Almásfüzitő Község Önkormányzat 4/2020 (II.29.) Önkormányzati rendelete
a településkép védelméről
Hatályos: 2024. 03. 20Almásfüzitő Község Önkormányzat 4/2020 (II.29.) Önkormányzati rendelete
a településkép védelméről
Almásfüzitő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdés a-h) pontjaiban és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. § (6) bekezdés c) pontban biztosított véleményezési jogkörben eljáró Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a kulturális örökség védelméért felelős miniszter, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal örökségvédelmi határkörében eljáró járási hivatala, a partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 11/2018 (V.25.) önkormányzati rendelet szerinti partnerek valamint a község lakossága véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
1. A rendelet célja, hatálya
1. § (1) A rendelet célja Almásfüzitő község sajátos településképének – a település közösségével egyeztetett módon történő – védelme és alakítása
a) a helyi építészeti örökség – területi és egyedi – védelem (a továbbiakban: helyi védelem) meghatározásával,
b) a védetté nyilvánítás és a védelem megszüntetés szabályozásával;
c) településképi szempontból meghatározó területek lehatárolásával (1. melléklet)
d) településképi követelmények – területi és egyedi – meghatározásával;
e) településkép-védelem érvényesítési eszközeinek szabályozásával;
f) településképi önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer alkalmazásával.
(2) A helyi védelem alatt álló építészeti örökség a nemzeti közös kulturális kincs része, ezért fenntartása, védelmével összhangban lévő használata és bemutatása közérdek. A helyi védelem célja a védelemre kijelölt tárgyak és területek listázása; a védett örökség fenntartásával, használatával kapcsolatos szabályok és eljárások meghatározása a település és a táj kapcsolatának-, a település sajátos arculatának- és karaktert teremtő értékeinek megóvása érdekében. A helyi kultúrtörténeti, régészeti, történeti, településszerkezeti és építészeti értékek a hely identitásának alapjai.
(3) A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja a település identitását legjellemzőbb módon meghatározó terület sajátosságának megőrzése.
2. Értelmező rendelkezések
2. § Fogalommeghatározások:
A HELYI VÉDELEM
3. A helyi védelem feladata, általános szabályai, önkormányzati kötelezettségek
3. § (1) A helyi értékvédelem feladata
a) a helyi oltalmat igénylő településszerkezeti, településképi, táji, építészeti, néprajzi, településtörténeti, régészeti, művészeti, műszaki-ipari, természeti, esztétikai szempontból védelemre érdemes értékek
aa) körének számbavétele, meghatározása és dokumentálása,
ab) védetté nyilvánítása és nyilvántartása,
ac) megőrzése, megőriztetése és
ad) a lakossággal való megismertetése.
b) a védett értékek károsodásának megelőzése, fenntartásuk, illetve megújulásuk elősegítése.
(2) A helyi védelem alá helyezést, vagy annak megszüntetését minden jogi vagy természetes személy kezdeményezheti a polgármesterhez benyújtott írásos indítvánnyal.
a) A védelem alá helyezés kezdeményezésének tartalmaznia kell
aa) a kezdeményező nevét/megnevezését és címét,
ab) a védendő érték helyének címét és helyrajzi számát, területi védelemre vonatkozó javaslat esetén a terület lehatárolását,
ac) a védendő érték leírását a védelemre okot adó tulajdonság kiemelésével,
ad) a védendő érték fotóját,
ae) a jelenlegi - és amennyiben van ilyen, a tervezett – használat, funkció ismertetését
b) A védelem megszűntetésére vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell
ba) a kezdeményező nevét/megnevezését és címét,
bb) a kezdeményezésben szereplő védett érték címét és helyrajzi számát, területi védelem megszüntetésére vonatkozó javaslat esetén a terület lehatárolását,
bc) a védelem megszűntetésére vonatkozó javaslat indoklását,
bd) a kezdeményezésben szereplő védett érték fotóját.
(3) A polgármester a kezdeményezés befogadásáról értesíti a kezdeményezőt.
(4) A befogadott kezdeményezésekről arra jogosultsággal rendelkező szakemberrel a 314/2012 (XI.8) korm. rendelet (a továbbiakban Eljr.) 23/B. § (1) bekezdésében foglaltak szerinti értékvizsgálatot kell készíttetni.
