Vértestolna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2022. (V. 26.) önkormányzati rendeletének indokolása

Vértestolna Község Önkormányzata 2021. évi költségvetésének végrehajtásáról

Hatályos: 2022. 05. 27
Vértestolna Község Önkormányzata 2021. évi költségvetésének végrehajtásáról
Végső előterjesztői indokolás
Indokolás a 2021. évi zárszámadáshoz készült
Kiegészítő melléklet
alapján
Önkormányzatunk az önkormányzati törvényből adódó kötelezően ellátandó feladatoknak saját intézményhálózatának működtetésével és a Tatai Kistérségi Többcélú Társulás keretén belül eleget tett. Önkormányzatunk elsődleges feladatának a kötelezően ellátandó feladatokat, illetve a meglévő intézményhálózat működtetését tekinti
Településünk a regionális vízvezeték hálózatra csatlakozik, s ezáltal az egészséges ivóvízellátás feltételei biztosítottak.
Az óvodában, az iskolai felkészítéshez a tárgyi és személyi feltételek adottak.
Az egészségügyi alapellátás a háziorvosi ellátás esetében vállalkozási formában, a fogorvosi ellátás esetében Baj Tardos Vértestolna községekkel közösen társulási megállapodás alapján Baj székhellyel megoldott. A létesítmények az önkormányzat tulajdonában vannak. A védőnői szolgálat, az egészségügyi intézményhálózat Tardos és Vértestolna községek lakosságának egészségügyi alapellátását szolgálja.
Az orvosi ügyelet ellátására a Tatai Kistérségi Többcélú Társulással kötöttünk szerződést, amelyet így a OEP közvetlenül finanszíroz.
A szociális alapellátás keretén belül a szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátási kötelezettségeknek a hatáskört gyakorlók (polgármester, jegyző) az év folyamán folyamatosan eleget tettek.
A személyes gondoskodást keretén belül biztosított a szociális étkezés lehetősége.
A családsegítő feladatot továbbra is a Tatai Kistérségi Többcélú Társulás keretén belül látjuk el a házi segítségnyújtással egybevonva.
A kultúrotthon biztosít helyszínt a községben működő csoportoknak, kluboknak
A közvilágítást energiatakarékos lámpatestekkel az E-ON Energiaszolgáltató Kft biztosítja.
A helyi utak állagának megtartása fontos feladat az önkormányzat számára. községünk domborzati viszonyai miatt a csapadékvíz elvezetés legalább olyan fontos feladat, mint az úthálózat felújítása.
A községben élő német nemzetiség jogainak érvényesülését a Vértestolna Községi Német Nemzetiségi Önkormányzat segíti.
A háztartási kommunális hulladék heti egy alkalommal kerül elszállításra a tatabányai regionális telepre. Évi egy alkalommal térítésmentes lomtalanítást végeznek, havi rendszerességgel szállítják el a szelektív hulladékot a háztartásoktól, tavasszal és ősszel zöld hulladékot szállítanak el 6-6 alkalommal.
Oktatás: Az iskola 2013.január 1-től állami fenntartásba került. Az Nkt. 76 § (5) bekezdés a) pontja, valamint köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló 2012. évi CLXXXVIII. Törvény 8. § (1) bekezdés b) pontja alapján az önkormányzat tulajdonában lévő, az intézmény feladatainak ellátását szolgáló ingatlan és ingó vagyon – ideértve a taneszközöket, továbbá az intézményben levő eszközöket, felszereléseket, - a KLIK ingyenes vagyonkezelésében voltak, 2020. szeptember 1-től átvette a Tarjáni Német Nemzetiségi Önkormányzat.
A Többcélú Kistérségi Táruláson belül az alábbi feladatok közös ellátására állapodtunk meg:
Belső ellenőrzési feladatok ellátása
:
Ezt a feladatot a Tatai kistérségi Többcélú Társulás Munkaszervezete végzi.
Család- és Gyermekjóléti Szolgálat feladatai
:
A Szociális Alapellátó Intézmény Család-és Gyermekjóléti Szolgálata végzi a családsegítés szociális alapszolgáltatási feladatát, valamint a gyermekjóléti szolgálat feladatait. Ezen kívül a intézmény szervezi a kötelező gyermekjóléti alapellátások körébe tartozó helyettes szülői ellátást, valamint pszichológiai és jogi tanácsadást.
A szociális segélyezés körében előírt beilleszkedést elősegítő program
:
A szociális segélyezés körében a tartós munkanélküliek részére a beilleszkedést elősegítő programot kistérségi szinten a Szociális Alapellátó Intézmény szervezi meg.
Házi segítségnyújtás
:
2008 második felétől a házi segítségnyújtást a Tata Város Szociális Alapellátó Intézmény keretén belül oldottuk meg.
