Solymár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelete

Solymár Nagyközség Önkormányzat 2025. évi költségvetésének végrehajtásáról

Hatályos: 2026. 05. 22

Solymár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelete

Solymár Nagyközség Önkormányzat 2025. évi költségvetésének végrehajtásáról

2026.05.22.

[1] A rendelet célja, hogy Solymár Nagyközség Önkormányzata eleget tegyen az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 87. § és a 91. §-ban foglalt kötelezettségének, mely szerint az önkormányzat a vagyonról és a költségvetés végrehajtásáról a számviteli jogszabályok szerinti éves költségvetési beszámolót, az éves költségvetési beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelő záró számadást készít.

[2] Solymár Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, továbbá az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

[3] a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság véleményének kikérésével és figyelembevételével a következőket rendeli el:

A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed Solymár Nagyközség Önkormányzat, valamint az általa fenntartott költségvetési szervekre.

A zárszámadás bevételei és kiadásai

2. § (1) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a 2025. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást:

a) 2 918 173 199 Ft bevétellel;

b) 2 647 140 953 Ft kiadással;

c) 271 032 246 Ft maradvánnyal;

hagyja jóvá.

(2) A bevételi főösszegen belül a kiemelt előirányzatok teljesítéseit

a) 801 202 774 Ft működési támogatások bevételei;

b) 16 489 649 Ft működési célú támogatások államháztartáson belülről;

c) 40 162 923 Ft felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről;

d) 1 653 575 331 Ft közhatalmi bevételek;

e) 141 074 508 Ft működési bevételek;

f) 120 691 740 Ft felhalmozási bevételek;

g) 23 065 505 Ft működési célú átvett pénzeszközök;

h) 6 749 500 Ft felhalmozási célú átvett pénzeszközök;

i) 115 161 269 Ft finanszírozási bevételek;

jogcímenkénti megoszlásban állapítja meg.

(3) A kiadási főösszegen belül a kiemelt előirányzatok teljesítéseit

a) 2 379 461 194 Ft működési költségvetés kiadásai;

aa) 1 068 785 743 Ft személyi juttatások kiadásai;

ab) 141 360 540 Ft munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiadásai;

ac) 553 368 146 Ft dologi kiadások;

ad) 21 639 268 Ft ellátottak pénzbeli juttatásai;

ae) 594 307 497 Ft egyéb működési célú kiadások;

b) 182 418 004 Ft felhalmozási költségvetés kiadásai;

ba) 146 461 455 Ft beruházások;

bb) 35 956 549 Ft felújítások;

bc) 0 Ft egyéb felhalmozási kiadások;

c) 85 261 755 Ft finanszírozási kiadások;

jogcímenkénti megoszlásban állapítja meg.

(4) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a mérlegszerűen bemutatott bevételeit, kiadásait önkormányzati szinten, kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok bontásban, az 1. mellékletben foglaltaknak megfelelően fogadja el.

(5) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a működési bevételek és kiadások mérlegét a 2. melléklet szerint fogadja el.

(6) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a felhalmozási bevételek és kiadások mérlegét a 3. melléklet szerint fogadja el.

A zárszámadás részletezése

3. § (1) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a beruházási kiadásait beruházásonként a 4. melléklet, a felújítási kiadásait felújításonként az 5. melléklet szerint hagyja jóvá.

(2) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Európai Uniós támogatással megvalósuló programok és projektek, valamint az önkormányzaton kívül megvalósult projektekhez való hozzájárulás pénzügyi elszámolását a 6. melléklet szerint fogadja el.

(3) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat és a költségvetési szervek maradványát, annak felhasználását és a maradvány levezetését a 7. melléklet szerint hagyja jóvá, illetve engedélyezi.

(4) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a zárszámadás pénzügyi mérlegét, az előző évek teljesítéseivel a 8. melléklet szerint fogadja el.

(5) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségeket célok szerint, évenkénti bontásban a 9. melléklet szerint fogadja el.

(6) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a nyújtott hitel és kölcsön alakulását lejárat és eszközök szerinti bontásban a 10. melléklet szerint hagyja jóvá.

(7) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az adósság állomány alakulását lejárat, eszközök, bel- és külföldi hitelezők szerinti bontásban a 11. melléklet szerint hagyja jóvá.

(8) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat által adott közvetett támogatásokat (kedvezményeket) a 12. melléklet szerint hagyja jóvá.

(9) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a céljelleggel juttatott támogatások felhasználásáról szóló kimutatást a 13. melléklet szerint hagyja jóvá.

(10) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a normatív állami támogatások elszámolásáról szóló kimutatást a 23. melléklet szerint hagyja jóvá.

(11) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a létszámgazdálkodással kapcsolatos kimutatást a 24. melléklet szerint hagyja jóvá.

(12) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Solymár Nagyközség Önkormányzat bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítését a 25. melléklet szerint hagyja jóvá.

(13) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a(z) Solymári Polgármesteri Hivatal bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítését a 26. melléklet szerint hagyja jóvá.

(14) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a(z) Solymári Óvoda-Bölcsőde bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítését a 27. melléklet szerint hagyja jóvá.

(15) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a(z) Ezüskor Szociális Gondozó Központ bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítését a 28. melléklet szerint hagyja jóvá.

(16) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a(z) Apáczai Csere János Művelődési Ház és Könyvtár bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítését a 29. melléklet szerint hagyja jóvá.

Vagyonkimutatás

4. § (1) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő eszközökről szóló vagyonkimutatást, állományi értékek szerint a 14. melléklet szerint hagyja jóvá.

(2) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő eszközökről szóló vagyonkimutatást, forgalomképesség szerint a 15. melléklet szerint hagyja jóvá.

(3) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő forrásokról szóló vagyonkimutatást a 16. melléklet szerint hagyja jóvá.

(4) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az érték nélkül nyilvántartott eszközökről, kulturális javakról, régészeti leletekről szóló vagyonkimutatást a 17. melléklet szerint hagyja jóvá.

(5) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a vagyonkezelésbe adott eszközökről, függő befektetett eszközökről, készletekről szóló vagyonkimutatást a 18. melléklet szerint hagyja jóvá.

(6) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a függő követelésekről és kötelezettségekről, a biztos (jövőbeni) követelésekről szóló vagyonkimutatást a 19. melléklet szerint hagyja jóvá.

(7) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségeket és részesedések alakulását a 20. melléklet szerint hagyja jóvá.

(8) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségeket, valamint a saját bevételeinek a futamidő végéig várható összegeit a 21. melléklet szerint hagyja jóvá.

(9) Solymár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a pénzeszközök változásának levezetését a 22. melléklet szerint hagyja jóvá.

A zárszámadás végrehajtásának szabályai

5. § (1) A Képviselő-testület utasítja az Önkormányzat jegyzőjét, hogy a költségvetési maradványt érintő fizetési kötelezettségek teljesítését biztosítsa, illetve kísérje figyelemmel.

(2) Az Önkormányzat jegyzője és a költségvetési szervek vezetői a költségvetési maradványnak a 2026. évi előirányzatokon történő átvezetéséről gondoskodni kötelesek.

(3) A Képviselő-testület utasítja az Önkormányzat jegyzőjét, hogy a költségvetési beszámoló elfogadásáról, a költségvetési maradvány jóváhagyott összegéről, elvonásáról a költségvetési szervek vezetőit a rendelet kihirdetését követő 15 napon belül írásban értesítse.

6. § Ez a rendelet 2026. május 22-én lép hatályba.

1. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

2025. évi zárszámadás összesített pénzügyi mérlege

Adatok forintban

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

S.

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigaz-
gatási feladatok

Százalék

2

1.

Önkormányzat működési támogatásai

748 545 499

801 202 774

801 202 774

801 202 774

0

0

100%

3

B111

Települési önkormányzatok működésének általános támogatása

258 624 715

284 286 488

284 286 488

284 286 488

0

0

100%

4

B112

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

247 279 944

245 848 454

245 848 454

245 848 454

0

0

100%

5

B1131

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

111 743 690

142 334 852

142 334 852

142 334 852

0

0

100%

6

B1132

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

94 423 450

91 761 704

91 761 704

91 761 704

0

0

100%

7

B114

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

36 473 700

36 593 700

36 593 700

36 593 700

0

0

100%

8

B115

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

0

0

0

0

0

0

0%

9

B116

Elszámolásból származó bevételek

0

377 576

377 576

377 576

0

0

100%

10

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

50 007 619

16 489 649

16 489 649

11 763 800

4 725 849

0

100%

11

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

12

B13

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

13

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

14

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

15

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata

50 007 619

16 489 649

16 489 649

11 763 800

4 725 849

0

100%

16

B16

B16-ból EU-s támogatás

0

0

0

0

0

0

0%

17

3.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

12 248 884

40 162 923

40 162 923

40 162 923

0

0

100%

18

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

12 248 884

12 025 146

12 025 146

12 025 146

0

0

100%

19

B22

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

20

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

21

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

22

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

0

28 137 777

28 137 777

28 137 777

0

0

100%

23

B25

B25-ből EU-s támogatás

0

0

0

0

0

0

0%

24

4.

Közhatalmi bevételek

1 548 360 000

1 579 842 253

1 653 575 331

1 653 575 331

0

0

105%

25

B34

Vagyoni típusú adók előirányzata

550 000 000

556 482 253

562 595 927

562 595 927

0

0

101%

26

B351

Értékesítési és forgalmi adók előirányzata

975 000 000

1 000 000 000

1 066 126 819

1 066 126 819

0

0

107%

27

B352

Fogyasztási adók előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

28

B354

Gépjárműadók előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

29

B355

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

30

B36

Egyéb közhatalmi bevételek előirányzata

23 360 000

23 360 000

24 852 585

24 852 585

0

0

106%

31

5.

Működési bevételek

125 836 132

139 991 561

141 074 508

91 202 562

49 871 946

0

101%

32

B401

Készletértékesítés ellenértéke előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

33

B402

Szolgáltatások ellenértéke előirányzata

37 773 482

39 458 377

36 220 300

18 855 340

17 364 960

0

92%

34

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata

5 214 736

5 214 736

3 995 923

3 995 923

0

0

77%

35

B404

Tulajdonosi bevételek előirányzata

18 702 552

18 742 552

7 492 365

7 487 365

5 000

0

40%

36

B405

Ellátási díjak előirányzata

33 019 056

34 123 957

33 364 812

33 364 812

0

0

98%

37

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata

13 616 306

23 561 615

42 283 894

9 781 909

32 501 985

0

179%

38

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata

1 600 000

1 600 000

3 328 000

3 328 000

0

0

208%

39

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

40

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata

15 360 000

15 360 000

11 130 071

11 130 071

0

0

72%

41

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

42

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

43

B410

Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

44

B411

Egyéb működési bevételek előirányzata

550 000

1 930 324

3 259 143

3 259 142

1

0

169%

45

6.

Felhalmozási bevételek

66 000 000

102 640 551

120 691 740

0

120 691 740

0

118%

46

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

47

B52

Ingatlanok értékesítése

66 000 000

101 590 551

119 641 740

0

119 641 740

0

118%

48

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

1 050 000

1 050 000

0

1 050 000

0

100%

49

B54

Részesedések értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

50

B55

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

0

0

0

0

0

0

0%

51

7.

Működési célú átvett pénzeszközök

12 300 000

31 065 505

23 065 505

8 648 504

14 417 001

0

74%

52

B61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

53

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

0

0

0%

54

B63

Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

0

0

0%

55

B64

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

12 000 000

12 000 000

12 000 000

0

12 000 000

0

100%

56

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

300 000

19 065 505

11 065 505

8 648 504

2 417 001

0

58%

57

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

5 380 500

6 210 500

6 749 500

5 919 500

830 000

0

109%

58

B71

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

59

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

0

0

0%

60

B73

Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

0

0

0%

61

B74

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

62

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

5 380 500

6 210 500

6 749 500

5 919 500

830 000

0

109%

63

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1 + … 8):

2 568 678 634

2 717 605 716

2 803 011 930

2 612 475 394

190 536 536

0

103%

64

10.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

0

17 367 738

17 367 738

17 367 738

0

0

100%

65

B8111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

0

0

0%

66

B8112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

17 367 738

17 367 738

17 367 738

0

0

100%

67

B8113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

0

0

0%

68

11.

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

69

B8121

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

70

B8122

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

0

0

0%

71

B8123

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

72

B8124

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

0

0

0%

73

12.

Maradvány igénybevétele

21 501 387

21 501 387

21 501 387

21 379 046

122 341

0

100%

74

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

21 501 387

21 501 387

21 501 387

21 379 046

122 341

0

100%

75

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

0

0

0%

76

13.

Belföldi finanszírozás bevételei

0

42 552 108

76 292 144

76 292 144

0

0

179%

77

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések

0

42 552 108

76 292 144

76 292 144

0

0

179%

78

B815

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

0

0

0

0

0

0

0%

79

B817

Lekötött bankbetétek megszüntetése

0

0

0

0

0

0

0%

80

14.

Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.5.)

0

0

0

0

0

0

0%

81

B821

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

82

B822

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

83

B823

Külföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

0

0

0%

84

B824

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől

0

0

0

0

0

0

0%

85

B825

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

0

0

0

0

0

0

0%

86

15.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

87

16.

Váltóbevételek

0

0

0

0

0

0

0%

88

17.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.)

21 501 387

81 421 233

115 161 269

115 038 928

122 341

0

141%

89

18.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17)

2 590 180 021

2 799 026 949

2 918 173 199

2 727 514 322

190 658 877

0

104%

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

S.

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigaz-
gatási feladatok

Százalék

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

2 430 844 777

2 507 943 928

2 379 461 194

2 190 576 344

188 884 850

0

95%

3

K1

Személyi juttatások

1 059 693 813

1 079 703 952

1 068 785 743

1 064 360 641

4 425 102

0

99%

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

147 109 025

149 443 360

141 360 540

140 692 956

667 584

0

95%

5

K3

Dologi kiadások

622 953 231

645 830 673

553 368 146

456 326 085

97 042 061

0

86%

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

30 084 000

30 084 000

21 639 268

8 717 268

12 922 000

0

72%

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

552 323 525

599 327 127

594 307 497

520 479 394

73 828 103

0

99%

8

K513

Tartalékok

18 681 183

3 554 816

0

0

0

0

0%

9

K513

- általános tartalék

18 681 183

3 554 816

0

0

0

0

0%

10

K513

- céltartalék

0

0

0

0

0

0

0%

11

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

133 993 335

205 821 266

182 418 004

174 228 179

8 189 825

0

89%

12

K6

Beruházások

104 300 099

154 135 399

146 461 455

138 271 630

8 189 825

0

95%

13

K6

K6-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás

0

0

0

0

0

0

0%

14

K7

Felújítások

29 693 236

51 685 867

35 956 549

35 956 549

0

0

70%

15

K7

K7-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás

0

0

0

0

0

0

0%

16

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0%

17

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2+3)

2 564 838 112

2 713 765 194

2 561 879 198

2 364 804 523

197 074 675

0

94%

18

4.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

0

17 367 738

17 367 738

17 367 738

0

0

100%

19

K9111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

0

0

0%

20

K9112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

0

17 367 738

17 367 738

17 367 738

0

0

100%

21

K9113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

0

0

0%

22

5.

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

0

0

0%

23

K9121

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

24

K9122

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

25

K9123

Kincstárjegyek beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

26

K9124

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

27

K9125

Belföldi kötvények beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

28

K9126

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

29

6.

Belföldi finanszírozás kiadásai

25 341 909

67 894 017

67 894 017

67 894 017

0

0

100%

30

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

31

K914

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése előirányzata

25 341 909

67 894 017

67 894 017

67 894 017

0

0

100%

32

K916

Pénzeszközök betétként elhelyezése előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

33

K917

Pénzügyi lízing kiadásai előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

34

7.

Külföldi finanszírozás kiadásai

0

0

0

0

0

0

0%

35

K921

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

36

K922

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

37

K923

Külföldi értékpapírok beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

38

K924

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szerv.

0

0

0

0

0

0

0%

39

K925

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

40

8.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

41

9.

Váltókiadások, egyéb finanszírozási kiadások előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

42

10.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.)

25 341 909

85 261 755

85 261 755

85 261 755

0

0

100%

43

11.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3+10)

2 590 180 021

2 799 026 949

2 647 140 953

2 450 066 278

197 074 675

0

95%

2. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

2025. évi működési célú bevételek és kiadások egyenlege önkormányzati szinten

Adatok forintban

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

S.

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigaz-
gatási feladatok

Százalék

2

1.

Önkormányzat működési támogatásai

748 545 499

801 202 774

801 202 774

801 202 774

0

0

100%

3

B111

Települési önkormányzatok működésének általános támogatása

258 624 715

284 286 488

284 286 488

284 286 488

0

0

100%

4

B112

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

247 279 944

245 848 454

245 848 454

245 848 454

0

0

100%

5

B1131

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

111 743 690

142 334 852

142 334 852

142 334 852

0

0

100%

6

B1132

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

94 423 450

91 761 704

91 761 704

91 761 704

0

0

100%

7

B114

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

36 473 700

36 593 700

36 593 700

36 593 700

0

0

100%

8

B115

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

0

0

0

0

0

0

0%

9

B116

Elszámolásból származó bevételek

0

377 576

377 576

377 576

0

0

100%

10

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

50 007 619

16 489 649

16 489 649

11 763 800

4 725 849

0

100%

11

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

12

B13

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

13

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

14

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

15

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata

50 007 619

16 489 649

16 489 649

11 763 800

4 725 849

0

100%

16

B16

B16-ból EU-s támogatás

0

0

0

0

0

0

0%

17

3.

Közhatalmi bevételek

1 548 360 000

1 579 842 253

1 653 575 331

1 653 575 331

0

0

105%

18

B34

Vagyoni típusú adók előirányzata

550 000 000

556 482 253

562 595 927

562 595 927

0

0

101%

19

B351

Értékesítési és forgalmi adók előirányzata

975 000 000

1 000 000 000

1 066 126 819

1 066 126 819

0

0

107%

20

B352

Fogyasztási adók előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

21

B354

Gépjárműadók előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

22

B355

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

23

B36

Egyéb közhatalmi bevételek előirányzata

23 360 000

23 360 000

24 852 585

24 852 585

0

0

106%

24

4.

Működési bevételek

125 836 132

139 991 561

141 074 508

91 202 562

49 871 946

0

101%

25

B401

Készletértékesítés ellenértéke előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

26

B402

Szolgáltatások ellenértéke előirányzata

37 773 482

39 458 377

36 220 300

18 855 340

17 364 960

0

92%

27

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata

5 214 736

5 214 736

3 995 923

3 995 923

0

0

77%

28

B404

Tulajdonosi bevételek előirányzata

18 702 552

18 742 552

7 492 365

7 487 365

5 000

0

40%

29

B405

Ellátási díjak előirányzata

33 019 056

34 123 957

33 364 812

33 364 812

0

0

98%

30

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata

13 616 306

23 561 615

42 283 894

9 781 909

32 501 985

0

179%

31

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata

1 600 000

1 600 000

3 328 000

3 328 000

0

0

208%

32

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

33

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata

15 360 000

15 360 000

11 130 071

11 130 071

0

0

72%

34

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

35

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

36

B410

Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

37

B411

Egyéb működési bevételek előirányzata

550 000

1 930 324

3 259 143

3 259 142

1

0

169%

38

5.

