Táska Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2018 (V.24.) önkormányzati rendelete

településkép védelméről

Hatályos: 2018. 05. 25

Táska Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdés a) - h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a településképi koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI.18.) Korm. rendelet 9. mellékletében biztosított véleményezési jogkörében eljáró államigazgatási szervek és a településfejlesztéssel, településrendezéssel és a településkép érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 8/2017.(VIII.1.) önkormányzati rendeletben felsorolt partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 

  1. FEJEZET

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

  1. A rendelet célja, hatálya és alkalmazása
  1. § E rendelet célja Táska Község sajátos településképének társadalmi bevonás és konszenzus által történő védelme és alakítása
  1. a helyi művi értékek egyedi védelmének (a továbbiakban: helyi védelem) meghatározásával, a védetté nyilvánítás és a védelem megszűntetés szabályozásával
  2. a településképi szempontból meghatározó területek meghatározásával
  3. a településképi követelmények meghatározásával
  4. a településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával
  5. a településképi kötelezés és a településképi bírság alkalmazásával, a településképi önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer alkalmazásával.
  1. § A helyi védelem célja Táska településképe és történelme szempontjából meghatározó építészeti örökség kiemelkedő értékű elemeinek védelme és jellegzetes karakterének a jövő nemzedékek számára történő megóvása.
  2. §  A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja
  1. a különböző rendeltetésű és használatú területek karakterének meghatározása
  1. a sajátos karakterjegyek megőrzése, egyedi szabályozása.  
  1. § E rendelet hatálya Táska Község közigazgatási területére terjed ki.
  2. §  E rendelet alkalmazásában használt fogalmak 
  1. A tetőidom jellemző hajlásszöge: az a hajlásszög, mely a tető vízszintes vetületének legalább 80%-át meghatározóan érvényesül (a fennmaradó 20%-on eltérő hajlásszög is lehet).
  2. Művi érték: a település jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző, építészeti arculatot, települési karaktert meghatározó épület, építmény, kapu, kerítés, szobor, képzőművészeti alkotás.
  3. Utcai épület: az egy telken álló épületek közül az utcai telekhatárhoz legközelebb eső épület.
  4. Utcai homlokzat: az építmény közúttal vagy magánúttal határos telekhatára felé néző homlokzata.
  5. Utcai telekhatár: a telek azon telekhatára mely közúttal vagy magánúttal határos.
  1. FEJEZET

HELYI VÉDELEM

  1. A helyi védelem feladata, általános szabályai,
    önkormányzati kötelezettségek
  1. §
  1. A helyi védelem alatt álló művi érték a nemzeti közös kulturális kincs része, ezért fenntartása, védelmével összhangban lévő használata és bemutatása közérdek.
  2. A helyi védelem feladata
    1. az épített örökség meghatározása, számbavétele
    2. védetté nyilvánítása, nyilvántartása
    3. az épített örökség megőriztetése
    4. a lakossággal történő megismertetése.
  3. Helyi védelem alatt állnak az e rendelet 1. mellékletében szereplő, védetté nyilvánított művi értékek.
  4. A helyi védelem alá helyezésről, illetve annak megszüntetéséről a képviselő-testület e rendelet módosításával dönt.
  5. A helyi védelem alá helyezést vagy megszűntetést bármely természetes vagy jogi személy kezdeményezheti írásban Táska község polgármesteréhez benyújtott levélben, az alábbiak benyújtásával:
    1. a védendő építmény, építményrész pontos helyének megjelölése (utca, házszám, hrsz)
    2. védendő épületre, épületrészre vonatkozó szakszerű rövid indoklás
    3. fotódokumentáció.
  6. A helyi védelemben részesítési vagy a védelem megszűntetési javaslatot a helyben szokásos módon – az önkormányzat hirdetőtábláján – legalább 30 napra közzé kell tenni, és erről írásban értesíteni kell:

a) az ingatlan tulajdonosát

b) a védetté nyilvánításra vagy annak megszűntetésére javaslatot tevőt.

