a településképi és tájképvédelmi szempontok figyelembe vétele mellett helyezhetők el.

(2) Új, vagy cserére kerülő elektromos vezetékeket és hírközlő kábeleket csak földbe fektetett módon szabad elhelyezni.

(3) Belterületen, valamint külterület beépítésre szánt területén, ahol a villamos-energia ellátás hálózatai föld feletti vezetésűek, új villamos-energia elosztási, közvilágítási vezetékeket és az elektronikus hírközlési hálózatokat a meglevő oszlopsorra, illetve közös tartóoszlopra kell fektetni. Közös oszlopsorra való telepítés bármilyen akadályoztatása esetén az építendő hálózatot földalatti elhelyezéssel lehet csak kivitelezni.

(4) A közművezetékek telepítésénél (átépítéskor és új vezeték létesítésekor) a gazdaságos területhasználatra és a településképre egyaránt figyelemmel kell lenni.

(5) Útépítésnél, útrekonstrukciónál a tervezett közművek egyidejű kiépítéséről, illetve a meglévő közművek szükséges egyidejű rekonstrukciójáról gondoskodni kell.

(6) A gázhálózat rekonstrukcióra kerülő területeken felújítás idején meg kell vizsgálni a földfeletti telepítésű, közterületen elhelyezett gáz-nyomásszabályozóknak az érintett terület környezetének rendezése érdekében térszín alatti berendezésekre történő cseréjét.

(7) A csapadékvíz-, ill. szennyvíz-elvezetés, tárolás módjának és kezelésének építményei, műtárgyai a közterületet sem műszakilag, sem településképvédelmi szempontból nem zavaró módon alakítandók ki.

(8) Közterületen lámpákkal káprázást, vakítást, ártó fényhatást okozni nem szabad, ingatlan használatát korlátozni tilos.

(9) A fényszennyezés elkerülésének érdekében a kültéri világítás a tényleges használat idejéhez igazítandó, illetve 22 óra, vagy éjfél után közvilágítás fénye csökkenthető. A nem közcélú világítást teljesen ki kell kapcsolni, ha nincs arra közvetlen szükség.

(10) Jelentősebb energiaigény növekedés esetén a tervezett transzformátorok helyét a beépítéssel összehangoltan a környezetbe illesztve kell kijelölni.



17. Vezeték nélküli elektronikus hírközlési sajátos építmények elhelyezésére vonatkozó szabályok


26. §


A település területén a vezeték nélküli hírközlés sajátos építményeinek, műtárgyainak elhelyezésére nem alkalmas területek az alábbiak:


- belterület,

- lakóépülettől 50 méteres távolságon belül,

- Natura 2000 terület,

- ökológiai hálózat részét képező magterület,

- ökológiai hálózat részét képező ökológiai folyosó területe,

- tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület.


27. §


(1) A település területén a vezeték nélküli hírközlés sajátos építményeinek, műtárgyainak elhelyezésére alkalmas területek az alábbiak:

- a meglévő antennaépítmény,

- egyéb, védelem alatt nem álló mezőgazdasági terület.


18. Reklámra, reklámhordozóra, cég- és címtáblára vonatkozó általános településképi követelmények


28. §


(1) A település területén csak a környezet arculatához illeszkedő, esztétikus hirdető-berendezés, egyéb reklámhordozó, tájékoztató (információs) rendszer egységes koncepció alapján helyezhető el, az e rendelet szerinti Településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően.

(2) Az épületre, építményre szerelt reklám-, cég-, címtábla vagy fényreklám, hirdetési vagy reklámcélú építmény, kirakatszekrény tartó-, illetve hordozó felületeit úgy kell kialakítani, hogy azok méretei, arányai, alkalmazott anyagai és színezése illeszkedjen az adott épület, építmény építészeti karakteréhez.

(3) Az elhasználódott, felújítandó, aktualitását vesztett reklámhordozót, reklámtartóberendezést, hirdető-berendezést, tájékoztató (információs) rendszert, cég-, címtáblát, cégért a tulajdonosnak 30 napon belül el kell távolítania. Felújítást követően az új településképi előírások szerint helyezhetők el.


29. §.


Helyi népszavazás, rendezvény, vagy a település szempontjából jelentős eseményről való tájékoztatás érdekében az esemény napját megelőző 3 naptári hét időszakban az eseményre vonatkozó tájékoztató reklámhordozó, reklám, molinó, transzparens, hirdetmény a közterületen, illetve magánterületen elhelyezhetők.


