Gadány Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 3/2005. (IV.13.) önkormányzati rendelete

„Gadány helyi építési szabályzatá”-ról

Hatályos: 2018. 10. 26

Gadány község Képviselőtestülete az 1990. évi LXV. törvény 16.§-ában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban Étv) 6.§-ában kapott felhatalmazás alapján és az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendeletre (a továbbiakban OTÉK) figyelemmel- az alábbi rendeletet alkotja:



  I. FEJEZET

Általános előírások

1.§.


(1) A rendelet hatálya Gadány község közigazgatási területére terjed ki.


(2) [1] A rendelet hatálya alá tartozó területen területet felhasználni, telket alakítani, építési és bontási tevékenységet folytatni, épület, építmény rendeltetését megváltoztatni, valamint ilyen célra hatósági engedélyt adni - az általános érvényű jogszabályok mellett - e rendelet előírásainak és a szabályozási terveknek megfelelően szabad.


(3) A szabályrendeletben nem szabályozott esetekben az OTÉK előírásait kell figyelembe venni.


(4) A szabályozási tervek kötelezően figyelembe veendő elemei:

-a külterületi és a belterületi határvonal

-a szabályozási vonalak

-[2]

-az övezeti és építési övezeti határok és jelek

-az övezeti és építési övezeti előírások

-az építési határvonalak

-az e rendelettel védetté nyilvánított természeti és művi értékek

-a sajátos jogintézmények

-az infrastruktúra hálózatok és létesítmények területigényes elemei

-az elvi építési engedélyterv készítési kötelezettség


(5) [3],[4]


(6) [5]


(7) Az épületeket, építményeket úgy kell elhelyezni és kialakítani, hogy azok együttesen feleljenek meg a településrendezési, a környezet-, a táj-, a természet-és az építészeti-érték védelmi követelményeknek.


(8) [6] A telekalakítások és építések engedélyezése során meg kell őrizni a meglévő településstruktúrát, beépítési módot, a jellegzetes épülettömegeket és tetőformát. Nyeles telek nem alakítható ki. A már beépült telkek nem oszthatók meg, ha az osztás eredményeként a keletkező telkek beépítettsége az adott területen érvényes szabályozási előírások által megengedett mértéket meghaladná.


(9) A termőtalaj védelme érdekében az építmények termőföldön (kül- és belterületen) történő építésügyi hatósági engedélyezése során érvényre kell juttatni azt, hogy az elhelyezés a környező területen a talajvédő gazdálkodás feltételeit ne rontsa. A kivitelezés és az üzemeltetés során biztosítani kell, hogy a környezeti hatások az érintett termőföld minőségében ne okozzanak kárt. Földmunkák végzésekor a talaj termőréteg-védelmének érdekében a felső humuszos termőréteg megóvásáról gondoskodni kell.


(10) [7]


(11) A vízfolyásmedrek (pl. Gadányi-patak) mélyfekvésű, magas talajvízállású területein építmények létrehozása előtt, a talajvíz szintjét is meghatározó talajmechanikai vizsgálatokkal kell tisztázni az igénybevett kőzettér állapotát, az építés feltételeit.


(12) [8] Terepszint alatti építmények (pincék) közterületet, idegen telket, meglévő építményeket hatásterületükkel nem veszélyeztethetik. A tervezésnél figyelembe kell venni az építési terület pince és üregviszonyait.


(13) A bruttó 400 m² családiház nagyságrendjét meghaladó építési szándék esetén az építési tevékenység megalapozására geotechnikai, mérnökgeológiai tárgyú szakági alátámasztó munkarészt kell készíteni.


(14) [9]


(15) [10]


(16) [11]


(17) Haszonállat-tartás céljára szolgáló épületet és trágyatárolót lakó, üdülő és intézményi funkciójú épülettől 10 m-nél távolabb – a hátsókert felöli területen – kell elhelyezni. Az állattartással és az állattartó épületekkel kapcsolatos egyéb szabályokat külön önkormányzati rendelet állapítja meg.


(18) A beépítésre nem szánt területeken terepszint alatti építmény alapterülete a telek 10 %-át nem haladhatja meg.


(19) Beépítésre szánt területeken különálló terepszint alatti építmény (pince) csak a falusias lakóterületen létesíthető. A többi területfelhasználási egység területén terepszint alatti építmény csak épület alatt helyezhető el, oly módon, hogy az nem korlátozhatja a szomszédos ingatlanok beépítését.


(20) [12]


(21) [13] A település közigazgatási területén zsindely és egyéb E, F kategóriába tartozó anyag önálló fedélhéjazatként – típustervek kivételével – csak a területileg illetékes tűzvédelmi hatóság külön, egyedi esetekre vonatkozó engedélye és annak feltételei alapján, legfeljebb kétszintes épületeknél alkalmazható.



