Sajólászlófalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 14/2014. (IX.30.) önkormányzati rendelete

a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól

Hatályos: 2014. 10. 15

Sajólászlófalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 14/2014. (IX.30.) önkormányzati rendelete

a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól

2014.10.15.

Sajólászlófalva Község Önkormányzatának képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 51. § (5) bekezdésében és a 143. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. § E rendelet célja, hogy a közterületek elnevezése Sajólászlófalva község közterületeit pontosan megjelölje, azonosítsa, a tájékozódás céljára szolgáljon, egyben emléket állítson, hagyományokat ápoljon, továbbá a közterületek elnevezésére, azok megváltoztatására vonatkozó szabályokat egységes rendbe foglalja.

2. § Sajólászlófalva község közigazgatási területén új közterületet elnevezni, új házszámot megállapítani, a korábban megállapított közterületnevet és házszámot megváltoztatni e rendelet szabályai szerint lehet.

3. § E rendelet alkalmazásában:

1. Közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben ekként meghatározott fogalom;

2. Közterületnév: a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI. 14.) Korm. rendeletben (továbbiakban: „Korm. rendelet”) ekként meghatározott fogalom;

3. Házszám: olyan számmal, számmal és betűvel meghatározott azonosító jel, amely az ingatlan-nyilvántartásban helyrajzi számmal jelölt ingatlanhoz tartozik, és amely az ingatlan térbeli beazonosítását szolgálja.

2. A közterületek elnevezésére vonatkozó szabályok

4. § (1) Sajólászlófalva község belterületén és a külterületi lakott helyeken a közterületeket el kell nevezni. A külterületi egyéb közterületeket elnevezéssel lehet ellátni. Az utcák, épületek közötti szervízutakat, továbbá a mezőgazdasági célú és lakónépességet nem érintő dűlőutakat nem szükséges elnevezni.

(2) Új közterület kialakítása után, a közterületként való bejegyzését követően egy éven belül meg kell állapítani a közterület nevét.

(3) Az elnevezett közterület természetes folytatásaként nyíló új szakasz külön elnevezési eljárás nélkül a már elnevezett közterület nevét veszi fel (meghosszabbítás).

5. § (1) A közterület elnevezésénél figyelemmel kell lenni a Korm. rendelet névmegállapításra vonatkozó rendelkezéseire. Közterületet általában személyről, személynévről, tárgyról, állatról, növényről, történelmi eseményről, földrajzi névről vagy fogalomról lehet elnevezni.

(2) Közterület élő személyről nem nevezhető el, továbbá alkalmazni kell a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 14. § (2) – (3) bekezdését.

(3) A település közigazgatási területén több azonos elnevezésű közterület nem lehet.

6. § (1) A közterület nevének megállapítását vagy megváltoztatását kezdeményezheti:

a) a polgármester,

b) a települési önkormányzati képviselő,

c) a képviselő-testület bizottsága,

d) legalább 10 olyan nagykorú állampolgár, aki az indítvány benyújtásának időpontjában az érintett közterületen bejelentett lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, vagy, amennyiben az adott közterületen nincs 10 fő lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező nagykorú személy, akkor az ott lakcímmel rendelkezők többsége,

e) olyan jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet, amelynek az indítvány benyújtása időpontjában az érintett közterületen bejegyzett székhelye, telephelye van.

(2) Közterület elnevezésére, vagy az elnevezés megváltoztatására irányuló kezdeményezés esetén a képviselő-testület kikéri az adott közterületen lakók véleményét. Az elnevezésre vonatkozó kezdeményezést a véleményezés biztosítása érdekében 15 napra a helyben szokásos módon közzé kell tenni. A véleményezésre vonatkozó határidőt a kezdeményezést tartalmazó hirdetményen fel kell tüntetni.

(3) A lakosság véleményének kikérésében, azok összesítésében, a képviselő-testület döntésének előkészítésében az önkormányzat hivatala működik közre.

(4) A beérkezett véleményeket a képviselő-testülettel ismertetni kell, azonban a lakossági véleményeknek a képviselő-testület döntésére kötelező ereje nincs.

