Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2021(II.15.) Önkormanyzati rendelet
az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről
Hatályos: 2022. 05. 26 15:35Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2021(II.15.) Önkormanyzati rendelet
az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről
Rátka Német Nemzetiségi Települési Önkormányzat Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021. (I.29.) Korm. rendelet 1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre figyelemmel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján a Képviselő-testület feladat és hatáskörét gyakorolva, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
A rendelet hatálya
1. § (1) A rendelet hatálya Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzatra, a képviselő-testületre, annak bizottságaira, a Rátkai Közös Önkormányzati hivatalra és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervekre (intézményekre) terjed ki.
A költségvetés bevételei és kiadásai
2. § (1)1 A képviselő-testület az önkormányzat 2021. évi költségvetését állapítja meg.
a) módosított költségvetési bevételét 686.808.000 Ft
b) módosított költségvetési kiadását 686.808.000 Ft
c) a költségvetési egyenleg összegét:ebből működési 162.525.008.- Ft felhalmozási 394.607.676.- Ft finanszírozási 129.675.316.- Ft állapítja meg.
d) A kiadási főösszegen belül a módosított kiemelt előirányzatokat:
e) Személyi juttatások 59.991.448 Ft
f) Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 6.799.120 Ft
g) Dologi kiadások 79.833.428 Ft
h) Ellátottak pénzbeli juttatásai 9.774.000 Ft
i) Egyéb működési célú kiadások 6.127.012 Ft, ebből: elvonások és befizetések, garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre 0 Ft, visszatérítendő támogatások, kölcsön nyújtása ÁH-n belülre 0 Ft, visszatérítendő támogatások, kölcsön törlesztése ÁH-n belülre 0 Ft, egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre 2.200.000 Ft, egyéb működési célú támogatások ÁH-n kívülre 3.067.300 Ft, visszatérítendő támogatások, kölcsön nyújtása ÁH-n kívülre 0 Ft, árkiegészítések, támogatások 0 Ft, Kamattámogatások 0 Ft, Egyéb működési célú támogatások ÁH-n kívülre 0 Ft
j) Felhalmozási költségvetés módosított kiadásai:
k) Beruházások 11.050.232 Ft, ebből: EU-s forrásból megvalósuló beruházás 0 Ft,
l) Felújítások 383.557.444 Ft, ebből: EU-s forrásból felújítás 0 Ft
m) Egyéb felhalmozási kiadások 0 Ft, ebből: Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre 0 Ft, Visszatérítendő támogatások, kölcsön nyújtása ÁH-n belülre 0 Ft, Visszatérítendő támogatások, kölcsön törlesztése ÁH-n belülre 0 Ft, Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre 0 Ft, Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre 0 Ft, Visszatérítendő támogatások, kölcsön nyújtása ÁH-n kívülre 0 Ft, Lakástámogatás 0 Ft, Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n kívülre 0 Ft
n) Tartalék 0 Ft
o) Finanszírozási kiadások 129.675.316 Ft
jogcímenkénti megoszlásban állapítja meg.
(2)2
(2) Az (1) bekezdésben megállapított költségvetési bevételek forrásonkénti, a költségvetési kiadások jogcímenkénti megoszlását önkormányzati szinten, továbbá a finanszírozási bevételeket és kiadásokat a rendelet 1.1. melléklete alapján határozza meg a képviselő-testület.
(3) A bevételek és kiadások előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban az 1.2., 1.3., 1.4. mellékletek szerint állapítja meg.
(4) A működési és felhalmozási bevételek és kiadások előirányzatai mérlegszerű bemutatását önkormányzati szinten a 2.1. és a 2.2. melléklet részletezi.
(5) A működési hiány belső finanszírozásának érdekében a képviselő-testület az előző év(ek) költségvetési maradványának igénybevételét rendeli el.
(6) A felhalmozási hiány finanszírozása érdekében az adott évi saját bevételek 20 %-át, de legfeljebb 10 millió forintot meghaladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet megkötésére a Kormány hozzájárulása szükséges. Az adott évi saját bevételek 20 %-át, de legfeljebb a 10 millió forintot meg nem haladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet esetében a hiány külső finanszírozása fejlesztési hitelből vagy/ az előző évek költségvetési maradványának, igénybevételével történik
A költségvetés részletezése
3. § (1) Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit a 3. melléklet részletezi.
(2) Az Önkormányzat saját bevételeinek részletezését az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához a 4. melléklet tartalmazza.
(3) Az Önkormányzat 2021. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljait az 5. melléklet részletezi.
(4) Az Önkormányzat költségvetésében szereplő beruházások kiadásainak beruházásonkénti részletezését a 6. melléklet szerint határozza meg.
(5) Az önkormányzat költségvetésében szereplő felújítások kiadásait felújításonként a 7. melléklet szerint részletezi.
(6) Az EU-s támogatással megvalósuló programokat és projekteket, valamint az önkormányzaton kívül megvalósuló projektekhez való hozzájárulást a 8. melléklet szerint hagyja jóvá.