II. FEJEZET

Településszerkezet, területfelhasználás

2.§.


(1) A település igazgatási területének

        a./ beépítésre szánt területei - építési övezetei:

               aa., falusias lakóterület (Lf)

               ab., jelentős mértékű zavaró hatású ipari gazdasági terület, ezen belül

                       - mezőgazdasági üzemi terület (major, állattartó telep) (Gip-M)

               ac., különleges terület, ezen belül

- temető (Kü-T)

- sportterület (Kü-S)

- idősek otthona (Kü-Ö)

- idegenforgalmi fogadóhely (Kü-I)

        b./ beépítésre nem szánt területei – övezetei:

               ba., közlekedési és közműterület, ezen belül:

                       - közút (KÖu)

               bb., erdőterület, ezen belül:

                       - gazdasági (Eg)

                       - védelmi (Ev)

               bc., mezőgazdasági terület, ezen belül:

                       - általános mezőgazdasági terület (Má)

                       - általános mezőgazdasági terület építési lehetőség nélkül (Má-0)

                       - kertes mezőgazdasági terület (Mk)

               bd., vízgazdálkodási terület

- folyó és állóvizek medre és parti sávja (V)

- a közműellátást biztosító területigényes létesítmények (magaslati víztároló) (V-vt) területe.


(2) [14] A beépítésre szánt és a beépítésre nem szánt területek, valamint az építési övezetek és az övezetek határvonalait a szabályozási tervek tartalmazzák.



III. FEJEZET

Beépítésre szánt területek


Falusias lakóterület

3.§.


(1) A lakóterületre vonatkozóan az OTÉK 14.§. előírásait kell alkalmazni az alábbi eltérésekkel:

          a., a legnagyobb megengedett építménymagasság értékét a szabályozási terv rögzíti

          b.,nem helyezhető el üzemanyagtöltő állomás.


(2) A területre vonatkozó előírásokat – beépítési mód, maximális építménymagasság, maximális beépítettség, minimális telekterület – a belterület szabályozási terv is tartalmazza az alábbiak szerint:


Jel

Beépítési mód

Beépítési %

maximum

Építménymag.

Maximum

Telekterület

minimum

Lf1

O

30

5,5

1000

Lf2

O

30

5,5

1200

Lf3

O, SZ

30

5,5

1200

Lf4

O

25

5,5

1500

Lf5

O

25

5,5

1800

Lf6

O

20

5,5

2500

Lf7

SZ

30

K

K


(3) A lakóterület építési telkein 1-2 egységes lakó- és/vagy üdülőépületek egyaránt építhetők.


(4) A lakóterületen az új épületeket, építményeket a meglévő állapothoz igazodóan kell elhelyezni és kialakítani, úgy hogy azok a történeti fejlődés során kialakult jelenlegi telekstruktúrát és helyi építészeti karaktert megőrizzék, illetve a szomszédos telkek beépítését ne akadályozzák, és rendeltetésszerű használatukat ne zavarják. Mindezek biztosítása érdekében:

a.,a kialakítható legkisebb telekterület a szabályozási terv szerinti lehet, úgy hogy új telekalakításnál az átlagos telekszélesség 18,0 méternél kevesebb nem lehet.

Az övezeti előírásban meghatározott minimális telekterületnél kisebb, meglévő építési telek is beépíthető, ha az egyéb előírások betarthatók.

b.,a beépítési mód a szabályozási terv szerinti lehet

c.,[15]

       d.,[16],[17]

e.,az építési telken az OTÉK fogalommeghatározásai között definiált melléképítmények helyezhetők el, a kirakatszekrény és a föld feletti gáztartály kivételével

f., az elő- oldal-és hátsókert előírásait a kialakult állapot figyelembevételével az alábbi keretek között kell meghatározni:

-az előkertet – az építési határvonal figyelembe vételével - a kialakult helyzethez igazodóan kell meghatározni

-az oldalkertet a beépítési mód függvényében – a kialakult helyzet és az OTÉK 35. és 36.§. előírásai alapján - kell meghatározni azzal az eltéréssel, hogy az OTÉK 35.§ (6) bekezdésben előírtak az oldalkert egészére vonatkoznak. Kialakult állapot esetén a meglévő épületek egyedi építési ügyeinek engedélyezési eljárásba a jogszabályban előírt értéknél kisebb oldalkerti és építmények közötti legkisebb távolsági méretek megtarthatók a tűzvédelmi szakhatóság hozzájárulásával. Új épületek építése esetén a jogszabályban előírt oldalkerti és építmények közötti legkisebb távolsági méretetek csökkentése a tűzvédelmi szakhatóság hozzájárulásával, és csak azon esetekben alkalmazható, ha a telek régebbi jogszabályok szerint alakult ki. (Jóváhagyásához a területi főépítész 577-4/2004. számú levelében hozzájárult.)