7. § (1) A közterület elnevezéséről és a közterület elnevezésének megváltoztatásáról a képviselő-testület határozattal dönt.

(2) A közterületnév megállapításáról, illetőleg megváltoztatásáról szóló határozatban a képviselő-testület köteles rendelkezni arról, hogy az új közterületnevet mely időponttól kell alkalmazni. A határozatban rendelkeznie kell az utcanév-táblák elhelyezésének határidejéről.

(3) A közterület-elnevezéssel kapcsolatos képviselő-testületi döntést az önkormányzat hirdetőtábláján közzé kell tenni.

(4) A képviselő-testület közterület elnevezéséről, az elnevezés megváltoztatásáról hozott döntése alapján a jegyző a közterületnevet az általa vezetett címnyilvántartásban átvezeti, egyben értesíti az ingatlan-nyilvántartást, az illetékes rendőrkapitányságot, tűzoltó parancsnokságot, mentőállomást valamint a településen közszolgáltatást végzőket az új közterület elnevezésről.

3. A házszám megállapítására vonatkozó szabályok

8. § (1) A névvel ellátott közterület mentén lévő lakóházakat, huzamos tartózkodásra szolgáló egyéb épületeket és az építési telkeket (a továbbiakban: ingatlan) házszámmal kell ellátni. Külterületi ingatlant helyrajzi számmal is lehet jelölni.

(2) Az egy közterületre nyíló ingatlanok azonos számmal nem jelölhetők.

(3) A házszámokat a településközponttól kifelé haladó irányban, folyamatosan növekvő sorszámozással kell megállapítani, úgy, hogy a számozás növekvő irányába nézve az utca jobb oldalán a páratlan, bal oldalán a páros házszámok legyenek. Amennyiben ez a megoldás nem alkalmazható, az érintett közterület számozását a magasabb rendű közút irányából kell megkezdeni, azonos rendű utak esetén pedig annak az utcának az irányából, ahol több ingatlan van.

(4) Az ingatlanok házszámozása 1-től kezdődően, növekvő arab számozással történik. Egy helyrajzi számú ingatlanon álló több lakóépület esetén, továbbá telekmegosztás során keletkező új helyrajzi számú ingatlan esetén a magyar ABC sorrend szerinti nagybetűivel történő megkülönböztetést kell alkalmazni szám/betűjel formátumban, a kettős, hármas és ékezetes betűk alkalmazása nélkül a számozás szerint növekvő irányban.

(5) Terek esetén a házszámozás 1-től kezdődően folyamatos, az óramutató járásával megegyező irányú.

(6) A csak egyoldalon beépíthető közterület házszám-megállapítása 1-től kezdődően folyamatosan is történhet.

(7) Ha egy ingatlanra több közterülettel való érintkezés miatt több házszám is megállapítható, akkor azt a közterületnevet és hozzá tartozó házszámot kell használni, ahol a főbejárat található.

(8) A kialakult házszámozást követően egyesített ingatlanok megtartják eredeti házszámukat.

9. § (1) A házszámokat az önkormányzat jegyzője állapítja meg a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően.

(2) Az ingatlanok számozását az önkormányzat hivatala köteles elvégezni minden új közterület kialakítása alkalmával és erről köteles értesíteni a tulajdonosokat, a címnyilvántartást valamint az ingatlan-nyilvántartást. Az önkormányzat hivatala köteles a házszámozást felülvizsgálni és az esetleg szükséges változtatásokat elvégezni, ha valamelyik utca neve megváltozik, ha valamelyik utcát közterület-szabályozás érinti, vagy ha ezt a kialakult házszámozás rendezése indokolja.

(3) A házszámok megváltoztatása hivatalból vagy kérelemre történhet. Kérelmet az nyújthat be, akinek a házszám megváltoztatásához jogos érdeke fűződik.

