Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (IV. 20.) önkormányzati rendelete
az egészségügyi alapellátások körzeteiről és az orvosi ügyeleti ellátásokról
Hatályos: 2021. 01. 01- 2021. 08. 31Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (IV. 20.) önkormányzati rendelete
az egészségügyi alapellátások körzeteiről és az orvosi ügyeleti ellátásokról
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (2) bekezdésében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésének 4. pontjában, valamint az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. §-ában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § E rendelet célja, hogy megállapítsa Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente közigazgatási területén az ellátási kötelezettséggel működő felnőtt- és gyermek háziorvosi körzeteket, felnőtt- és gyermek fogorvosi körzeteket, a védőnői körzeteket, szabályozza az iskola-egészségügyi ellátást, a felnőtt- és gyermekorvosi ügyeleti ellátást.
2. § E rendelet hatálya kiterjed Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente közigazgatási területére.
3. § Budapest Főváros XVII. kerülete közigazgatási területén a 31 felnőtt háziorvosi körzet meghatározását jelen rendelet 1-31. számú mellékletei tartalmazzák.
4. § Budapest Főváros XVII. kerülete közigazgatási területén a 17 gyermek háziorvosi körzet és az iskola-egészségügyi tevékenység végzésére kijelölt nevelési-oktatási intézmény meghatározását jelen rendelet 32-48. számú mellékletei tartalmazzák.
5. § Budapest Főváros XVII. kerülete közigazgatási területén a 8 felnőtt fogorvosi körzet meghatározását jelen rendelet 49-56. számú mellékletei tartalmazzák.
6. § Budapest Főváros XVII. kerülete közigazgatási területén a 6 gyermek fogorvosi körzet meghatározását jelen rendelet 57-62. számú mellékletei tartalmazzák.
7. § Budapest Főváros XVII. kerülete közigazgatási területén a 24 védőnői körzet meghatározását jelen rendelet 63-86. számú mellékletei tartalmazzák.
8. § [1] Budapest Főváros XVII. kerülete közigazgatási területén 8 körzetben látnak el iskolavédőnői és 17 körzetben iskolaorvosi feladatokat, mely együttesen biztosítja a XVII. kerület iskola-egészségügyi ellátását.
9. § Budapest Főváros XVII. kerülete közigazgatási területén a felnőtt háziorvosi ügyeletet ellátó szolgáltatóról a 87. számú melléklet rendelkezik.
10. § Budapest Főváros XVII. kerülete közigazgatási területén a gyermek háziorvosi ügyeletet ellátó szolgáltatóról a 88. számú melléklet rendelkezik.
10/A. § [2] Budapest Főváros XVII. kerülete fogorvosi ügyeleti ellátás szempontjából egy ellátási körzetnek minősül.
11. § (1) E rendelet 2017. május 1. napján lép hatályba.
(2)[3]
1. melléklet 1. melléklet
1. számú felnőtt háziorvosi körzet
Bóbis Gyula tér |
Pesti út páratlan oldal 59-147 |
Pesti út páros oldal 80-118 |
Újlak utca páratlan oldal 1-13. |
2. melléklet
2. számú felnőtt háziorvosi körzet
Csicsörke utca |
Felső Újlak utca |
Flamingó köz |
Flamingó utca |
Füstifecske utca |
Kövirigó utca |
Kósa Pál tér |
Madárdomb köz |
Rétihéja utca |
Sarlósfecske utca |
Székicsér utca |
Széncinke utca |
Szürkebegy utca |
Újlak utca 2-128 páros oldal |
Vadkacsa utca 59-től végig folyamatos |
3. melléklet
3. számú felnőtt háziorvosi körzet
Aranylúd utca |
Barátka utca |
Borsó utca 66-76. páros |
Búbosbanka utca |
Gyurgyalag utca |
Hantmadár utca |
Hóbagoly utca |
Kolibri utca |
Marabu utca |
Parlagfű utca |
Uszoda utca |
Vackor utca |
Vadkacsa utca 1-55-ig folyamatos |
4. melléklet
4. számú felnőtt háziorvosi körzet
Borsó utca páros oldal 2-10. |
Borsó utca páros oldal 78- végig |
Pesti út páratlan oldal 27-41/C |
Pesti út páros oldal 20-38/A |
Újlak utca páratlan oldal 23-65. |
5. melléklet
5. számú felnőtt háziorvosi körzet
Cinkotai út páratlan oldal 5-7/C |
Cinkotai út páros oldal |
Kis utca |
Népkert |
Pesti út páratlan oldal 43-57. |
Pesti út páros oldal 40-78 |
Újlak utca páratlan oldal 17-21 |
6. melléklet
6. számú felnőtt háziorvosi körzet
Akácvirág utca 2-20. folyamatos |
Békésy György tér |
Egészségház utca 4-14. folyamatos |
Egészségház utca 35- végig folyamatos |
Ferihegyi út páratlan oldal 97-115. |
Ferihegyi út páros oldal 76-84. |
Földműves utca |
Gyökér u. páratlan oldal 7-23. |
7. melléklet
7. számú felnőtt háziorvosi körzet
Akácvirág köz |
Akácvirág utca 22.-től végig folyamatos |
Bakancsos utca |
Diák utca |
Egészségház utca 16 - 38 folyamatos |
Gyökér köz |
Gyökér utca páratlan oldal 25.-től végig |
Pesti út páratlan oldal 149 - 175. |
Tabán utca |
8. melléklet
8. számú felnőtt háziorvosi körzet
Balassagyarmat utca
Bölcske utca
Börzönce utca
Csabai út
Csengőd utca
Csordás utca
Dévaványa utca
Egerszalók utca
Egerszeg utca
Egervár utca
Érpatak utca
Fodormenta utca
Iharos utca
Kalács utca
Kántor utca
Kaptár utca
Kecses utca
Kincsem köz
Kistanya utca
Lövész köz
Ludas utca
Mezőtárkány utca
Oroszvár köz
Oroszvár utca
Pesti út páratlan oldal 193-233.
Pesti út páros oldal 194-318.
Sági utca
Szabadrét utca
Szárny utca
Tápió tér
Tápió utca
Tápiógyörgye utca
Tápiósüly utca
Tápiószecső utca
Tápiószele utca
Vanília utca
9. melléklet
9. számú felnőtt háziorvosi körzet
Ferihegyi út páratlan oldal 149 - 151 |
Kaszáló utca 40 - 46 végig folyamatos |
Pesti út páros oldal 122 - 156. |
Szent kereszt tér |
10. melléklet
10. számú felnőtt háziorvosi körzet
Agyaghegyi dűlő |
Agyaghegyi köz |
Ásvány utca páratlan oldal 1-47. |
Ásvány utca páros oldal 2-72. |
Békás-szoros utca |
Bélavár utca páratlan oldal 65.-től végig |
Bélavár utca páros oldal 62.-től végig |
Cséplő út páratlan oldal 35/a-tól végig |
Cséplő út páros oldal 18.-tól végig |
Cséplőkert utca |
Csomafalva utca |
Domaszék köz |
Domaszék utca páratlan oldal 1- végig |
Erdész József utca |
Esztena utca |
Felsőbánya köz |
Felsőbánya utca |
Ferihegyi út páros oldal 86 - 202/A |
Fogarassy Mihály tér |
Forrásföldi utca |
Géczi József utca |
Gyergyóalfalu utca |
Gyergyóditró utca |
Gyergyóremete utca |
Gyergyószentmiklós utca |
Gyergyóújfalu utca |
Hűvös utca |
Hűvöskert utca |
Kévekötő utca 59.-től végig folyamatos |
Köröstói utca |
Mansfeld Péter utca |
Marosfő utca |
Maroshévíz utca |
Mendei utca |
Napkelet utca páratlan oldal 75.-től végig |
Napkelet utca páros oldal 114.-től végig |
Összekötő utca páratlan oldal 1- végig |
Szárhegy utca |
Tekerőpatak utca |
11. melléklet
11. számú felnőtt háziorvosi körzet
Ágas utca |
Bátor utca |
Bélavár utca páratlan oldal 1-63. |
Bélavár utca páros oldal 2-60. |
Bujákhida utca |
Cséplő út páratlan oldal 1-33/c |
Cséplő út páros oldal 2-16. |
Domaszék utca páros oldal 2- végig |
Fő tér |
Ferihegyi út páratlan oldal 69-95. |
Ferihegyi út páros oldal 48-74. |
Gyökér utca páratlan oldal 1-5. |
Gyökér utca páros oldal 2- végig |
Kasza utca |
Kaszakő utca |
Kaszáló utca 1-39. folyamatos |
Kévekötő utca 1-57. folyamatos |
Kévevágó utca |
Napkelet köz |
Napkelet utca páratlan oldal 1-73. |
Napkelet utca páros oldal 2-112. |
Pesti út páratlan oldal 177-191. |
Pesti út páros oldal 158-192. |
Vízhordó utca |
Cséplő út Hrsz: 137925 |
Cséplő út Hrsz: 137949 |
Cséplő út Hrsz: 137952 |
Cséplő út Hrsz: 137953/1 |
Cséplő út Hrsz: 137969 |
Cséplő út Hrsz: 137982/2 |
Cséplő út Hrsz: 137991 |
Cséplő út Hrsz: 137993/1 |
Cséplő út Hrsz: 138008/2 |
Cséplő út Hrsz: 138016 |
Cséplő út Hrsz: 138030/1 |
Cséplő út Hrsz: 138034/1 |
Cséplő út Hrsz: 138067/1 |
12. melléklet
12. számú felnőtt háziorvosi körzet
Aknász utca |
Alsókörtvélyes utca |
Andrásfa utca |
Andráshida utca |
Becske utca |
Bodonyi utca 1 – 43-ig |
Bodonyi utca 2-46- ig |
Borzavár utca |
Bottyán utca |
Bögöte utca |
Dalnok utca |
Fehértemplom utca |
Görömböly utca páratlan oldal 37.-től végig |
Görömböly utca páros oldal 48.-tól végig |
Holdsugár utca |
Kékliliom utca 71.-től végig folyamatos |
Kőrösszeg utca |
Nyomdász utca páratlan oldal 55.-től végig |
Nyomdász utca páros oldal 32 - 34-ig végig |
Nyomdok utca |
Ököl utca |
Pányva utca |
Pesti út páratlan oldal 251.-től végig |
Pesti út páros oldal 402.-től végig |
Postakocsi utca |
Postakürt utca |
Postamester utca |
Rákoskert sugárút páratlan oldal 79-től végig |
Rákoskert sugárút páros oldal 68.-tól végig |
Reszelő utca |
Rózsaszál utca 67.-től végig folyamatos |
Sáránd utca |
Toldi Miklós utca 49.-től végig folyamatos |
Torzsa utca |
Zöldházi dűlő |
Zsigmond utca |
13. melléklet
13. számú felnőtt háziorvosi körzet
Árkádos utca |
Bánréve utca |
Barnabás utca |
Buziási utca |
Csongrád utca |
Debercsény utca |
Dettai utca |
Diák park |
Enying utca |
Földeák utca |
Görögszállás utca |
Kispajtás utca |
Kisvárda utca páratlan oldal 109-111. |
Kisvárda utca páros oldal 116.-tól végig |
Köszörűs utca |
Lemberg utca páratlan oldal 109.-től végig |
Lemberg utca páros oldal 116.-tól végig |
Lugas utca |
Nagyszentmiklósi út |
Nápoly utca páratlan oldal 103.-tól végig |
Nápoly utca páros oldal 122.-től végig |
Nemesbükk utca 96.-tól végig folyamatos |
Olcsva utca |
Oszkár utca |
Oszlop utca |
Pajta utca |
Pelikán utca |
Peregi út 94 -től végig páros |
Peregi út 97.-től végig páratlan |
Pesti út páros oldal 396 - 398 |
Sisakos sáska utca |
Szabadság sugárút páratlan oldal 137.-től végig |
Szabadság sugárút páros oldal 126.-tól végig |
Szárazhegy köz |
Szárazhegy út |
Szigetcsép utca páratlan oldal 47.-től végig |
Szigetcsép utca páros oldal 26.-tól végig |
Szőlőtőke utca |
Tálpatak utca |
Zimonyi utca |
Zrínyi utca páratlan oldal 111-117. |
Zrínyi utca páros oldal 92-148. |
Szigetcsép u. Hrsz.:135309/0120 |
14. melléklet
14. számú felnőtt háziorvosi körzet
Bodonyi utca páratlan oldal 45 - től végig |
Bodonyi utca páros oldal 48 -tól végig |
Csendítő utca |
Csengés utca |
Csepp utca |
Erzsébet krt. páratlan oldal 49.-től végig |
Erzsébet krt. páros oldal 56.-tól végig |
Görömböly utca páratlan oldal 1-35 |
Görömböly utca páros oldal 2-42. |
Gyöngyfüzér utca |
Irsa utca páratlan oldal 23.-tól végig |
Irsa utca páros oldal 32.-től végig |
Kerekeskút utca 21.-től végig folyamatos |
Kísérő utca |
Lilaorgona utca |
Merzse utca 25.-től végig folyamatos |
Nyomda utca |
Nyomdász utca páratlan oldal 1-53. |
Nyomdász utca páros oldal 2-30. |
Pásztorének utca |
Pásztorfalva utca |
Pásztortűz utca |
Perec utca páratlan oldal 29.-től végig |
Perec utca páros oldal 32 -től végig |
Rákoskert sugárút páratlan oldal 1-77 |
Rákoskert sugárút páros oldal 2-66. |
Rákoskerti utca |
Ráspoly utca |
Regélő utca |
Rezgő utca |
Rezgő köz |
Tiszanána utca páratlan oldal 13.-tól végig |
Tiszanána utca páros oldal 16-tól végig |
Tiszaörs utca páratlan oldal 29 -től végig |
Tiszaörs utca páros oldal 26.- tól végig |
Toldi Miklós utca 1-48. folyamatos |
Zrínyi utca páratlan oldal 141.-től végig |
Zrínyi utca páros oldal 194.-től végig |
Zrínyi utca Hrsz.: 137373/0001 |
15. melléklet
15. számú felnőtt háziorvosi körzet
Almafa utca |
Aranyhegy utca |
Berky Lili utca |
Czimra Gyula utca |
Császárfa utca |
Ecseri dűlő |