  1. A védelem alá helyezésről vagy annak megszüntetéséről a polgármester előterjesztésére a képviselő-testület dönt.
  2. A helyi védett művi értéket az önkormányzat erre a célra készített táblával megjelölheti.
  3. Tilos a helyi védelem alatt álló érték elemeinek veszélyeztetése, megrongálása, megsemmisítése.
  4. A helyi védelem megszűntetése csak a védett érték megsemmisülése, reális költségen helyre nem állítható károsodása, életveszélyes állapot megszűntetése és a védett érték megszűntetéséhez fűződő jelentős közérdek esetén kezdeményezhető. A védett érték bontására csak a védettség megszűntetését követően kerülhet sor.
  5. Az egyedi védelem meghatározása
  1. §
  1. Az egyedi védelem Táska jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző építészeti arculatát, településkarakterét meghatározó helyi értékekre terjed ki, amelyek e rendelet 1/a. mellékletében felsoroltak és 1/b. mellékletében térképen ábrázoltak.
  2. A helyi védelem alatt álló értékek nyilvántartásáról a települési főépítész, annak hiányában a jegyző nyilvántartást vezet, amely tartalmazza:
  1. a védett érték megnevezését, védelem típusát
  2. a pontos helyét, helyrajzi számát
  3. a tulajdonos, kezelő, használó megnevezését
  4. a védelemre javaslatot tevő nevét
  5. a védelem indoklását
  6. a védett érték fotóit
  7. a védelmet megállapító rendelet számát.
  1. Az egyedi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek
  1. §
  1.  A védett helyi művi értéket a rendeletetésének megfelelő célra kell használni. A használat az érték fennmaradását nem veszélyeztetheti.
  2. A védett helyi művi érték jókarbantartása, állapotának védelme a tulajdonos kötelessége. A védett érték károsodása esetén a tulajdonosnak helyrehozatali kötelezettsége van.
  3. A védelem a művi értékek anyaghasználatára, tömegformálására, homlokzati kialakítására terjed ki.
  4. A védett helyi művi érték tulajdonosa az érték megóvása érdekében kérheti az önkormányzat anyagi támogatását, ha az önkormányzat éves költségvetésében erre pénzügyi keretösszeget biztosít.
  5. Helyi védelem alatt álló épület esetén a védettség nem zárja ki az épület korszerűsítését, átalakítását, bővítését, de az épület eredeti karakterét meg kell tartani, az alábbiak szerint:


  1. a felújításnál az eredeti értékeket meg kell tartani, illetve visszaállítani
  2. a jókarbantartás keretében nem végezhető az érték sérülésével, roncsolásával és építészeti érték megváltoztatásával járó beavatkozás
  3. az épület részleges bontása csak akkor lehetséges, ha a védett érték nem sérül.
  1. A helyi védelem alatt álló művi értékekre vonatkozó
    építészeti követelmények
  1. §

 Helyi védelem alatt álló épület esetén

  1. bővíteni az eredeti épület értékeinek, karakterének tiszteletben tartásával szabad. A tetőtér beépítésénél nem alkalmazható a tető síkjából kiugró ablak
  2. fésűs beépítés esetén az épület bővítése – ha a telekszélesség lehetővé teszi – az utcai homlokzatsíktól legalább 5 méterrel hátrahúzott oldalszárnnyal is lehetséges, az eredeti épületnél nem magasabb párkány- és gerincmagassággal
  3. az épületen reklám, hirdetés nem helyezhető el, kivéve a cégért és a cégfeliratot, de az az építészeti tagozatot nem takarhatja és a homlokzat harmonikus egységét nem ronthatja
  4. az épületen épületgépészeti berendezés kültéri egysége közterületről láthatóan, valamint az építészeti értéket zavaró módon nem helyezhető el.
  1. FEJEZET

A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK

  1. A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása
  1. §
  1. A településképi szempontból meghatározó területek:
  1. falusias lakóterület
  2. szőlőhegy
  3. temető terület
  4. külterület
  1. A településképi szempontból meghatározó területek térképi lehatárolását a rendelet 2. melléklete tartalmazza.


