Vértestolna Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2021. (V. 29.) önkormányzati rendeletének indokolása

Vértestolna Község Önkormányzata 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról

Hatályos: 2021. 05. 30

Vértestolna Község Önkormányzata 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról

Általános indokolás

Önkormányzatunk az önkormányzati törvényből adódó kötelezően ellátandó feladatoknak saját intézményhálózatának működtetésével és a Tatai Kistérségi Többcélú Társulás keretén belül eleget tett. Önkormányzatunk elsődleges feladatának a kötelezően ellátandó feladatokat, illetve a meglévő intézményhálózat működtetését tekinti

Településünk a regionális vízvezeték hálózatra csatlakozik, s ezáltal az egészséges ivóvízellátás feltételei biztosítottak.

Az óvodában, az iskolai felkészítéshez a tárgyi és személyi feltételek adottak.

Az egészségügyi alapellátás a háziorvosi ellátás esetében vállalkozási formában, a fogorvosi ellátás esetében Baj Tardos Vértestolna községekkel közösen társulási megállapodás alapján Baj székhellyel megoldott. A létesítmények az önkormányzat tulajdonában vannak. A védőnői szolgálat, az egészségügyi intézményhálózat Tardos és Vértestolna községek lakosságának egészségügyi alapellátását szolgálja.

Az orvosi ügyelet ellátására a Tatai Kistérségi Többcélú Társulással kötöttünk szerződést, amelyet így a OEP közvetlenül finanszíroz.

A szociális alapellátás keretén belül a szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátási kötelezettségeknek a hatáskört gyakorlók (polgármester, jegyző) az év folyamán folyamatosan eleget tettek.

A személyes gondoskodást keretén belül biztosított a szociális étkezés lehetősége.

A családsegítő feladatot továbbra is a Tatai Kistérségi Többcélú Társulás keretén belül látjuk el a házi segítségnyújtással egybevonva.

A kultúrotthon biztosít helyszínt a községben működő csoportoknak, kluboknak

A közvilágítást energiatakarékos lámpatestekkel az E-ON Energiaszolgáltató Kft biztosítja.

A helyi utak állagának megtartása fontos feladat az önkormányzat számára. községünk domborzati viszonyai miatt a csapadékvíz elvezetés legalább olyan fontos feladat, mint az úthálózat felújítása.

A községben élő német nemzetiség jogainak érvényesülését a Vértestolna Községi Német Nemzetiségi Önkormányzat segíti.

A háztartási kommunális hulladék heti egy alkalommal kerül elszállításra a tatabányai regionális telepre. Évi egy alkalommal térítésmentes lomtalanítást végeznek, havi rendszerességgel szállítják el a szelektív hulladékot a háztartásoktól, tavasszal és ősszel zöld hulladékot szállítanak el 6-6 alkalommal.

Oktatás: Az iskola 2013.január 1-től állami fenntartásba került. Az Nkt. 76 § (5) bekezdés a) pontja, valamint köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló 2012. évi CLXXXVIII. Törvény 8. § (1) bekezdés b) pontja alapján az önkormányzat tulajdonában lévő, az intézmény feladatainak ellátását szolgáló ingatlan és ingó vagyon – ideértve a taneszközöket, továbbá az intézményben levő eszközöket, felszereléseket, - a KLIK ingyenes vagyonkezelésében voltak, 2020. szeptember 1-től átvette a Tarjáni Német Nemzetiségi Önkormányzat.

A Többcélú Kistérségi Táruláson belül az alábbi feladatok közös ellátására állapodtunk meg:

Belső ellenőrzési feladatok ellátása

:

Ezt a feladatot a Tatai kistérségi Többcélú Társulás Munkaszervezete végzi.

Család- és Gyermekjóléti Szolgálat feladatai

:

A Szociális Alapellátó Intézmény Család-és Gyermekjóléti Szolgálata végzi a családsegítés szociális alapszolgáltatási feladatát, valamint a gyermekjóléti szolgálat feladatait. Ezen kívül a intézmény szervezi a kötelező gyermekjóléti alapellátások körébe tartozó helyettes szülői ellátást, valamint pszichológiai és jogi tanácsadást.

A szociális segélyezés körében előírt beilleszkedést elősegítő program

:

A szociális segélyezés körében a tartós munkanélküliek részére a beilleszkedést elősegítő programot kistérségi szinten a Szociális Alapellátó Intézmény szervezi meg.

Házi segítségnyújtás

:

2008 második felétől a házi segítségnyújtást a Tata Város Szociális Alapellátó Intézmény keretén belül oldottuk meg.

Támogató Szolgálat

:

A Szociális Alapellátó Intézmény 1. és 2. Támogató Szolgálata végzi a szociális alapszolgáltatási feladatot.

Fogyatékosok nappali ellátása:

A Szociális Alapellátó Intézmény Fogyatékosok Nappali intézménye látja el a kistérségi feladatot.