Erdőhegy utca |
Erzsébet krt. páratlan oldal 1-45. |
Erzsébet krt. páros oldal 2-54. |
Forrási dűlő |
Frézia utca |
Fuvaros utca |
Függőcinege utca |
Gyolcsrét utca |
Hegyalatti utca |
Irsa utca páratlan oldal 3-21/b. |
Irsa utca páros oldal 2-30. |
Jamriska Sámuel sétány |
Kékliliom utca 1-67. folyamatos |
Kerekeskút utca 1 - 20 folyamatos |
Kucorgó utca |
Lenkeház utca |
Merzse utca 1-24 folyamatos |
Összekötő utca páros oldal 2-től végig |
Perec utca páratla oldal 1 - 27 |
Perec utca páros oldal 2 - 30 |
Pesti út páratlan oldal 237-249. |
Pesti út páros oldal 320-394. |
Pipishegy utca |
Podmaniczky János sétány |
Réka utca |
Réti csík utca |
Rózsaszál utca 1-66. folyamatos |
Strázsahegy utca |
Strázsahegyi dűlő |
Tiszafüred utca |
Tiszanána utca páratlan oldal 1 - 11 |
Tiszanána utca páros oldal 2 - 14 |
Tiszaörs utca páratlan oldal 1 -27 |
Tiszaörs utca páros oldal 2 - 24 |
Törpegém utca |
Vasad utca |
Vecsey Ferenc utca |
Wass Albert tér |
Zsoltina köz |
Zrínyi utca páratlan oldal 119-139 |
Zrínyi utca páros oldal 156-192 |
16. melléklet
16. számú felnőtt háziorvosi körzet
Anna utca páros oldal 2 - 36 |
Anna utca páratlan oldal 1 - 33 |
Árpád-házi Szent Erzsébet park páros oldal 4 –től végig |
Árpád-házi Szent Erzsébet park páratlan oldal 1, 7 |
Árpád-házi Szent Erzsébet park 6-végig folyamatos |
Baracska utca |
Borsfa utca |
Csabagyöngye utca páratlan oldal 1-53. |
Csabagyöngye utca páros oldal 2 - 68 |
Dunaszeg utca |
Enzsöl Ellák utca |
Eszperantó utca |
Füzesabony utca |
Gázló köz |
Gázló utca |
Kisvárda utca páratlan oldal 1-79. |
Kisvárda utca páros oldal 2-82. |
Kisvárda utca páros oldal 110 - 114. |
Kisvárda utca páratlan oldal 115 - végig. |
Lemberg utca páratlan oldal 1-33. |
Lemberg utca páros oldal 2-36. |
Nagyszénás utca |
Nápoly utca páratlan oldal 1-81. |
Nápoly utca páros oldal 2-86. |
Nyitány utca 1-92. folyamatos |
Nyuszt utca |
Óvónő utca 1-37. folyamatos |
Öntöző utca |
Péceli út páratlan oldal 71-173. |
Péceli út páros oldal 90-184. |
Pestvidék utca |
Prém utca |
Szabadság sugárút páratlan oldal 1-105 |
Szabadság sugárút páros oldal 2-96. |
Szabadság sugárút páratlan oldal 127 - 135 |
Szöcske utca |
Tápióbicske utca páratlan oldal 3 - től végig |
Tápióbicske utca páros oldal 2/A - 46/B |
Váltóőr utca |
Vannay József utca |
Várvíz utca |
Vasútőr utca |
Volán utca |
Zamenhof utca |
17. melléklet
17. számú felnőtt háziorvosi körzet
Battonya köz |
Battonya utca |
Bördöce utca |
Czeglédi Mihály utca |
Csaba vezér tér |
Csabamező utca |
Csapat köz |
Dédes köz |
Ebergény utca |
Ecsedháza köz |
Ecsedháza tér |
Ecsedháza utca |
Ede utca |
Felsőrétdűlő út |
Fűzkút utca |
Gerecsehida utca |
Gerencsér utca |
Göcsej utca |
Gyeplős utca |
Írás utca |
Jó utca |
Kelecsényi köz |
Kendő utca |
Kertalja utca |
Korsó utca |
Kürtös utca |
Laffert utca |
Lajosház köz |
Lajosház utca |
MÁV vasútállomás |
Pallos utca |
Páncél utca |
Patak utca |
Péceli út páratlan oldal 183.-tól végig |
Péceli út páros oldal 192.-től végig |
Pöröly utca |
Pöszméte utca |
Rákoscsaba utca |
Rizskalász utca |
Szánthó Géza utca páratlan oldal 31-től végig |
Szánthó Géza utca páros oldal 36.-tól végig |
Színes utca |
Vízforrás utca |
18. melléklet
18. számú felnőtt háziorvosi körzet
Akácerdő utca |
Alsódabas utca |
Alsódabas köz |
Bartushegy utca |
Bojt utca |
Csabagyöngye utca páratlan oldal 55.-től végig |
Csabagyöngye utca páros oldal 70.-től végig |
Csordakút utca |
Edző utca |
Emlék utca |
Gombosi utca |
Izbég utca |
Kaszinó köz |
Kréta utca |
Lantos utca |
Mező köz |
Mezőcsát utca |
Mezőhegyes utca |
Mezőőr utca |
Mezővár utca |
Nemesbük utca 1-92. folyamatos |
Nógrádkövesd utca |
Nyitány utca 94.-től végig folyamatos |
Péceli út páratlan oldal 175-181. |
Péceli út páros oldal 186-190. |
Peregi utca páratlan oldal 1-95 |
Peregi utca páros oldal 2-24 |
Porzó utca |
Rámás utca |
Rés utca |
Rovátka utca |
Szabadhatár utca |
Szánthó Géza utca páratlan oldal 1-29/b. |
Szánthó Géza utca páros oldal 2-34. |
Szigetcsép utca páratlan oldal 1-45. |
Szigetcsép utca páros oldal 2-24 |
Szőlővessző utca |
Tanár utca páratlan oldal 1-89. |
Tanár utca páros oldal 2-58. |
Vági utca |
Zrínyi utca páratlan oldal 1-109. |
Zrínyi utca páros oldal 2-90. |
19. melléklet
19. számú felnőtt háziorvosi körzet
Agyagos utca |
Anna utca páratlan oldal 35.-től végig |
Anna utca páros oldal 38.-tól végig |
Árpád-házi Szent Erzsébet park 2., 3.,5. |
Csabagyöngye köz |
Derkovits tér |
Fátyolvirág utca |
Gömbvirág utca |
Hószirom utca |
Kalmár utca |
Kalmárvölgy utca |
Kecskefűz utca |
Keszeg utca |
Kisvárda utca páratlan oldal 81-107/b |
Kisvárda utca páros oldal 86-108. |
Kőhúr utca |
Körömvirág utca |
Lemberg utca páratlan oldal 37-107. |
Lemberg utca páros oldal 38-114. |
Lepkeszeg utca |
Lövész utca |
Méhecske utca |
Nápoly utca páratlan oldal 83-99 |
Nápoly utca páros oldal 88-120. |
Nyeremény utca |
Orchidea utca |
Óvónő utca 38.-tól végig folyamatos |
Rák utca |
Szabadság sugárút páratlan oldal 107-125. |
Szabadság sugárút páros oldal 98-124. |
Tanár utca páratlan oldal 91 - től végig |
Tanár utca páros oldal 60.-tól végig |
Tápióbicske utca páros oldal 48.-tól végig |
Tubarózsa utca |
20. melléklet
20. számú felnőtt háziorvosi körzet
500. utca |
501. utca |
502. sor |
503. utca |
504. utca |
505. utca |
506. utca |
507. utca |
508. utca |
509. utca |
510. utca |
514. utca |
515. utca |
516. utca |
518. utca |
519. utca |
520. utca |
521. utca |
524. utca |
525. tér |
526. sor |
527. utca |
528. utca |
529. utca |
530. utca |
531. utca |
532. utca |
533. utca |
534. utca |
535. utca |
536. utca |
537. utca |
538. utca |
539. utca |
540. utca |
541. utca |
542. utca |
543. utca |
544. utca |
545. utca |
Régivám köz |
Régivám utca |
21. melléklet
21. számú felnőtt háziorvosi körzet
511. utca |
512. utca |
513. utca |
517. utca |
522. utca |
523. utca |
Borsó utca páratlan oldal 1- végig |
Borsó utca páros oldal 12-64/c |
Csékút utca |
Göröngyös utca |
Hajdúcsárda utca |
Határmalom utca |
Lázár deák utca |
Összefogás utca |
Pesti út páratlan oldal 5 -25. |
Pesti út páros oldal 4-18. |
Sima utca |
Tómalom utca |
Újlak utca páratlan oldal 71.-től végig |
Újlak utca páros oldal 130.-tól végig |
22. melléklet
22. számú felnőtt háziorvosi körzet
I. utca |
III. utca |
V. utca |
VII. utca |
IX. utca |
XI. utca |
XIII. utca |
XV. utca |
Bojtorján utca |
Bökényföldi út |
Cinkotai út páratlan oldal 9.-től végig |
Ferihegyi út páratlan oldal 31-63-ig |
Forrásmajori utca |
Fülöpháza utca |
Fülöpszállás út |
Gátfutó utca |
Gózon Gyula utca 3-34. folyamatos |
Göndör utca |
Gyöngytyúk utca |
Heltai Gáspár utca |
Heltai köz |
Heltai tér |
Jérce utca |
Kecel utca |
Kőtelek utca |
Kristály utca |
Liget sor 1-45. folyamatos |
Liszt Ferenc utca |
Lokátor utca |
Mátka utca |
Pásztó utca |
Rétifarkas utca |
Rétsár utca |
Tarack utca |
Teréz utca |
Vargha Gyula utca |
Vasút sor 1-51. folyamatos |
Vidor utca |
23. melléklet
23. számú felnőtt háziorvosi körzet
II. utca |
IV. utca |
VI. utca |
VIII. utca |
X. utca |
XII. utca |
XIV. utca |
XVI. utca |
XVII. utca |
XVIII. utca |
XIX. utca |
XX. utca |
XXI. utca |
XXII. utca |
XXIII. utca |
XXIV. utca |
XXV. utca |
XXVI. utca |
XXVII. utca |
XXIX. utca |
Algír utca 1-26. folyamatos |
Ároktő utca páratlan oldal 1-67. |
Bartók Béla utca |
Ferihegyi út páratlan oldal 1-25. |
Ferihegyi út páros oldal 2-46. |
Gózon Gyula u.42-től végig folyamatos |
Hősök tere |
Jászapáti utca 1-30 folyamatos |
Jászkisér utca 2 -30. folyamatos |
Jászladány utca 1-28. folyamatos |
Juranics utca 1-26. folyamatos |
Liget sor 47.-től végig folyamatos |
Liget sor 134006/0010 végig folyamatos |
Lyka Károly utca |
Ősagárd utca 71.-től végig folyamatos |
Szikra utca |
Szőlőfürt utca |
Vasút sor 52.-től végig folyamatos |
24. melléklet
24. számú felnőtt háziorvosi körzet
Algír utca 28.-tól végig folyamatos |
Ananász utca |
Ároktő utca páratlan oldal 69 - től végig |
Ároktő utca páros oldal 70 - től végig |
Bártfai utca páratlan oldal 97.-től végig |
Bártfai utca páros oldal 76.-tól végig |
Bártfai utca 138525/0015 hrsz. |
Delelő utca |
Egerbocs utca |
Érdem utca |
Eresz utca |
Ezüst utca |
Ignác utca |
Inda utca |
Jászkisér utca 31.-től végig folyamatos |
Jászladány utca 30-32.-től végig folyamatos |
Jásztelek utca páratlan oldal 37 - től végig |
Jásztelek utca páros oldal 28 -tól végig |
Juranics utca 27.-től végig folyamatos |
Kálnok utca |
Laskó utca |
Magyarhida utca |
Naplás út páros oldal 60.-tól végig |
Nyárád utca |
Olaszliszka utca |
Petri utca |
Piski utca |
Részes utca |
25. melléklet 2
25. számú felnőtt háziorvosi körzet
Abaliget utca 1-76. folyamatos |
Alapkő utca |
Alsópetény utca |
Aranykút utca páratlan oldal 3-53. |
Aranykút utca páros oldal 2-44. |
Ároktő utca páros oldal 2-68. |
Bártfai utca páratlan oldal 1-47. |
Bártfai utca páros oldal 2-74. |
Bertóti utca |
Besenyszög utca |
Dallamos utca 1-75 folyamatos |
Demjén utca |
Diadal utca |
Dormánd utca |
Döntő utca |
Fackh Károly tér |
Harsona utca páratlan oldal 1-85. |
Harsona utca páros oldal 2-76. |
Igazság utca |
Kiskút utca |
Naplás út páros oldal 2-58. |
Ősagárd utca 1-70. folyamatos |
Rácsos utca |
Robogó utca |
Szent Imre herceg út 1-57. folyamatos |
Terény utca |
Tura utca |
26. melléklet
26. számú felnőtt háziorvosi körzet
Adorján utca |
Almásháza utca |
Bártfai utca páratlan oldal 49-95. |
Derengő utca |
Háromdobos utca |
Hártya utca |
Hektár utca |
Hidasnémeti utca páros oldal 48 -tól végig |
Hidasnémeti utca páratlan oldal 45 -től végig |
Jászágó utca páros oldal 2 -végig |
Jászapáti utca páratlan oldal 33.-tól végig folyamatos |
Jászdózsa utca |
Jászivány utca páros oldal 28 - tól végig |
Jásztelek utca páratlan oldal 1-35. |
Jásztelek utca páros oldal 4-26. |
Kerektói utca |
Kopolya utca |
Látóhegy utca |
Muránykő utca |
Nagyszékes utca |
Naplás út páratlan oldal 69.-től végig |
Naplás út 138532/0002 hrsz. végig foly. |
Szilasliget utca |
27. melléklet
27. számú felnőtt háziorvosi körzet
Abaliget utca 77.-től végig folyamatos |
Aranykút utca páratlan oldal 55.-től végig |
Aranykút utca páros oldal 46.-tól végig |
Dallamos utca 76-tól végig folyamatos |
Derült utca |
Drégelypalánk utca |
Gőzős utca |
Harsona utca páratlan oldal 87/A-tól végig |
Harsona utca páros oldal 78.-tól végig |
Hidasnémeti u. 4 - 46-ig |
Jászágó utca páratlan oldal 1- től végig |
Jászivány utca páratlan oldal 1 - től végig |
Jászivány utca páros oldal 2-24. |
Martin köz |
Martin utca |
Nagy-Károshíd dűlő |
Nagyréde utca |
Naplás út páratlan oldal 1-67. |
Rétvége utca |
Szent Imre herceg út 58.-tól végig folyamatos |
Tarcsai út |
Tarcsai köz |
Tóalmás utca |
Újszilvás utca |
Vendég utca |
28. melléklet
28. számú felnőtt háziorvosi körzet
Árpád fejedelem utca |
Bánya part |
Báthory utca |
Bél Mátyás utca |
Bulyovszky utca |
Damjanich utca |
Dedics Ferenc utca |
Ferihegyi út páratlan oldal 119-147. |