19. Cég- és címtáblára vonatkozó településképi követelmények


30. §


(1) Épületek homlokzataira kerülő cég- és címtábla, információs vagy más célú berendezés épületdíszítő tagozatot nem takarhat el.

(2) Az épületeken elhelyezhető cégérek szerkezeteinek, felülete rikító színű, káprázást okozó, illetve fényvisszaverő kialakítású nem lehet, az összképben zavaró hatás nem engedhető meg.

(3) Táblaszerűen kialakított cégér felülete nem haladhatja meg az 1,0 m˛-t. Műemléki környezetben, műemléképületen, helyi értékvédelmi területen táblaszerűen kialakított cégér legnagyobb magassági vagy szélességi mérete nem haladhatja meg a 0,5 m-t és összfelülete nem lehet 1,0 m˛-nél nagyobb.


20. Reklámra, reklámhordozóra vonatkozó településképi követelmények


31. §


(1) A0-ás (841x1189 mm), illetve ezt meghaladó ívméretű óriásreklám a település közigazgatási területén nem helyezhető el.

(2) A település közigazgatási területén reklámhordozó és reklám – a településképvédelméről szóló törvényben meghatározott kivétellel - az alábbi fokozott védelem alatt álló területeken közterületen és magánterületen sem helyezhető el:

  1. helyi jelentőségű védett érték területén;
  2. NATURA 2000 területen, országos ökológiai hálózat magterületén és ökológiai folyosó területén;
  3. tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő területen;
  4. régészeti érdekű területen és a régészeti lelőhely területen;
  5. helyi jelentőségű természetvédelmi területen és védett természeti érték területén.


21. Információs vagy más célú berendezések elhelyezésére vonatkozó településképi követelmények


32.§


(1) Legfeljebb 1,0 x 1,5 m felületű, önkormányzat által kifüggesztett hirdetéseket, információkat tartalmazó hirdető vitrin közterületen elhelyezhető.

(2) Közvilágítási oszlopokon, oszloponként 1 db, maximum A1-es ívméretű, (840x597mm), nem világító kialakítású információs berendezés elhelyezhető.

(3) Az épületeken, közterületeken és közterületről látható magánterületeken elhelyezhető hirdetések, cégérek elhelyezésével szembeni elvárások:

  1. Mérete a közterületről látható magánterületen az 1,0 m2-es nagyságot nem haladhatja meg.
  2. Hirdetési- és más célú berendezést – a saját célú cégér, cégtábla, cégfelirat kivételével – elhelyezni nem lehet.
  3. Cégéreket, cégtáblákat és cégfeliratokat úgy kell az épületek homlokzatain elhelyezni, hogy azok illeszkedjenek a homlokzatok meglévő vagy tervezett vízszintes és függőleges tagolásához, a nyílászárók kiosztásához, azok ritmusához úgy, hogy együttesen összhangban legyenek az épület építészeti részletképzésével, színezésével, építészeti hangsúlyaival.
  4. Épülethomlokzaton, kerítésen 1,0 m2-t meg nem haladó cég-, címtábla, ill. kulturális rendezvényt (művelődési ház, mozi stb.) hirdető plakát, és arra engedélyezett reklámhordozó felület, gépjármű- és gyalogos forgalmat nem zavaró elhelyezéssel és mérettel helyezhető.
  5. Kizárólag az üzlet nyitvatartási ideje alatt üzlethelyiségenként legfeljebb egy db, álló, A1-es méretű, kétoldalas vagy fordított „V” alakú mobiltábla helyezhető el a közterületen, mely az üzlet kirakatától maximum 1,5 méterre állhat, a gyalogosforgalmat nem akadályozó módon.


