Gic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2020.(II.4.) önkormányzati rendelete

az önszerveződő közösségek részére az önkormányzat által nyújtott támogatásokról

Hatályos: 2020. 02. 05

Gic  Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. CLXXXIX. törvény 41. § (9) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az önkormányzat által nyújtott támogatások szabályairól a következőket rendeli el:


1. A rendelet célja


1. § (1) Gic  Község Önkormányzat Képviselő-testülete elismeri és támogatja azt a tevékenységet, amelyet a Gic  községben élő, vagy dolgozó polgárok önszerveződő közösségei, a civil és gazdálkodó szervezetek végeznek az önkormányzati feladatok megvalósítása, a település fejlesztése, szépítése, az arra rászorulók, hátrányos helyzetűek támogatása, a kultúra, a hagyományok ápolása, a lakosság művelődése, oktatása, egészségvédelme, sportolása, az esélyegyenlőség megteremtése, a község jó hírnevének, turizmusának erősítése, érdekében.


(2)  E rendelet alkalmazása során érvényre kell juttatni a következő alapelveket:

      a) a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága;

      b) a közpénzek hatékony felhasználása;

      c) a támogatást igénylők esélyegyenlőségének biztosítása;

      d) az Európai Unió belső piacán kialakuló verseny torzításának tilalma.


2. A rendelet hatálya


2. § (1) A rendelet hatálya alá tartoznak:


a) a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 2011. évi C. törvény rendelkezései alapján egyháznak minősülő szervezetek,

b) az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény hatálya alá tartozó jogi személyiséggel rendelkezők,

c) jogi személyek,

d) természetes személyek.

                       


(2) Az (1) bekezdés a), b) és c) pontjaiban foglaltak a továbbiakban együtt: szervezet; a d) pontjában foglaltak a továbbiakban: személy) részletezettek akkor tartoznak e rendelet hatálya alá, ha tevékenységüket kizárólag vagy elsősorban Gic  község lakossága érdekében végzik és:


a) bejegyzett székhelyük, lakóhelyük Gic  község közigazgatási területén van, vagy

b) bejegyzett országos vagy regionális szervezetük Gic  község igazgatási területén szervezeti egységgel rendelkezik.


(3) Jelen rendelet hatálya kiterjed az (5) bekezdésekben meghatározott eltérésekkel

       a) a pénzben nyújtott támogatásokra, mely kiterjedhet:


aa) az önkormányzat mindenkori költségvetési rendeletében (továbbiakban: költségvetés) meghatározott céltartalékként elkülönített Támogatási Alapokból (a továbbiakban: támogatási alap) és a költségvetésben nevesített előirányzatokból nyújtott vissza nem térítendő pénzbeli támogatásokra és


ab) a költségvetésből - kizárólag az 1. § (1) bekezdésében megfogalmazott célok megvalósulását segítő - nem  önkormányzati pályázati támogatás megelőlegezése céljából visszatérítési kötelezettséggel nyújtott pénzbeli

támogatásokra (a továbbiakban aa) pontban részletezett vissza nem térítendő és jelen pont visszatérítési kötelezettséggel nyújtott pénzbeli támogatás együtt: pénzbeli támogatás)      


        b) a nem pénzben nyújtott támogatásokra, mely kiterjedhet:


ba)  az önkormányzat tulajdonát képező és nem költségvetési szerv használatában lévő ingatlanok, helyiségek és ingóságok;


bb)  az önkormányzat tulajdonát képező ingatlanok, helyiségek, és ingóságok és


bc)  az önkormányzat tulajdonában és az állami intézményfenntartó fenntartásában és működtetésében lévő köznevelési feladatellátást szolgáló ingatlanok, helyiségek és ingóságok térítésmentes biztosítására (a továbbiakban: nem pénzbeli támogatás), (a továbbiakban pénzbeli és nem pénzbeli támogatás együtt: támogatás).


(4) Jelen rendelet rendelkezéseit – figyelemmel az (5) bekezdésre – a költségvetésben önálló előirányzat formájában megjelenő pénzbeli támogatásokra is értelemszerűen alkalmazni kell azzal, hogy a támogatott kizárólag akkor jogosult a támogatásra, amennyiben a támogatott e rendeletben meghatározott, támogatás nyújtásához szükséges feltételeket teljesítette.