Horváth Ernő utca páratlan oldal 25.-től végig |
Horváth Ernő utca páros oldal 42.-től végig |
Hunyadi utca |
Kölcsey utca |
Kvasz András utca páratlan oldal 29.-től végig |
Kvasz András utca páros oldal 36.-tól végig |
Létai András utca |
Petőfi utca |
Rákosmezei Repülők útja |
Risztics János utca |
Surányi Ferenc utca |
Széchenyi utca |
Táncsics Mihály út |
Tessedik tér |
Thorotzkay Péter utca |
Újmajori utca 40.-től végig folyamatos |
Wéber Károly utca |
Zsemlye Elemér utca |
29. melléklet
29. számú felnőtt háziorvosi körzet
Apponyi utca |
Arany János utca |
Aranykoszorú köz |
Bajza utca páratlan oldal 39.-től végig |
Bajza utca páros oldal 44.-től végig |
Bakter utca |
Baross utca páratlan oldal 43.-tól végig |
Baross utca páros olda 62 -től végig |
Batthyány utca páratlan oldal 21 -től végig |
Batthyány utca páros oldal 24-től végig |
Bélatelepi út |
Bem utca |
Berzsenyi Dániel utca |
Bocskai István utca |
Bokány köz |
Csillagmotor köz |
Csokonai utca |
Eötvös utca |
Erdőalatti dűlő |
Felsőbabád utca |
Gyémántkoszorú köz |
Horváth Ernő utca páratlan oldal 23/A-23/D |
Horváth Ernő utca páros oldal 24-40. |
Jósika utca |
Kertművelő utca |
Kiss János utca 19-től végig páratlan |
Kiss János utca páros oldal 16-tól végig |
Klapka utca |
Kvasz András utca páratlan oldal 27-27/E |
Kvasz András utca páros oldal 34-34/D |
Lőrinci út 45.-től végig folyamatos |
Lőrinci út 137729 hrsz. végig folyamatos |
Nagy-hangács köz |
Nagy-hangács utca |
Nagylegelői utca |
Orgoványi szőlő |
Orgoványi utca |
Ősrepülő utca páros oldal 2 -végig |
Rákóczi Ferenc utca |
Siklórepülő köz |
Szenczi Molnár Albert utca |
Szondi utca |
Újmajori utca 20-38. folyamatos |
30. melléklet
30. számú felnőtt háziorvosi körzet
Ady Endre utca 43.-tól végig folyamatos |
Bajza utca páratlan oldal 31 - 37 |
Bajza utca páros oldal 32-42. |
Baross utca páratlan oldal 1-41. |
Csermely Károly utca |
Csík utca |
Dobos István utca |
Domború utca |
Dózsa György utca |
Golyófogó utca |
Helikopter út |
Horváth Ernő utca páratlan oldal 1-21 |
Horváth Ernő utca páros oldal 2-22 |
Kép utca |
Kisfaludy utca 49.-től végig folyamatos |
Kiss János utca páratlan oldal 1-17 |
Kiss János utca páros oldal 2-14 |
Koch Aladár utca |
Kutassy Ágoston utca |
Kvasz András utca páratlan oldal 1-25. |
Kvasz András utca páros oldal 2-32. |
Lányi Antal utca |
Légcsavar köz |
Lilaakác utca |
Lőrinci út 1-44. folyamatos |
Magvető utca |
Magyar Szárnyak dűlő |
Martinovics utca |
Melczer utca 50.-től végig folyamatos |
Minár Gyula utca |
Monoplán köz |
Ősrepülő utca páratlan oldal 1 -től végig |
Perem utca |
Sóska utca 49 -től végig |
Sóska utca 52 -től végig |
Svachulay Sándor utca |
Szabad május tér |
Szabadság utca 25.-től végig folyamatos |
Szent István tér |
Szilágyi Dezső utca 47 -től végig |
Szilágyi Dezső utca 50 -től végig folyamatos |
Szilárd utca 30.-tól végig folyamatos |
Takács Sándor utca |
Tisza István utca 51.-től végig folyamatos |
Újmajori utca 2-18. folyamatos |
Vörösmarty utca páratlan oldal 59.-től végig |
Vörösmarty utca páros oldal 38.-tól végig |
Vörösmarty utca 138493 hrsz. végig folyamatos |
Zsuzsanna sor |
Zsuzsanna tér |
Zsuzsanna utca |
31. melléklet
31. számú felnőtt háziorvosi körzet
Ady Endre utca 1-40. folyamatos |
Agyagdomdi dűlő |
Ásvány utca páratlan oldal 49.-től végig |
Ásvány utca páros oldal 74.-től végig |
Bajza utca 1-29 páratlan oldal |
Bajza utca 2-30 páros oldal |
Baross utca páros oldal 2-60. |
Battyhány utca páratlan oldal 1 - 19 |
Batthyány utca páros oldal 2 - 22 |
Bocskaikert utca |
Brassó utca |
Erdő utca |
Erdődűlő út |
Erdőkövesd utca |
Erdőkürt utca |
Erdőtelek utca |
Ferihegyi út páratlan oldal 157.-től végig |
Ferihegyi út páros oldal 204.-től végig |
Ferihegyi út Hrsz.:138449/3 végig folyamatos |
Fuchs-szőlő utca |
Jókai utca |
Katlan köz |
Katlan utca |
Kerülő utca |
Kisfaludy utca 1-48. folyamatos |
Kodolányi János tér |
Kotász Károly utca |
MÁV Őrház |
Melczer utca 1-49. folyamatos |
Nyár utca |
Örömvölgy utca |
Podmaniczky Zsuzsanna utca |
Rákóczikert utca |
Rózsahegy utca |
Sóska utca 1-47-ig |
Sóska utca 2-50- ig |
Sülysápi utca |
Szabadság utca 1-24. folyamatos |
Szilágyi Dezső utca páros oldal 2 - 48 |
Szilágyi Dezső utca páratlan oldal 1 - 45 |
Szilárd utca 1-29. folyamatos |
Tisza István utca 1-50. folyamatos |
Új utca |
Virág utca |
Vörösmarty utca páratlan oldal 1-57. |
Vörösmarty utca páros oldal 2-36. |
Wesselényi utca |
Zsák utca |
32. melléklet
1. számú házi gyermekorvosi körzet
Agyaghegyi köz |
Agyaghegyi dűlő |
Ágas u. |
Ásvány utca páros oldal 2-végig |
Balassagyarmat u. |
Bátor u. |
Bujákhida u. |
Bélavár utca páratlan oldal 1 – 59-ig |
Bélavár utca páros oldal 2 - 60-ig |
Békás-szoros u. |
Bölcske u. |
Börzönce u. |
Cséplőkert u. |
Cséplő út |
Csomafalva u. |
Gyergyóalfalu u. |
Gyergyóditró u. |
Gyergyóremete u. |
Gyergyóújfalu u. |
Gyergyószentmiklós u. |
Domaszék köz |
Domaszék u. |
Egerszalók u. |
Egerszeg u. |
Egervár u. |
Erdész József u. |
Eszterna u. |
Felsőbánya u. |
Felsőbánya köz |
Ferihegyi út páros oldal 110 – 202/A-ig |
Ferihegyi út páros oldal 76 – 104-ig |
Fogarassy Mihály tér |
Forrásföldi u. |
Forrási dűlő |
Géczi József u. |
Hűvös u. |
Hűvöskert u. |
Kévekötő u. páratlan oldal 1 -57-ig |
Kévekötő u. páros oldal 2 – 60-ig |
Kévevágó u. |
Kőröstői u. |
Mansfeld Péter u. |
Marosfő u. |
Maroshévíz u. |
Mendei u. |
Napkelet köz |
Napkelet u. |
Összekötő u. |
Pesti út 173-233 páratlan |
Szárhegy u. |
Tekerőpatak u. |
Vízhordó u. |
Iskolaegészségügyi feladatok ellátása
Podmaniczky János Evangélikus Általános Iskola és Óvoda
33. melléklet
(megállapította a 40/2020. (XII. 10.) rendelet 1. § -a, hatályos 2021. január 1. napjától)
2. számú házi gyermekorvosi körzet
Agyagos u. |
Árkádos u. |
Diák park |
Derkovits tér |
Ecseri dűlő |
Enzsöl Ellák u |
Függőcinege u. |
Kincsem köz |
Kistanya u. |
Lövész köz |
Lövész u. |
Kisvárda u. 60- végig páros |
Kisvárda u. 55- végig páratlan |
Kispajtás u. |
Lemberg u. 55 - végig páratlan |
Lemberg u. 58 - végig páros |
Nápoly u. 59- végig páratlan |
Nápoly u. 62- végig páros |
Nyeremény u. |
Oroszvár köz |
Pajta u. |
Pestvidék u. |
Pesti út 280-368-ig páros |
Réti csík u. |
Sági u. |
Sisakos sáska u. |
Stázsahegyi dűlő |
Szabadság sugárút 72- végig páros |
Szabadság sugárút 81- végig páratlan |
Törpegém u. |
Zsoltina köz |
Tápiógyörgye u. |
Tápiósüly u. |
Tápióbicske u. 45-végig páratlan |
Tápióbicske u. 32- végig páros |
Tápiószecső u. |
34. melléklet
3. számú házi gyermekorvosi körzet
Csabai út |
Csengőd u. |
Csordás u. |
Dévaványa u. |
Érpatak u. |
Iharos u. |
Ferihegyi út 47-95-ig páratlan |
Ferihegyi út 105 - 133-ig páratlan |
Ferihegyi út 46-74-ig páros |
Ferihegyi út 102-104 páros |
Fodormenta u. |
Fő tér |
Kaptár u. |
Kalács u. |
Kántor u. |
Kasza u. |
Kaszakő u. |
Kaszáló u. |
Kecses u. |
Ludas u. |
Mezőtárkány u. |
Népkert |
Pesti út 146-278 páros |
Szabadrét u. |
Szárny u. |
Tápió tér |
Tápió u. |
Tápióbicske u. 1-43 páratlan |
Tápióbicske u. 2-30 páros |
Tápiószele u. |
Rétsár u. |
Vanilia u. |
Iskolaegészségügyi feladatok ellátása
Rákosmenti Napsugár Óvoda |
Podmaniczky János Evangélikus Általános Iskola és Óvoda |
35. melléklet
4. számú házi gyermekorvosi körzet
Kis u. 3. páratlan |
Pesti út 43-169-ig páratlan |
Pesti út 122-144 páros |
Szent kereszt tér |
Újlak u. 51-65-ig páratlan |
Iskolaegészségügyi feladatok ellátása
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium |
Balassi Bálint Általános Iskola és Gimnázium |
Békésy György Szakközépiskola |
36. melléklet
5. számú házi gyermekorvosi körzet
500. u. |
501. u. |
502. sor |
503. u. |
504. u. |
505. u. |
506. u. |
507. u. |
508. u. |
509. u. |
510. u. |
511. u. |
512. u. |
513. u. |
514. u. |
515. u. |
516. u. |
517. u. |
518. u. |
519. u. |
520. u. |
521. u. |
522. u. |
523. u. |
524. u. |
525. u. tér |
526. sor |
527. u. |
528. u. |
529. u. |
530. u. |
531. u. |
532. u. |
533. u. |
534. u. |
535. u. |
536. u. |
537. u. |
538. u. |
539. u. |
540. u. |
541. u. |
542. u. |
543. u. |
544. u. |
545. u. |
Borsó u. 1 - végig páratlan |
Borsó u. 2-10-ig páros |
Borsó u. 50-64/C |
Göröngyös u. |
Hajdúcsárda u. |
Határmalom u. |
Lázár deák u. |
Összefogás u. |
Régivám u. |
Régivám köz |
Sima u. |
Tómalom u. |
Újlak u. 71-től végig páratlan |
Újlak u. 130-150-ig páros |
Iskolaegészségügyi feladatok ellátása
Rákosmenti Hófehérke Óvoda |
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium |
37. melléklet
6. számú házi gyermekorvosi körzet
Akácvirág köz |
Akácvirág u. |
Árpádfejedelem u. |
Bakancsos u. |
Bánya part u. |
Báthory u. |
Bélavár u. 61 – végig páros |
Bélavár u. 62 – végig páratlan |
Békésy György tér |
Bél Mátyás u. |
Bulyovszky u. |
Damjanich u. |
Diák u. |
Egészségház u. |
Flamingó köz |
Flamingó u. |
Felső Újlak u. |
Ferihegyi út. 97 -103-ig páratlan |
Ferihegyi út. 135-149-ig páratlan |
Ferihegyi út 204-246 páros |
Földműves u. |
Gyökér u. |
Gyökér köz |
Hunyadi u. |
Kévekötő u. 62 - végig páros |
Kévekötő u. 59 - végig páratlan |
Kotász Károly u. |
Kölcsey u. |
Petőfi u. |
Sülysápi u. |
Széchenyi u. |
Széncinke u. |
Új u. |
Újlak u. 2-20 |
Zsák u. |
Tabán u. |
Táncsics Mihály út |
Tessedik tér |
Iskolaegészségügyi feladatok ellátása
Rákosmenti Mákvirág Óvoda |
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium |
Pál Apostol Általános Iskola és Gimnázium |
38. melléklet
7. számú házi gyermekorvosi körzet
Aranylúd u. |
Búbosbanka u. |
Csillagmotor köz |
Gyémántkoszorú köz |
Gyurgyalag u. |
Hantmadár u. |
Hóbagoly u. |
Horváth Ernő u. |
Kósa Pál tér |
Kolibri u. |
Kutassy Ágoston u. |
Lányi Antal u. |
Marabu u. |
Parlagfű u. |
Pesti út 4-38 páros |
Pesti út 29 páratlan |
Risztics János u. |
Siklórepülő köz |
Surányi Ferenc u. |
Zsemlye Elemér u. |
Vackor u. |
Wéber Károly u. |
Újlak u. 116-128 páros |
Újmajori u. |
Iskolaegészségügyi feladatok ellátása
Rákosmenti Csillagszem Óvoda |
Újlak Utcai Általános Iskola |
39. melléklet
8. számú házi gyermekorvosi körzet
Barátka u. |
Bóbis Gyula tér |
Csékút u. |
Csicsörke u. |
Füstifecske u. |
Kis u. 2-8 páros |
Kövirigó u. |
Pesti út 40-118 páros |
Pesti út 5-27 páratlan |
Pesti út 31-41/C páratlan |
Rétihéja u. |
Sarlósfecske u. |
Székicsér u. |
Szürkebegy u. |
Uszoda u. |
Újlak u. 1-49-ig páratlan |
Újlak u. 162- végig páros |
Vadkacsa u. |
Iskolaegészségügyi feladatok ellátása
Rákosmenti Összefogás Óvoda |
Újlak Utcai Általános Iskola |
40. melléklet
9. számú házi gyermekorvosi körzet
I. u. |
II. u. |
III. u. |
IV. u. |
V. u. |
VI. u. |
VII. u. |
VIII. u. |
IX. u. |
X. u. |
XI. u. |
XII. u. |
XIII. u. |
XIV. u. |
XV.u. |
XVI.u. |
XVII.u. |
XVIII.u. |
XIX.u. |
XX.u. |
XXI.u. |
XXII.u. |
XXIII.u. |
XXIV.u. |
XXV.u. |
XXVI.u. |
XXVII.u. |
XXIX.u. |
Ároktő u. |
Bartók Béla u. |
Bojtorján u. |
Bökényföldi út |
Cinkotai út |
Ferihegyi út 1-37 páratlan |
Ferihegyi út 2-42 páros |
Forrásmajori u. |
Fülöpháza u. |
Fülöpszállás út |