  1.  FEJEZET

A TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK

  1. Általános érvényű településképi követelmények
  1. A látványvédelem (kilátás, rálátás) szempontjait az építészeti tervezés és az egyes építmények megvalósítása során kiemelten kell érvényesíteni.
  2. Új épület vagy építmény elhelyezése tájba illesztve, a történeti tájszerkezet, a tájképi adottságok megőrzésével, a tájkarakter erősítésével, a helyi építészeti hagyományok figyelembevételével történhet.
  3. A közmű és elektronikus hírközlési nyomvonalas hálózatok és járulékos műtárgyaik kiépítésénél, illetve a meglévő hálózatok korszerűsítésénél a tájkép védelme és az esztétikai követelmények érvényesítése céljából a műszaki lehetőségek és a védett értékek védelmi szempontjainak mérlegelésével terepszint alatti elhelyezést kell biztosítani.
  1. Építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények
  1. §
    1. Az épületek anyaghasználata nem lehet eltérő a településen hagyományosan használt építőanyagoktól.
    2. A homlokzatképzés és a tetőhéjalás nem lehet a környezettel nem harmonizáló, kirívó színű.
    3. Az épületek tetőhéjalása nem lehet trapézlemez, hullámpala, műanyag hullámlemez, bitumenes lemez, bitumenes zsindely.
    4. A település közigazgatási területén állandó használatra szánt, hatósági műszaki engedéllyel nem rendelkező lakókocsi, és egyéb bódé jellegű építmény nem helyezhető el.
  1. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó
    területi és egyedi építészeti követelmények

Falusias lakóterület

  1. §
    1. Az épületeket az illeszkedés szabályai szerint, a kialakult állapotnak megfelelően kell telepíteni és a hagyományos építészeti karakternek megfelelően kell kialakítani.
    2. Az utcai előkert mérete azonos kell legyen az épület környezetében levő utcaszakaszon jellemző előkertekkel.
    3. A lakóépületeket szimmetrikus magastetővel lehet megépíteni, jellemzően 35-45o-os tetőhajlásszöggel, a beépítési magasságot a helyi építési szabályzat határozza meg. A tetőfelépítmény a tetősík legfeljebb 30%-át foglalhatja el. Kis lejtésű tető a tető vetületének legfeljebb 20%-án alkalmazható. A tetőfedés anyaga kerámiacserép, vagy azzal színben megegyező betoncserép lehet.
    4. A homlokzati architektúra illeszkedjen a település hagyományos elemeihez, a homlokzaton természetes anyagokat (vakolat, fa, tégla, kő, beton, műkő) lehet alkalmazni, a színezés a természetes földszínek pasztell színárnyalata lehet.
    5. A melléképületeket a főépület utcai takarásában lehet elhelyezni, ahhoz illeszkedő tömegformálással és anyaghasználattal.
    6. A kerti építményeket a lakóház utcai homlokzati síkjától legalább 3 m-rel hátrafelé lehet elhelyezni.
    7. Az utcai kerítés magassága legfeljebb 1,5 m lehet, legalább 40%-ban áttört kialakítású lehet. Kerítésként legfeljebb 1,5 m magas élősövény is alkalmazható áttört kapukkal.
    8. Lakótelkenként egy kocsibehajtó létesíthető.
    9. A kertek első részét díszkertként lehet kialakítani és fenntartani. A fás szárú növények közül a gyümölcsfákon kívül őshonos fafajokat lehet ültetni.

Szőlőhegy

  1. §  
  1. Az épület tömegformálása, homlokzatkialakítása a településen hagyományos építészeti karaktertől eltérő nem lehet.
  2. Tetőfedés nádfedés, zsuppfedés, cserépfedés kivételével nem létesíthető.
  3. Az épületen szimmetrikus nyeregtetőtől eltérő tetőidom építése nem megengedett.
  4. A tetőidom kialakítása során kontyolás létesítése megengedett.
  5. Az épület tetőhajlásszöge 35-45° közötti értéktől eltérő nem lehet.

