Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 17/2019. (VIII.22.) önkormányzati rendelete

Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete módosításáról

Hatályos: 2019. 08. 23- 2019. 08. 23



Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva,

a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 38. § (2) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága, Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, Országos Vízügyi Főigazgatóság, Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, Információs és Technológiai Minisztérium, Miniszterelnökség, a Honvédelmi Minisztérium, Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala, Országos Atomenergia Hivatal,

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (II.14.) önkormányzati rendelete 2. melléklet 4.4.3. pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Jogi és Ügyrendi Bizottság és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (II.14.) önkormányzati rendelete 2. melléklet 3.4.1. pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Fejlesztési, Környezetvédelmi és Agrár Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el:


1. §

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Kecskemét Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: HÉSZ) 44. §-a a következő (13)-(14) bekezdéssel egészül ki:

            „(13)    A K-En jelű különleges beépítésre szánt megújuló energiahasznosítás céljára szolgáló területen a megújuló energiákat hasznosító biomassza feldolgozó fűtő, komposztáló, tároló és csomagoló célú épületek, ezeket kiszolgáló iroda és raktárépületek, valamint mindezek technológiai építményei helyezhetők el. A területen lakás nem létesíthető.


            (14)        A K-En jelű különleges beépítésre szánt megújuló energiahasznosítás céljára szolgáló területen megengedett legnagyobb épületmagasság

                          a)         20000 m2 teleknagyság felett                                    30 méter,

                          b)         10000 -20000 m2 teleknagyság között                     16 méter,





2. §


A HÉSZ 2.1 melléklete a következő 20. sorral egészül ki:



A

B

C

1

területfelhasználási egység (általános használat)

építési övezet

(sajátos használat)

betűjel


20

különleges beépítésre szánt terület

megújuló energiahasznosítás céljára szolgáló

K-En


3. §


A HÉSZ 2.3 mellékletének 11. sora helyébe a következő rendelkezés lép:



A

B

C

D

E

1

számjel

1. legkisebb kialakítható telekméret négyzetméterben

2. beépítési mód

3. beépítettség megengedett legnagyobb mértéke százalékban

4. megengedett legnagyobb épületmagasság méterben

11

9

4000



gazdasági, K-Mü területek épületmagassága 43. § (2) szerint, K-En területek épületmagassága 44.§ (14) szerint


4. §


A HÉSZ 2.6 melléklete a következő T oszloppal egészül ki:



A

T

1

az adott övezetben elhelyezhető rendeltetés (E)

K-En

2

lakó


3

kereskedelmi


4

szolgáltató


5

hitéleti


6

nevelési


7

oktatási


8

egészségügyi


9

szociális


10

kulturális


11

közösségi szórakoztató


12

szállás jellegű


13

igazgatási


14

iroda

E

15

sport


16

üdülő


17

kemping


18

szabadidős, turisztikai


19

gazdasági

E

20

kisipari


21

bevásárlóközpont


22

közlekedési


23

raktározás

E

24

logisztika


25

vásár


26

kiállítás


27

kongresszus


28

kutatási, fejlesztési


29

állat- és növénykert


30

ipari


31

nyersanyag feldolgozás

E

32

honvédelmi, katonai, nemzetbiztonsági


33

településüzemeltetés

E

34

energiagazdálkodási

E

35

állattartó


36

mezőgazdasági


37

erdőgazdasági


38

 egyéb megjegyzés



5. §


A HÉSZ 1. melléklete szerinti Szabályozási Terv azonos szelvényszámú tervlapjainak helyébe az 1. melléklet szerinti tervlapok lépnek.


Záró rendelkezések


6. §

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.


Kecskemét, 2019. augusztus 22.




  Szemereyné Pataki Klaudia                                                   Dr. Határ Mária

               polgármester                                                                      jegyző




ZÁRADÉK:


A rendelet kihirdetése a mai napon a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztéssel megtörtént.


Kecskemét, 2019. augusztus 22.


        Dr. Határ Mária

               jegyző









1. melléklet a 17/2019. (VIII.22.) önkormányzati rendelethez


Módosuló szabályozási tervlapok


1:8000-es szelvények: 46


1:2000-es szelvények: 40-34, 40-43