Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.)

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről

Hatályos: 2021. 02. 22- 2021. 09. 02

Rinyabesenyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2021 (II.21.)

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről

Rinyabesenyő Község Önkormányzatának Polgármestere a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés b) pontjában, és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 23. §. (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC törvény előírásaira, illetve azok végrehajtására vonatkozó rendeletekre figyelemmel, a szükséges egyeztetések lefolytatását követően az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről és végrehajtási feladatairól az alábbiakat rendeli el:

1. A költségvetés bevételei és kiadásai

1. § (1) A Képviselő-testület

  • a) az önkormányzat 2021. évi költségvetési kiadásainak fedezetéül szolgáló bevételek főösszegét 221.443.562 Ft-ban állapítja meg, amelyből felhalmozási célú bevétel 0 e Ft, a működési célú bevétel 76.428.833 Ft, finanszírozási bevétel 145.014.729 Ft.
  • b) az önkormányzat összes kiadását 221.443.562 Ft-ban, ezen belül költségvetési kiadását 219.638.753 Ft-ban hagyja jóvá, amelyből a beruházási és felújítási célú kiadások 139.783.383 Ft, a működési célú kiadás 79.855.370 Ft, finanszírozási kiadás összege 1.804.809 Ft.

(2) A tárgyévi költségvetési bevételek és kiadások különbözeteként a költségvetési hiány összege az alábbiak szerint kerül megállapításra:

  • a) előző évi pénzmaradványt nem tartalmazó költségvetési bevételek: 76.428.833 Ft
  • b) finanszírozási műveleteket nem tartalmazó költségvetési kiadások: 219.638.753 Ft
  • c) a hiány (pénzmaradvány) összege: 145.014.729 Ft

(3) Az önkormányzat költségvetési kiadásait fedezik az önkormányzat működési bevételei, valamint az előző évi pénzmaradvány. Az önkormányzat sem működési, sem fejlesztési hitel felvétellel nem számol.

(4) A Képviselő- testület a költségvetési szervek bevételi és kiadási főösszegét az alábbiak szerint állapítja meg:

  • a) Önkormányzat: 207.345.875 Ft
  • b) Rinyabesenyői Napköziotthonos Óvoda 14.097.687 Ft.

2. § Az 1. §-ban megállapított főösszegek kiemelt előirányzatonkénti bontását az 1. melléklet tartalmazza.

3. § (1) A Képviselő-testület a 2021. évi költségvetés kiadási előirányzatait kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti tagolásban a 2., 3., 4. mellékletek, bevételi főösszeg forrásonkénti részletezését az 5., 6., 7. mellékletek szerint állapítja meg.

(2) Az önkormányzat és intézményei költségvetési létszámkeretét a 8. melléklet, az intézményeknek adott finanszírozást a 14. melléklet, a szociális jellegű ellátásokat a 15. melléklet, az átadott támogatásokat a 16. melléklet, az átvett támogatásokat a 17. melléklet, a helyi adó és egyéb közhatalmi bevételeket a 18. melléklet részletezi.

4. § A Képviselő-testület az önkormányzat tartalékát a rendelet 10. mellékletében 1 000 000,- Ft-tal hagyja jóvá, ebből, általános tartalék 1 000 000,- Ft, céltartalék 0 Ft.

5. § A képviselő-testület a közfoglalkoztatottak létszámát a 21. melléklet szerint hagyja jóvá.

6. § Az önkormányzat költségvetési mérlegét e rendelet 22. melléklete tartalmazza.

7. § Az önkormányzat által adott közvetett támogatásokat tartalmazó kimutatást e rendelet 20. melléklete tartalmazza.

8. § Az Önkormányzat több éves kihatással járó kötelezettségekkel ( 19. melléklet) nem rendelkezik.

9. § Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállasokból származó kötelezettségeit és a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 45. § (1) bekezdés a) pontja felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételeit a 11., 12. mellékletek tartalmazzák.

A Képviselő-testület európai uniós támogatással megvalósuló programokat, projekteket tervez, ezt a 13. melléklet szemlélteti.

10. § (1) Az Önkormányzat által foglalkoztatottak részére az illetmények a 2021. évi költségvetési törvényben szereplő garantált illetmények és az illetménypótlék számítási alap figyelembe vételével kerültek meghatározásra.

(2) A Képviselő- testület a 2021. évi költségvetésében a közalkalmazottak részére cafetériát nem állapított meg.

2. Az Önkormányzat intézményei

11. § A Rinyabesenyői Napköziotthonos Óvoda 2021. évi költségvetését a 3. és 6. mellékletek tartalmazzák.

12. § A fenti intézmény költségvetése az Önkormányzat költségvetésének a részét képezi.

3. A 2021. évi költségvetés végrehajtásának szabályai

13. § (1) Rinyabesenyő Községi Önkormányzat bankszámla vezetője az OTP Bank Nyrt. Nagyatádi Fiókja (7500. Nagyatád, Korányi Sándor u.6.)