(5) A kezdeményezést és az értékvizsgálatot az érintett ingatlanok tulajdonosának véleményezésre meg kell küldeni és elérhetőségét az önkormányzat honlapján keresztül is biztosítani kell, lehetővé téve a település közössége részére is a véleménynyilvánítást. A vélemények beérkezésének határideje a tulajdonosok esetében a kézhezvételtől, a település közössége esetében a dokumentációnak a honlapon való megjelenésétől számított 15 nap.
(6) A kezdeményezés, az értékvizsgálat és a beérkezett vélemények alapján a képviselő testület dönt a kezdeményezés sorsáról – egyetértő fogadtatás esetén - jelen rendelet módosításával.
(7) A kezdeményezés befogadásától a testületi döntésig terjedő időszakban a helyi építészeti értékek megőrzése érdekében az építményre átmeneti szabályozásként a helyi védelemre vonatkozó előírásokat kell alkalmazni.
(8) A védettség megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha
a) a védetté nyilvánított helyi érték megsemmisül,
b) a védett terület, illetve érték, a védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elveszítette,
c) a védelem tárgya a védelemmel összefüggő szakmai ismérveknek már nem felel meg,
d) a védett érték magasabb (műemléki) védettséget kap.
(9) A helyi védettség elrendeléséről és megszüntetéséről a módosító rendelet hatálybalépésétől számított 15 napon belül értesíteni kell:
a) az ingatlan tulajdonosát, haszonélvezőjét, használóját,
b) a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Komárom Járási Hivatal Földhivatali Osztályát,
c) az illetékes építéshatósági osztályt,
d) az érdekelt közműszolgáltatókat,
e) a kezdeményezőt.
(10) A védelem alatt álló építményt táblával is meg kell jelölni. A jelzés elhelyezéséről az önkormányzat gondoskodik.
(11) A mindenkori tulajdonos a tábla elhelyezését tűrni köteles.
(12) Területi védelem esetén a védettség tényét az önkormányzat megjelölheti a védettség tényét és okát, valamint a védettséggel összefüggő egyéb információt tartalmazó, a környezethez igazodó táblával.
4. A területi védelem meghatározása
4. § A területi védelem a 1. mellékletben [pk2] meghatározott területeken
a) a településszerkezet,
b) a településkarakter,
c) a településkép
megőrzésére, értékóvó fenntartására és fejlesztésére irányul.
5. Az egyedi védelem meghatározása
5. § (1) Az egyedi védelem a település jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző építészeti arculatát, településkarakterét meghatározó, a 2. mellékletben meghatározott védett értékekre terjed ki.
(2) Az egyedi védelem az érintett földrészlet, telek egészére vagy részére a 2. mellékletben meghatározottak szerint terjed ki.
(3) A helyi védelem alatt álló építészeti örökségre kiterjed az egyéb településképi követelmények hatálya is.
6. A helyi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek
6. § (1) A 2. mellékletben szereplő, helyi védelem alatt álló építészeti örökséget a tulajdonos köteles jókarban tartani, állapotát megóvni; a használat nem veszélyeztetheti az adott építészei örökség fennmaradását. A tulajdonos kötelezettsége kiterjed a védelem alá helyezett érték minden alkotóelemére és részletére, függetlenül attól, hogy azok a rendeltetésszerű használathoz szükségesek-e vagy sem.
(2) A helyi védelem alatt álló elemet nem veszélyeztetheti, településképi vagy műszaki szempontból károsan nem befolyásolhatja az adott építészeti örökségen vagy közvetlen környezetében végzett építési tevékenység, területhasználat.
A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK
7. A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása
7. § A településképi szempontból meghatározó területek lehatárolását az 1. melléklet tartalmazza.
8. A helyi védelem alatt álló területek megállapítása
8. § A településképi szempontból meghatározó, helyi védelem alá helyezett területek jegyzékét a 1. melléklet [pk3] tartalmazza.
A TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK
9. Egyedi építészeti követelmények a település teljes területén
9. § (1) Az épületek és építmények színezésénél nem megengedett
a) az elsődleges színek és az azokból kevert színek, illetve
b) a 2. §. 12) pontban meghatározottaktól eltérő színhasználat
(2) A magastetők héjazata - a gazdasági övezetek kivételével - nem lehet
a) bitumen anyagú,
b) táblás műanyag- és fémlemez szerkezet, kivéve a cserepes lemezt,
c) a színskála vörös – barna – fekete sávján kívüli színű, vagy nyers fém felületű szerkezet.
10. § Az ingatlanok előtti zöldsávokban (utcakertekben) tuják és más 1,5 méternél magasabbra növő növények, illetve a 3. mellékletben nem szereplő fás szárú növények nem ültethetők.
10. A településképi szempontból meghatározó minden területre vonatkozó településképi követelmények
11. § A 9-10. § előírásain túl a településképi szempontból meghatározó területeken a további egyedi építészeti követelmények a következők:
(1) A területen az épületek, építmények tömegformálására az alábbi követelmények vonatkoznak:
a) Magastetők utcai oldalán 1,5 méternél szélesebb tetőfelépítmény nem helyezhető el.
b) A magastetők utcai oldalán elhelyezett tetőfelépítmények összes szélessége nem lehet nagyobb a tető szélességének egyharmadánál.
(2) A területen az épületek, építmények homlokzati kialakítására az alábbi követelmények vonatkoznak:
a) a homlokzat külső síkjából kilógó, illetve a nyílászárók üvegezett felületei elé belógó külső redőnytok elhelyezése nem megengedett.
b) közterületről látható tetőfelületre és homlokzatra nem helyezhetők el:
ba) klímaberendezés külső egységei,
bb) szellőző-berendezések,
bc) kéménycsövek, égéstermék-elvezetők a hagyományos falazott kémény kivételével
bd) látható módon elhelyezett vezetékek.
c) a területen az épülethomlokzatokon
ca) cégér, cégtábla csak az épület architektúrájához, formavilágához illeszkedő módon helyezhető el;
cb) az elhelyezett cégér, cégtábla az épület tagozatait, díszítő elemeit nem károsíthatja és nem takarhatja;
cc) portál kialakítása, átalakítása csak az épület egészére kiterjedő, egységes megformálással lehetséges
cd) Épületek üvegezett nyílászáróin legfeljebb az üvegezett felület 5 %-ig lehet tájékoztató szövegeket, piktogramokat, képeket elhelyezni.
(3) A területen az épületek, építmények anyaghasználatára az alábbi követelmények vonatkoznak:
a) Az épületek színezésénél nem megengedett festett „tagozatok” alkalmazása, vagyis a klasszikus tagozatoknak a falsíkban való mímelése.
b) Az épületek homlokzatképzésénél nem megengedett a tagozatok kerámia lapokból, szabálytalan formájú kőlapokból való kirakása.
c) Egy hrsz. alatt lévő, utcáról látható épület utcai homlokzatának színezése csak egyszerre végezhető, kivéve a sérülések javítását a homlokzati felület legfeljebb 10 %-án.
(4) Az utcai kerítések a 2. §. 11) pontnak megfelelő áttört kerítések lehetnek. Az áttörtségre vonatkozó szabály alól kivétel akkor tehető, ha
a) a kerítés helyett, vagy annak részeként a telek lehatárolását sövény szolgálja,
b) legfeljebb az utcai telekhatár – összességében – ¼-én a kerítésben lévő tartószerkezeti elemek, tárolókat, vagy mérőszekrényeket takaró szerkezetek esetében, ha azok szerkezete illeszkedik a kerítés többi részéhez.
11. A helyi építészeti örökség területi védelemben lévő részeire vonatkozó településképi követelmények
12. § Ezen a védett területen a hulladéktárolókon és a közvilágítás világító berendezésein kívül a műszaki infrastruktúrák semmilyen felszín feletti létesítménye sem helyezhető el.