Működési célú átvett pénzeszközök

12 300 000

31 065 505

23 065 505

8 648 504

14 417 001

0

74%

39

B61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

40

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

0

0

0%

41

B63

Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

0

0

0%

42

B64

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

12 000 000

12 000 000

12 000 000

0

12 000 000

0

100%

43

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

300 000

19 065 505

11 065 505

8 648 504

2 417 001

0

58%

44

6.

MŰKÖDÉSI CÉLÚ KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+...+6)

2 485 049 250

2 568 591 742

2 635 407 767

2 566 392 971

69 014 796

0

103%

45

7.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

0

17 367 738

17 367 738

17 367 738

0

0

100%

46

B8111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

0

0

0%

47

B8112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

17 367 738

17 367 738

17 367 738

0

0

100%

48

B8113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

0

0

0%

49

8.

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

50

B8121

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

51

B8122

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

0

0

0%

52

B8123

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

53

B8124

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

0

0

0%

54

9.

Maradvány igénybevétele

-28 862 564

-35 305 905

6 687 546

6 565 205

122 341

0

-19%

55

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

-28 862 564

-35 305 905

6 687 546

6 565 205

122 341

0

-19%

56

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

0

0

0%

57

10.

Belföldi finanszírozás bevételei

0

42 552 108

76 292 144

76 292 144

0

0

179%

58

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések

0

42 552 108

76 292 144

76 292 144

0

0

179%

59

B815

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

0

0

0

0

0

0

0%

60

B817

Lekötött bankbetétek megszüntetése

0

0

0

0

0

0

0%

61

11.

Külföldi finanszírozás bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

62

B821

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

63

B822

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

64

B823

Külföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

0

0

0%

65

B824

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől

0

0

0

0

0

0

0%

66

B825

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

0

0

0

0

0

0

0%

67

12.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

68

13.

Váltókiadások, egyéb finanszírozási kiadások előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

69

14.

MŰKÖDÉSI CÉLÚ FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (7. + … +13.)

-28 862 564

24 613 941

100 347 428

100 225 087

122 341

0

408%

70

15.

MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (6 + 14)

2 456 186 686

2 593 205 683

2 735 755 195

2 666 618 058

69 137 137

0

105%

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

S.

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigaz-
gatási feladatok

Százalék

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

2 412 163 594

2 504 389 112

2 379 461 194

2 190 576 344

188 884 850

0

95%

3

K1

Személyi juttatások

1 059 693 813

1 079 703 952

1 068 785 743

1 064 360 641

4 425 102

0

99%

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

147 109 025

149 443 360

141 360 540

140 692 956

667 584

0

95%

5

K3

Dologi kiadások

622 953 231

645 830 673

553 368 146

456 326 085

97 042 061

0

86%

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

30 084 000

30 084 000

21 639 268

8 717 268

12 922 000

0

72%

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

552 323 525

599 327 127

594 307 497

520 479 394

73 828 103

0

99%

8

2.

Tartalékok

18 681 183

3 554 816

0

0

0

0

0%

9

K513

Általános tartalék

18 681 183

3 554 816

0

0

0

0

0%

10

K513

Céltartalék

0

0

0

0

0

0

0%

11

3.

MŰKÖDÉSI CÉLÚ KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1 + 2)

2 430 844 777

2 507 943 928

2 379 461 194

2 190 576 344

188 884 850

0

95%

12

4.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

0

17 367 738

17 367 738

17 367 738

0

0

100%

13

K9111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

0

0

0%

14

K9112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

0

17 367 738

17 367 738

17 367 738

0

0

100%

15

K9113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

0

0

0%

16

5.

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

0

0

0%

17

K9121

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

18

K9122

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

19

K9123

Kincstárjegyek beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

20

K9124

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

21

K9125

Belföldi kötvények beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

22

K9126

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

23

6.

Belföldi finanszírozás kiadásai

25 341 909

67 894 017

67 894 017

67 894 017

0

0

100%

24

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

25

K914

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése előirányzata

25 341 909

67 894 017

67 894 017

67 894 017

0

0

100%

26

K916

Pénzeszközök betétként elhelyezése előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

27

K917

Pénzügyi lízing kiadásai előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

28

7.

Külföldi finanszírozás kiadásai

0

0

0

0

0

0

0%

29

K921

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

30

K922

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

31

K923

Külföldi értékpapírok beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

32

K924

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szerv.

0

0

0

0

0

0

0%

33

K925

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

34

8.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

35

9.

Váltókiadások előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

36

10.

MŰKÖDÉSI CÉLÚ FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.)

25 341 909

85 261 755

85 261 755

85 261 755

0

0

100%

37

11.

MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3+10)

2 456 186 686

2 593 205 683

2 464 722 949

2 275 838 099

188 884 850

0

95%

3. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

2025. évi felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege önkormányzati szinten

Adatok forintban

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

S.

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigaz-
gatási feladatok

Százalék

2

1.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

12 248 884

40 162 923

40 162 923

40 162 923

0

0

100%

3

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

12 248 884

12 025 146

12 025 146

12 025 146

0

0

100%

4

B22

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

5

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

6

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

7

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

0

28 137 777

28 137 777

28 137 777

0

0

100%

8

B25

B25-ből EU-s támogatás

0

0

0

0

0

0

0%

9

2.

Felhalmozási bevételek

66 000 000

102 640 551

120 691 740

0

120 691 740

0

118%

10

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

11

B52

Ingatlanok értékesítése

66 000 000

101 590 551

119 641 740

0

119 641 740

0

118%

12

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

1 050 000

1 050 000

0

1 050 000

0

100%

13

B54

Részesedések értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

14

B55

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

0

0

0

0

0

0

0%

15

3.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

5 380 500

6 210 500

6 749 500

5 919 500

830 000

0

109%

16

B71

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

17

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

0

0

0%

18

B73

Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

0

0

0%

19

B74

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

20

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

5 380 500

6 210 500

6 749 500

5 919 500

830 000

0

109%

21

4.

FELHALMOZÁSI CÉLÚ KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+2+3)

83 629 384

149 013 974

167 604 163

46 082 423

121 521 740

0

112%

22

5.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

23

B8111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

0

0

0%

24

B8112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

0

0

0%

25

B8113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

0

0

0%

26

6.

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

27

B8121

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

28

B8122

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

0

0

0%

29

B8123

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

30

B8124

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

0

0

0%

31

7.

Maradvány igénybevétele

50 363 951

56 807 292

14 813 841

14 813 841

0

0

26%

32

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

50 363 951

56 807 292

14 813 841

14 813 841

0

0

26%

33

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

0

0

0%

34

8.

Belföldi finanszírozás bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

35

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések

0

0

0

0

0

0

0%

36

B815

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

0

0

0

0

0

0

0%

37

B817

Lekötött bankbetétek megszüntetése

0

0

0

0

0

0

0%

38

9.

Külföldi finanszírozás bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

39

B821

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

40

B822

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

41

B823

Külföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

0

0

0%

42

B824

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől

0

0

0

0

0

0

0%

43

B825

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

0

0

0

0

0

0

0%

44

10.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

45

11.

Váltókiadások, egyéb finanszírozási kiadások előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

46

12.

FELHALMOZÁSI CÉLÚ FIN. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (5. + … +11.)

50 363 951

56 807 292

14 813 841

14 813 841

0

0

26%

47

13.

FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (4 + 12)

133 993 335

205 821 266

182 418 004

60 896 264

121 521 740

0

89%

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

S.

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigaz-
gatási feladatok

Százalék

2

1.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

133 993 335

205 821 266

182 418 004

174 228 179

8 189 825

0

89%

3

K6

Beruházások

104 300 099

154 135 399

146 461 455

138 271 630

8 189 825

0

95%

4

K6

K6-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás

0

0

0

0

0

0

0%

5

K7

Felújítások

29 693 236

51 685 867

35 956 549

35 956 549

0

0

70%

6

K7

K7-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás

0

0

0

0

0

0

0%

7

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0%

8

2.

Tartalékok

0

0

0

0

0

0

0%

9

K513

Általános tartalék

0

0

0

0

0

0

0%

10

K513

Céltartalék

0

0

0

0

0

0

0%

11

3.

FELHALMOZÁSI CÉLÚ KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

133 993 335

205 821 266

182 418 004

174 228 179

8 189 825

0

89%

12

4.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

0

0

0

0

0

0

0%

13

K9111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

0

0

0%

14

K9112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

0

0

0

0%

15

K9113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

0

0

0%

16

5.

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

0

0

0%

17

K9121

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

18

K9122

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

19

K9123

Kincstárjegyek beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

20

K9124

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

21

K9125

Belföldi kötvények beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

22

K9126

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

23

6.

Belföldi finanszírozás kiadásai

0

0

0

0

0

0

0%

24

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

25

K914

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

26

K916

Pénzeszközök betétként elhelyezése előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

27

K917

Pénzügyi lízing kiadásai előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

28

7.

Külföldi finanszírozás kiadásai

0

0

0

0

0

0

0%

29

K921

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

30

K922

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

31

K923

Külföldi értékpapírok beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

32

K924

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szerv.

0

0

0

0

0

0

0%

33

K925

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

34

8.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

35

9.

Váltókiadások előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

36

10.

FELHALMOZÁSI CÉLÚ FIN. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.)

0

0

0

0

0

0

0%

37

11.

FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3+10)

133 993 335

205 821 266

182 418 004

174 228 179

8 189 825

0

89%

4. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

2025. évi beruházási kiadások teljesítése beruházásonként

Adatok forintban

A

B

C

D

E

F

1

S.

Beruházás megnevezése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Százalék

2

1

MH informatikai eszközök

698 500

684 530

653 997

96%

3

2

MH gépek, berendezések

127 000

140 970

140 820

100%

4

3

EGK informatikai eszközök

0

227 979

227 978

100%

5

4

EGK gépek, berendezések

381 000

191 019

92 345

48%

6

5

Óvoda gépek, berendezések

254 000

2 826 366

2 826 366

100%

7

6

PH informatikai eszközök, gépek, berendezések

3 175 000

3 175 000

2 932 597

92%

8

7

PH egyéb gépek, berendezések

3 810 000

3 810 000

435 795

11%

9

8

ÖNK vagyoni értékű jogok

889 000

889 000

886 206

100%

10

9

ÖNK lakossági önerős útépítés, közvil.fejl.

1 651 000

1 651 000

0

0%

11

10

ÖNK egyéb építmények

18 310 036

17 144 609

15 311 750

89%

12

11

ÖNK-Tervek (gyalogátkelő (2), gyalogoshíd, egyirányúsítás)

4 381 500

7 302 500

7 302 500

100%

13

12

ÖNK-Körforgalom

69 931 738

54 847 132

54 847 132

100%

14

13

ÖNK egyéb gép, berendezés

441 325

1 848 516

1 407 191

76%

15

14

ÖNK részesedés

250 000

250 000

250 000

100%

16

15

ÖNK iskolabútorok

0

3 384 950

3 384 950

100%

17

16

ÖNK telekcsere

0

45 200 000

45 200 000

100%

18

17

ÖNK műfüves focipálya építése

0

4 222 750

4 222 750

100%

19

18

ÖNK-DAKÖV iszapszállító konténerek

0

6 339 078

6 339 078

100%

20

19

BERUHÁZÁSI (FELHALMOZÁSI) KIADÁSOK ÖSSZESEN:

104 300 099

154 135 399

146 461 455

95%

5. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

2025. évi felújítási kiadások teljesítése felújításonként

Adatok forintban

A

B

C

D

E

F

1

S.

Felújítás megnevezése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Százalék

2

1

DAKÖV csatornahálózat felújítás

23 558 500

17 219 422

1 490 104

9%

3

2

József Attila utca pincebeszakadás

6 134 736

6 134 735

6 134 735

100%

4

3

Kökörcsin utca egyirányúsítás terv

0

1 905 000

1 905 000

100%

5

4

Kálvária, Hősök utca vis maior

0

22 147 612

22 147 612

100%

6

5

Orgona utca vízelvezető rács

0

852 488

852 488

100%

7

6

Múzeum ablakfelújítás

0

942 210

942 210

100%

8

7

TOP-PLUSZ Budai Nagy A.u.

0

1 079 500

1 079 500

100%

9

8

TOP-PLUSZ Kék Ovi ei.

0

1 104 900

1 104 900

100%

10

9

Kossuth, Kálvária, Toldi köz

0

300 000

300 000

100%

11

10

FELÚJÍTÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN:

29 693 236

51 685 867

35 956 549

70%

6. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

2025. évi Európai uniós támogatással megvalósuló projektek bevételei, kiadásai, hozzájárulások

Adatok forintban

1. Önkormányzaton kívüli EU-s projektekhez történő hozzájárulás előirányzata és teljesítése

A

B

C

D

E

F

1

S.

Támogatott neve

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Százalék

2

3.1.

0%

3

3.2.

0%

4

3.3.

0%

5

3.4.

0%

6

3.

ÖSSZESEN:

0

0

0

0%

2. EU-s projekt neve, azonosítója:

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

S.

Megnevezés

2024. évi és előző évek halmozott teljesítése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

2026. évi és következő évek várható teljesítése

Projekt várható költségvetése

Százalék

2

1.1.

Saját erő

0

0

0

0

0

0

0%

3

1.2.

- saját erőből központi támogatás

0

0

0

0

0

0

0%

4

1.3.

EU-s forrás

0

0

0

0

0

0

0%

5

1.4.

Társfinanszírozás

0

0

0

0

0

0

0%

6

1.5.

Hitel

0

0

0

0

0

0

0%

7

1.6.

Egyéb forrás

0

0

0

0

0

0

0%

8

1.

FORRÁSOK ÖSSZESEN: (1.1.+ … + 1.6.)

0

0

0

0

0

0

0%

9

2.1.

Személyi jellegű

0

0

0

0

0

0

0%

10

2.2.

Beruházások, beszerzések

0

0

0

0

0

0

0%

11

2.3.

Szolgáltatások igénybe vétele

0

0

0

0

0

0

0%

12

2.4.

Adminisztratív költségek

0

0

0

0

0

0

0%

13

2.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (2.1.+ … + 2.4.)

0

0

0

0

0

0

0%

7. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

2025. évi maradvány alakulása és levezetése

Adatok forintban

1. Az Önkormányzat és intézményeinek maradványa

A

B

C

D

E

F

1

PIR

Megnevezés

Maradvány

Jóváhagyott maradvány

Kötelezettség-vállalással terhelt maradvány

Szabad maradvány

2

730138

Solymár Nagyközség Önkormányzat

268 503 487

268 503 487

268 503 487

3

390121

Solymári Polgármesteri Hivatal

493 333

493 333

493 333

4

565624

Solymári Óvoda-Bölcsőde

924 374

924 374

924 374

5

650407

Ezüskor Szociális Gondozó Központ

315 744

315 744

315 744

6

564188

Apáczai Csere János Művelődési Ház és Könyvtár

795 308

795 308

795 308

7

MARADVÁNY ÖSSZESEN:

271 032 246

271 032 246

271 032 246

0

2. Az Önkormányzat és intézményeinek maradvány levezetése

A

B

C

1

S.sz.

Megnevezés

Összeg

2

01

Alaptevékenység költségvetési bevételei

2 803 011 930

3

02

Alaptevékenység költségvetési kiadásai

2 561 879 198

4

I.

Alaptevékenység költségvetési egyenlege (01-02)

241 132 732

5

03

Alaptevékenység finanszírozási bevételei

115 161 269

6

04

Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

85 261 755

7

II.

Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (03-04)

29 899 514

8

A)

Alaptevékenység maradványa (I+II)

271 032 246

9

05

Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei

10

06

Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai

11

III.

Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege (05-06)

0

12

07

Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei

13

08

Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai

14

IV.

Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege (07-08)

0

15

B)

Vállalkozási tevékenység maradványa (III+IV.)

0

16

C)

Összes maradvány (A+B)

271 032 246

17

D)

Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa

18

E)

Alaptevékenység szabad maradványa (A-D)

271 032 246

19

F)

Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség

20

G)

Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa (B-F)

0

8. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

1. Solymár Nagyközség Önkormányzat 2025. évi zárszámadás pénzügyi mérlege, előző évek teljesítéseivel (adatok forintban)

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2022. évi
teljesítés

2023. évi
teljesítés

2024. évi
teljesítés

2025. évi
teljesítés

2

1.

Önkormányzat működési támogatásai

749 163 591

779 803 252

733 409 512

801 202 774

3

B111

Települési önkormányzatok működésének általános támogatása

228 891 080

332 802 826

257 973 230

284 286 488

4

B112

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

166 478 050

186 113 926

219 293 492

245 848 454

5

B1131

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

103 661 956

105 771 429

112 734 702

142 334 852

6

B1132

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

64 255 530

58 622 078

101 060 014

91 761 704

7

B114

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

25 248 117

36 161 667

36 478 126

36 593 700

8

B115

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

121 330 124

0

0

0

9

B116

Elszámolásból származó bevételek

39 298 734

60 331 326

5 869 948

377 576

10

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

63 771 856

50 054 233

17 008 764

16 053 449

11

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

12

B13

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

13

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

14

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

15

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata

63 771 856

50 054 233

17 008 764

16 053 449

16

B16

B16-ból EU-s támogatás

0

0

0

0

17

3.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

110 257 626

250 000 000

625 050

40 162 923

18

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

48 171 959

0

625 050

12 025 146

19

B22

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

20

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

21

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

22

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

62 085 667

250 000 000

0

28 137 777

23

B25

B25-ből EU-s támogatás

43 090 277

0

0

0

24

4.

Közhatalmi bevételek

909 779 535

1 007 210 717

1 280 584 734

1 653 575 331

25

B34

Vagyoni típusú adók előirányzata

358 295 860

365 348 112

378 125 411

562 595 927

26

B351

Értékesítési és forgalmi adók előirányzata

534 751 246

632 589 225

887 533 482

1 066 126 819

27

B352

Fogyasztási adók előirányzata

0

0

0

0

28

B354

Gépjárműadók előirányzata

0

0

0

0

29

B355

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók előirányzata

0

0

0

0

30

B36

Egyéb közhatalmi bevételek előirányzata

16 732 429

9 273 380

14 925 841

24 852 585

31

5.

Működési bevételek

176 269 146

211 730 573

96 247 900

101 251 414

32

B401

Készletértékesítés ellenértéke előirányzata

0

0

0

0

33

B402

Szolgáltatások ellenértéke előirányzata

6 577 923

6 143 220

8 588 156

21 110 025

34

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata

1 379 603

2 339 756

2 380 341

3 838 641

35

B404

Tulajdonosi bevételek előirányzata

30 053 328

63 963 189

11 808 794

7 492 365

36

B405

Ellátási díjak előirányzata

13 235 809

15 113 745

15 948 097

15 730 204

37

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata

89 586 280

45 194 762

25 001 198

39 466 716

38

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata

0

0

0

0

39

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata

0

0

0

0

40

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata

32 397 560

63 361 229

22 838 505

10 800 517

41

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

42

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

43

B410

Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata

0

0

0

0

44

B411

Egyéb működési bevételek előirányzata

3 038 643

15 614 672

9 682 809

2 812 946

45

6.