(2) A polgármester felhatalmazást kap:

  • a) pótlólagos működési vagy fejlesztési forrás elérését célzó pályázat benyújtásának elrendelésére, az esetleges saját forrás biztosítása mellett,

(3) A (2) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján tett intézkedések esetében a polgármester a Képviselő-testületet utólag tájékoztatni köteles.

14. § (1) Az önkormányzat számára év közben biztosított pótelőirányzatokról a polgármester tájékoztatja a Képviselő-testületet.

(2) A Képviselő-testület a központi pótelőirányzatokkal, a polgármesternek adott felhatalmazás alapján a polgármester hatáskörében végrehajtott átcsoportosításokkal – az államháztartásról szóló törvény végrehajtását szabályozó kormányrendelet szerint – saját hatáskörű előirányzat-változtatásával legkésőbb a beszámoló leadási határidejéig, december 31-i hatállyal módosítja költségvetési rendeletét.

15. § (1) A gazdálkodás biztonságáért a Képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.

(2) Ha az önkormányzat 30 napot elérő vagy meghaladó elismert tartozás állománya további 30 napig fenn áll, és mértékét tekintve az önkormányzat éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át eléri, azt a polgármester haladéktalanul köteles jelenteni a Képviselő-testületnek.

(3) A Képviselő-testület a 2021. évi költségvetési rendelete megalkotásáig felhatalmazza a polgármestert, hogy a 2021. évi költségvetési gazdálkodás zavartalan megkezdéséhez az intézmények részére az önkormányzatnak átutalt állami támogatás terhére, havonta a 2021. évi önkormányzati támogatás egyhavi összegének megfelelő összeget biztosítson.

4. Záró rendelkezések

16. § (1) Ez a rendelet a kihirdetést követő első napon lép hatályba.

(2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik a helyben szokásos módon.

(3) A rendelet rendelkezéseit 2021. január 1-jétől kell alkalmazni.

1. melléklet

Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek

Ft-ban

Önkormányzat és Intézményei összesen

K1. Személyi juttatások

41 300 642

K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

5 331 641

K3. Dologi kiadások

14 544 748

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

16 377 000

K5. Egyéb működési célú kiadások

2 301 339

K6. Beruházási kiadások

111 801 268

K7. Felújítások

27 982 115

K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

K1-8. Költségvetési kiadások

219 638 753

K9. Finanszírozási kiadások

1 804 809

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

221 443 562

B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről

58 794 371

B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

14 269 462

B3. Közhatalmi bevételek

2 000 000

B4. Működési bevételek

365 000

B5. Felhalmozási bevételek

0

B6. Működési célú átvett pénzeszközök

1 000 000

B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

B1-7. Költségvetési bevételek

76 428 833

B8. Finanszírozási bevételek

145 014 729

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

221 443 562

2. melléklet

Önkormányzati előirányzatok Kiadások

kép: /download/2643/resources/EJR_6936775-base64img.png

3. melléklet

RINYABESENYŐI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ELŐIRÁNYZATAI

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetés

Kiadások ( Ft)