        -a hátsókertet az építési határvonal figyelembevételével kell biztosítani.


(5) Az övezeti előírástól eltérően, a szemközti oldalhatáron is beépített telkeken az előírásoktól eltérően meglévő épületek a meglévő alapterületükkel és tömegükkel megtarthatók, felújíthatók, de nem bővíthetők, illetve új épületek nem létesíthetők.


(6) [18]


(7) A 295 és 296 helyrajzi számú ingatlanokon meglévő lakóépületek a tervezett útszélesítés megvalósulásáig felújíthatók, korszerűsíthetők, de nem bővíthetők. Új épület építése a maradvány telken történhet.


(8) A lakóterületen

a./ legalább a részleges közműellátás, és

       b./ a burkolt út

       biztosítandó.


(9) A saját gépkocsi elhelyezését telken belül kell biztosítani.


(10) A lakóterület építési telkein a zölddel való fedettség minimum 50 % kell legyen.


(11) A lakóterületek lehatárolását a belterület szabályozási terv tartalmazza.



Ipari gazdasági terület

4.§.


(1) Az ipari gazdasági területekre vonatkozóan az OTÉK 20.§. előírásait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a területen nem helyezhetők el az (5) bekezdés 2. pontja szerinti létesítmények.


(2) Az ipari gazdasági terület a mezőgazdasági üzemi terület (major, állattartó telep) (Gip-M).


(3) A mezőgazdasági üzemi területre vonatkozó övezeti előírásokat - beépítési mód, maximális építménymagasság, maximális beépítettség, minimális telekterület – a külterület szabályozási terv is tartalmazza, az alábbiak szerint:



Jel


    Beépítési mód


 Beépítési %

  maximum


    Építménymag.

   maximum


  Telekterület

  minimum


Gip-M


SZ


30


7,5


5000





A maximális építménymagasságnál nagyobb magasság is engedélyezhető, ha azt az alkalmazott üzemtechnológia indokolttá teszi.


(4) [19]


(5) [20]


(6)  Az ipari gazdasági területen portaépület az előkertben is elhelyezhető.


(7)  A mezőgazdasági üzemi területen:

          a./ legalább a részleges közműellátás, és

          b./ a burkolt út

     biztosítandó.


(8) Az OTÉK előírásai szerinti parkolószükségletet telken belül kell kielégíteni. A területen csak fásított parkoló alakítható ki.


(9)  A területen a zölddel való fedettség minimum 40 % kell legyen.


(10)    [21] A területen – beültetési kötelezettségként - a teljes telekméret minden 300 m2-e után 1 db, minimum 16/18 törzs-körméretű fa ültetendő. A fákat a használatbavételi engedély kérelmezéséig el kell ültetni.


(11)    Az ipari gazdasági területek lehatárolását a külterületi szabályozási terv tartalmazza.



Különleges terület

5.§.


(1) A település területén különleges területek a temető (Kü-T), a sportterület (Kü-S), az idősek otthona (Kü-Ö), valamint a meglévő és tervezett idegenforgalmi fogadóhelyek (Kü-I) területe.


(2) A temető területén csak sírhelyek, a temető üzemeltetéséhez szükséges építmények, egyházi építmények és parkolóhelyek létesíthetők.


(3) Urnás temetés elsődlegesen urnasírba történjen, urnafal csak a ravatalozóhoz csatlakoztatva alakítható ki.


(4) A temető kerítése csak faszerkezetű pallókerítésként vagy élő sövényként alakítható ki.


(5) A különleges területek övezeti előírásait a szabályozási tervek is tartalmazzák, az alábbiak szerint:



Jel


    Beépítési mód


 Beépítési %

  maximum


  Építménymag.

   maximum


  Telekterület

  minimum

    Zölddel való fedettség (%)


Kü-T


SZ


10


5,5


K

50


Kü-S


SZ


10


5,5


K

50


Kü-Ö


SZ


15


7,5


5000


55


Kü-I1


SZ


25


5,5


2000


55


Kü-I2


SZ


15


5,5


2000


55


A maximális építménymagasságnál nagyobb magasság is engedélyezhető, ha azt a funkcióra vonatkozó előírások indokolttá teszik (harangtorony, uszoda, teniszcsarnok, … stb).


(6) [22]


(7) [23]


(8) A területen:

          a., legalább a részleges közműellátás, és

          b., a burkolt út

     biztosítandó.