Felhalmozási bevételek

299 145 858

31 430 614

67 884 291

120 691 740

46

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

0

0

47

B52

Ingatlanok értékesítése

299 145 858

31 430 614

67 884 291

119 641 740

48

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

0

0

1 050 000

49

B54

Részesedések értékesítése

0

0

0

0

50

B55

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

0

0

0

0

51

7.

Működési célú átvett pénzeszközök

12 161 250

12 045 000

12 030 000

23 065 505

52

B61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

53

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

54

B63

Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

55

B64

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

12 161 250

12 045 000

12 030 000

12 000 000

56

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

11 065 505

57

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

6 137 885

5 890 000

14 467 515

6 749 500

58

B71

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

59

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

60

B73

Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

61

B74

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

62

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

6 137 885

5 890 000

14 467 515

6 749 500

63

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

2 326 686 747

2 348 164 389

2 222 257 766

2 762 752 636

64

10.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

0

0

0

17 367 738

65

B8111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

66

B8112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

17 367 738

67

B8113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

68

11.

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

69

B8121

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

70

B8122

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

71

B8123

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

72

B8124

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

73

12.

Maradvány igénybevétele

683 448 213

239 644 409

323 054 299

18 140 964

74

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

683 448 213

239 644 409

323 054 299

18 140 964

75

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

76

13.

Belföldi finanszírozás bevételei

23 057 795

423 718 156

545 995 427

76 292 144

77

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések

23 057 795

23 718 156

45 995 427

76 292 144

78

B815

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

0

0

0

0

79

B816

Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

80

B817

Lekötött bankbetétek megszüntetése

0

400 000 000

500 000 000

0

81

14.

Külföldi finanszírozás bevételei

0

0

0

0

82

B821

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

83

B822

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

84

B823

Külföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

85

B824

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől

0

0

0

0

86

B825

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

0

0

0

0

87

15.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

0

0

0

0

88

16.

Váltókiadások, egyéb finanszírozási kiadások előirányzata

0

0

0

0

89

17.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.)

706 506 008

663 362 565

869 049 726

111 800 846

90

18.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17)

3 033 192 755

3 011 526 954

3 091 307 492

2 874 553 482

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2022. évi
teljesítés

2023. évi
teljesítés

2024. évi
teljesítés

2025. évi
teljesítés

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

904 617 722

990 542 947

1 024 122 929

1 101 808 693

3

K1

Személyi juttatások

71 863 668

75 957 252

97 075 749

112 825 756

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

10 068 693

10 078 250

11 432 884

14 731 134

5

K3

Dologi kiadások

369 356 882

448 699 583

383 700 280

358 305 038

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

19 914 378

19 668 620

22 993 980

21 639 268

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

433 414 101

436 139 242

508 920 036

594 307 497

8

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

512 958 596

520 021 761

268 433 080

175 108 106

9

K6

Beruházások

374 187 783

226 249 715

137 102 834

139 151 557

10

K6

K6-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás

0

0

0

0

11

K7

Felújítások

138 770 813

293 772 046

131 330 246

35 956 549

12

K7

K7-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás

0

0

0

0

13

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

14

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1 + 2)

1 417 576 318

1 510 564 708

1 292 556 009

1 276 916 799

15

4.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

0

0

0

17 367 738

16

K9111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

17

K9112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

17 367 738

18

K9113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

19

5.

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

20

K9121

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

21

K9122

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

22

K9123

Kincstárjegyek beváltása előirányzata

0

0

0

0

23

K9124

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata

0

0

0

0

24

K9125

Belföldi kötvények beváltása előirányzata

0

0

0

0

25

K9126

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata

0

0

0

0

26

6.

Belföldi finanszírozás kiadásai

1 375 972 028

1 177 907 947

1 780 610 519

1 311 765 458

27

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása előirányzata

0

0

0

0

28

K914

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése előirányzata

20 837 521

22 587 010

44 371 674

67 894 017

29

K915

Központi, irányító szervi támogatás folyósítása előirányzata

955 134 507

1 155 320 937

1 236 238 845

1 243 871 441

30

K916

Pénzeszközök betétként elhelyezése előirányzata

400 000 000

0

500 000 000

0

31

K917

Pénzügyi lízing kiadásai előirányzata

0

0

0

0

32

7.

Külföldi finanszírozás kiadásai

0

0

0

0

33

K921

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

34

K922

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

35

K923

Külföldi értékpapírok beváltása előirányzata

0

0

0

0

36

K924

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szerv.

0

0

0

0

37

K925

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése előirányzata

0

0

0

0

38

8.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai előirányzata

0

0

0

0

39

9.

Váltókiadások előirányzata

0

0

0

0

40

10.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.)

1 375 972 028

1 177 907 947

1 780 610 519

1 329 133 196

41

11.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3 + 10)

2 793 548 346

2 688 472 655

3 073 166 528

2 606 049 995

2. Solymári Polgármesteri Hivatal 2025. évi zárszámadás pénzügyi mérlege, előző évek teljesítéseivel (adatok forintban)

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2022. évi
teljesítés

2023. évi
teljesítés

2024. évi
teljesítés

2025. évi
teljesítés

2

1.

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

3

2.

Működési bevételek

1 178 815

1 171 826

1 117 751

948 359

4

B401

Készletértékesítés ellenértéke előirányzata

0

0

0

0

5

B402

Szolgáltatások ellenértéke előirányzata

1 041 400

838 200

609 600

482 600

6

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata

1 770

9 960

0

1 565

7

B404

Tulajdonosi bevételek előirányzata

0

0

0

0

8

B405

Ellátási díjak előirányzata

0

0

0

0

9

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata

0

0

0

0

10

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata

0

0

0

0

11

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata

0

0

0

0

12

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata

135 645

323 666

121 256

78 167

13

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

14

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

15

B410

Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata

0

0

0

0

16

B411

Egyéb működési bevételek előirányzata

0

0

386 895

386 027

17

3.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

13 269 460

0

7 843 494

436 200

18

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

19

B13

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

20

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

21

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

22

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata

13 269 460

0

7 843 494

436 200

23

B16

B16-ból EU-s támogatás

0

0

0

0

24

4.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

25

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

0

0

26

B22

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

27

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

28

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

29

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

0

0

0

0

30

B25

B25-ből EU-s támogatás

0

0

0

0

31

5.

Felhalmozási bevételek

0

0

40 000

0

32

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

0

0

33

B52

Ingatlanok értékesítése

0

0

0

0

34

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

0

40 000

0

35

6.

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

36

B61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

37

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

38

B63

Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

39

B64

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

40

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

41

7.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

42

B71

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

43

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

44

B73

Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

45

B74

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

46

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

47

8.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+…+7.)

14 448 275

1 171 826

9 001 245

1 384 559

48

9.

Finanszírozási bevételek

315 749 226

356 527 244

352 699 646

344 022 703

49

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

3 010 500

8 528 485

1 345 155

1 418 478

50

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

51

B816

Központi, irányító szervi támogatás

312 738 726

347 998 759

351 354 491

342 604 225

52

10.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.)

330 197 501

357 699 070

361 700 891

345 407 262

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2022. évi
teljesítés

2023. évi
teljesítés

2024. évi
teljesítés

2025. évi
teljesítés

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

314 145 966

349 838 210

354 840 053

341 545 537

3

K1

Személyi juttatások

249 688 030

276 940 838

278 247 328

265 647 418

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

33 860 012

37 612 390

40 573 668

38 154 760

5

K3

Dologi kiadások

30 597 924

33 185 117

36 019 057

37 743 359

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

0

2 099 865

0

0

8

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

7 523 050

6 515 705

5 442 360

3 368 392

9

K6

Beruházások

7 523 050

6 515 705

5 442 360

3 368 392

10

K7

Felújítások

0

0

0

0

11

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

12

3.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

13

4.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.)

321 669 016

356 353 915

360 282 413

344 913 929

3. Solymári Óvoda-Bölcsőde 2025. évi zárszámadás pénzügyi mérlege, előző évek teljesítéseivel (adatok forintban)

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2022. évi
teljesítés

2023. évi
teljesítés

2024. évi
teljesítés

2025. évi
teljesítés

2

1.

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

3

2.

Működési bevételek

16 024 280

19 543 159

18 862 170

20 181 110

4

B401

Készletértékesítés ellenértéke előirányzata

0

0

0

0

5

B402

Szolgáltatások ellenértéke előirányzata

0

0

0

0

6

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata

189 272

151 500

152 755

127 169

7

B404

Tulajdonosi bevételek előirányzata

0

0

0

0

8

B405

Ellátási díjak előirányzata

12 530 916

14 074 037

14 110 880

13 788 678

9

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata

2 311 964

2 835 952

2 905 774

2 817 178

10

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata

815 000

1 956 000

1 369 000

3 328 000

11

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata

0

0

0

0

12

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata

0

0

161 165

120 049

13

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

14

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

15

B410

Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata

0

0

0

0

16

B411

Egyéb működési bevételek előirányzata

177 128

525 670

162 596

36

17

3.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

18

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

19

B13

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

20

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

21

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

22

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata

0

0

0

0

23

B16

B16-ból EU-s támogatás

0

0

0

0

24

4.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

25

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

0

0

26

B22

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

27

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

28

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

29

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

0

0

0

0

30

B25

B25-ből EU-s támogatás

0

0

0

0

31

5.

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

32

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

0

0

33

B52

Ingatlanok értékesítése

0

0

0

0

34

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

0

0

0

35

6.

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

36

B61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

37

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

38

B63

Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

39

B64

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

40

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

41

7.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

42

B71

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

43

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

44

B73

Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

45

B74

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

46

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

47

8.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+…+7.)

16 024 280

19 543 159

18 862 170

20 181 110

48

9.

Finanszírozási bevételek

429 289 060

552 059 374

584 216 744

606 918 568

49

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

722 064

502 345

497 107

962 616

50

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

51

B816

Központi, irányító szervi támogatás

428 566 996

551 557 029

583 719 637

605 955 952

52

10.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.)

445 313 340

571 602 533

603 078 914

627 099 678

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2022. évi
teljesítés

2023. évi
teljesítés

2024. évi
teljesítés

2025. évi
teljesítés

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

442 086 020

570 465 459

601 564 634

623 348 938

3

K1

Személyi juttatások

330 522 583

417 775 162

453 330 655

472 323 276

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

47 533 333

57 744 306

64 947 631

64 286 818

5

K3

Dologi kiadások

64 030 104

94 945 991

83 286 348

86 738 844

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

8

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

2 724 975

639 967

551 664

2 826 366

9

K6

Beruházások

2 724 975

639 967

551 664

2 826 366

10

K7

Felújítások

0

0

0

0

11

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

12

3.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

13

4.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.)

444 810 995

571 105 426

602 116 298

626 175 304

4. Ezüstkor Szociális Gondozó Központ 2025. évi zárszámadás pénzügyi mérlege, előző évek teljesítéseivel (adatok forintban)

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2022. évi
teljesítés

2023. évi
teljesítés

2024. évi
teljesítés

2025. évi
teljesítés

2

1.

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

3

2.

Működési bevételek

2 434 586

3 098 178

2 933 148

3 916 648

4

B401

Készletértékesítés ellenértéke előirányzata

0

0

0

0

5

B402

Szolgáltatások ellenértéke előirányzata

23 750

42 750

19 000

0

6

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata

32 291

62 658

35 405

28 548

7

B404

Tulajdonosi bevételek előirányzata

0

0

0

0

8

B405

Ellátási díjak előirányzata

2 333 668

2 874 789

2 826 836

3 845 930

9

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata

0

0

0

0

10

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata

0

0

0

0

11

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata

0

0

0

0

12

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata

44 877

117 974

51 905

42 170

13

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

14

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

15

B410

Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata

0

0

0

0

16

B411

Egyéb működési bevételek előirányzata

0

7

2

0

17

3.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

18

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

19

B13

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

20

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

21

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

22

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata

0

0

0

0

23

B16

B16-ból EU-s támogatás

0

0

0

0

24

4.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

25

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

0

0

26

B22

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

27

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

28

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

29

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

0

0

0

0

30

B25

B25-ből EU-s támogatás

0

0

0

0

31

5.

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

32

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

0

0

33

B52

Ingatlanok értékesítése

0

0

0

0

34

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

0

0

0

35

6.

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

36

B61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

37

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

38

B63

Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

39

B64

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

40

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

41

7.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

42

B71

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

43

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

44

B73

Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

45

B74

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

46

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

47

8.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+…+7.)

2 434 586

3 098 178

2 933 148

3 916 648

48

9.

Finanszírozási bevételek

106 658 731

123 670 620

143 741 673

142 483 383

49

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

210 407

216 336

462 557

320 847

50

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

51

B816

Központi, irányító szervi támogatás

106 448 324

123 454 284

143 279 116

142 162 536

52

10.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.)

109 093 317

126 768 798

146 674 821

146 400 031

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2022. évi
teljesítés

2023. évi
teljesítés

2024. évi
teljesítés

2025. évi
teljesítés

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

108 152 548

126 010 671

146 085 934

145 763 964

3

K1

Személyi juttatások

87 370 091

98 294 252

118 782 209

117 373 678

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

11 734 435

12 911 537

15 269 679

14 288 544

5

K3

Dologi kiadások

9 048 022

14 804 882

12 034 046

14 101 742

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

8

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

724 433

295 570

268 040

320 323

9

K6

Beruházások

724 433

295 570

268 040

320 323

10

K7

Felújítások

0

0

0

0

11

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

12

3.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

13

4.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.)

108 876 981

126 306 241

146 353 974

146 084 287

5. Apáczai Csere János Művelődési Ház és Könyvtár 2025. évi zárszámadás pénzügyi mérlege, előző évek teljesítéseivel (adatok forintban)

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2022. évi
teljesítés

2023. évi
teljesítés

2024. évi
teljesítés

2025. évi
teljesítés

2

1.

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

3

2.

Működési bevételek

8 530 480

10 617 610

9 737 601

14 776 977

4

B401

Készletértékesítés ellenértéke előirányzata

150 000

0

0

0

5

B402

Szolgáltatások ellenértéke előirányzata

8 296 225

10 374 100

9 625 130

14 627 675

6

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata

0

0

0

0

7

B404

Tulajdonosi bevételek előirányzata

0

0

0

0

8

B405

Ellátási díjak előirányzata

0

0

0

0

9

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata

0

0

0

0

10

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata

0

0

0

0

11

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata

0

0

0

0

12

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata

84 254

221 384

105 538

89 168

13

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

14

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

15

B410

Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata

0

0

0

0

16

B411

Egyéb működési bevételek előirányzata

1

22 126

6 933

60 134

17

3.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

9 700 824

0

0

0

18

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

19

B13

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

20

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

21

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

22

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata

9 700 824

0

0

0

23

B16

B16-ból EU-s támogatás

0

0

0

0

24

4.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

25

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

0

0

26

B22

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

27

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

28

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

29

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

0

0

0

0

30

B25

B25-ből EU-s támogatás

0

0

0

0

31

5.

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

32

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

0

0

33

B52

Ingatlanok értékesítése

0

0

0

0

34

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

0

0

0

35

6.

Működési célú átvett pénzeszközök

0

660 000

200 000

0

36

B61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

37

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

38

B63

Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

39

B64

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

40

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

0

660 000

200 000

0

41

7.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

42

B71

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

43

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

44

B73

Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

45

B74

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

46

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

47

8.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+…+7.)

18 231 304

11 277 610

9 937 601

14 776 977

48

9.

Finanszírozási bevételek

107 476 677

132 954 564

158 259 672

153 807 210

49

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

96 216

643 699

374 071

658 482

50

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

51

B816

Központi, irányító szervi támogatás

107 380 461

132 310 865

157 885 601

153 148 728

52

10.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.)

125 707 981

144 232 174

168 197 273

168 584 187

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2022. évi
teljesítés

2023. évi
teljesítés

2024. évi
teljesítés

2025. évi
teljesítés

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

122 597 845

141 731 228

165 344 591

166 994 062

3

K1

Személyi juttatások

71 269 543

83 859 367

99 022 581

100 615 615

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

8 516 207

7 751 987

9 836 021

9 899 284

5

K3

Dologi kiadások

42 812 095

49 739 465

56 485 989

56 479 163

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

0

380 409

0

0

8

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

2 466 437

2 126 875

2 194 200

794 817

9

K6

Beruházások

2 466 437

2 126 875

2 194 200

794 817

10

K7

Felújítások

0

0

0

0

11

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

12

3.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

13

4.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.)

125 064 282

143 858 103

167 538 791

167 788 879

9. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

Többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségek célok szerint, évenkénti Részletezőban

Adatok forintban

1. Működési célú hiteltörlesztés (tőke + kamat)

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

1

S.

Megnevezés

Kötelezettség-
vállalás
éve

Összes vállalt kötelezettség

2025. év előtti teljesítés

2025. évi teljesítés

2026. évi kötelezettség

2027. évi kötelezettség

2028. évi kötelezettség

2028. év utáni kötelezettség

Még fennálló kötelezettség

2

1.1.

0

0

3

1.2.

0

0

4

1.3.

0

0

5

1.4.

0

0

6

1.

Működési célú hiteltörlesztés (tőke + kamat) összesen

0

0

0

0

0

0

0

0

2. Felhalmozási célú hiteltörlesztés (tőke + kamat)

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

1

S.

Megnevezés

Kötelezettség-
vállalás
éve

Összes vállalt kötelezettség

2025. év előtti teljesítés

2025. évi teljesítés

2026. évi kötelezettség

2027. évi kötelezettség

2028. évi kötelezettség

2028. év utáni kötelezettség

Még fennálló kötelezettség

2

2.1.

0

0

3

2.2.

0

0

4

2.3.

0

0

5

2.4.

0

0

6

2.

Felhalmozási célú hiteltörlesztés (tőke + kamat) összesen

0

0

0

0

0

0

0

0

3. Beruházások feladatonként

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

1

S.

Megnevezés

Kötelezettség-
vállalás
éve

Összes vállalt kötelezettség

2025. év előtti teljesítés

2025. évi teljesítés

2026. évi kötelezettség

2027. évi kötelezettség

2028. évi kötelezettség

2028. év utáni kötelezettség

Még fennálló kötelezettség

2

3.1.

0

0

3

3.2.

0

0

4

3.3.

0

0

5

3.4.

0

0

6

3.

Beruházások összesen

0

0

0

0

0

0

0

0

4. Felújítások célonként

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

1

S.

Megnevezés

Kötelezettség-
vállalás
éve

Összes vállalt kötelezettség

2025. év előtti teljesítés

2025. évi teljesítés

2026. évi kötelezettség

2027. évi kötelezettség

2028. évi kötelezettség

2028. év utáni kötelezettség

Még fennálló kötelezettség

2

4.1.

0

0

3

4.2.

0

0

4

4.3.

0

0

5

4.4.

0

0

6

4.

Felújítások összesen

0

0

0

0

0

0

0

0

5. Egyéb több éves kihatású kiadások

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

1

S.

