Mezőkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2021.(III.10.) önkormányzati rendelete
Mezőkeresztes Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről
Hatályos: 2021. 03. 11- 2021. 12. 07Mezőkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2021.(III.10.) önkormányzati rendelete
Mezőkeresztes Város Önkormányzatának 2021. évi költségvetéséről
Mezőkeresztes Város Önkormányzatának Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021.(I.29.) Korm. rendelet 1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre figyelemmel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján a Képviselő-testület feladat- és hatáskörét gyakorolva az Alaptörvény 32. cikk. (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya a Mezőkeresztesi Önkormányzat Képviselő-testületére, bizottságaira, a Képviselő-testület hivatalára (Polgármesteri Hivatal) és az Önkormányzat költségvetési szerveire (intézményeire) terjed ki.
A költségvetés bevételei és kiadásai
2. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2021. évi költségvetésének
a) költségvetési bevételi főösszegét (finanszírozási bevételek nélkül) 492 512 589 Ft-ban
b) költségvetési kiadási főösszegét (finanszírozási kiadások nélkül) 606 229 000 Ft-ban
c) finanszírozási bevételek főösszegét 381 385 652 Ft-ban
d) finanszírozási kiadások főösszegét 267 669 241 Ft-ban
e) bevételi főösszegét 873 898 241 Ft-ban
f) kiadási főösszegét 873 898 241 Ft-ban
állapítja meg.
3. § (1) A 2. § (1) bek. a) pontjában megállapított költségvetési bevételek előirányzat csoportonként és kiemelt előirányzatok szerinti, valamint kötelező, önként vállalt és állami (államigazgatási) feladatok szerinti részletezését e rendelet 2.;2.1.; 2.2.; 2.3.; 2.4.; 2.5.; 2.6.; 2.7.; 3.; 3.1.; 3.2.; 3.3.; 3.4.; 3.5.; 3.6.; 4.; 4.1.; 5.; 5.1.; 5.2.; 6.; 6.1.; 6.2.; 7.; 7.1.; 7.2.; 7.3.; 8.; 9.; 9.1.; 9.2.; 10.; 10.1.; 10.2.; melléklete tartalmazza.
(2) A 2. § (1) bek. b) pontjában megállapított költségvetési kiadások előirányzat csoportonként és kiemelt előirányzatok szerinti, valamint kötelező, önként vállalt és állami (államigazgatási) feladatok szerinti részletezését e rendelet 11.; 11.1.-11.7.; 12.; 12.2.; 13.; 13.1., 13.2.; 13.3.; 14.; 14.1., 14.2. melléklete tartalmazza.
(3) A 2. § (1) bek. c) pontjában megállapított finanszírozási bevételek részletezését e rendelet 4. melléklete tartalmazza.
(4) A 2. § (1) bek. d) pontjában megállapított finanszírozási kiadások részletezését e rendelet 11. melléklete tartalmazza.
(5) Az önkormányzati szintű működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatokat – tájékoztató jelleggel – mérlegszerűen, egymástól elkülönítetten, de – a finanszírozási műveleteket is figyelembe véve – együttesen egyensúlyban a rendelet 1. melléklete tartalmazza.
4. § (1) Az Önkormányzat költségvetésében szereplő beruházási kiadási előirányzat feladatonkénti részletezését e rendelet 15. melléklete tartalmazza.
(2) Az Önkormányzat költségvetésében szereplő felújítási kiadási előirányzat feladatonkénti részletezését e rendelet 16. melléklete tartalmazza.
(3) Az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit, kiadásait, valamint az önkormányzat ilyen projektekhez történő hozzájárulásokat elkülönítetten e rendelet 26. melléklete tartalmazza.
5. § (1) A Képviselő-testület a költségvetési kiadási főösszegen belül
a) 0 eFt általános tartalékot és
b) 14 500 eFt céltartalékot állapít meg.
(2) A céltartalék összege a 18. mellékletben megjelölt célokhoz kapcsolódik
(3) A tartalékok felhasználásával kapcsolatos hatáskört a Képviselő-testület gyakorolja.
6. § A költségvetési évet követő három év tervezett előirányzatainak keretszámait főbb csoportokban a 19. melléklet tartalmazza.
7. § (1) A Képviselő-testület elrendeli, hogy a Polgármesteri Hivatal készítse elő a helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásának igénybejelentését.
(2) Az (1) bekezdés szerinti intézkedések megtételéről és a támogatási igény kimunkálásáról, valamint annak határidőben történő benyújtásáról a Polgármester köteles gondoskodni.
8. § A köztisztviselői illetményalap összege 65 000 Ft.
A költségvetés végrehajtásának szabályai
9. § A Képviselő-testület e rendeletben jóváhagyott előirányzatok, és létszámkeretek módosításának, átcsoportosításának jogát minden esetben fenntartja magának.
10. § A Képviselő-testület – az önkormányzati bevételek növelése érdekében – felhatalmazza a polgármestert, hogy az átmenetileg szabad pénzeszközöket betétként elhelyezze, vagy tőkegarantált értékpapírt vásároljon.
11. § A Költségvetési előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság tekintetében, az önkormányzati előirányzatok kivételével, a költségvetési szervek vezetői teljes jogkörrel rendelkeznek. Az önkormányzati előirányzatok felett kizárólag a Polgármester rendelkezik teljes jogkörrel.
12. § (1) A költségvetési szervek a saját működési bevételük eredeti, illetve módosított előirányzatot meghaladó többletbevétel 50 %-át – a jegyző egyidejű tájékoztatásával – saját hatáskörben felhasználhatják, míg az 50 %-a az önkormányzat bevételét képezi.
(2) A költségvetési szervek az (1) bekezdés szerint saját működési bevételek eredeti, illetve módosított előirányzatát meghaladó többletbevételeikből az éves személyi juttatások és az azzal összefüggő munkaadót terhelő járulékok előirányzatát nem növelhetik.
(3) A költségvetési szervek és a Polgármesteri Hivatal az államháztartáson kívülről átvett pénzeszközök, valamint a támogatásértékű bevételek eredeti, illetve módosított előirányzatát meghaladó többletbevételeket – jegyző egyidejű tájékoztatása mellett – intézményi hatáskörben felhasználhatják.
13. § A feladat elmaradásból származó – kiemelt – kiadási előirányzat megtakarítások felhasználására csak a Képviselő-testület engedélyével kerülhet sor.
14. § (1) Az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal és a költségvetési szervek bevételeinek beszedésekor, kiadásainak teljesítésekor lehetőség szerint készpénzkímélő fizetési módokat kell alkalmazni.
(2) Az Önkormányzatnál, valamint az Önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerveknél az alábbi jogcímeken teljesíthetők készpénzben kifizetések:
a) a közfoglalkoztatásban résztvevők bére,
b) az egységes rovatrend K47. Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai rovaton elszámolandó kiadások,
c) az egységes rovatrend K31. Készletbeszerzés és K34. Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások rovatain elszámolandó kiadások,
d) az egységes rovatrend K61. Immateriális javak beszerzése, létesítése, K63. Informatikai eszközök beszerzése, létesítése és K64. Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése rovatain elszámolandó, kisértékű immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzésére irányuló kiadások,
e) az egységes rovatrend K33. Szolgáltatási kiadások és K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatain elszámolandó, 1 000 000 forint értéket el nem érő kiadások,