RINYABESENYŐI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ELŐIRÁNYZATAI

Rovat megnevezése

Rovat-szám

091110

091140

Összesen

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

11 121 504

11 121 504

Normatív jutalmak

K1102

0

Céljuttatás, projektprémium

K1103

0

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

0

Végkielégítés

K1105

0

Jubileumi jutalom

K1106

0

Béren kívüli juttatások

K1107

300 000

300 000

Ruházati költségtérítés

K1108

0

Közlekedési költségtérítés

K1109

250 000

250 000

Egyéb költségtérítések

K1110

0

Lakhatási támogatások

K1111

0

Szociális támogatások

K1112

0

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

0

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

11 671 504

0

11 671 504

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

0

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

0

Egyéb külső személyi juttatások

K123

0

Külső személyi juttatások

K12

0

0

0

Személyi juttatások

K1

11 671 504

0

11 671 504

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

1 768 833

1 768 833

Szakmai anyagok beszerzése

K311

0

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

80 000

80 000

Árubeszerzés

K313

0

Készletbeszerzés

K31

0

80 000

80 000

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

60 000

60 000

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

0

Kommunikációs szolgáltatások

K32

0

60 000

60 000

Közüzemi díjak

K331

220 000

220 000

Vásárolt élelmezés

K332

0

Bérleti és lízing díjak

K333

0

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

15 000

15 000

Közvetített szolgáltatások

K335

0

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

0

Egyéb szolgáltatások

K337

130 000

130 000

Szolgáltatási kiadások

K33

0

365 000

365 000

Kiküldetések kiadásai

K341

10 000

10 000

Reklám- és propagandakiadások

K342

0

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

0

10 000

10 000

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

136 350

136 350

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

0

Kamatkiadások

K353

0

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

0

Egyéb dologi kiadások

K355

6 000

6 000

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

0

142 350

142 350

Dologi kiadások

K3

0

657 350

657 350

Társadalombiztosítási ellátások

K41

0

Családi támogatások

K42

0

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

0

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

0

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

0

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

0

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

0

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

0

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

0

0

0

Nemzetközi kötelezettségek

K501

0

Elvonások és befizetések

K502

0

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

0

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

0

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

0

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

0

Kamattámogatások

K510

0

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

0

Egyéb működési célú támogtások államháztartáson kivülre

K512

0

Tartalékok

K513

0

Egyéb működési célú kiadások

K5

0

0

0

Működési költségvetés előirányzat csoport

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

0

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

0

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

0

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

0

Részesedések beszerzése

K65

0

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

0

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

0

Beruházások

K6

0

0

0

Ingatlanok felújítása

K71

0

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

0

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

0

Felújítások

K7

0

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

0

Lakástámogatás

K87

0

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

0

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

0

0

0

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési kiadások

K1-K8

13 440 337

657 350

14 097 687

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9111

0

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

0

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9113

0

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

0

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9122

0

Kincstárjegyek beváltása

K9123

0

Éven belüli lejáratű belföldi értékpapírok beváltása

K9124

0

Belföldi kötvények beváltása

K9125

0

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

K9126

0

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

0

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

0

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

K916

0

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

0

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

0

Tulajdonosi kölcsön kiadás

K919

0

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

0

0

0

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

0

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

0

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

0

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi kormányoknak és nemezetközi szervzeteknek

K924

0

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi pénzintézeteknek

K925

0

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

0

0

0

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

K93

0

Váltókiadások

K94

0

Finanszírozási kiadások

K9

0

0

0

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

13 440 337

657 350

14 097 687

4. melléklet

ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Kiadások (Ft)

ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Rovat megnevezése

Rovat-szám

Önkormányzat

Óvoda

ÖSSZESEN

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

22 015 672

11 121 504

33 137 176

Normatív jutalmak

K1102

0

0

0

Céljuttatás, projektprémium

K1103

0

0

0

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

0

0

0

Végkielégítés

K1105

0

0

0

Jubileumi jutalom

K1106

0

0

0

Béren kívüli juttatások

K1107

0

300 000

300 000

Ruházati költségtérítés

K1108

0

0

0

Közlekedési költségtérítés

K1109

200 000

250 000

450 000

Egyéb költségtérítések

K1110

0

0

0

Lakhatási támogatások

K1111

0

0

0

Szociális támogatások

K1112

0

0

0

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

30 000

0

30 000

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

22 245 672

11 671 504

33 917 176

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

3 140 880

0

3 140 880

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

4 242 586

0

4 242 586

Egyéb külső személyi juttatások

K123

0

0

0

Külső személyi juttatások

K12

7 383 466

0

7 383 466

Személyi juttatások

K1

29 629 138

11 671 504

41 300 642

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

3 562 808

1 768 833

5 331 641

Szakmai anyagok beszerzése

K311

0

0

0

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

3 367 851

80 000

3 447 851

Árubeszerzés

K313

0

0

0

Készletbeszerzés

K31

3 367 851

80 000

3 447 851

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

91 000

60 000

151 000

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

215 000

0

215 000

Kommunikációs szolgáltatások

K32

306 000

60 000

366 000

Közüzemi díjak

K331

998 185

220 000

1 218 185

Vásárolt élelmezés

K332

822 685

0

822 685

Bérleti és lízing díjak

K333

0

0

0

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

1 624 675

15 000

1 639 675

Közvetített szolgáltatások

K335

0

0

0

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

695 000

0

695 000

Egyéb szolgáltatások

K337

2 284 536

130 000

2 414 536

Szolgáltatási kiadások

K33

6 425 081

365 000

6 790 081

Kiküldetések kiadásai

K341

1 222 000

10 000

1 232 000

Reklám- és propagandakiadások

K342

0

0

0

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

1 222 000

10 000

1 232 000

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

2 556 466

136 350

2 692 816

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

0

0

0

Kamatkiadások

K353

0

0

0

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

0

0

0

Egyéb dologi kiadások

K355

10 000

6 000

16 000

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

2 566 466

142 350

2 708 816

Dologi kiadások

K3

13 887 398

657 350

14 544 748

Társadalombiztosítási ellátások

K41

0

0

0

Családi támogatások

K42

0

0

0

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

0

0

0

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

0

0

0

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

0

0

0

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

0

0

0

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

0

0

0

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

16 377 000

0

16 377 000

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

16 377 000

0

16 377 000

Nemzetközi kötelezettségek

K501

0

0

0

Elvonások és befizetések

K502

0

0

0

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

0

0

0

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

286 339

0

286 339

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

0

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

1 000 000

0

1 000 000

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

0

0

0

Kamattámogatások

K510

0

0

0

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

0

0

0

Egyéb működési célú támogtások államháztartáson kivülre

K512

15 000

0

15 000

Tartalékok

K513

1 000 000

0

1 000 000

Egyéb működési célú kiadások

K5

2 301 339

0

2 301 339

Működési költségvetés előirányzat csoport

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

0

0

0

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

78 752 810

0

78 752 810

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

280 300

0

280 300

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

8 984 115

0

8 984 115

Részesedések beszerzése

K65

0

0

0

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

0

0

0

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

23 784 043

0

23 784 043

Beruházások

K6

###########

0

111 801 268

Ingatlanok felújítása

K71

21 926 862

0

21 926 862

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

0

0

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

0

0

0

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

6 055 253

0

6 055 253

Felújítások

K7

27 982 115

0

27 982 115

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

0

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

0

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

0

0

0

Lakástámogatás

K87

0

0

0

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

0

0

0

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

0

0

0

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési kiadások

K1-K8

205 541 066

14 097 687

219 638 753

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9111

0

0

0

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

0

0

0

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9113

0

0

0

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

0

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

0

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9122

0

0

0

Kincstárjegyek beváltása

K9123

0

0

0

Éven belüli lejáratű belföldi értékpapírok beváltása

K9124

0

0

0

Belföldi kötvények beváltása

K9125

0

0

0

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

K9126

0

0

0

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

1 804 809

0

1 804 809

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

0

0

0

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

K916

0

0

0

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

0

0

0

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

0

0

0

Tulajdonosi kölcsön kiadás

K919

0

0

0

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

1 804 809

0

1 804 809

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

0

0

0

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

0

0

0

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

0

0

0

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi kormányoknak és nemezetközi szervzeteknek

K924

0

0

0

Hitelek kölcsönök törlesztése küldöldi pénzintézeteknek

K925

0

0

0

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

0

0

0

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

K93

0

0

0

Váltókiadások

K94

0

0

0

Finanszírozási kiadások

K9

1 804 809

0

1 804 809

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

207 345 875

14 097 687

221 443 562

5. melléklet

Önkormányzati előirányzatok Bevételek

kép: /download/2643/resources/EJR_6938002-base64img.png

6. melléklet

RINYABESENYŐI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ELŐIRÁNYZATAI

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Bevételek ( Ft)

RINYABESENYŐI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ELŐIRÁNYZATAI

Rovat megnevezése

Rovat-
szám

eredeti előirányzat

módosított előirányzat

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B113

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

B115

Elszámolásból származó bevételek

B116

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

0

0

Elvonások és befizetések bevételei

B12

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

0

0

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

Társaságok jövedelemadói

B312

Jövedelemadók

B31

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

Vagyoni tipusú adók

B34

Értékesítési és forgalmi adók

B351

Fogyasztási adók

B352

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

Gépjárműadók

B354

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

Termékek és szolgáltatások adói

B35

0

0

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

Közhatalmi bevételek

B3

0

0

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

Szolgáltatások ellenértéke

B402

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

Tulajdonosi bevételek

B404

Ellátási díjak

B405

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

Kamatbevételek

B408

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

Egyéb működési bevétel

B411

5 000

Működési bevételek

B4

5 000

0

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésie kormányoktól és más nemeztközi szervezetektől

B63

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivüről

B64

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

0

0

Működési költségvetés előirányzat csoport

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

0

0

Immateriális javak értékesítése

B51

Ingatlanok értékesítése

B52

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

Részesedések értékesítése

B54

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

Felhalmozási bevételek

B5

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemezetközi szervezetektől

B73

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivülről

B74

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B75

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési bevételek

B1-B7

5 000

0

költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI

költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8131

64 486

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

Maradvány igénybevétele

B813

64 486

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

Központi, irányító szervi támogatás

B816

14 028 201

Lekötött bankbetétek megszűntetetése

B817

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

Tulajdonosi kölcsönök bevétele

B819

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

14 092 687

0

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

0

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemezetközi szervezetektől

B824

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

B825

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

Váltóbevételek

B84

Finanszírozási bevételek

B8

14 092 687

0

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

14 097 687

0

7. melléklet

ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Bevételek ( Ft)

ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Rovat megnevezése

Rovat-
szám

Önkormányzat

Óvoda

ÖSSZESEN

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

11 446 642

11 446 642

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

9 502 780

9 502 780

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B11311

21 157 152

21 157 152

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

B11321

1 044 810

1 044 810

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

2 270 000

2 270 000

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

B115

0

0

Elszámolásból származó bevételek

B116

60 990

60 990

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

45 482 374

0

45 482 374

Elvonások és befizetések bevételei

B12

0

0

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

0

0

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

13 311 997

13 311 997

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

58 794 371

0

58 794 371

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

0

0

Társaságok jövedelemadói

B312

0

0

Jövedelemadók

B31

0

0

0

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

0

0

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

0

0

Vagyoni tipusú adók

B34

300 000

300 000

Értékesítési és forgalmi adók

B351

1 700 000

1 700 000

Fogyasztási adók

B352

0

0

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

0

0

Gépjárműadók

B354

0

0

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

0

0

Termékek és szolgáltatások adói

B35

1 700 000

0

1 700 000

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

0

Közhatalmi bevételek

B3

2 000 000

0

2 000 000

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

0

0

0

Szolgáltatások ellenértéke

B402

0

0

0

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

0

0

0

Tulajdonosi bevételek

B404

0

0

0

Ellátási díjak

B405

0

0

0

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

0

0

0

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

0

0

0

Kamatbevételek

B408

0

0

0

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

0

0

0

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

0

0

0

Egyéb működési bevétel

B411

360 000

5 000

365 000

Működési bevételek

B4

360 000

5 000

365 000

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B62

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésie kormányoktól és más nemeztközi szervezetektől

B63

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivüről

B64

1 000 000

1 000 000

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

0

0

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

1 000 000

0

1 000 000

Működési költségvetés előirányzat csoport

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

0

0

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

14 269 462

14 269 462

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

14 269 462

0

14 269 462

Immateriális javak értékesítése

B51

0

0

Ingatlanok értékesítése

B52

0

0

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

0

0

Részesedések értékesítése

B54

0

0

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

0

0

Felhalmozási bevételek

B5

0

0

0

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B72

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemezetközi szervezetektől

B73

0

0

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivülről

B74

0

0

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B75

0

0

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

0

0

0

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési bevételek

B1-B7

76 423 833

5 000

76 428 833

költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI

költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

0

0

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

0

0

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

0

0

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

0

0

0

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

0

0

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

0

0

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

0

0

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

0

0

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

0

0

0

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8131

144 950 243

64 486

145 014 729

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

0

0

0

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

0

0

0

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

0

0

0

Maradvány igénybevétele

B813

144 950 243

64 486

145 014 729

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

0

0

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

0

0

0

Központi, irányító szervi támogatás

B816

0

14 028 201

14 028 201

Lekötött bankbetétek megszűntetetése

B817

0

0

0

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

0

0

0

Tulajdonosi kölcsönök bevétele

B819

0

0

0

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

144 950 243

14 092 687

145 014 729

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

0

0

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

0

0

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

0

0

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemezetközi szervezetektől

B824

0

0

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

B825

0

0

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

0

0

0

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

0

0

0

Váltóbevételek

B84

0

0

0

Finanszírozási bevételek

B8

144 950 243

14 092 687

145 014 729

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

221 374 076

14 097 687

221 443 562

8. melléklet

Foglalkoztatottak létszáma

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Foglalkoztatottak létszáma (fő)

eredeti előirányzat

Rinyabesenyői Napköziotthonos Óvoda

3

Rinyabesenyő Község Önkormányzata

1

Összesen

4

9. melléklet

Beruházások és felújítások

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Beruházások és felújítások ( Ft)

Rovat megnevezése

Rovat-szám

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

RINYABESENYŐI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA

MINDÖSSZESEN

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

0

0

0

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

78 752 810

0

78 752 810

Napelem

0

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

280 300

0

280 300

számítógép vásárlás

0

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

8 984 115

0

8 984 115

Részesedések beszerzése

K65

0

0

0

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

0

0

0

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

23 784 043

0

23 784 043

Beruházások

K6

111 801 268

0

111 801 268

Ingatlanok felújítása

K71

21 926 862

0

21 926 862

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

0

0

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

0

0

0

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

6 055 253

0

6 055 253

Felújítások

K7

27 982 115

0

27 982 115

10. melléklet

Általános- és céltartalékok

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Általános- és céltartalékok ( Ft)

Rovat megnevezése

Rovat-szám

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

RINYABESENYŐI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA

MINDÖSSZESEN

Általános tartalékok

K513

1 000 000

0

1 000 000

Céltartalékok-

K513

0

0

0

11. melléklet

a költségvetési év azon fejlesztési céljai, amelyek megvalósításához a Stabilitási tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik vagy válhat szükségessé

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021.évi költségvetése

a költségvetési év azon fejlesztési céljai, amelyek megvalósításához a Stabilitási tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik vagy válhat szükségessé ( Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Rovat megnevezése

Rovat-szám

kiadási eredeti előirányzat

ebből kiadási előirányzat fedezete-saját forrás

ebből kiadási előirányzat fedezete-adósságot keletkeztető ügylet

adósságot keletkeztető ügylet fajtája

adósságot keletkeztető ügylet rovatszáma (B8)

adósságot keletkeztető ügylet kezdő időpontja

adósságot keletkeztető ügylet lejárati időpontja

adósságot keletkeztető ügylet- várható visszatérítendő összege (kamattal) leáratig mindösszesen