(7) A 2. § (1) bekezdésében megállapított bevételek és kiadások önkormányzati, polgármesteri (közös) hivatali, továbbá költségvetési szervenkénti megoszlását, és az éves (tervezett) létszám előirányzatot és a közfoglalkoztatottak létszámát költségvetési szervenként, feladatonként és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a 9.-es mellékletek szerint határozza meg.
A költségvetés végrehajtásának szabályai
4. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős.
(2) Az Önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.
(3) A költségvetési hiány csökkentése érdekében évközben folyamatosan figyelemmel kell kísérni a kiadások csökkentésének és a bevételek növelésének lehetőségeit.
(4) Az önkormányzat és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek esetében normatív jutalmak és céljuttatás, projektprémium költségvetési kiadási előirányzatai terhére a költségvetési évben együttesen a törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 4%-áig, vállalható kötelezettség.
(5) Az önkormányzat és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerv állományába tartozó személy részére megbízási díj vagy más szerződés alapján díjazás a munkaköri leírása szerint számára előírható feladatra nem fizethető. Más esetben díjfizetésére a feladatra vonatkozóan előzetesen írásban kötött szerződés az Ávr. és a belső szabályzat szabályai szerint igazolt teljesítése után kerülhet sor. A szerződésben ki kell kötni, hogy a díj kizárólag abban az esetben illeti meg a költségvetési szerv állományába tartozó személyt, ha a szerződésben rögzített feladat mellett a munkakörébe tartozó feladatainak is maradéktalanul eleget tett.
(6) Amennyiben a költségvetési szerv harminc napon túli, lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át vagy a százötven millió forintot, az irányító szerv a költségvetési szervhez önkormányzati biztost jelöl ki.
(7) A költségvetési szerv vezetője e rendelet 10. mellékletében foglalt adatlapon köteles a tartozásállományról adatot szolgáltatni. A költségvetési szerv az általa lejárt esedékességű elismert tartozásállomány tekintetében – nemleges adat esetén is – havonta a tárgyhó 25-i állapotnak megfelelően a tárgyhónapot követő hó 5-ig az önkormányzat jegyzője részére köteles adatszolgáltatást teljesíteni.
(8) Kiegészítő támogatás igényléséről a működőképességet veszélyeztető helyzet esetében a polgármester gondoskodik, külön képviselő-testületi döntés alapján.
(9) A finanszírozási bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos hatásköröket a Képviselő-testület gyakorolja.
Az előirányzatok módosítása
5. § (1) Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a (2) és (4) bekezdésben foglalt kivétellel a Képviselő-testület dönt.
(2) A képviselő-testület az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítását és a kiadási kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát 5.000.000.- Ft összeghatárig a polgármesterre átruházza.
(3) Az átruházott hatáskörű előirányzat-módosítási jogkör 2021. december 31-ig gyakorolható.
(4) A költségvetési szerv a költségvetése kiemelt előirányzatain belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.
(5) A képviselő-testület a költségvetési rendelet 5. § (2) bekezdés szerinti előirányzat-módosítás, előirányzat-átcsoportosítás átvezetéseként legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-ei hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés a hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.
(6) A költségvetési szerv alaptevékenysége körében szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére szolgáló kiadási előirányzat csak a személyi juttatások terhére növelhető.
(7) Amennyiben az önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, arról a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja.
(8) A képviselő-testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi költségvetési szerv köteles betartani. Az előirányzat túllépés fegyelmi felelősséget von maga után.
(9)3 A A Képviselő-testület Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 68. § (4) bekezdése szerinti értékhatárt az önkormányzati feladatok esetében, esetenként a 25.000.000.-Ft összegben állapítja meg.
A gazdálkodás szabályai
6. § (1) A költségvetési szervek rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.
(2) A költségvetési szervek az alapfeladatai ellátását szolgáló személyi juttatásokkal és az azokhoz kapcsolódó járulékok és egyéb közterhek előirányzataival minden esetben, egyéb előirányzatokkal a képviselő-testületi határozattal elfogadott munkamegosztási megállapodásban foglaltaknak megfelelően rendelkezik.
(3) Valamennyi költségvetési szerv vezetője köteles belső szabályzatban rögzíteni a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódóan a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályokat, a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembe vételével, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani. A szabályozásbeli hiányosságért, a felelősség a mindenkori intézményvezetőt terheli.
(4) A közös) hivatal, valamint a költségvetési szervek az évközi előirányzat-módosításokról a jegyző által elrendelt formában kötelesek naprakész nyilvántartást vezetni.