(5) Jelen rendelet rendelkezéseit nem kell alkalmazni a költségvetésben önálló előirányzat formájában nyújtott pénzbeli támogatásokra, ha: 


a) a támogatott olyan szervezet, amely részben vagy egészben az önkormányzat tulajdonában van, vagy amelyet az önkormányzat alapított és létesítő okiratukban meghatározott tevékenységek ellátásához kerül sor a támogatás átadásra; vagy

         b) a támogatott az önkormányzat fenntartásában működő költségvetési szerv; vagy

c) a támogatás az önkormányzattal közfeladat ellátására kötött megállapodás alapján kerül kifizetésre a támogatott részére.


3. Általános rendelkezések


3. § (1) Támogatás az 1. §-ban meghatározott cél megvalósítását szolgáló, a szervezet, személy tevékenységi körébe tartozó tevékenység, program megvalósításához adható.


(2) Támogatásban részesíthető az, aki a jogszabályban előírt megfelelő nyilvántartásban szerepel vagy a szervezetre irányadó jogszabály alapján jogi személyiséggel rendelkezik és nem áll csőd-, felszámolási, végelszámolási eljárás alatt, köztartozása nincs és

a) Gici székhelyű, telephelyű

b) nyilatkozik, hogy a támogatást Gicen működő szervezeti egysége veszi igénybe vagy

c) nyilatkozik, hogy Gicen, vagy gici lakos, vagy gici szervezet javára, érdekében megvalósuló tevékenységhez, programhoz kéri a támogatást.


(3) A költségvetésből költségvetési éven belül ugyanazon - a 6. § (1) bekezdés a) pontja szerinti adatlapon meghatározott - támogatási célra csak egy alkalommal nyújtható támogatás.


(4) Az önkormányzat mindenkori költségvetésének elfogadásáig pénzbeli támogatás, a költségvetési éven túl átnyúló hatályos támogatási szerződésekben nevesített pénzbeli támogatások kivételével nem nyújtható.


(5) Támogatás a Képviselő-testület döntése alapján pályázat vagy egyedi kérelem útján nyújtható.


(6) A Képviselő-testület kérelemre a (2)-(3) bekezdésekben, valamint a 8. § (4) bekezdés c) pontjában foglaltaktól – az eset összes körülményét mérlegelve – egyedi döntéssel, kivételesen eltérhet, ha a támogatással megvalósuló cél az alábbiak valamelyike:


    a) rászorulók, hátrányos helyzetűek támogatása;

    b) gyermekek oktatása;

    c) gyermekek egészségvédelme;

    d) esélyegyenlőség támogatása.


(7) A 2. § (1) bekezdésének c) és d) pontjaiban meghatározottak kizárólag pályázati eljárás keretében részesülhetnek támogatásban.


4. Pénzbeli támogatások


4. §  (1) A támogatási alapok és a költségvetésben nevesített előirányzatok terhére, azok összegéig nyújtott vissza nem térítendő pénzbeli támogatásokról – pályázat útján nyújtandó támogatások esetében a pályázati kiírásban nevesítettek figyelembe vételével – a Képviselő-testület dönt.


(2) A költségvetésből visszatérítési kötelezettséggel nyújtott pénzbeli támogatásokról kérelemre a Képviselő-testület dönt.



5. Nem pénzbeli támogatások


5. § (1) A nem pénzbeli támogatás a támogatott által részben, vagy egészben meg nem térített – az ingatlan, ingóság használatba adásakor érvényes önköltségszámítás szabályai szerint meghatározott – díj.


(2) A nem pénzbeli támogatás nyújtása a jogszabályok, különösen a nemzeti vagyonról szóló törvény rendelkezései, valamint az ingatlan vagy ingóság használatára, működtetésére vonatkozó megállapodásban foglaltak alapján történik.


(3) A nem pénzbeli támogatás nyújtásáról a Polgármester dönt. A döntés során figyelembe veszi a támogatási cél megvalósítása során keletkező bevételeket és kiadásokat, a támogatott tényleges tevékenységét, a támogatási cél jellegét és a korábbi támogatás nyújtására kötött Szerződések teljesítését.