13. § . Területi építészeti követelmények Nagykolónia helyi védelem alatt álló területére:
(1) A területen megtartandók a történeti településszerkezet alábbi elemei:
a) a kialakult utcahálózat
b) a közterületek és az épületek által elfoglalt területek aránya
c) a kialakult zöldfelületek, parkosított területek
(2) A területen megtartandók a történeti beépítési mód alábbi elemi:
a) a településképet meghatározó szabadon álló beépítés;
c) terepszint felett legfeljebb öt szintes beépítés;
14. § A 9- 11. § előírásain túl az egyedi - építészeti követelmények Nagykolónia területére a következők:
(1) A területen az épületek, építmények tömegformálására az alábbi követelmények vonatkoznak:
a) Tilos a lapos tetős épületek átalakítása, magas tetővel vagy tetőtér beépítéssel.
b) Tilos az erkélyek beépítése, valamint az erkélykorlátokat úgy kell felújítani, hogy azok legalább tömbönként azonos szerkezetűek és megjelenésűek legyenek.
c) Amennyiben az erkélyek külső síkja nem párhuzamos a homlokzattal és az erkély épített mellvédje tovább fut a szomszédos szoba ablaka alá, mint ablakpárkány, úgy ezt az egyedi megoldást tilos megszűntetni, felújítás esetén az esetlegesen megszűntetettet helyre kell állítani az épület eredeti homlokzata szerinti állapotba.
(2) A területen az épületek, építmények homlokzati kialakítására az alábbi követelmények vonatkoznak:
a) Az egyes épülettömbök felújítása során tilos az épület egységes arculatát megbontó (méretében, arányaiban vagy osztásában eltérő) ablakok beépítése, ismételt felújítás esetén az eredeti homlokzat helyreállítása szükséges.
(3) A területen az épületek, építmények anyaghasználatára az alábbi követelmények vonatkoznak:
a) az épületeken vakolt homlokzati textúrát kell kialakítani.
b) az épületek színezésénél csak az 2. §. 13) pontjában meghatározott természetes színek alkalmazása a megengedett. Egy épületen legfeljebb két, egymással harmonizáló szín, vagy egy szín legfeljebb két árnyalata alkalmazható.
c) az épületek lábazata csak vakolt lábazat lehet
15. § Területi építészeti követelmények Kiskolónia helyi védelem alatt álló területére:
(1) A területen megtartandók a történeti településszerkezet alábbi elemei:
a) az utcahálózat vonalvezetése;
b) a közterületek szélessége;
c) a kialakult telektömbök (tehát tömbfeltárás nem megengedett)
d) a kialakult telekszélességek (tehát telekmegosztás, összevonás, telektömb újraosztása nem lehetséges.);
(2) A területen megtartandók a történeti beépítési mód alábbi elemi:
a) a településképet meghatározó, négylakásos „ikerházas” beépítés
b) az épület, épületbővítés hagyományosan kialakult helye,
c) terepszint felett csak földszintes beépítés;
16. § A 9- 11. § előírásain túl az egyedi - építészeti követelmények Kiskolónia védett területére a következők:
(1) A területen az épületek, építmények tömegformálására az alábbi követelmények vonatkoznak:
a) Az épületek felújítása esetén tilos megváltoztatni az épületek homlokzatát, a nyílászárókat az eredeti homlokzat szerinti méretben és osztással kell felújítani
b) megtartandó az épület, épületbővítés hagyományosan kialakult tömege, eredeti tetőkialakítása, geometriája és arányai
c) az épület utcai homlokzatán erkély, vagy loggia nem alakítható ki.
d) a telek területének burkolatlan és be nem épített részét zöldfelületként kell kialakítani.
e) az utcafronton áttört, természetes anyagú, vagy élősövény kerítés létesíthető.
(2) A területen az épületek, építmények anyaghasználatára az alábbi követelmények vonatkoznak:
a) Tetőhéjazatként természetes színű égetett agyag cserépfedés, betoncserép vagy nem fényes, cserépmintázatú fémlemez fedés megengedett. A héjazat cseréje esetén egy tetőfelületen csak egyféle tetőfedés helyezhető el.
b) az épületeken vakolt homlokzati textúrát kell kialakítani.
c) az épületek színezésénél csak az 2. §. 13) pontjában meghatározott természetes színek alkalmazása a megengedett. Egy épületen legfeljebb két, egymással harmonizáló szín, vagy egy szín legfeljebb két árnyalata alkalmazható.
d) az épületek lábazata kő vagy vakolt lábazat lehet, ragasztott csempe, és kő-utánzat alkalmazása tilos.