V.Fejezet

A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció


22. Szakmai konzultáció tartásának kötelező esetei


33. §


(1) Az építtetőnek vagy meghatalmazottjának az építés megkezdése előtt szakmai konzultációt kell kérni, ha:

a) Ha a tervezett építési tevékenység a lakóépület egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI.13.) Kormányrendelet hatálya alá tartozó, ún. „egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység” alapján történő új lakóépület építése, illetve meglévő épület bővítése történik.

b) A telken belül olyan támfal megbontására, elbontására kerülne sor, ami a szomszéd telekre, az azon elhelyezkedő épületekre is hatással lehet.

c) Lakóépület magastetőtől (25-45°) eltérő tetőkialakítása esetén.

d) Fennmaradási engedélyezési eljárásokhoz készített építészeti-műszaki tervekkel kapcsolatban,

e) közterületen vízáteresz építése, átépítése

f) új elektronikus hírközlési építmény elhelyezése esetén:műtárgynak minősülő antenna szerkezetnél, ha annak bármelyirányú mérete a bruttó 6 m-t meghaladja; antennatartó szerkezet méretétől függetlenül a szerkezetre antenna felszerelésénél, ha az antenna bármelyirányú mérete a 4,0 m-t meghaladja.

(2) Az önkormányzat kötelező szakmai konzultáción való részvételre szólítja fel a tulajdonost, abban az esetben, ha:

a) a település területén, a tulajdonos telkén súlyosan településképet romboló tevékenység történt,

b) az elhasználódott, felújítandó, aktualitását vesztett hirdető-berendezést, egyéb reklámhordozót, tájékoztató (információs) rendszert, cég-, címtáblát, cégért a tulajdonosnak 30 napon belül nem távolította el.

(3) A szakmai konzultációról emlékeztető készül, melyben foglaltakat az építés során be kell tartani.

(4) E rendeletben meghatározottak szerint az eseti eltérések főépítészi konzultációt követően lehetségesek.


23. A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció véleményezésének szempontjai


34. §


(1) A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció lefolytatása során vizsgálni szükséges, hogy a konzultációra benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentáció tartalma megfelel-e a helyi építési szabályzatban és a településképi rendeletben foglalt előírásoknak.

(2)A telepítéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy a beépítés módja megfelel-e a környezetbe illeszkedés követelményének.

(3)Építmény, épületrész megjelenésével kialakításával kapcsolatban különösen vizsgálni kell, hogy:

a) azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e az épített környezethez,

b) teljesíti-e a helyi védettségű területek, épületek, építmények esetében az értékvédelemmel kapcsolatos előírásokat és elvárásokat,

c) a külső megjelenés megfelel-e az e rendelet előírásainak

d) a homlokzat tagolása, a nyílászárók kiosztása összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,

e) összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,

f) a tető hajlásszögének kialakítása és a tetőfelépítmények megfelelően illeszkednek-e a környezet adottságaihoz, illetve megfelel-e a településképi rendeletben előírtaknak,

g) a homlokzat színezése utcaképi szempontból megfelelő-e,

h) a gépészeti berendezések és azok tartozékainak településképi megjelenése megfelelő-e,

i) meglévő építmény bővítése esetén a homlokzatot is érintő felújítás, átalakítás, emeletráépítés illeszkedik-e az adott épület struktúrájához, valamint a meglévő utcaképbe

j) megfelelően veszi-e figyelembe a közterület adottságait és esetleges berendezéseit, burkolatát, műtárgyait, valamint növényzetét.



VI.Fejezet

A településképi véleményezési eljárás


24. A településképi véleményezési eljárás alkalmazási köre


35. §


Településképi véleményezési eljárást (a továbbiakban: véleményezési eljárás) kell lefolytatni az alábbi esetekben:

a) új építmény építési engedélyezési eljárásakor,

b) meglévő építmény bővítésére, valamint a településképet érintő átalakítására irányuló építési, fennmaradási engedélyezési eljárást megelőzően, amelynél a településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló kormányrendelet szerinti területi építészeti-műszaki tervtanácsnak nincs hatásköre, és amennyiben összevont telepítési eljárást, ezen belül telepítési hatásvizsgálati szakaszt nem kezdeményezett az építtető.


36. §


A polgármester a véleményét a 36. § felsorolt esetekben az önkormányzati főépítész szakmai

álláspontjára alapítja.


25. A településképi véleményezés szempontjai


37. §


(1) A településképi véleményezési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki dokumentáció értékelése során a településképben harmonikusan megjelenő, településképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő és annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni.

(2) A településképi véleményezési eljárás a Kormányrendeletben foglaltak szerint kerül lefolytatásra.


26. A településképi véleményezési eljárás szabályai


38. §


A településképi véleményezési eljárás lefolytatási iránti kérelmet az e rendelet 5.

mellékletében foglalt mintának megfelelően kell benyújtani.