Gátfutó u. |
Gózon Gyula u. |
Göndör u. |
Gyöngytyúk u. |
Heltai Gáspár u. |
Heltai köz |
Heltai tér |
Hősök tere |
Jérce u. |
Kecel u. |
Kőtelek u. |
Kristály u. |
Liget sor |
Liszt Ferenc u. |
Lokátor u. |
Lyka Károly u. |
Mátka u. |
MÁV őrház |
Pásztó u. |
Rétifarkas u. |
Szőlőfürt u. |
Tarack u. |
Teréz u. |
Vargha Gyula u. |
Vasút sor |
Vidor u. |
Iskolaegészségügyi feladatok ellátása
Rákosmenti Bóbita Óvoda |
Rákosmenti Robogó Óvoda |
Gregor József Általános Iskola |
41. melléklet
10. számú házi gyermekorvosi körzet
Agyagdombi dűlő |
Apponyi u. |
Aranykoszorú köz |
Arany János u. |
Bajza u. |
Baross u. 15-től végig páratlan |
Baross u. 36-tól végig páros |
Batthyány u. |
Bélatelepi u. |
Bem u. |
Berzsenyi Dániel. u. |
Bocskai István u. |
Bocskaikert u. |
Bokány köz |
Csokonai u. |
Dedics Ferenc u. |
Domború u. |
Eötvös u. |
Felsőbabád u. |
Ferihegyi út 217- végig páratlan |
Ferihegyi út 320- végig páros |
Ferihegyi út Hrsz.:138449/3 |
Fuchs -szőlő u. |
Golyófogó u. |
Jósika u. |
Kertművelő u. |
Kiss János. u. |
Klapka u. |
Kvasz András u. 33-tól végig folyamatos |
Létai András u. |
Lilaakác u. |
Lőrinci út 29-végig folyamatos |
Lőrinci út Hrsz.:137729 |
Nagy-hangács köz |
Nagy-hangács u. |
Nagylegelői u. |
Orgoványi szőlő |
Orgoványi u. |
Ősrepülő u. |
Rákosmezei Repülők útja |
Rákóczi Ferenc. u. |
Rákóczikert u. |
Svachulay Sándor u. 2- végig páros |
Szabad Május tér |
Szenczi Molnár Albert u. |
Szondi u. |
Thorotzkay Péter u. |
Tisza István u. |
Vörösmarty u. |
Iskolaegészségügyi feladatok ellátása
Rákosmenti Hétszínvirág Óvoda |
Czimra Gyula Általános Iskola |
42. melléklet
11. számú házi gyermekorvosi körzet
Ady Endre u. |
Ásvány u. 1- végig páratlan |
Bakter u. |
Baross u. 1-13 páratlan |
Baross u. 2-34 páros |
Brassó u. |
Csermely Károly u. |
Csík u. |
Dobos István u. |
Dózsa György u. |
Erdő u. |
Erdőalatti dűlő |
Erdődűlő út |
Erdőkövesd u. |
Erdőkürt u. |
Erdőtelek u. |
Ferihegyi út 151-215 páratlan |
Ferihegyi út 248-318 páros |
Helikopter út |
Jókai u. |
Katlan köz |
Katlan u. |
Kép u. |
Kerülő u. |
Kisfaludy u. |
Koch Aladár u. |
Kodolányi János tér |
Kvasz András u. 1-32-ig folyamatos |
Légcsavar köz |
Lőrinci út. 1 – 25 folyamatos |
Madárdomb köz |
Magvető u. |
Magyar Szárnyak dűlő |
Martinovics u. |
Melczer u. |
Minár Gyula u. |
Monoplán köz |
MÁV vasútállomás |
Nyár u. |
Örömvölgy u. |
Perem u. |
Podmaniczky Zsuzsanna u. |
Rózsahegy u. |
Svachulay Sándor u. 1-végig páratlan |
Sóska u. |
Szabadság u. |
Szent István tér |
Szilárd u. |
Szilágyi Dezső u. |
Takács Sándor u. |
Virág u. |
Wesselényi u. |
Zsuzsanna sor |
Zsuzsanna tér |
Zsuzsanna u. |
Iskolaegészségügyi feladatok ellátása
Rákosmenti Napsugár Óvoda |
Czimra Gyula Általános Iskola |
43. melléklet
12. házi gyermekorvosi körzet
Abaliget u. 77 – végig folyamatos |
Adorján u. |
Almásháza u. |
Aranykút u. 46 – végig páros |
Aranykút u. 55 – végig páratlan |
Dallamos u. 76- végig folyamatos |
Derült u. |
Drégelypalánk u. |
Gőzös u. |
Háromdobos u. |
Harsona u. 78 – végig páros |
Harsona u. 87/A – végig páratlan |
Hártya u. |
Hektár u. |
Hidasnémeti u. |
Jászágó u. |
Jászdózsa u. |
Jászivány u. |
Kerektói u. |
Kopolya u. |
Látóhegy u. |
Martin köz |
Martin u. |
Muránykő u. |
Nagy Károshíd dűlő |
Nagyréde u. |
Nagyszékes u. |
Naplás út. 1 - végig páratlan |
Naplás út. 138532/0002 |
Rétvége u. |
Szent Imre herceg út. |
Szilasliget u. |
Tarcsai út |
Tarcsai köz |
Tóalmás u. |
Újszilvás u. |
Vendég u. |
Iskolaegészségügyi feladatok ellátása:
Rákosmenti Micimackó Óvoda
Diadal Utcai Általános Iskola
44. melléklet
13. számú házi gyermekorvosi körzet
Abaliget u. 1-76 folyamatos |
Alapkő u. |
Algír u. |
Alsópetény u. |
Ananász u. |
Aranykút u. 2-44 páros |
Aranykút u. 3-53 páratlan |
Bártfai u. |
Bertóti u. |
Besenyszög u. |
Dallamos u. 1-75 folyamatos |
Delelő u. |
Demjén u. |
Diadal u. |
Döntő u. |
Dormánd u. |
Egerbocs u. |
Eresz u. |
Ezüst u. |
Érdem u. |
Fackh Károly tér |
Harsona u. 1-85 páratlan |
Harsona u. 2-76 páros |
Hencida u. |
Igazság u. |
Ignác u. |
Inda u. |
Jászapáti u. |
Jászkisér u. |
Jászladány u. |
Jásztelek u. |
Juranics u. |
Kálnok u. |
Kiskút u. |
Laskó u. |
Magyarhida u. |
Naplás út. 2 - végig páros |
Nyárád u. |
Ősagárd u. |
Olaszliszka u. |
Petri u. |
Piski u. |
Rácsos u. |
Részes u. |
Robogó u. |
Szikra u. |
Terény u. |
Tura u. |
Iskolaegészségügyi feladatok ellátása
Rákosmenti Robogó Óvoda |
Gyurkovics Ált. Iskola |
Diadal úti Ált. Iskola |
45. melléklet
14. számú házi gyermekorvosi körzet
Anna u. 3- végig páratlan |
Anna u. 2- 92 páros |
Árpád-házi Szent Erzsébet park |
Baracska u. |
Bánréve u. |
Bojt u. |
Borsfa u. |
Buziási u. |
Csabagyöngye u. |
Csabagyöngye köz |
Dunaszeg u. |
Edző u. |
Eszperantó u. |
Füzesabony u. |
Gázló köz |
Gázló u. |
Gömbvirág u. 2-53 folyamatos |
Kalmár u. |
Kalmárvölgy u. |
Kaszinó köz |
Keszeg u. |
Kisvárda u. 1- 53 páratlan |
Kisvárda u. 2-58 páros |
Kréta u. |
Lantos u. |
Lemberg u. 1-53 páratlan |
Lemberg u. 2-56 páros |
Nagyszénás u. |
Nemesbük u. 51- végig páratlan |
Nemesbük u. 72- végig páros |
Nápoly 1-57 páratlan |
Nápoly 2-60 páros |
Nyitány u. |
Nyuszt u. |
Óvónő u. |
Öntöző u. |
Peregi u. 77- végig páratlan |
Peregi u. 84- végig páros |
Péceli út 71-190 folyamatos |
Prém u. |
Rák u. |
Rákoscsaba u. |
Regélő u. |
Rés u. |
Rovátka u. |
Szabadság sugárút 2- 70 páros |
Szabadság sugárút 1-79 páratlan |
Szigetcsép u. 2- 72 páros |
Szigetcsép u. 1-77 páratlan |
Szöcske u. |
Váltóőr u. |
Vannay József. u. |
Várvíz u. |
Vasutőr u. |
Volán u. |
Zamenhof u. |
Iskolaegészségügyi feladatok ellátása
Rákosmenti Mézeskalács Óvoda és Tagóvoda |
Szabadság Sugárúti Általános Iskola |
46. melléklet
15. számú házi gyermekorvosi körzet
Alsódabas u. |
Alsódabas köz |
Battonya köz |
Battonya u. |
Bördöce u. |
Czeglédi Mihály u. |
Csabamező u. |
Csapat köz |
Csordakút u. |
Dédes köz |
Ebergény u. |
Ecsedháza köz |
Ecsedháza tér |
Ecsedháza u. |
Ede u. |
Emlék u. |
Felsőrétdűlő út |
Fűzkút u. |
Gerecsehida u. |
Gerencsér u. |
Gombosi u. |
Göcsej u. |
Gyeplős u. |
Írás u. |
Izbég u. |
Jó u. |
Kelecsény köz |
Kendő u. |
Kertalja u. |
Korsó u. |
Körömvirág u. 53 -tól végig páratlan |
Körömvirág u. 58-tól végig páros |
Kürtös u. |
Laffert u. |
Lajosház köz |
Lajosház u. |
Mező köz |
Mezőőr u. |
Mezőcsát u. |
Mezőhegyes u. |
Mezővár u. |
Nemesbük u. 1-49 páratlan |
Nemesbük u. 2-70 páros |
Nógrádkövesd u. |
Pallos u. |
Páncél u. |
Patak u. |
Péceli út 189. |
Péceli út 191 végig folyamatos |
Peregi u. 1-75 páratlan |
Peregi u. 2-82 páros |
Porzó u. |
Pöröly u. |
Pöszméte u. |
Rámás u. |
Rizskalász u. |
Szabadhatár u. |
Szánthó Géza u. |
Színes u. |
Tubarózsa u. 49 -végig folyamatos |
Vági u. |
Vízforrás u. |
Zrínyi u. 1-91 páratlan |
Zrínyi u. 2-66 páros |
Iskolaegészségügyi feladatok ellátása
Rákosmenti Kuckó Óvoda |
Betlehem Óvoda |
Rákoscsabai Jókai Mór Református Általános Iskola |
47. melléklet 47. melléklet
(megállapította a 40/2020. (XII. 10.) rendelet 2. § -a, hatályos 2021. január 1. napjától)
16. számú házi gyermekorvosi körzet
Andrásfa u. |
Andráshida u. |
Aranyhegy u. |
Berky Lili u. |
Bodonyi u. |
Czimra Gyula u. |
Csendítő u. |
Csengés u. |
Csepp u. |
Erdőhegy u. |
Erzsébet krt. |
Fuvaros u. |
Görömböly u. 2-44 páros |
Görömböly u. 1-27 páratlan |
Gyolcsrét u. |
Hegyalatti u. |
Gyöngyfűzér u. |
Irsa u. |
Jamriska Sámuel sétány |
Kerekeskút u. |
Kékliliom u. |
Kísérő u. |
Kucorgó u. |
Lenkeház u. |
Lilaorgona u. |
Merzse u. |
Nyomda u. |
Nyomdász u. |
Pásztorének u. |
Pásztorfalva u. |
Pásztortűz u. |
Perec u. |
Pesti u. 237-313 páratlan |
Pipishegy u. |
Podmaniczky János sétány |
Postakocsi u. 2-52 páros |
Postakocsi u. 1-55 páratlan |
Postamester u. 2-52 páros |
Postamester u. 1-51 páratlan |
Rákoskert sugárút 2-110 páros |
Rákoskert sugárút 1-125 páratlan |
Rákoskerti u. |
Ráspoly u. |
Réka u. |
Rezgő köz |
Rezgő u. |
Rózsaszál u. |
Strázsahegy u. |
Tiszafüred u. |
Tiszanána u. |
Tiszaőrs u. |
Toldi Miklós u. |
Torzsa u. |
Vasad u. |
Wass Albert tér |
Vecsey Ferenc u. |
Zrínyi u. 156- végig páros |
Zrínyi u. 195- végig páratlan |
48. melléklet
17. számú házi gyermekorvosi körzet
Akácerdő u. |
Aknász u. |
Almafa u. |
Alsókörtvélyes u. |
Anna u. 94- végig páros |
Barnabás u. |
Bartushegy u. |
Becske u. |
Bottyán u. |
Borzavár u. |
Bögöte u. |
Császárfa u. |
Csongrád u. |
Dalnok u. |
Debercsény u. |
Dettai u. |
Fátyolvirág u. |
Fehértemplom u. |
Frézia u. |
Görögszállás u. |
Hószirom u. |
Holdsugár u. |
Kecskefűz u. |
Körömvirág u. 1-49 páratlan |
Körömvirág u. 2-56 páros |
Kőhúr u. |
Kőrösszeg u. |
Köszörűs u. |
Köszörűs tér |
Lepkeszeg u. |
Lugas u. |
Nyomdok u. |
Olcsva u. |
Orchidea u. |
Oszkár u. |
Oszlop u. |
Ököl u. |
Pányva u. |
Pelikán u. |
Postamester u. 54-96 páros |
Postamester u. 53-95 páratlan |
Postakocsi u. 54-végig páros |
Postakocsi u. 57-végig páratlan |
Postakürt u. |
Pesti út. 370- végig páros |
Pesti út 315-végig páratlan |
Rákoskert sugárút 112-végig páros |
Rákoskert sugárút 127-végig páratlan |
Reszelő u. |
Sáránd u. |
Szárazhegy út. |
Szárazhegy köz |
Szigetcsép u. 74- végig páros |
Szigetcsép u. 79- végig páratlan |
Szőlőtőke u. |
Szőlővessző u. |
Tálpatak u. |
Zimonyi u. |
Zöldházi dűlő |
Zrínyi u. 68-154 páros |
Zrínyi u. 93- 193 páratlan |
Zsigmond u. |
Iskolaegészségügyi feladatok ellátása
Rákosmenti Piroska Óvoda |
Waldorf Iskola |
Zrínyi Miklós Általános Iskola |
49. melléklet
1. számú felnőtt fogorvosi körzet
Ady Endre u. 45 végig folyamatos |
Agyagdombi dűlő |
Ayaghegyi dűlő |
Agyaghegyi köz |
Akácvirág u. 2-20 folyamatos |
Apponyi u. 1-25 páratlan |
Arany János u. |
Aranykoszorú köz |
Árpádfejedelem u. 1- végig páratlan |
Ásvány u. |
Bajza u. 32- végig páros |
Bajza u. 39- végig páratlan |
Bakter u. |
Baross u. 1- végig páratlan |
Baross u. 48- 114 páros |
Batthyány u. 21- végig folyamatos |
Bélatelepi út |
Bélavár u. 48-84 páros |
Bélavár u. 67-87 páratlan |
Bem u. |
Berzsenyi Dániel u. |
Bocskai István u. |
Bocskaikert u. |
Bokány köz |
Bujákhida u. 9- végig páratlan |
Cséplőkert u. |
Cséplő köz |
Csermely Károly u. |
Csík u. |
Csillagmotor köz |
Csokonai u. |
Dedics Ferenc u. |
Dobos István u. |
Domaszék köz |
Domaszék u. 1- végig páratlan |
Dózsa Görgy u. |
Eötvös u. |
Erdőalatti dűlő |
Felsőbabád u. |
Felsőbánya köz |
Felsőbánya u. 45-105-ig |
Ferihegyi út 84- 160 páros |
Fogarassy Mihály tér |
Fuchs-szőlő u. |
Golyófogó u. |
Gyémántkoszorú köz |
Gyergyószentmiklós u. 1-51 páratlan |
Gyergyóújfalu u. |
Helikopter út. |
Horváth Ernő u. 22- végig páros |
Hűvös u. |
Hűvöskert u. |
Jósika u. |
Kertművelő u. |
Kévekötő u. 86. páros |
Kévekötő u. 88-95 folyamatos |
Kévevágó u. |
Kép u. |
Kis u. |
Kiss János u. |
Klapka u. |
Kisfaludy u. 49- végig folyamatos |
Koch Aladár u. |
Lányi Antal u. |
Légcsarvar köz |
Lilaakác u. |
Lőrinci út |
Marosfő u. |
Maroshévíz u. |
Magvető u. |
Magyar Szárnyak dűlő |
Martinovics u. |
Melczer u. 50- végig folyamatos |
