Somogyudvarhely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014.(IX.12.) önkormányzati rendelete

a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól

Hatályos: 2014. 10. 13- 2023. 03. 22

Somogyudvarhely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014.(IX.12.) önkormányzati rendelete

a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól

2014.10.13.

Somogyudvarhely Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 51. §. (5) bekezdésében és 143. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. § (1) A rendelet hatálya Somogyudvarhely község közigazgatási területére terjed ki.

(2) A rendelet célja, hogy a közterületek elnevezésének és a házszám-megállapításnak az egységes rendjét biztosítsa, és ennek során érvényesítse a helyi sajátosságokat, illetve az igazgatási, földrajzi, történelmi, közlekedési- tájékozódási és nyelvhelyességi szempontokat, valamint, hogy a település működéséhez szükséges helyszíni tájékozódási feltételeket javítsa.

(3) Somogyudvarhely község közigazgatási területén új közterületet elnevezni, új házszámot megállapítani, a korábban megállapított közterületnevet és házszámot megváltoztatni csak e rendelet szabályai szerint lehet.

2. § E rendelet alkalmazásában:

a) Közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII törvény 2. § 13. pontjában meghatározott terület.

b) Közterületnév: a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007.(XI. 14.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdés j) pontjában meghatározott név. (a bel- és külterületi közutak és terek, rendszerint út, utca, tér, park, köz, stb. utótagot tartalmazó név, amely a közterületek megjelölésére, földrajzi azonosítására, a tájékozódás biztosítására szolgál, illetve emléket állít és hagyományt őriz.)

c) Házszám: olyan számmal, vagy számmal és betűvel meghatározott azonosító jel, amely az ingatlan-nyilvántartásban helyrajzi számmal jelölt ingatlanhoz tartozik, és amely az ingatlan térbeli beazonosítását szolgálja.

II. Fejezet

A közterületek elnevezésének általános szabályai

3. § (1) Somogyudvarhely község belterületén és a külterületi lakott helyeken a közterületeket el kell nevezni. A külterületi egyéb közterületeket elnevezéssel lehet ellátni.

(2) A lakótelkek épületei közötti ún. szerviz utakat, továbbá a mezőgazdasági célú és lakónépességet nem érintő mellék- illetve dűlőutakat nem szükséges elnevezni.

(3) A község közigazgatási területén több azonos elnevezésű közterület nem lehet.

(4) A közterület elnevezése előtagként a közterület nevéből, és utótagként a közterület jellegére utaló meghatározásból (út, utca, tér, köz, sor stb.) áll.

(5) A közterület elnevezésénél, figyelemmel kell lenni a község jellegére, történelmére, hagyományaira, földrajzi sajátosságaira, a magyar nyelvhelyesség követelményeire, továbbá arra, hogy az elnevezés közérthető legyen.

(6) Közterületet személyről, tárgyról, állatról, növényről, történelmi eseményről, földrajzi névről vagy fogalomról lehet elnevezni.

(7) Élő személyről közterületet elnevezni nem lehet, erre legkorábban a személy halálát követő 20 év múltán kerülhet sor.

(8) A személyről történő elnevezés során törekedni kell arra, hogy az elnevezés olyan személynek állítson emléket:

a) akinek közismert tevékenysége a társadalmi haladást, a nemzet szellemi, anyagi gyarapodását szolgálta, és személye közmegbecsülésnek örvend, vagy

b) aki a tudomány, művelődés, sport vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett vagy alkotott, és ez által személyének emléke megőrzésre méltó, vagy

c) akinek Somogyudvarhely életében, történetében kiemelkedő szerepe volt, tevékenységével hozzájárult Somogyudvarhely egészének vagy egy részének fejlődéséhez.

(9) Nem viselheti közterület

a) olyan személy nevét, aki önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett;

b) olyan fogalmat, illetve olyan szervezet nevét, amely önkényuralmi politikai rendszerekre közvetlenül utal, vagy annak emlékét idézi.