Megnevezés

Kötelezettség-
vállalás
éve

Összes vállalt kötelezettség

2025. év előtti teljesítés

2025. évi teljesítés

2026. évi kötelezettség

2027. évi kötelezettség

2028. évi kötelezettség

2028. év utáni kötelezettség

Még fennálló kötelezettség

2

5.1.

Közvilágítás fejlesztés üzletrész vásárlással

2 020

200 742 770

54 367 833

16 728 564

16 728 564

16 728 564

16 728 564

79 460 681

129 646 373

3

5.2.

0

0

4

5.3.

0

0

5

5.4.

0

0

6

5.

Egyéb többéves kihatású kiadások összesen

200 742 770

54 367 833

16 728 564

16 728 564

16 728 564

16 728 564

79 460 681

129 646 373

6. Többéves kihatású kiadások összesen

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

1

S.

Megnevezés

Jogcím darabszáma

Összes vállalt kötelezettség

2025. év előtti teljesítés

2025. évi teljesítés

2026. évi kötelezettség

2027. évi kötelezettség

2028. évi kötelezettség

2028. év utáni kötelezettség

Még fennálló kötelezettség

2

6.1.

Működési célú hiteltörlesztés (tőke + kamat) összesen

0

0

0

0

0

0

0

0

3

6.2.

Felhalmozási célú hiteltörlesztés (tőke + kamat) összesen

0

0

0

0

0

0

0

0

4

6.3.

Beruházások összesen

0

0

0

0

0

0

0

0

5

6.4.

Felújítások összesen

0

0

0

0

0

0

0

0

6

6.5.

Egyéb többéves kihatású kiadások összesen

200 742 770

54 367 833

16 728 564

16 728 564

16 728 564

16 728 564

79 460 681

129 646 373

7

6.

Többéves kihatású kiadások összesen

200 742 770

54 367 833

16 728 564

16 728 564

16 728 564

16 728 564

79 460 681

129 646 373

10. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

Az önkormányzat által nyújtott hitel és kölcsön alakulása lejárat és eszközök szerinti Részletezőban

Adatok forintban

1. Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

S.

Hitel, kölcsön megnevezése

Kölcsön-
nyújtás
éve

Lejárat
éve

Hitel, kölcsön állomány 2025.12.31

Hitel, kölcsön állomány 2026.12.31

Hitel, kölcsön állomány 2027.12.31

Hitel, kölcsön állomány 2028.12.31

Hitel, kölcsön állomány 2028. év utáni

2

1.1.

Solymári Településüzemeltetési Kft.

2 018

2 026

11 125 000

0

0

0

0

3

1.2.

4

1.3.

5

1.4.

6

1.5.

7

1.6.

8

1.7.

9

1.8.

10

1.9.

11

1.10.

12

1.

Rövid lejáratú hitel, kölcsön összesen

11 125 000

0

0

0

0

2. Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

S.

Hitel, kölcsön megnevezése

Kölcsön-
nyújtás
éve

Lejárat
éve

Hitel, kölcsön állomány 2025.12.31

Hitel, kölcsön állomány 2026.12.31

Hitel, kölcsön állomány 2027.12.31

Hitel, kölcsön állomány 2028.12.31

Hitel, kölcsön állomány 2028. év utáni

2

2.1.

3

2.2.

4

2.3.

5

2.4.

6

2.5.

7

2.6.

8

2.7.

9

2.8.

10

2.9.

11

2.10.

12

2.

Hosszú lejáratú hitel, kölcsön összesen

0

0

0

0

0

3. Hitelek, kölcsönök összesen

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

S.

Hitel, kölcsön megnevezése

Kölcsön-
nyújtás
éve

Lejárat
éve

Hitel, kölcsön állomány 2025.12.31

Hitel, kölcsön állomány 2026.12.31

Hitel, kölcsön állomány 2027.12.31

Hitel, kölcsön állomány 2028.12.31

Hitel, kölcsön állomány 2028. év utáni

2

3.1.

Rövid lejáratú hitel, kölcsön összesen

11 125 000

0

0

0

0

3

3.2.

Hosszú lejáratú hitel, kölcsön összesen

0

0

0

0

0

4

3.3.

Hitel, kölcsön összesen

11 125 000

0

0

0

0

11. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

Adósság állomány alakulása lejárat, eszközök, bel- és külföldi hitelezők szerinti Részletezőban

Adatok forintban

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

S.

Adósságállomány eszközök szerint

Nem lejárt kötelezettség

1-90 nap közötti lejárt kötelezettség

91-180 nap közötti lejárt kötelezettség

181-360 nap közötti lejárt kötelezettség

360 napon túli lejárt kötelezettség

Összes lejárt tartozás

Összes tartozás

2

1.1.

Adóhatósággal szembeni tartozások

0

0

3

1.2.

Központi költségvetéssel szemben fennálló tartozás

33 740 036

0

33 740 036

4

1.3.

Elkülönített állami pénzalapokkal szembeni tartozás

0

0

5

1.4.

TB alapokkal szembeni tartozás

0

0

6

1.5.

Tartozásállomány önkormányzatok és intézmények felé

0

0

7

1.6.

Szállítói tartozás

0

0

8

1.7.

Egyéb adósság

0

0

9

1.

Belföldi hitelezők összesen

33 740 036

0

0

0

0

0

33 740 036

10

2.1.

Külföldi szállítók

0

0

11

2.2.

Egyéb adósság

0

0

12

2.

Külföldi hitelezők összesen

0

0

0

0

0

0

0

13

3.

Hitelezők összesen

33 740 036

0

0

0

0

0

33 740 036

12. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények)

Adatok forintban

A

B

C

D

1

S.

Bevételi jogcím

Tervezett közvetett támogatás

Tényleges közvetett támogatás

2

1.

Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen

522 000 000

529 781 585

3

1.1.

Építményadó

520 000 000

529 363 938

4

1.2.

Telekadó

5

1.3.

Magánszemélyek kommunális adója

6

1.4.

Idegenforgalmi adó tartózkodás után

7

1.5.

Idegenforgalmi adó épület után

8

1.6.

Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után

2 000 000

417 647

9

2.

Egyéb bevételekből biztosított kedvezmény, mentesség összesen

0

0

10

2.1.

Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése

11

2.2.

Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése

12

2.3.

Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése

13

2.4.

Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése

14

2.5.

Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség

15

2.6.

Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség

16

2.7.

Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség

17

2.8.

Egyéb kedvezmény

18

2.9.

Egyéb kölcsön elengedése

19

3.

ÖSSZESEN (1+2):

522 000 000

529 781 585

13. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

Kimutatás a céljelleggel juttatott támogatások felhasználásáról

Adatok forintban

A

B

C

D

1

S.

Támogatott szervezet neve

Támogatás célja

Támogatás összege

2

a

Solymári Településüzemeltetési Kft.

Bértámogatás

235 951 248

3

b

Solymári Településüzemeltetési Kft.

Belső közlekedés támogatása

26 978 120

4

c

Volánbusz

Kékbusz támogatás

14 829 996

5

d

Német Nemzetiségi Önkormányzat Solymár

Működési támogatás

9 806 943

6

e

Német Nemzetiségi Önkormányzat Solymár

LZ működési támogatás

47 752 471

7

f

Corvinus Közhasznú Alapítvány

2025.évi támogatás

600 000

8

d

Corvinus Közhasznú Alapítvány

120 éves solymári általános iskola pénzügyi támogatása

600 000

9

e

Csodatücsök Alapítvány Solymár

2025.évi támogatás

500 000

10

f

Csodatücsök Alapítvány Solymár

Támogatás TOP Plusz pályázthoz

2 000 000

11

d

Gyermeklánc Alapítvány

2025.évi támogatás

202 972

12

e

Bálint Ibolya

150 000

13

f

Heimatverein-Falukör Solymár Egyesület

2025.évi támogatás Milbich Tamás

150 000

14

d

Heimatverein-Falukör Solymár Egyesület

2025.évi támogatás Hagyományőrző Asszonykórus

387 787

15

e

Heimatverein-Falukör Solymár Egyesület

2025.évi támogatás Solymári Férfikórus

451 837

16

f

Heimatverein-Falukör Solymár Egyesület

2025.évi támogatás Iskola művészeti oktatás

280 000

17

d

Jokerdance SE

2025.évi támogatás Jokerdance

650 000

18

e

KUD-ARC Egyesület

2025.évi támogatás KUD-A.R.C.

750 000

19

f

KUD-ARC Egyesület

2025.évi támogatás Várhegyutca Zenekar

200 000

20

d

Pitypang Alapítvány

2025.évi támogatás

203 000

21

e

Rádió Solymár Alapítvány

2025.évi támogatás Rádió Solymár

400 000

22

f

Solymár Egészségügyéért Közhasznú Alapítvány

klímarendszer telepítéséhez nyújtott támogatás

543 093

23

d

Solymári Golgota Alapítvány

2025.évi támogatás Golgota Alapítvány

300 000

24

e

Solymári Golgota Alapítvány

2025.évi támogatás Solymári Nyugdíjas Klub

550 000

25

f

Solymári Golgota Alapítvány

2025.évi támogatás Herbstrosen Tánccsoport

300 000

26

d

Solymári Golgota Alapítvány

2025.évi támogatás Traktorbarátok Köre

300 000

27

e

Solymári Golgota Alapítvány

2025.évi támogatás Solymári Nyugdíjas Klub

400 000

28

f

Solymári Hagyományörző Fúvószenekar Egyesület

2025.évi támogatás

500 000

29

d

Solymári Polgárőrség és Tűzoltó Egyesülete

2025.évi támogatás

3 550 000

30

e

Solymári Református Egyház

2025.évi támogatás

500 000

31

f

Solymári Római Katolikus Plébánia

2025.évi támogatás

1 000 000

32

d

Solymári Sport Club

2025.évi támogatás

2 500 000

33

e

Solymári Corvinus Vegyeskar

2025.évi támogatás Corvinus Vegyeskar

300 000

34

f

ÖSSZESEN:

353 587 467

14. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

VAGYONKIMUTATÁS a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő eszközökről, állományi értékek szerint

Adatok forintban

A

B

C

D

E

F

G

1

S.

Eszközök

2024. évi állomány

2025. évi állomány

Bruttó állományi érték

Könyv szerinti állományi érték

Becsült állományi érték

2

A/I/1

Vagyoni értékű jogok

199 729

119 730

107 810 901

119 730

3

A/I/2

Szellemi termékek

14 764 998

10 266 591

35 901 050

10 266 591

4

A/I/3

Immateriális javak értékhelyesbítése

0

0

0

0

5

A/I

Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3)

14 964 727

10 386 321

143 711 951

10 386 321

0

6

A/II/1

Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok

14 685 948 038

14 843 860 876

18 203 055 802

14 843 860 876

7

A/II/2

Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

77 158 409

68 319 209

407 433 038

68 319 209

8

A/II/3

Tenyészállatok

0

0

0

0

9

A/II/4

Beruházások, felújítások

300 315 567

50 214 909

50 214 909

50 214 909

10

A/II/5

Tárgyi eszközök értékhelyesbítése

509 049 160

509 049 160

509 049 160

509 049 160

11

A/II

Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5)

15 572 471 174

15 471 444 154

19 169 752 909

15 471 444 154

0

12

A/III/1

Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e)

70 875 000

43 625 000

43 625 000

43 625 000

0

13

A/III/1a

- ebből: tartós részesedések jegybankban

0

0

0

0

14

A/III/1b

- ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban

70 875 000

43 625 000

43 625 000

43 625 000

15

A/III/1c

- ebből: tartós részesedésel pénzügyi vállalkozásban

0

0

0

0

16

A/III/1d

- ebből: tartós részesedések társulásban

0

0

0

0

17

A/III/1e

- ebből: egyéb tartós részesedések

0

0

0

0

18

A/III/2

Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=A/III/2a+A/III/2/b)

0

0

0

0

19

A/III/2a

- ebből: államkötvények

0

0

0

0

20

A/III/2b

- ebből: helyi önkormányzatok kötvényei

0

0

0

0

21

A/III/3

Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

0

22

A/III

Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3)

70 875 000

43 625 000

43 625 000

43 625 000

0

23

A/IV/1

Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c)

420 510 289

405 423 360

827 037 986

405 423 360

0

24

A/IV/1a

- ebből: immateriális javak

0

0

0

0

25

A/IV/1b

- ebből: tárgyi eszközök

420 510 289

405 423 360

827 037 986

405 423 360

26

A/IV/1c

- ebből: tartós részesedések, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

0

0

0

0

27

A/IV/2

Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

0

28

A/IV

Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2)

420 510 289

405 423 360

827 037 986

405 423 360

0

29

A)

NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEF.ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV)

16 078 821 190

15 930 878 835

20 184 127 846

15 930 878 835

0

30

B/I/1

Vásárolt készletek

0

0

0

0

31

B/I/2

Átsorolt, követelés fejében átvett készletek

0

0

0

0

32

B/I/3

Egyéb készletek

0

0

0

0

33

B/I/4

Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek

0

0

0

0

34

B/I/5

Növendék-, hízó és egyéb állatok

0

0

0

0

35

B/I

Készletek (=B/I/1+…+B/I/5)

0

0

0

0

0

36

B/II/1

Nem tartós részesedések

0

0

0

0

37

B/II/2

Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=B/II/2a+…+B/II/2e)

0

0

0

0

38

B/II/2a

- ebből: kárpótlási jegyek

0

0

0

0

39

B/II/2b

- ebből: kincstárjegyek

0

0

0

0

40

B/II/2c

- ebből: államkötvények

0

0

0

0

41

B/II/2d

- ebből: helyi önkormányzatok kötvényei

0

0

0

0

42

B/II

Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2)

0

0

0

0

0

43

B)

NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II)

0

0

0

0

0

44

C/I/1

Éven túli lejáratú forint lekötött bankbetétek

0

0

0

0

45

C/I/2

Éven túli lejáratú deviza lekötött bankbetétek

0

0

0

0

46

C/I

Lekötött bankbetétek (=C/I/1+…+C/I/2)

0

0

0

0

0

47

C/II/1

Forintpénztár

0

0

0

0

48

C/II/2

Valutapénztár

0

0

0

0

49

C/II/3

Betétkönyvek, csekkek, elektronikus pénzeszközök

0

0

0

0

50

C/II

Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3)

0

0

0

0

0

51

C/III/1

Kincstáron kívüli forintszámlák

191 138 277

415 136 437

415 136 437

415 136 437

52

C/III/2

Kincstárban vezetett forintszámlák

6 584 691

0

0

0

53

C/III

Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2)

197 722 968

415 136 437

415 136 437

415 136 437

0

54

C/IV/1

Kincstáron kívüli devizaszámlák

0

0

0

0

55

C/IV/2

Kincstárban vezetett devizaszámlák

0

0

0

0

56

C/IV

Devizaszámlák (=CIV/1+C/IV/2)

0

0

0

0

0

57

C)

PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV)

197 722 968

415 136 437

415 136 437

415 136 437

0

58

D/I/1

Költségvetési évben esedékes követelések műk.c. támogatások bevételeire ÁH belülről (>=D/I/1a)

0

0

0

0

59

D/I/1a

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések m.c.visszatérítendő tám.visszatér.ÁH belülről

0

0

0

0

60

D/I/2

Költségvetési évben esedékes követelések felh.c.tám.bevételeire ÁH belülről (>=D/I/2a)

0

0

0

0

61

D/I/2a

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések felh.c.visszatér.tám.visszatér. ÁH belülről

0

0

0

0

62

D/I/3

Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f)

50 700 156

71 817 138

166 052 062

71 817 138

0

63

D/I/3a

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések jövedelemadókra

0

0

0

0

64

D/I/3b

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra

0

0

0

0

65

D/I/3c

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra

0

0

0

0

66

D/I/3d

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra

15 972 366

32 723 637

61 821 811

32 723 637

67

D/I/3e

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira

16 688 025

34 854 417

65 889 157

34 854 417

68

D/I/3f

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre

18 039 765

4 239 084

38 341 094

4 239 084

69

D/I/4

Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i)

41 405 478

60 930 564

60 930 564

60 930 564

0

70

D/I/4a

- ebből: költségvetési évben esedékes köv.készletért.ellenért., szolg.ellenért., közv.szolg.ellenértékére

1 792 999

6 260 862

6 260 862

6 260 862

71

D/I/4b

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre

31 778 246

43 586 605

43 586 605

43 586 605

72

D/I/4c

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra

110 981

45 045

45 045

45 045

73

D/I/4d

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra

7 605 142

10 919 942

10 919 942

10 919 942

74

D/I/4e

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére

0

0

0

0

75

D/I/4f

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bev.

0

0

0

0

76

D/I/4g

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire

0

0

0

0

77

D/I/4h

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre

0

0

0

0

78

D/I/4i

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre

118 110

118 110

118 110

118 110

79

D/I/5

Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/I/5a+…+D/I/5e)

0

0

0

0

0

80

D/I/5a

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések immateriális javak értékesítésére

0

0

0

0

81

D/I/5b

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére

0

0

0

0

82

D/I/5c

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére

0

0

0

0

83

D/I/5d

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések értékesítésére

0

0

0

0

84

D/I/5e

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bev.

0

0

0

0

85

D/I/6

Költségvetési évben esedékes követelések m.c.átvett pénzeszközre (>=D/I/6a+D/I/6b+D/I/6c)

0

0

0

0

86

D/I/6a

- ebből: költségvetési évben esedékes köv.műk.c.visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése az EU-tól

0

0

0

0

87

D/I/6b

- ebből: költs.évben esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.korm. és más nemz.szerv.

0

0

0

0

88

D/I/6c

- ebből: költségvetési évben esedékes köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér. ÁH kívülről

0

0

0

0

89

D/I/7

Költségvetési évben esedékes köv.felh.c.átvett pénzeszközre (>=D/I/7a+D/I/7b+D/I/7c)

2 489 500

1 617 500

1 617 500

1 617 500

90

D/I/7a

- ebből: költségvetési évben esedékes köv.felhalm.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér. az EUtól

0

0

0

0

91

D/I/7b

- ebből: költ.évben esed.köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.korm. és más nemz.szerv.