(5) A Rátkai Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői 2021 évi cafetéria keret- összegét a képviselő testület bruttó 264.000 Ft-ban állapítja meg.
A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése
7. § (1) Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetésért és továbbfejlesztéséért az önkormányzat esetében a jegyző, az intézmények esetében az intézményvezető felelős.
(2) Az Önkormányzat a belső ellenőrzés kialakításáról belső kontrollrendszer útján gondoskodik. A megfelelő működtetésről és a függetlenség biztosításáról a jegyző köteles gondoskodni.
Záró és vegyes rendelkezések
8. § (1) Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba rendelkezéseit 2021. 01. 01. napjától kell alkalmazni.
(2) Ez a rendelet az Önkormányzat és költségvetési szervei 2021. évi költségvetési zárszámadásának elfogadásáról szóló rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszíti.
1.1. melléklet4
B E V É T E L E K |
||
Sor- |
Bevételi jogcím |
|
Módosított előirányzat |
||
A |
B |
D |
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
162 099 718 |
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
79 396 160 |
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
32 423 630 |
1.3. |
Önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyerm.étkeztetési feladatainak támogatása |
37 157 171 |
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
1.5. |
Működési célú központosított előirányzatok |
9 600 037 |
1.6. |
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai |
1 252 720 |
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
30 384 913 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
30 384 913 |
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
105 587 971 |
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
105 587 971 |
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+...+4.7.) |
9 299 451 |
4.1. |
Vagyoni tipusú adók (építményadó + magánszemélyek komm.adója) |
1 800 000 |
4.2. |
Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) |
6 843 712 |
4.3. |
Gépjármű adók |
|
4.5. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (idegenforgalmi adó) |
350 000 |
4.6. |
||
4.7. |
Egyéb közhatalmi bevételek(talajterhelési díj) |
305 739 |
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.) |
16 000 000 |
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
4 550 000 |
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|
5.5. |
Ellátási díjak |
7 000 000 |
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
1 750 000 |
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|
5.8. |
Kamatbevételek |
|
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
5.10. |
Egyéb működési bevételek |
2 700 000 |
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
291 483 |
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
291 483 |
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
323 663 536 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
|
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
11.2. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
11.4. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
357 319 925 |
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
357 319 925 |
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
5 824 539 |
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
5 824 539 |
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|
13.3. |
Betétek megszüntetése |
|
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|
15. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|
16. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.) |
363 144 464 |
17. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16) |
686 808 000 |
2. sz. táblázat |
K I A D Á S O K |
|
Sor- |
Kiadási jogcím |
|
Módosított előirányzat |
||
A |
B |
D |
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
162 525 008 |
1.1. |
Személyi juttatások |
59 991 448 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
6 799 120 |
1.3. |
Dologi kiadások |
79 833 428 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
9 774 000 |
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
6 127 012 |
1.6. |
- az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések |
859 712 |
1.7. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
1.8. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
1.9. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
1.10. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
2 200 000 |
1.11. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
1.12. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
1.13. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|
1.14. |
- Kamattámogatások |
|
1.15. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
3 067 300 |
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
394 607 676 |
2.1. |
Beruházások |
11 050 232 |
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|
2.3. |
Felújítások |
383 557 444 |
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
2.8. |

