Kátoly Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2015. ( XII.30.) számú rendelete

a fás szárú növények védelméről

Hatályos: 2016. 01. 01

Kátoly Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott jogalkotói hatáskörében, valamint a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 46. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:



I. Fejezet

Általános rendelkezések


1. §

A rendelet célja


Ezen rendelet célja a fás szárú növényzet közterületre való telepítésére, fenntartására, kivágására, pótlására vonatkozó szabályok megállapítása, melyek elősegítik az ember és környezet harmonikus kapcsolatának alakulását. A tervezettebb növénytelepítés hatására a településkép javulása várható, elkerülhető lesz a településképbe nem illő és invazív fafajok ültetése. A pótlási kötelezettség egységes szabályozásával biztosítható a település faállományának megmaradása, a bírság bevezetésével pedig csökkennek az illegálisan, engedély nélkül történő fakivágások és telepítések.


2. §

A rendelet hatálya


(1) A rendelet hatálya kiterjed Kátoly község közigazgatási területén található fákra és fás szárú növényekre.


(2) A rendelet személyi hatálya kiterjed minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiség nélküli társaságra.


(3) A rendelet hatálya nem terjed ki:


  1. a külön jogszabály hatálya alá tartozó fákra és fás szárú növényekre;
  2. a nem közterület megnevezésű ingatlanon levő fás szárú növényekre és
  3. az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. tv. hatálya alá tartozó erdőkre és fatelepítésekre.


3. §

A rendelet alkalmazása szempontjából:


  1. előnevelt fa: minimum 6 cm törzsátmérőjű, kétszer iskolázott fa;
  2. fasor: meghatározott fajú és fajtájú, egy sorban lévő fák összessége, ahol a fák tőtávolsága nem nagyobb a fák kifejlett korában várható koronaátmérőjétől;
  3. fás szárú növény: a fa és a cserje;
  4. inváziós fajú fás szárú növények: fehér akác (Roibina pseudoacacia), amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica), mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima), cserjés gyalogakác (Amphora frusticosa), kései meggy (Padus serotina), zöld juhar (Acer negundo);
  5. közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet a rendeltetésnek megfelelően bárki használhat, és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván. Egyéb ingatlanoknak a közhasználat céljára átadott területrésze – az erről szóló külön szerződésben foglaltak keretei között – a közterületekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Közterület rendeletetése a közlekedés és biztosítása (utak, terek), pihenő és emlékhely kialakítása (parkok, köztéri szobrok stb.) a közművek elhelyezése;
  6. törzskerület: a fatörzs egy méteres magasságban mért kerülete centiméterben számolva;
  7. ültetési időszak: a lombullás és a rügyfakadás közötti időszak;
  8. vegetációs időszak: a rügyfakadás és a lombhullás közötti időszak;



II. fejezet

Részletes rendelkezések


4. §

Fás szárú növények védelme közterületen


(1) Közterületen a fás szárú növények kivágásának engedélyezése iránti kérelem és annak elbírálása során a fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII. 30) Korm. rendelet alapján kell eljárni.


(2) Közterületen a fás szárú növénynek az élet-, egészség- vagy vagyonvédelmi okból történt kivágása esetén a kivágás tényét az azonnali intézkedést követő 3 napon belül a 346/2008. (XII. 30) Korm. rendelet  2. melléklet szerinti formanyomtatványon kell bejelenti a jegyzőhöz.


(3) A jegyző a fás szárú növénnyel rendelkezni jogosultat a fás szárú növény kivágására kötelezi, ha a fás szárú növény az élet- vagy vagyonbiztonságot veszélyezteti, és e veszély másként nem hárítható el.


(4) A közterületen lévő fás szárú növény kivágását követő 1 éven belül kérelmező köteles gondoskodni a növény helyben történő szakszerű pótlásáról. A pótlási kötelezettséget és annak mértékét, teljesítésének módját a jegyző a kivágást engedélyező határozatban állapítja meg.


(5) A fakivágás megtörténtét 5 napon belül be kell jelenteni az engedélyező hatósághoz.


(6) Utcai fasor, fák és cserjék környezetében építési tevékenység csak úgy folytatható, hogy az fás szárú növényzetet ne károsítsa.


(7) Fás szárú növények törzsétől mért 1 méteren belül földmunkagéppel munkát végezni tilos, csak kézi földmunkát szabad végezni.


(8) Ha építési munkák során az építési engedélyben megmaradóként vagy megvédendőként feltüntetett fák kivágásra kerülnek, elpusztulnak vagy jelentős mértékben károsodnak, pótlásáról a 5. § alapján kell gondoskodni.