(4) Az ingatlan házszámának megváltoztatása különösen akkor indokolt, ha

a) a közterületen több ingatlan azonos házszámmal szerepel az ingatlan-nyilvántartásban,

b) az ingatlan házszáma téves,

c) az ingatlan megosztására vagy egyesítésére kerül sor.

4. Közterület névtáblák és a házszámot jelző táblák elhelyezése

10. § (1) A közterület nevét a közterületen közterületi névtáblán fel kell tüntetni.

(2) A közterületi névtábla elkészíttetése, kihelyezése, karbantartása és pótlása az önkormányzat feladata.

(3) A közterületi névtáblákat jól látható, az eligazodást, tájékozódást segítő helyen, a helyszíni adottságok figyelembevételével kell elhelyezni. Az utcanév-táblát az utca mindkét oldalán, az utca elején és végén, valamint az utca útkereszteződéseinél minden sarokingatlanon el kell helyezni. Tér és külterületi lakott hely, illetőleg az általánostól eltérő jellegű vagy beépítettségű közterület névtáblájának a szövege és elhelyezése ettől eltérhet, más helyeken pedig szükségszerűen több közterületnév-tábla is elhelyezhető.

(4) A közterületnév-táblákat építményeken (épületen, kerítésen, támfalon), illetőleg önálló vagy pedig más célra is szolgáló oszlopon, jól látható helyen kell elhelyezni.

(5) Növényzetre közterületnév-táblát elhelyezni nem szabad.

(6) Amennyiben a közterületnév-tábla külön tartószerkezeten történő elhelyezésére nincs lehetőség, a közterületnév-táblát a saroktelek kerítésén vagy a saroképületen kell elhelyezni.

(7) Az ingatlan tulajdonosa, kezelője vagy használója a közterületnév-tábla elhelyezését és az ezzel kapcsolatos munkálatokat tűrni köteles.

11. § A közterület elnevezésének megváltozása esetén a régi elnevezést feltüntető névtáblákat a változásról szóló döntéstől számított fél évig piros átlós vonallal áthúzva az eredeti helyén kell hagyni, és az új elnevezést feltüntető névtáblákat közvetlenül a régi névtábla fölött vagy alatt kell elhelyezni.

12. § (1) Az épületek házszámait az ingatlanok tulajdonosai (kezelői, használói) kötelesek saját költségükön a közterületről jól látható módon (táblán vagy más módon) feltüntetni. A közterületnév ingatlanonkénti feltüntetése nem kötelező.

(2) A házszámot jelző táblát (a továbbiakban: házszámtábla) az ingatlan utcafronti kerítésére vagy utcafronti házfalára kell az ingatlan tulajdonosának, kezelőjének, vagy használójának elhelyezni.

(3) A házszámtábla beszerzéséről, kihelyezéséről, olvasható állapotban tartásáról, szükség szerinti cseréjéről, pótlásáról az (1) bekezdés szerinti kötelezettnek kell gondoskodnia.

5. Jogkövetkezmények

13. § Aki közterületnév-táblát, házszámtáblát

a) eltakar, vagy bármely más módon a tájékoztató jellegét megszünteti, állagmegóvásáról nem gondoskodik, vagy a kihelyezését elmulasztja,
b) jogtalanul kihelyez, vagy eltávolít,
c) utcanév, vagy házszámváltozás esetén a régi házszámtáblát 1 éven túl kihelyezve tartja vagy
d) a közterületnév-tábla kihelyezését megakadályozza
tiltott közösségellenes magatartást valósít meg és 150 000 Ft-ig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.

6. Záró rendelkezések

14. § (1) Ez a rendelet 2014. október 15. napján lép hatályba.

(2) A rendelet hatályba lépését megelőzően megállapított közterület elnevezések és házszámok továbbra is érvényben maradnak.

(3) A házszámtáblával nem rendelkező ingatlan tulajdonosa, kezelője, használója a 12. § (1) bekezdésében foglalt házszámtábla kihelyezési kötelezettségének e rendelet hatályba lépését követő fél éven belül köteles eleget tenni.

Pálcza Józsefné
alpolgármester

dr. Czipa Zoltán
jegyző