0

0

0

0

92

D/I/7c

- ebből: költ.évben esed.köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs. visszatérülésére ÁH kívülről

0

0

0

0

93

D/I/8

Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre (>=D/I/8a+…+D/I/8g)

0

0

0

0

94

D/I/8a

- ebből: költ.évben esed.köv.forgatási célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

0

95

D/I/8b

- ebből: költ.évben esed.köv.befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

0

96

D/I/8c

- ebből: költ.évben esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére

0

0

0

0

97

D/I/8d

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire

0

0

0

0

98

D/I/8e

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire

0

0

0

0

99

D/I/8f

- ebből: költ.évben esed.köv.forgatási célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

0

100

D/I/8g

- ebből: költ.évben esed.köv.befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

0

101

D/I

Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8)

94 595 134

134 365 202

228 600 126

134 365 202

0

102

D/II/1

Költ.évet követően esed.köv.műk.c.tám.bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/1a)

0

0

0

0

103

D/II/1a

- ebből: költ.évet köv.esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatérülésére ÁH belülről

0

0

0

0

104

D/II/2

Költs.évet köv.esed.köv.felh.c.támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/2a)

0

0

0

0

105

D/II/2a

- ebből: költ.évet köv.esed.köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatérülésére ÁH belülről

0

0

0

0

106

D/II/3

Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/II/3a+…+D/II/3f)

373 135 382

471 862 825

471 862 825

471 862 825

0

107

D/II/3a

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések jövedelemadókra

0

0

0

0

108

D/II/3b

- ebből: költ.évet követően esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra

0

0

0

0

109

D/II/3c

- ebből: költ.évet követően esedékes köv.bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra

0

0

0

0

110

D/II/3d

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések vagyoni típusú adókra

4 277 118

8 744 668

8 744 668

8 744 668

111

D/II/3e

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira

368 584 010

462 497 620

462 497 620

462 497 620

112

D/II/3f

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre

274 254

620 537

620 537

620 537

113

D/II/4

Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre (=D/II/4a+…+D/II/4i)

0

0

0

0

0

114

D/II/4a

- ebből: költ.évet köv.esed.köv.készletért.ellenért., szolg.ellenért., közv.szolg. ellenértékére

0

0

0

0

115

D/II/4b

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések tulajdonosi bevételekre

0

0

0

0

116

D/II/4c

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ellátási díjakra

0

0

0

0

117

D/II/4d

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra

0

0

0

0

118

D/II/4e

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére

0

0

0

0

119

D/II/4f

- ebből: költ.évet követően esedékes köv.kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre

0

0

0

0

120

D/II/4g

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire

0

0

0

0

121

D/II/4h

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre

0

0

0

0

122

D/II/4i

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb működési bevételekre

0

0

0

0

123

D/II/5

Költ.évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/II/5a+…+D/II/5e)

0

0

0

0

0

124

D/II/5a

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések immateriális javak értékesítésére

0

0

0

0

125

D/II/5b

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ingatlanok értékesítésére

0

0

0

0

126

D/II/5c

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére

0

0

0

0

127

D/II/5d

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések értékesítésére

0

0

0

0

128

D/II/5e

- ebből: költ.évet követően esedékes köv.részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre

0

0

0

0

129

D/II/6

Költ.évet követően esedékes köv.műk.c.átvett pénzeszk. (>=D/II/6a+D/II/6b+D/II/6c)

23 125 000

13 125 000

13 125 000

13 125 000

130

D/II/6a

- ebből: költ.évet köv.esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

131

D/II/6b

- ebből: költ.évet köv.esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.korm. és más nemz.szerv.

0

0

0

0

132

D/II/6c

- ebből: költ.évet követően esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatérülésére ÁH kívülről

23 125 000

13 125 000

13 125 000

13 125 000

133

D/II/7

Költ.évet követően esed.köv.felh.c.átvett pénzeszközre (>=D/II/7a+D/II/7b+D/II/7c)

0

700 000

700 000

700 000

134

D/II/7a

- ebből: költ.évet követően esed.köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.az Európai Uniótól

0

0

0

0

135

D/II/7b

- ebből: költ.évet köv.esed.köve.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.korm.és más nemz.szerv.

0

0

0

0

136

D/II/7c

- ebből: költ.évet köv.esedékes köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér. ÁH kívülről

0

0

0

0

137

D/II/8

Költ.évet köv.esed.köv.fin.bevételekre (=D/II/8a+D/II/8b+D/II/8c+D/II/8d)

0

0

0

0

138

D/II8a

- ebből: költ.évet köv.esed.köv.bef.célú belf.értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

0

139

D/II8b

- ebből: költ.évet köv.esedékes követelések ÁH belüli megelőlegezések törlesztésére

0

0

0

0

140

D/II8c

- ebből: költ.évet követően esed.követelések hosszú lejáratú tulajd.kölcsönök bevételeire

0

0

0

0

141

D/II8d

- ebből: költ.évet követően esed.köv.bef.c.külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

0

142

D/II

Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8)

396 260 382

485 687 825

485 687 825

485 687 825

0

143

D/III/1

Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f)

6 162 563

6 217 067

6 217 067

6 217 067

0

144

D/III/1a

- ebből: immateriális javakra adott előlegek

0

0

0

0

145

D/III/1b

- ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek

0

0

0

0

146

D/III/1c

- ebből: készletekre adott előlegek

0

0

0

0

147

D/III/1d

- ebből: igénybe vett szolgáltatásra adott előlegek

0

0

0

0

148

D/III/1e

- ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek

450 000

400 000

400 000

400 000

149

D/III/1f

- ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések

5 712 563

5 817 067

5 817 067

5 817 067

150

D/III/2

Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása

0

0

0

0

151

D/III/3

Más által beszedett bevételek elszámolása

0

0

0

0

152

D/III/4

Forgótőke elszámolása

100 000

100 000

100 000

100 000

153

D/III/5

Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása

0

0

0

0

154

D/III/6

Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása

0

0

0

0

155

D/III/7

Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása

624 769

279 583

279 583

279 583

156

D/III/8

Részesedésszerzés esetén átadott eszközök

0

0

0

0

157

D/III/9

Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok

0

0

0

0

158

D/III

Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9)

6 887 332

6 596 650

6 596 650

6 596 650

0

159

D)

KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III)

497 742 848

626 649 677

720 884 601

626 649 677

0

160

E/I/1

Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó

0

0

0

0

161

E/I/2

Más előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó

3 756 298

1 247 000

1 247 000

1 247 000

162

E/I/3

Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó

0

0

0

0

163

E/I/4

Más előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó

0

0

0

0

164

E/I

Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4)

3 756 298

1 247 000

1 247 000

1 247 000

0

165

E/II/1

Kapott előleghez kapcsolódó fizetendő általános forgalmi adó

0

0

0

0

166

E/II/2

Más fizetendő általános forgalmi adó

2 126 295

-12 344 000

-12 344 000

-12 344 000

167

E/II

Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2)

2 126 295

-12 344 000

-12 344 000

-12 344 000

0

168

E/III/1

December havi illetmények, munkabérek elszámolása

0

0

0

0

169

E/III/2

Utalványok, bérl.és más hasonló, készpénz-hely.fiz.eszköznek nem minősülő eszk.elszámolásai

0

0

0

0

170

E/III

Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+E/III/2)

0

0

0

0

0

171

E)

EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III)

5 882 593

-11 097 000

-11 097 000

-11 097 000

0

172

F/1

Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása

0

0

0

0

173

F/2

Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása

41 655

0

0

0

174

F/3

Halasztott ráfordítások

0

0

0

0

175

F)

AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3)

41 655

0

0

0

0

176

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F):

16 780 211 254

16 961 567 949

21 309 051 884

16 961 567 949

0

15. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

VAGYONKIMUTATÁS a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő eszközökről, forgalomképesség szerint

Adatok forintban

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Mérleg

Eszközök

2024. évi állomány

2025. évi állomány

Forgalom-
képtelen törzsvagyon

Kizárólagos nemzeti vagyonba tartozó vagyon

Nemzet-
gazdasági szempontból kiemelt jelentőségű törzsvagyon

Korlátozottan forgalom képes vagyon

Üzleti vagyon

2

A/I/1

Vagyoni értékű jogok

199 729

119 730

0

0

0

0

119 730

3

A/I/2

Szellemi termékek

14 764 998

10 266 591

0

0

0

0

10 266 591

4

A/I/3

Immateriális javak értékhelyesbítése

0

0

0

0

0

0

0

5

A/I

Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3)

14 964 727

10 386 321

0

0

0

0

10 386 321

6

A/II/1

Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok

14 685 948 038

14 843 860 876

0

327 592 486

0

995 340 744

13 520 927 646

7

A/II/2

Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

77 158 409

68 319 209

0

5 040 000

0

1 089 275

62 189 934

8

A/II/3

Tenyészállatok

0

0

0

0

0

0

0

9

A/II/4

Beruházások, felújítások

300 315 567

50 214 909

50 214 909

0

0

0

0

10

A/II/5

Tárgyi eszközök értékhelyesbítése

509 049 160

509 049 160

0

0

0

0

509 049 160

11

A/II

Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5)

15 572 471 174

15 471 444 154

50 214 909

332 632 486

0

996 430 019

14 092 166 740

12

A/III/1

Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e)

70 875 000

43 625 000

0

0

0

0

43 625 000

13

A/III/1a

- ebből: tartós részesedések jegybankban

0

0

0

0

0

0

0

14

A/III/1b

- ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban

70 875 000

43 625 000

0

0

0

0

43 625 000

15

A/III/1c

- ebből: tartós részesedésel pénzügyi vállalkozásban

0

0

0

0

0

0

0

16

A/III/1d

- ebből: tartós részesedések társulásban

0

0

0

0

0

0

0

17

A/III/1e

- ebből: egyéb tartós részesedések

0

0

0

0

0

0

0

18

A/III/2

Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=A/III/2a+A/III/2/b)

0

0

0

0

0

0

0

19

A/III/2a

- ebből: államkötvények

0

0

0

0

0

0

0

20

A/III/2b

- ebből: helyi önkormányzatok kötvényei

0

0

0

0

0

0

0

21

A/III/3

Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

0

0

0

0

22

A/III

Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3)

70 875 000

43 625 000

0

0

0

0

43 625 000

23

A/IV/1

Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c)

420 510 289

405 423 360

0

0

0

35 386 805

370 036 555

24

A/IV/1a

- ebből: immateriális javak

0

0

0

0

0

0

0

25

A/IV/1b

- ebből: tárgyi eszközök

420 510 289

405 423 360

0

0

0

35 386 805

370 036 555

26

A/IV/1c

- ebből: tartós részesedések, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

0

0

0

0

0

0

0

27

A/IV/2

Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése

0

0

0

0

0

0

0

28

A/IV

Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2)

420 510 289

405 423 360

0

0

0

35 386 805

370 036 555

29

A)

NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEF.ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV)

16 078 821 190

15 930 878 835

50 214 909

332 632 486

0

1 031 816 824

14 516 214 616

30

B/I/1

Vásárolt készletek

0

0

0

0

0

0

0

31

B/I/2

Átsorolt, követelés fejében átvett készletek

0

0

0

0

0

0

0

32

B/I/3

Egyéb készletek

0

0

0

0

0

0

0

33

B/I/4

Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek

0

0

0

0

0

0

0

34

B/I/5

Növendék-, hízó és egyéb állatok

0

0

0

0

0

0

0

35

B/I

Készletek (=B/I/1+…+B/I/5)

0

0

0

0

0

0

0

36

B/II/1

Nem tartós részesedések

0

0

0

0

0

0

0

37

B/II/2

Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=B/II/2a+…+B/II/2e)

0

0

0

0

0

0

0

38

B/II/2a

- ebből: kárpótlási jegyek

0

0

0

0

0

0

0

39

B/II/2b

- ebből: kincstárjegyek

0

0

0

0

0

0

0

40

B/II/2c

- ebből: államkötvények

0

0

0

0

0

0

0

41

B/II/2d

- ebből: helyi önkormányzatok kötvényei

0

0

0

0

0

0

0

42

B/II

Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2)

0

0

0

0

0

0

0

43

B)

NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II)

0

0

0

0

0

0

0

44

C/I/1

Éven túli lejáratú forint lekötött bankbetétek

0

0

0

0

0

0

0

45

C/I/2

Éven túli lejáratú deviza lekötött bankbetétek

0

0

0

0

0

0

0

46

C/I

Lekötött bankbetétek (=C/I/1+…+C/I/2)

0

0

0

0

0

0

0

47

C/II/1

Forintpénztár

0

0

0

0

0

0

0

48

C/II/2

Valutapénztár

0

0

0

0

0

0

0

49

C/II/3

Betétkönyvek, csekkek, elektronikus pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0

50

C/II

Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3)

0

0

0

0

0

0

0

51

C/III/1

Kincstáron kívüli forintszámlák

191 138 277

415 136 437

0

0

0

0

415 136 437

52

C/III/2

Kincstárban vezetett forintszámlák

6 584 691

0

0

0

0

0

0

53

C/III

Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2)

197 722 968

415 136 437

0

0

0

0

415 136 437

54

C/IV/1

Kincstáron kívüli devizaszámlák

0

0

0

0

0

0

0

55

C/IV/2

Kincstárban vezetett devizaszámlák

0

0

0

0

0

0

0

56

C/IV

Devizaszámlák (=CIV/1+C/IV/2)

0

0

0

0

0

0

0

57

C)

PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV)

197 722 968

415 136 437

0

0

0

0

415 136 437

58

D/I/1

Költségvetési évben esedékes követelések műk.c. támogatások bevételeire ÁH belülről (>=D/I/1a)

0

0

0

0

0

0

0

59

D/I/1a

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések m.c.visszatérítendő tám.visszatér.ÁH belülről

0

0

0

0

0

0

0

60

D/I/2

Költségvetési évben esedékes követelések felh.c.tám.bevételeire ÁH belülről (>=D/I/2a)

0

0

0

0

0

0

0

61

D/I/2a

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések felh.c.visszatér.tám.visszatér. ÁH belülről

0

0

0

0

0

0

0

62

D/I/3

Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f)

50 700 156

71 817 138

71 817 138

0

0

0

0

63

D/I/3a

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések jövedelemadókra

0

0

0

0

0

0

0

64

D/I/3b

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra

0

0

0

0

0

0

0

65

D/I/3c

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra

0

0

0

0

0

0

0

66

D/I/3d

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra

15 972 366

32 723 637

32 723 637

0

0

0

0

67

D/I/3e

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira

16 688 025

34 854 417

34 854 417

0

0

0

0

68

D/I/3f

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre

18 039 765

4 239 084

4 239 084

0

0

0

0

69

D/I/4

Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i)

41 405 478

60 930 564

60 930 564

0

0

0

0

70

D/I/4a

- ebből: költségvetési évben esedékes köv.készletért.ellenért., szolg.ellenért., közv.szolg.ellenértékére

1 792 999

6 260 862

6 260 862

0

0

0

0

71

D/I/4b

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre

31 778 246

43 586 605

43 586 605

0

0

0

0

72

D/I/4c

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra

110 981

45 045

45 045

0

0

0

0

73

D/I/4d

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra

7 605 142

10 919 942

10 919 942

0

0

0

0

74

D/I/4e

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére

0

0

0

0

0

0

0

75

D/I/4f

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bev.

0

0

0

0

0

0

0

76

D/I/4g

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire

0

0

0

0

0

0

0

77

D/I/4h

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre

0

0

0

0

0

0

0

78

D/I/4i

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre

118 110

118 110

118 110

0

0

0

0

79

D/I/5

Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/I/5a+…+D/I/5e)

0

0

0

0

0

0

0

80

D/I/5a

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések immateriális javak értékesítésére

0

0

0

0

0

0

0

81

D/I/5b

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére

0

0

0

0

0

0

0

82

D/I/5c

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére

0

0

0

0

0

0

0

83

D/I/5d

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések értékesítésére

0

0

0

0

0

0

0

84

D/I/5e

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bev.

0

0

0

0

0

0

0

85

D/I/6

Költségvetési évben esedékes követelések m.c.átvett pénzeszközre (>=D/I/6a+D/I/6b+D/I/6c)

0

0

0

0

0

0

0

86

D/I/6a

- ebből: költségvetési évben esedékes köv.műk.c.visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése az EU-tól

0

0

0

0

0

0

0

87

D/I/6b

- ebből: költs.évben esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.korm. és más nemz.szerv.

0

0

0

0

0

0

0

88

D/I/6c

- ebből: költségvetési évben esedékes köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér. ÁH kívülről

0

0

0

0

0

0

0

89

D/I/7

Költségvetési évben esedékes köv.felh.c.átvett pénzeszközre (>=D/I/7a+D/I/7b+D/I/7c)

2 489 500

1 617 500

1 617 500

0

0

0

0

90

D/I/7a

- ebből: költségvetési évben esedékes köv.felhalm.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér. az EUtól

0

0

0

0

0

0

0

91

D/I/7b

- ebből: költ.évben esed.köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.korm. és más nemz.szerv.

0

0

0

0

0

0

0

92

D/I/7c

- ebből: költ.évben esed.köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs. visszatérülésére ÁH kívülről

0

0

0

0

0

0

0

93

D/I/8

Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre (>=D/I/8a+…+D/I/8g)

0

0

0

0

0

0

0

94

D/I/8a

- ebből: költ.évben esed.köv.forgatási célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

0

0

0

0

95

D/I/8b

- ebből: költ.évben esed.köv.befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

0

0

0

0

96

D/I/8c

- ebből: költ.évben esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére

0

0

0

0

0

0

0

97

D/I/8d

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire

0

0

0

0

0

0

0

98

D/I/8e

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire

0

0

0

0

0

0

0

99

D/I/8f

- ebből: költ.évben esed.köv.forgatási célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

0

0

0

0

100

D/I/8g

- ebből: költ.évben esed.köv.befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

0

0

0

0

101

D/I

Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8)

94 595 134

134 365 202

134 365 202

0

0

0

0

102

D/II/1

Költ.évet követően esed.köv.műk.c.tám.bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/1a)

0

0

0

0

0

0

0

103

D/II/1a

- ebből: költ.évet köv.esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatérülésére ÁH belülről

0

0

0

0

0

0

0

104

D/II/2

Költs.évet köv.esed.köv.felh.c.támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/2a)

0

0

0

0

0

0

0

105

D/II/2a

- ebből: költ.évet köv.esed.köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatérülésére ÁH belülről

0

0

0

0

0

0

0

106

D/II/3

Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/II/3a+…+D/II/3f)

373 135 382

471 862 825

471 862 825

0

0

0

0

107

D/II/3a

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések jövedelemadókra

0

0

0

0

0

0

0

108

D/II/3b

- ebből: költ.évet követően esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra

0

0

0

0

0

0

0

109

D/II/3c

- ebből: költ.évet követően esedékes köv.bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra

0

0

0

0

0

0

0

110

D/II/3d

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések vagyoni típusú adókra

4 277 118

8 744 668

8 744 668

0

0

0

0

111

D/II/3e

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira

368 584 010

462 497 620

462 497 620

0

0

0

0

112

D/II/3f

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre

274 254

620 537

620 537

0

0

0

0

113

D/II/4

Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre (=D/II/4a+…+D/II/4i)

0

0

0

0

0

0

0

114

D/II/4a

- ebből: költ.évet köv.esed.köv.készletért.ellenért., szolg.ellenért., közv.szolg. ellenértékére

0

0

0

0

0

0

0

115

D/II/4b

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések tulajdonosi bevételekre

0

0

0

0

0

0

0

116

D/II/4c

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ellátási díjakra

0

0

0

0

0

0

0

117

D/II/4d

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra

0

0

0

0

0

0

0

118

D/II/4e

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére

0

0

0

0

0

0

0

119

D/II/4f

- ebből: költ.évet követően esedékes köv.kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre

0

0

0

0

0

0

0

120

D/II/4g

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire

0

0

0

0

0

0

0

121

D/II/4h

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre

0

0

0

0

0

0

0

122

D/II/4i

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb működési bevételekre

0

0

0

0

0

0

0

123

D/II/5

Költ.évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/II/5a+…+D/II/5e)

0

0

0

0

0

0

0

124

D/II/5a

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések immateriális javak értékesítésére

0

0

0

0

0

0

0

125

D/II/5b

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ingatlanok értékesítésére

0

0

0

0

0

0

0

126

D/II/5c

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére

0

0

0

0

0

0

0

127

D/II/5d

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések értékesítésére

0

0

0

0

0

0

0

128

D/II/5e

- ebből: költ.évet követően esedékes köv.részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre

0

0

0

0

0

0

0

129

D/II/6

Költ.évet követően esedékes köv.műk.c.átvett pénzeszk. (>=D/II/6a+D/II/6b+D/II/6c)

23 125 000

13 125 000

13 125 000

0

0

0

0

130

D/II/6a

- ebből: költ.évet köv.esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

0

0

0

131

D/II/6b

- ebből: költ.évet köv.esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.korm. és más nemz.szerv.