Monoplán köz |
Mendei u. |
Nagy-hangács köz |
Nagy-hangács u. |
Nagylegelői u. |
Napkelet u. 75- végig páratlan |
Napkelet u. 126- végig páros |
Népkert |
Orgoványi szőlő |
Orgoványi u. |
Ősrepülő u. |
Pesti út 40-50 páros |
Pesti út 66-118 páros |
Rákóczi Ferenc u. |
Rákóczikert u. |
Rákosmezei Repülők útja |
Régivám köz |
Régivám u. |
Risztics János u. |
Siklórepülő köz |
Sóska u. 49. |
Sóska u. 51- végig folyamatos |
Svachulay Sándor u. 1-33 páratlan |
Surányi Ferenc u. |
Szenczi Molnár Albert u. |
Szabad Május tér |
Szabadság u. 25- végig folyamatos |
Szent István tér |
Szent kereszt tér |
Szilágyi Dezső u. 47. |
Szilárd u. 30- végig folyamatos |
Szondi u. 1-végig páratlan |
Tekerőpatak u. |
Thorotzkai Péter u. |
Újlak u. 17-21 páratlan |
Vörösmarthy u. 2-végig páros |
Vörösmarthy u. 39 - végig páratlan |
Vörösmarthy u. Hrsz.:138493 |
Wéber Károly u. teljes |
Zsuzsanna tér |
Zsuzsanna sor |
Zsuzsanna u. |
Zsemlye Elemér u. |
50. melléklet
2. számú felnőtt fogorvosi körzet
500. utca |
501. utca |
502. sor |
503. utca |
504. utca |
505. utca |
506. utca |
507. utca |
508. utca |
509. utca |
510. utca |
511. utca |
512. utca |
513. utca |
514. utca |
515. utca |
516. utca |
517. utca |
518. utca |
519. utca |
520. utca |
521. utca |
522. utca |
523. utca |
524. utca |
525. tér |
526. sor |
527. utca |
528. utca |
529. utca |
530. utca |
531. utca |
532. utca |
533. utca |
534. utca |
535. utca |
536. utca |
537. utca |
538. utca |
539. utca |
540. utca |
541. utca |
542. utca |
543. utca |
544. utca |
545. utca |
Bojtorján u. |
Bartók Béla u. |
Bökényföldi út |
Cinkotai út |
Domború u. |
Ferihegyi út 1-95 páratlan |
Ferihegyi út 2-54 páros |
Forrásmajori u. |
Fülöpháza u. |
Fülöpszállás út. |
Gátfutó u. |
Gózon Gyula u. |
Göndör u. |
Gyöngytyúk u. |
Heltai Gáspár u. |
Heltai köz |
Heltai tér |
Hősök tere 10- végig |
I. utca |
II.utca |
III. utca |
IV. utca |
V. utva |
VI. utca |
VII. utca. |
VIII. utca |
IX. utca |
X. utca |
XI. u. |
XII. utca |
XIII. utca |
XIV. utca |
XV. Utca |
XVI. Utca |
XVII. Utca |
XVIII. Utca |
XIX. Utca |
XX. Utca |
XXI. Utca |
XXII. Utca |
XXIII. Utca |
XXIV. utca |
Jérce u. |
Kecel u. |
Kőtelek u. |
Kristály u. |
Liget sor 1-47 páratlan |
Liget sor 2- végig páros |
Liszt Ferenc u. |
Lyka Károly u. |
Lokátor u. |
Mátka u. |
Mezőcsát u. |
Mezőhegyes u. |
Mezővár u. |
Nemesbük u. 96- végig folyamatos |
Óvónő u. 38- végig páros |
Pásztó u. |
Pesti út 41-105 |
Pesti út 170 páros |
Pesti út 318 páros |
Pesti út 396-398 páros |
Rétifarkas u. |
Rétsár u. |
Szigetcsép u. 24 páros |
Tarack u. |
Takács Sándor u. |
Teréz u. |
Toldi Miklós u. 50- végig páros |
Újlak u. 5.,7.,9. |
Vargha Gyula u. |
Vasút sor |
Wass Albert tér |
Zrínyi u. 250- végig páros |
Vidor u. |
51. melléklet
3. számú felnőtt fogorvosi körzet
Abaliget utca 1-76 folyamatos |
Aranylúd utca |
Alsópetény u. |
Apponyi u- 2- végig páros |
Apponyi u- 27- végig páratlan |
Aranykút u. 2-44 páratlan |
Aranykút u. 1-53 páratlan |
Ároktő u. |
Árpád fejedelem utca 2-végig páros |
Bánya part |
Barátka u. |
Baross u. 2-46 páros |
Baross u. 116- végig páros |
Bártfai u. 1-43 |
Bártfai u. 2-42 páros |
Báthory u. |
Bertóti u |
Bessenyszög u. |
Bél Mátyás utca |
Borsó u. 66- végig páros |
Búbosbanka u. |
Bulyovszky u. |
Csabagyöngye u. 2-68 páros |
Csicsörke u. |
Damjanich u. |
Dallamos u. 1-75 folyamatos |
Diadal u. |
Döntő u. 1-27 folyamatos |
Döntő u. 29. |
Fackh Károly tér |
Felső Újlak u. |
Ferihegyi út 119-125 páratlan |
Flamingó köz |
Flamingó u. |
Füstifecske u. |
Gyergyószentmiklós u. 2-től végig páros |
Gyurgyalag u. |
Hantmadár u. |
Harsona u. 2-68 |
Harsona u. 1-85 |
Hóbagoly u. |
Horváth Ernő u. 2 - 22 páros |
Horváth Ernő u. 1- végig páratlan |
Hősök tere 1- végig páratlan |
Hősök tere 2-8 páros |
Igazság u. |
Hunyadi u. |
Kiskút u. 1-39 folyamatos |
Kisvárda u. 2-20 páros |
Kvasz András u. |
Kolibri u. |
Kósa Pál tér |
Kölcsey u. |
Kövirigó utca |
Kutassy Ágoston u. |
Liget sor 49- végig páratlan |
Liget sor Hrsz.:134006/0010 |
Madárdomb köz |
Marabu u. |
Naplás u. 2-32-ig |
Parlagfű u. |
Petőfi u. |
Robogó u. |
Rétihéja u. |
Ősagárd u. 1-71 páratlan |
Ősagárd u. 2- végig páros |
Sarlósfecske u. |
Szent Imre herceg1- 57 folyamatos |
Széchenyi u. |
Székicsér u. |
Széncinke u. |
Szürkebegy u. |
Táncsics Mihály út |
Tessedik tér |
Terény u. |
Tura u. 1-27 páratlan |
Tura u. 2- végig páros |
Újlak u. 1-3 páratlan |
Újlak u. 11-13 páratlan |
Újlak u. 2-128 páros |
Uszoda u. |
Vackor u. |
Vadkacsa u. |
52. melléklet
4. számú felnőtt fogorvosi körzet
Ágas u. |
Adorján u. |
Alapkő u. |
Almásháza u. |
Algír u. 29- végig |
Ananász u. 31-végig páratlan |
Balassagyarmat u. |
Bártfai u. 45- végig páratlan |
Bártfai u. 138525/0015 Hrsz. |
Bélavár u. 1-65 páratlan |
Bélavár u. 2-46 páros |
Borsó u. 2-10 páros |
Bóbis Gyula tér |
Bölcske u. |
Börzönce u. |
Csabai út |
Csengőd u. |
Cséplő út |
Csordás u. |
Demjén u. |
Derengő u. |
Dévaványa u. |
Domaszék u. 2- végig páros |
Dormánd u. |
Döntő u. 28. |
Döntő u. 30- végig folyamatos |
Egerszalók u. |
Egerszeg u. |
Egervár u. |
Érpatak u. |
Felsőbánya u. 1-43 folyamatos |
Felsőbánya u. 107- végig folyamatos |
Felsőbánya u. Hrsz.: 138072/0012 |
Fodormenta u. |
Hártya u. |
Hektár u. |
Hidasnémeti u. 45- 45/B folyamatos |
Hidasnémeti u. 47- végig folyamatos |
Iharos u. |
Jászágó u. 2- végig páros |
Jászapáti u. 33- végig folyamatos |
Jászdózsa u. |
Jászivány u. |
Jászkisér u. 31- végig folyamatos |
Jászladány u. 30-tól végig folyamatos |
Jásztelek u. 1-35 páratlan |
Jásztelek u. 4-26 páros |
Juranics u. 27- végig folyamatos |
Kalács u. |
Kántor u. |
Kaptár u. |
Kasza u. |
Kaszakő u. |
Kaszáló u. 1-39 folyamatos |
Kerektói u. |
Kecses u. |
Kévekötő u. 1-85 folyamatos |
Kévekötő u. 87. |
Kincsem köz |
Kiskút u. 41-végig folyamatos |
Kistanya u. |
Kopolya u. |
Látóhegy u. |
Ludas u. |
Mezőtárkány u. |
Naplás út 34- végig páros |
Naplás út 69- végig páratlan |
Naplás út 138532/0002 Hrsz. |
Nagyszékes u. |
Muránykő u. |
Oroszvár köz |
Oroszvár u. |
Pesti út 5-39/A páratlan |
Pesti út 20-38 páros |
Pesti út 113-147 páratlan |
Pesti út 172-316 páros |
Pesti út 195-233 páratlan |
Rácsos u. |
Sági u. |
Szabadrét u. |
Szárny u. |
Szilasliget u. |
Szőlőtőke u. |
Tápió tér |
Tápió u. |
Tápibicske u. 2/A - 18 páros |
Tápiógyörgye u. |
Tápiósüly u. |
Tápiószecső u. |
Tápiószele u. |
Tura u. 29- végig páratlan |
Újlak u. 23-65 páratlan |
Vanília u. |
Zsoltina köz |
53. melléklet
5. számú felnőtt fogorvosi körzet
54. melléklet
6. számú felnőtt fogorvosi körzet
Ady Endre u. 1-44 folyamatos |
Algír u. 1-23 páratlan |
Algír u. 2- végig páros |
Ananász u. 1-27 páratlan |
Ananász u. 2-végig páros |
Bajza u. 1-37 páratlan |
Bajza u. 2-30 páros |
Bártfai u. 44- végig páros |
Battyhány u. 1 – 20 folyamatos |
Békésy György tér |
Bélavár u. 86-végig páros |
Bélavár u. 89-végig páratlan |
Borsó u. 1- végig páratlan |
Borsó u. 12-64/C páros |
Brassó u. |
Csékút u. |
Delelő u. |
Egerbocs u. |
Egészségház u. 2-14 folyamatos |
Egészségház u. 35-végig folyamatos |
Érdem u. |
Erdő u. |
Erdődűlő út |
Erdőkövesd u. |
Erdőkürt u. |
Erdőtelek u. |
Eresz u. |
Ezüst u. |
Ferihegyi 138449/3 Hrsz.foly. |
Ferihegyi út 127-végig páratlan |
Ferihegyi út 162- végig páros |
Ferihegyi út 56-82 páros |
Ferihegyi út 97-115 páratlan |
Fő tér |
Földműves u. 2- végig páros |
Földműves u. 21-től végig páratlan |
Göcsej u. 2-30 páros |
Göcsej u. 33-végig páratlan |
Göröngyös u. |
Gyökér u. 1-23 páratlan |
Hajdúcsárda u. |
Határmalom u. |
Hencida u. |
Ignác u. |
Inda u. |
Jászapáti u. 1-30 folyamatos |
Jászkisér u. 2-30 folyamatos |
Jászladány u. 1-28 folyamatos |
Jásztelek u. 28-végig páros |
Jásztelek u. 37-végig páratlan |
Jókai u. |
Jurancsis u. 1-26 folyamtos |
Kálnok u. |
Katlan köz |
Katlan u. |
Kerülő u. |
Kévekötő u. 96- végig folyamatos |
Kisfaludy u. 1 – 48 folyamatos |
Kodolányi János tér |
Kotász Károly u. |
Laskó u. |
Lázár deák u. |
Létai András u. |
Magyarhida u. |
Melczer u. 1 – 49 folymatos |
Merzse u. 25- végig páratlan |
Minár Gyula u. |
Nagyszénás u. 2- végig páros |
Nápoly u. 22- 22/A folyamatos |
Nápoly u. 24- végig folyamatos |
Nyár u. |
Nyárád u. |
Olaszliszka u. |
Örömvölgy u. |
Ősagárd u. 73- végig páratlan |
Összefogás u. |
Peregi u. 2-92 páros |
Peregi u. 126- végig folyamatos |
Pesti út 4-18 páros |
Petri u. |
Piski u. |
Podmaniczky Zsuzsanna u. |
Részes u |
Rószahegy u. |
Sima u. |
Sóska u. 1-48 folyamatos |
Sóska u. 50. |
Sülysápi u. |
Svachulay Sándor u. 35- végig páratlan |
Svachulay Sándor u. 2-végig páros |
Szabadság u. 1-24 folyamatos |
Szikra u. |
Szilágyi Dezső u. 1-46 folyamatos |
Szilágyi Dezső u. 48. |
Szilárd u. 1-29 folyamatos |
Szondi u. 2- végig páros |
Szőlőfürt u. |
Tisza István u. |
Tómalom u. |
Új u. |
Újlak u. 130- végig páros |
Újlak u. 71- végig páratlan |
Újmajori u. |
Virág u. |
Vörösmarty u. 1-37 páratlan |
Wesselényi u. |
XXIX u. |
XXV u. |
XXVI u. |
XXVII u. |
Zsák u. |
55. melléklet
7. számú felnőtt fogorvosi körzet
Agyagos u. |
Almafa u. |
Anna u. 37. |
Anna u. 39- végig folyamatos |
Árkádos u. |
Bánréve u. |
Baracska u. |
Barnabás u. |
Battonya köz |
Battonya u. |
Bördönce u. |
Buziási u. |
Cseglédi Mihály u. |
Csabagyöngye köz |
Csabagyöngye u. 1- végig páratlan |
Csapat köz |
Császárfa u. |
Csepp u. |
Csongrád u. |
Debercsény u. |
Dédes köz |
Derkovits tér |
Dettai u. |
Diák park |
Ebergény u. |
Ecsedháza köz |
Ecsedháza tér |
Ecsedháza u. 11- végig páratlan |
Ede u. 11- végig folyamatos |
Enzsöl Ellák u. |
Enying u. |
Erzsébet krt. 49- végig páratlan |
Erzsébet krt. 56- végig páros |
Fátyolvirág u. |
Felsőrétdűlő út |
Földeák u. |
Frézia u. |
Füzesabony u. |
Fűzkút u. |
Göcsej u. 3-31 páratlan |
Gömbvirág u. |
Görögszállás u. |
Gyeplős u. |
Gyöngyfűzér u. |
Hószirom u. |
Írás u. |
Irsa u. 23- végig páratlan |
Irsa u. 32- végig páros |
Jó u. |
Kalmár u. |
Kalmárvölgy u. |
Kecskefűz u. |
Kelecsény köz |
Kendő u. |
Kerekeskút u. 21- végig folyamatos |
Kertalja u. |
Keszeg u. |
Kísérő u. |
Kispajtás u. |
Kisvárda u. 24- végig páros |
Kisvárda u. 27- végig páratlan |
Korsó u. |
Kőhur u. |
Körömvirág u. |
Köszörűs u. |
Kürtös u. |
Laffert u. |
Lajosház köz |
Lajosház u. |
Lemberg u. 29- végig páratlan |
Lemberg u. 38- végig páros |
Lepkeszeg u. |
Lilaorgona u. |
Lövész köz |
Lövész u. |
Lugas u. |
Méhecske u. |
Merzse u. 26- végig páros |
Nagyszénás u. 1-41 páratlan |
Nagyszentmiklós út |
Nyeremény u. |
Nyomda u. |
Olcsva u. |
Orchidea u. |
Oszkár u. |
Oszlop u. |
Öntöző u. |
Pajta u. |
Pallos u. |
Páncél u. |
Pásztorének u. |
Pásztorfalva u. |
Pásztortűz u. 1-58 folyamatos |
Pásztortűz u. 60. |
Patak u. |
Péceli út 183- végig páratlan |
Péceli út 194- végig páros |
Pelikán u. |
Perec u. 31 - végig folyamatos |
Peregi u. 94- 124 páros |
Peregi u. 97- végig páratlan |
Pesti út 320-394 páros |
Pestvidék u |
Pöröly u. |
Pöszméte u. |
Rák u. |
Rákoscsaba u. |