Temető terület

  1. § 
  1. Az épület tömegformálása, homlokzatkialakítása a településen hagyományos építészeti karaktertől eltérő nem lehet.
  2. Tetőfedés cserép, betoncserép, formájában és karakterében a cseréphez igazodó fedés vagy a tájba illő színezésű fémlemezfedés kivételével nem létesíthető.

Külterület

  1. §

(1) Az épületek elhelyezésénél a tájba illesztésre és takarásra őshonos fafajokat lehet alkalmazni. 

(2) Dombgerincre nem helyezhető épület.

(3) Az építmények homlokzatain és tetőin természetes földszíneket lehet alkalmazni.

(4) Csak áttört, lábazat nélküli kerítés építhető.


  1. Az egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése vonatkozó
    településképi követelmények
  1. §
    1. A település villamosenergia-ellátásának, táv- és hírközlésének nyomvonalas létesítményei elhelyezhetők, de törekedni kell a felszín alatti elhelyezésre.


  1. A település ellátásához szükséges közmű műtárgyak (transzformátor, kapcsolószekrény, gáznyomás szabályozó, szennyvízátemelő) a közterület látványát nem zavaró módon, növényzettel takartan helyezhetők el.
  2. A településkép védelme szempontjából kiemelt – a 3. mellékletben térképen ábrázolt – területeken
    1. 10 m-nél magasabb sajátos építmények (víztorony, hírközlési átjátszó torony, antenna) nem helyezhetők el
    2. a villamosenergia-ellátás, táv- és hírközlés nyomvonalas létesítményeit föld alatt kell elhelyezni
    3. a kültéri világítást lefelé világító lámpatestekkel kell megoldani
    4. talajszintre épített fényvető, reflektor csak akkor helyezhető el, ha fényét csak a megvilágítandó felületre vetíti.  
  1. § A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények


  1.  §

 (1) A település közigazgatási területén reklámhordozók és reklámok elhelyezése, közzététele a településkép védelméről szóló törvény(1) és annak reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló Kormányrendelet(2), illetve e rendelet előírásainak megfelelően lehetséges.

(2) A településkép védelme szempontjából kiemelt – a 3. mellékletben térképen ábrázolt – területeken reklámhordozó és reklám nem helyezhető el.

(3) A település közigazgatási területén építmény homlokzatán, építési telek kerítésén, kerítéskapuján és támfalán kizárólag az ingatlan rendeltetési egységeiben folytatott kereskedelmi-, szolgáltató-, illetve vendéglátó tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó saját vállalkozást népszerűsítő berendezés (cég- és címtábla, cégér és ilyen célú reklám) helyezhető el, a településképre vonatkozó előírások betartásával.

(4) Beépítésre nem szánt terület övezeteiben önálló reklámberendezés mérete a 2 m2 nagyságot, a reklámhordozót tartó berendezések teljes magassága a 6 métert nem haladhatja meg.


(5) A saját vállalkozást népszerűsítő berendezések tartó-, illetve hordozó szerkezeteit, felületeit úgy kell kialakítani, hogy azok méretei, arányai és alkalmazott anyagai illeszkedjenek az érintett épület (építmény) építészeti megoldásaihoz, illetve a településképi környezethez.

(6) Utasváró felületének legfeljebb 30 %-án – egységes felületet alkotva – helyezhető el reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés. Az utasváró tetején reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés nem helyezhető el.

(7) A reklámhordozók és reklámhordozót tartó berendezések szerkezeti alapszínének és formájának típusonként azonosnak kell lennie.