f) a c)-e) pont szerinti kiadásokhoz kapcsolódóan az egységes rovatrend K351. Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó és a K67. Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó rovatain elszámolandó kiadások,
g) az a)-f) pont szerinti kiadásokra a foglalkoztatottaknak elszámolási kötelezettséggel adott előlegek,
h) az önkormányzat által az államháztartáson kívüli szervezetek, személyek számára biztosított támogatás kifizetése, abban az esetben, ha a támogatott szervezet, személy nem rendelkezik hitelintézeti számlával.
Egyéb rendelkezések
15. § A közvetett támogatások 2021. évre tervezett összegét e rendelet 25. melléklete tartalmazza.
16. § Az önkormányzat saját bevételeit és az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségének bemutatását e rendelet 27. és a 21-23. mellékletek tartalmazzák.
17. § A 2021. év várható bevételi és kiadási előirányzatok teljesülésére vonatkozó, önkormányzati szintű előirányzat-felhasználási ütemtervet e rendelet 24. melléklete tartalmazza.
18. § A többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban és összesítve e rendelet 20. melléklete tartalmazza.
19. § Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott, az Önkormányzat Képviselő-testülete részére a zárszámadáshoz csatolandó vagyonkimutatást az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I.11.) Korm. rendelet 30. §-ban meghatározott szerkezetben kell összeállítani, azt tovább nem kell részletezni.
Záró rendelkezés
20. § Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba, de rendelkezéseit 2021. január 1-jétől kell alkalmazni.
1. melléklet
Ft-ban |
||||||
Bevétel |
Kiadás |
|||||
Megnevezés |
Előirányzat |
Megnevezés |
Előirányzat |
|||
B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
368 625 589 |
K1. Személyi juttatás |
265 969 000 |
|||
B3. Közhatalmi bevételek |
57 000 000 |
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
41 357 000 |
|||
B4. Működési bevételek |
36 388 000 |
K3. Dologi kiadások |
175 283 000 |
|||
B6. Működési célú átvett pénzeszközök |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
9 877 000 |
||||
K5. Egyéb működési célú kiadások |
9 381 000 |
|||||
Ebből: K513.Tartalékok összesen |
||||||
Általános tartalék |
||||||
Céltartalék |
14 500 000 |
|||||
A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1+B3+B4+B6) |
462 013 589 |
A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1. …+K5.) |
516 367 000 |
|||
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
30 499 000 |
K6. Beruházások |
62 162 000 |
|||
B5. Felhalmozási bevételek |
0 |
K7. Felújítások |
27 700 000 |
|||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|||||
B. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.) |
30 499 000 |
B. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (K6. …+K8.) |
89 862 000 |
|||
C. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (A+B) |
492 512 589 |
C. KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (A+B) |
606 229 000 |
|||
D. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (B8.) ÖSSZESEN |
381 385 652 |
D. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (K9.) ÖSSZESEN |
267 669 241 |
|||
Ebből: B8131. Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele |
126 228 114 |
|||||
I. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (C+D) |
873 898 241 |
I. KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (C+D) |
873 898 241 |
2. melléklet
Ft-ban |
|||||||
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
Önkormányzat |
Önkorm.-i Hivatal |
Költségvetési szervek |
Összesen |
|||
B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
128 792 180 |
128 792 180 |
|||||
B112. Települési önk. egyes köznevelési támogatás |
80 027 170 |
80 027 170 |
|||||
B1131. Települési önk. gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
38 791 004 |
38 791 004 |
|||||
B1132. Települési önk. szociálisfeladatainak támogatása |
57 185 785 |
57 185 785 |
|||||
B114. Települési önkormáőnyzatok kulturális feladatainak támogatása |
7 996 450 |
7 996 450 |
|||||
B115. Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
14 500 000 |
14 500 000 |
|||||
B116. Elszámolásból származó bevételek |
|||||||
B12. Elvonások és befizetések bevételei |
|||||||
B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
|||||||
B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
|||||||
B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
|||||||
B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
41 333 000 |
0 |
0 |
41 333 000 |
|||
B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen |
368 625 589 |
0 |
0 |
368 625 589 |
|||
B3. Közhatalmi bevételek összesen |
57 000 000 |
xx |
xx |
57 000 000 |
|||
B401. Készletértékesítés ellenértéke |
|||||||
B402. Szolgáltatások ellenértéke |
4 060 000 |
14 020 000 |
18 080 000 |
||||
B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
2 862 000 |
2 862 000 |
|||||
B404. Tulajdonosi bevételek |
xx |
xx |
|||||
B405. Ellátási díjak |
8 624 000 |
8 624 000 |
|||||
B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó |
656 000 |
6 116 000 |
6 772 000 |
||||
B407. Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||||||
B408. Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
50 000 |
50 000 |
|||||
B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||||||
B410. Biztosító által fizetett kártérítés |
|||||||
B411. Egyéb működési bevételek |
|||||||
B4. Működési bevételek összesen |
7 628 000 |
0 |
28 760 000 |
36 388 000 |
|||
B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
|||||||
B64. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
|||||||
B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
|||||||
B6. Működési célú átvett péneszközök összesen |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B.6.) |
433 253 589 |
0 |
28 760 000 |
462 013 589 |
|||
462 013 589 |
2.1. melléklet
Ft-ban |
|
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
Összesen |
0 |
2.2. melléklet
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
Önkormányz. Hivatal |
Kv.-i szervek összesen |
Mindösszesen |
Összesen |
0 |
2.3. melléklet
Ft-ban |
||||
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
Önkormányz. Hivatal |
Kv.-i szervek összesen |
Mindösszesen |
Összesen |
0 |
2.4. melléklet
Ft-ban |
||||
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
Önkormányz. Hivatal |
Kv.-i szervek összesen |
Mindösszesen |
Társadalombiztosítási Alaptól |
14 677 000 |
14 677 000 |
||
Elkülönített Állami Pénzalapok |
26 656 000 |
26 656 000 |
||
Összesen |
41 333 000 |
0 |
0 |
41 333 000 |
2.5. melléklet
Ft-ban |
|
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
B311. Magánszemélyek jövedelemadói |
|
Ebből: |
|
a) termőföld bérbeadásából származó szem .jöv .adó |
|
B34. Vagyoni típusu adók |
|
Ebből: |
|
a) építményadó |
|
b) épület után fizetett idegenforgalmi adó |
|
c) magánszemélyek kommunális adója |
|
d) telekadó |
|
B351. Értékesítési és forgalmi adók |
|
Ebből: |
|
a) iparűzési adó |
56 000 000 |
B354. Gépjárműadó |
0 |
B355. Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
|
Ebből: |
|
a) tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó |
|
b) talajterhelési díj |