(4) Az önkormányzati ingatlanok helyiségeit és az ott lévő ingóságokat az 5. mellékletben felsorolt szervezetek, szerveződések használhatják.


(5) Tartós használatnak minősül, a tárgyévben összesen évi 24 órát meghaladó mértékű nem pénzbeli támogatás nyújtása, függetlenül az alkalmak számától.


(6) A nem pénzbeli támogatásokról az önkormányzat mindenkori zárszámadásának keretében forintosított kimutatást készít az (1) bekezdésben meghatározottak alapján, mely egyértelműsíti a támogatás pénzben kifejezett mértékét.


6. Támogatási kérelem


6. § (1) A támogatás iránti kérelemnek tartalmaznia kell:


a) a támogatás formájától függően az 1. vagy a 2. melléklet szerinti, teljes körűen kitöltött adatlapot;

         b) a 3. melléklet szerinti teljes körűen kitöltött nyilatkozatot;

c) 2. § (3) bekezdés ab) pontja esetében, a nem önkormányzati pályázat megítéléséről szóló eredeti dokumentum önkormányzat által hitelesített másolatát és a

d) pályázati felhívás esetén a pályázati felhívásban meghatározott egyéb dokumentumokat, adatokat, adatlapokat.


(2) Az (1) bekezdés b) pontjában foglalt iratot tárgyévben benyújtott ismételt kérelem esetén nem kell benyújtani, amennyiben azt a szervezet tárgyévben szabályszerűen már benyújtotta, és azok tartalmában – a támogatást igénylő által írásban tett nyilatkozat szerint - nem következett be változás.


7. Támogatásról szóló döntésre vonatkozó rendelkezések


7. § (1) El kell utasítani a támogatási kérelmet, ha:

a) a támogatást kérő a jelen rendelet 3. § (1)-(5) és (7) bekezdése alapján nem részesíthető támogatásban;

b) a kérelem a 6. §-ában meghatározottakat nem tartalmazza és azt a támogatást kérő a döntés meghozataláig, pályázat esetén a pályázati felhívásban meghatározott végső határidőig nem pótolja;

c) a támogatást kérő hamis adatot közöl vagy

d) a támogatást kérő tekintetében a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. §-ában meghatározott összeférhetetlenség áll fenn.


 (2) Elutasítható a támogatási kérelem, ha a támogatást kérő a döntéshozatalt megelőző naptári évben a részére nyújtott önkormányzati támogatás tekintetében

a) a Támogatási szerződésben meghatározott határidőig nem nyújtotta be elszámolását, kivéve, ha a támogatás teljes összegét visszafizette;

b) a Támogatási Szerződésben meghatározott határidőig benyújtott elszámolása vonatkozásában a 8. § (3) bekezdése szerinti felszólításnak nem tett eleget; vagy

c) a 8. § (5) bekezdésében meghatározott döntés értelmében a döntéshozó nem fogadta el elszámolását vagy az elszámolás hiányát állapította meg, kivéve, ha a döntésben megállapított összeget visszafizette.


(3) Támogatás kifizetése – a döntéshozó döntése alapján – visszatartható mindaddig, amíg

a) a támogatott a korábbi támogatásáról szóló Támogatási Szerződés szerinti elszámolással kapcsolatos kötelezettségét nem teljesíti; vagy

b) a 8. § (6) bekezdésében meghatározott döntésben megállapított összeget nem fizeti vissza.


(4) A támogatásról szóló döntésben meg kell határozni az alábbiakat:

           a) a támogatott szervezet, magánszemély pontos megnevezését, címét;

           b) a támogatás pontos célját,

           c) a támogatott cél megvalósításának időpontját, határidejét és

           d) pénzbeli támogatás esetén az elszámolás benyújtására megállapított konkrét határidőt.


(5) Vissza nem térítendő pénzbeli támogatás esetén a támogatás felhasználásáról történő elszámolás határidejét a támogatási cél megvalósulásától számított 60. napra kell megállapítani.


(6) Amennyiben a támogatási cél költségvetési éven túl, vagy több költségvetési év alatt kerül megvalósításra, a támogatás felhasználásáról szóló elszámolásra részhatáridők is megállapíthatók.


