Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2021. (VIII.30.) önkormányzati rendelete

Balatonberény településkép védelméről

Hatályos: 2021. 09. 03

Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2021. (VIII. 30.) önkormányzati rendelete

Balatonberény településkép védelméről

Balatonberény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdés a) -h) pontjaiban, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 2. § (2) bekezdésben, az 3. § (1) bekezdésében, az 5. § (1) bekezdésében, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (2) –(3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes terület- rendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm.rendelet VI. fejezetének eljárási szabályai alapján a következőket rendeli el:

I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya, célja és alkalmazása

1. § (1) A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény (továbbiakban Tktv.), a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8) Kormányrendelettel (továbbiakban: TFR), a Tktv. reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV.28.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Rr), előírásait e rendelettel együtt kell alkalmazni.

(2) A rendelet célja Balatonberény sajátos településképének társadalmi bevonás és konszenzus által történő védelme és alakítása

  • a) a helyi építészeti örökség területi és egyedi védelemének (a továbbiakban: helyi védelem) meghatározásával, a védetté nyilvánítás, a védelem megszüntetésének szabályozásával,
  • b) a településképi szempontból meghatározó területek meghatározásával,
  • c) a településképi követelmények meghatározásával,
  • d) a közterületekre vonatkozó rendelkezések meghatározásával,
  • e) a településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával,
  • f) az önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer alkalmazásával,
  • g) az elhelyezhető reklámhordozók és cégérek, címfeliratok számának, formai és technológiai feltételeinek, elhelyezésük módjának szabályozásával.

(3) A helyi védelem célja a Balatonberény településképe és története szempontjából meghatározó építészeti örökség kiemelkedő értékű elemeinek védelme, jellegzetes karaktereinek a jövő nemzedékek számára történő megóvása.

(4) A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja

  • a) a település karakterét meghatározó településszerkezeti lehatárolások: utca-vonalvezetések és térformák megőrzése,
  • b) a település karakterét meghatározó utcaképek, térfalak hangulatának megőrzése,
  • c) a településképi szempontok figyelembevételével meghatározni a közterületek rendeltetéstől eltérő célú használatának szabályait,
  • d) településképi szempontok figyelembevételével meghatározni a reklámhordozókra vonatkozó szabályokat.

(5) E rendelet mellékletei:

  • a) 1. melléklet a helyi egyedi védelem alá helyezés iránti kérelem formanyomtatványa,
  • b) 2. melléklet a helyi területi védelem alá helyezés iránti kérelem formanyomtatványa,
  • c) 3. melléklet a helyi egyedi védelem megszüntetése iránti kérelem formanyomtatványa,
  • d) 4. melléklet a helyi egyedi védelem alatt álló épületek (H1), a helyi egyedi védelem alatt álló homlokzatok (H2), a helyi egyedi védelem alatt álló objektumok (H3), a helyi védelmet jelző táblatípusok, a helyi jelentőségű természeti és tájvédelem területek (Ht) és a helyi jelentőségű területi védelem területeinek (He) felsorolása
  • e) 5. melléklet a településképi szempontból meghatározó területek (Tk) térképi lehatárolása,
  • f) 6. melléklet a települési karakterek területeinek térképi bemutatása,
  • g) 7. melléklet az inváziós fajok jegyzéke,
  • h) 8. melléklet a köz(tulajdonú) területen elhelyezhető telepített reklámhordozókra vonatkozó előírások és
  • i) 9. melléklet a kifeszíthető transzparensek (molinó) elhelyezésére szolgáló területek megnevezése,
  • j) 10. melléklet a településképi bejelentési eljárással érintett tevékenységek körének meghatározása,
  • k) 11. melléklet a településképi bejelentés formanyomtatványa,
  • l) 12. melléklet a szakmai konzultáció iránti kérelem formanyomtatványa,
  • m) 13. melléklet a növénytelepítés szabályairól,
  • n) 14. melléklet a műemlékek, műemléki környezet listája,
  • o) 15. melléklet a régészeti lelőhelyek jegyzéke.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

  • 1. állapotrögzítő dokumentáció: a védettség keletkezése vagy megszűnése esetén készítendő, műszaki és fotódokumentáció,
  • 2. áttört kerítés: olyan kerítés, amely utcai homlokzatát szemből nézve, a tömör felületek aránya a kerítés teljes felületének 50 %-át nem haladja meg,
  • 3. tömör kerítés:olyan kerítés, amely utcai homlokzatát szemből nézve, átláthatósága 50 %-nál nagyobb mértékben korlátozott.
  • 4. cégfelirat: kereskedelem, szolgáltatás, vendéglátás célját szolgáló helyiség, helyiségegyüttes nevét és az ott folyó tevékenységet bejáratnál feltüntető felirat,
  • 5. cégtábla: a cég székhelyét, telephelyét jelölő cégfelirat tábla hordozón,
  • 6. címtábla: intézmény, vállalkozás nevét, esetleg egyéb adatait feltüntető tábla (névtábla),
  • 7. építészeti értékű: Az épített környezet minden olyan tárgyi és szellemi (építészettörténeti, építőművészeti, műszaki-tudományos) építészeti minőséggel rendelkező alkotásokban megjelenő értéke, amelyben a mindenkori társadalom - ezen belül a helyi közösségek - identitása és alkotóképessége fejeződik ki,
  • 8. kínáló tábla: egy- vagy kétoldalú maximum 180x70 cm méretű mobil tábla, mely nem tartalmazhat gazdasági célú reklámot, csak étel-ital kínálatot, a vendéglátó egység nevét, nyitvatartási idejét,
  • 9. közérdekű tájékoztató felület: olyan reklámhordozó vagy reklámhordozót tartó berendezés, amely a település életének valamely jelentős, vagy idegenforgalmi eseményéről nyújt közérdekű tájékoztatást: közérdekű molinó, önkormányzati faliújság, önkormányzati hirdetőtábla,
  • 10. megállító tábla: kétoldalú maximum 95x70 cm méretű mobil tábla, mely nem tartalmazhat gazdasági célú reklámot, csak a vállalkozás-, üzlet nevét, nyitvatartási idejét,
  • 11. melléképület: az alábbi, a telek és a telken álló főépítmény rendeltetési egységének rendeltetésszerű használatát, működtetését elősegítő, kiegészítő rendeltetésű építmény, mely nem tartozik a melléképítmények körébe,
  • 12. mobilház:nem helyhez kötött felépítmény, ami egy gyártó által teljes egészében legyártott alvázszerkezettel rendelkező, jellemzően emberi tartózkodás céljára szolgáló késztermék, mely kész állapotban, állaga sérelme nélkül bármikor elszállítható, áthelyezhető.
  • 13. mobil zászló: nem fixen telepített, hordozható, a vállalkozás nevét, a kereskedelem-, szolgáltatás, vendéglátás célját szolgáló helyiség, helyiség-együttes nevét és az ott folyó tevékenységet feltüntető textil vagy strukturált lágy műanyag alapú hordozó,
  • 14. molinó: nem merev anyagból készült hordozófelületű hirdetmény, amely falra, vagy más felületre, illetve két felület között van kifeszítve oly módon, hogy az nem képezi valamely építmény homlokzatának tervezett és engedélyezett részét,
  • 15. önkormányzati hirdetőtábla: az önkormányzat által a lakosság tájékoztatása céljából létesített, a lakosságot tájékoztató tábla,
  • 16. őstermelői tábla: saját ingatlanon, vagy engedély alapján az ingatlan előtti közterületen felállított maximum 2 m2 felületű idényjelleggel kihelyezett saját célú hirdetőfelület,
  • 17. reklámgrafika: a reklámozás céljait szolgáló, bármely építési technológiával készített alapfelületre festéssel vagy azzal rokon technológiával (színezett habarccsal) készített reklámcélú építmény, grafikai mű,
  • 18. tájbaillő építmény: adott telken építmény és növényzet olyan együttese, ahol az építmény a tájképi adottságok, domborzati jellemzők szerinti arányos tömegalakítású, elhelyezésű és kialakítású, melynek környezetét elsősorban tájhonos növényzet adja,
  • 19. útbaigazító információ: közérdekű információt nyújtó olyan közterületi jelzés, amelynek funkciója idegenforgalmi eligazítás, közösségi közlekedési szolgáltatásról tájékoztatás, vagy egyéb közérdekű tájékoztatás,
  • 20. vendéglátó-terasz: közterületen szintkiegyenlítő szerkezet, dobogó ráhelyezésével kialakított vendéglátó egységhez kapcsolt szabadtéri fogyasztótér,
  • 21. vendéglátóipari előkert: közterületen kijelölt, a vendéglátó egységhez kapcsolt szabadtéri fogyasztótér,
  • 22. védett érték károsítása: minden olyan beavatkozás, ami a helyi védett érték teljes, vagy részleges megsemmisülését, megrongálását, átalakítását, építészeti karakterének részleges vagy teljes megváltoztatását, általános esztétikai hatásának, szerkezeteinek, eredetiségének, értékcsökkenését eredményezi,
  • 23. reklámzászló: a vállalkozás nevét, a kereskedelem-, szolgáltatás, vendéglátás célját szolgáló helyiség, helyiség-együttes nevét és az ott folyó tevékenységet feltüntető textil vagy strukturált lágy műanyag alapú hordozó.

II. FEJEZET A HELYI VÉDELEM

3. A helyi védelem feladata, általános szabályai

3. § (1) A helyi védelem feladata a helyi értékek megőrzése a jövő nemzedékei számára, a település történelmi folytonosságát bizonyító helyi építészeti értékek

  • a) meghatározása és dokumentálása,
  • b) védetté nyilvántartása, indokolt esetben a védelem megszüntetése,
  • c) megtartása, megőriztetése, fenntartása és jó karban tartottságuk biztosítása,
  • d) a lakossággal történő megismertetése.

(2) A helyi védelem feladata a védett építészeti örökség károsodásának megelőzése, illetve a károsodás csökkentésének vagy megszüntetésének elősegítése.

(3) Helyi védett értékhez történő hozzáépítés, ráépítés, vagy annak telkén új építmény, építményrész építése nem sértheti a védett építészeti érték fennmaradását, érvényesülését, hitelességét.

(4) A helyi egyedi védelemmel érintett építmény vagy annak építményrészének bontására csak a teljes műszaki és erkölcsi avultság esetén kerülhet sor, ha a védelemben részesülő építészeti érték károsodása olyan mértékű, hogy a károsodás műszaki eszközökkel nem állítható helyre. A védett épület bontására csak a védettség megszüntetését követően kerülhet sor.

(5) Védett területen álló épület bontása és átépítése, homlokzat felújítása, tetőszerkezet átalakítása esetén állapotrögzítő dokumentáció készítendő.

(6) Az állapotrögzítő dokumentáció tartalma:

  • a) az épülettömegének, tetőzetének, homlokzata kialakításának, így díszítés, nyílásrend leírása,
  • b) épületrész jellemző anyaghasználatának, színezésének bemutatása,
  • c) fotódokumentáció a karakteres elemekről,
  • d) helyszínrajz a beépítésről, melléképületről,
  • e) helyi egyedi védelem megszüntetése esetén annak rövid indoklása.

(7) Az önkormányzat a helyi egyedi védelemmel érintett elemekről a főépítészi tevékenységről szóló 190/2009.(IX.15.) Korm. rendelet települési és a térségi főépítész feladatairól szóló rendelkezéseiben foglaltaknak megfelelően nyilvántartást vezet, melynek nyilvánosságát a honlapon biztosítja.

(8) A nyilvántartásnak az e rendeletben megfogalmazottakon túl tartalmaznia kell a kapcsolódó építési beavatkozások idejét és rövid műszaki összefoglalását

4. A helyi védelem alá helyezés és a védelem megszüntetésének szabályai

4. § (1) A helyi védelem alá helyezés, vagy annak megszüntetése kezdeményezhető:

  • a) hivatalból,
  • b) természetes, vagy jogi személy által írásban Balatonberény Község Önkormányzatának Polgármesterénél.

(2) A helyi védetté nyilvánítás vagy helyi védettség megszüntetésének kezdeményezéséhez a javaslattevőnek az alábbi dokumentumokat kell csatolnia:

  • a) helyi egyedi védelem alá helyezés esetén az eljáráshoz a kérelmező kezdeményezését az 1. melléklet szerinti nyomtatványon kell benyújtania,
  • b) helyi területi védelem alá helyezés esetén az eljáráshoz a kérelmező kezdeményezését a 2. melléklet szerinti nyomtatványon kell benyújtania.
  • c) helyi egyedi védelem megszüntetésére vonatkozó kezdeményezés esetén az eljáráshoz a kérelmező kezdeményezését a 3. melléklet szerinti nyomtatványon kell benyújtania.

(3) A helyi egyedi védelem megszüntetésére vonatkozó kérelem mellé kezdeményezőnek csatolnia kell a védett értékre vonatkozóan elkészített szakmai dokumentációt, melyet műemléki terület, műemléki érték dokumentálása szakterületen szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértő készít el. A dokumentáció költségét kérelmező viseli.

(4) A polgármester a védelemmel érintett ingatlan tulajdonosát, tulajdonosait a kezdeményezésről írásban értesíti.

(5) A helyi védelem alá helyezés előkészítése a települési főépítész feladata, szakmai előkészítéséhez műemléki terület műemléki érték dokumentálása szakterületen szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértő közreműködését kérheti ki.

(6) Ha a kezdeményezés hiánypótlásra szorul, és az erre irányuló felhívás ellenére a kezdeményező nem egészíti ki a javaslatot, a polgármester mellőzi annak képviselő-testület elé terjesztését és erről a kezdeményezőt a hiánypótlási határidő elteltét követően haladéktalanul tájékoztatja.

(7) Helyi védettség megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha a védett érték

  • a) megsemmisült,
  • b) a védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elvesztette,
  • c) életveszélyes állapot lép fel,
  • d) megszüntetéséhez fűződő jelentős közérdek áll.

(8) A védetté nyilvánításról, a védelem megszüntetéséről és a kérelem elutasításáról Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete határozattal dönt.

(9) A helyi védelem alá helyezésről, annak megszüntetéséről szóló képviselő-testületi döntésről az érintett ingatlan tulajdonosát, tulajdonosait és kezdeményezőit a jegyző írásban tájékoztatja.

(10) Az önkormányzatnak a helyi védelem alá helyezés, annak megszüntetése tényét épület, építmény, természeti érték vonatkozásában az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni.

(11) A védelem alatt álló építmény vagy épület "Balatonberény védett építménye" vagy "Balatonberény védett épülete" feliratú táblával lehet megjelölni. A tábla jellegrajzát e rendelet 4. melléklete tartalmazza. A tábla elhelyezését a tulajdonos tűrni köteles. A táblát a tulajdonossal egyeztetett helyre az önkormányzat saját költségén helyezi ki. A tábla fenntartása és karbantartása a tulajdonos kötelezettsége.