|
c) a korábbi évek megszűnt adónemei áthúzódó befiz.-ből befolyt bevétel |
|
B36. Egyéb közhatalmi bevételek |
|
Ebből: |
|
a) eljárási illeték |
|
b) igazgatási szolgáltatási díj |
|
c) ebrendészeti hozzájárulás |
|
d) környezetvédelmi bírság |
|
e) Önk.által beszedett talajterhelési díj |
1 000 000 |
f) építésügyi bírság |
|
g) szabálysértési pénz- és helyszínbírság önormányzatot megillető rész |
|
Összesen |
57 000 000 |
2.6. melléklet
Ft-ban |
||||
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
Önkormányz. Hivatal |
Kv.-i szervek összesen |
Mindösszesen |
Összesen |
2.7. melléklet
Ft-ban |
||||
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
Önkormányz. Hivatal |
Kv.-i szervek összesen |
Mindösszesen |
Összesen |
||||
3. melléklet
Ezer Ft-ban |
||||
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
Önkormányzat |
Önkorm.-i Hivatal |
Költségvetési szervek |
Összesen |
B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||||
B22. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalából származó megtérülések államháztartáson belülről |
||||
B23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
||||
B24. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
||||
B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
30 499 000 |
30 499 000 |
||
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről összesen |
30 499 000 |
30 499 000 |
||
B51. Immateriális javak értékesítése |
||||
B52. Ingatlanok értékesítése |
||||
B53. Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||||
B54. Részesedések értékesítése |
||||
B55. Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
||||
B5. Felhalmozási bevételek összesen |
||||
B71. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalából származó megtérülések államháztartáson kívülről |
||||
B74. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
||||
B75. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen |
||||
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.) |
30 499 000 |
0 |
0 |
30 499 000 |
3.1. melléklet
Ft-ban |
|
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
Összesen |
0 |
3.2. melléklet
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
Önkormányz. Hivatal |
Kv.-i szervek összesen |
Mindösszesen |
Összesen |
0 |
3.3. melléklet
Ft-ban |
||||
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
Önkormányz. Hivatal |
Kv.-i szervek összesen |
Mindösszesen |
Összesen |
0 |
3.4. melléklet
Ft-ban |
||||
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
Önkormányz. Hivatal |
Kv.-i szervek összesen |
Mindösszesen |
Elkülönített Állami Pénzalapoktól (közmunka) |
4 446 000 |
4 446 000 |
||
Kiegészítő Pályázati támogatás ovi |
26 053 000 |
26 053 000 |
||
Összesen |
30 499 000 |
30 499 000 |
3.5. melléklet
Ft-ban |
||||
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
Önkormányz. Hivatal |
Kv.-i szervek összesen |
Mindösszesen |
Összesen |
0 |
3.6. melléklet
Ft-ban |
||||
MEGNEVEZÉS |
Önkormányzat |
Önkormányz. Hivatal |
Kv.-i szervek összesen |
Mindösszesen |
Összesen |
0 |
4. melléklet
Ft-ban |
||||
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
Önkormányzat |
Önkorm.-i Hivatal |
Költségvetési szervek |
Összesen |
B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól |
xx |
xx |
||
B812. Belföldi értékpapírok bevételei |
||||
B8131. Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele |
124 691 652 |
368 787 |
1 167 675 |
126 228 114 |
B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések |
0 |
|||
B815. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
0 |
|||
B816. Központi, irányíító szervi támogatás |
81 650 213 |
173 507 325 |
255 157 538 |
|
B817. Lekötött bankbetétek megszüntetése |
||||
B819. Tulajdonosi kölcsönök bevételei |
xx |
xx |
||
B8. Finanszírozási bevételek összesen |
124 691 652 |
82 019 000 |
174 675 000 |
381 385 652 |
4.1. melléklet
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
Költségvetési szerv |
|||||||
Könyvtár |
Óvoda |
MESZI |
Konyha |
Mindösszesen |
||||
B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól |
xx |
xx |
xx |
xx |
xx |
xx |
xx |
xx |
B812. Belföldi értékpapírok bevételei |
||||||||
B8131. Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele |
65 656 |
113 743 |
32 348 |
955928 |
1 167 675 |
|||
B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések |
0 |
|||||||
B815. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
0 |
|||||||
B816. Központi, irányíító szervi támogatás |
14 678 344 |
101 195 257 |
12 888 652 |
44 745 072 |
173 507 325 |
|||
B817. Lekötött bankbetétek megszüntetése |
||||||||
B819. Tulajdonosi kölcsönök bevételei |
xx |
xx |
xx |
xx |
xx |
xx |
xx |
xx |
B8. Finanszírozási bevételek összesen |
14 744 000 |
101 309 000 |
12 921 000 |
45 701 000 |
174 675 000 |
5. melléklet
Ft-ban |
||||||
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Összesen |
|||
B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
128 792 180 |
128 792 180 |
||||
B112. Települési önkormányzatok egyes köznevelési támogatás |
80 027 170 |
80 027 170 |
||||
B11131. Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
38 791 004 |
38 791 004 |
||||
B11132. Települési önkormányzatok szociális feladatainak támogatása |
57 185 605 |
57 185 605 |
||||
B114. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
7 996 450 |
7 996 450 |
||||
B115. Működési célú költségvetési támogatások és kiegeészítő támogatások |
14 500 000 |
14 500 000 |
||||
B116. Elszámolásból származó bevételek |
||||||
B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
||||||
B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
||||||
B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
||||||
B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
41 333 000 |
41 333 000 |
||||
B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen |
368 625 409 |
0 |
368 625 409 |
|||
B3. Közhatalmi bevételek összesen |
57 000 000 |
57 000 000 |
||||
B401. Készletértékesítés ellenértéke |
||||||
B402. Szolgáltatások ellenértéke |
4 060 000 |
4 060 000 |
||||
B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
2 862 000 |
2 862 000 |
||||
B404. Tulajdonosi bevételek |
||||||
B405.Ellátási díjak |
0 |
|||||
B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó |
656 000 |
656 000 |
||||
B407. Általános forgalmi adó visszatérülése |
||||||
B408. Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
50 000 |
50 000 |
||||
B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||||||
B410. Biztosító által fizetett kártérítés |
||||||
B411. Egyéb működési bevételek |
||||||
B4. Működési bevételek összesen |
7 628 000 |
7 628 000 |
||||
B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
||||||
B64. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
||||||
B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
||||||
B6. Működési célú átvett péneszközök összesen |
||||||
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B.6.) |
433 253 409 |
433 253 409 |
||||
5.1. melléklet
Ft-ban |
|||||||
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
KÖTELEZŐ FELADATOK |