(10) Az elnevezett utca természetes folytatásaként nyíló új útszakasz általában külön elnevezési eljárás nélkül a már elnevezett utca nevét veszi fel.

(11) Ha egy közterület községrendezés, beépítés következtében két vagy több részre tagozódik, egységes közterületként megszűnik és – az elkülönüléstől számított egy éven belül – új nevet kell adni a közterületnek.

(12) Az újonnan létesített közterület nevét a közterületnek a földhivatali ingatlan-nyilvántartásban történő bejegyzését követő egy éven belül meg kell állapítani.

(13) Az utca településrendezés, beépítés vagy más módon történő megszűnésével külön hatósági döntés nélkül – az utca neve megszűnik.

(14) A közterület nevének megváltoztatására a közterület elnevezésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

A közterületek elnevezésének eljárási szabályai

4. § (1) A közterület nevének megállapítása, vagy megváltoztatása Somogyudvarhely Község Önkormányzat Képviselő-testületének hatáskörébe tartozik.

(2) A közterületek elnevezésére, illetve annak megváltoztatására irányuló eljárás írásbeli kezdeményezés alapján indulhat. Az írásbeli kezdeményezésnek tartalmaznia kell a közterület elnevezésére, illetve annak megváltoztatására vonatkozó javaslat célját, indokát, a javasolt elnevezést, az elnevezés módosításának javasolt időpontját az e rendeletben szabályozott eljárásrendet figyelembe véve, továbbá a javaslatot benyújtó aláírását és elérhetőségét.

(3) A közterületnév megállapítását vagy megváltoztatását kezdeményezheti:

a) a polgármester,

b) a helyi önkormányzat képviselője,

c) a képviselő-testület bizottsága,

d) Somogyudvarhely község közigazgatási területén bejelentett lakcímmel rendelkező, legalább 100 fő állampolgár,

e) Somogyudvarhely község közigazgatási területén ingatlannal, székhellyel, telephellyel rendelkező jogi személy.

(4) A közterületek elnevezésére, illetve megváltoztatására vonatkozó javaslatot, igényt a Kulturális és Civil Kapcsolatok Bizottság véleményezi, értékeli és készíti elő, és terjeszti a képviselő-testület elé.

(5) Közterületi neveket érintő döntés előtt szakmai vélemény kérhető a Földrajzinév-bizottságtól. Az Mötv. 14. § (3) bekezdés esetén – az e rendelet 3. § (9) bekezdésében meghatározott esetben – a döntés előtt az önkormányzat beszerzi a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását.

(6) Az elnevezésre vonatkozó előterjesztést annak képviselő-testület elé terjesztése előtt legalább 10 nappal a helyben szokásos módon közzé kell tenni, különös tekintettel az elnevezéssel, illetve az elnevezés megváltoztatásával érintett ingatlantulajdonosokra, és az elnevezéssel kapcsolatos észrevételeket a képviselő-testület elé kell terjeszteni. A beérkezett észrevételeknek a képviselő-testület döntésére nincsen kötelező ereje.

(7) A képviselő-testület a közterületnév megállapításáról, illetőleg megváltoztatásáról szóló határozatában rendelkezik az új közterületnév hatálybalépésének időpontjáról, valamint az új utcanév-táblák elhelyezésének határidejéről.

(8) A közterület elnevezéséről szóló képviselő-testületi döntést a helyben szokásos módon – a közös hivatal hirdetőtábláján, a község honlapján – közzé kell tenni, továbbá a döntésről, értesíteni kell a Járási Hivatalt (az Okmányirodát, az illetékes földhivatalt), az illetékes rendőrkapitányságot, postahivatalt, tűzoltóságot, mentőállomást, orvosi ügyeleti ellátót, a közmű-szolgáltatókat és a cégbíróságot.

(9) A közterületek elnevezésével kapcsolatos, a (8) bekezdésben foglaltak szerinti, a döntést követő tájékoztatási feladatokat a jegyző látja el.