(7) A támogatás nyújtásáról szóló döntés alapján a támogatottal Támogatási szerződést (továbbiakban: Szerződést) kell kötni. A Szerződésnek tartalmaznia kell az alábbiakat:

a) a Szerződést kötő felek pontos megnevezését, azonosításra szolgáló adatait;   

b) a támogatás nyújtásáról szóló döntés számát, a döntéshozó megnevezését;

c) a támogatott cél pontos meghatározását, megvalósítása időpontját, határidejét;

         d) a támogatás összegét;

e) arra való utalást, hogy a pénzbeli támogatás vissza nem térítendő, vagy visszatérítési kötelezettséggel nyújtott;

         f) a támogatási cél kormányzati funkcióját;

         g) a támogatási jogcímét (működési vagy felhalmozási célú);

h) a támogatás átutalásának, részletekben nyújtandó támogatás esetén a részletek átutalásának határidejét;     

i) visszatérítési kötelezettséggel nyújtott támogatás esetében a támogatás átutalásának, részletekben történő visszatérítés esetén a részletek átutalásának határidejét;

j) az elszámolás benyújtására megállapított konkrét határidőt;

         k) a kapcsolattartásra kijelölt ügyintéző és szervezeti egység nevét, és

l) visszatérítési kötelezettséggel nyújtott támogatás esetében a támogatott által nyújtott biztosítékot.


(8) A támogatás kizárólag a támogatás nyújtásáról szóló döntésben és az az alapján kötött Szerződésben megjelölt célra használható fel.


(9) A támogatás a Szerződésben meghatározottaktól eltérő célra vagy megvalósítási határidőre történő felhasználása akkor lehetséges, ha – a támogatott kérelmére – a döntéshozó ahhoz előzetesen hozzájárul és a Szerződést ennek megfelelően módosítják.


8. Elszámolásokra vonatkozó rendelkezések


8. § (1) A támogatás felhasználásáról szóló elszámolásnak a 4. számú melléklete szerinti útmutató alapján elkészített részletes szakmai beszámolót és pénzügyi beszámolót kell tartalmaznia, melyet 1 példányban a Pápateszéri Közös Önkormányzati Hivatal Gici Kirendeltségéhez (továbbiakban: Hivatal) kell benyújtani, aki elvégzi az elszámolások pénzügyi és szakmai ellenőrzését.


(2) A támogatás fel nem használt vagy a Szerződéstől eltérően felhasznált részét vissza kell fizetni az elszámolással egyidejűleg, de legkésőbb a Szerződésben meghatározott elszámolási határidőt követő 8 napon belül.


(3) Amennyiben a Szerződésben meghatározott elszámolással kapcsolatos kötelezettségeit támogatott nem teljesítette, úgy az Önkormányzat a Szerződésben meghatározott elszámolási határidő lejáratát követő 15 napon belül 15 napos határidő tűzésével hiánypótlásra szólítja fel.


(4) Az elszámolások tekintetében a Polgármester legkésőbb a Szerződésben megállapított elszámolási határidőt követő június 30. napjáig az alábbiak szerint dönt:

a) az elszámolást elfogadja;

b) az elszámolást indokolással nem fogadja el vagy az elszámolás hiányát állapítja meg és a támogatottat legfeljebb 30 napos határidő tűzésével, a támogatás vagy támogatás-rész összegszerű meghatározásával visszafizetésre kötelezi; vagy

         c) javasolja, hogy az elszámolás tekintetében a Képviselő-testület döntsön.


(5) A Polgármester a (4) bekezdésben részletezett döntést a Hivatal által összeállított dokumentáció alapján hozza meg.


(6) A Polgármester a (4) bekezdés alapján meghozott döntéséről értesíti támogatottat.


(7) A Képviselő-testület a (4) bekezdése c) pontja szerinti javaslat alapján dönt az elszámolások tekintetében. A Képviselő-testület, az eset összes körülményeit mérlegelve kivételesen, az elszámolást abban az esetben is elfogadhatja, amennyiben a támogatást kérő nem a Szerződésben meghatározott célra vagy megvalósítási határidőn belül, de közhasznú, közérdekű tevékenységével, az 1. § (1) bekezdésében felsorolt célokkal összefüggésben használta fel a támogatást.