5. §

A fapótlás szabályai


(1) Fapótlásnak csak az előnevelt facsemetéknek a természetes növekedés feltételeit biztosító talajba történő ültetése minősül. Nem fogadható el pótlásként a fa mobil eszközbe, konténerbe való telepítése.


(2) A pótlás akkor tekinthető teljesítettnek, ha a fa az ültetést követő vegetációs időszak kezdetén is életképes, cserje esetében a területi borítottságot 3 éven belül biztosítja. Ennek hiányában a telepítést meg kell ismételni.


(3) A telepítést a kivágást követő 1 éven belül, ültetési időszakban kell elvégezni.

(4) A kivágott fa pótlása nem történhet inváziós fajú fás szárú növénnyel.

(5) A fapótlást elsősorban a kivágással érintett területén kell teljesítenie a pótlásra kötelezettnek. Ha pótlás a környezeti adottságok, beépítettség vagy egyéb ok miatt nem, vagy csak részben végezhető el, e célra más közterületi ingatlan is kijelölhető.


(6) Ha a kivágott fák száma és mérete nem állapítható meg, a rendelkezésre álló adatokból kikövetkeztethető egyedszámot és egyedenként 90 cm-es törzskerületet kell vélelmezni.


(7) A kivágott fa pótlásáról a kivágott fa törzskerületének másfélszeres mértékében kell gondoskodni.


(8) A 4. § (3) bekezdés szerint a közterületen kivágásra kötelezett, illetve a zöldfelület fenntartás keretében kivágott beteg, elpusztult, élet- vagy vagyonbiztonságot veszélyeztető fák esetében a pótlás mértékének meghatározásánál a törzskerület arányát nem kell figyelembe venni, kivágott fánként egy azonos, vagy nagyobb értékű fajú új fát kell ültetni.


(9) A pótlás megtörténtét a telepítéstől számított 5 napon belül írásban kell bejelenteni a jegyzőhöz.


(10) A pótlási kötelezettség teljesítésére – a teljesítési határidő lejárta előtt benyújtott kérelmére –különös méltánylást érdemlő esetben egy alkalommal további 1 év halasztás engedélyezhető.


(11) Pótláskor a facsemetéket méretük, gyökérzetük szerint, de legalább 1×1×1 m-es ültetőgödörbe, természetes talajba kell ültetni és a csemete törzsét karókhoz kell rögzíteni.


(12) A pótlásra kötelezettnek a facsemetéket az időjárásnak megfelelően öntözni kell az ültetéstől számított első 3 évben.


(13) Engedély nélküli vagy annak minősülő fás szárú növény kivágása esetén pótlásra a fát kivágó személyt kell kötelezni.


(14) A szakszerű pótlás teljesítését a helyszínen az engedélyező ellenőrzi.


6. §

A kompenzáció szabályai


(1) Amennyiben a helyben történő pótlásra túltelepítés miatt nincs lehetőség, vagy nem jelölhető ki a pótlás helyszínéül más ingatlan, a pótlási kötelezettséget pénzben kell teljesíteni a pótlásra kötelezettnek. Pénzbeli megváltás kivételes esetben akkor állapítható meg az engedélyben, ha a pótlási kötelezettség közterületen túltelepítés miatt nem teljesíthető.


(2) A pótlási kötelezettség a túltelepítés elkerülése érdekében úgy is teljesíthető, ha a pótlásra előírt fa darabszámának egy részét a kivágással érintett ingatlanon ültetik el, a fennmaradó törzskerület alapján pótolandó fa ültetése pedig pénzben váltható meg.


(3) A pénzbeli megváltás egységára törzskerületi centiméterenként bruttó 1000 Ft, de minimum 20.000 Ft.


(4) A kompenzáció összegét a határozat jogerőre emelkedését követő 30 napon belül az Önkormányzat költségvetési számlájára kell befizetni vagy átutalni.


(5) A befolyt kompenzáció teljes összegét fapótlásra, fatelepítésre és ezek gondozására kell felhasználni.


7. §

A fatelepítés szabályai


(1) Az önkormányzati tulajdonú közterületre történő fa és cserje telepítését – a pótlás kivételével –  az Önkormányzat. végezheti.


(2) Az önkormányzati tulajdonú közterületre történő fás szárú növény ültetése – a pótlás kivételével –  az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően kivételes esetben e rendeletben foglaltak szerint jegyzői engedély birtokában,  a 9. §-ban előírt védőtávolságok betartásával történhet.


(3) Kérelmezőnek a jegyzőhöz címzett engedélykérelemben meg kell jelölnie a telepítés helyét, ültetendő cserjék, örökzöldek, élőfák darabszámát, faját, átmérőjét, a kérelmező nevét, lakcímét, telefonszámát.


(4) Az engedéllyel közterületre ültetett fák és cserjék fenntartásáról a növényzet telepítője köteles gondoskodni.