VII.Fejezet

A településképi bejelentési eljárás


27. A településképi bejelentési eljárás alkalmazási köre


39. §


A Településképi bejelentési eljárást a polgármester folytatja le, az önkormányzati főépítész szakmai álláspontjára alapítva.


40. §


Településképi bejelentési eljárást a Kormányrendeletben foglaltak megfelelően, valamint meglévő építmények rendeltetésének - részleges vagy teljes - megváltoztatása esetén kell lefolytatni, amennyiben a meglévő lakórendeltetés megváltoztatása történik, illetve lakórendeltetésre történő változás kerül kialakításra.


41. §


Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV.28.) kormányrendeletben szereplő általános településképi követelmények tekintetében a reklámok és reklámhordozók elhelyezésénél.


28. A településképi bejelentési eljárás véleményezésének szempontjai


42. §


(1) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki dokumentáció értékelése során a településképben harmonikusan megjelenő, településképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő és annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni.

(2) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása során vizsgálni szükséges, hogy a véleményezésre benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentáció tartalma:

a) megfelel-e a helyi építési szabályzatban és a településképi rendeletben foglalt előírásoknak,

b) kidolgozása a szakmai tájékoztatás szerint történt-e,

c) a b) pont szerinti előírásoktól eltérő megoldás azokkal egyenértékű vagy kedvezőbb beépítést, illetve településképi megjelenést eredményez-e.

(3)Az építmény, épületrész megjelenésével kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy:

a) azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e az épített környezethez,

b) a külső megjelenés megfelel-e az e rendelet előírásainak

c) összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,

d) megfelelően veszi-e figyelembe a közterület adottságait és esetleges berendezéseit, burkolatát, műtárgyait, valamint növényzetét.

(4) A polgármester a tervezett építési tevékenységet a bejelentést követő 15 napon belül hatósági határozatban, a Kormányrendeletben megfogalmazott követelmények teljesülésétől függően a Kormányrendeletben foglaltak szerint tudomásul veszi vagy megtiltja.


29. A településképi bejelentési eljárás részletes szabályai


43. §


(1) Az ügyfél a polgármesternél kezdeményezi a településképi eljárást, – papíralapú – bejelentés formájában.

(2)Az eljárás megindításához szükséges bejelentőlapot az 6. melléklet tartalmazza.

(3) A településképi bejelentési eljárás díj-és illetékmentes.


VIII.Fejezet

A településképi kötelezés


30. A településképi követelmények megszegésének esetei


44. §


Településképi követelmény megszegésének minősül az e rendelet előírásainak nem megfelelő építés, az előírásoktól eltérő szín és anyaghasználat, formai kialakítás, valamint a 34-44. §-ban felsorolt településkép-érvényesítő eszközök szerinti kötelezettség:

a) elmulasztása,

b) alapján lefolytatott eljárásban hozott döntéstől eltérő végrehajtása,

c) alapján lefolytatott eljárásban hozott döntés végre nem hajtása.




31. A településképi kötelezési eljárás szabályai, a településképi bírság


45. §


(1) Az önkormányzat polgármestere a Kormányrendelet szerinti kötelezési eljárást folytat le és szükség esetén kötelezést (az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására) bocsát ki.

(2) Az önkormányzat képviselő-testülete a településképi rendeletben az (1) bekezdés szerinti településképi követelmények megszegése vagy végre nem hajtása esetén az ingatlan tulajdonosával szemben 10.000 forinttól 1.000.000 forintig terjedő településképi bírságot szabhat ki.

(3) A településképi bírság kiszabásánál az alábbi szempontokat kell mérlegelni:

a)a jogsértéssel okozott hátrányt, ideértve a hátrány megelőzésével, elhárításával, helyreállításával kapcsolatban felmerült költségeket, illetve a jogsértéssel elért előny mértékét,

b) a jogsértéssel okozott hátrány visszafordíthatóságát,

c) a jogsértéssel érintettek körének nagyságát,

d) a jogsértő állapot időtartamát,

e) a jogsértő magatartás ismétlődését és gyakoriságát,

f) a jogsértést elkövető eljárást segítő, együttműködő magatartását, valamint

g) a jogsértést elkövető gazdasági súlyát.

(2) A bírság ismételten is kiszabható, a településképi követelmények teljesítéséig.