5. A helyi védelem fajtái

5. § A helyi értékek védelme lehet

  • a) egyedi védelem (H);
  • b) területi védelem (He, Ht).

6. Az egyedi védelem

6. § (1) Az egyedi védelem (H) kiterjedhet

  • a) az épület egészére (H1);
  • b) az épület utcai homlokzatára (H2);
  • c) épület tartozékára, illetve egyéb objektumokra (H3).

(2) Az egyedi védelemmel érintett (H1, H2 és H3) ingatlanok jegyzékét e rendelet 4. melléklete tartalmazza, és a helyi építési szabályzatról szóló 1/2019 (I.9.) önkormányzati rendelet 1. melléklete tünteti fel ezek térbeli rendjét.

7. Az egyedi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek

7. § (1) A helyi védelem alatt álló egyedi építészeti örökséget az ingatlan nyilvántartás szerinti tulajdonos köteles hagyományokhoz illően jó karbantartani, állapotát megóvni, használatával nem veszélyeztetni az adott építészeti örökség fennmaradását.

(2) A helyi egyedi védelem alatt álló építészeti értéket nem veszélyeztetheti, településképi vagy műszaki szempontból károsan nem befolyásolhatja az adott építészeti örökségben vagy közvetlen környezetében végzett építési tevékenység, területhasználat.

(3) Helyi védettségű egyedi érték károsodása esetén a tulajdonost helyrehozatali kötelezettség terheli, különös tekintettel a helyi védelem alá helyezést megalapozó építészeti értékre.

8. Helyrehozatali kötelezettség

8. § (1) A polgármester a településkép javítása érdekében településképi kötelezési eljárás keretében helyrehozatali kötelezettséget írhat elő önkormányzati hatósági döntésében a helyi egyedi védelem alatt álló építményre, telek zöldfelületre.

(2) Helyrehozatali kötelezettség írható elő különösen, ha

  • a) a települési arculatot lerontja az építmény vagy részleteinek műszaki, esztétikai állapota,
  • b) a telek és építési telek zöldfelülete rendezetlen,
  • c) a telek és építési telek zöldfelülete nincs összhangban a településképi követelményekkel,
  • d) olyan berendezést helyeztek el a védett épületen, kerítésen, vagy zöldfelületen, amely nincs összhangban a településképi követelményekkel.

(3) Polgármester előzetesen írásban hívja fel az ingatlan tulajdonosának figyelmét a (2) bekezdésben foglalt tények fennállásáról. Ha a tulajdonos 60 napon belül nem intézkedik a településképet rontó állapotok megszüntetésében, úgy a polgármester a jogszabályoknak megfelelően intézkedik a kötelezettség betartatásáról.

9. A helyi egyedi védelemben részesülő értékekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények

9. § (1) A védett épület, homlokzat, építmény részlet, objektum Balatonberény jellegzetes, értékes, illetve hagyományőrző építészeti eleme, karaktereleme, melynél meg kell őrizni a történeti-építéskori eredeti állapot szerinti jellegzetes

  • a) tömegformálást és tetőformát,
  • b) homlokzati kialakítást, így a homlokzati nyílásrendet, a nyílások arányát és osztását, a homlokzati tagozatokat és díszeket,
  • c) egyedi védett elem által meghatározott utcakép látványának és a településrész szerkezetének feltárulását,
  • d) anyaghasználatot,
  • e) színvilágot.

(2) Az eredeti, építéskori állapot ismeretének hiányában az épületet korára és stílusára jellemző módon kell helyreállítani.

(3) A H3 védett épülettartozékok, egyéb védett objektumok Balatonberény jellegzetes, értékes illetve hagyományőrző karakterelemei:

  • a) szobrok, keresztek,
  • b) képzőművészeti alkotások, táj- és kertépítészeti alkotások, egyéb közterületi objektumok, egyedi tájértékek.

(4) A helyileg védett építészeti értékek fennmaradásának feltétele, megőrzésének módja elsősorban a rendeltetésének megfelelő használat.

(5) A helyi egyedi védett érték környezetében építési tevékenység csak a védett értékre figyelemmel, azzal településképi, utcaképi, településszerkezeti összhangban végezhető.

(6) A belső, mai igényeknek megfelelő átalakítási beavatkozásnál az eredeti szerkezet, képző- és iparművészeti értéket képviselő alkotórészek, tartozékok, beépített berendezési tárgyak fizikai sérülésével, roncsolásával, védett értékének megváltoztatásával nem járó megoldások alkalmazhatók. Amennyiben az eredeti állapotról adatok rendelkezésre állnak, akkor azokkal harmonizálóan kell a helyreállítási, fejlesztési munkákat elvégezni.

(7) A helyi védett épületet úgy lehet bővíteni, hogy az eredeti épület tömegformája homlokzati kialakítása, utcaképi megjelenése, rendeltetése ne változzon, illetve a legkisebb kárt szenvedje és a tervezett bővítés a régi épület tömegformálásával, szerkezetével, anyaghasználatával összhangban legyen.

(8) A helyi védett épület, védett utcai homlokzatú épület átalakítása, bővítése feltételeként az egyes épületrészeknek, tartozékoknak az új épületbe történő beépítése, visszaállítása vagy megőrzése a településképi eljárás során követelményként előírható.

(9) A védett épülettartozékot az épület elbontása után az új épületbe – felújítás, javítás után – vissza kell építeni.

(10) A helyi védett épületeken a történetileg eredeti nyílászáró megjelenéséhez és anyaghasználatához korhű megjelenésű nyílászáró létesíthető.

(11) A helyi egyedi védelem alatt álló épület homlokzati felületeinek részleges felújítása, átszínezése nem megengedett.

(12) Az épületek utólagos hőszigetelésénél csak olyan technológia alkalmazható, mely az épület arányait és díszítéseit nem változtatja meg.

(13) Védett épület homlokzatán elhelyezendő rácsozat csak az épület eredeti rácsozatával azonosan, általában annak pótlásaként helyezhető el. Új rácsozat, vagy betörésvédelmet szolgáló berendezés a homlokzathoz illeszkedően helyezhető el.

(14) A helyi védelem alatt álló épület homlokzatán hirdető-berendezés nem helyezhető el.

(15) A helyi védelem alatt álló objektum (H3) eredeti formájukban megőrizendő. Kőkeresztek és kőszobrok javítását, karbantartását szakképzett restaurátorral kell elvégeztetni.

(16) A védett épület bontását megelőzően állapotrögzítő dokumentáció készítése szükséges a 3. §. (6) bekezdés szerint.

(17) A helyi egyedi védelem alatt álló építmény részlegesen elbontható, amennyiben

  • a) a bontani kívánt építményrész – az értékvizsgálat alapján – építészeti értéket nem hordoz,
  • b) a bontás az építmény rendeltetésszerű használata érdekében történik, és a védelem alá helyezést megalapozó érték nem sérül,
  • c) a bontás a teljes műszaki és erkölcsi avultság okán indokolt.

10. A területi védelem

10. § A területi védelem kiterjedhet

  • a) helyi jelentőségű természeti és tájvédelem: a település megjelenése a tájban, hagyományos művelési mód, növényzet és természetes környezet - Ht,
  • b) helyi jelentőségű területi védelem: építmény, objektum a természeti környezettel alkotott együttese - parkok, kertek stb. - He.

11. Helyi jelentőségű természeti és tájvédelem

11. § (1) Balatonberény Község Önkormányzat közigazgatási területén helyi jelentőségű természeti és tájvédelmi terület (Ht) lett kijelölve.

(2) A helyi jelentőségű természeti és tájvédelmi terület (Ht) kiterjedhet a természeti értékekre, területekre, tájakra, valamint azok természeti rendszereinek, biológiai sokféleségének általános védelmére, megismerésének és fenntartható használatának elősegítésre, továbbá a társadalom egészséges, esztétikus természet iránti igényeinek kielégítésre.

(3) A helyi jelentőségű természeti és tájvédelmi terület (Ht) alatt álló területek jegyzékét e rendelet 4. melléklete tartalmazza, amelyeket tájékoztató jelleggel a Helyi Építési Szabályzat függelékében szerepeltetni kell azok térbeli jelölése mellett.

12. Helyi jelentőségű területi védelem

12. § (1) A helyi védettségű (településszerkezeti, településképi) területen a meglévő épületek, épületcsoportok, zöldfelületek megtartását kell szem előtt tartani, megőrizve az utcák vonalvezetését, telekrendszerét, telekstruktúráját, utcaképét, beépítési módját, rendszerét, a település- és tájkarakter elemeit. Új beépítés a kialakult beépítéshez alkalmazkodjon.

(2) Helyi védettségű természeti területeken végzendő munkák a terület jellegét nem változtathatják meg. Védett természeti területen növények kivágása csak biológiai pusztulás, természeti katasztrófa elhárítása, életveszélyes esetén engedélyezhető.

(3) Helyi területi védelem alatt álló természeti terület fenntartása, ápolása dendrológiai-kertészeti szakvélemény előírásai, illetve szakértő közreműködésével történhet.

(4) A helyi jelentőségű területi védelem (He) alatt álló területek jegyzékét e rendelet 4. melléklete tartalmazza, amelyeket tájékoztató jelleggel a Helyi Építési Szabályzat függelékében szerepeltetni kell azok térbeli jelölése mellett.

III. FEJEZET A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK

13. A településképi szempontból meghatározó területek (Tk)

13. § (1) A településképi szempontból meghatározó területek (Tk) azon területek, ahol Balatonberény településképének védelme érdekében az általános környezetkultúra és építészeti kultúra megtartásának, megteremtésének szakmai ellenőrzése és irányítása szükséges.

(2) A településképi szempontból meghatározó területek (Tk) térképi lehatárolását e rendelet 5. melléklete tartalmazza.

14. A településképi szempontból meghatározó területekre (Tk) vonatkozó területi követelmények

14. § (1) A közterületek és a közhasználat számára megnyitott ingatlanok burkolatát, használatát és berendezését az utcán, ingatlanon megjelenő hirdetéseket az épületek jellegéhez, az utcák hangulatához igazodva kell kialakítani.

(2) Új épület elhelyezése, vagy meglévő épület tömegének, látványának megváltoztatása esetén biztosítani kell a környezethez és a környező épületekhez történő illeszkedést, melyet a tervezett utcakép bemutatásával kell igazolni.

(3) Fa- és gerendaház fő rendeltetési egységként nem építhető a településképi szempontból meghatározó területeken (Tk1, Tk2 és Tk3), kivéve, ha a fa csak az épület vázszerkezeteként jelenik meg és a homlokzat képzés esetében a 15. § (3) bekezdés 4. pontjában rögzítettek érvényesülnek.

(4) A településképet meghatározó területeken az ingatlanon elhelyezhető főépület rendeltetésétől eltérő építmény közterület felől nézve a főépület takarásában helyezendő el.

(5) A település BALATON TÓ partvonalán található természetes nádterület védelméért, megőrzéséért nádgazdálkodás folytatható. A tómeder nádassal fedett részén bármilyen építmény elhelyezése, illetve a nádassal fedett vízfelületen bármilyen munkálat végzése kizárólag az illetékes Nemzeti Park és a mederkezelő hozzájárulásával történhet.

15. A településképi szempontból meghatározó területekre (Tk) vonatkozó egyedi építészeti követelmények

15. § (1) A településképileg meghatározó területeken (Tk) Balatonberény védelme érdekében:

  • a) az egy telken létesülő különálló épületek egymással építészeti összhangban alakíthatók ki. A főépület, a melléképület és a kerítés színével, anyaghasználatával és építészeti stílusával összhangban, a települési sajátosságokhoz illeszkedően alakítható ki. Nem alkalmazhatóak a feltűnő, tájidegen építési elemek, rikító színek,
  • b) melléképület csak a főépület mögött, takarásban helyezhető el,
  • c) az épület homlokzatán megjelenő vakolatdísz színe az alapszínnel összhangban kell, hogy legyen,
  • d) a területen a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény (továbbiakban: MTrT) fogalom meghatározása szerinti csarnok jellegű épület nem építhető,
  • e) kialakult beépítésű utcában történő új építés esetén az ingatlan fő funkcióját betöltő épület tetőidomát az utcában jellemzően kialakult tetőidomokkal megegyezősen kell kialakítani.

(2) A homlokzat vakolt architektúrájú épületek utólagos hőszigetelése a díszek megőrzésével, míves megjelenésük megtartásával készülhet.

(3) A területen anyaghasználatban, megjelenésben és színezésben a terület karakterét megtartó, ahhoz illeszkedő épület építhető, a meglévő épületek ezt figyelembe véve újíthatók fel az alábbiak szerint:

  • 1. Látszó szerkezet: hagyományos, természetes építőanyagok: bazaltkő, bazalttufa vagy szerkezetében és színében hasonló terméskő, tégla, fa, vakolt és festett szerkezetek, színében visszafogott fémlemez homlokzatburkolatok.
  • 2. Tető: A tetők tömeg, tetőidom kialakításakor egyszerű formát kell alkalmazni a településképi karakter figyelembevételével. Magastető közterületről látható helyeken 30-45 fok közötti hajlásszöggel alakítható ki. Lapostetőknél zöldtető alkalmazható. A tetők hajlásszögének meghatározásakor illeszkedjünk a szomszédos környezetben lévő épületek kialakításához.
  • 3. Tetőhéjalás új építés, vagy héjazatcsere esetén: A településkép szempontból meghatározó területeken (Tk) a tetőhéjalás színének összhangban kell lennie környezete uralkodó színével, a településképbe illő, jellemzően sötét tónusú vörös, barna, szürke vagy az égetett cserép színéhez hasonló árnyalatú színben. Alkalmazható égetett cserép, betoncserép, pikkelyfedés-jellegű fémlemezfedés, fazsindely, természetes vagy műpala fedés. Könnyen éghető anyagú (nád) tetőhéjazatok csak a tűzvédelmi hatóság külön egyedi esetekre vonatkozó engedélye alapján alkalmazhatók.
  • 4. Homlokzat: vakolt festett homlokzatképzés. Homlokzatok színezésénél elsősorban a településre jellemző történeti színek: fehér, sárga, barna és árnyalatai főszínként történő alkalmazása javasolt, és kizárólag csak halvány, pasztellszínek használhatók. Díszítő elemként a kerámia, a fa, a terméskő és a tégla, illetve visszafogott színű, minőségi táblás homlokzatburkolatok vagy ezek kombinációja alkalmazható.
  • 5. Lábazatképzés: első sorban vakolt, de lehet kő, műkő vagy egyéb igényes anyaghasználat. Tájidegen burkolóanyag nem használható.
  • 6. Nem alkalmazhatók az alábbi építőanyagok: hullámpala, műanyag-, vagy fém hullámlemez, alumínium trapézlemez és bitumenes zsindely.