5.2. melléklet
Ft-ban |
|||||||
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK |
||||||
Összesen |
|||||||
B111. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
|||||||
B112. Települési önkormányzatok egyes köznevelési támogatás |
|||||||
B113. Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
|||||||
B114. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
|||||||
B115. Működési célú költségvetési támogatások és kiegeészítő támogatások |
|||||||
B116. Elszámolásból származó bevételek |
|||||||
B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
|||||||
B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
|||||||
B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
|||||||
B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
|||||||
B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen |
|||||||
B3. Közhatalmi bevételek összesen |
|||||||
B401. Készletértékesítés ellenértéke |
|||||||
B402. Szolgáltatások ellenértéke |
|||||||
B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
|||||||
B404. Tulajdonosi bevételek |
|||||||
B405.Ellátási díjak |
|||||||
B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||||||
B407. Általános forgalmi adó visszatérülése |
|||||||
B408. Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|||||||
B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||||||
B410. Biztosító által fizetett kártérítés |
|||||||
B411. Egyéb működési bevételek |
|||||||
B4. Működési bevételek összesen |
|||||||
B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
|||||||
B64. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
|||||||
B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
|||||||
B6. Működési célú átvett péneszközök összesen |
|||||||
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B.6.) |
0 |
||||||
6. melléklet
Ft-ban |
|||
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Összesen |
B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
B22. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalából származó megtérülések államháztartáson belülről |
|||
B23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
|||
B24. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
|||
B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
4 446 000 |
26 053 000 |
30 499 000 |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről összesen |
4 446 000 |
26 053 000 |
30 499 000 |
B51. Immateriális javak értékesítése |
|||
B52. Ingatlanok értékesítése |
|||
B53. Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||
B54. Részesedések értékesítése |
|||
B55. Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||
B5. Felhalmozási bevételek összesen |
|||
B71. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalából származó megtérülések államháztartáson kívülről |
|||
B74. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
|||
B75. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.) |
4 446 000 |
26 053 000 |
30 499 000 |
6.1. melléklet