Hajléktalanok nappali ellátása:

A Szociális Alapellátó Intézmény Nappali melegedője látja el a kistérségi feladatot.

Kistérségi szociális információs szolgálat:

A feladatot a Család- és Gyerekjóléti Szolgálat szervezi.

Kistérségi könyvtári ellátórendszer működtetése:

A feladatot a KEM-i Könyvtár látja el.

Egészségügyi feladatok támogatása:

A Városi rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet végzi a központi háziorvosi ügyelet és a gyermekkészenléti ügyelet ellátását.

A kistérségi társulások keretében végzett közszolgáltatás színvonala továbbra is megfelelő.

Bevételek

Az önkormányzat működési támogatásai 56.928.892 Ft 100 %-os teljesítés.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről 49.997.586 Ft 100 %-os teljesítés.

A közfoglalkoztatás, diák és TOP keretében foglalkoztatottak támogatására kapott pénzösszeg 3.431.306 Ft 100 %-os teljesítés.

Év közben az intézményfinanszírozás az intézmények működéséhez igazítottan teljesült.

Pedagógus bértámogatásra és óvoda működtetésre 19.245.480 Ft állami támogatást kaptunk, teljesen felhasználtunk a minimál bér kiegészítéssel együtt, melyből 99.367 Ft-ot vissza visszafizettünk felhasználás hiányában. A szociális étkezés, szociális és gyermekjóléti feladatok támogatására, falugondnoki kiadásokra 9.307.992 Ft, Gyermekétkeztetésre 5.501.305 Ft-ot, 2.045.960 Ft kulturális támogatást, lakossági víz-és csatorna szolgáltatáshoz 653.900 Ft 100 %-os teljesítés, előző évi támogatás kiegészítéshez 411.727 Ft-ot kaptunk.

Közhatalmi bevételek 12.442.939 Ft 100%-os teljesítés.

A helyi adóbevétel a tervezetthez képest jobban alakultak az adóbevételek tételesen a kommunális adó 2.181.244 Ft 98 %-kos teljesítésű az előirányzattól eltérően. Idegenforgalmi adó 24.700 Ft 50 %-os teljesítés. Iparűzési adó 10.157.850 Ft, amely az előirányzathoz képest 150 %-, mivel a fuvarozásnál a kül-és belföldi útdíj teljes egészében leírható a helyi iparűzési adóból, az előző évekhez képest jelentősen kevesebb bevételünk származik az adóból. Sajnos egy nagy vállalkozással rendelkezik csak a település, aki teljes iparűzési adó fizetési kötelezettségét le tudja írni az útdíj terhére. Az önkormányzatnak termőföld bérbeadásból származó bevétele 46.048 Ft. Gépjárműadóból az önkormányzatot megillető rész 0 Ft, mivel az állam teljes egészében elvette a támogatást az önkormányzatoktól.

Késedelmi pótlékból, bírságokból, kamatokból, szabálysértésekből befolyó bevétel 33.096 Ft volt 2020. évben.

Működési bevételek 9.033.185 Ft 100 %-os teljesítés.

Szolgáltatások egyéb működési bevételek ellenértéke (pl. terembérlet szállítás ) 741.800 Ft. Közvetített szolgáltatások értéke 237.678+áfa Ft, amely az önkormányzat víz gáz, áram díjából adódik.

Tulajdonosi bevételek címén az önkormányzatnak az ÉDV ZRT-tő a tervezett 1.291.943 Ft + áfa bevétele keletkezett, melyet a csatorna felújításra fordított.

Ellátási díjak címén 3.494.229 Ft + áfa (92 %) bevétele keletkezett az önkormányzatnak. Az ellátási díjak bevételei az óvodai és iskolai bevétel 563.415 Ft, a nagyszámú a térítésmentesen étkező óvodás gyermekek száma, és szeptembertől csak óvodások befizetéseiből.

Kiszámlázott áfa. 3.106.040 Ft

Kamat bevétel a banki változásoknak köszönhetően elhanyagolható, 3.934 Ft.

Ingatlan értékesítésből áfával 7.500.000 Ft bevételünk volt.

Felhalmozási bevételek

Magyar Falu pályázaton 7.160.845 Ft-ot kaptunk a köztemető felújítására és 2.819.400 Ft-ot az urnafal készítésre. 2.980.690 Ft-ot a hivatal ablakcseréjére kaptunk

10.204.949 Ft- támogatást kaptunk járda felújításra.

Vis maior támogatást nem kapott a település 2020. évben.

Óvodánk energetikai korszerűsítés elszámoláslezárása még jelenleg is folyamatban van.

Tardos-Vértestolna szennyvíztisztító felújításra folyamatban van

Költségvetési bevételek összesen: 144.259.884 Ft.

Pénzmaradvány igénybevétele 102.628.290 Ft, (melyből a közös szennyvíz tisztitó felújításának kötelezettséggel vállalt része után 37.263.050 Ft).