(9) A parkolószükségletet elsősorban telken belül kell kielégíteni. Amennyiben a szükséges parkolóhelyeket telken belül nem lehet biztosítani, akkor – az OTÉK előírásai szerinti – helyi parkolási rendeletben szabályozott módon, a közterület tulajdonosának hozzájárulásával lehet a gépjárműveket közterületen elhelyezni. A területen csak fásított parkoló alakítható ki.


(10) A különleges területek lehatárolását a szabályozási tervek tartalmazzák.



IV. FEJEZET

Beépítésre nem szánt területek


Közlekedési és közműterület

6.§.


(1)  A közlekedési és közműterületekre vonatkozóan az OTÉK 26.§. előírásait kell alkalmazni, a (3) bekezdés 2,3,4 pontja kivételével.


(2) A közlekedési területek rendeltetésszerű, korlátozás nélküli szabad használatát biztosítani kell.


(3) A közlekedési- és közmű területen - a védőtávolságokra is figyelemmel - a közmű- és hírközlési vezetékeket úgy kell kiépíteni, hogy hosszú távon valamennyi közmű- és hírközlési hálózat elhelyezhető legyen.


(4) Az utak mentén – beültetési kötelezettségként – külterületen minimum 8 méter tőtávolsággal egyoldali fasorok ültetendők, a meglévő fasorok csak engedéllyel vághatók ki abban az esetben. amennyiben azt a fás növényállomány egészségi állapota indokolttá teszi.


(5) A közlekedési és közműterületeket a szabályozási tervek tartalmazzák.



Erdőterület

7. §.


(1) Az erdőterületekre vonatkozóan az OTÉK 28.§. előírásai közül a gazdasági (Eg) és a védelmi (Ev) rendeltetésű erdőkre vonatkozókat kell alkalmazni.


(2) A meglévő erdőterületek művelési ága nem változtatható meg, kivéve a termőhelyre jellemző természetes vegetáció kialakítására alkalmas területeket, ahol az erdészeti hatóság engedélye alapján történhet a más művelési ágra való átminősítés.


(3) Az erdő művelési ág létrejöttéig a területen csak az erdőtelepítés lehetőségét megőrző területhasználat folytatható.


(4) Az erdőterületen kerítést létesíteni csak ideiglenesen, természetvédelmi, vadgazdálkodási illetve erdőgazdálkodási célból szabad.


(5) [24] A kiemelt dombsági területeken lévő erdőterületeken – építési szándék esetén – az építési helyek kijelölését megelőzően mérnökgeológia szempontok alapján kell vizsgálni a terület felszínmozgásra való hajlamát. Felszínmozgásra veszélyes területeken mérnökgeológiai geotechnikai vizsgálatokra kell alapozni az építési helyek pontos kijelölését, az építmények létrehozásának egyedi feltételeit


(6) [25],[26]


(7) Az erdőterületek övezetek szerinti tagolását a külterületi szabályozási terv tartalmazza.



Mezőgazdasági terület

8 §.


(1) A mezőgazdasági területekre vonatkozóan az OTÉK 29.§. előírásait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a (4) bekezdés előírásai helyett jelen rendelet előírásait kell alkalmazni.


(2) A település közigazgatási területén a mezőgazdasági területek az alábbi övezetekre tagozódnak:

             -általános mezőgazdasági terület (Má)

             -általános mezőgazdasági terület építési lehetőség nélkül (Má-0)

             -kertes mezőgazdasági terület (Mk)


(3) [27]


(4) A mezőgazdasági területek övezetek szerinti tagolását a szabályozási tervek tartalmazzák.



Általános mezőgazdasági terület

9.§.


(1) Az Má övezeti jelű területen e rendelet 8.§. előírásait és az alábbiakat együtt kell alkalmazni:

a.,szántóföldi művelés esetén 10 ha-nál nagyobb telken, a terület rendeltetésszerű használatát szolgáló és a lakófunkciót is kielégítő épület építhető úgy, hogy a beépített alapterület a telek 0,2 %-át, illetve a 600 m2-t nem haladhatja meg

b.,gyep művelési ágú, 5 ha-nál nagyobb telken, hagyományos almos állattartó és a lakófunkciót is kielégítő épület építhető úgy, hogy a beépített alapterület a telek 0,5 %-át, illetve a 400 m2-t nem haladhatja meg

c.,szőlőműveléssel hasznosított területen 2 ha-nál nagyobb telken, a termelést és a borturizmust szolgáló, valamint a lakófunkciót is kielégítő épület építhető úgy, hogy a beépített alapterület a telek 1 %-át, illetve az 500 m2-t nem haladhatja meg

d.,művelt gyümölcsültetvény esetén 3 ha-nál nagyobb telken a mezőgazdasági termelést, feldolgozást szolgáló és a lakófunkciót is kielégítő épület építhető úgy, hogy a beépített alapterület a telek 0,5 %-át, illetve az 1000 m2-t nem haladhatja meg.