(4) A telkek utcai telekhatárán áttört kerítés létesíthető, amennyiben a kerítés lábazatos kivitelű, úgy a lábazat maximum 50 cm magasságú tömör: beton, kő, tégla lábazat lehet. Az utcai kerítés magassága a terepcsatlakozástól számítva legfeljebb 1,80 m lehet.

IV. FEJEZET A TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK

16. Balatonberény egész területére kiterjedő építmények telepítésére vonatkozó szabályok

16. § A környezeti illeszkedést az érintett ingatlan jobb és bal oldalán lévő 2-2 beépített ingatlan figyelembevételével kell meghatározni. Amennyiben a tervezett beépítés szomszédságában nincsenek beépített ingatlanok, úgy az illeszkedési szabályok az előzőekkel azonos módon, a tervezett épület 50 m-es körzetében lévő épületek figyelembevételével kell meghatározni.

17. Balatonberény egész területére kiterjedő építmények építésére, anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények

17. § (1) Balatonberény közigazgatási területén nem alkalmazható

  • a) azbeszt tartalmú építőanyag,
  • b) fénylő, csillogó, rikító felületek,
  • c) kék, lila, zöld, élénkpiros, az égett cserép színétől természetellenesen elütő és egyéb élénk, harsány színű tetőhéjazat,
  • d) fő rendeltetési egységen tetőhéjazatnak hullámpala, műanyag vagy bitumenes hullámlemez, fém trapézlemez,
  • e) fő rendeltetési egységen homlokzati burkolóelemként műpala, hullámpala, műanyag hullámlemez.

(2) Előtető az épület tető-héjalásához hasonló minőségű, azzal harmonizáló anyaghasználattal alakítható ki.

(3) Az épületek utólagos hőszigetelését vagy festését tilos egy homlokzati felületen több ütemben elkészíteni.

(4) Az építési telken egyéb építmény tetősíkja nem emelkedhet a főépület fölé.

(5) A község közigazgatási területén lévő ingatlanokon nem létesíthető, nem állítható fel még ideiglenes jelleggel sem:

  • a) műanyaglemez, műpala, nádszövet, vagy más utcaképbe nem illő homlokzatú és héjalású építmény vagy épületszerkezet,
  • b) üzemképtelen jármű karosszéria, forgalomból kivont, forgalmi engedéllyel nem rendelkező lakókocsi,
  • c) konténer, konténerház, mobilház,
  • d) levegővel felfújt vagy feszített fedések, sátorszerkezetek,
  • e) kereskedelmi és vendéglátó célból faház és e tevékenység céljára átalakított, forgalmi engedéllyel nem rendelkező lakókocsi, büfé-kocsi, gépjármű.

(6) A (5) bekezdésben meghatározott építmények csak felvonulási építményként helyezhetők el.

(7) Május 1. és szeptember 30. között üdülés céljára ingatlanonként legfeljebb 3 db sátor helyezhető le, ha a vezetékes ivóvíz és közmű csatornahálózatba bekötött illemhely használata biztosított az ingatlanon. Május 1. és szeptember 30. között forgalmi engedéllyel rendelkező lakókocsi üdülés céljaira ingatlanonként legfeljebb 2 db helyezhető el, ha a vezetékes ivóvíz és közmű csatornahálózatba bekötött illemhely használata az ingatlanon biztosított.

(8) Forgalmi engedéllyel rendelkező lakókocsi tulajdonosa ingatlanán nyári szezonális időszaktól függetlenül is elhelyezhet lakókocsit.

(9) Belterületen utcafronti, közterületről látható kerítés teljesen tömör felületű nem lehet, nagytáblás fém- vagy műanyag hullámlemez, illetve nád- vagy műanyag háló nem alkalmazható. Kerítés anyagaként elsősorban fa, kő, tégla és fém használható vagy élősövény kerítés létesíthető.

(10) A kerítést javasolt növénytelepítéssel kísérni, kizárólag telekhatáron belül. Útcsatlakozásoknál a szabadlátást akadályozó létesítményt elhelyezni, valamint 1,20 m-nél magasabb növényzetet ültetni nem lehet.

18. Egyéb területekre vonatkozó építészeti követelmények

18. § (1) Balatonberény közigazgatási területe a helyi építészeti és táji adottságok alapján településképi karakterekre tagozódik:

  • a) falusias területek karaktere,
  • b) üdülő és szállóterületek karaktere,
  • c) vegyes területek karaktere,
  • d) gazdasági-, kereskedelmi- és szolgáltató területek karaktere,
  • e) közforgalmú és zöldterület karaktere,
  • f) szőlőhegyi terület karaktere,
  • g) külterületi karaktere.

(2) A településképi szempontból meghatározó területen építmények elhelyezése, bővítése, felújítása során a helyi egyedi építészeti követelmények betartásán felül általánosan kell törekedni az adott településrész karakteres elemeinek megőrzésére, a településrész jellegzetes arculatához illeszkedő, értékteremtő településkép formálására.

(3) A településképi karaktereket térképi lehatárolását a 6. melléklet tartalmazza.

(4) Az egyes településképi karakterek egyedi építészeti követelményei nem vonatkoznak a közintézményekre és egyéb középületekre, továbbá a közlekedési területeken lévő épületekre, építményekre, és ha az adott karakteren belül az ingatlan tulajdoni lappal igazolt fő funkciója gazdasági (termelő) jellegű.

(5) Falusias területek karaktere:

  • a) az egy telken létesülő különálló épületek egymással építészeti összhangban alakítandók ki. A főépület, építmény és a kerítés színével, anyaghasználatával és építészeti stílusával összhangban, települési sajátosságokhoz illeszkedően alakítható ki, nem alkalmazhatóak a feltűnő, tájidegen építési elemek, rikító színek,
  • b) az építési telken építmény elsősorban a főépület mögött, takarásban helyezhető el. Azon az ingatlanon, ahol a telekszélesség lehetővé teszi, figyelembe véve az övezeti előírásokat, úgy a főépület mellett főépületi funkciótól eltérő építmény is elhelyezhető,
  • c) az épület homlokzatán megjelenő vakolatdísz színe az alapszínnel összhangban kell, hogy legyen,
  • d) a területen az MTrT fogalom meghatározása szerinti csarnok jellegű épület nem építhető,
  • e) kialakult beépítésű utcában történő új építés esetén az ingatlan fő funkcióját betöltő épület tetőidomát az utcában jellemzően kialakult tetőidomokkal megegyezően kell kialakítani,
  • f) a területen anyaghasználatban, megjelenésben és színezésben a terület karakterét megtartó, ahhoz illeszkedő épület építhető, a meglévő épület a településrész jellegzetes arculatához igazodva újítható fel:
  • g) a homlokzatok anyaghasználatánál és színezésénél ügyelni kell a hagyományos építőanyagok és történeti színek főszínként történő alkalmazására;
  • h) a tetők tömegének, tetőidom kialakításakor egyszerű formát kell alkalmazni a településképi karakter figyelembevételével.
    • ha) Lakóépületek esetében 35-45 fokos magas tető kötelező a főépületen és az utcafront felőli épületeken.Hátranyúló bővítés vagy épületrész alacsonyabb hajlásszögű vagy lapos tetős is lehet.
    • hb) 20-30fokos magas tetős épület akkor létesíthető, ha a szomszédos környezetben szintén hasonló kialakítású épületek állnak. Hátranyúló bővítés vagy épületrész alacsonyabb hajlásszögű vagy lapos tetős is lehet.
    • hc) Lapostetős épület akkor létesíthető, ha a szomszédos környezetben szintén lapostetős kialakítású épületek állnak. Lapostetőknél zöldtető alkalmazható.Utcafronti homlokzaton lapostető attika kialakításával létesíthető, utcaképbe, tájba illeszkedő módon.
  • i) a telkek utcai telekhatárán áttört kerítés létesíthető, amennyiben az utcai kerítés lábazatos kivitelű, úgy a lábazat maximum 50 cm magasságú tömör: beton, kő, tégla lábazat lehet. Az utcai kerítés magassága a terepcsatlakozástól számítva legfeljebb 1,80 m lehet.
  • j) meglévő áttört jellegű vagy tömör kerítés felújítása, javítása során a zárt és nyitott felületek arány nem módosulhat, viszont korszerűsítése, átalakítása, cseréje során teljesen tömör felület nem létesíthető, a kerítés áttörtségének a 2. § 2. pontban meghatározott %-os mutatót kell figyelembe venni.

(6) Üdülő és szállóterületek karaktere:

  • a) az egy telken létesülő különálló épületek egymással építészeti összhangban alakíthatók ki. A főépület, építmény és a kerítés színével, anyaghasználatával és építészeti stílusával összhangban, valamint települési sajátosságokhoz illeszkedően alakítható ki, nem alkalmazhatóak a feltűnő, tájidegen építési elemek, rikító színek.
  • b) az építési ingatlanon építmény elsősorban a főépület mögött, takarásban helyezhető el. Azokon az ingatlanokon, ahol a telekszélesség lehetővé teszi, figyelembe véve az övezeti előírásokat, úgy a főépület mellett is elhelyezhető egyéb építmény.
  • c) az épületek homlokzati színezésénél a helyi hagyományokat követő megjelenést kell követni, a településre jellemző halvány: fehér, sárga, barna és azok árnyalatai, pasztell, természet-közeli színeket.
  • d) a homlokzatot vakolni kell. Díszítő elemként a kerámia, a fa, a terméskő és a tégla alkalmazható. Tájidegen burkoló anyagok nem használható. Nem alkalmazható fém homlokzatburkolat, eternit jellegű homlokzatburkolat, mázas kerámiaburkolat, csempe, függönyfalszerűen alkalmazott üveg és fémszerkezet; illetve ragasztott szabálytalan kőlap.
  • e) a tetők tömeg, tetőidom kialakításakor egyszerű formát kell alkalmazni a környezetben jellemző helyi karakter figyelembevételével. A szomszédos épületek tetőhajlásszögével megegyező, vagy ha azok eltérőek, akkor a szomszédos épületek tetőhajlásszögéhez illeszkedő módon alakítható ki:
    • ea) Lakóépületek esetében 35-45 fokos magas tető kötelező a főépületen és az utcafront felőli épületeken.Hátranyúló bővítés vagy épületrész alacsonyabb hajlásszögű vagy lapos tetős is lehet.
    • eb) 20-30 fokos magas tetős épület akkor létesíthető, ha a szomszédos környezetben szintén hasonló kialakítású épületek állnak. Hátranyúló bővítés vagy épületrész alacsonyabb hajlásszögű vagy lapos tetős is lehet.
    • ec) Lapostetős épület akkor létesíthető, ha a szomszédos környezetben szintén lapostetős kialakítású épületek állnak. Lapostetőknél zöldtető alkalmazható.Utcafronti homlokzaton lapostető attika kialakításával létesíthető, utcaképbe, tájba illeszkedő módon.
  • f) tetőhéjalás új építés, vagy héjazatcsere esetén: csillogásmentes felülettel kell kialakítani a településképbe illő, jellemzően vörös, barna, szürke (sötét tónusú) vagy az égetett cserép színéhez hasonló árnyalatú színben. Alkalmazható égetett cserép, betoncserép, pikkelyfedés-jellegű fémlemezfedés, természetes vagy műpalafedés, fazsindely. Melléképület esetében a bitumenes hullámlemez és fémszerkezű trapézlemez is alkalmazható a b) pontban leírtak figyelembevételével,
  • g) a területen csarnok jellegű épület nem építhető,
  • h) a terület építési övezeteiben a klímaváltozás hatáskompenzálása érdekében a telkek zöldfelülete háromszintű növényállománnyal telepítendő
  • i) a telkek utcai telekhatárán áttört kerítés létesíthető, amennyiben az utcai kerítés lábazatos kivitelű, úgy a lábazat maximum 50 cm magasságú tömör: beton, kő, tégla lábazat lehet. Az utcai kerítés magassága a terepcsatlakozástól számítva legfeljebb 1,80 m lehet,
  • j) meglévő áttört jellegű vagy tömör kerítés felújítása, javítása során a zárt és nyitott felületek arány nem módosulhat; viszont korszerűsítése, átalakítása, cseréje során teljesen tömör felület nem létesíthető, a kerítés áttörtségének a 2. § 2. pontban meghatározott %-os mutatót kell figyelembe venni. meghatározott %-os mutatót kell figyelembe venni.

(7) Vegyes területek karakterén

  • a) a tetők tömegének, tetőidom kialakításakor egyszerű formát kell alkalmazni a környezetben jellemző helyi karakter figyelembevételével,
  • b) a 8 méternél nagyobb fesztávú szerkezetek kivételével a tető hajlásszöge 30-45 fok között lehet,
  • c) tetőhéjazatként cserépfedést vagy sötét tónusú, csillogásmentes felületű, kiselemes hatású feddést kell alkalmazni,
  • d) a nagyfesztávú csarnokszerkezetek alacsonyabb hajlásszögű tetővel, formájában és karakterében a cseréphez igazodó fedéssel vagy fémlemezfedéssel építhetők,
  • e) a magastetőt jellemzően cserép mintázatú, (pikkelyes, vagy állókorcos) tetőfedést kell alkalmazni,
  • f) az épületek homlokzatát tagoltan kell kialakítani,
  • g) az épület homlokzatának anyaghasználata során törekedni kell a természetes anyag alkalmazására. Az épület homlokzati kialakításánál igényes fémlemezfedés és burkolat is alkalmazható,
  • h) a telkek utcai telekhatárán maximum 50 cm magasságú tömör: beton, kő, tégla lábazatos, legalább 80 %-ban áttört felületű mezőkkel létesíthető. Az utcai kerítés lábazattal együtt nem lehet magasabb 2,00 méternél,
  • i) a telkek be nem épített, vagy gazdasági céllal nem hasznosított részét parkosítva, honos, termőhelyi adottságoknak megfelelő növényfajokkal kell kialakítani, fenntartani. A kötelező zöldfelületet a telekhatár mentén egybefüggően, háromszintű: fák, cserjék, gyep-talajtakaró növényállománnyal kell kialakítani.