III. Fejezet

Közterületek névtábláinak elhelyezése

5. § (1) A közterületi névtábla kihelyezése, karbantartása és pótlása az önkormányzat feladata.

(2) A közterületi névtáblákat jól látható, az eligazodást, tájékoztatást segítő helyen, a helyszíni adottságok figyelembevételével kell elhelyezni. Az elhelyezés határidejéről az elnevező szerv határozatban rendelkezik.

(3) A névtáblát az utcák végein és minden útkereszteződés minden oldalán ki kell helyezni.

(4) A régi elnevezést feltüntető névtáblákat a változásról szóló döntést követő 1 évig átlós vonallal áthúzva az eredeti helyén kell hagyni. Az új elnevezést feltüntető névtáblákat közvetlenül a régi mellett kell elhelyezni. A régi utca-névtáblát egy év múltán az elhelyező szervnek kell eltávolítani.

(5) A névtábla kihelyezésével érintett ingatlan tulajdonosa vagy használója a névtábla kihelyezését tűrni köteles. Amennyiben az elhelyezéssel az ingatlanon kár keletkezik, azt a kihelyezésért felelős köteles megtéríteni.

(6) A kihelyezésről az érintett ingatlanokkal rendelkezni jogosultakat előzetesen értesíteni kell.

IV. Fejezet

Házszám megállapítására vonatkozó szabályok

6. § (1) A névvel ellátott közterületeken az ingatlanokat házszámmal kell ellátni. Ugyanazon a közterületnéven több ingatlan azonos számmal nem jelölhető.

(2) Az ingatlanok számozására arab számokat kell használni. Kisegítő jelzésként alátöréssel a magyar ABC ékezet nélküli betűi vagy arab számok is alkalmazhatóak.

(3) Ha egy ingatlan több közterülettel is érintkezik (saroktelek), csak egy utcára kell megállapítani a házszámot úgy, hogy annak az oldalnak kell házszámot megállapítani, amelyen a gyalogos közlekedésre alkalmas kapubejárat van

(4) A házszámozásnál figyelemmel kell lenni, azon beépítetlen telkekre is, melyek a későbbi beépítéskor a közbenső házszámot kapják.

(5) A közterület házszám-megállapítását úgy kell elvégezni, hogy a számok a község központjától kifelé haladva 1-től kezdődően növekedjenek és az utca bal oldalán a páros, jobb oldalán a páratlan számok legyenek. Amennyiben ez a megoldás nem alkalmazható, az érintett közterület számozását a magasabb rendű közút irányából kell megkezdeni.

(6) A csak egy oldalon beépíthető közterület házszám-megállapítása 1-től kezdődően folyamatosan is történhet.

(7) Terek esetén a házszám-megállapítás 1-től kezdődően folyamatosan, az óramutató járásával megegyezően alakítandó ki.

(8) Külterületi ingatlant – közterületi elnevezés hiányában – helyrajzi számmal kell jelölni.

7. § (1) Telekfelosztás során keletkező új helyrajzi számú ingatlanok esetén a kisebb számú ingatlan marad az eredeti számon, a további ingatlanok számozását pedig alátöréssel a magyar ABC ékezet nélküli nagybetűinek alkalmazásával kell elvégezni.

(2) Telekegyesítés után az ingatlanok házszámát össze kell vonni. A házszámot úgy kell feltüntetni, hogy az egyesítés előtti legalacsonyabb és legmagasabb számot kötőjellel kell összekötni.

(3) Ha az ingatlanon újabb lakások létesülnek, akkor a többlakásos épület házszámának megállapítását úgy kell elvégezni, hogy meglévő házszámot meghagyva alátöréssel, a magyar ABC ékezet nélküli kisbetűivel kell az új lakásokat ellátni.

