Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018 (XII.21.) önkormányzati rendelete

Csabdi Község Helyi Építési Szabályzatának jóváhagyásáról szóló 28/2005. (XII. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról

Hatályos: 2018. 12. 22- 2018. 12. 22

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet 9. mellékletben biztosított véleményezési jogkörében eljáró

Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási, és Törvényességi Főosztály, Építésügyi Osztály, Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal Megyei Főépítész, Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság; Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal, Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal, Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér Megyei Igazgatósága, Közlekedési Koordinációs Központ, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság; Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály; Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Soproni Hatósági Iroda és a partnerségi egyeztetésben érintettek véleményeinek kikérésével a következőket rendeli el:


1.§ Csabdi Község Helyi Építési Szabályzatáról szóló 28/2005. (XII.20.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: Rendelet) 17. §. (2) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:


17.§ TERÜLETFELHASZNÁLÁS

(2) A Beépítésre szánt területek az alábbi építési övezetekre tagozódnak:

a) Kertvárosias lakóterület. jele: LKE

b) Falusias lakóterület, jele: LF

c) Településközponti vegyes terület, jele: VT

d) Kereskedelmi- szolgáltató gazdasági terület, jele: GKSZ

e) Ipari- szolgáltató gazdasági terület, jele:GIPSZ

f) Üdülőházas terület, jele: ÜÜ

g) Hétvég házas terület, jele: ÜH

h) Sport terület, jele: SP

i) Külön mezőgazdasági üzemi terület, jele: KMÜ


2.§ A Rendelet kiegészül az alábbi 29/A. §-sal:


„29/A. § (1) Különleges mezőgazdasági üzemi övezet (Kmü)


a) mezőgazdasági tevékenységhez szükséges építmények, növénytermesztéshez és állattartáshoz szükséges épületek, gyümölcs- és zöldségnövény tárolását biztosító épületek, egyéb, nem zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület; mezőgazdasági gépek számára műhely és tároló épület, irodaépület elhelyezésére szolgál.


b) Az övezetben telkenként legfeljebb egy lakás a tulajdonos, a használó vagy a személyzet használatára elhelyezhető.


(2) A Különleges mezőgazdasági üzemi terület övezeti előírásai:

            a) Legkisebb alakítható telek terület:             10 000 m2

            b) Beépítési mód:                                           szabadonálló,

            c) Legnagyobb beépíthetőség:                       20%

d) Legnagyobb építménymagasság:              7,50 m (technológiai okból: kémény, siló, antenna építése esetén az építménymagasság legfeljebb 15m)

            e) Legkisebb zöldfelület:                                40%

            f) Előkert mérete:

fa) portaépület esetén 0,0 m,

fb) egyéb épület esetén 10 m.”


3.§ A helyi építési szabályzatról szóló 28/2005. (XII.20.) önkormányzati rendelet mellékletét képező 1. szabályozási tervlapjának tervezési területre vonatkozó normatartalma helyébe jelen rendelet 1. mellélete szerinti szabályozási tervmódosítás (SZT/M) megnevezésű tervlapjának a tervezési területre vonatkozó normatartalma lép.


4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.




……………………………………………                                  ………………..………………………….

         Huszárovics Antal                                                               Dr. Sisa András

             polgármester                                                                          jegyző



Kihirdetve: 2018. december 21.


Csabdi, 2018. 12.21.                                                                                                                                                                                                                                              ……………………………….

                                                                                                          Dr. Sisa András         

                                                                                                                 jegyző