(8) Gazdasági-, kereskedelmi- és szolgáltató területek karakterén

  • a) a tetők tömegének, tetőidom kialakításakor egyszerű formát kell alkalmazni a környezetben jellemző helyi karakter figyelembevételével,
  • b) a 8 méternél nagyobb fesztávú szerkezetek kivételével a tető hajlásszöge 30-45 fok között lehet,
  • c) tetőhéjazatként cserépfedést vagy sötét tónusú, csillogásmentes felületű, kiselemes hatású feddést kell alkalmazni,
  • d) a nagyfesztávú csarnokszerkezetek alacsonyabb hajlásszögű tetővel, formájában és karakterében a cseréphez igazodó fedéssel vagy fémlemezfedéssel építhetők,
  • e) a magastetőt jellemzően cserép mintázatú, (pikkelyes, vagy állókorcos) tetőfedést kell alkalmazni,
  • f) az épületek homlokzatát tagoltan kell kialakítani,
  • g) az épület homlokzatának anyaghasználata során törekedni kell a természetes anyag alkalmazására. Az épület homlokzati kialakításánál igényes fémlemezfedés és burkolat is alkalmazható,
  • h) a telkek utcai telekhatárán maximum 50 cm magasságú tömör: beton, kő, tégla lábazatos, legalább 80 %-ban áttört felületű mezőkkel létesíthető. Az utcai kerítés lábazattal együtt nem lehet magasabb 2,00 méternél,
  • i) a telkek be nem épített, vagy gazdasági céllal nem hasznosított részét parkosítva, honos, termőhelyi adottságoknak megfelelő növényfajokkal kell kialakítani, fenntartani. A kötelező zöldfelületet a telekhatár mentén egybefüggően, háromszintű: fák, cserjék, gyep-talajtakaró növényállománnyal kell kialakítani.

(9) Közforgalmú és zöldterület karakterének területén a működő vagy új temető területe maximum 2,0 méter magas növénnyel befuttatott kerítéssel határolandó.

(10) Szőlőhegyi terület karakterén

  • a) új építmény elhelyezése, meglévő tömegének megváltoztatása tájba illesztve, a történeti tájszerkezet, a tájképi adottságok megőrzésével, a tájkarakter erősítésével, a helyi építészeti hagyományok figyelembevételével történhet:
    • aa) a területen építmények csak hagyományosan 38-45 fok közötti tetőhajlásszöggel, cserép vagy nádfedéssel létesíthetők,
    • ab) a területen tornácos épület, építmény nem építhető,
    • ac) építmények homlokzatképzése csak vakolt lehet, fehér, vagy törtfehér színben,
    • ad) építmények lábazata csak vakolt lehet,
    • ae) nyílászárók szerkezet csak fából készülhet,
    • af) építmények csak nyeregtetővel vagy csonkakontyos nyeregtetővel alakíthatók ki,
    • ag) építmény közterületről látszó homlokzatán parabola antenna nem helyezhető el,
  • b) a látványvédelem: kilátás, rálátás szempontjait mind az építészeti tervezés, mind pedig az egyes építmények megvalósítása során kiemelten kell érvényesíteni,
  • c) közlekedési építmények a terepi adottságokhoz alkalmazkodva, tájba illesztve helyezhetők el,
  • d) csak drótfonatos vagy teljes átlátást biztosító kerítés építhető. Takarásaként csak tájhonos sövényt lehet telepíteni,
  • e) a településkép védelme érdekében közműlétesítmény önálló, föld feletti, szabadon álló építményként csak takarással helyezhető el,
  • f) új közmű csak földalatti vezetékkel létesíthető,
  • g) közlekedési építmények a terep-adottságokhoz alkalmazkodva tájba illesztve helyezhetők el.

(11) Külterületi karakterén

  • a) csak a helyi építési hagyományokkal összhangban lévő, tájba illő, hagyományos szerkezetű és anyaghasználatú építmény építhető azokon a területeken, ahol azt a helyi építési szabályzat engedi,
  • b) a látványvédelem: kilátás, rálátás szempontjait mind az építészeti tervezés, mind pedig az egyes építmények megvalósítása során kiemelten kell érvényesíteni,
  • c) közlekedési építmények a terepi adottságokhoz alkalmazkodva, tájba illesztve helyezhetők el,
  • d) a település beépítésre nem szánt területén 10 méternél magasabb építményeket a környezethez, domborzati és növényzeti adottságokhoz illeszkedően kell elhelyezni, építését megelőzően településképi eljáráshoz tájesztétikai vizsgálat és látványtervet kell mellékelni. A legmagasabb építmény a település közigazgatási területen a 30 m-t nem haladhatja meg,
  • e) kerítésnek csak drótfonatos, favesszős vagy vadháló építhető,
  • f) az erdőtelepítés, erdőfelújítás során lehetőség szerint a termőhelyi adottságoknak megfelelő honos fafajok telepítendők, vagy természeti- és környezetkímélő gazdálkodási módszerek alkalmazandók,
  • g) erdő művelési ágú területen – a véderdők kivételével – kerítést létesíteni csak természetvédelmi, vadgazdálkodási, illetve erdőgazdálkodási célból lehet,
  • h) erdő művelési ágú területen az erdők elsődleges rendeltetésével összefüggésben lehet épületet, építményt elhelyezni,
  • i) mezőgazdasági területen forgalmi engedéllyel nem rendelkező lakókocsi, lakókonténer nem helyezhető el,
  • j) vízgazdálkodási- vagy mezőgazdálkodási művelési ágú területen a tájképi és helyi népi építészeti hagyományokat figyelembe vevő, a táj jellegét erősítő épület, építmény építhetők,

19. Hírközlési infrastruktúra

19. § (1) Vezeték nélküli hírközlési hálózat adó- és átjátszótornya, távközlési torony

  • a) országos és a helyi természetvédelmi területeken, valamint ökológiai hálózattal érintett területeken
  • b) erdőterületeken nem létesíthető.

(2) Műemléken és műemlék telkén (M, MJT), műemléki környezetben (Mk), helyi építészeti értékként védett területen (He) és épületen (H1 és H2), településképi szempontból meghatározó területen (Tk), továbbá NATURA 2000 területen, országos ökológiai hálózat magterületén és ökológiai folyosóterületén, valamint helyi jelentőségű természetvédelmi terület és a védett természeti érték területén távközlési és hírközlési torony, távközlési magasépítmény, nem helyezhető el és nem létesíthető, kizárólag kilátó rendeltetésű építmény és víztorony kivételével.

(3) Beépítésre nem szánt területen – általános mezőgazdasági terület kivételével – új vezeték nélküli szolgáltatás építménye csak egyéb hasznosítással összekötve (kilátó, vendéglátóhely, erdei pihenő, mezőgazdasági építmény) létesíthető.

(4) Belterületen antenna és antennatartó szerkezet kizárólag közterületről nem látható módon létesíthető, ezért antenna, távközlési adatátviteli berendezés kültéri egysége, hír- és adattovábbító berendezés csak az épület részeként, az épület megjelenéséhez illeszkedve, takartan helyezhető el. Amennyiben igazoltan az épület egyéb homlokzatán, vagy tetőszerkezetén nem fogható a vételi jel, úgy az épület utcai homlokzatán is elhelyezhető a szerkezet, abban az esetben, ha ez elhelyezés előtti kötelező szakmai konzultációt a települési főépítésszel lefolytatták.

(5) Közterületről látható módon antenna csak - a (2) bekezdésben felsorolt védett területek és védett épületek kivételével, illetve a (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - azon épületekre és építményekre telepíthető, melyeken 2013. január 1. előtt már engedéllyel telepített antenna létesült.

(6) Belterületen, indokolt esetben új adó- és átjátszó torony építése esetén, meglévő antennatartó szerkezet, vezeték nélküli hírközlési hálózat adó- és átjátszótornya, távközlési torony felújítás, átalakítás során, csak maximum 30 m magasságig növelhető, építhető.

(7) Új antenna 300 m-es körzetben már meglévő antenna tartószerkezet előfordulása esetén, azzal közös tartószerkezetre lehet csak elhelyezni.

(8) Új vezetékes hírközlési hálózat építményeket elsősorban meglévő vezetékes közművek infrastruktúrájának felhasználásával lehet elhelyezni, a meglévő oszlopsoron vezethető, ennek hiányában csak földbe helyezett alépítményként létesíthető.

(9) Vezetékes hírközlési hálózat szekrényei földfelszínen csak abban az esetben helyezhetők el, ha növénytakarásra alkalmas a hely. Ennek hiányában csak föld alatt alakíthatók ki.

20. Közműhálózatok infrastruktúrájának kialakítása

20. § (1) Új közműhálózat, így villamos-, hírközlő- és kábel TV vezeték, elosztóhálózat belterületen, külterületi beépítésre szánt területen – a gazdasági területek kivételével - elsősorban föld alatti kivitelű kell legyen, az ettől való eltéréshez az Önkormányzat képviselő-testületének egyetértő véleményét kell beszerezni. Amennyiben az új közműhálózat nyomvonala a meglévő légvezetékes hálózat nyomvonalával azonos, úgy annak oszloprendszere igénybe vehető. Nem minősül új közműhálózatnak a meglévő légvezetékes hálózat hosszabbítása – kivéve új lakóterület kialakítása esetén -, és két szabad vezetékes hálózat közötti átkötés.

(2) Nyomvonal jellegű közművezetéket és közműlétesítményt a közlekedési és közműterületen, vagy a közművet üzemeltető szerv területén kell elhelyezni.

(3) A közlekedési területen műtárgyakat, közvilágítást, közterületi építményt, növényzetet úgy kell elhelyezni, hogy azok a közlekedést és az utak láthatóságát, a sarkok beláthatóságát ne akadályozza.

(4) Nem létesíthető közmű- és energia, táv- és hírközlési vezeték a meglévő fasorok nyomvonalában, illetve védőtávolságában.

(5) Belterület már beépített területén, valamint külterület beépítésre szánt területén, ahol a meglévő gyenge és erősáramú villamos energiaellátás hálózatai földfeletti vezetésűek, az új kisfeszültségű és közvilágítási villamos energia ellátási hálózatokat a meglévő oszlopsorra, vagy közös tartóoszlopra kell telepíteni. Belterület már beépített területén a közös oszlopsorra való telepítés bármilyen akadályoztatása esetén, földalatti vezetéssel kell megoldani a hálózat elhelyezését.

(6) Belterület már beépített területén, valamint külterület beépítésre szánt területén, üzemelő föld feletti közmű: villamos-, hírközlő- és kábel TV vezeték, elosztóhálózat rekonstrukciója föld feletti kivitelezéssel is megoldható, ha az helyben oszlop cserét, a meglévő oszlophoz képest 5 m-en belüli áthelyezést igényel, amelyre az új építésre vonatkozó ágazati előírásokat kell figyelembe venni.

(7) A már beépített területen ahol a hálózatok földalatti elhelyezéssel üzemelnek új vezetékes hírközlési hálózatokat, meglévő rekonstrukcióját földalatti elhelyezéssel kell építeni.

(8) Még beépítetlen beépítésre szánt területeken új középfeszültségű, kisfeszültségű és közvilágítási villamos energia ellátási, valamint a vezetékes hírközlő hálózatok csak földalatti vezetéssel építhetők ki.

(9) Ingatlan új villamosenergia bekötését beépítésre szánt területen csak földalatti csatlakozás kiépítésével lehet kivitelezni.

(10) Beépítésre nem szánt területen -erdőterület kivételével -egy oldali közös oszlopsoron kell a kisfeszültségű, a közvilágítási villamos energia ellátási, vezetékes elektronikus hírközlési hálózatot és az optikai hálózatot elhelyezni, amelyre egyben a közvilágítást szolgáló lámpafejek is elhelyezhetők. A közös oszlopsorra való telepítés bármilyen akadályoztatása esetén csak föld alatt helyezhetők el a vezetékek.

(11) Új transzformátor csak transzformátorházban vagy épületben helyezhető el.

(12) Megfelelő ernyőzéssel biztosítani kell, hogy a fény csak megvilágítandó közterületre essen, ne vakítása el a közterületen közlekedőt és ne irányuljon a lakóházak ablakaira. Felfelé irányuló fényével ne okozzon fényszennyezést.

(13) Az újonnan nyitott utcákban és utak mentén közvilágítás kiépítése és utcai fásítás telepítése kötelező, a telepítéshez terület kell biztosítani.

(14) A településkép védelme érdekében közműlétesítmény önálló, föld feletti, szabadon álló építményként takarás nélkül nem helyezhető el.

(15) Földgázvezeték közterületen és telken belül is csak földben építhető.

21. A sajátos építményre, műtárgyra vonatkozó anyaghasználati követelmények

21. § (1) Új transzformátorház csak magastetős kialakítású lehet, fémszerkezetű konténer vagy oszloptrafó nem helyezhető le.

(2) A transzformátorok csak településképi bejelentési eljárásban meghozott főépítészi támogatás alapján, önkormányzati engedéllyel telepíthetők.

22. Egyéb műszaki berendezésekre, műtárgyakra vonatkozó követelmények

22. § (1) Az épület utcai homlokzatára látható helyre műszaki berendezés, látszó épületgépészeti vezeték és szerelvény nem helyezhető el, az csak az épület alárendeltebb homlokfalára telepíthető. Ez alól kivétel az utcai homlokzatra telepített riasztó kültéri egysége.

(2) Közterületről látható homlokzaton, tetőzeten, vagy azok előtt szabadon, vagy védőcsőben vezetett kábel és védődoboz nem helyezhető el. A homlokzatok felújítása esetén a meglévő kábeleket és dobozokat meg kell szüntetni, kizárólag csak műszakilag indokolt esetben tarthatók meg, helyezhetők el rejtett, takart megoldással.

(3) Napenergiát hasznosító berendezés, napkollektor, napelem a tetővel csak párhuzamosan, attól a maximum 20cm-es kiemeléssel telepíthető, de a településképi megjelenést nem ronthatja. Utcafronti tetőn a napelem, kollektorok elhelyezését kerülni kell. Amennyiben az épület tájolásából adódóan egyéb alárendeltebb, közterületről nem látható tetőfelületre nem telepíthető napelem, napkollektor, úgy a településképi bejelentési eljárás lefolytatása után kiadott hozzájárulás esetén utcafronti tetősíkra is telepíthető.

(4) Lapostetők esetén a technológia szerinti előírások betartásával telepíthető napenergia hasznosító berendezés.

(5) Házi gáznyomás-szabályozó az épület utcai homlokzatára nem helyezhető el. A berendezés csak a telek előkertjében, udvarán, vagy az épület alárendeltebb homlokzatára szerelhető.

(6) Égéstermék elvezetésére utcai homlokzaton szerelt kémény nem építhető.

(7) Földgázvezetéket közterületen és telken belül is csak földalatti elhelyezéssel szabad kivitelezni.

(8) Napelemek a földre nem telepíthetők, napelem park nem létesíthető.

V. FEJEZET KÖZTERÜLETEKRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

23. Közterületek alakítására, zöldfelületre vonatkozó általános követelmények

23. § (1) Közterület alakítási terv készítendő az önkormányzat képviselő-testületének egyedi döntése alapján mindazon közterületekre, ahol az műszaki, forgalomtechnikai, egyéb közlekedési, kertépítészeti, közművesítési vagy biztonsági szempontból szükséges.

(2) Közpark zöldfelületi kialakítása előtt a területre vonatkozó közterület-alakítási tervet kell készíteni.