- |

6.2. melléklet

7. melléklet
Költségvetési szerv megnevezése: |
Önkormányzati Hivatal |
||||||
Ft-ban |
|||||||
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazg.-i feladatok |
Összesen |
|||
B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
|||||||
B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
|||||||
B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
|||||||
B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
0 |
||||||
B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen |
0 |
0 |
|||||
B401. Készletértékesítés ellenértéke |
|||||||
B402. Szolgáltatások ellenértéke |
|||||||
B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
|||||||
B405.Ellátási díjak |
|||||||
B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||||||
B407. Általános forgalmi adó visszatérülése |
|||||||
B408. Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|||||||
B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||||||
B410. Biztosító által fizetett kártérítés |
|||||||
B411. Egyéb működési bevételek |
|||||||
B4. Működési bevételek összesen |
|||||||
B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
|||||||
B64. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
|||||||
B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
|||||||
B6. Működési célú átvett péneszközök összesen |
|||||||
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B6.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
7.1. melléklet
Költségvetési szerv megnevezése: |
Önkormányzati Hivatal |
|||||||
Ft-ban |
||||||||
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
KÖTELEZŐ FELADAT |

B1. Működési célú támogatások államházt.-on belülről összesen |

B6. Működési célú átvett pénzeszközök összesen |
||||||||
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B6.) |
0 |
|||||||
7.2. melléklet
Költségvetési szerv megnevezése: |
Önkormányzati Hivatal |
|||||||
Ft-ban |
||||||||
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
ÖNKÉNT VÁLLALT FELADAT |

7.3. melléklet
Költségvetési szerv megnevezése: |
Önkormányzati Hivatal |
|||||||
Ft-ban |
||||||||
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
ÁLLAMIGAZGATÁSI FELADAT |

8. melléklet
Költségvetési szerv megnevezése: |
Önkormányzati Hivatal |
||||||
Ft-ban |
|||||||
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Állami (államigazg.) feladatok |
Összesen |
|||
B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||||||
B22. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalából származó megtérülések államháztartáson belülről |
|||||||
B23. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
|||||||
B24. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
|||||||
B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
|||||||
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről összesen |
|||||||
B51. Immateriális javak értékesítése |
|||||||
B52. Ingatlanok értékesítése |
|||||||
B53. Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||||||
B54. Részesedések értékesítése |
|||||||
B55. Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||||||
B5. Felhalmozási bevételek összesen |
|||||||
B71. Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalából származó megtérülések államháztartáson kívülről |
|||||||
B74. Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
|||||||
B75. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||||||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||||||
FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.) |
0 |
9. melléklet
Költségvetési szerv megnevezése: |
Tahy Olga Városi Könyvtár |
|||||
Ezer Ft-ban |
||||||
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Összesen |
|||
B13. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről |
||||||
B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről |
||||||
B15. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről |
||||||
B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
||||||
B1. Működési célú támogatások államázt.-on belülről összesen |
||||||
B401. Készletértékesítés ellenértéke |
||||||
B402. Szolgáltatások ellenértéke |
220 000 |
220 000 |
||||
B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
||||||
B405.Ellátási díjak |
||||||
B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó |
60 000 |
60 000 |
||||
B407. Általános forgalmi adó visszatérülése |
||||||
B408. Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
||||||
B409. Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||||||
B410. Biztosító által fizetett kártérítés |
||||||
B411. Egyéb működési bevételek |
||||||
B4. Működési bevételek összesen |
280 000 |
280 000 |
||||
B61. Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről |
||||||
B64. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről |
||||||
B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
||||||
B6. Működési célú átvett péneszközök összesen |
0 |
0 |
||||
MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1.+B3.+B4.+B6.) |
0 |
280 000 |
280 000 |
|||
9.1. melléklet

9.2. melléklet
Költségvetési szerv megnevezése: |
Tahy Olga Városi Könyvtár |
||||||||
Ft-ban |
|||||||||

10. melléklet

13 800 000 |
13 800 000 |
|||||
B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
|||||||
B405.Ellátási díjak |
8 624 000 |
8 624 000 |
|||||
B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó |
6 056 000 |