(5) Közterületre ültetett fás szárú növények kivágására hatósági engedély nélkül a fa telepítője nem jogosult.


(6) Meglévő inváziós fajú fás szárú növények továbbterjedésének megakadályozása az ingatlantulajdonos kötelessége.


8. §

Közterületen történő telepítés


(1) Közterületi fás szárú növények pótlása esetében alkalmazkodni kell a már meglévő fajokhoz és a környezeti adottságokhoz az egységes, rendezett utcakép kialakításának érdekében.


(2) Közterületre elsősorban honos magyar fajú fás szárú növényeket lehet ültetni.


(3) Inváziós fajú fás szárú növények ültetése tilos.


(4)Utcai kerítés helyett élő sövény alkalmazása esetén az nem nyúlhat ki a közterületre és folyamatos gondozása a telepítő kötelessége.


(5) Kúszó, kapaszkodó fás szárú növény csak saját tulajdonban lévő falra, fára, kerítésre futtatható föl.



9. §

Védőtávolságok


(1) Fás szárú növények legkisebb ültetési (telepítési) távolsága közterületen:

a) gázvezetéktől

 2,0 m

b) egyéb vezetéktől, csapadékvíz elvezető ároktól

 1,0 m

c) telekhatártól, ha nincs csapadékvíz elvezető árok


                                          kiskoronájú fa

2,0 m

                                          középkoronájú fa

3,0 m

                                          nagykoronájú fa

3,5 m




(2) Fák közötti ültetési távolság alacsony (5 m-nél magasabbra nem növő) növekedésű fa esetén 5,0 - 6,0 méter, magas (5 méternél magasabbra növő) fa esetén 6,0 - 10,0 méter.


(3) Utcai légvezetékek alá valamint a légvezetékektől számított 3-4 méter távolságban 3 méternél magasabbra növő fa nem ültethető.


(4) Cserje vagy fa telepítésekor be kell tartani a közutakra érvényes előírásokat is.


(5) A növényültetés a közterület-használatot nem zavarhatja.


(6) Növényültetésnél az utcafronton a meglévő, illetve tervezett járda helyét biztosítani kell.


(7) A telepített növényzet (cserjék, sövények) magassága a csomóponti rálátási háromszögekben nem akadályozhatja a rálátást.


10. §

Meglévő fás szárú növények kezelése


(1) E rendelet hatályba lépését megelőzően telepített fák, cserjék esetében, amennyiben az eltér a rendeletben foglaltaktól, annak tulajdonosa köteles úgy gondozni hogy az a szomszédokat, érintetteket ne zavarja, más tulajdonában kárt ne okozzon.


11. §

Helyi egyedi és területi védelem alatt álló fás szárú növény kivágása


(1) Helyi védelem alatt álló fát vagy helyi védelem alatt álló területen fás szárú növény kivágását engedélyezni csak akkor lehet, ha az adott fa állapota miatt fennálló veszélyhelyzet elhárítása más módon nem biztosítható, valamint ha a fa viharkár miatt vagy biológiai okból életképtelenné vált, és további fenntartása már nem indokolt. Ezen okokat szakvéleménnyel igazolni kell.


(2) Helyi védettség alatt álló fák kivágása esetén a pótlási kötelezettséget 20%-kal de legalább 1 db-al növelni kell.


12. §

Egyéb rendelkezések


(1) A fás szárú növények fenntartásával kapcsolatos tevékenységekről azok üzemeltetői kötelesek nyilvántartást vezetni.


13. §

Eljáró hatóságok és jogkövetkezmények


(1) Aki közterületen a fás szárú növény engedély nélküli kivágását vagy telepítést végzi, aki a fapótlási kötelezettségnek határidőre nem tesz eleget 50.000 Ft-ig terjedő helyszíni bírsággal, illetve 150.000 Ft-ig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.


(2) Az (1) bekezdésben meghatározott helyszíni bírság kiszabására Erzsébeti Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője, vagy az általa felhatalmazott személy jogosult. A közigazgatási bírság kiszabásával kapcsolatos eljárásban Erzsébeti Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője jár el.


(3) A közigazgatási bírság kiszabására és végrehajtási rendjére a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény megfelelő rendelkezései vonatkoznak.


III. fejezet

záró rendelkezések


14. §

(1) Ez a rendelet 2016. január 1. napján lép hatályba


(2) A rendelet kihirdetéséről a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltak szerint a jegyző gondoskodik.



Trubicsné Csibi Nóra

Dr. Tóth Sándor

Polgármester

Jegyző




E rendelet Kátoly községben kihirdetésre került 2015. december 30.napján.


Kátoly, 2015. december 30.


                                                                                                                                             Dr. Tóth Sándor

                                                                                                                                                   Jegyző



Mellékletek