(3) A TFR közterület-alakításra vonatkozó rendelkezése szerint kell elfogadni és a közterület alakítási terv részletes tartalmi követelményeiről szóló melléklet szerinti tartalommal kell elkészíteni.

(4) A közterületeket csak a legszükségesebb nagyságú burkolt felületekkel szabad ellátni.
A burkolatlan felületet – ahol ezt műszaki okok nem akadályozzák – fenntartható zöldfelülettel kell kialakítani.

(5) A közterületek burkolatát – a kialakult, meglévő anyaghasználathoz igazodóan – a fenntarthatóság és karbantarthatóság érvényesítésével a káros környezeti hatásokat csökkentő, minimalizáló megoldással kell kialakítani.

(6) Az útszegélynél létesítendő parkolóhelyekhez - amennyiben ennek műszaki lehetőségei adottak - védő fasor kialakításáról kell gondoskodni.

(7) A közterületeken a környezethez illő, a környezeti ártalmakat jól tűrő növényzetet kell telepíteni. Amennyiben parkoló is létesül, az utcák kialakítása során legalább az egyik, általában az északi, vagy keleti oldalon fasor telepítéséről javasolt gondoskodni. Ettől ott el kell tekinteni, ahol a növényzet kihelyezése a közút kezelőjének igazolása alapján veszélyezteti a közlekedés biztonságát, vagy ahol ezt a közmű üzemeltetőjének igazolása szerint a meglévő közműhálózat nem teszi lehetővé. Ebben az esetben az út építőjének a fasor ültetését edényes növényzet kihelyezésével kell pótolni.

(8) A zöldterületen bármilyen építmény csak úgy helyezhető el, hogy a kivágott fákat pótolni kell.

(9) A járdák, utak felújítása, átalakítása, helyreállítása keretében törekedni kell az akadálymentes kialakításra.

(10) Útcsatlakozásoknál a szabadlátást akadályozó létesítményeket elhelyezni, növényzetet ültetni nem lehet elhelyezni.

(11) Közterületen a 7. mellékletben meghatározott növényfajok telepítése tilos.

(12) Közterületen sátor, lakókocsi és lakóautó nem helyezhető el, szálláshely létesítése, nyaralás, pihenés, munkavégzés céljából.

(13) A szomszéd telek kerítése vagy a telekhatáron lévő épület fala csak a szomszédos ingatlan tulajdonosainak – az esetleges feltételeket is tartalmazó – írásbeli hozzájárulásával futtatható be kúszónövénnyel.

(14) A szomszéd telkének határától - figyelemmel az adott növényzet tulajdonságaira, növekedési jellemzőire, szakszerű kezelésére, - a 13. mellékletben szerepeltetett ültetési távolságot kell tartani.

24. Közterületek rendeltetéstől eltérő célú használatára vonatkozó előírások

24. § (1) Büfé-kocsi, vagy egyéb vendéglátó és kereskedelmi tevékenység céljára átalakított lakókocsi közterületen vagy közforgalmú területen csak önkormányzati engedéllyel, alkalmi rendezvényen állítható fel.

(2) Vendéglátóegység előtt közterület vagy közforgalmú terület fogyasztás céljára önkormányzati engedéllyel vehető igénybe.

VI. FEJEZET REKLÁMHORDOZÓKRA ÉS REKLÁMHORDOZÓT TARTÓ BERENDEZÉSEK ELHELYEZÉSÉRE, ALKALMAZÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

25. Reklámhordozó elhelyezése

25. § (1) Reklámhordozó elhelyezése e rendelet és az Rr. előírásaival összhangban történhet.

(2) Balatonberény területén plakát, reklám csak reklámhordozó berendezésen helyezhető el, épület-, építmény, műtárgy falára vagy szerkezetére közvetlenül nem ragasztható, nem rögzíthető.

26. Közterületen elhelyezett reklámhordozókra és reklámtartó berendezésekre vonatkozó szabályok

26. § (1) Közterületen vagy köztulajdonban álló ingatlanon csak annak tulajdonosának hozzájárulásával, a 8. mellékletben szereplő formájú és számú telepített reklámhordozó berendezés helyezhető el.

(2) Balatonberény arculatához illeszkedő, egységes koncepció szerint kiválasztott típusú utcabútor szín, anyag és formavilágát a régi, meglévő berendezések lecserélése, vagy újonnan elhelyezendő hirdető- és reklámberendezés vonatkozásában követni, alkalmazni kell.

(3) Minden közterületre szánt telepített reklámhordozó berendezés csak a közmű-szolgáltatókkal történt egyeztetést követően helyezhető el úgy, hogy a közúti, kerékpáros és gyalogos közlekedés számára szükséges közterület felülete biztosítva legyen.

(4) Közterületen információs vagy más célú berendezésen nem alakítható ki 9 m2-nél nagyobb reklámok elhelyezésére szolgáló felület.

(5) Közterületi pavilonon, kioszkon kizárólag a forgalmazott terméket népszerűsítő reklám helyezhető el.

(6) Az elhelyezett reklámhordozó és reklámhordozó berendezés folyamatos karbantartása, a berendezés elhelyezésére tulajdonosi hozzájárulással rendelkező feladata és kötelessége.

(7) Közterületről két vagy több oldalról látható hirdető-berendezés csak két vagy több oldali hirdetőfelülettel kerülhet kialakításra.

27. § (1) Közterületeken nem gazdasági célú reklámként csak olyan információk, feliratok, megnevezések, jelölések helyezhetők el, melyek célja

  • a) kulturális információ közzététele,
  • b) idegenforgalmi eligazítás,
  • c) közérdekű tájékoztatás,
  • d) indokolt esetben mobil irányítótábla kihelyezése szolgáltatások irányjelzésére.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott információk az alábbi reklámhordozókon vagy reklámhordozó berendezéseken tehetők közzé:

  • a) közművelődési célú hirdetőoszlop,
  • b) közérdekű molinó,
  • c) önkormányzati hirdetőtábla,
  • d) útbaigazító információs tábla,
  • e) megállító tábla,
  • f) kínáló tábla,
  • g) irányjelző.

(3) Közérdekű útbaigazító csak a KRESZ-ben és a vonatkozó útügyi műszaki előírásokban meghatározott paramétereknek megfelelő megjelenéssel helyezhető ki, a közút kezelőjének jóváhagyásával és a közterület tulajdonosának hozzájárulásával.

(4) Nyitvatartási idő alatt

  • a) egy üzlet elé közterületre maximum egy megállító tábla, saroküzletnél két megállító tábla,
  • b) vendéglátó egységek elé közterületre maximum két kínáló tábla helyezhető el, olyan módon, hogy az a gyalogos-, kerékpáros közlekedést ne zavarja.

(5) Mobil reklámzászló közterületen nem helyezhető el.

(6) A településkép védelme érdekében nem helyezhető el reklámhordozó a közterületen és a közforgalom számára megnyitott magánterületeken vagy onnan látható módon:

  • a) fán, fa védőrácson,
  • b) műalkotáson, illetve annak talapzatán,
  • c) közparkban, védett természeti területen, virágágyásban,
  • d) szökőkúton, díszkúton, csobogón, ivókúton,
  • e) játszótéri eszközön,
  • f) nyilvános illemhely építményein,
  • g) közterületi út, járda, gyalogút, kerékpárút szilárd burkolatára festett vagy ragasztott kivitelben,
  • h) úttartozékon, közúti jelzőtáblán, közműberendezésen,
  • i) középületen, kivéve az ezen e célra kialakított felületen,
  • j) parkoló automatán,
  • k) helyi védelem alatt álló épületen, területen.

27. Magántulajdonban lévő ingatlanon elhelyezett nem gazdasági célú reklámhordozókra és reklámtartó berendezésekre vonatkozó szabályok

28. § (1) Közterületről látható magánterületen nem gazdasági célú reklám, reklámhordozó berendezés csak a településrész jellegzetes, értékes, hagyományt őrző építészeti arculatának megőrzését nem sértő, vagy nem akadályozó módon helyezhető el.

(2) Magánterületen elhelyezett nem gazdasági célú reklám, reklámhordozó vagy reklámtartó berendezés kizárólag az adott ingatlanon folytatott kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységet hirdetheti.

(3) Magánterületen elhelyezhető nem gazdasági célú reklámhordozó a

  • a) cégér,
  • b) cégtábla, cégfelirat és címtábla,
  • c) zászló.

(4) Új reklámhordozó és reklámhordozó berendezés az épülethomlokzaton csak a meglévő, használaton kívüli berendezés egyidejű eltávolításával helyezhető el.

29. § (1) A 28. § (3) bekezdésében meghatározott berendezések kialakításának illeszkednie kell az épület

  • a) homlokzati kialakításához, vízszintes és függőleges tagolásához,
  • b) színéhez,
  • c) arányrendszeréhez,
  • d) nyílászáróinak kiosztásához, ritmusához,
  • e) homlokzatán megjelenő egyéb berendezésekhez.

(2) A 28. § (3) bekezdésében meghatározott berendezés még részben sem takarhatja épület nyílászáró szerkezetét, párkányát, korlátját és egyéb meghatározó építészeti elemét és nem változtathatja meg azok karakterét. Több rendeltetési egység esetén a berendezések csak egységes koncepció szerinti kialakításban helyezhetők el a földszinti portál felett, az osztópárkány alatti sávban. Nyílászárók közötti falszakaszokon és a tetőfelületen nem alakítható ki.

(3) Portálok fölé árnyékolószerkezet, napernyő elhelyezhető, azonban az nem tartalmazhat reklámot, hirdetést, termékmegjelölést, ez alól kivétel az árnyékoló függőleges felületén, egyenes vagy hullámos ponyva részen az üzlet profilját jelző logó, cégfelirat.

(4) Futófény, fényreklám sem kirakatban, sem homlokzaton nem helyezhető el.

28. Cégérek, cégtáblák, cégfeliratok, címtáblák és zászlók elhelyezése

30. § (1) Cégér, cégtábla és címtábla rendeltetési egységenként 1-1 darab, sarok kialakítású rendeltetési egységeknél 2-2 db helyezhető el.

(2) Cégtábla, cégfelirat és címtábla a fal homlokzati síkjától nem állhat ki jobban 10 cm-nél, kapun nem helyezhető el. Elhelyezhető azonban kapupilléreken, valamint közvetlenül a kapu mellett az épület falán.

(3) Cégér nem lakáscélú rendeltetési egységenként legfeljebb 1 db, sarokkialakítás esetén 2 db helyezhető el, konzolos kialakítással, maximum 60 cm vízszintes irányú vetülettel és maximum 60 cm magas függőleges felülettel.

(4) Ablakokra, kirakatok üvegezésére reklámcélú dekoráció, felirat nem helyezhető el, kivéve az önálló betűkből vagy ábrából álló cégjelzést, melynek mérete nem haladja meg a kirakat felületének 10%-át.

(5) Zászló épület falára csak zászlótartó berendezéssel helyezhető el, rendeltetési egységenként maximum 2 db, egyenként max. 1 m2 felülettel. Zászló előkertben ingatlanonként 3 db helyezhető el.

29. A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények alóli eltérési szabályok

31. § (1) Balatonberény rendezvény naptárában szereplő rendezvény közterületen történő reklámozása kizárólag a 9. mellékletben felsorolt helyen kifeszíthető transzparensen (molinón), évente összesen legfeljebb 12 hét időtartammal megengedett.

(2) Építési reklámháló bármely településszerkezeti terv szerinti területi besorolásban elhelyezhető az építkezés időszakában, a jogszabályban rögzített feltételek teljesülése és településképi bejelentési eljárás alapján.

VII. FEJEZET TELEPÜLÉSKÉP – ÉRVÉNYESÍTÉSI ESZKÖZÖK

30. Rendelkezés az önkormányzati hatósági hatáskörökről

32. § Balatonberény Község Önkormányzat képviselő-testülete az alábbi hatósági hatásköröket:

  • a) tájékoztatás és szakmai konzultáció biztosítása,
  • b) településképi bejelentési eljárás;
  • c) településképi kötelezési eljárás;
  • d) és településkép-védelmi bírság

átruházza a polgármester részére, aki a települési főépítész szakmai véleménye alapján dönt.

31. Rendelkezés a kötelező szakmai konzultációról

33. § (1) A települési főépítész, annak akadályoztatása esetén a polgármester a településkép védelme érdekében a településképi követelményekről tájékoztatást ad, szakmai konzultációt biztosít.

(2) Balatonberény Község Önkormányzata - függetlenül a tevékenység építési engedélyezési, egyszerű bejelentési, vagy építési engedély nélkül végezhető voltára – az alábbi esetekben kötelezővé teszi a szakmai konzultációt:

  • a) műemléki környezetben, műemléki jelentőségű területen található ingatlant érintő bármely építési tevékenység esetén;
  • b) helyi egyedi és területi védelem alatt álló épületek, épületrészek ingatlant érintő bármely építési tevékenység esetén,
  • c) településképi szempontból (Tk1, Tk2 és Tk3) meghatározó területen található ingatlant érintő bármely építési tevékenység esetén, a Tk területek lehatárolását ezen rendelet 5. melléklete tartalmazza,
  • d) új lakóépület és 300 m2 –t meghaladó új, egyéb rendeltetésű épület építése esetében a település egész közigazgatási területére kiterjedően.

(3) A konzultáció a vonatkozó építési tevékenység megkezdését, építési eljárást megelőzően, valamint az eljárás során történő tervmódosítás esetén egyaránt kötelező.

(4) A kötelező szakmai konzultáció díj- és illetékmentes.

(5) A szakmai konzultációt az építtető vagy a tervező írásban – a 12. mellékletben közzétett formanyomtatványon - kezdeményezi a települési főépítész felé, annak akadályoztatása esetén a polgármester felé, postai vagy elektronikus úton az építési engedély benyújtása, és az egyszerű bejelentés megtétele előtt.

(6) A konzultációhoz:

  • a) a kormányrendelet szerinti elektronikus tárhelyre feltöltésre kerülő tervdokumentációt,
  • b) színtervet, látványtervet,
  • c) tömegformálás, homlokzatalakítás, utcakép bemutatását tartalmazó tervdokumentációt,
  • d) fényképfelvételt,
  • e) 2 példány papíralapú dokumentációt is kell csatolni, melyből egy példányt a bejelentő a szakmai véleménnyel, nyilatkozattal együtt hitelesítve visszakap.

(7) A szakmai konzultáció és a települési főépítész véleménye alapján a polgármester nyilatkozik a tervezett építési tevékenység e rendeletben meghatározott településképi megfelelőségéről, amelyet az elektronikus tárhelyre feltölt.

32. Településképi bejelentési eljárás

34. § (1) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a 10. mellékletben meghatározott esetekben, az engedély nélkül végezhető építési tevékenységek, reklámelhelyezések megkezdése előtt, továbbá az építmények rendeltetésének megváltoztatása esetében.