  1.  Az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó
    településképi követelmények
  1. §
    1. Közmű- és klímaberendezés kültéri egysége, gáznyomás-szabályozó, gázmérő és gázvezeték az épületek homlokzatán közterületről látható módon nem helyezhető el.
    2. Az utcai épületek utcai homlokzatán és az utcai homlokzatsíktól 5 m-en belül távközlési telekommunikációs eszköz, mesterséges szellőző és égéstermék kivezető nem helyezhető el.
    3. Napelemes panel, napkollektor csak az épület tetősíkján helyezhető el, a tetősíkkal azonosan. Az utcai tetőfelületen nem helyezhető el napelem, napkollektor. 
    4. Új épület és jelentős átalakítással, bővítéssel járó építés esetén az ingatlan villamosenergia, valamint táv- és hírközlési hálózat bekötése csak földkábellel csatlakozhat a gerincvezetékhez.
  1. FEJEZET

TELEPÜLÉSKÉP-ÉRVÉNYESÍTÉSI ESZKÖZÖK

  1. Szakmai konzultáció
  1. §
  1. A településkép védelme érdekében a tulajdonos, beruházó, vagy a tervező (továbbiakban együtt: építtető) kérelmére az önkormányzati főépítész illetve ha önkormányzati főépítész nincs alkalmazásban, akkor a polgármester (a továbbiakban: konzultáció felelőse), a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül, a településképi követelményekről tájékoztatást ad és e rendelet szabályai szerint szakmai konzultációt biztosít.
  2. A kérelem papír alapon vagy elektronikus formában nyújtható be az önkormányzat címére, vagy e-mail címére.
  3. A kérelemnek az alábbiakat kell tartalmaznia:
    1. a tervezett tevékenység helyszíne (cím, hrsz.)
    2. a tervezett tevékenység bemutatása,
    3. a településképi arculat bemutatása (fotó, megjelenés a közvetlen környezetben),
    4. építészeti megjelenés vázlatos bemutatása.
  4. Kezdeményezhető a szakmai konzultáció
  1. a tervezés kezdeti szakaszában épület építése, bővítése, épülettömeg megváltoztatása esetén
  2. meglevő épület utcai homlokzatának megváltoztatása (átalakítás, színezés, nyílászáró-csere) előtt
  3. minden új reklámhordozó és reklám kialakítása előtt.


  1. Kötelező a szakmai konzultáció
  1. a településképet befolyásoló építési tevékenység
  2. védelem alatt álló épületen, annak építményein, kertjében és növényállományában tervezett településképet befolyásoló tevékenység
  3. reklámhordozó és reklám elhelyezése esetén.
  1. A szakmai konzultáció az önkormányzat hivatalos helyiségében, vagy – a kérelem benyújtójának kérésére – a helyszínen is lefolytatható.
  2. A szakmai konzultációról a konzultáció felelőse emlékeztetőt készít, amelyben rögzíti a felvetett javaslatok lényegét, illetve a konzultáció felelősének nyilatkozatát.
  3. A konzultációról a konzultáció felelőse nyilvántartást vezet.
  1. A településképi véleményezési eljárás
  1.  §
  1. Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni – a településképi követelményeket szabályozó kormányrendeletben3 meghatározott esetek kivételével – az engedélyezési eljárást megelőzően, amennyiben az épület, építmény
  1. helyi védelem alatt áll
  2. közterületről látható
  3. közterületre tervezett.
  1. A polgármester a véleményét az önkormányzati főépítész álláspontjára alapozza.


  1. A településképi véleményezési eljárás az építtető kérelmére indul. A kérelmet Táska Község polgármesteréhez kell benyújtani, a településképi követelményeket szabályozó kormányrendeletnek3 megfelelő tartalommal és formátumban.


  1. A településképi vélemény kialakításának szempontjai
    1. a szakmai konzultáció javaslatainak betartása
    2. a településképi követelményeknek való megfelelés betartása
    3. a közterület mentén az épület, építmény kialakításának módja és feltételei
    4. a közterületen folytatott építési tevékenység esetén a közterület burkolata, műtárgyai, növényzete, díszvilágító berendezései és reklámhordozók kialakítása.