9. Adatkezelés


9. § (1)   Az önkormányzat e rendelet szerinti támogatásra jogosultság megállapítása és folyósítása érdekében az 1.,2., és 3. mellékletek szerinti formanyomtatványokon szereplő adatokat az önkormányzati hivatalok egységes irattári tervének kiadásáról szóló BM rendeletben meghatározott megőrzési időig, a támogatás kifizetéséhez szükséges adatokat támogatói okirat kiadásától számított 8 évig kezeli.


(2)Az adatok megismerésére az Pápateszéri Közös Önkormányzati Hivatal e feladattal megbízott dolgozói jogosultak.


10. Egyéb rendelkezések


10. § (1) Az önkormányzat által nyújtott támogatásokról szóló tájékoztatásokat és adatszolgáltatásokat a mindenkori hatályos jogszabályban előírtak szerint kell közzétenni, illetve teljesíteni.


(2) A költségvetésből nyújtott támogatásokról a Hivatal egységes nyilvántartást vezet. A támogatásokkal kapcsolatos adatok, információk Kincstári Monitoring Rendszerbe történő rögzítése a Hivatal feladata.


(3) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.


(4) Hatályát veszti az államháztartáson kívüli források átadásáról és átvételéről szóló 2/2014.   

    (V. 8.) önkormányzati rendelet.





     Németh Adrienn                                                            Fehér Mária

                            polgármester                                                                    címzetes főjegyző




A rendeletet kihirdettük:


Gic, 2020. február 4.




                                                                                                          Fehér Mária 

                                                                                                          címzetes főjegyző












  1. melléklet az 1/2020. (II. 4.) önkormányzati rendelethez

Adatlap működési támogatásra

I. A szervezet adatai:

1. nyilvántartás szerinti (nem rövidített) neve:

2. székhelye:

3. adószáma: _ _ _ _ _ _ _ _  - _ - _ _

4. cégbírósági bejegyzés vagy bírósági nyilvántartásba vétel száma:

5. számlavezető pénzintézet neve:

számlaszáma: _ _ _ _ _ _ _ _  - _ _ _ _ _ _ _ _  - _ _ _ _ _ _ _ _

6. képviselőjének és kapcsolattartójának neve:

telefonszáma: e-mail címe:

7. szervezet célja:

8. tagjainak száma vagy kuratóriumi tagok száma: ……….. fő

9. önkénteseinek száma: ………… fő

10. foglalkoztatottjainak (fő- és mellékállás, megbízás) száma:                 fő

11. tevékenysége, jelentősebb programjai a megelőző 2 évben:

12. jelentősebb nem önkormányzati támogatói a megelőző 2 évben:

13.  …….. évi bevételeinek kalkulált összege:  …………    Ft                         

       …….. évi kalkulált összes működési költség:  ……………Ft

14.  Gic  Község Önkormányzatától a kérelem benyújtását megelőző 2 éven belül kapott támogatások (év, összeg):    

II. A működés részletezése

1. címe: Működési költségek

2. helyszíne: Gic

3. időtartama: …….. év


III. a megpályázott (adatlap II.3. pontjában szereplő) időszak tervezett költségvetése a  4. számú melléklet szerinti útmutató alapján

Megnevezés

Saját forrás

Igényelt támogatás

Összes

I. Személyi költségek

1…..2. ….




I. Összesen:

Ft

Ft

Ft

II. Dologi költségek

1…..2…..




II.Összesen:

Ft

Ft

Ft

III. Eszköz

1…..2. ….




III. Összesen:

Ft

Ft

Ft

Mindösszesen (I+II+III sorok)

Ft

Ft

Ft

(A kért támogatás felhasználási tervét külön kérjük mellékelni.)


Nyilatkozom, hogy a Gic  Község Önkormányzatától kapott korábbi, lejárt határidejű támogatásokkal elszámoltam, a szervezetnek lejárt köztartozása nincs, továbbá csőd-, felszámolási, vagy végelszámolási eljárás alatt nem áll.


Kelt: ………………………………….

                                                                   PH                                                     

……………………………………………..