32. A településképi bírság kiszabásának és behajtásának módja


46. §


(1) A településképi bírságot határozatban kell kiszabni, és tértivevényes levél útján kell kézbesíteni a bírsággal sújtott érintettnek.

(2) A településképi bírság megfizetésének módja közvetlenül az Önkormányzat erre a célra szolgáló bankszámlájára történő befizetéssel.

(3) A (2) bekezdésben szereplő megfizetési mód elmaradása esetén – a 2011. évi CXCV. törvény 42.§ (3) bekezdése értelmében – a meg nem fizetett bírság köztartozásnak minősül, és adók módjára kell behajtani.


IX.Fejezet

Záró rendelkezések


33. Hatályba léptető rendelkezések


47. §


E rendelet a kihirdetést követő 15. napon lép hatályba.


34. Hatályon kívül helyező rendelkezések


48. §









Hatályát veszti Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének Helyi Értékek Védelmének Szabályozásáról szóló 6/2001. (V.29.) számú Önkormányzati rendelete, Háromfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2017. (XII.4.) önkormányzati rendelete a reklámelhelyezésekről és Háromfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017. (XII.4.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről.


Háromfa, 2017. december 13.



Brantmüller Zoltán                                                                                Nagy Balázs

    polgármester                                                                                          jegyző



A rendelet kihirdetve:


Háromfa, 2017. december 21.




                                                                                                       Nagy Balázs

                                                                                                              Jegyző

















MELLÉKLETEK

1. melléklet

                                                                         a 20/2017. (XII.21.) önkormányzati rendelethez



A településkép, tájkép - meghatározó területeinek lehatárolása:

Háromfa Község teljes közigazgatási területének településképet meghatározó területei:

























2. melléklet

a 20/2017. (XII.21.) önkormányzati rendelethez

Helyi védett épületek, építmények listája:


  1. Teljes épületre kiterjedő védelem (külső, belső):
  1. Római katolikus templom, Kossuth u., 43. hrsz.


  1. Védett épülettömeg, homlokzatok:
  1. Lakóház, Kossuth u. 6., 12. hrsz.
  2. Lakóház, Kossuth u. 54., 61. hrsz,
  3. Lakóház, Kossuth u. 55., 62. hrsz.
  4. Lakóház, Kossuth u. 96., 106. hrsz.
  5. Lakóház, Kossuth u. 139 156. hrsz.
  6. Lakóház, Kossuth u. 152 173. hrsz.
  7. Lakóház, Kossuth u. 154 175. hrsz.
  8. Lakóház, Kossuth u. 201 223. hrsz.
  9. Lakóház, Kossuth u. 251 280. hrsz.
  10. Lakóház, Kossuth u. 256 285. hrsz.


  1. Emlékművek, keresztek:
  1. Kőkereszt, Kossuth u., (Tsz-iroda előtt) 6. hrsz.
  2. Kőkereszt, Kossuth u., (R.k. templom előtt) 43. hrsz.
  3. Kőkereszt, Kossuth u., (Polgármesteri hivatal előtt) 258. hrsz.
  4. Kőkereszt, Kossuth u. (101. sz. előtt) 203. hrsz.
  5. Kőkereszt, Kossuth u., (Taranyi út torkolatában) 162. hrsz.
  6. Kőkereszt, Taranyi úti temető, 08. hrsz.
  7. Kőkereszt, Víztorony melletti temető, 0164. hrsz.
  8. Kőkereszt, Vizvári úti régi temető, 090. hrsz.
  9. Kőreszt, Vá úti Új temető, 098. hrsz.
  10. Fakereszt, Pácodpuszta, 0198. hrsz.

3. melléklet
a 20/2017. (XII.21.) önkormányzati rendelethez


Helyi védett terület:                                                         .



1. Egykori kastélypark fái, 3/14. hrsz. észak-nyugati része


2. Fenyőfasor, 3/14. hrsz. nyugati, határán






4. melléklet
a 20/2017. (XII.21.) önkormányzati rendelethez


Növénytiltó listák

a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság adatszolgáltatása alapján



Az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről szóló az Európai Parlament ás a Tanács 1143/2014/EU rendelet, továbbá az Unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok 1143/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti jegyzékének elfogadásáról szóló 2016/1141. végrehajtási rendelet, a fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet alapján, figyelembe véve Mihály B. - Botta-Dukát Z.: Biológiai inváziók Magyarországon. Özönnövények I-II. A KvKVM Természetvédelmi Hivatalának 9-10. tanulmányköteteit, a következő növényfajok telepítése nem javasolt:


Magyar név

Tudományos név

fehér akác

Robinia pseudoacacia

mirigyes bálványfa

Ailanthus altissima

keskenylevelű ezüstfa

Elaeagnus angustifolia

zöld juhar

Acer negundo

amerikai kőris

Fraxinus americana

kései meggy

Prunus serotina

kanadai nyár

Populus x canadensis

nyugati ostorfa

Celtis occidentalis

cserjés gyalogakác

Amorpha fruticosa

kisvirágú nebáncsvirág

Impatiens parviflora

bíbor nebáncsvirág

Impatiens grandiflora

japánkeserűfű-fajok

Fallopia spp.

magas aranyvessző

Solidago gigantea

kanadai aranyvessző

Solidago canadensis

közönséges selyemkóró

Solidago canadensis

ürömlevelű parlagfű

Ambrosia artemisiiflora

arany ribiszke

Ribes aureum

adventív szőlőfajok

Vitis-hibridek

vadszőlőfajok

Parthenocissus spp.

süntök

Echinocystis lobata

észak-amerikai őszirózsák

Aster spp.

magas kúpvirág

Rudbeckia laciniata

vadcsicsóka

Helianthus tuberosus s. l.

olasz szerbtövis

Xanthium strumaium subsp. italicum

amerikai karmazsinbogyó/amerikai alkörmös

Phytholacca americana






Magyar név

Tudományos név

kínai karmazsinbogyó/kínai alkörmös

Phytholacca esculenta

japán komló

Humulus japonicus

átoktüske

Cenchrus incertus

nem hazai tündérrózsa fajok


kanadai átokhínár

Elodea canadensis

aprólevelűátokhínár/vékonylevelű átokhínár

Elodea nuttallii

moszatpáfrányfajok

Azolla mexicana, Azolla filiculoides

borfa/ tengerparti seprűcserje

Baccharis halimifolia

karolinai tündérhínár

Cabomba caroliniana

közönséges vízijácint

Eichhornia crassipes

perzsa medvetalp

Heracleum persicum

kaukázusi medvetalp

Heracleum mantegazzianum

Szosznovszkij-medvetalp

Heracleum sosnowskyi

hévízi gázló

Hydrocotyle ranunculoides

nagy fodros-átokhínár

Lagarosiphon major

nagyvirágú tóalma

Ludwigia grandiflora

sárgavirágú tóalma

Ludwigia peploides

sárga lápbuzogány

Lysichiton americanus

közönséges süllőhínár

Myriophyllum aquaticum

felemáslevelű süllőhínár

Myriophyllum heterophyllum

keserű hamisüröm

Parthenium hysterophorus

ördögfarok keserűfű

Persicaria perfoliata

kudzu nyílgyökér

Pueraria montana

aligátorfű

Alternanthera philoxeroides

óriásrebarbara

Gunnera tinctoria

tollborzfű

Pennisetum setaceum


Alternanthera philoxeroides





5. melléklet
a 20/2017. (XII.21.) önkormányzati rendelthez


A Településképi véleményezés – KÉRELEM                                    .


HÁROMFA KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

HÁROMFA

K É R E L E M

1. Az építtető (tervező) neve, lakcíme:

(továbbá meg lehet adni elektronikus levélcímet, telefax számot és telefonos elérhetőséget)

_________________________________________________________________________

2. A kérelemmel érintett ingatlan címe, helyrajzi száma:

_________________________________________________________________________

3. A tervezett építmények száma és rendeltetése:

_________________________________________________________________________

4. Az ingatlan adatai:

A telek területe: _____________________

A telek HÉSz szerinti építési övezeti besorolása: _________________________________

5. Az épület bruttó beépített alapterülete:

_________________________________

6. Az építtető(k) neve, lakcíme (amennyiben a tervező a kérelmező):

_________________________________________________________________________

7. A kérelem tárgyával összefüggésben korábban keletkezett szakmai vélemények, hatósági döntések (határozatok, végzések) megnevezése, iktatószáma, kelte:

____________________________________________ _______________________

7. A kérelemhez csatolt mellékletek:

Építészeti-műszaki tervdokumentáció ________ pld

Építészeti-műszaki tervdokumentáció digitális adathordozón (cd, dvd) ________ db

Egyéb szakhatósági állásfoglalás ________ pld

Egyéb okirat ___________________________________________________________________

Alulírott építtető (tervező) kérem, hogy a mellékelt tervdokumentáció szerinti építményről településképi véleményt alkotni szíveskedjenek.