28 480 000 |

10.1. melléklet
Költségvetési szerv megnevezése: |
Konyha |
|||||||
Ft-ban |
||||||||
BEVÉTELEK JOGCÍMEI |
KÖTELEZŐ FELADAT |
|||||||
Étkeztetés |

10.2. melléklet

11. melléklet
A 2021. évi MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATAI FELADATONKÉNT |
Önkormányzat |
Önk.-i Hivatal |
Kv.-i szervek összesen |
Mindösszesen |
K1. Személyi juttatás |
85 906 000 |
59 200 000 |
120 863 000 |
265 969 000 |
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó |
12 986 000 |
9 200 000 |
19 171 000 |
41 357 000 |
K3. Dologi kiadások |
100 110 000 |
12 730 000 |
62 443 000 |
175 283 000 |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
9 877 000 |
0 |
0 |
9 877 000 |
K5. Egyéb működési kiadások összesen |
9 381 000 |
0 |
0 |
9 381 000 |
Ebből: Általános tartalék |
0 |
|||
Céltartalék |
14 500 000 |
14 500 000 |
||
A. Működési költségvetési kiadásai összesen |
232 760 000 |
81 130 000 |
202 477 000 |
516 367 000 |
K6. Beruházások |
60 315 000 |
889 000 |
958 000 |
62 162 000 |
K7. Felújítások |
27 700 000 |
27 700 000 |
||
K8. Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
|||
B. Felhalmozási költségvetési kiadásai összesen |
88 015 000 |
889 000 |
958 000 |
89 862 000 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁS MINDÖSZESESEN (A.+B.) |
320 775 000 |
82 019 000 |
203 435 000 |
606 229 000 |
K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
0 |
|||
K912. Belföldi értékpapírok kiadásai |
0 |
|||
K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyóstása |
0 |
|||
K914. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
12 511 703 |
12 511 703 |
||
K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása |
255 157 538 |
xx |
xx |
255 157 538 |
K916. Péneszközök betétként elhelyezése |
0 |
|||
K917. Pénzügyi lízing kiadásai |
0 |
|||
K919. Tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
0 |
|||
C. Finanszírozási kiadások összesen |
267 669 241 |
0 |
267 669 241 |
|
D. KIADÁS MINDÖSSZESEN (A+B+C) |
588 444 241 |
82 019 000 |
203 435 000 |
873 898 241 |
11.1. melléklet
Ft-ban |
||||
KIADÁSOK JOGCÍMEI |
Költségvetési szervek |
|||
Mindösszesen |
||||
K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre |
||||
K912. Belföldi értékpapírok kiadásai |
||||
K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyóstása |
||||
K914. Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
||||
K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása |
xx |
xx |
xx |
xx |
K916. Péneszközök betétként elhelyezése |
||||
K917. Pénzügyi lízing kiadásai |
||||
K919. Tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
||||
C. Finanszírozási kiadások összesen |
0 |
|||
11.2. melléklet
Megnevezés |
Önkormányzat |
Kv.-i szervek összesen |
Önkorm.-i Hivatal |
Mindösszesen |
Önkormányzati segély |
1 000 000 |
1 000 000 |
||
Temetési segély |
400 000 |
400 000 |
||
Köztemetés |
900 000 |
900 000 |
||
Saját hatáskörben megállapított juttatás |
6 500 000 |
6 500 000 |
||
Önk.rendeletben megállapított juttatás |
1 077 000 |
1 077 000 |
||
0 |
||||
Összesen |
9 877 000 |
9 877 000 |
11.3. melléklet
Ft-ban |
||||
Megnevezés |
Önkormányzat |
Kv.-i szervek összesen |
Önkorm.-i Hivatal |
Mindösszesen |
Összesen |
0 |
11.4. melléklet
Ft-ban |
||||
Megnevezés |
Önkormányzat |
Kv.-i szervek összesen |
Önkorm.-i Hivatal |
Mindösszesen |
Összesen |
0 |
11.5. melléklet
Ft-ban |
||||
Megnevezés |
Önkormányzat |
Kv.-i szervek összesen |
Önkorm.-i Hivatal |
Mindösszesen |
Ügyeleti hozzájárulás |
3 000 000 |
3 000 000 |
||
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVENKÉNT |
2 000 000 |
2 000 000 |
||
Tagdíjak Társulásban |
1 200 000 |
1 200 000 |
||
0 |
||||
Eger Társulás |
160 000 |
160 000 |
||
Összesen |
6 360 000 |
6 360 000 |
11.6. melléklet
Ft-ban |
||||
Megnevezés |
Önkormányzat |
Kv.-i szervek összesen |
Önkorm.-i Hivatal |
Mindösszesen |
Összesen |
, |
11.7. melléklet
Ft-ban |
||||
Megnevezés |
Önkormányzat |
Kv.-i szervek összesen |
Önkorm.-i Hivatal |
Mindösszesen |
Civil szervezetek támogatása |
3 000 000 |
3 000 000 |
||
Összesen |
3 000 000 |
3 000 000 |
12. melléklet
KIADÁSOK JOGCÍMEI |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazg.-i feladatok |
Összesen |
K1. Személyi juttatás |
261 906 000 |
4 063 000 |
265 969 000 |
|
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó |
40 445 000 |
912 000 |
41 357 000 |
|
K3. Dologi kiadások |
148 378 000 |
26 905 000 |
175 283 000 |
|
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
9 877 000 |
9 877 000 |
||
K5. Egyéb működési kiadások összesen |
9 381 000 |
9 381 000 |
||
Ebből: Általános tartalék |
0 |
|||
K504. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
14 500 000 |
14 500 000 |
||
A. Működési költségvetési kiadásai összesen |
484 487 000 |
31 880 000 |
516 367 000 |
|
0 |
||||
K6. Beruházások |
19 028 000 |
43 134 000 |
62 162 000 |
|
K7. Felújítások |
5 000 000 |
22 700 000 |
27 700 000 |
|
K8. Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
|||
B. Felhalmozási költségvetési kiadásai összesen |
24 028 000 |
65 834 000 |
89 862 000 |
|
MINDÖSSZESEN: |
508 515 000 |
97 714 000 |
0 |
606 229 000 |
12.1. melléklet
Ft-ban |
||||
KIADÁSOK JOGCÍMEI |
KÖTELEZŐ FELADATOK |
|||
Összesen |
||||
K1. Személyi juttatás |
261 906 000 |
261 906 000 |
||
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó |
40 445 000 |
40 445 000 |
||
K3. Dologi kiadások |
148 378 000 |
148 378 000 |
||
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
9 877 000 |
9 877 000 |
||
K5. Egyéb működési kiadások összesen |
9 381 000 |
9 381 000 |
||
K506. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
0 |
|||
Céltartalék |
14 500 000 |
14 500 000 |
||
A. Működési költségvetési kiadás összesen |
484 487 000 |
484 487 000 |
||
0 |
||||
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVENKÉNT |
19 028 000 |
19 028 000 |
||
K7. Felújítások |
5 000 000 |
5 000 000 |
||
K8. Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
|||
D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen |
24 028 000 |
24 028 000 |
||
MINDÖSSZESEN: |
508 515 000 |
508 515 000 |
12.2. melléklet
Ft-ban |
||||
KIADÁSOK JOGCÍMEI |
ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK |
|||
Összesen |
||||
K1. Személyi juttatás |
4 063 000 |
|||
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó |
912 000 |
|||
K3. Dologi kiadások |
26 905 000 |
|||
K512. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
||||
K5. Egyéb működési kiadások összesen |
||||
Ebből: Általános tartalék |
||||
Céltartalék |
||||
A. Működési költségvetési kiadás összesen |
31 880 000 |
|||
K6. Beruházások |
43 134 000 |
43 134 000 |
||
K7. Felújítások |
22 700 000 |
22 700 000 |
||
K8. Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
|||
D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen |
65 834 000 |
65 834 000 |
||
MINDÖSSZESEN: |
97 714 000 |
97 714 000 |
13. melléklet
Költségvetési szerv megnevezése: |
Polgármesteri Hivatal |
|||
Ft-ban |
||||
KIADÁSOK JOGCÍMEI |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazg.-i feladat |
Összesen |
K1. Személyi juttatás |
59 200 000 |
59 200 000 |
||
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó |
9 200 000 |
9 200 000 |
||
K504. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre |
12 730 000 |
12 730 000 |
||
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||||
K5. Egyéb működési kiadások összesen |
||||
Ebből: Általános tartalék |
||||
Céltartalék |
||||
A. Működési költségvetési kiadás összesen |
81 130 000 |
81 130 000 |
||
K6. Beruházások |
889 000 |
889 000 |
||
K7. Felújítások |
||||
K505. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre |
||||
D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen |
889 000 |
889 000 |
||
MINDÖSSZESEN: |
82 019 000 |
0 |
0 |
82 019 000 |
13.1. melléklet
Költségvetési szerv megnevezése: |