12. A helyi építészeti örökség egyedi védelemben lévő részeire vonatkozó településképi követelmények
17. § (1) Egyedi védelem alatt álló épület, illetve építmény a védelem fennállása alatt nem bontható el. A védelem megszüntetésének feltételként megszabható az egyes épületrészek vagy tartozékok megőrzése, az új épületbe való beépítésének kötelezettsége.
(2) Egyedi védelem alatt álló épületek átalakítását, bővítését az 2. mellékletben lévő fenntartási javaslat figyelembevételével lehet végezni.
(3) Egyedi védelem alatt álló épületek felújítását a védelmi jegyzék fenntartási javaslatainak figyelembevételével, a műemlékvédelem szabályai szerint, rekonstrukciós szándékkal lehet végezni. A mai igényeknek megfelelő használhatóság érdekében a védett épület belső korszerűsítése, átalakítása, esetleg bővítése az eredeti szerkezet és belső értékek tiszteletben tartása mellett lehetséges.
18. § Az egyedi védelem alatt álló építmény homlokzatain és tetőzetén az épület építészeti megjelenését zavaró berendezés nem helyezhető el (így különösen: klíma kültéri egység, kémény, vezetékek).
13. Zöldterületi jellegű beépítés
19. § (1) A település zöldterület jellegű részeire az alábbi területi építészeti településképi követelmények vonatkoznak:
a) Legfeljebb földszintes kialakítás.
[pk4] b) Természetes naturális anyagok és színek használata. [pk5]
14. Az egyes sajátos építmény fajták elhelyezésének módja
15. A cégérekre, reklámokra és reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények
21. § (1)1 Az épületeken legfeljebb 2 m2 felületű cégérek helyezhetők el. Összes felületük nem haladhatja meg az érintett homlokzat vagy tető felületének a 20 %-át
(2)2
(3) Üzletenként legfeljebb 1 db cégér helyezhető el, kivéve a saroképületet, amelynél a sarkon elhelyezkedő üzlet esetében közterületenként egy-egy cégér helyezhető el.
(4)3
22. § A település területén a reklámok közzétételének, illetve reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezésének közterületekre és magánterületekre irányadó országos rendelkezésektől az alábbi estekben évente összesen 12 naptári hét időtartamra el lehet térni:
a) építési reklámháló kihelyezése, kizárólag építési tevékenység időtartamára, bármely települési területen megengedett, valamint
b) a település szempontjából jelentős valamely eseményről való tájékoztatás érdekében szükséges reklám, reklámhordozó, reklámhordozót tartó berendezés kihelyezése bármely települési területen megengedett.
23. § A reklámközzététel követelményei technológiája, módszere és eszköze tekintetében:
a) a kihelyezés időtartama alatt az időjárásnak ellenálló technológiával készült;
b) egymást nem eltakaró reklám, reklámelhelyezés alkalmazható.
24. § A reklámhordozók megjelenésének különös formai (műszaki) követelményei:
a) nem rozsdásodó;
b) állékony;
c) könnyen karbantartható;
d) élénk színeket nem használó;
e) nem alkalmazható villogó, káprázást okozó fény, futófény, fényvisszavető anyag.
KÖTELEZŐ SZAKMAI KONZULTÁCIÓ
16. Rendelkezés a településkép-védelmi tájékoztatásról és a szakmai konzultációról
25. § (1) Az Eljr 25. § (1) szerinti szakmai konzultáció és tájékoztatás a főépítésznél kérelmezhető.
(2) Településkép-védelmi szakmai konzultáció kötelező
a) az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység esetén, amely az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII tv. 33/A. § hatálya alá esik,
b) kereskedelmi és vendéglátóipari célú létesítmény építése, kialakítása esetén,
c) helyi védett épületek, objektumok estén minden építési, átalakítási és felújítási munkára,
d) minden a. 26. §-ban felsorolt épületfajtán végzett nem építési engedély köteles munkára,
e) mobil eszköz (konténer, lakókocsi, sátor, stb.), valamilyen emberi tevékenység céljára (raktározás, árusítás, stb.) szolgáló letelepítése esetén.