  1. A településképi bejelentési eljárás
  1. §
  1. Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni reklámhordozók és reklámok elhelyezése esetén.
  2. A településképi bejelentési eljárás a reklámozó, illetve a reklámhordozó és reklám elhelyezésével érintett telek tulajdonosa (a továbbiakban együtt: bejelentő) kérelmére indul.
  3. A kérelmet a polgármesterhez kell benyújtani a településképi követelményeket szabályozó kormányrendeletben3 rögzítettek szerint.
  4. A településképi bejelentési eljárás megindításához szükséges kérelmet a 4. melléklet tartalmazza.
  5. A polgármester a településképi bejelentési eljárást a településképi követelményeket szabályozó kormányrendeletben3 meghatározottak szerint folytatja le.
  6. A településképi bejelentési eljárás során figyelembe veendő szempontok:
  1. a kérelem megfelel-e a településképi követelményeket szabályozó kormányrendeletben3 meghatározott tartalmi és formai követelményeknek
  2. a reklámhordozó és reklám elhelyezése megfelel-e a reklámelhelyezési kormányrendeletben2 meghatározott általános elhelyezési követelményeknek és az e rendeletben megállapított településképi követelményeknek
  1. A polgármester településképi bejelentési eljárásban hozott döntése ellen Táska Község Képviselő-testületénél lehet fellebbezéssel élni.
  1.  A településképi kötelezés, településképi bírság
  1.  §
  1. Ha az ingatlan tulajdonosa a településképi követelményeket megsértette, a polgármester felhívja az ingatlantulajdonos figyelmét a jogszabálysértésre, és végzésben megfelelő határidőt biztosít a jogszabálysértés megszüntetésére.
  2. Az önkormányzat képviselő-testülete a településképi követelmények hatósági döntésben megállapított határidőre történő nem teljesítése esetére az ingatlantulajdonossal szemben 1.000.000 forintig terjedő, közigazgatási bírságnak minősülő településkép-védelmi bírság kiszabását rendelheti el.
  3. Az (1) bekezdés szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén a polgármester településképi kötelezés formájában – az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben4 foglalt hatósági eljárás szabályai szerint – a településképi követelmények teljesülése érdekében az ingatlan tulajdonosát az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására – valamint ezzel egyidejűleg az ingatlantulajdonost a településkép-védelmi bírság megfizetésére – kötelezi.
  4. A településképi bírságot Táska Község Önkormányzatának számlájára kell befizetni.
  5. A bírság befizetésének határideje a jogerőre emelkedéstől számított 30 nap. 100.000 forint összeget meghaladó bírság esetén – kérelemre – a képviselőtestület legfeljebb 12 havi részletfizetési kedvezményt adhat.
  1. FEJEZET

ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSI ÉS ÖSZTÖNZŐ RENDSZER

  1.  A településképi követelmények alkalmazásának
    önkormányzati ösztönzése
  1. §

(1) A helyi védelem alatt álló művi értékek helyreállítási és felújítási költségeihez az önkormányzat egyedi kérelemre az éves költségvetésében meghatározott mértékig támogatást adhat.

(2) A vissza nem térítendő támogatás mértéke az igazolt költségeknek legfeljebb az 50%-a lehet. 

(3) A támogatás felhasználásáról a kérelmezővel a képviselőtestület felhatalmazásával a polgármester támogatási szerződést köt.

(4) A támogatás kifizetése a támogatási szerződés alapján, műszaki ellenőr által leigazolt számla alapján történhet.

(5) A helyi védelem alatt álló művi érték tulajdonosa, kezelője, használója adókedvezményben vagy mentességben részesíthető, melyeknek mértékét a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet állapítja meg.

  1. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

  1.  Hatályba lépés
  1. § Jelen rendelet kihirdetést követő napon lép hatályba.


  1.  Hatályon kívül helyező rendelkezések
  1. §. E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti
  1. Táska Község Önkormányzat Képviselő-testületének Táska 7/1989 (VII. 26.) számú helyi értékvédelmi rendelete.
  2. Táska Község Önkormányzat Képviselő-testületének Táska Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2008.(II.15.) számú önkormányzati rendeletének 55.§-a, valamint a 2, 3. számú függeléke.



            Gadányi István                                                        Dr. Halász Péter

           polgármester                                                                       jegyző


A rendelet kihirdetve:


Táska, 2018. május 24.


Dr. Halász Péter

          jegyző

Mellékletek