(2) A telek művelési ága a beépítés feltételeként akkor fogadható el, ha az telek területének legalább 75 %-án meghatározó.


(3) A mezőgazdasági területen 3000 m2-nél kisebb területű, 12 m-nél keskenyebb telket kialakítani nem szabad.


(4) Az Má övezeti jelű területen a lakásfunkció a megengedett beépítettség 50 %-át nem haladhatja meg. A létesíthető lakóépületek építménymagassága legfeljebb 5,5 m, az üzemi illetve gazdasági épület és építmény építménymagassága – az alkalmazott üzemtechnológia függvényében – ennél nagyobb is lehet.


(5) Az Má-0 övezeti jelű – építési lehetőség nélküli – területen épületet építeni nem lehet; azon csak a nyomvonal jellegű építmények és műtárgyaik helyezhetők el, külön jogszabályok előírásai alapján.



Kertes mezőgazdasági terület

10.§.


(1) Az Mk övezeti jelű területen e rendelet 8.§. előírásait és az alábbiakat együtt kell alkalmazni:

a.,gazdasági épület csak művelt telekre, legfeljebb 3 %-os beépítettséggel építhető úgy, hogy az építménymagasság nem haladhatja meg a 4 m-t, és a legnagyobb homlokzatmagasság nem lehet több 6 m-nél

b.,a Felsőhegy területén, ha a helyi vízellátás biztosított, valamint a szennyvízkezelés megoldott, legalább 5000 m2 nagyságú művelt telken a megengedett 3 %-os beépítettség felét meg nem haladóan lakóépület is elhelyezhető. Az e területen lévő 261 hrsz-ú ingatlanon meglévő lakó- és melléképületek adottságként kezelendők; felújíthatók, korszerűsíthetők, a lakóépület egy alkalommal maximum nettó 25 m2-rel bővíthető. A lakóépületek építménymagassága nem haladhatja meg az 5,5 m-t.


(2) A területen műveltnek az a telek minősül, amelynek legalább 60 %-án szőlő, gyümölcs illetve más intenzív kertészeti kultúra található.


(3) A mezőgazdasági területen 1500 m2-nél kisebb területű, 10 m-nél keskenyebb telket kialakítani nem szabad.



Vízgazdálkodási terület

11. §.


(1) [28] Az igazgatási területen lévő vízgazdálkodási területekre vonatkozóan az OTÉK 30.§., valamint a vonatkozó külön jogszabályok [29] [30] előírásait kell alkalmazni.


(2) Természetes és természetközeli állapotú vízfolyások, vizes élőhelyek partvonalától számított 50 m-en belül, természetes és természetközeli állapotú tavak partjától számított 100 m-en belül épület nem helyezhető el, a meglévő épületek, építmények, létesítmények átépítéséhez, átalakításához, vízi létesítmények, kikötők, illetve a halászati célú hasznosítást szolgáló létesítmények létesítéséhez, kivitelezéséhez a természetvédelmi hatóság szakhatósági hozzájárulása szükséges. Állattartó épület a vízfolyásoktól és a tavak partjától minimum 100 m-re helyezhető el.


(3) A vízfolyások jókarban tartásáról folyamatosan gondoskodni kell. Ennek végrehajthatósága érdekében a vízfolyások mellett 6-6 m, a tavak körül 3 m szélességű parti kezelősáv biztosítandó, melyen belül a fenntartást akadályozó létesítmény és növényzet nem lehet.


(4) A vízfolyások területén fenntartási, fejlesztési munkák abban az esetben engedélyezhetők, amennyiben a terület természetközeli állapotának visszaállítását elősegítik.


(5) A vízgazdálkodási területek lehatárolását a szabályozási tervek tartalmazzák.



V. FEJEZET

Közhasználatra szolgáló területek

12.§.


(1) Az igazgatási területen az állami és önkormányzati tulajdonú közlekedési és közműterületek (közterületek) a közhasználatra szolgáló területek.


(2) A közhasználatra szolgáló területeket rendeltetésének megfelelő célra bárki szabadon használhatja; a rendeltetéstől eltérő használathoz a közterület tulajdonosának (kezelőjének) hozzájárulása, valamint az illetékes hatóság engedélye szükséges.



VI. FEJEZET

Közműellátás, közmű- és hírközlési létesítmények

13.§.