Önkormányzati Hivatal |
|||
Ft-ban |
||||
KIADÁSOK JOGCÍMEI |
KÖTELEZŐ FELADATOK |
|||
Összesen |
||||
K1. Személyi juttatás |
59 200 000 |
59 200 000 |
||
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó |
9 200 000 |
9 200 000 |
||
K3. Dologi kiadások |
12 730 000 |
12 730 000 |
||
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||||
K5. Egyéb működési kiadások összesen |
||||
A. Működési költségvetési kiadásai összesen |
81 130 000 |
81 130 000 |
||
K6. Beruházások |
889 000 |
889 000 |
||
K7. Felújítások |
||||
K8. Egyéb felhalmozási kiadások |
||||
B. Felhalmozási költségvetési kiadásai összesen |
889 000 |
889 000 |
13.2. melléklet
Költségvetési szerv megnevezése: |
Önkormányzati Hivatal |
|||
Ft-ban |
||||
KIADÁSOK JOGCÍMEI |
ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK |
|||
Összesen |
||||
K1. Személyi juttatás |
||||
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó |
||||
K3. Dologi kiadások |
||||
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||||
K5. Egyéb működési kiadások összesen |
||||
A. Működési költségvetési kiadás összesen |
||||
K6. Beruházások |
||||
K7. Felújítások |
||||
K8. Egyéb felhalmozási kiadások |
||||
B. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen |
0 |
13.3. melléklet
Költségvetési szerv megnevezése: |
Önkormányzati Hivatal |
|||
Ft-ban |
||||
KIADÁSOK JOGCÍMEI |
ÁLLAMIGAZGATÁSI FELADATOK |
|||
Összesen |
||||
K1. Személyi juttatás |
||||
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó |
||||
K3. Dologi kiadások |
||||
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||||
K5. Egyéb működési kiadások összesen |
||||
A. Működési költségvetési kiadás összesen |
||||
K6. Beruházások |
||||
K7. Felújítások |
||||
K8. Egyéb felhalmozási kiadások |
||||
B. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen |
0 |
14. melléklet
Költségvetési szerv megnevezése: |
Óvoda, MESZI, Könyvtár, Konyha |
||
Ft-ban |
|||
KIADÁSOK JOGCÍMEI |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Összesen |
K1. Személyi juttatás |
120 863 000 |
120 863 000 |
|
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó |
19 171 000 |
19 171 000 |
|
K3. Dologi kiadások |
62 443 000 |
62 443 000 |
|
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||
K5. Egyéb működési kiadások összesen |
|||
A. Működési költségvetési kiadás összesen |
202 477 000 |
202 477 000 |
|
K6. Beruházások |
958 000 |
958 000 |
|
K7. Felújítások |
0 |
||
K8. Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
||
D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen |
958 000 |
958 000 |
|
MINDÖSSZESEN: |
203 435 000 |
0 |
203 435 000 |
14.1. melléklet
Költségvetési szerv megnevezése: |
Költségvetési szervek |
||||
Ft-ban |
|||||
KIADÁSOK JOGCÍMEI |
KÖTELEZŐ FELADATOK |
||||
Óvoda |
MESZI |
Könyvtár |
Konyha |
Összesen |
|
K1. Személyi juttatás |
78 089 000 |
8 857 000 |
9 844 000 |
24 073 000 |
120 863 000 |
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó |
12 263 000 |
1 535 000 |
1 550 000 |
3 823 000 |
19 171 000 |
K3. Dologi kiadások |
10 659 000 |
2 504 000 |
3 503 000 |
45 777 000 |
62 443 000 |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||||
K5. Egyéb működési kiadások összesen |
|||||
A. Működési költségvetési kiadás összesen |
101 011 000 |
12 896 000 |
14 897 000 |
73 673 000 |
202 477 000 |
0 |
|||||
K6. Beruházások |
298 000 |
25 000 |
127 000 |
508 000 |
958 000 |
K7. Felújítások |
0 |
||||
K8. Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
||||
B. Felhalmozási költségvetési kiadásösszesen |
298 000 |
25 000 |
127 000 |
508 000 |
958 000 |
MINDÖSSZESEN: |
101 309 000 |
12 921 000 |
15 024 000 |
74 181 000 |
203 435 000 |
14.2. melléklet
Költségvetési szerv megnevezése: |
Költségvetési szervek |
||||
Ft-ban |
|||||
KIADÁSOK JOGCÍMEI |
ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK |
||||
Összesen |
|||||
K1. Személyi juttatás |
|||||
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájár. adó |
|||||
K3. Dologi kiadások |
|||||
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||||
K5. Egyéb működési kiadások összesen |
|||||
A. Működési költségvetési kiadás összesen |
|||||
K6. Beruházások |
|||||
K7. Felújítások |
|||||
K8. Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||
D. Felhalmozási költségvetési kiadás összesen |
|||||
MINDÖSSZESEN: |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15. melléklet
Ft-ban |
|||||
Beruházási feladat |
Előirányzat összege |
Kv.-i szerv megnevezése |
|||
Önkormányzat |
Önkorm.hiv. |
Kv.-i szervek |
Összesen |
||
Tárgyi eszköz beszerzések (közfogl) |
4 446 000 |
4 446 000 |
|||
Tárgyi eszköz beszerzések |
508 000 |
889 000 |
1 397 000 |
||
Tárgyi eszköz beszerzések |
227 000 |
958 000 |
1 185 000 |
Ovi, Konyha, Meszi, Ktár |
|
Műfüves ovi önerő |
4 500 000 |
4 500 000 |
|||
Óvoda pályázat önerő |
4 500 000 |
4 500 000 |
|||
Egyéb |
1 000 000 |
1 000 000 |
|||
Ovi pályázat |
36 202 000 |
36 202 000 |
|||
Közművesítés pályázat |
4 999 000 |
4 999 000 |
|||
MFP játszótér eszköz |
1 933 000 |
1 933 000 |
|||
Ingatlan vásárlás |
2 000 000 |
2 000 000 |
|||
Beruházások összesen |
60 315 000 |
889 000 |
958 000 |
62 162 000 |
16. melléklet
Ft-ban |
|||||
Felújítási feladat |
Előirányzat összege |
Kv.-i szerv megnevezése |
|||
Önkormányzat |
Önkorm.hiv. |
Kv.-i szervek |
Összesen |
||
MFP szolgálati lakás |
10 000 000 |
10 000 000 |
|||
Páláyzatos felújítási önerő |
5 000 000 |
5 000 000 |
|||
Régi Meszi (TOP 321) |
12 700 000 |
12 700 000 |
|||
Felújítások összesen |
27 700 000 |
0 |
0 |
27 700 000 |
|
17. melléklet
Ft-ban |
|||||
Megnevezés |
Előirányzat összege |
Kv.-i szerv megnevezése |
|||
Önkormányzat |
Önkorm.hiv. |
Kv.-i szervek |
Összesen |
||
Egyéb felhalmozási kiadások összesen |
0 |
||||
18. melléklet
Ft-ban |
|
Megnevezés |
Önkormányzat |
Civil szervezetek támogatása |
3 000 000 Ft |
Ártézi kút |
5 000 000 Ft |
Béke utca felújítása |
6 500 000 Ft |
Céltartalék összesen |
14 500 000 Ft |
19. melléklet
E Ft-ban |
||||||||||
Bevétel |
Kiadás |
|||||||||
Megnevezés |
Előirányzat összege |
Megnevezés |
Előirányzat összege |
|||||||
2022 |
2023 |
2024 |
2022 |
2023 |
2024 |
|||||
B1. Működési célú támogatások államházt.-on belülről |
320 000 |
315 000 |
310 000 |
K1. Személyi juttatás |
180 000 |
182 000 |
185 000 |
|||
B3. Közhatalmi bevételek |
45 000 |
45 000 |
40 000 |
K2. Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzáj. adó |
47 000 |
50 000 |
52 000 |
|||
B4. Működési bevételek |
40 000 |
38 000 |
40 000 |
K3. Dologi kiadások |
128 000 |
121 000 |
103 000 |
|||
B6. Működési célú átvett pénzeszközök |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
80 000 |
75 000 |
78 000 |
||||||
K5. Egyéb működési célú kiadások |
10 000 |
8 000 |
8 000 |
|||||||
Ebből: Általános tartalék |
||||||||||
Céltartalék |
||||||||||
A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1+B3+B4+B6) |
405 000 |
398 000 |
390 000 |
A. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1. …+K5.) |
445 000 |
436 000 |
426 000 |
|||
B2. Felhalmozási célú támogatások államh.-on belülről |
K6. Beruházások |
|||||||||
B5. Felhalmozási bevételek |
K7. Felújítások |
|||||||||
B.7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások |
|||||||||
B. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B2.+B5.+B7.) |
0 |
B. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (K6. …+K8.) |
||||||||
B811. Hitel-, és kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól |
K911. Hitel-, kölcsöntörlesztés államházt.-on kívülre |
|||||||||
B812. Belföldi értékpapírok bevételei |
K912. Belföldi értékpapírok kiadásai |
|||||||||
B813. Maradvány igénybevétele |
40000 |
38000 |
36000 |
K913. Államháztartáson belüli megelőlegezések folyóstása |
||||||
B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések |
K914. Államházt.-on belüli megelőlegez. visszafizetése |
|||||||||