Támogató Szolgálat
:
A Szociális Alapellátó Intézmény 1. és 2. Támogató Szolgálata végzi a szociális alapszolgáltatási feladatot.
Fogyatékosok nappali ellátása:
A Szociális Alapellátó Intézmény Fogyatékosok Nappali intézménye látja el a kistérségi feladatot.
Hajléktalanok nappali ellátása:
A Szociális Alapellátó Intézmény Nappali melegedője látja el a kistérségi feladatot.
Kistérségi szociális információs szolgálat:
A feladatot a Család- és Gyerekjóléti Szolgálat szervezi.
Kistérségi könyvtári ellátórendszer működtetése:
A feladatot a KEM-i Könyvtár látja el.
Egészségügyi feladatok támogatása:
A Városi rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet végzi a központi háziorvosi ügyelet és a gyermekkészenléti ügyelet ellátását.
A kistérségi társulások keretében végzett közszolgáltatás színvonala továbbra is megfelelő.
Bevételek
Az önkormányzat működési támogatásai 62.272.745 Ft 100 %-os teljesítés.
Működési célú támogatások államháztartáson belülről 51.625.554 Ft 100 %-os teljesítés.
A közfoglalkoztatás, diákok keretében foglalkoztatottak támogatására kapott pénzösszeg 4.229.027 Ft 100 %-os teljesítés 6.418.164 Ft, pályázati támogatások .
Év közben az intézményfinanszírozás az intézmények működéséhez igazítottan teljesült.
Pedagógus bértámogatásra és óvoda működtetésre 20.379.920 Ft állami támogatást kaptunk, teljesen felhasználtunk A szociális étkezés, szociális és gyermekjóléti feladatok támogatására, falugondnoki kiadásokra 10.039.098 Ft, Gyermekétkeztetésre 4.802.184 Ft-ot, 2.270.000 Ft kulturális támogatást, lakossági víz-és csatorna szolgáltatáshoz 1.467.100 Ft 100 %-os teljesítés, előző évi támogatás kiegészítéshez 88.000 Ft-ot kaptunk.
Közhatalmi bevételek 7.268.872 Ft 100%-os teljesítés.
A helyi adóbevétel a tervezetthez képest jobban alakultak az adóbevételek tételesen a kommunális adó 2.165.453 Ft 98 %-kos teljesítésű az előirányzattól eltérően. Idegenforgalmi adó 77.400 Ft 100. %-os teljesítés. Iparűzési adó 5.055.330 Ft, amely az előirányzathoz képest 125 %-, mivel a fuvarozásnál a kül-és belföldi útdíj teljes egészében leírható a helyi iparűzési adóból, az előző évekhez képest jelentősen kevesebb bevételünk származik az adóból. Sajnos egy nagy vállalkozással rendelkezik csak a település, aki teljes iparűzési adó fizetési kötelezettségét le tudja írni az útdíj terhére. Az adó bevételeket a COVID járvány is nagyon befolyásolta, csak 1 % adót kellett fizetni. Az önkormányzatnak termőföld bérbeadásból származó bevétele 24902 Ft. Gépjárműadóból az önkormányzatot megillető rész 0 Ft, mivel az állam teljes egészében elvette a támogatást az önkormányzatoktól.
Késedelmi pótlékból, bírságokból, kamatokból, szabálysértésekből befolyó bevétel 48.089 Ft volt 2021. évben.
Működési bevételek 6.268.305 Ft 100 %-os teljesítés.
Szolgáltatások egyéb működési bevételek ellenértéke (pl. terembérlet szállítás ) 454.000 Ft. Közvetített szolgáltatások értéke 0 FT+áfa Ft, amely az önkormányzat víz gáz, áram díjából adódik.
Ellátási díjak címén 4.041.967 Ft + áfa (92 %) bevétele keletkezett az önkormányzatnak. Ebből szociális étkezők ellátási díj bevétele 3.599.844 Ft +971.958 áfa az óvodai befizetésből származó bevétel 442.083 Ft, nagyszámú a térítésmentesen étkező óvodás gyermekek száma.
Kiszámlázott áfa. 1.471012 Ft
Kamat bevétel a banki változásoknak köszönhetően elhanyagolható, 4.912 Ft.
Tárgyi eszköz /sebesség csökkentő/ értékesítéséből 100.000 Ft bevétel keletkezett.
Felhalmozási bevételek
Tulajdonosi bevételek címén az önkormányzatnak az ÉDV ZRT-tő a tervezett 1.548.411 Ft + 418.071 Ft áfa bevétele keletkezett, melyet a csatorna felújításra fordított.