Támogatott (képviselője) aláírása



  1. melléklet az 1/2020. (II. 4.) önkormányzati rendelethez

Adatlap nem működési célú támogatáshoz

I. A támogatást kérő adatai:

1. szervezet esetén nyilvántartás szerinti (nem rövidített) neve:

2. székhelye, telephelye:

3. adószáma: _ _ _ _ _ _ _ _  - _ - _ _

4. cégjegyzék vagy bírósági nyilvántartásba vétel száma:

5. számlavezető pénzintézet neve és számlaszáma: _ _ _ _ _ _ _ _  - _ _ _ _ _ _ _ _  - _ _ _ _ _ _ _ _

6. képviselőjének neve, elérhetősége: Név: Telefon: Email-cím:

7. szervezet célja:

8. tagjainak száma vagy kuratóriumi tagok száma: ……….. fő

9. önkénteseinek száma: ………… fő

10. foglalkoztatottjainak (fő- és mellékállás, megbízás) száma:                 fő

11. tevékenysége, jelentősebb programjai a megelőző 2 évben:

12. jelentősebb nem önkormányzati támogatói a megelőző 2 évben:

13.  ……. évi bevételeinek kalkulált összege:  …………    Ft                         

       ……. évi kalkulált összes működési költség:  ……………Ft

14.  Gic  Község Önkormányzatától a kérelem benyújtását megelőző 2 éven belül kapott támogatások (év, összeg):          ……. év  …………………..Ft    

II. Támogatási cél


1. Támogatási cél pontos meghatározása: (maximum 10 szó)

2. Támogatási cél megvalósításának helyszíne és időpontja vagy időtartama:

(Pályázati kiírás szerint)

3. A résztvevőinek (várható) száma: …………..fő

4. A támogatási cél rövid leírása: (A részletes leírást külön kérjük mellékelni)

  1. III. A támogatási cél költségvetése:

Megnevezés

Saját forrás

Igényelt támogatás

Összes

1. Személyi költségek




1. Összesen:

Ft

Ft

Ft

2. Dologi költségek





2. Összesen:

Ft

Ft

Ft

3. Immateriális javak, tárgyi eszközök




3. Összesen:

Ft

Ft

Ft

Mindösszesen (1+2+3 sorok

Ft

Ft

Ft

 (A kért támogatás felhasználási tervét külön kérjük mellékelni.)


Nyilatkozom, hogy a Gic  Község Önkormányzatától kapott korábbi, lejárt határidejű támogatásokkal elszámoltam, a szervezetnek lejárt köztartozása nincs, továbbá csőd-, felszámolási, vagy végelszámolási eljárás alatt nem áll.


Kelt: ………………………………….

                                              PH                                                              

……………………………………………..

Támogatott(képviselője) aláírás





3. melléklet az 1/2020. (II. 4.) önkormányzati rendelethez



NYILATKOZAT


Támogatott adatai:

Név:                            ……………………….…………………………………………

Székhelye:                   ……………………….…………………………………………

Telephelye:                  ……………………….…………………………………………

Képviseli:                    ……………………….…………………………………………

Adószám/adóazonosító:   ………………………..…………………………………………

Cégjegyzékszáma:       ………………………..…………………………………………

Alulírott ……………………………………………………………………………………., mint a Támogatott aláírásra jogosult képviselője büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a Támogatott(nak)

  • az adott támogatási célra az önkormányzati alrendszeren belül KÉRT / NEM KÉRT[1] támogatást;

Amennyiben kért támogatást ezek felsorolása:

Támogató személy/szervezet            A kért összeg                  A megállapított összeg


…………………………………       ………………..                     ………………….

  • ÁFA levonásra való jogosultság: VAN / NINCS[2]


  • a székhely szerint illetékes állami-, illetve önkormányzati adóhatóság felé lejárt esedékességű köztartozása nem áll fenn;


  • nem áll csőd-, felszámolási-, vagy végelszámolási eljárás alatt.


Kijelentem, hogy személyemmel, illetve a Támogatottként megjelölt szervezettel szemben az államháztartásról szóló CXCV. törvény 48/B. (1) bekezdése alapján összeférhetetlenség

1. nem áll fenn, vagy

2. fennáll a(z) …… pont alapján;

Az összeférhetetlenség, vagy érintettség alapjául szolgáló körülmények leírása:

…………………………………………………………………………………………………..