(2) A településképi bejelentési eljáráshoz a kérelmező, építtető kérelmét a 11. melléklet szerinti formanyomtatványon a polgármester felé, postai vagy elektronikus úton nyújtja be.

(3) A településképi bejelentési eljárás során a polgármester dönt, a települési a főépítész szakmai véleménye alapján.

(4) A településképi bejelentési eljárásban az alábbi szempontokat kell figyelembe venni:

  • a) a településrendezési eszközöknek való megfelelést, a területfelhasználás megfelelőségét a környezet szempontjából,
  • b) a rálátás és kilátás követelményeinek való megfelelést,
  • c) a településképi megfelelőséget, így különösen
    • ca) a telepítés, a környezetbe illeszkedés, a beépítés vagy az építészeti jellegzetesség és látvány, a helyi jelleg védelme, településképbe való illesztését, a helyi építészeti érték védelmének érvényre juttatását, azokra gyakorolt hatását;
    • cb) az épület homlokzatának és tetőzetének kialakítási módját;
    • cc) a közterület mentén az épület kialakítási módját és feltételeit;
    • cd) az építmény takaratlanul maradó és közterületről közvetlenül látható határfelületeinek kialakítási módját és feltételeit;
    • ce) a közterületen folytatott építési tevékenység végzése esetén a közterület burkolatának, műtárgyainak, köztárgyainak, növényzetének, továbbá a díszvilágító és hirdetőberendezések kialakítását;
  • d) kialakult település- vagy telekszerkezetnek való megfelelőséget,
  • e) a védendő, megmaradó építészeti és zöldfelületi adottságokat figyelembe vevő megfelelőséget,
  • f) a tervezett, távlati adottságokat figyelembe vevő megfelelőséget,
  • g) magassági illeszkedést, megfelelőséget,
  • h) az épület rendeltetésének a környezetet nem zavaró megfelelőséget.

(5) A településképi bejelentés tudomásulvétele esetén annak érvényességi ideje:

  • a) állandó építmény esetén 2 év,
  • b) legfeljebb 180 napig fennálló építmény esetén a bejelentés időtartama,
  • c) cégér, valamint cégjelző- és címjelző hirdetmények és hirdető-berendezései esetén 5 év, de legfeljebb aktualitása időpontjáig,
  • d) reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés esetén 2 év.

(6) A településképi bejelentés szerinti tevékenység a bejelentés alapján megkezdhető, ha ahhoz más hatósági engedély nem szükséges, és a polgármester a tevékenység végzését a bejelentést követő 15 napon belül nem tiltja meg.

33. A településképi kötelezési eljárás és településkép-védelmi bírság

35. § (1) E rendelet szerinti településképi követelmények teljesülését, a településképi bejelentési kötelezettség teljesítését és a bejelentett az e rendeletben szabályozott építési tevékenység folytatását a polgármester ellenőrzi.

(2) Amennyiben a polgármester az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés során, vagy közérdekű bejelentés alapján a településképi követelmények megsértését észleli, úgy a jogszabályban foglaltak szerinti településképi kötelezési eljárást folytat le. A polgármester megfelelő határidő biztosításával végzésben hívja fel az ingatlantulajdonos figyelmét a jogszabálysértés megszüntetésére.

(3) A (2) bekezdés szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén a polgármester hatósági határozatában – a településképi követelmények teljesülése érdekében - az ingatlan tulajdonosát az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására és ezzel egyidejűleg a településkép-védelmi bírság megfizetésére kötelezi.

(4) Településképi kötelezési eljárást kell lefolytatni a településkép védelmének érdekében, különösen:

  • a) településképet rontó reklámok, cégérek megszüntetése érdekében, amennyiben a hirdető-berendezés nem felel meg a helyi reklámrendeletben meghatározott szabályoknak, különösen, ha a hirdetmény és hirdető berendezése:
    • aa) állapota nem megfelelő,
    • ab) megjelenése idejétmúlt vagy félrevezető,
    • ac) nem illeszkedik a településképbe vagy környezetéhez,
  • b) az építmények
    • ba) jó karbantartásának,
    • bb) homlokzati elemeinek, színezésének védelme,
    • bc) az egységes megjelenés biztosításának,
    • bd) külső megjelenését kedvezőtlenül befolyásoló tárgyak, egyéb műszaki berendezések eltávolításának,
    • be) rendeltetésnek megfelelő funkciójának megőrzése érdekében,
  • c) az építési övezetre előírt zöldfelület biztosításának érdekében,
  • d) a telek területfelhasználási szabályoknak megfelelő használata érdekében,
  • e) építkezések átmeneti állapota esetében a terület adottságának megfelelő szintű bekerítésére, rendben tartására vonatkozó szabályok érdekében,
  • f) amennyiben a településképi elem fenntartása, karbantartása, átalakítása, kialakítása vagy használata nem felel meg az e rendeletben meghatározott előírásoknak.

(5) Településképi kötelezési eljárást kell lefolytatni a településképi bejelentés nélkül vagy attól eltérően végzett építési tevékenység, reklámelhelyezések és rendeltetésváltoztatások esetében.

(6) A településképi követelmények településképi kötelezésben megállapított határidőre történő nem teljesítése esetére az ingatlan tulajdonosával szemben 100.000 – 1.000.000 forintig terjedő településképi bírság szabható ki.

(7) A kötelezettnek a településkép-védelmi bírságot a határozat véglegessé válásától számított 15 napon belül kell megfizetnie Balatonberény Község Önkormányzatának számlájára.

(8) A be nem fizetett településkép-védelmi bírság a Tktv. rendelkezései alapján köztartozásnak minősül, ami adók módjára hajtandó be és Balatonberény Község Önkormányzatának bevételét képezi.

34. A településképi követelmények alkalmazásának önkormányzati ösztönzése

36. § (1) A településképi követelmények alkalmazására az önkormányzat az alábbi támogatási és ösztönző rendszert alkalmazhatja:

  • a) a védett érték megóvása, állagának megőrzése érdekében az önkormányzat vissza nem térítendő anyagi támogatást nyújthat évente,
  • b) közterület-használati díj kedvezmény: felújítással érintett ingatlan esetén, amennyiben az építkezés miatt a közterületet is igénybe kívánja venni, 3-6 hónapig mentesül a közterület-használati díj fizetése alól.

(2) Az Önkormányzat a településképi bírságokból befolyt bevételeket elkülönítetten kezeli, mely keret felhasználásának célja a műemlékek és a helyi védelem alatt álló építmények, valamint azok közvetlen környezetének felújítása, helyreállítása, jó karbantartása érdekében végzett munkák megvalósulásának támogatása.

(3) Az önkormányzat saját forrásból a (2) bekezdésben megjelölt keretet a lehetőségekre figyelemmel a képviselő-testület döntése alapján kiegészítheti.

(4) Az önkormányzat által nyújtott támogatás vissza nem térítendő támogatás, melynek adott évi felhasználható mértékéröl – az (2) és (3) bekezdés figyelembevételével – az Önkormányzat éves költségvetési rendeletében kell rendelkezni.

(5) A támogatást, amely a számlákkal igazolt költségek 50 %-áig adható, pályázat útján lehet igénybe venni.

(6) Támogatásra pályázhat minden műemléki vagy helyi védettséggel érintett építmény tulajdonosa, vagyonkezelője, kivéve, ha az maga az önkormányzat, vagy az önkormányzat költségvetési szerve, gazdasági társasága.

(7) A támogatás igénybe vehető a védettség alá tartozó létesítmények megőrzését, felújítását szolgáló tervezési, lebonyolítási és a pályázat benyújtásának időpontjában meg nem kezdett kivitelezési munkák finanszírozásához. A pályázat elbírálásáig a pályázat tárgyát képező kivitelezési munka nem kezdhető meg.

(8) Az önkormányzat részéről nyújtott támogatás minden esetben a saját források kiegészítésére szolgál. A pályázat benyújtásának feltétele, hogy a pályázó az önrész rendelkezésre állását pályázatának benyújtásával egyidejűleg igazolja.

(9) A támogatás utófinanszírozási rendszer keretében, az elvégzett munkák fényképek becsatolásával és eredeti számlákkal történő igazolását követően 30 napon belül, a megítélt támogatás arányában folyósítható.

(10) Az önkormányzati támogatással felújított épület védettsége nem törölhető a támogatást követő 10 éven belül.

(11) A támogatási kérelmeket legkésőbb a naptári évet megelőző október hó 31. napjáig lehet benyújtani a Közös Önkormányzati Hivatal Balatonberényi Kirendeltségén. A határidő elmulasztása jogvesztő.

(12) A támogatás megadásáról és összegről az önkormányzat képviselő-testülete dönt.

(13) A határidőre és a kiírásban szereplő tartalommal beérkező pályázatokat a polgármester, a települési főépítész közreműködésével nyilvántartásba veszi, és a szakmai szempontok figyelembevételével elbíráláshoz, döntéshez előkészíti a képviselő-testületnek.

(14) A támogatási kérelmek elbírálásáról az önkormányzat képviselő-testülete az éves költségvetésének jóváhagyását követően dönt.

(15) A támogatást elnyert pályázókkal a polgármester támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésére a döntést követően 40 napon belül kerül sor.

(16) Műszaki okok, vagy a kivitelezést gátló egyéb tényezők fellépése esetén különösen indokolt esetben a pályázó kérheti a polgármestert az elszámolási határidő meghosszabbítására.

(17) Az elvégzett munka megfelelőségét a képviselő - testület megbízásából a polgármester ellenőrzi a főépítész közreműködésével,véleményeltérés esetén az erre felkért építésügyi szakértő véleménye a mérvadó.

(18) A támogatási kérelemhez csatolni kell

  • a) a pályázó adatait: név, lakcím, telefonszám, e-mail,
  • b) építési engedélyhez kötött munka esetén a jogerős engedélyezési határozatot, bejelentéshez kötött,
  • c) fénykép dokumentációt az épület jelenlegi állapotáról,
  • d) az ingatlan tulajdoni lapjának 30 napnál nem régebbi hiteles másolatát,
  • e) a megpályázott munka leírását és költségvetését, valamint elkészülésének tervezett határidejét,
  • f) előzetes kötelezettségvállalást arról, hogy a támogatás elnyerése esetén a kapott összeget a pályázati feltételek szerint használja fel,
  • g) a kérelmező nyilatkozatát, hogy amennyiben a támogatásra nyújtott összeget nem, vagy szakszerűtlenül használja fel, kötelezi magát a támogatás teljes összegének visszafizetésére.

(19) Társasházak és közös tulajdonú ingatlanok esetében az általános feltételeken túl a pályázatnak tartalmaznia kell továbbá:

  • a) a lakóközösség közgyűlési határozatát arról, hogy a pályázaton elnyert támogatást valamennyien igénybe kívánják venni,
  • b) a szerződéskötésre vonatkozó, a tulajdonostársak képviseletére jogosító meghatalmazást.

VIII. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

37. § [1]

38. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

39. § A rendelet hatálybalépéskor folyamatban lévő, már megindított bejelentési eljárásokra, továbbá kötelezési eljárásokra és bírságolásokra e rendeletet nem kell alkalmazni.

1. melléklet

Helyi egyedi védelem alá helyezés iránti kérelem formanyomtatványa

BALATONBERÉNY KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

8649 Balatonberény, Kossuth tér 1.

K É R E L E M

1. A kezdeményező neve, lakcíme:

(továbbá meg lehet adni elektronikus levélcímet és telefonos elérhetőséget)

2. A védendő érték megnevezése (épület, építmény, épületrész, egyéb elem):

3. A védendő érték pontos hely megjelölése (címe: utca, házszám, helyrajzi szám, telekrész):

4. A helyi építészeti örökség részét képező egyedi érték bemutatása (Kérelemhez csatolandó részletes, jól értelmezhető fényképfelvétel!)

5. A védendő épület, épületrész rendeltetése és használatának módja:

6. A helyi védelemre vonatkozó javaslat rövid indoklása és -amennyiben rendelkezésre áll – értékvizsgálat:

Kelt:....... év............................... hó ..........nap

aláírás (kezdeményező)

2. melléklet

Helyi területi védelem alá helyezés iránti kérelem formanyomtatványa

BALATONBERÉNY KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

8649 Balatonberény, Kossuth tér 1.

K É R E L E M

1. A kezdeményező neve, lakcíme:

(továbbá meg lehet adni elektronikus levélcímet és telefonos elérhetőséget)

2. A védendő terület megnevezése:

3. A védendő terület pontos hely megjelölése (címe: utca, házszám, helyrajzi szám, telekrész, területi lehatárolás):

4. A helyi területi védelemre javasolt érték bemutatása (Kérelemhez csatolandó jól értelmezhető áttekintéshez szükséges léptékű térkép, vagy utcahatáros leírás!)

5. A védendő terület rendeltetése és használatának módja:

6. A helyi területi védelemre vonatkozó javaslat rövid indoklása és -amennyiben rendelkezésre áll – értékvizsgálat:

Kelt:.........év.................................. hó........... nap

aláírás (kezdeményező)

3. melléklet

Helyi egyedi védelem megszüntetése iránti kérelem formanyomtatványa

BALATONBERÉNY KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

8649 Balatonberény, Kossuth tér 1.

K É R E L E M

1. A kezdeményező neve, lakcíme:

(továbbá meg lehet adni elektronikus levélcímet és telefonos elérhetőséget)

2. A védett érték megnevezése (terület, épület, építmény, épületrész, egyéb elem):

3. A védett érték pontos hely megjelölése (területi védelem esetén területi lehatárolás, utca, házszám, helyrajzi szám, telekrész)):

4. A védett érték rendeltetése és használatának módja:

5. A helyi védelem megszüntetésére vonatkozó javaslat részletes indoklása, a védettség megszüntetését megalapozó ok ismertetése.