Rákoskert sugárút 1- 75 páratlan |
Rákoskert sugárút 2-66 páros |
Regélő u. |
Rezgő köz |
Rezgő u. |
Rizskalász u. |
Sáránd u. |
Sisakos sáska u. |
Szabadság sugárút 41- végig páratlan |
Szabadság sugárút 52- végig páros |
Szánthó Géza u. 31- végig páratlan |
Szánthó Géza u. 36- végig páros |
Szárazhegy köz |
Szárazhegy út |
Szigetcsép u. 26- végig páros |
Szigetcsép u. 47- végig páratlan |
Szigetcsép u. Hrsz.: 135309/0120 végig foly. |
Színes u. |
Tanár u. |
Tápióbicske u. 22- végig páros |
Tiszanána u 13. |
Tiszanána u 15- végig folyamatos |
Tiszaörs u. 24- végig páros |
Tiszaörs u. 31- végig páratlan |
Toldi Miklós u. 1-45 páratlan |
Toldi Miklós u. 2-48 páros |
Tubarózsa u. |
Zrínyi u. 111-117 páratlan |
Zrínyi u. 141- végig páratlan |
Zrínyi u. Hrsz.: 137373/0001 végig foly. |
56. melléklet
8. számú felnőtt fogorvosi körzet
Akácerdő u. |
Aknász u. |
Alsódabas u. |
Alsókörtvélyes u. |
Andrásfa u. |
Andráshida u. |
Anna u. 3-36 folyamatos |
Anna u. 38. |
Aranyhegy u. |
Árpád-házi Szent Erzsébet park |
Bartushegy u. |
Becske u. |
Békás-szoros u. |
Berky Lili u. |
Bodonyi u. |
Bojt u. |
Borsfa u. |
Borzavár u. |
Bottyán u. |
Bögöte u. |
Czirma Gyula u. |
Csabagyöngye u. 70- végig páros |
Csabamező u. |
Csendítő u. |
Csengés u. |
Csomafalva u. |
Csodakút u. |
Dalnok u. |
Dunaszeg u. |
Ecsedház u. 1-9 páratlan |
Ecsedház u. 2-10 páros |
Ecseri dűlő |
Edző u. |
Emlék u. 2-48 páros |
Erdész József u. |
Erdőhegy u. |
Erzsébet krt. 1-45 páratlan |
Erzsébet krt. 2-54 páros |
Eszperantó u. |
Esztena u. |
Fehértemplom u. |
Forrásföldi u. |
Forrás dűlő |
Fuvaros u. |
Gázló köz |
Gázló u. |
Géczi József u. |
Gerecsehida u. 3-17 páratlan |
Gerecsehida u. 4- végig páros |
Gerencsér u. |
Gombosi u. |
Göcsej u. 32- végig páros |
Görömböly u. |
Gyergyóalfalu u. |
Gyergyóditró u. |
Gyergyóremete u. |
Gyolcsrét u. |
Hegyalatti u. |
Holdsugár u. |
Irsa u. 2-30 páros |
Irsa u. 3-21/B páratlan |
Izbég u. |
Jamriska Sámuel sétány |
Kaszinó köz |
Kékliliom u. |
Kerekeskút u. 1-20 folyamatos |
Kisvárda u. 1-23 páratlan |
Körőstói u. |
Kőrösszeg u. |
Kréta u. |
Kucurgó u. |
Lantos u. |
Lemberg u. 1-27 páratlan |
Lemberg u. 2-36 páros |
Lenkeház u. |
Mansfeld Péter u. |
Merzse u. 1-23 páratlan |
Merzse u. 2-24 páros |
Mező köz |
Mezőőr u. |
Nagyszénás u. 43- végig páratlan |
Nápoly u. 1-21 folyamatos |
Nápoly u. 23-23/A |
Nemesbük u. 1-92 folyamatos |
Nógrádkövesd u. |
Nyitány u. |
Nyomdász u. |
Nyomdok u. |
Nyuszt u. |
Óvónő u. 1- végig páratlan |
Óvónő u. 2- 36 páros |
Ököl u. |
Összekötő u. |
Pányva u. |
Pásztorfűz u. 59. |
Péceli út 71-181 páratlan |
Peceli út 90-192 páros |
Perec u. 1-30 folyamatos |
Peregi u. 1-95 páratlan |
Pesti út 237- végig páratlan |
Pesti út 402- végig páros |
Pipishegy u. |
Pozmaniczky János sétány |
Porzó u. |
Postakocsi u |
Postakürt u. |
Postamester u. |
Prém u. |
Rákoskert sgt. 68- végig páros |
Rákoskerti u. |
Rámás u. |
Ráspoly u. |
Réka u. |
Rés u. |
Reszelő u. |
Rovátka u. |
Rózsaszál u. |
Strázsahegy u. |
Strázsahegyi dűlő |
Szabadhatár u. |
Szabadság sugárút 1-39 páratlan |
Szabadság sugárút 2-50 páros |
Szánthó Géza u. 1-29/B páratlan |
Szánthó Géza u. 2-34 páros |
Szárhegy u. |
Szigetcsép u. 1- 45 páratlan |
Szigetcsép u. 2- 22/A páros |
Szöcske u. |
Szőlővessző u. |
Tálpatak u. |
Tápióbicske u. 3- végig páratlan |
Tiszafüred u. |
Tiszanána u. 1-12 folyamatos |
Tiszanána u. 14. |
Tiszaörs u. 1-29 páratlan |
Tiszaörs u. 2-20 páros |
Toldi Miklós u. 49- végig páratlan |
Torzsa u. |
Vági u. |
Váltóőr u. |
Vannay József u. |
Várvíz u. |
Vasad u. |
Vasútőr u. |
Vecsey Ferenc u. |
Vízforrás u. |
Volán u. |
Zamenhof u. |
Zimonyi u. |
Zöldházi dűlő |
Zrínyi u. 1-109 páratlan |
Zrínyi u. 119-139 páratlan |
Zrínyi u. 2-248 páros |
Zsigmond u. |
57. melléklet
1. számú gyermekfogorvosi körzet
Abaliget u.77-végig folyamatos |
Adorján u. |
Ágas u. |
Agyaghegyi köz |
Almásháza u. |
Aranykút u. 46- végig páros |
Aranykút u. 55- végig páratlan |
Ásvány u. 2- végig páros |
Balassagyarmat u. |
Bátor u. |
Békás - szoros u. |
Bélavár utca 2-84 páros |
Bélavár utca 1-95 páratlan |
Bölcske u. |
Börzönce u. |
Bökényföldi út |
Bujákhida u. |
Cinkotai út 1-20 folyamatos |
Cinkotai út 21- végig folyamatos |
Csaba vezér tér |
Csabai út |
Csengőd u. |
Cséplő út |
Cséplőkert u. |
Csomafalva u. |
Csordás u. |
Dallamos u. 76- végig páros |
Dallamos u. 77- végig páratlan |
Derengő u. |
Derült u. |
Dévaványa u. |
Domaszék köz |
Domaszék u. |
Drégelypalánk u. |
Ecseri dűlő |
Egerszalók u. |
Egerszeg u. |
Egervár u. |
Erdész József u. |
Érpatak u. |
Eszterna u. |
Felsőbánya köz |
Ferihegyi út 46-58 páros |
Ferihegyi út 47-79-ig páratlan |
Ferihegyi út 76 – 100 páros |
Ferihegyi út 110-202/A páros |
Fodormenta u. |
Fogarassy Mihály tér |
Forrásföldi u. |
Forrási dűlő |
Fülöpháza u. |
Fülőpszállás u. |
Géczi József u. |
Gőzös u. |
Gyergyóalfalu u. |
Gyergyóditró u. |
Gyergyóremete u. |
Gyergyószentmiklós u. |
Gyergyóújfalu u. |
Háromdobos u. |
Harsona u. 78- végig páros |
Hártya u. |
Hektár u. |
Hidasnémeti u. |
Hűvös u. |
Hűvöskert u. |
Iharos u. |
Jászágó u. |
Jászdózsa u. |
Jászivány u. |
Kalács u. |
Kántor u. |
Kaptár u. |
Kasza u. |
Kaszakő u. |
Kaszáló u. 2- végig páros |
Kaszáló u. 33- végig páratlan |
Kerektói u. |
Kévekötő u. 1 – 97 páratlan |
Kévekötő u. 2 – 90 páros |
Kévevágó u. |
Kincsem köz |
Kistanya u. |
Kopolya u. |
Látóhegy u. |
Lemberg u. 1-99 páratlan |
Lemberg u. 2-110 páros |
Ludas u. |
Mansfeld Péter u. |
Marosfő u. |
Maroshévíz u. |
Martin köz |
Martin u. |
Mendei u. |
Mezőtárkány u. |
Muránykő u. |
Nagy Károshíd dűlő |
Nagyréde u. |
Nagyszékes u. |
Napkelet köz |
Naplás út 1- végig páratlan |
Népkert |
Óvónő u. |
Oroszvár köz |
Oroszvár u. |
Összekötő u. |
Pesti út 158-318 páros |
Pesti út 173 – 233 páratlan |
Rétsár u. |
Rétvége u. |
Sági u. |
Szabadrét u. |
Szárhegy u. |
Szárny u. |
Szent Imre herceg út |
Szilasliget u. |
Tápió tér |
Tápió u. |
Tápiógyörgye u. |
Tápiósüly u. |
Tápiószecső u. |
Tápiószele u. |
Tarcsai köz |
Tarcsai út |
Tekerőpatak u. |
Tóalmás u |
Újszilvás u. |
Vanília u. |
Vasút sor |
Vendég u. |
Vidor u. |
Vízhordó u. |
Wass Albert tér |
58. melléklet
2. számú gyermekfogorvosi körzet
500. u. |
501. u. |
502. sor |
503. u. |
504. u. |
505. u. |
506. u. |
507. u. |
508. u. |
509. u. |
510. u. |
511. u. |
512. u. |
513. u. |
514. u. |
515. u. |
516. u. |
517. u. |
518. u. |
519. u. |
520. u. |
521. u. |
522. u. |
523. u. |
524. u. |
525. tér |
526. sor |
527. u. |
528. u. |
529. u. |
530. u. |
531. u. |
532. u. |
533. u. |
534. u. |
535. u. |
536. u. |
537. u. |
538. u. |
539. u. |
540. u. |
541. u. |
542. u. |
543. u. |
544. u. |
545. u. |
Akácvirág köz |
Akácvirág u. |
Borsó u. 1- végig páratlan |
Borsó u. 2-10 páros |
Csékút u. |
Egészségház u. |
Ferihegyi út 89-115 páratlan |
Ferihegyi út 60-74-ig páros |
Ferihegyi út 102-104 páros |
Flamingó u. |
Földműves u. |
Fő tér |
Göröngyös u. |
Gyökér köz |
Gyökér u. 1- végig páratlan |
Gyökér u. 12- végig páros |
Hajdúcsárda u. |
Határmalom u. |
Kövirigó u. |
Lázár deák u. 2- végig páros |
Összefogás u. |
Pesti út 30-38/A páros |
Pesti út 31-41/C páratlan |
Pesti út 122-156 páros |
Pesti út 149-169 páratlan |
Régivám köz |
Régivám u. |
Rétihéja u. |
Tabán u. |
Tómalom u. |
Újlak u. 1-13-ig |
Újlak u. 38-114 páros |
Újlak u. 49 - végig páratlan |
Újlak u. 130- végig páros |
Vadkacsa u. 89 - végig páratl. |
Vízforrás u. |
XV.u. |
XVI.u. |
XVII.u. |
XVIII.u. |
XIX.u. |
XX.u. |
XXI.u. |
XXII.u. |
59. melléklet
3. számú gyermek fogorvosi körzet
Akácerdő u. |
Aknász u. |
Almafa u. |
Alsókörtvélyes u. |
Andrásfa u. |
Andráshida u. |
Anna u. 126-végig páros folyamtos |
Aranyhegy u. |
Árkádos u. |
Bakancsos u. |
Bánréve u. |
Barnabás u. |
Bartushegy u. |
Becske u. |
Békésy György tér |
Borzavár u. |
Bottyán u. |
Bögöte u. |
Buziási u. |
Czimra Gyula u. |
Császárfa u. |
Csendítő u. |
Csengés u. |
Csepp u. |
Csongrád u. |
Dalnok u. |
Debercsény u. |
Dettai u. |
Diák park |
Diák u. |
Edző u. |
Enying u. |
Erdőhegy u. |
Erzsébet körút |
Fátyolvirág u. |
Fehértemplom u. |
Felső Újlak u. |
Földeák u. |
Frézia u. |
Fuvaros u. |
Görögszállás u. |
Görömböly u. |
Gyolcsrét u. |
Gyöngyfüzér u. |
Hegyalatti u. |
Holdsugár u. |
Hószirom u. |
Irsa u. |
Irsa köz |
Izbég u. |
Jamriska Sámuel sétány |
Kecskefűz u. |
Kékliliom u. |
Kerekeskút u. |
Kísérő u. |
Kispajtás u. |
Kisvárda u. 103-tól végig páratlan |
Kisvárda u. 104-től végig páros |
Kósa Pál tér |
Kőhur u. |
Kőrösszeg u. |
Köszörűs u. |
Köszörűs tér |
Kréta u. |
Kucorgó u. |
Kucorgó tér |
Lantos u. |
Lemberg u. 101- végig páratlan |
Lemberg u. 112-végig |
Lenkeház u. |
Lepkeszeg u. |
Lilaorgona u. |
Lugas u. |
Merzse u. |
Mónus Illés park |
Nagyszentmiklósi út |
Nápoly u. 103- végig páratlan |
Nápoly u. 112- végig páros |
Nemesbük u. 51- végig páratlan |
Nemesbük u. 72- végig páros |
Nyeremény u. |
Nyomda u. |
Nyomdász u. |
Nyomdok u. |
Olcsva u. |
Oszkár u. |
Oszlop u. |
Ököl u. |
Pajta u. |
Pányva u. |
Pásztorének u. |
Pásztorfalva u. |
Pásztortűz u. |
Pelikán u. |
Perec u. |
Peregi u. 79- végig páratlan |
Peregi u. 84- végig páros |
Pipishegy u. |
Postakocsi u. |
Postakürt u. |
Postamester u. |
Rákoskert sugárút |
Rákoskerti u. |
Ráspoly u. |
Regélő u. |
Réka u. |
Rés u. |
Reszelő u. |
Rezgő köz |
Rezgő u. |
Rovátka u. |
Rózsaszál u. |
Sáránd u. |
Sisakos sáska u. |
Stázsahegyi dűlő |
Strázsahegy u. |
Sport tér |
Szabadság sugárút 116- végig páros |
Szabadság sugárút 129- végig páratlan |
Szárazhegy köz |
Szárazhegy út |
Szigetcsép u. |
Szőlőtőke u. |
Szőlővessző u. |
Tálpatak u. |
Tanár u. 134- végig páros |
Tápióbicske u. 60- végig páros |
Tiszafüred u. |
Tiszanána u. |
Tiszaörs u. |
Toldi Miklós u. |
Torzsa u. |
Újlak u. 2-36 páros |
Vasad u. |
Vecsey Ferenc. u. |
Zimonyi u. |
Zöldházi dűlő |
Zrínyi u. 88-tól végig |
Zrínyi u. 95-117 páratlan |
Zrínyi u. 195- végig páratlan |
Zrínyi u. 137373/0001végig |
Zsigmond u. |
60. melléklet
4. számú gyermek fogorvosi körzet
Aranylúd u. |
Barátka u. |
Borsó u. 12-től végig páros |
Búbosbanka u. |
Bódis Gyula tér |
Bél Mátyás u. |
Csicsörke u. |
Csokonai u. |
Felsőbánya u. |
Függőcinege u. |
Füstifecske u. |
Golyófogó u. |
Göcsej u. |
Gyökér u. 2-10 páros |
Gyurgyalag u. |
Hantmadár u. |
Hóbagoly u. |
Horváth Ernő u. 24- végig páros |
Kaszáló u. 1-31 páratlan |
Kecses u. |
Kis u. |
Kvasz András u. 34- től végig |
Kolibri u. |
Köröstói u. |
Kutassy Ágoston u. |
Kvasz András u. 34 - végig páros |
Lázár deák u. 1-től végig páratlan |
Liget sor |
Liszt Ferenc u. |
Lyka Károly u. |
Marabu u. |
Mátka u. |
Mezőcsát u. |
Mezőhegyes u. |
Mezővár u. |
Napkelet u. |
Parlagfű u. |
Pásztó u. |
Pesti út 4-22-ig |
Porzó u. |
Pöröly u. |
Pöszméte u. |
Rákóczikert u. |
Réti csík u. |
Rizskalász u. |
Sarlósfecske u. 1-49 páratlan |
Svachulay Sándor u. 2- végig páros |
Svachulay Sándor u. 35- végig páratlan |
Szabadhatár u. |
Szánthó Géza u. |
Székicsér u. |
Színes u. |
Szőlőfürt u. |