Kijelentem továbbá, hogy a fent megadott adatok a valóságnak megfelelnek, és az azokban – a támogatás elszámolása előtt – bekövetkező változásokról a Támogatót haladéktalanul tájékoztatom.

Tudomásul veszem, hogy az önkormányzati támogatás közérdekű, nyilvánosságra hozható adatnak minősül.


Kelt: ……………………………………

                                                                                                                        ………………………..

                                                                                                                            (cégszerű) aláírás










  1. melléklet az 1/2020. (II. 4.) önkormányzati rendelethez

ÚTMUTATÓ

az önkormányzati támogatás keretében igényelhető és elszámolható költségekhez és az elszámolás részét képező szakmai és pénzügyi beszámoló elkészítéséhez


  1. Igényelhető és elszámolható kiadások:

Működési célú támogatások esetén:

  • Személyi költségek: pl. foglalkoztatott bérköltsége, megbízási és tiszteletdíjak stb;
  • Dologi költségek: pl. a támogatott székhelyének (telephelyének) bérleti, közüzemi, javítás-karbantartási díjai, adminisztrációs költségek (pl. nyomtatvány, irodaszer) kommunikációs költségek (pl. telefon, posta, internet) stb;
  • Eszköz költségek: tárgyi eszközbeszerzés, tárgyi eszközök üzemeltetéséhez szükséges szoftver.

Nem működési célra kapott támogatások esetén kizárólag a támogatási cél megvalósításához szükséges kiadások:

  • Személyi költségek: pl. foglalkoztatott bérköltsége, megbízási és tiszteletdíjak stb;
  • Dologi költségek: a helyiségbérleti költségek, adminisztrációs költségek (nyomtatvány, irodaszer, stb.), kommunikációs költségek (telefon, posta, internet, stb.), utazási, szállás, étkezési stb.
  • Eszköz költségek: tárgyi eszközbeszerzés, tárgyi eszközök üzemeltetéséhez szükséges szoftver.


  1. A szakmai beszámoló tartalmi követelményei:

A megállapodásban rögzített cél szerinti felhasználást szakmai beszámolóval kell igazolni, mely összhangban van a támogatási igény benyújtásakor beadott dokumentumokkal (adatlap, programleírás, részletes költségvetés).

  • Egy rövid szöveges beszámoló, mely tartalmazza a támogatott cél:
  • pontos leírását, időpontját és helyszínét,
  • résztvevők (célcsoport) létszámát,
  • az együttműködő szervezetek listáját.
  • Hiteles dokumentációt (fényképek, jelenléti ívek, plakátok, újságcikk, stb.)


  1. A pénzügyi beszámoló tartalma, elkészítésének követelményei:
    • a beszámoló mellékleteként az eredeti megállapodás egy másolati példányának csatolása,
    • a támogatás összegének felhasználásáról szóló eredeti bizonylatok (számla, számviteli bizonylat stb.) egy hitelesített másolati példányának csatolása,
    • kizárólag a támogatott általi felhasználást igazoló bizonylat (pl. támogatott nevére és címére kiállított számla, a támogatott azonosító adatait igazoló (bér)jegyzék, stb.),
    • az eredeti bizonylatokra a támogatott rávezeti a megállapodásban megadott azonosítót, a másolati példányra a támogatott képviselőjének hivatalos nyilatkozatát: „az eredetivel mindenben megegyező másolat, a támogatási összeg más célra nem lett elszámolva”.
    • az önkormányzati támogatás terhére elszámolt bizonylatokon a megállapodás 1. pontjában rögzített határozat számának (pl.: 3/2007 (III.20.) ….) feltüntetése.












5. melléklet az 1/2020. (II. 4.) önkormányzati rendelethez



Önkormányzati ingatlanokat használó szervezetek

a 9/2019.(V. 31.) önkormányzati rendelet 5. § (4) bekezdése szerint





A

B

1


Ingatlan megnevezése és címe



Használatra jogosult szervezet megnevezése

2


Művelődési Ház 8435 Gic, Nagy Lajos út 23.




Gici Szabadidő- és Sportegyesület






[1]

A megfelelő rész aláhúzandó!