Kelt:.............. év............................... hó.......... nap

aláírás (kezdeményező)

4. melléklet

A helyi egyedi védelem alatt álló épületek (H1), a helyi egyedi védelem alatt álló homlokzatok (H2), a helyi egyedi védelem alatt álló objektumok (H3) felsorolása, a helyi védelmet jelző táblatípusok, a helyi jelentőségű természeti és tájvédelem területek (Ht) és a helyi jelentőségű területi védelem területeinek (He) felsrolása

1. A helyi egyedi védelem alatt álló épületek (H1)

Megnevezés

Címe

1

Lakóépület

Kossuth utca 44.
hrsz: 102/2

2

Lakóépület

Kossuth utca 50.
hrsz: 110

3

Lakóépület

Kossuth utca 85.
hrsz: 470

4

Lakóépület

Kossuth utca 111.
hrsz: 455

5

Lakóépület

Kossuth utca 135.
hrsz: 438

6

Strand épület

71-es út mentén
1238/1

7

Plébánia

Kossuth utca 100/B
420/1

8

Búbos csárda

Kossuth utca 65.
491

9

Lakóház

Petőfi S. u. 52.
hrsz.: 646

10

Lakóház

Petőfi S. u. 44.
hrsz.: 589/1

11

Múlt-ház

Kossuth L. u. 129.
hrsz.: 445

12

Lakóház

Petőfi S. u. 31.
hrsz.: 4

13

Présház

Szőlőhegy
hrsz.: 2405

14

Présház

Szőlőhegy
hrsz.: 2404

15

Présház

Szőlőhegy
hrsz.: 2402

16

Présház

Szőlőhegy
hrsz.: 2396

17

Présház

Szőlőhegy
hrsz.: 2383

18

Présház

Szőlőhegy
hrsz.: 2496

19

Présház

Szőlőhegy
hrsz.: 2242

20

Présház

Szőlőhegy
hrsz.: 2273

21

Présház

Szőlőhegy
hrsz.: 2144/6

2. A helyi egyedi védelem alatt álló homlokzatok (H2)

Megnevezés

Címe

1

Lakóház

Kossuth u.107.
hrsz: 457

2

Lakóház

Kossuth u. 76.
hrsz: 135/1

3

Lakóház

Petőfi utca 2.
hrsz: 563

3. A helyi egyedi védelem alatt álló objektumok (H3)

Sorszám

Megnevezés

Címe

1.

Lakóház zárt terasza

Kossuth L. u. 113.
hrsz: 454

2.

Kereszt

Kossuth tér
hrsz.: 153

3.

Kereszt

Kossuth u. 16.
hrsz.: 51/3

4.

Jézus szobor

Kossuth u. 86.
hrsz.: 145/3

5.

Kereszt

Kossuth u. 153.
hrsz.: 1247/3

6.

Mária szobor

Szabadság út (külterület)
hrsz.: 055/9

7.

Kereszt

Szőlőhegy
hrsz.: 2239/5

Kereszt

Szőlőhegy
hrsz.: 2470/2

8.

Kereszt

Szőlőhegy
hrsz.: 2186

9.

Kereszt

Szabadság u. 33.
hrsz.: 381/9

10.

Temetői kereszt

Irányi D. u. 32.
hrsz.: 77

4. A helyi védelem jelző táblatípusok


kép: /download/2444/resources/EJR_6807971-base64img.png

BALATONBERÉNY
VÉDETT ÉPÜLETE


kép: /download/2444/resources/EJR_6807972-base64img.png

BALATONBERÉNY
VÉDETT ÉPÍTMÉNYE

5. A helyi jelentőségű természeti és tájvédelem (Ht)

Megnevezés

Címe

1

Csicsergő félsziget

hrsz: 1239/1

6. A helyi jelentőségű területi védelem (He)

Megnevezés

Címe

1

Temető

Irányi Dániel u. 32.
hrsz: 77

5. melléklet

A településképi szempontból meghatározó területek (Tk) térképi lehatárolása

kép: /download/2444/resources/EJR_6807975-base64img.png

6. melléklet

A településképi karakterek területeinek térképi bemutatása

kép: /download/2444/resources/EJR_7097841-base64img.png

7. melléklet

Inváziós fajok jegyzéke (közterületi telepítésük tilos)

fehér akác (Robinia pseudoacacia)

mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima)

keskenylevelű ezüstfa (Eleagnus angustifolia)

zöld juhar (Acer negundo)

amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica)

kései meggy (Prunus serótina)

kanadai nyár (Populus x canadensis)

nyugati ostorfa (Celtis occidentalis)

cserjés gyalogakác (Amorpha fruticosa)

kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora)

bíbor nebáncsvirág (Impatiens grandiflora)

japánkeserűfű-fajok (Fallopia spp.)

magas aranyvessző (Solidago gigantea)

kanadai aranyvessző (Solidago canadensis)

közönséges selyemkóró (Asclepias syriaca)

ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiiflora)

arany ribiszke (Ribes aureum)

adventív szőlőfajok (Vitis-hibridek)

vadszőlőfajok (Parthenocissus spp.)

süntök (Echinocystis lobata)

észak-amerikai őszirózsák (Aster spp.)

magas kúpvirág (Rudbeckia laciniata)

vadcsicsóka (Helianthus tuberosus s. 1.)

olasz szerbtövis (Xanthium strumaium subsp. italicum)

amerikai karmazsinbogyó/ amerikai alkörmös (Phytholacca americana)

kínai karmazsinbogyó/kínai alkörmös (Phytholacca esculenta)

japán komló (Humulus japonicus)

átoktüske (Cenchrus incertus)

nem hazai tündérrózsa fajok

kanadai átokhínár (Elodea canadensis)

aprólevelű átokhínár/vékonylevelű átokhínár (Elodea nuttallii)

moszatpáfrányfajok (Azolla mexicana, Azolla filiculoides)

borfa/ tengerparti seprűcserje (Baccharis halimifolia)

karolinai tündérhínár (Cabomba caroliniana)

közönséges vízijácint (Eichhorma crassipes)

perzsa medvetalp (Heracleum persicum)

kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum)

Szosznovszkij-medvetalp (Heracleum sosnowskyi)

hévízi gázló (Hydrocotyle ranunculoides)

nagy fodros-átokhínár (Lagarosiphon major)

nagyvirágú tóalma (Ludwigia grandiflora)

sárgavirágú tóalma (Ludwigia peploides)

sárga lápbuzogány (Lysichiton americanus)

közönséges süllőhínár (Myriophyllum aquaticum)

felemáslevelű süllőhínár (Myriophyllum heterophyllum)

keserű hamisüröm (Parthenium hysterophorus)

ördögfarok keserűfű (Persicaria perfoliata)

kudzu nyílgyökér (Pueraria montana)

aligátorfű (Alternanthera philoxeroides)

óriásrebarbara (Gunnera tinctoria)

tollborzfű (Pennisetum setaceum)

8. melléklet

Köz(tulajdonú)területen elhelyezhető telepített reklámhordozók

1. EGYÉB INFORMÁCIÓS BERENDEZÉS I.

Engedélyezhető darabszám:

15 db

Műszaki és formai paraméterek:

mintakép

Íves kialakítású hajlított acélcső tartószerkezet, tűzihorganyzás után
porfestve. Reklám, illetve tájokoztatási célra mindkét oldalán használható
porfestett alumínium fémtábla. Igény szerint duplázható.

Két lábon álló berendezés, acél tartószerkezettel, tűzihorganyzás után
porfestve. Reklám, illetve tájokoztatási célra egyoldalas plakátozófelület,
porfestett alumínium fémtábla.

Egy oldalról látható reklámfelület:
85X150-200 CM

Reklám céljára a hasznosítható felület legfeljebb 2/3-án tehető közzé
reklám.




a)mintarajz
kép: /download/2444/resources/EJR_6807995-base64img.png

b)mintakép
kép: /download/2444/resources/EJR_6807996-base64img.png


2. EGYÉB INFORMÁCIÓS BERENDEZÉS II.

Engedélyezhető darabszám:

15 db

Műszaki és formai paraméterek:

mintakép

Két lábon álló berendezés, acél tartószerkezettel, tűzihorganyzás után
porfestve. Reklám, illetve tájokoztatási célra mindkét oldalán használható
porfestett alumínium fémtábla.


Egy oldalról látható reklámfelület:
150X100 CM

Reklám céljára a hasznosítható felület legfeljebb 2/3-án tehető közzé
reklám.




a) mintarajz
kép: /download/2444/resources/EJR_6807997-base64img.png
b) mintakép
kép: /download/2444/resources/EJR_6807998-base64img.png



9. melléklet

Kifeszíthető transzparensek (molinók) elhelyezésére szolgáló területek:

1. Kossuth Lajos felett átfeszítve

2. Balaton utca felett átfeszítve

10. melléklet

Településképi bejelentési eljárással érintett tevékenységek köre

1. Ingatlanon vagy építményen hirdetőberendezés, reklámhordozó, felirat, cégér, portálmatricázás kihelyezése, megváltoztatása, megállító, kínáló tábla elhelyezése előtt.

2. Önálló reklámtartó építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása.

3. TK területen új épület létesítése; továbbá építmény átalakítása, felújítása, homlokzatának megváltoztatása, ha a tevékenység az építmény alapozását vagy tartószerkezetét is érintik.

4. TK területen meglévő építmény nyílászáró cseréje, homlokzatfelület színezése, képzése esetén.

5. Védelemmel érintett területen vagy épületben történő nem építés engedély, nem az egyszerű bejelentéssel végezhető építési tevékenység hatálya alá tartozó építési tevékenység esetén.

6. Büfé-kocsi, vagy egyéb vendéglátó és kereskedelmi tevékenység céljára átalakított lakókocsi közterületen vagy közforgalmú területen történő elhelyezése.

7. Vendéglátóegység előtt közterület vagy közforgalmú terület fogyasztás céljára történő igénybevétele, berendezése.

8. Megfelelőségi igazolással - vagy 2013. július 1-je után gyártott szerkezetek esetében teljesítménynyilatkozattal - rendelkező építményszerkezetű és 24 órán túli időtartamban, legfeljebb 180 napig fennálló

  • a) rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tető, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint előadás tartására szolgáló építmény,
  • b) kiállítási vagy elsősegélyt nyújtó építmény,
  • c) levegővel felfújt vagy feszített fedések (sátorszerkezetek),
  • d) ideiglenes fedett lovarda,
  • e) legfeljebb 50 fő egyidejű tartózkodására alkalmas - az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerinti - állvány jellegű építmény építése közterületen, önkormányzati tulajdonban vagy kezelésben lévő területen. közhasználat számára megnyitott területen.

9. Közterületen mobil illemhely elhelyezése, meglévő illemhely felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése.

11. melléklet

Településképi bejelentés formanyomtatványa

BALATONBERÉNY KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

8649 Balatonberény, Kossuth tér 1.

K É R E L E M

1. Az építtető (tervező) neve, lakcíme:

(továbbá meg lehet adni elektronikus levélcímet és telefonos elérhetőséget)

2. A tervezett építési tevékenység, reklámok, reklámhordozók vagy rendeltetésváltoztatás helye, a telek helyrajzi száma:

3. A folytatni kívánt építési tevékenység, reklám, illetve reklámhordozó elhelyezése vagy rendeltetésváltoztatás megjelölése:

4. Az ingatlan adatai:

A telek HÉSZ szerinti építési övezeti besorolása:

5. Az építtető(k) neve, lakcíme (amennyiben a tervező a kérelmező):

6. Az építési tevékenység elvégzése, a rendeltetésváltozás megvalósítása vagy a reklámok, reklámhordozók elhelyezésének tervezett időtartama:

7. A kérelemhez csatolt mellékletek:

Építészeti-műszaki dokumentáció:....................... pld

Építészeti-műszaki dokumentáció digitális adathordozón (cd, dvd):................ db

Egyéb okirat:............................ db

Kelt: ...............év..................................... hó.......... nap

aláírás (kérelmező)

12. melléklet

Szakmai konzultáció iránti kérelem formanyomtatványa

BALATONBERÉNY KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

8649 Balatonberény, Kossuth tér 1.

K É R E L E M

Szakmai Konzultációhoz

1. Az építtető neve, lakcíme, elérhetősége:

(kérjük megadni ez elektronikus levélcímet és telefonos elérhetőséget)

2. Tervező neve, jogosultsága és lakcíme, elérhetősége:

(kérjük megadni ez elektronikus levélcímet és telefonos elérhetőséget)

3. A kérelemmel érintett ingatlan címe, helyrajzi száma:

4. Az ingatlan adatai:

A telek területe:

A tervezett építmény/épület rendeltetése

A telek HÉSZ szerinti építési övezeti besorolása:

Az épület bruttó beépített alapterülete:

5. A kérelem tárgyával összefüggésben korábban keletkezett szakmai vélemények, hatósági döntések (határozatok, végzések) megnevezése, iktatószáma, kelte:

6. A kérelemhez csatolt mellékletek:

építészeti-műszaki tervdokumentáció _______ pld

utcakép, látványtervek _______ pld

jelenlegi állapotot bemutató fotók _______ pld

egyéb szakhatósági állásfoglalás _______ pld

egyéb okirat __________________________________________________

Alulírott építtető kérem, hogy a mellékelt tervdokumentáció szerinti egyszerű bejelentéshez a Szakmai Konzultációs véleményt kérem kiadni szíveskedjen.

Kelt: ......év................................. hó................. nap

aláírás (kérelmező)

13. melléklet

A növényzet telepítésére vonatkozó előírások

1. A szomszéd telkének határától - figyelemmel az adott növényzet tulajdonságaira, növekedési jellemzőire, szakszerű kezelésére, - az alábbi ültetési távolságot kell tartani:

1.1. a 2 méter magasságig nevelt cserjét, illetve sövényt legalább 1 méterre;

1.2. a 3 méter magasságig nevelt cserjét, illetve sövényt legalább 1,5 méterre;

1.3. fát a növekedési jellemzőitől függően

1.3.1. alacsony termetű, gyenge növekedésű, legfeljebb 6 m magasságig nevelt fák esetében legalább 2 m-re;

1.3.2. közepes termetű, legfeljebb 12 m magasságig nevelt fák esetében legalább 3 m-re;

1.3.3. magas termetű terebélyes fák (pl.: diófa) esetében legalább 6 méterre ültethető.

1.4. a 3 méternél magasabbra nevelt sövényt a szomszéd telkének határától 1,5 méter és 3 méter között csak a szomszédos ingatlan tulajdonosának írásbeli hozzájárulásával lehet telepíteni.

1.5. Az épülettől való távolság tekintetében az alábbi ültetési távolságokat is be kell tartani:

1.5.1. 1,5 méternél alacsonyabb sövény, cserje az épülettől legalább 2,0 méter;

1.5.2. 1,5 méternél magasabb sövény, cserje és 4,0 méternél alacsonyabb fa épülettől legalább 3,0 méter;

1.5.3. egyéb fa (diófa és magasra növő, terebélyes fák kivételével) épülettől legalább 4,0 méter;

1.5.4. diófa épülettől legalább 7,0 méter.