Szürkebegy u. 1- től végig |
Szürkebegy u. 2-40 páros |
Újlak u. 17-43 páratlan |
Újlak u. 116- 128 páros |
Uszoda u. |
Tarack u. |
Teréz u. |
Törpegém u. |
Tubarózsa u. 49- végig páratlan |
Tubarózsa u. 52- végig páros |
Vackor u. |
Vadkacsa u. 1-87 páratlan |
Vadkacsa u. 4- végig páros |
Vargha Gyula u. |
I. u. |
II. u. |
III. u. |
IV. u. |
V. u. |
VI. u. |
VII. u. |
VIII. u. |
IX. u. |
X. u. |
XI. u. |
XII. u. |
XIII. u. |
XIV. u. |
MÁV őrház |
MÁV vasútállomás |
Zsoltina köz |
61. melléklet
5. számú gyermek fogorvosi körzet
Abaliget u. 1-75, 2-76 |
Alapkő u. |
Algír u. |
Alsódabas u. |
Alsódabas köz |
Alsópetény u. |
Ananász u. |
Aranykút u. 2-44 páros |
Aranykút u. 1-53 páratlan |
Ároktő u. |
Bártfai u. |
Bartók Béla u. |
Battonya köz |
Battonya u. |
Bertóti u. |
Besenyeszög u. |
Bojtorján u. |
Bördöce u. |
Czeglédi Mihály u. |
Csabamező u. |
Csapat köz |
Csillagmotor köz |
Csordakút u. |
Dallamos u. 2-74 páros |
Dallamos u. 1-75 páratlan |
Dédes köz |
Delelő u. |
Demjén u. |
Diadal u. |
Dormánd u. |
Döntő u. |
Ebergény u. |
Ecsedháza köz |
Ecsedháza tér |
Ecsedháza u. |
Ede u. |
Egerbocs u. |
Emlék u. |
Érdem u. |
Eresz u. |
Ezüst u. |
Fackh Károly tér |
Felsőrét út |
Ferihegyi út 1-37 páratlan |
Ferihegyi út 2-42 páros |
Forrásmajori u. |
Fűzkút u. |
Gátfutó u. |
Gerecsehida u. |
Gerencsér u. |
Gombosi u. |
Gózon Gyula u. |
Göndör u. |
Gyeplős u. |
Gyöngytyúk u. |
Harsona u. 1-85 páratlan |
Harsona u. 2-76 páros |
Heltai Gáspár u. |
Heltai köz |
Heltai tér |
Hencida u. |
Hősök tere |
Igazság u. |
Ignác u. |
Inda u. |
Írás u. |
Jászapáti u. |
Jászkisér u. |
Jászladány u. |
Jásztelek u. |
Jérce u. |
Jó u. |
Juranics u. |
Kálnok u. |
Kecel u. |
Kelecsény köz |
Kendő u. |
Kertalja u. |
Kiskút u. |
Korsó u. |
Körömvirág u. 58- végig páros |
Kőtelek u. |
Kristály u. |
Kürtös u. |
Laffert u. |
Lajosház köz |
Lajosház u. |
Laskó u. |
Lokátor u. |
Magyarhida u. |
Méhecske u. |
Mező köz |
Mezőőr u. |
Naplás út. 2- végig páros |
Nemesbük u. 1-49 páratlan |
Nemesbük u. 2-70 páros |
Nyárád u. |
Olaszliszka u. |
Ősagárd u. |
Pallos u. |
Páncél u. |
Patak u. |
Péceli út 187- végig folyamat. |
Peregi u. 1-77 páratlan |
Peregi u. 2-82 páros |
Petri u. |
Rétifarkas u. |
Részes u. |
Robogó u. |
Szikra u. |
Terény u. |
Tura u. |
Vági u. |
Zrínyi u. 1-93 páratlan |
Zrínyi u. 2-86 páros |
Zrínyi u. 119 - 193 páratlan |
XXIII.u. |
XXIV.u. |
XXV.u. |
XXVI.u. |
XXVII.u. |
XXIX.u. |
62. melléklet
6. számú gyermek fogorvosi körzet
Ady Endre u. |
Agyagdombi dűlő |
Agyaghegyi dűlő |
Agyagos u. |
Anna u. 1- 122 |
Apponyi u. |
Aranykoszorú köz |
Arany János u. |
Árpád fejedelem u. |
Ásvány u. 1-végig páratlan |
Bajza u. |
Bakter u. |
Bánya part |
Baracska u. |
Baross u. |
Báthory u. |
Batthyány u. |
Bélatelepi u. |
Bélavár u. 86- végig páros |
Bélavár u. 97- végig páratlan |
Bem u. |
Berzsenyi Dániel. u. |
Bocskai István u. |
Bocskai kert |
Bojt u. |
Bokány köz |
Borsfa u. |
Brassó u. |
Bulyovszky u. |
Csabagyöngye köz |
Csabagyöngye u. |
Csermely Károly u. |
Csík u. |
Damjanich u. |
Dedics Ferenc u. |
Derkovits tér |
Dobos István u. |
Domború u. |
Dózsa György u. |
Dunaszeg u. |
Enzsöl Ellák u. |
Eötvös u. |
Erdő u. |
Erdőalatti dűlő |
Erdődűlő út |
Erdőkövesd u. |
Erdőkürt u. |
Erdőtelek u. |
Eszperantó u. |
Felsőbabád u. |
Ferihegyi út 119- végig páratlan |
Ferihegyi út 204- végig páros |
Ferihegyi út Hrsz.138449/3 végig foly. |
Flamingó köz |
Fuchs - szőlő u. |
Füzesabony u. |
Gázló köz |
Gázló u. |
Gömbvirág u. 1-53 folyamatos |
Gyémántkoszorú köz |
Helikopter út |
Horváth Ernő u. 1- végig folyamatos |
Hunyadi u. |
Jókai u. |
Jósika u. |
Kalmár u. |
Kalmárvölgy u. |
Kaszinó köz |
Katlan köz |
Katlan u. |
Kép u. |
Kertművelő u. |
Kerülő u. |
Keszeg u. |
Kévekötő u. 94- végig páros |
Kévekötő u. 101 - végig páratlan |
Kisfaludy u. |
Kiss János. u. |
Kisvárda u. 1-101 páratlan |
Kisvárda u. 2-106 páros |
Klapka u. |
Koch Aladár u. |
Kodolányi János tér |
Kotász Károly u. |
Kölcsey u. |
Körömvirág u. 1-49 páratlan |
Lányi Antal u. |
Légcsavar köz |
Létai András u. |
Lilaakác u. |
Lőrinci út |
Lövész köz |
Lövész u. |
Madárdomb köz |
Magvető u. |
Magyar Szárnyak dűlő |
Martinovics u. |
Melczer u. |
Minár Gyula u. |
Monoplán köz |
Nagy-hangács köz |
Nagy-hangács u. |
Nagylegelői u. |
Nagyszénás u. |
Nápoly u. 1-99 páratlan |
Nápoly u. 2-110 páros |
Nyár u. |
Nyitány u. |
Nyuszt u. |
Orchidea u. |
Orgoványi szőlő |
Orgoványi u. |
Öntöző u. |
Örömvölgy u. |
Ősrepülő u. |
Péceli út 71-190 folyamtos |
Perem u. |
Pestvidék u. |
Petőfi u. |
Pozmaniczky János sétány |
Pozmaniczky Zsuzsanna u. |
Prém u. |
Rák u. |
Rózsahegy u. |
Sülysápi u. |
Svachulay Sándor u. 1-33 páratlan |
Szabad Május tér |
Szabadság sugárút 1-127 páratlan |
Szabadság sugárút 2-114 páros |
Szabadság u. |
Széchenyi u. |
Széncinke u. |
Szenczi Molnár Albert u. |
Szent István tér |
Szilágyi Dezső. u. |
Szondi u. |
Szöcske u. |
Táncsics Mihály út |
Tápióbicske u. 2-50-ig páros |
Tessedik tér |
Thorotzkay Péter u. |
Tisza István u. |
Tubarózsa u. 1-45 folyamatos |
Új u. |
Újmajori u. |
Váltóőr u. |
Vannay József u. |
Várvíz u. |
Vasútőr u. |
Virág u. |
Volán u. |
Vörösmarty u. |
Wéber Károly u. |
Wesselényi u. |
Zamenhof u. |
Zsák u. |
Zsemlye Elemér u. |
Zsuzsanna sor |
Zsuzsanna tér |
Zsuzsanna u. |
63. melléklet
1. számú védőnői körzet
Bojtorján utca végig |
Bartók Béla u. |
Bökényföldi út |
Cinkotai út (19) 17-től végig 22-től végig |
Fack Károly tér |
Ferihegyi út 11-37-ig + (45) 10-16-ig (46) |
Forrásmajori u. |
Gátfutó utca végig |
Gózon Gyula 2-46-ig, 1-43-ig |
Göndör utca végig |
Gyöngytyúk utca végig |
Heltai Gáspár utca végig |
Heltai köz végig |
Heltai tér végig |
Hősök tere |
I. utca végig |
II. utca végig |
III. utca végig |
IV. utca végig |
IX. utca végig |
Jérce utca végig |
Kecel utca végig |
Kőtelek utca végig |
Kristály utca végig |
Liget sor végig |
Liszt Ferenc utca végig |
Lokátor u. |
Lyka Károly utca végig |
Mátka utca végig |
Pásztó utca végig |
Rétifarkas u. |
Tarack utca végig |
Teréz u. |
V. utca végig |
Vargha Gyula utca végig |
VI. utca végig |
Vidor u. |
VII. utca végig |
VIII. utca végig |
X. utca végig |
XI. utca végig |
XII. utca végig |
XIII. utca végig |
XIV. utca végig |
XIX. utca végig |
XV. utca végig |
XVI. utca végig |
XVII. utca végig |
XVIII. utca végig |
XX. utca végig |
64. melléklet
2. számú védőnői körzet
Adorján u. |
Almásháza u. |
Bártfai 109-től végig és 126-tól végig + 138525/15 hrsz |
Delelő u. 35-től végig és 40-től végig |
Derengő u. |
Derült u. |
Drégelypalánk u. |
Ferihegyi út 1-(9) 7-ig 2-8-ig |
Gózon Gyula 45-től végig 48-tól végig |
Háromdobos u. |
Hártya u. |
Hektár u. |
Hidasnémeti u. 43-tól végig 44-től végig |
Ignácz 32-től végig és 35 -től végig |
Inda u. (45) 57-től-végig |
Jászágó u. |
Jászdózsa u. |
Jászivány u. |
Kálnok u 33.-tól végig és 40-től végig |
Kerektói u. |
Kopolya u. |
Laskó u. |
Látóhegy u. |
Magyarhida 27-től végig és 34-től végig |
Muránykő u. |
Nagyszékes u. |
Naplás út 53-tól végig és 130-tól végig + 138532/2 hrsz |
Olaszliszka u. |
Petri 31-től végig és 46-tól végig |
Piski 31-től végig és 36-tól végig |
Szilasliget u. |
Szőlőfürt u. |
Tarcsai út 46-54-ig |
Tarcsai köz |
Vendég u. |
XXI. |
XXII. |
XXIII. |
XXIV. |
XXIX. |
XXV. |
XXVI. |
XXVII. |
65. melléklet
3. számú védőnői körzet
Abaliget 1-től-75-ig 2-től - 76-ig |
Alapkő u. |
Algír 1-től -25-ig és 2-26-ig |
Alsópetény u. |
Ananász u.1-(29) 27-ig és 2-től-36-ig |
Aranykút 1-től-53-ig és 2-től-44- ig |
Ároktő u. 1-től-115-ig 2-től végig |
Bártfai 1-től-69-ig és 2-től-88-ig |
Bertóti u. |
Besenyszög u. |
Dallamos 1-től -75-ig, 2-74-ig. |
Demjén u. |
Diadal u. |
Dormánd u. |
Döntő u. |
Érdem 1-től-35-ig és 2-től-28-ig |
Ezüst 1-től-39-ig és 2-től 28 -ig |
Harsona u. 1-től-85-ig és 2-től-76- ig |
Hencida u. |
Igazság u. |
Jászapáti u. |
Juranics u. 1-től-25-ig és 2-től-28-ig |
Kiskút u. |
Magyarhida u.1-től-25-ig és 2-től-32-ig |
Naplás u. 2-től-(68) 66-ig |
Ősagárd u. |
Rácsos u. |
Részes u .1-től-17-ig 2-től 16-ig |
Robogó u. |
Szent Imre herceg 1-55-ig folyamatos |
Szikra u. |
Terény u. |
Tura u. |
66. melléklet
4. számú védőnői körzet
Abaliget 77-től végig 78-tól végig |
Algír (27) 29-től végig 28-tól végig |
Ananász 31-től és 38-tól végig |
Aranykút 46-tól és 55-től végig |
Ároktő 117-től végig |
Bártfai 71-107-ig, 90-124-ig |
Dallamos 77-től végig 76-tól végig |
Delelő 1-től-33-ig és 2-től-38-ig |
Egerbocs u. |
Érdem 30-tól végig és 37-től végig |
Eresz u. |
Ezüst 30-tól végig és 41-től végig |
Gőzös u. |
Harsona u. 78-tól és 87-től végig |
Hidasnémeti 1-41-ig 2-42-ig |
Ignác 1-33-ig és 2-30-ig párosak |
Inda (1-43) 37- 43-ig csak |
Jászkísér u. |
Jászladány u. |
Jásztelek u. |
Juranics 27-től végig és 30-tól végig |
Kálnok 1-től-31-ig és 2-től-38-ig |
Martin köz |
Martin u. |
Nagy károshíd dűlő |
Nagyréde u. |
Naplás út 1-től-51-ig és 70-től(72)-128-ig |
Nyárád u. |
Petri u. 1-től-29-ig és 2-től-44-ig |
Piski u. 1-től-29-ig és 2-től-34-ig |
Részes 18-tól végig 19-től végig |
Rétvége u. |
Szent Imre herceg út 56-tól végig folyamatos |
Tarcsai út 1-től végig, 2-44-ig |
Tóalmás u. |
Újszilvás u. |
67. melléklet
5. számú védőnői körzet
Battonya köz |
Battonya utca |
Bojt u. |
Bördöce u. |
Czeglédi M. u. |
Csabagyöngye u. 57-től, 70-től |
Csabamező u. |
Csabavezér tér |
Csapat köz |
Csordakút u. |
Dédes köz |
Ebergény u. |
Ecsedháza köz |
Ecsedháza tér |
Ecsedháza utca |
Ede u. |
Emlék u. 2-4-ig, 1- 11-ig |
Felsőrét dűlő út |
Fűzkút u. |
Gerecsehida u. |
Gerencsér u. |
Göcsej u. |
Gömbvirág u. 57-től, 54-től |
Gyeplős u. |
Írás u. |
Jó u. |
Kaszinó köz |
Kelecsény köz |
Kendő u. |
Kertalja u. |
Korsó u. |
Körömvirág u. 53-tól végig 54-től végig |
Kürtös u. |
Laffert u. |
Lajosház köz |
Lajosház u. |
Méhecske u. |
Nyitány u. 90-től, 81-től |
Pallós u. |
Páncél u. |
Patak u. |
Péceli u. 147-től végig, 186-tól végig |
Pöröly u. |
Pöszméte u. |
Rákoscsaba u. |
Rét köz |
Rizskalász u. |
Szabadhatár u. |
Szántó Géza u. |
Színes u. |
Tanár u. 1-132-ig folyamatosan |
Tubarózsa u. 46-tól, (47)49-től |
Vízforrás u. |
Zrínyi u. 44-ig,49-ig |
68. melléklet
6. számú védőnői körzet
Agyagos u. |
Anna u. 124-ig,49-ig |
Árpádházi-Szent Erzsébet park (Nagyszénás tér) |
Baracska u. |
Borsfa u. |
Csabagyöngye köz |
Csabagyöngye u. 55-ig,68-ig |
Derkovics tér |
Dunaszeg u. |
Enzsöl Ellák u. |
Eszperantó u. |
Füzesabony u. |
Gázló köz |
Gázló u. |
Gömbvirág u. 53-ig, 52-ig |
Kalmár u. |
Kalmárvölgy u. |
Keszeg u. |
Kisvárda u. 99-ig,108-ig |
Körömvirág u.52-ig, 49-ig |
Lemberg u.99-ig,110-ig |
Lövész u |
Nagyszénás u. |
Nápoly u. (101) 99-ig,110-ig |
Nyitány u. 88-ig, 79-ig |
Nyuszt u. |
Orchidea u. |
Óvónő u. |
Öntöző u. |
Péceli u.145-ig, 184-ig |
Pestvidék u |
Prém u. |
Rák u. |
Szabadság sugárút 114-ig 127-ig |
Szöcske u. |
Tubarózsa u. 45-ig,44-ig |
Váltóőr u. |
Vannay József u. |
Várvíz u. |
Vasútőr u. |
Volán u. |
Zamenhof u. |
69. melléklet