Államháztartáson belüli 2019.decemberben utalt 2020. évi megelőlegezés visszafizetése 1.848.741 Ft, a 2021. évi megelőlegezés melyet 2020.december végén utalt a Magyar Államkincstár 1.949.027Ft.

Költségvetési és finanszírozási bevételek összesen 248.837.201 Ft.

Kiadások

Működési költségvetés kiadásai 140.911.143 Ft. volt.

Személyi juttatások az önkormányzatnál 13.259.949 Ft 100 %-os teljesítés.

Munkáltatói járulékokra 1.985.760 Ft 100 %-os teljesítés

Dologi kiadások 20.658.228 Ft 87 %-os teljesítés.

Ellátottak pénzbeli juttatásai 401.000 Ft 57 %-os teljesítés.

Kifizetésre az önkormányzati települési támogatások, a temetési segélyek, és a gyermekszületési támogatások.

A foglalkoztatást helyettesítő támogatások a járási hivatalokhoz kerültek.

Az óvoda fenntartására 24.855.000 Ft került átadásra, mely pedagógus bértámogatásra és óvoda működtetésre 19.245.480 Ft állami támogatást tartalmazza. kiadások bérkifizetésre és óvoda fenntartásra fordítottuk 100 %-os mértékben. Gyermekétkeztetésre 5.501.305 Ft- ot kaptunk.

Szociális étkezés 6.425.866 Ft, intézményi étkeztetés , szociális és gyermekjóléti feladatok támogatására 1.584.976 Ft, falugondnoki kiadásokra 4.659.016 Ft lett felhasználva,

gyermek étkeztetés 7.328.465 Ft volt, a kapott támogatásokat az önkormányzat teljes összegében felhasználta.

Felhalmozási költségvetés kiadásai 70.493.330 Ft, teljesítést mutat, mely évközben került tervezésre, és magába foglalja a Tardos-Vértestolna közös szennyvíztisztító felújítás költségét 26.094.656 Ft csapadékvíz elvezetést, a temetőhöz és járdához vásárolt anyagok költségét. Kert utca csapadékvíz elvezetés munkáit, , vértestolnai csatorna hálózat felújítási díja 6.480,175 Ft. Az ÉDV Zrt-tól kapott csatornahálózat bérleti díja a csatorna hálózat felújítására került visszaforgatásra.

A lakossági víz-és csatorna pályázatra kapott 1.640.768 Ft teljes egészében felhasználásra került.

Civil szervezeteknek visszatérítendő támogatás 3.997.500 Ft, vissza nem térítendő támogatásként 2. 100 Ft lett kifizetve.

Az EFOP pályázat programjából 2019-ben a felnőtt torna megvalósult, és a gyerek tábor, mely 2021. évben is folytatódni fog.

Költségvetési kiadások összesen 140.911.143 Ft-os teljesítés.

Óvoda kiadása összesen 25.499.297 Ft

Tárgyévi pénzmaradványunk ök-nál összesen: 81.222.317 Ft. az óvodánál 65.464 Ft volt.

pénzmaradványunkból kötelezettséggel terhelt 28.651.160 Ft a Tardos-Vértestolna szennyvíztisztító felújításának településünkre eső összegének egy része.

Az önkormányzat vagyona a beruházásokkal, felújításokkal, eszközbeszerzésekkel:

Nyitó bruttó vagyon (2020. évi nyitó) 712.775.750 Ft

Záró bruttó vagyon (2020. évi záró) 807.503.302 Ft

- tárgy évi értékcsökkenés záró állománya 124.405.467 Ft

Záró nettó vagyon 683.097.835 Ft.

A befolyt helyi adóból a működési kiadásokat finanszírozta le az önkormányzat. A fennt maradó részt pedig a 2021. évi faladatok finanszírozására fordítja majd az önkormányzat.

A 2020. évi költségvetési évet mind az intézményhálózat működtetésénél mind a fejlesztési felhalmozási feladatok végrehajtásánál a takarékos gazdálkodást szem előtt tartva hajtottuk végre.

- Központosított előirányzatok és egyéb kötött felhasználású támogatások elszámolását
az 1. sz. melléklet,

helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásainak és egyéb kötött felhasználású támogatásait a 2. számú melléklet tartalmazza.

A mutatószámok, feladatmutatók alapján járó támogatások elszámolását a 3. sz. melléklet

Gyermekétkeztetés támogatását a 4. melléklet tartalmazza.

Vis maior támogatást az 5. melléklet,

Kettő évnél hosszabb felhasználású támogatás elszámolását a 6. melléklet

Az önkormányzat szociális támogatás elszámolását a 7. melléklet,

Az önkormányzat visszafizetési kötelezettségét a8. melléklet,

Önkormányzati (irányítószervi) konszolidált beszámoló – Konszolidált eredmény kimutatást a 9. sz. melléklet

Kimutatás az immateriális javak, tárgyi eszközök koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök állományának alakulásáról – Önkormányzatnál 10.a melléklet, az óvodánál a 10 b melléklet tartalmazza.

Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények) 11. melléklet tartalmazza.