Magyar Falu pályázaton 2020-ban elnyert összegek felhasználása folytatódott, /7.160.845 Ft a köztemető felújítására és 2.819.400 Ft-ot az készítésre. 2.980.690 Ft-ot a hivatal /
2021-ben 10.102.420 Ft- támogatást kaptunk újabb járdaszakasz felújításra.
Vis maior támogatást nem kapott a település 2021. évben.
Tardos-Vértestolna szennyvíztisztító felújítása folyamatban van.
Költségvetési bevételek összesen: 139.159.814 Ft.
Pénzmaradvány igénybevétele 81.222.317 Ft, óvodának 65.464 Ft.
Államháztartáson belüli 2020.decemberben utalt 2021. évi megelőlegezés visszafizetése 1.949.027 Ft, a 2022. évi megelőlegezés melyet 2021.december végén utalt a Magyar Államkincstár 1.975.786 Ft.
Költségvetési és finanszírozási bevételek összesen 222.357.917 Ft.
Óvoda költségvetési és finanszírozási bevétele 26.509.412 Ft.
Kiadások
Működési költségvetés kiadásai 196.390.894 Ft. volt.
Személyi juttatások az önkormányzatnál 15.017.120 Ft, óvodában 16.777.875 Ft 98 %-os teljesítés.
Munkáltatói járulékokra összesen 4.618.527 Ft 98 %-os teljesítés
Dologi kiadások összesen 49.123.418 Ft 89 %-os teljesítés.
Ellátottak pénzbeli juttatásai 594.000 Ft 67 %-os teljesítés. Kifizetésre került belőle az önkormányzati települési támogatások, a temetési segélyek, és a gyermekszületési támogatások.
Az óvoda fenntartására 25.992.090 Ft került átadásra, melyből pedagógus bértámogatásra és óvoda működtetésre 20.379.920 Ft állami támogatást tartalmazza. kiadások bérkifizetésre és óvoda fenntartásra fordítottuk 100 %-os mértékben. Gyermekétkeztetésre 4.802.184 Ft- ot kaptunk.
Vásárolt élelmezésre 6.981.472 Ft a szociális étkezőkre, intézményi étkeztetésre 3.998.078 Ft került kifizetésre, egyéb szociális és pénzbeli támogatására 931.993 Ft, falugondnoki kiadásokra 4.486.527 Ft lett felhasználva.
A kapott támogatásokat az önkormányzat teljes összegében felhasználta.
Felhalmozási költségvetés kiadásai 81.901.354 Ft, teljesítést mutat, mely magába foglalja a Tardos-Vértestolna közös szennyvíztisztító felújítás költségét 42033.346 Ft, vértestolnai csatorna hálózat felújítási díja 3.021.376 Ft. Az ÉDV Zrt-tól kapott csatornahálózat bérleti díja a csatorna hálózat felújítására került visszaforgatásra.
A lakossági víz-és csatorna pályázatra kapott 1.467.100 Ft melyből 150.000 Ft visszafizetésre került.
Civil szervezeteknek visszatérítendő támogatást az önkormányzat 2021. évben nem adott, vissza nem térítendő támogatásra 250.000 Ft lett felhasználva.
Az EFOP pályázat programja folytatódott, 2.987.154 Ft összeg felhasználásával. A megmaradt összegről elszámoláskor döntenek a visszafizetésről, vagy felhasználhatóságról.
Költségvetési és finanszírozási kiadások összesen 198.339.921 Ft-os teljesítést mutat.
Óvoda kiadása összesen 26.481.228 Ft. melyből 722.440 Ft beruházás ráfordítására került .
Tárgyévi pénzmaradványunk ök-nál összesen: 50.499.224 Ft. az óvodánál 28.184 Ft lett.
pénzmaradványunk tartalmazza a folyamatban lévő pályázati beruházások fel nem használt részét, és Tardos-Vértestolna szennyvíztisztító felújításának településünkre eső összegének részét.
Az önkormányzat vagyona a beruházásokkal, felújításokkal, eszközbeszerzésekkel:
Nyitó bruttó vagyon (2021. évi nyitó) 807.503.302 Ft
Záró bruttó vagyon (2017. évi záró) 885.931.533 Ft
- tárgy évi értékcsökkenés záró állománya 138.147.065 Ft
Záró nettó vagyon 747.784.468 Ft.
A befolyt helyi adóból a működési kiadásokat finanszírozta le az önkormányzat. A fennt maradó részt pedig a 2022. évi faladatok finanszírozására fordítja majd az önkormányzat.
A 2021. évi költségvetési évet mind az intézményhálózat működtetésénél mind a fejlesztési felhalmozási feladatok végrehajtásánál a takarékos gazdálkodást szem előtt tartva hajtottuk végre.