Galambok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2021. (X. 27.) önkormányzati rendeletének indokolása

a szociális célú tűzifa juttatásról

Hatályos: 2021. 10. 28
a szociális célú tűzifa juttatásról
Végső előterjesztői indokolás
A rendelet-tervezetben szereplő helyi rendelet módosítását a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. Törvény 18. §-ában foglaltaknak megfelelően eljárva- az alábbiak szerint indoklom.
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
A rendelet célja, hogy a szociálisan rászorulókat, egyedül élő idős embereket fenyegető veszélyhelyzet megelőzésére segítséget nyújthasson a téli időszakban. Ennek érdekében a helyi jogosultág feltételeit az önkormányzat rendeletében szabályozza. A felhasználására vonatkozó részletszabályokat a Belügyminisztérium által a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény 3 sz. melléklet II.2.2.1 pontjában szabályozott „a települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó támogatás” jogcím szerinti támogatás alapján – biztosított szociális célú tűzifa támogatási ellátás igénybevételének helyi szabályait megállapítsa, rendelkezzék az ellátás mértékéről, a jogosultság feltételeiről, ellenőrzéséről és igénybevételük céljáról.
RÉSZLETES INDOKOLÁS
1. §-2. §
A rendelet célját tartalmazza.
Galambok Község Önkormányzata a helyi önkormányzatok szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó támogatásáról szóló jogszabályi előírások értelmében 173 m3 tűzifa vásárlásához kapott támogatást. A természetbeni formában nyújtandó szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeit rendeletben kell szabályozni.
3. §
A rendelet hatálya a szociális igazgatásról és az egyes helyi szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendeletben meghatározottak szerint kell alkalmazni.
4. §
Eljárási rendelkezések szerint a kérelem benyújtására vonatkozóan tartalmaz előírást, a 3. §-hoz hasonlóan.
A hatáskört a tervezet szerint a képviselőtestület a polgármesterre ruházza át.
5. §
A javaslat szerint szociálisan rászorulók részére a téli fűtéshez szükséges tűzifa biztosításához természetbeni ellátás formájában támogatás azoknak nyújtható, akiknek lakása fával fűthető és a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 250%-át, egyedül élő esetén 400 %-át, és a háztartás tagjai egyikének sincs vagyona.
Az elbírálás során előnyt élvez, aki a fenti pályázati feltételekben előírtak szerint aktív korúak ellátásban részesül, időskorúak járadékában részesül, három kiskorú gyermeket nevelők. Háztartásonként tekintettel a támogatás mennyiségére, csak legfeljebb 3 m3 tűzifa adható.
Tartalmazza a kérelem nyomtatványra vonatkozó szabályokat.
Mivel a Belügyminisztérium a fenti jogszabály szerint csak erre az évre folyósít támogatást, és előírja, hogy a támogatást 2021. február 15. napjáig ki kell osztani, így az igényeket 2022. január 20. napjáig lehet benyújtani
A jogosultság megállapítása érkezési sorrendben történik. Amennyiben a rendelkezésre álló forrás elfogy, a kérelmek elutasításra kerülnek.
6. §
A tűzifa elszállításáról az önkormányzat gondoskodik a pályázati kiírásban foglaltak szerint gondoskodik. A tűzifa átvételi elismervényre ellenében kerül átadásra.
7. §
A támogatás felhasználásáról pedig 2022. április 15-ig kell elszámolni, így a rendelet hatályát veszti 2022. április 15. napján.