7. számú védőnői körzet
Alsódabas köz |
Alsódabas u. |
Bánréve u. |
Buziási u. |
Debercsény u. 1-25 , 2-26 |
Dettai u. |
Edző u. |
Emlék u. 6 – végig, 13 – végig |
Enying u. |
Földeák u. |
Gombosi u. |
Izbég u. |
Kréta u. |
Lantos u. |
Lugas u. |
Mező köz |
Mezőcsát u. |
Mezőhegyes u. |
Mezőőr u. |
Mezővár u. |
Nemesbük u. |
Nógrádkövesd u. |
Pelikán u. |
Peregi u. |
Porzó u. |
Rámás u. |
Regélő u. |
Rés u. |
Rovátka u. |
Sport tér |
Szigetcsép u. 1 – 77, 2 – 72 |
Tálpatak u. 1 – 23, 2 – 18 |
Vági u. |
Zimonyi u. 2-32-ig, 1-51-ig |
Zrínyi u. 51 – 165, 46 - 136 (138) |
70. melléklet
8. számú védőnői körzet
Aranyhegy u. |
Berky Lili u. |
Czimra Gyula u. |
Csepp u. |
Erdőhegy u. |
Forrási dűlő |
Gyolcsrét |
Hegyalatti u. |
Irsa u. |
Jamriska Sámuel sétány |
Kékliliom u.2-34-ig, 1-45-ig |
Kerekeskút u. |
Kisérő u. |
Kucorgó u. |
MÁV vasútállomás |
Merzse u. |
Pásztorének u. |
Pásztorfalva u1-21 2-24ig |
Pásztortűz u.1-5ig 2-12 ig |
Pipishegy u. |
Podmaniczky János sétány |
Rákoskert sugárút 2-24-ig 1-31-ig |
Réka u. |
Réticsik |
Rezgő köz |
Rezgő u. |
Rózsaszál u. 2-30-ig, 1-31-ig |
Strázsahegy u. |
Vasad u. |
Vecsey Ferenc u. |
Zrínyi u. 167-től végig páratlan oldal |
71. melléklet
9. számú védőnői körzet
Andrásfa u. |
Andráshida u |
Bodonyi u. |
Borzavár u. |
Bögöte u |
Csendítő u. |
Csengés u. |
Dalnok |
Erzsébet krt. 56-tól végig és 51-től végig |
Görömböly u. |
Gyöngyfüzér u.. 25-től végig és 22-től végig |
Holdsugár u. |
Lilaorgona u. |
Nyomdász u páros |
Pányva u |
Pásztorfalva u. 23-tól, 26-tól végig |
Pásztortűz u 7-től, 14-től végig |
Perec u. 55-től végig és 48-tól végig |
Postakocsi u. |
Postakürt u. |
Postamester u. |
Rákoskert sugárút 26–tól, 33-tól végig |
Rákoskerti u. |
Ráspoly u. |
Sáránd u. |
Tiszanána u. 35-től végig és 30-tól végig |
Tiszaörs u. 46-tól végig és 55-től végig |
Toldi Miklós u. |
Torzsa u. |
Zrínyi u 216-tól végig |
Zsigmond u. |
72. melléklet
10. számú védőnői körzet
Akácerdő |
Almafa |
Anna u. 126-tól végig, és (51) 59-71-ig |
Császárfa u. |
Ecseri dűlő |
Erzsébet krt. 2.-54. és 1.-49. |
Fátyolvirág u. |
Frézia u |
Fuvaros u. |
Függőcinege u.. |
Gyöngyfüzér u.. 1-23-ig és 2-20-ig |
Hószirom u. |
Kecskefűz u. |
Kékliliom u.36-tól, 47-től végig |
Kőhúr u. |
Lemberg u. 112-től, 101-től végig |
Lenkeház u. |
Lepkeszeg u. |
Nápoly u.112-től, 103-tól végig |
Nyomda u. |
Nyomdász u. páratlan |
Perec u. 1-53-ig és 2-46-ig |
Pesti út 346-368 –ig |
Rózsaszál u. 33-tól 32-től végig |
Sisakos sáska u. |
Strázsahegyi dülő. |
Szabadság sugárút 116-tól végig 129-től végig |
Szőlőtőke u. |
Szőlővessző u. |
Tanár u.134-188 és (105-107) |
Tiszafüred u. |
Tiszanána u. 1-33-is és 2-28-ig |
Tiszaörs u. 2-44-ig és 1-53-ig |
Törpegém u. |
Wass Albert tér |
Zrínyi u 156-214-ig |
Zsoltina köz |
73. melléklet
11. számú védőnői körzet
Aknász u. |
Alsókörtvélyes u. |
Barnabás u. |
Bartushegy u. |
Becske u |
Bottyán u. |
Csongrád u. |
Debercsény u. 28- tól végig 27- től végig |
Diák park |
Fehértemplom u. |
Görögszállás u. |
Kőrösszeg u. |
Köszörűs tér |
Köszörűs u. |
Nagyszentmiklósi út |
Nyomdok u. |
Olcsva u |
Oszkár u. |
Oszlop u. |
Őköl u |
Pesti út 370-párosoldal végig |
Pesti út 241-től, végig |
Reszelő |
Szárazhegy kőz |
Szárazhegy út |
Szigetcsép u 79- végig,74-végig 135309/120 |
Tálpatak u. 20-tól, 25-től végig |
Zimonyi u. 34-től, 53-tól végig |
Zőldházi dülő |
Zrínyi u. 140-148. |
74. melléklet
12. számú védőnői körzet
Ágas u. |
Árkádos u. |
Balassagyarmat u. |
Békás-szoros u. |
Bölcske u. |
Börzönce u |
Csabai út |
Cséplő út páros |
Csomafalva u. |
Egerszalók u. |
Egerszeg u. |
Egervár u. |
Erdész József u. |
Érpatak u. |
Esztena u. |
Ferihegyi út 48-62-ig és 47-95-ig |
Fogarassy Mihély tér |
Forrásföldi u. |
Géczy József u. |
Gyerdóditró u. |
Gyergyóalfalu u. |
Gyergyóremete u. |
Gyergyószentmiklós u. |
Gyergyóújfalu u. |
Kántor u. |
Kasza u. |
Kaszakő u. |
Kaszáló u. 1-39, és 2-38-ig |
Kispajtás u. |
Kisvárda u. 101-től végig és 110-től végig |
Köröstói u |
Ludas u. |
Mansfeld Péter u. |
Marosfő u. |
Maroshévíz u. |
Nyeremény u. |
Pajta u. |
Pesti út 158-190 |
Pesti út 193-(235)233 |
Pesti út 320-344 |
Rétsár u. |
Szabadrét u. |
Szárhegy u. |
Tekerőpatak u. |
Vasút sor |
75. melléklet
13. számú védőnői körzet
Agyaghegyi köz |
Agyahegyi dűlő |
Ásvány u. végig |
Bátor u. |
Bélavár páratlan 1-89. |
Bélavár páros 2-104. |
Bujákhida u. |
Cséplő út páratlan oldal |
Cséplőkert u. |
Domaszék köz |
Domaszék u. |
Felsőbánya köz |
Felsőbánya u. 1-89. |
Felsőbánya u. 2-24. + 138072/12 hrsz |
Ferihegyi út 64-202. |
Gyökér u. 2-től végig |
Hűvös u. |
Hűvöskert u. |
Kévekötő u. 1-97. |
Kévekötő u. 2-90. |
Kévevágó u. |
Mendei u. |
Napkelet köz |
Napkelet u. |
Összekötő u. |
Pesti út 173-191. 237-239-ig |
Vízhordó u. |
76. melléklet
14. számú védőnői körzet
Cinkotai u. 1-15, 2-20-ig |
Csengőd u. |
Csordás u. |
Dévaványa u. |
Fodormenta u. |
Fő tér |
Fülöpháza u. |
Iharos u. |
Kalács u. |
Kaptár u. |
Kaszáló u. 40-től végig folyamatos |
Kecses u. |
Kincsem köz |
Kistanya u. |
Lövész köz |
Mezőtárkány u. |
Oroszvár köz |
Oroszvár u. |
Pesti út 192-318 |
Sági u. |
Szárny u. |
Tápió tér |
Tápió u. |
Tápióbicske u. |
Tápiógyörgye u. |
Tápiósüly. u. |
Tápiószecső u. |
Tápiószele u. |
Vanilia u. |
77. melléklet
15. számú védőnői körzet
Ady Endre u. |
Árpádfejedelem u. |
Bakter u. |
Bányapart u. |
Baross u. 1-39, 2-34 |
Báthory u. |
Bél Mátyás u. |
Bulyovszky u. |
Csík u. |
Damjanich u. |
Dózsa Gy. u. |
Ferihegyi út 119-203 |
Helikopter út 1-15, 2-50 |
Hunyadi u. |
Jókai u. |
Kép u. |
Kisfaludy u. 49-től végig, 52-től végig |
Kiss János u. 1-15, 2-12 |
Kodolányi János tér |
Kölcsey u. |
Lőrinci út 1-29, 2-44 |
Magvető u. |
Martinovics u. |
MÁV őrház |
Melczer u. 59-től végig, 54-től végig |
Perem u. |
Petőfi u. |
Podmaniczky Zs. u. |
Sóska u. 41-től végig, 52-től végig |
Szabadság u. |
Széchenyi u. |
Szent István tér |
Szilágyi Dezső. u. 47-től végig, 54-től végig |
Szilárd u. |
Táncsics u. |
Tessedik tér |
Tisza István u. 49-től végig, 56-tól végig |
Vörösmarty u. 53-tól végig, 38-tól végig |
Zsuzsanna sor |
Zsuzsanna tér |
Zsuzsanna u. |
78. melléklet
16. számú védőnői körzet
Agyagdombi dűlő |
Apponyi u. |
Arany János u. |
Bajza u. |
Baross u. 41-93, 36-tól végig |
Batthyány u. |
Bem u. |
Berzsenyi u. |
Bocskai István u. |
Bocskaikert u. |
Bokány köz |
Brassó u. |
Csokonai u. |
Eötvös u. |
Erdő u. |
Erdőalatti dűlő |
Erdődűlő út |
Erdőkövesd u. |
Erdőkürt u. |
Erdőtelek u. |
Ferihegyi út 205-től végig, 244-végig + 138449/3 |
Fuchs szőlő u. |
Jósika u. |
Katlan köz |
Katlan u. |
Kerülő u. |
Kisfaludy u. 2-50, 1-47 |
Kiss János u. 17-től végig, 14-től végig |
Klapka u. |
Lőrinci út 46-tól végig |
Melczer u. 1-57, 2-52 |
Nyár u. |
Örömvölgy u. |
Rákóczi Ferencz u. |
Rákóczikert u. |
Rózsahegy u. |
Sóska u. 1-39, 2-50 |
Szabad május tér |
Szenczi Molnár Albert u. |
Szilágy Dezső u. 1-45, 2-52 |
Szondi u. |
Tisza István u. 1-47, 2-54 |
Virág u. |
Vörösmarty u. 1-51, 2-36, 138493 hrsz |
Wesselényi u. |
79. melléklet
17. számú védőnői körzet
Aranykoszorú köz |
Baross u. 95-től végig |
Bélatelepi út |
Csermely Károly u. |
Dedics Ferenc u. |
Domború u. |
Felsőbabád u. |
Golyófogó u. |
Helikopter út 52-től végig folyamatos |
Kertművelő u. |
Kvasz András u. 29-végig, 36-végig |
Létai András u. |
Lilaakác u. |
Lőrinci út 31-végig + 137729 hrsz |
Magyar Szárnyak dűlő |
Monoplán köz |
Nagy-hangács köz |
Nagy-hangács u. |
Nagylegelői u. |
Orgoványi szőlő |
Orgoványi u. |
Ősrepülő u. 1-5, 2-10 |
Rákosmezei repülők útja 1-9, 2-18 |
Svachulay Sándor u. |
Thorotzkai Péter u. |
Wéber Károly u. |
80. melléklet
18. számú védőnői körzet
Bélavár u. 91-től végig, 106-tól végig |
Csillagmotor köz |
Felsőbánya u. 91-től végig, 26-tól végig |
Ferihegyi út 204-242 |
Gyémántkoszorú köz |
Horváth Ernő u. |
Kévekötő u. 101-végig, (92) 94-től végig |
Kotász Károly u. |
Kutassy Ágoston u. |
Lányi Antal u. |
Légcsavar köz |
Ősrepülő u. 23-végig, 18-végig |
Rákosmezei repülők útja 20-végig, 17-végig |
Risztics János u. |
Siklórepülő köz |
Surányi Ferenc u. |
Sülysápi u. |
Új u. |
Újmajori u. |
Zsák u. |
Zsemlye Elemér u. |
81. melléklet
19. számú védőnői körzet
Akácvirág u. |
Akácvirág köz |
Bakancsos u. |
Békéssy György tér |
Bóbis Gyula tér |
Diák u. |
Egészségház u. |
Ferihegyi út 97-115. |
Földműves u. |
Gyökér köz |
Gyökér u. 1-29. |
Pesti út 163- 169(171). |
Tabán u. |
Újlak u. 2-36. |
82. melléklet
20. számú védőnői körzet
Borsó u. 2-10. |
Csékút u. |
Fülöpszállás út. |
Kis u. 3. |
Népkert |
Pesti út 12-18-ig |
Pesti út 31-39. |
Pesti út 59-161 |
Pesti út 80-156. |
Szent Kereszt tér |
Újlak u. 1- 5-ig. |
Újlak u. 49-65. |
83. melléklet
21. számú védőnői körzet
Akadémia-Újtelep 500-545. u. |
Borsó u. 1- 71-ig |
Göröngyös u. |
Hajdúcsárda u. |
Határmalom u. |
Lázár Deák u. |
Összefogás u. |
Pesti út (2-10) 4-8-ig, 1-29-ig |
Régivám köz |
Régivám u. |
Sima u. |
Tómalom u. |
Újlak u. 71-től végig és 130-tól végig |
84. melléklet
22. számú védőnői körzet
Felső újlak u. |
Flamingó köz |
Flamingó utca |
Kövirigó utca |
Madárdomb köz |
Pesti út 20-38 -ig csak páros |
Rétihéja u. |
Sarlósfecske utca 4-től végig |
Sarlósfecske utca 51-től végig |
Széncinke u. |
Szürkebegy utca 40-től végig, 57-től végig |
Újlak utca 7- 21. A, B lph |
Újlak utca 38-108 |
Vadkacsa utca 83-tól végig 40-től végig |
85. melléklet
23. számú védőnői körzet
Aranylúd utca |
Borsó utca 12-66/A. |
Gyurgyalag utca végig |
Hantmadár utca végig |
Hóbagoly utca végig |
Koch Aladár utca |
Kolibri utca végig |
Kvasz András utca 34. a-d-ig |
Marabu utca |
Parlagfű utca végig |
Rákosmezei Repülők útja 11-15 |
Újlak utca 110-128. |
Újlak utca 17-21. C lph, 23-47 |
Vackor utca végig |
Vadkacsa utca 1-57 |
Vadkacsa utca 2-26 |
86. melléklet
24. számú védőnői körzet
Barátka utca |
Borsó utca 68- tól végig |
Borsó utca 73 -tól végig |
Búbosbanka utca |
Csicsörke utca |
Dobos István utca |
Füstifecske utca |
Kis utca 2-végig a páros |
Kósa Pál tér |
Kvasz András utca 1-27 |
Kvasz András utca 2-32 |
Minár Gyula utca |
Ősrepülő u. 7-21, 12- 16 |
Pesti út 41-57 -ig páratlan oldal |
Pesti út 40-78 – ig |
Sarlósfecske utca 1-49, 2. |
Székicsér utca |
Szürkebegy utca 1-55 – ig |
Szürkebegy utca 2-38 – ig |
Takács Sándor utca |
Újlak u. 110-114-ig |
Uszoda utca |
Vadkacsa utca 59-81. (28-38-ig) |
87. melléklet
Budapest Főváros XVII. kerülete közigazgatási területén a felnőtt háziorvosi ügyeletet az Inter-Ambulance Zrt. biztosítja.
88. melléklet 88. melléklet
Budapest Főváros XVII. kerülete közigazgatási területén a gyermek háziorvosi ügyeletet a Heim Pál Gyermekkórház biztosítja
89. melléklet 89. melléklet
(megállapította a 40/2020. (XII. 10.) rendelet 3. § -a, hatályos 2021. január 1. napjától)
Rákosmenti Védőnői Szolgálat iskolaegészségügyi feladatok ellátása
Rákosmenti Csicsergő Óvoda |
Rákosmenti Aprófalva Óvoda |
Rákosmenti Százszorszép Óvoda |
Kossuth Lajos Általános Iskola |