(3) A kötelező szakmai konzultációhoz írásbeli kérelmet kell benyújtani, amelyhez a csatolandó dokumentáció megegyezik az egyszerű bejelentéssel végezhető építési tevékenységekhez beadandó dokumentáció vázlatterv szintű dokumentumaival.
(4) A konzultációról és a tájékoztatóról írott formában emlékeztető készül, a feljegyzés 8 napon belüli kiadásáról és nyilvántartásáról a polgármester gondoskodik.
TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS
17. A véleményezési eljárással érintett építmények köre
26. § Településképi véleményezési eljárásra kell benyújtani építmény építésére, bővítésére, településképet érintő átalakítására irányuló építési, összevont vagy fennmaradási engedélyezési eljárás, valamint az összevont telepítési eljárás integrált építési engedélyezési szakaszához
a) a közterületen épülő létesítmény terveit,
b) a településképi szempontból meghatározó területeken és a helyi védelem alatt álló területeken, illetve egyedi védelem alatti ingatlanokon tervezett új épületek terveit, továbbá a meglévő épületek utcai megjelenését befolyásoló átalakításának, bővítésének a terveit,
c) a helyi egyedi védelem alatt álló épületeknek az épület adottságainak megfelelően részletezett felújítási terveit,
d) a 20 m2-nél nagyobb középületek terveit.
18. A véleményezési eljárás részletes szabályai
27. § (1) A településképi véleményre vonatkozó kérelmet a 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet vonatkozó előírásai szerinti tartalommal kell összeállítani.
(2) A polgármester a településképi véleményét a főépítész szakmai álláspontjára alapozza.
TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS
19. A bejelentési eljárással érintett építmények, reklámhordozók köre
28. § Településképi bejelentési eljárásra kell bocsátani a következő építési tevékenységek terveit:
a) Nem építési engedély köteles szobor, emlékmű létesítése talapzatával együtt.
b) Közterület felöli telekhatáron álló kerítés a településképi szempontból meghatározó területen és helyi védett ingatlanokon.
c) Közterületre néző homlokzaton, vagy tetőn síkban elhelyezett napkollektor, vagy napelem esetén a településképi szempontból meghatározó területen és helyi védett ingatlanokon.
d) Reklámok és reklámhordozók.
e) Rendeltetés megváltoztatása, rendeltetési egységek számának megváltoztatása abban az esetben is, ha a változás jár építési tevékenységgel, [pk7] amennyiben nem építési engedély köteles.
20. A bejelentési eljárás részletes szabályai
29. § (1) A bejelentési eljárás az ügyfél kérelmére indul. A bejelentési dokumentációt a polgármester részére kell digitálisan és egy papír alapú dokumentációban benyújtani a kérelemmel együtt. (4. melléklet)
(2) A dokumentáció műszaki tartalma:
a) Érintett homlokzat(ok)
b) Érintett alaprajz(ok)
c) Helyszínrajz
d) Műszaki leírás a tervezett létesítmény megvalósításához szükséges információkkal.
(3) A polgármester a véleményét a helyi főépítész, szakmai álláspontjára alapozza.
(4) A polgármester határozata a helyi képviselő testületnél fellebbezhető meg.
A TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉS, TELEPÜLÉSKÉPI BÍRSÁG
21. A településképi kötelezés és településkép védelmi bírság
30. § (1) Településképi kötelezési eljárás lefolytatása szükséges:
a) a településképi bejelentés elmulasztása esetén, illetve a településképi bejelentési eljárás során meghozott döntésben foglaltak megszegése esetén;
b) a helyi településképvédelem érdekében, amennyiben a településképi elem (egyedi és területi) fenntartása, karbantartása, vagy rendeltetésének megfelelő használata a helyi településképvédelmi rendeletben meghatározott szabályokkal ellentétes, különösen
ba) homlokzati elemeinek, színezésének védelme,
bb) egységes megjelenésének biztosítása,
(2) Amennyiben a jogsértő magatartás megalapozott a polgármester felszólítja az építtetőt/tulajdonost a jogsértő állapot 90 napon belüli megszüntetésére.
(3) A (2) bekezdés szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén, a polgármester településképi kötelezés formájában – önkormányzati hatósági döntéssel – a településképi követelmények teljesülése érdekében az ingatlan tulajdonosát az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezi.