0

0

0

0

0

0

0

132

D/II/6c

- ebből: költ.évet követően esed.köv.műk.c.visszatér.tám., kölcs.visszatérülésére ÁH kívülről

23 125 000

13 125 000

13 125 000

0

0

0

0

133

D/II/7

Költ.évet követően esed.köv.felh.c.átvett pénzeszközre (>=D/II/7a+D/II/7b+D/II/7c)

0

700 000

700 000

0

0

0

0

134

D/II/7a

- ebből: költ.évet követően esed.köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.az Európai Uniótól

0

0

0

0

0

0

0

135

D/II/7b

- ebből: költ.évet köv.esed.köve.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér.korm.és más nemz.szerv.

0

0

0

0

0

0

0

136

D/II/7c

- ebből: költ.évet köv.esedékes köv.felh.c.visszatér.tám., kölcs.visszatér. ÁH kívülről

0

0

0

0

0

0

0

137

D/II/8

Költ.évet köv.esed.köv.fin.bevételekre (=D/II/8a+D/II/8b+D/II/8c+D/II/8d)

0

0

0

0

0

0

0

138

D/II8a

- ebből: költ.évet köv.esed.köv.bef.célú belf.értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

0

0

0

0

139

D/II8b

- ebből: költ.évet köv.esedékes követelések ÁH belüli megelőlegezések törlesztésére

0

0

0

0

0

0

0

140

D/II8c

- ebből: költ.évet követően esed.követelések hosszú lejáratú tulajd.kölcsönök bevételeire

0

0

0

0

0

0

0

141

D/II8d

- ebből: költ.évet követően esed.köv.bef.c.külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből

0

0

0

0

0

0

0

142

D/II

Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8)

396 260 382

485 687 825

485 687 825

0

0

0

0

143

D/III/1

Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f)

6 162 563

6 217 067

6 217 067

0

0

0

0

144

D/III/1a

- ebből: immateriális javakra adott előlegek

0

0

0

0

0

0

0

145

D/III/1b

- ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek

0

0

0

0

0

0

0

146

D/III/1c

- ebből: készletekre adott előlegek

0

0

0

0

0

0

0

147

D/III/1d

- ebből: igénybe vett szolgáltatásra adott előlegek

0

0

0

0

0

0

0

148

D/III/1e

- ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek

450 000

400 000

400 000

0

0

0

0

149

D/III/1f

- ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések

5 712 563

5 817 067

5 817 067

0

0

0

0

150

D/III/2

Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása

0

0

0

0

0

0

0

151

D/III/3

Más által beszedett bevételek elszámolása

0

0

0

0

0

0

0

152

D/III/4

Forgótőke elszámolása

100 000

100 000

100 000

0

0

0

0

153

D/III/5

Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása

0

0

0

0

0

0

0

154

D/III/6

Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása

0

0

0

0

0

0

0

155

D/III/7

Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása

624 769

279 583

279 583

0

0

0

0

156

D/III/8

Részesedésszerzés esetén átadott eszközök

0

0

0

0

0

0

0

157

D/III/9

Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok

0

0

0

0

0

0

0

158

D/III

Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9)

6 887 332

6 596 650

6 596 650

0

0

0

0

159

D)

KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III)

497 742 848

626 649 677

626 649 677

0

0

0

0

160

E/I/1

Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó

0

0

0

0

0

0

0

161

E/I/2

Más előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó

3 756 298

1 247 000

1 247 000

0

0

0

0

162

E/I/3

Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó

0

0

0

0

0

0

0

163

E/I/4

Más előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó

0

0

0

0

0

0

0

164

E/I

Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4)

3 756 298

1 247 000

1 247 000

0

0

0

0

165

E/II/1

Kapott előleghez kapcsolódó fizetendő általános forgalmi adó

0

0

0

0

0

0

0

166

E/II/2

Más fizetendő általános forgalmi adó

2 126 295

-12 344 000

-12 344 000

0

0

0

0

167

E/II

Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2)

2 126 295

-12 344 000

-12 344 000

0

0

0

0

168

E/III/1

December havi illetmények, munkabérek elszámolása

0

0

0

0

0

0

0

169

E/III/2

Utalványok, bérl.és más hasonló, készpénz-hely.fiz.eszköznek nem minősülő eszk.elszámolásai

0

0

0

0

0

0

0

170

E/III

Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+E/III/2)

0

0

0

0

0

0

0

171

E)

EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III)

5 882 593

-11 097 000

-11 097 000

0

0

0

0

172

F/1

Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása

0

0

0

0

0

0

0

173

F/2

Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása

41 655

0

0

0

0

0

0

174

F/3

Halasztott ráfordítások

0

0

0

0

0

0

0

175

F)

AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3)

41 655

0

0

0

0

0

0

176

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F):

16 780 211 254

16 961 567 949

665 767 586

332 632 486

0

1 031 816 824

14 931 351 053

16. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

VAGYONKIMUTATÁS a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő forrásokról

Adatok forintban

A

B

C

D

1

Mérleg

Források

2024. évi állomány

2025. évi állomány

2

G/I

Nemzeti vagyon induláskori értéke

57 881 979

57 881 979

3

G/II

Nemzeti vagyon változásai

0

0

4

G/III

Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

165 110 783

165 110 783

5

G/IV

Felhalmozott eredmény

15 626 675 147

15 379 349 394

6

G/V

Eszközök értékhelyesbítésének forrása

509 049 160

509 049 160

7

G/VI

Mérleg szerinti eredmény

-247 325 753

196 455 817

8

G)

SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI)

16 111 391 316

16 307 847 133

9

H/I/1

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

0

0

10

H/I/2

Költségvetési évben esedékes köt.munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra

0

0

11

H/I/3

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

0

0

12

H/I/4

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira

0

0

13

H/I/5

Költségvetési évben esedékes köt.egyéb működési célú kiadásokra (>=H/I/5a+H/I/5b)

0

0

14

H/I/5a

- ebből: költ.évben esedékes köt.műk.c.visszatérítendő tám., kölcsönök törlesztésére ÁH belülre

0

0

15

H/I/5b

- ebből: költ.évben esedékes kötelezettségek műk.c.támogatásokra az Európai Uniónak

0

0

16

H/I/6

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra

0

0

17

H/I/7

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra

0

0

18

H/I/8

Költ.évben esedékes kötelezettségek egyéb felh.célú kiadásokra (>=H/I/8a+H/I/8b)

0

0

19

H/I/8a

- ebből: költ.évben esedékes köt.felh.c.visszatérítendő tám., kölcsönök törlesztésére ÁH belülre

0

0

20

H/I/8b

- ebből: költ.évben esedékes köt.felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak

0

0

21

H/I/9

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/I/9a+…+H/I/9l)

0

0

22

H/I/9a

- ebből: költ.évben esedékes köt.hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi váll.

0

0

23

H/I/9b

- ebből: költ.évben esedékes köt.rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törl.pénzügyi vállalkozásnak

0

0

24

H/I/9c

- ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására

0

0

25

H/I/9d

- ebből: költ.évben esedékes köt.éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására

0

0

26

H/I/9e

- ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására

0

0

27

H/I/9f

- ebből: költ.évben esedékes köt.éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására

0

0

28

H/I/9g

- ebből: költ.évben esedékes kötelezettségek ÁH belüli megelőlegezések visszafizetésére

0

0

29

H/I/9h

- ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira

0

0

30

H/I/9i

- ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására

0

0

31

H/I/9j

- ebből: költ.évben esed.köt.hitelek, kölcs.törl.külföldi kormányoknak és nemzetközi szerv.

0

0

32

H/I/9k

- ebből: költ.évben esedékes köt.hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek

0

0

33

H/I/9l

- ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek váltókiadásokra

0

0

34

H/I

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9)

0

0

35

H/II/1

Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

0

0

36

H/II/2

Költ.évet követően esedékes köt.munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra

0

0

37

H/II/3

Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

0

0

38

H/II/4

Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira

0

0

39

H/II/5

Költségvetési évet követően esedékes köt.egyéb műk.célú kiadásokra (>=H/II/5a+H/II/5b)

0

0

40

H/II/5a

- ebből: költ.évet köv.esedékes köt.műk.c.visszatér.tám., kölcs.törlesztésére ÁH belülre

0

0

41

H/II/5b

- ebből: költ.évet követően esedékes köt.működési célú támogatásokra az Európai Uniónak

0

0

42

H/II/6

Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra

0

0

43

H/II/7

Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felújításokra

0

0

44

H/II/8

Költ.évet követően esedékes köt.egyéb felh.célú kiadásokra (>=H/II/8a+H/II/8b)

0

0

45

H/II/8a

- ebből: költ.évet követően esedékes köt.felh.c.visszatér.tám., kölcs.törlesztésére ÁH belülre

0

0

46

H/II/8b

- ebből: költ.évet követően esedékes köt.felh.célú támogatásokra az Európai Uniónak

0

0

47

H/II/9

Költ.évet követően esedékes kötelezettségek finansz.kiadásokra (>=H/II/9a+…+H/II/9j)

25 341 909

33 740 036

48

H/II/9a

- ebből: költ.évet követően esedékes köt.hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törl.pénzügyi váll.

0

0

49

H/II/9b

- ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására

0

0

50

H/II/9c

- ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására

0

0

51

H/II/9d

- ebből: költ.évet követően esedékes köt.éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására

0

0

52

H/II/9e

- ebből: költ.évet követően esedékes kötelezettségek ÁH belüli megelőlegezések visszafizetésére

25 341 909

33 740 036

53

H/II/9f

- ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira

0

0

54

H/II/9g

- ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására

0

0

55

H/II/9h

- ebből: költ.évet követően esedékes köt.hitelek, kölcsönök törl.külföldi korm.és nemz.szerv.

0

0

56

H/II/9i

- ebből: költ.évet követően esedékes köt.külföldi hitelek, kölcs.törl.külföldi pénzintézeteknek

0

0

57

H/II/9j

- ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek váltókiadásokra

0

0

58

H/II

Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9)

25 341 909

33 740 036

59

H/III/1

Kapott előlegek

182 911 568

150 622 604

60

H/III/2

Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása

0

0

61

H/III/3

Más szervezetet megillető bevételek elszámolása

197 345

78 237

62

H/III/4

Forgótőke elszámolása (Kincstár)

0

0

63

H/III/5

Nemzeti vagyonba tartozó bef.eszközökkel kapcs.egyes köt.jellegű sajátos elszámolások

0

0

64

H/III/6

Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elsz.

0

0

65

H/III/7

Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok

0

0

66

H/III/8

Nemzetközi támogatási programok pénzeszközei

0

0

67

H/III/9

Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nél elhelyezett fedezeti betétek

0

0

68

H/III

Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10)

183 108 913

150 700 841

69

H)

KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III)

208 450 822

184 440 877

70

I)

KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK

0

0

71

J/1

Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása

0

0

72

J/2

Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

82 937 115

97 074 037

73

J/3

Halasztott eredményszemléletű bevételek

377 432 001

372 205 902

74

J)

PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3)

460 369 116

469 279 939

75

FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J):

16 780 211 254

16 961 567 949

17. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

VAGYONKIMUTATÁS az érték nélkül nyilvántartott eszközökről, kulturális javakról, régészeti leletekről

Adatok forintban

1. "0"-ra leírt eszközök állománya (bruttó érték)

A

B

C

D

1

S.

Megnevezés

2024. év

2025. év

2

1.1.

Immateriális javak

117 024 874

124 857 151

3

1.2.

Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

5 377 187

5 420 387

4

1.3.

Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

274 659 784

283 403 049

5

1.4.

Tenyészállatok

0

0

6

1.5.

Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott, vagyonkezelésbe vett eszközök

75 633 203

75 633 203

7

1.

ÖSSZESEN:

472 695 048

489 313 790

2. Az önkormányzat tulajdonában lévő érték nélkül nyilvántartott eszközök állománya

A

B

C

D

1

S.

Megnevezés

Mennyiség

Mennyiségi egység

2

2.1.

3

2.2.

4

2.3.

5

2.4.

6

2.5.

3. Az önkormányzat tulajdonában lévő kulturális javak állománya

A

B

C

D

1

S.

Megnevezés

Mennyiség

Mennyiségi egység

2

3.1.

3

3.2.

4

3.3.

5

3.4.

6

3.5.

4. Az önkormányzat tulajdonában lévő régészeti leletek állománya

A

B

C

D

1

S.

Megnevezés

Mennyiség

Mennyiségi egység

2

4.1.

3

4.2.

4

4.3.

5

4.4.

6

4.5.

18. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

VAGYONKIMUTATÁS a vagyonkezelésbe adott eszközökről, függő befektetett eszközökről, készletekről

01-02. számlaosztály

Adatok forintban

1. Vagyonkezelésbe adott eszközök

A

B

C

D

1

Főkönyv

Megnevezés

2024. év

2025. év

2

0111

Immateriális javak

0

0

3

0112

Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

0

0

4

0113

Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

0

0

5

0114

Tenyészállatok

0

0

6

0115

Készletek

0

0

7

0116

Részesedések

0

0

8

ÖSSZESEN:

0

0

2. Függő befektetett eszközök

A

B

C

D

1

Főkönyv

Megnevezés

2024. év

2025. év

2

012

Bérbe vett befektetett eszközök

0

0

3

0131

Letétbe átvett befektetett eszközök nyilvántartási számlája

0

0

4

0132

Bizományba átvett befektetett eszközök nyilvántartási számlája

0

0

5

0133

Üzemeltetésre átvett befektetett eszközök nyilvántartási számlája

0

0

6

0134

Hagyatéki eljárással kapcsolatos befektetett eszközök nyilvántartási számlája

0

0

7

0136

Rendezetlen befektetett eszközök nyilvántartási számlája

0

0

8

014

PPP konstrukcióban használt befektetett eszközök

0

0

9

015

Állami elhelyezési célú ingatlanhasználati jogviszony keretében használt befektetett eszközök

0

0

10

017

Közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyonkezelésébe adott eszközök

0

0

3. Függő készletek

A

B

C

D

1

Főkönyv

Megnevezés

2024. év

2025. év

2

021

Bérbe vett készletek

0

0

3

0221

Letétbe átvett készletek

0

0

4

0222

Bizományba átvett készletek

0

0

5

0223

Hagyatéki eljárással kapcsolatos készletek nyilvántartási számlája

0

0

6

0224

Bizományba átvett készletek nyilvántartási számlája

0

0

7

0225

PPP konstrukcióban lévő készletek nyilvántartási számlája

0

0

8

023

Intervenciós készletek

0

0

19. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

VAGYONKIMUTATÁS a függő követelésekről és kötelezettségekről, a biztos (jövőbeni) követelésekről

03-04. számlaosztály

Adatok forintban

1. Függő követelések

A

B

C

D

1

Főkönyv

Megnevezés

2024. év

2025. év

2

031

Támogatási célú előlegekkel kapcsolatos elszámolási követelések

0

0

3

0321

Kétes követelések nyilvántartási számlája

44 094 488

12 480 091

4

03216

Gépjárműadóval kapcsolatos függő követelések

5 112 602

4 179 520

5

0322

Peresített követelések nyilvántartási számlája

0

0

6

0323

Kapott kezesség, garancia miatti függő követelések

0

0

7

0324

Biztosítékokkal, fedezetekkel kapcsolatos függő követelések

0

0

8

0325

Váltókezesi függő követelések

0

0

9

0326

Hagyatéki eljárás miatti függő követelések

0

0

10

0327

Illetékekkel kapcsolatos függő követelések

0

0

11

0328111

Mást megillető megosztott függő központi igazgatási szolgáltatási díjak követelés állománya

0

0

12

0328112

Mást megillető megosztott függő központi felügyeleti díjak követelés állománya

0

0

13

03281131

Mást megillető megosztott függő központi körben beszedett bírság követelés állománya

0

0

14

03281132

Mást megillető megosztott függő központi körben beszedett építésügyi bírság követelés állománya

0

0

15

03281133

Mást megillető megosztott függő központi körben beszedett szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és közl.szabálysért.utáni közig.bírság követelés áll.

0

0

16

03281139

Mást megillető megosztott függő központi körben beszedett egyéb bírság követelés állománya

0

0

17

0328121

Mást megillető megosztott függő gépjárműadó követelések állománya

0

0

18

0328122

Mást megillető megosztott függő iparűzési adó követelések állománya

0

0

19

03281231

Mást megillető megosztott függő környezetvédelmi bírság követelések állománya

0

0

20

03281232

Mást megillető megosztott függő építésügyi bírság követelések állománya

0

0

21

03281233

Mást megillető megosztott függő szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és közlekedési szabálysértések utáni közigazgatási bírság követelések állománya

0

0

22

03281239

Mást megillető megosztott függő egyéb bírság követelések állománya

0

0

23

0328124

Mást megillető megosztott függő adók módjára behajtandó követelések állománya

0

0

24

0328129

Mást megillető megosztott függő egyéb önkormányzati közhatalmi követelések állománya

0

0

25

0328213

Központi költségvetést kizárólag megillető, központi költségvetési szervek által beszedett függő eljárási illeték követelések állománya

0

0

26

0328214

Központi költségvetést kizárólag megillető függő bírság követelések állománya

0

0

27

0328219

Központi költségvetést kizárólag megillető, központi költségvetési szervek által beszedett függő egyéb közhatalmi követelések állománya

0

0

28

0328221

Központi költségvetést kizárólag megillető, önkormányzatok által beszedett függő közigazgatási hatósági eljárási illeték követelések állománya

0

0

29

0328222

Központi költségvetést kizárólag megillető, önkormányzatok által beszedett függő adók módjára behajtandó bevételek miatti közhatalmi követelések áll.

0

0

30

0328229

Központi költségvetést kizárólag megillető, önkormányzatok által beszedett egyéb közhatalmi követelések állománya

0

0

31

03283

Mást megillető megosztott függő működési bevételek miatti követelések állománya

0

0

32

03284

Mást megillető függő egyéb megosztott követelések állománya

0

0

33

03288111

Mást megillető megosztott függő központi közhatalmi követelések előző évi értékvesztésének állománya

0

0

34

03288112

Mást megillető megosztott függő önkormányzati közhatalmi követelések előző évi értékvesztésének állománya

0

0

35

03288121

Központi költségvetést kizárólag megillető, központi költségvetési szervek által beszedett függő közhatalmi követelések előző évi értékvesztésének áll.