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

Részesedések beszerzése

K65

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

Beruházások

K6

Ingatlanok felújítása

K71

Informatikai eszközök felújítása

K72

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

Felújítások

K7

12. melléklet

üres cím

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

A Stabilitási tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségek az adósságot keletkeztető ügyletek futamidejének végéig, illetve a kezesség érvényesíthetőségéig, és a Stabilitási tv. 45. § (1) bekezdés a) pontja felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételek (Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Rovat megnevezése

Rovat-szám

adósságot keletkeztető ügylet kezdő időpontja

adósságot keletkeztető ügylet lejárati időpontja

adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségek

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

ebből: pénzügyi vállalkozás

B8111

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

ebből: pénzügyi vállalkozás

B8113

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

ebből: befektetési jegyek

B8121

Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

ebből: kárpótlási jegyek

B8123

Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

B824

ebből: nemzetközi fejlesztési szervezetek

B824

ebből: más kormányok

B824

ebből: külföldi pénzintézetek

B824

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

Rovat megnevezése

Rovat-szám

Saját bevételek 2014

Saját bevételek 2015

Saját bevételek 2016

Saját bevételek 2017

Saját bevétel 2018

Saját bevétel 2019

Saját bevétel 2020

353/2011. (XII. 30.) Korm. Rendeletértelmében az önkormányzat saját bevételének minősül

B34+B351+B355

1. a helyi adóból származó bevétel,

2. az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel,

3. az osztalék, a koncessziós díj és a hozambevétel,

4. a tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel,

5. bírság-, pótlék- és díjbevétel, valamint

B36

6. a kezességvállalással kapcsolatos megtérülés.

ÖSSZESEN:

13. melléklet

Az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásai, bevételei, valamint a helyi önkormányzat ilyen projektekhez történő hozzájárulásai

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásai, bevételei, valamint a helyi önkormányzat ilyen projektekhez történő hozzájárulásai ( Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Projekt megnevezése

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

K1. Személyi juttatások

10 060 254

0

K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

1 523 689

0

K3. Dologi kiadások

2 973 300

0

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

K5. Egyéb működési célú kiadások

0

0

K6. Beruházási kiadások

106 366 069

0

K7. Felújítások

0

K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

K1-K8. Költségvetési kiadások ÖSSZESEN

120 923 312

0

B16 Működési célú támogatások fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

0

0

B25 Felhalmozási célú támogatásokfejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

0

0

B408 Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

0

0

B63 Működési célú átvett pénzeszközök Európai Uniótól

0

0

B73 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Európai Uniótól

0

0

B1-7 A helyi önkormányzat projekthez történő hozzájárulása

0

0

B1-B7 Költségvetési bevételek

0

0

B8 Finanszírozási bevételek- önkormányzat projekthez történő hozzájárulása

0

0

BEVÉTELEK ÖSSZESEN

0

0

14. melléklet

Irányító szervi támogatások folyósítása

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Irányító szervi támogatások folyósítása ( Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Megnevezés

Rovat-szám

Rinyabesenyő Napköziotthonos Óvoda

ÖSSZESEN

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása működési célra

K915

14 028 201

14 028 201

ÖSSZESEN:

14 028 201

14 028 201

15. melléklet

Lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultsági jellegű ellátások

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultsági jellegű ellátások ( Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Megnevezés

Rovat-szám

eredeti ei.

Módosított előirányzat

Helyi megállapítású pénzben nyújtott rendkívüli gyvt

K42

Családi támogatások

K42

0

0

mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása

K44

mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása

K44

megváltozott munkaképességűek illetve egészségkárosodottak keresetkiegészítése

K44

cukorbetegek támogatása

K44

helyi megállapítású ápolási díj [Szoctv. 43/B. §]

K44

helyi megállapítású közgyógyellátás [Szoctv.50. § (3) bek.]

K44

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

0

0

foglalkoztatást helyettesítő támogatás [Szoctv. 35. § (1) bek.]

K45

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

0

0

hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez

K46

lakbértámogatás

K46

lakásfenntartási támogatás [Szoctv. 38. § (1) bek. a) és b) pontok]

K46

adósságcsökkentési támogatás [Szoctv. 55/A. § 1. bek. b) pont]

K46

természetben nyújtott lakásfenntartási támogatás [Szoctv. 47. § (1) bek. b) pont]

K46

adósságkezelési szolgáltatás keretében gáz-vagy áram fogyasztást mérő készülék biztosítása [Szoctv. 55/A. § (3) bek.]

K46

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

0

0

állami gondozottak pénzbeli juttatásai

K47

oktatásban résztvevők pénzbeli juttatásai

K47

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

0

0

rendszeres szociális segély [Szoctv. 37. § (1) bek. a) - d) pontok]

K48

önkormányzati segély [Szoctv. 45. §]

K48

Létfenntartási gondok enyhítéséhez nyújtott rendkívüli támogatás

K48

-egyedi kérelemre

K48

9 049 000

0

- GYES-ről, ápolási díjról visszatérő munkanélküliek támogatása (22800 Ft/3 hónapig/3 fő)

K48

- Hulladékszállítási közszolgáltatás költségeinek támogatása (8750 Ft/háztartás= két negyedév x 52 házt)

K48

Elhunyt személy eltemetéséhez nyújtott települési támogatás (200.000Ft/temetés)

K48

400 000

0

Gyermekek érdekében nyújtott települési támogatás

K48

- szülési támogatás (200.000 Ft/szülés)

K48

800 000

0

- tankönyv támogatás (teljes ingyenesség)

K48

0

- gyermekétkezetetési támogatás (teljes ingyenesség 1 fő iskolai étk., 1 fő óvodai étk.)