2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
2.11. |

2.12. |
- Lakástámogatás |
|
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
3. |
Tartalékok (3.1.+3.2.) |
|
3.1. |
Általános tartalék |
|
3.2. |
Céltartalék |
|
4. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3) |
557 132 684 |
5. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (5.1. + … + 5.3.) |
|
5.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|
5.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
5.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|
6. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
|
6.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
6.2. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása |
|
6.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
6.4. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása |
|
7. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.4.) |
129 675 316 |
7.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
123 256 971 |
7.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
6 418 345 |
7.3. |
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
|
7.4. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|
8. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
|
8.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
8.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása |
|
8.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|
8.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése |
|
9. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.) |
129 675 316 |
10. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9) |
686 808 000 |
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
||
3. sz. táblázat |
||
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 4. sor) (+/-) |
-233 469 148 |
2. |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 16. sor - finanszírozási kiadások 9. sor) (+/-) |
233 469 148 |
1.2. melléklet5
B E V É T E L E K |
||
1. sz. táblázat |
||
Sor- |
Bevételi jogcím |
|
Módosított előirányzat |
||
A |
B |
D |
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
92 396 315 |
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
17 804 217 |
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
32 423 630 |
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
31 315 711 |
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
|
1.5. |
Működési célú központosított előirányzatok |
9 600 037 |
1.6. |
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai |
1 252 720 |
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
29 384 913 |

105 822 338 |
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
18 136 659 |
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
87 685 679 |
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+...+4.7.) |
|
4.1. |
Építményadó |
|
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
|
4.3. |
Iparűzési adó |
|
4.5. |
Talajterhelési díj |
|
4.6. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
|
4.7. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.) |
5 597 276 |
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
950 546 |
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
3 607 017 |
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|
5.5. |
Ellátási díjak |
|
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
973 905 |
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|
5.8. |
Kamatbevételek |
1 |
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
5.10. |
Egyéb működési bevételek |
65 807 |

233 200 842 |

355 751 479 |

361 576 018 |
17. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16) |
594 776 860 |
K I A D Á S O K |
||
2. sz. táblázat |
||
Sor- |
Kiadási jogcím |
|
Módosított előirányzat |
||
A |
B |
D |
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
75 643 491 |
1.1. |
Személyi juttatások |
26 849 655 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
2 865 861 |
1.3. |
Dologi kiadások |
33 311 063 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
7 532 478 |
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
5 084 434 |

430 457 248 |
2.1. |
Beruházások |
107 614 312 |
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|
2.3. |
Felújítások |
322 842 936 |