0

0

36

03288122

Központi költségvetést kizárólag megillető, önkormányzatok által beszedett függő közhatalmi követelések előző évi értékvesztésének állománya

0

0

37

0328813

Mást megillető függő működési bevételek miatti követelések előző évi értékvesztésének állománya

0

0

38

0328814

Mást megillető függő egyéb megosztott követelések előző évi értékvesztésének állománya

0

0

39

03288211

Mást megillető megosztott függő központi közhatalmi követelések tárgyévi értékvesztésének állománya

0

0

40

03288212

Mást megillető megosztott függő önkormányzati közhatalmi követelések tárgyévi értékvesztésének állománya

0

0

41

03288221

Központi költségvetést kizárólag megillető, központi költségvetési szervek által beszedett függő közhatalmi követelések tárgyévi értékvesztésének állománya

0

0

42

03288222

Központi költségvetést kizárólag megillető, önkormányzatok által beszedett függő közhatalmi követelések tárgyévi értékvesztésének állománya

0

0

43

0328823

Mást megillető függő működési bevételek miatti követelések tárgyévi értékvesztésének állománya

0

0

44

0328824

Mást megillető függő egyéb megosztott követelések tárgyévi értékvesztésének állománya

0

0

45

03288311

Mást megillető megosztott függő központi közhatalmi követelések értékvesztésének visszaírása

0

0

46

03288312

Mást megillető megosztott függő önkormányzati közhatalmi követelések értékvesztésének visszaírása

0

0

47

03288321

Központi költségvetést kizárólag megillető, központi költségvetési szervek által beszedett függő közhatalmi követelések értékvesztésének visszaírása

0

0

48

03288322

Központi költségvetést kizárólag megillető, önkormányzatok által beszedett függő közhatalmi követelések értékvesztésének visszaírása

0

0

49

0328833

Mást megillető függő működési bevételek miatti követelések értékvesztésének visszaírása

0

0

50

0328834

Mást megillető függő egyéb megosztott követelések értékvesztésének visszaírása

0

0

51

032911

Államháztartáson belüli működési célú támogatási előlegek miatti függő követelések nyilvántartási számlája

0

0

52

032912

Államháztartáson belüli működési célú jogosulatlan igénybevétel miatti függő követelések nyilvántartási számlája

0

0

53

032921

Államháztartáson belüli felhalmozási célú támogatási előlegek miatti függő követelések nyilvántartási számlája

0

0

54

032922

Államháztartáson belüli felhalmozási célú jogosulatlan igénybevétel miatti függő követelések nyilvántartási számlája

0

0

55

033

Biztos (jövőbeni) követelések

0

0

56

ÖSSZESEN:

49 207 090

16 659 611

2. Függő kötelezettségek

A

B

C

D

1

Főkönyv

Megnevezés

2024. év

2025. év

2

0411

Állami többségi tulajdonú vállalkozás miatti kezességgel-, garanciavállalással kapcsolatos függő kötelezettségek

0

0

3

0412

Önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozás miatti kezességgel-, garanciavállalással kapcsolatos függő kötelezettségek

0

0

4

0413

Egyéb kezességgel-, garanciavállalással kapcsolatos függő kötelezettségek

0

0

5

042

Peres ügyekkel kapcsolatos függő kötelezettségek

0

0

6

043

El nem ismert tartozások

0

0

7

044

Támogatási célú előlegekkel kapcsolatos elszámolási kötelezettségek

0

0

8

0451

Váltókezesi függő kötelezettségek

0

0

9

0452

Biztosítékokkal, fedezetekkel kapcsolatos függő kötelezettség

0

0

10

0453

Hagyatéki eljárás miatti függő kötelezettség

0

0

11

0454

Gépjárműadóval kapcsolatos függő kötelezettségek

-4 066 184

-3 763 489

12

ÖSSZESEN:

-4 066 184

-3 763 489

20. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

Az Önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségek és részesedések alakulása

Adatok forintban

A

B

C

D

E

1

S.

Gazdálkodó szervezet megnevezése

Részesedés mértéke (%-ban)

Részesedés összege (Ft-ban)

Működésből származó kötelezettségek összege 2025.12.31

2

a

Solymári Településüzemeltetési Kft

100

29 500 000

nincs adat

3

b

DAKÖV Dabas és Környéke Vízügyi Kft

1,879

13 100 000

nincs adat

4

c

Solymári Közvilágítási Kft.

34,167

1 025 000

nincs adat

5

d

6

e

7

f

8

g

9

h

10

i

11

j

12

ÖSSZESEN:

43 625 000

0

21. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

Adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségek,
valamint a saját bevételeinek a futamidő végéig várható összegei

Adatok forintban

1. 2024. évben tervezett saját bevételek és adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségek

A

B

C

D

E

1

Megnevezés

2024. év

2025. év

2026. év

2027. év

2

Helyi adóból származó bevétel

1 300 100 000

1 240 000 000

1 290 000 000

1 340 000 000

3

Az önkormányzati vagyon és vagyoni értékű jog ért.-ből sz.bev.

122 873 212

24 000 000

24 500 000

25 000 000

4

Díjak, pótlékok, bírságok

11 000 000

9 000 000

9 000 000

9 000 000

5

Tárgyi eszközök, immateriális jószág értékesítéséből származó bev.

6

Részvények, részesedések

7

Kötelezettségvállalással kapcsolatos megtérülés

8

Vállalat értékesítés, privatizáció bevétel

9

Saját bevétel összesen

1 433 973 212

1 273 000 000

1 323 500 000

1 374 000 000

10

Közvilágítás korszerűsítés

16 728 564

16 728 564

16 728 564

16 728 564

11

… hiteltörlesztés és kamat

12

… hiteltörlesztés és kamat

13

Adósságot keletkeztető ügyletek összesen

16 728 564

16 728 564

16 728 564

16 728 564

2. 2025. évben tervezett saját bevételek és adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségek

A

B

C

D

E

1

Megnevezés

2025. év

2026. év

2027. év

2028. év

2

Helyi adóból származó bevétel

1 548 360 000

1 548 360 000

1 548 360 000

1 548 360 000

3

Az önkormányzati vagyon és vagyoni értékű jog ért.-ből sz.bev.

24 000 000

24 500 000

25 000 000

25 000 000

4

Díjak, pótlékok, bírságok

9 000 000

9 000 000

9 000 000

9 000 000

5

Tárgyi eszközök, immateriális jószág értékesítéséből származó bev.

66 000 000

50 000 000

50 000 000

50 000 000

6

Részvények, részesedések

7

Kötelezettségvállalással kapcsolatos megtérülés

8

Vállalat értékesítés, privatizáció bevétel

9

Saját bevétel összesen

1 647 360 000

1 631 860 000

1 632 360 000

1 632 360 000

10

Közvilágítás korszerűsítés

16 728 564

16 728 564

16 728 564

16 728 564

11

… hiteltörlesztés és kamat

12

… hiteltörlesztés és kamat

13

Adósságot keletkeztető ügyletek összesen

16 728 564

16 728 564

16 728 564

16 728 564

3. Tervezett saját bevételek és adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségek eltérései az előző évhez képest

A

B

C

D

E

1

Megnevezés

2025. év

2026. év

2027. év

2028. év

2

Helyi adóból származó bevétel

308 360 000

258 360 000

208 360 000

3

Az önkormányzati vagyon és vagyoni értékű jog ért.-ből sz.bev.

0

0

0

4

Díjak, pótlékok, bírságok

0

0

0

5

Tárgyi eszközök, immateriális jószág értékesítéséből származó bev.

66 000 000

50 000 000

50 000 000

6

Részvények, részesedések

0

0

0

7

Kötelezettségvállalással kapcsolatos megtérülés

0

0

0

8

Vállalat értékesítés, privatizáció bevétel

0

0

0

9

Saját bevétel összesen

374 360 000

308 360 000

258 360 000

0

10

… hiteltörlesztés és kamat

0

0

0

11

… hiteltörlesztés és kamat

0

0

0

12

… hiteltörlesztés és kamat

0

0

0

13

Adósságot keletkeztető ügyletek összesen

0

0

0

0

22. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

Pénzeszközök változásának levezetése

Önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szervek összesen

Adatok forintban

A

B

C

1

S.

Megnevezés

Összeg

2

1.1.

Nyitó pénzkészlet 2025.01.01 napján

197 722 968

3

1.2.

- ebből: Bankszámlák egyenlege

197 722 968

4

1.3.

- ebből: Lekötött betét

0

5

1.4.

- ebből: Pénztárak és betétkönyvek egyenlege

0

6

1.5.

Bevételek ( + )

2 918 173 199

7

1.6.

Kiadások ( - )

2 647 140 953

8

1.7.

Pénzmaradvány (-)

21 501 387

9

1.8.

+/- 36-osok, 098 egyenlege

-32 117 390

10

1.9.

Záró pénzkészlet 2025.12.31 napján

415 136 437

11

1.10.

- ebből:Ÿ Bankszámlák egyenlege

415 136 437

12

1.11.

- ebből: Lekötött betét

0

13

1.12.

- ebből: Pénztárak és betétkönyvek egyenlege

0

23. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

A normatív állami hozzájárulások elszámolása

Adatok forintban

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

1

Jogcím száma

Állami hozzájárulás jogcíme

2025. évi megalapozó felmérés mutató-
száma

2025. megalapozó felmérés szerinti állami hozzájárulás

2025. évi májusi felmérés mutató-
száma

2025. májusi felmérés szerinti állami hozzájárulás

2025. évi októberi felmérés mutató-
száma

2025. októberi felmérés szerinti állami hozzájárulás

2025. évi elszámoló felmérés mutató-
száma

2025. elszámoló felmérés szerinti állami hozzájárulás

2025. évi mutatószám eltérés

2025. évi állami hozzájárulás eltérése

2

1.1.1.1.

Önkormányzati hivatal működésének támogatása

165 837 500

188 162 500

188 162 500

188 162 500

+0,0

+0 Ft

3

1.1.1.2.

Településüzemeltetés - zöldterület-gazdálkodás támogatása

14 502 800

14 502 800

14 502 800

14 502 800

+0,0

+0 Ft

4

1.1.1.3.1.

Településüzemeltetés - közvilágítás alaptámogatása

29 674 200

29 674 200

29 674 200

29 674 200

+0,0

+0 Ft

5

1.1.1.5.

Településüzemeltetés - közutak támogatása

10 471 696

10 471 696

10 471 696

10 471 696

+0,0

+0 Ft

6

1.1.1.6.

Egyéb önkormányzati feladatok támogatása

32 625 600

32 625 600

32 625 600

32 625 600

+0,0

+0 Ft

7

1.1.1.7.

Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása

879 750

879 750

879 750

879 750

+0,0

+0 Ft

8

1.2.1.1.

Óvodaműködtetési támogatás - óvoda napi nyitvatartási ideje eléri a nyolc órát

156,0

26 890 344

154,7

26 666 258

158,7

27 355 754

159,3

27 459 178

+0,6

+103 424 Ft

9

1.2.2.1.

Napi nyolc órát elérő nyitvatartási idővel rendelkező óvodában foglalkoztatott pedagógusok átlagbéralapú támogatása

13,8

140 028 600

12,7

130 009 900

13,4

137 175 800

13,9

142 294 300

+0,5

+5 118 500 Ft

10

1.2.3.1.1.1.

Napi nyolc órát elérő nyitvatartási idővel rendelkező óvodában foglalkoztatott alapfokozatú végzettségű pedagógus II. kategóriába sorolt pedagógusok, pedagógus szakképzettséggel rendelkező segítők kiegészítő támogatása

8,0

6 952 000

8,0

6 952 000

8,3

7 212 700

8,4

7 299 600

+0,1

+86 900 Ft

11

1.2.3.1.1.2.

Napi nyolc órát elérő nyitvatartási idővel rendelkező óvodában foglalkoztatott alapfokozatú végzettségű mesterpedagógus, kutatótanár kategóriába sorolt pedagógusok kiegészítő támogatása

1,0

3 241 000

1,0

3 241 000

1,0

3 241 000

1,0

3 241 000

+0,0

+0 Ft

12

1.2.4.1.1.

Napi nyolc órát elérő nyitvatartási idővel rendelkező óvodában foglalkoztatott nemzetiségi pótlékban részesülő pedagógus - pótlék felső határa

4,0

6 952 000

4,4

7 647 200

4,4

7 647 200

4,7

8 168 600

+0,3

+521 400 Ft

13

1.2.5.1.1.

Napi nyolc órát elérő nyitvatartási idővel rendelkező óvodában foglalkoztatott pedagógus szakképzettséggel nem rendelkező segítők átlagbéralapú támogatása

12,0

63 216 000

12,0

63 216 000

12,0

63 216 000

11,0

57 948 000

-1,0

-5 268 000 Ft

14

1.3.2.1.

Család- és gyermekjóléti szolgálat

15 279 130

16 422 000

16 422 000

16 422 000

+0,0

+0 Ft

15

1.3.2.3.1.

Szociális étkeztetés - önálló feladatellátás

16,0

1 416 320

16,0

1 416 320

21,0

1 858 920

18,0

1 593 360

-3,0

-265 560 Ft

16

1.3.2.4.1.

Szociális segítés

2,0

50 000

2,0

50 000

8,0

200 000

2,0

50 000

-6,0

-150 000 Ft

17

1.3.2.4.2.

Személyi gondozás - önálló feladatellátás

9,0

5 832 900

8,0

5 184 800

10,0

6 481 000

12,0

7 777 200

+2,0

+1 296 200 Ft

18

1.3.2.6.1.

Időskorúak nappali intézményi ellátása - önálló feladatellátás

17,0

6 334 200

17,0

6 334 200

17,0

6 334 200

17,0

6 334 200

+0,0

+0 Ft

19

1.3.3.1.1.

Felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők, szaktanácsadók bértámogatása

2,0

20 594 000

2,0

20 594 000

2,0

20 594 000

1,0

10 297 000

-1,0

-10 297 000 Ft

20

1.3.3.1.2.

Bölcsődei dajkák, középfokú végzettségű kisgyermeknevelők, szaktanácsadók bértámogatása

5,9

43 294 200

6,3

46 229 400

5,5

40 359 000

7,3

53 567 400

+1,8

+13 208 400 Ft

21

1.3.3.2.

Bölcsődei üzemeltetési támogatás

18 942 940

28 235 754

22 722 400

22 722 400

+0,0

+0 Ft

22

1.4.1.1.

Intézményi gyermekétkeztetés - bértámogatás

11,4

44 733 600

11,34

44 498 160

11,5

45 126 000

11,82

46 381 680

+0,3

+1 255 680 Ft

23

1.4.1.2.

Intézményi gyermekétkeztetés - üzemeltetési támogatás

49 689 850

54 968 110

46 635 704

46 635 704

+0,0

+0 Ft

24

1.5.2.

Települési önkormányzatok egyes kulturális feladatainak támogatása

25 785 876

25 785 876

25 785 876

25 785 876

+0,0

+0 Ft

25

+0,0

+0 Ft

26

+0,0

+0 Ft

27

+0,0

+0 Ft

28

ÖSSZESEN:

733 224 506

763 767 524

754 684 100

760 294 044

+5 609 944 Ft

24. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

Kimutatás a 2025. évi létszámgazdálkodásról

A

B

C

D

E

F

G

L

1

Sor-szám

Szervezet neve

Solymár Nagyközség Önkormányzat

Solymári Polgármesteri Hivatal

Solymári Óvoda-Bölcsőde

Ezüskor Szociális Gondozó Központ

Apáczai Csere János Művelődési Ház és Könyvtár

Összesen

2

a

Köztisztviselők, kormánytisztviselők

0,00 fő

31,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

31,00 fő

3

b

Különleges jogállású szervek, Állami Számvevőszék tisztviselői

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

4

c

Nemzeti Adó- és Vámhivatal állománya

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

5

d

Egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottak

1,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

1,00 fő

6

e

Közalkalmazottak

1,00 fő

0,00 fő

17,00 fő

13,00 fő

0,00 fő

31,00 fő

7

f

Pedagógus életpálya alapján foglalkoztatottak

0,00 fő

0,00 fő

30,50 fő

0,00 fő

0,00 fő

30,50 fő

8

g

Bírák, ügyészek, igazságügyi, ügyészségi alkalmazottak

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

9

h

Rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

10

i

Rendvédelmi alkalmazottak

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

11

j

Magyar Honvédség hivatásos állományú katonái

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

12

k

Honvédelmi alkalmazottak

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

13

l

Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozók

0,00 fő

2,00 fő

6,50 fő

0,00 fő

11,00 fő

19,50 fő

14

m

- ebből: közfoglalkoztatottak

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

15

n

Választott tisztségviselők

2,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

2,00 fő

16

ÖSSZESEN:

4,00 fő

33,00 fő

54,00 fő

13,00 fő

11,00 fő

115,00 fő

25. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymár Nagyközség Önkormányzat

2025. évi összes bevétel és kiadás

Adatok forintban

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigaz-
gatási feladatok

Százalék

2

1.

Önkormányzat működési támogatásai

748 545 499

801 202 774

801 202 774

801 202 774

0

0

100%

3

B111

Települési önkormányzatok működésének általános támogatása

258 624 715

284 286 488

284 286 488

284 286 488

0

0

100%

4

B112

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

247 279 944

245 848 454

245 848 454

245 848 454

0

0

100%

5

B1131

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

111 743 690

142 334 852

142 334 852

142 334 852

0

0

100%

6

B1132

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

94 423 450

91 761 704

91 761 704

91 761 704

0

0

100%

7

B114

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

36 473 700

36 593 700

36 593 700

36 593 700

0

0

100%

8

B115

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

0

0

0

0

0

0

0%

9

B116

Elszámolásból származó bevételek

0

377 576

377 576

377 576

0

0

100%

10

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

50 007 619

16 053 449

16 053 449

11 327 600

4 725 849

0

100%

11

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

12

B13

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

13

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

14

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

15

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata

50 007 619

16 053 449

16 053 449

11 327 600

4 725 849

0

100%

16

B16

B16-ból EU-s támogatás

0

0

0

0%

17

3.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

12 248 884

40 162 923

40 162 923

40 162 923

0

0

100%

18

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

12 248 884

12 025 146

12 025 146

12 025 146

0

0

100%

19

B22

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

20

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

21

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

22

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

0

28 137 777

28 137 777

28 137 777

0

0

100%

23

B25

B25-ből EU-s támogatás

0

0

0

0%

24

4.

Közhatalmi bevételek

1 548 360 000

1 579 842 253

1 653 575 331

1 653 575 331

0

0

105%

25

B34

Vagyoni típusú adók előirányzata

550 000 000

556 482 253

562 595 927

562 595 927

0

0

101%

26

B351

Értékesítési és forgalmi adók előirányzata

975 000 000

1 000 000 000

1 066 126 819

1 066 126 819

0

0

107%

27

B352

Fogyasztási adók előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

28

B354

Gépjárműadók előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

29

B355

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

30

B36

Egyéb közhatalmi bevételek előirányzata

23 360 000

23 360 000

24 852 585

24 852 585

0

0

106%

31

5.

