Pusztamonostor Község Képviselő-testületének 7/2013 (V.31..) önkormányzati rendelete

a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól

Hatályos: 2013. 05. 31- 2023. 06. 27

Pusztamonostor Község Képviselő-testületének 7/2013 (V.31..) önkormányzati rendelete

a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól

2013.05.31.

Pusztamonostor község Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdése a.) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

Általános rendelkezések

1. § (1) A rendelet célja, hogy a közterületek elnevezését, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezést, és a házszám megállapítás egységes rendjét biztosítsa, ennek során érvényesítse a Mötv. 14. § (2) bekezdésében meghatározottakat, valamint a helyi sajátosságokat, illetve az igazgatási, földrajzi, történelmi, közlekedési és nyelvhelyességi szempontokat.

(2) A rendelet hatálya Pusztamonostor község közigazgatási területén lévő közterületekre terjed ki.

2. § Minden közterületet el kell nevezni, kivéve a mezőgazdasági célú dűlő utakat.

3. § (1) Az új közterület nevét, a közterület létrejöttét követő három hónapon belül meg kell állapítani.

(2) Új közterület elnevezésénél már meglévő közterület nevét felhasználni nem lehet.

(3) Az elnevezett közterület természetes folytatásaként kialakított, új közterületrész, külön elnevezési eljárás nélkül, a már elnevezett közterület nevét veszi fel.

4. § (1) Közterületet személyről, tárgyról, állatról, növényről, vagy fogalomról lehet elnevezni.

(2) Közterületet személyről elnevezni halála után, legalább húsz év elmúltával lehet. Az elnevezésre kerülő közterület előtagjának a személy családi, illetve utónevét is tartalmaznia kell.

(3) A közterületet olyan személyről lehet elnevezni, akinek közismert tevékenysége a nemzet történelmében kiemelkedő jelentőségű volt és személye közmegbecsülésnek örvend, vagy aki a tudomány, művelődés, sport, vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett, vagy alkotott, és ezáltal személyének emléke megőrzésre méltó, vagy akinek Pusztamonostor község életében, történelmében kiemelkedő szerepe volt, tevékenységével hozzájárult a település fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez.

(4) A közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében, vagy fenntartásában részt vett, vagy olyan kifejezést, olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal.

(5) Fogalomról, vagy tárgyról való elnevezésnél törekedni kell arra, hogy az elnevezés rövid, közérthető legyen, utaljon a község jellegére, történelmére, hagyományaira, földrajzi környezetére.

Eljárási szabályok

5. § Közterület elnevezése, illetve neve megváltoztatásának kezdeményezésére az érintett közterülettel kapcsolatban lévő ingatlan tulajdonosai, vagy Pusztamonostor község önkormányzata Képviselő-testületének tagjai jogosultak. Az elnevezésre a polgármesterhez benyújtott írásbeli kérelemben tehetnek javaslatot. A kérelemben a változtatást meg kell indokolni.

6. § A közterület elnevezésével kapcsolatos döntésről értesíteni kell az illetékes Járási Földhivatalt, a rendőrkapitányságot, postahivatalt, mentőállomást, orvosi ügyeletet, közműszolgáltatókat.

7. § (1) A közterület megszűnésével külön Képviselő-testületi döntés nélkül a közterület neve is megszűnik.

(2) A megszűnt közterület nevét a nyilvántartásban továbbra is fel kell tüntetni, jelölve a megszűnés okát és idejét.

A közterületek névtábláinak elhelyezése

8. § A közterület nevét csak a tájékozódást jól segítő közterületi névtáblán lehet feltüntetni.

9. § (1) A közterületi névtábla kihelyezésének, karbantartásának és pótlásának elrendelése a polgármester feladata.

(2) A közterületi névtáblát minden csatlakozási helyen, épületen, kerítésen, vagy ezek hiányában külön tartószerkezeten – jól láthatóan – kell elhelyezni.

(3) Az ingatlan tulajdonosa, kezelője, vagy használója a közterületi névtábla elhelyezését és az ezzel kapcsolatos munkálatokat tűrni köteles. Amennyiben az elhelyezéssel az ingatlanon kár keletkezik azt a kihelyezésért felelős köteles megtéríteni.

(4) A kihelyezésről értesíteni kell az érintet ingatlanokkal rendelkezni jogosultakat.

10. § A megváltozott közterület nevek esetén a régi nevet feltüntető táblát a változástól számított egy évig eredeti helyükön kell hagyni, és piros vonallal átlósan át kell húzni. Az új táblát az áthúzott régi tábla közvetlen közelébe – alá, fölé, mellé – kell felszerelni.

A házszámozás

11. § Belterületen házszámmal, külterületen helyrajzi számmal kell ellátni az ingatlanokat. Kivételt képeznek ez alól a TIG telepen található ingatlanok, amelyekre a belterületi ingatlanokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Ugyanazon közterülettel kapcsolatban lévő ingatlanok azonos számmal nem jelölhetők.

12. § Az ingatlanok számozását úgy kell végezni, hogy az érintett közterület számozását a magasabb rendű közút irányából kell kezdeni.

13. § Az utca bal oldalán a páros, a jobb oldalán a páratlan számoknak kell lenniük.

14. § Saroktelek esetében csak annak az oldalnak kell házszámot adni, amelyen a gyalogos közlekedésre alkalmas kapubejárat van.

15. § Az ingatlanok számozásánál kisegítő jelzésként alátörés és betűk is alkalmazhatók.

Házszámváltozás

16. § (1) A házszámokat és azok változásait hivatalból, illetve annak a személynek a kérelmére, akinek ehhez jogos érdeke fűződik, a polgármester állapítja meg.

(2) A határozat alapján azok, akik az érintett ingatlanra vonatkozóan lakcímmel rendelkeznek kötelesek megváltozott lakcímüket 30 napon belül hivatalos okmányaikon átvezetni, illetve az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni.

17. § Az ingatlan házszámának megváltozása különösen akkor indokolt, ha több ingatlan azonos utcanévvel és azonos házszámmal szerepel a hivatalos nyilvántartásban, vagy az ingatlan megosztásra, egyesítésre kerül sor.

18. § Ingatlan megosztáskor a kialakult számozás után az ingatlanok előző eredeti sorszáma megszűnik és az újonnan kialakított telkek számának megfelelően, a számsor növekedésének irányában A/B/C stb. áttörést kap.

19. § Ingatlan egyesítéskor a már kialakult számozás után egyesített ingatlanok – számokat egyesítve – megtartják eredeti sorszámukat.

Házszámtábla kihelyezésének szabályai

20. § A házszámtáblát az ingatlanon lévő kerítésen, vagy házfalra az utcáról jól látható módon kell elhelyezni.

21. § Az ingatlan tulajdonosa köteles az ingatlant a megfelelő házszámtáblával ellátni. A házszámtábla beszerzéséről, kihelyezéséről, szükséges cseréjéről, megrongálódása esetén pótlásáról és karbantartásáról a tulajdonos saját költségén köteles gondoskodni.

22. § A nem valós állapotnak megfelelő, vagy nem a megfelelő módon kifüggesztett házszámtáblák lecserélését a polgármester a tulajdonos terhére elrendelheti.

Záró rendelkezések

23. § Rendelkezéseit a hatálybalépését követő naptól indult eljárásokban kell alkalmazni.