506 100 739 |

67 101 239 |
7.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása(int.fin.óvoda) |
60 682 894 |
7.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
6 418 345 |
7.3. |
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
|
7.4. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|
8. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
|
8.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
8.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása |
|
8.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|
8.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése |
|
9. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.) |
67 101 239 |
10. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9) |
573 201 978 |
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
||
3. sz. táblázat |
||
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 4. sor) (+/-) |
-272 899 897 |
2. |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 16. sor - finanszírozási kiadások 9. sor) (+/-) |
294 474 779 |
1.3. melléklet6
1. sz. táblázat |
B E V É T E L E K |
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
|
Módosított előirányzat |
||
A |
B |
D |
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
8 111 460 |
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
|
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
5 841 460 |
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
1.5. |
Működési célú központosított előirányzatok |
|
1.6. |
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai |
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
1 000 000 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
1 000 000 |
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+...+4.7.) |
|
4.1. |
Építményadó |
|
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
|
4.3. |
Iparűzési adó |
|
4.5. |
Talajterhelési díj |
|
4.6. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
|
4.7. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.) |
8 977 514 |
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
592 979 |
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|
5.5. |
Ellátási díjak |
6 475 890 |
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
1 908 598 |
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|
5.8. |
Kamatbevételek |
47 |
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
5.10. |
Egyéb működési bevételek |
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
339 796 |
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
339 796 |
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
18 428 770 |

32 871 944 |
1.1. |
Személyi juttatások |
14 829 516 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
2 291 039 |
1.3. |
Dologi kiadások |
15 751 389 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
|
1.6. |
- az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések |
|
1.7. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
1.8. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
1.9. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
1.10. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
|
1.11. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
1.12. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
1.13. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|
1.14. |
- Kamattámogatások |
|
1.15. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
971 550 |
2.1. |
Beruházások |
971 550 |
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|
2.3. |
Felújítások |
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
2.12. |
- Lakástámogatás |
|
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
3. |
Tartalékok (3.1.+3.2.) |
|
3.1. |
Általános tartalék |
|
3.2. |
Céltartalék |
|
4. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3) |
33 843 494 |

-33 843 494 |
2. |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 16. sor - finanszírozási kiadások 9. sor) (+/-) |
|
1.4. melléklet7
B E V É T E L E K |
||
Sor- |
Bevételi jogcím |
|
Módosított előirányzat |
||
A |
B |
D |
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
61 591 943 |