14. melléklet

MŰEMLÉKEK, MŰEMLÉKI KÖRNYEZET LISTÁJA

megye

település neve

helyrajzi szám

védettség jogi jellege

azonosító

védett örökségi érték neve

Somogy

Balatonberény

116

nyilvántartott műemléki érték

4395
[7739]

Rk. templom

nyilvántartott műemléki érték

4396
[7740]

Szt. Vendel szobor

Somogy

Balatonberény

111/3

műemléki környezet

4395
[28668]

Rk. templom műemléki környezete

műemléki környezet

4396
[28669]

Szt. Vendel szobor műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

112

műemléki környezet

4395
[28668]

Rk. templom műemléki környezete

műemléki környezet

4396
[28669]

Szt. Vendel szobor műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

114/1

műemléki környezet

4395
[28668]

Rk. templom műemléki környezete

műemléki környezet

4396
[28669]

Szt. Vendel szobor műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

117/1

műemléki környezet

4395
[28668]

Rk. templom műemléki környezete

műemléki környezet

4396
[28669]

Szt. Vendel szobor műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

34/4

műemléki környezet

4395
[28668]

Rk. templom műemléki környezete

műemléki környezet

4396
[28669]

Szt. Vendel szobor műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

493

műemléki környezet

4395
[28668]

Rk. templom műemléki környezete

műemléki környezet

4396
[28669]

Szt. Vendel szobor műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

499

műemléki környezet

4395
[28668]

Rk. templom műemléki környezete

műemléki környezet

4396
[28669]

Szt. Vendel szobor műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

504

műemléki környezet

4395
[28668]

Rk. templom műemléki környezete

műemléki környezet

4396
[28669]

Szt. Vendel szobor műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

498

műemléki környezet

4395
[28668]

Rk. templom műemléki környezete

műemléki környezet

4396
[28669]

Szt. Vendel szobor műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

495

műemléki környezet

4395
[28668]

Rk. templom műemléki környezete

műemléki környezet

4396
[28669]

Szt. Vendel szobor műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

500

műemléki környezet

4395
[28668]

Rk. templom műemléki környezete

műemléki környezet

4396
[28669]

Szt. Vendel szobor műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

113/1

műemléki környezet

4395
[28668]

Rk. templom műemléki környezete

műemléki környezet

4396
[28669]

Szt. Vendel szobor műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

436

nyilvántartott műemléki érték

10688
[7741]

Lakóház

Somogy

Balatonberény

2117

nyilvántartott műemléki érték

7649
[10486]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2397

nyilvántartott műemléki érték

7651
[10488]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2464/1

nyilvántartott műemléki érték

7652
[10489]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2395

nyilvántartott műemléki érték

7653
[10490]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2143/2

nyilvántartott műemléki érték

7654
[10491]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2332/2

nyilvántartott műemléki érték

7655
[10492]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2332/3

nyilvántartott műemléki érték

7655
[10492]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2332/4

nyilvántartott műemléki érték

7655
[10492]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2331

nyilvántartott műemléki érték

7655
[10492]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2274

nyilvántartott műemléki érték

7656
[10493]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2363

nyilvántartott műemléki érték

7658
[10495]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2421

nyilvántartott műemléki érték

7659
[10496]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2631/2

nyilvántartott műemléki érték

7662
[10499]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2611/2

nyilvántartott műemléki érték

7663
[10500]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2485/1

nyilvántartott műemléki érték

7664
[10501]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2304

nyilvántartott műemléki érték

7665
[10502]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2205

nyilvántartott műemléki érték

7666
[10503]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2121/1

nyilvántartott műemléki érték

7668
[10505]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2121/2

nyilvántartott műemléki érték

7668
[10505]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2652/3

nyilvántartott műemléki érték

7669
[10506]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

5652/5

nyilvántartott műemléki érték

7669
[10506]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2102/6

nyilvántartott műemléki érték

7670
[10507]

Présház

Somogy

Balatonberény

2080/2

nyilvántartott műemléki érték

7671
[10508]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2561

nyilvántartott műemléki érték

7673, 31006
[10510]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2186

nyilvántartott műemléki érték

7674
[10511]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2123

nyilvántartott műemléki érték

7675
[10512]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2149/23

nyilvántartott műemléki érték

7676
[10513]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2136

nyilvántartott műemléki érték

7677
[10514]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2135/2

műemléki környezet

28455
[10514]

Présház (Bokroshegy) műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

2656

műemléki környezet

28455
[10514]

Présház (Bokroshegy) műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

2119/6

műemléki környezet

28455
[10514]

Présház (Bokroshegy) műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

2121/1

műemléki környezet

28455
[10514]

Présház (Bokroshegy) műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

2121/2

műemléki környezet

28455
[10514]

Présház (Bokroshegy) műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

2137

műemléki környezet

28455
[10514]

Présház (Bokroshegy) műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

2147/1

műemléki környezet

28455
[10514]

Présház (Bokroshegy) műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

2147/2

műemléki környezet

28455
[10514]

Présház (Bokroshegy) műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

2148/1

műemléki környezet

28455
[10514]

Présház (Bokroshegy) műemléki környezete

Somogy

Balatonberény

2104

nyilvántartott műemléki érték

7678
[10515]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2569

nyilvántartott műemléki érték

7680
[10517]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2296/1

nyilvántartott műemléki érték

7681
[10518]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2066/3

nyilvántartott műemléki érték

7682
[10519]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2021

nyilvántartott műemléki érték

7683
[10520]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2012

nyilvántartott műemléki érték

7684
[10521]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2067/3

nyilvántartott műemléki érték

7685
[10522]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2106/3

nyilvántartott műemléki érték

7686
[10523]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2093

nyilvántartott műemléki érték

7688
[10525]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2084

nyilvántartott műemléki érték

7689
[10526]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2073

nyilvántartott műemléki érték

7690
[10527]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2062

nyilvántartott műemléki érték

7691
[10528]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2064

nyilvántartott műemléki érték

7692
[10529]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2401

nyilvántartott műemléki érték

7694
[10531]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2527/1

nyilvántartott műemléki érték

7695
[10532]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2527/2

nyilvántartott műemléki érték

7695
[10532]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2045

nyilvántartott műemléki érték

7692
[10529]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2094

nyilvántartott műemléki érték

7698
[10535]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2272

nyilvántartott műemléki érték

7699
[10536]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2327

nyilvántartott műemléki érték

7700
[10537]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2653

nyilvántartott műemléki érték

7701
[10538]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2638

nyilvántartott műemléki érték

7702
[10539]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2577

nyilvántartott műemléki érték

7703
[10540]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2574

nyilvántartott műemléki érték

7704, 31014
[10541]

Présház, melléképület (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2593

nyilvántartott műemléki érték

7705
[10542]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2204

nyilvántartott műemléki érték

7706
[10543]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2325

nyilvántartott műemléki érték

7707, 31007
[10544]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2218/1

nyilvántartott műemléki érték

7708
[10545]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2188/4

nyilvántartott műemléki érték

7709
[10546]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2063/2

nyilvántartott műemléki érték

7710, 31013
[10548]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2063/1

nyilvántartott műemléki érték

7710, 31013
[10548]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2063/3

nyilvántartott műemléki érték

7710, 31013
[10548]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2443/1

nyilvántartott műemléki érték

7711
[10549]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2022

nyilvántartott műemléki érték

7712
[10550]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2072

nyilvántartott műemléki érték

7713, 31008
[10551]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2278

nyilvántartott műemléki érték

7714
[10552]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2570

nyilvántartott műemléki érték

7715, 31009
[10553]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2598/2

nyilvántartott műemléki érték

7717
[10555]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2189

nyilvántartott műemléki érték

7719
[10557]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2526/1

nyilvántartott műemléki érték

7721, 31010
[10559]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2187/4

nyilvántartott műemléki érték

7722
[10560]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2440

nyilvántartott műemléki érték

7723
[10561]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2414/5

nyilvántartott műemléki érték

7724
[10562]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2191

nyilvántartott műemléki érték

7725
[10563]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2036/3

nyilvántartott műemléki érték

7726, 31011
[10564]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2505

nyilvántartott műemléki érték

7727
[10565]

Présház (Derékhegy)

Somogy

Balatonberény

2052

nyilvántartott műemléki érték

7728
[10566]

Présház (Bokroshegy)

Somogy

Balatonberény

2632

nyilvántartott műemléki érték

7729
[10567]

Présház (Derékhegy)

15. melléklet

RÉGÉSZETI LELŐHELYEK LISTÁJA

megye

település neve

helyrajzi szám

védettség jogi jellege

azonosító

védett örökségi érték neve

Somogy

Balatonberény

111/3

régészeti lelőhely

19805

Rk. templom

Somogy

Balatonberény

112

régészeti lelőhely

19805

Rk. templom

Somogy

Balatonberény

116

régészeti lelőhely

19805

Rk. templom

Somogy

Balatonberény

117/1

régészeti lelőhely

19805

Rk. templom

Somogy

Balatonberény

500

régészeti lelőhely

19805

Rk. templom

Somogy

Balatonberény

34/4

régészeti lelőhely

19805

Rk. templom

Somogy

Balatonberény

406/2

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

407

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

408

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

409

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

410/1

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

410/2

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

411/1

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

411/3

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

411/4

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

369

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

368

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

412

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

154/1

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

416/1

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

417

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

418/1

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

418/2

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

419/2

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

421/1

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

421/2

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

425/1

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

425/2

régészeti lelőhely

19806

Táncsics utca

Somogy

Balatonberény

587/3

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

588/3

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

589/1

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

593

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

594/2

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

594/3

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

594/4

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

587/4

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

588/4

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

589/2

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

595

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

597/1

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

597/2

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

596/1

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

596/2

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

603

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

604/1

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

604/2

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

605

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

621

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

638/1

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

639

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

640

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

643

régészeti lelőhely

19807

Napsugár utca

Somogy

Balatonberény

812

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

654/4

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

848

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

849

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

850

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

851

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

852

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

853

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

854

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

855

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

856

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

857

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

858

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

859

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

860

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

861

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

863

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

864

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1092

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1093

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1094

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1095

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1096

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1097

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1098

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1099

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1100

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1101

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1102

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1142

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1143/1

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1143/2

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1144

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1145

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1146

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1147

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1148

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1149

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1150

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1151

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1156

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1157

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1158

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

1159

régészeti lelőhely

19808

Béke utca

Somogy

Balatonberény

34/2

régészeti lelőhely

19824

Petőfi utca 48.

Somogy

Balatonberény

34/3

régészeti lelőhely

19824

Petőfi utca 48.

Somogy

Balatonberény

31/1

régészeti lelőhely

19824

Petőfi utca 48.

Somogy

Balatonberény

31/2

régészeti lelőhely

19824

Petőfi utca 48.

Somogy

Balatonberény

32

régészeti lelőhely

19824

Petőfi utca 48.

Somogy

Balatonberény

34/4

régészeti lelőhely

19824

Petőfi utca 48.

Somogy

Balatonberény

77

régészeti lelőhely

19810

Temető

Somogy

Balatonberény

902

régészeti lelőhely

19810

Temető

Somogy

Balatonberény

886/1

régészeti lelőhely

19810

Temető

Somogy

Balatonberény

886/12

régészeti lelőhely

19810

Temető

Somogy

Balatonberény

96

régészeti lelőhely

19810

Temető

Somogy

Balatonberény

1

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

2

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

3

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

4

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

5

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

6/1

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

6/2

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

6/3

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

6/4

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

6/5

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

6/6

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

8/1

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

8/2

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

9

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

10

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

14

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

654/4

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

653/16

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

584/1

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

585/1

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

585/2

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

586/1

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

586/4

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

587/1

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

587/2

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

588/1

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

588/2

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

589/1

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

590

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

591

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

592

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

621

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

646

régészeti lelőhely

19811

Pikler-föld

Somogy

Balatonberény

027

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

04/108

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

04/109

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

04/110

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

04/111

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

04/132

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

04/133

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

04/134

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

04/135

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

04/136

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

04/137

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

05

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

06/11

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

06/12

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

06/13

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

06/18

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

06/19

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

06/20

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

06/21

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

06/23

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

06/24

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

06/3

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

06/4

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

06/5

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

07

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

08

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

09

régészeti lelőhely

19816

Zsidőtemetőtől délre

Somogy

Balatonberény

875/2

régészeti lelőhely

19819

Hunyadi-villa

Somogy

Balatonberény

41/6

régészeti lelőhely

19819

Hunyadi-villa

Somogy

Balatonberény

41/5

régészeti lelőhely

19819

Hunyadi-villa

Somogy

Balatonberény

02/30

régészeti lelőhely

19823

Balaton-meder

Somogy

Balatonberény

021/1

régészeti lelőhely

19817

Útkaparó háza

Somogy

Balatonberény

021/2

régészeti lelőhely

19817

Útkaparó háza

Somogy

Balatonberény

021/3

régészeti lelőhely

19817

Útkaparó háza

Somogy

Balatonberény

021/4

régészeti lelőhely

19817

Útkaparó háza

Somogy

Balatonberény

021/5

régészeti lelőhely

19817

Útkaparó háza

Somogy

Balatonberény

021/6

régészeti lelőhely

19817

Útkaparó háza

Somogy

Balatonberény

021/7

régészeti lelőhely

19817

Útkaparó háza

Somogy

Balatonberény

021/8

régészeti lelőhely

19817

Útkaparó háza

Somogy

Balatonberény

021/9

régészeti lelőhely

19817

Útkaparó háza

Somogy

Balatonberény

021/10

régészeti lelőhely

19817

Útkaparó háza

Somogy

Balatonberény

021/11

régészeti lelőhely

19817

Útkaparó háza

Somogy

Balatonberény

021/12

régészeti lelőhely

19817

Útkaparó háza

Somogy

Balatonberény

021/17

régészeti lelőhely

19817

Útkaparó háza

Somogy

Balatonberény

020/3

régészeti lelőhely

19817

Útkaparó háza

Somogy

Balatonberény

020/4

régészeti lelőhely

19817

Útkaparó háza

Somogy

Balatonberény

025

régészeti lelőhely

19851

ERDÉRT - telep

Somogy

Balatonberény

026

régészeti lelőhely

19851

ERDÉRT - telep

Somogy

Balatonberény

027

régészeti lelőhely

19851

ERDÉRT - telep

Somogy

Balatonberény

028

régészeti lelőhely

19851

ERDÉRT - telep

Somogy

Balatonberény

029/6

régészeti lelőhely

19851

ERDÉRT - telep

Somogy

Balatonberény

059/52

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

059/53

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

059/44

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

059/45

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

062

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

063/27

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

063/28

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

1260

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

941/14

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

941/15

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

941/16

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

941/17

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

941/18

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

941/19

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

941/20

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

941/21

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

941/22

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

941/23

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

941/24

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

941/25

régészeti lelőhely

22914

Kertek alja

Somogy

Balatonberény

198

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

199

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

200

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

201

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

202

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

205

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

207/3

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

268

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

381/1

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

381/2

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

381/3

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

381/4

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

381/5

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

381/6

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

381/7

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

381/8

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

381/9

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

384/15

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

384/16

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

385/1

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

386/3

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

386/4

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

387/4

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

384/3

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

384/4

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

384/5

régészeti lelőhely

22915

Ady utca

Somogy

Balatonberény

04/138

régészeti lelőhely

19815

Alsó-földek-dűlő


[1] A 37. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.