(4) A már megállapított házszámok megváltoztatására csak indokolt esetben, olyan rendezetlen állapot megszüntetése érdekében kerülhet sor, amely az ingatlanok azonosítását akadályozzák.

Házszám kiadásával kapcsolatos eljárás

8. § (1) A házszámokat és azok változásait hivatalból, illetve annak a személynek az írásbeli kérelmére, akinek ehhez jogos érdeke fűződik, a címmegállapítás keretében a jegyző végzi el.

(2) Több ingatlant érintő házszám-megállapítás közterületenként egy határozatban történik.

(3) Az ingatlan házszámának megváltoztatása különösen akkor indokolt, ha:

a) több ingatlan azonos utcanévvel és azonos házszámmal szerepel a hivatalos nyilvántartásban;

b) az ingatlan házszáma nem a kialakult növekvő számsorban található;

c) az ingatlan megosztására kerül sor;

d) az ingatlanok egyesítésére kerül sor.

(4) A házszám megállapításáról szóló határozatot az érintett ingatlannal rendelkezni jogosultakon túl közölni kell az ingatlannal közvetlenül határos ingatlan tulajdonosaival, továbbá az ingatlan- vagy lakcímnyilvántartó hatóságokkal.

(5) A határozat alapján azok, akik az érintett ingatlanra vonatkozóan lakcímmel rendelkeznek, kötelesek megváltozott lakcímüket 30 napon belül hivatalos okmányaikon átvezettetni, illetve a földhivatali ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni.

(6) A házszám-megállapítására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

Házszámtábla elhelyezésének szabályai

9. § (1) Az ingatlan tulajdonosa, használója, vagy kezelője köteles az ingatlan házszámát, vagy – amennyiben az ingatlan más módon egyértelműen nem azonosítható – helyrajzi számát tartalmazó táblát (továbbiakban együtt: házszámtábla) az ingatlan utcafronti kerítésére, házfalára, vagy külön tartószerkezeten, a közterületről jól látható módon kihelyezni.

(2) A házszámtábla beszerzéséről, kihelyezéséről, olvasható állapotban tartásáról, szükség szerint cseréjéről és pótlásáról az (1) bekezdés szerinti kötelezett gondoskodik.

(3) A nem valós állapotnak megfelelő, vagy nem a megfelelő módon kifüggesztett táblák lecserélését a jegyző a tulajdonos terhére elrendelheti.

(4) A használatbavételi engedély kiadását követő 30 napon belül a házszám- illetve helyrajzi szám táblát a tulajdonosnak ki kell helyezni.

V. Fejezet

Emléktábla állítás rendjére vonatkozó szabályok

10. § (1) A község közterületein emléktábla csak a képviselő-testület hozzájárulásával helyezhető el.

(2) Az emléktábla tisztításáról, takarításáról, cseréjéről, szükség esetén pótlásáról, továbbá az emléktábla környékének takarításáról a kihelyező köteles gondoskodni.

(3) A műemlék, műemlék jellegű és a helyi védettségű épületeken emléktábla elhelyezéséhez az illetékes műemlékvédelmi hatóság előzetes hozzájárulása is szükséges.

(4) A képviselő-testületi hozzájárulás nélkül vagy a hozzájárulásról szóló határozatban foglaltaknak nem megfelelően elhelyezett emléktáblát a polgármester – az eltávolításra vonatkozó felszólításban megjelölt határidő eredménytelen eltelte esetén– az emléktábla tulajdonosának költségére leszerelteti és elszállíttatja.

(5) Méltatlan állapotban vagy környezetben lévő emléktáblát a képviselő-testület leszerelteti és elszállíttatja. Amennyiben a kihelyező fellelhető, a leszerelés és elszállítás költségeit köteles megtéríteni.

VI. Fejezet

Záró rendelkezések

11. § (1) Ez a rendelet 2014. október 13-án lép hatályba.

(2) E rendelet rendelkezései a rendelet hatálybalépésekor már meglevő közterületek házszámozását nem érintik.