9 888 740 |
4.1. |
Vagyoni tipusú adók (építményadó + magánszemélyek komm.adója) |
1 800 000 |
4.2. |
Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) |
6 843 712 |
4.3. |
Gépjármű adók |
|
4.4. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (idegenforgalmi adó) |
350 000 |
4.5. |
||
4.6. |
Egyéb közhatalmi bevételek(talajterhelési díj) |
305 739 |
4.7. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
589 289 |
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.) |
2 121 687 |
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
66 221 |
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|
5.5. |
Ellátási díjak |
|
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
17 879 |
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|
5.8. |
Kamatbevételek |
198 |
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
5.10. |
Egyéb működési bevételek |
2 037 389 |
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
|
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
73 602 370 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
|
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
11.2. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
11.4. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
|
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
|
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
|
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|
13.3. |
Betétek megszüntetése |
|
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|
15. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|
16. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.) |
|
17. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16) |
73 602 370 |
2. sz. táblázat |
K I A D Á S O K |
|
Sor- |
Kiadási jogcím |
|
Módosított előirányzat |
||
A |
B |
D |
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
17 188 451 |
1.1. |
Személyi juttatások |
10 457 254 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
978 670 |
1.3. |
Dologi kiadások |
5 343 027 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
409 500 |
1.6. |
- az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések |
|
1.7. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
1.8. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
1.9. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
1.10. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
|
1.11. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
1.12. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
1.13. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|
1.14. |
- Kamattámogatások |
|
1.15. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
|
2.1. |
Beruházások |
|
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|
2.3. |
Felújítások |
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
2.12. |
- Lakástámogatás |
|
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
3. |
Tartalékok (3.1.+3.2.) |
|
3.1. |
Általános tartalék |
|
3.2. |
Céltartalék |
|
4. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3) |
17 188 451 |
5. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (5.1. + … + 5.3.) |
|
5.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|
5.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
5.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|
6. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
|
6.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
6.2. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása |
|
6.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
6.4. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása |
|
7. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.4.) |
62 574 077 |
7.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása(int.fin.közöshivatal) |
62 574 077 |
7.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
|
7.3. |
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
|
7.4. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|
8. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
|
8.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
8.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása |
|
8.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|
8.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése |
|
9. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.) |
62 574 077 |
10. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9) |
79 762 528 |
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
||
3. sz. táblázat |
||
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 4. sor) (+/-) |
56 413 919 |
2. |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 16. sor - finanszírozási kiadások 9. sor) (+/-) |
-62 574 077 |
2.1. melléklet8
I. Működési célú bevételek és kiadások mérlege |
||||
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||
Megnevezés |
Módosított előirányzat |
Megnevezés |
Módosított előirányzat |
|
A |
B |
D |
F |
H |
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
162 099 718 |
Személyi juttatások |
59 991 448 |
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
30 384 913 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
6 799 120 |
3. |
2.-ból EU-s támogatás |
Dologi kiadások |
79 833 428 |
|
4. |
Közhatalmi bevételek |
9 299 451 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
9 774 000 |
5. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
291 483 |
Egyéb működési célú kiadások |
6 127 012 |
6. |
5.-ből EU-s támogatás |
Tartalékok |
||
7. |
Működési célú bevételek |
16 000 000 |
||
8. |
||||
9. |
||||
10. |
||||
11. |
||||
12. |
||||
13. |
Költségvetési bevételek összesen (1.+2.+4.+5.+7.+…+12.) |
218 075 565 |
Költségvetési kiadások összesen (1.+...+12.) |
162 525 008 |
14. |
Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. ) |
363 144 464 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
|
15. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
357 319 925 |
Likviditási célú hitelek törlesztése |
|
16. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||
17. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||
18. |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
5 824 539 |
Áh-on belüli megelőlegezések visszafizetése |
|
19. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20.+…+21.) |
Áh-on belüli megelőlegezések INT.FIN |
123 256 971 |
|
20. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
Betét elhelyezése |
6 418 345 |
|
21. |
Értékpapírok bevételei |
Intézményfinanszírozás kiadásai |
||
22. |
Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14.+19.) |
363 144 464 |
Működési célú finanszírozási kiadások összesen (14.+...+21.) |
129 675 316 |
23. |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (13.+22.) |
581 220 029 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (13.+22.) |
292 200 324 |
24. |
Költségvetési hiány: |
- |
Költségvetési többlet: |
66 500 884 |
25. |
Tárgyévi hiány: |
- |
Tárgyévi többlet: |
14 857 736 |
2.2. melléklet9
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege |
||||
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||
Megnevezés |
Módosított előirányzat |
Megnevezés |
Módosított előirányzat |
|
A |
B |
D |
F |
H |
1. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
105 587 971 |
Beruházások |
11 050 232 |
2. |
1.-ből EU-s támogatás |
1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||
3. |
Felhalmozási bevételek |
Felújítások |
383 557 444 |
|
4. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele |
3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||
5. |
4.-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||
6. |
Egyéb felhalmozási célú bevételek |
|||
7. |
||||
8. |
||||
9. |
||||
10. |
||||
11. |
Tartalékok |
|||
12. |
Költségvetési bevételek összesen: (1.+3.+4.+6.+…+11.) |
105 587 971 |
Költségvetési kiadások összesen: (1.+3.+5.+...+11.) |
394 607 676 |
13. |
Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18) |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
||
14. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
Hitelek törlesztése |
||
15. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||
16. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||
17. |
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||
18. |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||
19. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 ) |
Betét elhelyezése |
||
20. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||
21. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
22. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
23. |
Értékpapírok kibocsátása |
|||
24. |
Egyéb külső finanszírozási bevételek |
|||
25. |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13.+19.) |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen (13.+...+24.) |
||
26. |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25) |
105 587 971 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25) |
394 607 676 |
27. |
Költségvetési hiány: |
- |
Költségvetési többlet: |
|
28. |
Tárgyévi hiány: |
- |
Tárgyévi többlet: |
|
9.1. melléklet10
Megnevezés |
Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzat |
|
Feladat |
Összes bevétel, kiadás |
|
Száma |
Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése |
Módosított előirányzat |
A |
B |
D |
Bevételek |
||
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
162 099 718 |
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
79 396 160 |
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
32 423 630 |
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
37 157 171 |
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 270 000 |
1.5. |
Működési célú központosított előirányzatok |
9 600 037 |
1.6. |
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai |
1 252 720 |
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
30 384 913 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
30 384 913 |
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
105 587 971 |
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
105 587 971 |
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+...+4.7.) |
9 299 451 |
4.1. |
Vagyoni tipusú adók (építményadó + magánszemélyek komm.adója) |
1 800 000 |
4.2. |
Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) |
6 843 712 |
4.3. |
Gépjármű adók |
|
4.5. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
350 000 |
4.6. |
||
4.7. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
305 739 |
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.10.) |
16 000 000 |
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
4 550 000 |
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|
5.5. |
Ellátási díjak |
7 000 000 |
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
1 750 000 |
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|
5.8. |
Kamatbevételek |
|
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
5.10. |
Egyéb működési bevételek |
2 700 000 |
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
291 483 |
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
291 483 |
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
323 663 536 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
|
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
11.2. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
11.4. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
357 319 925 |
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
357 319 925 |
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
5 824 539 |
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
5 824 539 |
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|
13.3. |
Betétek megszüntetése |
|
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|
15. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|
16. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.) |
363 144 464 |
17. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+16) |
686 808 000 |
Kiadások |
||
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
162 525 008 |
1.1. |
Személyi juttatások |
59 991 448 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
6 799 120 |
1.3. |
Dologi kiadások |
79 833 428 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
9 774 000 |
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
6 127 012 |
1.6. |
- az 1.5-ből: - Elvonások és befizetések |
859 712 |
1.7. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
1.8. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
1.9. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
1.10. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
2 200 000 |
1.11. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
1.12. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
1.13. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|
1.14. |
- Kamattámogatások |
|
1.15. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
3 067 300 |
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
394 607 676 |
2.1. |
Beruházások |
11 050 232 |
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|
2.3. |
Felújítások |
383 557 444 |
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|
2.12. |
- Lakástámogatás |
|
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|
3. |
Tartalékok (3.1.+3.2.) |
|
3.1. |
Általános tartalék |
|
3.2. |
Céltartalék |
|
4. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3) |
557 132 684 |
5. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (5.1.+…+5.3.) |
|
5.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|
5.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|
5.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|
6. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
|
6.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
6.2. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása |
|
6.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|
6.4. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása |
|
7. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
129 675 316 |
7.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
123 256 971 |
7.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
6 418 345 |
7.3. |
Irányító szervi támogatás folyósítása (intézményfinanszírozás) |
|
7.4. |
Pénzeszközök betétként elhelyezése |
|
7.5. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|
8. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (8.1. + … + 8.4.) |
|
8.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|
8.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása |
|
8.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|
8.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése |
|
9. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (5.+…+8.) |
129 675 316 |
10. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4+9) |
686 808 000 |
Éves tényleges állományi létszám (fő) |
||
Közfoglalkoztatottak tényleges állományi létszáma (fő) |
||
9.1.1. melléklet11
Megnevezés |
Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzat |
|
Feladat |
Kötelező feladatok |