Működési bevételek

91 553 385

103 615 741

101 251 414

66 007 144

35 244 270

0

98%

32

B401

Készletértékesítés ellenértéke előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

33

B402

Szolgáltatások ellenértéke előirányzata

25 073 482

26 156 233

21 110 025

18 372 740

2 737 285

0

81%

34

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata

4 994 736

4 994 736

3 838 641

3 838 641

0

0

77%

35

B404

Tulajdonosi bevételek előirányzata

18 702 552

18 742 552

7 492 365

7 487 365

5 000

0

40%

36

B405

Ellátási díjak előirányzata

16 437 427

16 437 427

15 730 204

15 730 204

0

0

96%

37

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata

10 795 188

20 740 497

39 466 716

6 964 731

32 501 985

0

190%

38

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

39

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

40

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata

15 000 000

15 000 000

10 800 517

10 800 517

0

0

72%

41

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

42

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

43

B410

Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

44

B411

Egyéb működési bevételek előirányzata

550 000

1 544 296

2 812 946

2 812 946

0

0

182%

45

6.

Felhalmozási bevételek

66 000 000

102 640 551

120 691 740

0

120 691 740

0

118%

46

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

47

B52

Ingatlanok értékesítése

66 000 000

101 590 551

119 641 740

0

119 641 740

0

118%

48

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

1 050 000

1 050 000

0

1 050 000

0

100%

49

B54

Részesedések értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

50

B55

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

0

0

0

0

0

0

0%

51

7.

Működési célú átvett pénzeszközök

12 300 000

31 065 505

23 065 505

8 648 504

14 417 001

0

74%

52

B61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

53

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

0

0

0%

54

B63

Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

0

0

0%

55

B64

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

12 000 000

12 000 000

12 000 000

0

12 000 000

0

100%

56

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

300 000

19 065 505

11 065 505

8 648 504

2 417 001

0

58%

57

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

5 380 500

6 210 500

6 749 500

5 919 500

830 000

0

109%

58

B71

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

59

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

0

0

0%

60

B73

Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

0

0

0%

61

B74

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

62

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

5 380 500

6 210 500

6 749 500

5 919 500

830 000

0

109%

63

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1 + … 8):

2 534 395 887

2 680 793 696

2 762 752 636

2 586 843 776

175 908 860

0

103%

64

10.

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

0

17 367 738

17 367 738

17 367 738

0

0

100%

65

B8111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

0

0

0%

66

B8112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

17 367 738

17 367 738

17 367 738

0

0

100%

67

B8113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

0

0

0%

68

11.

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

69

B8121

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

70

B8122

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

0

0

0%

71

B8123

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

72

B8124

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

0

0

0%

73

12.

Maradvány igénybevétele

18 140 964

18 140 964

18 140 964

18 018 623

122 341

0

100%

74

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

18 140 964

18 140 964

18 140 964

18 018 623

122 341

0

100%

75

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

0

0

0%

76

13.

Belföldi finanszírozás bevételei

0

42 552 108

76 292 144

76 292 144

0

0

179%

77

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések

0

42 552 108

76 292 144

76 292 144

0

0

179%

78

B815

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

0

0

0

0

0

0

0%

79

B816

Központi, irányító szervi támogatás

0

0

0

0

0

0

0%

80

B817

Lekötött bankbetétek megszüntetése

0

0

0

0

0

0

0%

81

14.

Külföldi finanszírozás bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

82

B821

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

83

B822

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

84

B823

Külföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

0

0

0%

85

B824

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől

0

0

0

0

0

0

0%

86

B825

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől

0

0

0

0

0

0

0%

87

15.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

88

16.

Váltóbevételek

0

0

0

0

0

0

0%

89

17.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (10 + … + 16):

18 140 964

78 060 810

111 800 846

111 678 505

122 341

0

143%

90

18.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (9 + 17):

2 552 536 851

2 758 854 506

2 874 553 482

2 698 522 281

176 031 201

0

104%

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigaz-
gatási feladatok

Százalék

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

1 116 399 907

1 181 117 649

1 101 808 693

946 535 903

155 272 790

0

93%

3

K1

Személyi juttatások

108 577 732

116 747 103

112 825 756

109 183 514

3 642 242

0

97%

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

14 221 289

15 344 971

14 731 134

14 063 550

667 584

0

96%

5

K3

Dologi kiadások

392 512 178

416 059 632

358 305 038

294 092 177

64 212 861

0

86%

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

30 084 000

30 084 000

21 639 268

8 717 268

12 922 000

0

72%

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

552 323 525

599 327 127

594 307 497

520 479 394

73 828 103

0

99%

8

K513

Tartalékok

18 681 183

3 554 816

0

0

0

0

0%

9

K513

- általános tartalék

18 681 183

3 554 816

0

0

0

0

0%

10

K513

- céltartalék

0

0

0

0

0

0

0%

11

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

125 547 835

194 765 402

175 108 106

166 918 281

8 189 825

0

90%

12

K6

Beruházások

95 854 599

143 079 535

139 151 557

130 961 732

8 189 825

0

97%

13

K6

K6-ból EU-s forrásból megvalósuló beruházás

0

0

0

0%

14

K7

Felújítások

29 693 236

51 685 867

35 956 549

35 956 549

0

0

70%

15

K7

K7-ből EU-s forrásból megvalósuló felújítás

0

0

0

0%

16

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0%

17

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

1 241 947 742

1 375 883 051

1 276 916 799

1 113 454 184

163 462 615

0

93%

18

4.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

0

17 367 738

17 367 738

17 367 738

0

0

100%

19

K9111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

0

0

0%

20

K9112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

0

17 367 738

17 367 738

17 367 738

0

0

100%

21

K9113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

0

0

0%

22

5.

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

0

0

0%

23

K9121

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

24

K9122

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

25

K9123

Kincstárjegyek beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

26

K9124

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

27

K9125

Belföldi kötvények beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

28

K9126

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

29

6.

Belföldi finanszírozás kiadásai

1 310 589 109

1 365 603 717

1 311 765 458

1 311 765 458

0

0

96%

30

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

31

K914

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése előirányzata

25 341 909

67 894 017

67 894 017

67 894 017

0

0

100%

32

K915

Központi, irányító szervi támogatás folyósítása előirányzata

1 285 247 200

1 297 709 700

1 243 871 441

1 243 871 441

0

0

96%

33

K916

Pénzeszközök betétként elhelyezése előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

34

K917

Pénzügyi lízing kiadásai előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

35

7.

Külföldi finanszírozás kiadásai

0

0

0

0

0

0

0%

36

K921

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

37

K922

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

38

K923

Külföldi értékpapírok beváltása előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

39

K924

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szerv.

0

0

0

0

0

0

0%

40

K925

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

41

8.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

42

9.

Váltókiadások előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

43

10.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.)

1 310 589 109

1 382 971 455

1 329 133 196

1 329 133 196

0

0

96%

44

11.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3+10)

2 552 536 851

2 758 854 506

2 606 049 995

2 442 587 380

163 462 615

0

94%

26. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymári Polgármesteri Hivatal

2025. évi összes bevétel és kiadás

Adatok forintban

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigaz-
gatási feladatok

Százalék

2

1.

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

0

0

0%

3

2.

Működési bevételek

820 000

1 206 028

948 359

948 359

0

0

79%

4

B401

Készletértékesítés ellenértéke előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

5

B402

Szolgáltatások ellenértéke előirányzata

700 000

700 000

482 600

482 600

0

0

69%

6

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata

20 000

20 000

1 565

1 565

0

0

8%

7

B404

Tulajdonosi bevételek előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

8

B405

Ellátási díjak előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

9

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

10

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

11

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

12

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata

100 000

100 000

78 167

78 167

0

0

78%

13

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

14

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

15

B410

Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

16

B411

Egyéb működési bevételek előirányzata

0

386 028

386 027

386 027

0

0

100%

17

3.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

436 200

436 200

436 200

0

0

100%

18

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

19

B13

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

20

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

21

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

22

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata

0

436 200

436 200

436 200

0

0

100%

23

B16

B16-ból EU-s támogatás

0

0

0

0%

24

4.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0%

25

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

0

0

0

0

0%

26

B22

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

27

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

28

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

29

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0%

30

B25

B25-ből EU-s támogatás

0

0

0

0%

31

5.

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

0%

32

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

33

B52

Ingatlanok értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

34

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

35

6.

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0%

36

B61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

37

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

0

0

0%

38

B63

Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

0

0

0%

39

B64

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

40

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0%

41

7.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0%

42

B71

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

43

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

0

0

0%

44

B73

Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

0

0

0%

45

B74

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

46

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0%

47

8.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+…+7.)

820 000

1 642 228

1 384 559

1 384 559

0

0

84%

48

9.

Finanszírozási bevételek

358 156 020

371 468 520

344 022 703

344 022 703

0

0

93%

49

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

1 418 478

1 418 478

1 418 478

1 418 478

0

0

100%

50

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

0

0

0%

51

B816

Központi, irányító szervi támogatás

356 737 542

370 050 042

342 604 225

342 604 225

0

0

93%

52

10.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.)

358 976 020

373 110 748

345 407 262

345 407 262

0

0

93%

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigaz-
gatási feladatok

Százalék

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

351 991 020

366 125 748

341 545 537

340 608 855

936 682

0

93%

3

K1

Személyi juttatások

256 316 409

268 533 583

265 647 418

264 889 788

757 630

0

99%

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

39 112 399

40 643 925

38 154 760

38 154 760

0

0

94%

5

K3

Dologi kiadások

56 562 212

56 948 240

37 743 359

37 564 307

179 052

0

66%

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

0

0

0%

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

0

0

0%

8

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

6 985 000

6 985 000

3 368 392

3 368 392

0

0

48%

9

K6

Beruházások

6 985 000

6 985 000

3 368 392

3 368 392

0

0

48%

10

K7

Felújítások

0

0

0

0

0

0

0%

11

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0%

12

3.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0%

13

4.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.)

358 976 020

373 110 748

344 913 929

343 977 247

936 682

0

92%

27. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Solymári Óvoda-Bölcsőde

2025. évi összes bevétel és kiadás

Adatok forintban

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigaz-
gatási feladatok

Százalék

2

1.

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

0

0

0%

3

2.

Működési bevételek

18 561 718

18 561 718

20 181 110

20 181 110

0

0

109%

4

B401

Készletértékesítés ellenértéke előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

5

B402

Szolgáltatások ellenértéke előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

6

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata

150 000

150 000

127 169

127 169

0

0

85%

7

B404

Tulajdonosi bevételek előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

8

B405

Ellátási díjak előirányzata

13 840 600

13 840 600

13 788 678

13 788 678

0

0

100%

9

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata

2 821 118

2 821 118

2 817 178

2 817 178

0

0

100%

10

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata

1 600 000

1 600 000

3 328 000

3 328 000

0

0

208%

11

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

12

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata

150 000

150 000

120 049

120 049

0

0

80%

13

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

14

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

15

B410

Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

16

B411

Egyéb működési bevételek előirányzata

0

0

36

36

0

0

0%

17

3.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0%

18

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

19

B13

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

20

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

21

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

22

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

23

B16

B16-ból EU-s támogatás

0

0

0

0%

24

4.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0%

25

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

0

0

0

0

0%

26

B22

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

27

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

28

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

29

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0%

30

B25

B25-ből EU-s támogatás

0

0

0

0%

31

5.

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

0%

32

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

33

B52

Ingatlanok értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

34

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

35

6.

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0%

36

B61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

37

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

0

0

0%

38

B63

Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

0

0

0%

39

B64

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

40

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0%

41

7.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0%

42

B71

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

43

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

0

0

0%

44

B73

Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

0

0

0%

45

B74

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

46

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0%

47

8.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+…+7.)

18 561 718

18 561 718

20 181 110

20 181 110

0

0

109%

48

9.

Finanszírozási bevételek

620 738 847

620 738 847

606 918 568

606 918 568

0

0

98%

49

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

962 616

962 616

962 616

962 616

0

0

100%

50

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

0

0

0%

51

B816

Központi, irányító szervi támogatás

619 776 231

619 776 231

605 955 952

605 955 952

0

0

98%

52

10.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.)

639 300 565

639 300 565

627 099 678

627 099 678

0

0

98%

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigaz-
gatási feladatok

Százalék

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

639 046 565

636 474 199

623 348 938

623 348 938

0

0

98%

3

K1

Személyi juttatások

475 760 857

473 600 637

472 323 276

472 323 276

0

0

100%

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

67 969 653

67 688 824

64 286 818

64 286 818

0

0

95%

5

K3

Dologi kiadások

95 316 055

95 184 738

86 738 844

86 738 844

0

0

91%

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

0

0

0%

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

0

0

0%

8

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

254 000

2 826 366

2 826 366

2 826 366

0

0

100%

9

K6

Beruházások

254 000

2 826 366

2 826 366

2 826 366

0

0

100%

10

K7

Felújítások

0

0

0

0

0

0

0%

11

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0%

12

3.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0%

13

4.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.)

639 300 565

639 300 565

626 175 304

626 175 304

0

0

98%

28. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Ezüskor Szociális Gondozó Központ

2025. évi összes bevétel és kiadás

Adatok forintban

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigaz-
gatási feladatok

Százalék

2

1.

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

0

0

0%

3

2.

Működési bevételek

2 831 029

3 935 930

3 916 648

3 916 648

0

0

100%

4

B401

Készletértékesítés ellenértéke előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

5

B402

Szolgáltatások ellenértéke előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

6

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata

50 000

50 000

28 548

28 548

0

0

57%

7

B404

Tulajdonosi bevételek előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

8

B405

Ellátási díjak előirányzata

2 741 029

3 845 930

3 845 930

3 845 930

0

0

100%

9

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

10

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

11

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

12

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata

40 000

40 000

42 170

42 170

0

0

105%

13

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

14

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

15

B410

Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

16

B411

Egyéb működési bevételek előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

17

3.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0%

18

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

19

B13

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

20

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

21

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

22

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

23

B16

B16-ból EU-s támogatás

0

0

0

0%

24

4.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0%

25

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

0

0

0

0

0%

26

B22

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

27

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

28

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

29

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0%

30

B25

B25-ből EU-s támogatás

0

0

0

0%

31

5.

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

0%

32

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

33

B52

Ingatlanok értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

34

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

35

6.

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0%

36

B61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

37

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

0

0

0%

38

B63

Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

0

0

0%

39

B64

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

40

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0%

41

7.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0%

42

B71

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

43

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

0

0

0%

44

B73

Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

0

0

0%

45

B74

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

46

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0%

47

8.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+…+7.)

2 831 029

3 935 930

3 916 648

3 916 648

0

0

100%

48

9.

Finanszírozási bevételek

145 221 038

145 221 038

142 483 383

142 483 383

0

0

98%

49

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

320 847

320 847

320 847

320 847

0

0

100%

50

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

0

0

0%

51

B816

Központi, irányító szervi támogatás

144 900 191

144 900 191

142 162 536

142 162 536

0

0

98%

52

10.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.)

148 052 067

149 156 968

146 400 031

146 400 031

0

0

98%

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigaz-
gatási feladatok

Százalék

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

147 671 067

148 737 970

145 763 964

145 763 964

0

0

98%

3

K1

Személyi juttatások

116 468 995

117 698 896

117 373 678

117 373 678

0

0

100%

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

15 346 974

15 221 974

14 288 544

14 288 544

0

0

94%

5

K3

Dologi kiadások

15 855 098

15 817 100

14 101 742

14 101 742

0

0

89%

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

0

0

0%

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

0

0

0%

8

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

381 000

418 998

320 323

320 323

0

0

76%

9

K6

Beruházások

381 000

418 998

320 323

320 323

0

0

76%

10

K7

Felújítások

0

0

0

0

0

0

0%

11

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0%

12

3.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0%

13

4.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.)

148 052 067

149 156 968

146 084 287

146 084 287

0

0

98%

29. melléklet a 8/2026. (V. 21.) önkormányzati rendelethez

Apáczai Csere János Művelődési Ház és Könyvtár

2025. évi összes bevétel és kiadás

Adatok forintban

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigaz-
gatási feladatok

Százalék

2

1.

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

0

0

0%

3

2.

Működési bevételek

12 070 000

12 672 144

14 776 977

149 301

14 627 676

0

117%

4

B401

Készletértékesítés ellenértéke előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

5

B402

Szolgáltatások ellenértéke előirányzata

12 000 000

12 602 144

14 627 675

0

14 627 675

0

116%

6

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

7

B404

Tulajdonosi bevételek előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

8

B405

Ellátási díjak előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

9

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

10

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

11

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

12

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek előirányzata

70 000

70 000

89 168

89 168

0

0

127%

13

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

14

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

15

B410

Biztosító által fizetett kártérítés előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

16

B411

Egyéb működési bevételek előirányzata

0

0

60 134

60 133

1

0

0%

17

3.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0%

18

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

0

0

0%

19

B13

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

20

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

21

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

22

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről előirányzata

0

0

0

0

0

0

0%

23

B16

B16-ból EU-s támogatás

0

0

0

0%

24

4.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0%

25

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

0

0

0

0

0%

26

B22

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

27

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

28

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH-on belülről

0

0

0

0

0

0

0%

29

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

0

0%

30

B25

B25-ből EU-s támogatás

0

0

0

0%

31

5.

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

0%

32

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

33

B52

Ingatlanok értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

34

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

0

0

0

0

0

0%

35

6.

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0%

36

B61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

37

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

0

0

0%

38

B63

Működési célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

0

0

0%

39

B64

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

40

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0%

41

7.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0%

42

B71

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

43

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő tám., kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól

0

0

0

0

0

0

0%

44

B73

Felhalmozási célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más n.sz.

0

0

0

0

0

0

0%

45

B74

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0%

46

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0%

47

8.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+…+7.)

12 070 000

12 672 144

14 776 977

149 301

14 627 676

0

117%

48

9.

Finanszírozási bevételek

164 491 718

163 641 718

153 807 210

153 807 210

0

0

94%

49

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

658 482

658 482

658 482

658 482

0

0

100%

50

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

0

0

0%

51

B816

Központi, irányító szervi támogatás

163 833 236

162 983 236

153 148 728

153 148 728

0

0

94%

52

10.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.)

176 561 718

176 313 862

168 584 187

153 956 511

14 627 676

0

96%

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Rovat

Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti előirányzat

2025. évi
módosított előirányzat

2025. évi
teljesítés

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigaz-
gatási feladatok

Százalék

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

175 736 218

175 488 362

166 994 062

134 318 684

32 675 378

0

95%

3

K1

Személyi juttatások

102 569 820

103 123 733

100 615 615

100 590 385

25 230

0

98%

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

10 458 710

10 543 666

9 899 284

9 899 284

0

0

94%

5

K3

Dologi kiadások

62 707 688

61 820 963

56 479 163

23 829 015

32 650 148

0

91%

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

0

0

0%

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

0

0

0%

8

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

825 500

825 500

794 817

794 817

0

0

96%

9

K6

Beruházások

825 500

825 500

794 817

794 817

0

0

96%

10

K7

Felújítások

0

0

0

0

0

0

0%

11

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0%

12

3.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0%

13

4.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.)

176 561 718

176 313 862

167 788 879

135 113 501

32 675 378

0

95%