K48

128 000

0

Lakhatáshoz kapcsolodó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatás

K48

6 000 000

0

K48

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

16 377 000

0

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

16 377 000

0

16. melléklet

Támogatások, kölcsönök nyújtása és törlesztése

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Támogatások, kölcsönök nyújtása és törlesztése ( Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Megnevezés

Rovat-szám

eredeti ei.

Módosított előirányzat

központi költségvetési szervek részére

K504

központi kezelésű előirányzatok részére

K504

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K504

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K504

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K504

elkülönített állami pénzalapok részére

K504

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K504

társulások és költségvetési szerveik részére

K504

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K504

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K504

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

központi költségvetési szervek részére

K505

központi kezelésű előirányzatok részére

K505

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K505

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K505

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K505

elkülönített állami pénzalapok részére

K505

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K505

társulások és költségvetési szerveik részére

K505

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K505

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K505

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

központi költségvetési szervek részére

K506

központi kezelésű előirányzatok részére

K506

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K506

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K506

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K506

elkülönített állami pénzalapok részére

K506

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K506

társulások és költségvetési szerveik részére

K506

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K506

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K506

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

0

0

egyházi jogi személyek részére

K508

egyéb civil szervezetek részére

K508

háztartások részére

K508

1 000 000

pénzügyi vállalkozások részére

K508

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K508

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K508

egyéb vállalkozások részére

K508

Európai Unió részére

K508

kormányok és nemzetközi szervezetek részére

K508

egyéb külföldiek részére

K508

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

1 000 000

0

Működési célú támogatások az Európai Uniónak

K511

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kivülre

K512

egyházi jogi személyek részére

K512

egyéb civil szervezetek részére

K512

háztartások részére

K512

pénzügyi vállalkozások részére

K512

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K512

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K512

egyéb vállalkozások részére

K512

Európai Unió részére

K512

kormányok és nemzetközi szervezetek részére

K512

egyéb külföldiek részére

K512

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

Felhalmozási célú támogatások az Európai Uniónak

K88

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kivülre

K89

17. melléklet

Támogatások, kölcsönök bevételei

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Támogatások, kölcsönök bevételei ( Ft)

ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Megnevezés

Rovat-szám

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

központi költségvetési szervektől

B14

központi kezelésű előirányzatoktól

B14

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B14

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B14

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B14

elkülönített állami pénzalapoktól

B14

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B14

társulások és költségvetési szerveiktől

B14

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B14

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

központi költségvetési szervektől

B15

központi kezelésű előirányzatoktól

B15

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B15

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B15

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B15

elkülönített állami pénzalapoktól

B15

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B15

társulások és költségvetési szerveiktől

B15

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B15

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

központi költségvetési szervektől

B16

központi kezelésű előirányzatoktól

B16

13 311 997

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B16

14 269 462

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B16

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B16

elkülönített állami pénzalapoktól

B16

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B16

társulások és költségvetési szerveiktől

B16

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B16

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

27 581 459

központi költségvetési szervektől

B23

központi kezelésű előirányzatoktól

B23

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B23

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B23

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B23

elkülönített állami pénzalapoktól

B23

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B23

társulások és költségvetési szerveiktől

B23

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B23

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

központi költségvetési szervektől

B24

központi kezelésű előirányzatoktól

B24

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B24

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B24

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B24

elkülönített állami pénzalapoktól

B24

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B24

társulások és költségvetési szerveiktől

B24

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B24

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

központi költségvetési szervektől

B25

központi kezelésű előirányzatoktól

B25

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B25

0

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B25

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B25

elkülönített állami pénzalapoktól

B25

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B25

társulások és költségvetési szerveiktől

B25

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B25

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

0

0

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és nemezetközi szervezetektől

B63

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kivülről

B64

1 000 000

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

B72

Felhalmozási célú visszatérítendó támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemezetközi szervezetektől

B73

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B74

18. melléklet

Helyi adó és egyéb közhatalmi bevételek

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021. évi költségvetése

Helyi adó és egyéb közhatalmi bevételek ( Ft)

Megnevezés

Rovat-szám

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

építményadó

B34

épület után fizetett idegenforgalmi adó

B34

magánszemélyek kommunális adója

B34

300 000

telekadó

B34

Vagyoni tipusú adók

B34

300 000

0

Értékesítési és forgalmi adók

B351

1 700 000

0

ebből: állandó jeleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó

B351

1 700 000

ebből: ideiglenes jeleggel végzett tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó

B351

Gépjárműadók

B354

0

0

ebből: belföldi gépjárművek adójának a központi költségvetést megillető része

B354

ebből: belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része

B354

ebből: külföldi gépjárművek adója

B354

ebből: gépjármű túlsúlydíj

B354

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

0

0

ebből: tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó

B355

ebből: talajterhelési díj

B355

Termékek és szolgáltatások adói

B35

2 000 000

0

eljárási illetékek

B36

igazgatási szolgáltatási díjak

B36

felügyeleti díjak

B36

ebrendészeti hozzájárulás

B36

környezetvédelmi bírság

B36

természetvédelmi bírság

B36

műemlékvédelmi bírság

B36

építésügyi bírság

B36

szabálysértési pénz- és helyszíni mbírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság helyi önkormányzatot megillető része

B36

egyéb bírság

B36

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

0

0

19. melléklet

A többéves kihatással járó feladatok előirányzatai

Rinyabesenyő Község Önkormányzata 2021.

A többéves kihatással járó feladatok előirányzatai

2014

2015

2016

2017

2018

2019

2020

2021

2022

feladat megnevezése

hosszú lejáratra kapott kölcsönök

tartozások fejlesztési célú
kötvénykibocsátásból

tartozások működési célú
kötvénykibocsátásból

beruházási és fejlesztési hitelek

működési célú hosszú lejáratú hitelek

egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek

összesen:

0

0

0

0

0

0

0

0

0

20. melléklet

Rinyabesenyő Község Önkormányzatának 2021. évi közvetett támogatásai

Rinyabesenyő Község Önkormányzatának 2021. évi közvetett támogatásai

ellátottak térítési díjának, illetve kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege

0

lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege

0

helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség összege adónemenként

0

gépjárműadó

0

telekadó

0

helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege

0

egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege

0

összesen

0

21. melléklet

Közfoglalkoztatottak éves létszám-előirányzata

Közfoglalkoztatottak éves létszám-előirányzata

2021. év

Megnevezés

eredeti előirányzat

Rinyabesenyő Község Önkormányzata

10

fő/8 órás

22. melléklet

Rinyabesenyő Község Önkormányzatának összevont költségvetési 2020. évi mérlege

Rinyabesenyő Község Önkormányzatának összevont költségvetési 2020. évi mérlege

BEVÉTELEK

KIADÁSOK

Megnevezés

Megnevezés

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK

Pénzforgalmi bevételek

Pénzforgalmi kiadások

Működési célú

62 159 371

Működési célú

78 855 370

Működési bevételek

62 159 371

Személyi jellegű kiadások

41 300 642

Működési célú bevételek áh-n belülről

58 794 371

Munkaadót terh. jár.és szociális hozzájárulási adó

5 331 641

Közhatalmi bevételek

2 000 000

Dologi és egyéb folyó kiadások

14 544 748

Működési bevételek

365 000

Ellátottak személyi juttatásai

16 377 000

Működési célú átvett pénzeszköz

1 000 000

Egyéb működési célú kiadás

1 301 339

Felhalmozási célú

14 269 462

Felhalmozási célú

139 783 383

Felhalmozási bevételek

14 269 462

Beruházások

111 801 268

Felújítások

27 982 115

Kormányzati beruházások

Lakástámogatás

Lakásépítés

Egyéb felhalmozási kiadások

Pénzforgalmi nélküli kiadások

Működési célú tartalékok

Általános tartalék

1 000 000

Céltartalékok

Felhalmozási célú tartalékok

Fejlesztési céltartalék

KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY

Működési hiány

Felhalmozási hiány

Belföldi finanszírozás bevételei

0

FINANSZÍROZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK

1 804 809

Működési célú hiteltörlesztés

Felhalmozási célú hiteltörlesztés

BEVÉTELEK ÖSSZESEN
(Pénzforgalom nélküli és finanszírozási célú bevételek nélkül)

76 428 833

KIADÁS ÖSSZESEN
(Pénzforgalom nélküli és finanszírozási célú kiadások nélkül)

219 638 753

A KÖLTSÉGVETÉS ÖSSZESÍTETT HIÁNYA

Működési hiány

Felhalmozási hiány

A HIÁNY FINANSZÍROZÁSÁNAK MÓDJA

Belső forrásból

145 014 729

I. Működési célú pénzmaradvány igénybevét.

145 014 729

II. Felhalm. célú pénzmaradvány igénybevét.

Külső forrásból

0

Működési célú hitelfelvétel

Felhalmozási célú hitelfelvétel

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

221 443 562

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

221 443 562

Működési célú bevételek összesen

62 159 371

Működési célú kiadások összesen

79 855 370

Felhalmozási célú bevételek összesen

14 269 462

Felhalmozási célú kiadások összesen

139 783 383