25 |
|
Közfoglalkoztatottak tényleges állományi létszáma (fő) |
24 |
|
9.1.2. melléklet12
Megnevezés |
Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzat |
|
Feladat |
Önként vállalt feladatok |

5 |
|
Közfoglalkoztatottak tényleges állományi létszáma (fő) |
||
9.1.3. melléklet13
Megnevezés |
Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzat |
|
Feladat |
Államigazgatási feladatok |

Magánszemélyek kommunális adója |
1 800 000 |
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
6 843 712 |
4.3. |
Iparűzési adó |
|
4.4. |
Talajterhelési díj |
350 000 |
4.5. |
Gépjárműadó |

0 |
|
9.2. melléklet14
Költségvetési szerv megnevezése |
Rátkai Közös Önkormányzati Hivatal |
|
Feladat |
Összes bevétel, kiadás |
|
Száma |
Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése |
Módosított előirányzat |
A |
B |
D |
Bevételek |
||
1. |
Működési bevételek (1.1.+…+1.10.) |
10 001 |
1.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
1.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
10 000 |
1.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
1.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|
1.5. |
Ellátási díjak |
|
1.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|
1.7. |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
|
1.8. |
Kamatbevételek |
1 |
1.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|
1.10. |
Egyéb működési bevételek |
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) |
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|
2.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
|
2.3. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
|
2.4. |
- 2.3-ból EU-s támogatás |
|
3. |
Közhatalmi bevételek |
|
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.) |
|
4.1. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
|
4.2. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
|
4.3. |
- 4.2-ből EU-s támogatás |
|
5. |
Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) |
|
5.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|
5.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|
5.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|
8. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+…+7.) |
10 001 |
9. |
Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) |
62 574 077 |
9.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
|
9.2. |
Működési célú támogatás igénybevétele |
|
9.3. |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
62 574 077 |
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
62 584 078 |
Kiadások |
||
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
62 525 360 |
1.1. |
Személyi juttatások |
51 241 527 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
7 139 620 |
1.3. |
Dologi kiadások |
4 144 213 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|
1.5. |
Egyéb működési célú kiadások |
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) |
58 718 |
2.1. |
Beruházások |
58 718 |
2.2. |
Felújítások |
|
2.3. |
Egyéb fejlesztési célú kiadások |
|
2.4. |
- 2.3-ból EU-s forrásból tám. megvalósuló programok, projektek kiadásai |
|
3. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.) |
62 584 078 |
Éves tényleges állományi létszám (fő) |
11 |
|
Közfoglalkoztatottak tényleges állományi létszáma (fő) |
||
9.2.3. melléklet15

9.3. melléklet16
Költségvetési szerv megnevezése |
Rátkai Gyermekkert Egységes Óvóda-Bölcsőde |
|
Feladat megnevezése |
Összes bevétel, kiadás |
|
Száma |
Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése |
Módosított előirányzat |
A |
B |
D |
Bevételek |
||
1. |
Működési bevételek (1.1.+…+1.10.) |
17 167 037 |
1.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|
1.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
6 610 885 |
1.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|
1.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|
1.5. |
Ellátási díjak |
6 906 466 |
1.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
3 649 685 |

- 2.3.-ból EU-s támogatás |
|
3. |
Közhatalmi bevételek |
|
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.) |
|
4.1. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
|
4.2. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
|
4.3. |
- 4.2.-ből EU-s támogatás |
|
5. |
Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) |
|
5.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|
5.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|
5.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|
8. |
Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.) |
17 167 037 |
9. |
Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) |
60 682 894 |
9.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
|
9.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
|
9.3. |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
60 682 894 |
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
77 849 931 |
Kiadások |
||
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
77 849 931 |
1.1. |
Személyi juttatások |
40 052 866 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
6 167 798 |
1.3. |
Dologi kiadások |
31 629 267 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|
1.5. |
Egyéb működési célú kiadások |
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) |
|
2.1. |
Beruházások |
|
2.2. |
Felújítások |
|
2.3. |
Egyéb fejlesztési célú kiadások |
|
2.4. |
- 2.3.-ból EU-s forrásból tám. megvalósuló programok, projektek kiadásai |
|
3. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.) |
77 849 931 |
Éves tényleges állományi létszám (fő) |
13 |
|
Közfoglalkoztatottak tényleges állományi létszáma (fő) |
||
9.3.1. melléklet17

A 2. § (1) bekezdése a Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 26.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 2. § (2) bekezdését a Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 26.) önkormányzati rendelete 3. §-a hatályon kívül helyezte.
Az 5. § (9) bekezdése a Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XI. 10.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
Az 1.1. melléklet a Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 1.2. melléklet a Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 1.3. melléklet a Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 1.4. melléklet a Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2.1. melléklet a Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2.2. melléklet a Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.1. melléklet a Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.1.1. melléklet a Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.1.2. melléklet a Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.1.3. melléklet a Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.2. melléklet a Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.2.3. melléklet a Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.3. melléklet a Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.3.1. melléklet a Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.