(1) A beépítésre szánt területeken – a terv távlatában – a belterületen és a külterületen egyaránt- legalább a részleges közműellátást kell biztosítani úgy, hogy ennek keretében:

                a.,a közüzemi villamos-energia szolgáltatás

b.,[31] a közüzemi ivóvíz szolgáltatás (ennek részeként a külön jogszabályban [32] [33]meghatározott oltóvízintenzitás és oltóvíz mennyiség föld feletti tűzcsapokkal)

c.,a közüzemi szennyvízelvezetés és tisztítás (azok megvalósulásáig – átmenetileg- a kommunális szennyvíz saját telken – vízzáróan szigetelt, zárt tárolóban történő – átmeneti tárolása úgy, hogy környezetszennyezést ne idézzen elő), illetve a mezőgazdasági üzemi területeken az egyedi közművel történő szennyvízelhelyezés és tisztítás

d.,a közterületi nyílt rendszerű csapadékvízelvezetés megoldott legyen.

        Fenti közműellátás megléte feltétele az építési telekké nyilvánításnak, illetve a beépíthetőségnek.


(2) A zárt tárolóban összegyűjtött és szippantással eltávolításra kerülő szennyvizet engedélyezett ürítőhelyre kell szállítani.


(3) [34] A területet borító kőzetösszlet felszínmozgásos jelenségek kialakulására való hajlama és erózióérzékenysége miatt a csapadékvízelvezetést kiemelt gondossággal kell kezelni. Új területek beépítésének feltétele, hogy a beépítésre tervezett és közterületen a felszíni vizek eróziómentes és akadálytalan elvezetése biztosított legyen. Az igazgatási területen a vízgazdálkodással összefüggő tevékenység folytatása, továbbá a fejlesztési területen tervezett vízhálózati bővítések, és a települési szennyvízrendszer, csapadékvíz elvezetés, valamint a tervezett tavak megvalósítása vízjogi engedélyköteles tevékenység, melyhez az engedélyt az illetékes vízügyi hatóságtól kell megkérni a vonatkozó külön jogszabályok szerint.


(4) A belterületen, a kertgazdasági területeken, a nyilvántartott régészeti lelőhelyeken, valamint a művi- és természetvédelem alatt álló, illetve arra tervezett területeken – település- és tájképvédelmi okok miatt – táv- és hírközlési célú magasépítmények (adó és átjátszó tornyok) nem létesíthetők. Az ilyen célú berendezések más területeken is csak önkormányzati egyetértéssel helyezhetők el.



Kommunális ellátás, kommunális létesítmények

14.§.


(1) A településen a kommunális szilárd hulladék szervezett gyűjtése és elszállítása jelenleg – a marcali kommunális hulladéklerakóba – megoldott. Hulladékgyűjtésre csak szabványosított zárt edény, konténer használható. A gyűjtőedények közterületen nem tárolhatók, elhelyezésüket telken vagy épületen belül kell biztosítani.


(2) A település közigazgatási területén térségi hulladéklerakó nem létesíthető.


(3) Az esetleges állati tetemeket ATEV feldolgozóhelyre kell szállítani.



VII. FEJEZET

Környezetvédelem

15.§.


(1) Az igazgatási területen a környezethasználatot úgy kell megszervezni és végezni, hogy:

  a./a legkisebb mértékű környezetterhelést és igénybevételt idézze elő,

  b./megelőzze a környezetszennyezést                   

  c./kizárja a környezetkárosítást.


(2) [35] A település a vonatkozó jogszabályok alapján szennyezésérzékenységi szempontból „C” kevésbé érzékeny terület. A település nitrátérzékeny területen helyezkedik el. A területen talajszennyezést okozó objektum nem helyezhető el, és tevékenység nem engedélyezhető.


(3) [36] A településen veszélyes hulladék keletkezését eredményező tevékenység csak úgy folytatható, hogy az üzemeltető köteles gondoskodni a veszélyes hulladék környezetszennyezést kizáró elhelyezéséről és ártalmatlanításáról. Veszélyes hulladék a vonatkozó külön jogszabályok [37] [38]és hatósági előírások szerint átmeneti jelleggel tárolható. (Átmeneti tárolás zárt térben történhet a talaj, talajvíz és a felszíni vizek veszélyeztetése nélkül).


(4) [39] A településre az általános és az ökológiailag sérülékeny területi levegő-védelmi értékek vonatkoznak. Levegő – védelmi szempontból, a levegő – védelme érdekében az érvényes jogszabályokban [40] [41] [42]foglaltakat be kell tartani.


(5) A levegő tisztaságának védelme érdekében külön helyi rendelet szabályozza az avar és kerti hulladék belterületen történő égetésének szabályait.


(6) Védőfásításokkal gondoskodni kell a szántóföldi porszennyezés és az élővizek szennyezésének megakadályozásáról.