B815. Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése törlesztése |
K915. Központi, irányítószervi támogatás folyósítása |
220000 |
210000 |
200000 |
||||||
B816. Központi, irányító szervi támogatás |
220000 |
210000 |
20000 |
K916. Péneszközök lekötött bankbetétként elhelyezése |
||||||
B817. Lekötött bankbetétek megszüntetése |
K917. Pénzügyi lízing kiadásai |
|||||||||
B819. Tulajdonosi kölcsönök bevételei |
K919. Tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
|||||||||
C. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (B8.) ÖSSZESEN |
260 000 |
248 000 |
236 000 |
C. FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (K9.) ÖSSZESEN |
220 000 |
210 000 |
200 000 |
|||
D. BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN (A+B+C) |
665 000 |
646 000 |
626 000 |
D. KIADÁSOK MINDÖSSZESEN (A+B+C) |
665 000 |
646 000 |
626 000 |
|||
20. melléklet
Ezer Ft-ban |
|||||||
Megnevezés |
2022. év |
2023. év után |
2024. év |
2025. év |
2026. év után |
2027. év után |
Összesen |
Hitel törlesztés |
|||||||
Kötvénybeváltás kiadásai |
|||||||
………..…………… beruházás |
|||||||
………..…………… beruházás |
|||||||
………..…………… beruházás |
|||||||
………..…………… beruházás |
|||||||
………..…………… beruházás |
|||||||
………..…………… felújítás |
|||||||
………..…………… felújítás |
|||||||
………..…………… felújítás |
|||||||
……. pénzügyi lízingből eredő kötelezettség |
|||||||
……. pénzügyi lízingből eredő kötelezettség |
|||||||
Összesen |
0 |
21. melléklet
ezer Ft |
||
Saját bevétel megnevezése * |
Az adósságot keletkeztető ügyletek futamidejének végéig |
Tárgyévi saját bevételek összege |
Helyi adóból és trelepülési adóból származó bevétel |
||
Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel |
||
Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel |
||
Tárgyieszköz értékesítéséből származó bevétel |
||
Immateriális jószág értékesítéséből származó bevétel |
||
Részvény értékesítéséből származó bevétel |
||
Részesedés értékesítéséből származó bevétel |
||
Vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel |
||
Bírság-, pótlék- és díjbevétel |
||
Kezeség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés |
||
Saját bevétel összesen |
0 |
0 |
* Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.30.) Korm. rendelet 2. § alapján |
22. melléklet
ezer Ft |
||
Adósságot keletkeztető ügylet megnevezése ** |
A futamidő végéig fennálló összeg |
A fennálló összegből tárgyévben esedékes tőketartozás |
Hitel felvételéből eredő aktuális tőketartozás |
||
Kölcsön felvételéből eredő aktuális tőketartozás |
||
Hitel átvállalásából eredő aktuális tőketartozás |
||
Kölcsön átvállalásából eredő aktuális tőketartozás |
||
A számviteli törvény (SZt.) szerinti hitelviszonyt megtestesítő értékpapír forgalomba hozatal napjától a beváltás napjáig, kamatozó értékpapír esetén annak névértéke |
||
Egyéb értékpapír vételára |
||
Váltó kibocsátása a kibocsátás napjától a beváltás napjáig és a váltóval kiváltott kötelezettséggel megegyező, kamatot nem tartalmazó értéke |
||
A Szt. szerinti pénzügyi lízing lízingbevevői félként történő megkötése a lízing futamideje alatt és a lizing szerződésben kikötött tőkerész hátralévő összege. |
||
A visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés eladói félként történő megkötése - ideértve a Szt. szerinti valódi penziós és óvadéki repó ügyleteket is - a visszavásárlásig, és a kikötött visszavásárlási ár |
||
Szerződésben kapott, legalább háromszázhatvanöt nap időtartamú halasztott fizetés, részletfizetés, és a még ki nem fizetett ellenérték |
||
Hitelintézetek által, származékos műveletek különbözeteként az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nél elhelyezett fedezeti betétek, és azok összege |
||
Adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettség összesen |
0 |
0 |
** Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV törvény 3. § (1) bekezdés e alapján |
||
23. melléklet
ezer Ft |
|
Kezességvállalás megnevezése |
Összeg |
Összesen |
0 |
24. melléklet
Ft-ban |
||||||||
Hónap |
Költségvetési |
Folyószámla hitel |
Hitel |
Értékpapír |
||||
Bevétel |
Kiadás |
Felvétel |
Törlesztés |
Felvétel |
Törlesztés |
Eladás |
Vétel |
|
Január |
133207185 |
71616520 |
||||||
Február |
67290096 |
71616520 |
||||||
Március |
67290096 |
71616520 |
||||||
Április |
67290096 |
71616520 |
||||||
Május |
67290096 |
71616520 |
||||||
Június |
67290096 |
71616520 |
||||||
Július |
67790096 |
78866520 |
||||||
Augusztus |
67290096 |
71616520 |
||||||
Szeptember |
67290096 |
71616520 |
||||||
Október |
67290096 |
78866520 |
||||||
November |
67290096 |
71616520 |
||||||
December |
67290096 |
71616521 |
||||||
Összesen |
873898241 |
873898241 |
25. melléklet
Ft-ban |
|
Közvetett támogatás megnevezése |
Közvetett támogatás tervezett összege |
Ellátottak térítési díjának, kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege |
|
Lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege |
|
Helyi adónál biztosított kedvezmény összege |
|
Ebből: |
|
- építményadó |
|
- telekadó |
|
- vállalkozások kommunális adója |
|
- magánszemélyek kommunális adója |
|
- idegenforgalmi adó tartózkodás után |
|
- idegenforgalmi adó épületek után |
|
- iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után |
|
- iparűzési adó ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevék. után |
|
Gépjárműadónál biztosított kedvezmény összege |
|
Helyi adónál biztosított mentesség összege |
|
Ebből: |
|
- építményadó |
|
- telekadó |
|
- vállalkozások kommunális adója |
|
- magánszemélyek kommunális adója |
|
- idegenforgalmi adó tartózkodás után |
|
- idegenforgalmi adó épületek után |
|
- iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után |
|
- iparűzési adó ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevék. után |
|
Gépjárműadónál biztosított mentesség összege |
|
Helyiségek, eszközök hasznosításából származó kedvezmény összege |
|
Helyiségek, eszközök hasznosításából származó mentesség összege |
|
Egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege |
|
ÖSSZESEN |
0 |
Szöveges indokolás: |
26. melléklet
EU-s projekt címe: |
|||||||||
Projekt azonosítója: |
|||||||||
Ft-ban |
|||||||||
Bevételek |
2021 |
2022 |
2023 |
2024 |
2025 |
2026 |
Összesen |
||
Saját erő |
|||||||||
Saját erőből központi támogatás |
|||||||||
EU-s forrás |
|||||||||
Társfinanszírozás |
|||||||||
Hitel |
|||||||||
Egyéb forrás |
|||||||||
Bevételek összesen |
0 |
||||||||
Kiadások |
2021 |
2022 |
2023 |
2024 |
2025 |
2026 |
Összesen |
||
Kadások összesen |
0 |
27. melléklet
Ft |
||||||||||||||||
Megnevezés |
2022. év |
2023. év |
2024. év |
2025. év |
2026. év |
2027. év |
2028. év |
2029. év |
2030. év |
2031. év |
2032. év |
2033. év |
2034. év |
2035. év |
2036. év |
Összesen |
Helyi adók |
||||||||||||||||
Önkorm.-i vagyon, vagyoni értékű jog értékesít. bevét. |
||||||||||||||||
Osztalék, koncssziós díj, hozambevétel |
||||||||||||||||
Tárgyi eszköz, immateriális jószág, részvény, részesedés értékesítéséből származó bevétel |
||||||||||||||||
Bírság-, pótlék- és díjbevétel |
||||||||||||||||
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés |
||||||||||||||||
Saját bevételek összesen |
||||||||||||||||
Felvett, átvállalt hitel, kölcsön aktuális tőketartozása |
||||||||||||||||
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír |
||||||||||||||||
Adott váltó (kamat nélkül) |
||||||||||||||||
Pénzügyi lízing tőkerész hátralévő összege |
||||||||||||||||
Visszavásárlási kötelezettség kikötésével megkötött adásvételi szerződés |
||||||||||||||||
Legalább 365 nap időtartamú halasztott fizetés, részletfizetés még ki nem fizett ellenértéke |
||||||||||||||||
Kezességvállalásból eredő fizetési kötelezettség |
||||||||||||||||
Fizetési kötelezettség összesen |
||||||||||||||||
* Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (2) bekezdés g) pont ja alapján |