(4) A polgármester kötelezéssel egyidejűleg
a) 30 napos határidő tűzésével a jogkövetkezményekre való figyelmeztetés mellett 100 000 Ft-ig terjedő településkép-védelmi bírságot,
b) az a) pontban megjelölt határidő elmulasztása esetén 8-30 napos határidő tűzése mellett 500 000 Ft-ig terjedő ismételt településkép-védelmi bírságot,
c) a b) pontban megjelölt határidő elmulasztása esetén 1 000 000 Ft-ig terjedő településkép-védelmi bírságot szab ki.
(5) A bírság ismételhető.
(6) A meg nem fizetett bírságot közadók módjára kell behajtani.
ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSI ÉS ÖSZTÖNZŐ RENDSZER
31. § (1) Az önkormányzat minden évben megrendezi az év terve pályázatot, amelyen az aktuális év március 31-ig elkészült és benyújtott építészeti tervek vehetnek részt. A benyújtott terveket az önkormányzat legkésőbb két héten belül elbírálja és a legjobb terv építtetőjének az építés során szükséges közterület foglalások díját elengedi, és az építtető hozzájárulása esetén az épület homlokzati és látványterveit az önkormányzat honlapján bemutatja. Az önkormányzat a legjobb terv díjat csak akkor adja, ki, ha a beérkezett pályázatok közül van olyan, amelyik megfelel jelen rendelet előírásainak és építészeti minősége példamutató.
(2) Az önkormányzat pénzügyi forrásai rendelkezésre állása esetén támogatja a helyi védelem alatt álló ingatlanok -, illetve a településképi szempontból meghatározó területen lévő, a terület arculatát meghatározó épületek értékőrző felújítását. A támogatás odaítélése pályázati alapon történik. A pályázatra a támogatandó felújítás tervét és költségvetési kiírását kell benyújtani. A megítélt támogatások elszámolása a felújítás elkészültét követően, a számlák benyújtás alapján történik. Az önkormányzat jogosult a támogatott munkák elvégzését és a kivitelezés minőségét ellenőrizni. A támogatást csak a pályázati dokumentációnak megfelelően elvégzett munkákra lehet kifizetni. Az esetleges forrásmaradványt a következő évi pályázati kiíráskor maradéktalanul fel kell használni.
ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK
32. § Ez a rendelet 2020. március 15-én lép hatályba.
33. § Hatályát veszti Almásfüzitő Község Önkormányzata Képviselő-testületének többször módosított 16/2007 (XII.20) önkormányzati rendeletének 8. § (6) bekezdés c) pontja, 11. § (9) bekezdés d) pontja, 11/A. § (7) bekezdés e) és f) pontja, 12. § (7) bekezdés f) és g) pontja, 14. § (5) bekezdés f) pontja, 15. § (4) bekezdése, 16. § (6) bekezdése, 16. § (7) bekezdés e), f) és g) pontja, 18. § (7) bekezdés f) és g) pontja, 20. § (5) bekezdése, 21. § (5) és (8) bekezdése, 22. § (2) bekezdés b) pontja, 24. § (8) bekezdése, 34. §-a.
34. § Hatályát veszti Almásfüzitő Község Önkormányzata Képviselő-testületének többször módosított 10/2007 (VII.26) önkormányzati rendelete.
1. melléklet a 4/2020. (II. 29.) önkormányzati rendelethez
2. melléklet a 4/2020. (II. 29.) önkormányzati rendelethez
Helyi egyedi védelem alatt álló ingatlanok és művi értékek
3. melléklet a 4/2020. (II. 29.) önkormányzati rendelethez
Őshonos fafajok
4. melléklet a 4/2020. (II. 29.) önkormányzati rendelethez
BEJELENTÉS
reklámok, reklámhordozók elhelyezése miatti településképi bejelentési
eljáráshoz
A 21. § (1) bekezdése az Almásfüzitő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2024. (III. 20.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 21. § (2) bekezdését az Almásfüzitő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2024. (III. 20.) önkormányzati rendelete 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 21. § (4) bekezdését az Almásfüzitő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2024. (III. 20.) önkormányzati rendelete 2. § b) pontja hatályon kívül helyezte.