(7) [43] A településen a zajvédelem a vonatkozó jogszabályok [44] szerint, azoknak megfelelően biztosítandó. A zajt keltő és a zajtól védendő létesítményeket egymáshoz képest úgy kell elhelyezni, hogy a területre vonatkozó zajterhelési határértékek betartásra kerüljenek. Zajvédelmi szempontból a – közlekedésből származó – megengedett A-hangnyomásszint az összekötőút menti lakóterületen 60/50 dB, egyéb lakóterületeken 55/45 dB.


(8) A területen a 20 fh-et elérő parkolókat csak szilárd burkolattal lehet kiépíteni. A 20 fh-et elérő parkolók felszíni csapadékvizének elvezetéséhez hordalék-, olaj- és iszapfogó beépítése szükséges.


(9) A település közigazgatási területén üzemanyagtöltő állomás nem helyezhető el.



Természet- és tájvédelem

16.§.


(1) [45] Az ökológiai hálózat övezetén belül a a vonatkozó jogszabály előírásait kell alkalmazni.


(2) [46] A településen az országos védelemre tervezett természetvédelmi területeket a Nemzeti Ökológiai Hálózatba tartozó területeket a Natura2000 területeket, valamint a védelemre javasolt helyi jelentőségű természetvédelmi területeket a külterület szabályozási terv és e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.


(3) [47]


(4) [48]


(5) [49]


(6) [50]


(7) [51] A helyi jelentőségű védett természeti érték (ld. 1. sz. melléklet) csak balesetveszély elhárítás okából vágható ki az elsőfokú természetvédelmi hatóság által kiadott fakivágási engedély alapján, amennyiben azt a természeti érték egészségi állapota szükségessé teszi. A kivágást követő egy éven belül a helyi jelentőségű védett természeti érték helyén a természeti emlék azonos fafajjal és fajtával pótlandó.


(8) Táj és településkép-védelmi okokból:

a./ a belterület szabályozási terven jelölt helyeken – beültetetési kötelezettségként - védősávot kell kialakítani tájba illő őshonos fafajokkal és a hagyományos faluképhez illeszkedő cserjékkel;

b./ útsorfásítást kell végezni a meglévő és tervezett új utak mentén;

c./ nem létesíthető közmű és energia, táv- és hírközlési vezeték a területen meglévő és településszerkezeti tervben javasolt fasorok nyomvonalában.



Művi értékek védelme

17.§.


(1) [52]


(2) [53],[54]


(3) [55]


(4) [56]



VIII. FEJEZET

Sajátos jogintézmények

18.§.


(1) [57]


(2) [58]


(3) [59]


(4) Beültetési kötelezettség – telken belüli kötelező védőfásítás – terheli környezetvédelmi, valamint táj- és településképvédelmi okokból a belterületi ingatlanok egy részét a belterület szabályozási terv szerinti helyeken.



IX. FEJEZET

Záró rendelkezések

19.§.


(1) Jelen rendelet csak a szabályozási tervekkel együtt érvényes, azokkal együtt értelmezendő és használandó.


(2) [60]


(3) E rendelet előírásait a hatályba lépését követően induló ügyekben kell alkalmazni.


(4) E rendelet 2005. július 1-én lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti az – 1/1988. (XII. 20.) KT. számú rendelettel jóváhagyott – Mesztegnyő és társközségei összevont rendezési terv Gadányra vonatkozó része.


(5) A rendelet kihirdetéséről a körjegyző gondoskodik a helyben szokásos módon.




                        Ősz János                                            Rubecz Zoltánné

                     polgármester                                                körjegyző


A rendelet kihirdetve: 2005. IV. 13.


Rubecz Zoltánné

    körjegyző






Kihirdetve: 2011. október 14.


Kálmánné Putics Zsuzsanna

       körjegyző





Záradék:


A rendelet egységes szerkezetbe foglalva:



Gadány, 2017. július 19.


Hajdu Szabina

                                                                            jegyző








Záradék:


A rendelet egységes szerkezetbe foglalva:



Gadány, 2018. október 25.


Hajdu Szabina

                                                                          jegyző














[1]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[2]

Hatályon kívül helyezte a 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[3]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 1. § (3) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[4]

Hatályon kívül helyezte a 11/2017. (VII.19.) Ör. 1. §-a. Hatályos: 2017. augusztus 03. napjától.

[5]

Hatályon kívül helyezte a 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 1. § (4) bekezdése.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[6]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 1. § (5) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[7]

Hatályon kívül helyezte a 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 1. § (6) bekezdése.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[8]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 1. § (5) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[9]

Hatályon kívül helyezte a 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 1. § (8) bekezdése.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[10]

Hatályon kívül helyezte a 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 1. § (8) bekezdése.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[11]

Hatályon kívül helyezte a 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 1. § (8) bekezdése.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[12]

Hatályon kívül helyezte a 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 1. § (9) bekezdése.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[13]

Beiktatta a 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 1. § (10) bekezdése.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.