Kelt: _________________-, ______- év ______________hó ______nap


_____________________________

aláírás (kérelmező)

6. melléklet
a 20/2017. (XII.21.) önkormányzati rendelethez

A Településképi bejelentési tervdokumentáció – Bejelentés                    .


HÁROMFA KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

HÁROMFA

K É R E L E M

1. Az építtető (tervező) neve, lakcíme:

(továbbá meg lehet adni elektronikus levélcímet, telefax számot és telefonos elérhetőséget)

_________________________________________________________________________

2. A kérelemmel érintett ingatlan címe, helyrajzi száma:

_________________________________________________________________________

3. A tervezett építmények száma és rendeltetése:

_________________________________________________________________________

4. Az ingatlan adatai:

A telek HÉSz szerinti építési övezeti besorolása: _________________________________

5. Az építtető(k) neve, lakcíme (amennyiben a tervező a kérelmező):

_________________________________________________________________________

6. A kérelem tárgyával összefüggésben korábban keletkezett szakmai vélemények, hatósági döntések (határozatok, végzések) megnevezése, iktatószáma, kelte:

____________________________________________ _______________________

7. A kérelemhez csatolt mellékletek:

Építészeti-műszaki tervdokumentáció ________ pld

Építészeti-műszaki tervdokumentáció digitális adathordozón (cd, dvd) ________ db

Egyéb szakhatósági állásfoglalás ________ pld

Egyéb okirat ___________________________________________________________________

Alulírott építtető (tervező) kérem, hogy a mellékelt tervdokumentáció szerinti tevékenység településképi bejelentését tudomásul venni szíveskedjenek.

Kelt: _________________-, ______- év ______________hó ______nap


______________________________

aláírás (kérelmező)










Indokolás

Háromfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének

20/2017. (XII.21.) önkormányzati rendeletéhez


Általános indokolás


Háromfa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Konszenzus Pannonia Tervezeő és Igazságügyi Szakértő Zrt. részére adott megbízást a településképi rendelet elkészítésére, melyről a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV törvény rendelkezett.


A megbízás keretében elkészült a rendelet-tervezet, mely tartalmazza a jelenleg hatályos építési szabályzatból a helyi építészeti előírásokat, a helyi védelem általános szabályait, az egyedi védelem meghatározását, a településképi szempontból meghatározó területeket, azok településképi követelményeit, a reklámhordozókra vonatkozó településképi követelményeket, valamint a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárás szabályait, a településképi bírság esetköreit, mértékét, stb..


A rendelet-tervezet véleményezése az Arculati Kézikönyvvel együtt a Lechner Ödön Tudásközpont által üzemeltetett digitális egyeztetési felületen fog majd megtörténni. A véleményezés időszakában adott javaslatok, észrevételek a tervezetben átvezetésre kerülnek.



Részletes indokolás


1.-5.  §-okhoz


E §-okban a rendelet célja, hatálya, alkalmazása, mellékletei valamint az értelemző rendelkezések kerültek meghatározásra.


6.-12. §-okhoz


E §-okban a helyi védelem feladata, annak általános szabályai kerültek megfogalmazásra, az egyedi védelem került meghatározásra, illetve az ahhoz kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek.


13. §-hoz


E §-ban a településképi szempontból meghatározó területek kerültek felsorolásra.


14.-32. §-okhoz


E §-okban a településképi követelmények kerültek meghatározásra, ezen belül az építmények anyaghasználatára vonatkozó, a településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó építészeti követelmények, az egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésének szabályai, a reklámhordozókra vonatkozó, az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények.


33-34. §-okhoz


E §-ok a településképi – védelmi tájékoztatás és a szakmai konzultáció szabályait tartalmazzák.


35.-43. §-okhoz


E §-okban a településképi véleményezési, bejelentési, eljárás szabályai kerültek meghatározásra.


44-46.  §-okhoz


E §-ok a településképi kötelezés szabályait tartalmazzák (esetei, a bírság mértéke, kiszabás, bahajtás, stb.)


47 – 48.. §-okhoz


A záró és átmeneti rendelkezéseket (hatályba léptető, hatályba helyező) tartalmazza.