[14]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 2. § (1) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[15]

Hatályon kívül helyezte a 8/2018. (X.25.) önkormányzati rendelet 24. § (2) bekezdésének a) pontja.

Hatályos: 2018. október 26. napjától.

[16]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[17]

Hatályon kívül helyezte a 8/2018. (X.25.) önkormányzati rendelet 24. § (2) bekezdésének a) pontja.

Hatályos: 2018. október 26. napjától.

[18]

Hatályon kívül helyezte a 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 2. § (3) bekezdése.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.


[19]

Hatályon kívül helyezte a 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 2. § (4) bekezdése.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[20]

Hatályon kívül helyezte a 8/2018. (X.25.) önkormányzati rendelet 24. § (2) bekezdésének a) pontja.

Hatályos: 2018. október 26. napjától.

[21]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 2. § (5) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.


[22]

Hatályon kívül helyezte a 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 2. § (6) bekezdése.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[23]

Hatályon kívül helyezte a 8/2018. (X.25.) önkormányzati rendelet 24. § (2) bekezdésének a) pontja.

Hatályos: 2018. október 26. napjától.

[24]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 2. § (7) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[25]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 2. § (6) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[26]

Hatályon kívül helyezte a 11/2017. (VII.19.) Ör. 1. §-a. Hatályos: 2017. augusztus 03. napjától.

[27][28]

Hatályon kívül helyezte a 8/2018. (X.25.) önkormányzati rendelet 24. § (2) bekezdésének a) pontja.

Hatályos: 2018. október 26. napjától.

[29]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 2. § (9) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[30]

A nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett területek értékének csökkenésével kapcsolatos eljárásról” szóló 21/2006. (I. 31.) Kormányrendelet

[31]

A vizek és a közcélú vízilétesítmények fenntartására vonatkozó feladatokról” szóló 120/1999. (VIII. 6.) Kormányrendelet

[32]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 3. § (1) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[33]

A környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról” szóló 314/2005. (XII. 25.) Kormányrendelet

[34]

Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat kiadásáról” szóló 9/2008. (II. 22.) ÖTM rendelet

[35]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.


[36]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 3. § (3) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[37]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 3. § (4) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[38]

A veszélyes hulladékokról” szóló 102/1996.(VII.12.) Kormányrendelet

[39]

A veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről” szóló 98/2001.(VI.15.) Kormányrendelet

[40]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 3. § (5) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[41]

A környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról” szóló 314/2005. (XII. 25.) Kormányrendelet

[42]

A levegő védelméről” szóló 306/2010 (XII.23.) Kormányrendelet

[43]

A levegőterheltségi szint határértékeiről és a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről” szóló 4/2011. (I. 14.) VM rendelet

[44]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 3. § (6) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[45]

  A környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról” szóló 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet

[46]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 3. § (7) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[47]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 3. § (8) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[48]

Hatályon kívül helyezte a 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 3. § (9) bekezdése.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[49]

Hatályon kívül helyezte a 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 3. § (9) bekezdése.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[50]

Hatályon kívül helyezte a 11/2017. (VII.19.) Ör. 1. §-a. Hatályos: 2017. augusztus 03. napjától.

[51]

Hatályon kívül helyezte a 11/2017. (VII.19.) Ör. 1. §-a. Hatályos: 2017. augusztus 03. napjától.

[52]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 3. § (10) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[53]

Hatályon kívül helyezte a 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 3. § (11) bekezdése.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[54]

A 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 3. § (12) bekezdésének megfelelően megállapított szöveg.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[55]

Hatályon kívül helyezte a 8/2018. (X.25.) önkormányzati rendelet 24. § (2) bekezdésének a) pontja.

Hatályos: 2018. október 26. napjától.

[56]

Hatályon kívül helyezte a 11/2017. (VII.19.) Ör. 1. §-a. Hatályos: 2017. augusztus 03. napjától.

[57]

Hatályon kívül helyezte a 8/2018. (X.25.) önkormányzati rendelet 24. § (2) bekezdésének a) pontja.

Hatályos: 2018. október 26. napjától.

[58]

Hatályon kívül helyezte a 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 3. § (13) bekezdése.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[59]

  Hatályon kívül helyezte a 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 3. § (13) bekezdése.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[60]

  Hatályon kívül helyezte a 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 3. § (13) bekezdése.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.

[61]

Hatályon kívül helyezte a 8/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelet 3. § (14) bekezdése.

Hatályos: 2011. október 14. napjától.